A XIV. Legügyesebb kollégium és kollégista országos vetélkedő versenykiírása Szolnok

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A XIV. Legügyesebb kollégium és kollégista országos vetélkedő versenykiírása Szolnok"

Átírás

1 A XIV. Legügyesebb kollégium és kollégista országos vetélkedő versenykiírása Szolnok A vetélkedő helye: A verseny ideje: Szolnok Városi Kollégium, Gyermekváros Úti Tagintézmény 5000 Szolnok, Gyermekváros út április órától óráig Művészeti feladatok: A vetélkedő feladatai Színes technikával, a természetben, maximum 180 perc alatt, A 3-as méretben készített egyéni munka. (Kedvezőtlen időjárás esetén: csendélet.) Téma: A Tisza Szolnoknál - helyszíni tájábrázolás Résztvevők: csapatonként 2 fő (1 fő pasztell, 1 fő aquarell) Technika: színes technika (1 db pasztellkréta rajz és 1 db aquarell) A versenyt, kedvező időjárás esetén a folyó belvárosi szakaszán rendezzük meg. Amennyiben erre nem lesz lehetőség, úgy a kollégiumban csendélet ábrázolása lesz a feladat. Minimális mértékben minden eszközt (rajztábla, rajzlap, ecset, festék, pasztellkréta) a helyszínen biztosítunk, de saját rajzeszközök, illetve előzetes vázlatok használhatók. Mindkét kategóriában az alkotások a szolnoki Művésztelepen kerülnek zsűrizésre. Az elkészült munkákat a Szolnok Városi Kollégiumban kiállítjuk, majd a kiállítás zárása után postán juttatjuk el készítőiknek kollégiumaikba. A munkák elkészítésére rendelkezésre álló idő: maximum 3 óra Versenyzők: Csapatonként 2 fő, nemre és korra való tekintet nélkül. Az egyik versenyző csak pasztellkrétás rajzot, a másik versenyző csak aquarellt készít. Csoportos sport feladatok Végrehajtása a számozás sorrendjében történik oly módon, hogy minden csapat teljesíti az 1. feladatot, majd a 2. feladatot A csoportos feladatokat követően kerül sor az egyéni versenyek lebonyolítására. Résztvevők: (1 lány + 1 fiú 17 év alatti, 1 lány + 1 fiú 17 év feletti) -17 év alattinak számít, aki április 20. után született. -17 év felettinek számít, aki április 20-án vagy azt megelőzően született. A kollégium vezetőjének eredeti aláírásával és az intézmény pecsétjével kell igazolni a nevezési lapon (nyomtatott formában) a helyszínen a szervezőknél.

2 1. Labdavezetés floorball ütővel és teniszlabdával Pálya: 16 méter hosszú a következő felosztásban rajt-start vonalon 1 db felfordított tornazsámoly, tőle 3 méter távolságban 1 db jelzőbója, a következő 5 db bója 2-2 méter távolságra. Az utolsó bójától 3 méterre szintén egy tornazsámoly kerül elhelyezésre. Anyagszükséglet/pálya: 2 db tornazsámoly, 1 db floorballütő, 1 db teniszlabda, 1 db stopper Feladat végrehajtása: a csapat tagjai tetszőleges sorrendben felállnak a rajtvonal mögé. Egy 16 méter hosszú pályán 6 db jelzőbója van egymástól 2-2 méter távolságra elhelyezve. A rajtvonalról indulva (a felfordított zsámolyból kiveszi az ütőt és a labdát) a bójákat kerülgetve az ütővel terelgeti a labdát. A pálya végén lévő zsámolyt megkerülve visszafele szintén. A célvonalon áthaladva a labdát és az ütőt beteszi a zsámolyba és a sor végére áll. Ezzel megtörténik a váltás, indul a soron következő versenyző. A feladatnak akkor van vége, ha mindenki teljesítette a pályát és az utolsó versenyző a sportszereket betette a bójába. A versenyzők egymás mögött állnak a startvonal mögött. Hiba: ha a labda átgurul a szomszéd csapat pályájára (itt kézzel hozzányúl +5 sec büntetés) nem kerüli meg valamelyik akadályt (+5 sec és a feladatot végre kell hajtani) a bója elmozdul a helyéről (+5 sec, és a bóját helyére kell tenni) rosszul vált a csapat (+5 sec, és a váltást szabályosan végre kell hajtani) az utolsó versenyző nem tette be az ütőt és a labdát vagy az kiesett (+5 sec és a sportszert vissza kell tenni) nem egymás mögött állnak a csapat tagjai (+5 sec). Ütőfogás: az ütőt a tollal ellentétes végén fogjuk az egyik kezünkkel, a másik kéz a szalag alá nem kerülhet. Pontozás: a feladat végrehajtása időre megy. A leggyorsabb 1 pont, a második 2 pont,

3 A pálya rajza CÉL RAJT 3 m 2 m 2 m 2 m 2 m 2 m

4 2. Puzzle Eszközök: 8-8 db puzzle (egyforma minden csapatnál), mely összerakva egy képet ábrázol. Feladat: Egy képet kell darabjaiból összerakni. Minden csapatnak azonos képe lesz! Egyesével elfunak a 20 m-re lévő felfordított zsámolyig, onnan kivesznek egy puzzle darabot és visszafutnak, majd a célvonal mögött elhelyezik a földre. Mindenki kétszer fut ki 1-1 darabért tetszőleges sorrendben. Egyszerre csak 1 ember futhat, közben a többiek építhetnek. Váltás: Ha beért a játékos a képdarabbal áthaladva a célvonalon. A feladat akkor ér véget, ha elkészült a kép. Minden darab a helyén van és a csapattagok állnak egyes oszlopban, az első ember keze magas tartásban. A versenybírók ellenőrzik a kirakott képet! Hiba, ha: Egyszerre több puzzle darabot hoz a versenyző (+ 5 sec) A játékos nem várja meg, hogy a társa áthaladjon a célon. (+5 sec) Valamelyik csapattag nem megy kétszer (+5 sec) Nem sikerül összerakni a képet. Nem áll minden csapattag a puzzle mögött. Pontozás: Időre. Leggyorsabb csapat 1 pont, a második 2, Résztvevők: Mindenki

5 3. Hárompontos dobóváltó Eszközök: Kosárlabda, zsámolyok Feladat: - A csapatok a kezdőkör jobb oldaláról indulnak. - A hárompontos vonalon 4 megfordított tornazsámolyban 1-1 kosárlabda. - A csapat a felezővonalon, egymás mögött felsorakozik. Jelre az első játékos az első zsámolyhoz fut, kiveszi a kosárlabdát és végrehajt egy hárompontos dobás kísérletet. A lepattanó labdáért elfut és visszahelyezi a zsámolyba. Visszafut a kiindulási helyre és kézráütéssel váltja társát, aki a következő zsámolyhoz fut és elvégzi a feladatot. A feladatnak akkor van vége, ha a negyedik játékos is visszaér a kiindulópontra. Minden labdának a zsámolyban kell lennie a feladat végén, különben pontlevonás jár. - Pontozás: A csapat kap pontot az időeredménye alapján, illetve minden kosárgyűrűt eltaláló dobás 1 pont, sikeres hárompontos kísérlet 3 pontot ér. A pálya rajza: -

6 4. Kerékpáros ügyességi váltóverseny A váltó egy kb. 20 méter hosszú pályán zajlik. Bóják között szlalomozva, három feladattal nehezítve, időre kell végrehajtani a csapat minden tagjának, egymás után. A rajtvonaltól 3 méterre egy 200x15x5 centiméteres, földre fektetett pallón kell végighajtani /sikertelen kísérlet esetén 10 másodperc büntetés/. A palló után egy teletöltött pohár vízzel bóják között szlalomozva kell haladni, a víz kilötyögtetése nélkül a pálya végéig / víz kiöntése centiliterenként 10 másodperc büntetés /. Itt a poharat le kell tenni és egy 3 méter átmérőjű, szabályos körökből álló nyolcast kell tenni, ami szintén bójával van kirakva. Visszafelé egy kosárlabdával a kézben szlalomozva kell végigmenni a pályán a célig, ahol a labdát egy vödörbe kell tenni kipattanás nélkül. A labda elgurulása esetén a versenyző kerékpár nélkül érte megy és folytatja a versenyt. A bóják 50 centiméter széles kapukat alkotnak. A pályán minden megérintett, kihagyott bója, lábletétel és labda elejtés 10 másodperc büntetéssel jár. A váltásnak a célvonal mögött kell megtörténnie és ezt követően indulhat a következő versenyző. A váltót egy kerékpárral hajtja végre a csapat. Az időt futó órával mérjük.

7 Kerékpáros ügyességi váltóverseny pálya (A vizet letenni, ill. a kosárlabdát felvenni a nyolcas után.) Jelmagyarázat: bója asztal víz felvétele kosárlabdát letenni palló CÉL RAJT

8 5. Labdagyűjtő Játékidő: 2 perc Feladat: (kapuhálóban rengeteg különböző labda) Labdákat kell hordani mindenkinek a saját célvonala mögött lévő gyűjtőbe. Mindenkitől egyenlő távolságra van egy nagy háló, melyben rengeteg különböző labda. Egyesével kell kirohanni, elhozni 1-1 labdát, melyet visszafutva bele kell tenni saját gyűjtőjükbe. Váltás: Akkor történik, ha az előző játékos az általa hozott labdát belehelyezte a gyűjtőbe. Hiba, ha: Egyszerre több játékos megy egy csapatból (minden hozott labda érvénytelen) Kipattan a gyűjtőből a labda (addig nem indulhat a következő csapattag, amíg nincs a helyén a labda) A labda gyűjtőbe való helyezése előtt elindul a következő játékos (az adott labda érvénytelen) Nem ér vissza időn belül a labdával (az a labda már érvénytelen) A játéknak akkor van vége, ha az idő (1 perc) letelt. Pontozás: Minden labda 1 pontot ér. A legtöbb labdát gyűjtő csapat 1 pontot kap, a 2. 2 pontot, Résztvevők: Mindenki 6. Síelős játék 15 m-es pálya Eszközök: Egyszerű léc (síléc helyettesítő): 2 db 2 m-es, rajta 4 db kötés tetszőleges anyagból, melybe a lábak tornacipőben beakaszthatók. Bóják (medicinlabda): 5 db, 3 m-re egymástól Feladat: Síléccel bójakerülés oda-vissza. Mindenki fent áll a lécen, együtt haladnak kerülgetve a bójákat oda-vissza. A feladatnak akkor van vége, ha a sílécen állva a síléc is áthalad a start cél vonalon. Hiba, ha: a csapat kihagyott egy akadályt, vissza kell menni kikerülni valaki kiesik a kötésből nem fejezik be a feladatot nem halad át a célvonalon mindenki Forduló: Az utolsó akadály után mindenki kilép a lécből és megfordul (tagok sorrendje felcserélhető) és a bójákat kerülgetve kezdi visszafelé a szlalomozást. Pontozás: Időre. Figyelem! Ez a feladat dupla pontos! A leggyorsabb csapat pont, a második 2+2, Résztvevők: Mindenki

9 EGYÉNI FELADATOK A csoportos versenyre nevező lányoknak és fiúknak azonosak a versenyszámok és kötelező minden számban az indulás. 1. Szökdelés gumikötéllel, páros lábbal 30 mp alatt minél több szökdelést kell végrehajtani. Értékelés: a legtöbb áthajtást végző kap 1 pontot, a következő 2, stb. 2. Célbadobás m-re elhelyezett zsámolyon lévő vödörbe kell beletalálni kislabdával (plastoball labdával). Két sorozatot azaz 10 dobást végeznek a versenyzők. Értékelés: csak az számít találatnak, ami benne marad a vödörben. Találatonként rangsorolás. 3. Helyből távolugrás Rajtvonal mögül, vízszintes irányú lendületszerzés nélkül, páros lábról távolságra ugrás. Kísérletszám: 3 Értékelés: legnagyobb eredmény számít. Az atlétika versenyszabályai érvényesek. 5. Széchenyi kör futás Kb m-es pálya teljesítése időre. Értékelés: az atlétika versenyszabályai alapján. Díjazás Egyéni versenyszámokban összesítve az első 3 helyezett ( külön a 17 év alatti és feletti lány, külön a 17 év alatti és feletti fiú) Művészeti versenyszámok első 3 helyezettje, mind két kategóriában. Csoportos sport feladatok első 3 helyezettje. Csapatverseny első 3 helyezettje (Összesítve a művészeti, csapat és egyéni versenyek eredményei) Minden résztvevő csapat oklevélben részesül.

10 Csapat és egyéni nevezési lap Beérkezési határidő: április Intézmény neve: Intézmény levelezési címe: Elérhetőség: telefon, Intézmény vezetője: Felkészítő, szervező tanár(ok) neve, elérhetősége: Művészeti feladatokra neveznek: 1. Pasztell Név: 2. Aquarell Név: Sportversenyekre neveznek: 17 év alatti lány neve: Születési hely, év,hó,nap: 17 év alatti fiú neve: Születési hely, év, hónap, nap: 17 év feletti lány neve: Születési hely, év, hó, nap: 17 év feletti fiú neve: Születési hely, év, hó, nap: (Betegség, igazolt távollét esetén csere, helyettesítés az adott korosztállyal lehetséges.) A fenti születési adatok a valóságnak megfelelnek Felkészítő, kísérő tanár aláírása Intézményvezető aláírása Kelt: P:H:

A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió december 2., Gödöllő, SZIE Sportcsarnok

A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió december 2., Gödöllő, SZIE Sportcsarnok A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió 201 december, Gödöllő, SZIE Sportcsarnok A verseny célja Regionális szinten, egész éven keresztül tartó motivációt és versenylehetőséget biztosítani

Részletesebben

A tanulásban akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó iskolák 2014 / 2015-ös tanév Heves megyei Kapkodd a lábad versenykiírása

A tanulásban akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó iskolák 2014 / 2015-ös tanév Heves megyei Kapkodd a lábad versenykiírása A tanulásban akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó iskolák 2014 / 2015-ös tanév Heves megyei Kapkodd a lábad versenykiírása A verseny célja: A sportág népszerűsítése, versenyzési lehetőség biztosítása,

Részletesebben

A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió január 21., Gödöllő, SZIE Sportcsarnok

A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió január 21., Gödöllő, SZIE Sportcsarnok A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió 2018. január 21., Gödöllő, SZIE Sportcsarnok 1. A verseny célja Regionális szinten, egész éven keresztül tartó motivációt és versenylehetőséget

Részletesebben

Nyugat-Magyarországi Régió Sport XXI. Terematlétikai verseny Győr vasárnap, 11:00

Nyugat-Magyarországi Régió Sport XXI. Terematlétikai verseny Győr vasárnap, 11:00 Nyugat-Magyarországi Régió Sport XXI. Terematlétikai verseny Győr 2016.12.04. vasárnap, 11:00 1. Verseny célja: Versenylehetőség biztosítása a régió atlétika szakosztályaiban és a iskolai Kölyök Atlétika

Részletesebben

Sport XXI. Atlétikai alapprogram

Sport XXI. Atlétikai alapprogram Sport XXI. Atlétikai alapprogram Alföldi Régió, Terem 2 gyerekversenye Kecskemét 2017. december 15. 14,00 óra Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola Sportcsarnoka 1. A verseny célja: Versenylehetőség biztosítása

Részletesebben

VERSENYFÜZET. Terematlétika Diákolimpiai Bajnokság 2014. www.fodisz.hu

VERSENYFÜZET. Terematlétika Diákolimpiai Bajnokság 2014. www.fodisz.hu VERSENYFÜZET Terematlétika Diákolimpiai Bajnokság 2014. www.fodisz.hu A verseny célja: Lehetőséget biztosítani az intézmények alsó tagozatos tanulói számára, hogy az atlétika játékos formában történő gyakorlásával

Részletesebben

Legügyesebb kollégium és kollégista XVI. ORSZÁGOS vetélkedő

Legügyesebb kollégium és kollégista XVI. ORSZÁGOS vetélkedő Pedagógiai, módszertani, információs folyóirat 2015. április Legügyesebb kollégium és kollégista XVI. ORSZÁGOS vetélkedő Kiskunfélegyháza, 2015. március 27. Kiskunfélegyházi Szakképző Iskola a Legügyesebb

Részletesebben

A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió január 28., Gödöllő, SZIE Sportcsarnok

A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió január 28., Gödöllő, SZIE Sportcsarnok A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió 201 január 2, Gödöllő, SZIE Sportcsarnok A verseny célja Regionális szinten, egész éven keresztül tartó motivációt és versenylehetőséget biztosítani

Részletesebben

JÁTÉKGYŰJTEMÉNY LABDAADOGATÓ VERSENY FELADAT:

JÁTÉKGYŰJTEMÉNY LABDAADOGATÓ VERSENY FELADAT: JÁTÉKGYŰJTEMÉNY 1. LABDAADOGATÓ VERSENY A kezdő játékos a zsámolyon áll. A labda a kezdő játékos kezében van. Jelre a kezdő játékos átadja a labdát a mellette lévőnek, tetszőleges módon. Mindenki továbbadja

Részletesebben

Nyugat-Dunántúli Területi Verseny Zala-Vas Megye Sport XXI. Alapprogram SPORT XXI. Terematlétikai Verseny I.

Nyugat-Dunántúli Területi Verseny Zala-Vas Megye Sport XXI. Alapprogram SPORT XXI. Terematlétikai Verseny I. Nyugat-Dunántúli Területi Verseny Zala-Vas Megye Sport XXI. Alapprogram SPORT XXI. Terematlétikai Verseny I. 1. A verseny célja: Versenylehetőség biztosítása a régió atlétika szakosztályaiban/iskoláiban

Részletesebben

KAPKODD A LÁBAD! sor-, váltó- és ügyességi verseny GYAKORLATANYAGA

KAPKODD A LÁBAD! sor-, váltó- és ügyességi verseny GYAKORLATANYAGA KAPKODD A LÁBAD! sor-, váltó- és ügyességi verseny GYAKORLATANYAGA Érvényes 2011-től visszavonásig. A versenyszámokat összeállította: Árva János gyógypedagógus Barta Szilvia gyógytestnevelő Szerkesztette:

Részletesebben

A Sport XXI. Terem Atlétikai Verseny gyakorlatanyaga

A Sport XXI. Terem Atlétikai Verseny gyakorlatanyaga A Sport XXI. Terem Atlétikai Verseny gyakorlatanyaga T1 / 1. Sprint váltó 1 1. A meghatározott létszámú csapat (8fő) egy 3m x 0,8m alapterületű területen áll fel a futás 2. A gyermekek tetszőleges sorrendben

Részletesebben

Eszkimó-Indián Játékok 2018.

Eszkimó-Indián Játékok 2018. Eszkimó-Indián Játékok 2018. A 2019-es versenyévadtól bevezetésre kerül a Korosztály-specifikus tehetségmenedzselési rendszer mérési programja, amelyet a Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megbízott szakmai

Részletesebben

JÁTÉKOS SPORTVERSENY GYAKORLATANYAGA

JÁTÉKOS SPORTVERSENY GYAKORLATANYAGA JÁTÉKOS SPORTVERSENY GYAKORLATANYAGA Érvényes 2005-től visszavonásig MAGYAR DIÁKSPORT SZÖVETSÉG DIÁKOLIMPIA JÁTÉKOS SPORTVERSENY Gyakorlatanyaga Érvényes 2005-től visszavonásig A versenyszámokat összeállította:

Részletesebben

SPORT XXI ATLÉTIKAI ALAPPROGRAM ALFÖLDI RÉGIÓ TEREM GYEREKVERSENYE Szentes, Klauzál u. 16.

SPORT XXI ATLÉTIKAI ALAPPROGRAM ALFÖLDI RÉGIÓ TEREM GYEREKVERSENYE Szentes, Klauzál u. 16. SPORT XXI ATLÉTIKAI ALAPPROGRAM ALFÖLDI RÉGIÓ TEREM GYEREKVERSENYE 6600 Szentes, Klauzál u. 16. 1. Verseny célja: Versenylehetőség és motiváció biztosítása a régióban, Bács- Kiskun és Csongrád megyékben

Részletesebben

2013/2014. TANÉVI JÁTÉKOS SPORTVERSENY DIÁKOLIMPIA KISORSOLT FELADATOK

2013/2014. TANÉVI JÁTÉKOS SPORTVERSENY DIÁKOLIMPIA KISORSOLT FELADATOK Magyar Diáksport Szövetség Játékos Sportverseny Albizottsága 2013. július 15-én tartott munkabizottsági értekezletén kisorsolta a 2013/2014. tanévi feladatokat az új Játékgyűjteményből. A feladatok a következők:

Részletesebben

ATLÉTIKAI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA ÉS EGYÉNI MEGYEI BAJNOKSÁGAINAK V E R S E N Y K I Í R Á S A

ATLÉTIKAI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA ÉS EGYÉNI MEGYEI BAJNOKSÁGAINAK V E R S E N Y K I Í R Á S A ATLÉTIKAI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA ÉS EGYÉNI MEGYEI BAJNOKSÁGAINAK V E R S E N Y K I Í R Á S A II-III-IV. korcsoport 1. A bajnokság célja: A megyebajnoki cím eldöntése. Versenyalkalom biztosítása a 2000-2001-2002-2003-2004-2005-ben

Részletesebben

Sport XXI. Program Észak - Dunántúl területi pályaverseny I.

Sport XXI. Program Észak - Dunántúl területi pályaverseny I. Sport XXI. Program Észak - Dunántúl területi pályaverseny I. 1. A verseny célja: Versenylehetőség biztosítása a régió atlétika szakosztályaiban sportoló gyermek korosztály számára. 2. A verseny ideje és

Részletesebben

Sport XXI. alapprogram Dél-Kelet Magyarország Régió teremverseny 1.

Sport XXI. alapprogram Dél-Kelet Magyarország Régió teremverseny 1. Sport XXI. alapprogram Dél-Kelet Magyarország Régió teremverseny 1. Békés, 2018. január 19. PÉNTEK 12.00 A verseny célja: Versenylehetőség biztosítása a gyermek korosztály számára a téli időszakban teremverseny

Részletesebben

Sport XXI. Egyéni Verseny Kiírás

Sport XXI. Egyéni Verseny Kiírás Sport XXI. Egyéni Verseny Kiírás 1. A verseny célja: - Változatos és színvonalas versenylehetőség biztosítása SPORT XXI korosztály számára. 2. Versenyszámok, résztvevők: - Sprint összetett: 40m síkfutás,

Részletesebben

Sport XXI. Egyéni Verseny - Gyakorlatanyag

Sport XXI. Egyéni Verseny - Gyakorlatanyag Sport XXI. Egyéni Verseny - Gyakorlatanyag SPRINT ÖSSZETETT Sprint összetett (ügyességi pálya,+ 40m guggoló támaszból) U11: 1m 2,5m 3m 5m 6m 5,5m 7m 10m Pálya kialakítása: pálya hossza 2pályax40m. A versenyző

Részletesebben

SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2019

SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2019 SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2019 XIX. Kapkodd a lábad! JÁTÉKOS SOR- ÉS VÁLTÓVERSENY ORSZÁGOS DIÁKOLIMPIAI DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS Verseny rendezője és szakmai lebonyolítója Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny-

Részletesebben

DIÁKOLIMPIAI 2013/2014

DIÁKOLIMPIAI 2013/2014 DIÁKOLIMPIAI 2013/2014 www.fodisz.hu KAPKODD a LÁBAD! JÁTÉKOS SOR- és VÁLTÓVERSENY ZALAEGERSZEG, 2014. ÁPRILIS 11-12. Általános Tudnivalók Csapatok érkezése: 2014. április.11. /péntek/ 14.00-ig Cím: Zalaegerszeg

Részletesebben

X. Országos Középiskolai Rendészeti Csapatverseny Szabályzata 2013/2014 tanév

X. Országos Középiskolai Rendészeti Csapatverseny Szabályzata 2013/2014 tanév X. Országos Középiskolai Rendészeti Csapatverseny Szabályzata 2013/2014 tanév VERSENYKATEGÓRIA: CSAPATVERSENY A verseny célja a belügyi rendészeti ismeretek tantárgyat tanuló középiskolások rendészeti

Részletesebben

Sport XXI program Terematlétikai versenyrendszer U11 és U13 korosztály számára

Sport XXI program Terematlétikai versenyrendszer U11 és U13 korosztály számára 1.sz. melléklet T1 Futások 1. Sprint váltó Sport XXI program 2016. Terematlétikai versenyrendszer U11 és U13 korosztály számára 1. A meghatározott létszámú csapat (8fő) egy 3m x 0,8m alapterületű területen

Részletesebben

STRANDRÖPLABDA VII. Országos Bajnokság

STRANDRÖPLABDA VII. Országos Bajnokság Komárom-Esztergom Megyei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon 2890 Tata Új út 21. Telefon: 34/587-470 Fax: 34/587-471 STRANDRÖPLABDA VII. Országos Bajnokság A verseny

Részletesebben

Magyar Népi Küzdelmi Játékok. Futárméta. Versenyrendszer

Magyar Népi Küzdelmi Játékok. Futárméta. Versenyrendszer Magyar Népi Küzdelmi Játékok Futárméta Versenyrendszer A versenyszabályokat az Országos Baranta Szövetség adja ki, azok felhasználása, sokszorosítása, felhasználása csak a Szövetség engedélyével történhet.

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI JÁTÉKOS SPORTVERSENY DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. I-II. korcsoport

2012/2013. TANÉVI JÁTÉKOS SPORTVERSENY DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. I-II. korcsoport 2012/2013. TANÉVI JÁTÉKOS SPORTVERSENY DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I-II. korcsoport 2013. február 16. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok 2012/2013. TANÉVI JÁTÉKOS SPORTVERSENY ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA

Részletesebben

Külön futamban futnak és külön is értékeljük az Országos Bajnokság és az Amatőr Futam résztvevőit.

Külön futamban futnak és külön is értékeljük az Országos Bajnokság és az Amatőr Futam résztvevőit. Külön futamban futnak és külön is értékeljük az Országos Bajnokság és az Amatőr Futam résztvevőit. A verseny rendezője: Magyar Atlétikai Szövetség megbízásából a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület Közreműködő

Részletesebben

Magyarország évi Serdülő és Újonc Bajnoksága, egyben Serdülő Liga, DEBRECEN

Magyarország évi Serdülő és Újonc Bajnoksága, egyben Serdülő Liga, DEBRECEN Debreceni Sportcentrum Közhasznú Nonprofit Kft. 4032 Debrecen, Oláh Gábor u. 5. telefon: 06 52 514 400 e-mail: info@debrecenisportcentrum.hu Magyarország 2016. évi Serdülő és Újonc Bajnoksága, egyben Serdülő

Részletesebben

Atlétikai Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokság

Atlétikai Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokság Atlétikai Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokság A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Atlétikai Szövetséggel (MASZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: Az atlétika sportág utánpótlásbázisának

Részletesebben

Észak-Alföldi Régió, Sport XXI. Terematlétika Bajnokság 2016. január 16.-án szombat 11. 00 Nyíregyháza atlétikai sportcsarnok

Észak-Alföldi Régió, Sport XXI. Terematlétika Bajnokság 2016. január 16.-án szombat 11. 00 Nyíregyháza atlétikai sportcsarnok Észak-Alföldi Régió, Sport XXI. Terematlétika Bajnokság 2016. január 16.-án szombat 11. 00 Nyíregyháza atlétikai sportcsarnok I. Verseny célja: Versenylehetőség biztosítása a régió atlétikai szakosztályában

Részletesebben

Sport XXI program Terematlétikai verseny 2013.12.08. U11 és U13 korosztály számára

Sport XXI program Terematlétikai verseny 2013.12.08. U11 és U13 korosztály számára Sport XXI program Terematlétikai verseny 2013.12.08. T1 U11 és U13 korosztály számára 1. Sprint váltó 1. A meghatározott létszámú csapat (8fő) áll fel a futás irányával megegyezően, egy oszlopban. 2. A

Részletesebben

Sport XXI. Versenyrendszer Atlétika előkészítő program pályaversenye az U 11 korosztály számára

Sport XXI. Versenyrendszer Atlétika előkészítő program pályaversenye az U 11 korosztály számára Sport XXI. Versenyrendszer Atlétika előkészítő program pályaversenye az U 11 korosztály számára Általános szabályok A verseny lebonyolítása: Körverseny rendszerű lebonyolítás a táblázatban látható versenyszámokkal

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg. A kategória Torna A kategória A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A torna, mint alapsportág népszerűsítése az iskolák

Részletesebben

I., II. korcsoportos atlétika diákolimpia

I., II. korcsoportos atlétika diákolimpia I., II. korcsoportos atlétika diákolimpia Budapesti Honvéd SE XIII. ker. Dózsa György út 53. 2015. május 5. kedd www.bpdiaksport.hu 1. A bajnokság célja: Budapest 2015. évi Diákolimpia Bajnoka cím. Az

Részletesebben

VIII. Oxigén Kupa Erdei futóverseny sorozat 2014-2015

VIII. Oxigén Kupa Erdei futóverseny sorozat 2014-2015 VIII. Oxigén Kupa Erdei futóverseny sorozat 2014-2015 V E R S E N Y K I Í R Á S A verseny fővédnöke:balczó ANDRÁSa Nemzet Sportolója A verseny célja: Versenyzés biztosítása közép- és hosszútávfutók, illetve

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Triatlon Szövetséggel (MTSZ) együttműködésben hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Triatlon Szövetséggel (MTSZ) együttműködésben hirdeti meg. B kategória III-VI. KORCSOPORT Duatlon B KATEGÓRIA A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Triatlon Szövetséggel (MTSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A futás, és kerékpározás,

Részletesebben

XXI. Egyetemi Városok Sporttalálkozója. Versenykiírás

XXI. Egyetemi Városok Sporttalálkozója. Versenykiírás XXI. Egyetemi Városok Sporttalálkozója (Regionális sporttalálkozó) Győr, 2013. november 9. Versenykiírás A verseny célja: A nyugat-magyarországi régióban működő Egyetemek közti sportbarátság kialakítása,

Részletesebben

Magyarország évi Serdülő Csapatbajnoksága

Magyarország évi Serdülő Csapatbajnoksága Magyarország 2019. évi Serdülő Csapatbajnoksága A verseny célja: 1. Versenyzési lehetőség biztosítása serdülő és újonc atléták részére. 2. A serdülő és újonc atléták pozitív élményhez segítése. 3. A Sport

Részletesebben

Általános versenyszabályok

Általános versenyszabályok Kinder + SPORT program gyakorlatsora A csapatok létszáma 12 tanuló, ebből: 2 fiú 2 leány 2. osztályos 2 fiú 2 leány 3. osztályos 2 fiú 2 leány 4. osztályos A versenyek gyakorlásához szükséges szerek: 4

Részletesebben

Fizikai képességek felmérése. 2017/2018. tanévi középiskolai felvételi eljárásához

Fizikai képességek felmérése. 2017/2018. tanévi középiskolai felvételi eljárásához Fizikai képességek felmérése az egri Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium és Kollégium 2017/2018. tanévi középiskolai felvételi eljárásához Közoktatási típusú sportiskola A közoktatási típusú sportiskola

Részletesebben

XXXVII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny

XXXVII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny XXXVII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny SOPRON 2015. november 21-22. 37. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny Sopron Kupa 2015. november 21-22. A verseny célja Dr. Csik Ferenc Olimpiai Bajnok tiszteletére olyan úszóverseny

Részletesebben

MAGYARORSZÁG VERSENYKIÍRÁSA

MAGYARORSZÁG VERSENYKIÍRÁSA MAGYARORSZÁG KOSÁRPALÁNTA BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. POSTACÍM: 1146 BUDAPEST,

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Asztalitenisz Szövetséggel (MOATSZ) együttműködésben hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Asztalitenisz Szövetséggel (MOATSZ) együttműködésben hirdeti meg. Asztalitenisz A és B KATEGÓRIA A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Asztalitenisz Szövetséggel (MOATSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: Az asztalitenisz sportág népszerűsítése

Részletesebben

2019. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA SPORT TEHETSÉGPROGRAM Bajai EGYMI május

2019. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA SPORT TEHETSÉGPROGRAM Bajai EGYMI május SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2018 2019. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA 2019. május 16-17-18. Bajai EGYMI VERSENYKIÍRÁS Sportosan Könnyebb! Speciális Szakiskolák Országos Sportfesztiválja tanulásban

Részletesebben

PLUSZ ügyességi versenyeken használt akadály típusok.

PLUSZ ügyességi versenyeken használt akadály típusok. PLUSZ ügyességi versenyeken használt akadály típusok. A bója akadályok építhetők kicsi vagy nagy bójából, a labirintusban és a beékező és kiérkező bójakapuk csak kis bójából építhetők. Minden bója tetején

Részletesebben

SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2016

SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2016 SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2016 ORSZÁGOS ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÉS TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY VERSENYKIÍRÁS Verseny rendezője és szakmai megvalósítója Helyszín, időpont Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport

Részletesebben

SPORT XXI. PROGRAM REGIONÁLIS TRIATLON DIÁKOLIMPIA (Pest, Komárom-Esztergom, Fejér és Nógrád megye) X. JUBILEUMI VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY

SPORT XXI. PROGRAM REGIONÁLIS TRIATLON DIÁKOLIMPIA (Pest, Komárom-Esztergom, Fejér és Nógrád megye) X. JUBILEUMI VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY SPORT XXI. PROGRAM REGIONÁLIS TRIATLON DIÁKOLIMPIA (Pest, Komárom-Esztergom, Fejér és Nógrád megye) X. JUBILEUMI VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY A verseny Fővédnöke: Szervezőbizottság tagjai: Pásztor

Részletesebben

XXII. TISZA TRIATLON FORNETTI TRIATLON MAGYAR NAGYDíJ TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

XXII. TISZA TRIATLON FORNETTI TRIATLON MAGYAR NAGYDíJ TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG Időpont: 2013. május 18. szombat XXII. TISZA TRIATLON FORNETTI TRIATLON MAGYAR NAGYDíJ TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG Helyszín: Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő (3580 Tiszaújváros, Szederkényi

Részletesebben

Magyar Ugrókötelesek Szövetsége

Magyar Ugrókötelesek Szövetsége Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S. u. 137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Országos Páros és Csapatbajnokság Időpont: 2019.01.26. (Szombat) Helyszín: Rendező: Güntner

Részletesebben

Beszámoló. Sportnap (Egercsehi március 19.) Programterv: Kezdés 12:30 Alsósok programja:

Beszámoló. Sportnap (Egercsehi március 19.) Programterv: Kezdés 12:30 Alsósok programja: Beszámoló Sportnap (Egercsehi 2015. március 19.) Programterv: Kezdés 12:30 Alsósok programja: 12:30-tól 14:15-ig: rollerezés, és ügyességi feladatok 14:30-tól: sor - és váltóverseny Közben uzsonna Felsősök

Részletesebben

Kosárlabda. A versenyt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány hirdeti meg.

Kosárlabda. A versenyt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány hirdeti meg. Kosárlabda A versenyt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány hirdeti meg. 1. A verseny célja: a. A kosárlabda sportág népszerűsítése és megszerettetése az iskoláskorú tanulók

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Országos Kötélugró Csapatbajnokság Szentes, 2015. november 28.

VERSENYKIÍRÁS. Országos Kötélugró Csapatbajnokság Szentes, 2015. november 28. Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S. u. 137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Országos Kötélugró Csapatbajnokság Szentes, 2015. november 28. Időpont: 2015. november

Részletesebben

KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS - VERSENYKIÍRÁS

KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS - VERSENYKIÍRÁS KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS - VERSENYKIÍRÁS Pályaméret: Csapatlétszám: Játékidő: Játékvezető: Nevezési határidő és sorsolás: Mérkőzések kezdete: Stadion 4 db 20 x 40 m maximum 10 fő, 5+1 fő a pályán csapatonként

Részletesebben

A Diákolimpia Versenyszabályzata

A Diákolimpia Versenyszabályzata 2 3 A Diákolimpia Versenyszabályzata 1. Diákolimpia célja, feladata: A versenykiírásban szereplő sportágakban a tanév megyei diákolimpiai címeinek, helyezéseinek eldöntése a sportágak népszerűsítése. 2.

Részletesebben

Magyarország Serdülő és Újonc Atlétikai Bajnoksága 2017 egyben Serdülő Magyar Liga és Szuper Liga versenyszámok

Magyarország Serdülő és Újonc Atlétikai Bajnoksága 2017 egyben Serdülő Magyar Liga és Szuper Liga versenyszámok Magyarország Serdülő és Újonc Atlétikai Bajnoksága 2017 egyben Serdülő Magyar Liga és Szuper Liga versenyszámok A bajnokság rendezője: Magyar Atlétikai Szövetség A bajnokság időpontja és helyszíne: 2017.

Részletesebben

Sport XXI. Program Észak - dunántúli terület pályaverseny II.

Sport XXI. Program Észak - dunántúli terület pályaverseny II. Sport XXI. Program Észak - dunántúli terület pályaverseny II. 1. A verseny célja: Versenylehetőség biztosítása a régió atlétika szakosztályaiban/iskoláiban sportoló gyermek korosztály számára. 2. A verseny

Részletesebben

Úszás budapesti diákolimpia döntő

Úszás budapesti diákolimpia döntő Úszás budapesti diákolimpia döntő BVSC Uszoda (1142 Budapest, Szőnyi út 2.) 2017. január (később kijelölendő időpontban) www.bpdiaksport.hu ÚSZÁS I., II. korcsoport 1. A verseny ideje, helye: 2017. január

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg. A KATEGÓRIA Torna A kategória A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A torna mint alapsportág népszerűsítése az iskolák

Részletesebben

Összetett versenyekről az általános iskolában

Összetett versenyekről az általános iskolában Nyugat-Magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelési- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet Összetett versenyekről az általános iskolában Atlétika SMDLTE 2202 Barthalos István IX8SCT A szabályokról

Részletesebben

Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó. Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó

Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó. Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó 1. Célja: A 2014. év uszonyosúszó ifjúsági, junior és felnőtt korcsoport

Részletesebben

2017. SZEPTEMBER

2017. SZEPTEMBER 2017. SZEPTEMBER 20-23. NEVEZÉSI HATÁRIDŐ: : 2017. SZEPT. 13. 12:00 www.eljasporttal.hu www.szolsport.hu 1 54. Tiszaligeti Napok TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS VERSENYKIÍRÁS 3. II. KIEMELT PROGRAMOK CSALÁDI

Részletesebben

2014. Október 4. www.futafok.hu VERSENYKIÍRÁS 2014.09.11.

2014. Október 4. www.futafok.hu VERSENYKIÍRÁS 2014.09.11. 1 2014. Október 4. www.futafok.hu VERSENYKIÍRÁS 2014.09.11. 2 FUTAFOK 2014 KERÜLETI FUTÓVERSENY VERSENYKIÍRÁS Időpont: 2014. október 4. Helyszín: Campona főbejárat Útvonal: Campona főbejárat előtti parkoló

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA REGIONÁLIS ELŐDÖNTŐK és ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2016/2017. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA REGIONÁLIS ELŐDÖNTŐK és ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA REGIONÁLIS ELŐDÖNTŐK és ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS A Kajak-Kenu Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ)

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ) együttműködésben hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ) együttműködésben hirdeti meg. A KATEGÓRIA Torna A kategória A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A torna mint alapsportág népszerűsítése az iskolák

Részletesebben

Katona csapatoknak a nevezés INGYENES!!

Katona csapatoknak a nevezés INGYENES!! Katona csapatoknak a nevezés INGYENES!! Versenykiírás II. KE CROSS RUN TEREP AKADÁLYFUTÓ VERSENY és Magyar Egyetemi Főiskolai Országos Bajnokság, valamint katonai alakulatok versenye Verseny célja: A kalandra,

Részletesebben

Atlétika Mezei Futóbajnokság

Atlétika Mezei Futóbajnokság Atlétika Mezei Futóbajnokság A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Atlétikai Szövetséggel (MASZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A Diákolimpia versenyrend szerében megrendezésre

Részletesebben

Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE 2202 Kislabdahajítás előkészítő, cél- és rávezetőgyakorlatok általános iskola felső tagozat

Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE 2202 Kislabdahajítás előkészítő, cél- és rávezetőgyakorlatok általános iskola felső tagozat Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet dr. Koltai Miklós Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE 2202 Kislabdahajítás előkészítő,

Részletesebben

BUDAPESTBANK CSALÁDI ÉS SPORTNAP ZÁNKA VERSENYKIÍRÁS KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS

BUDAPESTBANK CSALÁDI ÉS SPORTNAP ZÁNKA VERSENYKIÍRÁS KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS BUDAPESTBANK CSALÁDI ÉS SPORTNAP 2019.07.06. ZÁNKA VERSENYKIÍRÁS KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS Pályák száma: Pályaméret: Csapatlétszám: Játékidő: Játékvezető: Nevezési határidő és sorsolás: Mérkőzések kezdete:

Részletesebben

Észak-Alföldi Régió, Sport XXI. Terematlétika Bajnokság január 21. szombat 11: 00 Nyíregyháza atlétikai sportcsarnok

Észak-Alföldi Régió, Sport XXI. Terematlétika Bajnokság január 21. szombat 11: 00 Nyíregyháza atlétikai sportcsarnok Észak-Alföldi Régió, Sport XXI. Terematlétika Bajnokság 2017. január 21. szombat 11: 00 Nyíregyháza atlétikai sportcsarnok I. Verseny célja: Versenylehetőség biztosítása a régió atlétikai szakosztályaiban

Részletesebben

Versenykiírás és program

Versenykiírás és program Versenykiírás és program A torna helyszíne: Dabas, Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola József Attila u. 107 Rendező: Dabas-Gyón FC A torna időpontjai: 2015. február 8. és március 1. Korosztályok: U-7 /2008/

Részletesebben

Magyarország évi Serdülő Csapatbajnoksága

Magyarország évi Serdülő Csapatbajnoksága Magyarország 2018. évi Serdülő Csapatbajnoksága A verseny célja: 1. Versenyzési lehetőség biztosítása serdülő és újonc atléták részére. 2. A serdülő és újonc atléták pozitív élményhez segítése. 3. A Sport

Részletesebben

Versenykiírás Rendező. Verseny időpontja. A verseny helyszíne. Nevezés

Versenykiírás Rendező. Verseny időpontja. A verseny helyszíne. Nevezés Versenykiírás Rendező Soproni Rendészeti Sportegyesület, Soproni Atlétikai Klub, SMJV Polgármesteri Hivatal Sportfelügyeleti Csoport Csuka Zsolt SRSE elnök csuka.zsolt2@gmail.com Verseny időpontja 2015.szeptember

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS XV. Cápa- XLVII. Serdülő- XXVII. Junior Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017)

VERSENYKIÍRÁS XV. Cápa- XLVII. Serdülő- XXVII. Junior Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017) 1. A verseny célja: VERSENYKIÍRÁS XV. Cápa- XLVII. Serdülő- XXVII. Junior Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017) A 2017. év uszonyosúszó cápa, serdülő és junior korcsoport Magyar Bajnokainak

Részletesebben

V-VI.korcsoport A kategória FIÚK

V-VI.korcsoport A kategória FIÚK V-VI.korcsoport A kategória FIÚK A verseny célja: Versenyzési lehetőségek biztosítása mellett eldönteni a megyei bajnoki címet. Verseny rendezője: a Veszprém Megyei Diáksport Egyesület Nevezés: Az MDSZ

Részletesebben

Szeretettel hívjuk és várjuk intézményük diákjait!

Szeretettel hívjuk és várjuk intézményük diákjait! Versenykiírás XIII. Országos Kapkodd a lábad! sor- és váltóverseny értelmileg akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó iskolák tanulói részére 2014. Kecskeméti Gyógypedagógiai Általános Iskola

Részletesebben

Gyermek Kupa Szabályok Versenykiírás 3/b sz. melléklet

Gyermek Kupa Szabályok Versenykiírás 3/b sz. melléklet Nemzetközi Kosárlabda Játékszabályok KIVONAT Gyermek Kupára vonatkozó szabályok módosításokkal A Gyermek Kupa kosárlabda mérkőzéseket az alábbi szabályok szerint kell játszani. A Nemzetközi kosárlabda

Részletesebben

12. Szecsői Futónap szeptember 28. Versenykiírás

12. Szecsői Futónap szeptember 28. Versenykiírás A verseny célja: Versenykiírás Az egészséges életmód, a rendszeres sportolás ezen belül a hosszútávfutásnépszerűsítése, valamint versenyzési lehetőség biztosítása az amatőr és profi futók számára. Rendező:

Részletesebben

Duatlon B KATEGÓRIA. 1. A verseny célja: 3. A versenyek időpontjai, helyszínei: 4. A versenyek résztvevői:

Duatlon B KATEGÓRIA. 1. A verseny célja: 3. A versenyek időpontjai, helyszínei: 4. A versenyek résztvevői: Duatlon B KATEGÓRIA 1. A verseny célja: A futás, és kerékpározás, mint az egészséges életmód kialakításának egyik eleme, része legyen a diákok mindennapos mozgáskultúrájának. Az iskolák közötti kapcsolatok

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

2016/2017. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS Az Aerobik Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg; a versenyt az MDSZ-szel

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Országos Kötélugró Csapatbajnokság. Újvárosi DSE Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola

VERSENYKIÍRÁS. Országos Kötélugró Csapatbajnokság. Újvárosi DSE Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S. u. 137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Országos Kötélugró Csapatbajnokság Időpont: 2016. december 10. Helyszín: Szolnoki Szent-Györgyi

Részletesebben

Európai Diáksport Napja Magyarország

Európai Diáksport Napja Magyarország Európai Diáksport Napja Magyarország Budapesti rendezvény 2016. szeptember 30. Programfüzet Európai Sporthét Köszöntő A Magyar Diáksport Szövetség immár egy évtizede hirdeti meg a Magyar Diáksport Napját

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 1 2018/2019. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS Az Aerobik Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen

Részletesebben

Torna. A kategória. Felversenyzés: Csapatversenyben minden tanuló csak a saját korcsoportjában versenyezhet,

Torna. A kategória. Felversenyzés: Csapatversenyben minden tanuló csak a saját korcsoportjában versenyezhet, A kategória A kategória Torna A kategória A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A torna, mint alapsportág népszerűsítése

Részletesebben

V-VI.korcsoport A kategória FIÚK

V-VI.korcsoport A kategória FIÚK V-VI.korcsoport A kategória FIÚK A verseny célja: Versenyzési lehetőségek biztosítása mellett eldönteni a megyei bajnoki címet. Verseny rendezője: a Veszprém Megyei Diáksport Egyesület Nevezés: Az MDSZ

Részletesebben

Rákoshegyi Vasutas SE V.

Rákoshegyi Vasutas SE V. Rákoshegyi Vasutas SE. 2007. V. Csipet Kupa 1. A VERSENY CÉLJA A tekesport népszerűsítése. A sportolók tudásszintjének emelése. Megfelelő minőségi versenyzési lehetőség biztosítása a résztvevők számára.

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS IV. Gyermek- IV. Serdülő- IV. Ifjúsági- IV. Junior- IV. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Rövidpályás Országos Bajnokság (2018)

VERSENYKIÍRÁS IV. Gyermek- IV. Serdülő- IV. Ifjúsági- IV. Junior- IV. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Rövidpályás Országos Bajnokság (2018) 1. A verseny célja: VERSENYKIÍRÁS IV. Gyermek- IV. Serdülő- IV. Ifjúsági- IV. Junior- IV. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Rövidpályás Országos Bajnokság (2018) A 2018. év uszonyosúszó gyermek, serdülő,

Részletesebben

REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2018.

REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2018. REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2018. A verseny rendezője: KISKUNHALASI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM SZILÁDY ÁRON GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 6400 Kiskunhalas, Kossuth

Részletesebben

Amatőr lovas verseny

Amatőr lovas verseny Amatőr lovas verseny Ügyességi versenyek szabályzata Az ügyességi verseny három versenyszámból áll, nehézségi sorrendben: 1. Kezdő 2. Könnyű 3. Nehéz Minden versenyszám nyílt, korhatár nélküli. A versenyrendező

Részletesebben

Érvényes 2013-tól visszavonásig

Érvényes 2013-tól visszavonásig Érvényes 2013-tól visszavonásig A feladatgyűjteményt összeállította a Magyar Diáksport Szövetség Diákolimpia Bizottságának Játékos Sportverseny Albizottsága: Bíró Csaba Bodor Zoltán Sarkadi László Szepesi

Részletesebben

36. Nemzetközi Tavaszi Sportgála Gyalogló Magyar Szuper Liga verseny

36. Nemzetközi Tavaszi Sportgála Gyalogló Magyar Szuper Liga verseny 36. Nemzetközi Tavaszi Sportgála Gyalogló Magyar Szuper Liga verseny Békéscsaba, 2015. április 26. vasárnap Magyarország Felnőtt 20 km-es Gyalogló Férfi, Női Egyéni és Csapatbajnoksága, Havasi István-emlékverseny

Részletesebben

Kenguru és Gyermek Kupa. Versenykiírás 2010/2011.

Kenguru és Gyermek Kupa. Versenykiírás 2010/2011. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE Kenguru és Gyermek Kupa Versenykiírás 2010/2011. MEGTÁRGYALTA ÉS ELFOGADTA AZ MKOSZ ELNÖKSÉGE 2010. szeptember 20. 2010/2011. KENGURU ÉS GYERMEK KUPA 2. 1. A verseny

Részletesebben

Magyar Ugrókötelesek Szövetsége

Magyar Ugrókötelesek Szövetsége Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S. u. 137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Országos Páros és Csapatbajnokság Időpont: 2018.02.10. (Szombat) Helyszín: - Mórahalom,

Részletesebben

7. Szecsői Futónap szeptember 27. Versenykiírás

7. Szecsői Futónap szeptember 27. Versenykiírás Versenykiírás A verseny célja: Az egészséges életmód, a rendszeres sportolás ezen belül a hosszútávfutás-népszerűsítése, valamint versenyzési lehetőség biztosítása az amatőr és profi futók számára. Rendező:

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Floorball Szakszövetséggel (MFSZ) együttműködésben hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Floorball Szakszövetséggel (MFSZ) együttműködésben hirdeti meg. Floorball kispályás A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Floorball Szakszövetséggel (MFSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A floorball sportág utánpótlásbázisának szélesítése,

Részletesebben

MAGYAR BOWLING és TEKE SZÖVETSÉG

MAGYAR BOWLING és TEKE SZÖVETSÉG 1. RENDEZŐ: 2012/2013. évi Nemzeti SERDÜLŐ PÁROS Bajnokságok VERSENYKIÍRÁSA A Nemzeti SERDÜLŐ leány és fiú - PÁROS Bajnokságokat a Magyar Bowling és Teke Szövetség Teke Szakági Szövetség /továbbiakban:

Részletesebben

XXIII. TISZA TRIATLON TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

XXIII. TISZA TRIATLON TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG XXIII. TISZA TRIATLON TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG Időpont: 2014. május 24. szombat Helyszín: Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő (3580 Tiszaújváros, Szederkényi út 12.) Program: 11:00 - Versenyiroda

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ÉS PÁROS ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ÉS PÁROS ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ÉS PÁROS ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS A Kötélugró Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel közösen hirdeti meg, a versenyt

Részletesebben

Versenykiírás XII. Országos Kapkodd a lábad! sor- és váltóverseny értelmileg akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó iskolák tanulói részére

Versenykiírás XII. Országos Kapkodd a lábad! sor- és váltóverseny értelmileg akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó iskolák tanulói részére Versenykiírás XII. Országos Kapkodd a lábad! sor- és váltóverseny értelmileg akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó iskolák tanulói részére Aranykapu Alapítvány 2013. Szalaparti Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben