Gubányi Károly Általános Iskola. Beszámoló a 2015/2016-os tanévről
|
|
- Pál Varga
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Gubányi Károly Általános Iskola Beszámoló a 2015/2016-os tanévről
2 1. Az iskola működésére vonatkozó statisztikai adatok: 1.1 Táblázat Statisztikai adatlap 2015/2016. tanév beszámolóhoz Megnevezés Alsó tagozat Felső tagozat Összesen Létszám Mulasztott napok száma összesen ebből igazolatlan 1 főre eső igazolt 1 főre eső igazolatlan Elégtelen osztályzatok összesen ebből 1-3 tantárgy évismétlők száma Kitűnő tanulók Magántanulók száma Mulasztás miatt nem osztályozott 8. osztályosok száma Ebből: Gimnáziumba nyert Szakközépiskolába nyert Szakiskolába nyert HÍD I-be nyert HÍD II-be nyert Nem tanul tovább
3 1.2 Osztályok, csoportok: A 2015/2016-os tanévet 35 osztállyal, 7 napközis csoporttal kezdtük meg. Ebben a tanévben már két osztályunk működött az egész napos iskolai osztály rendszerében, melynek köszönhetően az 1.b osztályban 28 tanuló, a 2.b osztályban 24 tanuló részére szerveztünk délután 16 óráig foglalkozásokat. A Széchenyi utcai telephelyen minden évfolyamon 1 osztály kezdte meg a munkát. Szabadság téren 3 első, 3 második, 4 harmadik és 4 negyedikes osztály működött. Kossuth Lajos úti székhelyen 6. évfolyamon 4, az évfolyamon 3 osztályban végeztük a munkát. 2. Működés tárgyi feltételei: Taneszközeink tárát a pedagógiai Programban megfogalmazott eszközjegyzék alapján bővítenünk kellene, sok tantárgyból szemléltető eszközök, kísérleti eszközök hiányoznak. Legnagyobb gondot az IKT eszközök hiánya okozza. Mindhárom telephelyen egy-egy osztályban van projektor, melyet alapítványaink felajánlásából tudtunk beszerezni, illetve a Szabadság téri telephelyen lévő projektort Lehoczki- Lénárd Valentina kolléganő vásárolta saját osztály részére. Ezúton is köszönjük a segítséget. A modern oktatási eljárások bevezetéséhez legalább felső tagozaton szükség lenne 5-5 olyan terem kialakítása, mely alkalmas a digitális oktatás bevezetésére. Tanév elején, illetve a tanév megkezdése után több tantermünk tisztasági meszelése is megvalósult. Összesen hét tanterem laminált parkettázása megtörtént. A parkettázások a tanítás befejezése után folytatódnak. Különböző adományoknak köszönhetően minden telephely arculata látványosan megváltozott. 3. Személyi feltételek: Pedagógus munkajogi létszám 58 fő Pedagógus munkát közvetlenül segítő 4 fő Mivel az iskola működtetését Pilis Város önkormányzata 2015 szeptemberében visszavette, ezért az iskolában foglalkoztatott technikai dolgozók a Pilisi Városüzemeltető Kft alkalmazásába kerültek. Szerencsére a változás nem okozott fennakadást az iskola működésében. A tanév során KLIK monori Tankerületének köszönhetően 2 fő állandó közfoglalkoztatottat tudtunk alkalmazni pedagógiai asszisztensi feladatokra, illetve Pilis Város önkormányzata további 4 fő közfoglalkoztatott alkalmazásával segítette munkánkat (1 fő pedagógiai asszisztens, 3 fő kisegítő).
4 Új kollégák: Ettől a tanévtől kezdte meg intézményünkben munkáját Várkonyi Tamás testnevelés szakos tanár, Makkos Tibor napközis nevelő. Visszatért iskolánkba Járai Beatrix és Herczeg Béláné intézményvezető helyettesek. Szakos ellátottságunk 100 %-os, melyet telephelyi vándorlással oldunk meg. Több telephelyen dolgozó kollégák: Baráth Bálint, Bíró Ibolya, Bobák Melinda, Csányiné Babicz Annamária, Gereben Tímea, Haluszka Istvánné, Jansik Ildikó, Kasa Tibor, Osztós Györgyi, Petró Zsuzsanna, Rácz Judit Klára, Sándorné Szamos Zsuzsanna, Szamosfalvi Attila, Szűcs Ildikó, Rihász Judit, Nagy-Török Éva, Török Melinda. 4. Oktatás szakmai tevékenység: 4.1 Munkaközösségek: Iskolánkban ettől a tanévtől 6 munkaközösség működik a következő beosztás szerint: - Alsós - Napközis - Humán - Reál - Szabadidős - Osztályfőnöki 4.2 Tanórán kívüli foglalkozások: Az idei tanévben is nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy felzárkóztató és tehetséggondozó foglalkozások tartsunk, melyek a következők: Alsó tagozat: Sportkörök, felkészítő komplex versenyre, kézműves kör, madárbarát, angol, olasz, mese, korrepetálások. Felső tagozat: Kerámia, dekor, diákönkormányzat, iskolarádió, középfokú nyelvvizsga előkészítő, angol, matematika tehetséggondozás. Sportkörök: tánc, kungfu, futás, asztalitenisz, darts, sakk, kosárlabda, foci, kerékpár, túra, röplabda, úszás.
5 4.3 Szabadidős programok: - mindhárom telephelyen három hetes projekt - mindhárom telephelyen témahét - alsó: csibeavató, mesemondó verseny - mindhárom telephelyen papírgyűjtés - felső: 7. osztály pályaválasztási tanácsadás - iskolánk diákjai és pedagógusai részvételével október 23-i és március 15-i városi ünnepség - farsang - tanulmányi kirándulások - határtalanul Erdély 7. évfolyam 42 fővel - kiállítások, múzeumlátogatások - Gála - Adventi vásár 4.4 Pályázatok - Itthon az erdőben az IKEA által támogatott pályázat keretében forintot nyertünk a környezettudatos magatartás kialakítására. - Emberi Erőforrás Minisztérium által kiírt Határtalanul pályázat keretében forintot nyertünk négy napos erdélyi kirándulás szervezésére, melyen 42 hetedikes tanuló és négy pedagógus vett részt. 4.5 Külső kapcsolataink: Szülőkkel való kapcsolattartás: - Minden telephelyen, a tanév folyamán három szülőértekezletet tartottunk. Fogadóórák rendjét ettől a tanévtől kezdve megváltoztattuk, ennek köszönhetően a szülő minden héten felkereshetik pedagógusainkat. - A szülői munkaközösség ebben a tanévben három alkalommal kapott tájékoztatást az iskolát érintő változásokról. Ezen alkalmakkor volt lehetőségük a szülők kéréseit a vezetőség felé tolmácsolni. - Pályaválasztás megkönnyítése érdekében szülőértekezletet tartottunk, melyen pályaválasztási tanácsadó nyújtott segítséget az érdeklődő szülőknek. Egyházak: - Pilisen jelenlévő négy gyülekezet tart hittanórákat iskolánkba, melyen a gyerekek szép számban vesznek részt. Családsegítő központ:
6 - Tanulóink családgondozóival nagyon jó kapcsolatot sikerült kialakítanunk. Telefonon vagy akár személyesen egymást segítve próbáljuk a rászoruló tanulók napi gondjait megoldani. Gyógytestnevelés: Ebben a tanévben a gyógytestnevelés ellátása a monori Nevelési Tanácsadó keretei között történt. Egy fő gyógytestnevelő látta el intézményünk valamennyi rászoruló tanulóját a Dózsa György úti telephelyen. Gyógypedagógusok: SNI-s tanulóink fejlesztő foglalkozásait a Gyömrői EGYMI utazó gyógypedagógiai hálózatán keresztül kellett volna megoldani, de sajnos nem tudtak megfelelő szakembert biztosítani. Ez a tarthatatlan állapot áprilisban oldódott meg, amikor lehetőséget kaptunk arra, hogy megbízási szerződéssel iskolánk két végzett gyógypedagógusa heti 15 órában végezhesse el ezt a munkát. 5. Következő tanév előkészítése: A tanév előkészítésének legfontosabb feladata a nyári karbantartási munkák elvégzése. Intézményünkben a következő halaszthatatlan karbantartási feladatok vannak: - Tantermek laminált parkettázásának folytatása - Kossuth Lajos úti szolgálati lakás tetőcseréje - Nyílászárók cseréje - Kossuth Lajos úti székhely és a Széchenyi úti telephely hulló vakolatának javítása és az épület színezése - Fűtésrendszer korszerűsítése - Elektromos hálózat bővítése - Széchenyi utcai tornaterem tisztasági meszelése, parketta teljes felújítása Pilis, június 10. Krizsánné Turcsányi Marianna intézményvezető
Gubányi Károly Általános Iskola. Beszámoló a 2014/2015-ös tanévről
Gubányi Károly Általános Iskola Beszámoló a 2014/2015-ös tanévről 1. Az iskola működésére vonatkozó statisztikai adatok: 1.1 Táblázat Statisztikai adatlap 2014/2015. tanév beszámolóhoz Megnevezés Alsó
Gubányi Károly Általános Iskola. Tájékoztatás a Gubányi Károly Általános Iskola es tanévének indításáról
Ikt.sz.:../2013./I. Tárgy: Beszámoló Tájékoztatás a Gubányi Károly Általános Iskola 2013-14-es tanévének indításáról Osztályfőnökök létszám: lány magántanuló 1.a Pálinkás Márta 26 14 Horváth Rita orvosi
I.tanítás nélküli munkanap 09.29. Megemlékezés az idősekkről Bobák Melinda. tanítók, szaktanárok, szak-mai munkaközösségek vezetőinek véleményezésével
A 2015/2016-os tanév programjai rendezvényterv A tanév helyi rendje, ellenőrzési terv Szeptember A program 09. 01. Az első tanítási nap. A 2015/2016. tanévben a tanítási napok száma 181. Minden osztályban
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Besnyői Arany
KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ZSIRAI ÁLTALÁNOS ISKOLA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ZSIRAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2016/2017-ES TANÉV 1 Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére (A lista személyes adatokat nem tartalmazhat) 1. A pedagógusok iskolai
Beszámoló a 2016 /2017. tanév munkájáról
kék cella: számadatokkal; zöld cella: szövegesen kitöltendő Intézmény neve: Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és AMI 1.1. Személyi feltételek engedélyezett álláshelyek száma 81
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 32/2008. ( XI. 24.) a nevelési- oktatási intézmények működéséről szóló OKM rendelet alapján az alábbi adatokkal működik intézményünk. Intézmény neve: Általános Iskola Tápiószele
Különös közzétételi lista:
Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai
DÁNYI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA
DÁNYI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA KÖZZÉTÉTELI LISTA 2019-2020 Általános iskola 2118 Dány, Szent Imre tér 1. Pesti út 5. Telefon:06-30-733-0417 igazgato.dany@gmail.com A nevelési-oktatási intézmény
Beszámoló a 2016 /2017. tanév munkájáról
kék cella: számadatokkal; zöld cella: szövegesen kitöltendő 1.1. Személyi feltételek engedélyezett álláshelyek száma 204 engedélyezett pedagógus álláshelyek száma 135 ebből könyvtáros 1 engedélyezett technikai
A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE
A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Rábatamási Móra
Palonai Magyar Bálint Általános Iskola
Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége
A 2015/2016 tanév helyi rendje
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda A 2015/2016 tanév helyi rendje Szeptemberi programok Dátum, időpont Esemény, rendezvény Felelős(ök) Szeptember 1. 8 óra Szeptember 2. 16.30 óra
ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA MUNKATERV 2013/2014-es TANÉV
ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA MUNKATERV 2013/2014-es TANÉV HELYZETELEMZÉS Tanulói létszám: Oszt. Létszám SNI BTM Bejáró Napközi Tanulószoba 1-2. 16 2 2 6 11 4. 15
A mi iskolánk. Iskolánk közel 700 tanuló közössége
A mi iskolánk Iskolánk közel 700 tanuló közössége A mi iskolánk 24 osztályban nemzetiségi nyelvoktató program 6 tanulócsoportban nemzetiségi kétnyelvű oktatás 2 angol nyelvet oktató általános tantervű
Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév
Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév Személyi feltételek Pedagógus-munkakörben Sorszám A pedagógus végzettsége, szakképzettsége 1. Magyar-orosz-német szakos tanár Szakvizsgázott pedagógus: közoktatási
Iskolai dolgozók beosztása, végzettsége. Palenik József táncpedagógus néptánc Balogh Tímea táncpedagógus néptánc
i dolgozók beosztása, végzettsége pedagógus beosztás szakképzettség, műveltségterület tanított tárgy Gálos Jánosné intézményvezető közoktatás-vezető, testnevelés testnevelés, etika Bérciné Iváncsics Etelka
KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.
KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. Tel./Fax: 419-2413 ; 416-0437 e-mail: titkarsag@kolozsvariskola.hu Programterv 2015/2016-os tanév Szorgalmi idő: 2015. IX. 1.(kedd)- 2016.
Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola. Különös közzétételi lista
Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezetői szak Közoktatási
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Nevelési-Oktatási Központ Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi
A Budapest, XVIII. Kerületi SOFI Közzétételi listája 2015.
Az intézményben dolgozó pedagógusok és végzettségeik A Budapest, XVIII. Kerületi SOFI Közzétételi listája 2015. 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról
Közzétételi lista 2014/2015. tanév 229/2012. Korm. rendelet alapján
Közzétételi lista 2014/2015. tanév 229/2012. Korm. rendelet alapján 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Oktatott tárgy Létszám Iskolai
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A nevelő
2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő
Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgy-felosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai
A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI
A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI 1. A tanulókat az iskola életéről, az iskolai munkatervről, illetve az aktuális feladatokról az iskola igazgatója, a diákönkormányzat felelős
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Rábatamási Móra
Tájékoztató. a novaji Gárdonyi Géza Tagiskola. tanévkezdéséről
K L I K 0 9 1 0 2 1 N O S Z V A J I F I G E D Y J Á N O S Á L T A L Á N O S I S K O L A ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI IS K O L A GÁRDONYI GÉZA TAGISKO L Á J A 3327 Novaj, Hősök tere 2. és 3327 Novaj, István út
1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
Különös közzétételi lista Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó legfontosabb információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,
Időpont Téma Felelős Augusztus
Bálint Sándor Tagiskola Eseménynaptár 2017-2018 Időpont Téma Felelős Augusztus 23. Alakuló értekezlet Winkler Andrea 23. Munkaközösségi foglalkozások Munkaközösség-vezetők 24. Javítóvizsga Szaktanárok
Beiskolázási információk
Újbudai Teleki Blanka Általános Iskola Teleki-Blanka-Grundschule Beiskolázási információk Ö R Ö K Ö S ÖKOISK LA 2017/2018 A TELEKI Iskolánkban a pedagógiai munka legfőbb célja olyan tartalmas, bensőséges
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista 2014/2015. tanév 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre,
Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár
1 Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola 2018/2019-es tanév Eseménynaptár Tanítás nélküli munkanap Időpontja Felelőse Diákönkormányzati nap 2018. december 1. szombat diákönkormányzat Szakmai nap
Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás
1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezetői szak Közoktatási
STATISZTIKAI ADATOK A 2016/2017 TANÉV VÉGÉRŐL. Készítette: Mezeiné Gurbán Juliánna
STATISZTIKAI ADATOK A 2016/2017 TANÉV VÉGÉRŐL Készítette: Mezeiné Gurbán Juliánna AZ ISKOLA TANULÓINAK LÉTSZÁMA: 1096 (1121) 1. évfolyam: 125 (131) 5. évfolyam: 125 (146) 2. évfolyam: 125 (106) 6. évfolyam:
Dátum Nap Program Felelős
Tan. napok száma Dátum Nap Program Felelős 2019.08.02 péntek Tankönyvek átvétele tankönyvfelelősök, 2019.08.21 szerda 09.00 Jelentkezés a munkára 08.00 Munkaközösségek 2019.08.22 csütörtök megbeszélése
KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA es TANÉV RENDJE
KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018-2019-es TANÉV RENDJE KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018-2019-es TANÉV RENDJE HÓNAP NAP ESEMÉNYEK (RENDEZVÉNYEK, ÜNNEPÉLYEK)
Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
Különös közzétételi lista 2018. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Kőszeg: Középiskolai tanár: Általános iskolai tanár: Tanító speciális
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
Budapest XIV. Kerületi Széchenyi István Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Budapest, 2018. szeptember 1 Különös közzétételi lista A 32/2008. ( XI. 24.) a nevelési- oktatási intézmények működéséről
Esemény naptár 2019/ nap, 36 hét
Szeptember Esemény naptár 2019/20. 180 nap, 36 hét 2. 8 óra Tanévnyitó ünnepély Szülői értekezlet elsősöknek 17 órakor Elsősök Avatása 3. Szülői értekezlet alsóban 18 óra Felmentés heti két testnevelés
Közzétételi lista 2015/2016. tanév 229/2012. Korm. rendelet alapján
Közzétételi lista 2015/2016. tanév 229/2012. Korm. rendelet alapján 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Oktatott tárgy Létszám Iskolai
KECSKEMÉTI BELVÁROSI ZRÍNYI ILONA ÁLTALÁNOS ISKOLA BÉKE ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA as TANÉV (Napokra lebontva tanítási nap)
KECSKEMÉTI BELVÁROSI ZRÍNYI ILONA ÁLTALÁNOS ISKOLA BÉKE ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA 201819as TANÉV (Napokra lebontva 181 tanítási nap) HÓNAP NAP TANÍTÁSI NAP 2018 AUGUSZTUS ESEMÉNYEK (RENDEZVÉNYEK, ÜNNEPÉLYEK)
Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE
Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE a 2018/2019-es tanévre Odor Zsuzsanna mkv. 1 A munkaközösség
A PEDAGÓGUSOK ISKOLAI VÉGZETTSÉGE ÉS SZAKKÉPZETTSÉGE
A PEDAGÓGUSOK ISKOLAI VÉGZETTSÉGE ÉS SZAKKÉPZETTSÉGE Ssz. Beosztása Végzettsége, szakképesítése 1. Tagintézményvezető 1. biológia-kémia szakos 2. szakvizsgázott ped., közokt. vezető 2. Tanító 1. 2. magyar
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016/2017 1 Az iskola neve: Kossuth Lajos Gimnázium Az iskola címe: 5350 Tiszafüred, Baross G. u. 36. Az iskola OM azonosítószáma: 036014 Tanév megnevezése: 2016/17 Személyi feltételek
A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú mellékletének értelmében a nevelési-oktatási intézmények az alábbi adatokat, információkat
Közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú mellékletének értelmében a nevelési-oktatási intézmények az alábbi adatokat, információkat kötelesek honlapjukon (is) közzé tenni: 1. A pedagógusok
(Szentgyörgyi Albert) 2017/2018. tanév helyi rendje (2017. szeptember augusztus 31.) Készült a 14/2017. (VI. 14.) EMMI rendelet alapján
Kisfaludy Utcai Tagiskola Kaposvár Ahogyan ma tanítunk, olyan lesz a holnap (Szentgyörgyi Albert) 2017/2018. tanév helyi rendje (2017. szeptember 01-2018. augusztus 31.) Készült a 14/2017. (VI. 14.) EMMI
Különös közzétételi lista 2014.09.01.
Különös közzétételi lista 2014.09.01. 1., A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége Osztály Tantárgy Tanítja Végzettsége Szakképesítése Óvoda Óvodai csoportfoglalkozások Óvoda (Autista) Összevont
Palonai Magyar Bálint Általános Iskola
Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok
Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A pedagógusok iskolai végzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tanított tárgyak
PIPACSVIRÁG MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA A LEENDŐ ELSŐSÖK SZÜLEINEK TÁJÉKOZTATÓJA február 17.
PIPACSVIRÁG MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA A LEENDŐ ELSŐSÖK SZÜLEINEK TÁJÉKOZTATÓJA 2014. február 17. Az iskola rövid története 2001- Az iskola megnyitja kapuit, négy osztály veszi birtokba
Asbóth Sándor TKSZK Aktuális minőségcélok 2011. Aktuális minőségcélok. Vezetők 2011-11. Pedagógusok 2011-11
Aktuális (minőség) céljaink Asbóth Sándor Térségi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 1. A jelenlegi tanulólétszám megtartása (növelése) Aktuális minőségcélok Sorszám Minőségcél Felelős, határidő Vezetők
Oktat: Alsó tagozat 1. osztályban minden tantárgyat az ének kivételével
1. KTKT Általános Iskola és Középiskola Páhi Általános Iskolájában 2012/2013-es tanévben tanítók Név: Csviláné Polgár Erika 8. osztályfőnök tanító, angol műveltségterület, inkluzív nevelés tanár Oktat:
Kedves Szülők! Tisztelettel köszöntjük Önöket és leendő első osztályos gyermeküket!
A mi iskolánk Kedves Szülők! Tisztelettel köszöntjük Önöket és leendő első osztályos gyermeküket! Minden család életében fontos esemény az iskolaválasztás és a beiratkozás. Döntésük megkönnyítéséhez szeretnénk
ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014
ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014 I.CÉL: A fenntarthatóság pedagógiájában a környezettudatos gondolkodás, életmód kialakítása, elmélyítése, együttműködve a város önkormányzatával, a szülői házzal, társadalmi
Különös közzétételi lista. Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája
Különös közzétételi lista Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége: Végzettség Szakképesítés 1. Főiskola, tanár matematika-technika,
Iskolai osztályok száma és az egyes osztályokban a tanulók létszáma:
Iskolai osztályok száma és az egyes osztályokban a tanulók létszáma: Osztályok Tanulói létszámok 1.a 21 1.b 27 1.c 14 2.a 29 2.b 28 2.c 13 3.a 28 3.b 29 3.c 13 4.a 32 4.b 24 4.c 17 5.a 29 5.b 23 5.c 11
A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS
A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS 17. (hétfő) 9:00 alakuló értekezlet 18-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 24-26. DIFER mérés 26. tankönyvek átvétele 27. 7:00 szakmai
A tanév helyi rendje 2016/17.
A tanév helyi rendje 2016/17. Az énekkari próbák rendje: : 13.50-14-30 : 13.50-14.30. Szeptember 1. 7. 6. 5-8. 12. 17. 24. 26. Tanévnyitó ünnepély: 8.00 1. évfolyam szülői értekezletek:17.00 Tűzriadó próba
Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról
Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk
Iskolai dolgozók beosztása, végzettsége. Palenik József táncpedagógus néptánc Balogh Tímea táncpedagógus néptánc
i dolgozók beosztása, végzettsége pedagógus beosztás szakképzettség, műveltségterület tanított tárgy Gálos Jánosné intézményvezető közoktatás-vezető, testnevelés magyar Bérciné Iváncsics Etelka intézményvezető-helyettes,
A TANÉV HELYI RENDJE
A TANÉV HELYI RENDJE A tényleges tanítási napok száma: 181 nap. Az első tanítási nap: 2018. szeptember 3. (hétfő) Családi nap: 2018. szeptember 22. Az őszi szünet 2018. október 29-től 2018. november 2-ig
Közzétételi lista 2015/2016. tanévre. Az iskola neve: Bajai Szentistváni Általános Iskola Arany János Tagintézménye
Közzétételi lista 2015/2016. tanévre Az iskola neve: Bajai Szentistváni Általános Iskola Az iskola címe: 6447. Felsőszentiván Szent István utca 19. OM azonosító: 027735-006 Elérhetőségek: Intézményvezető:
ISKOLAI KISOKOS 2018/2019. Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax:
2018/2019 ISKOLAI KISOKOS Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 340-2556 Email: gyongyosi@chello.hu Web: www.gyongyosisk.hu Iskolai
Tanórán kívüli egyéb foglalkozások 2017/2018
Tanórán kívüli egyéb foglalkozások 2017/2018 Napközik és tanulószobák Az alsó tagozaton minden osztálynak minden délután napközis foglalkozások, a felső tagozaton 5-8. évf. 1 tanulószobai csoport engedélyezett.
Budapest XVIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Ének-zenei Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium
Budapest XVIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Ének-zenei Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium 2 Gratulálunk a felvett tanulóknak! A tájékoztató témái Röviden az osztályokról Gólyatábor Beiratkozás 4 9. NY
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Jászboldogházi
Ceglédi Református Általános Iskola és Óvoda 2017/2018. tanév
KÖZZÉTÉTELI LISTA Ceglédi Református Általános Iskola és Óvoda 2017/2018. tanév A nevelési év rendje A szorgalmi idő első napja: 2017. szeptember 01. utolsó napja: 2018.június 15. A szorgalmi idő alatt
2014/2015 TANÉV FÉLÉVES BESZÁMOLÓ STATISZTIKAI ÖSSZESÍTÉS
GÁL FERENC FŐISKOLA SZARVASI GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GYAKORLÓÓVODA, BÖLCSŐDE 2014/2015 TANÉV FÉLÉVES BESZÁMOLÓ STATISZTIKAI ÖSSZESÍTÉS KÉSZÍTETTE: Bíró Gyula igazgató Huszár Istvánné igazgatóhelyettes
1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettség, egyetem Szak megnevezése Egyéb szakképesítés Tanított tárgyak,, tanár, pedagógiaangol
ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS
ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS Szülők számára tájékoztató Gyermekek számára iskolahívogató foglalkozás Ismerkedés minden tanítóval Hetente, csütörtök 16,30 óra Kertvárosi iskolaválasztó 2017. február 11. Beiratkozás
2013 / tanév programjai
2013 / 2014. tanév programjai Augusztus 26. hétfő Alakuló értekezlet 27. kedd Munkaközösségi értekezletek 29. csütörtök Osztályfőnöki értekezlet 30. péntek Nevelőtestületi értekezlet Szeptember 01. vasárnap
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista i Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2013/2014. tanév Pedagógus végzettsége Pedagógus szakképzettsége
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE
ENDREFALVAI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE 10. számú melléklet a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet és a 32/2008 (XI.24.) OKM rendelet alapján
Közzétételi lista. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége.
Közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.). MKM rendelet 8 (6) bekezdése kötelezi az intézményeket arra, hogy szülőket tájékoztassák az eredményességükről, felkészültségükről, a személyi feltételeihez kapcsolódó
A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2016/2017. tanévre
A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2016/2017. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet Ideje: 2016. augusztus 22. /hétfő / 9 óra A tankerületi
2012/2013 TANÉV ÉV VÉGI BESZÁMOLÓ STATISZTIKAI ÖSSZESÍTÉS
SZENT ISTVÁN EGYETEM GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GYAKORLÓÓVODA, BÖLCSŐDE 2012/2013 TANÉV ÉV VÉGI BESZÁMOLÓ STATISZTIKAI ÖSSZESÍTÉS készítette: Bíró Gyula igazgató Huszár Istvánné igazgatóhelyettes Szarvas,
VÁSÁROSNAMÉNYI II. RÁKÓCZI FERENC GIMNÁZIUM KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE
VÁSÁROSNAMÉNYI II. RÁKÓCZI FERENC GIMNÁZIUM KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE Jogszabályi alapja: A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról
Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2012/2013-as tanév) Készítette: Ökomunkacsoport
Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 21. Európai Mobilitási
A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája
A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája Az iskola pedagógusainak végzettsége, szakképzettsége: Sorszám végzettség Tantárgyfelosztás
Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2013/2014. tanév Ssz. Végzettség Tanított tantárgyak 1. 2. 3. szakvizsgázott
Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére
Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettség További
BESZÁMOLÓ A 2009/2010-ES TANÉVRŐL
BESZÁMOLÓ A 2009/2010-ES TANÉVRŐL Intézmény neve: Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény I. STATISZTIKA Tanulólétszám: 669 Közülük HH tanulók száma: 63 Közülük
MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2016/2017.
MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2016/2017. IDŐ MUNKATERVI PROGRAMOK SZERVEZÉSI KOORDINÁTOR AUGUSZTUS VIII. 22. 9:00 Alakuló értekezlet VII. 23. Tűz-és balesetvédelmi oktatás VIII.22.-31.
Alsós munkaközösség 2016/2017 Munkaterv
Alsós munkaközösség 2016/2017 Munkaterv Céljaink a 2016/ tanévben A kulcskompetenciák fejlesztése Közösségformálás Egyéni képességek kibontakoztatása, esélyteremtés Tanulási motiváció erősítése Példamutatás
SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010
SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató A TANÉV RENDJE A 2009/2010. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2009. szeptember
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2011/2012. tanév Ssz. Végzettség 1. 2. szakvizsgázott oligofrénpedagógia,
5. A tanév helyi rendje 2017/18.
5. A tanév helyi rendje 2017/18. Az énekkari próbák rendje: kedd: 50-14-30 : 50-30. Szeptember 1. 4-8. 6. 7. 18. 22. 23. 30. Tanévnyitó ünnepély: 8.00 1-8. évfolyamos szülői értekezlet Tűzriadó próba Bombariadó
Berhida Város Önkormányzat Képviselőtestülete BERHIDA. Tárgy: Tájékoztató a 2012/2013. tanévkezdés tapasztalatairól. Tisztelt Képviselőtestület!
Ady Endre Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 8181 B e r h i d a, Kossuth u. 11. OM azonosító: 037124 / (88) 586-680 /fax: (88) 455-184 /fax: (88) 455-608 E-mail: adyiskola@ altisk-berhida.sulinet.hu
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE
Szalkszentmártoni Petőfi Sándor Általános Iskola OM:027935 KLIK 030009 6086 Szalkszentmárton, Petőfi tér 12. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE 10. sz. melléklet a 11/1994.
ESEMÉNYNAPTÁR 2018/2019.
ESEMÉNYNAPTÁR 2018/2019. Időpont/időtartam Esemény SZEPTEMBER 09. 04-05. Gólyatábor 5. évfolyam Győrújbaráti Gyermektábor 09. 11-12-13. Határtalanul tanulmányi kirándulás 7. évfolyam 09. 14-15. DÖK tábor
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2014/2015. tanév 1. 2. 3. 4. 5. 6. szakvizsgázott szakos, általános
A Petőfi Sándor Általános Iskola. a 2010/2011-es tanévre. Petőfiszállás, 2010. szeptember M U N K A T E R V E
A Petőfi Sándor Általános Iskola M U N K A T E R V E a 2010/2011-es tanévre Petőfiszállás, 2010. szeptember Petőfiszállás 2. oldal, összesen: 8 A MUNKÁT MEGHATÁROZÓ JOGSZABÁLYOK, DOKUMENTUMOK A közoktatásról
Programterv. 2016/2017. tanév kiemelt feladatai
Programterv 2016/2017. tanév kiemelt feladatai Szorgalmi idő: 2016. IX. 1.(csütörtök)- 2017. VI.15.(csütörtök) Tanítási napok száma: 182 nap Tanítás nélküli munkanap: 5 nap I. félév: 2017. I. 20-ig tart.
Önéletrajz. Személyi adatok. Foglalkozási terület. Szakmai tapasztalat. Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán
Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán Cím(ek) Mikecz Kálmán utca 19/b, 4400 Nyíregyháza (Magyarország) Mobil +36 30 205 7047 E-mail(ek) bazoli@freemail.hu Állampolgárság
A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban
A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban A szünidő ideje alatt iskolánk ügyintézés céljából ügyeletet biztosított. Karbantartási munkálatok keretében több iskolaépületben
Ceglédi Református Általános Iskola és Óvoda 2016/2017. tanév
KÖZZÉTÉTELI LISTA Ceglédi Református Általános Iskola és Óvoda 2016/2017. tanév A nevelési év rendje A szorgalmi idő első napja: 2016. szeptember 01. utolsó napja: 2017.június 15. A szorgalmi idő alatt