Nem halok meg, bizony élni fogok
|
|
- Zsolt Borbély
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Bét Orim Hírlevél IX. évfolyam 11. szám november Nem halok meg, bizony élni fogok A Bét Orim Reform Zsidó Hitközségben a november immár harmadik éve a jótékonysági koncert hónapja. Az első két esztendő témái Bánatból örömbe és Feljő a mi napunk is voltak ben, a hagyományt folytatva ismét egy optimista címet választottunk. A Raj Tamás Akadémia és a Bibliaiskolánk keretében éppen a Zsoltárok könyvét tanulmányozzuk, ezért is érthető, hogy idei témánkat a 118. zsoltár 17. verse inspirálta: Nem halok meg, bizony élni fogok. A 118. zsoltár utolsó része annak a hat egymást követő gyönyörű bibliai költeménynek, amit a zsidó liturgiában a jól ismert Hálélnak, avagy a Hálaadás imájának nevezünk. Az emberi érzelmek egyik legfontosabb kinyilvánulása a hála. A modern héber nyelvben a hálát talán legjobban a hákárát tov kifejezés foglalja magába. Szó szerinti értelmezése annak a jónak a meglátása, amit más vagy mások tesznek velünk. A zsidó etika tanítása szerint fontos emlékeznünk azokra is, akik hosszú évekkel ezelőtt segítettek nekünk. Már csak ezért is elfogadhatatlan az Amerikában már-már szólássá vált kérdés: That s all true, but what have you done for me lately? Ez mind igaz, de mit tettél érettem mostanság? Egy kedves amerikai kollégámtól hallottam a következő történetet Élijáhu Dessler rabbival kapcsolatban. Egyik tehetséges, de törtető, önhitt és önző tanítványa egy hosszú levelet írt mesterének, amiben tizennégy, sok kutatást és utánajárást igénylő kérdést tett fel tanítójának. Dessler pár nap elteltével válaszolt, és egy kivétellel az összes kérdésre megadta a feleletet. A tanítvány válaszában azonban nem volt köszönet vagy elismerés, csak érdeklődés az egyetlen kifelejtett kérdéssel kapcsolatban. Dessler rabbi erőt vett magán, és dorgáló levél helyett őszinte, nyílt, tanító szándékú figyelmeztetést küldött. Rögtön leveled kezdetén a hála szavai nélkül arra emlékeztettél, hogy elfelejtettem megválaszolni a tizennégy kérdés egyikét. Ezt szükségesnek találom megemlíteni, nem azért, mert igényt tartok a köszönetedre, hanem az irántad érzett szeretettől indíttatva, nehogy olyan emberré váljál, aki nem tudja elismerni, ha valaki más jót cselekszik vele. Ha valaki ezt teszi embertársával szemben, akkor bizony nagy a valószínűsége, hogy Isten felé se tudja kifejezni őszinte háláját. Igazi élet csak azoknak adatik, akiknek szívében hála van. November 15-én, a Bét Orim jótékonysági koncertjének estéjén így hallgassuk a gyönyörű verseket és dalokat a kiváló színészek, énekesek és előadóművészek tolmácsolásában. A magyar zsidóság hetven évvel a Holokauszt pusztítása után és a több évtizedes, vallásokat sanyargató kommunista elnyomás ellenére is képes újjászületni és kibontakozni a 21. század beli magyar reformzsidóság formájában: Nem halok meg, bizony élni fogok, hogy elbeszéljem az Örökkévaló tetteit. Hiszen megfenyített Isten, ám a halálnak mégsem adott át. Tárjátok ki nekem az igazság kapuit, hadd jöjjek be rajtuk, hogy hálát adjak az Örökkévalónak. Ez a kapu az Örökkévalóé, az igazak jöjjenek be rajta. Hálát adok Neked, amiért meghallgattál, és megsegítettél engem Szeretettel: Feri
2
3 Őszi ünnepek a Bét Orimban Idén (5775) Jom Kipur (Tisri hó 10. napja) azaz az engesztelés napja október 4-én, péntek este kezdődött, egybeesve a Sabattal. Általában ezt tartják az év legszentebb ünnepnapjának (szombatok szombatja), amelyet az is mutat, hogy még ha szombatra is esik, emiatt nem teszik át másnapra a napnyugtától a következő napon a csillagok feljövetelével bejejeződő kb. 25 órás böjtöt (más böjtnapok esetében ez szokásos). Szombatok Szombatja A Rosh HaShana-val azaz az újév első napjával kezdődő "félelmetes napok" (yamim noraim) lezárása. A hagyomány szerint az Örökkévaló ebben az időszakban veszi számba minden ember jó és rossz cselekedeteit és dönt a következő év beli sorsukról. Rosh HaShana-kor az Örökkávaló három könyvet nyit meg: a jók, a gonoszak és a "közepesek" könyvét. Az első kettőt azonnal lepecsételik, de a harmadikba beírtaknak Yom Kippur végéig van lehetőségük a jók könyvébe (ashamnu, bagadnu...) bűnöket megvalló ima - ez többször is szerepel a liturgiában; és a Mazkir, vagyis a halottakról való megemlékezés; illetve az ünnepet lezáró Neilá ima. A szombat kimenetele után együtt törtük meg a böjtöt, és jókedvűen eszegettünk késő estébe nyúlóan. Fejér-Szóka Áron Szukkot öröm és hála a szabadságért és a termésért Idén ismét Maros Jutkáék kertjében állt a szukkoti sátor, amelyet ki- és betöltött a gyerekzsivaj, a felnőttek jókedvű beszélgetése, ahol kicsi és nagy mind rázta a lulávot, és mondta az áldást. Szukkot (sátoros ünnep, szó szerint sátrak) négy nappal következik Yom Kippur után, idén október 8-ra esett. A Tórában említett három zarándokünep - shloshá regalim - egyike ( a másik kettő Pészáh és Sávuot ). bepecsételtetni. Erre utal a "gmar chatima tova" azaz jó bepecsételtetést kívánó hagyományos köszöntés. Az ünnep liturgiájának legfontosabb elemei a Kol Nidré (azaz minden fogadalom; az általunk tett fogadalmak, ígéretek semmissé nyilvánítása, ha nem volnánk képesek megtartatni őket); a Viduj Két fő vonatkozása az egyiptomi kivonulás utáni pusztai vándorlásra való emlékezés, és az ókori Izraelből eredő mezőgazdasági vonatkozása a betakarítás befejezése, az évi termésért való hálaadás. Mindkettő az isteni gondviselésről szól. Az ünnep legfontosabb micvái a szabadban felállított szukkában/sátorban való "lakás" (általában egy étkezés idejéig), illetve a "négy növény" (arba haminim), azaz szukkóti csokor micvája: vagyis az etrog (citrusféle gyümölcs), luláv (pálmaág), a hádász (mirtusz) és az árává
4 vagyis fűzfaágból álló csokornak az óramutató járása szerint haladva a négy égtáj felé, valamint az ég és a föld felé való lengetése a szukkában. Egyesek szerint a négy növény négyféle embertípust jelképez és egy csokorba való foglalásuk pedig az összetartozást jelképezi; illetve a csokor négy égtáj és az ég és föld felé való lengetése pedig az Örökévaló egész világmindenségben való jelenlétére emlékeztet. F.-Sz. Áron Mindannyiónkban együtt dobbant a Tóra első és utolsó betűjében lüktető szív (leb). Ez a teremtésünktől-fogantatásunktól fogva belénk ivódott ritmus dübörgött bennünk, mikor hagyományainkhoz híven körbe táncoltunk a Tórával. Mikor újrakezdtük a Tóra tanulását, hagyományosan Sámuel próféta szavait idéztük közösen: Légy erős, erős és erősítsük egymást! (Chazak, chazak, vönitchazak!) Így legyen! Szimchat Tora 5775 A talmudi bölcsek szerint vannak tettek, melyek gyümölcsét bár már életünkben is élvezhetjük, a legfőbb értékük az eljövendő világban tárul fel. A Tóra tanulása pedig mindezekkel felér (Sabat 127a). Ahogy azt Raj Feri rabbi előadásából is megtudhattuk, azért tanuljuk a Tórát, hogy általa jobb emberekké váljunk. Hogy ki-ki a maga egyedi szikrájának fényével világítva járuljon hozzá a világ megjavításához, a Tikkun Olamhoz. A Tóra tanulása ismét fordulópontjához ért. Szimchat Tora ünnepén a Vőlegény (Chatan Tora) kimondta a Tóra utolsó szavát (Jiszraél) mire a Menyasszony (Kala Börésit) felelt az elsővel (Börésit). Ünnepünk a Tóra-tekercs(ek) ének és tánc keretében történő körbehordozásával fejeződött be; akit csak lehetett, megtiszteltünk vele, hogy vihette a Tórát Burján Árpád
5 Látogatás a veszprémi hitközségnél Október 19-én közösségünk egy csoportja látogatást tett Veszprémben a nagy múltú hitközség meghívására. A 18. század első harmadában püspöki engedéllyel kezdett betelepülni a zsidóság Veszprémbe ben alakult meg a hitközség. Az 1848/49-es szabadságharcban részt vett a veszprémi zsidóság, amint arról a temető sírkövei is tanúskodnak. A közösség a 19. század második felében élte fénykorát. Hochmuth Ábrahám, aki 30 évig volt a hitközség rabbija, a haladást képviselte, és a magyar zsidó iskolaügy lelkes előharcosa volt. Később részt vett a Budapesti Rabbiképző szervezésében és vezetésében. Ebben az időszakban épült az 1500 fő befogadására alkalmas zsinagóga is. A 19. századi rabbinátus pecsétje Sajnos, az épületet 1960-ban városrendezés ürügyén lebontották. A pusztítást csak egy kapu, Kis István veszprémi lakatosmester remekműve, élte túl. Ez a kapu a Dienes Attila Munkácsydíjas szobrászművész tervei alapján készült, 2014 júniusában felavatott holokauszt emlékmű része lett. A hitközség 1994-ben alakult újjá. A mostani szép, új imaház 2005-ben épült. Vendéglátóink nagy szeretettel fogadták a Bét Orim küldöttségét, és érdeklődéssel várták Raj Ferenc rabbi előadását.
6 A szép számban megjelent közösség nevében Wittmann Zsuzsa hitközségi elnök üdvözölt bennünket Feri tanítása előtt, hagyományainknak megfelelően, elmondtuk a Tóra tanulásra vonatkozó áldást. Majd egy régi, szép zsidó szokást követve a tanulást a holokauszt során meggyilkoltak emlékének szenteltük. A zsidóságban meg kell valósítani az univerzalizmus és a partikularizmus egyensúlyát. Nem szabad elfelejteni, hogy több út vezet Istenhez. Fontos, hogy keressük a testvéreinket. Amikor eljött az ideje, havdala szertartással búcsúztattuk a szombatot, és kívántunk egymásnak jó hetet. Feri mindenekelőtt megemlékezett azokról a nevezetes rabbikról, akik valaha Veszprémben tevékenykedtek. A teljesség igénye nélkül a leghíresebbek: Pillitz Chananel, Pillitz Joel, Fuchs Arje, Flesch Jozsef, Hochmuth Abraham, Kiss Arnold író, költő, műfordító, Hoffer Ármin, Kun Lajos es Komlós Otto. Házigazdáink gazdagon megvendégeltek minket, ezalatt alkalom nyílt rá, hogy közelebbről megismerjük egymást. Előadásában összefoglalta és kifejtette azokat az elveket, amelyek a 21. század zsidósága számára a legfontosabbak. Az alapfeladat a tikkun olam - a világ megjavítása. Elie Wiesel szerint a zsidóságnak nem az a célja, hogy a világot zsidóbbá tegye, hanem, hogy jobbá. A Tóra világosan kimondja, hogy ha bajt látunk sohasem szabad közömbösnek maradnunk (lo tuchal lehitalém Nem szabad elfordulnod Deut. 22:3). Hiszen hiába vannak a világon többen a jó emberek, ha a rosszak rosszasága erősebb. Az est végére kedves házigazdáinkat nagyon a szívünkbe zártuk. Örömmel állapítottuk meg, hogy testvéreink keresésének nagyszerű eseménye volt ez a találkozó. Kölcsönösen megállapítottuk, a sikeres kapcsolatfelvételt folytatni kell. Brodszky Ildikó
7 Padlizsán-party szombatbúcsúztatás Orsi és Árpi látott vendégül minket egy kellemes szombat-búcsúztató partyra. Beszélgettünk a terveinkről, tennivalóinkról: majd mindenki elpilledt Az este hidegét egy kellemes kerti sütögetés enyhítette, ahol mérhetetlen mennyiségű padlizsánt sütöttünk és tisztítottunk meg. Mindenki kivette részét a munkából, ki a két kezével, ki a szájával.
8 Novemberi program-előzetes Ha másképp nem jelezzük, akkor programjaink helyszíne a Bálint Ház első emeleti Macesz terme (1065 Budapest,. Révay utca. 16.). November 3. hétfő 18:00 Raj Tamás Akadémia - A zsidóság eszmevilága a bibliai Zsoltárok könyve értelmezésének tükrében November 4. kedd 18:00 Modern kihívások reform zsidó válaszok: Hagyomány és változás a kortárs progresszív responsa-irodalom tükrében November 7. péntek 17:30 Bevezetés a liturgiába 18:30 Kabbalat Sabbat Raj Ferenc kiselőadásával November 10. hétfő 18:00 00 Raj Tamás Akadémia - A zsidóság eszmevilága a bibliai Zsoltárok könyve értelmezésének tükrében November 11. kedd 18:00 Modern kihívások reform zsidó válaszok: Hagyomány és változás a kortárs progresszív responsa-irodalom tükrében November 14. péntek 17:30 Bevezetés a liturgiába 18:30 Kabbalat Sabbat Raj Ferenc kiselőadásával November 15. szombat 10:00 Sáhárit Istentisztelet keretében Bát Micva 17:00 Jótékonysági koncert a Bét Orim Reform Zsidó Hitközség javára November 17. hétfő 18:00 Raj Tamás Akadémia - A zsidóság eszmevilága a bibliai Zsoltárok könyve értelmezésének tükrében November 18. kedd 18:00 Modern kihívások reform zsidó válaszok: Hagyomány és változás a kortárs progresszív responsa-irodalom tükrében November 21. péntek 17:30 Bevezetés a liturgiába 18:30 Kabbalat Sabbat Raj Ferenc kiselőadásával November.24 kedd 18:00 Bevezetés a judaizmusba tanfolyam November 25. kedd 18:00 Modern kihívások reform zsidó válaszok: Hagyomány és változás a kortárs progresszív responsa-irodalom tükrében November 28. péntek 17:30 Bevezetés a liturgiába 18:30 Kabbalat Sabbat Raj Ferenc kiselőadásával November 29. szombat 10:00 Sáhárit Istentisztelet keretében Bár Micva Szeretettel várunk minden érdeklődőt rendezvényeinken!
Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság
Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság Alapítás: 1991-2014: 23. év A Keresztény-Zsidó Társaság a Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács tagszervezete * 2014. május- június Keresztény-Zsidó Társaság, 1052
Bét Orim Hírlevél. VIII. évfolyam 10. szám november
Bét Orim Hírlevél VIII. évfolyam 10. szám www.betorim.hu 2013. november Shlomo Carlebach Magyarországon rögtön felismertem a hírneves amerikai rocksztár rabbit, Shlomo Carlebachot. Sokat írtak már Shlomo
Hitéleti alkalmaink a as tanévben
Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)
Budai ófár. Háztáji Hírek. pítvány igazgatója, akivel elbeszélgettünk az alapítvány munkájáról.
Budai ófár 2014. május KÉRJÜK, TÁMOGASSA ADÓJA 1%VAL A FRANKEL ZSINAGÓGA ALAPÍTVÁNYT! ADÓSZÁM: 18114878-1-41 MAZSIHISZ TECHNIKAI SZÁMA: 0358 KÖSZÖNJÜK! Nagy örömünkre szolgált, hogy az idén is több, mint
Tartalomjegyzék. Bevezetés 5 1. Hálaadás 9 2. Dicsőítés 25 3. Imádás 43 IMÁK ÉS MEGVALLÁSOK
Tartalomjegyzék Bevezetés 5 1. Hálaadás 9 2. Dicsőítés 25 3. Imádás 43 IMÁK ÉS MEGVALLÁSOK Bevezetés 59 Ruth Prince előszava 63 Az Úrnak félelme 65 Megigazulás és szentség 71 Erő, egészség 85 Vezetés,
Tanítási év helyi rendje 2015/2016
Tanítási év helyi rendje 2015/2016 jogszabályi háttér: az emberi erőforrások minisztere 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelete a 2015/2016. tanév rendjéről tanítási napok száma: 181 nap tanítás nélküli munkanapok
A tefilin szíjaival megkötözték Istent
Bét Orim Hírlevél IX. évfolyam 5-6. szám www.betorim.hu 2014. május-június A tefilin szíjaival megkötözték Istent Hitelveink szerint zsidóságunknak három alappillére van: Isten létének elfogadása, a Tóra,
A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.
2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem
Bét Orim Hírlevél. IX. évfolyam 1. szám www.betorim.hu 2014. január
Bét Orim Hírlevél IX. évfolyam 1. szám www.betorim.hu 2014. január Válaszra várva Még ma is, hetven esztendővel a holokauszt után, az antiszemitizmus sajnos él és virul. Egy új, vaskos, több mint ötszáz
A Fák újéve: tu bisvát
Svát ; míg a hónap tizenötödike azaz bisvát tu bisvát =, melyből a svát ban jelentéss ert Izraelben e A naptól fák újéve számítják ( a gyümölcstermő ros hásáná leilánot fák tizedével kapcsolatos előírásokat
MEGHÍVÓ KÖZÖSSÉGI SZÉDERESTÉNKRE
Bét Orim Hírlevél IX. évfolyam 3. szám www.betorim.hu 2014. április MEGHÍVÓ KÖZÖSSÉGI SZÉDERESTÉNKRE Testvéri egyetértés Húsz-huszonöt évvel ezelőtt, a Boston környéki Belmont kertváros rabbijaként, sok
Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság
Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság Alapítás: 1991-2014: 23. év A Keresztény-Zsidó Társaság a Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács tagszervezete 2014. november Keresztény-Zsidó Társaság, 1052 Budapest,
Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember
Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér
HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR
HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2016-2017 "Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem" - ígéri Isten (Zsoltárok 32,8) Ebben a tanévben is kérjük Isten
iskolai naptár 2019/20 tanév
iskolai naptár 2019/20 tanév Adatlap Név:... Osztály:... Cím:......... Telefonszám:... E-mail:... Diákigazolvány-szám:... TAJ-szám:... Édesanyja neve:... Telefonszáma:... Édesapja neve:... Telefonszáma:...
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez
Tanítási év helyi rendje 2014/ /2014. (IV. 30.) EMMI rendelet alapján
Tanítási év helyi rendje 2014/2015 35/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet alapján tanítási napok száma: 181 nap tanítás nélküli munkanapok száma: 5 nap 1 hónap nap hét napja tanítási nap sorszám feladat óra
TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK
TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Templomunk-iskolánk nevelési helyszíne Nagy előnye iskolánknak, hogy földrajzilag is közel áll hozzánk fenntartó gyülekezetünk temploma. Hagyományosan minden tanévet itt kezdünk,
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony
A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org 2012
Személyes Jókívánságok
- Házasság Gratulálok! Nagyon sok boldogságot kívánok! Friss házaspárnak gratulációkor Gratulálok és a legjobbakat kívánom mindkettőtöknek az esküvőtök napján. Frissen összeházasodott párnak gratulációkor
Személyes Jókívánságok
- Házasság Gratulálok! Nagyon sok boldogságot kívánok! Friss házaspárnak gratulációkor Gratulálok és a legjobbakat kívánom mindkettőtöknek az esküvőtök napján. Frissen összeházasodott párnak gratulációkor
A TANÉV HELYI RENDJE ügyelet (síszünet. ügyelet (síszünet 02. ügyelet munkanap
A TANÉV HELYI RENDJE A ok jai, felhasználása sz. esemény / téma tanulók felének ellátása 1. (szombat) 2016. 10. 15. 2. (szerda) 2016. 12. 21. 2017. 3. 02. (síszünet 24. péntek) 2017. 4. 02. (síszünet 27.
HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR
HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2017-2018 "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony
A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC
Beszámoló a Dráma és Színjáték tanszak
Beszámoló a Dráma és Színjáték tanszak 2013-2014-es tanév munkájáról Összeállította: Kovácsné Jószai Irén, tagozatvezető Ebben a tanévben 28 tanulóval két csoportban indult meg a tanszakon a munka. A kezdő
b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda
TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.
2015. március 1. Varga László Ottó
2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete
Boldog Hanukát kívánunk minden kedves olvasónknak!
Bét Orim Hírlevél VIII. évfolyam 11. szám www.betorim.hu 2013. december Boldog Hanukát kívánunk minden kedves olvasónknak! Mazel tov Nagy Józsefnek! November 9-én szombat délelőtti sáhárit istentisztelet
Az esküvői forgatókönyv. Az esküvő felépítése és az esküvői forgatókönyv az esküvői fotós szemszögéből
Az esküvői forgatókönyv Az esküvő felépítése és az esküvői forgatókönyv az esküvői fotós szemszögéből A forgatókönyv Az esküvő lebonyolításának részletes logisztikai ütemterve Az esküvő folyamatának részletes
A 2017/18-as tanév helyi rendje
A 2017/18-as tanév helyi rendje Az első tanítási nap: 2017. szeptember 1. (péntek) Az utolsó tanítási nap: 2018. június 15. (péntek) Tanítási szünetek: Őszi szünet: 2017. október 30-tól november 3-ig tart.
Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé
III. évfolyam 2. szám 2016. február Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé Érezzétek és lássátok, milyen édes az Úr A nagyböjt az Egyház ajándéka, amely megújításunkra szolgál. A heteken át tartó utazás,
egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség
2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét
egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség
2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét
PROGRAMNAPTÁR. középiskolai megemlékezés hétfő Pedagógusnap Szent Gellért ünnepe
PROGRAMNAPTÁR 2018. szeptember 09.03. hétfő Tanévnyitó VeniSancte iskolai 09.03- Befogadás, (csoportszintű) mérése (folyamatosan) 09.05. Tanévnyitó Mocorgó mise VeniSancte 09.06. Szülői értekezlet 1. osztály
BEE HÍRLEVÉL. A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Tavasz
BEE HÍRLEVÉL A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Az iroda nyitva: Hétfő: 14.00-18.00; Csütörtök: 8.00-10.00; 14.00-16.00 A lelkészi pihenőnap: kedd (ezen a napon
2016/2017-es tanév rendje (programok)
Augusztus Szeptember Október 23. kedd 9.00 Alakuló értekezlet 24. szerda 9.00 Munkaközösségi értekezletek 25. csütörtök 9.00 Javítóvizsgák 29. hétfő 9.00 Szent Liturgia / Nyitó értekezlet Tanári lelki
Vezess úgy, mint Jézus! Dr. Gary L. Johnson
Vezess úgy, mint Jézus! Dr. Gary L. Johnson A vezetőfejlesztés jézusi módszere 2 Timóteus 2:2 1) Válassz jól Lukács 6:12-16 1 Timóteus 5:22 Elhívás Jellem Képességek 2) Fektess be időt 12 Egy A három Egy
AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38.
AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38. (New Testament Salvation) Az üdvösség témája mindenkiben érdeklodést kell, hogy keltsen, különösen hívo keresztényekben és azokban, akik szeretik az Urat. Számtalan
Hitéleti alkalmaink a es tanévben
Hitéleti alkalmaink a 2016-2017-es tanévben Intézményünk vezérigéje a 2016-2017-es tanévben: "Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem" - ígéri Isten
Egység és többesség: Atya, Fiú és Szent Szellem
Bevezetés az 1. részhez Egység és többesség: Atya, Fiú és Szent Szellem Isten egyik különleges vonása ezt teljesen egyedi módon a Biblia jelent ki, egyetlen más könyvben vagy vallásban sem található meg
Jézus órája János evangéliumában
MICHAEL FIGURA Jézus órája János evangéliumában 1. A HELY- ÉS IDÔMEGHATÁROZÁS FONTOSSÁGA JÁNOS EVANGÉLIUMÁBAN A kánai menyegzôrôl szóló perikópában (2,1 11), amely a világosság olvasójának második titka,
Egy lélekkel a templomban
Egy lélekkel a templomban 2016. 06. 26. Állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel a templomban mottóval június 27-től kezdődően ebben az évben is megszervezésre kerül a Kézdi-Orbai Református Egyházmegyében
Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért
Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig
Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása
Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak
Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok
Gyóni Napok 2019 október 14 27. Gyóni Napok 2019 október 14 27. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi
JUDAISZTIKA I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK
JUDAISZTIKA I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK Bevezetés: Az érettségi tételek összefoglalják a judaisztika tárgy lényegi elemeit. A zsidó vallás egyfelől egy, a mindennapokban megélt előírásrendszer, másfelől
A 2018/2019-es tanév rendje
A 2018/2019-es tanév rendje Szorgalmi idő A 2018/19. tanévben a szorgalmi idő első napja 2018. szeptember 3. (hétfő), utolsó tanítási nap 2018. június 14. (péntek). A tanítási napok száma 181 nap + 6 tanítás
HÍD MÚLT ÉS JELEN KÖZT
HÍD MÚLT ÉS JELEN KÖZT Csapat neve: Iskola neve: Szerezhető pontszám: 120 pont Elért pontszám: Beküldési cím: Abacusan Stúdió, 1193 Budapest Klapka u. 47. 2. A következő feladatok megoldása előtt tanulmányozzátok
SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK
MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL
A Miniszterelnökség a Civil Alap 2014 keretében a Magyar Holokauszt Emlékév 2014 programjaira 2013 őszén pályázatot írt ki. Egyesületünk A lapátosok
A Miniszterelnökség a Civil Alap 2014 keretében a Magyar Holokauszt Emlékév 2014 programjaira 2013 őszén pályázatot írt ki. Egyesületünk A lapátosok serege és az emlékezet címmel beadott pályázatára elnyert
Bét Orim Hírlevél 5778: LEGYEN A BÉKE ÉS A MEGTÉRÉS ÉVE. XIII. évfolyam 1. szám szeptember
Bét Orim Hírlevél XIII. évfolyam 1. szám www.betorim.hu 2017. szeptember 5778: LEGYEN A BÉKE ÉS A MEGTÉRÉS ÉVE Raj Ferenc rabbi köszöntője A közeledő Ros Hásáná, avagy zsidó újév alkalmából érdemes elgondolkodni
óvodai (csoportszintű) mérése (folyamatosan) csütörtök születése péntek Szülői értekezlet általános iskolai ünnepe
PROGRAMNAPTÁR 2016/2017. tanév 2016. szeptember 09.01. Tanévnyitó VeniSancte, (külön) 09.02- Befogadás, nagycsoportosok (csoportszintű) mérése (folyamatosan) 09.08. Mária-ünnep születése (csoportszintű)
A Biblia rövid áttekintése. Alapvető információk a Bibliáról
A Biblia rövid áttekintése Alapvető információk a Bibliáról Áttekintés a Bibliáról A Biblia Isten szava A Biblia Isten üzenetét tartalmazza. A Szentírás megírásában kb. 1500 év leforgása alatt mintegy
1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
Különös közzétételi lista Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Verebi Végh János Tagiskolája 2477 Vereb, Berényi u.4.. OM: 030175 2015/2016. tanév 1.
Paks, Lukács Vilmos
Visken jártunk Testvér gyülekezetünkben nagy esemény volt 2010. március 21.-én. Több évi küzdelem után sikerült kiharcolniuk, hogy Jenei Károly lelkipásztort beiktassák. Az esperes úrnak más elképzelése
Az egyén méltósága szent és sérthetetlen
Bét Orim Hírlevél XI. évfolyam 2. szám www.betorim.hu 2015. február Az egyén méltósága szent és sérthetetlen A német alkotmány első s legfontosabb kitétele az, hogy az egyén méltósága szent és sérthetetlen.
Csopak épített környezetének értékkatasztere
HE ép 1 Csákányhegyi kilátó 050/2 Leírás: A Csopak települését északról határoló Csákány-hegy, valamint a parkerdő mindig is kedvelt kirándulóhely volt az itt élők és az üdülő vendégek körében, a Balaton
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Májusban közvetlenül minden esti szentmise után közösen imádkozzuk a Loretói litániát. Ezeket idén az egyházközségünk egységéért
Generációk találkozása
Generációk találkozása A fenti címmel hirdette meg a Rendészettudományi Kar Vám- és Pénzügyőri Tudományos Diákköre, a Magyar Rendészettudományi Társaság Vám- és Pénzügyőri Tagozata, valamint a Nemzeti
HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR
HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Szeresd felebarátodat, mint magadat. (Máté 22, 37.39) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét,
Tett Középiskola. Tanítási nap sorszáma. Az új tanév dokumentumainak megnyitása (napló, beírási napló ) Diákigazolványok érvényesítése
Tanítási nap sorszáma A 2017/2018-as tanév időbeosztása, és a naplóvezetés rendje Dátum Nap megnevezése Megjegyzés 2017.08.23.-24.-25. Javító vizsgák 2017.08.28. Alakuló és tanévnyitó tantestületi értekezlet
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez
ISKOLAI KISOKOS 2018/2019. Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax:
2018/2019 ISKOLAI KISOKOS Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 340-2556 Email: gyongyosi@chello.hu Web: www.gyongyosisk.hu Iskolai
HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR
HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2014-2015 Vezess hűségesen, és taníts engem, mert Te vagy szabadító Istenem, mindig Benned reménykedem. (Zsoltárok 25,5) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését
bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása
ב"ה. Éves jelentés 2011
Bét Sálom Éves jelentés 2011 A Bét Sálom Zsinagóga Budapest egyik leggyorsabban növekvő zsidó közössége, ahol minden generáció számára biztosított a zsidó vallás, tradíció és kultúra megismerése, valamint
RENDEZVÉNYTERV 2017/2017
RENDEZVÉNYTERV 2017/2017 SZEPTEMBER VIII. 31. - Tanévnyitó ünnepély (csütörtök 17 00 óra) 1. - Első tanítási nap (péntek) elején - Első évfolyamos szülői értekezlet 17 00 -órakor 8 10. - Halasi Szüret
A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai
A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai TARTALOM NYITVATARTÁS RENDJE... 3 CSENGETÉSI REND NAPPALI TAGOZAT... 3
40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise
D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!
GYÁSZJELENTÉS GYÁSZJELENTÉS. Dr. Varga Ferenc emlékére. Kedves Feri! 1 / 5
Mély fájdalommal és tisztelettel Dr. Varga adózva Ferenc tudatjuk,, a hogy Magyar Kórházszövetség többszörös volt elnöke, a A Kórházszövetség saját halottjának tekinti, tiszteletére és emlékére szánja
Hogyan kell használni a SZÓKINCSEM füzeteket? SZÓKINCSEM füzetek
SZÓKINCSEM füzetek A SZÓKINCSEM füzetek szókincs fejlesztő füzetek A szókincs azt jelenti, hogy hány szót ismerünk és tudunk jól használni Minél több szót ismersz és tudod a jelentésüket, annál nagyobb
Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve
Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014/2015. munkaterve 1 2014/2015. tanév helyi rendje és munkaterve A tanév szorgalmi rendje: 2014.szeptember 1.(hétfő) - 2015. június
TESTVÉRMÚZSÁK. vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére ii. 1. korcsoport ( évf.) 3. FORDULÓ
TESTVÉRMÚZSÁK vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére 1. korcsoport (3 4 5. évf.) 3. FORDULÓ 1. korcsoport (3 4 5. évf.) 3. forduló 1. Az alábbi - Nagykanizsával kapcsolatos - állításokról állapítsd meg, hogy
Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.
2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD
tökfaragás MANO
Halloween története A halloween eredete a római időkre nyúlik vissza, amikor a rómaiak elfoglalták a Brit-sziget jelentős részét. A római hódítások során Gallia integrálódott a Római Birodalomba, így a
Rendezvénynaptár 2017/2018-as tanév
31 Csütörtök 17:00 Tanévnyitó ünnepély 1 1 Péntek Első tanítási nap 2 Szombat 3 Vasárnap 2 4 Hétfő 5 Kedd 3 4 6 Szerda 5 7 Csütörtök 6 8 Péntek 9 Szombat 10 Vasárnap 7 11 Hétfő 8 12 Kedd 9 13 Szerda 10
Pápai Petőfi Sándor Gimnázium
A tanév rendje, a 2018/19-es tanév feladatainak ütemezése augusztus 24. péntek augusztus 25. szombat augusztus 26. vasárnap augusztus 27. hétfő augusztus 28. kedd augusztus 29. szerda augusztus 30. csütörtök
A tanév szervezési feladatai
1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2017. szeptember 1. 2018. június
Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u /2015. tanév.
2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD
A tanítványság és az ima
január 11 17. A tanítványság és az ima SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 9:2-19; Máté 14:22-23; 26:36; János 17:6-26; Zsidók 2:17; 1Péter 4:7 De nemcsak őérettök könyörgök, hanem azokért is,
A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS
Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez
Családfa. Legmann Rudolfné (szül. König Róza) 1878 1925. Izsák Sámuelné (szül. Simon Regina) 1864 1944. Izsák Sámuel? 1914. Legmann Rudolf 1856 1938
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Izsák Sámuel? 1914 Izsák Sámuelné (szül. Simon Regina) 1864 1944 Legmann Rudolf 1856 1938 Legmann Rudolfné (szül. König Róza) 1878 1925
SZEPTEMBER
AUGUSZTUS 1. hétfő 2. kedd 3. szerda 4. csütörtök 5. péntek 6. szombat 7. vasárnap 8. hétfő 9. kedd 10. szerda 11. csütörtök 12. péntek 13. szombat 14. vasárnap 15. hétfő 16. kedd 17. szerda 18. csütörtök
2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek
1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es
A tanévzáró istentisztelet felépítése
A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS
még több részlet: Naptárak.com
Szeptember Október 1. Szo Veni Sancte tanévnyitó - 1. H A zene világnapja, Kovászkör 21. 2. V - 2. K Őrangyalok ünnepe 22. 3. H Összevont Szülői értekezlet, Kovászkör 1. 3. Sz 23. 4. K 2. 4. Cs Assisi
Regélő Fehér Táltos Hagyományőrző Egyesület Dobcsapata
Regélő Fehér Táltos Hagyományőrző Egyesület Dobcsapata Magunkról A Regélő Fehér Táltos Hagyományőrző Egyesület Dobcsapata Árpád fejedelem évének Fergeteg havában, 2007 januárjában alakult. Szándékunk az
A végzősök 153 tanítási nappal, 31 hétre számoljanak Az alsóbb évfolyamok 179 ill. 180 tanítási napra és 36 hétre számoljanak. szeptember 15.
Debreceni Szc Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája munkaterve a 2018/2019-es tanévre szakgimnázium 179 tanítási nap szakközépiskola 180 tanítási nap szakgimnázium 8 tanítás
MISEREND. (Dec. 25 Jan. 1.) Dec. 25. Vasárnap Urunk születése/karácsony 1. napja 9.30 Nm.
MISEREND (Dec. 25 Jan. 1.) Dec. 25. Vasárnap Urunk születése/karácsony 1. napja 9.30 Nm. Dec. 26. Hétfő Karácsony 2. napja/szent István vrt. 9.30 Nm. Dec. 27. Kedd 7.30 Makrányi Antal; Id. Mátyók András
A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai
A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai TARTALOM NYITVATARTÁS RENDJE... 3 CSENGETÉSI REND NAPPALI TAGOZAT... 3
A kegyelem és az ítélet Istene
4. tanulmány január 21 27. A kegyelem és az ítélet Istene SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 3; 6; János 3:17-21; 1Korinthus 3:13; 2Korinthus 5:10; Jelenések 14:6-7 Mert minden cselekedetet az
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966
1. A tanév helyi rendje Az iskolai szorgalmi idő Első tanítási nap: 2015. szeptember 01. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2016. június 15. (szerda) Ballagás: 2016. június 17. A tanítási napok száma: 181 nap
Jézus az ég és a föld Teremtője
1. tanulmány december 29 január 4. Jézus az ég és a föld Teremtője SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:1; Zsoltár 19:2-4; János 1:1-3, 14; 2:7-11; Kolossé 1:15-16; Zsidók 11:3 Kezdetben teremté
Üdvözöljük az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Tanító- és Óvóképző Karán. Üdvözöljük Budapesten
Üdvözöljük az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Tanító- és Óvóképző Karán Üdvözöljük Budapesten 1 Kedves Hallgató! Munkatársaink, Romanoczki Ildikó, a kar Erasmus+ koordinátora és Nemes Zsófia, a kar
LAUDER JAVNE. A 2018/19-es tanév munkaterve
A 2018/19-es tanév munkaterve 2018-08-27 Ráhangoló program 2018-08-27 Új óvodások ismerkedése 2018-08-27 Évnyitó (5-12. évf.): 9 óra 2018-08-27 Évnyitó (1-4. évf.): 16 óra 2018-08-28 Új óvodások fogadása
SZEPTEMBER SZOMBAT. 2016/ félév ESTI TAGOZAT SZOMBATI TANÍTÁSI NAPOK. 6/13 E Gyakorló ápoló O.f.: Páczi Andrea
2016/2017 1. félév ESTI TAGOZAT SZOMBATI TANÍTÁSI NAPOK 6/13 E Gyakorló ápoló O.f.: Páczi Andrea SZEPTEMBER 09.24. SZOMBAT 1. 8.00.-8.45. Anatómia élettan (1-7) 2. 8.55.-9.40. Anatómia - élettan 3. 9.55.-10.40.
középiskolai megemlékezés péntek V. István Napok; 3 generációs intézményi találkozás - EFOP hétfő Pedagógusnap Szent Gellért szentmise
PROGRAMNAPTÁR () 2017. szeptember 09.01. péntek Tanévnyitó VeniSancte 09.04- Befogadás (csoportszintű) 09.06. Szülői értekezlet 1. osztály 09.08. péntek Mária- Szűz Mária ált. isk. születése Kisboldogasszony
Fájó szívvel gyújtottunk A Szűzanya minden anyai segítséget megad, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkeket megmentsük:
Fájó szívvel gyújtottunk mécsest az októberben elhunyt Jánosért, Sándorért és mennyei születésnapjukat novemberben ünneplő testvéreinkért, Istvánért (2010), Józsefért, Ágiért, Zitáért, Angéláért, Lászlóért,
A 2016/17-ES TANÉV MUNKARENDJE
FELADATOK A 2016/17-ES TANÉV MUNKARENDJE ISKOLAI RENDEZVÉNYEK - KIEMELT FELADATOK ELSŐ FÉLÉV HATÁRIDŐ Javító vizsgák szaktanári konzultációs lehetőség 2016. augusztus 24-26. konzultáció biztosítása augusztus