A pszichológiai MA szakon készítendő diplomamunka követelményei
|
|
- Adél Patakiné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Érvényes a 2014/2015. tanévtől, a tanulmányaikat 2009 szeptemberében vagy ezt követően megkezdő hallgatók számára. Elfogadta a i Intézeti Tanács. A pszichológiai MA szakon készítendő diplomamunka követelményei Tartalmi követelmények A diplomamunka célja Típusai és témái A diplomamunka kötelező szerkezeti szövegegységei A diplomamunka önállóan végigvitt, a szakterület korábbi kutatásaihoz hozzájáruló tudományos munka. Célja, hogy a hallgató jártasságát és alkotóképességét bizonyítsa a pszichológia adott területén, elmélyüljön egy kiválasztott kérdésben és bemutassa, hogy képes az általa megtervezett tudományos kutatás szakmailag igényes kivitelezésére. A diplomamunka empirikus kutatásra (kísérlet, kérdőíves kutatás, megfigyelés, esettanulmány stb.) épül. A hallgató a meghirdetett diplomamunkai témakörök alapján egyezteti a dolgozatának témáját a témavezetővel. külső címlap belső címlap eredetiségnyilatkozat a témavezető nyilatkozata tartalomjegyzék, oldalszámozás szerkezeti felépítés, fejezetek Lásd a Formai követelmények, kötés cím alatt. A belső címlapon, a lap tetején az intézmény, a kar és a szak neve szerepel, alatta a diplomamunka címe. A lap alsó harmadában bal oldalt a készítő neve, jobb oldalon a témavezető neve és beosztása. A lap alján, középen évszám. A belső címlapot követő lap tartalmazza a hallgató eredeti aláírással ellátott nyilatkozatát, melyben kijelenti, hogy a munka saját szellemi terméke. A diplomamunka a hallgató önálló munkája, melyben be kell tartani a hivatkozások és idézések szabályait. A plágiummal gyanúsítható diplomamunka szerzője ellen fegyelmi eljárás indítható. Az ezt követő lapon szerepel a témavezető hozzájárulása a diplomamunka benyújtásához. A diplomamunka tartalmazza a tartalomjegyzéket és az ábrák, táblázatok listáját. Oldalszámozása folyamatos. A tartalomjegyzéket kiegészíti az ábrák, táblázatok listája. Előszó: a problématerületbe való bevezetés, a vizsgálat átfogó célja, a kutatói motiváció röviden. Elméleti bevezetés: a vizsgált téma bemutatása, a vonatkozó elméletek, kutatások összefoglalása, értékelése, a vizsgálandó összefüggések konceptualizálása. Hipotézisek: elméletileg megalapozott, az empirikus próbán keresztül igazolható vagy cáfolható állítások, melyek megvilágítják a vizsgált jelenséget, összefüggéseket. Módszer: a kutatási lépések, különösen is a vizsgált személyek, az alkalmazott eszközök és az empirikus adatgyűjtés menetének bemutatása. A feldolgozott esetek számának (adatbázisának) alkalmasnak kell lenni a hipotézis választott módszerrel történő vizsgálatára.
2 jegyzetek, hivatkozások irodalomjegyzék Készítés és benyújtás Témaválasztás és -bejelentés Témavezető Konzultáció Benyújtás Bírálat Eredmények: az empirikus adatoknak a felhasznált módszerhez igazodó kvantitatív (vagy kvalitatív) bemutatása, mely leíró elemzéssel indul (vizsgált személyek jellemzői, mért változók megoszlása) és a statisztikai (vagy más módszerrel történő) hipotézisteszteléssel zárul. Ha az adatfeldolgozás nem triviális (pl. tartalomelemzés, skálakészítés, jelentős adattranszformáció), akkor azt külön alfejezetben kell ismertetni. Megvitatás, következtetések: az eredmények értelmezése, mely kitér a korábbi kutatásokkal való kapcsolatra, a vizsgálat által megválaszolt kérdésekre és felvetett új problémákra, illetve az elvégzett kutatás értékelése, annak erősségeinek és gyenge pontjainak bemutatása. A szöveg közben valamennyi, nem a szerzőtől származó állításnál jelölni kell, kitől származik. Itt csak hivatkozni kell a forrásmunkákra (névvel és a publikáció évszámával), melynek pontos adatait az irodalomjegyzékben kell megadni. A hivatkozásokat és az irodalomjegyzéket a Magyar Pszichológiai Szemle szabványai szerint kell elkészíteni, ezt a mellékelt részletes útmutató is segíti. Az irodalomjegyzékben csak a törzsszövegben hivatkozott tanulmány szerepelhet. A témabejelentés a diplomamunka témájának címszerű megjelölését és a diplomamunka témavázlatát tartalmazza, mely utóbbi egy bekezdésnyi (kb karakter) összefüggő szöveg, a legfontosabb 3-5 szakirodalmi hivatkozás megjelölésével. A hallgató által benyújtott témabejelentésen szerepelnie kell a témavezető nyilatkozatának a témavezetés vállalásáról, valamint a szakért felelős oktatási szervezeti egység vezetője, illetve megbízottja jóváhagyásának. A témabejelentés határideje: a tavaszi félévi záróvizsgához a megelőző tanévben május 15., az őszi félévi záróvizsgához a megelőző tanévben október 15. Témavezető az Egyetem oktatója, tudományos kutatója, illetve nem egyetemi alkalmazott szakember lehet. A témavezető csoportos, illetve egyéni tutori munkával irányítja a diplomamunka elkészítését. Az együttműködés kereteiről, feltételeiről a témabejelentkezéskor tájékoztatja a hozzá jelentkező hallgatót. A diplomamunka készítését a témavezetővel való rendszeres (legalább havonta egyszeri) konzultáció segíti. A hallgató csak a témavezető írásbeli hozzájárulásával adhatja be bírálatra a diplomamunkáját. A hallgatónak a diplomamunkát két gépelt példányban ebből egyet bekötve, a másikat legalább hitelesen összefűzve, továbbá a TB által meghatározott specifikáció szerinti, elektronikus formában a TO-n kell benyújtania záróvizsgájának vizsgaidőszaka előtt. A diplomamunka benyújtásának határideje: az őszi félévben: november 20. a tavaszi félévben: április 20. 2
3 A diplomamunkát a témavezető és egy kijelölt másodolvasó értékeli írásban, a diplomamunka jegyét ezen értékelések átlaga adja az alábbi kiegészítő rendelkezésekkel: 1. Ha a szakdolgozat két bírálatának jegye átlagolás után elégtelen (átlag=1-1,50 - ez fennállhat, ha mindkét bírálat elégtelen, vagy, ha az egyik elégtelen, a másik pedig elégséges), a diploma védésre bocsájtása nem lehetséges, a hallgatónak új szakdolgozatot kell készítenie a 77. szerinti jóváhagyási eljárás után, azzal a feltétellel, hogy ebben az esetben az ott meghatározott időbeli korlátozás nem alkalmazható. Megismételt szakdolgozat esetén a hallgató leghamarabb a következő záróvizsga-időszakra jelentkezhet. A legalább elégséges (a szakdolgozat átlaga legalább 2-es) érdemjeggyel minősített szakdolgozat javítására nincs lehetőség. bíráló, a bírálat folyamata a bírálat szempontjai szóbeli védés 2. Amennyiben a szakdolgozat egyik bírálata elégtelen (1), a másik pedig legalább közepes (3), akkor a hallgató által végzett szakirány felelőse köteles kijelölni harmadik bírálót. Amennyiben a harmadik bíráló is elégtelenek minősíti a szakdolgozatot, azaz két elégtelen bírálat esetén, a szakdolgozat elégtelen minősítést kap. Ebben az esetben a szakdolgozat védésre nem bocsájtható, a hallgatónak új szakdolgozatot kell készítenie az 1. pontban leírtak szerint. Ezzel együtt értelemszerűen a védés szóbeli részén sem vehet részt. A szakdolgozat végső értékelésébe a felkért további bírálók esetén valamennyi bírálói értékelés együtt átlagolódik. Az értékelését tartalmazó bírálatokat a dolgozathoz csatolni kell. A bírálók az értékelésen felül 2-2 témát fogalmaznak meg, amit a jelölt a bírálattal együtt megkap, hogy fel tudjon készülni a 4 témából. Ezekből a záróvizsga-bizottság egyet kiválaszt, aminek a kifejtését kéri a vizsgán. A bírálatot a záróvizsga időpontját megelőzően legalább két héttel átveheti a hallgató az illetékes tanszéken. a választott téma, a dolgozat céljának indokoltsága; a szakirodalmi háttér bemutatása, az elemzés-értelmezésalkalmazás színvonala; a vizsgált kérdés újszerűsége-megalapozottsága, a hipotézis(ek) szabatos megfogalmazása; megfelelő kutatási módszer(ek), statisztikai hipotézisellenőrző eljárás(ok) választása, s azok alkalmazásának világos bemutatása; az eredmények áttekinthető, statisztikai-módszertani és szakterületi szempontból is megalapozott bemutatása; a saját eredmények elhelyezése a téma kutatásában, önreflexió a vizsgálat erősségeire, gyenge pontjaira. a vizsgált kérdés, probléma lényeget kiemelő összefoglalása, annak bemutatása, hogy miként járul hozzá a dolgozat a területen korábban végzett kutatásokhoz; a diplomamunkáról született bírálói vélemények (témavezetőé és másodolvasóé) figyelembevételével önreflexió az elvégzett munkával kapcsolatosan, a diplomamunka előnyös oldalainak és gyenge pontjainak bemutatása; a szakzáró vizsga részét képezi a védés mellett a bírálók által 3
4 Formai követelmények Terjedelem Betűtípus, betűméret, sortáv Margók Nyelv Kötés Elektronikus formátum megfogalmazott témakörök egyikének kifejtése is. Amennyiben a védés elégtelen, szakmai feleletet már nem tehet a hallgató, hanem a következő záróvizsga-időszakban ismételheti meg védését és tehet szakmai feleletet. A hallgatónak jogában áll további konzultációt igénybe venni témavezetőjétől. A diplomamunka terjedelme mellékletek nélkül oldal ( karakter szóközzel) irodalomjegyzék nélkül. A diplomamunkát egy- vagy kétoldalas nyomtatással is el lehet elkészíteni. Times New Roman, 12-es betűnagyság, szimpla sortávolság. Belül (kötésnél) 3,5 cm, kívül, illetve alul és felül 2,5 cm margó. A diplomamunka magyar (vagy a témavezetővel egyeztetve ettől eltérő) nyelven készíthető. A diplomamunkát két példányban ebből egyet bekötve, a másikat legalább hitelesen összefűzve a TO-n kell benyújtani. A borítón a lap tetején az intézmény, a kar, és a szak neve szerepel. Alatta a Diplomamunka megnevezés. A lap alsó harmadában bal oldalt a készítő neve. A lap alján, középen évszám. A diplomamunkát a Tanulmányi Bizottság által meghatározott formában kell elektronikus adathordozón benyújtani. 4
5 Pszichológia MA (és egységes egyetemi) képzésben készült diplomamunka Részletes követelmények, segítség az elkészítéshez Az elméleti bevezetésről részletesebben A témára vonatkozó elméleti összefoglalót fontos kiegészíteni a kutató által vizsgált kérdés bemutatásával és a vizsgált jelenség konceptulizálásával. A cél a vizsgált területen folytatott elmélyült, a korábbi eredményeket értékelő, saját szakmai álláspontot kialakító szakirodalmi tájékozódás bemutatása, a vizsgált kérdés érvényének elméleti alátámasztása. A szakirodalmi összefoglaló fókuszában a diplomamunka által feldolgozott saját téma áll, ennek fényében kell bemutatásra kerülnie a vonatkozó szakirodalomnak. Általában az elméleti bevezetés az általánosabb elméleti kiindulópontok és fogalmi tisztázás fokozatosan szűkít magára a vizsgált jelenségre A hipotézisekről részletesebben A hipotézis tartalmazza a kutató elképzelését a kutatási kérdésben szereplő változókra, azok kapcsolatára vonatkozóan, hozzájárul a vizsgált jelenség alaposabb megismeréséhez. A hipotézis származhat a gyakorlat tapasztalataiból, ill. elméleti tételek kritikai értékeléséből. A szakszerű hipotézisalkotás következménye: a magyarázó erő, a világos, egyértelmű, tömör ítélet formájában történő megfogalmazás, az igazolhatóság (elvethetőség), a módszertani megvalósíthatóság. A hipotézisek lehetnek egymással összefüggőek, akár hierarchikusan szervezettek is. A módszerekről részletesebben A módszer leírása a vizsgálati terv megvalósításának részletes dokumentációja, amely használati útmutatóként szolgál nemcsak a vizsgálat reprodukálásához vagy későbbi továbbfejlesztéséhez, hanem a kapott eredmények kritikai elemzéséhez is. Az áttekinthetőség érdekében javasolt a következő alfejezetekre osztani: Kísérleti/vizsgálati személyek; Mérőeszközök (skálák, berendezés, ingeranyag), Eljárás. Ezek mellett a tipikus alfejezetek mellett más fejezetcímek is előfordulhatnak. Kísérleti/vizsgálati személyek A vizsgálat populációjának, a vizsgálati/megfigyelési egységnek a meghatározását és jellemzését (átlagéletkor, életkori tartomány, nemek aránya és minden más, a konkrét vizsgálat szempontjából fontos paraméter) foglalja magába. Ismerteti a mintaválasztás módját és kritériumait. A választott empirikus módszer sajátosságainak, a vizsgált hipotézisek és alkalmazott statisztikai eljárások minimum követelményeinek megfelelő számú résztvevő adatait javasolt a műhelymunkához (akár más műhelymunkásokkal, oktatókkal, kutatókkal együttműködve) összegyűjteni. A hipotézistesztelés értékéből levon, ha felvett minta nagysága nem elégséges a megfogalmazott hipotézisek ellenőrzéséhez. Mérőeszközök (skálák, berendezések, ingeranyag) A használt mérőeszközök, berendezés, ingeranyagok részletes leírását tartalmazza. A speciális berendezéshez nem kötött mérőeszközök (pl. teszt, attitűdskála) esetén az elkészítésére vonatkozó szakirodalmi hivatkozást kell feltüntetni annak érdekében, hogy az olvasó ugyanezt a tesztet, skálát be tudja szerezni. A kereskedelmi forgalomban lévő berendezésnél a gyártó cég nevét és a modell típusszámát kell megadni (pl. számítógépes programok). Az ingeranyagok esetén ezek paramétereit javasolt megadni (pl. a vetített filmrészletek vagy ingeranyagként szolgáló zenék paraméterei). Azokat a teszteket, kérdőíveket, melyek esetén a forrás megjelölhető (pl. szerzői joghoz kapcsolódik) nem kell külön csatolni a mellékletben, elegendő a forrás megjelölése. Csak abban az esetben szükséges a mellékletben a teljes tesztet, kérdőívet bemutatni, amennyiben nem ismert a forrása. A külön rendelésre készült eszközről részletes leírást kell adni, illetve bonyolult eszköz esetén rajzot vagy fényképet ajánlatos mellékelni. Az exponált ingeranyagot (pl. képeket) is javasolt a mellékletben csatolni. 5
6 Eljárás A résztvevőknek adott instrukciókat és/vagy ingerfeltételeket és a regisztrált reakciókat és az adatok rögzítésének mikéntjét tartalmazza. Jól követhető és takarékos lírása annak, hogy hogyan zajlott le a kísérlet/vizsgálat. Kérdőíves vizsgálat esetén az alkalmazott módszer megbízhatóságát és érvényességét is itt kell bemutatni. Kvalitatív kutatás (pl. fókuszcsoportos vizsgálat, mélyinterjú) esetén az eljárás menetének részletes bemutatása során le kell írni pontosan az adatnyerés módját (milyen projektív technikákkal, vizuális ingerekkel, történetalkotási, narratívum-elemzési technikákkal, szimbólumokkal, fantáziaképekkel, stb. dolgozott a kutató). Amennyiben lehetséges, ezek csatolandók a mellékletekhez. Statisztikai módszerek Itt az adatok elemzésének módja (számítógépes adatfeldolgozás esetén a használt statisztikai program neve és verziószáma, statisztikai próbák) kerül bemutatásra hipotézisenként. Amennyiben az adatfeldolgozás módja nem triviális (pl. tartalomelemzés; a mért adatokból új változók képzése), azt is itt szükséges leírni. Nem kell ismertetni a statisztikai próba képletét, a statisztikai nullhipotézist, de szükséges indokolni a próba megválasztását. Az egyes vizsgálati személyek személyes adatait nem adjuk meg! Az eredmények bemutatásáról részletesebben A statisztikai feldolgozás eredményeinek ismertetését a leíró statisztikával kell kezdeni (pl. átlag, szórás) majd ezután következnek a hipotézisellenőrző statisztikai próbák. A szövegben megadott (pl. tehát a mezőfüggők csoportja lassabban tájékozódott a környezetben, mint a mezőfüggetlenek csoportja. ) vagy ábrán, táblázatban ábrázolt eredmények mellett a hipotézist ellenőrző statisztikai próba értékét, szabadságfokát, a kritériumként használt valószínűségi szintet is fel kell tüntetni (pl. t=2,2; szabadságfok 42; p<0,05 vagy: t(42)=2,2; p<0,05). A nem szignifikáns hatásokat nem kell kifejteni bővebben ez esetben elegendő felsorolni, hogy pl. mely változókban nem volt statisztikailag megbízható különbség a csoportok között. A statisztikai próbák megválasztását itt már nem kell újra indokolni. Az eredeti statisztikai output-kat (pl. SPSS korrelációs táblázatokat) sem a törzsszövegben, sem pedig a mellékletben nem kell bemutatni. A számszerű adatokat grafikusan kell ábrázolni vagy táblázatos formában kell bemutatni. Ez esetben az ábra/tábla címében szerepelnie kell, hogy milyen adatok kerülnek bemutatásra. Az ábrákat illetve a táblázatokat azok megjelenési sorrendjében sorszámozni kell (a szövegben ez alapján utalunk rá), ha több van, akkor jó ezeket összefoglalóan egy tábla, ábrajegyzékbe foglalni a dolgozat tartalomjegyzéke után. A dolgozat ezen fejezete kizárólag az adatok és eredmények ismertetését, bemutatását szolgálja részben számszerű, részben szöveges formában. Értelmezésükre nem itt, hanem a Megvitatás, következtetések fejezetben kerül sor. A megvitatásról, következtetésekről részletesebben A megvitatás célja értelmezni és értékelni a kapott eredményeket, úgy, hogy elsődleges hangsúlyt kapjon a vizsgálat feltételezése és eredménye közti kapcsolat. Javasolt egy az eredményeket összegző állítással kezdeni, amit követ az eredmények értelmezése a kutatási eredmények integrálása az elméleti bevezetőben is hivatkozott korábbi kutatásokba, elméleti-szemléleti keretbe. Itt kerül sor a vizsgálat erősségeinek, gyenge pontjainak tárgyalására is. Azokat a jellemző hibákat kell csupán tárgyalni, amelyek a kapott eredményeket jelentősen befolyásolták. A negatív eredményeket negatív eredményként kell elfogadni és értelmezni, kerülni kell a módszertani hiba következményeként való magyarázatukat, hacsak ez valóban nem indokolt. 6
7 A hivatkozásokról és az irodalomjegyzékről részletesebben (a Magyar Pszichológiai Szemle szabályaiból kiindulva) Szakirodalmi hivatkozások esetében a szöveg közben vagy a szerző vezetékneve után zárójelben a megjelenés évszámát vagy zárójelben a szerző vezetéknevét és vesszővel elválasztva a megjelenés évszámát, illetve az oldalszám(ok)at kell feltüntetni. Azonos szerző(k), ugyanabban az évben született több tanulmányát az évszám után írt a, b, c jelekkel kell megkülönböztetni mind a szövegben, mind az irodalomjegyzékben. Külön figyelmet érdemel a bibliográfiai adatoknak a szövegben, illetőleg az irodalomjegyzékben való egyeztetése. Minden a szövegben előforduló hivatkozásnak megtalálhatónak kell lennie az irodalomjegyzékben, amely ezeken túl nem tartalmazhat más hivatkozásokat. Társszerzőség esetén a szövegközi hivatkozásnál minden szerző vezetéknevét ki kell írni (pl. Sekuler és Blake, 2000), de kettőnél több szerzős műre való többszöri hivatkozás esetén, a második hivatkozástól elegendő csak az első szerzőt hivatkozni név szerint (pl. Atkinson és mtsai, 1995). Természetesen a bibliográfiában valamennyi szerző nevét fel kell sorolni a forrásmunka által megadott sorrendben. Azokban az esetekben, amikor a szövegközi hivatkozás egyszerre több forrásmunkára vonatkozik, érdemes a hivatkozott műveket a megjelenés éve vagy az első szerzők vezetékneve alapján sorrendbe állítani és pontosvesszővel elválasztani [pl. Számos kiváló összefoglaló munka jelent meg a témában magyarul is (Norman és Nielsen, 1912; Loósz és Katona, 1904; Kovács, 1917). ]. Ha ugyanazon szerző több tanulmányára hivatkozunk összefoglalóan, a megjelenési évszámokat egymástól vesszővel elválasztva kell megadni: Egyes kutatók (Malter, 1987, 1989, 1996) szerint. Szó szerinti idézetnél kötelező az idézőjel használata, és a szövegben, amikor az idézett szerző nevénél és a mű megjelenési évszámánál meg kell adni az idézett szöveg oldalszámát is. Például: A hat hónapos csecsemők szopási sebessége megnő, ha az egymást követő hangok bármely nyelvben két különböző fonémához tartoznak (Atkinson és mtsai, 1995, 261. old). Közvetett hivatkozás esetén (ha a dolgozatíró nem olvasta a cikket, könyvet, stb., amire hivatkozik, hanem csak utalást olvasott rá egy másik szerzőnél) a szöveg közben a forrás szerző adatai után zárójelben oda kell írni, hogy mely szerző művében található az idézett vélekedés (idézi X, ebben az évben.) Például: Liberman (1982, idézi Moore, 1997) elmélete szerint.... Ilyenkor a legelegánsabb, ha az irodalomjegyzékben mindkét mű adatai pontosan, külön tételként szerepelnek, és az idézett mű után zárójelben feltüntetjük, kinek a tanulmányában található meg. Pl.: Liberman, A. M. (1982). On finding that speech is special. American Psychologist, 37, (idézi Moore, 1997) Moore, B. C. J. (1997). An Introduction to the Psychology of Hearing. Academic Press, San Diego. Elfogadható azonban az is, ha a közvetett hivatkozásnál az irodalomjegyzékben csak a forrásműként szereplő munka jelenik meg (a fenti példában Moore könyve). A közvetett hivatkozás formája a fentiektől kissé eltérhet, ha az olvasott szerzőnél nem található meg a pontos hivatkozás: ekkor a szövegben zárójelben az ismertetett szerző a neve után az é.n. (évszám nélkül) jelölés alkalmazható: Liberman (é.n., idézi Moore, 1997) elmélete.... Ilyenkor hátul, az irodalomjegyzékben természetesen csak a kutató által olvasott szerző (példánkban Moore) szerepel. Az irodalomjegyzékben az összes bibliográfiai adatot pontosan meg kell adni. Az irodalomjegyzékben szereplő forrásmunkák felsorolása az első szerzők neve szerinti szoros ábécé sorrendben történik. Ha ugyanazon szerző több munkája is szerepel irodalomjegyzékünkben, azokat kronológiai sorrendben kell ismertetni. Ugyanazon szerző azonos évben megjelent munkáinak 7
8 adatai a szövegközi hivatkozásnál használt, a megjelenés évével folyamatosan egybeírt a, b, c, stb. jelölés alfabetikus sorrendjében jelenjenek meg. A magyar nyelvű hivatkozásnál nincs, az idegen nyelvű hivatkozásoknál van vessző a vezetéknév után. A tudományos fokozatokat (pl. Dr., PhD) nem jelöljük sem a szövegközi hivatkozásoknál, sem pedig az irodalomjegyzékben. Az írott művek lelőhelyét dőlt betűvel kell írni: lelőhelynek a könyv, illetve a folyóirat címe számít. Elhangzott előadásnál nincs lelőhely. Folyóiratcikkek esetében: A szerző(k) vezetékneve és keresztnevének kezdőbetűi (megjelenés éve). A cikk címe. A folyóirat címe, kötetszám (füzetszám), az idézett cikk oldalszáma tól ig. Pl.: Compton, W.C., Smith, M.L., Cornish, K.A. és Qualls, D.L. (1996). Factor Structure of Mental Health Measures. Journal of Personality and Social Psychology, 71(2), Könyvek esetében: A szerző(k) vezetékneve és keresztnevének kezdőbetűi. (megjelenés éve). A könyv címe. Kiadó, Megjelenés helye. Pl.: Endler, N. S., Magnusson, D. (1976a). Interactional psychology and personality. Washington: Hemisphere. Tanulmánygyűjtemények esetén: Von Bertalanffy, L. (1952). Theoretical models in biology and psychology. In Krech, D., Klein, G. S. (eds) Theoretical models and personality theory Duke University Press, Durnham. On-line hivatkozások esetén: On-line folyóiratok A szerző(k) vezetékneve és keresztnevének kezdőbetűi (megjelenés éve). A cikk címe. A folyóirat címe, kötetszám, letöltve: év. hónap. nap. teljes URL vagy DOI. Online dokumentumok A szerző(k) vezetékneve és keresztnevének kezdőbetűi (megjelenés éve). A cikk címe. teljes URL vagy DOI. (letöltve: év. hónap nap). Mead, G. H. (1913). The Social Self. URL: (letöltve: március 9.) Konferencia-, egyetemi előadások esetén: A szerző(k) vezetékneve és keresztnevének kezdőbetűi (az előadás megtartásának éve) Az előadás címe. A kongresszus vagy rendezvény pontos neve, helye, dátuma (év, hó, nap). 8
A pszichológiai MA szakon készítendő diplomamunka kutatási részének követelményei
Kötelező jelleggel érvényes a tanulmányaikat 2016/2017-es tanév szeptemberétől megkezdő hallgatók számára, illetve megengedő jelleggel választható szakdolgozati forma a 2016/2017-es tanév tavaszi félévében
A SZAKDOLGOZAT KÖVETELMÉNYEI A SZEXUÁLPSZICHOLÓGIAI SZAKPSZICHOLÓGUS KÉPZÉSBEN
A SZAKDOLGOZAT KÖVETELMÉNYEI A SZEXUÁLPSZICHOLÓGIAI SZAKPSZICHOLÓGUS KÉPZÉSBEN A szexuálpszichológiai szakpszichológusi diploma megszerzésének feltétele szakdolgozat benyújtása. Szakdolgozati témát a hallgató
A SZAKZÁRÁS KÖVETELMÉNYEI
A SZAKZÁRÁS KÖVETELMÉNYEI A TANÁCSADÓ SZAKPSZICHOLÓGUS KÉPZÉSBEN A szak zárása: Az összes tanegység és a szakmai gyakorlat abszolválása után szakdolgozat megírásával és a szakzáró vizsgával zárul a tanácsadó
A pszichológiai MA szakon készítendő diplomamunka kutatási részének követelményei
Kötelező jelleggel érvényes a tanulmányaikat 2017/2018-as tanév szeptemberétől megkezdő hallgatók számára. A pszichológiai MA szakon készítendő diplomamunka kutatási részének követelményei Tartalmi követelmények
A pszichológia BA szakon készítendő szakdolgozat követelményei
ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Érvényes a 2010/2011. tanévtől, a tanulmányaikat 2008 szeptemberében vagy ezt követően megkezdő hallgatók számára. A pszichológia BA szakon készítendő szakdolgozat
A pszichológia BA szakon készítendő szakdolgozat követelményei
Érvényes a tanulmányaikat 2016/2017-es tanév szeptemberétől megkezdő hallgatók számára. A pszichológia BA szakon készítendő szakdolgozat követelményei Tartalmi követelmények A szakdolgozat célja A szakdolgozat
A pszichológia BA szakon készítendő szakdolgozat követelményei
Javaslat a szakdolgozati követelményekre a tanulmányaikat 2017/2018-as tanév szeptemberétől megkezdő hallgatók számára. A pszichológia BA szakon készítendő szakdolgozat követelményei Tartalmi követelmények
A rekreációszervezés és egészségfejlesztés BSc alapszakon készítendő szakdolgozat követelményei
ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Érvényes a 2013/2014. tanévtől, a tanulmányaikat 2010 szeptemberében vagy ezt követően megkezdő hallgatók számára. A rekreációszervezés és egészségfejlesztés BSc alapszakon
A sportszervező BSc alapszakon készítendő szakdolgozat követelményei
ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Érvényes a 2012/2013. tanévtől, a tanulmányaikat 2010 szeptemberében vagy ezt követően megkezdő hallgatók számára. A sportszervező BSc alapszakon készítendő szakdolgozat
A rekreáció MSc szakon készítendő diplomamunka követelményei
ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Érvényes a 2017/2018. tanévtől, a tanulmányaikat 2017 szeptemberében vagy ezt követően megkezdő hallgatók számára. A rekreáció MSc szakon készítendő diplomamunka követelményei
Tartalmi követelmények A szakdolgozat célja
ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Érvényes a 2017/2018. tanévtől, a tanulmányaikat 2017 szeptemberében vagy ezt követően megkezdő hallgatók számára. A sport- és rekreációszervezés BSc alapszakon készítendő
TESTNEVELÉSI EGYETEM Szakdolgozati és diplomadolgozati követelmények
TESTNEVELÉSI EGYETEM Szakdolgozati és diplomadolgozati követelmények TARTALMI KÖVETELMÉNYEK A szakdolgozat és a diplomadolgozat (továbbiakban diplomamunka) az adott képzés szintjének és irányultságának
Az emberi erőforrás tanácsadó MA szakon készítendő diplomamunka követelményei
ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Érvényes: a 2017/2018. tanévtől, a tanulmányaikat 2016. szeptemberében vagy azt követően megkezdő hallgatók számára. Az emberi erőforrás tanácsadó MA szakon készítendő
Érvényes a 2018/2019-es tanévtől, a tanulmányaikat 2018 szeptemberében vagy ezt követően megkezdő hallgatók számára.
ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Érvényes a 2018/2019-es tanévtől, a tanulmányaikat 2018 szeptemberében vagy ezt követően megkezdő hallgatók számára. A on készítendő szakdolgozat (képzési portfólió)
ZÁRÓDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ
ZÁRÓDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ 54 481 02 Gazdasági informatikus szakképesítés 1. Tartalmi követelmények A jelölt záródolgozatként egy vállalat/vállalkozás rendszerének/alrendszerének elemző bemutatását végzi
BSc hallgatók szakdolgozatával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport
BSc hallgatók szakdolgozatával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport Az alapszakon a záróvizsgára bocsátás feltétele szakdolgozat készítése. A szakdolgozat kreditértéke:
Szakirodalmi összefoglaló készítése
Szakirodalmi összefoglaló készítése 1 FELADATKIÍRÁS Rövid, magyar (vagy angol) nyelvű összefoglaló készítése egy meghatározott energiaipari témakörben a megfelelő magyar és angol nyelvű szakirodalomban
A kitöltött nyomtatványok leadása: február 27. hétfő (Q ép. A224.)
Tájékoztató a hagyományos képzésben résztvevő közgazdász hallgatók (gazdaságelemző és külgazdasági szakirány) számára 2011/12. tanév (tavaszi félév) Diplomamunka készítés és védés (követelmények, menetrend,
A SZAKDOLGOZAT elkészítésének formai követelményei és benyújtása
A SZAKDOLGOZAT elkészítésének formai követelményei és benyújtása (részlet a TVSZ. Kari sajátosságokat tartalmazó mellékletéből magyarázatokkal és mintákkal) A dolgozat terjedelme 20 gépelt oldal (Kb. 50-60000
A pedagógia BA szakon készítendő szakdolgozat követelményei
ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Érvényes a 2010/2011. tanévtől, a tanulmányaikat 2008 szeptemberében vagy ezt követően megkezdő hallgatók számára. A pedagógia BA szakon készítendő szakdolgozat követelményei
Az andragógia BA szakon készítendő szakdolgozat követelményei
ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Érvényes a 2010/2011. tanévtől, a tanulmányaikat 2008 szeptemberében vagy ezt követően megkezdő hallgatók számára. Az andragógia BA szakon készítendő szakdolgozat követelményei
Geográfus MSc és Földtudomány MSc szakos hallgatók diplomamunkájával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport
Geográfus MSc és Földtudomány MSc szakos hallgatók diplomamunkájával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport A mesterszakon a záróvizsgára bocsátás feltétele diplomamunka
Szakdolgozati követelmények
Szakdolgozati követelmények (Az MKSZ-NEK Szakedző Tanfolyam Tanulmányi Szabályzatának 2. számú melléklete) MKSZ-NEK Szakedző Tanfolyam (Megjegyzés: A Szakdolgozati követelmények című melléklet tartalmának
DEBRECENI EGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR UNIVERSITY OF DEBRECEN FACULTY OF ARTS
Debreceni Egyetem BTK Útmutató szakdolgozatok készítéséhez (A Debreceni Egyetem Tanulmányi és vizsgaszabályzatának alapján) Az egységes, osztatlan képzésben, az alapképzésben, (BSc, BA), mesterképzésben
A rekreációszervezés és egészségfejlesztés BSc alapszakon készítendő szakdolgozat követelményei
ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Érvényes a 2010/2011. tanévtől, a tanulmányaikat 2008 szeptemberében vagy ezt követően megkezdő hallgatók számára. A rekreációszervezés és egészségfejlesztés BSc alapszakon
TVSZ 1 sz. melléklet
TVSZ 1 sz. melléklet A diplomadolgozat (szakdolgozat) készítésének és bírálatának rendje, tartalmi és formai követelményei valamint a záróvizsga rendje a GTK-n (2013. 10. 21.) Kivonat (http://gtk.szie.hu/sites/default/files/files/szabalyzatok/etvsz_gtk_kieg_1_mell_dipldolg.pdf)
Általános tudnivalók a szakdolgozat elkészítéséhez
Általános tudnivalók a szakdolgozat elkészítéséhez I. BEVEZETŐ A Szakdolgozattal azt kell igazolni, hogy a vizsgázó önálló mérnöki munkára alkalmas, ismeri és alkalmazni tudja a mérnöki tervezési módszereket,
Szakdolgozati formai követelmények
SZÁMALK SZAKKÖZÉPISKOLA Szakdolgozati formai követelmények - 1 - TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés... 3 2. Konzultáció... 3 3. A szakdolgozat formai követelményei... 3 4. A szakdolgozat mellékletei... 5 5.
TÁJÉKOZTATÓ AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS DIPLOMAMUNKÁJÁNAK KÖVETELMÉNYEIRŐL
TÁJÉKOZTATÓ AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS DIPLOMAMUNKÁJÁNAK KÖVETELMÉNYEIRŐL ~ ~ TÁJÉKOZTATÓ AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS DIPLOMAMUNKÁJÁNAK KÖVETELMÉNYEIRŐL Az Osztatlan tanárképzés zárásaként Diplomamunkát kell
A neveléstudományi MA szakon készítendő diplomamunka követelményei
ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Érvényes a 2010/2011. tanévtől, a tanulmányaikat 2009 szeptemberében vagy ezt követően megkezdő hallgatók számára. A neveléstudományi MA szakon készítendő diplomamunka
Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar Gazdasági Campus Békéscsaba Tudományos Diákköri Konferencia FORMAI KRITÉRIUMOK
Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar Gazdasági Campus Békéscsaba Tudományos Diákköri Konferencia FORMAI KRITÉRIUMOK 2015. 1. A 2015-ös Tudományos Diákköri Konferencia fontos
Általános tudnivalók a diplomaterv elkészítéséhez
Általános tudnivalók a diplomaterv elkészítéséhez I. BEVEZETŐ A Diplomatervvel azt kell igazolni, hogy a diplomázó önálló mérnöki munkára alkalmas, ismeri és alkalmazni tudja a mérnöki tervezési módszereket,
SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSI ÚTMUTATÓ
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM MŰSZAKI TUDOMÁNYI KAR TANÁRKÉPZŐ KÖZPONT SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSI ÚTMUTATÓ a műszaki szakoktató BSc és a mérnöktanár MA szakon Érvényes: 2014/2015. tanévtől Összeállította: DR. VÁSÁRHELYI
Az andragógia MA szakon készítendő diplomamunka követelményei
ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Érvényes a 2010/2011. tanévtől, a tanulmányaikat 2009 szeptemberében vagy ezt követően megkezdő hallgatók számára. Az andragógia MA szakon készítendő diplomamunka követelményei
TVSZ 5. számú melléklete. Pályatételekre, az alapvizsga-dolgozatokra és a szakdolgozatokra vonatkozó követelmények
TVSZ 5. számú melléklete Pályatételekre, az alapvizsga-dolgozatokra és a szakdolgozatokra vonatkozó követelmények A tanszékek által kiírt pályatételeket bármelyik hallgató kidolgozhatja és benyújthatja.
ÚTMUTATÓ A SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ ÉS A ZÁZÓVIZSGÁRA VALÓ FELKÉSZÜLÉSHEZ 1. A SZAKDOLGOZATTAL KAPCSOLATOS FORMAI ÉS TARTALMI ELŐÍRÁSOK
ÚTMUTATÓ A SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ ÉS A ZÁZÓVIZSGÁRA VALÓ FELKÉSZÜLÉSHEZ 1. A SZAKDOLGOZATTAL KAPCSOLATOS FORMAI ÉS TARTALMI ELŐÍRÁSOK A szakdolgozat szokásos terjedelme 40-60 A/4-es gépelt oldal. Az
Értékelési és ellenőrzési módszerek, eljárások és szabályok az indítani tervezett pedagógia alapképzési szakon
Értékelési és ellenőrzési módszerek, eljárások és szabályok az indítani tervezett pedagógia alapképzési szakon ME BTK Neveléstudományi Tanszék 2007 Az ismeretek ellenőrzése Az ismeretek ellenőrzése a kurzusok
A TUDOMÁNYOS ÍRÁS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTŐ KURZUS
A TUDOMÁNYOS ÍRÁS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTŐ KURZUS A tudományos írásművek fajtái Tudományos igényű cikk (rövidebb) Tudományos tanulmány (hosszabb) Tudományos könyv Tudományos igényű dolgozat (pl. szakdolgozat
Szakdolgozat készítés, tartalmi és formai követelmények, záróvizsga
Szakdolgozat készítés, tartalmi és formai követelmények, záróvizsga Tájékoztató az Alkalmazott közgazdaságtan alapszak BA hallgatói számára 2014/15. tanév II. (tavaszi) félév I. SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSE
Dr. Bozsik Sándor SZAKMAI GYAKORLAT -SZAKDOLGOZAT
Dr. Bozsik Sándor SZAKMAI GYAKORLAT -SZAKDOLGOZAT SZAKDOLGOZATKÉSZÍTÉS CÉLJA, TERJEDELME Cél: bebizonyítani, hogy adott munkahelyen képesek közgazdasági végzettséghez kötődő munkát ellátni Tartalom: szakmai
A SZAKDOLGOZATKÉSZÍTÉS TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI a Színház- és Filmművészeti Egyetem alap-, mester- és osztatlan képzésein
A HKR 8. számú melléklet A SZAKDOLGOZATKÉSZÍTÉS TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI a Színház- és Filmművészeti Egyetem alap-, mester- és osztatlan képzésein 1. A hallgató tanulmányainak utolsó két szemeszterében
Szakdolgozat. I. Formai követelmények
Szakdolgozat I. Formai követelmények 1. Terjedelme: - főszöveg: min. 25, max. 40 oldal (bevezetés fejezetek összegzés); a fejezetek római, az oldalak arab számmal számozódnak. Az oldalak számozása a tartalomjegyzékkel
Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány SZAKDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ
Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány SZAKDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ 2012 Témaválasztás A téma választható a megadott témajegyzék vagy egyéni ötlet alapján. A témaválasztást legkésőbb március 31-ig jelezni
Rövid összefoglaló a pszichológia BA szak zárásához
Elfogadta a Pszichológia Intézet Intézeti Tanácsa 2011.02.15. Érvényes a 2011 tavaszán záróvizsgázókra Rövid összefoglaló a pszichológia BA szak zárásához (Részletesebb leíráshoz ld. A pszichológia BA
ÚTMUTATÓ SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ A GYÓGYSZERÉSZETI INTÉZETBEN
ÚTMUTATÓ SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ A GYÓGYSZERÉSZETI INTÉZETBEN TVSZ: 1. A hallgatónak mind az alapképzésben, mind a mesterképzésben, illetve az osztatlan képzésben az oklevél megszerzéséhez diplomamunkát,
Vaskohászati technikus Melegüzemi technikus
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Gazdaság és Társadalomtudományi Kar XY tanszék TDK dolgozat címe Készítette: XY (név) abc szakos hallgató Konzulens: XY (név) beosztás Tudományos Diákköri
Szabályzat a diplomamunka készítés és a záróvizsgák rendjéről
Széchenyi István Egyetem Petz Lajos Egészségtudományi és Szociális Képzési Intézet Szociális Tanulmányok Tanszék Szabályzat a diplomamunka készítés és a záróvizsgák rendjéről Utolsó módosítás dátuma: 2014.09.30.
TÁJÉKOZTATÓ a programtervező informatikus BSc szak hallgatóinak szakdolgozatával és záróvizsgájával kapcsolatos tudnivalókról
TÁJÉKOZTATÓ a programtervező informatikus BSc szak hallgatóinak szakdolgozatával és záróvizsgájával kapcsolatos tudnivalókról I. Az Informatikai Kar által gondozott szakok esetében minden szakon önálló
A GÉPÍRÁSOKTATÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK SZAKDOLGOZATÁNAK TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI
A GÉPÍRÁSOKTATÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK SZAKDOLGOZATÁNAK TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI I. Tartalmi követelmények A szakdolgozat keretein belül a hallgató feladata, hogy gondosan válogatott szakirodalom
Segédlet a szakgyógyszerész szakdolgozat elkészítéséhez
Segédlet a szakgyógyszerész szakdolgozat elkészítéséhez - a legfontosabb tudnivalók összefoglalása - A szakdolgozat célja az, hogy a jelölt a gyógyszerésztudomány kiválasztott problémakörének önálló tanulmányozásával
Szakdolgozati szeminárium
Szakdolgozati szeminárium Borbély Tibor Bors munkaügyi kutató 2007. 06. 09. szakdolgozati szeminárium 1 Szakdolgozat készítése- a cél 30-tól (felsőfokú szakképzés) kb. 300 oldalig (M, PhD) terjed géppel
ÚTMUTATÓ a SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ és a ZÁRÓVIZSGÁRA VALÓ FELKÉSZÜLÉSHEZ
ÚTMUTATÓ a SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ és a ZÁRÓVIZSGÁRA VALÓ FELKÉSZÜLÉSHEZ 1. A SZAKDOLGOZATTAL KAPCSOLATOS FORMAI ÉS TARTALMI ELŐÍRÁSOK A szakdolgozat szokásos terjedelme 40-60 A/4-es gépelt oldal. Az
Eszterházy Károly Főiskola Természettudományi Kar Sporttudományi Intézet A SZAKDOLGOZAT ELKÉSZÍTÉSÉNEK SZEMPONTJAI
Eszterházy Károly Főiskola Természettudományi Kar Sporttudományi Intézet A SZAKDOLGOZAT ELKÉSZÍTÉSÉNEK SZEMPONTJAI Jóváhagyta: EKF Sporttudományi Intézet Intézeti Tanácsa A diplomamunka célja a tanultak
TÁJÉKOZTATÓ. a programozó matematikus hallgatók szakdolgozatával és záróvizsgájával (államvizsgájával) kapcsolatos tudnivalókról
TÁJÉKOZTATÓ a programozó matematikus hallgatók szakdolgozatával és záróvizsgájával (államvizsgájával) kapcsolatos tudnivalókról I. Az Informatikai Kar által gondozott szakok esetében minden szakon önálló
Szakdolgozat tartalmi és formai követelményei
Szakdolgozat tartalmi és formai követelményei készítette: Ferenczi Edéné 2009.október 14. Mi a szakdolgozat? Közgazdasági tartalmú értekezés Bizonyítja a hallgató szakterületi jártasságát Hazai és nemzetközi
2.4 A szakképzettség megszerzéséhez összegyűjtendő kreditpontok száma:
Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció TANEGYSÉGLISTA k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható
A SZAKDOLGOZAT TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI
A SZAKDOLGOZAT TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI A beadás feltételei: A benyújtott szakdolgozat elfogadását a témavezető tanár a Konzultációs igazolás címet viselő űrlap aláírásával igazolja. A szakdolgozatokba
MA szakdolgozat tájékoztató tervező szakok számára október 3. Schmidt Andrea Elméleti Intézet
MA szakdolgozat tájékoztató tervező szakok számára 2016. október 3. Schmidt Andrea Elméleti Intézet schmidt@mome.hu A szakdolgozattal kapcsolatos információk elérhetősége ETR Dokumentumok/ MOME Dokumentumok/
Segédlet a szakgyógyszerész szakdolgozat elkészítéséhez
Segédlet a szakgyógyszerész szakdolgozat elkészítéséhez - a legfontosabb tudnivalók összefoglalása - A szakdolgozat célja az, hogy a jelölt a gyógyszerésztudomány kiválasztott problémakörének önálló tanulmányozásával
SZAKFORDÍTÓ ÉS AUDIOVIZUÁLIS FORDÍTÓ szakirányú továbbképzési szak 2017-től felvett hallgatóknak
Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység
Diplomamunka (szakdolgozat) elkészítésének és védésének rendje a Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézetében
Diplomamunka (szakdolgozat) elkészítésének és védésének rendje a Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézetében 1 A Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának része a Kreditrendszerű Tanulmányi
Diplomamunka készítés és védés, záróvizsga (követelmények, menetrend, határidők) I. DIPLOMAMUNKA KÉSZÍTÉSE ÉS VÉDÉSE. 1.
Tájékoztató a mesterképzésben résztvevő hallgatók (közgazdasági-elemző szak, nemzetközi gazdaság és gazdálkodás szak, nappali és levelező) számára 2016/17. tanév I. (őszi) félév Diplomamunka készítés és
A FEJLESZTŐPEDAGÓGUS SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK SZAKDOLGOZATÁNAK TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI
A FEJLESZTŐPEDAGÓGUS SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK SZAKDOLGOZATÁNAK TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI I. Tartalmi követelmények A szakdolgozat keretein belül a hallgató feladata, hogy gondosan válogatott
TÁRSADALOMTUDOMÁNYI ÉS GAZDASÁGI SZAKFORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK
Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység
A szakdolgozattal szemben támasztott általános elvárások
A szakdolgozattal szemben támasztott általános elvárások 2014. május 7-ei változat Ajánlások a szakdolgozat felépítésére A témától függő arányban, a szakdolgozat tartalmazza a következő főbb részeket:
Hitetek mellé tudást
Stíluslap Tanulmánykötet: Tanulmánykötet esetében az idézett művekre így kell hivatkozni: első előforduláskor minden azonosító adatot és az idézett oldalszámot fel kell tüntetni lábjegyzetben, az idézett
Tájékoztató a szakdolgozatok készítéséhez (pedagógus-továbbképzéseken részt vevők számára)
1 Tájékoztató a szakdolgozatok készítéséhez (pedagógus-továbbképzéseken részt vevők számára) A szakdolgozat témájának kiválasztásáról A téma kiválasztható a témajegyzékből, de arra is mód van, hogy a konzulenssel
RÉSZLETES SZERZŐI ÚTMUTATÓ A KÉZIRAT ELKÉSZÍTÉSÉHEZ
RÉSZLETES SZERZŐI ÚTMUTATÓ A KÉZIRAT ELKÉSZÍTÉSÉHEZ A kézirat terjedelme legfeljebb 20 oldal (40.000 karakter szóköz nélkül) lehet. Az írásokat doc, docx, vagy rtf formátumban, 12-es Times New Romain betűtípussal,
A SZAKDOLGOZATTAL SZEMBEN TÁMASZTOTT TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEK
SZIE Tájépítészeti és Településtervezési Kar Tájrendező és kertépítő BSc szak A SZAKDOLGOZATTAL SZEMBEN TÁMASZTOTT TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEK I. TARTALMI KÖVETELMÉNYEK A dolgozat címe A dolgozat
Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar. Útmutató. a szakdolgozat elkészítéséhez. (ápoló szakirány számára)
Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar Útmutató a szakdolgozat elkészítéséhez (ápoló szakirány számára) Tartalom: Tájékoztató a szakdolgozat elkészítésének rendjéről Tájékoztató
SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK től felvett hallgatóknak
TANEGYSÉGLISTA Jelek, rövidítések: EF=egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható
Útmutató. a zárótanulmány formai követelményeihez. a szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés hallgatói számára
Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék Útmutató a zárótanulmány formai követelményeihez a szociális és ifjúsági munka felsőoktatási
TANEGYSÉGLISTA SZAKFORDÍTÓ ÉS TOLMÁCS (SZLÁV ÉS BALTI NYELVEK) SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK 1.ASZAKOT GONDOZÓ INTÉZET:
Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység
Kecskeméti Humán Szakképző Iskola Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Szakközépiskola és Szakiskolája Kecskemét
Kecskeméti Humán Szakképző Iskola Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Szakközépiskola és Szakiskolája Kecskemét ÚTMUTATÓ A szakképzésben részt vevő tanulók záró dolgozat készítéséhez és értékeléséhez
I. Tartalmi követelmények
A PEDAGÓGUS SZAKVIZSGA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK TANULMÁNYTERÜLETTŐL FÜGGETLEN, EGYSÉGES SZAKDOLGOZATÁNAK TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI I. Tartalmi követelmények A szakdolgozat keretein belül a
SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK. Gazdasági és jogi szakfordító és terminológus (A/anyanyelv/ és B/idegen nyelv/ megnevezése)
TANEGYSÉGLISTA Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység
Kódszám egyenlőségjellel: a megadott kurzus párhuzamos felvételét javasoljuk. * : Az alapozó képzés tárgyainak elvégzése után vehető fel a tárgy.
TANEGYSÉGLISTA Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható
A diplomamunka készítés követelményei MSc-s hallgatók számára
A diplomamunka készítés követelményei MSc-s hallgatók számára A diplomamunka A diplomamunka egyetemi szinten, a szakképzettségnek megfelelő alkotó jellegű, önálló munkán alapuló, tudományos igényű dolgozat,
Divat- és stílustervező Divat- és stílustervező
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Környezettudomány mesterszak (MSc) diplomamunka követelményei
Környezettudomány mesterszak (MSc) diplomamunka követelményei 1. A diplomamunka beadása és elfogadása a záróvizsgára bocsátás előfeltétele. A diplomamunka kreditértéke 30 pont, elkészítésének javasolt
A SZAKDOLGOZAT SZERKESZTÉSE
A SZAKDOLGOZAT SZERKESZTÉSE Főiskolai és BSc szakokon Szakdolgozat 1. A szakdolgozat nyelve: magyar vagy angol. 2. A szakdolgozat alakja: A4 formátum, bekötött, fekete színű kemény kötés. 3. A szakdolgozat
BA szakdolgozat tájékoztató tervező szakok számára február 12. Schmidt Andrea Elméleti Intézet
BA szakdolgozat tájékoztató tervező szakok számára 2019. február 12. Schmidt Andrea Elméleti Intézet schmidt@mome.hu A szakdolgozattal kapcsolatos információk elérhetősége NEPTUN NYITÓOLDAL HASZNOS LINKEK
Intézményi Tudományos Diákköri Konferencia 2018 ősz
PANNON EGYETEM MODERN FILOLÓGIAI ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCS (http://) Intézményi Tudományos Diákköri Konferencia 2018 ősz A Pannon Egyetem Egyetemi Tudományos Diákköri Tanácsa
FELHÍVÁS. a 2014/2015. tanév őszi szemeszterében tartandó Kari Tudományos Diákköri Konferencián való részvételre
FELHÍVÁS a 2014/201. tanév őszi szemeszterében tartandó Kari Tudományos Diákköri Konferencián való részvételre A konferencia helyszíne: Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Cím: 3 Budapest
Szakdolgozat tájékoztató
Szakdolgozat tájékoztató Úr Balázs Meg kell írni Szakdolgozatot ír, aki végzős Általános rendszergazda Idegenforgalmi szakmenedzser Pénzügyi szakügyintéző Reklámszervező-szakmenedzser Vendéglátó-szakmenedzser
Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar. Szakdolgozat-konzultációval és szakdolgozat-készítéssel kapcsolatos információk
Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szakdolgozat-konzultációval és szakdolgozat-készítéssel kapcsolatos információk Szakdolgozattéma-választás, konzultációk: szakdolgozattéma-választás
NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR. Útmutató a diplomamunka készítéséhez és a záróvizsga követelményei az Andragógia MA képzésben
NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR Útmutató a diplomamunka készítéséhez és a záróvizsga követelményei az Andragógia MA képzésben Nyíregyháza 2011 Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések... 3 2.
Formai követelmények, DOSZ Közgazdász Doktoranduszok és Kutatók V. Nemzetközi Téli Konferenciája
Formai követelmények, DOSZ Közgazdász Doktoranduszok és Kutatók V. Nemzetközi Téli Konferenciája 2019. február 22. Szent István Egyetem, Gödöllő Formai követelmények Absztrakt formai követelményei: Cím
FILOLÓGIA ÉS IRODALOM
KÁRPÁT-MEDENCEI IRODALMI PHD- ÉS MA-HALLGATÓK KONFERENCIÁJA PILISCSABA, 2013. SZEPTEMBER 4 5., Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Irodalomtudományi Doktori Iskola *** A PPKE BTK IDI magyar irodalommal
A DIPLOMAFORDÍTÁS - KÖVETELMÉNYEK
A DIPLOMAFORDÍTÁS - KÖVETELMÉNYEK 1. TARTALMI KÖVETELMÉNYEK: A diplomafordítás tárgya csak eredeti, anyanyelvi szerző által megfogalmazott, a hallgató felvételének alapjául szolgáló diploma szakterületéről
Útmutató a szakdolgozat elkészítéséhez a Társadalomtudományi és gazdasági szakfordító és tolmács szakirányú továbbképzési szakon
Útmutató a szakdolgozat elkészítéséhez a Társadalomtudományi és gazdasági szakfordító és tolmács szakirányú továbbképzési szakon 1. Általános tudnivalók A szakdolgozati cím a szakdolgozati lap kitöltésével
Útmutató a szakdolgozat elkészítéséhez
Útmutató a szakdolgozat elkészítéséhez (2016) A szakdolgozat terjedelme 30-50 oldal (a mellékletek nélkül), másfeles sortávolság, 12-es betűnagyság, Times New Roman betűtípus. A margók beállítása: bal
DIPLOMAMUNKA. (diplomadolgozat, szakdolgozat) tartalmi és formai követelményei, valamint készítésének, bírálatának, védésének rendje
Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Pszichológiai Intézet Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Intézet DIPLOMAMUNKA (diplomadolgozat, szakdolgozat) tartalmi és formai követelményei, valamint készítésének,
A DIPLOMADOLGOZAT FORMAI KÖVETELMÉNYEI
A DIPLOMADOLGOZAT FORMAI KÖVETELMÉNYEI A DOLGOZAT ÁTADÁSA A dolgozatot 4 nyomtatott és egy elektronikus (CD-n PDF formátumban, egyéb mellékletek) példányban kell átadni. A dolgozat egyszerű, puha papírkötésben
Útmutató a szakdolgozat elkészítéséhez rajz- és vizuális kultúra osztatlan tanárképzési szakon
Útmutató a szakdolgozat elkészítéséhez rajz- és vizuális kultúra osztatlan tanárképzési szakon 1. Általános tudnivalók A szakdolgozat a hallgató egyik szakjának megfelelő, önálló munkán alapuló írásbeli
A FIZIKUS mesterszakon beadandó DIPLOMAMUNKA készítés szabályai PTE TTK Fizikai Intézet
PTE TTK FIZIKAI INTÉZET DIPLOMAMUNKA KÉSZÍTÉS SZABÁLYAI 2010. FEBRUÁR. 02. 1 A FIZIKUS mesterszakon beadandó DIPLOMAMUNKA készítés szabályai PTE TTK Fizikai Intézet A Fizikus MSc képzéshez kapcsolódó diplomamunka
Útmutató A szakdolgozat elkészítéséhez
Debreceni Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar Oxyologia Tanszék Útmutató A szakdolgozat elkészítéséhez Nyíregyháza, 2002. Tartalomjegyzék Bevezető I. Témaválasztás, általános tájékozódás 1.) Témaválasztás
ÚTMUTATÓ SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ KÉPI DIAGNOSZTIKAI ÉS INTERVENCIÓS ASSZISZTENS FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS HALLGATÓINAK
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI ÉS SZOCIÁLIS KÉPZÉSI KAR ÚTMUTATÓ SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ KÉPI DIAGNOSZTIKAI ÉS INTERVENCIÓS ASSZISZTENS FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS HALLGATÓINAK SZEGED, 2009. BEVEZETÉS