Korányiné Csősz Anna Lőrincz Jenő. Horváthné dr. Tóth Enikő Sebestyénné dr. Garas Médea Oktatási és Közművelődési Főosztály

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Korányiné Csősz Anna Lőrincz Jenő. Horváthné dr. Tóth Enikő Sebestyénné dr. Garas Médea Oktatási és Közművelődési Főosztály"

Átírás

1 1 BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete július 16-án (csütörtökön) megtartott rendkívüli üléséről Az ülés kezdetének időpontja: óra Az ülés helyszíne: a Polgármesteri Hivatal I. em sz. tanácsterme A jelenléti ív szerint jelen vannak:, Győri Dénes alpolgármester, Agócs Zsolt, Bányai T. Péter, Eördögh Attila, dr. Fejér Tibor, Földi Balázs, Lakatos Béla, Láng Ferenc, Marksteinné Molnár Julianna, Melega Kálmán, Nagy László, Novák Gyula, Nyulász János, dr. Pap Sándor, dr. Pénzes Károly, dr. Pluzsik Andrásné, Radványi Gábor, dr. Szkalka Tamás, Varga István. Távolmaradását jelezte: Kovács Róbert, Szász Csaba alpolgármester, Dr. Csicsay Cladius Iván tanácsnok, Bánáti Rudolf, Fehér László, Kleinheincz Gábor, Révész Máriusz, Weeber Tibor. A képviselő-testület 20 fővel határozatképes. Az ülésről hangfelvétel készül. Tanácskozási joggal jelen vannak: Dr. Neszteli István jegyző A Polgármesteri Hivatal főosztályainak képviseletében jelen vannak: Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Főosztály Szarvasi Ákos Sport, Ifjúsági és Civil Kapcsolatok Főosztály Hajdu Péter Szervezési és Ügyviteli Főosztály Korányiné Csősz Anna Lőrincz Jenő Jogi Osztály Dr. Korpai Anita Horváthné dr. Tóth Enikő Sebestyénné dr. Garas Médea Oktatási és Közművelődési Főosztály Dr. Kántásné dr. Szabó Ivett Szociális és Egészségügyi Főosztály Ehrenberger Krisztina Gazdasági és Pénzügyi Főosztály Heidum Károlyné Rappi Gabriella Polgármesteri Kabinet Dr. Ronyecz Róbert dr. Bényi Józsefné Építésügyi és Környezetvédelmi Főosztály Szili Sándor Vörösmarty Marianna Főépítész Móré Tünde 1 K/3208/49/09/IX.

2 2 Belső Ellenőrzés Közterület-felügyelet Meghívottként jelen vannak: Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. Kőbányai Egészségügyi Szolgálat Kőbányai Média és Kulturális Non-profit Kft. közbeszerzési tanácsadó szakértő Dr. Rugár Oszkár Hajnal József Fecske Károly Dr. Molnár Andor Győrffy László Dr. Nagy László Gábor ELNÖK: ELNÖK: Köszönti a megjelenteket, és az ülést megnyitja. A jelenléti ív alapján megállapítja, hogy a képviselő-testületi tagok közül 20 fő megjelent. Bejelenti, hogy a jegyzőkönyvet Kövér Anna vezeti, a testület munkáját Grécziné Mózer Andrea segíti. ELNÖK: A képviselő-testület 20 fővel határozatképes. 1258/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (20 igen, egyhangú szavazattal) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete felveszi napirendjére A Kőbányai Média és Kulturális Kht. átalakítására benyújtott Alapító Okiratának kiegészítése tárgyú előterjesztést. 1259/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (20 igen, egyhangú szavazattal) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete felveszi napirendjére a Tájékoztatás az 1848-as emlékmű pályáztatásával kapcsolatban tárgyú előterjesztést. 1260/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (20 igen, egyhangú szavazattal) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete felveszi napirendjére a Javaslat a Népligetben található Budapest X. kerületi 38442/6 hrsz.-ú ÉSC sportingatlan megvásárlási lehetőségével kapcsolatos ügyvédi felhatalmazásra tárgyú előterjesztést. 1261/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (20 igen, egyhangú szavazattal) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete felveszi napirendjére a Javaslat a Szent László Gimnázium tornatermének szigetelésére céltartalékba helyezett pénzeszköz felszabadítására tárgyú előterjesztést.

3 3 1262/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (20 igen, egyhangú szavazattal) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a napirendet a módosítással az alábbiak szerint fogadja el: 1. Javaslat a Kompetencia alapú nevelés és oktatás bevezetése Budapest Főváros X. kerület Kőbánya nevelési és oktatási intézményeiben közbeszerzési eljárás eredményének megállapítására 2. Javaslat a évi közbeszerzési tervbe való felvételre 3. Javaslat a Budapest X. ker., MÁV-telep 30. sz. épület mellett álló emlékmű (harangláb és kereszt) felújításához kapcsolódó pályázat benyújtására 4. Javaslat a Budapest X. kerület Fehér út Kerepesi út Gyakorló utca által határolt területen fizető parkolási övezet kijelölésére Mozsár Ágnes főépítész 5. Javaslat az 1142/2009. (VI.18.) számú képviselő-testületi döntés végrehajtásához szükséges forrás kiegészítésére 6. Javaslat a Kőbánya-Gergely Utca Ingatlanfejlesztő Kft. Felügyelő bizottsági tagság meghosszabbítására és Alapító Okiratának egységes szerkezetben történő elfogadására Fecske Károly ügyvezető 7. Javaslat a Széchenyi István Magyar Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola helyiségeinek bérbeadására 8. Javaslat a Budapest X. ker., Rákosvölgyi köz 14. szám alatti ingatlan vízellátásával kapcsolatban 9. Javaslat sebességmérő berendezések kihelyezésére 10. A Budapest X. kerület, Ihász utca 28. szám alatti, helyrajzi számú ingatlan megvételre történő felajánlása 11. Javaslat a Kőbánya Kis Pongrác elnevezésű (Salgótarjáni út Csilla utca Gyöngyike utca által határolt) lakótelep integrált szociális városrehabilitációját elindító KMOP /A jelű pályázat pénzügyi alapadatainak előzetes jóváhagyására Mozsár Ágnes főépítész

4 4 12. Javaslat a H.P. Mérnöki Iroda Kft.-vel kötött szerződés a Száva utca évi felújítási tervének aktualizálása forrásának biztosítására Bajtek Mihályné főosztályvezető 13. A Kőbányai Média és Kulturális Non-profit Kft augusztus 20-ai rendezvényterve és költségigénye Győrffy László ügyvezető 14. A Kőbánya SC kérelme rendkívüli költségvetési támogatás kérése Őcsi Gábor elnök 15. Javaslat a Szent Katalin Gyógyszertár ideiglenes szolgálati rendjére Ehrenberger Krisztina főosztályvezető 16. Javaslat a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat és a Kőbánya- Gergely Utca Ingatlanfejlesztő Kft. között a 42137/34 hrsz.-ú ingatlan bérletére és park üzemeltetésére vonatkozóan létrejött megállapodás módosítására Fecske Károly ügyvezető 17. Javaslat az S1 állagmegóvási költségsor felosztásának módosítása Fecske Károly vezérigazgató 18. Tájékoztatás a Népligetet érintő, 38442/10; 38440/27; 38440/39 hrsz.-ú ingatlanügyekkel kapcsolatban 19. Javaslat forrás biztosításra a Kőbánya-Gergely Utca Ingatlanfejlesztő Kft. részére munkaügyi perek kifizetése tárgyában Fecske Károly ügyvezető 20. Javaslat közterület-használati engedély visszavonása tárgyában kiadott határozat elleni fellebbezés elbírálására 21. Egyebek Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának tájékoztatása a fővárosi (kerületi) játszótéri illemhelyek hiánya miatti vizsgálatról Tájékoztató Európai Uniós pályázatokról 22. A Kőbányai Média és Kulturális Kht. átalakítására benyújtott Alapító Okiratának kiegészítése Győrffy László ügyvezető 23. Tájékoztatás az 1848-as emlékmű pályáztatásával kapcsolatban Nagy László, a Szobrok és emlékhelyek állítására létrehozott munkacsoport vezetője 24. Javaslat a Népligetben található Budapest X. kerületi 38442/6 hrsz.-ú ÉSC sportingatlan megvásárlási lehetőségével kapcsolatos ügyvédi felhatalmazásra

5 5 Nagy László bizottsági elnök 25. Javaslat a Szent László Gimnázium tornatermének szigetelésére céltartalékba helyezett pénzeszköz felszabadítására Nyulász János bizottsági elnök A napirend 1./ tárgya: Javaslat a Kompetencia alapú nevelés és oktatás bevezetése Budapest Főváros X. kerület Kőbánya nevelési és oktatási intézményeiben közbeszerzési eljárás eredményének megállapítására 1263/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (17 igen, 1 ellenszavazattal, 1 tartózkodással) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a Kompetencia alapú nevelés és oktatás bevezetése Budapest Főváros X. kerület Kőbánya nevelési és oktatási intézményeiben tárgyú egyszerű közbeszerzési eljárás nyertesének a Civitas Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézetet (1061 Budapest, Király u. l6.) hirdeti ki az 1-2. és 7. részek vonatkozásában az alábbiak szerint: 1. rész bruttó ,-Ft 2. rész bruttó ,-Ft 7. rész bruttó ,-Ft július 31. Dr. Neszteli István jegyző Végrehajtás előkészítéséért felelős: 1264/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (19 igen, egyhangú szavazattal) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a Kompetencia alapú nevelés és oktatás bevezetése Budapest Főváros X. kerület Kőbánya nevelési és oktatási intézményeiben tárgyú közbeszerzési eljárás 3., 4., 5., 6., 8., 9., 10., és 11. részét eredménytelennek nyilvánítja, és hivatalos közbeszerzési tanácsadó felkérésével új pályázatot ír ki szeptember 30. Dr. Neszteli István jegyző Végrehajtás előkészítéséért felelős: A napirend 2./ tárgya: Javaslat a évi közbeszerzési tervbe való felvételre

6 6 1265/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (19 igen, egyhangú szavazattal) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a Budapest X. ker., Somfa u.- Ceglédi út - Balkán u. kereszteződésében körforgalmú út kiépítésére irányuló hirdetmény közzétételével induló egyszerű közbeszerzési eljárást 85 M Ft becsült költséggel felveszi a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat évi közbeszerzési tervébe, kiegészítve ezzel a 1006/2009. (V. 26.) számú határozatát. Egyúttal felkéri a polgármestert a közbeszerzési pályázat megindítására. - közbeszerzési tervbe felvétel: - közbeszerzési eljárás lefolytatása: október 15. Végrehajtás előkészítéséért felelős: 1266/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (19 igen, egyhangú szavazattal) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete ÚjhegyI sétány 1-3. földgázszolgáltatás igénybevétele tárgyú hirdetmény közzétételével induló egyszerű közbeszerzési eljárást 30 M Ft becsült költséggel felveszi a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat évi közbeszerzési tervébe, kiegészítve ezzel a 1006/2009. (V. 26.) számú határozatát. Egyúttal felkéri a polgármestert a közbeszerzési pályázat megindítására. - közbeszerzési tervbe felvétel: - közbeszerzési eljárás lefolytatása: szeptember 15. Végrehajtás előkészítéséért felelős: A napirend 3./ tárgya: Javaslat a Budapest X. ker., MÁV-telep 30. sz. épület mellett álló emlékmű (harangláb és kereszt) felújításához kapcsolódó pályázat benyújtására 1267/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (15 igen, egyhangú szavazattal) Budapest Fővárosi X. kerület Kőbánya Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy készíttessen felmérési tervet, költségvonzattal a Kada utca Sörgyár utca kereszteződésében lévő szőlőfürtös feszület felújítására augusztus 28. Dr. Neszteli István jegyző Végrehajtás előkészítéséért felelős:

7 7 1268/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (20 igen, egyhangú szavazattal) Budapest Fővárosi X. kerület Kőbánya Önkormányzata részt vesz a Fővárosi Közgyűlés Városfejlesztési és Városképvédelmi Bizottsága által Műemléki Alap 2009 címmel kiírt pályázaton a Bp. X. ker. MÁV-telep emlékmű felújításával. Felkéri a polgármestert a Műemléki Alap 2009 pályázati felhívásra benyújtandó pályázathoz szükséges intézkedések és nyilatkozatok megtételére. Dr. Neszteli István jegyző Végrehajtás előkészítéséért felelős: A napirend 4./ tárgya: Javaslat a Budapest X. kerület Fehér út Kerepesi út Gyakorló utca által határolt területen fizető parkolási övezet kijelölésére Mozsár Ágnes főépítész 1269/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (18 igen, 2 ellenszavazattal) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete kezdeményezi a Kerepesi út Fehér út Gyakorló utca Hatház utca által határolt területen fizető parkolási övezet kijelölését. Egyben felkéri a polgármestert, hogy a képviselő-testület döntését küldje meg a Főpolgármester részére fővárosi közgyűlési jóváhagyásra július 30. Végrehajtás előkészítéséért felelős: Mozsár Ágnes főépítész A napirend 5./ tárgya: Javaslat az 1142/2009. (VI. 18.) számú képviselő-testületi döntés végrehajtásához szükséges forrás kiegészítésére 1270/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (19 igen, egyhangú szavazattal) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a Kőbánya- Gergely Utca Ingatlanfejlesztő Kft.-nél végzendő átfogó igazságügyi szakértői vizsgálat költségeinek fedezetére az 1142/2009. (VI. 18.) számú önkormányzati határozatában biztosított fedezeten túl, további eft fedezetet biztosít a működési célú általános tartalék kerete terhére.

8 8 Egyben felkéri a polgármestert, hogy az előirányzat-módosítások végrehajtása, valamint azoknak a költségvetési rendeletben történő átvezetése érdekében a szükséges intézkedéseket tegye meg. Végrehajtás előkészítéséért felelős: Bajtek Mihályné főosztályvezető A napirend 6./ tárgya: Javaslat a Kőbánya-Gergely Utca Ingatlanfejlesztő Kft. Felügyelő bizottsági tagság meghosszabbítására és Alapító Okiratának egységes szerkezetben történő elfogadására Fecske Károly ügyvezető 1271/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (17 igen, 1 ellenszavazattal, 1 tartózkodással) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a Kőbánya- Gergely Utca Ingatlanfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság egységes szerkezetű Alapító Okirat-tervezete VII. fejezet 5. pontja r), s) és t) alpontjának jelölését z), x) és y) jelölésre módosítja, egyben az 5. z) alpontját az alábbiak szerint fogadja el: z) a társaság vezető tisztségviselőire, felügyelő bizottsági tagjaira vonatkozó szabályzat elfogadása. A szabályzatban foglaltak alapján a szabályzattal érintett személyi kör javadalmazásának (így különösen díjazásának, munkabérének, végkielégítésének, egyéb juttatásának) megállapítása; 1272/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (19 igen, egyhangú szavazattal) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete Dr. Szkalka Tamás elnök megbízatásának lejártát követően a Kőbánya-Gergely Utca Ingatlanfejlesztő Kft. Felügyelő Bizottságának tagjává választja Agócs Zsolt képviselőt (2009. július 16-ától július 15-éig) 5 évre szóló határozott időre. 1273/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (14 igen szavazattal, 4 tartózkodással) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete minősített többség hiányában nem hosszabbítja meg Nagy Lászlónak, a Kőbánya-Gergely Utca Ingatlanfejlesztő Kft. Felügyelő Bizottsága tagjának megbízását június 14-ig. 1274/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (9 igen, 9 ellenszavazattal) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete nem határozza meg a Kőbánya-Gergely Utca Ingatlanfejlesztő Kft. Felügyelő Bizottságának létszámát 5-7 főben.

9 9 1275/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (7 igen, 9 ellenszavazattal) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete nem határozza meg a Kőbánya-Gergely Utca Ingatlanfejlesztő Kft. Felügyelő Bizottságának létszámát 6 főben. 1276/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (15 igen szavazattal, 1 tartózkodással) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a Kőbánya- Gergely Utca Ingatlanfejlesztő Kft. könyvvizsgálója, a Juma Profi Kft. megbízatását további két évre, június 14-ig meghosszabbítja havi Ft díjazás mellett. 1277/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (13 igen, 1 ellenszavazattal, 2 tartózkodással) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete, mint a Kőbánya- Gergely Utca Ingatlanfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság (1107 Budapest, Ceglédi út 30.) alapítója a /2009. (VII.16.) és a 1276/2009. (VII. 16.) számú határozatokkal elfogadott módosításokkal együtt jóváhagyja a társaság egységes szerkezetű Alapító Okiratát. A napirend 7./ tárgya: Javaslat a Széchenyi István Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola helyiségeinek bérbeadására 1278/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (18 igen, egyhangú szavazattal) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete visszavonja az 1556/2008. (X.16.) számú határozatát. 1279/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (16 igen szavazattal, 1 tartózkodással) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy kössön öt évre szóló ( ig) bérleti szerződést ,-Ft + áfa/hó/osztály bérleti díjjal a SZILTOP Oktatási Korlátolt Felelősségű Társasággal (székhelye: 2011 Budakalász, Erdőhát u. 84.) a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Széchenyi István Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola (székhelye: 1108 Budapest, Újhegyi sétány 1-3.) épületében levő helyiségek bérbeadására, a jegyzőkönyv 1. számú mellékletében található bérleti szerződéstervezetben foglalt feltételekkel.

10 10 Végrehajtás előkészítésért felelős: A napirend 8./ tárgya: Javaslat a Budapest X., Rákosvölgyi köz 14. szám alatti ingatlan vízellátásával kapcsolatban 1280/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (11 igen, 1 ellenszavazattal, 8 tartózkodással) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete biztosítja a Rákosvölgyi köz elnevezésű közterületen (a Rákosvölgyi utcai vezeték meghosszabbításával történő) vízvezeték hálózat kiépítésének teljes költségét, összesen bruttó eft-ot, a képviselő-testület működési célú általános tartalékkerete terhére. Egyben felkéri a polgármestert a szükséges szerződés megkötésére és aláírására szeptember 30. Végrehajtás előkészítéséért felelős: Szarvasi Ákos Bajtek Mihályné főosztályvezetők A napirend 9./ tárgya: Javaslat sebességmérő berendezések kihelyezésére 1281/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (12 igen szavazattal, 7 tartózkodással) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete egyetért azzal, hogy a Gyakorló utcában a Szakközépiskola előtti gyalogátkelőhelyhez, valamint az Újhegyi úton az Uszoda előtti gyalogátkelőhelyhez 2-2 db sebességmérő berendezés kerüljön kihelyezésre. A sebességmérők kihelyezéséhez szükséges bruttó 5 M Ft-ot az Előkészítő feladatok költségvetési sorról átcsoportosítja e feladat fedezetének biztosítására. Egyben felkéri a polgármestert a kivitelezéshez szükséges pályázat lefolytatására. - átcsoportosításra: - sebességmérők kihelyezésére: szeptember 30. Dr. Neszteli István jegyző Végrehajtás előkészítéséért felelős: Bajtek Mihályné k A napirend 10./ tárgya: A Budapest X. kerület, Ihász utca 28. szám alatti, helyrajzi számú ingatlan megvételre történő felajánlása

11 /2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (17 igen szavazattal, 1 tartózkodással) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, folytasson tárgyalásokat újabb kedvezményes hitelfelvételi lehetőségek érdekében, ezzel párhuzamosan pedig történjen meg az ajánlattevő értesítése a határidő módosításáról, továbbá a hitelfelvételi lehetőségek biztosításának tisztázása után készíttessen újabb forgalmi értékbecslést egy független értékbecslő szervezettel a Futureál I. Ingatlanbefektetési Alap tulajdonában lévő Budapest X., Ihász u. 28. szám alatti hrsz.- ú ingatlanról augusztus 30. Dr. Neszteli István jegyző Végrehajtás előkészítéséért felelős: Bajtek Mihályné k A napirend 11./ tárgya: Javaslat a Kőbánya Kis Pongrác elnevezésű (Salgótarjáni út Csilla utca Gyöngyike utca által határolt) lakótelep integrált szociális városrehabilitációját elindító KMOP /A jelű pályázat pénzügyi alapadatainak előzetes jóváhagyására Mozsár Ágnes főépítész 1283/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (16 igen, egyhangú szavazattal) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete egyetért azzal, hogy a Közép-magyarországi Operatív Program «Integrált szociális városrehabilitáció» Hagyományos építésű városi területek rehabilitációja (KMOP /A) pályázatot a Budapest, X. ker. Salgótarjáni út Pongrác út Csilla utca Gyöngyike utca által határolt területre, az ún. Kis Pongrác lakótelep területére nyújtsa be a 2009 őszén kihirdetésre kerülő határidőre augusztus 30. Végrehajtás előkészítéséért felelős: Mozsár Ágnes főépítész Dr. Ronyecz Róbert főosztályvezető 1284/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (14 igen, egyhangú szavazattal 6 fő nem vett részt a szavazásban) Budapest Főváros X. ker. Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete egyetért azzal, hogy a Közép-magyarországi Operatív Program «Integrált szociális városrehabilitáció» Hagyományos építésű városi területek rehabilitációja (KMOP /A) pályázat önkormányzati önrész fedezetét az Önkormányzat, mint Projektgazda max. bruttó 300 millió

12 12 Ft összegben az esetleges kieső bevételekre képzett céltartalék terhére biztosítsa augusztus 30. Végrehajtás előkészítéséért felelős: Mozsár Ágnes főépítész Bajtek Mihályné Dr. Ronyecz Róbert főosztályvezetők 1285/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (14 igen szavazattal, 2 tartózkodással) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete egyetért azzal, hogy a Közép-magyarországi Operatív Program «Integrált szociális városrehabilitáció» Hagyományos építésű városi területek rehabilitációja Kiemelt projekt (KMOP /B) pályázatot is benyújtsa az Önkormányzat a Budapest, X. ker. Salgótarjáni út Pongrác út Csilla utca Gyöngyike utca által határolt területre, az ún. Kis Pongrác lakótelep területére a 2009 őszén kihirdetésre kerülő határidőre, a /2009. (VII.16.) számú határozatokkal elfogadott, azonos feltételekkel augusztus 30. Végrehajtás előkészítéséért felelős: Mozsár Ágnes főépítész Dr. Ronyecz Róbert főosztályvezető A napirend 12./ tárgya: Javaslat a H.P. Mérnöki Iroda Kft.-vel kötött szerződés a Száva utca évi felújítási tervének aktualizálása forrásának biztosítására Bajtek Mihályné főosztályvezető 1286/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (17 igen szavazattal, 1 tartózkodással) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete bruttó ,- Ft-ot biztosít a felhalmozási célú általános tartalékkeret terhére a H.P. Mérnöki Iroda Kft.-vel kötött a Budapest X. kerület Száva utca évi felújítási tervének aktualizálása, felülvizsgálata szerződés fedezetére. Egyben felkéri a polgármestert az előirányzat-módosítás végrehajtása, illetve a költségvetési rendeletben történő átvezetése érdekében a szükséges intézkedések megtételére. Végrehajtás előkészítéséért felelős: Bajtek Mihályné főosztályvezető A napirend 13./ tárgya: A Kőbányai Média és Kulturális Non-profit Kft augusztus 20-ai rendezvényterve és költségigénye

13 13 Győrffy László ügyvezető 1287/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (13 igen szavazattal, 5 tartózkodással) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a Kőbányai Média és Kulturális Non-profit Kft augusztus 20-ai programjaira tett javaslatát jóváhagyja. 1288/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (13 igen szavazattal, 5 tartózkodással) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a Kőbányai Média és Kulturális Non-profit Kft augusztus 20-ai programjaira és marketing-reklám költségeire bruttó ,-Ft összeget biztosít, melynek forrása egyrészt a Szent László Napok rendezvényre tervezett keretből maradt 2,7 millió Ft, melyet egyúttal fel is szabadít, továbbá a fennmaradó ,-Ft-ot a képviselő-testület működési célú általános tartalékkeretéből biztosítja. Végrehajtás előkészítéséért felelős: Bajtek Mihályné főosztályvezető Győrffy László ügyvezető A napirend 14./ tárgya: A Kőbánya SC kérelme rendkívüli költségvetési támogatás kérése Őcsi Gábor elnök 1289/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (17 igen szavazattal, 2 tartózkodással) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a Kőbánya Sport Club (1105 Budapest, Ihász u. 24.) részére évre további bruttó 4,5 millió forint összegű működési célú pénzeszközt ad át a képviselő-testület esetleges kieső bevételek ellensúlyozására képzett céltartalék kerete terhére, melyből 4,5 M Ft összeget felszabadít azzal, hogy az átadott összegből 4 millió forintot az úszó szakosztály, 500 ezer forintot a kajak-kenu szakosztály működésére biztosít. Egyben felkéri a polgármestert, hogy a megállapodást kösse meg. Végrehajtás előkészítéséért felelős: Bajtek Mihályné Hajdu Péter főosztályvezetők Őcsi Gábor elnök

14 14 A napirend 15./ tárgya: Javaslat a Szent Katalin Gyógyszertár ideiglenes szolgálati rendjére Ehrenberger Krisztina főosztályvezető 1290/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (8 igen, 5 ellenszavazattal, 2 tartózkodással 19 fő jelenléte mellett) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete egyszerű többség hiányában nem járul hozzá, hogy a Budapest X. ker., Gergely u. 40. szám alatti Szent Katalin közforgalmú gyógyszertár a nyári szabadságolások miatt ideiglenesen, augusztus 10-től augusztus 24-ig zárva tartson, ügyeleti nyitva tartás biztosítása mellett. 1291/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (13 igen szavazattal, 4 tartózkodással) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul ahhoz, hogy az 1103 Budapest, Gergely u. 40. szám alatti Szent Katalin közforgalmú gyógyszertár a nyári szabadságolások miatt ideiglenesen, augusztus 10-től augusztus 24-ig zárva tartson július 31. Kovács Róbert alpolgármester Dr. Neszteli István jegyző Végrehajtás előkészítésért felelős: Ehrenberger Krisztina főosztályvezető A napirend 16./ tárgya: Javaslat a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat és a Kőbánya-Gergely Utca Ingatlanfejlesztő Kft. között a 42137/34 hrsz.-ú ingatlan bérletére és park üzemeltetésére vonatkozóan létrejött megállapodás módosítására Fecske Károly ügyvezető 1292/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (8 igen, 1 ellenszavazattal, 7 tartózkodással) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a évi költségvetés 15. számú mellékletében elfogadott, a Kőbánya-Gergely Közpark költségeire soron szereplő Ft összegű céltartalékot nem szabadítja fel. 1293/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (12 igen szavazattal, 7 tartózkodással) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a Kőbánya- Gergely Utca Ingatlanfejlesztő Kft. részére az Önkormányzattal kötött, a 42137/34 hrsz. alatt nyilvántartott volt bányatelekre vonatkozó, bérleti szerződés alapján június 30- áig történő elszámolással eft + áfa összeget biztosít, melynek forrása a évi költségvetés 9. számú mellékletében a 9/79. soron rendelkezésre álló 50 M ft. Egyben felkéri a polgármestert a határozatban foglaltaknak megfelelő bérleti szerződésmódosítás aláírására.

15 15 Végrehajtás előkészítésért felelős: Győri Dénes alpolgármester Dr. Neszteli István jegyző Bajtek Mihályné főosztályvezető Fecske Károly ügyvezető A napirend 17./ tárgya: Javaslat az S1 állagmegóvási költségsor felosztásának módosítására Fecske Károly vezérigazgató 1294/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (14 igen szavazattal, 2 tartózkodással) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a 4/2009. (II. 20.) számú önkormányzati rendeletével megalkotott évi költségvetése 12. számú mellékletében, a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. ingatlan beruházásai soron Sörgyár I telep állagmegóvás kiadásaira a bruttó eft-ból, a pincerendszer állagmegóvási munkálataira eft + áfa, a volt munkásszálló épületének tetőszerkezeti munkálataira eft + áfa, a Szent László napi rendezvény biztosításának felújítási munkáihoz eft +áfa, a szellőzők felszíni felújítására eft + áfa, az Eiffel épület főajtóinak cseréjére eft + áfa összeget biztosít, továbbá eFt + áfa összegű bonyolítási díjért a munkák elvégzésével és a feladat bonyolításával a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt.-t bízza meg. Egyben felkéri a polgármestert a feladat lebonyolítására vonatkozó szerződés megkötésére a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt.-vel. Győri Dénes alpolgármester Fecske Károly vezérigazgató Végrehajtás előkészítéséért felelős: Bajtek Mihályné főosztályvezető A napirend 18./ tárgya: Tájékoztatás a Népligetet érintő, 38442/10, 38440/27, 38440/39 hrsz.-ú ingatlanügyekkel kapcsolatban 1295/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (16 igen, egyhangú szavazattal) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy forduljon a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-hez a (Népliget) 38442/10 hrsz.-ú ingatlan állami tulajdonban lévő 5734/ tulajdoni hányadának a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat tulajdonába kerülése érdekében. Győri Dénes alpolgármester

16 16 Végrehajtás előkészítéséért felelős: 1296/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (15 igen, egyhangú szavazattal) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete jóváhagyja a T ttszámú változási vázrajz szerinti telekhatár-rendezést, és az annak alapján a 38440/39 hrsz.-ú ingatlanból a 38440/27 hrsz.-ú ingatlanhoz szabályozott 3091 m 2 területnek a Fővárosi Önkormányzat tulajdonából a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat tulajdonába történő térítésmentes átadását tulajdonjog-rendezés jogcímén. (Az ingatlanok határrendezéséről és tulajdonjogi rendezéséről szóló megállapodás a jegyzőkönyv 2. számú mellékletét képezi.) Egyben felkéri a polgármestert a megállapodás aláírására és a tulajdonjogi rendezéshez szükséges további nyilatkozatok megtételére augusztus 15. Győri Dénes alpolgármester Végrehajtás előkészítéséért felelős: A napirend 19./ tárgya: Javaslat forrás biztosítására a Kőbánya-Gergely Utca Ingatlanfejlesztő Kft. részére munkaügyi perek kifizetésére tárgyában Fecske Károly ügyvezető ELNÖK: Az Ötv. 12. (4) bekezdésének a) pontja alapján z á r t ü l é s t rendel el. - Z Á R T Ü L É S - A napirend 20./ tárgya: Javaslat közterület-használati engedély visszavonása tárgyában kiadott határozat elleni fellebbezés elbírálására ELNÖK: Az Ötv. 12. (4) bekezdésének a) pontja alapján z á r t ü l é s t rendel el. - Z Á R T Ü L É S - A napirend 21./ tárgya: Egyebek Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának tájékoztatása a fővárosi (kerületi) játszótéri illemhelyek hiánya miatti vizsgálatról

17 /2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (16 igen, egyhangú szavazattal) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete az állampolgári jogok országgyűlési biztosa által a fővárosi játszótéri illemhelyek hiánya miatt lefolytatott vizsgálata alapján készített, OBH 3962/2007. számú jelentését tudomásul veszi. Egyben kiemeli, hogy az Önkormányzat a jövőben is nagyobb tömegeket vonzó közhasználatú zöldterületein kialakítandó játszó-, illetve sporthelyeit nyilvános illemhelyek kialakításával kívánja megvalósítani. Tájékoztató Európai Uniós pályázatokról 1306/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (15 igen, egyhangú szavazattal) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete visszavonja a KMOP kódszámmal meghirdetésre került az Egyenlő esélyű hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) című pályázati felhívásra benyújtani tervezett pályázattal kapcsolatban meghozott 960/2009 (V.21.), 961/2009 (V.21.), 962/2009 (V.21.), 963/2009 (V.21.), 964/2009 (V.21.) számú határozatait. 1307/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (14 igen, egyhangú szavazattal 5 fő nem vett részt a szavazásban) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete visszavonja a KMOP kódszámmal meghirdetésre került, Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése című pályázati felhívásra benyújtani tervezett pályázattal kapcsolatban meghozott 956/2009 (V.21.), 958/2009 (V.21.), 959/2009 (V.21.) számú határozatait. 1308/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (16 igen, egyhangú szavazattal) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete megerősíti a 1307/2009. (VII.16.) számú határozatát, melyben visszavonta a KMOP kódszámmal meghirdetésre került, Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése című pályázati felhívásra benyújtani tervezett pályázattal kapcsolatban meghozott 956/2009 (V.21.), 958/2009 (V.21.), 959/2009 (V.21.) számú határozatait. 1309/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (6 igen, 7 ellenszavazattal, 2 tartózkodással) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a KMOP kódszámmal, meghirdetésre került, Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése című pályázati felhívásra benyújtani tervezett pályázattal kapcsolatban meghozott, a kerékpárút hálózati tanulmányterv elkészítésére vonatkozó 957/2009 (V.21.) számú határozata alapján rendelkezésre álló 1,9 M Ft-ot nem biztosítja a kerületi kerékpárút hálózati tanulmányterv elkészítésére, és egyben a 957/2009 (V.21.) számú határozatát visszavonja.

18 18 A napirend 22./ tárgya: A Kőbányai Média és Kulturális Kht. átalakítására benyújtott Alapító Okiratának kiegészítése Győrffy László ügyvezető 1310/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (13 igen, egyhangú szavazattal 6 fő nem vett részt a szavazásban) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a Kőbányai Média és Kulturális Kht. módosított Alapító Okiratának kiegészítését jóváhagyja, egyben felkéri az ügyvezetőt, hogy a változásokat a Cégbíróságon jelentse be. Győrffy László ügyvezető A napirend 23./ tárgya: Tájékoztatás az 1848-as emlékmű pályáztatásával kapcsolatban Nagy László, a Szobrok és emlékhelyek állítására létrehozott munkacsoport vezetője 1311/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (16 igen, egyhangú szavazattal) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete az 1848-as emlékmű pályázatával kapcsolatos tájékoztatót tudomásul veszi. 1312/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (16 igen, egyhangú szavazattal) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete az 1848-as emlékmű pályáztatására megállapított 10 millió forintos keretösszeg felhasználást módosítja, és felkéri a Szobrok és emlékhelyek állítására létrehozott munkacsoportot, hogy a következő nyílt eljárású pályázatban a keretösszeg az emlékhely elkészítésének, felállításának költségeit tartalmazza. A pályázati anyaghoz mellékelni kell a területrendezés tervét, látványtervét, valamint becsült költségeit. A képviselő-testület biztosítja a pályázatok második és harmadik díjának fedezetét, összesen Ft-ot. A felsorolt költségek fedezetét mindösszesen Ft-ot - az esetlegesen kieső bevételek fedezetére képzett működési céltartalék terhére biztosítja oly módon, hogy a Ft összeget az 1848-as emlékmű pályáztatásával kapcsolatos felhalmozási célú céltartalékba helyezi. Nagy László a munkacsoport vezetője Végrehajtás előkészítéséért felelős: Bajtek Mihályné Dr. Ronyecz Róbert főosztályvezetők

19 /2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (16 igen, egyhangú szavazattal) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete az 1848-as emlékmű pályáztatásával kapcsolatos felhalmozási célú céltartalékból a TYPO jeligéjű, 2. helyezett pályamű díjazására felszabadít Ft-ot. Nagy László a munkacsoport vezetője Végrehajtás előkészítéséért felelős: Bajtek Mihályné Dr. Ronyecz Róbert főosztályvezetők 1314/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (16 igen, egyhangú szavazattal) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a területrendezés költségeiről a pályázat második fordulójának elbírálását követően, a felmerülő költségek ismeretében kíván dönteni. a pályázat második fordulójának elbírálását követően Nagy László a munkacsoport vezetője Végrehajtás előkészítéséért felelős: Dr. Ronyecz Róbert főosztályvezető A napirend 24./ tárgya: Javaslat a Népligetben található Budapest X. kerületi 38442/6 hrsz.-ú ÉSC sportingatlan megvásárlási lehetőségével kapcsolatos ügyvédi felhatalmazásra Nagy László bizottsági elnök 1315/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (13 igen szavazattal, 5 tartózkodással) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy adjon meghatalmazást a Jurasits Ügyvédi Iroda (eljáró ügyvéd: dr. Jurasits Zsolt) részére a Népligetben található Budapest X. kerületi 38442/6 hrsz.-ú ÉSC sportingatlan megvásárlási lehetőségével kapcsolatos további tárgyalások lefolytatására, valamint a szükséges intézkedések megtételére a képviselő-testület döntésének előkészítése érdekében, az ügyvédi irodával kötött érvényes megbízási szerződés keretén belül. Végrehajtás előkészítéséért felelős: dr. Korpai Anita osztályvezető

20 /2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (13 igen szavazattal, 1 tartózkodással 5 fő nem vett részt a szavazásban) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy a Népligetben található Budapest X. kerületi 38442/6 hrsz.-ú ÉSC sportingatlan megvásárlási lehetőségével kapcsolatban a pártok képviselőivel együtt folytasson tárgyalásokat. 1317/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (14 igen, egyhangú szavazattal 5 fő nem vett részt a szavazásban) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a 1316/2009. (VII.16.) számú határozatában foglaltak alapján felkéri dr. Pap Sándort, hogy a Népligetben található Budapest X. kerületi 38442/6 hrsz.-ú ÉSC sportingatlan megvásárlási lehetőségével kapcsolatos tárgyalásokon vegyen részt. 1318/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (14 igen, egyhangú szavazattal 5 fő nem vett részt a szavazásban) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a 1316/2009. (VII.16.) számú határozatában foglaltak alapján felkéri Nagy Lászlót, hogy a Népligetben található Budapest X. kerületi 38442/6 hrsz.-ú ÉSC sportingatlan megvásárlási lehetőségével kapcsolatos tárgyalásokon vegyen részt. 1319/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (17 igen szavazattal, 1 tartózkodással) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a 1316/2009. (VII.16.) számú határozatában foglaltak alapján felkéri Bányai T. Pétert, hogy a Népligetben található Budapest X. kerületi 38442/6 hrsz.-ú ÉSC sportingatlan megvásárlási lehetőségével kapcsolatos tárgyalásokon vegyen részt. A napirend 25./ tárgya: Javaslat a Szent László Gimnázium tornatermének szigetelésére céltartalékba helyezett pénzeszköz felszabadítására Nyulász János bizottsági elnök 1320/2009. (VII. 16.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata (17 igen, egyhangú szavazattal) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a évi költségvetésének 15. számú mellékletében a Szent László Gimnázium tornatermének szigetelésére felhalmozási céltartalékba helyezett 10 millió forint összegből bruttó Ft-ot felszabadít, és átcsoportosítja a Szent László Gimnázium költségvetésébe azzal, hogy a kivitelezés teljes bonyolítását a gimnázium végzi.

21 21 Egyben felkéri a polgármestert, tegye meg a szükséges intézkedéseket az átcsoportosítás költségvetési rendeleten történő átvezetésére. Dr. Neszteli István jegyző Végrehajtás előkészítéséért felelős: Bajtek Mihályné főosztályvezető Sárkány Péter igazgató ELNÖK: Bejelenti, hogy a következő soros testületi ülés augusztus 27-én (csütörtökön) lesz, 9 órai kezdettel. A képviselő-testületi ülés befejezésének ideje: óra. K.m.f. Dr. Neszteli István jegyző Verbai Lajos polgármester

Dr. Maródi Gabriella Sport, Ifjúsági és Civil Kapcsolatok Főosztály Hajdu Péter Szervezési és Ügyviteli Főosztály

Dr. Maródi Gabriella Sport, Ifjúsági és Civil Kapcsolatok Főosztály Hajdu Péter Szervezési és Ügyviteli Főosztály 1 BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2008. október 30-án (csütörtökön) megtartott

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT 1 BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. május 27-én (csütörtökön) megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2008. szeptember 30-án (kedden) megtartott

Részletesebben

Sport, Ifjúsági és Civil Kapcsolatok Főosztály Hajdu Péter Jógáné Szabados Henrietta Szervezési és Ügyviteli Főosztály

Sport, Ifjúsági és Civil Kapcsolatok Főosztály Hajdu Péter Jógáné Szabados Henrietta Szervezési és Ügyviteli Főosztály 1 BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. február 5-én (csütörtökön) megtartott

Részletesebben

dr. Kántásné dr. Szabó Ivett Szociális és Egészségügyi Főosztály Ehrenberger Krisztina Gazdasági és Pénzügyi Főosztály

dr. Kántásné dr. Szabó Ivett Szociális és Egészségügyi Főosztály Ehrenberger Krisztina Gazdasági és Pénzügyi Főosztály 1 BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. szeptember 23-án (csütörtökön)

Részletesebben

Dr. Maródi Gabriella Sport, Ifjúsági és Civil Kapcsolatok Főosztály Hajdu Péter Jógáné Szabados Henrietta Szervezési és Ügyviteli Főosztály

Dr. Maródi Gabriella Sport, Ifjúsági és Civil Kapcsolatok Főosztály Hajdu Péter Jógáné Szabados Henrietta Szervezési és Ügyviteli Főosztály 1 BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2008. november 20-án (csütörtökön) megtartott

Részletesebben

Sport, Ifjúsági és Civil Kapcsolatok Főosztálya Hajdu Péter Jógáné Szabados Henrietta Szervezési és Ügyviteli Főosztály

Sport, Ifjúsági és Civil Kapcsolatok Főosztálya Hajdu Péter Jógáné Szabados Henrietta Szervezési és Ügyviteli Főosztály 1 BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT A 2010. augusztus 26-án (csütörtökön) megtartott üléséről Az ülés kezdetének időpontja: 9 00 óra Az ülés helyszíne:

Részletesebben

zon szep~kér4selő-resrület

zon szep~kér4selő-resrület ..,\ IKTAT ASRA ATVEVE:J BUDA,~~X. RÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT zon szep~kér4selő-resrület - GAZDA ÁGI BIZOTTSÁGA PÉNZ.. GYI BIZOTTSÁGA HrRfH:TFEJ1CIDSZ1i!E:Ssi"I EE:s KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁGA KULTURÁLIS,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE i J E G Y Z Ő K Ö N Y V A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2008. július 22-én (kedden) megtartott

Részletesebben

A 1129/2009. (VI. 18.) számú képviselő-testületi határozattal a Képviselő-testület az ADITUS-RVI Konzorciumot hirdette ki az eljárás nyerteseként.

A 1129/2009. (VI. 18.) számú képviselő-testületi határozattal a Képviselő-testület az ADITUS-RVI Konzorciumot hirdette ki az eljárás nyerteseként. ív i - V,-erüief Kőbányai " ^ * i^eló'-testülct ülése BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI KABINET bucmpesr, Tárgy: Tájékoztató a KMOP-2009-5.1.1/A jelű,

Részletesebben

dr. Maródi Gabriella Sport, Ifjúsági és Civil Kapcsolatok Főosztály Hajdu Péter Jógáné Szabados Henrietta Szervezési és Ügyviteli Főosztály

dr. Maródi Gabriella Sport, Ifjúsági és Civil Kapcsolatok Főosztály Hajdu Péter Jógáné Szabados Henrietta Szervezési és Ügyviteli Főosztály 1 BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. december 8-án (kedden) megtartott

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület. Önkormányzat Képviselő-testület ülése

Budapest Főváros X. kerület. Önkormányzat Képviselő-testület ülése Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése Budapest Főváros X. kerület A^l ftgu/sjjl/ QDOQl Kőbányai Önkormányzat l^ / / "' Polgármesteri Hivatala Budapest, Városüzemeltetési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET PÉNZÜGYI BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a Pénzügyi Bizottság 2011. március 9-én megtartott ülésén, a Budapest Főváros X. kerület

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. április 20-án (kedden) megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. > :'.! :.' ;. : ' : ~ ; \' ::~-l. ;( Előterjesztő: dr. Pap Sándor alpolgámiester. T

JEGYZŐKÖNYV. > :'.! :.' ;. : ' : ~ ; \' ::~-l. ;( Előterjesztő: dr. Pap Sándor alpolgámiester. T BUAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV Készült a Pénzügyi Bizottság 2012. december ll-én megtartott ülésén, a Budapest Főváros X. kerület

Részletesebben

BUDAPESTFŐVÁROSt.KERbt~~~AIÖNkORMÁNYZAT

BUDAPESTFŐVÁROSt.KERbt~~~AIÖNkORMÁNYZAT 1 ~--..._..--... ~ "-"'---- '- -'"' '~""""'- '~ -,---\ i IK '1, r ~, ~ ~ "'., '1 --y -,.; 1' 'E l ~ '. ~ 4. i"\ l. /\ ;) f\.1~ ;~,>J l:t v. : l! t r"'"-'.--.vn...i4.

Részletesebben

Sport, Ifjúsági és Civil Kapcsolatok Főosztály Hajdu Péter Jógáné Szabados Henrietta Szervezési és Ügyviteli Főosztály

Sport, Ifjúsági és Civil Kapcsolatok Főosztály Hajdu Péter Jógáné Szabados Henrietta Szervezési és Ügyviteli Főosztály K/5193/7/2010/IX. BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. március 18-án

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V K/28475/6/2011/IX. BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET Népjóléti Bizottság J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Népjóléti Bizottság 2011. szeptember 13-án megtartott ülésén

Részletesebben

* * * BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

* * * BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű végrehajtott, a határidő módosításra javasolt, a visszavonásra javasolt és a folyamatban lévő határozatokról,

Részletesebben

jegyző a Humán IrodaSzociális és Egészségügyi Csoport vezetője a Bárka Kőbányai Szociális és Gyermekjóléti Központ vezetője

jegyző a Humán IrodaSzociális és Egészségügyi Csoport vezetője a Bárka Kőbányai Szociális és Gyermekjóléti Központ vezetője BUDAPEST FÖV ÁROS X. KERÜLET KÖBÁ vllf~kö~má.~yzát i. KÉPVISELŐ-TESTÜLET NÉPJÓLÉTI BIZOTTS A Készült a Népjóléti Bizottság 2012. augusztus 21-én a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR május 2.

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR május 2. JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2016. május 2. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 2. napján 14.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt

Részletesebben

2809 SZFPT 2 4. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Főosztály

2809 SZFPT 2 4. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Főosztály Budapest Főváros X. kerület Kőbányai önkormányzat Képviselő-testület ülése Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Főosztály Budapest,

Részletesebben

Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 8-ai rendkívüli testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 8-ai rendkívüli testületi üléséről készült jegyzőkönyv Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 8-ai rendkívüli testületi üléséről készült jegyzőkönyv napirendjei: - Pályázat egészségügyi alapellátást szolgáló (háziorvosi, házi

Részletesebben

BUDAPESTFŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

BUDAPESTFŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV 'l " BUAPESTFŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GAZASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV Készült a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság 2016. szeptember 29-én a Budapest Főváros

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 35/2014.(VII.23.) önkormányzati határozat 36/2014.(VII.23.)

Részletesebben

1<C.J!. IStvin a b1iottság-- jv)5:tj~fr!j/ JDI3j IX. . rw~llék!"ct. l r-:uj~];irn: Az ülés kezdetének időpontja: 8 30 óra

1<C.J!. IStvin a b1iottság-- jv)5:tj~fr!j/ JDI3j IX. . rw~llék!ct. l r-:uj~];irn: Az ülés kezdetének időpontja: 8 30 óra ------~~~~~~~~~~~~~~~~~~-------- BUAPESTFŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK KULTURÁLIS, OKTATÁSI ÉS SPORT ~IZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV ''-~ -.-" r-ltllht!!..n~st }':Őy..\ROS X. KERÜLET

Részletesebben

K)L;8vs/t/:,;4'{íi ko,i"1-j

K)L;8vs/t/:,;4'{íi ko,i1-j IKTATAS Készült a Gazdasági Bizottság 2014. június Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés kezdetének időpontja: 9 10 óra e~~ 12-én a Budapest Főváros X. kerület

Részletesebben

Határozati kivonat. a Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottság június 09-i üléséről ( együttes ülés a Jogi és a Tulajdonosi Bizottságokkal!

Határozati kivonat. a Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottság június 09-i üléséről ( együttes ülés a Jogi és a Tulajdonosi Bizottságokkal! Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottság Határozati kivonat a Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottság 2009. június 09-i üléséről ( együttes ülés a Jogi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. részéről

JEGYZŐKÖNYV. a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. részéről BUAPESTFŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GAZASÁGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV Készült a Gazdasági Bizottság 2013. április 3-án a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

Részletesebben

Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2014. március 27-ei ülésén született döntések, valamint a szavazás nyilvános adatai:

Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2014. március 27-ei ülésén született döntések, valamint a szavazás nyilvános adatai: 2014. március 27-ei ülésén született döntések, valamint a szavazás nyilvános adatai: Kálmán), távol lévő 3 fő (Kismoni László, Pintér Attila, Selyem József) megalkotta az 5/2014. (IV.1.) önkormányzati

Részletesebben

SQG. számú előterjesztés

SQG. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere SQG. számú előterjesztés I. Tartalmi összefoglaló Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt.-vel kötött 2015.

Részletesebben

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

...,... -LK- , ~:~:~~. ~}i~;~)~.t~~~ i~rlc/1:.~!9jcc~rel._ l r!~--!l!;;~~o.;;;j 1~_,.(,-J ~-,.F-:1...,

...,... -LK- , ~:~:~~. ~}i~;~)~.t~~~ i~rlc/1:.~!9jcc~rel._ l r!~--!l!;;~~o.;;;j 1~_,.(,-J ~-,.F-:1..., Készült a Kulturális, Oktatási és Sport Bizottság 2012. augusztus 22-én a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatala hivatalos he~,.bejr(.cl3tj.. ~.. ~. -~...~'~. ;:$;~~=1f.--

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/26/2007. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. november 15-én megtartott

Részletesebben

KIVONAT. Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.december 18-i testületi nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

KIVONAT. Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.december 18-i testületi nyílt ülésének jegyzőkönyvéből KIVONAT Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.december 18-i testületi nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 296/2014.(XII.18.) sz. határozat: Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/2/2008. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2008. január 17-én megtartott

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ. Megállapítja, hogy a Bizottság egybehangzó 4 igen szavazattal az előterjesztések zárt ülésen történő tárgyalását elfogadta.

ÖSSZEFOGLALÓ. Megállapítja, hogy a Bizottság egybehangzó 4 igen szavazattal az előterjesztések zárt ülésen történő tárgyalását elfogadta. 03-3/15-26/2016. ÖSSZEFOGLALÓ Készült a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2016. szeptember 15-ei, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendkívüli nyílt ülésén. Jelen vannak: dr. Csizmadia

Részletesebben

2015. január 19-i rendkívüli képviselő-testületi ülés

2015. január 19-i rendkívüli képviselő-testületi ülés Napirend előtt: 2015. január 19-i rendkívüli képviselő-testületi ülés 1/2015. (I.19.) Kt. H A T Á R O Z A T Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy mai rendkívüli

Részletesebben

Összefoglaló. a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2015. február 24-én, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendes üléséről

Összefoglaló. a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2015. február 24-én, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendes üléséről 03-3/63-5/2015. Összefoglaló a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2015. február 24-én, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendes üléséről Jelen vannak: Oszoli Dénes a Bizottság

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ. Készült a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság január 4-ei, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendkívüli ülésén.

ÖSSZEFOGLALÓ. Készült a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság január 4-ei, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendkívüli ülésén. 03-3/15-1/2017. ÖSSZEFOGLALÓ Készült a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2017. január 4-ei, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: dr. Csizmadia Péter a

Részletesebben

8.sz. Jegyzőkönyv HATÁROZATOK:

8.sz. Jegyzőkönyv HATÁROZATOK: Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 8/2018. 8.sz. Jegyzőkönyv Készült: Csörögi Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében (2135 Csörög, Akácfa utca 30.) szám alatti épületben

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: KOZP/4657-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 29-én 16,30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Ráckeve Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. július 15-én megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal II. emeleti tanácskozó

Részletesebben

Összefoglaló. Megállapítja, hogy a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 4 igen egyhangú szavazattal a módosított napirendi sort elfogadta.

Összefoglaló. Megállapítja, hogy a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 4 igen egyhangú szavazattal a módosított napirendi sort elfogadta. 03-3/10-1/2013. Összefoglaló a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2013. január 22-én, a Városháza II. emelet 203. számú helyiségében megtartott soron következő üléséről Jelen vannak: Oszoli Dénes,

Részletesebben

A pályázati koordináció az alábbi főbb feladatok elvégzését követeli meg a fejlesztéspolitikai és pályázati referensek részéről:

A pályázati koordináció az alábbi főbb feladatok elvégzését követeli meg a fejlesztéspolitikai és pályázati referensek részéről: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése ^jj^aú±b^^ BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET Budapest, MM--WÁ+-H KŐBÁNYI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJE Tárgy; Javaslat a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Bicske Városháza I. emeleti díszterem Bicske, Hősök tere 4. 2017. november 8. 8.30

Részletesebben

dr. Maródi Gabriella Sport, Ifjúsági és Civil Kapcsolatok Főosztály Jógáné Szabados Henrietta Szervezési és Ügyviteli Főosztály

dr. Maródi Gabriella Sport, Ifjúsági és Civil Kapcsolatok Főosztály Jógáné Szabados Henrietta Szervezési és Ügyviteli Főosztály 1 BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. február 15-én (hétfőn) megtartott

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA M E G H Í V Ó

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA M E G H Í V Ó Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA M E G H Í V Ó a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság 2014. november 18-án (kedden) 14 órai kezdettel

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 14-én Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében tartott rendkívüli nyílt üléséről Jelen voltak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete július 13-án. megtartott nyílt üléséről

Jegyzőkönyv. Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete július 13-án. megtartott nyílt üléséről Határozat: 145-153 Rendelet: - Jegyzőkönyv Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete 2009. július 13-án megtartott nyílt üléséről Jegyzőkönyv Készült a Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete

Részletesebben

1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KIVONAT

1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KIVONAT Ikt. szám: 9-3/9/2010. 1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KIVONAT Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. május

Részletesebben

NYÍLT ÜLÉSE. 3. számú jegyzőkönyve (2012. ÁPRILIS 3.) Határozatok: 17/ /2012. Kt. hat.

NYÍLT ÜLÉSE. 3. számú jegyzőkönyve (2012. ÁPRILIS 3.) Határozatok: 17/ /2012. Kt. hat. Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 3. számú jegyzőkönyve (2012. ÁPRILIS 3.) Határozatok: 17/2012. - 19/2012. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA. JEGYZŐKÖNYV amely készült

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA. JEGYZŐKÖNYV amely készült RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Iktatószám: 17-5/2/2014. Helyszín: a Polgármesteri Hivatal III. emelet 301. számú tárgyalójában

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/12/2011.

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/12/2011. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/12/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete június 23-án megtartott. rendkívüli Nyílt üléséről

Jegyzőkönyv. A Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete június 23-án megtartott. rendkívüli Nyílt üléséről Határozat: 215-217 Rendelet: - Jegyzőkönyv A Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. június 23-án megtartott rendkívüli Nyílt üléséről 1 Jegyzőkönyv Készült a Zalakaros Város Önkormányzata

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1/2013/JT. 2/2013. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2014. június 18.

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2014. június 18. JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2014. június 18. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 18. napján 9 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt

Részletesebben

15/2018. (IX.17.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 17-én megtartott RENDKÍVÜLI üléséről

15/2018. (IX.17.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 17-én megtartott RENDKÍVÜLI üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 15/2018. (IX.17.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. szeptember 17-én megtartott RENDKÍVÜLI üléséről Bátonyterenye

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 29-én megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 29-én megtartott üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 29-én megtartott üléséről Határozat száma: 88/2012.(VIII.29.) 89/2012.(VIII.29.) 90/2012.(VIII.29.) 91/2012.(VIII.29.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 142/2013. (XI.13.) Pályázat mikrobusz vásárlására 143/2013.

Részletesebben

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő napirend szerint tartsa az ülését, az alábbi kiegészítésekkel:

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő napirend szerint tartsa az ülését, az alábbi kiegészítésekkel: 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/2/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 4. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. november 22-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

*/ *>gp/ **&/La**. Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere

*/ *>gp/ **&/La**. Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere */ *>gp/ **&/La**. Budapest,. 9 MA 11 Tárgy; Javaslat a HADAR

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend

Jegyzőkönyv. Napirend Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 30-án 16 órakor megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt, Csernik József,

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/6/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/6/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/6/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

2./ Javaslat Pilis Város Önkormányzata Sportkoncepciójának felülvizsgálatára. Előterjesztő: Simó Gáborné polgármester

2./ Javaslat Pilis Város Önkormányzata Sportkoncepciójának felülvizsgálatára. Előterjesztő: Simó Gáborné polgármester HATÁROZATOK amely készült a Fejlesztési Bizottság 2015. augusztus 24.-én 17 óra 00 perctől kezdődően, a Pilisi Polgármesteri Hivatal tanácstermében (2721, Pilis, Kossuth Lajos út 47.) megtartott nyilvános

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 26. napján megtartott üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 4-én megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésén meghozott

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság december 12-én 11:30 órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság december 12-én 11:30 órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2018. december 12-én 11:30

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága 2008. április 15-én tartott munkaterv szerinti nyilvános üléséről Jelen voltak: Dr. Ferenczi Attila bizottság elnöke Mezei Zsolt bizottsági

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 20-án megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/7/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/7/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/7/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mizák Zoltán Mikó Imre. Balzsay Károly. Magyar Jánosné. országos szakmai szervezet képviselője

JEGYZŐKÖNYV. Mizák Zoltán Mikó Imre. Balzsay Károly. Magyar Jánosné. országos szakmai szervezet képviselője JEGYZŐKÖNYV amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestületének az Oktatási, Közművelődési Ifjúsági és Sport Bizottsága 2015. február 10. napján 11.05 órakor a Polgármesteri

Részletesebben

Mezőkovácsházi Polgármesteri Hivatal

Mezőkovácsházi Polgármesteri Hivatal Mezőkovácsházi Polgármesteri Hivatal 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u. 176. : 68 / 381 011; / : 68 / 381 656; 15/2017. sz. kt. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkovácsháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

az Újhegyi Uszoda és Strandfürdő alapító okirata az alábbiak szerint módosuljon:

az Újhegyi Uszoda és Strandfürdő alapító okirata az alábbiak szerint módosuljon: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Oktatási és Közművelődési Főosztály Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése Budapest,, 20(19 UK

Részletesebben

A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. július 7-én (csütörtökön) megtartott rendkívüli üléséről

A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. július 7-én (csütörtökön) megtartott rendkívüli üléséről BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. július 7-én (csütörtökön) megtartott rendkívüli

Részletesebben

RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE. 18. számú jegyzőkönyve (2013. JÚLIUS 30.) Határozatok: 115/2013. 118/2013. Kt. hat.

RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE. 18. számú jegyzőkönyve (2013. JÚLIUS 30.) Határozatok: 115/2013. 118/2013. Kt. hat. Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE 18. számú jegyzőkönyve (2013. JÚLIUS 30.) Határozatok: 115/2013. 118/2013. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 28-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 28-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 28-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2016. október 5-i ülésére! Készítette: Balya András önkormányzati referens JELENTÉS az Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Iktatószám: 17-1/3/2016. Helyszín: Időpont: a Polgármesteri Hivatal III. emelet 301. számú

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 10-én 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 10-én 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Ikt.szám: 692-1/2014 JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 10-én 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Iktatószám: IV. 59-19/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 30-i rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

KMOP-2009-5.2.2/B Budapesti integrált városfejlesztési program - Budapesti kerületi központok fejlesztése

KMOP-2009-5.2.2/B Budapesti integrált városfejlesztési program - Budapesti kerületi központok fejlesztése BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI KABINET f. vi-- X. kerület Kőbányai 'Á *'.»-n-.: -ve[ \istílő-testülct ülése éaj^bo2mjzoo^_ Budapest, Tárgy: Tájékoztatás

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK január 05-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK január 05-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: 59-3/2017/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. január 05-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 1. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma

Részletesebben

1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T 1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/11/2007. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. április 10-én megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Miután a napirendi pontokkal kapcsolatban javaslat, módosítás nem volt, a bizottság az alábbi határozatot hozta:

JEGYZŐKÖNYV. Miután a napirendi pontokkal kapcsolatban javaslat, módosítás nem volt, a bizottság az alábbi határozatot hozta: JEGYZŐKÖNYV Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottságának 2015. május 6-án 9.00 órakor a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal nagytermében

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 14.-én 16,00 órakor megtartott RENDKÍVÜLI üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 14.-én 16,00 órakor megtartott RENDKÍVÜLI üléséről JEGYZŐKÖNYV 2009. július 14.-én 16,00 órakor megtartott RENDKÍVÜLI üléséről Az ülés helye: Az ülés vezetője: A Képviselő-testületből jelen vannak: A Képviselő-testületből távol vannak: Hivatalból jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T

J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottsága J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T Készült: A Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság 2011. november

Részletesebben

K ü l s ő v a t K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a. Tel: 89/ ; 20/ Fax.: 89/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

K ü l s ő v a t K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a. Tel: 89/ ; 20/ Fax.: 89/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V K ü l s ő v a t K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a 9532 K ü l s ő v a t, K o s s u t h u. 7 0. Tel: 89/342-090; 20/418-8690 Fax.: 89/342-090 e-mail: pmkvat@gmail.com Szám: 107-3/2014. J E G Y Z Ő K

Részletesebben

Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete november 25-én 17,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről

Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete november 25-én 17,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: 32-13/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2015. november 25-én 17,00 órai kezdettel

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK Kistelek Képviselő-testület 2013. október 03-án tartott nyílt ülésének határozatairól

Részletesebben

Horváthné dr. Tóth Enikő Oktatási és Közművelődési Főosztály. dr. Kántásné dr. Szabó Ivett Szociális és Egészségügyi Főosztály

Horváthné dr. Tóth Enikő Oktatási és Közművelődési Főosztály. dr. Kántásné dr. Szabó Ivett Szociális és Egészségügyi Főosztály 1 BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. július 8-án (csütörtökön) megtartott

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság 2015. november 10. -ei üléséről. 742/2015. (11.10.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság 2015. november 10. -ei üléséről. 742/2015. (11.10.)TELB. Határozat +Belváros-Lipótváros V. ker. Önkormányzat a A Tárgy:napirend 742/2015. (11.10.)TELB. Határozat A úgy dönt, hogy a kiküldött 27/2015 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat elfogadja, azzal a módosítással,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi Közös Önkormányzati Hivatal Magyargencsi Kirendeltség hivatali helyisége

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi Közös Önkormányzati Hivatal Magyargencsi Kirendeltség hivatali helyisége Magyargencs Község Önkormányzata Ügyszám: /2015. Jegyzőkönyv Készült: Magyargencs Község Képviselő-testülete 2016. január 14-i nyilvános üléséről, mely 16 óra 00 perckor kezdődött. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi

Részletesebben

dr. Maródi Gabriella Sport, Ifjúsági és Civil Kapcsolatok Főosztály Hajdu Péter Jógáné Szabados Henrietta Szervezési és Ügyviteli Főosztály

dr. Maródi Gabriella Sport, Ifjúsági és Civil Kapcsolatok Főosztály Hajdu Péter Jógáné Szabados Henrietta Szervezési és Ügyviteli Főosztály 1 BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. szeptember 24-én (csütörtökön)

Részletesebben

dr. Maródi Gabriella Sport, Ifjúsági és Civil Kapcsolatok Főosztály Hajdu Péter Szervezési és Ügyviteli Főosztály

dr. Maródi Gabriella Sport, Ifjúsági és Civil Kapcsolatok Főosztály Hajdu Péter Szervezési és Ügyviteli Főosztály 1 BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. november 19-én (csütörtökön) megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének április 2-án 17 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének április 2-án 17 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. április 2-án 17 órakor megtartott rendkívüli

Részletesebben

Javaslat Eperföld utcai ingatlanok árverési értékesítésének jóváhagyására (kiosztós) dr. Spiegler Tamás osztályvezető Vagyonkezelési Osztály

Javaslat Eperföld utcai ingatlanok árverési értékesítésének jóváhagyására (kiosztós) dr. Spiegler Tamás osztályvezető Vagyonkezelési Osztály Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal V a g y o n k e z e l é s i O s z t á l y 1239 Budapest, Grassalkovich út 170. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat Eperföld utcai

Részletesebben

l r-~""""''"~' " - "..."i l ~UJ13 S7fPl' n ' 1!

l r-~''~'  - ...i l ~UJ13 S7fPl' n ' 1! '", ;!'"" """"'"'" ' -... - ~ _-) 6,~-.,-,,... ~...,.. ~... ~!>" -"'-""""'''" '...,l f IKTATt\SRi\ /\TVEVE.: l r-~""""''"~' " - "..."i l ~UJ13 S7fPl' n ' 1! BUAPEST FÖV ÁR~S x. KE~:tJLET ~~BÁ~YAI Ö~KOR

Részletesebben