RFV Regionális Fejlesztési, Beruházó, Termelő és Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. Igazgatóságának. Jelentése
|
|
- Gréta Kelemen
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 RFV Regionális Fejlesztési, Beruházó, Termelő és Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Igazgatóságának Jelentése a Társaság üzleti évében kifejtett tevékenységéről - az ügyvezetésről, a Társaság vagyoni helyzetéről és üzletpolitikájáról Az RFV Nyrt. Igazgatósága az alábbiakról tájékoztatja tisztelt részvényeseit és leendő befektetőit, eleget téve a gazdasági társaságokról szóló évi IV. törvényben foglalt kötelezettségének. 1. Tájékoztatás a gazdasági év jelentős eseményeiről, ügyvezetésről, üzletpolitikáról 2008 év első felében az áthúzódó sárospataki közétkeztetési beruházás, illetve a józsefvárosi fütési projekt 2. üteme voltak a jelentősebb munkák. A Veszprém megyei Önkormányzattal létrehozott közös cégünk a közbeszerzési törvény értelmezése körül kialakult jogi vita miatt csak novembertől tudta elkezdeni tényleges tevékenységét. Sajnálatos módon a projekt előre megtervezett pénzügyi finanszírozását a válság annulálta, így jelentős többletmunkával, adhoc áthidaló pénzügyi megoldásokkal sikerült csak a partner felé vállalt kötelezettségeinknek eleget tenni. A közbeszerzési jogvita miatt az érdi önkormányzattal létrehozott közös cégünk nem került bejegyzésre, az önkormányzat eredeti döntését megváltoztatva elállt a szerződéskötéstől. A hivatkozott jogvitában az elsőfokú bírósági döntés - részünkre kedvező irányban _ már megszületett, jelenleg várjuk a másodfokú eljárás eredményét. Az év folyamán a részvények árfolyamának látványos emelkedésével együtt jelentősen nőtt a közkézhányad, meghaladta a 3%-0t. Deklarált szándéka a tulajdonosoknak a közkézhányad további növelése. A vezetés meghirdetett stratégicijában - melyhez részvénykibocsátást - három főbb irányt jelölt meg: társította tervezett eszközként a ~ Külfóldi terjeszkedés ~ Belső cégirányítás megerősítése ~ Energetikai innovációban, fejlesztésben való részvétel A részvénykibocsátás előkészítése megtörtént, az összes engedély birtokába jutottunk, ám közvetlenül a tervezett kibocsátási időpont előtt beköszöntött a gazdasági válság. Ugyanakkor a cég eltervezett stratégicijának mentén energetikai fejlesztéseket kívánt elindítani, illetve azokhoz társulni - már a kibocsátást megelőzően. Ennek egyik lépéseként vásároltunk üzletrészt az RFV Galga Power System Kft-ben. A müanyaghulladékból pirolízissel olajat és gázt előállító berendezés üzemi próbái megfeleltek az elvárásoknak, adminisztratív engedélyezési eljárása azonban - rajtunk kívül álló okokból - elhúzódott, még jelenleg sincs véglegesen lezárva. Szándéknyilatkozatot írtunk alá a Mester Kft-ben való üzletrészvásárlásról, melyhez fedezetet az elmaradt részvénykibocsátás biztosított volna - így az üzlettől kénytelenek voltunk elállni. A célkitüzésekkel összhangban étrehoztuk az RFV Slovak s.r.o. leányvállalatunkat. Az RFV Románia élére új ügyvezető t találtunk. A két külföldi leány egyenlőre még nem tudott üzletet kötni - a jelen körülmények között ennek esélyei romlottak.
2 A cég Felügyelő Bizottságából - jelentős vállalkozói elfoglaltságai miatt _ távozott Tokaj Gergely. Helyét Istók Ede foglalta el, akit az FB elnökévé választott. A Társaság tevékenységére váratlanul jelentős negatív hatással volt az októberben bekövetkezett gazdasági válság, elsősorban a - tevékenységből szükségszeruen következő _ jelentős hitel állomány kamatterheinek növekedésén keresztül. A Társaság az eltervezett növekedés miatt felfejlesztett központi apparátus át mintegy 40%-al csökkentette, jelentős erőfeszítéseket tett és tesz a válság hatásaként érezhetően növekvő fizetési késedelmek likviditásrontó hatásának mérséklésére. Lépéseket tervez tenni a megnövekedett kamatterhek Üegybanki kamatnövekedés, országkockázat miatt többszöröződött kockázati kamatfelár) okozta veszteség mérséklésére. 2. Az RFV cégcsoport IFRS szerinti konszolidált éves beszámolójának, illetve az RFV Nyrt. egyedi éves beszámolójának bemutatása 2.1. Az RFV Nyrt évre vonatkozó, IFRS szerinti konszolidált mérlege és eredmény kimutatása: Tárgyi eszközök Befektetési célú ingatlanok Immateriális javak Társult vállalatban lévő részesedések Egyéb részesedések Goodwill Hosszú lejáratú követelések Halasztott adó követelések Éven túli eszközök készletek Vevő és egyéb követelések Kapcsolt követelések Aktív időbeli elhatárolások Forgatási célú értékpapírok Pénzeszközök és pénzeszköz egyenértékesek 3 n Forgóeszközök, Eszközök összesen Jegyzett tőke Tőketartalék Eredmény tartalék Értékelési tartalék KUlső tul részesedése Saját tőke Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök Céltartalékok Halasztott adó köt változás december 31-hez -48% 2931% -2% 77% 111% 73% -100% 52% 90% -19% 0% 70% -63% -75% 16% -100% %
3 Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek Hosszú lejáratú kötelezettsé Szállítók, egyéb kötelezettségek Kapcsolt vállalati kötelezettségek Rövid lejáratú hitelek és kölcsönök Passzív időbeli elhatárolások Rövidlejáratú kötelezettségek Saját tőke és kötelezettségek összesen 19% 60% 73% 18% 55% -19% Értékesítés nettó árbevétele Árbevétel ELÁBÉ 72% 72% % Bruttó haszon l J53508 "o-o' 38% % % % % % 20% 37% 17% Pénzügyi bev/ ráf. Társult váll. Értékelése % Adózás előtti eredmény Külső tulajdonosi részesedés Adóráfordítás Nettó eredmény 9% -190% 75% 1% 2.2. Az RFV Nyrt évre vonatkozó számvitel i törvény szerinti egyedi mérlege és eredmény kimutatása: Tárgyi eszközök Befektetési célú ingatlanok Immateriális javak Társult vállalatban lévő részesedések Egyéb részesedések Goodwill I
4 Hosszú lejáratú követelések Halasztott adó követelések É~en túli eszközök készletek Vevő és egyéb követelések Kapcsolt követelések Aktív időbeli elhatárolások Forgatási célú értékpapírok Pénzeszközök és pénzeszköz egyenértékesek Forgóeszközök O l Eszközök összesen Jegyzett tőke Tőketartalék Eredmény tartalék Értékelési tartalék KUlsö tul részesedése Saját tőke 20 OOO O l l Szállítók, egyéb kötelezettségek Kapcsolt vállalati kötelezettségek Rövid lejáratú hitelek és kölcsönök Passzív időbeli elhatárolások Rövid lejáratú kötele.zettségek l december 3] RFV l Pénzügyi bev/ ráf. Társult váll. Értékelése
5 Az RFV Nyrt december 31. napjára vonatkozó időszaki beszámolójában foglaltakhoz képest a társaság auditált beszámolója szerinti, E,-Ft összegű adózott eredménye jelentős eltérést mutat. A gyorsjelentéshez képest bekövetkezett változtatások az alábbi okokra vezethető ek vissza: Az RFV-GALGA POWER SYSTEM Termelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságban szerzett tulajdon miatt bekövetkező 37 millió forintos pénzügyi eredmény a Cégbíróság késedelmes bejegyzése miatt számvitelileg r. negyedévében jelentkezett. A korábbi években készletre vett szolgáltatások a válság várható negatív hatásai miatt kivezetésre kerültek mintegy 100 millió forint értékben. A korábbi gyakorlathoz képest szigorúbb értékvesztéseket számoltunk el, melyet szintén a válság várható negatív hatásaival indokolunk. A romló önkormányzati fizetési fegyelem, az alulfinanszírozottsága és a prognosztizálható további veszélyeztethetik a cég cash termelő képességét. önkormányzatok megszorítások a fokozódó jövőben A Magyarországon kialakult kamatok és finanszírozási felárak sürgetővé teszik hiteleink újratárgyalását. Tárgyalásokat kezdeményezünk bankunkkal kölcsöneink EURO-ba történő konvertálásáról, ugyanis a forint kölcsön terhek a forint akár %-os további leértékelődése esetén is magasabb költséget jelentenek társaságunk számára, mintha EURO alapú hiteleink lennének. További projektek finanszírozására az eddigi gyakorlattól eltérő en szintén EURO-ban kerülhet sor. Előrehaladott tárgyalásokat folytatunk egy 25 millió EURO-s hitelkeret kialakításáról, mely a cég további jelentős növekedését alapozhatja meg. Az Igazgatóság javaslatot tesz a társaság legfőbb szervének, hogya évre vonatkozóan osztalék kifizetés ne történjen, a teljes tárgyévi eredmény kerüljön eredménytartalékba. 3. Felelős társaságirányítási jelentés prezentálása Az RFV Nyrt. Igazgatósága elkészítette a jogszabályi előírásoknak eleget téve a felelős társaságirányítási jelentését, melyet jelen beszámoló mellékletekeként közzétesz a tisztelt részvényesek tájékoztatása céljából. Budapest, április 14. Igazgatóság RFV Nyrr Bp., SZllmruló u. /9. Adószám: 13;19061) Ranks7..sz.: 12(}1)100[~.t~"" I172O-/)I,}IIJú!J()(I
K Ö Z G Y Ű L É S I M E G H Í V Ó
K Ö Z G Y Ű L É S I M E G H Í V Ó Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (a továbbiakban Társaság, székhelye: 1106 Budapest, Keresztúri út 30-38.) értesíti tisztelt részvényeseit, hogy
RészletesebbenHungarian Interim Management Kft. 1122 Budapest, Ráth György utca 54. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ. 2009. évről 2009. január 1-2009. december 31.
1122 Budapest, Ráth György utca 54. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2009. évről 2009. január 1-2009. december 31. "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) Sor- A tétel megnevezése Előző év Előző év(ek) Tárgyév 01.
Részletesebben2017. ÉVI BESZÁMOLÓ. Mérleg : - Eszközök - Források. Eredmény-kimutatás. Cash-flow kimutatás
1 2 0 5 2 5 8 5-6 8 1 0-1 1 4-0 1 Statisztikai szám 0 1-1 0-0 4 2 8 5 0 cégjegyzékszám XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Mérleg : - Eszközök - Források Eredmény-kimutatás
RészletesebbenTisztelt Részvényesek!
Tisztelt Részvényesek! A Pannon Váltó Nyrt. Igazgatósága az alábbiakban teszi közzé a 2015. április 30-n 13.00 órakor tartandó közgyűléséhez kapcsolódó tájékoztató anyagokat és határozati javaslatokat:
Részletesebbenwww.szamviteltanar.hu
ÉVES BESZÁMOLÓ - MÉRLEG A változat Eszközök (aktívák) 200X. december 31. adatok E Ft-ban Sorszám A tétel megnevezése Előző év Előző év(ek) módosításai Tárgyév a b c d e 1 A. Befektetett eszközök 2 I. IMMATERIÁLIS
Részletesebbenstatisztikai számjel cégjegyzék szám. Szegedi Sport és Fürdők Kft Szeged, Temesvári krt. 33.
statisztikai számjel cégjegyzék szám Szegedi Sport és Fürdők Kft. 2011. december 31. BESZÁMOLÓ Keltezés: Szeged, 2012.június 08. vállalkozás vezetője (képviselője) PH. MÉRLEG "A" változat - Eszközök (aktívák)
Részletesebbenközötti időszakról szóló ÉVES BESZÁMOLÓ
22700368-3523-113-01 A vállalkozás megnevezése: A vállalkozás címe, telefonszáma: 1031 Budapest, Nánási út 5-7. B-325. 2016.01.01-2016.12.31 közötti időszakról szóló ÉVES BESZÁMOLÓ Kelt: Budapest, 2017.04.25
RészletesebbenÉves beszámoló. Csepeli Hőszolgáltató Kft Budapest, Kalotaszeg utca Statisztikai számjel Cégjegyzék száma
Csepeli Hőszolgáltató Kft Éves beszámoló 2011 "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) módosí- tásai 1 A. Befektetett eszközök 288 472 6 289 281 544 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 3 787 0 2 526 3 Alapítás-átszervezés aktivált
Részletesebben2012. december 31. adatok E Ft-ban Előző év Tárgyév módosí tásai a b c d e. A tétel megnevezése
Statisztikai jel 1/6. oldal A MÉRLEG Eszközök (aktívák) év l A. Befektetett eszközök 208981 0 216469 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 4678 0 3580 3 Alapítás-átszervezés aktivált értéke 4 Kísérleti fejlesztés aktivált
RészletesebbenNextent Informatika Zrt.
1 3 5 2 2 2 2 5 6 2 2 1 1 4 1 1-1 - 4 5 2 6 a vállalkozás megnevezése 1112 Budapest, Facsemete u. 1/5 a vállalkozás címe 27. évi ÉVES BESZÁMOLÓ Budapest, 28. május 6. 1 3 5 2 2 2 2 5 6 2 2 1 1 4 1 1-1
RészletesebbenÉves beszámoló Első Hazai Energia-Portfolió Nyilvánosan Működő Rt március 31.
A vállalkozás megnevezése Első Hazai Energia-Portfolió Nyilvánosan Működő Rt. A vállalkozás címe, telefona 1118 Budapest, Ménesi út 22. 2015. március 31. Éves beoló a vállalkozás vezetője "A" EREDMÉNYKIMUTATÁS
RészletesebbenÉves beszámoló Első Hazai Energia-Portfolió Nyilvánosan Működő Rt szeptember 30.
A vállalkozás megnevezése Első Hazai Energia-Portfolió Nyilvánosan Működő Rt. A vállalkozás címe, telefonszáma 1118 Budapest, Ménesi út 22. 2015. szeptember 30. Éves beszámoló a vállalkozás vezetője Első
RészletesebbenÉves Beszámoló. A vállalkozás címe: 3532 Miskolc, Nemzetőr u 20. "A" változat
A vállalkozás neve: A vállalkozás címe: 3532 Miskolc, Nemzetőr u 20. Éves Beszámoló Beszámolási időszak: 2005. január 1. - Előző időszak: 2004. január 1. - 2004. december 31. Beszámoló készítés oka: Normál,
RészletesebbenDÉKÁ KFT. Statisztikai számjel. Cégjegyzékszám. MÉRLEG Eszközök (aktívák) adatok eft-ban. Előző év(ek) módosításai. Előző év. A tétel megnevezése
0 1-0 9-9 8 0 0 7 5 1 1 MÉRLEG Eszközök (aktívák) (ek) A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (I.+II.+III. sorok) 3 612 3 439 I. IMMATERIÁLIS JAVAK (1-7. sorok) 2 000 2 000 1 Alapítás-átszervezés aktivált értéke 2 Kísérleti
RészletesebbenÉves beszámoló 2013. december 31.
2465481-1412-113-3 Statisztikai számjel 3-9- 126499 Cégjegyzék száma Adorján-Tex Kft. 63 Kalocsa Szent István király út 26. Éves beszámoló Keltezés: 214. április 25. 2465481-1412-113-3 1/6. oldal "A" MÉRLEG
RészletesebbenStatisztikai számjel: 23024216-6420-114-01 Cégjegyzék szám: 01-10-046833. BVK Holding Zrt. MÉRLEG Eszközök (aktívák)
MÉRLEG Eszközök (aktívák) 01. A. Befektetett eszközök (02.+10.+18. sorok) 55 999 937-103 742 764 02. I. IMMATERIÁLIS JAVAK (03. - 09. sorok) 2 029-3 942 03. Alapítás- átszervezés aktivált értéke - - 04.
RészletesebbenElőző év(ek) módosításai a b c d e I. IMMATERIÁLIS JAVAK ( sorok)
0 1-1 0-0 4 6 4 7 9 1 1 MÉRLEG Eszközök (aktívák) "A" változat (ek) 01 A. Befektetett eszközök (02.+10.+18. sor) 7 389 0 4 358 02 I. IMMATERIÁLIS JAVAK (03.-09. sorok) 5 728 0 4 291 03 1. Alapítás-átszervezés
RészletesebbenMEGHÍVÓ. A Közgyűlés helyszíne: Marriott Szálló, Erzsébet terem Budapest, Apáczai Csere János utca 4.
MEGHÍVÓ A BorsodChem Rt. (3702 Kazincbarcika, Bolyai tér 1., a továbbiakban: a Társaság ) Igazgatósága a Társaság 2003. évi rendes közgyűlését 2003. április 30-án 10 00 órára hívja össze A Közgyűlés helyszíne:
RészletesebbenVígszínház Nonprofit Kft
2 3 3 9 5 8 1 9-9 0 0 1-5 7 2-0 1 Statisztikai számjel 0 1-0 9-9 6 3 6 4 5 cégjegyzék szám A vállalkozás megnevezése: címe: 1137 Budapest, Szent István krt 14. 2016.december 31 ÉVES BESZÁMOLÓ. Cg-01-09-963645
RészletesebbenÉVES BESZÁMOLÓ (TERVEZET) december 31.
TERVEZET a vállalkozás megnevezése 1082 Budapest, Futó u. 47-53. VII. emelet a vállakozás címe ÉVES BESZÁMOLÓ (TERVEZET) 2013. december 31. a vállalkozás vezetője (képviselője) TERVEZET "A" MÉRLEG Eszközök
RészletesebbenÉves beszámoló Statisztikai számjel Cégjegyzék száma
2 0 3 9 0 7 5 0 9 0 0 1 5 7 2 0 1 Statisztikai számjel 0 1 0 9 9 2 0 8 3 6 Cégjegyzék száma A vállalkozás megnevezése Duna Palota Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. A vállalkozás címe, telefonszáma 1051
RészletesebbenXIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
1 2 0 5 2 5 8 5-6 8 1 0-1 1 4-0 1 Statisztikai szám 0 1-1 0-0 4 2 8 5 0 cégjegyzékszám XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Mérleg : - Eszközök - Források Eredmény-kimutatás
RészletesebbenÉves beszámoló. EDUCATIO Társadalmi Szolgáltató Közhasznú Társaság üzleti évről
0 1-1 4-0 0 0 3 0 8 EDUCATIO Társadalmi Szolgáltató Közhasznú Társaság a vállalkozás megnevezése 1134 Budapest,Váci út. 37. Tel.: 06/1-477-3100 a vállalkozás címe, telefonszáma Éves beszámoló 2005.01.01-2005.12.31.
RészletesebbenCENTRÁL SZÍNHÁZ Színházművészeti Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
2 0 1 9 8 9 5 0-9 0 0 1-5 7 2-0 1 Statisztikai számjel 0 1-0 9-9 1 7 9 0 0 cégjegyzék szám A vállalkozás megnevezése: CENTRÁL SZÍNHÁZ Színházművészeti Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság címe: 1065
RészletesebbenCENTRÁL SZÍNHÁZ Színházművészeti Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
2 0 1 9 8 9 5 0-9 0 0 1-5 7 2-0 1 Statisztikai számjel 0 1-0 9-9 1 7 9 0 0 cégjegyzék szám A vállalkozás megnevezése: CENTRÁL SZÍNHÁZ Színházművészeti Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság címe: 1065
Részletesebben`A` típusú mérleg, Eredménykimutatás összköltség eljárással
1 01. A. Befektetett eszközök (02.+10.+18. sor) 108,034 77,035 02. I. IMMATERIÁLIS JAVAK (03-09. sorok) 8,218 5,630 03. 1. Alapítás-átszervezés aktivált értéke 04. 2. Kisérleti fejlesztés aktivált értéke
Részletesebben2015 évi Éves beszámoló
0 1-1 0-0 4 7 7 5 4 a vállalkozás megnevezése a vállalkozás címe, telefonszáma 2015 évi Éves zárómérleg 2015.01.01. - 2015. 12. 31. a vállalkozás vezetője (képviselője) P.H. Sorszám 2 4 3 5 9 5 7 3 7 7
RészletesebbenTérségi Hulladék-Gazdálkodási Korlátolt Felelősségű Társaság Nyíregyháza, Bokréta u. 22. Éves beszámoló mérlege - "A"
Adószám: Cégbíróság: Cégjegyzék szám: 13992013-2-15 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság mint Cégbíróság 15-09-071642 2007.év Térségi Hulladék-Gazdálkodási Korlátolt Felelősségű Társaság Nyíregyháza,
RészletesebbenPÉNZFOLYAM Kft. tárgyévi cash-flow kimutatásának összeállításához a következő információkat ismerjük.
PÉNZFOLYAM Kft. tárgyévi cash-flow kimutatásának összeállításához a következő információkat ismerjük. ESZKÖZÖK (aktívák) Előző év Tárgyév A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 79 260 72 655 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 10
RészletesebbenSzerencsejáték Zártkörűen Működő Részvénytársaság Budapest, Csalogány u december 31-ei. Éves beszámoló
Szerencsejáték Zártkörűen Működő Részvénytársaság 1015 Budapest, Csalogány u. 30-32. 2013. december 31-ei Éves beszámoló..... a vállalkozás vezetője (képviselője) 1 MÉRLEG "A" változat - Eszközök (aktívák)
RészletesebbenGYULAI KÖZÜZEMI NONPROFIT KFT GYULA, Szent László u Eves beszámoló
0 GYULAI KÖZÜZEMI NONPROFIT KFT 5700. GYULA, Szent László u. 16. 06-66-362-377, Eves beszámoló 2016 Keltezés: 2017. március 16. ~~--= 1/6. oldal "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) 2016 december 31 adatok E
RészletesebbenÉves beszámoló december 31. Egyéb. üzleti évről
1 1 4 7 4 5 3 5 3 5 3 0 1 1 3 1 1 Statitsztikai számjel 1 1-0 9-0 0 5 8 6 6 Cégjegyzék szám Adószám 11474535-2-11 A vállalkozás székhelye 2931 Almásfüzitő, Fő út 1 Éves beszámoló 2016. december 31. Egyéb
RészletesebbenIBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA január december 31.
IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA 1031 Budapest, Záhony u. 7. 2015. január 1. - 2015. december 31. ÉVES BESZÁMOLÓ 1 1 MÉRLEG Eszközök (aktívák) 01. A. Befektetett eszközök (02. +10. +18. sor) 193 921 225
RészletesebbenHungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt Budapest, Igló u Éves beszámoló
01-10-045570 HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. 1185 Budapest, Igló u. 33-35. Éves beszámoló 2011. január 01. - 2011. december 31-ig tartó gazdasági évről 01-10-045570 11 "A" MÉRLEG Eszközök
RészletesebbenKonszolidált IFRS Millió Ft-ban
Stratégiai és Pénzügyi Divízió Befektetői Kapcsolatok és Tőkepiaci Műveletek Hivatkozási szám: BK-031/2017 Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai A 2013. évi V. törvény (a
RészletesebbenStatisztikai számjel: Cégjegyzékszám: MECSEKERDŐ Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Statisztikai számjel: 1 1 9 4 2 9-0 2 1 0-1 1 4-0 2 Cégjegyzékszám: 0 2-1 0-0 6 9 3 MECSEKERDŐ Zártkörűen Működő Részvénytársaság 7623 Pécs, Rét u. 8. 2016. év Éves beszámoló Pécs, 2017. február 28. Pécs,
RészletesebbenXIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
1 2 0 5 2 5 8 5-6 8 1 0-1 1 4-0 1 Statisztikai szám 0 1-1 0-0 4 2 8 5 0 cégjegyzékszám XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Mérleg : - Eszközök - Források Eredmény-kimutatás
RészletesebbenÉves beszámoló december 31.
0. 6720 Szeged Zrínyi u. 4-8. 62/592250 ŀ11092612493111306 Éves beszámoló 2012. december 31. 11092612493111306 1/6. oldal "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) módosí- év tásai 1 A. Befektetett eszközök 7842874
RészletesebbenÜZLETI TERV 2014. ÉVRE
ESZKÖZÖK (aktívák) ÜZLETI TERV 2014. ÉVRE Tervadat 2014.év 01. A. Befektetett eszközök (02.+10.+17.) 739 644 712 382 703 558 02. I. Immateriális javak (03.-09.) 15 846 12 883 23 858 03. Alapítás-átszervezés
RészletesebbenÉves beszámoló üzleti évről
1 0 5 8 5 5 6 0 6 2 0 9 1 1 4 0 1 Statisztikai számjel 0 1-1 0-0 4 1 6 3 3 Cégjegyzék száma a vállalkozás megnevezése: a vállalkozás címe, telefonszáma: K O P I N T - D A T O R G Zrt. 1081 Budapest, Csokonai
Részletesebben"A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) adatok e Ft-ban. Sorszám A tétel megnevezése Előző év Tárgyév
"A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) 2011.01.01-2011.12.31 1 A. Befektetett eszközök 46 605 42 994 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 281 1 640 3 Alapítás-átszervezés aktivált értéke - - 4 Kísérleti fejlesztés aktivált
RészletesebbenÉves beszámoló mérlege - "A"
Cégbíróság: Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság Global NRG Kereskedelmi és Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság 1122 Budapest, Maros u. 12. Éves beszámoló mérlege - "A" A mérleg fordulónapja: 2005.
Részletesebben2015. I. féléves beszámoló
1 3 8 1 2 2 0 3 5 8 2 9 1 1 4 0 1 Statisztikai számjel 0 1-1 0-0 4 5 5 3 1 Cégjegyzék száma Kulcs-Soft Számítástechnika Nyrt. a vállalkozás megnevezése 1022 Budapest, Törökvész út 30/a a vállalkozás címe,
RészletesebbenII. évfolyam. Név: Neptun kód: Kurzus: Tanár neve: HÁZI DOLGOZAT 2. Számvitel 2 2013/2014. II. félév
II. évfolyam Név: Neptun kód: Kurzus: Tanár neve: HÁZI DOLGOZAT 2. Számvitel 2 2013/2014 II. félév 1. feladat (lekötött tartalék meghatározása, osztalékkal kapcsolatos számítások, saját tőke mérlegrészlet
Részletesebben2011.01.01-2011.06.30. Befektetői kapcsolattartó: Nemes Attila, IT elnök. TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság
Társaság neve: TvNetwork Nyrt. Telefon: 890-2001 Társaság címe: 1138 Bp., Váci út 168/A Telefax: 890-1590 Ágazati besorolás: Távközlés E-mail cím: tozsde@tvnetwork.hu Beszámolási időszak: 2011.01.01-2011.06.30.
RészletesebbenSzerencsejáték Zártkörűen Működő Részvénytársaság Budapest, Csalogány u december 31-ei. Éves beszámoló
Szerencsejáték Zártkörűen Működő Részvénytársaság 1015 Budapest, Csalogány u. 30-32. 2012. december 31-ei Éves beszámoló..... a vállalkozás vezetője (képviselője) 1 MÉRLEG "A" változat - Eszközök (aktívák)
RészletesebbenMérleg- és eredménykimutatás adatok - E.R.Ö.V. Víziközmű Zrt Éves beszámoló Forgalmi költség eljárással készített eredménykimutatás "A" változat
Mérleg- és eredménykimutatás adatok - E.R.Ö.V. Víziközmű Zrt Éves beszámoló Forgalmi költség eljárással készített eredménykimutatás "A" változat A beszámolóban szereplő cégnév: E.R.Ö.V. Víziközmû Zrt Beszámolási
RészletesebbenNorbi Update Lowcarb Nyrt Budapest, Záhony u. 7/C. Negyedéves jelentés
24359573774011401 Statisztikai számjel 0110047754 Cégjegyzék szám Norbi Update Lowcarb Nyrt. 1031. Budapest, Záhony u. 7/C. Negyedéves jelentés 01.01-06.30 Cégjegyzék szám "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák)
RészletesebbenMérleg "A" betű római arab Megnevezés Megnevezések módosulásai
Mérleg "A" A Befektetett eszközök A I Immateriális javak A I 1 Alapítás-átszervezés aktivált értéke A I 2 Kísérleti fejlesztés aktivált értéke A I 3 Vagyoni értékű jogok A I 4 Szellemi termékek A I 5 Üzleti
RészletesebbenÉves beszámoló 0 1-1 0-0 4 1 7 6 8. Statisztikai számjel. Cégjegyzék száma. Palota Holding Zártkörűen Működő Részvénytársaság. 2014. december 31.
1 0 7 0 6 9 9 6 6 8 3 2 1 1 4 0 1 Statisztikai számjel 0 1-1 0-0 4 1 7 6 8 Cégjegyzék száma Palota Holding Zártkörűen Működő Részvénytársaság a vállalkozás megnevezése 1156 Budapest, Száraznád u. 4-6.,
Részletesebben1116 Budapest, Kalotaszeg utca 31. Éves beszámoló. Az adatok könyvvizsgálattal alátámasztva
Csepeli Hőszolgáltató Kft Éves beszámoló 2013 Az adatok könyvvizsgálattal alátámasztva "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) módosí- év tásai 1 A. Befektetett eszközök 268 396 255 285 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 1
RészletesebbenMÉRLEG "A" változat Eszközök (aktívák)
0 1-0 9-9 1 3 6 5 7 1 1 S.sz. A tétel megnevezése Előző év 01. A. Befektetett eszközök (02.+10.+18. sor) 894 282 0 818 312 02. I. IMMATERIÁLIS JAVAK (03.-09. sorok) 127 898 0 38 989 03. Alapítás-átszervezés
RészletesebbenMédia Unió Közhasznú Alapítvány. 2012.12.31.-i mérleg fordulónapi EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ
5 5 2 1 8 1 3 3 5 5 2-1 - 4 1 adó száma 2012.12.31.-i mérleg fordulónapi EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ A mérleg főösszege: 33.740 eft; a saját tőke összege: 33.239 eft, a mérleg szerinti eredmény: 30.923
RészletesebbenEzen beszámoló az eredeti angol nyelvu jelentés fordítása. Bármely eltérés esetén az eredeti angol nyelvu jelentés az irányadó.
US GAAP szerinti konszolidált éves beszámolója 2003. és 2002. december 31-én végzodo évekre független könyvvizsgálói jelentéssel együtt Ezen beszámoló az eredeti angol nyelvu jelentés fordítása. Bármely
RészletesebbenMérleg. Engedélyes tevékenység* Ebből ivóvízágazat*
A SZÁMVITELI SZÉTVÁLASZTÁS A Víziközmű szolgáltatásról szóló törvény 49. (3) bekezdése alapján a víziközmű szolgáltató eit engedélyköteles ek és másodlagos e vonatkozásában elkülönült mérlegben és eredménykimutatásban
RészletesebbenA tétel megnevezése 2007.12.31 2008.12.31. a b d d
1.2.4.6.4.7.8.0./5.1.9.0./1.1.4/0.1. Statisztikai jel 01-10-044336 Cégjegyzék 0.1 BMSK Beruházási, Mőszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. MÉRLEG - 2008.01.01.- 2008.12.31. MÉRLEG
RészletesebbenÉves beszámoló 0 1-1 0-0 4 2 8 4 2. Pannon-Váltó Vagyonkezelõ és Kereskedelmi Részvénytársaság
1 1 1 3 7 6 6 5 7 1 2 1 1 4 1 1-1 - 4 2 8 4 2 a vállalkozás megnevezése 139 Budapest Kossuth Lajos üdülõpart 12. I/B. a vállalkozás címe, telefonszáma 22. december 31. Éves beszámoló Keltezés: Budapest,
RészletesebbenMÉRLEG "A" változat - Eszközök (aktívák)
6720 Szeged, Tisza L. krt. 24. 11090081-9329-113-06 MÉRLEG "A" változat - Eszközök (aktívák) 1 A A. Befektetett eszközök 2 151 127 0 2 605 249 2 I I. Immateriális javak 7 061 6 196 3 Alapítás-átszervezés
RészletesebbenTárgy : Szentes Városellátó Nkft. 2015. I. negyedéves beszámolója Témafelelős: Varga Sándor Mell. : 2015 I. negyedéves mérleg Ikt. sz.
Szentes Városellátó Nonprofit Kft. 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Tárgy : Szentes Városellátó Nkft. 2015. I. negyedéves beszámolója Témafelelős: Varga Sándor Mell. : 2015 I. negyedéves mérleg Ikt. sz. :
RészletesebbenNorbi Update Lowcarb Nyrt Budapest, Záhony u. 7/C. Negyedéves jelentés
24359573774011401 Statisztikai számjel 0110047754 Cégjegyzék szám Norbi Update Lowcarb Nyrt. 1031. Budapest, Záhony u. 7/C. Negyedéves jelentés 2015.01.01-2015.09.30 Cégjegyzék szám "A" MÉRLEG Eszközök
RészletesebbenA Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság 2006. I. félévi gyorsjelentése
A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság 2006. I. félévi gyorsjelentése A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény 52. -a alapján a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság az alábbiakban teszi közzé
Részletesebben1. gyakorló feladat ESZKÖZÖK
1. gyakorló feladat ESZKÖZÖK A. BEFEKTETT ESZKÖZÖK 846.663 952.892 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 31.343 23.945 1. Alapítás-átszervezés aktivált értéke 2. Kísérleti fejlesztés aktivált értéke 3. Vagyoni értékû
RészletesebbenKonzum Kereskedelmi és Ipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. Időközi vezetőségi beszámoló I-III. negyedév
Konzum Kereskedelmi és Ipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Időközi vezetőségi beszámoló 2009. I-III. negyedév A Konzum Nyrt. és 6 leányvállalatának tevékenységi köre az elmúlt időszakhoz képest nem
RészletesebbenÉves beszámoló. 2012. üzleti évről. 2 3 9 2 1 9 1 7 3 7 0 0 1 1 3 1 3 Statisztikai számjel. 1 3 0 9 1 5 6 2 9 2 Cégjegyzék száma
2 3 9 2 1 9 1 7 3 7 0 0 1 1 3 1 3 Statisztikai számjel 1 3 0 9 1 5 6 2 9 2 Cégjegyzék száma a vállalkozás megnevezése Érd és Térsége Csatorna-szolgáltató Kft a vállalkozás címe, telefonszáma 2030 Érd,
RészletesebbenÉves beszámoló üzleti évről
2 2 2 6 0 3 3 6139257201 Statisztikai jel 0 1-0 9-9 1 9 8 82 Cégjegyzék a KÉZMŰ Fővárosi Kézműipari Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 1147 Budapest, Csömöri út 50-60. Éves beoló 2012. üzleti évről
RészletesebbenKeltezés: Budapest, 2015.március 25.
0 1 0 9 7 0 6 0 8 6 1 1 "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) 01. A BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (2.+10.+18.) 193 172 0 0 88 386 281 558 02. I. IMMATERIÁLIS JAVAK (3.... 9.) 0 0 0 2 828 2 828 03. Alapítás-átszervezés
RészletesebbenStatisztikai számjel: Cégjegyzékszám: MECSEKERDŐ Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Statisztikai számjel: 1 1 0 0 9 4 2 9-0 2 1 0-1 1 4-0 2 Cégjegyzékszám: 0 2-1 0-0 6 0 0 9 3 MECSEKERDŐ Zártkörűen Működő Részvénytársaság 7623 Pécs, Rét u. 8. 2012. év Éves beszámoló Pécs, 2013. február
RészletesebbenKeltezés: Budapest, január 20.
0 1 0 9 7 0 6 0 8 6 1 1 "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) 01. A BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (2.+10.+18.) 212 913 0 0 11 579 5 429 83 942 313 863 02. I. IMMATERIÁLIS JAVAK (3.... 9.) 0 0 0 0 0 273 273 03. Alapítás-átszervezés
RészletesebbenMinta Kft. Éves beszámoló A típusú mérlege 2017
Minta Kft. Éves beszámoló A típusú mérlege 2017 Beszámolási időszak kezdete: 2017.01.01 Beszámolási időszak vége: 2017.12.31 Éves beszámoló A típusú mérlege(1) 1 A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (2+10+18. sor)
RészletesebbenAz OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai
Stratégiai és Pénzügyi Divízió Befektetői Kapcsolatok és Tőkepiaci Műveletek Hivatkozási szám: BK-099/2014 Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai A 2013. évi V. törvény (a
RészletesebbenÉves beszámoló december 31. Vértesi Erdészeti és Faipari Zrt. Tatabánya. Tatabánya, március 14.
I I Cégjegyzék száma Vértesi Erdészeti és Faipari Zrt. Tatabánya 2011. december 31. Éves beszámoló Tatabánya, 2012. március 14. VÉRTES' epdészeti és FAIPARI za HKÖRUfN MUKÖDO RÉSZVÉNYTÁpR~SÁG 11187622-0201-114-11
RészletesebbenCash flow-kimutatás. A Cash flow-kimutatás tartalma
Cash flow-kimutatás Az éves beszámoló kiegészítő mellékletének tartalmaznia kell legalább a számviteli törvény által előírt, a 7. számú melléklet szerinti tartalmú cash flow-kimutatást is. Az egyszerűsített
RészletesebbenA Kartonpack Nyrt évi gazdálkodási adatainak közgyűlési előterjesztése
A Kartonpack Nyrt. 2017. évi gazdálkodási adatainak közgyűlési előterjesztése A KARTONPACK Dobozipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhelye: Debrecen, Galamb u. 11. cégjegyzékszáma: 09-10-000030)
Részletesebben1 0. s z. m e l l é k l e t
1. sz. me lléklet Az üzleti év fordulónapja: 214.12.31. Budaörsi Települési Nonprofit Kft. üzletág MÉRLEG eszközök (aktívák) Sorszám tev. Btg egész 1. A. Befektetett eszközök (2.+1.+18.sor) 197 932 2 238
RészletesebbenKözlemény. Szavazati jogok száma a Pannonholding Kereskedelmi és Befektetési Nyrt nél én:
Közlemény A Pannonholding Kereskedelmi és Befektetési Nyrt. a Gt. 304..(1). pontjának megfelelően az alábbiakról tájékoztatja a Tisztelt Részvényeseket: 1./ az Összehívás időpontjában meglévő részvények
Részletesebben1. melléklet a évi CI. törvényhez 1. számú melléklet a évi C. törvényhez A mérleg előírt tagolása A változat
1. melléklet a 2015. évi CI. törvényhez 1. számú melléklet a 2000. évi C. törvényhez A mérleg előírt tagolása A változat Eszközök (aktívák) A. Befektetett eszközök I. Immateriális javak 1. Alapítás-átszervezés
RészletesebbenA FINEXT Vagyonkezelő NYRT. időközi vezetőségi beszámolója november 19.
A FINEXT Vagyonkezelő NYRT. időközi vezetőségi beszámolója 2012. november 19. 1. a Társaság cégadatai Cégnév: Finext Vagyonkezelő NyRt Székhely: 1082 Budapest, Futó u. 47-53. VII. emelet Elérhetőség: 061
RészletesebbenKTI KÖZLEKEDÉSTUDOMÁNYI INTÉZET NONPROFIT KFT MÉRLEG 1 / 1. a b c d e
Eszközök (aktívák) 1 / 1 (ek) 1. A. Befektetett eszközök (2.+10.+18. sor) 724 130 0 766 264 2. I. IMMATERIÁLIS JAVAK (3.-9. sorok) 15 445 0 80 427 3. Alapítás-átszervezés aktívált értéke 0 0 2 989 4. Kísérleti
RészletesebbenPK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan. Szegedi Erõmû Kft., Szeged ,00 100,00 L
Pénzügyi kimutatásokhoz kapcsolódó adatlapok A gyorsjelentés teljes szövege megtekinthetõ a Magyar Tõkepiac 2002. május 13-i számában, a Budapesti Értéktõzsde hivatalos honlapján (www.bet.hu), valamint
Részletesebben15EB-01. Cégadatok (A) Cégjegyzékszáma: Székhelye:
15EB-01 Cégadatok (A) Cég neve: KOPINT-DATORG KFT Cégjegyzékszáma: 01-09-168162 Székhelye: 1081 BUDAPEST CSOKONAI utca 3. Adószáma: 10777488-2-42 KSH jelzőszáma: 10777488-6209-113-01 (B) Beszámoló aláírására
RészletesebbenÉves beszámoló. a 2013. üzleti évről
2 1 9 2 5 2 2 1 7 2 1 9 5 7 2 0 1 0 1-0 9-8 9 0 7 1 0 Cégjegyzék száma Statisztikai számjel a vállalkozás megnevezése KTI KÖZLEKEDÉSTUDOMÁNYI INTÉZET NONPROFIT KFT. a vállalkozás címe, telefonszáma 1119
RészletesebbenPARKOLÓ-GAZDA Kft. Éves beszámoló. 2010. év. 8900 Zalaegerszeg, Rákóczi F. u. 10-22. 12701227-5221-113-20 Statisztikai számjel
12701227-5221-113-20 Statisztikai számjel 20-09-065082 Cégjegyzék száma PARKOLÓ-GAZDA Kft. 8900 Zalaegerszeg, Rákóczi F. u. 10-22. Éves beszámoló 2010. év Oldal 1 12701227-5221-113-20 Statisztikai számjel
RészletesebbenTisztelt Részvényesek!
Tisztelt Részvényesek! A Pannon Váltó Nyrt. Igazgatósága az alábbiakban teszi közzé a 2013. április 25-n 9.00 órakor tartandó közgyűléséhez kapcsolódó tájékoztató anyagokat és határozati javaslatokat:
RészletesebbenBudaörsi Településgazdálkodási Nonprofit Kft. Távhőszolgáltatói üzem
Budaörsi Településgazdálkodási Nonprofit Kft. MÉRLEG eszközök (aktívák) Sorszám A tétel megnevezés Szolgáltatói a b e 01. A. Befektetett eszközök (02.+10.+18.sor) 114 656 02. I. IMMATERIÁLIS JAVAK (03.-09.
RészletesebbenA FINEXT Vagyonkezelő NYRT. időközi vezetőségi beszámolója május 15.
A FINEXT Vagyonkezelő NYRT. időközi vezetőségi beszámolója 2014. május 15. 1. a Társaság cégadatai Cégnév: Finext Vagyonkezelő NyRt Székhely: 1082 Budapest, Futó u. 47-53. VII. emelet Elérhetőség: 061
RészletesebbenTETTYE FORRÁSHÁZ ZRT Pécs, Nyugati ipari út 8. 72/ Éves beszámoló üzleti évről
1 4 9 2 5 8 8 9 3 6 1 1 4 0 2 Statisztikai számjel 0 2-1 0-0 6 0 3 5 4 Cégjegyzék száma TETTYE FORRÁSHÁZ ZRT. 72/421-700 Éves beszámoló 2017. 01. 01. - 2017. 12. 31. üzleti évről Keltezés : Pécs, (1) Eszközök
RészletesebbenAz OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai
Stratégiai és Pénzügyi Divízió Befektetői Kapcsolatok és Tőkepiaci Műveletek Hivatkozási szám: BK-049/2015 Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai A 2013. évi V. törvény (a
RészletesebbenÉves beszámoló. Halasi Városgazda Zrt. 13993492 3530 114 03 Statisztikai számjel Halasi Városgazda Zrt. 03-10-100381 Cégjegyzék száma 2014.12.
Cégjegyzék száma a vállalkozás megnevezése: a vállalkozás címe: 6400 Kiskunhalas, Bem u.1. Éves beszámoló 2014.12.31 üzleti évről Kelt: 13993492 3530 114 03 ÉVES MÉRLEGBESZÁMOLÓ MÉRLEGE Eszközök (aktívák)/1
RészletesebbenA FINEXT Vagyonkezelő NYRT. FÉLÉVES JELENTÉSE 2011. június 30.
A FINEXT Vagyonkezelő NYRT. FÉLÉVES JELENTÉSE 2011. június 30. 1. a Társaság cégadatai Cégnév: Finext Vagyonkezelő NyRt Székhely: 1082 Budapest, Futó u. 47-53. VI. emelet Elérhetőség: 061 266 2181 Honlap:
Részletesebben2014. évi. Éves beszámoló. Beszámolási időszak: 2014.01.01-2014.12.31.
0 1-1 0-0 4 4 1 7 6 a vállalkozás megnevezése 1027 Budapest, Kapás u. 6-12. 452-5780 a vállalkozás címe, telefonszáma 2014. évi Beszámolási időszak: 2014.01.01-2014.12.31. 0 1-1 0-0 4 4 1 7 6 2 1 "A" EREDMÉNYKIMUTATÁSA
RészletesebbenStatisztikai számjel. PANNON-VÍZ Zrt. A változat MÉRLEG Eszközök (aktívák)
1 1 4 0 1 4 2 9 3 6 0 0 1 1 4 0 8 Statisztikai számjel PANNON-VÍZ Zrt. A változat MÉRLEG Eszközök (aktívák) A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 32.585.877 35.266.884 I. Immateriális javak 300.339 296.016 1. Alapítás-átszervezés
Részletesebben15EB-01. Cégadatok (A) IdomSoft Informatikai Zrt Cégjegyzékszáma: Székhelye:
15EB-01 Cégadatok (A) Cég neve: IdomSoft Informatikai Zrt Cégjegyzékszáma: 01-10-046896 Székhelye: 1134 Budapest Tüzér utca 41. Adószáma: 23083185-2-41 KSH jelzőszáma: 23083185-6201-114-01 (B) Beszámoló
RészletesebbenA konszolidált éves beszámoló elemzése
A konszolidált éves beszámoló elemzése A konszolidált éves beszámoló a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardokkal összhangban készült el. 2005. évtől kezdődően, Magyarország uniós csatlakozásával a
RészletesebbenKONSZOLIDÁLT BESZÁMOLÓ AZ EU ÁLTAL BEFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK (IFRS-ek) SZERINT
WABERER'S International ZRt. 2012-2014. évi KONSZOLIDÁLT BESZÁMOLÓ AZ EU ÁLTAL BEFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK (IFRS-ek) SZERINT a vállalkozás vezetője (képviselője) WABERER'S International
RészletesebbenTvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. 2012. I. félévi jelentése
TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2012. I. félévi jelentése Cégadatok Cégnév: TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosam Működő Részvénytársaság Rövidített
Részletesebben60A A kockázati tőkealap adatai - Források
60A A kockázati tőkealap adatai - Források 001 60A1 Saját tőke 002 60A11 Jegyzett tőke 003 60A12 Jegyzett, de még be nem fizetett tőke (-) 004 60A13 Tartalék 005 60A131 Lekötött tartalék 006 60A132 Értékelési
RészletesebbenKözlemény a CIB Bank Zrt évi üzleti évére vonatkozó auditált éves beszámolójáról és konszolidált éves beszámolójáról
Közlemény a CIB Bank Zrt. 2005. évi üzleti évére vonatkozó auditált éves beszámolójáról és konszolidált éves beszámolójáról A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14., cégjegyzék szám: 01-10-041004,
RészletesebbenÉves beszámoló mérlege - "A"
Cégbíróság: Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság Global NRG Kereskedelmi és Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság 1122 Budapest, Maros u. 12. A mérleg fajtája: Évzáró beszámoló Budapest, 2007. május
RészletesebbenMérleg "A" változat Eszközök (aktívák)
Statisztikai számjel:23711402-3600-113-17 11 Eszközök (aktívák) 01. A. Befektetett eszközök (02.+10.+18.sorok) 263 320 0 263 320 02. I. IMMATERIÁLIS JAVAK (03.-09.sorok) 0 0 0 03. Alapítás-átszervezés
RészletesebbenÖsszköltség eljárással készített eredménykimutatás "A" változat
31 Összköltség eljárással készített eredménykimutatás "A" változat 01. Belföldi értékesítés nettó árbevétele 31 863-1 189 02. Exportértékesítés nettó árbevétele I. Értékesítés nettó árbevétele (01.+ 02.)
Részletesebben