Új MSTS fejlesztések
|
|
- Enikő Katonané
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Új MSTS fejlesztések - az Alföld 5.1 pályán - I. Továbbfejlesztett magyar jelzőrendszer II. Ingavonat-kompatibilis Nyugati pályaudvar III. Új, magyar hangok IV. Activityszerkesztéssel kapcsolatos tudnivalók 1
2 Az Alföld 5.1 pályára az alábbi MSTS fejlesztéseket dolgoztam ki és telepítettem le: I. Továbbfejlesztett magyar jelzőrendszer Az új rendszerben az összes térköz- és állomási, ill. nyíltvonali ismétlőjelző az F.1. sz. Jelzési Utasításban meghatározott módon működik. Új, menetirányfüggő térközi működés Térközesített vonalakon a beállított menetiránnyal azaz a közlekedő vonat haladási irányával ellentétes irányban álló önműködő, fehér árbocú jelzők nem adnak fényjelzést, hanem sötétek úgy, mint a valóságban. A beállított menetirányban álló önműködő térközjelzők szabványos állása pedig, a engedélyező állás, azaz egy zöld, az utolsó térközjelzők esetében egy sárga fény lett. (Az eddigi rendszerben minden térközjelző, irányától függetlenül alapállásban mindig vörös volt.) A vonat elhaladását követően, a menetirányban álló térközjelzők sem maradnak vörösek, csak addig, amíg a térköz foglalt. Ezt követően sárgára, majd miután a következő térköz is felszabadult, újból zöldre váltanak úgy, mint a valóságban. A térközjelzőkön az aktuális menetirányt az AIés játékos vonatok automatikusan állítják be, annak megfelelően, hogy milyen irányba visz az útvonaluk. A jelzőműködés minden vágányon egyforma, ezért kétvágányú vonalakon, a helyes és a helytelen vágány egyaránt, tetszőleges kombinációkban felhasználható. A menetirányváltás minden esetben a kívánt formában megy végbe. Új, valós működésű ismétlőjelzők: A valóságnak megfelelően minden ismétlőjelző a következő főjelző jelzésképét "ismétli" és nem alkot önálló térközt, mint eddig. Ez azt jelenti, hogy a vonat elhaladása után az Ism jelzők nem esnek vissza rögtön sárga-fehérre, csak miután a vonat a főjelzőt is meghaladta, s az már Megállj!, azaz vörös jelzést ad. Az ismétlőjelzők szintén képesek a menetirányfüggő működésre és azzal ellentétes irányban a többi térközjelzőhöz hasonlóan sötétek. Egy kivétel azonban van: a valóságnak megfelelően, a vörös-fehér sávozású főjelzők állomási be-, ill kijárati jelzők előtt elhelyezett ismétlőjelzők nem váltanak menetirányt, 2
3 ezért soha nem sötétek, hanem mindig a főjelző jelzésképét ismétlik, emiatt alapállásuk sárgafehér. A Track monitor, amennyiben a következő főjelző előtt ismétlőjelző is van, akkor immár nem az ismétlőjelző, hanem a főjelző távolságát és jelzésképét mutatja. Gyorsan villogó zöld jelzéskép A 120 km/h-s csökkentett sebességet megkövetelő jelzőkre előjelzést adó összes jelző képes a gyorsan villogó zöld fény adására. (Az eddigi lassan villogó zöld a valóságban csak a 80 km/h-s sebességcsökkentésre ad előjelzést) Ezeket a jelzőket Szajolon és környékén, ill. Kiskunfélegyháza kezdőpont felőli, jobb vágányon lévő bejárata elé telepítettem, mert itt találhatóak 120 km/h-s kitérők. Ezeken a vonalakon a maximális sebesség is 120 km/h, ezért valódi sebességcsökkentés nem történik, emiatt itt a valóságban, ugyanúgy egy zöld fényt adnak a jelzők, mintha nem lenne kitérő. Rofiával azonban egyetértettünk abban, hogy sokkal látványosabb és egyben informatívabb, ha a 120-as jelzőkhöz passzoló, ritka, s emiatt különleges gyorsan villogó zöld fényt is letelepítem. A hatályos F.1-ben ezt már eltörölték és bevezették az alsó, felső jelzőlappal is rendelkező, számkijelzős jelzőket. Ezek azonban nem állnak rendelkezésre a TS-ben. Szajolon több 120 km/h-s kitérő is van, ezért ezek a jelzők az összes létező jelzésképet ismerik. Ezek közül a legkülönlegesebbek, amik eddig nem voltak elérhetőek a TS-ben: Egy gyorsan villogó zöld fény a főlapon Két vízszintes zöld lámpasor a főlap alatt külön jelzőlapon és a főlapon alul egy sárga fény, fölötte egy gyorsan villogó zöld fény Egy vízszintes zöld lámpasor a főlap alatt külön jelzőlapon és a főlapon alul egy sárga fény, fölötte egy gyorsan villogó zöld fény Egy sárga és fölötte egy gyorsan villogó zöld fény a főlapon. Szabad a vonatnál alkalmazható legnagyobb Szabad legfeljebb 120 km/h Szabad legfeljebb 80 km/h Szabad legfeljebb 40 km/h 3
4 Jelzőcserék Vác Verőce, Rákospalota-Újpest Istvántelek és Szemeretelep Vecsés között a 4 fényű térközjelzőket a valóságnak megfelelően lecseréltem 3 fényű, jelzőhídra szerelhető fehér árbocú jelzőkre. Valós jelzőkörnyezet Szolnokon Szolnok kezdőpont felőli bejárata előtti két térközben nincs meg az általános fékúttávolság, emiatt mindenütt 4 fényű térközjelzőket telepítettem. A korábbi 4 fényű jelzőhídra szerelhető iker térközjelzőket átprogramoztam a valóságnak megfelelő módon: vörös jelzésre mostmár nem sárgával, hanem két sárgával adnak előjelzést és egyben megkövetelik a 40 km/h-s sebességcsökkentést, villogó sárga után pedig nem egy, hanem két sárga fényt adnak. Villogó sárga jelzéskép esetén nem a legalsó, hanem alulról a harmadik fény világít úgy, mint a valóságban. A shape file-ok Zsivány V2.2 és V22 jelzőcsomagjából származnak, ezúton is köszönet értük! Jelzőátadás javítása Az új jelzőrendszer a legtöbb helyen kiküszöböli a korábbi jelzésátadásból fakadó hibákat. Így pl. Verőce, Kőbánya-teher vagy Pestszentlőrinc bejárati jelzője szabad kijárat esetén - nem sárgát, hanem zöldet ad, mint a valóságban. Ezek a régi hibák jelenlegi ismereteim szerint már csak két helyen fordulnak elő: helytelen vágányon történő közlekedés esetén Szemeretelep felől Vecsés felé Vecsés és a 120a helyes vágányán Bp. felől Szolnok felé Szolnok bejáratánál. Városligeti elágazásnál megszűnt a hibás jelzőműködés Sikerült azonosítanom és kijavítanom azt a bosszantó hibát, amely akkor lépett fel, ha a Nyugatiból elindulva térközben követtünk egy vonatot Zugló felé, s zöld jelzést követően városligeti elágazásnál beleszaladtunk a vörösbe. A rendellenességért egy-egy fizikailag nem látható, de logikailag jelen lévő köztes jelző okozta, melyet külön trükkel kellett kioperálni. Valósághű jelzőszínek A jelzőfények színeinek közelítése a valódihoz. A sárgát a valóshoz közeli, enyhén narancssárgássá módosítottam, a valósághű zöld pedig Rofia keverése. 4
5 Új, speciális jelzők (csak pályaépítőknek) A 3 és a 4 fényű iker térközjelzőknek elkészítettem a speciális változatát is, melyeket csak ritkán és különleges esetekben kell használni, de szükségesek annak érdekében, hogy itt is hibátlanul működjön a rendszer. (A teljes Alföld 5.1 pályán összesen 4 ilyen térköz van.) II. Ingavonat-kompatibilis Nyugati pályaudvar A Nyugati pályaudvar minden vágánya akár hosszú ingavonattal is járható lett. Az ütközőbakok a valóságnak megfelelő működési formát kaptak. Bármely vonattal felhúzhatunk a bakig, sőt akár neki is ütközhetünk, amely ezt követően enyhén visszarúg, mint a valóságban. (Nagy történő ütközés esetén átszakítjuk az ütközőbakot és beleszaladunk a vörösbe, amely után a TS kizár minket a játékból.) Az ingavonatos fordulások 100%-os biztosítása véget a peronokat két részre osztottam. Alapesetben a számozott peronok használatát javaslom. Az e betűs platform-ok (az e a vágány elejét jelenti) legfőképpen a fenti célból jöttek létre, azonban kiegészítő jelleggel alkalmasak pl. foglalt vágányra történő vonatfogadásra vagy éppen vágány elejéről történő indításra. Minden vágány végére elhelyeztem az 1 fényű jelzőket. Az 1, 16 és a néhai 20. vágány elejét is járhatóvá tettem egy-egy platformmal. A játék színesítése végett ezekre, egyes jelzők irányából csak hívójelzés mellett szabad a bejárás: Budapest-Nyugati 1e. Budapest-Nyugati 16e. Budapest-Nyugati 20e. Pozsony bal és jobb Záhony jobb (helytelen) Záhony bal (helyes) vágányról csak hívóval vágányról csak hívóval vágányról csak hívóval Új, magyar hangok III. Egyéb újdonságok Vörös jelző meghaladása során az engedély megadása, ill. megtagadása immár magyarul hangzik. A felvételeket én követtem el:d a saját hangomon. Nagyfelbontású, élethűbb síntextúrák A jó minőségű pályaszakaszokon található síntextúrákat lecseréltem az Alföld 4.0-ban egy rövid ideig szereplő textúrákra, melyek nagy felbontásúak és rendkívül élethűek. 5
6 IV. Activityszerkesztéssel kapcsolatos változások Az új jelzőrendszer alatt is ugyanolyan módon lehet activity-t szerkeszteni, mint eddig és a régi activity-k is elfutnak az új pályán. Különbség csak három dologban van: 1.) menetiránybeállítás (csak a látványt szolgálja) Az Activity Editor megnyitását követően látható, hogy a jelzők alapból minden állomásközben azt a menetirányt állítják be maguknak, ami a fizikai elhelyezkedésből következik. Bármely játékos vagy AI-vonat, azonban rögtön felülírja ezt, és automatikusan beállítja magának azon a vágányon azt a menetirányt, amerre közlekedtetjük. Így egyvágányú pályán semmi plusz tennivalónk nincs. Kétvágányú, térközesített pályán, abban a speciális esetben, ha a játékba kerülés időpontjában, a játékos vonata melletti másik vágányon még egyetlen AI-vonat sem haladt el, akkor a látvány kedvéért célszerű a játék kezdési időpontja előtt végigfuttatni ezen a szakaszon egy AI-t, amely azon a vágányon is helyesen beállítja az összes jelzőt. Ezeket minden érintett vonalra (70, 100) elkészítettem és elneveztem őket mib. (menetiránybeállító) AI-knak. Megtalálhatóak az Alföld 5.1-ben. A számozásuk a vonal számára, a zárójelben lévő szám pedig az irányukra utal. Amennyiben Szolnok kezdőpont felőli bejáratát is érintő activity-ről van szó, akkor javaslom a 100-AI (mib. 3.) és 100-AI (mib 4.) használatát is, mert ezek a 120a vonal kiágazásán is beállítják a helyes menetirányt. Természetesen, ha itt is lesz forgalom az act-ben, akkor a mib-ek nem szükségesek. Természetesen bárki pillanatok alatt szerkeszthet az adott activity-jéhez jobban illő mib-ai-t is. A 100-as és a 70-es vonalon kívüli mib-ek csak a jelzőrendszer működési mechanizmusát mutatják be, rájuk activity készítéskor nincs szükség, hiszen azok túlnyomórészt egyvágányú pályák. 2. Az ismétlőjelzők típusa megváltozott, ezért az új rendszerben a jelzésátadást ők már nem befolyásolják. Ennek köszönhetően az új rendszerben az ismétlőjelzők, jelzésátadást torzító hatása megszűnt. Korábban minden ismétlőjelző eggyel növelte a jelzéskép átadását, ezzel gyakorlatilag egy külön térközt alkottak. Ha egy állomásra keresztet akartunk szerkeszteni és a kezdőpont felőli bejárat előtt volt két ismétlőjelző, míg a végpont felől egy sem, akkor térben jelentősen torzult a két szembejövő vonat váltófoglalása. A kezdőpont felől jövőnek, 6
7 ugyanis két térközzel közelebb kellett jönnie az állomáshoz, ahhoz hogy ugyanakkora váltóbeállítási távolságra legyen tőle, mint a másik vonat 2 térközzel távolabb. Ez tehát pozitív változás a jövőre nézve, de enyhén befolyásolja a már meglévő activity-ket. Természetesen ennek csak vonatkereszt esetén van jelentősége és csak egyenlőtlen módon elhelyezkedő ismétlőjelzők esetén, s ekkor is csak abban az esetben, ha az activity nagyon rosszul vagy sehogy sincs biztosítva. 3. A Nyugati pályaudvarról induló vonatok esetén legyen szó AI-ról vagy a játékos vonatáról az útvonalat ne pontosan a vágányvégről, hanem mindig, a közvetlenül előtte található kezdőpont nevű siding-ról (zöld vonal) indítsuk! * * * A továbbfejlesztett jelzőrendszernek vagy egyes részeinek más pályákon történő telepítése, kiadása bármilyen egyéb célú felhasználása az engedélyemmel és az eredeti szerzők beleegyezésével történhet. Építő jellegű észrevételeket, kérdéseket a szilev@gmail.com címen várok. Copyright LEVIBOY Jó vonatozást mindenkinek! 7
Magyar - a MÁV és GySEV vonalain használt - fényjelző berendezések használatának leírása, telepítése a MSTS alá.
Magyar - a MÁV és GySEV vonalain használt - fényjelző berendezések használatának leírása, telepítése a MSTS alá. 1. Bevezetés A MÁV 1962-1967 között tért át a sebességjelzési rendszer alkalmazására. A
2. sz. módosítás tervezet az F.1. sz. Jelzési Utasításhoz
2. sz. módosítás tervezet az F.1. sz. Jelzési Utasításhoz Melléklet Az Utasítás 1. fejezetének 1.1. alfejezetében az 1.1.1. pont az alábbiak szerint módosul: 1.1.1. Az F. 1. sz. Jelzési Utasítás (a továbbiakban:
ORSZÁGOS KÖZFORGALMÚ VASÚTI JÁRMŰVEZETŐK VIZSGATESZTKONYVE I.
KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Vasúti Vizsgaközpont _------------------------------, ------------------ ORSZÁGOS KÖZFORGALMÚ VASÚTI JÁRMŰVEZETŐK VIZSGATESZTKONYVE I. 2012. Kiadja: KTI Közlekedéstudományi
EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
F. 1. sz. JELZÉSI UTASÍTÁS
F.1. Pályavasúti Üzletág Forgalmi Főosztály 1/197 MAGYAR ÁLLAMVASUTAK ZRT. F. 1. sz. JELZÉSI UTASÍTÁS Hatálybalépés időpontja: 200. év hó..nap. 2/197 Pályavasúti Üzletág Forgalmi Főosztály F.1. JÓVÁHAGYTA
Vasúti jelző- és biztosítóberendezések. Bocz Péter, egyetemi adjunktus
Vasúti jelző- és biztosítóberendezések Bocz Péter, egyetemi adjunktus Érintett témák Általános bevezetés Alapfogalmak Jelzők és jelzéseik Vonali biztosítóberendezések Állomási biztosítóberendezések Vonatbefolyásolás
F.1. Jelzési ismeretek 1. Mit jelent a jelzés parancselvének érvényesítése? 2. Határozza meg a jelzők, jelzőeszközök és figyelmeztető jelek fogalmát!
Jelzési ismeretek 1. Mit jelent a jelzés parancselvének érvényesítése? 2. Határozza meg a jelzők, jelzőeszközök és figyelmeztető jelek fogalmát! 3. Határozza meg a távolbalátás és a szabadlátás korlátozottságának
F. 1. sz. JELZÉSI UTASÍTÁS
F.1. Pályavasúti Üzemeltetési Főigazgatóság 1/198 MAGYAR ÁLLAMVASUTAK ZRT. F. 1. sz. JELZÉSI UTASÍTÁS Hatálybalépés időpontja: 2008. év április hó 06. nap. 2/198 Pályavasúti Üzemeltetési Főigazgatóság
Vasúti jelző és biztosító berendezések. Készítette: Szűcs Tamás
Vasúti jelző és biztosító berendezések 2016 Készítette: Szűcs Tamás A MÁV Zrt. Pályavasúti Üzletág Forgalmi Főosztálya által kibocsátott és a Nemzetközi Közlekedési Hatóság által jóváhagyott: - F. 1. sz.
Vonatközlekedés önműködő biztosított térközjelzőkkel felszerelt pályán, ha az önműködő térközbiztosító berendezés használhatatlan:
1 Vonatközlekedés önműködő biztosított térközjelzőkkel felszerelt pályán, ha az önműködő térközbiztosító berendezés használhatatlan: Közlekedési rend: Állomástávolság (mindkét közlekedési iránynak megfelelően)
VASÚTSZAKMAI GYAKORLATI OKTATÓK 2018.
VASÚTSZAKMAI GYAKORLATI OKTATÓK IDŐSZAKOS KÉPZÉSE 2018. Összeállította: Vadkerti Ferenc VASÚTI VIZSGAKÖZPONT 19/2011. 6. mód. Értelmező rend 2 (új 18. 19 és 20. pont) Mi tartozik a K k k körébe: k ny v,
Biztosító berendezési műszerész Budapest KTI április 10.
Név: Gyakorló teszt Születési hely: Gyakorló teszt Születési idő: 1900. január 1. Aláírás:... Biztosító berendezési műszerész Budapest KTI 2013. április 10. A dolgozat beadásának ideje:... Helyes válaszok
F.1. sz. Jelzési Utasítás, valamint F.2. sz. Forgalmi Utasítás és Függelékeiből történő vizsgáztatások tesztkérdései 1.10.
F.1. sz. Jelzési Utasítás, valamint F.2. sz. Forgalmi Utasítás és Függelékeiből történő vizsgáztatások tesztkérdései 1.10. vizsgatípus 1/69 A vizsgakérdések összeállítása a Humán Információs Rendszer Oktatási
F.1. sz. Jelzési Utasítás, valamint F.2. sz. Forgalmi Utasítás és Függelékeiből történő vizsgáztatások tesztkérdései és azok megoldása.
F.1. sz. Jelzési Utasítás, valamint F.2. sz. Forgalmi Utasítás és Függelékeiből történő vizsgáztatások tesztkérdései és azok megoldása. 1.3. A vizsgatípus 1/82 A vizsgakérdések összeállítása a Humán Információs
Egyszerűsített forgalmi vizsga (Távközlő) Budapest KTI április 10.
Név: Gyakorló teszt Születési hely: Gyakorló teszt Születési idő: 1900. január 1. Aláírás:... Egyszerűsített forgalmi vizsga (Távközlő) Budapest KTI 2013. április 10. A dolgozat beadásának ideje:... Helyes
Gyermekvasúti vonatkísérő forgalmi vizsga KTI-VVK február 20.
Név: Gyakorló teszt Születési hely: Gyakorló teszt Születési idő: 1900. január 1. Aláírás:... Gyermekvasúti vonatkísérő forgalmi vizsga KTI-VVK 2013. február 20. A dolgozat beadásának ideje:... Helyes
Jelen vizsgálatot a légi-, a vasúti és a víziközlekedési balesetek és egyéb közlekedési események szakmai vizsgálatáról szóló évi
ZÁRÓJELENTÉS 2006-0161-5 VASÚTI BALESET Szolnok és Újszász állomások között, 2006. december 12. A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak,
Írták: Bauer Károly, Füstös István, Imre Lajos, Váczi Viktor. Fotók: Füstös István, Lugosi Albert, Rigó Tamás, Szente Dávid
Írták: Bauer Károly, Füstös István, Imre Lajos, Váczi Viktor Fotók: Füstös István, Lugosi Albert, Rigó Tamás, Szente Dávid Borítógrafika: Gyurkó Zoltán, Szente Dávid A magyarázó ábrákat szerkesztette (Buzgány
EGYSZERŰSÍTETT FORGALMI INFRASTRUKTÚRA (távközlő-, erősáramú-, biz-ber. és pálya szolgálatok) FOGASKEREKŰ VASÚT
EGYSZERŰSÍTETT FORGALMI INFRASTRUKTÚRA (távközlő-, erősáramú-, biz-ber. és pálya szolgálatok) FOGASKEREKŰ VASÚT (BKV ZRT. Fogaskerekű Forgalmi Utasítás és kapcsolódó szabályozások) IDŐSZAKOS VIZSGA 2014
Mozdonyfelvigyázó forgalmi vizsga KTI-VVK február 20.
Név: Gyakorló teszt Születési hely: Gyakorló teszt Születési idő: 1900. január 1. Aláírás:... Mozdonyfelvigyázó forgalmi vizsga KTI-VVK 2013. február 20. A dolgozat beadásának ideje:... Helyes válaszok
Szolgálati menetrendkönyv a MÁV Zrt. Pályavasúti Üzletága részére. Budapest Cegléd Szolnok Debrecen Nyíregyháza Záhony
MÁV Magyar Államvasutak Zrt. Szolgálati menetrendkönyv a MÁV Zrt. Pályavasúti Üzletága részére 100 Budapest Cegléd Szolnok Debrecen Nyíregyháza Záhony Érvényes: 2011. december 11-től Gy. 148-1970/2011.
Tájékoztató. Használható segédeszköz: nincs
12/2013. (III. 29.) NFM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 841 05 Vasútforgalmi szolgálattevő Tájékoztató A vizsgázó az első lapra írja fel
ZÁRÓJELENTÉS. 2010-074-5 VÁRATLAN VASÚTI ESEMÉNY Andráshida és Zalaegerszeg állomások között 2010. február 12. 1247 sz. vonat
ZÁRÓJELENTÉS 2010-074-5 VÁRATLAN VASÚTI ESEMÉNY Andráshida és Zalaegerszeg állomások között 2010. február 12. 1247 sz. vonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a
Általános követelmények a kép tartalmával és minőségével kapcsolatban
Általános követelmények a kép tartalmával és minőségével kapcsolatban A következő követelmények egyrészt azért fontosak, hogy megfelelően dokumentálják az eseményeket (bizonyítékként felhasználóak legyenek),
2 SZABAD VASUTAS A VASÚTI D OLGOZÓK S ZABAD S ZAKSZERVEZETE LAPJA
2 SZABAD VASUTAS A VASÚTI D OLGOZÓK S ZABAD S ZAKSZERVEZETE LAPJA A VASÚTI D OLGOZÓK S ZABAD S ZAKSZERVEZETE LAPJA SZABAD VASUTAS 3 1. Mi a Bejárati jelzô fogalma? (F.1. 1.2.4.) 3 Pont a. A közlekedô vonatoknak
F.1. sz. Jelzési Utasítás, valamint F.2. sz. Forgalmi Utasítás és Függelékeiből történő vizsgáztatások tesztkérdései és azok megoldása.
F.1. sz. Jelzési Utasítás, valamint F.2. sz. Forgalmi Utasítás és Függelékeiből történő vizsgáztatások tesztkérdései és azok megoldása. 1.9. vizsgatípus 1/39 A vizsgakérdések összeállítása a Humán Információs
Iktatószám: 35477-3/2015/START 1 / 6. oldal. Menetrendfigyelés E-mailen: hirlevel.mav-start.hu
Értesítjük Tisztelt Utasaink, hogy 215 augusztus 29-én Pilis - Albertirsa és Szolnok - Püspökladány állomások között végzett pályakarbantartási munkák mit a hirdetményen feltüntetett vonok menetrendje
TM Fékezés és állomás vezérlő modul
TM-22272 Fékezés és állomás vezérlő modul Használati útmutató 2012 BioDigit Ltd. Minden jog fenntartva. A dokumentum sokszorosítása, tartalmának közzététele bármilyen formában, beleértve az elektronikai
A Vizsgaközpont által készített kérdések egy pontszámmal kerülnek értékbesorolásra
Elővárosi vasúti pályahálózaton ÁLTALÁNOS FORGALMI Infrastruktúra (BKV Zrt. HÉV F.2. sz.forgalmi és kapcsolódó szabályozások) IDŐSZAKOS VIZSGA 2014 TESZTKÉRDÉSEK A Vizsgaközpont által készített kérdések
ZÁRÓJELENTÉS VÁRTLAN VASÚTI ESEMÉNY Tárnok július sz. vonat
ZÁRÓJELENTÉS 2012-483-5 VÁRTLAN VASÚTI ESEMÉNY Tárnok 2012. július 20. 4560 sz. vonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak, körülményeinek
F.1. sz. Jelzési Utasítás, valamint F.2. sz. Forgalmi Utasítás és Függelékeiből történő vizsgáztatások tesztkérdései és azok megoldása.
F.1. sz. Jelzési Utasítás, valamint F.2. sz. Forgalmi Utasítás és Függelékeiből történő vizsgáztatások tesztkérdései és azok megoldása. 1.6. vizsgatípus 1/44 A vizsgakérdések összeállítása a Humán Információs
Vonatközlekedés és tolatás közben adható kézi-, és hangjelzések
Vonatközlekedés és tolatás közben adható kézi-, és hangjelzések V. Fejezet Tankönyv F.1. 42.-50.oldal 1 MEGÁLLJ! Megállj-jelzést kell adni: balesetveszély esetén pl.: a vonat szétszakadt, a mozdonyvezető
A Vizsgaközpont által készített kérdések egy pontszámmal kerülnek értékbesorolásra
Elővárosi vasúti pályahálózaton VASÚTI MUNKAVEZETŐ, VONALGONDOZÓ Infrastruktúra (BKV Zrt. HÉV F.2. sz.forgalmi és kapcsolódó szabályozások) IDŐSZAKOS VIZSGA 2014 TESZTKÉRDÉSEK A Vizsgaközpont által készített
Tervez2 Monor gyakorló leírása
Tervez2 Monor gyakorló leírása A Monor gyakorló a 00-06-ig menetrendi időszakhoz készült. Indítsuk el a Launcher-t. F9 billentyű lenyomása után keressük ki a megjelenő ablakból a 100-Monor.t2 fájlt, kattintás
A Vizsgaközpont által készített kérdések egy pontszámmal kerülnek értékbesorolásra
Elővárosi vasúti pályahálózaton EGYSZERŰSÍTETT FORGALMI (távközlő-, villamos felsővezetéki-, biztosítóberendezési-, pálya szakszolgálat) Infrastruktúra (BKV Zrt. HÉV F.2. sz.forgalmi és kapcsolódó szabályozások)
VASÚTI JÁRMŰVEZETŐ FOGASKEREKŰ VASÚT személyszállítás Infrastruktúra. (BKV ZRT. Fogaskerekű Vasút F.2. Forgalmi Utasítás és kapcsolódó szabályozások)
VASÚTI JÁRMŰVEZETŐ FOGASKEREKŰ VASÚT személyszállítás Infrastruktúra (BKV ZRT. Fogaskerekű Vasút F.2. Forgalmi Utasítás és kapcsolódó szabályozások) IDŐSZAKOS VIZSGA 2014 TESZTKÉRDÉSEK A Vizsgaközpont
F.1. sz. Jelzési Utasítás, valamint F.2. sz. Forgalmi Utasítás és Függelékeiből történő vizsgáztatások tesztkérdései és azok megoldása.
F.1. sz. Jelzési Utasítás, valamint F.2. sz. Forgalmi Utasítás és Függelékeiből történő vizsgáztatások tesztkérdései és azok megoldása. 1.12. vizsgatípus 1/23 A vizsgakérdések összeállítása a Humán Információs
Közlekedési Operatív Program keretében között a MÁV Zrt. hálózatán megvalósításra javasolt, előkészítés alatt álló fejlesztések
Közlekedési Operatív Program keretében 2007-2013 között a MÁV Zrt. hálózatán megvalósításra javasolt, előkészítés alatt álló fejlesztések 2010. június 10. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv 1 903 637
12. A VONATSZEMELYZET HELYE ES LÉTSZÁMA A VONATOKON
F.2. Pályavasúti üzletág Forgalmi Főosztály 12. A VONATSZEMELYZET HELYE ES LÉTSZÁMA A VONATOKON 149/279 A mozdonyok biztosítása, a vonatszemélyzet vezénylése ta. 12.1. A vonatok továbbításához szükséges
MÁV 80a számú vasúti fővonal. Rákos - Hatvan szakasz korszerűsítése
MÁV 80a számú vasúti fővonal Rákos - Hatvan szakasz korszerűsítése Rákos - Hatvan vasútvonal korszerűsítése projekt SB-RÁKOS 2017 Konzorcium Rákos - Hatvan vasútvonal korszerűsítése projekt Építés 53 km
Az 1 és a 3 pontos kérdések megoszlása a következőképpen történik:
Országos közforgalmú, térségi és saját célú pályahálózat Vezető jegyvizsgáló Infrastruktúra (MÁV Zrt F.2. sz. Forgalmi Utasítás és kapcsolódó szabályozások) Időszakos vizsga teszt kérdések. A tesztlapon
1.3/C. és 1.3./D. Forgalmi vizsga tesztkérdései F. 1. sz. Jelzési Utasítás
1.3/C. és 1.3./D. Forgalmi vizsga tesztkérdései F. 1. sz. Jelzési Utasítás 1. Mi a fázishatár? a) A villamos vontatási vonalakon az állomási és a vonali szakaszolók között, illetve transzformátorok felsővezetéki
18. Útburkolati jelek
18. Útburkolati jelek (1) Az útburkolati jelek: a) úttest szélét jelző vonal: hosszirányú folytonos az útkereszteződésnél szaggatott vonal; b) 146 terelővonal: hosszirányú egy vagy [olyan útszakaszon,
Európai Unió költségvetési időszakában a MÁV Zrt. hálózatán megvalósításra javasolt, előkészítés alatt álló fejlesztések
Európai Unió 2007-2013 költségvetési időszakában a MÁV Zrt. hálózatán megvalósításra javasolt, előkészítés alatt álló fejlesztések 2011. február 25. Az Európai Unió kiemelten támogatja a vasutak fejlesztését
A Vizsgaközpont által készített kérdések egy pontszámmal kerülnek értékbesorolásra. BKV Rt. Metró F.2. Forgalmi Utasítás (É-D)
TOLATÁSVEZETŐ földalatti (Metró) pályahálózaton É-D (M3) (BKV Rt. Metró F.2. Forgalmi Utasítás és kapcsolódó szabályozások) IDŐSZAKOS VIZSGA 2014 TESZTKÉRDÉSEK A Vizsgaközpont által készített kérdések
ZÁRÓJELENTÉS VASÚTI BALESET Tatabánya április és 4859 sz. vonatok
ZÁRÓJELENTÉS 2012-240-5 VASÚTI BALESET Tatabánya 2012. április 4. 34429 és 4859 sz. vonatok A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak,
3. sz. módosítás kérdései az F.1. sz. Jelzési Utasításból
Vezető jegyvizsgáló forgalmi vizsga ellenőrző kérdései az F.1. Jelzési Utasításhoz, az F.2. Forgalmi Utasításhoz, és az F.2. Forgalmi Utasítás Függelékeihez az Országos közforgalmú, térségi és saját célú
Ellenőrző kérdések. 2. sz. módosítás az F.1. sz. Jelzési Utasításhoz. 1.3. alfejezet. 2.2.1. pont. 2.2.2. pont. 2.4.2.5. pont
1.3. alfejezet Ellenőrző kérdések 2. sz. módosítás az F.1. sz. Jelzési Utasításhoz 1. Hol kötelesek a dolgozók a napszaknak megfelelő kézi jelzőeszközöket tolatás, illetve vonatközlekedés közben tartani?
Szolnok Záhony vasútvonal átépítése I./1-es ütem: Szajol (kiz.) Püspökladány (bez.) vasútvonal felújítása. összefoglaló jelentés 2009. december 14.
Szolnok Záhony vasútvonal átépítése I./1-es ütem: Szajol (kiz.) Püspökladány (bez.) vasútvonal felújítása összefoglaló jelentés 2009. december 14. Projekt megnevezése Forrás Támogatási kérelem kódszám
Kezelési útmutató DigiSignal-x2yyy. Verzió: 01
Kezelési útmutató DigiSignal-x2yyy Verzió: 01 1. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 Tulajdonságok... 3 Általános tulajdonságok:... 3 Típusjelölések:... 3 DigiSignal-N2 speciális tulajdonságai:... 3 DigiSignal-M2
TM-72427. Vasúti átjáró vezérlő. Railroad-crossing controller. Használati útmutató. User's manual
TM-72427 Vasúti átjáró vezérlő Használati útmutató Railroad-crossing controller User's manual 2011 BioDigit Ltd. Minden jog fenntartva. A dokumentum sokszorosítása, tartalmának közzététele bármilyen formában,
Az OpenTrack vasúti szimuláció Bemutató előadás Vasúti irányító és kommunikációs rendszerek II. 2015/2016 II. félév
Az OpenTrack vasúti szimuláció Bemutató előadás Vasúti irányító és kommunikációs rendszerek II. 2015/2016 II. félév Lövétei István Ferenc PhD hallgató Közlekedés~ és Járműirányítási Tanszék ST. épület
MÁV 80a számú vasúti fővonal. Rákos - Hatvan szakasz korszerűsítése
MÁV 80a számú vasúti fővonal Rákos - Hatvan szakasz korszerűsítése Rákos - Hatvan vasútvonal korszerűsítése projekt SB-RÁKOS 2017 Konzorcium Rákos - Hatvan vasútvonal korszerűsítése projekt Építés 53 km
Jelzőőr Budapest KTI április 10.
Név: Gyakorló teszt Születési hely: Gyakorló teszt Születési idő: 1900. január 1. Aláírás:... Jelzőőr Budapest KTI 2013. április 10. A dolgozat beadásának ideje:... Helyes válaszok száma:... Eredmény:...
A Siemens LED-optika fejlesztései
A Siemens LED-optika fejlesztései Gazdaságos működés LED használatával Restricted Siemens AG 2018 siemens.hu A fényforrások új generációja A LED-es optikákat magas rendelkezésre állás és megbízhatóság
ZÁRÓJELENTÉS. 2009-0443-5 VÁRATLAN VASÚTI ESEMÉNY Nagylapos forgalmi kitérő 2009. szeptember 05. IC75-2
ZÁRÓJELENTÉS 2009-0443-5 VÁRATLAN VASÚTI ESEMÉNY Nagylapos forgalmi kitérő 2009. szeptember 05. IC75-2 A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események
Vasúti személyfuvarozási Vasútüzemvitel-ellátó
/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Jelzési, Forgalmi és Gépészeti Utasítás
az erdei vasutak számára I. rész Jelzési utasítás TARTALOM 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 1.1 A JELZÉSEK RENDELTETÉSE... 4 1.2 A JELZÉSEK ADÁSA ÉS MEGFIGYELÉSE... 4 1.3 A JELZÉSEK ALKALMAZÁSA NAPPAL ÉS
3. sz. módosítás kérdései az F.1. sz. Jelzési Utasításból
Vezető jegyvizsgáló forgalmi vizsga ellenőrző kérdései az F.1. Jelzési Utasításhoz, az F.2. Forgalmi Utasításhoz, és az F.2. Forgalmi Utasítás Függelékeihez az Országos közforgalmú, térségi és saját célú
F.1. sz. Jelzési Utasítás:
Eltérések a hatályos F. 1. sz. Jelzési Utasítás, az F.2. sz. Forgalmi Utasítás, az F.2. sz. Forgalmi Utasítás Függelékei és az azokat felváltó új utasítások között F.1. sz. Jelzési Utasítás: Általános
Választás /Program gomb Forgató gomb Start/ Stop gomb
Kezelési útmutató akkumulátoros (12V) automata elektronikához A készülék használata Időzítés Ciklus 1. 2 Választás /Program gomb Forgató gomb Start/ Stop gomb Az akkumulátor csatlakozók megfelelő polaritással
Adóbevallás leadása elektronikusan
Adóbevallás leadása elektronikusan Ügyfélkapu regisztráció és bejelentkezés Első lépésben szükségünk lesz Ügyfélkapu fiókra ennek a létrehozásához be kell fáradnunk az okmányirodába, és regisztrációt kell
Szolgáltatási színvonal javítás a 80-as számú vasútvonalon
Szolgáltatási színvonal javítás a 80-as KÖZOP-2.5.0-09-11-2015-0004 1 Előzmények 2007-2013 közötti programozási időszakban teljes felújítások Komplex korszerűsítés; Magas beruházási költség; A rendelkezésre
Eltérések vizsgán a kérdések száma: 51 db. 3. sz. módosítás kérdései az F.1. sz. Jelzési Utasításból. 1. fejezet
Országos pályahálózaton munkavégzés, karbantartás, építés és tolatást végző járművezető forgalmi vizsga ellenőrző kérdései az F.1. Jelzési Utasításhoz, az F.2. Forgalmi Utasításhoz, és az F.2. Forgalmi
Vágányzári információ
Értesítjük Tisztelt Utasainkat, hogy 216. szeptember 3-án Üllő - Pilis állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a hirdetményen szereplő vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.
Érvényes: 2013. december 31-ig. Összeállította: Vadkerti Ferenc vizsgabiztosi, ellenőrzési és eljárási egységvezető
INFRASTRUKTÚRA VIZSGAKÉRDÉSEK ORSZÁGOS KÖZFORGALMÚ, TÉRSÉGI ÉS SAJÁT CÉLÚ VASÚTI PÁLYAHÁLÓZATRA A 19/2011. (V. 10.) NFM rendelet 3. mellékletében meghatározott vizsgához Érvényes: 2013. december 31-ig
TÁRNOK NAGYKÖZSÉG KÖZLEKEDÉSI KONCEPCIÓ TERV VIZSGÁLATI MUNKARÉSZ AZONOSÍTÁSA SOR- TÉRKÉP SZELV. ANYAGA RÖGZÍTÉS MÓDJA OSZLOP TÁBLA MEGNEVEZÉSE TARTALMA A KRESZ SZERINT SOR ÚTÜGYI MŰSZAKI ELŐÍRÁS / KRESZ
Fischer felsővezeték rendszer használati útmutató
Készült 2012-10-18, készítette Ez az útmutató segítséget nyújt a Fischer féle rendszerrel történő villamosításhoz. Képek segítségével mutatom be, hogyan a legcélszerűbb használni a rendszert. A legjobb,
Készült a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. Baross Gábor Oktatási Központtal képzési szerződésben álló vasútvállalatok munkavállalói részére
Készült a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. OKTATÁSI SEGÉDLET A Magyar Államvasutak Zrt. F. 1. sz. JELZÉSI UTASÍTÁS 3. számú módosításának F. 2. sz. FORGALMI UTASÍTÁS 4. számú módosításának F.2. sz. FORGALMI
MÁV Magyar Államvasutak Zrt. Szolgálati menetrendkönyv a MÁV-START Zrt., a MÁV-Trakció Zrt., a Rail Cargo Hungaria Zrt. és a GYSEV CARGO Zrt.
MÁV Magyar Államvasutak Zrt. Szolgálati menetrendkönyv a MÁV-START Zrt., a MÁV-Trakció Zrt., a Rail Cargo Hungaria Zrt. és a GYSEV CARGO Zrt. részére 70-78 70 Budapest Szob ŽSR Štúrovo 71 Budapest Veresegyház
ZÁRÓJELENTÉS. 2011-211-5 VÁRATLAN VASÚTI ESEMÉNY Aszód és Tura állomások között 2011. május 16. IC568 és 5503 sz. vonatok szembeközlekedése
ZÁRÓJELENTÉS 2011-211-5 VÁRATLAN VASÚTI ESEMÉNY Aszód és Tura állomások között 2011. május 16. IC568 és 5503 sz. vonatok szembeközlekedése A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti
FORGALMI DISZPÉCSER FOGASKEREKŰ VASÚT Infrastruktúra. (BKV ZRT. Fogaskerekű Vasút F.2. Forgalmi Utasítás és kapcsolódó szabályozások)
FORGALMI DISZPÉCSER FOGASKEREKŰ VASÚT Infrastruktúra (BKV ZRT. Fogaskerekű Vasút F.2. Forgalmi Utasítás és kapcsolódó szabályozások) IDŐSZAKOS VIZSGA 2014 TESZTKÉRDÉSEK A Vizsgaközpont által készített
F.1. sz. Jelzési Utasítás, valamint F.2. sz. Forgalmi Utasítás és Függelékeiből történő vizsgáztatások tesztkérdései és azok megoldása.
F.1. sz. Jelzési Utasítás, valamint F.2. sz. Forgalmi Utasítás és Függelékeiből történő vizsgáztatások tesztkérdései és azok megoldása. 1.6. A vizsgatípus 1/19 A vizsgakérdések összeállítása a Humán Információs
Készült a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. Baross Gábor Oktatási Központtal képzési szerződésben álló vasútvállalatok munkavállalói részére
Készült a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. OKTATÁSI SEGÉDLET A Magyar Államvasutak Zrt. F. 1. sz. JELZÉSI UTASÍTÁS 3. számú módosításának F. 2. sz. FORGALMI UTASÍTÁS 4. számú módosításának F.2. sz. FORGALMI
Szállítmánykísérő Budapest KTI 2013. április 10.
Név: Gyakorló teszt Születési hely: Gyakorló teszt Születési idő: 1900. január 1. Aláírás:... Szállítmánykísérő Budapest KTI 2013. április 10. A dolgozat beadásának ideje:... Helyes válaszok száma:...
A vasúti pálya felújítása, karbantartása a forgalmi szakszolgálat szemszögéből
Üzemeltetési vezérigazgató-helyettesi szervezet Forgalmi főosztály Kiss Gábor főosztályvezető 2017. Szeptember 20. A vasúti pálya felújítása, karbantartása a forgalmi szakszolgálat szemszögéből 1 1. Menetrendszerűség
a 2006-020-5 számú vasúti baleset vizsgálatának lezárása 111. sz. vasútvonal Vásárosnamény állomás
Ügyintéző Iktatószám Chikán Gábor VFO / 324 / 1 / 2008 Tárgy: Eset kategóriája: Ideje : Helye: A baleset bejelentése: a 2006-020-5 számú vasúti baleset vizsgálatának lezárása vasúti baleset, ütközés vasúti
A Vizsgaközpont által készített kérdések egy pontszámmal kerülnek értékbesorolásra. BKV Rt. Metró F.2. Forgalmi Utasítás (É-D
VASÚTI JÁRMŰVEZETŐ földalatti (Metró) pályahálózaton NEM személyszállítás Infrastruktúra É-D (M3) (BKV Rt. Metró F.2. Forgalmi Utasítás és kapcsolódó szabályozások) IDŐSZAKOS VIZSGA 2014 TESZTKÉRDÉSEK
ZÁRÓJELENTÉS. 2013-649-5 VASÚTI BALESET Kápolnásnyék és Gárdony állomások között 2013. augusztus 12. 902 sz. vonat
ZÁRÓJELENTÉS 2013-649-5 VASÚTI BALESET Kápolnásnyék és Gárdony állomások között 2013. augusztus 12. 902 sz. vonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, vasúti balesetek és váratlan vasúti
FMC 420RW egyműveletes kézi jelzésadó, továbbfejlesztett LSN-változat
Tűzjelző rendszerek FMC 420RW egyműveletes kézi jelzésadó, továbbfejlesztett LSN-változat FMC 420RW egyműveletes kézi jelzésadó, továbbfejlesztett LSN-változat www.boschsecrity.h Riasztás kiváltása a fekete
Végrehajtási Utasítás: Harkakötöny Balotaszállás - Kunfehértó-elágazás
2 3 Módosítások előjegyzése Tételszám Módosítás tárgya Iktatószám Érvényes 1. hatálybaléptetés 33948-1/2013/MAV 2013.08.26. 4 Tartalomjegyzék Módosítások előjegyzése... 4 Tartalomjegyzék... 5 1. Általános
2011-471-5 ZÁRÓJELENTÉS
ZÁRÓJELENTÉS 2011-100-5 és 2011-471-5 VÁRATLAN VASÚTI ESEMÉNYEK Kápolnásnyék állomás 2011. március 1. 2011. szeptember 21. 909 sz. gyorsvonat 24591 sz. munkavonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti
2. sz. módosítás ellenőrző kérdései az F.1. sz. Jelzési Utasításhoz
Jegyvizsgáló forgalmi vizsga ellenőrző kérdései az F.1. Jelzési Utasításhoz, az F.2. Forgalmi Utasításhoz, és az F.2. Forgalmi Utasítás Függelékeihez az Országos közforgalmú, térségi és saját célú vasúti
Módosítások előjegyzése. Hatályba lépés ideje
Módosítások előjegyzése Tételszám A módosítás száma Hatályba lépés ideje A módosítás tárgya Módosította 2 Tartalom 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 7 1.1. A Végrehajtási Utasítás hatálya... 7 1.2. A Végrehajtási
A tételhez használható segédeszközöket a vizsgaszervező biztosítja.
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben megadott szakmai követelménymodulok témaköreit tartalmazzák. A tételhez
Önállósító forgalmi. 1.4. Hatósági vizsgával záruló alapképzés X
Képzés megnevezése: Önállósító forgalmi 1. A program besorolása 1.1. Általános képzés - 1.2. Nyelvi képzés - 1.3. Szakmai képzés - 1.4. Hatósági vizsgával záruló alapképzés X 2. A program célja A vasúti
Koncepcionális javaslat Kamaraerdő buszvégállomás problémáinak realizálására
AlterBMV Közlekedési Egyesület Koncepcionális javaslat Kamaraerdő buszvégállomás problémáinak realizálására Készítette: Mezei Gyula Ellenőrizte: Hoós Bence Welker Zsombor Törökbálint, 2010. augusztus 22.
MENETRENDKIVONAT A BUDAPEST KÖZIGAZGATÁSI HATÁRÁN BELÜL IGÉNYBE VEHETŐ MÁV-VONATOKRÓL ÉRVÉNYES: AUGUSZTUS 29-TŐL. Készítette: Jakab Csaba 2005
MENETRENDKIVONAT A BUDAPEST KÖZIGAZGATÁSI HATÁRÁN BELÜL IGÉNYBE VEHETŐ MÁV-VONATOKRÓL Készítette: Jakab Csaba 2005 700 701 702 730 740 741 770 780 781 800 ÚTVONALA: KELETI PU.-KELENFÖLD ÚTVONALA: DÉLI
A JELZÉSI RENDSZER TOVÁBBFEJLESZTÉSE AZ ÚJ SEBESSÉGFOKOZATOK FIGYELEMBEVÉTELÉVEL TANULMÁNY
A JELZÉSI RENDSZER TOVÁBBFEJLESZTÉSE AZ ÚJ SEBESSÉGFOKOZATOK FIGYELEBEVÉTELÉVEL TANULÁNY 1997 TARTALOJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS... 3 2. A JELZÉSI RENDSZEREK KIALAKULÁSA... 3. JELZÉSI RENDSZEREK OSZTÁLYOZÁSA...
KRESZ és közútkezelés
KRESZ és közútkezelés Forgalmász napok Sopron 2013. június 12-13. Nagy Zoltán osztályvezető Magyar Közút NZRT. telefon: 819-9133 e-mail:nagy.zoltan@kozut.hu A józan paraszti ész hiánya minden területen
Készült a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. Baross Gábor Oktatási Központtal képzési szerződésben álló vasútvállalatok munkavállalói részére
Készült a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. OKTATÁSI SEGÉDLET A Magyar Államvasutak Zrt. F. 1. sz. JELZÉSI UTASÍTÁS 3. számú módosításának F. 2. sz. FORGALMI UTASÍTÁS 4. számú módosításának F.2. sz. FORGALMI
Kötöttpályás fejlesztések a DÉLI KÖRVASÚT környezetében
Kötöttpályás fejlesztések a DÉLI KÖRVASÚT környezetében XX. Közlekedésfejlesztési és beruházási konferencia Bük 2019.04.12. Takács Miklós közlekedéstervezési igazgató & Ferencz Edina vasútiroda vezető
3. sz. módosítás kérdései az F.1. sz. Jelzési Utasításból
Jegyvizsgáló forgalmi vizsga ellenőrző kérdései az F.1. Jelzési Utasításhoz, az F.2. Forgalmi Utasításhoz, és az F.2. Forgalmi Utasítás Függelékeihez az Országos közforgalmú, térségi és saját célú vasúti
Haladási utasítások Programozási nyelvek
12. foglalkozás Haladási utasítások Programozási nyelvek Summary A számítógépek programozását általában nyelv felhasználásával, amely utasítások egy korlátozott szótára, amelynek engedelmeskedniük kell.
Operációkutatás vizsga
Operációkutatás vizsga A csoport Budapesti Corvinus Egyetem 2007. január 9. Egyéb gyakorló és vizsgaanyagok találhatók a honlapon a Letölthető vizsgasorok, segédanyagok menüpont alatt. OPERÁCIÓKUTATÁS
Készült a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. Baross Gábor Oktatási Központtal képzési szerződésben álló vasútvállalatok munkavállalói részére
Készült a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. OKTATÁSI SEGÉDLET A Magyar Államvasutak Zrt. F. 1. sz. JELZÉSI UTASÍTÁS 3. számú módosításának F. 2. sz. FORGALMI UTASÍTÁS 4. számú módosításának F.2. sz. FORGALMI
Közlekedésautomatikai műszerész Közlekedésautomatikai műszerész
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
Időjárási csúcsok. Bemenet. Kimenet. Példa. Korlátok. Nemes Tihamér Nemzetközi Informatikai Tanulmányi Verseny, 2-3. korcsoport
Időjárási csúcsok Ismerjük N napra a déli hőmérséklet értékét. Lokálisan melegnek nevezünk egy napot (az első és az utolsó kivételével), ha az aznap mért érték nagyobb volt a két szomszédjánál, lokálisan
SZAKMA KIVÁLÓ MESTERE VERSENY Forgalmi szolgálattevők I. FORDULÓ FELADATLAPJA
SZAKMA KIVÁLÓ MESTERE VERSENY Forgalmi szolgálattevők I. FORDULÓ FELADATLAPJA Név:... Szolgálati hely:... Törzsszám:... Elérhetőség (telefon/e-mail cím):... Elért pontszám:... Javító aláírása:... Kérjük,
A Vizsgaközpont által készített kérdések egy pontszámmal kerülnek értékbesorolásra. BKV Rt. Milleniumi Földalatti Vasút F.2.
PERONŐR INFRASTRUKTÚRA MILLENIUMI FÖLDALATTI VASÚT (BKV Rt. MFAV Forgalmi Utasítás és kapcsolódó szabályozások) IDŐSZAKOS VIZSGA 2014 TESZTKÉRDÉSEK A Vizsgaközpont által készített kérdések egy pontszámmal