Vidékfejlesztési Program - aktualitások -

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Vidékfejlesztési Program - aktualitások -"

Átírás

1 Vidékfejlesztési Program - aktualitások - dr. Csuzda Gábor MNVH Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területi munkatárs Miniszterelnökség Miskolc, november 17.

2 Az MNVH szervezete, jogszabályi változások az 1698/2005/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 1305/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 54. cikk szerinti célokat szolgálja, amelynek értelmében Minden tagállam nemzeti vidékfejlesztési hálózatot hoz létre, amely összefogja a vidékfejlesztéssel foglalkozó szervezeteket és közigazgatási szerveket. 11/2016. (IV.27.) MvM rendelet: a as időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Program MNVH vonatkozó része alapján új rendelet vált szükségessé, amely szabályozza az MNVH célját, feladatait, szervezetét szeptember 8-án újjáalakult az MNVH Elnöksége (9 fő) újjáalakul az MNVH Tanácsa (20 fő) megújult a Hálózat arculata: új logó, új honlap került bevezetésre az MNVH területi felelősök megyei szinten látják el a Hálózat képviseletét Az MNVH feladata továbbra is a vidékfejlesztésben érdekelt összes szereplő együttműködési hálózatba szervezése, így az érintett kormányzati, önkormányzati és civil közreműködő, gazdálkodó és társadalmi szervezetek, szakmai testületek, információs és együttműködési hálózatba szervezése, tevékenységének összehangolása

3 MNVH regisztráció Az MNVH szolgáltatásainak igénybevétele regisztráció alapján lehetséges. Bármely személy vagy szervezet ide értve az együttműködéseket, vidéki fejlesztéspolitikai szerveződéseket is jogosult regisztrálni. regisztráció kezdeményezése a honlapon keresztül, a már regisztrált személyek és szervezetek a regisztráltak listájában találhatók meg több, mint regisztrált személy és szervezet a partnerek között előzetes nyilvántartásba vétel megszűnt, projektötlet benyújtásának feltételei változnak (a regisztráció az előfeltétele a projektötlet benyújtásának) 3

4 Vidékfejlesztési Program Vidékfejlesztési Program benyújtása: szeptember Vidékfejlesztési Program Bizottság általi elfogadása: augusztus 10. Kiírásra került pályázatok: november 17-ig: 41 darab, 966,42 Mrd Ft összegben (teljes forrás közel 75 %-a hozzáférhetővé vált) 4

5 2016. november 17-ig megjelent pályázatok aránya Megjelent pályázatok: 41 db (59,5 %) Megjelenésre vár: 28 db (40,5 %) 966,42 Mrd Ft (74,6 %) 329,58 Mrd Ft (25,4 %) TELJES VP FORRÁS Mrd Ft 5

6 Megjelent pályázatok (41 db) Összérték: 966,43 Mrd Ft Pályázat neve Pályázati keret Mrd Ft Kedvezményezettek Meghirdetés időpontja Agrár környezetgazdálkodási kifizetés 158,62 aktív mezőgazdasági termelők október 7. Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása 51,48 aktív mezőgazdasági termelők október 7. LEADER - Helyi fejlesztési stratégiák elkészítésének előzetesen elismert LEADER Helyi 0,96 támogatása Akciócsoportok november 10. Trágyatároló építése és korszerűsítése 5,66 Mg-i termelők és csoportjaik, fiatal mg-i termelő november 20. Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforráshatékonyság elősegítése a feldolgozásban Védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzése Ritka és veszélyeztetett növényfajták növényi genetikai erőforrásainak és mikroorganizmusok ex situ védelme Az erdőgazdálkodási potenciálban okozott erdőkárok helyreállítása 151,00 mg-i vállalkozások, élip mikro és kis december ,00 állattartók december 29. 3,78 Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése 14,00 aktív mezőgazdasági termelő; génmegőrző tevékenységet végző szervezet december 29. 6,78 erdőgazdálkodók január 28. mg-i vállalkozások STÉ között, mg-i kisüzemmel rendelkező mg-i termelő február 1. Kertészet korszerűsítése- üveg- és fóliaházak létesítése, energiahatékonyságának növelése geotermikus energia 22,50 mg-i vállalkozások (80% korlát) február 1. felhasználásának lehetőségével Kertészet korszerűsítése - ültetvénytelepítés támogatására öntözés kialakításának lehetőségével című felhívás 19,00 mg-i vállalkozások (80% korlát) február 1. Kertészet korszerűsítése gyógy- és fűszernövény termesztés fejlesztése című felhívás 3,00 mg-i vállalkozások (80% korlát) február 1. Kertészet korszerűsítése gombaházak - hűtőházak létrehozására, meglévő gombaházak - hűtőházak 22,00 mg-i vállalkozások (80% korlát) február 1. korszerűsítését támogató felhívás Egyedi szennyvízkezelés 12,00 önkormányzatok február 9. Kompenzációs kifizetések természeti hátránnyal érintett területeken 23,62 aktív mezőgazdasági termelő február 9. Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, 26,90 önkormányzatok, non-profit, egyházi jogi személy február 9. energetikai korszerűsítés 6 Mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás 23,70 aktív mg-i termelők és csoportjaik február 9.

7 Megjelent pályázatok (41 db) Összérték: 966,43 Mrd Ft Pályázat neve Pályázati keret Mrd Ft Kedvezményezettek Meghirdetés időpontja Natura 2000 mezőgazdasági területeknek nyújtott kompenzációs kifizetések 25,85 aktív mezőgazdasági termelő február 9. Natura 2000 erdőterületeknek nyújtott kompenzációs kifizetések 25,50 magánjogi erdőgazdálkodók, vagy csoportjaik február 9. Erdei termelési potenciál mobilizálását szolgáló tevékenységek 2,7 magánjogi vagy önkormányzati erdőgazdálkodók március 16. Állattartó telepek korszerűsítése 5,95 állattartó mg-i vállalkozások (80%-os korlát) március 25. Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése 19,86 szarvasmarha tartó mg-i vállalkozások március 25. Baromfitartó telepek korszerűsítése 19,86 baromfitartó mg-i vállalkozások március 25. Sertéstartó telepek korszerűsítése 19,86 sertéstartó mg-i vállalkozások március 25. Juh- és kecsketartó telepek korszerűsítése 3,97 juh,kecsketartó mg-i vállalkozások március 25. A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás 36,53 tejtermelő mg-i vállalkozások március 30. Mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése 49,5 Mg-i termelők és csoportjaik, fiatal gazdálkodók május 11. Erdősítés támogatása 50 Jogszerű földhasználók május 20. Tájékoztatási szolgáltatás 7,82 Tájékoztatást szolgáltató szervezet május 24. Kisméretű terménytároló, -szárító és -tisztító építése, korszerűsítése 19,68 Mg-i termelők és csoportjaik, fiatal gazdálkodók június 6. A Vízvédelmi célú nem termelő beruházások: vízvédelmi és vizes élőhely létrehozása, fejlesztése 1 aktív mezőgazdasági termelők június 10. Az Élőhelyfejlesztési célú nem termelő beruházások 3,51 aktív mezőgazdasági termelők június 10. Borászat termékfejlesztésének és erőforrás-hatékonyságának Mg-i termelők, mg-i termelőnek nem minősülő 40 támogatása mikro- és kisvállalkozások július 12. Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása Mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja, 13,85 Mezőgazdasági termelők, magánszemélyek augusztus 25. mikrovállalkozások indítása Agrár környezetgazdálkodási kifizetés - ÚJ 40 aktív mezőgazdasági termelők szeptember 30. Kertészet korszerűsítése kertészeti gépbeszerzés támogatása 18,08 mg-i vállalkozások (80% korlát) november 8. Éghajlatváltozáshoz kapcsolódó és időjárási kockázatok 4,72 Mg-i termelők és csoportjaik november 8. megelőzését szolgáló beruházások támogatása 7 Erdészeti genetikai erőforrások megőrzése 1,12 erdőgazdálkodók, közjogi szervezetek november 8.

8 VP támogatások önkormányzatok számára A mezőgazdasági termelő mint jogosult minden esetben az önkormányzatok részvételével alakult (BM által elismert) mezőgazdasági termelést végző szociális szövetkezeteket is jelenti. Feltétel: 1) 50% fölötti mezőgazdasági bevétel és 2) 6000 STÉ termelési érték Ezen szociális szövetkezetek kollektív beruházásnak minősülnek, ezért 10-20% plusz támogatásra lehetnek jogosultak. Egyre több ilyen típusú szövetkezet jön létre. 8

9 Jogosult települések a 6. prioritásban Jogosultak: Vidéki térségek = mint az előző programban (falvak + városok lakosig) 9

10 Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítés Támogatási keret 26,9 Mrd Ft A pályázat felfüggesztésre került: május 26-án Támogatási kérelmek benyújtásának első szakasza: Max. támogatási összeg I. Célterület: max. 50 millió Ft II. Célterület: max. 50 millió Ft III. Célterület: max. 30 millió Ft Jogosultak Önkormányzatok non-profit szervezetek egyházi jogi személy Felhívás megjelenése: Támogatható tevékenységek: I. Az állami vagy önkormányzati funkciót nem magában foglaló közösségi funkciókat ellátó létesítmények energetikai korszerűsítése, illetve a megújuló energia hasznosítását célzó fejlesztése II. Településképet meghatározó épületek külső felújítása: a fejlesztéssel érintett épület, épületek, épületrészek külső felújítása III. Többfunkciós közösségi tér/szolgáltató központ létrehozása, fejlesztése

11 Teljes forrás: 26,9 Mrd Ft Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítés - eredmények - Beadott kérelmek: 2335 darab Az igényelt támogatási összeg: 85,54 milliárd forint Háromszoros túligénylés! 1. célterület - Az állami vagy önkormányzati funkciót nem magában foglaló közösségi funkciókat ellátó létesítmények energetikai korszerűsítése, illetve a megújuló energiaforrások Beadott kérelmek: 257 db Igényelt támogatás: 9,12 Mrd Ft 2. célterület - A vidéki térségek településképét meghatározó épületek külső rekonstrukciója és energetikai korszerűsítése Beadott kérelmek: 1765 db Igényelt támogatás: 67,74 Mrd Ft 3. célterület - Többfunkciós közösségi tér/szolgáltató központok létrehozása, fejlesztése Beadott kérelmek: 313 db Igényelt támogatás: 8,67 Mrd Ft Rendelkezésre álló forrás: 7,24 Mrd Ft Rendelkezésre álló forrás: 16 Mrd Ft Rendelkezésre álló forrás: 3,64 Mrd Ft

12 A 290/2014 (XI. 26.) Korm. rendelet szerinti kategóriába tartozó járásban lévő település Maximális támogatási intenzitás Megjelenés dátuma: február 9. Egyedi szennyvízkezelés Maximum: 155 millió Ft Támogatási keret: 12,04 Mrd Ft Célja: a vidéki térségekben található 2000 LE alatti szennyvízkibocsátással jellemezhető települések, településrészek, településcsoportok számára természetközeli, illetve egyedi szennyvíztisztítási megoldások létesítése a környezetterhelés csökkentése érdekében. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: A támogatás maximális mértéke a fejlesztés helye szerinti település(ek)re vonatkozóan az alábbiak szerint alakul: Nem besorolt Kedvezményezett Fejlesztendő Eddigi igénylés: 4,95 Mrd Ft 34 db kérelem Komplex programmal fejlesztendő 75% 85% 90% 95% 12

13 Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges erő- és munkagépek beszerzése A felhívás várható megjelenése: október Támogatható tevékenységek: 1. Önkormányzati tulajdonú vagy önkormányzati vagyonkezelésű, külterületi, már meglévő földutak: a) mechanikai stabilizálása; 14,7 Mrd Ft b) fejlesztése szélesítéssel; c) alépítményének és szilárd burkolatának kialakítása. 2. Önkormányzati tulajdonú utak karbantartását, rendszeres felújítását biztosító: 3,7 Mrd Ft a) vontatott és függesztett munkagépek, b) erőgépek, c) erőgépek és vontatott, függesztett munkagépek, d) ágaprító gépek beszerzése. A 290/2014 (XI. 26.) Korm. rendelet alapján a település Nem besorolt Kedvezményezett Fejlesztendő Teljes keret: 18,4 Mrd Ft Támogatás mértéke: 1. célterület: 100 millió Ft 2. célterület: egyéni projekt esetén 10 millió Ft, kollektív beruházás esetén: 20 millió Ft Komplex programmal fejlesztendő Max. támogatási intenzitás 75% 85% 90% 95% Kedvezményezettek: vidéki térségben működő települési önkormányzat, önkormányzati társulás Fenntartási kötelezettség: 5 év Támogatási kérelmek benyújtása: decembertől

14 Helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális fejlesztése, közétkeztetés fejlesztése A felhívás várható megjelenése: november 1. célterület: helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális fejlesztése; 2. célterület: közétkeztetés fejlesztése. Teljes keret: 12,64 Mrd Ft Támogatható tevékenységek: 1. célterület esetében: fedett és fedetlen elárusítóhelyek felújítása, kialakítása; üzlethelyiségek felújítása, kialakítása; piaci szolgáltatásokhoz szükséges helyiségek (pl. hűtőkamra, raktár, stb.) felújítása, kialakítása; szociális és hatósági helyiségek felújítása, kialakítása; szükséges kiegészítő infrastruktúra kiépítése: villamos energia- és vízellátáshoz kapcsolódó hálózat, szennyvízelvezetés fejlesztése, kiépítése; szelektív gyűjtést biztosító hulladéktárolók kialakítása, meglévők fejlesztése; a mérlegelést, illetve a ki- és berakodást segítő eszközök gépek, berendezések beszerzése. 2. célterület esetében: étkeztetéshez szükséges tálaló-, melegítő-, főzőkonyha fejlesztése, kialakítása; étkező helyiség felújítása, férőhely bővítése; raktár, hűtőkamra felújítása, kialakítása; étkezőbútorok beszerzése; konyhai gépek, eszközök, bútorok és berendezési, felszerelési tárgyak beszerzése.

15 Helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális fejlesztése, közétkeztetés fejlesztése Kedvezményezettek: Mindkét célterület esetében: a működési területén megvalósuló fejlesztés vonatkozásában települési önkormányzat, települési nemzetiségi önkormányzat, önkormányzati társulás, nonprofit szervezet, egyházi jogi személy; vidéki térségben megvalósuló fejlesztés településén ingatlantulajdonnal vagy székhellyel, vagy telephellyel rendelkező nonprofit szervezet, egyházi jogi személy. Támogatás mértéke: 1. célterület: max. 50 millió Ft 2. célterület: max. 20 millió Ft Támogatási kérelmek benyújtása: januártól Fenntartási kötelezettség: 5 év A 290/2014 (XI. 26.) Korm. rendelet alapján a település Támogatási intenzitás Nem besorolt Kedvezményezett Fejlesztendő Komplex programmal fejlesztendő Mindkét célterület esetén 75% 85% 90% 95%

16 ÚJ! Agrár-környezetgazdálkodási program A gazdaság kérelméből gazdaság kérelme nyert az előző kiírásban. Ez mintegy 190 Mrd forintos támogatási keret. szőlő- és gyümölcsültetvény, illetve az állattenyésztés esetén nagyobb lett az elutasítási arány. megyei, térségi eltérések is vannak, pl. Bács Kiskun, Csongrád, illetve Heves megyék esetében. ÚJ! AKG pályázat A felhívás megjelenése: 2016 szeptember 30. Keretösszeg: 40 Mrd Ft Szőlő- és gyümölcsültetvények: 15 Mrd Ft Állattartók (állatlétszámhoz igazodva): 25 Mrd Ft Kötelezettségvállalás időtartama: 5 év Kötelezettségvállalás kezdete: január 1. Szántó tematikus előíráscsoport: állattartók előnyt élveznek Horizontális ültetvény tematikus előíráscsoport: új fedvények (erózió, aszály) Új kiválasztási rendszer:

17 Állattartó telepek korszerűsítésére kiírt pályázati felhívások Állattartó telepek korszerűsítése (Általános ÁTK) 5,95 Mrd Ft Eddigi igénylés: 6,36 Mrd Ft Támogatás mértéke: Egyéni projekt esetén 100 millió forint, kollektív projekt esetén 200 millió forint. A támogatás kizárólag az alábbi állatfajok tartásához kapcsolódó projektekhez nyújtható: Lófélék, húshasznosítású galamb, fürj, nyúl, méh, csincsilla. Támogatási kérelmek benyújtásának jelenlegi időszaka: október 25-től Eddigi igénylés: 9,05 Mrd Ft 3,97 Mrd Ft Juh- és kecsketartó telepek korszerűsítése Támogatás mértéke: Egyéni projekt esetén 50 millió forint, kollektív projekt esetén 100 millió forint. Támogatási kérelmek benyújtásának jelenlegi időszaka: október 20-tól Az alábbi 3 pályázat felfüggesztésre került július 23-án: Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése Igényelt: 85,26 Mrd Ft Igényelt: 61,63 Mrd Ft Sertéstartó telepek korszerűsítése 3x 19,86 Mrd Ft Baromfitartó telepek korszerűsítése Igényelt: 72,51 Mrd Ft Támogatás mértéke: Egyéni projekt esetén 500 millió forint, kollektív projekt esetén 1 milliárd forint.

18 Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforráshatékonyság elősegítése a feldolgozásban Felhívás megjelenése: Jogosultak: Mg-i termelők és mg-i termelőnek nem minősülő mikro- és kisvállalkozások (utóbbi kizárólag Annex I. terméket állíthat elő) Max. támogatási összeg: 500 millió Ft (közös beruházás: 1,5 milliárd Ft) Támogatási keret: 140,96 Mrd Ft Támogatási intenzitás: 50% (Pest megye: 40%, nem Annex I. termék előállítása esetén állami támogatási szempontú besorolás miatt ettől esetenként eltérhet) Támogatási célok: Támogatási kérelmek benyújtásának Hozzáadott érték növelése, versenyképesebb vállalati-, termelési- és termékstruktúra kialakítása, a vidéki területeken a foglalkoztatás bővítése; környezeti erőforrás- Az energiahatékonyság és a hatékonyság fokozása. harmadik szakasza: Negyedik szakasza: Beadott kérelmek november 10-ig: 1263 db Az igényelt támogatási összeg: 241,6 milliárd forint

19 A felhívás megjelenése: július 12. Borászat termékfejlesztésének és erőforráshatékonyságának támogatása Támogatási keret: 40 Mrd Ft Eddigi igénylés: 34,04 Mrd Ft 497 db TK B-A-Z megye: 80 db: 16 % Önállóan támogatható tevékenységek: Borászati gépek, technológiai berendezések beszerzése, építéssel járó fejlesztési beruházások. Energiahatékonyság növelése, megújuló energia Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek: Egyéb szolgáltatások, beleértve a tájékoztatás és nyilvánosság biztosításának kötelező tevékenységét(5%) Telepi infrastruktúra fejlesztése (15%) Ingatlan vásárlása (2%) Bortároló tartálykapacitás bővítése, kivéve hűthető tartályok, illetve a technológiai rendszer részét képező pl. puffertartály (20%) Fahordó vásárlása (min. gönci hordó méretű, max. 10 millió Ft) Támogatási összeg: maximum 200 millió Ft Támogatási intenzitás: 50 % (Pest megye: 40%) Támogatást igénylők: mezőgazdasági termelő, termelői csoport és termelői szervezet, mezőgazdasági termelőnek nem minősülő mikroés kisvállalkozás. Támogatási kérelmek benyújtásának második szakasza: október november 11. Harmadik szakasz: november 12-től

20 Megjelent: november 8-án Kertészeti gépbeszerzés támogatása Kötelezően benyújtandó három, azonos műszaki paraméterekkel rendelkező gépre vonatkozó, magyar nyelvű árajánlat. Támogatási keret: 18,08 milliárd Ft Támogatási intenzitás: 50 % - konvergencia régiók 40 % - Közép-Magyarországi régió + 10 százalékponttal növelt intenzitás fiatal gazda, kollektív beruházás Támogatási kérelmek benyújtása: december 19-től december 18-ig Max. támogatási összeg : 10 millió Ft (közös beruházás: 20 millió Ft) Traktor esetében: 5 M Ft Értékelési határnapok: január február március 20.

21 Megjelent: november 8-án Kertészeti gépbeszerzés támogatása Támogatható tevékenységek: Versenyképesség javítása érdekében, építéssel nem járó kertészeti eszköz beszerzése a) kertészeti tevékenység végzéséhez szükséges - mezőgazdasági erőgéphez, traktorhoz kapcsolható - munkagépek beszerzése, b) kertészeti tevékenység végzéséhez szükséges önjáró betakarítógépek beszerzése, c) kertészeti tevékenység végzéséhez szükséges, gépek, eszközök beszerzése, d) maximum 1 db, legfeljebb 80 kw motorteljesítményű traktor beszerzése a felhívás C) 7. és 5.7. pontjainak figyelembevételével, e) talajművelő gépek beszerzése (sorközművelő kultivátorok, egyéb kultivátorok, magágykészítők, talajlazítók, simítók, ekék, tárcsás talajművelők, kombinátorok, hengerek, műtrágyaszóró gépek) a felhívás C) 8. pontjának figyelembevételével. Nem támogatható tevékenységek: a) mezőgazdasági erőgépek beszerzése, kivéve: kertészeti tevékenység végzéséhez szükséges önjáró betakarítógépek beszerzése, b) öntözéshez, vízellátáshoz kapcsolódó gépek eszközök (beleértve: tápoldatozók, szivattyúk) beszerzése, c) göngyöleg beszerzése, d) természeti katasztrófák (jégeső; tavaszi fagy, hirtelen lezúduló, bőséges csapadék) megelőzését szolgáló gépek, eszközök beszerzése, e) post-harvest tevékenység eszközeinek (pl. szállítórendszerek, válogató, mosó, tisztító, osztályozó, csomagoló berendezések) beszerzése.

22 Felhívás várható megjelenése: október Fiatal mezőgazdasági termelők induló támogatása Célja: Generációváltás elősegítése Fejlesztési forrás biztosítása Önálló, életképes családi gazdaság kialakítása Kötelezettségvállalás időtartama: 5 év Keretösszeg: 37,75 Mrd Ft Üzleti terv benyújtása kötelező Jogosult: 1. legfeljebb 40 éves természetes személy - mezőgazdasági jellegű szakismeret - 12 hónapnál nem régebbi mezőgazdasági egyéni vállalkozói regisztráció - legalább 6000, de legfeljebb euro STÉ értékű termelési potenciál megléte 2. jogi személy esetén, annak személyében kizárólagos tulajdonosa és ügyvezetője Vissza nem térítendő átalány támogatás, az üzleti tervben vállalt kötelezettségek teljesítésére Támogatás mértéke: 40 ezer eurónak megfelelő forintösszeg (~12 millió Ft), két részletben (75%+25%)

23 Nem mezőgazdasági tevékenységek indításának (I.) és fejlesztésének (II.) támogatása : Az I. pályázati felhívás megjelent: augusztus 25-én TK benyújtás első szakasza: Két pályázati felhívás: I. Nem mezőgazdasági tevékenységek indításának támogatása: 13,85 Mrd Ft II. Nem mezőgazdasági tevékenységek fejlesztésének támogatása: 35,9 Mrd Ft Eddig beérkezett: 3438 db 43,45 Mrd Ft Teljes keret: 50 Mrd Ft Támogatás mértéke: I. 12 millió Ft átalány jellegű támogatás üzleti terv alapján II. 30 millió Ft a beruházás elismerhető költségének maximum 50-70% 290/2014-es Kormány rendelet alapján Támogatható tevékenységek: Kézműves tevékenységek Kisipari tevékenységek Turisztikai szolgáltató tevékenységek Bármilyen egyéb termelő vagy szolgáltató tevékenység

24 Együttműködések támogatása a rövid ellátási láncok és a helyi piacok kialakításáért, fejlesztéséért és promóciójáért Felhívás várható megjelenése: ősz Kedvezményezettek: Mezőgazdasági termelők csoportjai és a non-profit vállalkozás (piacszervező) együttműködése. Célja: A termelők közös és közvetlen piacra juttatása a rövid élelmiszercsatornákon keresztül. A speciális együttműködési formák, a közös értékesítési módok és az eredményes együttműködés folytatásához szükséges szakértői és mentorálási kapacitás biztosítása által. Teljes forrás: 3,84 Mrd Ft. Támogatás mértéke: meghatározott költségek 90%-a, max EUR/projekt Maximális időtartam: 3 év

25 Non-profit szervezet Egyesület Alapítvány Ki lehet piacszervező? Fentiek alkalmazásában áll olyan magyar állampolgár, aki igazolhatóan tapasztalattal rendelkezik REL-szervezésben Egyház jogi személy Szociális szövetkezet 25

26 A Rövid Ellátási Lánchoz kapcsolódó beruházások támogatása az élelmiszeriparban, valamint a borászat területén Teljes forrás: 15 Mrd Ft. Felhívás várható megjelenése: december Célja: A megalakult REL csoportok számára lehetőség nyílik az élelmiszeripari és borászati területeken további beruházási fejlesztésekre. A támogatás biztosítani kívánja az együttműködésben részt vevő gazdák számára a tervezhetőbb jövedelem termelőképességet. Kedvezményezettek: REL csoportok ill. a tagok Célterületek: A célterület élelmiszeripari beruházáshoz kapcsolódó tevékenységek támogatása, B célterület borászati beruházáshoz kapcsoló tevékenységek támogatása.

27 A közeljövőben megjelentetni tervezett legfontosabb pályázatok Éves Fejlesztési Keret (1476/2016. (VIII. 31.) Korm. határozat) Pályázati felhívás Forráskeret Mrd Ft Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása 35,94 Helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális fejlesztése, közétkeztetés fejlesztése 12,64 Mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és élelmiszer-feldolgozáshoz kapcsolódó egyéni és csoportos szaktanácsadás 13,91 A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás 37,75 Termelői csoportok és szervezetek létrehozása 26,09 Innovációs operatív csoportok létrehozása és az innovatív projekt megvalósításához szükséges beruházás támogatása 24,95 Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges erő- és munkagépek beszerzése 18,40

28 HOL TALÁLHATÓAK A PÁLYÁZATOK? 28

29 HOL TALÁLHATÓAK A PÁLYÁZATOK? 29

30 HOL TALÁLHATÓAK A PÁLYÁZATOK? 30

31 HOL TALÁLHATÓAK A PÁLYÁZATOK? VP MAHOP 31

32 Köszönöm megtisztelő figyelmüket! dr. Csuzda Gábor Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területi felelős / Miniszterelnökség Agrár-Vidékfejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkárság 6000 Kecskemét, Ipoly u. 1.

Vidékfejlesztési Program - aktualitások -

Vidékfejlesztési Program - aktualitások - Vidékfejlesztési Program - aktualitások - dr. Csuzda Gábor MNVH Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területi munkatárs Miniszterelnökség Salgótarján, 2016. november 24. Az MNVH szervezete, jogszabályi változások

Részletesebben

A vidékfejlesztés aktualitásai

A vidékfejlesztés aktualitásai A vidékfejlesztés aktualitásai Bodó Katalin MNVH Tolna megyei területi felelős Szekszárd, 2016. november 17. Az MNVH célja, feladatai Az MNVH célja a vidékfejlesztésben érdekelt összes szereplő együttműködési

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési kerete

A Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési kerete A Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési kerete azonosító jele neve keretössz ege (Mrd Ft) 1. VP1-1.1.1-17 Agrárgazdasági képzések és felkészítő tréningek 6,20 standard Meghirdetve: 2017. 2. VP1-1.2.2-16

Részletesebben

Új irányok a vidékfejlesztésben

Új irányok a vidékfejlesztésben Új irányok a vidékfejlesztésben Kis Miklós Zsolt Agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár Miniszterelnökség Magyar Közgazdasági Társaság Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Szakosztály évzáró rendezvény

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program (VP) éves fejlesztési kerete A B C D E F G H I J K. 2. prioritás. prioritás. prioritás

A Vidékfejlesztési Program (VP) éves fejlesztési kerete A B C D E F G H I J K. 2. prioritás. prioritás. prioritás A Vidékfejlesztési Program (VP) éves fejlesztési kerete 1. Felhívás azonosító jele 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. A B C D E F G H I J K VP1-1.1.1- VP1-1.2.2- VP1-1.3.1- VP1-2.1.1-2.1.2- VP1-2.3.1-4.1.1.1-4.1.1.2-4.1.1.3-

Részletesebben

A Kormány 1012/2016. (I. 20.) Korm. határozata a Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretének megállapításáról

A Kormány 1012/2016. (I. 20.) Korm. határozata a Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretének megállapításáról 498 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 8. szám A Kormány 1012/2016. (I. 20.) Korm. határozata a Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretének megállapításáról 1. A Kormány megállapítja a Vidékfejlesztési

Részletesebben

1. melléklet az 1248/2016. (V. 18.) Korm. határozathoz A Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési kerete 6,20 0,00 2,60 1,38 1,66 0,56 0,00

1. melléklet az 1248/2016. (V. 18.) Korm. határozathoz A Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési kerete 6,20 0,00 2,60 1,38 1,66 0,56 0,00 1. melléklet az 1248/20. (V. 18.) Korm. határozathoz A Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési kerete neve 1. 2. 3. 4. 5. VP1-1.1.1- VP1-1.2.1- VP1-1.2.2- VP1-1.3.1- VP1-2.1.1-2.1.2- Agrárgazdasági képzések

Részletesebben

VIDÉKFEJLESZTÉSI PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSÁNAK ÜTEMEZÉSE 2016

VIDÉKFEJLESZTÉSI PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSÁNAK ÜTEMEZÉSE 2016 VIDÉKFEJLESZTÉSI PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSÁNAK ÜTEMEZÉSE 2016 (Jelen információk tájékoztató jellegűek, az Egyesület munkatársainak információi alapján kerültek összeállításra!) VP1-1.1.1-16 Agrárgazdálkodási

Részletesebben

A Kormány 1248/2016. (V. 18.) Korm. határozata a Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretének megállapításáról

A Kormány 1248/2016. (V. 18.) Korm. határozata a Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretének megállapításáról M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 70. szám 5451 A Kormány 1248/2016. (V. 18.) Korm. határozata a Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretének megállapításáról 1. A Kormány a) megállapítja a Vidékfejlesztési

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program aktualitásai

A Vidékfejlesztési Program aktualitásai A Vidékfejlesztési Program aktualitásai Nagy Attila főosztályvezető EMVA Stratégiai Főosztály Miniszterelnökség Eredetvédelmi Fórum, Miskolc 2017. május 12. A Vidékfejlesztési Program végrehajtásának előrehaladása

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program aktualitásai - benyújtott pályázatok és értékelésük

A Vidékfejlesztési Program aktualitásai - benyújtott pályázatok és értékelésük A Vidékfejlesztési Program aktualitásai - benyújtott pályázatok és értékelésük Nagy Attila Főosztályvezető EMVA Stratégiai Főosztály Miniszterelnökség GYÜMÖLCSTERMELŐK ÉVES TOVÁBBKÉPZÉSÉRE Tatárszentgyörgy,

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program aktualitásai. Számfira Gabriella Vidékfejlesztési referens

A Vidékfejlesztési Program aktualitásai. Számfira Gabriella Vidékfejlesztési referens A Vidékfejlesztési Program aktualitásai Számfira Gabriella Vidékfejlesztési referens Vidékfejlesztési Program forrásai Összes forrás - 1294 Mrd Ft Megjelent Megjelenésre vár 6% 94% Felfüggesztett pályázati

Részletesebben

Az agrárágazat előtt megnyíló pályázati lehetőségek

Az agrárágazat előtt megnyíló pályázati lehetőségek Az agrárágazat előtt megnyíló pályázati lehetőségek Dr. Mezei Dávid agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkár Miniszterelnökség 2016. május 27. Pápa Az agrár-vidékfejlesztési

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program 2015. ÉVRE SZÓLÓ ÉVES FEJLESZTÉSI KERET

Vidékfejlesztési Program 2015. ÉVRE SZÓLÓ ÉVES FEJLESZTÉSI KERET Vidékfejlesztési Program 2015. ÉVRE SZÓLÓ ÉVES FEJLESZTÉSI KERET Felhívás azonosító tervezett ideje VP4-10.1.1-15 Agrárkörnyezetgazdálkodási kifizetés 158.6 egyszerűsített október VP4-11.1.1-11.2.1-15

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program, aktuális pályázati lehetőségek

Vidékfejlesztési Program, aktuális pályázati lehetőségek Vidékfejlesztési Program, aktuális pályázati lehetőségek Huszti Levente, MNVH Agrár- vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárság Miniszterelnökség Közel a segítség országos konferenciasorozat Zalaegerszeg,

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program aktuális pályázati kiírásai

A Vidékfejlesztési Program aktuális pályázati kiírásai A Vidékfejlesztési Program aktuális pályázati kiírásai Tóth Márta MNVH Bács-Kiskun megyei területi felelős Szolnok, 2016. december 1. Megjelent pályázatok aránya (2016. november) TELJES VP FORRÁS 1 296

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program Aktualitások

Vidékfejlesztési Program Aktualitások Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Aktualitások Baksa Tamás Miniszterelnökség 2016. 11. 22. Kimle VP6-7.2.1-7.4.1.2-16 Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához

Részletesebben

VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM - AKTUALITÁSOK -

VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM - AKTUALITÁSOK - SZÉCHENYI PROGRAMIRODA VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM - AKTUALITÁSOK - Agrár- vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárság Miniszterelnökség VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM 2014-2020 Vidékfejlesztési Program benyújtása:

Részletesebben

Helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális fejlesztése, közétkeztetés fejlesztése

Helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális fejlesztése, közétkeztetés fejlesztése VP6-7.2.1-7.4.1.3-17 Helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális fejlesztése, közétkeztetés fejlesztése Hlavács Éva Miniszterelnökség 2017.03.09. 1 A pályázati felhívás célja A vidéki térségekben

Részletesebben

VP Kertészet korszerűsítése kertészeti gépbeszerzés támogatása. A támogatási kérelmek benyújtása január 6-tól lehetséges.

VP Kertészet korszerűsítése kertészeti gépbeszerzés támogatása. A támogatási kérelmek benyújtása január 6-tól lehetséges. VP2-4.1.3.5-16 Kertészet korszerűsítése kertészeti gépbeszerzés támogatása 1 A támogatási kérelmek benyújtása 2017. január 6-tól lehetséges. Pályázat benyújtása Az első értékelési szakasz záró dátuma:

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program dísznövénytermesztők számára elérhető pályázati felhívásai

A Vidékfejlesztési Program dísznövénytermesztők számára elérhető pályázati felhívásai A Vidékfejlesztési Program dísznövénytermesztők számára elérhető pályázati felhívásai Nagy Attila Főosztályvezető EMVA Stratégiai Főosztály Agrár-vidékfejlesztésért felelős Államtitkárság Miniszterelnökség

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program pályázatai

A Vidékfejlesztési Program pályázatai A Vidékfejlesztési Program pályázatai Kis Miklós Zsolt Agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár Miniszterelnökség Erős Vidék rendezvény Győr, 2017. október 17. A Vidékfejlesztési Program végrehajtása

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program - aktualitások -

Vidékfejlesztési Program - aktualitások - Vidékfejlesztési Program - aktualitások - Székely Rita Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Agrár- vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárság Miniszterelnökség Abda, 2016. november 28. Vidékfejlesztési Program

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program támogatási lehetőségei

A Vidékfejlesztési Program támogatási lehetőségei A Vidékfejlesztési Program támogatási lehetőségei dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár Miniszterelnökség Közel a segítség országos konferenciasorozat 2016.

Részletesebben

Gyorsító pályán a Vidékfejlesztési Program pályázatai

Gyorsító pályán a Vidékfejlesztési Program pályázatai Gyorsító pályán a Vidékfejlesztési Program pályázatai Kis Miklós Zsolt Agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár Miniszterelnökség Nyugat-magyarországi Agrárfórum 2017. május 19. Pápai Agrárexpo Európai

Részletesebben

Kertészet korszerűsítése kertészeti gépbeszerzés támogatása társadalmi egyeztetésen

Kertészet korszerűsítése kertészeti gépbeszerzés támogatása társadalmi egyeztetésen Kertészet korszerűsítése kertészeti gépbeszerzés támogatása társadalmi egyeztetésen Pályázat kódja VP2-4.1.3.5-16 Keretösszeg Támogatási összeg Intenzitás 40 70% Pályázók köre Területi szűkítés 18,08 milliárd

Részletesebben

Pályázati lehetőségek 2014-2020-as programozási időszakban. Korbeák György Ügyvezető igazgató Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.

Pályázati lehetőségek 2014-2020-as programozási időszakban. Korbeák György Ügyvezető igazgató Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Pályázati lehetőségek 2014-2020-as programozási időszakban Korbeák György Ügyvezető igazgató Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program aktualitásai

A Vidékfejlesztési Program aktualitásai A Vidékfejlesztési Program aktualitásai Mezei Dávid Helyettes-államtitkár Miniszterelnökség 2017. Évi SZŐLÉSZETI ÉS BORÁSZATI KONFERENCIA ÉS ÚJBORKÓSTOLÓ Kiskőrös, 2017. február 15. A Vidékfejlesztési

Részletesebben

A VP fejlesztési céljai, összetevői, a pályázati kiírások 2016-ban várható menetrendje

A VP fejlesztési céljai, összetevői, a pályázati kiírások 2016-ban várható menetrendje A VP fejlesztési céljai, összetevői, a pályázati kiírások 2016-ban várható menetrendje Madari Örs főosztályvezető-helyettes EMVA Stratégiai Főosztály Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárság Miniszterelnökség

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program aktualitásai

A Vidékfejlesztési Program aktualitásai A Vidékfejlesztési Program aktualitásai Kis Miklós Zsolt Agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár Miniszterelnökség XXX. Biokultúra Tudományos Nap Budapest, MOM Kulturális Központ 2017. December 2.

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program pályázatai

A Vidékfejlesztési Program pályázatai A Vidékfejlesztési Program pályázatai Kis Miklós Zsolt Agrár vidékfejlesztésért felelős államtitkár Miniszterelnökség XVIII. Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Fórum 2017. augusztus 22. Hírös Hét Fesztivál

Részletesebben

AZ AGRÁR- ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI TÁMOGATÁSOK LEHETŐSÉGEI A AS IDŐSZAKBAN - ÚJDONSÁGOK, FÓKUSZOK -

AZ AGRÁR- ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI TÁMOGATÁSOK LEHETŐSÉGEI A AS IDŐSZAKBAN - ÚJDONSÁGOK, FÓKUSZOK - KÖFOP-3.3.3-15-2016-00001 SZÉCHENYI PROGRAMIRODA AZ AGRÁR- ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI TÁMOGATÁSOK LEHETŐSÉGEI A 2014-2020-AS IDŐSZAKBAN - ÚJDONSÁGOK, FÓKUSZOK - Kis Miklós Zsolt agrár- vidékfejlesztésért felelős

Részletesebben

Az agrár- és vidékfejlesztési támogatások lehetőségei a as időszakban - újdonságok, fókuszok -

Az agrár- és vidékfejlesztési támogatások lehetőségei a as időszakban - újdonságok, fókuszok - Az agrár- és vidékfejlesztési támogatások lehetőségei a 2014-2020-as időszakban - újdonságok, fókuszok - dr. Selyem Tóth Sándor főosztályvezető Irányító Hatósági Főosztály KÖZEL A SEGÍTSÉG ORSZÁGOS KONFERENCIASOROZAT

Részletesebben

Kertészet korszerűsítése kertészeti gépbeszerzés támogatása VP TERVEZET

Kertészet korszerűsítése kertészeti gépbeszerzés támogatása VP TERVEZET Kertészet korszerűsítése kertészeti gépbeszerzés támogatása VP-2-4.1.3.5.-16 TERVEZET Keretösszeg Támogatási kérelmek várható száma 18,08 mrd 1 500 db Támogatás összege: a) egyéni beruházás esetén maximum

Részletesebben

Kertészet korszerűsítése kertészeti gépbeszerzés támogatása

Kertészet korszerűsítése kertészeti gépbeszerzés támogatása Kertészet korszerűsítése kertészeti gépbeszerzés támogatása Pályázat kódja VP2-4.1.3.5-16 Keretösszeg Támogatási összeg Intenzitás 40 70% Pályázók köre Területi szűkítés 18,08 milliárd Ft Egyéni beruházás

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program aktualitások Szakmai nap

Vidékfejlesztési Program aktualitások Szakmai nap Vidékfejlesztési Program aktualitások Szakmai nap Kis Miklós Zsolt agrár vidékfejlesztésért felelős államtitkár Miniszterelnökség Kecskemét, 2016. június 23. A Vidékfejlesztési Program forrásszerkezete

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program

Vidékfejlesztési Program Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Alapvető szolgáltatások és a falvak megújítása a vidéki térségekben Baksa Tamás térségfejlesztési referens Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztéséért Felelős Államtitkárság

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program aktualitásai

A Vidékfejlesztési Program aktualitásai A Vidékfejlesztési Program aktualitásai Kis Miklós Zsolt Agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár Miniszterelnökség Gazdafórum, Mosonmagyaróvár - 2017. március 9. Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Győr-Moson-Sopron

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program kertészeti ágazatot támogató pályázati felhívásai

A Vidékfejlesztési Program kertészeti ágazatot támogató pályázati felhívásai A Vidékfejlesztési Program kertészeti ágazatot támogató pályázati felhívásai Polai László osztályvezető EMVA Stratégiai Tervező Osztály Miniszterelnökség Zöldség- és Gyümölcstermesztők Évzáró Konferenciája

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program támogatási lehetőségei

A Vidékfejlesztési Program támogatási lehetőségei A Vidékfejlesztési Program támogatási lehetőségei dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár Miniszterelnökség Közel a segítség országos konferenciasorozat Balmazújváros,

Részletesebben

A tanyákon élők fejlesztési lehetőségei a Vidékfejlesztési Programban Egyéb fejlesztési lehetőségek a Programban

A tanyákon élők fejlesztési lehetőségei a Vidékfejlesztési Programban Egyéb fejlesztési lehetőségek a Programban A tanyákon élők fejlesztési lehetőségei a Vidékfejlesztési Programban Egyéb fejlesztési lehetőségek a Programban Dr. Viski József helyettes államtitkár Miniszterelnökség, Agrár-vidékfejlesztési Programokért

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben VP2-4.1.3.5-16 Kertészet korszerűsítése kertészeti gépbeszerzés támogatása pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs

Részletesebben

Az agrár-és vidékfejlesztési támogatások lehetőségei a as időszakban, újdonságok, fókuszok

Az agrár-és vidékfejlesztési támogatások lehetőségei a as időszakban, újdonságok, fókuszok Az agrár-és vidékfejlesztési támogatások lehetőségei a 2014-2020- as időszakban, újdonságok, fókuszok Dr. Viski József agrár-vidékfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár Miniszterelnökség

Részletesebben

VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM & MAGYAR HALGAZDÁLKODÁSI OPERATÍV PROGRAM - AKTUALITÁSOK - Madari Örs politikai tanácsadó

VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM & MAGYAR HALGAZDÁLKODÁSI OPERATÍV PROGRAM - AKTUALITÁSOK - Madari Örs politikai tanácsadó VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM & MAGYAR HALGAZDÁLKODÁSI OPERATÍV PROGRAM - AKTUALITÁSOK - Madari Örs politikai tanácsadó Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtitkári Kabinet Vidékfejlesztés,

Részletesebben

Európai Innovációs Partnerség. Agrár-, élelmiszer-feldolgozási-, és erdészeti innovációs projektek

Európai Innovációs Partnerség. Agrár-, élelmiszer-feldolgozási-, és erdészeti innovációs projektek Európai Innovációs Partnerség Agrár-, élelmiszer-feldolgozási-, és erdészeti innovációs projektek Dr. Mezei Dávid agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felelős helyettes államtitkár Miniszterelnökség EIP

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program lehetőségei, különös tekintettel az ökológiai gazdálkodásra

A Vidékfejlesztési Program lehetőségei, különös tekintettel az ökológiai gazdálkodásra A Vidékfejlesztési Program lehetőségei, különös tekintettel az ökológiai gazdálkodásra Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár Miniszterelnökség VIII. BIONAP Hanságliget, 2016. október

Részletesebben

Kis Miklós Zsolt Agrár vidékfejlesztésért felelős államtitkár Miniszterelnökség

Kis Miklós Zsolt Agrár vidékfejlesztésért felelős államtitkár Miniszterelnökség A Vidékfejlesztési Program aktualitásai A borászati ágazat támogatási lehetőségei Kis Miklós Zsolt Agrár vidékfejlesztésért felelős államtitkár Miniszterelnökség Duna Borrégió 2017. évi Borverseny Baja

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program rövid és hosszú távú tervezett hatásai és a már

A Vidékfejlesztési Program rövid és hosszú távú tervezett hatásai és a már A Vidékfejlesztési Program rövid és hosszú távú tervezett hatásai és a már megtett lépések Kis Miklós Zsolt agrár- vidékfejlesztésért felelős államtitkár Miniszterelnökség Közgazdász Vándorgyűlés Kecskemét

Részletesebben

Az új Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felelős helyettes államtitkár

Az új Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felelős helyettes államtitkár Az új Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felelős helyettes államtitkár 2014. október 30. Herceghalom, Tejágazati Konferencia Az új Közös Agrárpolitika

Részletesebben

Vidékfejlesztési támogatások - vidéki térségek eszközei

Vidékfejlesztési támogatások - vidéki térségek eszközei Vidékfejlesztési támogatások - vidéki térségek eszközei Kis Miklós Zsolt Agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár Balaton Fejlesztési Tanács Siófok, 2015. szeptember 18. Az agrár-vidékfejlesztési támogatások

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben VP1-1.1.1-17 Agrárgazdasági képzések és felkészítő tréningek pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged,

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program aktualitásai

A Vidékfejlesztési Program aktualitásai A Vidékfejlesztési Program aktualitásai Bíró Anna Nógrád megyei területi felelős Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat 2018. október 11. Rétság A Vidékfejlesztési Program 2014-2020 célkitűzései A rendelkezésre

Részletesebben

A nem mezőgazdasági célú tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatására

A nem mezőgazdasági célú tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatására VP6-6.4.1 16 A nem mezőgazdasági célú tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatására Varga Boglárka Miniszterelnökség 2017.03.09. Kimle 1 Nem mezőgazdasági tevékenységek

Részletesebben

Agrár- vidékfejlesztési források, pályázati lehetőségek, kiemelten az önkormányzati és civil szférát érintő lehetőségek

Agrár- vidékfejlesztési források, pályázati lehetőségek, kiemelten az önkormányzati és civil szférát érintő lehetőségek SZÉCHENYI PROGRAMIRODA Agrár- vidékfejlesztési források, pályázati lehetőségek, kiemelten az önkormányzati és civil szférát érintő lehetőségek Budakalász, 2016. december 18. Vidékfejlesztési Program benyújtása:

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program 2014-2020

Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárság 2015. November. Mrd Ft 3500 3000 2500 2000 1500 1000 500 0 Az agrár-vidékfejlesztési támogatások új

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

A NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA SZEREPE A HELYI ERŐFORRÁSOK HÁLÓZATBA SZERVEZÉSÉBEN

A NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA SZEREPE A HELYI ERŐFORRÁSOK HÁLÓZATBA SZERVEZÉSÉBEN A NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA SZEREPE A HELYI ERŐFORRÁSOK HÁLÓZATBA SZERVEZÉSÉBEN Ifj. Hubai Imre Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vidékfejlesztésért felelős alelnök Mezőtúr, 2017.04.26. A Nagykunság kézműves

Részletesebben

VP Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban. A projekt megvalósítási területe Magyarország.

VP Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban. A projekt megvalósítási területe Magyarország. VP3-4.2.1-4.2.2-18 Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban 1 Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtására 2019. január 2. napjától 2021. január 4. napjáig van

Részletesebben

Pályázati lehetőségek az agrár- és vidékfejlesztésben

Pályázati lehetőségek az agrár- és vidékfejlesztésben Pályázati lehetőségek az agrár- és vidékfejlesztésben Tóth Márta MNVH Bács-Kiskun megyei területi felelős Lajosmizse, 2017. április 11. Az MNVH célja, feladatai Az MNVH célja: Az MNVH feladata a vidékfejlesztésben

Részletesebben

Üdvözöljük Önöket LEADER tervezési műhelynapunkon! Pannónia Kincse LEADER Egyesület munkaszervezete

Üdvözöljük Önöket LEADER tervezési műhelynapunkon! Pannónia Kincse LEADER Egyesület munkaszervezete Üdvözöljük Önöket LEADER tervezési műhelynapunkon! Pannónia Kincse LEADER Egyesület munkaszervezete A Vidékfejlesztési Program 2014-2020 között A magyarországi vidékfejlesztési program, amelyet az Európai

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program

Vidékfejlesztési Program Vidékfejlesztési Program Pályázatok és általános információk gazdálkodók részére HBF Hungaricum Kft. Az előadás tartalma Vidékfejlesztési Program (VP) támogatási lehetőségek 2020 Közeljövőben várható VP

Részletesebben

Kivonat. VP Kertészet korszerűsítése kertészeti gépbeszerzés támogatása

Kivonat. VP Kertészet korszerűsítése kertészeti gépbeszerzés támogatása Kivonat VP2-4.1.3.5-16 Kertészet korszerűsítése kertészeti gépbeszerzés támogatása A jelenleg társadalmi egyeztetésen lévő munkaanyag alapján Támogatható tevékenységek Építéssel nem járó kertészeti gépbeszerzés

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program aktualitásai

A Vidékfejlesztési Program aktualitásai A Vidékfejlesztési Program aktualitásai Dr. Mezei Dávid agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkár Miniszterelnökség Mezőtúr 2017. április 26. A Vidékfejlesztési Program végrehajtásának

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program 2014-2020

Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Fejlesztéspolitikai Fórum Vajdahunyadvár dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felelős helyettes államtitkár Budapest, 2014.12.10. A V4 részesedése az EU

Részletesebben

VP Mezőgazdasági termelő abban az esetben jogosult a támogatásra, amennyiben:

VP Mezőgazdasági termelő abban az esetben jogosult a támogatásra, amennyiben: BORÁSZAT TERMÉKFEJLESZTÉSÉNEK ÉS ERŐFORRÁS-HATÉKONYSÁGÁNAK TÁMOGATÁSA VP3-4.2.2-16 A Felhívás célja hogy lehetőséget biztosítson a mezőgazdasági termelőnek minősülő, továbbá a nem mezőgazdasági termelőnek

Részletesebben

A vidéki térségek kisméretű infrastruktúrájának és alapvető szolgáltatásainak fejlesztésére

A vidéki térségek kisméretű infrastruktúrájának és alapvető szolgáltatásainak fejlesztésére A vidéki térségek kisméretű infrastruktúrájának és alapvető szolgáltatásainak fejlesztésére Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges

Részletesebben

A kiskérődző ágazat lehetőségei a Vidékfejlesztési Program keretében

A kiskérődző ágazat lehetőségei a Vidékfejlesztési Program keretében A kiskérődző ágazat lehetőségei a Vidékfejlesztési Program keretében Nagy Attila Főosztályvezető EMVA Stratégiai Főosztály Miniszterelnökség VP források megoszlása Beruházás tárgyi eszközökbe 2% 3% 2%

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program Aktualitások

Vidékfejlesztési Program Aktualitások Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Aktualitások Páliné Keller Csilla, Csontos Kornélia Alpokalja-Fertő táj Vidékfejlesztési Egyesület Fertőd, 2016. december 1. 1 VP6-7.2.1-7.4.1.2-16 Külterületi helyi

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ. Állattartó telepek korszerűsítése

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ. Állattartó telepek korszerűsítése PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ Állattartó telepek A támogatás célja: A Felhívás alapvető célja az állattartó gazdaságok versenyképességének javítása, az ágazat foglalkoztatotti számának növelése és a hozzáadott

Részletesebben

VP Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása

VP Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása VP6-6.4.1-16 Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtása 2017. április 3. Az első

Részletesebben

ÜDVÖZÖLJÜK ÖNÖKET FÓRUMUNKON! NÉMETH TAMÁS MUNKASZERVEZET VEZETŐ

ÜDVÖZÖLJÜK ÖNÖKET FÓRUMUNKON! NÉMETH TAMÁS MUNKASZERVEZET VEZETŐ ÜDVÖZÖLJÜK ÖNÖKET FÓRUMUNKON! NÉMETH TAMÁS MUNKASZERVEZET VEZETŐ VP6-7.2.1-7.4.1.2-16 Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához szükséges erő- és munkagépek

Részletesebben

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Beruházási pályázati lehetőségek 2014-2020 Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály TÁMOGATÓ VÁLLALKOZÁSI KÖRNYEZET Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája A STRATÉGIA

Részletesebben

VP Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása

VP Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása VP6-6.4.1-16 Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtása 2017. május 12. naptól

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben VP3-4.2.1-4.2.2-18 Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft.

Részletesebben

Tárgyidőszakban 1 db kifizetési kérelem érkezett be, mely összesen 434 894 936 Ft támogatási igényt tartalmazott.

Tárgyidőszakban 1 db kifizetési kérelem érkezett be, mely összesen 434 894 936 Ft támogatási igényt tartalmazott. TÁJÉKOZTATÓ RÉSZANYAG A MONITROING BIZOTTSÁG RÉSZÉRE A 2007-2013 KÖZÖTTI VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM EGYES INTÉZKEDÉS VÉGREHAJTÁSÁNAK ELŐREHALADÁSÁRÓL BESZÁMOLÓ IDŐSZAKA: 2012. JANUÁR 1-31. I. tengely 111.

Részletesebben

Borászat termékfejlesztésének és erőforrás-hatékonyságának támogatása

Borászat termékfejlesztésének és erőforrás-hatékonyságának támogatása Borászat termékfejlesztésének és erőforrás-hatékonyságának támogatása Pályázat kódja Keretösszeg Támogatási összeg VP3-4.2.2-16 40 Mrd Ft Maximum 200 millió Ft Intenzitás 40 50% Pályázók köre Területi

Részletesebben

ALBENSIS FEJÉR MEGYEI TERÜLETFEJLESZTÉSI NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG

ALBENSIS FEJÉR MEGYEI TERÜLETFEJLESZTÉSI NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALBENSIS FEJÉR MEGYEI TERÜLETFEJLESZTÉSI NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ELŐZMÉNYEK A Fejér Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2015. december 17-i ülésén a 2014-2020- as programozási időszakban ellátandó

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Agrár-környezetgazdálkodási támogatások. dr. Selyem Tóth Sándor főosztályvezető Irányító Hatósági Főosztály

Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Agrár-környezetgazdálkodási támogatások. dr. Selyem Tóth Sándor főosztályvezető Irányító Hatósági Főosztály Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Agrár-környezetgazdálkodási támogatások dr. Selyem Tóth Sándor főosztályvezető Irányító Hatósági Főosztály Kecskemét, 2015. szeptember 29. Az agrár-vidékfejlesztési támogatások

Részletesebben

Településfejlesztés a Vidékfejlesztési Programban

Településfejlesztés a Vidékfejlesztési Programban Településfejlesztés a Vidékfejlesztési Programban Nagyné Virág Szilvia EMVA gazdaságfejlesztési referens Kimle, 2016. február 16. Pályázati felhívás Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója,

Részletesebben

Hírlevele A RINYA-DRÁVA SZÖVETSÉG

Hírlevele A RINYA-DRÁVA SZÖVETSÉG A RINYA-DRÁVA SZÖVETSÉG Hírlevele Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges erő- és munkagépek beszerzése pályázat megjelenése

Részletesebben

Sertéstartó telepek korszerűsítése VP

Sertéstartó telepek korszerűsítése VP Sertéstartó telepek korszerűsítése VP2-4.1.1.5-16 A felhívás a mezőgazdasági termelők, a mezőgazdasági termelők egyes csoportjai és a fiatal mezőgazdasági termelők részére az állattartó gazdaságokban a

Részletesebben

Vértes-Gerecse Közösség tájékoztatója önkormányzatok, civil szervezetek számára a Vidékfejlesztési Programban 2014-2020 között várható támogatásokról

Vértes-Gerecse Közösség tájékoztatója önkormányzatok, civil szervezetek számára a Vidékfejlesztési Programban 2014-2020 között várható támogatásokról A Vidékfejlesztési Program legfrissebb verziója letölthető a Vértes-Gerecse Közösség honlapjáról is: http://vercse.hu VP M07 Alapvető szolgáltatások és a falvak megújítása a vidéki térségekben (20. cikk)

Részletesebben

Hírlevele. Kapacitásfejlesztő fórum Barcson! MEGHÍVÓ. összefüggésben. kapacitásfejlesztő fórumot

Hírlevele. Kapacitásfejlesztő fórum Barcson! MEGHÍVÓ. összefüggésben. kapacitásfejlesztő fórumot A RINYA-DRÁVA SZÖVETSÉG Hírlevele Kapacitásfejlesztő fórum Barcson! MEGHÍVÓ A Rinya-Dráva Szövetség a Helyi Fejlesztési Stratégia megvalósításával összefüggésben kapacitásfejlesztő fórumot szervez Barcson,

Részletesebben

Új lehetőségek a vidékfejlesztésben a Vidékfejlesztési Program Székely Rita

Új lehetőségek a vidékfejlesztésben a Vidékfejlesztési Program Székely Rita Új lehetőségek a vidékfejlesztésben a Vidékfejlesztési Program Székely Rita Miniszterelnökség Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Győr- Moson-Sopron megyei területi felelős A 2007-2015 közötti Új Magyarország

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI- ÉS FELDOLGOZÓ ÜZEMEK ENERGIAHATÉKONYSÁGÁNAK JAVÍTÁSA VP

MEZŐGAZDASÁGI- ÉS FELDOLGOZÓ ÜZEMEK ENERGIAHATÉKONYSÁGÁNAK JAVÍTÁSA VP MEZŐGAZDASÁGI- ÉS FELDOLGOZÓ ÜZEMEK ENERGIAHATÉKONYSÁGÁNAK JAVÍTÁSA VP5-4.1.6-4.2.3-17 A felhívás lehetőséget teremt kertészeti termesztésre, állattartásra, továbbá élelmiszer-feldolgozásra és borászati

Részletesebben

Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 2. oldal 2. VP Ökológiai gazdálkodásra történő át

Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 2. oldal 2. VP Ökológiai gazdálkodásra történő át Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 1. oldal 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes támogatások

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben VP6-6.4.1 16 Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens

Részletesebben

Az ökológiai gazdálkodás jelenlegi és várható támogatásai

Az ökológiai gazdálkodás jelenlegi és várható támogatásai Az ökológiai gazdálkodás jelenlegi és vártó támogatásai Agrárminisztérium Vidékfejlesztési Államtitkárság Dr. Mezei Dávid Helyettes államtitkár XXXI. Biokultúra Tudományos Nap 2018. 12. 01. Budapest A

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program erdészeti intézkedései, különös tekintettel az erdészeti géptámogatásra

A Vidékfejlesztési Program erdészeti intézkedései, különös tekintettel az erdészeti géptámogatásra A Vidékfejlesztési Program erdészeti intézkedései, különös tekintettel az erdészeti géptámogatásra Kis Miklós Zsolt agrár- vidékfejlesztésért felelős államtitkár Miniszterelnökség Magánerdősök 2016. évi

Részletesebben

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Cím port XII. VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 0 i kezelésű előirányzatok Vidékfejlesztési és halászati programok Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (II.

Részletesebben

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, 10/2017. (III. 17.) MvM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes támogatások 2017. évi igénybevételével kapcsolatos egységes eljárási szabályokról A mezőgazdasági,

Részletesebben

Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági Kamara A megújuló energiák alkalmazásának szerepe és eszközei a vidék fejlesztésében, a Vidékfejlesztési Program 2014-20 energetikai vonatkozásai Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program 2014-2020

Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Pénzügyi-finanszírozási formák a VP-ben Kis Miklós Zsolt államtitkár Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárság Kecskemét, 2015. november 5. Mrd

Részletesebben

Tájékoztató. A pályázati kiírás elsősorban az baromfitartó gazdaságok telephelyeinek korszerűsítésére irányul.

Tájékoztató. A pályázati kiírás elsősorban az baromfitartó gazdaságok telephelyeinek korszerűsítésére irányul. Tájékoztató Tájékoztatjuk tisztelt Partnereinket, Ügyfeleinket, hogy megjelent a Baromfitartó telepek korszerűsítése pályázati felhívás! A pályázati kiírás elsősorban az baromfitartó gazdaságok telephelyeinek

Részletesebben

Stratégia értékelés és továbbfejlesztése a Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület területén

Stratégia értékelés és továbbfejlesztése a Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület területén Stratégia értékelés és továbbfejlesztése a Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület területén Berhida, 2015. április 24. Kontics Monika Munkaszervezet vezető Honnan indultunk? 2007-2008. HVI

Részletesebben

Élelmiszeripari Pályázati Felhívásról Dr. Szili-Fodor Dóra Vidékfejlesztési referens

Élelmiszeripari Pályázati Felhívásról Dr. Szili-Fodor Dóra Vidékfejlesztési referens Élelmiszeripari Pályázati Felhívásról 2016-2018 Dr. Szili-Fodor Dóra Vidékfejlesztési referens A mezőgazdasági termékek feldolgozásának fejlesztésére irányuló projektek támogatására Miről szeretnék ma

Részletesebben

Közbeszerzési, Pályázati és Beruházási ismeretek. SZIE GTK Bsc. képzés 2012

Közbeszerzési, Pályázati és Beruházási ismeretek. SZIE GTK Bsc. képzés 2012 Közbeszerzési, Pályázati és Beruházási ismeretek SZIE GTK Bsc. képzés 2012 Fejlesztési programok Új Széchenyi Terv (Új Magyarország Fejlesztési Terv) Darányi Ignác Terv (Új Magyarország Vidékfejlesztési

Részletesebben

A B C D E F G H I J K Felhívás Egyes prioritások/fókuszterületek hozzájárulása a felhívás keretösszegéhez 1. Felhívás Felhívás neve

A B C D E F G H I J K Felhívás Egyes prioritások/fókuszterületek hozzájárulása a felhívás keretösszegéhez 1. Felhívás Felhívás neve 1. melléklet az 1012/2016. (I. 20.) Korm. határozathoz A Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési kerete A B C D E F G H I J K Felhívás Egyes prioritások/fókuszterületek hozzájárulása a felhívás keretösszegéhez

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program 2014-2020 és az Európai Innovációs Partnerség. Hódi Ágota osztályvezető Monitoring és Tervezési Osztály

A Vidékfejlesztési Program 2014-2020 és az Európai Innovációs Partnerség. Hódi Ágota osztályvezető Monitoring és Tervezési Osztály A Vidékfejlesztési Program 2014-2020 és az Európai Innovációs Partnerség Hódi Ágota osztályvezető Monitoring és Tervezési Osztály Amiről szó lesz 1. A Vidékfejlesztési Program helye és szerepe a tervezésben

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program 2014-2020

Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Együttműködések támogatása Tószegi Orsolya Miniszterelnökség EMVA Stratégiai Főosztály Gyarmat 2015.10.21. Legfontosabb célkitűzések Munkahelyteremtés, vidéki munkahelyek

Részletesebben