Neil Clark. Írta: Sereg András október 04. vasárnap, 07:19

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Neil Clark. Írta: Sereg András október 04. vasárnap, 07:19"

Átírás

1 2009. szeptember hatodikán, a Kincsem és Imperiál Díj versenynapján, hatalmas megtiszteltetés érte a Magyar galoppsportot. Neil Clark, a világ, vezető lóversenyszaklapjának, a Racing Postnak szerkesztő riportere Budapestre érkezett, és ha már itt volt, természetesen a Kincsem Parkban töltötte a délutánt. A versenynapot követő kedden meg is jelent írása a Racing Post Online kiadásában, amit tízmilliók olvastak világszerte. A cikk elsősorban Steady As A Rockról szólt, de a két nagyverseny főszereplőiről is szó esett. Magam nem terveztem, hogy interjút készítek vele, de Szebényi Dániel felkért erre és így született meg ez a beszélgetés, amit a Pegazus magazin olvasói elsőként olvashattak. SA: Neil. Hogy érezted magad azon a vasárnapi versenynapon, amikor a Kincsem Parkban jártál? NC: Nagyszerű nap volt, nagyon élveztem. Láttam néhány igazán jó versenyt és csodálatos emberekkel találkoztam SA: Öt évet éltél Budapesten. Mi változott azóta legtöbbet? Nem csak a lósportot illetően kérdezem. NC: Azt hiszem Magyarország is, mint oly sok más hely, globalizált lett. Ennek a veszélye az, hogy elvesztik a városok egyedi arculatukat. A Nagykörút ma már tele van nyugati üzletláncokkal, ma már alig látsz magyar feliratot az üzletek felett, ami szerintem nagy kár. Amikor a 90-es években Magyarországon éltem, szerettem ebédelni járni az úgynevezett "önkiszolgáló éttermekbe" mostanra csak néhány maradt és keresni kell, hogy találj egyet. Felváltotta őket a McDonalds vagy más gyorsétterem láncok és az étel még a közelébe sem érhet a régieknek. Rendszeresen jártam a Kerepesi úti ügetőre is, rendkívül szomorú volt látni, hogy a helyén ma pláza áll. SA: Miután elváltunk, én rád kerestem az interneten. Meglepődve tapasztaltam, hogy a Wikipedia külön fejezet szentelt, már eddigi, igen termékeny pályafutásodnak. Ebből a fejezetből tudtam meg, hogy Te komoly mértékben foglalkozol a politikával. Ezek a politikai témájú írások előbb születtek, mint a lóversenyzésről szóló cikkeid? NC: Politikát és történelmet tanultam az egyetemen. Mindig is érdekelt a politika. Akár tetszik, akár nem az élet minden területére hatással van, még a lóversenyzésre is. Példának okáért az a döntés, hogy a Kerepesi úti ügetőt plázává alakították, egy politikai döntés volt. A kormány és az illetékes szervek Magyarországon, ma úgy tűnik a plázákat, vagy más középületeket favorizálják a versenypályák helyett, ami nagy kár. Első politikai jellegű cikkemet 95-ben publikáltam, de lóverseny irományaim korábbra datálódnak. A politikán kívül szeretek még utazással kapcsolatos cikkeket is írni (például, a feleségem szülővárosáról, Esztergomról is írtam egyet nemrég egy brit lapnak), könyvkritikákat, történelmi cikkeket valamint szívesen írok a filmekről és a filmsztárokról. SA: Az újságírás mellett íróként is tevékenykedsz? Hány kötetet adtál már ki? NC: Első könyvem egy híres skót versenylóról szólt, Flying Ace-ről, 1992-ben publikáltam. Hozzájárultam különböző verseny könyvek megírásához is, köztük a híres 1 / 6

2 Lóverseny és Futball évkönyvhöz (Racing and Football Outlook annuals) és a "Nagy Versenyfogadások és Csalások" (Great Racing Gambles and Frauds) sorozathoz. Jövőre egy cikkgyűjteményem fog megjeleni Jugoszlávia mai történelméről angolul és szerbül. SA: Igazi brit emberként rajongsz a labdarúgásért is. Munkatársa vagy a Racing and Football Outlook Magazine-nak is. Hogy megy ez az újság manapság? NC: 100 éves lesz idén! Tudtommal ez a legrégebbi angol nyelvű versenyújság a világon. Én vagyok a kihelyezett újságírójuk és a munkám magában foglal egy rendszeres heti rovatot a Közép-angliai versenyekről és tippeket adok az elkövetkezendő hétre. SA: Ez az interjú, azonban az egyik legjobb Magyar lovas lapnak, a Pegazusnak készül, így arra kérlek, most már beszéljünk a lovakról. Mikor kerültél a közelükbe? NC: Mindig is szerettem a lovakat és a lóversenyt. Azt hiszem az a pillanat mikor végre eldöntöttem, hogy ezen a területen szeretnék dolgozni akkor jött el, mikor láttam a legendás Desert Orchid-ot megnyerni a Cheltenham Gold Cupot 1989-ben. Fantasztikus volt a pályán azon a napon a hangulat. Kicsit olyan lehetett talán, mint amikor Overdose áprilisban nyert a Kincsem Parkban. Sir Mark Prescott egy angol tréner azt mondta a legjobb tanács, amit valaha hallott az volt: Találd meg mi az, amit a legjobban szeretsz csinálni és aztán találj valakit, aki meg is fizet érte" Én a lóversenyt szerettem a legjobban tehát úgy döntöttem, hogy megpróbálok lóverseny szakíróként megélni. Íme az ominózus verseny. Jól hangosítsák fel a számítógépeket.fantasztikus élmény. Megkockáztatom: ilyen hangulat még a Kincsem Parkban sem volt áprilisban, mint ott, 20 évvel ezelőtt. SA: Mikor írtad az első cikkedet a galopp lósportról? NC: Elkezdtem a versenyekről írni és az első cikkem 1990-ben publikáltam egy Odds On nevű verseny magazinban. Azután rendszeres rovatom lett ennél az újságnál. SA: Hogyan kerül valaki a galoppsport bibliája, a Racing Post közelébe? Mi kell ahhoz, hogy valaki ott publikáljon, publikálhasson? NC: Egyik dolog jött a másik után. Esetenként egy-egy cikket írtam a Racing Postnak is, de 2003-ban rendszeresen jelentkeztem az "Én másik életem" elevezésű írással, melyben meginterjúvoltam híres embereket, trénereket, zsokékat, tulajdonosokat és arról faggattam őket mivel foglalkoznak, mit csinálnak a lóversenyzésen kívül. A Spotlight csapatban is dolgoztam, mint tippadó. SA: Neil, szerinted mi a Racing Post sikerének titka? Mitől ennyire kiemelkedően a világ első 2 / 6

3 számú lóverseny szaklapja? NC: Azt hiszem az újság titka az, hogy lefedi a versenyzés minden területét (az ugróversenyeket, a fogadást és a tenyésztést is) és jó nemzetközi szekció is van benne. Mindenki számára nyújt valamit a Racing Post. De itt vannak a világ legjobb bírái is, mint például Graham Dench. SA: Hány lóversenypályán fordultál meg Angliában és világszerte? NC: Angliában hatvan pálya van. A legutóbbi számítások szerint én eddig 40-en voltam. Az a célkitűzésem, hogy mindegyiket megnézzem! A Kincsem Parkon kívül voltam még Franciaországban, Hong Kongban, Írországban, Ausztriában, Svájcban és Szerbiában (Belgrád), ahol 1998-ban, a Derbyt néztem meg. SA: Melyik a kedvenced közülük, és miért? NC: Uttoxeter és Stratford a két kedvenc pályám. Korrekt pályák jó adottságokkal és nagyon kellemes hangulattal. Ami a sík pályákat illeti, azt hiszem Goodwood az egyik legszebb helyen található pálya a világon. SA: Hogy látod merre tart a világ galoppsportja? (Beleértve a tenyésztést és a versenyzést is.) NC: Jelenleg a lóverseny nehéz helyzetben van a világ, gazdasági helyzete miatt és legfőképp a tenyésztésnek nem kedvez ez az időszak. Angliában most azon folyik a vita, hogy túl sok, a rossz minőségű versenyzés és hogy a "bukik" túl nagy beleszólást kapnak abba, hogy milyen versenyeink vannak. Ezzel szemben van néhány nagyon pozitív fejlődés is. A versenyzés pl. ma nemzetközibb, mint valaha és a satellit tévének valamint az internetnek köszönhetően az egész világban figyelemmel kísérhetjük a versenyeket és láthatjuk futni a legjobb lovakat. SA: Világsztárok álltak már a magnód vagy a mikrofonod előtt. Sorolj fel, kérlek néhány nagyágyút azok közül, akik már nyilatkoztak neked? NC: Sok trénert és zsokét meginterjúvoltam a Racing Postban futó rovatomban a "Másik életemben", amiről már beszéltem. Mindenki rendes volt, de különösen élveztem a Sir Mark Prescott-tal készített interjút, aki az egyik legjobb angol tréner és nagyon érdekes személyiség. Készítettem interjút Jim Bolgerrel, a klasszikusokat nyerő ír trénerrel, aki a tavalyi Epsom Derby győztes, New Approach-ot készíti és Henry Cecil-lel aki négyszer nyert derbyt. 3 / 6

4 A kérdező, Aperianov Zakariás és Neil Clark SA: Fűz e valamelyikükhöz barátság? NC: Igen, a lóversennyel foglalkozó emberek általában nagyon barátságosak. Sok tréner barátom van Angliában, köztük Matt Sheppard, John Spearing és Ed McMahon, Charles és Adam Pogson. Magyarországon közéjük sorolom Ribárszki Sándort és Mikóczy Zoltánt is, mindketten nagyon kedves emberek. SA: Mind a sík, mind pedig a gát és akadályversenyeknek szakértője vagy. Melyik versenynapot (hétvégét, meetinget) várod leginkább az évben, és miért? NC: A Grand Nationalt gyerekkorom óta szerettem. Véleményem szerint a világ legizgalmasabb versenye. 40 ló verseng több mint négy és fél mérföldön (7242 méter) és közben 30 akadályon kell átugraniuk. Régen minden évben megnéztem ezt a versenyt, de ebben az évben először láttam 2000 óta és egy, 100 az egyhez adott outsider nyerte. A 4 / 6

5 síkversenyek közül különösen tetszik a Glorious Goodwood. Nagyszerű verseny, nagyszerű környezetben. Itt mindig szerencsém volt tippelésnél és fogadásánál. SA: Magyarországon Overdose cikkei kapcsán figyelt fel rád a nagyérdemű. Itthon sokan úgy vélekednek, Dózi soha nem lehet igazi világsztár, mert sprinter. Kérlek, meséld el a Pegazus magazin olvasóinak, hogyan látja valójában a brit lóversenyszakma Overdose-t. Sztárnak tartják? NC: Overdose kétségkívül sztár Angliában! Bárki, akit ismerek lóverseny berkekben nagyon csalódott volt a tavalyi Prix de L'Abbeye-ben történtek miatt. Overdose nyilvánvalóan a legjobb ló volt mind közül, és nevetséges, hogy nem ő lett a hivatalos nyerő. Mindenki nagyon várta, hogy végre láthassa őt futni Angliában ezen a nyáron. Az ilyen kaliberű lovak nem túl gyakoriak, talán generációnként, ha egy akad. Én őt tartom a leggyorsabb sprinternek, akit életemben valaha láttam és ezt a véleményt osztja sok tapasztalt angol versenybíró is. Szóval rendkívül elkeserítő volt, hogy nem láthattuk őt a nyáron. De remélem, jövőre fogjuk! SA: Cikkeidben mindig új Overdose-ként írsz Steady As A Rockról. Eredményeit tekintve talán lehetséges ez, de Rocky már öt éves. Milyen benyomást tett rád a sárga (Steady), hiszen vasárnap majd az egész napját nyomon követted? Egészen a pályára érkezésétől, a győzelméig. NC: Az a nagyszerű Overdose-ban, hogy felhívta a nemzetközi lóversenyzés figyelmét a magyar lóversenyre. Tudom, a tulajdonos Mikóczy Zoltán pont ezt szerette volna. Azt hiszem ez az év az első, amikor a Racing Post az Imperial Díjról és a Kincsem Díjról cikket közöl és ez is az Overdose hatásnak köszönhető. Én Steady As A Rock-ra mindig úgy utalok, mint az "Új Overdose" mivel ez egy jó módja annak, hogy népszerűsítsük őt külföldön. Persze nagyon sok a különbség a két ló között. Rocky idősebb és egy mérföld felett fut, de mint a magyar lóverseny szerelmese, fantasztikus látni, hogy Overdose mellett más jó ló is van. Az alapján, amit láttam tőle, látok abban potenciált, hogy legalább Group hármas versenyben nyerni tudjon külföldön. SA: és ha már világsztárok. Ki szerinted most a legjobb telivér, a legjobb zsoké és tréner, az egész világot beleértve? NC: Azt hiszem a legjobb telivér jelenleg Overdose. Valószínűnek tartom, hogy sprintkirályt koronázhattunk volna, ha a nyári programja nem marad el. A legjobb középtávú ló kétségkívül Sea The Stars, csak úgy, mint Overdose ő is különleges a maga nemében. Derby győzelme rendkívüli volt, és mára sorozatban 5 Group egyes verseny nyerője. Ami a legjobb nemzetközi zsokét illeti, nagyon nehéz választani, Kieren Fallon, Frankie Dettori és Johnny Murtagh között, mindannyian kiválóak. Azt is meg kell mondanom, ami a magyar zsokékat illeti, nagy megtiszteltetés volt találkozni Varga Zoltánnal a múlt héten. Mindig is nagy kedvenceim közé tartozott. Akkor is, amikor a Kincsem Parkba jártam a 90-es években, de még ma is úgy lovagol, mint régen. Azt hiszem a világ egyik legjobb trénere Andre Fabre, aki hihetetlen, de hétszer nyert Prix de L Arc de Triomphe-ot, bár sajtó szemszögből sajnos nem tartozik a "média barát" emberek közé. SA: Milyen érzésekkel szorítottál kezet, Imperiál lovasával és trénerével, azaz Németh 5 / 6

6 Ferenccel és Aperianov Zakariással? NC: Nagy megtiszteltetés volt találkozni Feri bácsival és Pubi bácsival a Kincsem Parkban a múlt héten. Mindketten a magyar sport hősei. Megkértem Feri bácsit hogy dedikálja a turfomat és ezt mindig emlékként fogom őrizni. SA: Nagyon köszönöm, hogy rendelkezésemre álltál. Mikor láthatunk legközelebb Budapesten? NC: Amint lehet, szeretnék újra ellátogatni Budapestre és a Kincsem Parkba, remélhetőleg még az idei szezon vége előtt. Szívesen részt vennék egy olyan bizottság megalakításában, mely segítene promótálni a magyar lóversenyzést nemzetközi szinten és megóvni a Kincsem Parkot a befektetőktől. Magyarország csodálatos lóverseny hagyománnyal rendelkezik, amelyet meg kell őrizni! Sereg András Fast cash loan new york money # internet payday loans Rudolph loan, go to website 6 / 6

V e r s e n y k i í r á s A Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Korlátolt Felelősségű Társaság versenyei 2015.

V e r s e n y k i í r á s A Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Korlátolt Felelősségű Társaság versenyei 2015. V e r s e n y k i í r á s A Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Korlátolt Felelősségű Társaság versenyei 2015. B U D A P E S T A Kincsem Nemzeti Kft. fenntartja magának a jogot, hogy az alább

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

ördögien egyszerű és nagyszerű 33kezdeményezés bármilyen társalgási helyzetre!

ördögien egyszerű és nagyszerű 33kezdeményezés bármilyen társalgási helyzetre! ördögien egyszerű és nagyszerű 33kezdeményezés bármilyen társalgási helyzetre! Randi Andi - Hódíts! A sikeres randi kommunikáció titkai www.tarskeresokalauz.hu 1ÖRDÖGI KEZDÉSEK A következő kezdő szövegek

Részletesebben

A versenyteljesítmény alapú szelekció lehetőségei a telivér- és ügetőtenyésztésben

A versenyteljesítmény alapú szelekció lehetőségei a telivér- és ügetőtenyésztésben II. Anker Alfonz emléknap és nemzetközi galambásztalálkozó Kaposvári Egyetem 2012. november 17. A versenyteljesítmény alapú szelekció lehetőségei a telivér- és ügetőtenyésztésben Dr. Bokor Árpád Kaposvári

Részletesebben

Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk

Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk Aki válaszolt: Mika Ági néni 1. Mikor járt a sulinkba? 1976-tól 1984-ig. 2. Melyik teremben volt az osztálya? Az info. 3.

Részletesebben

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE 13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE Mindegyikünknek kétféle szokásai vannak: jók és rosszak. A jó szokásaink közelebb visznek minket álmaink földjére, és a rosszak távolabb visznek álmaink földjétől. A jó szokások

Részletesebben

MagyarOK A2+ munkalapok 1

MagyarOK A2+ munkalapok 1 1. Ismerkedünk munkalap / Kérdés Válasz 1. Jól hallom, hogy nem vagy magyar? Jól hallom, hogy nem magyar? 2. Hol dolgozol? Hol dolgozik? 3. Hol élsz? Hol él? 4. Mivel foglalkozol / foglalkozik? Milyen

Részletesebben

AKADÉMIAI KIADÓ KILIKI A FÖLDÖN OLDAL LECKE OLVASMÁNY HALLÁS UTÁNI GYAKORLAT. A pince A képek (Apu családja. Az unokatestvérek.

AKADÉMIAI KIADÓ KILIKI A FÖLDÖN OLDAL LECKE OLVASMÁNY HALLÁS UTÁNI GYAKORLAT. A pince A képek (Apu családja. Az unokatestvérek. OLDAL OLVASMÁNY HALLÁS UTÁNI GYAKORLAT 8 Sziasztok! 11 1. A furcsa idegen 32 2. Amia bajban van Meglepetés 56 3. A kincsesláda 76 4. Vásárolni megyünk 96 5. Kedves naplóm! A pince A képek (Apu családja.

Részletesebben

SZEGLET IRODALMI TÁRSASÁG 2. ANTOLÓGIA SZERKESZTETTE: VARGA MAGDOLNA BUDAPEST 2015.

SZEGLET IRODALMI TÁRSASÁG 2. ANTOLÓGIA SZERKESZTETTE: VARGA MAGDOLNA BUDAPEST 2015. SZEGLET IRODALMI TÁRSASÁG 2. ANTOLÓGIA SZERKESZTETTE: VARGA MAGDOLNA BUDAPEST 2015. Készült az Underground Kiadó és Terjesztő Kft. támogatásával, magánkiadásban BEVEZETŐ Történetünk 2005-ben kezdődött.

Részletesebben

K I N C S E M P A R K

K I N C S E M P A R K Ü G E T Ő V E R S E N Y - N A P T Á R (A Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Kft. hivatalos közlönye) - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Részletesebben

V e r s e n y k i í r á s A Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Korlátolt Felelősségű Társaság versenyei 2015.

V e r s e n y k i í r á s A Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Korlátolt Felelősségű Társaság versenyei 2015. V e r s e n y k i í r á s A Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Korlátolt Felelősségű Társaság versenyei 2015. B U D A P E S T A Kincsem Nemzeti Kft. fenntartja magának a jogot, hogy az alább

Részletesebben

Esküvői Ajánlat a Medves Hotelben

Esküvői Ajánlat a Medves Hotelben Esküvői Ajánlat a Medves Hotelben Ha egy olyan helyszínt keres, ahol nem kell kilométereket utaznia, hogy gyönyörű szép helyszínen fotózzák le álmai esküvői ruhájában, vagy ahol egy helyszínen lebonyolítható

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Ebből a tortából most Te is vághatsz magadnak egy szeletet [SPEC1]! Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Kedves [SPEC1]! Először

Részletesebben

GALÉRIA. Digitális Fotó Magazin 2014/7.

GALÉRIA. Digitális Fotó Magazin 2014/7. 014-025_galeria_rafal:port 2014.10.20. 16:08 Page 14 14 GALÉRIA Digitális Fotó Magazin 2014/7. 014-025_galeria_rafal:port 2014.10.20. 16:08 Page 15 www.fotomagazin.hu Gyönyörű fények, elképesztő tájak,

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

V e r s e n y k i í r á s A Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Korlátolt Felelõsségû Társaság versenyei 2013.

V e r s e n y k i í r á s A Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Korlátolt Felelõsségû Társaság versenyei 2013. 20 V e r s e n y k i í r á s A Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Korlátolt Felelõsségû Társaság versenyei 2013. B U D A P E S T A Kincsem Nemzeti Kft. fenntartja magának a jogot, hogy az alább

Részletesebben

Dabasi. helyzet. Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3.

Dabasi. helyzet. Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 8. szám Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. bajnokcsapataink Bajnok

Részletesebben

LXII. évfolyam április szám

LXII. évfolyam április szám -55- GALOPP - VERSENYNAPTÁR (A Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Kft. hivatalos közlönye) LXII. évfolyam 2012. április 28. 8. szám MŰKÖDÉSI ENGEDÉLYEK A 2012. ÉVRE Nyilvános idomár Bálint Sándor

Részletesebben

Vágyunk Európára, az európaiságra, de valami nem stimmel

Vágyunk Európára, az európaiságra, de valami nem stimmel Vágyunk Európára, az európaiságra, de valami nem stimmel Napilapcsoportunk kiadója egy EU-s pályázat keretében online kutatást végzett az Európai Unió kohéziós politikájának és úgy általában, Európának

Részletesebben

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló Szántó Gerda Tabajdi Gábor Beszámoló Az Erasmus oldal hosszas böngészése után végre sikerült eldönteni, hogy melyik országokat is jelöljük meg. Miután már minden kitöltendő papíron és egy angol szóbeli

Részletesebben

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

Soha nem érzem, hogy itt a plafon - Interjú Bánsági Ildikóval "Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék

Részletesebben

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

szikratervező 17/18 évértékelő mondatok Hogyan használd? 365letszikra ILYEN VOLT 2017 KULCSSZAVAKBA SŰRÍTVE ILYEN LESZ 2018 KULCSSZAVAKBA SŰRÍTVE

szikratervező 17/18 évértékelő mondatok Hogyan használd? 365letszikra ILYEN VOLT 2017 KULCSSZAVAKBA SŰRÍTVE ILYEN LESZ 2018 KULCSSZAVAKBA SŰRÍTVE szikratervező 17/18 Tervezz kíváncsian, más nézőpontból! évértékelő mondatok Ha pár szóban összefoglalhatnád... KREATÍV SZEMLÉLET KÍVÁNCSISÁG GONDOLATÉBRESZTÉS Ez a tervező más szemszögből közelít a sikereidhez,

Részletesebben

ITT KELL LENNED, HOGY ELHIDD? Márkaépítés a belföldi turizmus presztízsének növeléséért. Bánhegyi Zsófia #fedezdfel # hellohungary

ITT KELL LENNED, HOGY ELHIDD? Márkaépítés a belföldi turizmus presztízsének növeléséért. Bánhegyi Zsófia #fedezdfel # hellohungary ITT KELL LENNED, HOGY ELHIDD? Márkaépítés a belföldi turizmus presztízsének növeléséért Bánhegyi Zsófia #fedezdfel # hellohungary A MAGYAROK 73%-A UTAZIK. MIÉRT FONTOS A BELFÖLDI TURIZMUS ARÁNYÁNAK NÖVELÉSE?

Részletesebben

Az Önérvényesítők Európai Platformjának Hírlevele október - december

Az Önérvényesítők Európai Platformjának Hírlevele október - december Az Önérvényesítők Európai Platformjának Hírlevele 2016. október - december Tartalom Bevezető Ne használjuk az R betűs szót! Mi az Exit 21? Új zenés program Spanyolországban Én, az állampolgár Fogyatékossággal

Részletesebben

Török Fanni. 1. kép: Flash MOB

Török Fanni. 1. kép: Flash MOB Török Fanni A 2004-ben alapított díj másik díjazottja 2008-ban lett Medgyaszay-díjas. A középiskolai évek után ezek történtek vele: Érettségi után a Budapesti Gazdasági Főiskolára jelentkeztem a külkereskedelmi

Részletesebben

január-február 2017 Europe for Us! Az Önérvéynesítők Európai Platformjának hírlevele

január-február 2017 Europe for Us! Az Önérvéynesítők Európai Platformjának hírlevele január-február 2017 Europe for Us! Az Önérvéynesítők Európai Platformjának hírlevele BEVEZETŐ Sziasztok Önérvényesítők! Az EPSA Hírlevélben most is sok érdekes témáról olvashattok. A 3-es oldalon az Inclusion

Részletesebben

PÁL ZSÓFIA. Sycamore Lodge Equine Hospital, Kildare

PÁL ZSÓFIA. Sycamore Lodge Equine Hospital, Kildare ERASMUS + SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ PÁL ZSÓFIA 2 hónapot töltöttem Írország híres telivértenyésztő és lóversennyel foglalkozó régiójában, Kildare countyban, a Curragh lóversenypálya mellett a Sycamore

Részletesebben

Lévai Zoltán és Tim Gábor is győzött

Lévai Zoltán és Tim Gábor is győzött 2013. október 11-13. Magyar Gyorsasági Országos Bajnokság IX. - X. - XI. verseny - Hungaroring Lévai Zoltán és Tim Gábor is győzött A 2013-as Magyar Gyorsasági Országos Bajnokság utolsó hétvégéje a Hungaroring-en

Részletesebben

Beszámoló az iskolai közösségi szolgálatról. Debrecen- Budapest március 17. Bodnár Lili Anna

Beszámoló az iskolai közösségi szolgálatról. Debrecen- Budapest március 17. Bodnár Lili Anna Beszámoló az iskolai közösségi szolgálatról Debrecen- Budapest 2016. március 17. Bodnár Lili Anna A közösségi szolgálat típusai a Dóczyban: I.Egyéni II.Csoportos III.Speciális Fotók az egyéni közösségi

Részletesebben

VÉLEMÉNYEK AZ INTÉZMÉNYI NYELVI VIZSGÁRÓL

VÉLEMÉNYEK AZ INTÉZMÉNYI NYELVI VIZSGÁRÓL VÉLEMÉNYEK AZ INTÉZMÉNYI NYELVI VIZSGÁRÓL 2012. szeptember 29 -i intézményi nyelvi vizsgáról: A vizsga légköre, szervezettsége jó volt. A szóbeli vizsgán nagyon rendesek voltak, igaz a vizsgadrukkom miatt

Részletesebben

Szerző: Horváth-Lukács Judit

Szerző: Horváth-Lukács Judit Örömteli családi ünnepségre készülünk! Bendegúz, legidősebb unokám, 6. születésnapja lesz a vasárnap. A szülinapi torta kapcsán jutottak eszembe a következő gondolatok. Kedves Olvasóm! Hadd meséljek el

Részletesebben

Párkapcsolat. Mi jut eszedbe a szerelemről, a párkapcsolatról? Írd le ide. Rajzolhatsz is!

Párkapcsolat. Mi jut eszedbe a szerelemről, a párkapcsolatról? Írd le ide. Rajzolhatsz is! Párkapcsolat Mi jut eszedbe a szerelemről, a párkapcsolatról? Írd le ide. Rajzolhatsz is! A szerelem nekem azt jelenti, hogy Számomra nincs párkapcsolat anélkül, hogy Egy kapcsolatban szükségem van arra,

Részletesebben

Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek!

Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek! Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek! Vannak emberek, akiken érződik, hogy a helyükön vannak, tudják mit akarnak, miért vannak a földön. Mások nyugtalanok, keresik, de nem

Részletesebben

Beszámoló Török Mátyás

Beszámoló Török Mátyás Időrendi bontás 2016. február 15. Választmány 2016. február 16. Biológia szakterület bevonó 2016. február 17. EHSKB ülés 2016. február 18. Fizika szakterület bevonó 2016. február 18. Tanárképzési szakterület

Részletesebben

híres alakjai es példaképei

híres alakjai es példaképei XXIII. GYEREKRAJZVERSENY EZ AZ ÉN MEXIKÓM o k i x e M híres alakjai es példaképei Vegyél részt te is a 2019-es Gyerekrajzversenyen!l Rajzold le a kedvenc mexikói példaképed!l 1 2019. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Részletesebben

Spanyolországi beszámoló

Spanyolországi beszámoló Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy

Részletesebben

V e r s e n y k i í r á s A Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Korlátolt Felelősségű Társaság versenyei 2015.

V e r s e n y k i í r á s A Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Korlátolt Felelősségű Társaság versenyei 2015. V e r s e n y k i í r á s A Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Korlátolt Felelősségű Társaság versenyei 2015. B U D A P E S T A Kincsem Nemzeti Kft. fenntartja magának a jogot, hogy az alább

Részletesebben

Advent a Life.hu-n. Időszak: 2014. december 1. december 24.

Advent a Life.hu-n. Időszak: 2014. december 1. december 24. Advent a Life.hu-n Időszak: 2014. december 1. december 24. A Life.hu tematikus adventi melléklete Idén a Life.hu karácsonyi tartalmának alapgondolata a Karácsony, másképp. Az Advent rovatban megjelenő

Részletesebben

Elégedettségmérési kérdőív COMENIUSPROJEKT GYŐR ( )

Elégedettségmérési kérdőív COMENIUSPROJEKT GYŐR ( ) Elégedettségmérési kérdőív COMENIUSPROJEKT GYŐR (2013.10.06. 2013.10.12.) I. ÜZEMLÁTOGATÁS 1. Megfelelőnek találod-e az üzem kiválasztását? 10 14 8 7 7 1 Átlag: 86,3 % 2. Megfelelő tájékoztatást kaptál-e?

Részletesebben

Balatoni József. Jocó bácsi világa

Balatoni József. Jocó bácsi világa Balatoni József Jocó bácsi világa ELŐSZÓ Egy nagy vágyam teljesült azzal, hogy most ezeket a sorokat olvasod kedves Olvasó. Ennek két oka is van: egyrészt mert megjelent az első könyvem, másrészt mert

Részletesebben

A Baross az Erasmus+ programjában

A Baross az Erasmus+ programjában A Baross az Erasmus+ programjában Mi is az Erasmus+ és hogyan kötődik az iskolánkhoz? Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja. Iskolánk

Részletesebben

NŐK LAPJA EGÉSZSÉG kutatás 2017.

NŐK LAPJA EGÉSZSÉG kutatás 2017. NŐK LAPJA EGÉSZSÉG kutatás 2017. Egészségügyi állapot 1. Van Önnek vagy családtagjának bármilyen egészségügyi problémája? A magyar internetező népesség 57%-a küzd maga vagy valamely családtagja egészségügyi

Részletesebben

Egy tehetséges ifjú régész

Egy tehetséges ifjú régész 1 Egy tehetséges ifjú régész Üdvözlet az Érdeklődőknek! Fazekas Kristóf Soma a nevem, a 12. A osztály tanulója vagyok. Egy nem mindennapi hobbit szeretnék bemutatni, ami a fémkeresőzés, fémdetektorozás.

Részletesebben

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál

Részletesebben

Istvánosok(k) A SZENT ISTVÁN KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKLAPJA

Istvánosok(k) A SZENT ISTVÁN KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKLAPJA Istvánosok(k) XIV. évfolyam 1. szám 2012. december A SZENT ISTVÁN KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKLAPJA Üdvözlöm az Istvánosok(k) olvasóit! A tavalyi évben elhatároztuk, hogy iskolaújságunkat

Részletesebben

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben

Részletesebben

Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató

Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató Mi az az Erasmus+ program? Az Európai Bizottság idén már 28 éves programja Plusz, mert a 28 évvel ezelőtt alapított

Részletesebben

Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright

Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright Az Igazi Ajándék Máté és a sárkány Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright 2011-2013 www.tablacska.hu 1 Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, még az üveghegyen is túl,

Részletesebben

Eladott szigetek. Kiindulás

Eladott szigetek. Kiindulás Eladott szigetek Kiindulás A Maldív-szigeteken két évvel ezelőtt volt a legutóbbi választás, amikor új elnöke lett az országnak. Az ország fő bevételi forrása a turizmus, hiszen a tenger és a trópusi éghajlat

Részletesebben

Varga Timea, Fotók: a Lord tagjainak archívumából Koncert fotók: Horváth László

Varga Timea, Fotók: a Lord tagjainak archívumából Koncert fotók: Horváth László 10», Varga Timea, 2007 Fotók: a Lord tagjainak archívumából Koncert fotók: Horváth László Az együttes tagjai: Erős Attila - szólógitár Pohl Mihály - ének Gidófalvy Attila - billentyűs hangszerek Gyurik

Részletesebben

INNOVATÍV ISKOLA FEJLESZTÉSE A MARCALTŐI KMETY GYÖRGY EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN ÉS ÓVODÁBAN SPORTKIRÁNDULÁS III.

INNOVATÍV ISKOLA FEJLESZTÉSE A MARCALTŐI KMETY GYÖRGY EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN ÉS ÓVODÁBAN SPORTKIRÁNDULÁS III. INNOVATÍV ISKOLA FEJLESZTÉSE A MARCALTŐI KMETY GYÖRGY EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN ÉS ÓVODÁBAN SPORTKIRÁNDULÁS III. AZ ARANYCSAPAT AZ ARANYCSAPAT KLASSZIKUS FELÁLLÁSA Grosics Gyula (1926 2014) Buzánszky

Részletesebben

vii Előszó (Yoko Ono) Bevezetés 1 Szerkesztői megjegyzés 18 Szereplők 19

vii Előszó (Yoko Ono) Bevezetés 1 Szerkesztői megjegyzés 18 Szereplők 19 LEVELEI ÉS Feljegyzései szerkesztette Hunter Davies tartalom Előszó (Yoko Ono) vii Bevezetés 1 Szerkesztői megjegyzés 18 Szereplők 19 1. rész Korai évek,1951 1958 21 2. rész Hamburg, 1960 1962 31 3. rész

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos

Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos Bevezetés Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos élményem eredményeként született. Nem egy olyan személy túlfûtött képzeletének vagy ábrándozásának terméke, aki valami jobb után vágyódik,

Részletesebben

Németország ( )

Németország ( ) Németország (2018.11.18-2018.11.27.) A programról röviden: A Generation Europe által szervezett program olyan projekt, ahol velünk egykorú fiatalok tanulhatnak a demokráciáról, emberi jogokról és az aktív

Részletesebben

A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár tematikus éve

A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár tematikus éve A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár tematikus éve 2003-ban, 15 évvel ezelőtt lettünk az év könyvtára Magyarországon. Az elmúlt másfél évtizedben arra törekedtünk, hogy a címhez méltó legyen minden

Részletesebben

A nagy utazás. Dánia 2013-04-06-2013-05-04

A nagy utazás. Dánia 2013-04-06-2013-05-04 A nagy utazás Dánia 2013-04-06-2013-05-04 Kezdetek - Az utazás 2013.04.06-án indultunk Szegedről transzferrel a bécsi repülőtérre éjfélkor. Nagyon izgatott voltam, mivel ez volt életem első repülő útja.

Részletesebben

HAT június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum

HAT június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum HAT-18-02-0074 2019. június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum Egy vérből valók vagyunk - Testvériskolák diákjai közötti kapcsolaterősítés Beszámoló az erdélyi diákok magyarországi újáról Hazafele úton

Részletesebben

TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA

TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA Student's name : E-mail: Test štampajte i skeniranog ga vratite na e-mail office@centarzaedukaciju.com U slučaju da nemate tehničke mogućnosti, prihvata se i da na datu e-mail adresu pošaljete odgovore

Részletesebben

Szombathely. Utazás. Vasárnap

Szombathely. Utazás. Vasárnap Szombathely Utazás Élmény ország kapuja megnyílt előttünk, amikor 2016.03.04-én elindultunk Szombathely fele. Mindenki hatalmas energiákkal és jó kedvel indult az útnak, akkor még senki sem számította

Részletesebben

Nyelvhasználat Kinek mondod? Írj a mondatok mellé 1-est, ha gyereknek, 2-est, ha olyan feln ttnek, akivel nem tegez

Nyelvhasználat Kinek mondod? Írj a mondatok mellé 1-est, ha gyereknek, 2-est, ha olyan feln ttnek, akivel nem tegez Nyelvhasználat Kinek mondod? Írj a mondatok mellé 1-est, ha gyereknek, 2-est, ha olyan felnıttnek, akivel nem tegezıdsz (nem Szia-t köszönsz neki), és X-et, ha mindkettınek! (5 pont) - Legyen szíves! 2

Részletesebben

Kritika Közellenségek (Public Enemies)

Kritika Közellenségek (Public Enemies) 2009 július 18. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Kritika értékelve Közellenségek Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 A héten ismét moziztunk egyet, Johnny Depp, Christian Bale és Michael Mann adták át

Részletesebben

Az Angol NYELV AZ ISKOLÁNKBAN

Az Angol NYELV AZ ISKOLÁNKBAN , Az Angol NYELV AZ ISKOLÁNKBAN Korábban már olvashattuk, hogy mit hány órában tanulhatunk nálunk, csakhogy az angol nyelv esetében nem elégszünk meg ennyivel és így kihagyhatatlan nálunk egy angliai utazás

Részletesebben

Nyári szakmai gyakorlat beszámoló

Nyári szakmai gyakorlat beszámoló Nyári szakmai gyakorlat beszámoló Széll Dávid Csanád OE-KGK MM 2017 Málta Cég: S.trek Logistics and Distribution Szakmai gyakorlat ideje: 2017.07.04-2017.09.08. Készülődés Miután jelentkeztem, és leadtam

Részletesebben

17. GEROTS ZOLTÁN: KÁDÁR GYÖRGY ÉS SIPOS ZOLTÁN NYERTE A SUZUKI HÁZ GRAND PRIX-T

17. GEROTS ZOLTÁN: KÁDÁR GYÖRGY ÉS SIPOS ZOLTÁN NYERTE A SUZUKI HÁZ GRAND PRIX-T XXIII. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM Alapította: Gerots Zoltán 2007. JÚNIUS 17. GEROTS ZOLTÁN: KÁDÁR GYÖRGY ÉS SIPOS ZOLTÁN NYERTE A SUZUKI HÁZ GRAND PRIX-T A II. Suzuki Ház Grand Prix végeredménye: 1. Sipos Zoltán,

Részletesebben

Három égi lovag Ó, ti Istentől származó égi lovagok az úrnak mennyi szépet adtatok, a művész lelketektől megremegtek a csillagok súlyos szárnyú képzeletem bennetek az égen ás, mint őrült égi vadász a művészettek

Részletesebben

A Bálint Márton Általános- és Középiskola Újsága

A Bálint Márton Általános- és Középiskola Újsága II. évfolyam 10. szám 2007. JÚNIUS A Bálint Márton Általános- és Középiskola Újsága Előszó Itt az év vége! Mindannyian elfáradtunk. A vizsgák, küzdelmek a jobb jegyért lekötötték minden energiánkat. Ezért

Részletesebben

Mítoszok és Legendák - Három hihetetlen történet

Mítoszok és Legendák - Három hihetetlen történet 2012 április 30. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Mítoszok értékelve és Legendák Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 A Mítoszok és Legendák rovatban, most egy titokzatos és halálos csizma legendáját

Részletesebben

Besenyökröl. 1kikerics@gmail.com. 1kikerics@gmail.com

Besenyökröl. 1kikerics@gmail.com. 1kikerics@gmail.com 2 dolog (Hunicillin, 2010.01.07 01:06) 1. Kedves Raszputyin, A vérörökség/génörökség nagyságrendekkel fontosabb annál, mint arról Te most vélekedsz. A magyar mentalitást minden szaron összeveszőnek leírni

Részletesebben

Hogyan könnyítsd meg az életed a Google Street View használatával?

Hogyan könnyítsd meg az életed a Google Street View használatával? Hogyan könnyítsd meg az életed a Google Street View használatával? Használd ezt a nagyszerű és ingyenes szolgáltatást olyan célokra, amelyek pénzt és időt takarítanak meg Neked, ügyfeleidnek és barátaidnak!

Részletesebben

12 A NYER ÉNKÉP hírneve és imázsa mi milyennek látjuk önmagunkat. képünk van saját magunkról mit gondolunk, érzünk és hiszünk

12 A NYER ÉNKÉP hírneve és imázsa mi milyennek látjuk önmagunkat. képünk van saját magunkról mit gondolunk, érzünk és hiszünk 12 A NYERŐ ÉNKÉP Egy országnak, egy iparágnak, egy cégnek, egy szervezetnek, egy terméknek, vagy egy személynek, mind van hírneve és imázsa. Nagyon fontos az, hogy mint cég, vagy személy, milyennek látnak

Részletesebben

2012. október Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola diáklapja

2012. október Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola diáklapja 2012. október Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola diáklapja XIV. évfolyam, V. szám Tartalom Bevezető szövegelés az új szerkesztőtől Az igazgatónő évnyitó beszéde Interjú az új igazgatóhelyettessel

Részletesebben

Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges.

Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Kedves Olvasó! Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Eredetileg egy barátomnak akartam segíteni, aki egyik napról a másikra

Részletesebben

Az információs műveltség fejlesztése A könyvtárak szemléletváltása és feladatai a 21. században

Az információs műveltség fejlesztése A könyvtárak szemléletváltása és feladatai a 21. században Az információs műveltség fejlesztése A könyvtárak szemléletváltása és feladatai a 21. században Dr. Varga Katalin Miért fontos ez a téma? Az interneten nem azt találjuk meg, amire kíváncsiak vagyunk, hanem

Részletesebben

Bemutatkozás ismerd meg az RC News-t!

Bemutatkozás ismerd meg az RC News-t! Médiaajánlat Bemutatkozás ismerd meg az RC News-t! 01 Az RC Creative Media 2014 májusában indította útjára az RC News online magazint, amely a friss és informatív hírek hiteles forrása. Segítünk, hogy

Részletesebben

Történelemt@nítás Online történelemdidaktikai folyóirat

Történelemt@nítás Online történelemdidaktikai folyóirat Történelemt@nítás Online történelemdidaktikai folyóirat (XLV.) Új folyam I. 1. (próba)szám 2010. február www.folyoirat.tortenelemtanitas.hu Forrás: http://www.folyoirat.tortenelemtanitas.hu/2010/02/szucsik-agnes-husz-ev-alatt-kozel-hatvan-orszagoskozismereti-tortenelmi-verseny/

Részletesebben

Generációról generációra száll a lovak szeretete Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (

Generációról generációra száll a lovak szeretete Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál ( Utam a Pest megyei Pilis felé vezetett, amelynek központjához érve, majd onnan alig pár száz métert megtéve festői környezetben találtam magam: innen ered a Tisza vízgyűjtő területéhez tartozó Gerje-patak,

Részletesebben

A barátom azt mondta, hogy azért nem bolond Iglbauer, csak idegbeteg volt. De ha három évig kezelték, gondoltam, akkor mégiscsak bolond lesz.

A barátom azt mondta, hogy azért nem bolond Iglbauer, csak idegbeteg volt. De ha három évig kezelték, gondoltam, akkor mégiscsak bolond lesz. A barátom azt mondta, hogy azért nem bolond Iglbauer, csak idegbeteg volt. De ha három évig kezelték, gondoltam, akkor mégiscsak bolond lesz. Mindenesetre írtam neki egy lapot, s egy szép napon megjelent

Részletesebben

3./2014. Terménypiaci előrejelzések 2014. február 2., Vasárnap. Összefoglaló

3./2014. Terménypiaci előrejelzések 2014. február 2., Vasárnap. Összefoglaló Zöldforrás Vidékfejlesztés Kft 8000 Székesfehérvár, Károly János Telefon: 22/503-123 Fax: 22/503-124 Mobil: 70/318-72-32 E-mail: gyulai@biogaz.t-online.hu 3./2014. Terménypiaci előrejelzések 2014. február

Részletesebben

A boldogság benned van

A boldogság benned van Halász Emese A boldogság benned van 50 lépés a boldogság felé Előszó Kedves Olvasó! Levelem hozzád, azzal kezdeném, hogy el kell mondanom pár dolgot Neked! Nagyszerű híreim vannak ugyanis. Képzeld, a boldogság

Részletesebben

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak *

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak * EVALUÁCIÓ MÁJUSI CSEREPROGRAM 1. Milyen volt a tíznapos októberi csereprogram szervezettsége? - jó volt ****** - érdekes programok voltak ******** - jól szervezett volt ******** jó volt a programok aránya

Részletesebben

Erasmus+ beszámoló. Nagy László András Franciaország, Angers

Erasmus+ beszámoló. Nagy László András Franciaország, Angers Erasmus+ beszámoló Nagy László András Franciaország, Angers Erasmus+ program Úgy gondolom az természetes volt, hogy mint mindenkiben, bennem is felmerült pár kérdés, amikor a GDF honlapján átnéztem az

Részletesebben

Hova tűntek a lovasok?

Hova tűntek a lovasok? A kivándorlás elsődleges okai az alacsony bérek, illetve a biztosítás, gyakran a megbecsülés és a jövőkép hiánya. A bérek megrekedtek a 20 évvel ezelőtti szinten válaszolta egy Németországban dolgozó munkalovas

Részletesebben

Választásoktól távolmaradók indokai:

Választásoktól távolmaradók indokai: KUTATÁSI BESZÁMOLÓ Az Identitás Kisebbségkutató Műhely 2016 januárjában közvéleménykutatást végzett a vajdasági magyarok körében. A 800 fős reprezentatív mintán végzett kérdőíves vizsgálat fő témája a

Részletesebben

HASZONNAL! BEMUTATKOZÓ

HASZONNAL! BEMUTATKOZÓ FORGASSA HASZONNAL! BEMUTATKOZÓ 2016 50 EZ LESZ EMBER, AKIRE IDÉN FIGYELNÜNK KELL 2016 A LEHETŐSÉGEK éve! Adócsökkentés GYEREKPROGRAM DOLLÁRBEFEKTETÉSEK Pályázatok Lakáskedvezmény Új magyar tőzsde NÖVEKVŐ

Részletesebben

A PRINT JÖVŐJE A MI JÖVŐNK ÍGY LÁTJÁK ŐK KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS OKTATÁSI VITAFÓRUM 2016.

A PRINT JÖVŐJE A MI JÖVŐNK ÍGY LÁTJÁK ŐK KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS OKTATÁSI VITAFÓRUM 2016. A PRINT JÖVŐJE A MI JÖVŐNK ÍGY LÁTJÁK ŐK KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS OKTATÁSI VITAFÓRUM 2016. ÍGY LÁTJÁK ŐK MINI FELMÉRÉS KÖZÉPISKOLÁSOK ÉS EGYETEMISTÁK KÖZÖTT RÉSZTVEVŐ INTÉZMÉNYEK: EGRI IQ PONT SZAKKÖZÉPISKOLA,

Részletesebben

A MAGYAR LOVASSPORT SZÖVETSÉG KÖZGYŰLÉSE 2016 AZ ELNÖKI BESZÁMOLÓBÓL

A MAGYAR LOVASSPORT SZÖVETSÉG KÖZGYŰLÉSE 2016 AZ ELNÖKI BESZÁMOLÓBÓL A MAGYAR LOVASSPORT SZÖVETSÉG KÖZGYŰLÉSE 2016 AZ ELNÖKI BESZÁMOLÓBÓL Előadó: LÁZÁR Vilmos Ideje: 2016. február 20. Helye: Magyar Sport Háza, Konferenciaterem Budapest, Istvánmezei út 1-3. TESTÜLETI ÉLETÜNK

Részletesebben

Kiadja a szerző. Minden jog fenntartva.

Kiadja a szerző. Minden jog fenntartva. Az idegenlégió Kiadja a szerző. Minden jog fenntartva. Írta és szerkesztette: Tokai-Vad Mátyás A képek a szerző saját archívumából származnak. Tördelés, fedélterv: Kósa Tibor Web: www.zimaszabolcs.hu E-mail:

Részletesebben

ERASMUS+ TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ VELIKO TURNOVO BULGÁRIA

ERASMUS+ TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ VELIKO TURNOVO BULGÁRIA ERASMUS+ TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ ST. CYRIL AND ST. METHODUS UNIVERSITY OF VELIKO TURNOVO BULGÁRIA SCHERER ZSUZSANNA RITA A 2016/2017-es tanév őszi félévét töltöttem Bulgária egykori fővárosában, Veliko Turnovoban,

Részletesebben

Go to London!!! S.O.S. Lépésről - Lépésre, a kezdetektől - az új életig! Szigeti Attila. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Go to London!!! S.O.S. Lépésről - Lépésre, a kezdetektől - az új életig! Szigeti Attila. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! Go to London!!! S.O.S. Lépésről - Lépésre, a kezdetektől - az új életig! Szigeti Attila 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! Köszönetnyilvánítás jó és rossz akaróimnak: Nem egy szokványos köszönet

Részletesebben

2014. július szeptember EPSA Hírlevél

2014. július szeptember EPSA Hírlevél Kedves Önérvényesítők! Ez az Önérvényesítők Európai Platformjának hírlevele. Az Önérvényesítők Európai Platformját röviden EPSA-nak hívják. Ebben a számban sok érdekes hírt szeretnénk megosztani veled.

Részletesebben

VŐLEGÉNY KVÍZ. Hányas a ruhamérete? Hányas lába van? Mi a kedvenc színe? Mi a kedvenc étele? Mi a kedvenc itala? Mi a kedvenc alkoholos itala?

VŐLEGÉNY KVÍZ. Hányas a ruhamérete? Hányas lába van? Mi a kedvenc színe? Mi a kedvenc étele? Mi a kedvenc itala? Mi a kedvenc alkoholos itala? VŐLEGÉNY KVÍZ Hányas a ruhamérete? Hányas lába van? Mi a kedvenc színe? Mi a kedvenc étele? Mi a kedvenc itala? Mi a kedvenc alkoholos itala? Mi a kedvenc sportja? Mi a legfőbb hobbija? Mi a kedvenc évszaka?

Részletesebben

Lev Tolsztoj. Anna Karenina

Lev Tolsztoj. Anna Karenina Lev Tolsztoj Anna Karenina Lev Tolsztoj Az orosz irodalomnak kiemelkedő nagysága, regényeinek nagy részét megfilmesítették. Úgy gondolom, hogy az erkölcsi világszemléletéről, a tolsztojánizmusról is muszáj

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

2011_ 11, 12. ISSN 1216-8890 1080 Ft

2011_ 11, 12. ISSN 1216-8890 1080 Ft 2011_ 11, 12 k o r t á r s m ű v é s z e t i f o l y ó i r a t B u d a p e s t ISSN 1216-8890 1080 Ft Kifordulok önmagamba val beszélget Schmal Róza Schmal Róza: A festményeidhez különböző irányokból lehet

Részletesebben

Nem nézni kell, hanem benne kell lenni!

Nem nézni kell, hanem benne kell lenni! Nem nézni kell, hanem benne kell lenni! A média világa: ahol jó lenni? Ha nekünk fontos Ha az újságírónak fontos A média világa: ahol jó lenni? Mit engedhetnek meg maguknak az újságírók, és mit engedhetünk

Részletesebben

GYÁSZJELENTÉS GYÁSZJELENTÉS. Dr. Varga Ferenc emlékére. Kedves Feri! 1 / 5

GYÁSZJELENTÉS GYÁSZJELENTÉS. Dr. Varga Ferenc emlékére. Kedves Feri! 1 / 5 Mély fájdalommal és tisztelettel Dr. Varga adózva Ferenc tudatjuk,, a hogy Magyar Kórházszövetség többszörös volt elnöke, a A Kórházszövetség saját halottjának tekinti, tiszteletére és emlékére szánja

Részletesebben