A képviselő-testület 20 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A képviselő-testület 20 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza:"

Átírás

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete április hó 18. napján, a városháza I. emeleti nagy tanácskozó termében megtartott 9. rendkívüli ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak: Dr. Buzás Péter polgármester, Almási Pál, Baranyi Sándor, Endes Zsigmond, Gáspár Sándor, Gazdag János, Gilicze János, Guvat László, Kiss Imréné, Kovács Sándor, Lengyel István, Mágori Józsefné, Marosvári Attila, Márton Imre, Molnár László, Nagy-György József, Dr. Orbán Imre PhD, Dr. Siket István, Toldi János és Varga Zoltán települési képviselők. Jelen van továbbá: Dr. Bánfi Margit jegyző. Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelettel köszöntöm képviselőtársaimat a mai testületi ülésünkön. A jelenléti ív alapján megállapítom, hogy a 24 települési képviselő közül jelen van 20 fő. A megjelenési arány 83%-os. A megjelenés alapján megállapítom, hogy ülésünk határozatképes, azt megnyitom. A Szervezeti és Működési Szabályzat 21. (1) bekezdés c) pontja alapján felkérem Gilicze János és Gáspár Sándor települési képviselőket mai ülésünk jegyzőkönyvének hitelesítésére. Megkérdezem képviselőtársaimat, hogy elvállalják-e? Gilicze János és Gáspár Sándor a feladatot vállalják. Megállapítom, hogy mai ülésünk jegyzőkönyvének hitelesítői Gilicze János és Gáspár Sándor települési képviselők. Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Képviselő-testület! A mai rendkívüli ülésünk telefonon történő összehívását a kiosztott előterjesztésekben történő halaszthatatlan döntés indokolta. Mai ülésünk napirendje: Előterjesztések: 1. A József Attila u. 2. szám alatti üzlethelyiségek értékesítése, 2. Makó belterület 7728/10 hrsz. alatt felvett beépítetlen terület pályázat útján történő értékesítése. A zárt ülési előterjesztés: Az M43-as megvalósításához szükséges ingatlanok adásvétele. Tisztelt Testület! Megkérdezem, hogy a napirendre vonatkozóan van-e észrevétel, vélemény? Kérdés, észrevétel nem hangzott el. Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk. 105/2008. (IV.18.) MÖKT h. Tárgy: A képviselő-testület április 18-i - rendkívüli - ülésének napirendje.

2 2 Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete április 18-i rendkívüli ülésének napirendje: Előterjesztések: 1. A József Attila u. 2. szám alatti üzlethelyiségek értékesítése 2. Makó belterület 7728/10 hrsz. alatt felvett beépítetlen terület pályázat útján történő értékesítése 3. Zárt ülési előterjesztés 1. sz. előterjesztés A József Attila u. 2. szám alatti üzlethelyiségek értékesítése Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Testület! Azt kérem, hogy tanulmányozzátok át az anyagot és én elmesélem, hogy miről van szó. Amikor Makón a testület döntő többsége úgy döntött, hogy más ötlet nem lévén, meghallgatva különböző fórumokat tanácsadó testület, informális testület végig beszéltük millió fórumon, vállalkozói fórumot hívtunk össze fürdőfejlesztéssel kapcsolatban és mikor úgy döntöttünk, hogy nincs más kitörési pont, nem látunk mást, akkor 98-ban elkezdett fürdőfejlesztési elgondolásunkat tovább fejlesztve, eldöntöttük, hogy ezt a makói fürdőt megpályázzuk. Amikor ez eldőlt, Mágoriné képviselőtársam fogalmazott úgy, hogyha az ember egyre fókuszál, akkor ahhoz szedjen minden lapot. Ezt nemcsak ő gondolja így, hanem szerintem mindenki, hogyha van egy meghatározó stratégiai cél, akkor minden mást annak kell alárendelni. Ennek megfelelően mi ennek rendeltük alá az ÁRT módosításunkat, amit nem rég mutatott be a főépítész úr TV nyilvánosság előtt. Ott volt olyanról is szó, hogy esetleg a gimnázium előtt az a kétsávos út megszűnik és csak szerviz útként marad meg. Beszéltünk arról, hogy városközpont rehabilitációra pályázzunk, tehát ez városközpont rehabilitáció, DAOP keretén belül és egy-egy projekt az 1 milliárd + önerő lehet, egy olyan 25-30%-os önerővel számolnak, tehát egy projekt maximum millió Ft, millió körül lehet. Ennek a lényege az, hogy városközpont rehabilitáció, ez azt jelenti, hogy feltárni egy adott városközpontban a felújítandó részeket, és mi azt gondoltuk, mikor ezt előkészíttettük, hogy ennek a fürdőt kell szolgálni. Ez azt jelenti, hogy ez a tervezés elindul a fürdő környékéről, legelőször rendbe teszi a Marczibányi teret, kijön a Kugler-féle pékségnél a Csanád vezér tér irányába, beintegrálja az ottani vállalkozók közül ebbe a pályázatba azokat a magánszemélyeket, akik be tudnak jönni, és emellett rendbe teszi a Szent János teret, rendbe teszi a Teleki László utcát és ott az IPOSZ és a Központi Konyha között áttörve bemegy a telekbelsőbe és ott a telekbelsőbe még egy csomó parkolót alakítunk ki. Ennek köszönhetően 474 a parkoló darabszám, ami a fürdő vagy egy picit távolabbi környezetében kialakul abból a célból, hogy a fürdőbe érkező vendégek le tudjanak parkolni. Ez a pályázat arról szól, hogy a pályázat 20%-a erejéig magánvállalkozóknak az érintett akcióterületen a turizmushoz kötődő fejlesztéseihez a pályázat részeként 50%-os támogatást nyújt. Mi azt szeretnénk, hogyha a Bérpalota alja, ott a Szent István szobor környéke, Kalász vendéglő, meg a többiek, megújulnának és teljesen normális, hogy a megépült fürdő vendégeit kiszolgálják. Annak érdekében azt gondoltuk ki, hogy azokat az önkormányzati ingatlanokat, amik ott vannak, azokat el kell adni. Ott van egy játékboltunk és van a sarki, valamikor Csanád ABC volt. Na most az 1. sz. előterjesztés ezt tartalmazza akkor akként, hogy ott vannak bérlők, ezeknek a

3 3 bérlőknek van előbérleti joga, abban a felhívásban van, amit itt leírunk, ezt felértékeltetjük, elmondjuk, hogy mennyi az az érték, amiért ezt el szeretnénk adni. Pályázati anyagot lehet kiváltani, meghirdetjük, 15 nap alatt lehet rá jelentkezni, jelentkeznek és utána borítékbontás. Lényeges az, hogy árában szeretnénk eladni ezt az ottani ingatlanokat, de legalább ilyen fontos, sőt az ár mellett, ha úgy tetszik egy kiegészítő tényező, hogy turizmus céljára szabad hasznosítani. Tehát nagyon fontos volna, hogy az oda kerülő funkció az ne bálásruha legyen, hanem a fürdő vendégek igényéhez kötődő szolgáltatás. Itt az, amiről eddig beszéltünk, az mindent tartalmaz, kivéve esetleg valamilyen részletfizetést. Kérdezem az előterjesztés megfogalmazójától, ha valakinek ilyen igénye felvetődik, menetközben tudjuk-e kezelni, tudjuk, jól van. Tehát maradjunk annyiban, hogy akkor ez így e nélkül megy most meghirdetésre. A dolog lényege az, hogy ezt ha eladjuk, utána itt, amikor ki akarja valaki alakítani azt a keresztmetszetet, amit meg szeretne csinálni, akkor úgy dönt, hogy pályázik. Ez a pályázat beépül a mi városközpont rehabilitáció pályázatunkba, osztja annak a sorsát. Tehát ha ez a pályázat nyer, akkor nyer az ő pályázata is és az általa megvalósítani kívánt cél 50%-os állami támogatásban részesül. Körülbelül erről van szó. Tessék parancsolni. Érthető volt-e, amit elmondtam? Kérdés van-e? Kérdés nem hangzott el. Dr. Buzás Péter polgármester: Vélemény van-e? Gáspár Sándor parancsolj. Gáspár Sándor települési képviselő: Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Tulajdonosi bizottság megtárgyalta mind a három előterjesztést én egyben mondom mind a három előterjesztést egyhangúlag elfogadta és a testület elé javasolja terjeszteni. Dr. Buzás Péter polgármester: Rendben van. Vélemény van-e más? Nincs. Kérem szavazzunk az 1. sz. határozati javaslatról. határozatot hozta: 106/2008. (IV.18.) MÖKT h. Tárgy: Ajánlattétel a Makó belterület 7/A/3 hrsz-ú, Makó, József A. u. 2. sz. alatti ingatlanra. LXV. tv. 80. (1) bekezdésében biztosított tulajdonosi jogkörében eljárva, a Makó Város Önkormányzata vagyonáról a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 11/2003.(III.26.) Makó ör. 10. (3) bek. a) pontja valamint a lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról és elidegenítéséről szóló 24/2001.(IX.27.)Makó ör. számú helyi rendelet 41. (8) bekezdése alapján ,-Ft+ÁFA forgalmi értéknek megfelelő eladási áron eladási ajánlatot tesz a tulajdonát képező, Makó belterület 7/A/3 hrsz-ú, Makó, József A. u. 2. sz. alatti az ingatlan nyilvántartásban 111 m 2 a valóságban 135,36m2 alapterületű üzletre vonatkozóan Somodi Jenő (szül: Makó, , an: Balogi Irén, lakcím: 6900 Makó, Kelemen L. u. 55., EV ) bérlő részére.

4 4 A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert az eladási ajánlattal kapcsolatban történő esetleges tárgyalás lefolytatására és az adásvételi szerződés megkötésére. - Somodi Jenő 6900 Makó, Kelemen L. u. 55. Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk a 2. sz. határozati javaslatról. 107/2008. (IV.18.) MÖKT h. Tárgy: Ajánlattétel a Makó belterület 7/A/4 hrsz-ú, Makó, József A. u. 2. sz. alatti az ingatlanra. LXV. tv. 80. (1) bekezdésében biztosított tulajdonosi jogkörében eljárva, a Makó Város Önkormányzata vagyonáról a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 11/2003.(III.26.) Makó ör. 10. (3) bek. a) pontja valamint a lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról és elidegenítéséről szóló 24/2001.(IX.27.)Makó ör. számú helyi rendelet 41. (8) bekezdése alapján ,-Ft+ÁFA forgalmi értéknek megfelelő eladási áron eladási ajánlatot tesz a tulajdonát képező, Makó belterület 7/A/4 hrsz-ú, Makó, József A. u. 2. sz. alatti az ingatlan nyilvántartásban 146 m 2 a valóságban 126,25 m2 alapterületű üzletre vonatkozóan a Techno Drink Kft. (cím: 6800 Hódmezővásárhely, Fáncsi u. 17., cégj. szám: képviseli: Tóth Zoltán ügyvezető igazgató) mint bérlő részére. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a vételi ajánlattal kapcsolatban történő esetleges tárgyalás lefolytatására és az adásvételi szerződés megkötésére - Techno Drink Kft Hódmezővásárhely, Fáncsi u. 17. Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk a 3. sz. határozati javaslatról.

5 5 108/2008. (IV.18.) MÖKT h. Tárgy: Pályázat kiírása a Makó, József A. u. 2. szám alatti ingatlan 111 m 2 és 146 m 2 üzlethelyiségei hasznosítására. LXV. tv. 80. (1) bekezdésében biztosított tulajdonosi jogkörében eljárva, valamint Makó Város Önkormányzata vagyonáról a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 11/2003.(III.26.) Makó ör. 10. (1) bekezdése alapján a tulajdonát képező, Makó belterület 7/A/3 hrsz-ú és 7/A/4 hrsz-ú Makó, József A. u. 2. sz. alatti az ingatlan nyilvántartás szerint 111 m 2 és 146 m2 alapterületű üzletek értékesítésére április 28. napján egyfordulós nyílt pályázatot ír ki a mellékelt pályázati felhívás és pályázati anyag szerint abban az esetben ha nevezett üzletek bérlője április 26.-én de. 10 óráig nem jelzi írásban a tulajdonos önkormányzatnak elővételi szándékát. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert hogy a mellékelt pályázati felhívást tegye közzé a Makói Hírek című újságban, egy helyi terjesztésű napilapban (Délmagyarország), a helyi televízióban, valamint Makó Város honlapján. 2. sz. előterjesztés Makó belterület 7728/10 hrsz. alatt felvett beépítetlen terület pályázat útján történő értékesítése Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Testület! Ez az a terület, amelyik a buszpályaudvartól ha megyünk be a régi zsinagóga irányába, bal kéz felől helyezkedik el. Ezt a területet valamikor a Tulajdonosi bizottság 10 millió Ft-ért egy ajánlattevőnek nem adott oda. Most van rá érdeklődő is, plusz felvetődött az, hogy szintén be tudjuk építeni ebbe a pályázatba azt, ha valaki ott turizmus érdekét szolgáló létesítményt kíván megvalósítani. Itt ugyanaz a helyzet, mint az előzőekben, hogy előnyben részesül az ajánlattevő akkor, ha az a mostani fejlesztési célhoz kötődő, turizmust szolgáló dolgot valósít meg. Megvan a felértékelés és ugyanilyen módon, ha több ajánlattevő van, licit útján döntjük el, hogy ez kié legyen. Arról van szó, hogyha ez mind rendben van, és folyamatosan megy, akkor a városközpont rehabilitáció pályázatunkban beintegrálódva az ott megvalósítani kívánt turisztikai fejlesztési célt pályázat nyerés esetén 50%- os támogatásban tudja részesíteni a DAOP. Tessék parancsolni. Kérdés van-e? Kérdés nem hangzott el.

6 Dr. Buzás Péter polgármester: Vélemény van-e? Márton Imre tessék parancsolni. 6 Márton Imre települési képviselő: Tisztelt Képviselő-testület! Polgármester Úr! Egy rövid vélemény ehhez. Tényleg, jó ehhez a koncepcióhoz, amit elmondtál, e mentén tényleg hozzátartoznak ezek a dolgok lehet, hogy nem is olyan túl rossz, ezt majd az idő igazolja. Viszont a bizottsági ülésen is felmerült ez a kérdés, hogy a telek, hogyha ez be lesz építve és lesz valami szuper ház vagy legalábbis beleillik az egész főtérnek a képébe, akkor ott van mellette egy csomó olyan lepukkant, leamortizált épület, ami nem önkormányzati tulajdon. Ezen is gondolkodni kellene, hogy ezekkel mit tudunk csinálni, annak ellenére, hogy ez nem a miénk, de azért a városképet elég jelentősen zavarni fogja, főleg, ha jó és korszerű épület kerül oda, ami beleillik a városképbe. A másik dolog, meg amiről már egyszer testületi ülésen egy mondatban szóltam, hogy a számítástechnikai bolt előtt, a Kalász étterem mellett egy jelentős járdarész van, ahol egy nagy lyuk éktelenkedik. Mielőtt a leendő vásárlók megérkeznek, esetleg, ha azt bejavítanánk, ez összességében nem lenne rossz. Nem szorosan tartozik ehhez a dologhoz, de azt gondolom, hogy összességében talán belefér. Köszönöm. Dr. Buzás Péter polgármester: Meg szeretném kérni kollegáimat, hogy hívjanak vissza és tájékoztassanak arról, hogy ez a járdaszakasz be van-e már betonozva, még mást nem tudunk csinálni. Ez mikor történik meg? Nem ez a végleges, most bebetonozzuk és egyszer majd rendben lesz. A másik, értem, amit mondasz, én megmondom őszintén, hogy amikor belegondolok a város helyzetébe, állapotába, akkor engem leginkább Honvéd városrész sorsa, helyzete, jövőképe zavar, az ott élő emberek életszínvonala, problémája. Többször utaltam már rá. A világ baját egyszerre nem tudjuk megoldani. Igen, úgy ahogy mondod, erre a sarokra, ha valaki felépít egy vadonatúj épületet, akkor az sokkal szebb lesz, mivel új, meg frissebb mint a környezete. Én azt gondolom, hogy ezzel együtt ott van egy presszó, amelyik már jól néz ki, szembe is van egy-két épület, amit már helyrehoztak. Én úgy gondolom, hogy az élet arról szól, hogy egyre szebb lesz ez a város. Hazajött egy főiskolát végzett körüli fiatal, és azt mondta otthon, hogy olyan jó érzés volt a főtérről hazasétálni, látva azt, hogy milyen sok házat felújítottak. Én, aki itt vagyok, én ezt kevésnek tartom. Igazad van képviselő úr, Te is kevésnek tartod. Az, aki ritkán jön haza, évi egyszer, az észreveszi azokat a változásokat, amiket mi nem veszünk észre, mert mindennap elmegyünk mellette. Tehát én úgy gondolom, hogy igen, igazad van és a képességünkhöz és a helyzethez képest törődünk vele és odafigyelünk rá. Hogy konkrétumot mondjak neked, légy szíves tájékozódjál a Tourinform Iroda vezetőnél. Azt kértem tőle, hogy a Leader programra, amely Makó és térségére millió Ft-ot hoz a hátralévő 6 évben, 2013-ig, nos ebbe a Leader programba Makó részéről kettő dolog kerüljön bele célként. Az egyik az egyházi épületek, templomok és parókiák külső felújítása, ha ez már kész, a belső, a másik pedig a műemlék vagy helyi védettségű házak külső homlokzat felújításának intenzív támogatása, akkor ha ezt valaki meg akarja csinálni. Tehát én a lehetőségeinkből kiinduló, odafigyelés maximumának tartom azt, hogy minden egyes ügynél, amire hatni tudunk, ez a törekvés van bennünk, amit elmondtál. Nem szabad azt hinni magunkról, hogy mi vagyunk Svájc vagy Luxemburg, mi Magyarország vagyunk itt és most, és ha ehhez a mozgástérhez képest ezeket a lépéseket meglépjük, én szerintem még több olyan gyerekünk lesz, aki hazajön és azt mondja, hogy szépül ez a város. Tessék parancsolni, van-e még vélemény? Nincs? Szavazhatunk? Kérem szavazzuk meg a határozati javaslatot.

7 109/2008. (IV.18.) MÖKT h. 7 Tárgy: Makó belterület 7728/10 hrsz. alatt felvett beépítetlen terület pályázat útján történő értékesítése. LXV. tv. 80. (1) bekezdésében biztosított tulajdonosi jogkörében eljárva, valamint Makó Város Önkormányzata vagyonáról a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 11/2003.(III.26.) Makó ör. 10. (1) bekezdése alapján a tulajdonát képező, Makó belterület 7728/10 hrsz-ú, 440 m2 alapterületű, beépítetlen terület megnevezésű ingatlan értékesítésére egyfordulós nyílt pályázatot ír ki a mellékelt pályázati felhívás és pályázati anyag szerint. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a mellékelt pályázati felhívást tegye közzé a Makói Hírek című újságban, egy helyi terjesztésű napilapban (Délmagyarország), a helyi televízióban, valamint Makó Város honlapján. Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégeink! Zárt ülést rendelek el. ZÁRT ÜLÉS Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Jelenlévők! A képviselő-testület zárt ülésen döntött az M43-as megvalósításához szükséges ingatlanok adásvételéről. Tisztelt Testület! Megállapítom, hogy napirendjeinket megtárgyaltuk. Köszönöm szépen a megjelenést, az ülést bezárom. K. m. f. Dr. Buzás Péter polgármester Dr. Bánfi Margit jegyző Gilicze János jkv. hitelesítő Gáspár Sándor jkv. hitelesítő

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. augusztus hó 22. napján, a városháza I. emeleti nagytanácskozó termében megtartott 22. rendkívüli, nyílt ülés jegyzőkönyve. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március hó 20. napján, a városháza I. emeleti nagytanácskozó termében megtartott 6. rendkívüli, nyílt ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. január hó 31. napján, a városháza I. emeleti nagytanácskozó termében megtartott 3. rendkívüli, nyílt ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. július hó 5. napján, a városháza I. emeleti nagytanácskozó termében megtartott 17. rendkívüli, nyílt ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2007. december hó 6. napján, a városháza 1. emeleti nagy tanácskozó termében megtartott 21. rendkívüli ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. szeptember hó 3. napján, a városháza I. emeleti nagytanácskozó termében megtartott 24. rendkívüli, nyílt ülés jegyzőkönyve. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2008. június hó 12. napján, a városháza I. emeleti nagy tanácskozó termében megtartott 13. rendkívüli ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. április hó 28. napján, a Városháza I. emeleti nagytermében megtartott 9. rendkívüli, nyílt ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak: Farkas

Részletesebben

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete augusztus 21. napján megtartott soron kívüli ülésének. J e g y z ő k ö n y v e

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete augusztus 21. napján megtartott soron kívüli ülésének. J e g y z ő k ö n y v e Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. augusztus 21. napján megtartott soron kívüli ülésének J e g y z ő k ö n y v e 60/2014./VIII.21./ számú testületi határozat A napirendről 61/2014./VIII.21./

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2011. március hó 2. napján, a városháza I. emeleti nagytanácskozó termében megtartott 4. rendkívüli ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak: Dr.

Részletesebben

Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület

Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, József Attila u. 19. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2013. október 14-i rendkívüli ülésének J

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pannonhalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 28-án 18:00 órakor megtartott nyílt Képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint. Bagó

Részletesebben

19. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012.11.12-én összehívott rendkívüli üléséről.

19. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012.11.12-én összehívott rendkívüli üléséről. Szám: 163-19/2012. 19. JEGYZŐKÖNYV Készült e 2012.11.12-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem Az ülés kezdési időpontja: 17 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ/17-27/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 13. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK Kistelek Képviselő-testület 2013. október 03-án tartott nyílt ülésének határozatairól

Részletesebben

Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 26. napján délelőtt 14:00 órakor tartott rendkívüli nyílt ülésének

Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 26. napján délelőtt 14:00 órakor tartott rendkívüli nyílt ülésének Iktatószám: 371/12/2016 Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. április 26. napján délelőtt 14:00 órakor tartott rendkívüli nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Határozatok: 77/2016.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2012. január 23-án (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó

Részletesebben

Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület

Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, József Attila u. 19. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2014. február 10.-i ülésének J E G Y Z Ő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-18/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 17. napján

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 10.416-3/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: KOZP/4657-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 29-én 16,30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről

10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/4/2015. 4. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 16:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 35/2014.(VII.23.) önkormányzati határozat 36/2014.(VII.23.)

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. november 6-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. november 6-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. november 6-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ GZT-821 forgalmi rendszámú

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének január 11-én órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének január 11-én órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2006. január 11-én 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Hajdu Gábor polgármester, Révay István alpolgármester,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.05.15-én összehívott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.05.15-én összehívott rendkívüli üléséről. Szám: 338/7/2013. 7. JEGYZŐKÖNYV Készült e 2013.05.15-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem Az ülés kezdési időpontja: 17 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK DECEMBER 8. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK DECEMBER 8. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2016. DECEMBER 8. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 15/2016. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata

Részletesebben

Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. szeptember 25.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-én 19.00

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének a Városháza Szécsényi Tamás termében, 2014. június 26-án tartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: 4 települési képviselő:

Részletesebben

2013. évi 20. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. október 29-én megtartott rendkívüli üléséről készült

2013. évi 20. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. október 29-én megtartott rendkívüli üléséről készült 2013. évi 20. szám Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 29-én megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U T A T Ó Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/12/2011.

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/12/2011. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/12/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Meghívottak: Molnárné Tarman Renáta jegyző Miklós Imréné jegyzőkönyvvezető

JEGYZŐKÖNYV. Meghívottak: Molnárné Tarman Renáta jegyző Miklós Imréné jegyzőkönyvvezető Iktatószám: 571-3/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 22. napján 12:30 órakor, a Polgármesteri Hivatalban (8123 Soponya, Petőfi S. u. 32.) tartott,

Részletesebben

2014. évi. 7. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 13-án megtartott rendkívüli üléséről készült

2014. évi. 7. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 13-án megtartott rendkívüli üléséről készült 2014. évi 7. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 13-án megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U TAT Ó Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2009. július hó 2. napján, a városháza I. emeleti nagy tanácskozó termében megtartott 13. rendkívüli ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak:

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 4-8/2015. (II. 16.) számú határozatok. d. rendeletek:-

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Előszállás Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. augusztus 11-én 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt

Részletesebben

Javaslat /4 helyrajzi számú, természetben Budapest XXIII. kerület Kelep utcában található, ingatlan hasznosítási módjának meghatározására

Javaslat /4 helyrajzi számú, természetben Budapest XXIII. kerület Kelep utcában található, ingatlan hasznosítási módjának meghatározására Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal 1239 Budapest, Grassalkovich út 170. KÉPVISELŐ - TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat 187257/4 helyrajzi számú, természetben Budapest XXIII.

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE június 05-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE június 05-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. június 05-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 65/2014.(VI.05.) Kt. Hat. A napirendi pontra tett javaslatról 66/2014.(VI.05.)

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. november 28-án az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./

Részletesebben

10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről.

10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/10/2015. 10. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 17:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 12-i rendkívüli üléséről 81-84/2013. (07. 12.) ÖK. sz. határozat 1 Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi Közös Önkormányzati Hivatal Magyargencsi Kirendeltség hivatali helyisége

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi Közös Önkormányzati Hivatal Magyargencsi Kirendeltség hivatali helyisége Magyargencs Község Önkormányzata Ügyszám: /2015. Jegyzőkönyv Készült: Magyargencs Község Képviselő-testülete 2016. január 14-i nyilvános üléséről, mely 16 óra 00 perckor kezdődött. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JÚLIUS 20-I ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JÚLIUS 20-I ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. JÚLIUS 20-I ÜLÉSÉRŐL Készült: Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő testülete - 2011. 1 Az ülés helye: Jelen vannak: Állandó

Részletesebben

17. számú jegyzőkönyv. Készült: Tar Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 29-i rendkívüli üléséről.

17. számú jegyzőkönyv. Készült: Tar Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 29-i rendkívüli üléséről. Iktatószám:116-../2015. 17. számú jegyzőkönyv Készült: 2015. június 29-i rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Szurdokpüspöki Közös Önkormányzati Hivatal Tari Kirendeltségének aljegyzői irodájában, 3073

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. június 12. napján megtartott rendkívüli, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E HATÁROZAT száma 130/2013. (VI.12.) önkormányzati határozat 131/2013.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem 15/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 6-án 14.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. július 15-én 8,30 órakor Apc község Önkormányzatának a polgármesteri hivatal tanácstermében megtartott - rendkívüli képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: jelenléti

Részletesebben

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. június 23- án megtartott

Részletesebben

Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület

Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, József Attila u. 19. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2014. július 31-i ülésének J E G Y Z Ő K

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 16/2014.(II.20.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról 17/2014.(II.20.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 12/1/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 57-58. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 57/2015.(VIII.7.)

Részletesebben

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK PÉNZÜGYI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK PÉNZÜGYI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK PÉNZÜGYI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottsága 2014. május

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2009. május hó 12. napján, a városháza I. emeleti nagy tanácskozó termében megtartott 8. rendkívüli ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak: Dr.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Lőrinci Közösségi Házban Lőrinci Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. január 26-i rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Víg Zoltán polgármester Pálinkás Péter alpolgármester

Részletesebben

SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: SZ/17-5/2016. J e g y z ő k ö n y v

SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: SZ/17-5/2016. J e g y z ő k ö n y v 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ/17-5/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. április 7. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK december 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK december 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. december 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e a.) Napirendje b.) Határozatai c.) Jegyzőkönyve d.) Mellékletek Napirendek: Nyílt

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: I. 2-345/2007. Tárgy: Makó - Rákosi ingatlanok pályázat útján Üi.: Joó Sz. történő értékesítése Melléklet: 1 db pályázati felhívás, 1 db pályázati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. december hó 27. napján, a városháza I. emeleti nagytanácskozó termében megtartott 28. rendkívüli, nyílt ülés jegyzőkönyve. Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. március 24.- én 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. március 24.- én 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. március 24.- én 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pergõ Margit Nyírõ István Punk József Gerõfi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 2. Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 2/201 5.(II. 12.) önkormányzati rendelet megtárgyalása.

Jegyzőkönyv. 2. Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 2/201 5.(II. 12.) önkormányzati rendelet megtárgyalása. Jegyzőkönyv Készült: Kisköre Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 2-i rendkívüli üléséről a Kiskörei Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében. Jelen vannak: Takács Attila alpolgármester

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. augusztus 1. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. augusztus 1.-én 16.00 órakor

Részletesebben

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Hivatalának Tanácskozóterme, Maglóca

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Hivatalának Tanácskozóterme, Maglóca Maglóca Község Képviselő-testülete 2-8/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. december 1-jén tartott nyilvános üléséről, közmeghallgatásáról. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. december 20- án a Petőfiszállási Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében megtartott üléséről.

Részletesebben

15/2017. (XI.14.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének november 14-én megtartott rendkívüli üléséről

15/2017. (XI.14.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének november 14-én megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 15/2017. (XI.14.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. november 14-én megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről J e g y z ő k ö n y v Készült: Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről Az ülés ideje: 2016. március 21. Az ülés helye: Balkányi Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme (4233 Balkány, Rákóczi u.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének június 14-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének június 14-én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. június 14-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 57/2017. (VI.14.) Pályázat bölcsőde építésére 58/2017.

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 3/2013. sz. jegyzőkönyve. a február 21-én megtartott üléséről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 3/2013. sz. jegyzőkönyve. a február 21-én megtartott üléséről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 3/2013. sz. jegyzőkönyve a 2013. február 21-én megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. február

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2006. március hó 30. napján, a városháza I. emeleti nagytanácskozó termében megtartott 5. - rendkívüli - ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. amely készült Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének január 9-én megtartott rendkívüli testületi ülésen

Jegyzőkönyv. amely készült Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének január 9-én megtartott rendkívüli testületi ülésen Jegyzőkönyv amely készült Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. január 9-én megtartott rendkívüli testületi ülésen Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Az ülés kezdete: 8.00

Részletesebben

HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT

HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Füzesabony Város Önkormányzat rendkívüli, nyilvános képviselő-testületi üléséről. Ideje: 2017. február 28-án 15:00 óra N A P I R

Részletesebben

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének május 19-én kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének május 19-én kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 19-én 08 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. tárgysorozata: határozata: 37 rendelete: TÁRGYSOROZAT 1. Döntéshozatal közbeszerzésekkel

Részletesebben

Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete Városfejlesztési, Városüzemelési, Lakásügyi és Turisztikai Bizottsága 6900 Makó, Széchenyi tér 22.

Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete Városfejlesztési, Városüzemelési, Lakásügyi és Turisztikai Bizottsága 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete Városfejlesztési, Városüzemelési, Lakásügyi és Turisztikai Bizottsága 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Ikt.sz.: 1/893-1/2013/I Tárgy: Pályázat kiírása a Rudnay utca

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes (később érkezett) számviteli, vagyonnyilvántartási- és kezelési osztályvezető.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes (később érkezett) számviteli, vagyonnyilvántartási- és kezelési osztályvezető. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2014. szeptember 8-án a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt

Részletesebben

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület. 2015. március 4-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének. Jegyzőkönyve

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület. 2015. március 4-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének. Jegyzőkönyve 225-7/2015. Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület 2015. március 4-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Jegyzőkönyve Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testületének 122/2015. (III.04.) számú

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Szám: 18/2011 Kt. BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TARTALOMJEGYZÉK a Képviselő-testület 2011. július 20-án (szerdán) 11 óra 30 perckor megtartott rendkívüli, nyilvános ülésén hozott döntésekről 277/2011.(VII.20.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1/2013/JT. 2/2013. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A képviselő-testület ezt a javaslatot egyhangú, 4 igen szavazattal elfogadta.

JEGYZŐKÖNYV. A képviselő-testület ezt a javaslatot egyhangú, 4 igen szavazattal elfogadta. JEGYZŐKÖNYV Készült Jákó Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. január 30-án az önkormányzat tanácskozó termében megtartott testületi üléséről. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív alapján Kovács

Részletesebben

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u Tel/Fax:

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u Tel/Fax: Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Mártírok u. 64.)

Részletesebben

2014. évi. 10. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. április 8-án megtartott rendkívüli üléséről készült

2014. évi. 10. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. április 8-án megtartott rendkívüli üléséről készült 2014. évi 10. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 8-án megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U TAT Ó Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Ráckeve Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. július 15-én megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal II. emeleti tanácskozó

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. I-1/9-15/2014. ikt.sz.

JEGYZŐKÖNYV. I-1/9-15/2014. ikt.sz. I-1/9-15/2014. ikt.sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 4-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza 17-es sz. helyiségében. Jelen vannak: Valánszki

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről J e g y z ő k ö n y v Készült: Balkány Város Önkormányzata rendkívüli nyílt üléséről Az ülés ideje: 2015. augusztus 03. Az ülés helye: Balkányi Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme (4233 Balkány, Rákóczi

Részletesebben

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete szeptember 24. napján megtartott soron kívüli ülésének. J e g y z ő k ö n y v e

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete szeptember 24. napján megtartott soron kívüli ülésének. J e g y z ő k ö n y v e Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. szeptember 24. napján megtartott soron kívüli ülésének J e g y z ő k ö n y v e 73/2014./IX. 24./ számú testületi határozat A napirendről 74/2014./IX.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. 43/2015. (X.29.) TÜB határozata Jegyzőkönyv hitelesítő személyének meghatározása

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. 43/2015. (X.29.) TÜB határozata Jegyzőkönyv hitelesítő személyének meghatározása Iktatószám: 1637/9/2015 Magyarcsanádi Község Önkormányzat Ügyrendi Pénzügyi Bizottságának, valamint Településfejlesztési és Üzemeltetési Bizottságának 2015. október 29. napján 14.00 órakor megtartott soros,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 31-én 14 órától megtartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 31-én 14 órától megtartott rendkívüli üléséről. Jegyzőkönyv Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 31-én 14 órától megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Dr. Lakos Roland polgármester, Bögös István, Gáspár János,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2009. január hó 6. napján, a városháza I. emeleti nagy tanácskozó termében megtartott 1. rendkívüli ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak: Dr.

Részletesebben

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete július 29.-én tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e.

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete július 29.-én tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e. - 428 - Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. július 29.-én tartott nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült: 3 példányban Kapják: 2. példányt Sz-Sz-B Megyei Kormányhivatal, Nyíregyháza

Részletesebben

JEGYZŐKÖNV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 112/2014.(VI.17.) számú határozata a Képviselő-testület 2014. június 17-i ülés hitelesítőiről

JEGYZŐKÖNV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 112/2014.(VI.17.) számú határozata a Képviselő-testület 2014. június 17-i ülés hitelesítőiről JEGYZŐKÖNV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2014. június 17-i rendkívüli üléséről Az ülés helye: Váli Közös Önkormányzati Hivatal emeleti díszterme Jelen vannak:bechtold Tamás polgármester,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli (nyílt) üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli (nyílt) üléséről J e g y z ő k ö n y v Készült: rendkívüli (nyílt) üléséről Az ülés ideje: 2016. július 4. Az ülés helye: Balkányi Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme (4233 Balkány, Rákóczi u. 8. sz.) J e l e n v a

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2002. július 11-én megtartott rendkívüli üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő, alábbi napirend szerint tartsa ülését:

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő, alábbi napirend szerint tartsa ülését: 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ/17-13/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 15. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: KOZP/4657-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 10-én 17,30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. március 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 21/2015.(III.12.) önkormányzati határozat 22/2015.(III.12.) önkormányzati

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE szeptember 13-án megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE szeptember 13-án megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. szeptember 13-án megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez 106/2018.(IX.13.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A képviselő testület 4 igen szavazattal - nem szavazat nélkül - a tárgyalás menetét elfogadta.

Jegyzőkönyv. A képviselő testület 4 igen szavazattal - nem szavazat nélkül - a tárgyalás menetét elfogadta. Jegyzőkönyv Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. november 05. napján a Polgármesteri Hivatal tárgyaló termében megtartott rendkívüli nyílt testületi üléséről. Jelen vannak: Dr. Kormányos László

Részletesebben

J E G Y Z Ő KÖ N Y V. Készült: Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete március 2-i rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő KÖ N Y V. Készült: Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete március 2-i rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő KÖ N Y V Készült: Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. március 2-i rendkívüli üléséről Jelen vannak:, Dr. Fülöp Enikő alpolgármester, Gyengéné dr. Lévai Adrienn jegyző,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Gyömrő Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestületének 2000. augusztus 3-án 16.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésén Gyömrőn, Szabadság tér 1. hivatalos helyiségében.

Részletesebben

Bököny Község Képviselő-testülete 2012. augusztus 30-i rendes üléséről. Ikt. szám: 588-19/2012. a./ jegyzőkönyve. b.

Bököny Község Képviselő-testülete 2012. augusztus 30-i rendes üléséről. Ikt. szám: 588-19/2012. a./ jegyzőkönyve. b. Bököny Község Képviselő-testülete 2012. augusztus 30-i rendes üléséről Ikt. szám: 588-19/2012. a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ határozatai (107-113/2012.) TÁRGYSOROZAT 1./ Tudásoddal segítsd a vidéket

Részletesebben