Nyitva! Kiadó Üzletek Fesztiválja
|
|
|
- Domokos Soós
- 10 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Kortárs Építészeti Központ Nyitva! Kiadó Üzletek Fesztiválja szeptember 19. október 19. A JELENTKEZÉS PROJEKTEKNEK JÚLIUS 2. ÉJFÉLIG MEGHOSSZABBÍTVA! Az esemény Budapest Főváros Önkormányzata és a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) szervezésében valósul meg.
2 Kiadó Üzletek Fesztiválja Az üresen álló városi terek átmeneti használata egy élettel teli, alkalmazkodó városi életmód jele, ami csakis egy öntudatos, aktív városi lakosság és nyitott, támogató tulajdonosok összefogásával valósulhat meg. Az a város, ahol a parlagon heverő erőforrásokat használhatja és kihasználja a lakosság, egyben egy fenntartható város, ahol teret kap a közösség, a tudás és a kreativitás. Az egy hónapra megnyíló üres utcai helyiségekben szervezetek, projektek és intézmények próbálhatják ki magukat egy-egy hétig vagy akár egy teljes hónapig, olyan tevékenységeket mutatva be a nagyközönségnek, amelyek tartósan értéket tudnak teremteni a helyi közösség és a város számára. Ez az idő alkalmat ad a kísérletezésre. A betelepülni kívánó, helykereső kezdeményezések jelentős elköteleződés nélkül próbálhatják ki elképzeléseiket, üzleti stratégiájukat, növelhetik meg közönségüket. A kitelepülni kívánó intézmények (múzeumok, egyetemek stb.) láthatóbb, megközelíthetőbb formában teremthetnek közvetlen kapcsolatot a városlakókkal és így új közönségrétegeket szólíthatnak meg. A tulajdonosok újszerű módon hirdethetik kiadatlan ingatlanjukat és megismerkedhetnek helykereső kezdeményezésekkel, amelyek hosszútávon akár bérlőikké is válhatnak. A budapesti lakosság elmondhatja véleményét, kívánságait: Mennyire tetszik az új funkció? Mit látna szívesen a környékén? Mi hiányzik, hova járna gyakran?
3 Várjuk tehát a jelentkezését......olyan szervezeteknek, projekteknek, intézményeknek, amelyek egy üres üzlethelyiséget megtöltenének egy hétre, vagy akár egy egész hónapra tartalommal és élettel, akik szeretnék megmutatni, hogy milyen többletérték létrehozására képesek az utcai megjelenés vagy épp egy közös munkatér segítségével....olyan helyiségtulajdonosoknak, akik régóta kiadatlan ingatlanjukat láthatóbbá tennék és szívesen megismerkednének ígéretes projektekkel, amelyek hosszútávon akár bérlőikké is válhatnak.
4 A részvétel feltételei helykeresőknek Jelentkezés benyújtása június július 2. éjfélig. Szakmai zsűri pozitív elbírálása. Kaució: Ft (az adott helyiségtől függően), amely a rezsi levonását követően visszajár a helyiség átvételkori állapotban történő visszaadásakor. Engedélyhez kötött tevékenységek csak akkor végezhetőek, ha a helyiséget használó ezekkel rendelkezik. Ütemezés június 30., július 2. éjfél: Jelentkezés benyújtása július 15.: Szakmai zsűri értékelése lezárul, az első körben kiválasztott projektek értesítése július : Személyes beszélgetések, helyszínbejárások a jelentkezőkkel július 31.: A véglegesen kiválasztott jelentkezők értesítése, részletes program leírások, kommunikációs anyagok bekérése szeptember 1.: Helyszínek kialakításának megkezdése a szerződéskötést követően szeptember 19. október 19.: Kiadó Üzletek Fesztiválja október 31.: Helyszínek visszaadásának utolsó időpontja. A szakmai zsűri értékelésének fő szempontjai A Kiadó Üzletek Fesztiváljára jelentkezőktől elsősorban olyan programötleteket, terveket várunk, amik jól tükrözik, mi történne az adott helyszínen, ha azt nem csak egy hét, egy hónap erejéig használná a jelentkező. A helyiségben zajló tevékenységek komplexitása, egy hétköznapi, hosszútávú használat akárcsak szimbolikus bemutatása, a helyi közösségek megmozgatása, bevonása, a helyiségben rejlő lehetőségek kidomborítása mind lényeges szempont lesz a jelentkező projektek kiválasztásánál. A jelentkezéseket elbíráló szakmai zsűri összetétele a lakatlan.kek.org.hu és a rogtonjovokgaleria.hu weboldalán lesz közzétéve. Helyszínek (Szervezés alatt!) Földszinti (esetleg: félemeleti / alagsori), utcai (esetleg: udvari), üresen álló budapesti, minimális infrastruktúrával (áramvételi lehetőség, zárhatóság) ellátott, felújítandó / felújított üzlethelyiségek. A jelentkező adatait és a benyújtott pályázatok részletes tartalmát a szervezők a benyújtó hozzájárulása nélkül harmadik fél számára nem adják ki.
5 A részvétel feltételei tulajdonosoknak Jelentkezés benyújtása július 11. éjfélig. A jelentkezést, kapcsolatfelvételt és helyszínbejárást követően a szervezők alkalmasnak ítélik az ingatlant a fesztiválon való részvételre (helyiség feltételeket l. alább). Keresett helyszínek Földszinti (esetleg: félemeleti / alagsori), utcai (esetleg: udvari), üresen álló, magán vagy önkormányzati tulajdonú, budapesti helyiségek. Minimális infrastruktúra: áramvételi lehetőség, zárhatóság. Előny: nagy méretű kirakat. Felújítandó, rossz állapotú helyiségek felajánlását éppúgy várjuk, mint jó állapotú, felújított helyiségekét! Ütemezés július 11., éjfél: Jelentkezés benyújtásának határideje július 31-ig: Kapcsolatfelvétel, helyszínek megtekintése és végleges kiválasztása augusztus: Helyiséghasználati szerződések megkötése, kulcsátadás szeptember 19. október 19: Kiadó Üzletek Fesztiválja október 31.: Helyszínek birtokbavétellel megegyező állapotban való visszaadásának utolsó időpontja. További fontos tudnivalók Az eseményen való részvétel az ingatlan tulajdonosát többletköltséggel nem terheli, az ingatlant szerződéses alapon használó szervezetek megtérítik a rezsinövekményt és a helyiséget az átadáskori állapotban szolgáltatják vissza. A társszervező Kortárs Építészeti Központ (KÉK) gondoskodik a megfelelő szerződéses keretek megteremtéséről, felelősséget vállal a rezsinövekmény és az esetleges károkozás megtérítéséért. A jelentkező személyes adatait a szervezők a benyújtó hozzájárulása nélkül harmadik fél számára nem adják ki.
6 Kapcsolat Program koordináció: Oravecz Júlia KÉK - Kortárs Építészeti Központ [email protected] Önkormányzati kapcsolattartó: Dömök Krisztina Budapest Főváros Önkormányzata [email protected] Rögtön jövök! Projekt Galéria rogtonjovokgaleria.hu 1052 Budapest, Kossuth Lajos utca További linkek: Jelentkezés projekteknek. Jelentkezés tulajdonosoknak. facebook/rogtonjovokprogram facebook/lakatlanbudapest
KÉPZŐI FELHÍVÁS. Roma fiatalokkal foglalkozó szervezeteknek szóló képzés levezetése
KÉPZŐI FELHÍVÁS Tárgy Roma fiatalokkal foglalkozó szervezeteknek szóló képzés levezetése Kiíró NCSSZI Fiatalok Lendületben Programiroda és a Konszenzus Alapítvány Budapesti Szervezete Határidő 2013. február
GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE
GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2017. március 23-ai ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő Európa Kulturális Fővárosa 2023" című pályázaton való elindulás megerősítésére, valamint
Október. Gyere be! Norvég piknik Látogass meg egy norvégos civilt
Gyere be! Norvég piknik Látogass meg egy norvégos civilt Nyílt napjainkon személyesen is megismerkedhetsz a Norvég Civil Támogatási Alap lebonyolítóival és kezdeményezésekkel, amelyeket az Alap támogat.
Tájékoztató a programról
Tájékoztató a programról NYITOK HÁLÓZAT A TÁRSADALMI BEFOGADÁSÉRT TÁMOP-5.3.9-11/1-2012-0001 A program keretei, előzményei A szegénység, a társadalmi és a munkaerő-piaci hátrányok újratermelődésnek megakadályozása
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Dombóvár Város Önkormányzata pályázat útján kívánja bérbe adni az alábbi Dombóvár, Dombó P. u. 9. szám alatti ingatlant.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS pályázat útján kívánja bérbe adni az alábbi Dombóvár, Dombó P. u. 9. szám alatti ingatlant. A bérlemény általános adatai: Dombóvár, Dombó P. u. 9. - Hrsz.: 1299/5/A/76 - Ingatlan megnevezése:
KÉPZŐI FELHÍVÁS. I. A felhívás célja:
KÉPZŐI FELHÍVÁS Tárgy: EVS (Európai Önkéntes Szolgálat) önkéntesek nem-formális tanulási folyamatát támogató képzések, találkozók: - Megérkezés utáni képzés (2 alkalom) - Félidős értékelő találkozó (2
Neumann János Egyetem Kancellári Hivatal
PÁLYÁZATI KIÍRÁS a vagyonkezelésében lévő Kecskemét 6124/8 hrsz. alatt nyilvántartott, természetben a 6000 Kecskemét, Ceglédi út 2. szám alatti épületekben lévő üzlethelyiségek bérlet útján történő hasznosítására
Budakalász Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület december 15-ei ülésére. Hegyvári János műszaki irodavezető
Budakalász Város Polgármestere 308 /2011.(XII.15.) előterjesztés ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2011. december 15-ei ülésére Tárgy: Javaslat a Budakalászi Egészségház projekt helyszínének meghatározására
TÁMOGATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ FŐBB TUDNIVALÓK
ÁROP SZERVEZETFEJLESZTÉSI PROJEKTEK TÁMOGATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ FŐBB TUDNIVALÓK GŐRI MELINDA MINISZTERELNÖKSÉG IRÁNYÍTÓHATÓSÁG TÁMOGATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ FŐBB TUDNIVALÓK Cél : Pályázatban foglalt tartalom megvalósítása
A helyiség előző funkciója vendéglátóhely volt, az üzlet kialakítása is ennek megfelelő, de hozzájárulással a tevékenység megváltoztatható.
Budapest XXI. kerületében, Csepelen a Csete Balázs üzletsoron kiadó, Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata tulajdonában és a Csepeli Városgazda közhasznú Nonprofit Zrt. kezelésében álló, 144 m2 alapterületű
. számú előterjesztés
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere f2j~. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére az Utcáról Lakásba Egyesülettel együttműködési megállapodás megkötéséről
ELŐTERJESZTÉS nem lakás célú helyiségek bérbeadásáról és hasznosításáról
KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 1. változat ELŐTERJESZTÉS nem lakás célú helyiségek bérbeadásáról és hasznosításáról 1. Önkormányzatunk tulajdonát képező nem lakás célú helyiségek bérbeadása pályázat
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A felhívás meghirdetésekor rendelkezésre álló keretösszeg a 2015. évben 1.000.000 Ft.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Homlokzat-felújítás támogatására, a Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2013 (III.28.) önkormányzati rendelete alapján 1. A pályázat célja Nyírbátor Város településképének
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: [email protected] Iktatószám: 5. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez önkormányzati tulajdonú
Pályázati dokumentáció. Antoni Györgyi [email protected]
Pályázati dokumentáció Antoni Györgyi [email protected] Pályázati dokumentáció legfontosabb elemei: 1. Pályázati felhívás 2. Pályázati útmutató 3. Adatlap 4. Mellékletek A pályázati felhívás
2. (2) i.) üres helyiség bérbeadása a 4. (16) bekezdése alapján.
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 40/2005.(IX.29.) Kgy. rendelete az önkormányzat tulajdonában levő nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról szóló 15/2000.(III.31.) Kgy. rendelet módosításáról
Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 2/2019 (II.14.) önkormányzati rendelete
Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2019 (II.14.) önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonban lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről Celldömölk
JEGYZŐKÖNYV. Az ülésen megjelentek: - képviselők: Preklerné Marton Ilona dr. Kolosi Ferenc László István Mikó Imre
JEGYZŐKÖNYV amely készült Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselő-testületének Gazdasági és Közbeszerzési Bizottsága 2014. év február hó 3. napján 15 óra 11 perckor a Polgármesteri
1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2015.(V.26.) sz. rendelete a vendéglátó üzletek éjszakai nyitva tartásának rendjéről Budapest Főváros IX. kerület Ferencvárosi
ELOTERJESZTES A Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság július 30-i ülésére
Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottsága / ^ j A Előterjesztő: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt....).. sz. napirend
KIVONAT. A Tulajdonosi és Elidegenítési Bizottság 2013. november 26-ai üléséről. 752/2013. (11. 26.) TEIB. Határozat
a Tárgy: napirend 752/2013. (11. 26.) TEIB. Határozat úgy dönt, hogy a 37/2013 sorszámú meghívóban megjelölt napirendi pontokat elfogadja, az alábbi módosítással: Leveszi napirendről a 9. Bp., V. Markó
Jánoshalma Város Önkormányzat 14/2006(V.25.) Ör.sz. rendelete (egységes szerkezetben) az önkormányzati lakások bérletéről
Jánoshalma Város Önkormányzat 14/2006(V.25.) Ör.sz. rendelete (egységes szerkezetben) az önkormányzati lakások bérletéről A Képviselő-testület az Alkotmány 44/A..(1) bek. a.) pontjában biztosított alapjogával
A pályázat keretösszege a tárgyévi költségvetésben meghatározott összeg. A támogatás mértéke a beruházás teljes költségvetésének maximum 30%-a.
Pályázati felhívás homlokzat és tetőhéjazat felújítására, valamint zárható lakossági hulladéktároló kialakítására Balatonfűzfő Város Önkormányzata pályázatot ír ki valamennyi, Balatonfűzfő város közigazgatási
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PIACFELÜGYELETE
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PIACFELÜGYELETE PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzat Piacfelügyelete (a továbbiakban: Piacfelügyelet ) az
. ar 51 la Tóth János Zoltán polg~ ester jegyző
Kisköre Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014(111. 27.) önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonú helyiségeinek bérleti díjáról egységes szerkezet Kisköre Város Önkormányzat Képviselő-testülete
E-közmű. Felhasználói kézikönyv kivonat. - Nyilatkozatra felkérendők körének felülbírálati lehetősége - Készített: Lechner Nonprofit Kft. Verzió: 1.
E-közmű Felhasználói kézikönyv kivonat - Nyilatkozatra felkérendők körének felülbírálati lehetősége - Készített: Lechner Nonprofit Kft. Verzió: 1.0 LECHNER TUDÁSKÖZPONT TERÜLETI, ÉPÍTÉSZETI ÉS INFORMATIKAI
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 11/2005. (III.10.) számú rendelete
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 11/2005. (III.10.) számú rendelete a településkép javítását és védelmét szolgáló Pénzügyi Alapból juttatható támogatás feltételeiről és a pályázati eljárás rendjéről
HIRDETÉS. A Pécsi Tudományegyetem pályázatot hirdet a vagyonkezelésében lévő 2 db szolgálati lakás bérleti jogának elnyerésére.
HIRDETÉS A Pécsi Tudományegyetem pályázatot hirdet a vagyonkezelésében lévő 2 db szolgálati lakás bérleti jogának elnyerésére. A Pécsi Tudományegyetem pályázatot hirdet az alábbi címen található egyetemi
PRO PUBLICO BONO PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSI TAPASZTALATAI
PRO PUBLICO BONO PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSI TAPASZTALATAI TEMATIKA Projekt indokoltsága; Vállalt feladatok; Feladatok végrehajtásának rövid bemutatása; Elért eredmények; Tapasztalatok összegzése. PROJEKT INDOKOLTSÁGA
PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. az MVM EDISON Light Up! innovációs pályázat és startup versenyhez
PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ az MVM EDISON Light Up! innovációs pályázat és startup versenyhez A MVM Magyar Villamos Művek Zrt. (Szervező) meghirdeti az MVM Edison Light Up! innovációs pályázat és startup versenyt.
KIÍRÁS
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A S/ALON BUDAPEST LAKÁSTREND KIÁLLÍTÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A 2019. SZEPTEMBER 20-22. KÖZÖTT MEGRENDEZÉSRE KERÜLŐ KIÁLLÍTÁSON ÖNÁLLÓ TERVEZŐI ENTERIŐRBEN VALÓ MEGJELENÉSRE. 2 A PÁLYÁZAT
2. A rendelet hatálya
Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2005.(III.02.) számú rendelete a helyi építészeti védelem alatt álló épületek felújításának támogatásáról Kiskunhalas Város Képviselő-testülete
1. Ismertesse a projekt keretében megvalósítandó beruházást : 2. A beruházás kivitelezése várható megkezdésének és befejezésének időpontja:
Formanyomtatvány tulajdonosi(vagyonkezelői) hozzájárulás kéréséhez (a pályázói nyilatkozatok című rész a formanyomtatvány részét képezi) szélessávú hálózatok fejlesztésére irányuló pályázatok vagyonkezelői
Nem lakáscélú ingatlan bérbeadó
Nem lakáscélú ingatlan bérbeadó Url: http://www.bfvk.hu/ingatlan-es-ingosag-kinalat/kiado-ingatlanok/nem-lakascelu-ingatlan-berbeado-64.html Letöltés dátuma: 2018. December 06. 11:04 Kategória: Kiadó ingatlanok
ELŐTERJESZTÉS a Gazdasági Bizottság i ülésére
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-492/2011. ELŐTERJESZTÉS a Gazdasági Bizottság 2011.08.23-i ülésére Tárgy: Üres, 60 m2 feletti önkormányzati bérlakások piaci alapon
A Jászfényszaru Ipari Centrum Kft. a következő állásokat hirdeti meg:
A Jászfényszaru Ipari Centrum Kft. a következő állásokat hirdeti meg: Marketing menedzser Projekt munkatárs Műszaki munkatárs Pozíciókat érintő háttérinformációk 1 oldal 2 oldal 3 oldal 4-5 oldal Marketing
AJÁNLATI FELHÍVÁS ÜZLETHELYISÉG BÉRLETÉRE HOTEL CLUB SIÓFOK SZÁLLODAÜZEMELTETŐ ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI KFT. 8600 Siófok, Petőfi sétány 13.
AJÁNLATI FELHÍVÁS ÜZLETHELYISÉG BÉRLETÉRE HOTEL CLUB SIÓFOK SZÁLLODAÜZEMELTETŐ ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI KFT. () A Hotel Club- Siófok Szállodaüzemeltető és Vendéglátóipari Kft., mint Ajánlatkérő, ajánlati felhívást
BEVEZETÉS A HORIZON 2020 PÁLYÁZATAINAK PÉNZÜGYI SZABÁLYAIBA DR. HOLLÓSI KRISZTINA EU KAPCSOLATTARTÓ [email protected]
BEVEZETÉS A HORIZON 2020 PÁLYÁZATAINAK PÉNZÜGYI SZABÁLYAIBA DR. HOLLÓSI KRISZTINA EU KAPCSOLATTARTÓ [email protected] Dióhéjban 1. Ami minden információs rendezvényen elhangzik 2. Pályázó pénzügyi
NAGYKÁLLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT. 33/2009. (IX.30.) Önk. R E N D E L E T E
NAGYKÁLLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 33/2009. (IX.30.) Önk. R E N D E L E T E a város-rehabilitációhoz kapcsolódó feladatok ellátásáról (Egységes szerkezetben az 1/2008. (I.07.) Önk., a 16/2006. (IV.27.) Önk.,
Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2019. (V. 24.) önkormányzati rendelete
Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2019. (V. 24.) önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről Rákóczifalva Város Önkormányzatának
I. Rész. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya
Abony Város Önkormányzat 14/2007. (IV.12) sz. rendelete az önkormányzati tulajdonban lévő nem lakás célú helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről Abony Város Önkormányzata a helyi önkormányzatokról
Ajánlattételi felhívás Delikát Ház bérbeadására a Győr, Stelczer L. u Dunakapu tér 6. szám alatti ingatlanjára. Pályázati felhívás
Pályázati felhívás Delikát Ház bérleti jogviszony útján történő hasznosítására 9021 - Győr, Stelczer L. u. 1. - Dunakapu tér 6. szám alatti ingatlanon A GYŐR-SZOL Zrt. kizárólagos tulajdonát képezi a Győr
3. Az önkormányzat a támogatás keretösszegét a város éves költségvetési rendeletében határozza meg.
Egységes szerkezetbe a 6/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelettel Balatonfűzfő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2014. (IV.22.) önkormányzati rendelete a településképet meghatározó ingatlanok
Pince-használati szabályzat
Pince-használati szabályzat A Székesfehérvári 1. számú Lakásfenntartó Szövetkezet Igazgatósága az épületek alagsorában található raktározó helyiségek (pince) használatának rendezése érdekében az alábbi
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara együttműködést hozott lére a fővárosi kereskedelem fejlesztése, az üres üzlethelyiségek minél szélesebb
Magyarország legjobban fejlődő ökoturisztikai desztinációja. Információs Napok, február
Magyarország legjobban fejlődő ökoturisztikai desztinációja Információs Napok, 2009. február Projekt bemutatása Háttér Projekt célja Pályázók köre Értékelés szakmai szempontjai Értékelés eljárásrendje
E-közmű. Felhasználói kézikönyv kivonat. - Határidő-számítás jogalapja - Készített: Lechner Nonprofit Kft. Verzió: 1.0
E-közmű Felhasználói kézikönyv kivonat - Határidő-számítás jogalapja - Készített: Lechner Nonprofit Kft. Verzió: 1.0 LECHNER TUDÁSKÖZPONT TERÜLETI, ÉPÍTÉSZETI ÉS INFORMATIKAI NONPROFIT KFT. 1 Tartalomjegyzék
III. Magyar Pozitív Pszichológia Konferencia és Kiállítás. Szponzoráció
III. Magyar Pozitív Pszichológia Konferencia és Kiállítás Budapest, Szponzoráció Kapcsolat Akadémiai Kiadó Zrt. Magyar Gabriella Telefon: +36-1-464-8218 Fax: +36-1-464-8221 1 Meghívó Immár harmadik alkalommal
Összegezés az ajánlatok elbírálásáról
ELJÁRÁS AZONOSÍTÓ ADATAI Nemzeti, Kbt. 113. Tárgyalásos eljárás - EKR000771032018 Eredménytelen közbeszerzési eljárás Ajánlatkérő neve: Közbeszerzés tárgya: Országgyűlés Hivatala Kgfb. és casco biztosítási
Jegyzőkönyv. Tanácskozási joggal megjelentek: Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző,
1 Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 8-17/2014. Jegyzőkönyv Készült: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli nyílt ülésén A képviselő-testületi ülés
Infinety Online Média és Marketing Kft. Általános bemutatkozás
Infinety Online Média és Marketing Kft. Általános bemutatkozás Tartalom 1 Kik vagyunk, mit csinálunk 2 Mennyi látogatót érünk el 3 Szolgáltatásaink médiapartnereink részére 4 Miért csináljuk 5 Médiapartnereink
PÁLYÁZATI KIÍRÁS. a Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat tulajdonában álló, üres lakások piaci alapon történő bérbeadására
PÁLYÁZATI KIÍRÁS a Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat tulajdonában álló, üres lakások piaci alapon történő bérbeadására A Budavári Önkormányzat a tulajdonában álló 8 db lakás határozott idejű, 5
Városligeti Fasor Irodaház KIADÓ
Városligeti Fasor Irodaház KIADÓ 2011 Február Megközelíthetőség: M1-es metró Hősök tere megállótól 300 méter gyalogosan; 30-as BKV busz, 75 trolibusz, 70 trolibusz, 79 trolibusz KIADÓ IRODÁK KEDVEZMÉNYES
Művészeti kreativitás verseny középiskolásoknak
Művészeti kreativitás verseny középiskolásoknak A pályázat adatai A pályázat témája: Ritmus A pályázat célja: ösztönözni az erdélyi és határon túli középiskolás hallgatókat művészi (zenei és/vagy képzőművészeti)
I. Rész. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya
Abony Város Önkormányzat 14/2007. (IV.12) sz. rendelete az önkormányzati tulajdonban lévő nem lakás célú helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről (egységes szerkezetben a módosításáról szóló 1/2010.
ELŐTERJESZTÉS. A Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság április 23-i ülésére
Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottsága Előterjesztő: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. sz. napirend ELŐTERJESZTÉS
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának 14/2009. (IV. 22.) sz. rendelete a város-rehabilitációhoz kapcsolódó feladatok ellátásáról
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának 14/2009. (IV. 22.) sz. rendelete a város-rehabilitációhoz kapcsolódó feladatok ellátásáról Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése (a továbbiakban: Közgyűlés) a
Pusztaföldvár Községi Önkormányzat Képviselő Testületének 14/2013. ( V. 2.) sz. önkormányzati rendelete
Pusztaföldvár Községi Önkormányzat Képviselő Testületének 14/2013. ( V. 2.) sz. önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló nem lakáscélú helyiségek bérletére vonatkozó egyes szabályokról
MEGHívó. 22. Terézváros Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatának módosítása 291/2015 (XI. 9.) Előterjesztő: Simonffy Márta alpolgármester
Budapest Főváros VI. Kerület Terézváros Önkormányzat Képviselő-testületének Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság MEGHívó Értesítem, hogyavárosgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság következő
Az Invitel Csoport Beszerzési Feltételei
Az Invitel Csoport Beszerzési Feltételei Az Invitel Csoport jelenti: a Magyar Telecom B.V. (6 St. Andrew Street, London EC4A 3AE, Egyesült Királyság) által közvetve vagy közvetlenül irányított/tulajdonolt
Csipkeház. Javaslat a. települési értéktárba történő felvételéhez. 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez.
1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a Csipkeház települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Szabóné Gőgh Henriett. Kiskunhalas, 2014. január 6. Javaslat a Kiskunhalasi
Javaslat az Ózd, Volny József u. 1. szám alatti, ózdi belterületi 7217 hrsz-ú ingatlanra benyújtott vételi kérelem elbírálására
Javaslat az Ózd, Volny József u. 1. szám alatti, ózdi belterületi 7217 hrsz-ú ingatlanra benyújtott vételi kérelem elbírálására Előterjesztő: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöke Előkészítette: Településfejlesztési
Projektkövetés a 148/2002 (VII.1.) Kormány rendelet alapján
KORMÁNYZATI INFORMATIKAI EGYEZTETŐ TÁRCAKÖZI BIZOTTSÁG 18. SZÁMÚ AJÁNLÁS Projektkövetés a 148/2002 (VII.1.) Kormány rendelet alapján Verzió: 1.0 Budapest 2003. 1 / 12. oldal Tartalom 1. BEVEZETÉS... 3
Változások a Nemzeti Együttműködés Alap támogatási rendszerében. Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 1
Változások a Nemzeti Együttműködés Alap támogatási rendszerében Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 1 - HATÁRIDŐK - VÁLTOZÁSOK: - alapkezelő - pályázati kiírás - EPER Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 2 15
Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy Város Önkormányzat Ingatlan és feladat felmérése
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: [email protected] www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Biatorbágy Város
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Balatonszőlős Község Önkormányzata B A L A T O N S Z Ő L Ő S Szám:101/21-34/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 18-án, 18:00 órai
Szociális lakásügynökségek bevezetése Magyarországon. A szombathelyi önkormányzati modell
Szociális lakásügynökségek bevezetése Magyarországon A szombathelyi önkormányzati modell Előzmények Az önkormányzati bérlakások privatizációját követően jelentősen csökkent a bérlakás állomány Folyamatosan
BESZERZÉSI FELHÍVÁS- pályázatfigyelési és pályázatírói feladatok ellátására
BESZERZÉSI FELHÍVÁS- pályázatfigyelési és pályázatírói feladatok ellátására A beszerzési felhívást Zsámbék Város Önkormányzata közzétevő intézmény Címe: 2072 Zsámbék, Rácváros u. 2-4. Email: [email protected]
I. Rész. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya. Bérbeadói feladatokat teljesítő szervek
Abony Város Önkormányzat 14/2007. (IV.12) sz. rendelete az önkormányzati tulajdonban lévő nem lakás célú helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről (egységes szerkezetben a módosításáról szóló 1/2010.
Pusztaföldvár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének./2013.(..) számú önkormányzati rendelete
Pusztaföldvár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének./2013.(..) számú önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérletéről Pusztaföldvár Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. február 15-i ülése 12. sz. napirendi pontja
Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. február 15-i ülése 12. sz. napirendi pontja Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Várossal a Mészöly hagyaték kezeléséről kötendő együttműködési
Nyilvános Pályázati Felhívás
Nyilvános Pályázati Felhívás Pilismarót Község Önkormányzat Képviselő-testülete a 10/2017. (I.31.) önkormányzati határozata alapján (2028 Pilismarót, Rákóczi F. u. 15.) nyilvános pályázat útján történő
ELŐTERJESZTÉS A Gazdasági Bizottság 2013.06.05-i ülésére. Az előterjesztés a jogszabályi rendelkezéseknek megfelel: dr. Enyedi Mária s.k.
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-274/2013. ELŐTERJESZTÉS A Gazdasági Bizottság 2013.06.05-i ülésére Tárgy: Társasházban lévő üres lakások pályázat útján történő elidegenítése
Pályázati felhívás. határozatlan ideig tartó bérletére (üzemeltetésére).
Pályázati felhívás A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal pályázatot hirdet a Nyíregyháza, Vörösmarty tér 7. szám alatti hivatalok számára 34,63 m2 területű munkahelyi büfé üzemeltetésére A Szabolcs-Szatmár-Bereg
