Az önkormányzati segély helyi szabályozásának kialakítása
|
|
- Rebeka Fábián
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Az önkormányzati segély helyi szabályozásának kialakítása Tisztelt Képviselő testület! A szociális és gyermekvédelmi tárgyú törvények Magyary Egyszerűsítési Programmal összefüggő módosításáról valamint az egyéb törvények módosításáról évi XXVII. törvény annak a törvénykezési szándéknak a leképezése, miszerint a közigazgatási eljárások, közöttük a szociális juttatások nyújtására irányuló eljárások bonyolultsága, időigényes volta érdemi jogszabályváltozást igényel. Ez részben az anyagi jogi szabályozás módosításával, részben az eljárásrend megváltoztatásával: egyszerűsítésével, lerövidítésével érhető el. A fenti cél megvalósításának egyik állomása az önkormányzati segély kialakításával összefüggő törvénymódosításokról szóló évi LXXV. tv., mely a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. tv. (továbbiakban: Szoctv.) és a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. tv. (továbbiakban: Gyvt.) jelentős, érdemi módosításait fogalmazza meg. A évi LXXV. tv. szövegét tartalmazó közlönykivonatot a jelen előterjesztésemhez 1. sz. mellékletként csatolom. Hosszú évek óta fennálló jogi szabályozás változásának lehetünk tanúi, amikor e jogszabály tartalmát tanulmányozzuk: láthatjuk, hogy a Szoctv. 45 és 46 ai, melyek az átmeneti segély és a temetési segély intézményét szabályozzák, hatályon kívül helyezésre kerülnek január 01. napjától. Ugyanettől az időponttól a Gyvt. 20/B ában szabályozott kiegészítő gyermekvédelmi támogatást és 21. ában szabályozott rendkívüli gyermekvédelmi támogatást, mint támogatási formát is megszüntette. Helyettük egységesen az önkormányzati segély bevezetésére kerül sor. Az önkormányzati segély kialakításával összefüggő törvénymódosításokról szóló évi LXXV. tv. 2. ában, január 1 i hatállyal, a Szoctv. 45. alábbi tartalmú módosításával, bevezeti a fenti támogatások helyett az önkormányzati segély intézményét az alábbi tartalommal: Önkormányzati segély 45. (1) A települési önkormányzat képviselő testülete a létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került, valamint az időszakosan vagy tartósan létfenntartási gonddal küzdő személyek részére a rendeletében meghatározottak szerint önkormányzati segélyt nyújt. Önkormányzati segély pénzügyi szolgáltatási tevékenységnek nem minősülő kamatmentes kölcsön formájában is nyújtható. (2) A fővárosban ha a fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzat másként nem állapodik meg a hajléktalanok önkormányzati segélyezése a fővárosi önkormányzat feladata. (3) Önkormányzati segély adható eseti jelleggel vagy meghatározott időszakra havi rendszerességgel. (4) Önkormányzati segélyben elsősorban azokat a személyeket indokolt részesíteni, akik önmaguk, illetve családjuk létfenntartásáról más módon nem tudnak gondoskodni vagy alkalmanként jelentkező, nem várt többletkiadások így különösen betegséghez, halálesethez, 1
2 elemi kár elhárításához, a válsághelyzetben lévő várandós anya gyermekének megtartásához, iskoláztatáshoz, a gyermek fogadásának előkészítéséhez, a nevelésbe vett gyermek családjával való kapcsolattartásához, a gyermek családba való visszakerülésének elősegítéséhez kapcsolódó kiadások vagy a gyermek hátrányos helyzete miatt anyagi segítségre szorulnak. (5) Önkormányzati segély esetén az ellátás megállapításánál figyelembe vehető, egy főre számított havi családi jövedelemhatárt az önkormányzat rendeletében úgy kell szabályozni, hogy az nem lehet alacsonyabb az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 130% ánál. (6) Az elhunyt személy eltemettetésének költségeihez való hozzájárulásként megállapított önkormányzati segély összege nem lehet kevesebb a helyben szokásos legolcsóbb temetés költségének 10% ánál, de elérheti annak teljes összegét, ha a temetési költségek viselése a kérelmező vagy családja létfenntartását veszélyezteti. (7) A temetési költségek finanszírozása érdekében önkormányzati segély nem állapítható meg annak a személynek, aki a hadigondozásról szóló törvény alapján temetési hozzájárulásban részesül. (8) Az önkormányzati segély kérelemre és hivatalból különösen nevelési oktatási intézmény, gyámhatóság, továbbá más családvédelemmel foglalkozó intézmény, illetve természetes személy vagy a gyermekek érdekeinek védelmét ellátó társadalmi szervezet kezdeményezésére is megállapítható. (9) Az önkormányzati segély iránti kérelemről a kérelem beérkezését vagy a hivatalbóli eljárás megindítását követő 15 napon belül kell dönteni. A fentieken túl a Szoctv. 47. ában a települési önkormányzat által nyújtható szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások közül a jegyzői hatáskörbe tartozó rendszeres szociális segélyt, a foglalkoztatást helyettesítő támogatást és a lakásfenntartási támogatást változatlanul meghagyta, azonban az átmeneti segélyt és a temetési segélyt törölte, helyükre egységesen az önkormányzati segélyt emelte be. Az önkormányzati segély kialakításával összefüggő törvénymódosításokról szóló évi LXXV. tv. 6. a elrendeli, hogy a települési önkormányzat legkésőbb december 31 éig kell megalkotnia az önkormányzati segély megállapítására, kifizetésére, folyósítására valamint felhasználásának ellenőrzésére vonatkozó szabályokat tartalmazó rendeletét. A fenti rendelkezésekkel egyidejűleg a Szoctv. 50. (4) (6) bekezdéseiben szabályozott méltányossági közgyógyellátás megállapítására vonatkozó hatáskört pedig a jogszabály a jegyzőről áttelepítette az önkormányzat képviselő testületére. Egyúttal kimondja a jogszabály azt is, hogy a január 1. napja előtt jogerős határozattal megállapított átmeneti és temetési segély iránt folyamatban levő ügyekre; valamint az ebben az időszakban jogerős határozattal megállapított rendkívüli gyermekvédelmi támogatás iránt folyamatban levő ügyekre a december 31 én hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni azzal, hogy január 1 jétől az átmeneti segély, temetési segély és rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, kiegészítő rendkívüli gyermekvédelmi támogatás helyett más jogszabályok alkalmazásában egységesen önkormányzati segélyt kell érteni. A fordulónap előtt átmeneti, temetési segély, kiegészítő és rendkívüli gyermekvédelmi támogatás iránt benyújtott kérelmek alapján folyamatban levő ügyekben a kérelmeket önkormányzati segély iránti kérelemként kell elbírálni. 2
3 Összefoglalva megállapítható, hogy a települési önkormányzat képviselő testülete a létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került, valamint az időszakosan vagy tartósan létfenntartási gonddal küzdő személyek részére a rendeletében meghatározottak szerint önkormányzati segélyt nyújt. A január 1 jétől nyújtható támogatási forma a korábbi átmeneti segély, temetési segély és rendkívüli gyermekvédelmi támogatások ellátások összevonását követően jött létre. Önkormányzati segélyben elsősorban azokat a személyeket indokolt részesíteni, akik önmaguk illetve családjuk létfenntartásáról más módon nem képesek gondoskodni vagy alkalmanként jelentkező, nem várt többletkiadások illetve a családban nevelkedő gyermek hátrányos helyzete miatt anyagi segítségre szorulnak. A Szoctv. csak példálódzó jelleggel sorolja fel azokat az eseteket, illetve ehhez kapcsolódó rendkívüli kiadásokat, melyek viseléséhez az önkormányzat nyújthat segítséget. Ilyen eset lehet a betegség, haláleset, elemi kár, a válsághelyzetben levő várandós anya gyermekének megtartása, a gyermek beiskolázása, a gyermek fogadásának előkészítése, a nevelésbe vett gyermek családjával való kapcsolattartás biztosítása, a gyermek családba való visszakerülésének elősegítése. A segély természetbeni ellátás formájában is biztosítható. Természetbeni ellátás különösen: az Erzsébet utalvány, az élelmiszer, a tüzelősegély, a tankönyv és tanszer vásárlás támogatása, a tandíj, közüzemi díjak, illetve a gyermekintézmények térítési díjának kifizetéséhez nyújtott valamint a családi szükségletek kielégítését szolgáló, gazdálkodást segítő támogatás. Önkormányzati segély adható eseti jelleggel vagy meghatározott időszakra havi rendszerességgel illetve kamatmentes kölcsön formájában is. A Szoctv ben valamint e törvény felhatalmazása alapján megalkotott önkormányzati rendeletben meghatározott jogosultsági feltételek alapján a döntést a települési önkormányzat képviselő testülete, vagy átruházott hatáskörben a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv. 41. (4) bekezdésében meghatározott testületi szervek vagy személyek hozzák meg. Rábapatona községben a jelen módosítással érintett szociális ügyekben a döntéshozatal eddig is a Szociálpolitikai Bizottság hatáskörébe tartozott, átruházott hatáskörként. Ez a továbbiakban sem módosul. Az önkormányzati segély iránti kérelmekről a kérelem beérkezését (vagy hivatalbóli eljárás esetén az eljárás megindítását) követően 15 napon belül kell dönteni. Az ügyintézési határidő a kérelemnek az eljárásra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatósághoz (a Rábapatonai Polgármesteri Hivatalba) történő beérkezését követő napon kezdődik. Ha testületi szerv (településünkön a képviselő testület átruházott hatáskörében annak Szociálpolitikai Bizottsága) dönt, akkor a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. tv. (továbbiakban: Ket.) 33. (4) bekezdése alapján, ha a 15 napon belüli döntéshozatal nem lehetséges, akkor a 15 napos határidő letelte utáni első bizottsági ülésen, legkésőbb azonban két hónapon belül kell dönteni. A hatáskört gyakorló bizottság elnöke az eljárási határidőt egy ízben, annak letelte előtt indokolt esetben legfeljebb 15 nappal meghosszabbíthatja. 3
4 Az önkormányzati segély megállapítása önkormányzati hatósági ügy. A Szociálpolitikai Bizottság által hozott határozat ellen a Képviselő testülethez intézett fellebbezésnek van helye, a Ket. 107 alapján. A fellebbezésre nyitva álló határidő a kézbesítéstől számított 15 nap. A képviselő testület önkormányzati hatósági ügyben hozott határozata ellen fellebbezésnek helye nincs, a határozat bírósági felülvizsgálatát lehet kérni a Ket (1) bekezdés f) pontja és (2) bekezdése alapján. Felhívom a figyelmet a temetési költségekhez való hozzájárulásként megállapított önkormányzati segély speciális feltételeire. Ilyen típusú önkormányzati segélyt azon személy részére lehet megállapítani, aki az elhunyt személy temetéséről gondoskodott, de arra nem volt köteles, illetve tartásra köteles hozzátartozó esetén akkor, ha a temetési költségek viselése saját illetve családja létfenntartását veszélyezteti. Az elhunytak eltemettetéséről, a temetőkről és a temetkezésről szóló évi XLIII. tv. 20. (1) bekezdése alapján az alábbi személyek kötelesek ebben a sorrendben gondoskodni: 1. elsősorban az, aki az eltemettetést szerződésben (pl. tartási szerződésben) vállalta, 2. másodsorban az, akit erre az elhunyt végrendelete kötelez, 3. harmadsorban a végintézkedés hiányában az elhunyt elhalálozása előtt vele együtt élő házastársa, 4. negyedsorban az elhunyt egyéb közeli hozzátartozója a törvényes öröklés sorrendjében. A házastárson kívül közeli hozzátartozó a Polgári Törvénykönyvben foglaltak szerint az egyeneságbeli rokon; az örökbefogadott, mostoha és nevelt gyermek; az örökbefogadó, mostoha és nevelő szülő; valamint a testvér. A törvényes öröklés sorrendjét szintén a Polgári Törvénykönyv határozza meg. Mindezek hiányában kerülhet sor az elhunyt közköltségen történő eltemettetésére. Az elhunyt személy eltemettetésének költségeihez való hozzájárulásként megállapított önkormányzati segély összege nem lehet kevesebb a helyben szokásos legolcsóbb temetés költségének 10 % ánál, de elérheti akár annak teljes összegét is, ha a temetési költségek viselése a kérelmező vagy családja létfenntartását veszélyezteti. A temetési költségek finanszírozása érdekében önkormányzati segély nem állapítható meg annak a személynek, aki a hadigondozásról szóló évi XLV. tv. alapján temetési hozzájárulásban részesül. Az ügyfél az eljárást kérelem nyomtatvány kitöltésével indíthatja meg, azonban a kérelemben állított tényeket a kérelem benyújtásával egyidejűleg igazolni köteles (haláleset ténye, jövedelmi viszonyok, temetés várható költségei, krízisállapot fennállása, terhesség ténye, stb.). Felhívom a figyelmet arra, hogy az ügyfél az eljárást megindító kérelem nyomtatványon vagy az eljárás során egyébként tett nyilatkozataival, ha az ügy szempontjából jelentős valótlan tényt állít, annak ellenére, hogy tud e tény valótlanságáról, illetve akkor is, ha az adatszolgáltatási kötelezettségét nem teljesíti, az ügy eldöntése szempontjából jelentős tényt elhallgat, vagy valótlan adatot szolgáltat, a Ket. 51. (5) bekezdése alapján eljárási bírsággal sújtható. Ha az ügyfél az ellátást jogosulatlanul és rosszhiszeműen vette igénybe akkor vissza kell fizetnie annak kamatokkal növelt összegét az önkormányzat javára a Szoctv. 17. ban foglaltak alapján. 4
5 Tisztelt Képviselő testület! A fentiekben részletesen ismertetett jogszabályi változások indokolják, hogy a Rábapatona Község Önkormányzat képviselő testületének a gyermekvédelem helyi szabályairól szóló 14/2011. (V.26.) önkormányzati rendeletét a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás szabályozása, a szociális igazgatás és szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 13/2011. (V.26.) önkormányzati rendeletét az átmeneti segély és a temetési segély vonatkozásában módosítani kell. A jogszabályi megfeleltetés végett módosításra kerülő két fenti önkormányzati rendelet módosítás tervezetét jelen előterjesztésemhez 2. és 3. sz. mellékletként csatolom. A módosított szabályozás új kérelem nyomtatvány bevezetését igényli, mely mindkét rendeletnek melléklete kell, hogy legyen, és amelyet 4. sz. mellékletként szintén csatolok a jelen előterjesztésemhez. Jelen előterjesztésemen túl, a két rendelet módosításhoz külön szöveges indokolását mellőzöm. A fentiekre figyelemmel a Rábapatona Község Önkormányzat képviselő testületének a gyermekvédelem helyi szabályairól szóló 14/2011. (V.26.) önkormányzati rendeletének és a szociális igazgatás és szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 13/2011. (V.26.) önkormányzati rendeletének a csatolt módosítását elfogadásra javaslom. Rábapatona, november 21. Szalainé dr. Németh Annamária jegyző Jutasi Kálmán polgármester Záradék: Elfogadás előtt tárgyalta: Törvényességi véleményezés: Készítette: Szociálpolitikai Bizottság Pénzügyi és Településstratégiai Bizottság jegyző által jóváhagyva! Szalainé dr. Németh Annamária jegyző 5
T/10901. számú törvényjavaslat. az önkormányzati segély kialakításával összefüggő törvénymódosításokról
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/10901. számú törvényjavaslat az önkormányzati segély kialakításával összefüggő törvénymódosításokról Előadó: Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere Budapest, 2013. április 1
ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2013. december 12. napján tartandó ülésére
ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2013. december 12. napján tartandó ülésére Tisztelt Képviselő-testület! A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 2014. január 1.
T/10901/18. szám EGYSÉGES JAVASLAT
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA OItSZÁGGYŰ,ÉS IVf TÁy AEllenk g Érkezett : 2013 MÁJ 2 3. T/10901/18. szám EGYSÉGES JAVASLAT az önkormányzati segély kialakításával összefüggő törvénymódosításokró l szóló T/10901.
Decs Nagyközség képviselő-testületének 2013. december 17-én, 16-órakor megtartandó ülésére
Az előterjesztés száma: 219/2013. A rendelet tervezet elfogadásához minősített többség szükséges! Decs Nagyközség képviselő-testületének 2013. december 17-én, 16-órakor megtartandó ülésére Az önkormányzati
Bátaapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2013. (XII.21.) önkormányzati rendelete
Bátaapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2013. (XII.21.) önkormányzati rendelete a szociális igazgatásról és a szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló a 6/2011. (IV.13.) önkormányzati
Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2013. (XII.18.) önkormányzati rendelete
Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2013. (XII.18.) önkormányzati rendelete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény által szabályozott pénzbeli
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt. sz.: 1/1021/2013/I. Üi.: Csomor Ágnes/Szászné Rendelettervezet Tárgy: Az egyes pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló önkormányzati
A R.az alábbi 5/A -sal egészül ki:
Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2013. (XII. 02.) rendelete a szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetbeni ellátások szabályozásáról, valamint a gyermekvédelem
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a szociális ellátásokról szóló önkormányzati rendelet módosítása
1. Napirend a szociális ellátásokról szóló önkormányzati rendelet módosítása 1. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a szociális ellátásokról szóló önkormányzati rendelet módosítása Tisztelt
A rendelet hatálya 1..
Székkutas Község Önkormányzat Képviselőtestületének 4/2006.(III.21.) Ktr. rendelete A gyermekek védelmét szolgáló pénzbeli és természetbeni ellátásokról. 1 Székkutas Község Önkormányzat Képviselőtestülete
Város Polgármestere. Előterjesztés
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/118. Fax: 06 23 310-135 E-mail: igazgatas@pmh.biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés az egyes pénzbeli és természetben
Tura Város Önkormányzata Képviselő-testületének../2013.(...) rendelete az egyes szociális ellátásokról szóló 13/2013.(VI.27.) rendelete módosításáról
Tura Város Önkormányzata Képviselő-testületének../2013.(....) rendelete az egyes szociális ellátásokról szóló 13/2013.(VI.27.) rendelete módosításáról Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az
Az R. 3. (2) bekezdésben a Magyar Köztársaság szövegrész helyébe a Magyarország szöveg lép.
Ócsa Város Önkormányzat../2013.(...)sz. önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 18/2011.(IX.29.) önkormányzati rendelet módosításáról Ócsa Város Önkormányzata
Sajóvámos Község Önkormányzata Képviselő Testületének
Sajóvámos Község Önkormányzata Képviselő Testületének /2013( ) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátások, valamint a szociális szolgáltatások helyi szabályairól szóló
Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2013. (XI. 29.) önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályairól szóló 15/2013. (IV.25.) számú rendelet módosításáról Balmazújváros
1. A szociális rászorultságtól függő pénzben és természetben nyújtott ellátásokról szóló 10/2006. (IX.20.) önkormányzati rendelet módosítása
Mikebuda Község Önkormányzata képviselő-testületének 11/2013. (XII. 13.) önkormányzati rendelete az önkormányzati segély kialakításával összefüggő rendeletmódosításokról Mikebuda Község Önkormányzatának
(2) Az Ör1. 3. (2) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: (3) Az Ör1. 3. (3) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:
Csomád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013. (XII.20.) önkormányzati rendelete a helyi szociális ellátásokról és szociális támogatásokról szóló 9/2011. (XI. 04.) önkormányzati rendelet módosításáról
CECE NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 19/2013.(XII.30.) önkormányzati rendelete
CECE NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2013.(XII.30.) önkormányzati rendelete a helyi szociális igazgatásról és a szociális ellátások helyi rendszeréről szóló 13/2013 (XI.22) önkormányzati
Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének december 18-i ülésére. 1. napirendi pont
E LŐTERJESZTÉS Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 18-i ülésére 1. napirendi pont Előterjesztés címe és tárgya: A pénzbeli és természetben nyújtott szociális és egyes személyes
Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 33/2007.(XII.21.) Kt. számú rendelete
Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 33/2007.(XII.21.) Kt. számú rendelete Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 23/2005.(X.28.)
Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Magyarszerdahely község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. december 16-i ülésére Tárgy: A gyermekek védelméről szóló 11/2013.(IV.30.) önkormányzati rendelet felülvizsgálata Előadó: Ottó
ELŐTERJESZTÉS. Gyömrő Város Önkormányzat Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottság december 9-én tartandó ülésére
3. napirendhez: ELŐTERJESZTÉS Gyömrő Város Önkormányzat Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottság 2013. december 9-én tartandó ülésére Tisztelt Bizottság! Az önkormányzati segély kialakításával összefüggő
Előterjesztés 4. Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 18-i ülésére
Előterjesztés 4. Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 18-i ülésére Tárgy: Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. ( ) önkormányzati rendelete a Szervezeti
TAMÁSI KÖZLÖNY december 2. V. évfolyam 11. szám TARTALOM. Határozatok oldal Rendeletek oldal
TAMÁSI KÖZLÖNY 2013. december 2. V. évfolyam 11. szám TARTALOM Határozatok... 1. oldal Rendeletek... 3. oldal Tamási Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. november 27-én megtartott munkaterv
A Rendelet 15. (2) bekezdése az alábbiakra módosul: 15. (2) Rendszeres települési gyógyszertámogatás a kérelmezőnek akkor lehet megállapítani,
Zalaszentmihály Község Önkormányzati képviselő-testületének 6/2015 (V.08.) önkormányzati rendelete a települési támogatásról és az egyéb szociális ellátásokról szóló 2/2015(II.27.) önkormányzati rendelet
Általános rendelkezések
POGÁNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2013. (XII. 6.) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról Pogány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az 1993. évi III. törvény 32. (3)
ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 17-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének
1. A Rendelet 2. d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: d) magyar hatóság által menekültként vagy oltalmazottként elismert személyekre,
Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 28/2013. (XII. 19.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról,valamint a személyes gondoskodásokról szóló 21/2013.
Tájékoztató a szociális ellátásokról a SINOSZ tagjai számára Szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások
Szt. (1993. évi III. törvény) Mindegyik pénzbeli ellátás igénylése a Polgármesteri Hivatalban történik! Hatályos: 2011.12.31-ig! Tájékoztató a szociális ellátásokról a SINOSZ tagjai számára Szociális rászorultságtól
Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Magyarszerdahely község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
2013. október Baranya Megyei Kormányhivatal Törvényességi Felügyeleti Főosztály
2013. október Baranya Megyei Kormányhivatal Törvényességi Felügyeleti Főosztály Egyes törvényeknek a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmával összefüggő módosításáról szóló
1. A szociális igazgatásról és ellátásról szóló 2/2011. (II. 15.) önkormányzati rendelet módosítása
Jobbágyi Község Önkormányzata 22/2013. (XII. 21.) önkormányzati rendelet az önkormányzati segély kialakításával összefüggő önkormányzati rendeletek módosításáról Jobbágyi Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 51/2013. (XII.13.) önkormányzati rendelete az önkormányzati segély kialakításával összefüggő önkormányzati rendeletek módosításáról Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése
C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015.(II.26) önkormányzati rendelete
C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015.(II.26) önkormányzati rendelete az önkormányzat által nyújtható települési támogatásokról Záradék: Kihirdetés ideje: 2015. február
A Rendelet 6. - a az alábbiak szerint módosul, és az alábbi 6/A. -al egészül ki: Önkormányzati segély 6..
Tura Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2013.(XI.28.) rendelete az egyes szociális ellátásokról szóló 13/2013.(VI.27.) rendelete módosításáról Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2006. /III. 31./ sz. ÖKT. rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről.
Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2006. /III. 31./ sz. ÖKT. rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. (Egységes szerkezetben a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 4/2006.
Az előterjesztés száma: 156/2016.
A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges, az előterjesztés nyilvános ülésen tárgyalható! Az előterjesztés száma: 156/2016. Decs Nagyközség Képviselő-testületének 2016. szeptember
Sármellék Község Önkormányzata Képviselőtestületének
Sármellék Község Önkormányzata Képviselőtestületének 7/2004. /VI. 25./ RENDELETE a gyermekvédelem helyi rendszeréről Sármellék Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi
E L Ő T E R J E S Z T É S PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2013. november 14-I ÜLÉSÉRE MOÓR ESZTER BIZOTTSÁGI ELNÖK
IKTATÓSZÁM: 07-7/66-5/2013. TÁRGY: A PÉNZBELI ÉS TERMÉSZETBEN NYÚJTOTT SZOCIÁLIS ELLÁTÁ- SOKRÓL ÉS GYERMEKVÉDELMI TÁMOGATÁSOKRÓL SZÓLÓ ÖN- KORMÁNYZATI RENDELET MEGALKOTÁSA MELLÉKLET:. E L Ő T E R J E S
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 2/2006.(II.10.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatás helyi szabályozásáról
Gelse Község Önkormányzat Képviselő-testület 2/2014.(II.19.) önkormányzati rendelete a szociális gondoskodásról
Gelse Község Önkormányzat Képviselő-testület 2/2014.(II.19.) önkormányzati rendelete a szociális gondoskodásról Gelse Önkormányzat Képviselő-testülete, Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdésében
Hét Község Önkormányzatának 5/2009. (III.31.) számú rendelete a szociális igazgatásról, pénzbeli, természetbeni szociális ellátásokról
Hét Község Önkormányzatának 5/2009. (III.31.) számú rendelete a szociális igazgatásról, pénzbeli, természetbeni szociális ellátásokról Hét Község Önkormányzat képviselő-testülete a lakosság szociális ellátásának
Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2013.(XII/19.) önkormányzati rendelete a szociális igazgatásról és ellátásokról.
Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2013.(XII/19.) önkormányzati rendelete a szociális igazgatásról és ellátásokról Bucsa Község Önkormányzat képviselő-testülete a szociális igazgatásról
bekezdésben foglaltakon túlmenően a kiterjed Gyvt. 4. (2)-(4) bekezdésében foglalt gyermekekre, személyekre is.
Szilvásvárad községi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2008.(VI.25.) RENDELETE a gyermekvédelem helyi végrehajtási szabályairól (Egységes szerkezetbe foglalva a módosítására hozott 22/2008. (VIII.
Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 18-i ülésére
3. Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 18-i ülésére Tárgy: Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. ( ) önkormányzati rendelete az egyes
TÜSKEVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2007./VIII.28./ RENDELETE
TÜSKEVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2007./VIII.28./ RENDELETE A gyermekvédelem önkormányzati rendszeréről, az önkormányzat által biztosított pénzbeli ellátásokról valamint a gyermekvédelmi
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 25-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 25-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A szociális ellátási formákról, támogatásokról és szolgáltatásokról
Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2013. (XI.28.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól
Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2013. (XI.28.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Rábapatona Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 3/2015. (II. 18.) rendelete
JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015. (II. 18.) rendelete a szociális igazgatásáról és a szociális ellátások helyi szabályairól módosításokkal egységes szerkezetben Jánossomorja
Tiszakürt Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4 /2007.(II. 22.) rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról
Tiszakürt Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4 /2007.(II. 22.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Tiszakürt Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a gyermekek védelméről és a
Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 22/2009.(VIII.27.) Kt. számú rendelete A gyermekek pénzbeli és természetbeni ellátásáról
Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 22/2009.(VIII.27.) Kt. számú rendelete A gyermekek pénzbeli és természetbeni ellátásáról Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról
Ágfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2013. (XI.29.) rendelete a szociális igazgatás és szociális ellátás helyi szabályozásáról
Ágfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2013. (XI.29.) rendelete a szociális igazgatás és szociális ellátás helyi szabályozásáról Ágfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 10/2008.(IX.16.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A pénzbeli és természetbeni gyermekvédelmi ellátásokról
ELŐTERJESZTÉS CSANÁDPALOTA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÉSZÉRE
Ügyiratszám: 912/2015. ELŐTERJESZTÉS CSANÁDPALOTA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÉSZÉRE Tárgy: Települési támogatásról szóló rendelettervezet Tisztelt Képviselő-testület! A szociális igazgatásról és szociális
Dunapataj Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2005.(XI.01.) rendelete a gyermekek támogatásáról. I.FEJEZET Általános rendelkezések
Dunapataj Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2005.(XI.01.) rendelete a gyermekek támogatásáról Dunapataj Nagyközség Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a szociális ellátásokról szóló önkormányzati rendelet módosítása
2. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a szociális ellátásokról szóló önkormányzati rendelet módosítása Tisztelt képviselő-testület! Tolmács Község Önkormányzatának képviselő-testülete
Mártély Község képviselő-testületének 4/2015. (II.25.) önkormányzati rendelete. a települési támogatásról. Rendkívüli települési támogatás
Mártély Község képviselő-testületének 4/2015. (II.25.) önkormányzati rendelete a települési támogatásról Mártély Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének 32. cikk (1) bekezdés
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének./2013. ( ) önkormányzati rendelet
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének./2013. ( ) önkormányzati rendelet 1. számú melléklet A szociális igazgatás és szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 8/2011. (II. 28.) GYMJVÖ.
Kunmadaras Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015.(III.02.) önkormányzati rendelete. a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról
Kunmadaras Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015.(III.02.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról Kunmadaras Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 3/2015. (II. 18.) rendelete
JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015. (II. 18.) rendelete a szociális igazgatásáról és a szociális ellátások helyi szabályairól módosításokkal egységes szerkezetben Jánossomorja
JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 3/2015. (II. 18.) rendelete
JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015. (II. 18.) rendelete a szociális igazgatásáról és a szociális ellátások helyi szabályairól Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
A gyermekek védelmének helyi rendszere
1 Iszkaszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2007. (IX.12.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Iszkaszentgyörgy Község Önkormányzatának Képviselő-testülete "a gyermekek
AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT.../2009. (XI. 26.) SZÁMÚ R E N D E L E T E A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL
AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT.../2009. (XI. 26.) SZÁMÚ R E N D E L E T E A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL 2 AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 18/2009. (XI. 26.) _R E N D E L E T E_ A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL
KÖVEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. 12/2005./X.11./Ö.r. Számú rendelete
KÖVEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 12/2005./X.11./Ö.r. Számú rendelete A RENDSZERES ÉS RENDKÍVÜLI GYERMEKVÉDELMI TÁMOGATÁS SZABÁLYOZÁSÁRÓL SZÓLÓ 6/1998./IV.27./ÖR. MÓDOSÍTÁSÁRÓL (Egységes szerkezetben a 6/2003./VI.25./Ö.r.,
Pölöske Község Önkormányzati képviselő-testületének 18/2015 (XII.10.) önkormányzati rendelete
Pölöske Község Önkormányzati képviselő-testületének 18/2015 (XII.10.) önkormányzati rendelete a települési támogatásról és az egyéb szociális ellátásokról szóló 3/2015 (II.24.) önkormányzati rendelet módosításáról
Lengyeltóti Város Polgármestere 8693 Lengyeltóti, Zrínyi u. 2. Ügyiratszám: 832-9 /2013. E l ő t e r j e s z t é s
Lengyeltóti Város Polgármestere 8693 Lengyeltóti, Zrínyi u. 2. Ügyiratszám: 832-9 /2013. E l ő t e r j e s z t é s Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 20-án tartandó ülésére
Rendelet hatálya 1. Pénzbeli ellátások 2. 1 3.. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás
TAKTASZADA KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/1999. (IV.28.) számú rendelete a gyermekvédelmi támogatásokról és a gyámügyi ellátásokról Taktaszada Község Képviselőtestülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi
A szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 4/2015. (II.18.) rendelet módosítása
Az előterjesztés száma: 128/2015. A rendelet tervezet elfogadásához minősített többség szükséges! Decs Nagyközség Képviselő-testületének 2015. június 24-én, 18-órakor megtartandó ülésére A szociális ellátások
Települési támogatások
Becske Község Önkormányzat képviselő-testületének 3/2015. (II.23.) önkormányzati rendelete a települési támogatásról és az egyéb szociális ellátásokról Becske Község Önkormányzat Képviselő-testülete a
Gyermekvédelmi tanácskozás 2014. március 11.
Gyermekvédelmi tanácskozás 2014. március 11. Változások a szociális segélyezés területén Budapest Főváros XIIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2012.(II.13.) önkormányzati rendelete a pénzbeli
Az előterjesztés száma: 159/2017.
A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges, az előterjesztés nyilvános ülésen tárgyalható! Az előterjesztés száma: 159/2017. Decs Nagyközség Képviselő-testületének 2017. október 4.
HAJDÚBAGOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. A gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló. 8/2003. (IX.11.) ÖR. számú RENDELETE. I.
HAJDÚBAGOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK A gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 8/2003. (IX.11.) ÖR. számú RENDELETE Hajdúbagos Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2015. (II.24.) számú rendelete a települési támogatásról és egyéb szociális ellátásokról
SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2015. (II.24.) számú rendelete a települési támogatásról és egyéb szociális ellátásokról Szeghalom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális
Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati rendelete
Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati rendelete Hatályos:2015-03-01 -tól Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgy
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2004. (02.20.) számú rendelete az önkormányzat pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásairól és gyermekvédelmi támogatásairól szóló 27/2003.
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a szociális ellátásokról szóló önkormányzati rendelet módosítása
3. Napirend a szociális ellátásokról szóló önkormányzati rendelet módosítása 3. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a szociális ellátásokról szóló önkormányzati rendelet módosítása Tisztelt
3/2006. (II. 16.) rendelete
1 Nagykörű Község Önkormányzatának 4/2007. (II. 15.) és 21/2007. (XI. 29.) rendelettel módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2006. (II. 16.) rendelete a pénzbeli és természetbeni gyermekvédelmi
JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 15/2013. (XI. 27.) rendelete
JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2013. (XI. 27.) rendelete a szociális igazgatásáról és a szociális ellátások helyi szabályairól Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Az Szr. 6. helyébe a következő rendelkezés lép. Önkormányzati segély
Mátramindszent Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2013 ( ) önkormányzati rendelete A szociális ellátások szabályozásáról szóló és a Gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló rendeletek módosításáról
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-26/2015. Tárgy: Az egyes pénzbeli és természetbeni ellátásokról szóló
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2013. (XII. 20.) önkormányzati rendelete egyes önkormányzati rendeletek módosításáról
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2013. (XII. 20.) önkormányzati rendelete egyes önkormányzati rendeletek módosításáról Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete a temetőkről
Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2013. (XII. 20.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátásokról szóló 7/2012.
Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2013. (XII. 20.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátásokról szóló 7/2012. (III.30.) önkormányzati rendelet módosításáról Lajosmizse
Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2013.(XII/19.) önkormányzati rendelete a szociális igazgatásról és ellátásokról.
Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2013.(XII/19.) önkormányzati rendelete a szociális igazgatásról és ellátásokról Bucsa Község Önkormányzat képviselő-testülete a szociális igazgatásról
Vaszar Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2006. (II.16.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról (egységes szerkezetben)
Vaszar Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2006. (II.16.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról (egységes szerkezetben) Vaszar Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a gyermekek
Gyöngyössolymos Községi Önkormányzat. 2/2014.(I.23) számú önkormányzati rendelete
Gyöngyössolymos Községi Önkormányzat 2/2014.(I.23) számú önkormányzati rendelete a 8/2012.(V.21.) sz. továbbá a 5/2013.(X.3.) sz. önkormányzati rendeletekkel módosított a szociális ellátásokról szóló 2/2012.
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a szociális ellátásokról szóló önkormányzati rendelet módosítása
2. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a szociális ellátásokról szóló önkormányzati rendelet módosítása Tisztelt képviselő-testület! Bánk Község Önkormányzat képviselő-testülete a szociális
(1) A Rendelet 2. (1) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének /05. (II. 9.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátásokról szóló /0. (III. 7.) önkormányzati rendelet módosításáról Felsőlajos Község Önkormányzatának
Nógrádmegyer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2013.(XII.31.) önkormányzati rendelete
Nógrádmegyer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2013.(XII.31.) önkormányzati rendelete a szociális igazgatásról és a szociális ellátások helyi szabályozásáról Nógrádmegyer Község Önkormányzatának
1. Módosuló rendelkezések. 1. A 10/2006.(V.31.) önkormányzati rendelete / továbbiakban (R) / 2. (3) b.) pontját hatályon kívül helyezi
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT Képvisel -testületének.../2013.(xii.18.) önkormányzati rendelete A szociális ellátásokról és gyermekvédelem helyi szabályairól szóló- többször módosított 10/2006. (V.31.) önkormányzati
Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2015. (XI. 27.) önkormányzati rendelete
Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2015. (XI. 27.) önkormányzati rendelete a természetben nyújtott szociális célú tűzifa támogatás jogosultsági feltételeiről Majosháza Község Önkormányzatának
Hatályos: tól
Hatályos:2017-08-04 -tól Bakonyszombathely Községi Önkormányzat Képviselő-testületének a szociális ellátásokról szóló 2/2015.(II.24.) önkormányzati rendelete. Bakonyszombathely Község Önkormányzatának
Tarnaszentmiklós Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete szociális ellátásokról és szolgáltatásokról
1 / 6 2016.11.08. 17:15 Tarnaszentmiklós Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete szociális ellátásokról és szolgáltatásokról Tarnaszentmiklós Község Önkormányzatának
Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (III. 20.) önkormányzati rendelete. A gyermekvédelem helyi rendszeréről
Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (III. 20.) önkormányzati rendelete A gyermekvédelem helyi rendszeréről Tartalomjegyzék I. FEJEZET ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2008 (XII.23.) számú rendelete a gyermekvédelmi ellátásokról. I. Fejezet Általános rendelkezések
Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2008 (XII.23.) számú rendelete a gyermekvédelmi ellátásokról I. Fejezet Általános rendelkezések 1.. E rendelet célja, hogy a többszörösen módosított
Bakonyszentkirály, Bakonyoszlop, Csesznek Községek Körjegyzősége
Bakonyszentkirály Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2008. (VIII.26.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Bakonyszentkirály Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek
Lőrinci Város Önkormányzata Képviselőtestületének. 8/2006. (V. 25.) önkormányzati RENDELETE. A gyermekek védelméről. Rendelet-módosítási javaslat
Jelenlegi szabályozás Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2006. (V. 25.) önkormányzati RENDELETE A gyermekek védelméről Lőrinci Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban:
DAD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 4/2009. (III.31.) számú rendelete A SZOCIÁLIS IGAZGATÁSRÓL ÉS A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKRÓL
DAD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2009. (III.31.) számú rendelete A SZOCIÁLIS IGAZGATÁSRÓL ÉS A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKRÓL - 2 - Dad községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. ( )önkormányzati rendelet-tervezete a szociális ellátások szabályozásáról
Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. ( )önkormányzati rendelet-tervezete a szociális ellátások szabályozásáról Vilonya Község Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális igazgatásról
A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYAIRÓL
IZSÓFALVA NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 12/2006. (IX. 8.) RENDELETE A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYAIRÓL (egységes szerkezetben Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 12/2006. (IX. 8.) sz. rendeletének módosításaival)