Melyek a tiltott szerek Magyarországon? Itt megtalálod a teljes és hatályos listát!
|
|
- Ildikó Szilágyiné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Tiltott szerek jegyzékei január 19. Eurodrog Melyek a tiltott szerek Magyarországon? Itt megtalálod a teljes és hatályos listát! Magyarországon az ENSZ 1961-es és 1971-es kábítószer-egyezményeit a2005. évi XXX. törvényben hirdette ki az Országgyűlés. A kábítószerek hatályos listáját a 142/2004. évi XXX. törvény és az évi XXV. törvény melléklete tartalmazza. A törvény a kábítószereket különféle jegyzékekbe sorolja, ezek alapján az egyes szerek eltérő jogi státusszal rendelkeznek, különösen annak tükrében, hogy a magyar állam elismeri-e azok gyógyászati felhasználását, illetve milyen veszélyeket tulajdonít nekik - így egyes szereknek van elismert és engedélyezett gyógyászati felhasználása, míg másoknak nincs. A hatályos magyar jogszabály alapján összesen 9 jegyzék létezik, ezek nagy részt az ENSZ kábítószeregyezményeiben szereplő szerek átvételét képezik: - az évi egységes kábítószeregyezmény négy jegyzéke által tartalmazott szerek - az egyezmny I. és IV. listáját a magyar jogszabály összevonta a K1 jegyzékbe K1 jegyzék: csak gyógyászati és tudományos felhasználás engedélyezett, csak orvosi recept ellenében kapható, az ország csak limitált mennyiségben használhatja fel, szigorú adminisztráció az importra és exportra K2 jegyzék: nincsen mennyiségi limit arra, hogy egy évben mennyi használható fel K3 jegyzék: kevésbé szigorú szabályok, az import-export esetében nincs a kormánynak regisztrációs kötelessége, csak az egy évi forgalom mennyiségét kell lejelentenie évi pszichotróp anyagokról szóló egyezmény négy jegyzékét gyakorlatilag copy paste módszerrel vette át a magyar jogalkotó: P1 jegyzék: jelentős egészségügyi veszéllyel jár, nincs elismert orvosi felhasználás - főleg a pszichedelikus hatású szerek tartoznak ide P2 jegyzék: a limitált terápiás felhasználás elismert, főleg amfetamin típusú stimulánsok P3 jegyzék: a jelentős gyógyászati felhasználással rendelkező, de nagy abúzus-potenciállal rendelkező anyagok, pl. barbiturátok P4 jegyzék: a gyengébb barbiturátok és más hipnotikumokat, gyengébb stimulánsokat tartalmazó lista - a 2005 óta kábítószer-listára vett anyagok (ide tartoznak a betiltott dizájner drogok) számára két listát hozott létre a jogalkotó: A jegyzék: elismert gyógyászati hatással nem rendelkezik B jegyzék: elismert gyógyászati hatással rendelkezik Az alábbiakban közöljük a kábítószerek teljes listáját az összes jegyzékkel. A) KÁBÍTÓSZEREK JEGYZÉKE Kábítószerek 1. jegyzéke (K1) Hivatalos elnevezés Kémiai név vagy leírás Acetorphine* (acetorfin) 3-O-acetyltetrahydro-7-alpha-(1-hydroxy-1-methylbutyl)-6,14- endoetheno-oripavine Acetyl-alpha-methylfentanyl* (acetil-alfa-metilfentanil) N-[1-(alpha-methylphenethyl)-4-piperidyl]acetanilide Acetylmethadol
2 (acetilmetadol) 3-acetoxy-6-dimethylamino-4,4-diphenylheptane Alfentanil (alfentanil) N-[1-[2-(4-ethyl-4,5-dihydro-5-oxo-1H-tetrazol-1-yl)ethyl]-4- (methoxy-methyl)-4-piperidinyl]-n-phenylpropanamide Allylprodine (allilprodin) 3-allyl-1-methyl-4-phenyl-4-propionoxypiperidine Alphacetylmethadol (alfacetilmetadol) alpha-3-acetoxy-6-dimethylamino-4,4-diphenylheptane Alphameprodine (alfameprodin) alpha-3-ethyl-1-methyl-4-phenyl-4-propionoxypiperidine Alphamethadol (alfametadol) alpha-6-dimethylamino-4,4-diphenyl-3-heptanol Alpha-methylfentanyl* (alfa-metilfentanil) N-[1(alpha-methylphenethyl)-4-piperidyl]propionanilide Alpha-methylthiofentanyl* (alfa-metiltiofentanil) N-[1-[1-methyl-2-(2-thienyl)ethyl]-4-piperidyl]propionanilide Alphaprodine (alfaprodin) alpha-1,3-dimethyl-4-phenyl-4-propionoxypiperidine Anileridine (anileridin) 1-para-aminophenethyl-4-phenylpiperidine-4-carboxylic acid ethyl ester Benzethidine (benzetidin) 1-(2-benzyloxyethyl)-4-phenylpiperidine-4-carboxylic acid ethyl ester Benzylmorphine (benzilmorfin) 3-O-benzylmorphine Betacetylmethadol (betacetilmetadol) beta-3-acetoxy-6-dimethylamino-4,4-diphenylheptane Beta-hydroxyfentanyl* (béta-hidroxifentanil) N-[1-(beta-hydroxyphenethyl)-4-piperidyl]propionanilide Beta-hydroxy-3-methylfentanyl* (béta-hidroxi-3-metilfentanil) N-[1-(beta-hydroxyphenethyl)-3-methyl-4-piperidyl]propionanilide Betameprodine beta-3-ethyl-1-methyl-4-phenyl-4-propionoxypiperidine (betameprodin) Betamethadol (betametadol)
3 beta-6-dimethylamino-4,4-diphenyl-3-heptanol Betaprodine (betaprodin) beta-1,3-dimethyl-4-phenyl-4-propionoxypiperidine Bezitramide (bezitramid) 1-(3-cyano-3,3-diphenylpropyl)-4-(2-oxo-3-propionyl-1-benzimidazolinyl)- piperidine Cannabis*, cannabis resin* and extracts and tinctures of cannabis (Kannabisz*, kannabiszgyanta*, -extraktum és - tinktúra) Clonitazene (klonitazén) 2-para-chlorbenzyl-1-diethylaminoethyl-5-nitrobenzimidazole Coca leaf1 (Koka levél) Cocaine (kokain) methyl ester of benzoylecgonine Codoxime (kodoxim) dihydrocodeinone-6-carboxymethyloxime Concentrate of poppy straw (CPS) (mákszalma koncentrátum) A mákszalma alkaloid tartalmának dúsítására irányuló feldolgozás során nyert, kereskedelmi forgalmazásra szánt anyag. Desomorphine* (dezomorfin) dihydrodeoxymorphine Dextromoramide (dextromoramid) (+)-4-[2-methyl-4-oxo-3,3-diphenyl-4-(1-pyrrolidinyl) butyl]- morpholine Diampromide (diampromid) N-[2-(methylphenethylamino)-propyl]propionanilide Diethylthiambutene (dietiltiambutén) 3-diethylamino-1,1-di-(2 -thienyl)-1-butene Difenoxin (difenoxin) 1-(3-cyano-3,3-diphenylpropyl)-4-phenylisonipecotic acid Dihydroetorphine
4 (dihidroetorfin) 7,8-dihydro-7-alpha-[1-(R)-hydroxy-1-methylbutyl]-6,14-endoethanotetrahydrooripavine Dihydromorphine (dihidromorfin) Dimenoxadol (dimenoxadol) 2-dimethylaminoethyl-1-ethoxy-1,1-diphenylacetate Dimepheptanol (dimepheptanol) 6-dimethylamino-4,4-diphenyl-3-heptanol Dimethylthiambutene (dimetiltiambutén) 3-dimethylamino-1,1-di-(2 -thienyl)-1-butene Dioxaphetyl butyrate (dioxafetil-butirát) ethyl-4-morpholino-2,2-diphenylbutyrate Diphenoxylate (difenoxilát) 1-(3-cyano-3,3-diphenylpropyl)-4-phenylpiperidine-4-carboxylic acid ethyl ester Dipipanone (dipipanon) 4,4-diphenyl-6-piperidine-3-heptanone Drotebanol (drotebanol) 3,4-dimethoxy-17-methylmorphinan-6-beta, 14-diol Ecgonine (ekgonin) észterei és derivátumai, amelyek ekgoninná és kokainná alakíthatóak Ethylmethylthiambutene (etilmetiltiambutén) 3-ethylmethylamino-1,1-di-(2 -thienyl)-1-butene Etonitazene (etonitazén) 1-diethylaminoethyl-2-para-ethoxybenzyl-5-nitrobenzimidazole Etorphine* (etorfin) tetrahydro-7-alpha-(1-hydroxy-1-methylbutyl)-6,14-endoethenooripavine Etoxeridine (etoxeridin) 1-[2-(2-hydroxyethoxy)-ethyl]-4-phenylpiperidine-4-carboxylic acid ethyl ester Fentanyl (fentanil) 1-phenethyl-4-Npropionylanilinopiperidine Furethidine (furetidin) 1-(2-tetrahydrofurfuryloxyethyl)-4-phenylpiperidine-4-carboxylic acid ethyl ester
5 Heroin* (heroin) diacetylmorphine Hydrocodone (hidrokodon) dihydrocodeinone Hydromorphinol (hidromorfinol) 14-hydroxydihydromorphine Hydromorphone (hidromorfon) dihydromorphinone Hydroxypethidine (hidroxipetidin) 4-meta-hydroxyphenyl-1-methylpiperidine-4-carboxylic acid ethyl ester Isomethadone (izometadon) 6-dimethylamino-5-methyl-4,4-diphenyl-3-hexanone Ketobemidone* 4-meta-hydroxyphenyl-1-methyl-4-propionylpiperidine (ketobemidon) Levomethorphan (levometorfán) (-)-3-methoxy-N-methylmorphinan Levomoramide (levomoramid) (-)-4-[2-methyl-4-oxo-3,3-diphenyl-4-(1-pyrrolidinyl)- butyl]morpholine Levophenacylmorphan (levofenacilmorfán) (1)-3-hydroxy-N-phenacylmorphinan Levorphanol (levorfanol) (-)-3-hydroxy-N-methylmorphinan Metazocine (metazocin) 2 -hydroxy-2,5,9-trimethyl-6,7-benzomorphan Methadone (metadon) 6-dimethylamino-4,4-diphenyl-3-heptanone Methadone intermediate (metadon intermedier) 4-cyano-2-dimethylamino-4,4-diphenylbutane Methyldesorphine (metildezorfin) 6-methyl-delta-6-deoxymorphine Methyldihydromorphine (metildihidromorfin) 6-methyldihydromorphine 3-methylfentanyl* (3-metilfentanil)
6 N-(3-methyl-1-phenethyl-4-piperidyl)propionanilide 3-methylthiofentanyl* (3-metiltiofentanil) N-[3-methyl-1-[2-(2-thienyl)ethyl]-4-piperidyl]propionanilide Metopon (metopon) 5-methyldihydromorphinone Moramide intermediate (moramid intermedier) 2-methyl-3-morpholino-1,1-diphenylpropane carboxylic acid Morpheridine (morferidin) 1-(2-morpholinoethyl)-4-phenylpiperidine-4-carboxylic acid ethyl ester Morphine (morfin) Morphine methobromide and other pentavalent nitrogen morphine derivatives including in particular the morphine-n-oxide derivatives, one of which is codeine-n-oxide Morphine-Noxide (morfin-metilbromid és egyéb öt vegyértékű nitrogént tartalmazó morfinszármazékok, beleértve a morfin-n-oxid származékokat, amelyek közé tartozik a kodein-n-oxid is) Morphine-N-oxide (morfin-n-oxid) MPPP* 1-methyl-4-phenyl-4-piperidinol propionate (ester) Myrophine (mirofin) myristylbenzylmorphine Nicomorphine (nikomorfin) 3,6-dinicotinylmorphine Noracymethadol (noracimetadol) (±)-alpha-3-acetoxy-6-methylamino-4,4-diphenylheptane Norlevorphanol (norlevorfanol) (-)-3-hydroxymorphinan Normethadone (normetadon) 6-dimethylamino-4,4-diphenyl-3-hexanone Normorphine (normorfin) demethylmorphine or N-demethylated morphine Norpipanone (norpipanon) 4,4-diphenyl-6-piperidino-3-hexanone Opium (ópium)
7 Oxycodone (oxikodon) 14-hydroxydihydrocodeinone Oxymorphone (oximorfon) 14-hydroxydihydromorphinone Para-fluorofentanyl* (para-fluorofentanil) 4 -fluoro-n-(1-phenethyl-4-piperidyl)propionanilide PEPAP* 1-phenethyl-4-phenyl-4-piperidinol acetate (ester) Pethidine (petidin) 1-methyl-4-phenylpiperidine-4-carboxylic acid ethyl ester Pethidine intermediate A (petidin A intermedier) 4-cyano-1-methyl-4-phenylpiperidine Pethidine intermediate B (petidin B intermedier) 4-phenylpiperidine-4-carboxylic acid ethyl ester Pethidine intermediate C (petidin C intermedier) 1-methyl-4-phenylpiperidine-4-carboxylic acid Phenadoxone (fenadoxon) 6-morpholino-4,4-diphenyl-3-heptanone Phenampromide (fenampromid) N-(1-methyl-2-piperidinoethyl)-propionanilide Phenazocine (fenazocin) 2 -hydroxy-5,9-dimethyl-2-phenethyl-6,7-benzomorphan Phenomorphan (fenomorfán) 3-hydroxy-N-phenethylmorphinan Phenoperidine (fenoperidin) 1-(3-hydroxy-3-phenylpropyl)-4-phenylpiperidine-4-carboxylic acid ethyl ester Piminodine (piminodin) 4-phenyl-1-(3-phenylaminopropyl)-piperidine-4-carboxylic acid ethyl ester Piritramide (piritramid) 1-(3-cyano-3,3-diphenylpropyl)-4-(1-piperidino)-piperidine-4- carboxylic acid amide Proheptazine (proheptazin) 1,3-dimethyl-4-phenyl-4-propionoxyazacycloheptane Properidine (properidin)
8 1-methyl-4-phenylpiperidine-4-carboxylic acid isopropyl ester Racemethorphan (racemetorfán) (±)-3-methoxy-N-methylmorphinan Racemoramide (racemoramid) (±)-4-[2-methyl-4-oxo-3,3-diphenyl-4-(1-pyrrolidinyl)-butyl]- morpholine Racemorphan (racemorfán) (±)-3-hydroxy-N-methylmorphinan Remifentanil (remifentanil) 1-(2-methoxy carbonyl-ethyl)-4-(phenylpropionylamino)- piperidine-4-carboxylic acid methyl ester Sufentanil (szufentanil) N-[4-(methoxymethyl)-1-[2-(2-thienyl)-ethyl]-4- piperidyl]propionanilide Thebacon acetyldihydrocodeinone (tebakon) Thebaine (tebain) Thiofentanyl* (tiofentanil) N-[1-[2-(2-thienyl)ethyl]-4-piperidyl]propionanilide Tilidine (tilidin) (±)-ethyl-trans-2-(dimethylamino)-1-phenyl-3-cyclohexene-1- carboxylate Trimeperidine (trimeperidin) 1,2,5-trimethyl-4-phenyl-4-propionoxypiperidine - és az ebben a jegyzékben felsorolt kábítószerek izomerjei, amennyiben kémiai szerkezetük alapján azok léteznek, és nem esnek kifejezetten kivételes rendelkezés alá; - valamint az ebben a jegyzékben felsorolt kábítószerek észterei és éterei, amennyiben ilyen észterek és éterek előfordulnak, kivéve, ha azok egy másik jegyzékben szerepelnek; - és az ebben a jegyzékben felsorolt kábítószerek sói, beleértve a fent említett észterek, éterek és izomerek sóit, amennyiben ilyen sók léteznek. Megjegyzés: A K1 jegyzék tartalmilag azonos az 1961-es Egységes Kábítószer Egyezmény szerinti aktualizált I. listával, kiegészítve **-gal jelzett anyagokkal, amelyek nemzeti ellenőrzése szigorúbb (hazai és nemzetközi rendészeti hatósági tapasztalatok alapján), mint az Egyezmény előírása. Az *-gal jelzett anyagok fokozott nemzetközi ellenőrzés alá esnek, és a fenti Egyezmény IV. listáján is szerepelnek. Kábítószerek 2. jegyzéke (K2) Hivatalos elnevezés Kémiai név vagy leírás Acetyldihydrocodeine (acetildihidrokodein)
9 Codeine (kodein) 3-O-methylmorphine Dextropropoxyphene (dextropropoxifén) alpha-(+)-4-dimethylamino-1,2-diphenyl-3-methyl-2-butanol propionate Dihydrocodeine (dihidrokodein) Ethylmorphine (etilmorfin) 3-O-ethylmorphine Nicocodine (nikokodin) 6-nicotinylcodeine Nicodicodine (nikodikodin) 6-nicotinyldihydrocodeine Norcodeine (norkodein) N-demethylcodeine Pholcodine (folkodin) morpholinylethylmorphine Propiram (propiram) N-(1-methyl-2-piperidinoethyl)-N-2-pyridylpropionamide - és az ebben a jegyzékben felsorolt kábítószerek izomerjei, amennyiben kémiai szerkezetük alapján azok léteznek, és nem esnek kifejezett kivételes rendelkezés alá; - az ebben a jegyzékben felsorolt kábítószerek sói, beleértve a fent említett izomerek sóit, amennyiben ilyen sók létezhetnek. Megjegyzés: A K2 jegyzék tartalmilag azonos az 1961-es Egységes Kábítószer Egyezmény aktualizált II. listájával. Az itt felsorolt hatóanyagok készítményei szerepelhetnek a K3 jegyzéken. Kábítószertartalmú kivételek 3. jegyzéke (K3) 1. Az alábbi hatóanyagokat tartalmazó gyógyszerkészítmények: - acetyldihydrocodeine (acetildihidrokodein) - codeine (kodein) - dihydrocodeine (dihidrokodein) - ethylmorphine (etilmorfin) - nicocodine (nikokodin) - nicodicodine (nikodikodin) - norcodeine (norkodein) - pholcodine (folkodin), amennyiben ezen készítmények egy vagy több komponenst tartalmaznak és a kábítószer mennyisége adagegységenként nem haladja meg a 100 mg-ot, az osztatlan készítményekben (pl. oldat) a kábítószer koncentrációja nem magasabb 2,5 százaléknál, - kivéve az injekciós készítményeket. 2. Az adagolási egységként legfeljebb 100 mg propiram (propiram)-ot tartalmazó és legalább a propirammal azonos mennyiségű metilcellulózt tartalmazó összetett gyógyszerkészítmények. 3. Azok az orálisan alkalmazott dextropropoxyphene (dextropropoxifén) tartalmú gyógyszerkészítmények,
10 amelyek dextropropoxifén bázisra számítva adagolási egységenként nem tartalmaznak többet 135 mg-nál, illetve azok az osztatlan gyógyszerkészítmények (pl. oldat), amelyekben a dextropropoxifén bázisra számított koncentrációja nem haladja meg a 2,5%-ot, amennyiben ezen készítmények nem tartalmaznak az évi pszichotróp anyagokról szóló egyezmény hatálya alá tartozó egyéb hatóanyagot. 4. Azok az összetett cocaine (kokain) gyógyszerkészítmények, amelyek legfeljebb 0,1% kokaint tartalmaznak kokain bázisra számítva és azok az összetett opium (ópium) vagy morphine (morfin) készítmények, amelyek legfeljebb 0,2% morfint tartalmaznak vízmentes morfin bázisra számítva, és amelyek egy vagy több más komponenst oly módon tartalmaznak, hogy a kábítószert ne lehessen könnyen kivitelezhető módszerekkel, vagy olyan mennyiségben visszanyerni, ami közegészségügyi szempontból veszélyt jelentene. 5. Azok a difenoxin (difenoxin) tartalmú készítmények, amelyek adagolási egységében a difenoxin mennyisége nem haladja meg a 0,5 mg-ot és legalább a difenoxin 5%-ával egyenlő mennyiségű atropin-szulfátot tartalmaznak. 6. Azok a diphenoxylate (difenoxilát) tartalmú gyógyszerkészítmények, amelyek adagolási egységében a bázisra számított difenoxilát mennyisége nem haladja meg a 2,5 mg-ot, és legalább a difenoxilát 1%-ával egyenlő mennyiségű atropin-szulfátot tartalmaznak. 7. Pulvis opii et ipecacuanhae Ph Hg VII szerinti előírata, illetve az ezzel megegyező összetételű Pulvis Doveri FoNo VI. szerinti előírata: 10 g Pulvis opii 10 g Ipecacuanhae radix et rhizoma 80 g Saccharosum (illetve egyéb hatóanyagmentes por vivőanyag). 8. A jelen jegyzékben szereplő bármelyik előirattal megegyező gyógyszerkészítmények és ezen készítmények keverékei bármely olyan anyaggal, amely nem tartalmaz kábítószert. B) PSZICHOTRÓP ANYAGOK JEGYZÉKE Pszichotróp anyagok 1. jegyzéke (P1) Hivatalos elnevezés /illetve más név vagy rövidítés, illetve külföldön gyakran használt más írásmód/ Kémiai név AL*** 4-allil-oxi-3,5-dimetoxi-fenetil-amin BDB*** 1-(1,3-benzo-dioxol-5-il)-2-bután-amin 1-(1,3-benzodioxol-5-yl)butan-2-ylazan Brolamfetamine (±)-4-bromo-2,5-dimethoxy-α-methylphenethylamine (brolamfetamin) /DOB/ Cathinone (katinon) (-)-(S)-2-amino-propiophenone 2C-IEU 2,5-dimethoxy-4-iodophenethylamineEU 4-Iod-2,5-dimethoxyphenethylazan 2C-T-2EU 2,5-dimethoxy-4-ethylthiophenethylamineEU 4-Ethylsulfanyl-2,5-dimethoxy-phenethylazan
11 2C-T-7EU 2,5-dimetoxi-4(n)-propil-tio-fenetil-aminEU 2,5-Dimethoxy-4-(propylsulfanyl)-phenethylazan DET 3-[2-(diethyl-amino)ethyl]indole DMA (±)-2,5-dimethoxy-αmethylphenethylamine DMHP 3-(1,2-dimethylhepthyl)-7,8,9,10-tetrahydro-6,6,9-trimethyl-6Hdibenzo[ b,d]pyran-1-ol DMT 3-[2-(dimethylamino)ethyl]indole DOC*** 2,5-dimetoxi-4-klór-amfetamin 1-(4-Chlor-2,5-dimethoxyphenyl)propan-2-ylazan DOET (±)-4-ethyl-2,5-dimethoxy-α-methylphenethylamine Eticyclidine (eticiklidin) /PCE/ N-ethyl-1-phenylcyclohexylamine Etryptamine (etriptamin) 3-(2-aminobutyl)indole FLEA*** N-hidroxi-N-metil-3,4 metilén-dioxi-amfetamin vagy N-hidroxi-3,4- metilén-dioxi-metamfetamin N-[1-(1,3-benzodioxol-5-yl)propan-2-yl]-N-methylhydroxylamin N-hydroxy MDA (N-hidroxi-MDA) (±)-N[α-methyl-3,4-(methylenedioxy)phenethyl] hydroxylamine (+)-Lysergide (+)-lizergid /LSD, LSD-25/ 9,10-didehydro-N,N-diethyl-6- methylergoline-8β-carboxamide MAL*** 3,5-dimetoxi-4-metallil-oxi-fenetil-amin 3,5-dimethoxy-4-(2-methylallyloxy)-phenethylazan MBDB*** 2-(metil-amino)-1-(3,4-metilén-dioxi-fenil)-bután vagy N-metil-1-(1,3-benzo-dioxol-5-il)-2-bután-amin [1-(1,3-Benzodioxol-5-yl)butan-2-yl](methyl)azan MDE, N-ethyl MDA (N-etil-MDA) (±)N-ethyl-α-methyl-3,4- (methylenedioxy)phenethylamine MDMA (±)N,α-dimethyl-3,4- (methylenedioxy)phenethylamine Mescaline (meszkalin) 3,4,5-trimethoxyphenethylamine Methcathinone (metkatinon) 2-(methylamino)-1-phenylpropan-1-one 4-methylaminorex (4-metilaminorex) (±)-cis-2-amino-4-methyl-5-phenyl-2-oxazoline MMDA 5-methoxy-α-methyl-3,4- (methylenedioxy)phenethylamine
12 4-MTA α-methyl-4-methylthiophenethylamine N-Me-1-PEA*** 1-(N-metil-amino)-1-fenil-etán vagy N-metil-1-fenetil-amin Parahexyl (parahexil) 3-hexyl-7,8,9,10-tetrahydro-6,6,9-trimethyl-6H-dibenzo[b,d]pyran- 1-ol 1-PEA*** 1-amino-1-fenil-etán vagy 1-fenetil-amin PMA p-methoxy-αmethylphenethylamine PMMA paramethoxymethylamphetamineeu1 vagy N-methyl-1-(4- methoxyphenyl)-2-aminopropane vagy p-methoxy-n, α- dimethylphenethylamine Psilocine (pszilocin) /Psilotsin/ 3-[2-(dimethylamino)ethyl]indol- 4-ol Psilocybine (pszilocibin) 3-[2-(dimethylamino)ethyl]indol- 4-yl dihydrogen phosphate Rolicyclidine (roliciklidin) /PHP, PCPY/ 1-(1-phenylcyclohexyl)pyrrolidine STP /DOM/ 2,5-dimethoxy-α,4- dimetylphenethylamine Tenamfetamine (tenamfetamin) /MDA/ α-methyl-3,4- (methylenedioxy)phenethylamine Tenocyclidine (tenociklidin) /TCP/ 1-[1-(2-thienyl)cyclohexyl]piperidine 7,8,9,10-tetrahydro-6,6,9- Tetrahydrocann abinol, the following isomers and their stereochemical variants trimethyl-3-pentyl-6hdibenzo[ b,d] pyran-1-ol (9R, 10aR)-8,9,10, 10a-tetrahydro-6,6,9-trimethyl-3- pentyl-6hdibenzo[ b,d]pyran-1-ol (a következő tetrahidrokannabinol izomerek és szterokémiai variánsaik) (6aR,9R,10aR)-6a,9,10, 10a-tetrahydro-6,6,9-trimethyl-3-pentyl- 6H(-dibenzo[b,d]pyran-1-ol
13 /THC/ (6aR, 10aR)-6a,7,10, 10a-tetrahydro-6,6,9-trimethyl-3-pentyl-6Hdibenzo[ b,d]pyran-1-ol 6a,7,8,9-tetrahydro-6,6,9-trimethyl-3-pentyl-6H- dibenzo[b,d]pyran- 1-ol (6aR, 10aR)-6a,7,8,9,10, 10a-hexahydro-6,6- dimethyl-9- methylene-3- pentyl-6h-dibenzo[b,d]pyran-1-ol TMA (trimetoxiamfeta min) (±)-3,4,5-trimethoxy-αmethylphenethylamine TMA-2EU (2,4,5-trimetoxiamfetamin) 2,4,5-trimethoxyamphetamineEU 1-(2,4,5-Trimethoxyphenyl)propan-2-ylazan mcpp (meta-klorofenilpiperazin) meta-chlorophenylpiperazine vagy [1-(3-chlorophenyl)piperazine] - és az ebben a jegyzékben felsorolt anyagok sztereoizomerjei, amennyiben kémiai szerkezetük alapján azok léteznek, és nem esnek kifejezett kivételes rendelkezés alá; - az ebben a jegyzékben felsorolt anyagok sói, beleértve a fent említett sztereoizomerek sóit, amennyiben ilyen sók léteznek. Megjegyzés: A P1 jegyzék az 1971-es Pszichotróp Egyezmény szerinti aktualizált I. listája alapján készült, kiegészítve a EU-val jelölt, az EU által a tagállamok számára előírt ellenőrzött hatóanyagokkal, valamint a ***-gal jelzett anyagokkal, amelyek nemzeti ellenőrzése szigorúbb (hazai és nemzetközi rendészeti hatósági tapasztalatok alapján): nem szerepelnek az Egyezmények jegyzékeiben. A -gal jelölt, dőlt betűvel szedett kémiai név vagy nevek a korábbi magyar hivatalos név vagy nevek, alatta, (ha van) a -gal jelölt kémiai név a német BtMG által alkalmazott IUPAC megnevezés. Pszichotróp anyagok 2. jegyzéke (P2) Hivatalos elnevezés /illetve más név vagy rövidítés, illetve külföldön gyakran használt más írásmód/ Kémiai név Amfetamine (amfetamin) /amphetamine/ (±)-α-methylphenethylamine Amineptine (amineptin) 7-[(10,11-dihydro-5H-dibenzo[a,d]cyclohepten-5- yl)amino]heptanoic acid Buprenorphine** (buprenorfin) 21-cyclopropyl-7-α-[(S)-1-hydroxy-1,2,2-trimethylpropyl]-6,14-
14 endoethano- 6,7,8,14-tetrahydrooripavine 2C-B 4-bromo-2,5-dimethoxyphenethylamine Dexamfetamine (dexamfetamin) /dexamphetamine/ (+)-α-methylphenetylamine Dronabinol (dronabinol) /delta-9-tetrahydrocannabinol and its stereochemical variants/ /delta-9-tetrahidrokannabinol (delta-9-thc) és sztereokémiai variánsai/ (6aR, 10aR)-6a,7,8, 10a-tetrahydro-6,6,9-trimethyl-3-pentyl-6Hdibenzo[ b,d]pyran-1-ol Fenetylline (fenetillin) 7-[2-[(α-methylphenethyl)amino]ethyl]theophylline GHB** (gamma-hidroxi-vajsav) γ-hydroxybutyric acid Ketamine*** (ketamin) 2-(2-chlorophenyl)-2-(methylamino)-cyclohexanone Levamfetamine (levamfetamin) /Levamphetamine/ (-)-(R)-α-methylphenethylamine Levomethamphetamine (levometamfetamin) (-)-N,α-dimethylphenethylamine Mecloqualone (meklokvalon) 3-(o-chlorophenyl)-2-methyl-4(3H)-quinazolinone Metamfetamine (metamfetamin) /Metamphetamine/ (+)-(S)-N,α-dimethylphenethylamine Metamfetamine racemate (metamfetamin racemát) /Metamphetamine racemate/ (±)-N,α-dimethylphenethylamine Methaqualone (metakvalon) 2-methyl-3-o-tolyl-4(3H)-quinazolinone Methylphenidate (metilfenidát) methyl α-phenyl-2-piperidine acetate Pentazocine** (pentazocin)
15 (2R,*6R,*11R*)-1,2,3,4,5,6-hexahydro-6,11-dimethyl-3-(3-methyl- 2- butenyl)-2,6-methano-3-benzazocin-8-ol Phencyclidine (fenciklidin) /PCP/ 1-(1-phenylcyclohexyl)piperidine Phenmetrazine (fenmetrazin) 3-methyl-2-phenylmorpholine Poppy straw** (mákszalma) A máknövény minden része a vágást követően; azonban a magok a tokból való kifejtés után nem minősülnek ellenőrzött szernek Secobarbital (szekobarbitál) 5-allyl-5-(1-methylbutyl)barbituric acid Zipeprol (zipeprol) α-(-α-methoxybenzyl)-4-(β-methoxyphenetyl)-1-piperazineethanol - és az ebben a jegyzékben felsorolt anyagok sztereoizomerjei, amennyiben kémiai szerkezetük alapján azok léteznek, és nem esnek kifejezett kivételes rendelkezés alá; - és az ebben a jegyzékben felsorolt anyagok sói, amennyiben ilyen sók léteznek. Megjegyzés: A P2 jegyzék az 1971-es Pszichotróp Egyezmény szerinti aktualizált II. listája alapján készült, kiegészítve a **-gal jelzett anyagokkal, amelyek nemzeti ellenőrzése szigorúbb (hazai és nemzetközi rendészeti hatósági tapasztalatok alapján), mint az Egyezmény előírása. ***-gal jelzett anyagokkal, amelyek nemzeti ellenőrzése szigorúbb (hazai és nemzetközi rendészeti hatósági tapasztalatok alapján): nem szerepelnek az Egyezmények jegyzékeiben. Pszichotróp anyagok 3. jegyzéke (P3) Hivatalos elnevezés ill. más név vagy külföldön gyakran használt más írásmód Kémiai név Amobarbital (amobarbitál) 5-ethyl-5-isopentylbarbituric acid Butalbital (butalbitál) 5-allyl-5-isobutylbarbituric acid Cathine (katin) / (+)-norpseudoephedrine/ (+)-(S)-α-[(S)-1-aminoethyl]benzyl alcohol Cyclobarbital (ciklobarbitál) 5-(1-cyclohexen-1-yl)-5-ethylbarbituric acid Flunitrazepam (flunitrazepám) 5-(o-fluorphenyl)-1,3-dihydro-1-methyl-7-nitro-2H-1,4- benzodiazepin-2-one Glutethimide (glutetimid)
16 2-ethyl-2-phenylglutarimide Pentobarbital (pentobarbitál) 5-ethyl-5-(1-methylbutyl)barbituric acid - és az ebben a jegyzékben felsorolt anyagok sztereoizomerjei, amennyiben kémiai szerkezetük alapján azok léteznek, és nem esnek kifejezett kivételes rendelkezés alá; - és az ebben a jegyzékben felsorolt anyagok sói, amennyiben ilyen sók léteznek. Megjegyzés: A P3 jegyzék az 1971-es Pszichotróp Egyezmény szerinti aktualizált III. listája alapján készült. Pszichotróp anyagok 4. jegyzéke (P4) Hivatalos elnevezés /ill. más név vagy külföldön gyakran használt más írásmód/ Kémiai név Allobarbital 5,5-diallylbarbituric acid (allobarbitál) Alprazolam (alprazolám) 8-chloro-1-methyl-6-phenyl-4H-s-triazolo[4,3-α] [1,4]benzodiazepine Amfepramone (amfepramon) /Diethylpropion/ 2-(diethylamino)propiophenone Aminorex (aminorex) 2-amino-5-phenyl-2-oxazoline Barbital (barbital) 5,5-diethylbarbituric acid Benzfetamine (benzfetamin) /Benzphetamine/ N-benzyl-N, α-dimethylphenethylamine Bromazepam (Bromazepám) 7-bromo-1,3-dihydro-5-(2-pyridyl)-2H-1,4-benzodiazepin-2-one Brotizolam (brotizolám) 2-bromo-4-(o-chlorophenyl)-9-methyl-6H-thieno [3,2f]-striazolo[ 4,3- α][1,4]diazepine Butobarbital (butobarbitál) /5-butyl-5- ethylbarbituric acid/ 5-butyl-5-ethylbarbituric acid Camazepam (kamazepám) 7-chloro-1,3-dihydro-3-hydroxy-1-methyl-5-phenyl-2H-1,4- benzodiazepin- 2-one dimethylcarbamate (ester) Chlordiazepoxide
17 (klórdiazepoxid) 7-chloro-2-(-methylamino)- 5-phenyl-3H-1,4-benzodiazepine-4- oxide Clobazam (klobazám) 7-chloro-1-methyl-5-phenyl-1H-1,5-benzodiazepine-2,4(3H,5H)- dione Clonazepam (klonazepám) 5-(o-chlorophenyl)-1,3-dihydro-7-nitro-2H-1,4-benzodiazepin-2- one Clorazepate (klórazepát) 7-chloro-2,3-dihydro-2-oxo-5-phenyl-1H-1,4-benzodiazepine-3- carboxylic acid Clotiazepam (klotiazepám) 5-(o-chlorophenyl)-7-ethyl-1,3-dihydro-1-methyl-2H-thieno[2,3-e]- 1,4- diazepin-2-one Cloxazolam (kloxazolám) 10-chloro-11b-(o-chlorophenyl)-2,3,7,11b-tetrahydro-oxazolo-[3,2- d][1,4]benzodiazepin-6(5h)-one Delorazepam (delorazepám) 7-chloro-5-(o-chloro-phenyl)-1,3-dihydro-2H-1,4-benzodiazepin-2- one Diazepam (diazepám) 7-chloro-1,3-dihydro-1-methyl-5-phenyl-2H-1,4-benzodiazepin-2- one Estazolam (esztazolám) 8-chloro-6-phenyl-4H-s-triazolo[4,3-α][1,4] benzodiazepine Ethchlorvynol (etklórvinol) 1-chloro-3-ethyl-1-penten-4-yn-3-ol Ethinamate (etinamát) 1-ethynylcyclohexanolcarbamate Ethyl loflazepate (etil-loflazepát) ethyl 7-chloro-5-(o-fluorophenyl)-2,3-dihydro-2-oxo-1H-1,4- benzodiazepine-3-carboxylate Etilamfetamine (etilamfetamin) /N-ethylamphetamine/ N-ethyl-α-methylphenethylamine Fencamfamin N-ethyl-3-phenyl-2-norbornanamine (fenkamfamin)
18 Fenproporex (fenproporex) (±)-3-[(a-methylphenylethyl)amino]propionitrile Fludiazepam (fludiazepám) 7-chloro-5-(o-fluorophenyl)-1,3-dihydro-1-methyl-2H-1,4- benzodiazepin-2-one Flurazepam (flurazepám) 7-chloro-1-[2-(diethylamino)ethyl]-5-(o-fluorophenyl)-1,3- dihydro-2h-1,4-benzodiazepin-2-one Halazepam (halazepám) 7-chloro-1,3-dihydro-5-phenyl-1-(2,2,2-trifluoroethyl)-2H-1,4- benzodiazepin-2-one Haloxazolam (haloxazolám) 10-bromo-11b-(o-fluorophenyl)-2,3,7,11b-tetrahydrooxazolo[3,2-d] [1,4]benzodiazepin-6(5H)-one Ketazolam (ketazolám) 11-chloro-8,12b-dihydro-2,8-dimethyl-12b-phenyl-4H-[1,3] oxazino[3,2-d][1,4]benzodiazepin-4,7(6h)-dione Lefetamine (lefetamin) /SPA/ (-)-N,N-dimethyl-1,2-diphenylethylamine Loprazolam (loprazolám) 6-(o-chlorophenyl)-2,4-dihydro-2-[(4-methyl-1-piperazinyl) methylene]-8-nitro-1h-imidazo[1,2-α][1,4]benzodiazepin-1-one Lorazepam (lorazepám) 7-chloro-5-(o-chlorophenyl)-1,3-dihydro-3-hydroxy-2H-1,4- benzodiazepin-2-one Lormetazepam (lormetazepám) 7-chloro-5-(o-chlorophenyl)-1,3-dihydro-3-hydroxy-1-methyl-2H- 1,4- benzodiazepin-2-one Mazindol (mazindol) 5-(p-chlorophenyl)-2,5-dihydro-3H-imidazo[2,1-α]isoindol-5-ol Medazepam (medazepám) 7-chloro-2,3-dihydro-1-methyl-5-phenyl-1H-1,4-benzodiazepine Mefenorex (mefenorex) N-(3-chloropropyl)-α-methylphenethylamine Meprobamate (meprobamát) 2-methyl-2-propyl-1,3-propanedioldicarbamate
19 Mesocarb (mezokarb) 3-(α-methylphenetyl)-N-(phenylcarbamoyl) sydnone imine Methylphenobarbital (metilfenobarbitál) 5-ethyl-1-methyl-5-phenylbarbituric acid Methyprylon (metiprilon) 3,3-diethyl-5-methyl-2,4-piperidene-dione Midazolam (midazolám) 8-chloro-6-(o-fluorphenyl)-1-methyl-4H-imidazol [1,5-α] [1,4]benzodiazepine Nimetazepam (nimetazepám) 1,3-dihydro-1-methyl-7-nitro-5-phenyl-2H-1,4-benzodiazepin-2-one Nitrazepam (nitrazepám) 1,3-dihydro-7-nitro-5-phenyl-2H-1,4-benzodiazepin-2-one Nordazepam (nordazepám) 7-chloro-1,3-dihydro-5-phenyl-2H-1,4-benzodiazepin-2-one Oxazepam (oxazepám) 7-chloro-1,3-dihydro-3-hydroxy-5-phenyl-2H-1,4-benzodiazepin-2- one Oxazolam (oxazolám) 10-chloro-2,3,7,11b-tetrahydro-2-methyl-11b-phenyloxazolo [3,2- d][1,4]benzodiazepin-6(5h)-one Pemoline (pemolin) 2-amino-5-phenyl-2-oxazolin-4-one Phendimetrazine (fendimetrazin) (+)-(2S,3S)-3,4-dimethyl-2-phenylmorpholine Phenobarbital (fenobarbitál) 5-ethyl-5-phenylbarbituric acid Phentermine (fentermin) α,α-dimethylphenethylamine Pinazepam (pinazepám) 7-chloro-1,3-dihydro-5-phenyl-1-(2-propynyl)-2H- 1,4-benzodiazepin-2-one Pipradrol (pipradrol) 1,1-diphenyl-1-(2-piperidyl)methanol Prazepam (prazepám)
20 7-chloro-1-(cyclopropylmethyl)-1,3-dihydro-5-phenyl-2H- 1,4-benzodiazepin-2-one Pyrovalerone (pirovaleron) 4 -methyl-2-(1-pirrolidinyl)valerophenone Secbutabarbital (szekbutabarbitál) 5-sec-butyl-5-ethylbarbituric acid Temazepam (temazepám) 7-chloro-1,3-dihydro-3-hydroxy-1-methyl-5-phenyl-2H-1,4- benzodiazepin-2-one Tetrazepam (tetrazepám) 7-chloro-5-(1-cyclohexen-1-yl)-1,3-dihydro-1-methyl-2H- 1,4-benzodiazepin-2-one Triazolam (triazolám) 8-chloro-6-(o-chlorophenyl)-1-methyl-4Hs-triazolo[4,3-] [1,4]benzodiazepine Vinylbital (vinilbitál) 5-(1-methylbutyl)-5-vinylbarbituric acid Zolpidem (zolpidem) N,N,6-trimethyl-2-p-tolylimidazo[1,2-α]pyridine-3-acetamide - és az ebben a jegyzékben felsorolt anyagok sztereoizomerjei, amennyiben kémiai szerkezetük alapján azok léteznek, és nem esnek kifejezett kivételes rendelkezés alá; - és az ebben a jegyzékben felsorolt anyagok sói, amennyiben ilyen sók léteznek. Azok az anyagok, amelyek az évi 25. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a pszichotróp anyagokról szóló, Bécsben, az évi február hó 21. napján aláírt egyezmény I. Jegyzékén szereplő pszichotróp anyagokkal azonos elbírálás alá esnek Magyarországon, azaz gyógyászati célra nem, kizárólag tudományos célra alkalmazhatók: A B Hivatalos elnevezés (illetve más név vagy rövidítés, illetve külföldön gyakran használt más írásmód) Kémiai név 1. AL 4-allil-oxi-3,5-dimetoxi-fenetil-amin 2. BDB 1-(1,3-benzo-dioxol-5-il)-2-bután-amin 1-(1,3-benzodioxol-5-yl)butan-2-ylazan 3. BZP 1-benzilpiperazin 1-benzil-1,4-diaza-ciklohexán N-benzilpiperazin 4. 2C-I 2,5-dimethoxy-4-iodophenethylamine 4-iodo-2,5-dimethoxyphenethylazan
21 5. 2C-T-2 2,5-dimethoxy-4-ethylthiophenethylamine 4-ethylsulfanyl-2,5-dimethoxy-phenethylazan 6. 2C-T-7 2,5-dimetoxi-4(n)-propil-tio-fenetil-amin 2,5-dimethoxy-4-(propylsulfanyl)-phenethylazan 7. DOC 2,5-dimetoxi-4-klór-amfetamin 1-(4-chloro-2,5-dimethoxyphenyl)propan-2-ylazan 8. 4-fluoroamphetamine (4-fluoramfetamin) / 4-FA, 4-FMP 1-(4-fluorophenyl)propan-2-amine 9. FLEA N-hidroxi-N-metil-3,4 metilén-dioxi-amfetamin vagy N-hidroxi-3,4-metilén-dioxi-metamfetamin N-[1-(1,3-benzodioxol-5-yl)propan-2-yl]-N-methylhydroxylamin 10. JWH-018 naphthalen-1-yl(1-pentyl-1h-indol-3-yl)methanone 11. JWH-081 (4-methoxynaphthalen-1-yl)(1-pentyl-1H-indol-3-yl)methanone 12. JWH-073 (1-butyl-1H-indol-3-yl)(naphthalen-1-yl)methanone 13. JWH-122 (4-methylnaphthalen-1-yl)(1-pentyl-1H-indol-3-yl)methanone 14. JWH-210 (4-ethylnaphthalen-1-yl)(1-pentyl-1H-indol-3-yl)methanone 15. MAL 3,5-dimetoxi-4-metallil-oxi-fenetil-amin 3,5-dimethoxy-4-(2-methylallyloxy)-phenethylazan 16. MBDB 2-(metil-amino)-1-(3,4-metilén-dioxi-fenil)-bután vagy N-metil-1-(1,3-benzo-dioxol-5-il)-2-bután-amin [1-(1,3-benzodioxol-5-yl)butan-2-yl](methyl)azan 17. mcpp (meta-klorofenilpiperazin) meta-chlorophenylpiperazine vagy [1-(3-chlorophenyl)piperazine] 18. 3,4-methylendioxypirovalerone (3,4-metiléndioxipirovaleron)/ MDPV 1-(1,3-benzodioxol-5-yl)-2-(pyrrolidin-1-yl)pentan-1-one methylethcathinone (4-metiletkatinon)/ 4-MEC 2-(ethylamino)-1-(4-methylphenyl)propan-1-one 20. Mephedrone (Mefedron) 1-(4-methylphenyl)-2-methylaminopropan-1-on 21. Methylone (Metilon) 1-(1,3-benzodioxol-5-yl)-2-(methylamino)propan-1-one 22. N-Me-1-PEA 1-(N-metil-amino)-1-fenil-etán vagy N-metil-1-fenetil-amin PEA 1-amino-1-fenil-etán vagy 1-fenetil-amin 24. PMMA paramethoxymethylamphetamine vagy N-methyl-1-(4-methoxyphenyl)-2-
22 aminopropane vagy p-methoxy-n, α-dimethylphenethylamine 25. TMA-2 (2,4,5-trimetoxiamfetamin) 2,4,5-trimethoxyamphetamine 1-(2,4,5-trimethoxyphenyl)propan-2-ylazan - és az ebben a jegyzékben felsorolt anyagok sztereoizomerjei, amennyiben kémiai szerkezetük alapján azok léteznek, és nem esnek kifejezett kivételes rendelkezés alá; - az ebben a jegyzékben felsorolt anyagok sói, beleértve a fent említett sztereoizomerek sóit, amennyiben ilyen sók léteznek. B) Jegyzék: Azok az anyagok, amelyek az évi 25. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a pszichotróp anyagokról szóló, Bécsben, az évi február hó 21. napján aláírt egyezmény II. Jegyzékén szereplő pszichotróp anyagokkal azonos elbírálás alá esnek Magyarországon, azaz gyógyászati célra alkalmazható, szigorúan ellenőrzött szerek: Hivatalos elnevezés (illetve más név vagy rövidítés, illetve külföldön gyakran használt más írásmód) Kémiai név Buprenorphine (buprenorfín) 21-cyclopropyl-7-α-[(S)-1-hydroxy-1,2,2-trimethylpropyl]-6,14-endoethano-6,7,8,14-tetrahydrooripavine GHB (gamma-hidroxi-vajsav) γ-hydroxybutyric acid Ketamine (ketamin) 2-(2-chlorophenyl)-2-(methylamino)-cyclohexanone Pentazocine (pentazocin) (2R,6R,11R)-1,2,3,4,5,6-hexahydro-6,11-dimethyl-3-(3-methyl-2- butenyl)-2,6-methano-3-benzazocin-8-ol Poppy straw (mákszalma) A levágott máknövény minden része; azonban a magok a tokból való kifejtés és tisztítás után nem minősülnek ellenőrzött szernek - és az ebben a jegyzékben felsorolt anyagok sztereoizomerjei, amennyiben kémiai szerkezetük alapján azok léteznek, és nem esnek kifejezett kivételes rendelkezés alá; - az ebben a jegyzékben felsorolt anyagok sói, beleértve a fent említett sztereoizomerek sóit, amennyiben ilyen sók léteznek.
A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A
A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A Budapest, 2002. november 30., szombat 148. szám II. kötet TARTALOMJEGYZÉK 22/2002. (XI. 30.) KüM PM e. r. A Kereskedelmi Vámtarifa kihirdetésérõl
MELLÉKLET. a következőhöz: Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.9.15. COM(2014) 578 final ANNEX 4 PART 4/10 MELLÉKLET a következőhöz: Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az egyrészről Nyugat-Afrika államai, az ECOWAS és a WAEMU, másrészről
Fokozottan ellenőrzött szerek rendelésével, kiadásával kapcsolatos főbb ismeretek október 3. I. Fogalmak
Fokozottan ellenőrzött szerek rendelésével, kiadásával kapcsolatos főbb ismeretek 2013. október 3. Jelen tájékoztató anyag a Semmelweis Egyetem gyógyító ellátásban résztvevők számára nyújt tájékoztatást
MELLÉKLET. a következőhöz: Javaslat A Tanács határozata
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.4.4. COM(2016) 174 final ANNEX 4 PART 3/7 MELLÉKLET a következőhöz: Javaslat A Tanács határozata az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Kolumbia és Peru
MELLÉKLET II. MELLÉKLET (15. RÉSZ) amely a következő dokumentumot kíséri JAVASLAT A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.5.15. COM(2013) 290 final Annex II - Part 15/22 MELLÉKLET az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Ukrajna közötti társulás létrehozásáról szóló megállapodás
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. április 8. (OR. en) az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET PUIGARNAU igazgató
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. április 8. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0092 (NLE) 7616/16 ADD 13 WTO 80 SERVICES 5 COLAC 19 JAVASLAT Küldi: Az átvétel dátuma: 2016. április 4. Címzett:
Kábítószer-vizsgálatok és az azokon alapuló adatszolgáltatás Magyarországon. Budapest, 2005. december 7.
Kábítószer-vizsgálatok és az azokon alapuló adatszolgáltatás Magyarországon Budapest, 2005. december 7. Kábítószer Koordinációs Bizottság Laboratóriumi Munkacsoport Szakmai konzultációs, koordinációs és
Stimuláns designer drogok fogyasztásának gyakorisága 2012-ben a droghasználattal gyanúsítottak körében Csongrád megyében
Stimuláns designer drogok fogyasztásának gyakorisága 2012-ben a droghasználattal gyanúsítottak körében Csongrád megyében Institóris László, Árok Zsófia, Seprényi Katalin, Sala Leonardo, Kereszty Éva SZTE
Mik ezek A kábítószer-ügyek szabályozása
Fokozottan ellenrzött szernek minsül gyógyszerek Fokozottan ellenrzött szerek Gyógyszeranyagként a - K1 és K2 jegyzékben szerepl kábítószerek - P2 jegyzékben szerepl pszichotróp anyagok Az ezeket tartalmazó
UPSZ Az igazságügyi orvosszakértői véleményezés kihívásai
UPSZ Az igazságügyi orvosszakértői véleményezés kihívásai Dr. Tóth Anita Réka Bűnügyi Szakértői és Kutató Intézet Bűnügyi Orvosi Alosztály Szeged és Dr. Tóth Anita Pécs 2014.09.05. Drogtörténelem 1. 1978-1995
Mit rejthet ma a tasak?
Tűcsere szolgáltat ltatók éves szakmai találkoz lkozója 2014. április 10. Mit rejthet ma a tasak? Kábítószer-helyzet a lefoglalási adatok tükrt krében -2013 Csesztregi Tamás Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet
ÉLVEZETI SZEREK ALAPFOGALMAK
ÉLVEZETI SZEREK ALAPFOGALMAK 2. héth 2009. február r 17. Szeghy Lajos Gyógyszer, drog vagy kábítószer? GYÓGYSZER: GYSZER: betegs GYÓGYSZER: betegséget get vagy nemkívánt egészségi gi állapotot megelőző
Designer drogok a toxikológus szemével. Zacher Gábor
Designer drogok a toxikológus szemével Zacher Gábor A boldog békeidők Heroin Amfetamin Metamfetamin Szipu LSD Gomba Ezek a szerek viszonylag kiszámíthatóak voltak ismert hatásokkal, mellékhatásokkal bírnak
KÁBÍTÓSZER, TÖRVÉNY, KERESLET ÉS KÍNÁLAT, K HATÁS
HO O OH KÁBÍTÓSZER, TÖRVÉNY, KERESLET ÉS KÍNÁLAT, K HATÁS Ujváry István istvan@chemres.hu Előhangzott a Confidentia Jogász Közhasznú Egyesület A bódulat jog vagy jogellenesség c. beszélgető estjén. ELTE
7621/16 ADD 3 MB/is DGC 1A. Az Európai Unió Tanácsa. Brüsszel, október 12. (OR. en) 7621/16 ADD 3. Intézményközi referenciaszám: 2016/0091 (NLE)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. október 12. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0091 (NLE) 7621/16 ADD 3 WTO 84 SERVICES 9 COLAC 23 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: Csatlakozási
A hazai kábítószer és pszichotróp listák módosításának jogi háttere
A hazai kábítószer és pszichotróp listák módosításának jogi háttere Visszaélés szempontjából veszélyes új szer felvétele vagy ismert szer új besorolása Budapest, 2008. november 26. 142/2004. korm. rend.
A kábítószer mennyiségének meghatározása alapjogi aggályok a Btk (4) bekezdésében írt rendelkezéssel kapcsolatban
1 A kábítószer mennyiségének meghatározása alapjogi aggályok a Btk. 461. (4) bekezdésében írt rendelkezéssel kapcsolatban Készítette: dr. Darvasi Szilvia bíró Pécsi Törvényszék 2017. 2 A kábítószer mennyiségének
Kritikus kábítószerek hatóanyag-tartalmának fokozott monitorozása II. hírlevél
Kritikus kábítószerek hatóanyag-tartalmának fokozott monitorozása 11. II. hírlevél Tartalom 1 Bevezetı 2 A heroin tartalmú porok koncentrációja 3 Az amfetamin tartalmú porok koncentrációja 4 Új szerek
DESIGNER DROGOK ELŐFORDULÁSA INTOXIKÁLT DROGHASZNÁLÓK BIOLÓGIAI MINTÁIBAN
DESIGNER DROGOK ELŐFORDULÁSA INTOXIKÁLT DROGHASZNÁLÓK BIOLÓGIAI MINTÁIBAN 1 Institóris László, 1 Árok Zsófia, 1 Varga Tibor, 2 Zacher Gábor, 3 Németh István, 1 Kereszty Éva 1 SZTE ÁOK Igazságügyi Orvostani
Az új pszichoaktív anyagokhoz kapcsolódó jogszabályi változások
Az új pszichoaktív anyagokhoz kapcsolódó jogszabályi változások Az új pszichoaktív szerek kihívásai igazságügyi szakértői szemmel Nemzeti Drog Fókuszpont Műhelykonferencia Budapest, 2012. december 6. Miért
Dr. Nagy Gábor Csesztregi Tamás Bőnügyi Szakértıi és Kutatóintézet Szerves Kémiai Analitikai Szakértıi Osztály
Dr. Nagy Gábor Csesztregi Tamás Bőnügyi Szakértıi és Kutatóintézet Szerves Kémiai Analitikai Szakértıi Osztály Az új j pszichoaktív v anyagok elterjedése a lefoglalások tükrt krében Drog Fókuszpont, F
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1688 /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve: Nemzeti Szakértői és Kutató Központ Bűnügyi Igazságügyi Szakértői Igazgatóság Kábítószervizsgáló
Az új pszichoaktív anyagokhoz kapcsolódó jogszabályi változások
Az új pszichoaktív anyagokhoz kapcsolódó jogszabályi változások Tűcsere szolgáltatók éves szakmai találkozója Nemzeti Drog Fókuszpont 2013. március 18. Miért volt szükség a jogi szabályozás módosítására?
(11) Lajstromszám: E 008 345 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA
!HU00000834T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 008 34 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 07 802442 (22) A bejelentés
Chemistry our life, our future. Kémia a mi életünk, a mi jövőnk. Designer drogok. Történelmi visszapillantás és s előretekintés.
Chemistry our life, our future Kémia a mi életünk, a mi jövőnk A KÉMIA NEMZETKÖZI ÉVE Designer drogok Történelmi visszapillantás és s előretekintés Ujváry István Nemzeti Drog Fókuszpont konferencia - Designer
Szerhasználat a szakértő szemével
BŰNMEGELŐZÉSI SZABADEGYETEM Bűnmegelőzés s a XXI. században zadban a modern technika és s az ember 2015. október 14. Miskolc A drogellenes küzdelem technikai oldala Szerhasználat a szakértő szemével Csesztregi
viselkedési együttestől is, ezeket a függőségi formákat viselkedéses
Mit nevezünk szenvedélybetegségnek, függőségnek, addikciónak? Szenvedélybetegségnek azokat a visszatérően ismétlődő viselkedésformákat, szokásokat nevezzük, amelyeket valaki kényszeresen újra és újra végrehajt,
Designer drogok a toxikológus szemével. Zacher Gábor
Designer drogok a toxikológus szemével Zacher Gábor A boldog békeidők Heroin Amfetamin Metamfetamin Szipu LSD Gomba Heroin és metadon tüdő rtg képe Heroin adását követő crush szindróma Ezek a szerek
Kritikus kábítószerek hatóanyag-tartalmának fokozott monitorozása. A C-lista hírlevél különkiadás
Kritikus kábítószerek hatóanyag-tartalmának fokozott monitorozása A C-lista hírlevél különkiadás Tartalom 1 Bevezetı 2 Jog 2 Elızmények 3 Kémiai szerkezetek Egyes szintetikus kannabinoidok Katinonok Triptaminok
ÉLVEZETI SZEREK - BMEVESZA001
ÉLVEZETI SZEREK - BMEVESZA001 SERKENTŐK ÉS KÁBÍTÓK A kábítószerek összehasonlító ó toxikológiája 2009. április is 14. Ujváry István A dózis teszi a mérget Philippus Aureolus Theophrastus Bombast von Hohenheim
Új pszichoaktív anyagok hazai szabályozásának lehetőségei 2011. 12. 06. dr. Csákó Ibolya KKB Kábítószer Listák Szakbizottsága elnöke Herbal highs smoke herbal mixes, exotic herbal blends Herbal highs
Dizájner drogok. Történet, kémia és ismert hatások. Ujváry István, PhD. c. egyetemi docens, BME Vegyész- és Biomérnöki Kar és ikem BT
Dizájner drogok Történet, kémia és ismert hatások Ujváry István, PhD c. egyetemi docens, BME Vegyész- és Biomérnöki Kar és ikem BT A Józsefvárosi Addiktológiai Délután-on elhangzott előadás bővített változata
Csesztregi Tamás Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet Szerves Kémiai Analitikai Szakértői Osztály. - Designer Drogok Konferencia február r 22.
Csesztregi Tamás Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet Szerves Kémiai Analitikai Szakértői Osztály Új j anyagok laboratóriumi riumi azonosítása sa Nemzeti Drog Fókuszpont F - Designer Drogok Konferencia 2011.
A Korai Jelzőrendszer (EWS) hálózat 2008. évi történései
A Korai Jelzőrendszer (EWS) hálózat 2008. évi történései Korai Jelzőrendszer a 2008. év fejleményei Daróczy Zita Nemzeti Drog Fókuszpont 2008. nov. 26. EMCDDA-Europol Éves Jelentés (2007) a 2005/387/IB
Kritikus kábítószerek hatóanyagtartalmának fokozott monitorozása. 2009. I. hírlevél
Bőnügyi Szakértıi és Kutatóintézet Monitoring hírlevél 9. július 24. Kritikus kábítószerek hatóanyagtartalmának fokozott monitorozása 9. I. hírlevél Tartalom 1 Köszöntı 2 A heroin tartalmú porok koncentrációja
Feketepiaci helyzetkép a lefoglalt anyagok vizsgálati eredményei alapján
Az új pszichoaktív szerek kihívásai igazságügyi szakértői szemmel Műhelykonferencia 2013. december 6. Feketepiaci helyzetkép a lefoglalt anyagok vizsgálati eredményei alapján Csesztregi Tamás Bűnügyi Szakértői
Kábítószer és pszichotróp anyagok meghatározása az SZTE IOI laboratóriumában
Kábítószer és pszichotróp anyagok meghatározása az SZTE IOI laboratóriumában Dr. Institóris László Szegedi Tudományegyetem Igazságügyi Orvostani Intézet Az Intézet Toxikológiai Laboratóriumában folyó posztmortális
Feketepiaci helyzetkép p a lefoglalási adatok alapján
Korai Jelzırendszer a 2008. év fejleményei szakmai találkozó 2008. november 26. Feketepiaci helyzetkép p a lefoglalási adatok alapján Csesztregi Tamás Bőnügyi Szakértıi és Kutatóintézet Szerves Kémiai
KÁBÍTÓSZEREK EURÓPÁBAN TÉNYEK ÉS ADATOK Kábítószer-probléma Európában című 2006-os éves jelentés és a 2006. évi Statisztikai közlöny
KÁBÍTÓSZEREK EURÓPÁBAN TÉNYEK ÉS ADATOK Kábítószer-probléma Európában című 2006-os éves jelentés és a 2006. évi Statisztikai közlöny A Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelő Központja (EMCDDA)
Drogok és hatásaik Interaktív kiállítás
Drogok és hatásaik Interaktív kiállítás Hajdúböszörményi Egészségfejlesztési Iroda 2016. február 22. 2016. március 4. Útmutató és edukációs tartalom a kiállításhoz pedagógusok számára Helyszín: Hajdúböszörmény,
ÉLVEZETI SZEREK STIMULÁNSOK ÉS KÁBÍTÓK
ÉLVEZETI SZEREK STIMULÁNSOK ÉS KÁBÍTÓK (BMEVESZA001) A kábítószerek összehasonlító ó toxikológiája Törvényi szabályozás 2008. április is 22. Ujváry István Bécs, ENSZ Központ (UNO City) Hammurabi babiloni
Leggyakoribb. feketepiacon. Tartalom. Elıfordul. fordulási gyakoriság. Klasszikusok 2008-ban. lcse
Közbiztonsági konferencia a Bőnügyi B Szakért rtıi és s Kutatóint intézet elıad adásai 9. május m. Tartalom A kábítószerk szer-vizsgálatok aktuális kérdk rdései Csesztregi Tamás Bőnügyi Szakértıi és Kutatóintézet
MONITOROZÁS S A KOCKÁZATCS
Korai Jelzırendszer 2009. November 23. MONITOROZÁS S A KOCKÁZATCS ZATCSÖKKENTÉSÉRT A kritikus kábítószerek k fokozott monitorozására ra kialakított rendszer ismertetése, se, mőködtetm dtetésének tapasztalatai
Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ELBIR LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL 2012. február BUDAPEST
212. február Tisztelt Hölgyem / Uram! Bizonyára Ön is értesült a híradásokból arról a sajnálatos esetről, amikor január elején Óbudáról három, eszméletlen állapotú fiatalt szállítottak kórházba GHB-fogyasztás
varázsgomb garázslaborat
A jövő drogjai: varázsgomb zsgombákból l vagy garázslaborat zslaboratóriumokból? Ujváry István MTA Kémiai Kutatóközpont, Biomolekuláris Kémiai Intézet Budapest ujvary@iif.hu Előadás a emzeti Kábítószer
Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ELBIR LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL 2011. július BUDAPEST
211. július Tisztelt Hölgyem / Uram! Július tájékán nem csupán az évszakot jellemző forró nyár tombol, hanem a hagyományoknak megfelelően országszerte gőzerővel dübörög a fesztiválszezon is. Sopron (Volt),
ÚJ DROGOK, ÚJ KIHÍVÁSOK, ÚJ VÁLASZOK DIZÁJNER DROGOK. Dr. Bozzay Krisztina PÉTERFY S. U. KÓRHÁZ KLINIKAI TOXIKOLÓGIA
ÚJ DROGOK, ÚJ KIHÍVÁSOK, ÚJ VÁLASZOK DIZÁJNER DROGOK Dr. Bozzay Krisztina PÉTERFY S. U. KÓRHÁZ KLINIKAI TOXIKOLÓGIA DROGFOGYASZTÁSI SZOKÁSOK MAGYARORSZÁGON 1990 előtt - gyógyszerek /Parkan/ + alkohol,,
DROGFOGYASZTÁS. a., Legitim (legális) és illegitim (illegális), jogi kategóriák b., Könnyű és nehéz, szociokulturális normák
1. DROG DEFINÍCIÓJA DROGFOGYASZTÁS DROG = minden vegyi anyag, ami az élő anyagokat befolyásolja PSZICHOAKTÍV DROG = a mentális működésekre ható szerek, amelyek megváltoztatják a gondolkodást, az érzékelést,
4/2014. (II. 21.) ORFK utasítás. a Rendőrség Drogellenes Stratégiájáról 1 I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK II. FEJEZET RÉSZLETES RENDELKEZÉSEK
4/2014. (II. 21.) ORFK utasítás a Rendőrség Drogellenes Stratégiájáról 1 Szám: 4/2014. A Rendőrség a nemzeti és nemzetközi jogon alapuló kábítószer kínálat- és keresletcsökkentési kötelezettségeinek teljesítése
ÚJ PSZICHOAKTÍV SZEREK DESIGNER DROGOK
ÚJ PSZICHOAKTÍV SZEREK DESIGNER DROGOK Korábban az ismert kábítószerek: heroin, kokain, amfetamin, meth., LSD, gomba stb. voltak. Ezek nagyjából kiszámítható hatásokkal és mellékhatásokkal bírtak. A 2010-es
MEFEDRON. Flefedron. 2011. jan. 1-től tiltólistán Magyarországon. Metilon. Bromometcathinon Metedron 5-APB. Alfa-metiltriptamin (AMT)
2000Lakatos Ágnes 2013. 1) standarok : betegtől elkobozott porok; internetről (még legálisan) rendelt porok, kristályok; pécsi drogambulanciáról érkezett por 2) Klinikai betegek vizelet mintái: 1) 2) 3)
Drogfüggık elvonókezelése
Drogfüggık elvonókezelése Készítette: Terjéki Ildikó, 2007 / aktualizálta: Papp László, 2008 Drogok típusai (összefoglalás): (Irinyi T., 1997, pp:121-125. alapján) Szedatívumok, szorongáscsökkentık, altatók
Drogok és addikciók különböző kultúrákban
Előadás a drogokról SzTE ÁOK Drogok és addikciók különböző kultúrákban Benyhe Sándor MTA Szegedi Biológiai Központ Biokémiai Intézet 2009. szeptember 15. Előadás a drogokról SzTE ÁOK Heroin, kokain, kannabisz:
Szabályozás és kockázatértékelés Magyarországon. dr. Csákó Ibolya 2011. 02. 22.
Szabályozás és kockázatértékelés Magyarországon dr. Csákó Ibolya 2011. 02. 22. Magyar helyzet - Kezdetek A kábítószerekkel és pszichotróp anyagokkal végezhető tevékenységekről szóló 142/2004. (IV. 29.)
2016-os Éves jelentés az EMCDDA számára
2016-os Éves jelentés az EMCDDA számára KKB ülés, 2016. október 7. Nyírády Adrienn Nemzeti Drog Fókuszpont Megváltozott az Éves Jelentés 2014-ig: nagyon részletes, táblázatok + szöveges elemzések csak
KÜLÖNLEGES ÉS VESZÉLYES ANYAGOK
KOSSUTH LAJOS TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR Dr. Lázár István KÜLÖNLEGES ÉS VESZÉLYES ANYAGOK Egyetemi jegyzet Debrecen, 1995 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... i Köszönetnyilvánítás... Bevezetés
Kritikus kábítószerek hatóanyag-tartalmának fokozott monitorozása I. hírlevél
Monitoring hírlevél 211. január Kritikus kábítószerek hatóanyag-tartalmának fokozott monitorozása 211. I. hírlevél Tartalom 1 Bevezetı 2 A heroin tartalmú porok koncentrációja 3 Az amfetamin tartalmú porok
Az Alaptörvény 6. cikkének (1) bekezdése alapján a kannabisz legalizálásáról címmel a mellékelt törvényjavaslatot kívánom benyújtani.
Iromány száma: T/15607. Benyújtás dátuma: 2017-05-12 16:16 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: 9DVQHDZM0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó:
ADDIKTOLÓGIAI ALAPISMERETEK I. Az amfetamin-típusú és s rokon hatású pszichostimuláns szerek
H Citius Altius Fortius? ADDIKTLÓGIAI ALAPISMERETEK I. Az amfetamin-típusú és s rokon hatású pszichostimuláns szerek Ujváry István 1/42 emzeti Drogmegelőzési Intézet zet,, Budapest, 2006. április 6. Gyógyszer,
PSZICHOAKTÍV ANYAGOK ANALÍZISE A KLINIKAI ÉS IGAZSÁGÜGYI TOXIKOLÓGIÁBAN
PSZICHOAKTÍV ANYAGOK ANALÍZISE A KLINIKAI ÉS IGAZSÁGÜGYI TOXIKOLÓGIÁBAN Véralkohol laboraróriumok Magyarországon BSZKI, ISZKI, Orvosi egyetemek Dr. Porpáczy Zoltán Pécs, 2013. november 25. PTE, ÁOK Igazságügyi
Kritikus kábítószerek hatóanyag-tartalmának fokozott monitorozása. 2012. I. hírlevél
Monitoring hírlevél 212. április Kritikus kábítószerek hatóanyag-tartalmának fokozott monitorozása 212. I. hírlevél Tartalom 1 Bevezetı 2 A heroin tartalmú porok koncentrációja 2 Intravénásan használt
Az EMCDDA az európai drogprobléma újfajta dinamikáját és dimenzióit vizsgálja
2015. ÉVI EURÓPAI KÁBÍTÓSZER-JELENTÉS A MONITOROZÁS 20 ÉVE Az EMCDDA az európai drogprobléma újfajta dinamikáját és dimenzióit vizsgálja (2015.6.4., LISSZABON HÍRZÁRLAT WET/lisszaboni idő szerint 10.00
3-FA 3-fluoramfetamin 2012. április 3-tól új pszichoaktív anyag UP jegyzék 4. szerkezeti leírásának megfelelő anyag
A Magyarországon megjelent, a Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelő Központjának Korai Jelzőrendszerébe (EMCDDA EWS) 2005 óta bejelentett ellenőrzött anyagok büntetőjogi vonatkozású besorolása
2017. január 1-től büntetőjogilag kábítószernek
1-nafiron nafiron 1P-LSD 2016. július 11-től új pszichoaktív anyag 2,3-MDPV 2,3-Methylenedioxy- Pyrovalerone; 2012. április 3-tól új pszichoaktív anyagnak. UP jegyzék 2. szerkezeti leírásának megfelelő
43/2009. (OT 26.) ORFK utasítás. a kábítószer-bűnözés elleni rendőri rendészeti tevékenység során végrehajtandó feladatokról I.
43/2009. (OT 26.) ORFK utasítás Szám: 43/2009. a kábítószer-bűnözés elleni rendőri rendészeti tevékenység során végrehajtandó feladatokról Hazánk nemzetközi kötelezettségeiből, valamint a kábítószerekkel,
ÉLVEZETI SZEREK - BMEVESZA001
ÉLVEZETI SZEEK - BMEVESZA001 STIMULÁNSOK ÉS KÁBÍTÓK Bevezetés 2009.. február 10. 1 Ujváry István Mik azok a az ÉLVEZETI SZEEK? Ételeinkkel együtt fogyasztott kellemes ízű, zamatú,, frissítő, ill. hangulatot
Kritikus kábítószerek hatóanyag-tartalmának fokozott monitorozása. 2010. III. hírlevél
Monitoring hírlevél 2. október Kritikus kábítószerek hatóanyag-tartalmának fokozott monitorozása 2. III. hírlevél Tartalom 1 Bevezető 2 A heroin tartalmú porok koncentrációja 3 Az amfetamin tartalmú porok
2012. ÉVI TILTÓLISTA NEMZETKÖZI SZABVÁNY
NEMZETKÖZI DOPPINGELLENES ÜGYNÖKSÉG Nemzetközi Doppingellenes Szabályzat 2012. ÉVI TILTÓLISTA NEMZETKÖZI SZABVÁNY A tiltólista hivatalos szövegét a WADA tartja karban és teszi közzé angol és francia nyelven.
IV.1.2.1.2. A helyi adatok/információk beszerzésének csatornáinak meghatározása, működésük értékelése (data information map)
IV.1.2.1.2. A helyi adatok/információk beszerzésének csatornáinak meghatározása, működésük értékelése (data information map) SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOK MODERNIZÁCIÓJA, KÖZPONTI ÉS TERÜLETI STRATÉGIAI TERVEZÉSI
A kábítószer-fogyasztással összefüggő halálozás Magyarországon és Európában. DRD-EWS Konferencia
A kábítószer-fogyasztással összefüggő halálozás Magyarországon és Európában DRD-EWS Konferencia Budapest, 2014. december 10. Horváth Gergely Csaba Nemzeti Drog Fókuszpont A Nemzeti Drog Fókuszpont A drogmonitorozás
Designer drogok a toxikológus szemével. Zacher Gábor
Designer drogok a toxikológus szemével Zacher Gábor A boldog békeidők Heroin Amfetamin Metamfetamin Szipu LSD Gomba Ezek a szerek viszonylag kiszámíthatóak voltak ismert hatásokkal, mellékhatásokkal bírnak
MELLÉKLET. a következőhöz: Javaslat Az Európai Parlament és a Tanács rendelete
EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 2014.3.11. COM(2014) 166 ANNEX 1 PART 4/11 MELLÉKLET a következőhöz: Javaslat Az Európai Parlament és a Tanács rendelete az Ukrajnából származó árukra vonatkozó vámok csökkentéséről
Addictive Properties of Popular Drugs
DOHÁNYZÁS és EGYÉB DROGOK ÖSSZEHASONLÍTÁSA (angol nyelvű tanulmány és magyar nyelvű gyors fordítása) Addictive Properties of Popular Drugs A one-page flyer depicting the data in the Drug Rankings by Harm
NARKOOTILISTE JA PSÜHHOTROOPSETE AINETE JA AINERÜHMADE NIMEKIRJAD I VI I NIMEKIRI
Tervise- ja tööministri 7. septembri 2016. a määrus nr 53 Sotsiaalministri 18. mai 2005.a määruse nr 73 Narkootiliste ja psühhotroopsete ainete meditsiinilisel ja teaduslikul eesmärgil käitlemise ning
MI VAN MOST A FEKETEPIACON???
MI VAN MOST A FEKETEPIACON??? Dr. Nagy Gábor IRM Bőnügyi Szakértıi és Kutatóintézet Különbözı kábítószerek elıfordulási gyakorisága 2-27 között 4 35 3 25 2 15 Marihuána Amfetamin Heroin Ecstasy Kokain
NARKOOTILISTE JA PSÜHHOTROOPSETE AINETE JA AINERÜHMADE NIMEKIRJAD I VI I NIMEKIRI
Sotsiaalministri 18. mai 2005. a määrus nr 73 Narkootiliste ja psühhotroopsete ainete meditsiinilisel ja teaduslikul eesmärgil käitlemise ning sellealase arvestuse ja aruandluse tingimused ja kord ning
KÁBÍTÓSZEREKRŐL GYÓGYSZERÉSZ SZEMMEL
2012. június GYÓGYSZERÉSZET 357 Gyógyszerészet 56. 357-364. 2012. KÁBÍTÓSZEREKRŐL GYÓGYSZERÉSZ SZEMMEL Új pszichoaktív szerek Európában a dizájner drogok. 1. rész. Szendrei Kálmán, Domonkos Veronika és
Hol van már a. Heroin Kokain LSD Amfetamin
Droghasználat 2011 Hol van már a Heroin Kokain LSD Amfetamin Fürdősó biznisz MDPV Methylenedioxypyrovalerone Norepinefrin és dopamin reuptake inhibitor 2008 óta van jelen Hatása: stimuláns, agresszivitás
ÉLVEZETI SZEREK - BMEVESZA001
ÉLVEZETI SZEREK - BMEVESZA001 SERKENTŐK ÉS KÁBÍTÓK A kábítószerek termesztése,, gyártása,, feketepiaca és kimutatása 2011.. április 12. Ujváry István A főbb kábítószerek becsült termesztése/termelése termelése
ÉLVEZETI SZEREK - BMEVESZA001
ÉLVEZETI SZEEK - BMEVESZA001 SEKENTŐK ÉS KÁBÍTÓK Bevezetés 2011.. február 8. Ujváry István ujvary@iif.hu $ Mik az ÉLVEZETI SZEEK? Ételeinkkel együtt fogyasztott kellemes ízű, zamatú,, frissítő, ill. hangulatot
Kritikus kábítószerek hatóanyag-tartalmának fokozott monitorozása II. hírlevél
Kritikus kábítószerek hatóanyag-tartalmának fokozott monitorozása 2016. II. hírlevél Tartalom 1 Bevezető 2 Jogszabályi változások 3 A lefoglalt kábítószerek hatóanyag-tartalmának alakulása 3 Az új szintetikus
GYÓGYSZERÉSZETTÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK
714 GYÓGYSZERÉSZET 2011. december Gyógyszerészet 55. 714-724. 2011. GYÓGYSZERÉSZETTÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK Mérlegen a valóság: siker vagy kudarc? Az 1961. évi Egységes Kábítószer-egyezmény értékelése az 50.
ÉLVEZETI SZEREK - BMEVESZA001
ÉLVEZETI SZEREK - BMEVESZA001 SERKENTŐK ÉS KÁBÍTÓK A kábítószerek összehasonlító ó toxikológiája 2011.. április is 19. Ujváry István 1/14 2/14 Úzus - abúzus William Shakespeare (1564-1616): Romeo és Júlia
Válaszlépések: Tűcsere adatok 2014-ben
Válaszlépések: Tűcsere adatok 214-ben A Nemzeti Drog Fókuszpont által gyűjtött előzetes adatok Tarján Anna Nemzeti Drog Fókuszpont 215. április 29. Tűcsere programok hozzáférhetősége 214-ben Kazincbarcika
Móró Levente MSc, PhD (Cand.) Centre for Cognitive Neuroscience, University of Turku, Finnország DAATH.hu Magyar Pszichedelikus Közösség
Nemzeti Drog Fókuszpont Designer Drogok Konferencia 2011.február 22. Használói tapasztalatok és ártalomcsökkentés Móró Levente MSc, PhD (Cand.) Centre for Cognitive Neuroscience, University of Turku, Finnország
Kiadta a Kábítószerügyi Egyeztetõ Fórum, Gyöngyös A kiadvány megjelenését támogatta a Nemzeti Erõforrás Minisztérium és Gyöngyös Város Önkormányzata
SZER ELENÜL Kiadta a Kábítószerügyi Egyeztetõ Fórum, Gyöngyös A kiadvány megjelenését támogatta a Nemzeti Erõforrás Minisztérium és Gyöngyös Város Önkormányzata NEMZETI ERÕFORRÁS MINISZTÉRIUM GYÖNGYÖS
A Kiskunhalasi Egészségfejlesztési Iroda szakmai kiadványa. Szenvedélybetegségek: drogok
A Kiskunhalasi Egészségfejlesztési Iroda szakmai kiadványa Szenvedélybetegségek: drogok Jelen kiadvány a TÁMOP-6.1.2-11/3-2012-0025 A kiskunhalasi kistérség egészségtudatos fejlesztése egészségre nevelő
2013. ÉVI TILTÓLISTA NEMZETKÖZI DOPPINGELLENES SZABÁLYZAT. Érvényes 2013. január 1-jétől
2013. ÉVI TILTÓLISTA NEMZETKÖZI DOPPINGELLENES SZABÁLYZAT Érvényes 2013. január 1-jétől A Nemzetközi Doppingellenes Szabályzat 4.2.2 cikke értelmében minden Tiltott szer Meghatározott szer -nek minősül,
1979. évi 5. törvényerejű rendelet. a Büntető Törvénykönyvről szóló évi IV. törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról. I.
1979. évi 5. törvényerejű rendelet a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról I. fejezet Általános rendelkezések A Büntető Törvénykönyv hatálybalépése 1.
Kábítószerpiaci fejlemények 2017
Kábítószerpiaci fejlemények 2017 Csesztregi Tamás NSZKK Kábítószervizsgáló Szakértői Intézet csesztregi.tamas@nszkk.gov.hu Nemzeti Drogfókuszpont Új pszichoaktív szerek: szerhasználati mintázatok és adatgyűjtések
Kémiai szerkezetek, receptoraffinitási állandók és paragrafusok. Segítenek eligazodni az új pszichoaktív anyagok dzsungelében?
Kémiai szerkezetek, receptoraffinitási állandók és paragrafusok. Segítenek eligazodni az új pszichoaktív anyagok dzsungelében? Ujváry István i Kem BT, Budapest Az új pszichoaktív anyagok kihívásai igazságügyi
Daath.hu A Magyar Pszichedelikus Közösség 9 éve
Multidiszciplináris Társaság a Pszichedelikumok Kutatásáért Pszichedelikumok a 21. századi kultúrában és gyógyításban 2011. március 12. Daath.hu A Magyar Pszichedelikus Közösség 9 éve Móró Levente MSc,
JELENTÉS A KÁBÍTÓSZER FOGYASZTÓKRÓL ÉS KEZELÉSÜKRŐL év
1 / 18 JELENTÉS A FOGYASZTÓKRÓL ÉS KEZELÉSÜKRŐL 2009. év Adatszolgáltató: drogambulanciák és drogközpontok, pszichiátriai gondozók, gyermek- és ifjúsági pszichiátriai gondozók, pszichiátriai osztályok
DOPPING SZABÁLYZAT. Jóváhagyta a MATESZ Elnöksége a 2004. október 6-i Elnökségi Ülés határozata alapján
DOPPING SZABÁLYZAT Jóváhagyta a MATESZ Elnöksége a 2004. október 6-i Elnökségi Ülés határozata alapján 1. A szabályzat hatálya kiterjed a versenyszerű sportban részt vevő természetes és jogi személyekre,
Ismeretlen diagnózisú eszméletlen betegnél a gyógyszer vagy kábítószer mérgezés gyanúja igazolható gyorstesztekkel Ismeretlen eszméletlen állapotú
TOXIKOLÓGIA Gyomormosás 10-20 liter testmeleg vízzel, illetve a gyomormosást ameddig a mosófolyadékban gyógyszerszemcsét találunk ha nem áll fenn kontraindikáció és a gyógyszerbevételtől nem telt el több
Tisztább kép. Posta János. Debreceni Egyetem Igazságügyi Orvostan, toxikológia március 21.
2016. március 21. Tisztább kép együttműködési program z új szintetikus drogok feltérképezéséért Tisztább kép Posta János Debreceni Egyetem Igazságügyi Orvostan, toxikológia This publication has been produced
ASHTON KÉZIKÖNYV BENZODIAZEPINEK: HOGYAN MŰKÖDNEK ÉS HOGYAN KELL LESZOKNI RÓLUK. Professor C Heather ashton DN, FRCP Felülvizsgálva Augusztus, 2002
ASHTON KÉZIKÖNYV BENZODIAZEPINEK: HOGYAN MŰKÖDNEK ÉS HOGYAN KELL LESZOKNI RÓLUK PROTOKOLL A BENZODIAZEPIN MEGVONÁS KEZELÉSÉRE Orvosi kutatási információ egy benzodiazepin megvonási klinikáról Professor
Élelmiszer-készítmények kábítószer-tartalmának igazságügyi szakértői vizsgálata Veress Tibor NSZKK Kábítószervizsgáló Szakértői Intézet
Élelmiszer-készítmények kábítószer-tartalmának igazságügyi szakértői vizsgálata Veress Tibor NSZKK Kábítószervizsgáló Szakértői Intézet Bevezetés NSZKK tevékenysége: bizonyítékok szolgáltatása az igazságszolgáltatás
Daniel ALOMA. LOMÍA ROBLES: OBLES: El Condor Pasa (1913) pasa (spanyolul) El Cóndor C. Kuntur phawan / Yaw kuntur (kecsua nyelven)
Daniel ALMA LMÍA RBLES: BLES: El Condor Pasa (1913) El Cóndor C pasa (spanyolul) En el imperio incaico el indio está, sin luz, sólo s está, triste está. Detrás s de los silencios quedará jamás, nunca más,
Online kereskedelem Magyarországon. Port Ágnes Nemzeti Drog Fókuszpont 2011. február 22.
Online kereskedelem Magyarországon Port Ágnes Nemzeti Drog Fókuszpont 2011. február 22. Áttekintés A kutatás célja: képet kapni a Magyarországon kábítószerlistán még nem szereplő, új pszichoaktív szerek