A DEBRECENI SZAKKKÉPZÉSI CENTRUM ADATVÉDELMI SZABÁLYZATA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A DEBRECENI SZAKKKÉPZÉSI CENTRUM ADATVÉDELMI SZABÁLYZATA"

Átírás

1 A DEBRECENI SZAKKKÉPZÉSI CENTRUM ADATVÉDELMI SZABÁLYZATA JÚLIUS 1. 1

2 Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló évi CXII. törvény (továbbiakban: Infotv.) 24. (3) bekezdésében és a 35. (3) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a Debreceni Szakképzési Centrum (továbbiakban: DSZC) főigazgatója a következő szabályzatot adja ki: I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A szabályozás célja 1. A szabályzat célja, hogy a személyes adatok védelméhez és a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő, Alaptörvényben meghatározott jogok biztosítása érdekében, az Infotv.-ben és az egyéb adat- és titokvédelmi szabályokban rögzítettek figyelembevételével meghatározza a DSZC által végzett adatkezelések, és a közérdekű adatok megismerésére irányuló kérelmek teljesítésének általános kereteit. A szabályzat hatálya 2. A szabályzat hatálya kiterjed a DSZC központi szervezeti egységére, valamint valamennyi tagintézményére, illetve az ott dolgozó valamennyi közalkalmazottra és munkavállalóra, valamint munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretei között foglalkoztatottra, akik személyes adatot, közérdekű adatot, vagy közérdekből nyilvános adatot tartalmazó adatkezelést és adatfeldolgozást végeznek. Értelmező rendelkezések 3. Jelen szabályzat alkalmazása során az Infotv., továbbá a minősített adatok védelméről szóló évi CLV. törvény értelmező rendelkezéseit kell figyelembe venni. Az adatkezelésben résztvevő szervezeti egységek és személyek 4. A jogszabály által védett adatok kezelésével kapcsolatos szabályok betartásáról a DSZC teljes személyi állománya köteles gondoskodni. Az adatvédelmet illetően a szükséges döntések meghozataláért a DSZC főigazgatója felelős. A főigazgató az egyes tagintézményeket érintő ügyekben a feladat- és hatásköröket a tagintézményvezetők útján gyakorolja. 5. Az adatvédelemre, a közérdekű adatok nyilvánosságára és az elektronikus információszabadságra vonatkozó jogszabályok által előírt feladatokat a jogi referens mint adatvédelmi koordinátor koordinálja. 6. A tagintézményekben az igazgató adatvédelmi felelőst jelöl ki. 7. Az adatvédelmi előírások betartásáért a következő személyek gondoskodnak: a. a főigazgató, a jogi referens, az igazgatók, valamint az általuk kijelölt adatvédelmi felelősök (1. sz. melléklet), b. a belső információtechnikai (IT) rendszerek adatvédelmével, biztonságos üzemeltetésével összefüggésben rendszergazdák (2. sz. melléklet), c. a személyes adatok kezelése tekintetében a humánpolitikai feladatoka ellátó referensek, illetve a tagintézmények vonatkozásban az ott személyügyi feladatokat ellátó közalkalmazott (3. sz. melléklet), d. a közérdekű adatok nyilvánosságának biztosítása tekintetében a főigazgató, a jogi referens, valamint az igazgatók. 2

3 Az adatvédelmi felelős feladatai 8. Az adatvédelmi felelős a. közreműködik, illetve segítséget nyújt az adatkezeléssel összefüggő döntések meghozatalában, valamint az érintettek jogainak biztosításában, b. ellenőrzi az Infotv. és az adatkezelésre vonatkozó más jogszabályok, valamint a belső adatvédelmi és biztonsági szabályzat rendelkezéseinek megtartását, c. kivizsgálja a bejelentéseket, és jogosulatlan adatkezelés észlelése esetén annak megszüntetésére hívja fel az adatkezelőt vagy az adatfeldolgozót, d. vezeti a belső adatvédelmi nyilvántartást, 9. Az adatvédelmi koordinátor a. feladatkörével összefüggésben utasítást csak a főigazgatótól kaphat, illetve fogadhat el, b. ellenőrzési jogköre a DSZC egészére kiterjed, c. koordinálja az adatvédelmi tevékenységet, ennek keretében kialakítja és nyomon követi az adatvédelmi nyilvántartási rendszert, d. a szolgálati titok megtartásával korlátozás nélkül jogosult az adatkezelési iratokba betekinteni, e. az adatvédelemmel kapcsolatos észrevételeit jogosult közvetlenül az igazgatók, illetve a főigazgató felé megtenni, f. adatvédelmi szempontból figyelemmel kíséri a vagyonnyilatkozatok kezelését, g. évente adatvédelmi beszámolót készít, h. elkészíti az adatvédelmi és biztonsági szabályzatot. Az adatvédelemmel kapcsolatos általános feladatok 10. A DSZC valamennyi dolgozója köteles a. az Infotv., a munkája során alkalmazott egyéb jogszabályok és szabályzatok adatvédelmi előírásait megismerni és betartani, b. az illetékes adatvédelmi felelőssel előzetesen egyeztetni a személyes adatok kezelésével kapcsolatos panasz, illetve közérdekű adatok nyilvánosságával kapcsolatos jogszabályi ellőírások megsértésére vonatkozó panasz, illetve közérdekű bejelentések ügyében, c. tájékoztatni az illetékes adatvédelmi felelőst a feladatkörében felmerült bármely ágazati adatvédelmi problémáról, esetleges állásfoglalásról, d. az éves adatvédelmi beszámolóhoz az igazgató útján adatot szolgáltatni, e. a munkaköri feladataihoz kapcsolódóan a DSZC honlapján elektronikusan közzétett adatokat érintő változásokat figyelni, és az adatvédelmi felelős felé soron kívül, írásban jelezni. A rendszergazda feladata 11. A rendszergazda a. ellátja az adatfeldolgozás számítástechnikai szakmai felügyeletét, b. felelős a számítástechnikai rendszer üzembiztonságáért, c. folyamatosan ellenőrzi a védelmi eszközök működését, d. vírusfertőzés gyanúja esetén gondoskodik a fertőzött rendszer izolálásáról és a vírusmentesítésről, e. gondoskodik a hálózat automatikus vírusmentesítéséről, f. köteles folyamatosan intézkedni a közzétételre megküldött anyagok haladéktalan megjelentetéséről. II. A személyes adatok jogi és technikai védelme Papíralapú adathordozó eszközön nyilvántartott adatok védelme 12. A közérdekű kérelem, panasz és bejelentés esetében külön-külön vizsgálni kell, hogy annak elintézése érdekében milyen személyes adatok továbbíthatók. 13. A ügyintézés során csak azok a személyes vagy különleges adatok vehetők fel, amelyek az ügy elintézése szempontjából elengedhetetlenül szükségesek. A felvett adatok csak az adott ügy 3

4 elintézése érdekében használhatók fel, azok más eljárásokkal, illetve adatokkal nem kapcsolhatók össze. 14. A személyes adat csak a személy azonosítására alkalmas és érvényes hatósági igazolványból, különleges adat csak az ügyfél írásos hozzájárulásával vehető fel. 15. Személyes adatokat is tartalmazó iratot vagy más adathordozót a DSZC székhelyéről és tagintézményeiből kivinni csak a főigazgató, illetve az igazgatók engedélyével lehet. Engedélyezett kivitel esetén az arra jogosult köteles gondoskodni arról, hogy annak tartalmát illetéktelen személy ne ismerje meg. 16. Az iratokba való betekintés és másolat készítése, valamint a telefonon történő ügyintézés során biztosítani kell a személyes adatok védelmével, illetve a titokvédelemmel kapcsolatos egyéb jogszabályi előírások érvényesülését. Konkrét ügyben telefonon felvilágosítás csak abban ez esetben adható, ha a tájékoztatást kérő személyét, és a közölt adatokhoz való hozzáférési jogosultságát kétséget kizáró módon be tudja azonosítani. III. Közérdekű adatok igénylésének és teljesítésének rendje 17. A közérdekű adatigénylésre vonatkozó eljárás a kérelem beérkezésével indul. 18. Igényt bármely természetes személy, jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet (továbbiakban: igénylő) függetlenül attól, hogy az igényben foglalt adatokat saját felhasználásra, vagy más személy, szervezet részére történő továbbítás céljából igényli. 19. Az igénylő igényét az eljárás során bármikor visszavonhatja. 20. A szóban előterjesztett igényről feljegyzést kell készíteni. 21. Az igény teljesíthetőségéről az adatvédelmi felelős felterjesztése alapján, az érintett tagintézményvezetővel és az adatvédelmi koordinátorral történt egyeztetést követően a főigazgató 8 napon belül dönt. 22. Amennyiben az igénylés teljesíthető, az adatszolgáltatásnak a DSZC 15 napon belül tesz eleget. 23. Az adatvédelmi koordinátor a beérkezett igényekről, az igények elintézésének módjáról, az elutasítások indokáról, illetve az adott tájékoztatásról nyilvántartást vezet. A nyilvántartás formáját a 2. számú melléklet tartalmazza. IV. Személyes adatok kezelésének rendje Személyi iratok kezelése 24. A iratok elhelyezése a humánpolitikai ügyekkel foglalkozó közalkalmazottak irodájában történik, melyeket az erre a célra használható, tűzbiztos lemezszekrényben kell tartani. 25. A páncélszekrény egyik kulcsát a főigazgatói titkárságon, lezárt borítékban kell tartani, míg a másikat a humánpolitikai referens köteles biztonságos helyen őrizni. Közalkalmazotti alapnyilvántartás vezetése 26. A DSZC a közalkalmazotti alapnyilvántartás vezetésével, feldolgozásával kapcsolatos technikai feladatok ellátásával más szervet, személyt nem bízhat meg. 27. A közalkalmazotti alapnyilvántartásban foglalt dokumentumok mentése szükség szerint, de legalább évente történik, és a dokumentumok elhelyezését a humánpolitikai ügyekkel foglalkozó közalkalmazott szobájában, páncélszekrényben kell biztosítani. V. Adatvédelem a számítástechnikai eszközök alkalmazása során 28. A számítógépes hálózaton személyes adatot tárolni tilos. 29. A személyes adatokat tartalmazó számítógép áramellátását olyan szünetmentes áramforrással kell biztosítani, amely áramszünet esetén a rendszer biztonságos leállításához szükséges ideig zavartalan üzemelést biztosít (áramellátás). 30. A személyes adatokat tartalmazó számítógéphez csak érvényes felhasználói névvel és jelszóval lehet hozzáférni (hozzáférés-védelem). A jelszavak cseréjéről rendszeresen gondoskodni kell. A rendszergazda jelszavát, valamint az ügyintéző felhasználókét a munkahelyi vezető által 4

5 meghatározott időközönként cserélni kell. A mindenkori jelszavakat zárható helyen kell őrizni, és biztosítani kell, hogy a munkahelyi vezető azokhoz dokumentálható módon bármikor hozzáférjen. VI. Záró rendelkezés 31. Jelen Szabályzatban nem szabályozott kérdésekben az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló évi CXII. törvény, a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény, továbbá a vonatkozó jogszabályok az irányadók. Debrecen, július 29. Tirpák Zsolt főigazgató 5

SZABÁLYZAT A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK TELJESÍTÉSI RENDJÉRŐL

SZABÁLYZAT A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK TELJESÍTÉSI RENDJÉRŐL Iktatószám: VI-B-001/2777-1/2012. CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZABÁLYZAT A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK TELJESÍTÉSI RENDJÉRŐL Hatályos: 2012. január 01. teljesítési rendjéről szóló

Részletesebben

A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Zrt. Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzata

A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Zrt. Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzata A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Zrt. Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzata A Tárki Társadalomkutatási Intézet Zrt. Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzatának fő hivatkozási pontját a 2011. évi

Részletesebben

1/2017. (I.19.) SZÁMÚ POLGÁRMESTERI ÉS JEGYZŐI EGYÜTTES UTASÍTÁS SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS

1/2017. (I.19.) SZÁMÚ POLGÁRMESTERI ÉS JEGYZŐI EGYÜTTES UTASÍTÁS SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJE 1/2017. (I.19.) SZÁMÚ POLGÁRMESTERI ÉS JEGYZŐI EGYÜTTES UTASÍTÁS SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNÁL ÉS POLGÁRMESTERI

Részletesebben

Az ERDŐKERTESI POLGÁRMESTERI HIVATAL. a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő SZABÁLYZATA

Az ERDŐKERTESI POLGÁRMESTERI HIVATAL. a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő SZABÁLYZATA Az ERDŐKERTESI POLGÁRMESTERI HIVATAL a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő SZABÁLYZATA Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló

Részletesebben

A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK TELJESÍTÉSÉNEK RENDJÉT RÖGZÍTŐ SZABÁLYZAT

A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK TELJESÍTÉSÉNEK RENDJÉT RÖGZÍTŐ SZABÁLYZAT A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK TELJESÍTÉSÉNEK RENDJÉT RÖGZÍTŐ SZABÁLYZAT Érvényes: 2016. január 1-től visszavonásig.. Dr. Horváthné Németh Klára ügyvezető igazgató Az információs önrendelkezési

Részletesebben

A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK TELJESÍTÉSÉNEK RENDJÉRŐL SZÓLÓ SZABÁLYZAT

A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK TELJESÍTÉSÉNEK RENDJÉRŐL SZÓLÓ SZABÁLYZAT A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK TELJESÍTÉSÉNEK RENDJÉRŐL SZÓLÓ SZABÁLYZAT A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóságon (továbbiakban: Igazgatóság) a közérdekű adatok megismerésére irányuló

Részletesebben

Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzata

Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzata Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzata Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT

ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT KINIZSI PÁL ÉLELMISZERIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM 7400 KAPOSVÁR, BAROSS G. U. 19. Telefon: 82/312-177; Fax: 82/422-675 E-mail: kinizsisuli@kinizsi-kap.sulinet.hu 1. sz. melléklet ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT

Részletesebben

Adatvédelmi Szabályzat

Adatvédelmi Szabályzat ... (társaság neve)... (adószám) Adatvédelmi Szabályzat Érvényes:... -tól Érvénybe helyezte:... Tartalomjegyzék 1. Az adatvédelmi szabályzat célja...3 2. Társaság bemutatása...4 3. Általános rész...5 Személyes

Részletesebben

3/2014. számú SZABÁLYZATA

3/2014. számú SZABÁLYZATA Tárnok Nagyközség Önkormányzatának a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő 3/2014. számú SZABÁLYZATA Tárnok Nagyközség Önkormányzata (továbbiakban együtt: közfeladatot

Részletesebben

A ZALA MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDEMI IGAZGATÓ. 5/2016. számú INTÉZKEDÉSE

A ZALA MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDEMI IGAZGATÓ. 5/2016. számú INTÉZKEDÉSE ZALA MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG A ZALA MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDEMI IGAZGATÓ 5/2016. számú INTÉZKEDÉSE A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzatának kiadásáról

Részletesebben

NAGYOROSZI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATALÁNAK A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK TELJESÍTÉSÉNEK RENDJÉT RÖGZÍTŐ SZABÁLYZATRÓL

NAGYOROSZI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATALÁNAK A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK TELJESÍTÉSÉNEK RENDJÉT RÖGZÍTŐ SZABÁLYZATRÓL NAGYOROSZI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATALÁNAK A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK TELJESÍTÉSÉNEK RENDJÉT RÖGZÍTŐ SZABÁLYZATRÓL A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról

Részletesebben

Gyál Város Jegyzőjének 1/2015. (I. 05.) számú szabályzata adatvédelemről és adatkezelésről. I. Általános rendelkezések

Gyál Város Jegyzőjének 1/2015. (I. 05.) számú szabályzata adatvédelemről és adatkezelésről. I. Általános rendelkezések Gyál Város Jegyzőjének 1/2015. (I. 05.) számú szabályzata adatvédelemről és adatkezelésről Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény ( a továbbiakban

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE. SZEGED 6701 Szeged, Pf Telefon/fax: 06/

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE. SZEGED 6701 Szeged, Pf Telefon/fax: 06/ SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE SZEGED 6701 Szeged, Pf. 408. Telefon/fax: 06/62-549-484 2017.El.II.B.44. A SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK - ÉS AZ ILLETÉKESSÉGI TERÜLETÉN MŰKÖDŐ BÍRÓSÁGOK - SZABÁLYZATA (az I. számú módosítások

Részletesebben

KÖZÉRDEKŰ ADATOK EGYEDI IGÉNYLÉSÉNEK RENDJE

KÖZÉRDEKŰ ADATOK EGYEDI IGÉNYLÉSÉNEK RENDJE KÖZÉRDEKŰ ADATOK EGYEDI IGÉNYLÉSÉNEK RENDJE A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 61. (1) bekezdése értelmében A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra,

Részletesebben

SZABÁLYZAT SZENTLŐRINCI KÖZÖS ÖNKROMÁNYZATI HIVATAL. 17. számú függelék

SZABÁLYZAT SZENTLŐRINCI KÖZÖS ÖNKROMÁNYZATI HIVATAL. 17. számú függelék [2018. 02. 01.] SZABÁLYZAT A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ KÉRELMEK INTÉZÉSÉNEK, TOVÁBBÁ A KÖTELEZŐEN KÖZZÉTEENDŐ ADATOK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALÁNAK RENDJÉRŐL 17. számú függelék Szentlőrinci Közös

Részletesebben

SZABÁLYZATOT. I.rész. A szabályzat célja

SZABÁLYZATOT. I.rész. A szabályzat célja Miskolci Törvényszék Elnöke 2012.El.II.B.1.68.szám A Miskolci Törvényszék elnöke az Országos Bírósági Hivatal elnökének az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi

Részletesebben

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének 17/2012. számú utasítása. Belső adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzat

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének 17/2012. számú utasítása. Belső adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzat A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének 17/2012. számú utasítása Belső adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzat Szerző és felelős: Belső adatvédelmi felelős. Aláírók: Minőségbiztosítási vezető.

Részletesebben

Az Alkotmánybíróság Hivatalának adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzata. 1. Általános rendelkezések

Az Alkotmánybíróság Hivatalának adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzata. 1. Általános rendelkezések XXV-1/2040-0/2016. Az Alkotmánybíróság Hivatalának adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzata 1. Általános rendelkezések 1.1. Az adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzat célja, hatálya 1.1.1. Az adatvédelmi

Részletesebben

A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK INTÉZÉSÉNEK RENDJE

A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK INTÉZÉSÉNEK RENDJE Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpont A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK INTÉZÉSÉNEK RENDJE Kivonat A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények intézésének, továbbá

Részletesebben

A Pécsi Ítélőtábla szabályzata

A Pécsi Ítélőtábla szabályzata 2013. El.I.D.11. A Pécsi Ítélőtábla szabályzata a közérdekű adatok és a közérdekből nyilvános adatok közzétételéről és a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről A Pécsi

Részletesebben

A Karcag Térségi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft. adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzata július 1-től

A Karcag Térségi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft. adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzata július 1-től A Karcag Térségi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft. adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzata 2014. július 1-től Általános rendelkezések A szabályzat célja Az Adatvédelmi és Adatbiztonsági

Részletesebben

A Veszprém Megyei Önkormányzat jegyzőjének 2/2013. (III. 29.) szabályzata a Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal közszolgálati adatainak védelméről

A Veszprém Megyei Önkormányzat jegyzőjének 2/2013. (III. 29.) szabályzata a Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal közszolgálati adatainak védelméről Szám: 02/125-2/2013. A Veszprém Megyei Önkormányzat jegyzőjének 2/2013. (III. 29.) szabályzata a Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal közszolgálati adatainak védelméről Jelen szabályzat a közszolgálati

Részletesebben

Kazincbarcika Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 3700 Kazincbarcika,Fő tér 4.

Kazincbarcika Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 3700 Kazincbarcika,Fő tér 4. 237-21/2013/SzIO Kazincbarcika Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 3700 Kazincbarcika,Fő tér 4. 21/2013. számú polgármesteri-jegyzői együttes rendelkezés SZABÁLYZAT A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE

Részletesebben

TESTNEVELÉSI EGYETEM Közérdekű adatigénylésről szóló szabályzat

TESTNEVELÉSI EGYETEM Közérdekű adatigénylésről szóló szabályzat TESTNEVELÉSI EGYETEM Közérdekű adatigénylésről szóló szabályzat 1 Tartalomjegyzék I. FEJEZET: Bevezető rendelkezések... 3 1. Szabályozás célja... 3 2. Szabályozás személyi és tárgyi hatálya... 3 3. Alapfogalmak...

Részletesebben

1. A kormánymegbízott

1. A kormánymegbízott 1. A kormánymegbízott 4. (1) A kormánymegbízott a Kormányhivatal vezetőjeként: a) Vezeti a Kormányhivatalt, gyakorolja annak feladat- és hatásköreit; b) Ellátja a költségvetési szerv vezetőjének hatáskörébe

Részletesebben

A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ KÉRELMEK INTÉZÉSÉNEK RENDJÉRŐL. Tartalomjegyzék

A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ KÉRELMEK INTÉZÉSÉNEK RENDJÉRŐL. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék 1. A Szabályzat célja... 2 2. A Szabályzat hatálya... 2 3. Értelmező rendelkezések... 2 4. A közérdekű adatok megismerésére irányuló igény és intézése... 3 4.1. Az igény benyújtása... 3

Részletesebben

ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT

ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 67. /4/ bekezdése, valamint a polgárok személyi adatainak és lakcímének

Részletesebben

Szabályzat. a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének a rendjéről

Szabályzat. a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének a rendjéről Doboz Nagyközség Polgármesteri Hivatala Szabályzat a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének a rendjéről Doboz Nagyközség Jegyzője az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról

Részletesebben

Gyevitur Nonprofit Kft-nek a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő SZABÁLYZATA

Gyevitur Nonprofit Kft-nek a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő SZABÁLYZATA Gyevitur Nonprofit Kft-nek a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő SZABÁLYZATA Gyevitur Nonprofit Kft (a továbbiakban: Kft) vonatkozásában a közérdekű adatok megismerésére

Részletesebben

(az egyesület nevét beírni!) EGYESÜLET BELSŐ ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA

(az egyesület nevét beírni!) EGYESÜLET BELSŐ ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA (az egyesület nevét beírni!) EGYESÜLET BELSŐ ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA 1 I. Általános rendelkezések 1. A szabályzat hatálya kiterjed a/az...egyesületre (a továbbiakban: Adatkezelő). 2. A

Részletesebben

Országos Tisztifőorvosi Hivatal

Országos Tisztifőorvosi Hivatal Az utasítás az OTH szellemi tulajdona. Továbbadása, sokszorosítása írásos engedélyhez kötött. Az utasításban szereplő információt csak az ÁNTSZ működtetéséhez lehet felhasználni. Oldal: 2/10 MÓDOSÍTÁSOK

Részletesebben

Account Berater GmbH Adatvédelmi és Adatkezelési Szabályzata. Végh Ágnes Judit Ügyvezető. Cím: 1190 Wien Döblingergürtel 21-23/6/3

Account Berater GmbH Adatvédelmi és Adatkezelési Szabályzata. Végh Ágnes Judit Ügyvezető. Cím: 1190 Wien Döblingergürtel 21-23/6/3 Account Berater GmbH Adatvédelmi és Adatkezelési Szabályzata Végh Ágnes Judit Ügyvezető Cím: 1190 Wien Döblingergürtel 21-23/6/3 I. Szabályzat célja, hatálya...2 I.1. Adatvédelmi és Adatkezelési Szabályzat

Részletesebben

ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT

ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT C S Ó K A B O S C H C A R S E R V I C E 7781, LIPPÓ Ifjúság u. 21. Telefon: +3669/377-091 Csóka István: +3630/594-8550 Munkafelvétel: +3630/629-5711 E-mail: csoka.auto@gmail.com ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI

Részletesebben

Felsőzsolca Város Polgármesteri Hivatala

Felsőzsolca Város Polgármesteri Hivatala Felsőzsolca Város Polgármesteri Hivatala SZABÁLYZAT A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ KÉRELMEK INTÉZÉSÉNEK, TOVÁBBÁ A KÖTELEZŐEN KÖZZÉTEENDŐ ADATOK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALÁNAK RENDJÉRŐL Felsőzsolca,

Részletesebben

Adatkezelés szabályai

Adatkezelés szabályai Adatkezelés szabályai Adatkezelő megnevezése: CreditLure Korlátolt Felelősségű Társaság Adatkezelő székhelye: 6100 Kiskunfélegyháza, Bercsényi utca 41. Adatkezelő e-elérhetősége: creditlure@creditlure.hu

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató a DE Kancellária VIR Központ által végzett adatkezelésekről

Adatkezelési tájékoztató a DE Kancellária VIR Központ által végzett adatkezelésekről Adatkezelési tájékoztató a DE Kancellária VIR Központ által végzett adatkezelésekről 1. Az adatkezelő megnevezése és elérhetőségei DE Kancellária VIR Központ Székhely: 4028 Debrecen, Kassai út 26. Posta

Részletesebben

Szabályzat. I. Általános rendelkezések

Szabályzat. I. Általános rendelkezések Szabályzat a Közérdekű adatok megismerésére irányuló kérelmek teljesítésének rendjéről Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. Törvény 30.. /6/ bekezdése

Részletesebben

ZALAKAROS VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 8749 Zalakaros, Gyógyfürdő tér 1. Telefon: 93/340-100, Fax: 93/340-531. Email: hivatal@zalakaros.

ZALAKAROS VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 8749 Zalakaros, Gyógyfürdő tér 1. Telefon: 93/340-100, Fax: 93/340-531. Email: hivatal@zalakaros. 86287 Ügyiratszám:01-53/2011-17 ZALAKAROS VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 8749 Zalakaros, Gyógyfürdő tér 1. Telefon: 93/340-100, Fax: 93/340-531. Email: hivatal@zalakaros.hu SZABÁLYZAT A KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Részletesebben

SZABÁLYZAT A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ KÉRELMEK INTÉZÉSÉNEK, TOVÁBBÁ A KÖTELEZŐEN KÖZZÉTEENDŐ ADATOK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALÁNAK

SZABÁLYZAT A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ KÉRELMEK INTÉZÉSÉNEK, TOVÁBBÁ A KÖTELEZŐEN KÖZZÉTEENDŐ ADATOK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALÁNAK SZABÁLYZAT A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ KÉRELMEK INTÉZÉSÉNEK, TOVÁBBÁ A KÖTELEZŐEN KÖZZÉTEENDŐ ADATOK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALÁNAK RENDJÉRŐL 2 Salföld Község Önkormányzat SZABÁLYZAT A KÖZÉRDEKŰ

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK SZABÁLYZATA. a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK SZABÁLYZATA. a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK SZABÁLYZATA a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992.

Részletesebben

1992. évi LXIII. törvény. a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról1

1992. évi LXIII. törvény. a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról1 1992. évi LXIII. törvény a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról1 Az Országgyűlés - a Magyar Köztársaság Alkotmányában foglaltakkal összhangban - a személyes adatok védelmét,

Részletesebben

Adatvédelmi tájékoztató

Adatvédelmi tájékoztató Adatvédelmi tájékoztató Dvorszky Éva egyéni vállalkozó, reflexológus és masszőr egyéni vállalkozó (a továbbiakban Dvorszky Éva), mint adatkezelő az üzleti tevékenysége során vele kapcsolatba kerülő természetes

Részletesebben

Az Informatikai Főosztály feladatai

Az Informatikai Főosztály feladatai Az Informatikai Főosztály feladatai 1. Feladat- és hatáskörök A Kormányhivatal SzMSz-ében a Főosztály részére megállapított, jelen Ügyrendben részletezett feladat- és hatáskörök elosztása a következők

Részletesebben

RENDELETTERVEZET. Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (XII..) önkormányzati rendelete A kötelező adatkezelés szabályairól

RENDELETTERVEZET. Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (XII..) önkormányzati rendelete A kötelező adatkezelés szabályairól RENDELETTERVEZET Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (XII..) önkormányzati rendelete A kötelező adatkezelés szabályairól Enying Város Önkormányzat Képviselő-testülete az információs

Részletesebben

KÖTELEZŐEN KÖZZÉTEENDŐ ADATOK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALÁNAK RENDJE

KÖTELEZŐEN KÖZZÉTEENDŐ ADATOK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALÁNAK RENDJE Budapest XVIII. ker. Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat SOMOGYI LÁSZLÓ SZOCIÁLIS SZOLGÁLAT 1181 Budapest, Kondor Béla sétány 17. Tel: 297-3372, 297-3373 www.eszk18.hu Iktatószám: /2012. KÖTELEZŐEN

Részletesebben

ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ FREDERIK TECHNOLOGIES PARTNEREI RÉSZÉRE

ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ FREDERIK TECHNOLOGIES PARTNEREI RÉSZÉRE FREDERIK TECHNOLOGIES PARTNEREI RÉSZÉRE Hatályos: 1 TARTALOM 1. ADATKEZELŐ ADATAI... 3 2. A TÁJÉKOZTATÓ CÉLJA... 3 3. AZ ADATKEZELÉS ÁLTALÁNOS CÉLJA... 3 4. KEZELT ADATOK...4 4.1. SZERZŐDÉSES KAPCSOLATOK...

Részletesebben

Tengelic Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának ADATVÉDELMI SZABÁLYZATA - 2007 -

Tengelic Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának ADATVÉDELMI SZABÁLYZATA - 2007 - Tengelic Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának ADATVÉDELMI SZABÁLYZATA - 2007-1 A polgárok személyes adatainak védelme érdekében az 1992. évi LXVI. Tv. 30.. /1/ bekezdése alapján az alábbi (a

Részletesebben

TOLDY FERENC GIMNÁZIUM

TOLDY FERENC GIMNÁZIUM TOLDY FERENC GIMNÁZIUM A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ KÉRELMEK, INTÉZÉSÉNEK, TOVÁBBÁ A KÖTELEZŐEN KÖZZÉTEENDŐ ADATOK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALÁNAK RENDJÉRŐL Az államháztartás működési rendjéről

Részletesebben

Szabályzat a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről

Szabályzat a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről Öttevény Község Önkormányzata Szabályzat a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII.

Részletesebben

KÉTHELYI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJÉNEK 1/2015. SZÁMÚ INTÉZKEDÉSE. I. Általános rendelkezések

KÉTHELYI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJÉNEK 1/2015. SZÁMÚ INTÉZKEDÉSE. I. Általános rendelkezések Kéthelyi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője 8713 Kéthely, Ady E. u. 1. KÉTHELYI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJÉNEK 1/2015. SZÁMÚ INTÉZKEDÉSE A KÉTHELYI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ADATVÉDELMI ÉS

Részletesebben

Balatonszőlős és Pécsely Községek Körjegyzősége

Balatonszőlős és Pécsely Községek Körjegyzősége Balatonszőlős és Pécsely Községek Körjegyzősége Székhely: 8233 Balatonszőlős, Fő u. 9. Ügyfélfogadási Iroda: 8245 Pécsely, Vásártér u. 148/A. Tel./Fax: 87/580-180 Tel./Fax: 87/445-017 SZABÁLYZAT A KÖZÉRDEKŰ

Részletesebben

I. fejezet. II. fejezet

I. fejezet. II. fejezet SÁGÚJFALUI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL KISHARTYÁNI KIRENDELTSÉGÉNEK A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK TELJESÍTÉSÉNEK RENDJÉT RÖGZÍTŐ SZABÁLYZATRÓL 15/2013. (IV.29.) határozat Az információs

Részletesebben

Az ÉletFa Rehabilitációs Intézet szabályzata. az adatvédelemről és adatbiztonságról

Az ÉletFa Rehabilitációs Intézet szabályzata. az adatvédelemről és adatbiztonságról Az ÉletFa Rehabilitációs Intézet szabályzata az adatvédelemről és adatbiztonságról 1. Általános rendelkezések 1. A szabályzat célja az intézmény által végzett adatkezelések, adatfeldolgozások során a személyes

Részletesebben

I. A HIVATAL FELADATAI

I. A HIVATAL FELADATAI I. A HIVATAL FELADATAI 1. Az Önkormányzat működésével kapcsolatban 1.1. A Hivatal feladatai az Önkormányzat működésével kapcsolatban: a. ellátja a Képviselő-testület és bizottságai működéséhez szükséges

Részletesebben

SZABÁLYZAT. Tura Város Önkormányzatának és Polgármesteri Hivatalának a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő

SZABÁLYZAT. Tura Város Önkormányzatának és Polgármesteri Hivatalának a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő Tura Város Önkormányzatának és Polgármesteri Hivatalának a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő SZABÁLYZAT Készítette: Horkai István informatikus Jóváhagyta: Dolányi

Részletesebben

Informatikai és Biztonsági Szabályzat. I. Bevezető rendelkezések

Informatikai és Biztonsági Szabályzat. I. Bevezető rendelkezések Informatikai és Biztonsági Szabályzat A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992.évi LXIII. törvény rendelkezéseinek végrehajtása és egységes alkalmazása, valamint

Részletesebben

1. Cél A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének szabályozása.

1. Cél A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének szabályozása. Oldal: 2/5 1. Cél A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének szabályozása. 2. Érvényességi terület Az utasítás szabályai a (a továbbiakban: MSZT) közérdekű adatai rögzítésével, nyilvántartásával

Részletesebben

Dr. Havasiné dr. Orbán Mária az ítélőtábla elnöke

Dr. Havasiné dr. Orbán Mária az ítélőtábla elnöke GYŐRI ÍTÉLŐTÁBLA 2014.El.II.B.1.19. Szabályzat a közérdekű és a közérdekből nyilvános adatok közzétételének, valamint az adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről Jóváhagyom: Dr. Havasiné

Részletesebben

Az Ináncsi Közös Önkormányzati Hivatal SZABÁLYZAT

Az Ináncsi Közös Önkormányzati Hivatal SZABÁLYZAT Az Ináncsi Közös Önkormányzati Hivatal SZABÁLYZAT A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ KÉRELMEK INTÉZÉSÉNEK, TOVÁBBÁ A KÖTELEZŐEN KÖZZÉTEENDŐ ADATOK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALÁNAK RENDJÉRŐL Hatályos:

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI SZABÁLYZAT

KÖZZÉTÉTELI SZABÁLYZAT A Csongrádi Víz- és Kommunális Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: CSVK Kft.) közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét meghatározó szabályzata KÖZZÉTÉTELI

Részletesebben

A jelen tájékoztató fogalmai megegyeznek az Infotv. 3. -ában meghatározott értelmező fogalommagyarázatokkal.

A jelen tájékoztató fogalmai megegyeznek az Infotv. 3. -ában meghatározott értelmező fogalommagyarázatokkal. Adatkezelő megnevezése: Három Ász Média Kft Adatkezelő székhelye: 2336 Dunavarsány, Pozsonyi utca 8. Adatkezelő e-elérhetősége: info@honorshop.hu Adatkezelő képviselője: Bekker Zsolt Ádám, Szilágyi Attila

Részletesebben

Sajóvámos Község Önkormányzata A közérdekű adatok közzétételi kötelezettségének teljesítéséről szóló szabályzata

Sajóvámos Község Önkormányzata A közérdekű adatok közzétételi kötelezettségének teljesítéséről szóló szabályzata Sajóvámos Község Önkormányzata A közérdekű adatok közzétételi kötelezettségének teljesítéséről szóló szabályzata 1. A szabályzat célja A jelen szabályzat célja, hogy rögzítse Sajóvámos Önkormányzata (a

Részletesebben

GYŐR-SZOL Győri Közszolgáltató és Vagyongazdálkodó Zrt. Tartalomjegyzék

GYŐR-SZOL Győri Közszolgáltató és Vagyongazdálkodó Zrt. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék 1. 1. A szabályzat célja és alkalmazási területe... 3 2. 2. A Belső Adatvédelmi Felelős... 3 3. 3. Az adatkezelői minőség bejelentése. A Szabályzat közzététele... 3 4. 4. védelme... 3 4.1.

Részletesebben

Szabályzat a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről

Szabályzat a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA Agrártudományi Kutatóközpont Szabályzat a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről Martonvásár, 2016. január 4. Dr. Balázs Ervin főigazgató 0

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖTELEZŐEN KÖZZÉTEENDŐ ADATOK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALÁNAK SZABÁLYZATA

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖTELEZŐEN KÖZZÉTEENDŐ ADATOK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALÁNAK SZABÁLYZATA NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖTELEZŐEN KÖZZÉTEENDŐ ADATOK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALÁNAK SZABÁLYZATA SOPRON 2010 TARTALOMJEGYZÉK A szabályzat célja... 3 A szabályzat hatálya... 3 Közérdekű adatok köre...

Részletesebben

A SZEMÉLYES ADATOK VÉDELME. Adatvédelem és adatkezelés a cégek mindennapi ügyvitelében

A SZEMÉLYES ADATOK VÉDELME. Adatvédelem és adatkezelés a cégek mindennapi ügyvitelében A SZEMÉLYES ADATOK VÉDELME Adatvédelem és adatkezelés a cégek mindennapi ügyvitelében Érintett területek Az adatkezeléssel érintett területek: A munkavállalók személyes adatainak kezelése Üzleti partnerek

Részletesebben

Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Budapest Főváros XV. Kerületi Önkormányzat Polgármesterének és Jegyzőjének. 3/2015. (VII.10.

Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Budapest Főváros XV. Kerületi Önkormányzat Polgármesterének és Jegyzőjének. 3/2015. (VII.10. Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Budapest Főváros XV. Kerületi Önkormányzat Polgármesterének és Jegyzőjének 3/2015. (VII.10.) számú EGYÜTTES UTASÍTÁSA A BUDAPEST FŐVÁROS XV. KERÜLETI POLGÁRMESTERI

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET március 7-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET március 7-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 68/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2013. március 7-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros

Részletesebben

Mint a (továbbiakban: honlap) üzemeltetője, az

Mint a   (továbbiakban: honlap) üzemeltetője, az Adatkezelő megnevezése: Bekker Ádám Egyéni Vállalkozó Adatkezelő székhelye: 2310 Szigetszentmiklós, Tinódi utca 6. Adatkezelő e-elérhetősége: info@mobiltoktervezo.hu Adatkezelő képviselője: Bekker Ádám

Részletesebben

DMJV GYERMEKVÉDELMI INTÉZMÉNYE

DMJV GYERMEKVÉDELMI INTÉZMÉNYE DMJV GYERMEKVÉDELMI INTÉZMÉNYE ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT Az információs önrendelkezés jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (továbbiakban: Infotv.), a gyermekek védelméről és

Részletesebben

Bács Zöldenergia Kft Kecskemét, Forrás u. 2/a. Jelen adatkezelési tájékoztató időbeli hatálya től visszavonásig tart.

Bács Zöldenergia Kft Kecskemét, Forrás u. 2/a. Jelen adatkezelési tájékoztató időbeli hatálya től visszavonásig tart. Adat kezelő megnevezése: Bács Zöldenergia Kft. Adat kezelő székhelye: 6000 Kecskemét, Forrás u. 2/a Adat kezelő e-elérheto sége: janos.varnagy@bze.hu Adat kezelő képviselője: Várnagy János (ügyvezető )

Részletesebben

A Koordinációs és Szervezési Főosztály alapfeladatai

A Koordinációs és Szervezési Főosztály alapfeladatai A Koordinációs és Szervezési Főosztály alapfeladatai 1. Feladat- és hatáskörök A Kormányhivatal SzMSz-ében a Főosztály részére megállapított, jelen Ügyrendben részletezett feladat- és hatáskörök elosztása

Részletesebben

Közérdekű adatok közzétételi kötelezettségének teljesítéséről szóló szabályzat

Közérdekű adatok közzétételi kötelezettségének teljesítéséről szóló szabályzat Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság Közérdekű adatok közzétételi kötelezettségének teljesítéséről szóló szabályzat 2012. június 1. 1 A szabályzat célja, hatálya A Szabályzat célja, hogy az információs

Részletesebben

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ 1 / 7 ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ Tisztelt Ügyfelünk! A természetes személyeknek a kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül

Részletesebben

Dabas Város Önkormányzat A közérdekű adatok közzétételi kötelezettségének teljesítéséről szóló szabályzata

Dabas Város Önkormányzat A közérdekű adatok közzétételi kötelezettségének teljesítéséről szóló szabályzata Dabas Város Önkormányzat A közérdekű adatok közzétételi kötelezettségének teljesítéséről szóló szabályzata 1. A szabályzat célja A jelen szabályzat célja, hogy rögzítse Dabas Város Önkormányzata (a továbbiakban:

Részletesebben

INFORMATIKAI FŐOSZTÁLY. 1. Az Informatikai Főosztály funkcionális feladatai tekintetében:

INFORMATIKAI FŐOSZTÁLY. 1. Az Informatikai Főosztály funkcionális feladatai tekintetében: 1. Az Informatikai Főosztály funkcionális feladatai tekintetében: a) Közreműködik az önkormányzati rendeletek elektronikus közzétételében, a TÖRV, NRT és TERKA rendszerek működtetésével, karbantartásával,

Részletesebben

A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDHIVATALÁNAK ADATVÉDELMI SZABÁLYZATA

A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDHIVATALÁNAK ADATVÉDELMI SZABÁLYZATA A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDHIVATALÁNAK ADATVÉDELMI SZABÁLYZATA 2013. 2 A fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról szóló 3/2013. (I. 18.) KIM utasítás

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT NEMZETKÖZI ZOMÁNCMŰVÉSZETI ALKOTÓMŰHELYE

BÁCS-KISKUN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT NEMZETKÖZI ZOMÁNCMŰVÉSZETI ALKOTÓMŰHELYE BÁCS-KISKUN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT NEMZETKÖZI ZOMÁNCMŰVÉSZETI ALKOTÓMŰHELYE Iktatószám: 16 /2010. A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő SZABÁLYZAT Érvényes 2010.

Részletesebben

A.I.D.A. Audió Kereskedelmi Kft Budaörs Gyár u.2. Jelen adatkezelési tájékoztató időbeli hatálya hó 25.-jétől visszavonásig tart.

A.I.D.A. Audió Kereskedelmi Kft Budaörs Gyár u.2. Jelen adatkezelési tájékoztató időbeli hatálya hó 25.-jétől visszavonásig tart. Adatkezelő megnevezése: A.I.D.A. Audió Kereskedelmi Kft. (továbbiakban: AIDA Audió Kft. ) Adatkezelő székhelye: 2040 Budaörs Gyár u.2. Adatkezelő e-elérhetősége: adatvedelem@aida-audio.hu Adatkezelő képviselője:

Részletesebben

TATAI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL. Közérdekű adatkérések rendjét rögzítő szabályzat

TATAI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL. Közérdekű adatkérések rendjét rögzítő szabályzat TATAI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL Közérdekű adatkérések rendjét rögzítő szabályzat 2 Az információs önrendelkezési jog és az információszabadság biztosítása érdekében a személyes adatok védelméről és a

Részletesebben

A NAGYKANIZSAI ZRÍNYI MIKLÓS - BOLYAI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA. Adatkezelés és továbbítás intézményi rendje

A NAGYKANIZSAI ZRÍNYI MIKLÓS - BOLYAI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA. Adatkezelés és továbbítás intézményi rendje A NAGYKANIZSAI ZRÍNYI MIKLÓS - BOLYAI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA Adatkezelés és továbbítás intézményi rendje 2018 A Zrínyi Miklós-Bolyai János Általános Iskola szervezeti és működési szabályzatának 2 sz. melléklete

Részletesebben

Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei

Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei Szabályzat a közérdekű adatok megismerésére irányuló kérelmek intézésének, továbbá a kötelezően közzéteendő adatok nyilvánosságra hozatalának rendjéről

Részletesebben

ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT

ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT 3. sz. melléklet ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT Jelen Adatkezelési szabályzat (továbbiakban: Szabályzat) Újpest Önkormányzatának Szociális Intézményének (továbbiakban: SZI) közalkalmazottainak, dolgozóinak adatfelvételével,

Részletesebben

Csillagsziget Bölcsőde. Adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzata

Csillagsziget Bölcsőde. Adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzata Csillagsziget Bölcsőde 2890 Tata, Új út 14/A. Telefon/fax: (34) 587 092 E-mail: csillagsziget.bolcsode@tata.hu Csillagsziget Bölcsőde Adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzata Érvényes: 2018. szeptember

Részletesebben

Adatvédelmi, Adatbiztonsági és Közérdekű adat megismerésére vonatkozó SZABÁLYZAT. Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság 7623 Pécs, Köztársaság tér 7.

Adatvédelmi, Adatbiztonsági és Közérdekű adat megismerésére vonatkozó SZABÁLYZAT. Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság 7623 Pécs, Köztársaság tér 7. Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság 7623 Pécs, Köztársaság tér 7. KÖZP-00960-030/2012. Adatvédelmi, Adatbiztonsági és Közérdekű adat megismerésére vonatkozó SZABÁLYZAT Tartalomjegyzék 1. A szabályzat célja

Részletesebben

Adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzat

Adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzat Csillagsziget Bölcsőde 2890 Tata, Új út 14/A. Telefon/fax: (34) 587 092 E-mail: csillagsziget.bolcsode@tata.hu Adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzat Hatályos: 2017. január 1-től 1 Tartalom Bevezető

Részletesebben

kiadás Oldal 1

kiadás Oldal 1 Oldal 1 ADATVÉDELMI ÉS ADATBIZTONSÁGI A FŐTÁV Zrt. adatvédelmi és adatbiztonsági, valamint a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésével kapcsolatos, tevékenységeinek szabályozása 1

Részletesebben

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT Hatályos: 2016. október 19. napjától 1 Magyarország Alaptörvénye VI. cikkelyének (2) bekezdésére tekintettel, az információs önrendelkezési jogról és az

Részletesebben

ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÉS POLGÁRMESTERI HIVATALA KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK TELJESÍTÉSÉNEK RENDJÉT RÖGZÍTŐ SZABÁLYZATA

ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÉS POLGÁRMESTERI HIVATALA KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK TELJESÍTÉSÉNEK RENDJÉT RÖGZÍTŐ SZABÁLYZATA ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÉS POLGÁRMESTERI HIVATALA KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK TELJESÍTÉSÉNEK RENDJÉT RÖGZÍTŐ SZABÁLYZATA ZIRC Városi Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) és

Részletesebben

Csorba Zsolt EV. Adatvédelmi Szabályzata

Csorba Zsolt EV. Adatvédelmi Szabályzata Csorba Zsolt EV. Adatvédelmi Szabályzata A Csorba Zsolt EV. által üzemeltetett www.penzugyikozpont.hu weboldal lehetőséget kínál az érdeklődők számára, hogy adataik megadásával visszahívást kérjenek, illetve

Részletesebben

6/2018. számú FŐIGAZGATÓI UTASÍTÁS

6/2018. számú FŐIGAZGATÓI UTASÍTÁS 6/2018. számú FŐIGAZGATÓI UTASÍTÁS a 22/2017 számú főigazgatói utasítás módosításáról Tárgy: A Nemzeti Akkreditáló Hatóság Közszolgálati Adatvédelmi Szabályzata 2018. május 24. napján jóváhagyom és hatályba

Részletesebben

Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás. Közérdekű adatok nyilvánosságának rendje

Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás. Közérdekű adatok nyilvánosságának rendje 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. Tel/ Fax: 06-66/441-351 Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás Közérdekű adatok nyilvánosságának rendje Érvényes: 2014. év január hó 1. naptól

Részletesebben

Kerekegyháza Város Polgármesteri Hivatalának. ADATVÉDELMI és ADATBIZTONSÁGI SZABÁLYZATA. Hatályos: 2009. január 1-től

Kerekegyháza Város Polgármesteri Hivatalának. ADATVÉDELMI és ADATBIZTONSÁGI SZABÁLYZATA. Hatályos: 2009. január 1-től Kerekegyháza Város Polgármesteri Hivatalának ADATVÉDELMI és ADATBIZTONSÁGI SZABÁLYZATA Hatályos: 2009. január 1-től 1 Kerekegyháza Város Jegyzőjétől ADATVÉDELMI ÉS ADATBIZTONSÁGI SZABÁLYZAT A személyes

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési tájékoztató Adatkezelési tájékoztató A Honvédelmi Sportszövetség által kiírt támogatási felhívásokkal és pályázati, támogatási kérelmek benyújtásával összefüggésben történő személyes adatok kezeléséről Bevezetés A

Részletesebben

Adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzat

Adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzat Adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzat Elfogadta az Igazgatóság a 17/2014. (XII.22.) számú határozatával Jóváhagyta a Felügyelőbizottság a 16/2014. (XII.22.) számú határozatával Hatályba lépés időpontja:

Részletesebben

MÁV-HÉV Zrt. adatkezelési tájékoztatója

MÁV-HÉV Zrt. adatkezelési tájékoztatója MÁV-HÉV Zrt. adatkezelési tájékoztatója A MÁV-HÉV Zrt. a fogyasztói panaszok intézésével kapcsolatban, valamint az információ kérések (beleértve a közérdekű adatigénylés, valamint bármely egyéb megkeresés,

Részletesebben

ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT AZ EGYESÜLETI TAGOK NYILVÁNTARTÁSA VONATKOZÁSÁBAN. HATÁLYA: január 1.

ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT AZ EGYESÜLETI TAGOK NYILVÁNTARTÁSA VONATKOZÁSÁBAN. HATÁLYA: január 1. ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT AZ EGYESÜLETI TAGOK NYILVÁNTARTÁSA VONATKOZÁSÁBAN HATÁLYA: 2019. január 1. A jelen Adatkezelési Szabályzat az Esztergomi Vitézek Rögbi, Atlétikai és Futball Clubbal (székhelye:

Részletesebben

KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ KÉRELMEK INTÉZÉSÉNEK, TOVÁBBÁ A KÖTELEZŐEN KÖZZÉTEENDŐ ADATOK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALÁNAK RENDJÉRŐL

KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ KÉRELMEK INTÉZÉSÉNEK, TOVÁBBÁ A KÖTELEZŐEN KÖZZÉTEENDŐ ADATOK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALÁNAK RENDJÉRŐL KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ KÉRELMEK INTÉZÉSÉNEK, TOVÁBBÁ A KÖTELEZŐEN KÖZZÉTEENDŐ ADATOK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALÁNAK RENDJÉRŐL 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. A szabályzat célja 2. A szabályzat hatálya

Részletesebben