FEKETE ISTVÁN. Kele MÓRA KÖNYVKIADÓ
|
|
- Vilmos Csonka
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Kele 1
2 2
3 FEKETE ISTVÁN Kele MÓRA KÖNYVKIADÓ 3
4 Rajzolta Bakai Piroska AZ ÉLETMÛSOROZATBAN HARMADIK KIADÁS Fekete István jogutódai, 1971, 2004 Móra Könyvkiadó, 2001,
5 A csapatban valami meglazult. Már reggel óta érezni lehetett, hogy nincs minden rendben, és most kivált egy öreg gólya, és széles szárnnyal körözni kezdett. A fiatalok szívesen mentek volna a magányos vándor után, de a vezetôk nem tágítottak, mert nem volt még itt a pihenés ideje. Arend tehát nem bomlott meg, csak egy gólya vált ki, a többi ment elôre kérlelhetetlen egyformasággal. Majd utánatok megyek intett szárnyával az elmaradt vándor, ám ebben a szárnycsapásban majdnem annyi szomorúság volt, mint mikor egy ember azt mondja: Isten veletek. A nagy víznél elérhetsz bennünket intett a csapat vissza, de szemükben megvillant valami, és testükön átborzongott a búcsúzás. Tudták, hogy viszontlátás nincs, és a nemzetség eggyel kevesebb lett. Ha majd leszállnak valahol, talán számadást tartanak, hogy mennyien maradtak, talán visszaszáll egy pillanatra emlékezetük az elhagyotthoz, de most erre nincs idô. Elôttük a tér, amelyet meg kell még ma járni, elôttük az idô, amelybe ez a tér éppen belefér tûnôdni nem lehet. A csapat minden tagja érzi a hiányt, mintha társuk helye üresen velük repülne, de ezen segíteni nem lehet, mert a segítség többe kerülne, mint a veszteség. Elôre, elôre ez évmilliós országúton, az ôsök százezerszer megjárt útján, elôre, könyörtelenül elhányva a fogyó életet a jövendô élet nevében. A békák, kígyók, gyíkok eltûntek; a szöcskék és sáskák megfogyatkoztak, a fiatalok éhen ébredtek a fészek peremén, egér az idén nem sok volt, hát indulni kellett, mert elfogyott az élelem. A nagy utat éhesen megtenni nem lehet, és azt se lehet megvárni, hogy a fiatalok meggyöngülve, kalandvágyóan és erôtlenül vágjanak neki az útnak. A csapaton végigszaladt az indulás intô rezdülése, az érzéketlen tollak alatt érezni lehetett messze idegen tájak üzenetét, és a felhôk formája, az ég színe, a szél ôszies sziszegése is mind, mind azt mondta: 5
6 Indulás! A gólyacsapat ekkor tûnôdve állt a patakparton, és egyetlen mozdulat nem árulta el ezt a belsô parancsot. Egyik még vakaródzott is, a másik ásított, de mindenik pontosan tudta, hogy ha most valamelyik öreg kiterjeszti a szárnyát, és egy-két lépéssel ráugrik a levegôre: akkor már megállás nincs. És most utaznak. Kora délután van még, alattuk ragyog a kései nyár, elôttük valahol messze a Dél meleg kamrája, és mögöttük, a meg nem született nappalok titokzatos ismeretlensége mögött: a szárnydermesztô, hideg félelem, az éhség és elmúlás. Az elhagyott testvér üres helye hidegen úszik velük és bennük, de az a másik aggódás sokkal nagyobb, és a kisebbnek hallgatnia kell. Ott repül az elhagyott gólya párja is, de nem érez többet, mélyebbet, fájdalmasabbat, mint akármelyik csapatbeli. A párok élete már szétszakadt. A fiak már itt repülnek, a cél elérve, a nemzetség jövôje biztosítva, további kötelékre szükség nincs, s amire nincs szükség, az csak rossz lehet. A tavasz fokozódó lángolása meghozta a párosodást, a fészekrakást, a fiókákat; a nyár a gondot, türelmet, fáradozást, örömet, s a vénasszonyok nyarának hûlô éjszakái elsorvasztották a szálakat, melyek összetartották a családot. És ekkor, a nyár végi tûnôdés hallgatásában mind erôsebben szólaltak meg a régi szálak, amelyek ha el is hallgatnak kisebb idôre mindig voltak, vannak és lesznek: a csapat és a nemzetség idôtlen összekötôi. Alulról a sárga tarlók szikkadt melege most szinte mellbe löki ôket, és a csapatvezetôk egyszerre mozdulatlanra fogják szárnyukat. Ez a levegô meleg és sûrû, csak rá kell feküdni, a hegyes, piros csôrt nekiszúrni az iránynak, s akár aludni is lehet. Nem, arról szó sem lehet, hogy akár egy gondolattal is eltérnének a céltól. A vándorló madár elindul valahonnan, és elindul valahová. Az ôsi ösztönök pókhálója abban a pillanatban összeköti az életnek, a földnek, a szívnek és gyomornak ezt a két helyét, s errôl letérni éppen úgy nem lehet, mint a vonatnak a sínekrôl. Elpusztulhat az egész csapat, elpusztulhat minden gólya az utolsóig, de az utolsó, a legutolsó ugyanezt az utat keresi meg, mint ahogy egyik szobából a másikba átmenni csak az ajtón lehet. Jó ez a pihenô repülés. Kicsit lassúbb, mint amikor verdesnek 6
7 a szárnyak, de ez nem baj. A vándormadár számadásában aminek nem is számadás a neve ez is benne van. Benne az ösztönök csalhatatlan mérlegelésében, az idô, az izmok, a távolság, a levegô, idôjárás minden lehetôségében, ami nem is lehet másként, vagy csak rövid ideig, mert ha véglegesen megváltozik vagy elmúlik valamelyik: az maga az elmúlás. A nap lassan közeledik a nyugati éghez, és fent hûvösödik a levegô. A szárnyak újra meglendülnek, a fiatalok megérzik az öregek tudását, hogy mennyi van még ma vissza; felettük hidegen pompáznak a bárányfelhôk, alattuk elnyúlnak a napközben hasas kis gomolyfelhôk, a sárga tarlók megbarnulnak lassan, és az erdôk zöldje fekete lesz, mint a közelgô éjszaka. A csapatvezetôk keringeni kezdenek. A föld mind közelebb, közelebb emelkedik. Alattuk tópart, sásos nagy rét, a másik oldalon kopár homokdomb, öreg fák. A kör arrafelé szûkül, és minden gólya tudja, hogy máshova szállni nem is lehet. Kinyújtják hosszú lábukat, ugranak egyet-kettôt a föld érintésétôl, a szárnyak még csapkodnak, de aztán összezárulnak szépen, mint amikor a fáradt munkás ölébe ejti kezét. Körülnéznek. Itt pihentünk meg máskor is mondja az öregek szeme, kapkodjuk össze, amit még lehet. A nádashoz közel nem megyünk, az erdôhöz közel nem megyünk, és itt a fákon megalhatunk. Vigyázzatok! A csapat szétszóródik, és az alkonyodó délutánban huszonkilenc gólya vadászik szöcskére, békára a tó melletti réten. A harmincadik elmaradt valahol. Elmaradt, ami annyit jelent, hogy nincs. Hogy miért maradt el, az a csapatot nem érdekli, bár tudja. Csattant valami, sziszegett valami, és a szép öreg gólyának fájdalmasan megütötte valami a szárnyát. Fene egye meg, elhibáztam ezt a dögnagy állatot mondta valaki. Húzz még egyet oda! Újra az a csattanás, újra a sörétek sziszegése. 7
8 Kár a patronért. Ennyi volt az egész. Két ember két fiatal ember ment haza vadászatból, és csak úgy próbaképpen rálôdöztek a gólyákra, melyek a fiaiknak vitték az ennivalót. De azért kapott a büdös mondta megint az egyik, láttad, megbillent. A fiatalemberek aztán hazamentek, fegyverüket tisztogatták rendes fiúk voltak, és szerelmes levelet írtak kedves fiatal lányoknak. A levelekben rózsáról, alkonyról, fájdalomról, hûségrôl, békés otthonról, gyengédségrôl volt szó, a gólyát nem említették. A szerelmes levelek szépen sikerültek. Holdfény csorgott bennük, az öreg gólya pedig állt a fészek szélén, lüktetô szárnycsontjára gondolt, és néha odanyúlt csôrével, hogy a fájdalmat kivegye. A fájdalom azonban mély volt és kivehetetlen. A sörét a csont mellé szorult, feszített és égetett. Pedig szép, nyugodt éjszaka volt. A fiak felnôttek már, ott gubbasztottak a fészekben, az asszony néha ránéz, mert érzi, hogy baj van, a hold felkelt a mocsárból, és a levegônek vándorlásszaga kezdett lenni. Megmozgatta szárnyát, és újra visszacsukta. Nem, nem törött, de ami benne van, az rossz, és még rosszabb jön. A fájdalom nô, és a fájdalom eszik. Hogy az életét megeszi-e ez a fájdalom, nem tudja. Elôre nem gondol, mert elôre tudni semmit nem lehet, de a pillanatok nehezek, és még nehezebbek lesznek. A fészek a faluvégen van, egy villámcsapta nyárfán, melynek csak egyik fele él, a másik halott. De a halott része már nagyon régen halott, és az élô része nagyon régen él. A fészek szinte idôtlen. Ô rakta valamikor, de hogy hányadik vándorlás után, arra nem emlékszik. Régen, s ez egyenlô a végtelen múlttal. A nagy fa mögött cigányputri lapul a malomgát mellé, és elôtte a csôszház van, ami nem sokkal nagyobb a putrinál. A különbség csak annyi, hogy a csôszház mellett kert van, bekerített udvar, és a kerítés karóin köcsögök száradnak. A cigányputri mellett nincs kert, és nincs kerítés. A végében egy kordé nyugszik rúdjára hasalva, és kicsit odébb egy szamár legel, már amikor legel. Többnyire gondolkodik. Ha rossz idô jön, nagyokat ordít. Ilyenkor az öreg cigány nem fogja be. A neve Balambér, és mint idôjós 8
9 faluszerte ismeretes. Szénagyûjtés és gabonahordás Balambér hozzászólása nélkül nem történik, és ha Balambér nemcsak ordít, de még hempereg is: jégesôre, felhôszakadásra van kilátás. Ilyenkor tanácsos az aprójószágot fedél alá hajtani, nemkülönben a kaszát a padlásablakból bevenni, mert a mennykô a fene a gusztusát szereti az ilyen hegyes vasholmikat. De Balambér most nem látszik ezüst párában úszik a táj, az öreg gólya a fa árnyékáról tudja, hogy még nem múlott el fele az éjszakának. Az elôbb Hu járt erre, a bagoly, és csendesen leszállt a szomszédos ágra, megforgatta buksi fejét, mintha azt kérdezte volna: Mi újság? Az öreg gólya meg se mozdult, mintha azt mondta volna: Semmi. Úgy? Úgy! A bagoly azután elrepült tanakodva, hogy mi baj lehet gólyáéknál, mert hogy valami baj van, azt megérezte. A gólya pedig elgondolkozott a bagoly megjelenésén, akit már régen nem látott. És éppen most? Reggel sokáig álltak tûnôdve a csonka fán. Végül az asszony feldobta magát a levegôbe, s a fiak utánaszálltak. Késôbb az aszszony egyedül visszajött a párság kötelékei még tartottak egy kicsit, és odatelepedett párja mellé. Ránézett: Az ember? Az ember. Aztán csak álltak. Az úton szekerek ballagtak a malom felé, az ostorok pattanása néha végigvágott a víz felett, az emberek kiáltása hamar elhalt a széthulló nyár lágy szalmájában, s a két gólya csak állt. A csapat együtt van mondta az asszony. Az öreg gólya csak bólintott. A csapat együtt van, és ô nem érzi a vándorlás hívogatását. Nem érzi úgy, mint máskor. Az a kis ólomdarab a szárnyában elszakított valamit; elszakította a meszszeség fonalát, eltörte a vágy végtelen ívét, és óvatosságot ültetett helyébe. Ez az óvatosság ma még csak tapogatódzás, de holnap vagy holnapután igen lesz, vagy nem. Élet vagy elmúlás. A kettô 9
10 között alig van kis különbség, de ez a hajszál: most minden. Neki minden. Az asszonynak nem sok, s a csapatnak alig valami. Így van. Amikor párja felszállt mellôle, kibontotta szárnyát ô is, és úgy repült a rétre, mintha semmi baja nem lenne. Amíg repült, csak szárnyára figyelt. A levegô egyformán simogatta mindkettôt, és az egyik egészséges volt, a másik beteg. Ezt a szárnyat figyelte az öreg gólya mintha a másik nem is lett volna, s ez a szárny most azt mondta: Nem! A réten együtt járt a többivel. Evett, vadászott, mint a többi, de most minden mozdulat más volt, mint máskor. Minden mozdulat beleütközött abba a kis ólomdarabba, és azt mondta: Nem! S ezt tudta ô, és tudták a többiek is. Nem néztek rá, nem figyelték, de önkéntelenül ellépett mellôlük, mert idegenek lettek, és idegen lett ô is azoknak. Magányos. De azért jól evett és sokat, és késôbb ismét közéjük ment. Az idegenség megmaradt, de elhagyni magát nem szabad. Délután ô szállt elôször fel a levegôbe, s a család azonnal követte az alvófához. Repülésén nem látszott semmi, s amíg így repül, addig parancsol is. Komoran ültek az ágon az öregek, és figyelve a fészek körül, a fiatalok. Augusztusi délután volt. Álmos nyár vége, poros alkony, ami melegen úszik az este felé. A malom körül szekerek álltak; a gát vize sötét volt és meleg, mint a sár, a malom elôtt a fûzfák délutáni lélegzete összekeveredett a meleg liszt, erjedô mocsár és lótrágya szagával. Az ökrök nyugodalmasan kérôdztek, az emberek még nyugodalmasabban pipáltak, és ha mondtak valamit, csak azért mondták, hogy el ne aludjanak. A vásott csizmák, repedezett nadrágszíjak, foltos kabátok, szutykos pipák, izzadság és fekete körmök a nyárhoz tartoztak, a nyugodalmas, félig pihenô nyár végéhez, s ennek homályos tudata olyan volt, mint az álom. Vége az aratásnak; megkapta mindenki a részét, ahogy dolgozott, s a malom lágy dörmögésében mintha a téli pihenés puha, nagy macskája dorombolna. Mozdulatlanul ültek a gólyák a fészek körül, a vén nyárfán levél se rezdült, de a fiak és anyjuk úgy érezték, hogy az apa nincs 10
2. szám, es tanév II. félév
2. szám, 2016-17-es tanév II. félév Tesz-Vesz Tavasz Körzeti ifjúsági találkozó Húsvét Elsőáldozás Karolina Hittanverseny A vándorló madár elindul valahonnan, és elindul valahová. Az ősi ösztönök pókhálója
A csapatban valami meglazult. Már reggel óta érezni lehetett, hogy nincs minden rendben, és most kivált egy öreg gólya, és széles szárnnyal körözni
Fekete István Kele A csapatban valami meglazult. Már reggel óta érezni lehetett, hogy nincs minden rendben, és most kivált egy öreg gólya, és széles szárnnyal körözni kezdett. A fiatalok szívesen mentek
Fekete István. Kele MÓRA KÖNYVKIADÓ
NNCL1508-526v1.0 Fekete István Kele MÓRA FERENC KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 1971 CSERGEZÁN PÁL RAJZAIVAL ÖTÖDIK KIADÁS (A korábbi kiadások a Magvető Könyvkiadónál jelentek meg) Fekete István, 1971 MÓRA KÖNYVKIADÓ
Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely
Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely, 1999
TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4
TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 ŐRZÖM AZ ÁLMODAT 5 AZ IGAZ SZERETET 5 MA EGY VERSEM KAPCSÁN 6 BIZONY! 7 A HÁRSFAILLATÚ ESTÉKEN 7 A MI VERSÜNK
SZKC 103_03 MOTÍVUMOK KÜLÖNBÖZŐ KULTÚRÁKBAN III.
SZKC 103_03 MOTÍVUMOK KÜLÖNBÖZŐ KULTÚRÁKBAN III. Madarak voltunk 103_D.indb 21 2007.08.30. 11:39:18 103_D.indb 22 2007.08.30. 11:39:21 MOTÍVUMOK KÜLÖNBÖZŐ KULTÚRÁKBAN II. 3. ÉVFOLYAM 23 D1 TALÁLÓS KÉRDÉSEK,
A rozsfejek mozgása árulta csak el az unoka bóklászásának a helyét. A lánygyerek egy csokor tarka virággal került elő. Viszem a Mamának! mondta.
Zsuppozás A kis faluban, az Új utca végén, csak az országúton kellett átmenni és máris a mező, a szántóföldek terültek el. Ez volt a Paptag. Silány föld volt. A bérleti díja sem volt sok. Rozsnak jó volt,
ERDŐS VERONIKA Ha rád nézek, megy a hasam
ERDŐS VERONIKA Ha rád nézek, megy a hasam Szerelmes versfüzér 1. Nyolcvan sor a fáról, amire rádőlnél Ha most rádőlsz arra a fára, Ki fog dőlni és pont telibe talál- Na. Én állok a fa másik oldalán Pont
Baka Judit Makár Júlia 1+1. I. rész
Baka Judit Makár Júlia Egyszer volt 1+1 I. rész Kolozsvár, 2010 Támogatta a Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma Írta: Baka Judit Illusztrálta: Makár Júlia Véleményezte: dr. P. Dombi
AZ ÁLLATOK VILÁGNAPJÁt október 4-én ünnepeljük. Ez a nap Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének halála napja.
ÁLLATOK VILÁGNAPJA 2012. október 18. AZ ÁLLATOK VILÁGNAPJÁt október 4-én ünnepeljük. Ez a nap Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének halála napja. A könyvtár kapcsolódott a napközis munkaközösség
magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.
Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.
DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23.
DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23. Van olyan ember Tartalomjegyzék 67-es út (Republic)... 18 A széllel szemben járok (Fonográf)... 13 Az ünnep (Zorán)... 17 Élsz valahol (Fonográf)... 11 Elvonult a
TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 3. OSZTÁLY
TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 3. OSZTÁLY Tanuló neve, osztálya: Iskola neve, címe: Levelezési cím: Felkészítő tanár neve: BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2009. DECEMBER 7. CÍM: FEKETE ISTVÁN ÁLTALÁNOS
Feladatok a tavaszi ünnepekhez Összeállította: Pathy Lívia
Feladatok a tavaszi ünnepekhez Összeállította: Pathy Lívia Feladatok a Magyar nemzetismeret/haza a magasban c. könyvhöz Magyar nemzeti ünnepek I. Az ünnep http://www.nemzetismeret.hu/index.php?id=1.6 1.
Az ember és a természet kapcsolatának rajza
A nyár kezdete Az ember és a természet kapcsolatának rajza Az Égbolt felosztása Dél Tiszta ragyogás Gabonaesõ A rovarok ébredése Tavaszi napéjegyenlõség Áradás A tavasz kezdete Nagy hideg Föld Nap Kis
VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK
VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK A következő történet szereplői közül példaként egy olyan helybéli embert állíthatunk, akit a neve miatt mindenki Bokor Mihálynak szólított, és akiről semmi rosszat
Harcsát lestem, nagy bajuszost. Gyermek versek. Albert Ferenc. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! Az illusztrációs rajzokat
Harcsát lestem, nagy bajuszost Gyermek versek Albert Ferenc 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! Az illusztrációs rajzokat Felszner Petra, Mézes Liliána, Papp Enikő és Suhajda Mercédesz, a Budapesti
Én Istenem! Miért hagytál el engem?
Édes Illat Én Istenem! Miért hagytál el engem? Sóhajtotta Jézus, miközben a fakereszten felfüggesztve, vércseppek csöpögtek végig a testén. És akkor, nem lélegzett többet. Nem, te voltál minden reményem!
Kifogyhatatlan ötletek - Kézműveskedés a Bácsalmás 4. lakásban Veréb- Fészek
Kifogyhatatlan ötletek - Kézműveskedés a Bácsalmás 4. lakásban Veréb- Fészek A februári hónap is tartalmasan és eseménydúsan telt nálunk. Sok új dolgot tanultunk és próbáltunk ki a gyerekekkel. Nagyon
Héra Jeges öle tüskés hópelyhekt ől duzzadó felh đ Héra szeme eső eső eső esđ eső esđ esđ
Héra Jeges öle tüskés hópelyhekt ől duzzadó felh đ Héra szeme eső eső eső esđ eső esđ esđ a gyémántgolyó ' vígan szaladgál a fekete lemez serceg ő ereiben a gumifal nélküli fekete biliárdasztalon Vétkek
KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG XIV. ŐSZIRÓZSA TERMÉSZETVÉDELMI VETÉLKEDŐ
KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG XIV. ŐSZIRÓZSA TERMÉSZETVÉDELMI VETÉLKEDŐ 2017 Feladatlap Kedves Versenyzők! Szeretettel köszöntünk benneteket az idei - már 14. - Őszirózsa Természetvédelmi Vetélkedő
FORGATÓKÖNYV. MEGNYITÓ MŰSOR: Köszöntő: (Földi Erika)
FORGATÓKÖNYV Esemény: Madarak és fák napja Időpont: 2014. május 12. (hétfő) A program szervezői: Földi Erika, Török Éva, Vinnai Krisztina, Helyszín: PARK, Művelődési ház előtti terület, Iskolai ebédlő
A fiú bólintott. Nem is várt mást. Amikor kilépett a szobából, még látta, hogy az újság zavartalan emelkedik eredeti helyére. Ahogy kattant mögötte a
A bolt - Mást se hallok, csak hogy az üzlet, meg az üzlet, és néha még azért az üzlet is szóba kerül... - Ne bolondozz, fiam. Abból élünk- morogta a reggelizőasztal mellől a rezzenéstelen újság. - Nem
Por BRASNYO ISTVÁN CSILLAGOK
Por BRASNYO ISTVÁN CSILLAGOK Szalmakazal, ahová az emberek lefekszenek aludni a derült éjszakában, a tarlón fekete szél susog a tejút örökös íve alatt, és a durva kenderpokrócuk testeket domborítanak egészen
Mosolyok, terek, határok
MÓSER ZOLTÁN 1946-ban született Szek - szárdon. A PPKE BTK-n tanított fotóelméletet és esztétikát. Legutóbbi írását 2011. 11. számunkban közöltük. MAI MEDITÁCIÓK Mosolyok, terek, határok Szabálytalan napló
JAVÍTÓKULCSOK VI. A SZAVAK SZERKEZETE: A SZÓTŐ ÉS A TOLDALÉK
JAVÍTÓKULCSOK VI. A SZAVAK SZERKEZETE: A SZÓTŐ ÉS A TOLDALÉK 1. a) Marci kiflit eszik a konyhában. b) Zsuzsi könyvet olvas a szobában. c) Anna levelet ír Fanninak. d) Balázs a kutyával játszik a kertben.
Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva
Olcsó krumpli Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva ment ajtót nyitni. Nagy örömére, az édesanyja állt az ajtó előtt. Anyukám, de jó, hogy jössz. Alig állok a lábamon, olyan álmos vagyok. Kislányom! Csak
Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik
Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Több éves gyakorlattal fejlesztették tökélyre kifinomult praktikáik egész arzenálját. Kódszavaik tárháza régi, legendássá vált esetekből épült fel, ám legtöbbször
George Varga: Az öregember és a farkas (részlet)
Angyalka élményei B. Kis János, Orosz T. Csaba, Gwendoline Welsh, Poczai Péter, George Varga, J. Simon Aranka 2013 Publio kiadó Minden jog fenntartva Szerkesztette: Publio Kiadó Kft. George Varga: Az öregember
Természetismeret 4. osztály - 3. forduló -
MERJ A LEGJOBB LENNI! A TEHETSÉGGONDOZÁS FELTÉTELRENDSZERÉNEK FEJLESZTÉSE A GYOMAENDRŐDI KIS BÁLINT ISKOLA ÉS ÓVODÁBAN AZONOSÍTÓ SZÁM: TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0053 PROJEKT KEDVEZMÉNYEZETT: KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS
Hallottalak sírni téged
Haza melyik út vezet A szívem égtıl elzárt madár De érzem egyszer hazatalál Karodon vittél évekig És most is énrám vársz Már érzem haza melyik út vezet Nélküled minden nagyvárosban Az utcán kígyók közt
Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival
Kiss Ottó Csillagszedő Márió Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Az ember jóból és rosszból van összegyúrva. Fehérből meg feketéből. Ezért van az, ha rajtakapsz valami rossz dolgon, mindig
Ősi családi kör 2012
Ősi családi kör 2012 Egy ősember(őe) és egy ősasszony(őa) ülnek a tűz mellett és rágcsálnak egy-egy cupákot. ŐA: Jenő te nem fázol? Olyan huzatos ez a barlang. ŐE: Ne morogj! Örülj, hogy fedél van a fejed
Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt
Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva
HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség
HÁLA KOPOGTATÁS 1. Egészség Annak ellenére, hogy nem vagyok annyira egészséges, mint szeretném, teljesen és mélységesen szeretem és elfogadom a testemet így is. Annak ellenére, hogy fizikailag nem vagyok
Cím: Gárdonyi Géza: Az én falum. (részlet) Forrás: mek.oszk.hu
Cím: Gárdonyi Géza: Az én falum. (részlet) Forrás: mek.oszk.hu Szöveg típusa: elbeszélő Szöveg olvashatósága: közepesen nehéz Kérdések nehézsége: könnyű, közepes, nehéz Javasolt felhasználás: 3 6. évfolyam.
konyhába, beletörlöm a kezem abba a nedves törülközőbe, amelyik ott lóg a vízcsap fölött, a szegen. A kályhán már felforrt a víz a fazékban, előhúzom
NAGYTAKARÍTÁS Én csak egy szegény asszony vagyok. Asszonyiságom utolsó éveit számlálgatom már, a fejemen tincsekké duzzadtak a fehér hajszálak, az arcomon, a szám körül megszaporodtak a ráncok, lekúsznak
Egészség-ábécé. Kalendárium. Zöld mozaik. Tudod-e? Mese. Információk. - A láb és a lábbelik. - A Rákellenes Világnap. - Az uhu
2008. november A Magyar Máltai Szeretetszolgálat játszótereinek lapja VIII. évf. 11 szám Kalendárium - A Rákellenes Világnap Zöld mozaik - Az uhu Mese - Hová tűnt a sün? Egészség-ábécé - A láb és a lábbelik
BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ SZÓBELI (2011. NOVEMBER 26.) 3. osztály
3. osztály Egy fa tövétől a fára mászik fel egy csiga. Nappalonként 3 métert mászik felfelé, de éjszakánként 2 métert visszacsúszik. Az indulástól számított 10. nap délutánjáig felér a csúcsra. Milyen
Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright
Az Igazi Ajándék Máté és a sárkány Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright 2011-2013 www.tablacska.hu 1 Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, még az üveghegyen is túl,
AZ ESZEE SZES NAGYMAMA. napirenden. Fordulópont 59 67
AZ ESZEE SZES NAGYMAMA Szávai Géza humoros fordulatokban bõvelkedõ, vidám könyve nem csupán a gyerek érzelmeire, hanem az értelmére, fogékony intelligenciájára alapoz, amikor meghökkentõ történetekben,
SZKB103_10. Konfliktusok a közösségben
SZKB103_10 Konfliktusok a közösségben tanulói konfliktusok a közösségben 3. évfolyam 103 Diákmelléklet D1 Tornai József: Ki tud tovább lefelé lógni? Kora tavasz köszöntött ránk meleg esővel, s mi a kunyhót
Erskine Angelika: Lélekmadár
A vers- és prózaíró pályázat díjazott alkotói a 2011-12-es tanévben: Erskine Angelika 1.a Ring Dóra 1.b Robotka Ádám 2.b Both Noémi 3.a Miletics Maya 4.b Bonecz Bendegúz 5.b Bodóczy Iliáná 8.b Török Anna
ÉL ÉS VILÁGÍT. SZENTJÁNOSBOGÁR KLUB Óbuda. Szentháromság Plébánia
ÉL ÉS VILÁGÍT SZENTJÁNOSBOGÁR KLUB Óbuda Szentháromság Plébánia Tartalomjegyzék Betemetett a nagy hó erdőt, mezőt, rétet... 3 Fehér Karácsony, hóban mosdasz,... 4 Hány lába van a madárnak, számold meg
Boldog új évet! (Happy New Year!)
Boldog új évet! (Happy New Year!) KÜLSŐ - KÜLVÁROSI NÉPTELEN KISUTCA SZILVESZTER ÉJJEL Sötétség, nagy hideg. Az év utolsó napjának zaja ide már nem jut el. A házak fala kopott, részben lemállott róluk
Ikon. bencsik orsolya. figyeltem anyámat ahogy figyeltem a fákat is télvíz idején mikor nagyon erősen fúj a szél 1
bencsik orsolya Ikon figyeltem anyámat. ha eljön az idő, bemegy a kamrába. a rossz lábú asztalról fölveszi a zöld tálat. a zsákból merít egy bögre kukoricát, két bögre búzát. összerázogatja. - - - - -
Szavak vezetnek. Hajdu Erzsébet. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!
Szavak vezetnek Hajdu Erzsébet 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! Kigöngyölik a szavak Földi imazsámolyon térdelve tenyerem fohászkodáshoz csitítom, az imakönyv lapjain összepréselődött aranybogár,
Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt.
Kata Az egyik budapesti aluljáró, metróbejárat előtt találkozunk, azt mondta, itt szokta napjainak nagy részét tölteni. Mocsok van, bűz és minden tele hajléktalanokkal. Alszanak dobozokon, koszos rongyokon,
Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része
Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol
Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám,
Ott vess ki! Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám, mi az, felrobban az idegek pályáin. Szépek a rózsák,
http://webovoda.blogspot.com/
http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész
V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés
V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,
Ennek a könyvnek a gazdája:
A Könyvmolyképzőnél eddig megjelent Szigge-könyvek: Kedvencünk, Szigge Csütörtök van? Akkor Szigge! Gyerünk, Szigge! Ennek a könyvnek a gazdája:...... Lin Hallberg & Margareta Nordqvist Vár minket Szigge!
Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve
Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint
A mi fánk. "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap,
A mi fánk "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, Ha nem lennének fák és madarak." (Horváth Imre) 2013.04.30. 1-2. óra Magyar nyelv és
Jelentkezési lap NÉV. Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám:
Jelentkezési lap.. NÉV Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám: 1.Feladat TOTÓ (Húzd alá a helyes választ!) 1. Mibe lépett bele Kópé, amikor vérzett a lába? egy hegyes szögbe egy süni
e-book BORÍTÓ: Arts Factor Design Stúdió
e-book BORÍTÓ: Arts Factor Design Stúdió ALL RIGHTS RESERVED CyberBooks Kiadó 2004 2 L. B. Paul AGYHANG posztmodern megavers 3 agyhang 4 Hol vagytok percek? Hol vagytok órák? Hol vagytok napok? Hol vagytok
SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY TOLLFORGATÓ V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY. Tanuló neve:... Osztálya:... Iskola neve:......
Fekete István Általános Iskola 2213 Monorierdő, Szabadság u. 43. Tel./Fax: 06-29-419-113 www.fekete-merdo.sulinet.hu SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY TOLLFORGATÓ V. TOLLFORGATÓ 1. forduló V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ
Az éjszaka csodái. KönyvtárMozi foglalkozás 3-4. osztályosoknak
Az éjszaka csodái KönyvtárMozi foglalkozás 3-4. osztályosoknak Idő: 45 perc Szükséges eszközök: toll, papír, összekevert vers, rím-memória kártyák, nagy csomagolópapír, zsírkréták, nagy papírra felírni
Az alatt folyik egy, az alatt folyik egy csendes patakocska, csendes patakocska.
Májusfaállítás A fiúk bejönnek, fektetve hozzák a feldíszített májfát, felállítják, táncolnak. Két oldalról jöjjenek, két oldalra állítsák a májfákat! 1. fiú: Hallottátok-e már hírét, Pintér Sanyi legénységét?
A piros kiskocsi. Levelező Klub. Tomi és Évi 1. sorozat 1. lecke
Levelező Klub Tomi és Évi 1. sorozat 1. lecke A piros kiskocsi Tomi és Évi a domb tetejére húzták a piros kiskocsit. Beültek a -ba, és elindultak lefelé a lejtőn. Sebesen gurultak ám! Aztán reccs, bumm!
Simén Dániel. Advent népe 1
Simén Dániel Advent népe 1 Adventi beszéd És származik egy vesszőszál Isai törzsökéből s gyökereiből egy virágszál nevekedik, akin az Úrnak lelke megnyugszik (Ézs 11,1 2) Van nép, mely dalban született,
Egészséges ló a szabadban vagy az ember által zárt burokban?
Egészséges ló a szabadban vagy az ember által zárt burokban? Egyszer csak indult egy fehér ló. A rajta ülőnél íj volt. Koszorút adtak neki, s ő elindult győztesen, és hogy győzzön. ( Jelenések könyve,
Fekete István: Lutra Ifjúsági Könyvkiadó, Budapest, 1955.
Fekete István: Lutra Ifjúsági Könyvkiadó, Budapest, 1955. Szöveg típusa: elbeszélő Szöveg olvashatósága: közepesen nehéz Kérdések nehézsége: könnyű, közepesen nehéz, nehéz Javasolt felhasználás: 4 6. évfolyam.
1. Hány király él a mesében? egy... Hány lánya van neki? három... Hány országa van? három...
A SÓ (népmese) Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy öreg király s volt három szép lánya. Volt néki három dúsgazdag országa, mindhárom lányának jutott egy-egy ország. Hanem ahogy mondják: nincs három
SZERELEM, SZOMORÚBB A HALÁLNÁL
SZERELEM, SZOMORÚBB A HALÁLNÁL CSONKA MARGARÉTA Ma arra ébredtem, fejemben sétált Camille Claudell, egyre csak verte a márványkövet, majd elrohant döngetni nagykaput, Rodin, Rodin, nyissál kaput! Gyermekeim
Gulyás Pál versei. Mutatvány a Napkelet verspályázatából.*
HÚZD A KUTAT. Gulyás Pál versei. Mutatvány a Napkelet verspályázatából.* Húzd a kutat és idézd föl bátran tiszta szellemét, hadd merüljön fel a mélyből, hol aludta szenderét! Csillogjon ezüstruhája, hömpölyögjön
A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013.
Lektorálatlan összegyűjtött változat A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. A BARÁTOK VERSLISTA KIADVÁNYA Bagoly Bodó Csiba Gizella: Bölcs bagoly (Fotó: Kiss Tamás) Váram ablakában éjjel figyelek
A beteg és az orvos. Simon doktor rutinosan végezte a vizsgálatokat,
A beteg és az orvos Az orvosi rendelő várójában még mindig hatan ültek, pedig közeledett a rendelési idő vége. Az influenzajárvány már novemberben elkezdődött, s a napok óta tartó ködös idő kedvezett a
Isten hozta őrnagy úr!
Isten hozta őrnagy úr! Filmrészlet szöveges átirat Napsütéses idő van, a házak előtt egy négytagú tűzoltózenekar vidám indulót játszik. A zenészek barna egyenruhában vannak, fejükön tűzoltósisak. A zenekart
Tábori hírmondó 2012. Személyes hangvételű beszámoló napról-napra...
Tábori hírmondó 2012 Személyes hangvételű beszámoló napról-napra... Hétfő: Reggeli után megalakultak a csapatok; a Sárkányok, a Sárkányölők, a Lelkesek és a JC csapat. Komoly szabályok vannak, pontokat
EZÜSTHARANG. A KÉK DUNA OTTHON lakóinak híradója 2011. szeptember Földanya, Kisasszony, Őszelő. Szent Mihály hava. 25. szám
A barátság legszebb aktusa az, Midőn barátunkat hibáira figyelmessé tesszük. ( Berzsenyi Dániel )) EZÜSTHARANG A KÉK DUNA OTTHON lakóinak híradója 2011. szeptember Földanya, Kisasszony, Őszelő. Szent Mihály
Szia Kedves Elsős! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát!
Szia Kedves Elsős! Ugye ismersz? Én vagyok BÖLCS BAGOLY! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát! 3 4. Játsszunk
Palotai Boris. Hetedik év
Palotai Boris Hetedik év Palotai Boris Hetedik év Regény 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Palotai Boris jogutódja Milyen sovány a mérnök úr! Most is mérnök urazta, hogy a két combja közt ringott, s melle szétlapult
SDG Bibliaismereti verseny 2014. Példabeszédek könyve
SDG Bibliaismereti verseny 2014. Példabeszédek könyve Csapat/iskola: Beadás ideje: Tudnivalók A teszt 100 kérdésből áll. Minden kérdésnél felsoroltunk 3 lehetséges választ, amelyek közül a Példabeszédek
MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava
MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava A hónap régi magyar (katolikus) neve Böjtmás hava. Ez az elnevezés arra utal, hogy március a böjt második hónapja. A nagyböjt java többnyire
PINTÉR LAJOS VERSEI NÉGYSOROS
PINTÉR LAJOS VERSEI NÉGYSOROS A kosár körtéért lel őtt cigányasszony én vagyok. A lezsidózott költ ő én vagyok. A háborúk t űzvonalába rúgdalt parasztbaka én vagyok. A vérző seb a világ arcán én vagyok,
Verzár Éva Kelj fel és járj!
Verzár Éva Kelj fel és járj! A Tatárdombot megkerülte a viharos szél, ott fenn még egyszer jól összerázta a méltóságos, nehéz fellegeket, lehúzta őket egészen a földig, s mire Terike 1911 pityergő őszén
Az 51. Sík Sándor Cserkészcsapat havilapja, 4. évfolyam,8. szám
Az 51. Sík Sándor Cserkészcsapat havilapja, 4. évfolyam,8. szám A MADÁR FÜTYÜLI - CSAPATUNK HÍREI 2012. ÁPRILISI PROGRAMOK: ÁPRILIS 8. 11 ÓRA: CSERKÉSZMISE ÁPRILIS 24. SZENT GYÖRGY NAP Sárkányölő Szent
Lázár Éva AJÁNDÉK. regény
Lázár Éva AJÁNDÉK regény Az élet furcsa játéka, a beletörődés és a küzdelem. A belső és külső lélek harca. A féltés, a halál, a megértés, a szeretet és az elfogadás játéka. Egy lány lelki tusája, a család
Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 2. feladatlap. Művészi szöveg(részlet) elemzése. 2015. június 1., hétfő / 60 perc
A jelö lt kó dszá ma: Državni izpitni center *P151A10312* TAVASZI VIZSGAIDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 2. feladatlap Művészi szöveg(részlet) elemzése 2015. június 1., hétfő / 60 perc Engedélyezett segédeszközök:
60 tiszatáj. Egy családfát
60 tiszatáj LÁZÁR BENCE ANDRÁS Egy családfát (1) A bérház, amibe emlékszem tíz éve költöztünk, mármint anyám költöztette magát és a családot, vagy száz éve állhat ott. A körút és a kisutca metszéspontjában.
SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ
SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ A Móra Könyvkiadó a Szepes Mária Alapítvány támogatója. Az alapítvány célja az író teljes életmûvének gondozása, még kiadatlan írásainak megjelentetése,
A héten vendégeket fogadunk. Egy idegen bolygóról érkeztek, de nagyon kedvesek, szeretnének megismerkedni velünk. Ők a robotok.
A héten vendégeket fogadunk. Egy idegen bolygóról érkeztek, de nagyon kedvesek, szeretnének megismerkedni velünk. Ők a robotok. Elsőként bemutatkozunk egymásnak. Ekkor derül ki, hogy értik a nyelvünket,
Kérdés : Az erdő minden fája olyan egyforma, nem tudod merre mentek. Helyben maradsz, vagy elindulsz egy irányba? Merre? Jön valaki segíteni?
Szituáció Kirándulsz a barátaiddal. A társaid sietnek, de te lemaradsz, hogy könnyíts magadon. Elindulsz vissza az ösvényre, de a többiek elmentek, már nem látod őket. Nem hallod őket, nem látod, nem is
Szabó Noémi: A Szív ébredése
Szabó Noémi: A Szív ébredése Élt egy szív, mely nem tudott úgy szeretni, ahogyan az benne élt. Egyszerűen nem emlékezett, mi szerepe van ezen a Bolygón. A harsány világ zaja taszította, s nem tudott mit
SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY NAPJAI CSÍKRÁKOSON
SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY NAPJAI CSÍKRÁKOSON Időpontja: 2009. Június 25-28. (4 nap) A rendezvény eszmeisége: Sok évszázados, vagy akár évezredes székely hagyomány megjelenítése történik meg, tehát minden program
Sokféleképpen belefoghatnék ebbe a történetbe. Ábrándosabb lelkületű olvasóim, akik nem közömbösek régmúlt csaták és elporladt hősök iránt, bizonyára nem vennék zokon, ha úgy kezdeném: régesrég, azokban
A brilliánskakas legendája
T. Igor Csaba A brilliánskakas legendája Különös történetek három család életéből Előjáték Ezerkilencszáz-tizenhatot írtak, Krisztus után. Egy szép áprilisi délutánon, (ritka volt abban az évben az ilyen
Batsányi János: A látó
Batsányi János: A látó Vídulj, gyászos elme! megújul a világ, S előbb, mint e század végső pontjára hág. Zengj, hárfa! Hallgasson ma minden reája, Valakinek kedves nemzete s hazája; S valaki a magyar változó
Szöveges feladatok és Egyenletek
Szöveges feladatok és Egyenletek Sok feladatot meg tudunk oldani következtetéssel, rajz segítségével és egyenlettel is. Vajon mikor érdemes egyenletet felírni? Van-e olyan eset, amikor nem tanácsos, vagy
Bevezető. Kedves! Írd ide a neved, ha tudod, vagy kérd anyukád, apukád segítségét!
Bevezető Kedves! Írd ide a neved, ha tudod, vagy kérd anyukád, apukád segítségét! Szeretettel köszöntünk az iskolában! Kövesd a munkafüzet címét, és járj te is nyitott szemmel a természetben! A feladatok
2015. szeptember 19. Szinyei Merse pipacsai közt is nyílik a kék, valószínűtlenül, piros mezőre múlt idő terül, olajmásolat, tanítói presztízs.
2015. szeptember 19 MIKLYA ZSOLT Cseréptörés 1 A száraz sóvirág sokáig élhet, só-vízháztartásodra is kihat, képzeletfűszer, oldó mozdulat, matt bútorszínek közt parányi kéklet. Szinyei Merse pipacsai közt
Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY
Néha fel kell adnunk az elveinket, hogy megélhessük az álmainkat Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY - részlet - Szakmai konzultáns: dr. Almási Krisztina Borító és tördelés: White Noise Team ISBN 978-963-12-4568-4
A debrői kertek alatt (gyermekjáték / Heves vm.) A kazári piacon Bábi, Bábi, de beteg (gyermekjáték)... 2
Tartalom A debrői kertek alatt (gyermekjáték / Heves vm.)... 2 A kazári piacon... 2 Bábi, Bábi, de beteg (gyermekjáték)... 2 Búbb bújj zöld ág (magyar népdal)... 2 Elfogyott a krumplileves... 3 Elvesztettem
VERS PRÓZÁBAN CSONKA MARGARÉTA
VERS PRÓZÁBAN CSONKA MARGARÉTA Lángzöld rongyokba pólyáltan a város szíve alig rebben. Csönd és ájulás. Fojtott zümmögés a jázminfény ű égen. Avítt szirénák rekedt jajgatása eget ver ő hullámverés. Idecsattog
FÜLEMÜLE. Luscinia megarhynchos
FÜLEMÜLE Luscinia megarhynchos Ezt a nyári vendéget inkább hallani fogod, mint látni. Nappali énekét sötétedéskor is folytatja. És micsoda dal ez! A legszebb és legbonyolultabb melódiákat este énekli,
Mándy Iván. Robin Hood
Mándy Iván Robin Hood Mándy Iván Robin Hood 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Mándy Iván jogutódja A király vadászai Nem, hát Robin Hood nem is tudott szebbet elképzelni, mint egy ilyen gyönyörű erdőben barangolni!
Az örök tökéletes SZIVERI JANOS AMORF
Az örök tökéletes SZIVERI JANOS AMORF Kétségkívül projekció-csalódás nem pedig mozgásélmények időbeli összefüggése. A tárgy nem változik, és nem is marad ugyanaz, minta székre helyezett üvegpohár. Két
garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára
Mire megvirrad... Julis! Julis! Asszony! Csak nem hagy békén, s én áldozatként, hogy szabaduljak tőle, elvonulok, mint a nagyokosok, tollat veszek a kezembe, azzal ámítom őnagyságát, hogy úr lettem, ahogy