Miért fontos az agykutatás a társadalom, a gazdaság és az orvoslás számára?
|
|
- Artúr Szalai
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Miért fontos az agykutatás a társadalom, a gazdaság és az orvoslás számára? Nincs ország, amely meg tudna birkózni az előtte álló társadalmi és gazdasági kihívásokkal tudósai közreműködése és kutatói felfedezései nélkül. Ennek alátámasztására kapott kiemelt helyet a Magyar Tudomány Ünnepe ez évi rendezvénysorozatában a Nemzeti Agykutatási Program (NAP), amely Magyarország eddigi legnagyobb, egy tudományterületre összpontosuló kutatási vállalkozása. A többnapos rendezvénysorozat a NAP példája segítségével általában is fel kívánta hívni a figyelmet a kutatás, fejlesztés, innováció harmonikus egységének jelentőségére a társadalmi terhek mérséklésében és a gazdaság versenyképességében. Mindez a tudomány és a közélet, a politika és a közigazgatás vezetőinek találkozását, párbeszédét is igényli. Ezt szolgálta a Tudomány és Parlament című rendezvény, amely idén először szerepelt a Magyar Tudomány Ünnepe programjai között. A programra meghívást kapott az Országgyűlés, illetve az Európai Parlament több képviselője, a kormányzat és a felső közigazgatás érintett vezetői, a kiemelkedő kutatóhelyeknek otthont adó települések helyi politikusai, továbbá a bioinnovációban érdekelt legfontosabb szakmai szervezetek, intézmények képviselői és természetesen a média is. Tudomány, tradíció, kommunikáció Az idegtudománnyal foglalkozó, egymást követő magyar tudósgenerációk sikerének titka egyetlen szóban rejlik: tradíció. A magyar agykutatók az elmúlt egy évszázadban sikeresen adták tovább a fiatalabbaknak a kutatás iránti lelkesedést, az egyedi látásmódot biztosító kreativitást és a témához szükséges alázatot idézte a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozatának új típusú rendezvényén Mess Béla agykutatót Lovász László, az MTA elnöke. Mint mondta, ezt a lelkesedést, kreativitást és alázatot látja a két évvel ezelőtt a kormány 12 milliárd forintos támogatásával elindított, a legkiválóbb akadémiai és egyetemi műhelyek szoros együttműködésére épülő Nemzeti Agykutatási Program résztvevőinél is. Szerinte a programot a benne részt vevők erős elkötelezettsége egy rendkívül fontos társadalmi-gazdasági probléma megoldása iránt, valamint a szinte példa nélküli széles és erős összefogás teszi egyedivé. A NAP jól mutatja, hogy egy ilyen hatalmas tudományos vállalkozást a kutatók önmagukban nem tudnak sikerre vinni. A valódi, széles körű, a társadalom számára is érzékelhető eredményekhez szükség van az akadémiai és egyetemi vezetők, valamint a gazdasági és a politikai döntéshozók rendszeres párbeszédére is. Az ő kitartó, következetes és tettekkel hitelesített együttműködésük válthatja be a programhoz fűzött reményeket mondta Lovász László. Együttműködés és bizalom Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Hivatal elnöke, aki ben még akadémiai elnökként írta alá az MTA képviseletében a NAP elindításáról szóló dokumentumot, arról beszélt, hogy egyensúlyra kell törekedni a tematikus megkötés nélkül közzétett felhívások és a tematikusan meghirdetett programok között. Bejelentette, hogy az NKFI Hivatal 2017-es stratégiájában három jelentős program köztük a központi idegrendszerrel kapcsolatos kutatások, biotechnológia, intelligens gyártások meghirdetését tervezi. A
2 támogatásoknak csak akkor van értelmük, ha végiggondolt, kiszámíthatóan jól működő rendszer keretében érhetők el mondta Pálinkás József. Ugyanilyen fontosnak nevezte azt is, hogy együttműködésre törekvés és bizalom jellemezze a kutatók, a döntéshozók, az ipari szereplők és a társadalom kapcsolatát, valamint azt, hogy a kutatásoknak középtávon legyenek hasznosítható eredményeik is. Az agykutatás évszázada Freund Tamás, az MTA alelnöke, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI) igazgatója, a Nemzeti Agykutatási Program elnöke a program társadalmi-gazdasági jelentőségével kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy egy 2010-es felmérés szerint harminc európai ország agyi betegségekből eredő éves összköltsége 798 milliárd eurót tett ki. Ez az összeg pedig meghaladta a szív- és érrendszeri betegségek, a rák és a diabétesz kezelésével kapcsolatos együttes kiadásokat. Freund Tamás szerint a következő évszázad az agykutatás évszázada lesz. A mentális és neurológiai kórképek egyre nagyobb arányú növekedése ugyanis a következő évtizedekben sem áll meg. Ennek oka részben az, hogy a lakosság elöregedése miatt emelkedni fog az időskorban gyakoribb Alzheimer- és Parkinson-kórban szenvedők száma, másrészt pedig a kommunikációs nyomás és az állandósult stressz miatt egyre több lesz a szorongással és a krónikus depresszióval küszködő ember. Az MTA KOKI igazgatója a magyar idegtudomány hagyományait méltatva azt mondta: a tradíciót napjaink kutatói is folytatják. A magyar agykutatók a világ élmezőnyében vannak. Ezt bizonyítja az is, hogy az Európai Kutatási Tanács által meghirdetett pályázatokon az idegtudományi témákban pályázók kimagaslóan jól szerepelnek. A NAP eddigi eredményei közül kiemelte azokat az autizmussal és az internetfüggőséggel kapcsolatos új felismeréseket, amelyekről a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozatában részletesebben is hallhatnak az érdeklődők. Az akadémiai, egyetemi háttér Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója az eredményes kutatási programok egyik fontos tényezőjeként említette azoknak a kutatóknak az itthon tartását, akik vonzerőt jelentenek a tehetséges fiatalok számára. Elmondta, hogy a kutatásoknak bár például a gyógyszerkutatásban évtizedek is eltelhetnek a konkrét termék megjelenéséig kézzelfogható eredményeket kell hozniuk. Példaként említette a cégük által kifejlesztett és a közelmúltban az Egyesült Államokban is kereskedelmi forgalomba hozott antipszichotikumot. Szerinte az új gyógyszerhez a Richter Gedeon Nyrt. mögött álló akadémiai, egyetemi háttérre éppúgy szükség volt, mint a hosszú évek munkájának nehézségeit áthidaló hitre és eltökéltségre. Sok fiatal, széles körű együttműködések, magas színvonalú publikációk Oberfrank Ferenc, az MTA KOKI ügyvezető igazgatója, a NAP igazgatója a program eddigi eredményeit ismertetve elmondta: hatékonyan és transzparensen működő rendszert alakítottak ki, amelyben szigorú kontroll mellett működnek az egyes egységek. A NAP A alprogramjában 58, a B alprogramjában pedig 31 új kutatócsoport jött létre. A kutatók között számottevő a fiatalok, a tudományos diákkörösök, a doktoranduszok, valamint a doktori értekezésüket a közelmúltban megvédők aránya. Új munkahelyek jöttek létre, és jelentős a külföldről hazatért
3 kutatók száma is.a NAP igazgatója elmondta, hogy valamennyi konzorciumi tag olyan fejlesztéseket tudott megvalósítani, amelyek a következő években is lehetővé teszik a világszínvonalú tudományos munkát. Az egymás mellett, de egymástól függetlenül működő tudományos elefántcsonttornyok nem jelentenének érdemi előrelépést fogalmazott Oberfrank Ferenc, aki szerint a programban részt vevő intézmények között rendkívül szoros és intenzív a kapcsolat. Az ország 19 megyéje közül 13-ban van a NAP-nak olyan partnerintézménye, amely tudományos eredményeket publikált NAP együttműködésben és támogatással. A program hazai résztvevőinek intenzív nemzetközi kapcsolataik vannak: a NAP szervesen beágyazódik az Európai Kutatási Térségbe, partnerei pedig Japántól az Egye-sült Államokig, Brazíliától Új Zélandig megtalálhatók. Oberfrank Ferenc a NAP eredményeit a tudományos publikációk száma és minősége szempontjából is értékelte. A cél: kevesebb közlemény, de a vezető, magas idézettségű tudományos folyóiratokban. Így is lett: a kutatócsoportok vezetőinek ugyan valamennyivel kevesebb közleményük jelent meg a program elindulása óta, mint az azt megelőző három évben, ugyanakkor a publikációik aránya a legolvasottabb, legidézettebb, legmagasabb presztízsű tudományos folyóiratok felső tíz százalékában (D1) több mint tíz százalékkal, a felső negyedében (Q1) pedig 16 százalékkal nőtt. Támogatás a döntéshozóktól A kutatók és döntéshozók új fórumaként létrehozott Tudomány és Parlament programon megjelent mintegy ötven országgyűlési képviselő, illetve európai parlamenti mandátummal rendelkező politikus közül Sonkodi Balázs stratégiai ügyekért felelős államtitkár méltatta a társadalmi-gazdasági problémák felismerése nyomán elindított programot. Több felszólaló reményét fejezte ki, hogy hasonló programok indulnak majd más tudományterületeken is. Konferenciasorozat a NAP eredményeiről A NAP kutatói és vezetői konferenciasorozat keretében osztották meg eredményeiket a többi kutatóval és az azokat a gyakorlatba átültető pszichiáter, ideggyógyász és idegsebész szakorvosokkal, családorvosokkal és természetesen a betegekkel, továbbá a széles közvéleménnyel is. Az orvosszakmai programrész a 126 orvosszervezetet tömörítő Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetségével (MOTESZ) együttműködésben, a hagyományos Magyar Orvostudományi Napok keretében valósul meg, ami a résztvevők számára egyúttal akkreditált szakmai továbbképzésnek is minősül. A szélesebb közvélemény képviselői egy-egy előadásban ismerhették meg az autizmus és az internetfüggőség neurobiológiai alapjait és a felfedezések mindenki számára levonható tanulságait a telt házas kora esti előadásokon. A programsorozat méltó zárása volt a három Nobel-díjast nevelő, magyar származású Stephen W. Kuffler nevét viselő magyar alapítvány díjátadó ünnepsége. Nemzeti Agykutatási Program Kizárólag felfedező kutatásokon alapuló, új diagnosztikai, terápiás és megelőzési eljárásokkal csökkenthető érdemben az agyi rendellenességek hatalmas társadalmi és gazdasági terhe. E felismerés jegyében indult 2014-ben a Kutatási Technológiai és Innovációs Alap 12 milliárd forintos támogatásával a Nemzeti Agykutatási Program.
4 A NAP elnöke Freund Tamás, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI) igazgatója, aki a NAP Irányító Testületét is vezeti. A NAP öt tematikus pillérre fókuszál az alábbi kutatók vezetésével: Felfedező kutatások Tamás Gábor, Nusser Zoltán; Klinikai idegtudományi kutatások Dóczi Tamás, Bitter István, Vécsei László; Gyógyszer-fejlesztéshez kapcsolódó kutatások Keserű György, Greiner István; Bionikai és infobionikai kutatások Ulbert István, Erőss Loránd; Társadalmi kihívások Oberfrank Ferenc, Csiba László. A NAP két alprogramból áll. A 6,4 milliárd forinttal gazdálkodó A alprogram célja a nemzetközi élvonalba tartozó kutatóhelyek megerősítése. Az 5,6 milliárd forint összköltségű B alprogram fő célja az agyelszívás mérséklése új kutatócsoportok indításával. A NAP alapját tíztagú konzorciális együttműködés képezi, ennek élén az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet áll, tagjai az MTA Természettudományi Kutatóközpont, a Semmelweis Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet, valamint a Richter Gedeon Nyrt. A B alprogram által kapcsolódik a NAP-hoz az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont, az MTA Ökológiai Kutatóközpont, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem is. Az MTA Támogatott Kutatócsoportok Irodája kulcsszerepet játszik a B alprogram működtetésében. A NAP kutatócsoportokkal együttműködő és NAP támogatással elért eredményeket publikáló hazai K+F+I és egészségügyi intézmények MTA kutatóközpont MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Közegészségügyi Központi Hivatal Országos Közegészségügyi Központ (OSSKI) Országos intézetek Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet Országos Onkológiai Intézet Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Országos hatáskörű kórházak Honvédkórház Heim Pál Gyermekkórház, Budapest Országos Gerincgyógyászati Központ Szakkórházak Törökbálinti Tüdőgyógyintézet Szigetvári Városi Kórház Gálfi Béla Rehabilitációs Kórház, Pomáz Egyetemek Szent István Egyetem Pannon Egyetem, Veszprém Nyugat-magyarországi Egyetem K+F+I közintézet Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofi t Kft. Fővárosi kórházak Bajcsy-Zsilinszky Kórház, Budapest Jahn Ferenc Kórház, Budapest
5 Nyírő Gyula Kórház, Budapest Szent István és Szent László Kórház, Budapest Megyei kórházak Cholnoky Ferenc Kórház, Veszprém Jósa András Kórház, Nyíregyháza Kaposi Mór Kórház, Kaposvár Dr. Kenessey Albert Kórház, Balassagyarmat Kenézy Gyula Kórház, Debrecen Markot Ferenc Kórház, Eger Markusovszky Kórház, Szombathely Pándy Kálmán Kórház, Gyula Szent Borbála Kórház, Tatabánya Szent Lázár Kórház, Salgótarján K+F+I vállalkozások Femtonics Kft. 4R& D Ultrafast Lasers Kft. Plósz Microengineering Offi ce Kft. Neuromicrosystems Kft. ChemAxon Kft. Avikor Kft. Avidin Kft. PharmainVivo Kft. Cyclolab Kft. Rotating Gamma Kft. Velgene Biotechnology Research Kft. CRU Hungary Kft. CROmed Translational Research Centers Euromedic Diagnostics, Szeged ScanoMed Kft. Forrás: Innotéka (9,10,11,12. oldal)
Miért fontos az agykutatás a társadalom, a gazdaság és az orvoslás számára?
Miért fontos az agykutatás a társadalom, a gazdaság és az orvoslás számára? Nincs ország, amely meg tudna birkózni az előtte álló társadalmi és gazdasági kihívásokkal tudósai közreműködése és kutatói felfedezései
NEMZETI AGYKUTATÁSI PROGRAM
NEMZETI AGYKUTATÁSI PROGRAM MAGYAR ORVOSTÁRSASÁGOK ÉS EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGE MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA OKNYOMOZÓ TUDOMÁNY: MIÉRT FONTOS AZ AGYKUTATÁS A TÁRSADALOM, A GAZDASÁG ÉS AZ ORVOSLÁS SZÁMÁRA? Rendezvénysorozat
OKNYOMOZÓ TUDOMÁNY: MIÉRT FONTOS AZ AGYKUTATÁS A TÁRSADALOM, A GAZDASÁG ÉS AZ ORVOSLÁS SZÁMÁRA?
MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA MAGYAR ORVOSTÁRSASÁGOK ÉS EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGE NEMZETI AGYKUTATÁSI PROGRAM OKNYOMOZÓ TUDOMÁNY: MIÉRT FONTOS AZ AGYKUTATÁS A TÁRSADALOM, A GAZDASÁG ÉS AZ ORVOSLÁS SZÁMÁRA? Rendezvénysorozat
NAP Ünnepélyes aláírás és sajtótájékoztató
A projekt a Magyar Kormány támogatásával, a Nemzetgazdasági Minisztérium kezelésében, a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap finanszírozásával valósul meg. NAP Ünnepélyes aláírás és sajtótájékoztató
Megye OEP Intézmény megnevezése Támogatási összeg (Ft) kód kód
Tájékoztatás Az egészségügyi szakellátást nyújtó közfinanszírozott szolgáltatók működési támogatásáról szóló 388/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 1. (2) bekezdés szerinti működési támogatásról Megye 01 1052
HONORIS CAUSA PRO SCIENTIA ARANYÉRMESEK
HONORIS CAUSA PRO SCIENTIA ARANYÉRMESEK 1989 2017 2017 Lovász László elnök Csépe Valéria kutatóprofesszor MTA Természettudományi Kutatóközpont Cziráki Szabina titkár Országos Tudományos Diákköri Tanács
OSAP 1626. IV. kötet. Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai. Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet
OSAP 1626 Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai IV. kötet Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet 2004 TARTALOM IV./1. A foglalkoztatottak átlaglétszáma és egy főre jutó havi jövedelme
település szakmanév progresszivitás intézmény Budapest I. kerület Addiktológia 3 Nyírő Gyula Kórház Budapest I. kerület Allergológia és klinikai
település szakmanév progresszivitás intézmény Budapest I. kerület Addiktológia 3 Nyírő Gyula Kórház Budapest I. kerület Allergológia és klinikai immunológia 2 Betegápoló Irgalmas Rend Budapest I. kerület
2013/S 071-118058. Előzetes tájékoztató
11/04/2013 S71 Tagállamok - re irányuló szerződés - Előzetes tájékoztató hirdetmény - Nem alkalmazható I. II.B. III. VI. HU-Budapest: Vérzés elleni szerek 2013/S 071-118058 Előzetes tájékoztató 2004/18/EK
Budapest Budapest XVI. kerület Allergológia és klinikai immunológia 2 Magyar Honvédség Honvédkórház
megye település szakmanév progresszivitás intézmény Budapest Budapest XVI. kerület Addiktológia 3 Nyírő Gyula Kórház Budapest Budapest XVI. kerület Allergológia és klinikai immunológia 2 Magyar Honvédség
Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek
Kardiológiai rehabilitációs gyakorlat 1 hónap (Terv ) Állami Szívkórház, Balatonfüred 8230 Balatonfüred Gyógy tér 2. 06 87 584 584 06 87 584 588 I-es Kardiológiai Rehabilitációs Dr. Endersz Frigyes 1 hónap
OSAP IV. kötet. Egészségügyi ágazat Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai. Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet
OSAP 1626 Egészségügyi ágazat Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai IV. kötet Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet 2005 TARTALOM IV./1. A foglalkoztatottak átlaglétszáma és egy
A teljesítmény-volumen korlát (keret) hatása az onkológiai ellátás finanszírozására
Magyar Onkológusok Társasága XXVIII. Kongresszusa Budapest, 2009. november 14. A teljesítmény-volumen korlát (keret) hatása az onkológiai ellátás finanszírozására Dr. Boncz Imre 1,2, Donkáné Verebes Éva
MEGHÍVÓ a. Nanotechnológia mint az innováció egyik hajtóereje Lépés egy magyarországi nanotechnológiai kormányprogram felé?
MEGHÍVÓ a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége, Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Tudományok Osztálya, MTESZ Veszprém Megyei Szervezete közös rendezvényére, melyet a Magyar Tudomány Ünnepe
OSAP IV. kötet. Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai. Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet
OSAP 1626 Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai IV. kötet Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet 2003 TARTALOM IV./1. A foglalkoztatottak átlaglétszáma és egy főre jutó havi jövedelme
Oktatás, képzés és tudásmenedzsment
Oktatás, képzés és tudásmenedzsment Prof. Dr. Kerpel-Fronius Sándor egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet Dr. Oberfrank Ferenc ügyvezető igazgató, MTA Kísérleti Orvostudományi
OSAP 1626. Bér- és létszámstatisztika. Egészségügyi ágazat Kórházak és önálló járóbetegszakrendelõk. IV. kötet
OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika Egészségügyi ágazat Kórházak és önálló járóbetegszakrendelõk adatai IV. kötet Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet 2006 TARTALOM IV./1. A foglalkoztatottak átlaglétszáma
Felsőoktatási fejlesztések és azok keretfeltételei, Jövő Internet Nemzeti Technológiai Platform
Felsőoktatási fejlesztések és azok keretfeltételei, 2016-2020 Jövő Internet Nemzeti Technológiai Platform 2016.05.04 Fonyó Attila Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság Felsőoktatási Kutatás-fejlesztési
Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap évi költségvetési javaslata
Alap fejezet száma és megnevezése: Innovációs Alap Alap felett rendelkező megnevezése: Hivatal elnöke Alapkezelő megnevezése: Hivatal LXII. Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Nemzeti Kutatási, Fejlesztési
ORTOPÉD OSZTÁLYOK VEZETŐI ÉS ELÉRHETŐSÉGEIK
1 ORTOPÉD OSZTÁLYOK VEZETŐI ÉS ELÉRHETŐSÉGEIK..EGYETEMEK. Prof. Dr. Szendrői Miklós egyetemi tanár Semmelweis Egyetem 1111 Budapest, XI., Karolina út 27. Tel.: +36-1-4666611 (Kp), +36-1-4666059 (közv),
AZ NKFIH A JÖVŐ KUTATÓIÉRT
AZ NKFIH A JÖVŐ KUTATÓIÉRT Dr. Szabó István a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal innovációs és általános elnökhelyettese Tehetséghíd a jövőbe V. Országos TDK-fórum 2018. október 18. A
Programtervezet. Vécsei László, az MTA Orvosi Osztály elnöke. Moderátor: Poór Gyula és Sótonyi Péter
Magyar Orvostudományi Napok 2013. november 6 8 Hotel Novotel Budapest (Alkotás utca 63 67) Rendező: Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) Programtervezet 2013. november 6. 10.00 Megnyitó
MOLSZE VEZETŐSÉG elérhetősége (2013-2017)
MOLSZE VEZETŐSÉG elérhetősége (2013-2017) EGYETEMEK 1 Vargáné Budai Erika Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Budapest Városmajor utca 68. 1122 1/458-6754 1/458-6755 20/666-3038
A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. január 18-án minősített rendezvények
A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. január 18-án minősített rendezvények Címe: Debreceni Aneszteziológiai Napok Szervező: Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszék Helyszín: Hotel
Tisztelt Elnök Úr! Országgy űlés Hivatala irományszám :,!L I g `J--- Érkezett : 2016 FEBR 2 5. Írásbeli kérdés
Anin, o nem a mnn$irn. ' FE26Rniiw. i11i~il!~i~ l w. _ IJi 1111"I~IiN YI I II1 rry. ry Dr. Lukács László György országgyűlési képvisel ő Kövér László úrnak, az Országgy űlés elnökének Országgy űlés Hivatala
Kinőni Magyarországot III. Válságkezelés innovációval. Bogsch Erik május 20.
Kinőni Magyarországot III. Válságkezelés innovációval Bogsch Erik 2009. május 20. Richter Csoport Richter regionális multinacionális vállalat Richter - regionális multinacionális vállalat Kereskedelmi
angiológia, phlebológia, lymphológia 01 Belgyógyászat endokrinológia, anyagcsere és diabetológia allergológia és klinikai immunológia
Általános rész Jelenlegi helyzet 2010. évi CLXXIII tv. 97. (3) alapján 2011. 01. 01-től nyilvántartott bejelentett AKTIV krónikus Megnevezés e Szolgáltató 6 jegyű MÁTRIX Igen/ Szakmacsoport megnevezése
Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek
Aneszteziológiai alapképzés 6 hónap (Terv3) Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 1106 Budapest Maglódi út 89-432-7774 Aneszteziológiai és Intenzív terápiás és Dr. Völgyes Barbara 6 hónap 6 fő 2012.09.15.
Doktori disszertációk védései és Habilitációs eljárások Ph.D fokozatszerzés
Doktori disszertációk védései és Habilitációs eljárások 2010. Ph.D fokozatszerzés Ph.D fokozatot szereztek: * 2010. január 27-én Dr. Ujhelyi Enikő sikeresen megvédte a Diagnosztikus vizsgálatok prediktív
Tudományos program. Fővédnök: Lovász László, az MTA elnöke
MAGYAR ORVOSTUDOMÁNYI NAPOK 2014. november 5-7 Hotel Novotel Budapest, 1123 Alkotás u. 63-67 Rendező: Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) Tudományos program Fővédnök: Lovász László,
A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2006. július 11-én minősített rendezvények
A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2006. július 11-én minősített rendezvények Cím: Merre tart a radiológia? Szervező: Fejér Megyei Szent György Kórház Magyar Radiológusok Társasága Helye:
AZ MTA ÉS AZ EGYETEMEK
AZ MTA ÉS AZ EGYETEMEK NEMZETKÖZI ERC- ÉS BEJCZY-NAP 207 ÓBUDAI EGYETEM SZÁSZ DOMOKOS, AZ MTA ALELNÖKE AZ MTA TÁMOGATOTT KUTATÓCSOPORTOK IRODÁJA ÉS AZ EGYETEMEK Támogatott kutatócsoportok száma (202 206)
SZEGEDI TUDÓS AKADÉMIA
Sic itur ad astra. SZEGEDI TUDÓS AKADÉMIA LegyEN ÖN is támogató FOUNDATION FOR THE FUTURE OF BIOMEDICAL SCIENCES IN SZEGED ISKOLATEREMTÉS TÖBBGENERÁCIÓS TUDÓSKÉPZÉS Ez a Szegedi Tudós Akadémia (SZTA)!
Általános rész Jelenlegi helyzet 2010. évi CLXXIII tv. 97. (3) alapján 2011. 01. 01-től nyilvántartott szünetelés
Általános rész Jelenlegi helyzet 2010. évi CLXXIII tv. 97. (3) alapján 2011. 01. 01-től nyilvántartott A változás utáni kapacitás bejelentett AKTIV krónikus Szolgáltató 6 jegyű Szakma Szakmakód ÁGYSZÁM
Fejfájáscentrumok Magyarországon
Fejfájáscentrumok Magyarországon B.A.Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Ideggyógyászati szakrendelés (ügyeleti ambulancia is) Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. Telefonszám: 46/515-200
BESZÁMOLÓ AZ MTA KUTATÓHELYEK ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL. Török Ádám, az MTA főtitkára
BESZÁMOLÓ AZ MTA KUTATÓHELYEK 2016. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Török Ádám, az MTA főtitkára AZ MTA KUTATÓHÁLÓZATÁNAK FELÉPÍTÉSE Kutatóintézet-hálózat 10 kutatóközpont 5 önálló jogállású kutatóintézet Támogatott
A HAKI szolgáltatásai az EHA fejlesztések tervezéséhez és megvalósításához
A HAKI szolgáltatásai az EHA fejlesztések tervezéséhez és megvalósításához Békefi Emese és Dr. Váradi László Halászati és Öntözési Kutatóintézet SustainAqua Termelői Fórum Rétimajor, 2009. június 26. HAKI
TELEPÜLÉS SZAKMA PROG INTÉZMÉNY Abony Addiktológia 3 Nyírő Gyula Kórház, Bp. Abony Allergológia és klinikai immunológia 2 Semmelweis Egyetem Abony
TELEPÜLÉS SZAKMA PROG INTÉZMÉNY Abony Addiktológia 3 Nyírő Gyula Kórház, Bp. Abony Allergológia és klinikai immunológia 2 Semmelweis Egyetem Abony Allergológia és klinikai immunológia 3 Semmelweis Egyetem
Batthyány-Strattmann László napi elismerések
Batthyány-Strattmann László napi elismerések Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere az egészségügy területén végzett kivételesen magas színvonalú, példaértékű szakmai és tudományos munkája elismeréseként
Budapest Főváros II. kerületi Önkormányzat Egészségügyi Szolgálat Székhely: 1027 Budapest Kapás utca 22
Járó-TEK 2018-12-5 Szolgáltatók listája Régió: Közép-Magyarország Szakma: pszichiátria "Dr. Halász Géza" Szakorvosi Rendelőintézet Székhely: 2370 Dabas Bartók Béla utca 61. E-mail:rendint@monornet.hu Telefon:
A KUTATÁS-FEJLESZTÉS-INNOVÁCIÓ SZINERGIÁJA HAZAI VERSENYPÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK A GAZDASÁGI SZFÉRA SZEREPLŐINEK
Mintacím szerkesztése A KUTATÁS-FEJLESZTÉS-INNOVÁCIÓ SZINERGIÁJA HAZAI VERSENYPÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK A GAZDASÁGI SZFÉRA SZEREPLŐINEK Szigeti Gyula Péter, elnökhelyettes Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és
MTA: KUTATÁS A JÖVŐNKÉRT
MTA: KUTATÁS A JÖVŐNKÉRT A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA NAGYBERUHÁZÁSAI ÉS STRATÉGIAI PROGRAMJAI 2017-BEN LT LV SK BG LU MT RO HR SI EE CY TR CZ PL EL HU O NO PT IE FI DK AT BE SE IL ES IT CH NL FR DE UK
Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46) 515-200
Sürgősségi fogamzásgátlási ambulanciák Bács-Kiskun megye: Bajai Városi Kórház Cím: 6500 Baja, Rókus u. 10. Tel.: (79) 422-233, (79) 422-328, (79) 423-373, (79) 425-575, (79) 428-452 Bács-Kiskun Megyei
Támogatási összeg eft Bajai Kórház Betegelőjegyzési rendszer kiépítésére. 7 100. Városi Ön. Kórház-Ri., Kalocsa IT technológia fejlesztésére.
Pályázat "Az egészségügyi ellátórendszer struktúraátalakításának támogatására az intézményi átalakítások megkezdésére" 2006. B) További szempontok szerint 2. táblázat Megye Baranya Baranya Békés Pályázó
A H2020 munkacsoport bemutatása
Interdiszciplináris kutatói teamek létrehozása és felkészítése a nemzetközi programokban való részvételre a Miskolci Egyetem stratégiai kutatási területein TÁMOP-4.2.2.D-15/1/KONV-2015-0017 A H2020 munkacsoport
Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek
Csecsemő- és gyermek rehabilitációs gyakorlat gyermek rehabilitációs osztályon 2 hét (Terv ) Gyermekneurológiai Osztály Dr. Fogarasi András 2 hét 2 fő 2012.09.15. - 2016.09.15. EEG laboratóriumi gyakorlat
Sebészet-Traumatológia- Traumatológia 1115 Budapest, Tétényi út 12-16. Budapest Szent Imre Kórház Gyermekgyógyászat 1115 Budapest, Tétényi út 12-16.
Baja Bajai Szent Rókus Kórház Gyermekgyógyászat 6500 Baja, Rókus u. 10. Baja Bajai Szent Rókus Kórház Belgyógyászat 6500 Baja, Rókus u. 10. Baja Bajai Szent Rókus Kórház Pszichiátria 6500 Baja, Rókus u.
OSAP 1626. Bér- és létszámstatisztika. Egészségügyi ágazat. Kórházak és önálló járóbetegszakrendelõk. IV. kötet
OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika Egészségügyi ágazat Kórházak és önálló járóbetegszakrendelõk adatai IV. kötet Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet 2008 TARTALOM IV./1. A foglalkoztatottak átlaglétszáma
NKFIH: Innováció a versenyképességért
NKFIH: Innováció a versenyképességért Budapest, 2015. november 30. Tudomány- és innovációpolitikai alapvetések innovációpolitika tudomány- és gazdaságpolitikai összefüggésrendszerben növekvő mértékű részvétel
ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Plenárisülés-dokumentum 20.6.2013 B7-****/2013 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY a B7-****/2103. számú szóbeli választ igénylő kérdéshez az eljárási szabályzat 115. cikkének
Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között
DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK () 2016. május 26-28. Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között A TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM KIADVÁNYA Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza (Debrecen, Thomas
Kapacitás változás Krónikus ellátásba konvertált aktív ágy Ágyszám eft Ágyszám eft Ágyszám eft. Járóbeteg ellátásba konvertált aktív ágy
1. táblázat Megye Bács- Kiskun Bács- Kiskun Bács- Kiskun Bács- Kiskun Pályázat "Az egészségügyi ellátórendszer struktúraátalakításának támogatására az intézményi átalakítások megkezdésére" 2006. A) Ágyszám-csökkentés
Budapest Innopolisz Fejlesztési Pólus Program MediPólus Mediklaszter konferencia 2010. október 26.
Budapest Innopolisz Fejlesztési Pólus Program MediPólus Mediklaszter konferencia 2010. október 26. Dr. Pörzse Gábor igazgató, Semmelweis Pályázati és Innovációs Központ Budapest Innopolisz Fejlesztési
A BELLA PROGRAM SZEGEDI ADAPTÁCIÓJA
TÁMOP-6.2.5-B-13/1-2014-0001 Szervezeti hatékonyság fejlesztése az egészségügyi ellátórendszerben Területi együttműködések kialakítása A BELLA PROGRAM SZEGEDI ADAPTÁCIÓJA Tanúsítás és akkreditáció Dr.
PROF. DR. FÖLDESI PÉTER
A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció
A felsőoktatásban működő szakkollégiumok támogatása (A pályázat kódja: NTP-SZKOLL-12) Érvényes, befogadott pályázatok listája
Pályázati kategória kódja Pályázati azonosító Pályázó neve Székhely Település Székhely Megye Projekt címe Igényelt támogatás összege - 0001 ELTE Bibó István Bibó István Tehetséggondozó Tevékenysége - 0002
Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai
OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika Egészségügyi ágazat IV. kötet Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai 2014 ENKK Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ 2014 IV. kötet - Kórházak és
Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai
OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika Egészségügyi ágazat IV. kötet Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai 2013 Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minõség- és Szervezetfejlesztési Intézet Informatikai
K+F+I VERSENYPÁLYÁZATI TÜKÖR
Mintacím szerkesztése K+F+I VERSENYPÁLYÁZATI TÜKÖR PÁLYÁZÓI ÉRTÉKELŐI FÓRUM, 2016. ÁPRILIS 29. Pálinkás József, elnök Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Mintacím szerkesztése Az értékteremtő
Industrial Internet Együttműködés és Innováció
Industrial Internet Együttműködés és Innováció Informatikai Oktatási Konferencia 2014.02.22. Imagination at work. Előadó: Katona Viktória Innováció Menedzser viktoria.katona@ge.com Dr. Reich Lajos Ügyvezető
MOLSZE Vezetőségi tagok elérhetősége Név Munkahely Telefon
Aradi Andrea Balázs Istvánné Balláné Leloczki Annamária Bertalan Tímea Ágnes Csillikné Holló Erzsébet Csondor Tünde Dömötör Edit Duczáné Nagy Erika Édenhofferné Haller Mária Fridrich Edit MOLSZE Vezetőségi
Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés
Országos Tiszifőorvosi Hivatal k Nyilvántartásából származó adatok neve Székhelyének teljes címe Szakma a ellátó a ellátó 011200 Bajcsy Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 1106 Budapest, Maglódi út 89-91.
Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. tudományos ülés Debrecenben. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49.
Meghívó tudományos ülés Debrecenben Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. REGISZTRÁCIÓS LAP tudományos ülés Helyszín Debreceni Akadémiai
Ellátók, kezel k, elterelést végz k, ingyenesen hívható telefonos szolgálatok
Ellátók, kezel k, elterelést végz k, ingyenesen hívható telefonos szolgálatok BUDAPEST DROGOPLEX AMBULANCIA Cím: 1152 Budapest, Arany János utca 73. Telefon: (1) 306-2584 Fogadás: hétf -péntek 9-15 KÉK
JEGYZŐKÖNYV, AMELY KÉSZÜLT AZ "ALAPÍTVÁNY A MAGYARORSZÁGI GYÓGYSZERKUTATÁSÉRT" KURATÓRIUMI ÜLÉSÉN 2009. JÚNIUS 23-ÁN
JEGYZŐKÖNYV, AMELY KÉSZÜLT AZ "ALAPÍTVÁNY A MAGYARORSZÁGI GYÓGYSZERKUTATÁSÉRT" KURATÓRIUMI ÜLÉSÉN 2009. JÚNIUS 23-ÁN Helyszín: Semmelweis Egyetem Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézet
Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés
Országos Tiszifőorvosi Hivatal Szolgáltatók Nyilvántartásából származó adatok Szolgáltató neve Székhelyének teljes címe Szakma a a ellátó ellátó 011200 Bajcsy Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 1106 Budapest,
Forrás: dr.info.hu illetve a weboldal
ÁNTSZ által vezetett egészségügyi szolgáltatók Forrás: dr.info.hu illetve a http://84.206.43.26:7080/ellatas/xtek/?9 weboldal Az ÁNTSZ által vezetett, az egészségügyi szolgáltatók területi ellátási kötelezettségét
A felsőoktatásban működő szakkollégiumok támogatása (A pályázat kódja: NTP-SZKOLL-12) Döntési lista
1. NTP-SZKOLL-12-P-0001 ELTE Bibó István Bibó István Tehetséggondozó Tevékenysége 3 000 000 2. NTP-SZKOLL-12-P-0002 Luther Otthon - Luther Márton 2013. tavasz 3. NTP-SZKOLL-12-P-0003 ELTE Eötvös József
Finanszírozott indikációk:
Bevacizumab Finanszírozott indikációk: 1. Inoperábilis előrehaladott, metasztatikus vagy kiújuló tüdő adenocarcinoma elsővonalbeli kezelése platinaalapú kemoterápiával kombinációban, majd azt követően
Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés
Országos Tiszifőorvosi Hivatal k Nyilvántartásából származó adatok neve Székhelyének teljes címe Szakma a ellátó a ellátó 011200 Bajcsy Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 1106 Budapest, Maglódi út 89-91.
A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. április 2-án minősített rendezvények
A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. április 2-án minősített rendezvények Címe: Győr-Moson-Sopron Megyei Orvos-Gyógyszerész Napok Szervező: Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Helyszín: Győr
Richter Gedeon Nyrt.
Vállalati K+F, technológiai igények bemutatása: Richter Gedeon Nyrt. Gyógyszeripari K+F, együttműködések egyetemi / akadémiai kutatóhelyekkel: Richter Gedeon Nyrt. ELTE INNOVÁCIÓS NAP BUDAPEST 2007. JANUÁR
A K+F+I forrásai között
Joint Venture Szövetség EU 2014-2020 Konferencia 2014. január 30. A K+F+I forrásai 2014-2020 között Pecze Tibor Csongor elnök Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal EU tematikus célok Kötelező illeszkedés OP-k
Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek
Gyakorlat gyermek- és ifjúságpszichiátriai képzőhelyen 6 hónap (Terv ) Fejér Megyei Szent György Kórház 8000 Székesfehér Seregélyesi út 22/535-500/1011 22/595-642 Gyermek és Ifjúsági Ideggondozó Intézet
Új utak az antipszichotikus gyógyszerek fejlesztésében
Új utak az antipszichotikus gyógyszerek fejlesztésében SCHIZO-08 projekt Dr. Zahuczky Gábor, PhD, ügyvezető igazgató UD-GenoMed Kft. Debrecen, 2010. november 22. A múlt orvostudománya Mindenkinek ugyanaz
Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15.
Meghívó Sürgősségi Orvostani Fórum tudományos ülés Debrecenben Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi
A KKV-K SZEREPE AZ INNOVÁCIÓS FOLYAMATOKBAN ÉS AZOK FONTOSSÁGA A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM INNOVÁCIÓS TEVÉKENYSÉGÉBEN
A KKV-K SZEREPE AZ INNOVÁCIÓS FOLYAMATOKBAN ÉS AZOK FONTOSSÁGA A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM INNOVÁCIÓS TEVÉKENYSÉGÉBEN Pitó Enikő, KFI igazgató SZTE KKV-K SZEREPE AZ INNOVÁCIÓBAN REGIONÁLIS SZINTEN -FÓKUSZBAN
Statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Budapest
Statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Budapest Az alábbi statisztikai profil Budapest általános, a Smart Specialisation Strategy (S3)-hoz kapcsolódó stratégiaalkotás
Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához- Budapest és Pest megye. Budapest, 2014.09.12. dr.
Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához- és Pest megye, 2014.09.12. dr. Radványi Bálint A GDP és összetevői 8/1 1. A bruttó hazai termék (GDP) 2012-ben: 10.639.823
Hogyan lesznek új gyógyszereink? Bevezetés a gyógyszerkutatásba
Hogyan lesznek új gyógyszereink? Bevezetés a gyógyszerkutatásba Keserű György Miklós, PhD, DSc Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpont A gyógyszerkutatás folyamata Megalapozó kutatások
Közvetlen brüsszeli pályázati lehetőségek
Közvetlen brüsszeli pályázati lehetőségek Közel a segítség Országos konferenciasorozat, Balmazújváros Előadó: Pajna Zoltán, Elnök Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közvetlen brüsszeli források A közvetlen
III. Magyarországi egyetemi és főiskolai karok népszerűségi mutatói
FELSŐOKTATÁSI JELENTKEZÉSEK 2010 75 III. Magyarországi egyetemi és főiskolai karok népszerűségi mutatói A felsőoktatási intézményekbe jelentkezők száma, 2010. 3 (első helyes jelentkezések) 4 Eötvös Loránd
Kérdések. M5M0001 Mikor jöttek létre Magyarországon az elsı egyetemek? Jelölje meg a helyes választ!
Kérdések M5M0001 Mikor jöttek létre Magyarországon az elsı egyetemek? Jelölje meg a helyes választ! A 12. és 13. század fordulóján A 13. és 14. század fordulóján A 14. és 15. század fordulóján M5M0002
Felismerés: Kr. e. 5. század Hippokratész az agyról
A TUDOMÁNY NAPJA NYÍLT NAP A KOKIBAN Az agykutatás fontossága Oberfrank Ferenc MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet Felismerés: Kr. e. 5. század Hippokratész az agyról Tudnunk kell, hogy egyes egyedül
K+F+I Pályázati Áttekintő
K+F+I Pályázati Áttekintő Gubacska Anikó Innovációs referens, NKFI Hivatal HORIZONT 2020 program 2016-2017. évi Biztonságos, Tiszta Hatékony Energia felhívások pályázati információs napja 2015. november
438/2013. (XI. 19.) Korm. rendelet
438/2013. (XI. 19.) Korm. rendelet a finanszírozott egészségügyi szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók adósságának rendezésére fordítható konszolidációs támogatásról hatályos: 2013.11.20-2013.11.20
Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek
Általános idegsebészeti gyakorlat 3 hónap (Terv1) Fejér Megyei Szent György Kórház 8000 Székesfehér Seregélyesi út 22/535-500/1011 22/595-642 i Osztály Dr. Lencsés Tamás 3 hónap 2 fő 2013.01.01. - 2017.01.01.
VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15.
VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. Budapest, Balassagyarmat, Cegléd, Debrecen, Dunaújváros, Eger, Esztergom, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza,
Kezdeményezés, kooperáció és kölcsönhatások:
Kezdeményezés, kooperáció és kölcsönhatások: a Miskolci Egyetem közreműködése a térségi innovációs folyamatokban Dr. Mang Béla stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes Balatonfüred, 2009. május 11. Időhorizont
Az InCites használata az intézményi produktivitás
Az InCites használata az intézményi produktivitás mérésére A Web of Science, mint adatháttér Horváth Dániel MTA KIK TTO 2014. szeptember 24. Korábbi tapasztalatok Tisztítás nélküli és tisztított megoszlások,
a magyar tudomány ünnepe szeged
a magyar tudomány ünnepe szeged felfedező tudomány Egy modern felfedezés azért felfedezés, mert ellentétben áll az összes közismert tudással Szentágotai János 2012. november 3. november 30. mta szegedi
Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Csongrád megye
Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Csongrád megye Az alábbi statisztikai profil a megye általános, a Smart Specialisation Strategy (S3)-hoz kapcsolódó stratégiaalkotás
Eljárás EKR azonosítója. határidő. A.K.S.D. Városgazdálkodási Korlátolt Felelősségű Társaság EKR :00
Eljárás EKR azonosítója EKR000749662018 EKR000816632018 Vezető ajánatkérő A.K.S.D. Városgazdálkodási Korlátolt A.K.S.D. Városgazdálkodási Korlátolt Részvételi/Ajánlattételi határidő 2018.12.10 8:00 2018.12.12
Csongrád megyei vállalkozások innovációs fejlesztései. Nemesi Pál CSMKIK elnök 2014. június 26.
Csongrád megyei vállalkozások innovációs fejlesztései Nemesi Pál CSMKIK elnök 2014. június 26. Innovációs tevékenység célja Magasabb hozzáadott érték Versenyelőny Piacbővítés CSOMIÉP Kft. Legrand Zrt.
Egészségügyi Közéleti Hírek. Tisztelt Lakosok!
Tisztelt Lakosok! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a vérvételi pont és a védőnői szolgálat, a 2018 december 1. és 15. ledolgozandó szombati munkanapokon hétfői munkarend szerint dolgoznak. --------------------------------------------------------
Pályázati azonosító. Székhely település. Székhely megye. Pályázat kódja. Pályázó neve
(A pályázat kódja: ) -001 MTA Természettudományi Kutatóközpont Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézet Tanuljunk egymástól! - MFA nyári iskola középiskolásoknak 1 885 000 Ft -002 MTA Agrártudományi Kutatóközpont
A Debreceni Egyetem makroregionális szerepköre, különös tekintettel a határon átnyúló kapcsolatokra
Kárpát-medencei Területfejlesztési Nyári Egyetem A területi kohézió jövője Debrecen, 2010. július 26 augusztus 1. A Debreceni Egyetem makroregionális szerepköre, különös tekintettel a határon átnyúló kapcsolatokra
A SZOLGÁLTATÓ NEVE TELEPÜLÉS CÍME TELEFONSZÁM. Kecskemét 6000 Kossuth tér 2. Szeged 6725 Bécsi krt. 24. Szeged 6724 Bécsi krt. 7.
A 42/2008. (XI. 14.) EüM-SZMM együttes rendeletben foglaltak alapján végzendő megelőző-felvilágosító szolgáltatás (elterelés) területi ellátási kötelezettsége A SZOLGÁLTATÓ NEVE TELEPÜLÉS CÍME TELEFONSZÁM
Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai
OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika Egészségügyi ágazat IV. kötet Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai 2015 ENKK Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ TARTALOM IV./1. A foglalkoztatottak