TÚRAKALAUZ. Kós Károly Kerékpáros Emlék- és Teljesítménytúra a Kakasos templomtól a Varjúvárig. II. kiírás 2016

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TÚRAKALAUZ. Kós Károly Kerékpáros Emlék- és Teljesítménytúra a Kakasos templomtól a Varjúvárig. II. kiírás 2016"

Átírás

1 Kós Károly Kerékpáros Emlék- és Teljesítménytúra a Kakasos templomtól a Varjúvárig TÚRAKALAUZ II. kiírás 2016 Erdélyi Kárpát Egyesület Kolozsvár 1891 Kolozsvári Magyar Diákszövetség

2 Szervezők Branea Róbert (EKE) Venczel Enikő Lixandru Róbert Szikszai Attila Feiszthammel Norbert (KMDSZ) EP Neve Pontbíró Telefon RAJT Kolozsvár, Kakasos templom Sebe Klára Csilla Venczel Enikő (indítóbírók) EP Kányafő Váradi István EP Bátori-hegy Mile Ferencz EP Gorbói országút 4. EP Gyerővásárhely, Református Parókia 5. EP Jegenyei menedékház 6. EP Riszeg-tető CÉL Sztána, Szentimrei-villa Pál István Pál Gyöngyi Molnár Ildikó Mihály János Nagy Lajos Lőrinczi István Kosztin Erika Szőcs János Sebe Klára Csilla Venczel Enikő Szabó-Venczel Nóra (célbírók) A Tóthpál Tamás, illetve Mezei Elemér által az előző években készített túrakalauzok anyagát részben felhasználva szerkesztette és írta: Branea Róbert. Fotók: Balló László, Branea Róbert, Lőrincz Ferenc Képfeldolgozás: Lixandru Róbert / Térképek és grafikonok: Lixandru Róbert, Branea Róbert Közreműködtek: Maksay Katalin, Szabó Zsolt, Szikszai Attila, Szikszai Ildikó, Venczel Enikő, Virág Péter A térképek az openmaps.eu honlapról származnak. A térképek és a grafikonok szerkesztése a Garmin BaseCamp programmal történt. Nyomtatás:

3 Kedves túratársunk! Szeretettel köszöntünk az Erdélyi Kárpát Egyesület Kolozsvár 1891 által második alkalommal megrendezett Kós Károly Kerékpáros Emlék- és Teljesítménytúrán! A túra teljesítését akkor ismerjük el, ha a r észtvevő szabályosan benevezett, minden ellenőrző ponton bélyegeztetett, és teljesítette a szintidőt. A teljesítést oklevéllel és kitűzővel jutalmazzuk. A túrán mindenki a saját felelősségére indul, a rendezőktől kártérítés semmilyen jogcímen nem igényelhető. A túra részben tájvédelmi területen halad, annak természeti értékeit őrizd meg, hogy ugyanolyan szép maradhasson, mint amilyen most! Jó túrázást kívánunk! A SZERVEZŐK Rövidítések, jelölések MP = mérési pont (pl. K-37): olyan útvonalpont, amelynél a szervezők a túraútvonal lejárása során GPS-készülékkel lemérték a megtett távot, menetidőt és tengerszint feletti magasságot. A fényképeken szereplő sorszám azt jelzi, hogy az illet ő kép a megf elelő számú MP környezetét ábrázolja. EP = ellenőrző pont (pl. 5. EP): az az útvonalpont, amelynél a pontbíró lebélyegzi az igazolólapot, és bejegyzi az áthaladási időpontot (beleértve a RAJTot és a CÉLt is) tszfm. = tengerszint feletti magasság A, B, C = abban az esetben, amikor egy adott szakasznak több részből áll a térképe, a résztérképek sorrendjét jelöli Útvonaljelzések A túra útvonalát részben kijeleztük: Kolozsvártól a K örösfő Riszeg-tető úton levő hajtűkanyarig (fehér-piros csíkos, illetve sárga EKE-feliratú jelzőszalagokkal), innen a CÉLig jelzőszalagokkal és festett piros sáv jelzésekkel is. 1

4 BEVEZETŐ Kós Károly hívó szó. Hívó szó minden magyarnak: anyaországinak és budapestinek, határon túlinak és erdélyinek, kalotaszeginek, székelyföldinek, sepsiszentgyörgyinek és még sorolhatnánk a magyarság évezredes lakhelyein élőket, akik számára Kós Károly neve egyszerre jelenti a magyarsághoz, az anyaföldhöz, Erdélyhez való ragaszkodást, a maradandó, népi építészetből táplálkozó, de mégis európai építészetet. (Dr. Kenyeres István) A Kós Károly emlék- és teljesítménytúrák során az építész Kós Károly pályafutása kezdeti ( ), egyben legizgalmasabb és legtermékenyebb alkotói időszakának három jelentős művét tekinthetjük meg: a Kakasos templomot a kolozsvári rajtnál, illetv e a Szen timrei-villát és a V arjúvárat Szt ánán, a célnál. Emlí tésre mél tó, hogy Kós Károly ebben a kezdeti időszakban valósította meg ékkövet jelentő főműveit, a b udapesti Álla tkertet és a s epsiszentgyörgyi Szék ely N emzeti M úzeumot, amelyek méltán emelték a magyar építészeti és művészeti világ kiemelkedő alakjává. Az emléktúra során, a Kolozsvártól Sztánáig vezető festői úton, felidézhetjük azokat a tájakat, amelyek Kós számára az alkotói hátteret jelentették, alkotói egyéniségét formálták, és ahol igazán otthon érezte magát. Napkeletről jöttem a nagy hegyek, súgó fenyvesek és kis faluk világából, ahol még álmodnak szűkszavú kemény magyarok csudás álmokat, ahol még mesélnek fehérhajú vén nótafák nagy régi időkről, elmúlt világról, elporladt emberekről. Abban a világban sok a rom, az elárvult puszta magyar templom. És sovány a föld és köves nagyon. Ott Erdélyországban. (Kós Károly) Kakasos templom Kós Károly életművének egyik legismertebb darabja Kolozsváron a Monostori úti református templom, a már építésekor is hangsúlyosan erdélyi magyar alkotás, ahova az építész a kalotaszegi templomok formakincséből és a népművészet motívumvilágából ihletett tapasztalatait mentette, de amelynek koncepciójában fellelhetők a századfordulóra jellemző szecessziós törekvések is. Követte a középkori eredetű katolikus templomokból átalakított református templomok példáját, a külsejében négy fiatornyos, a b elsejében p edig a nép i ép ítészet s ajátos elemei t f estett fakazet tás mennyezet, szószék, úrasztala, padok hordozó kalotaszegi templomok (a bánffyhunyadi, magyargyerőmonostori vagy éppen a magyarvalkói templom) példáját. A szakrális építmény tervezési folyamatáról ő maga íg y ír (Kós Károly: Életrajz, 1912): 2

5 Tél e lején sa játságos m ódon j utottam hozzá egy szép új építészeti munkához. Az újjászervezett é s a nyásított k olozsvár-monostori református egyházközség elhatározta, hogy a monostori úton megvásárolt kertes t elkére ú j t emplomot ép ít. A t emplom tervének e lkészítésével a h elybeli jó nevű Spada ép ítőmestert (é s vá llalkozót) b ízta meg. Viszont az elkészült tervrajz a presbitérium egy részének nem tetszett, s ezenfelül az építési költségelőirányzata jóval meghaladta az e gyházközség á ltal e c élból e lőirányzott k oronát. A p resbitérium tehát felküldte a tervet és költségvetést nekem Pestre, azzal a kéréssel, hogy mondjak róla vé leményt és t egyek es etleg ja vaslatot is. A t erv nekem nem tetszett... Ezt a vé leményemet indokoltan írásban fejtettem ki, de javaslat helyett, egy ugyanakkora befogadóképességű templom vázlattervét készítettem el, melynek végösszege viszont koronán belül maradt. Az e gyházközség e lfogadta vé leményezésemet, va lamint t ervjavaslatomat is, é s megbízott a kiviteli tervek elkészítésével. Az építkezés 1913 nyarának elején kezdődött, majd ugyanazon év végén az épület már tető alá is került. A templom legfontosabb díszítőeleme amely megjelenik az oszlopfőkbe vésve, a tornyot koronázó díszítésként, a lámpaterveken, a templom kovácsoltvas kerítésén a népi ornamentika egyik kedvelt motívuma, a kakas, a melyből a templom népszerű megnevezése is ered. Kós Károly jól ismerte a népi hiedelem mellett a kakas egyetemes szimbolisztikáját is: a na pfelkeltét jelző k ukorékolása miatt a f ény és a hajnal, ezáltal a születőben levő szellemi világosság madara; a hírnév, az éberség és a figyelem jelképe; a szer encséhez is ka pcsolódik; de kiemel t helyet kap a legt öbb vallás és hiedelemrendszer szimbólumai között is. A keresztény felfogásban is szimbolikus jelentéssel bír. A templom hosszanti elrendezése észak dél irányú. Alaprajza a román kori bazilikáéhoz has onlít: eg y magas abb f őhajóból és k ét alacs onyabb mellék hajóból áll, amelyek egy egyenes záródású apszisban végződnek. Lévén, hogy református templomról van szó, az a pszis nem ka p sajátos szerepet, ezért itt, a f őhajótól egy fallal elválasztva, a tanácsterem funkcióját tölti be. A déli oldalon a hajókhoz egy előcsarnok csatlakozik, mely magába foglalja a toronyba és a karzatra vezető lépcsőket. A nyugati mellékhomlokzathoz egy kis, négyzet alaprajzú portikusz csatlakozik. 3

6 A négyzet alaprajzú, magasabb torony, négy fiatornyával, meghatározó eleme a főhomlokzatnak és a t emplom egészének, míg a másik o ldalon elhelyezkedő, kör alaprajzú torony az eg yensúly és az összha ng megtartására és kif ejezésére szolgál. Mindkét toronynak funkcionális rendeltetése is van: a nagy toronyból lépcső vezet a karzathoz, majd a haranghoz, a hengeres torony lépcsője pedig szintén a karzatra való feljutást teszi lehetővé. A nagy torony sisakja alatt, egy egyszerű, római számokkal ellátott, a fal sík jából éppen csak kiemelkedő, nég yzet alakú toronyóra kapott helyet. Az otthonos hangulatot, az egyszerű, mindennapi ember környezetében fellelhető anyagok, eszközök, formák, motívumok használatát helyezte előtérbe, miközben a környezet adta lehetőségeket figyelembe véve, funkcionalitásra törekedett. Kós Károly az 1970-es években végzett külső felújítási munkákban is részt vett. Az utolsó felújítás 2013-ban valósult meg, a Konzol stúdió által készített építészeti felújítási tervek alapján, amikor a templomhajót fedő tető eternit lapjait zöld mázas Zsolnay cserepekre cserélték, megerősítették a t etőszerkezetet és f elújították a villanyhálózatot. Varjúvár...megszereztem tehát Sztánán, az állomáson is felül egy kicsi-kis darabocska meredek h egyoldalt, s oda r agasztottam e gy kicsi-kis házacskát. Kós K ároly eg ykori háza 1910-b en épült a sztánai állomástelepen, amely Kós munkásságának szellemi, cs aládjának mindennapi otthonává vált. A századf orduló E urópájában szá mos művész úg y t ekintett az o tthonra, min t egy újfajta életmód lehetőségére. Kós Károly szá mára a kalo taszegi Szt ána fal u mellett meg épített Varjúvár jelen tette az ideális életstílus megvalósításának eszközét, a nag yváros elhag yását a vidéki élet kedvéért. S én csa k állok a h egy peremén, és tudom, és érzem minden porcikámmal most, hogy kellős közepén állok itt annak a Kalotaszegnek, mely ingyen-ajándékul adta ne- 4

7 kem az ő csudálatos szépségének minden gazdagságát, amit lelke kincsesházában ezer esztendő munkájával gyűjtött és megőrzött. Eredetileg nyaralónak, művésztanyának készült, az első világháború kitörésekor előbb az építész ideiglenes, majd 1918 karácsonyától végleges otthona lett ben bővítették kétszintes toldással. Az emeleten dolgozó-, a földszinten cselédszoba volt, míg a k özépső épületrészben a f öldszinten konyha, az emelet en hálószoba, illetv e 1925-ig dolgozószoba volt. A jellegzet es toronyban alul az eb édlő, társalgó, felül a gyerekszoba, illetve 1925-ig a hálószoba kapott helyet októberében kifosztották, néhány évig egy sztánai gazda tulajdona volt, majd a család visszavásárolta. Szentimrei-villa A Szentimrei-villa 1925-ben készült el. Amint a mestergerenda szövege mondja: Épült ez a ház Isten segedelmével, a Nagyapa jóságából / Ágnesnek és Juditnak Kós Károly tervei után A.D Kezdetben a mai épületnek csak az északnyugati szárnya készül el ig nyaralóként működött, akkor a Szentimrei család kiköltözött Sztánára, és íg y a ház szüks égszerűen kiegészült a nég yzetes alaprajzú toronnyal, amely Kós Károly 1925-ös tervén már szerepelt. Ugyanebben az évben (1937) épül Kós Károly harmadik és egyben utolsó háza a Sztánai völgyben, a vasútállomás közvetlen szomszédságában található nyaraló, melyet lánytestvére, Kós Szidónia és családja számára tervezett. Ha figyelembe vesszük, hogy a Varjúvár 1925-ben bővült ki egy újabb épületszárnnyal, abban az évben, amikor a Szentimrei-villa épült, illetve 1937-ben, a Szentimrei-villa bővítésekor épült a nyaraló, akkor észrevehető, hogy a három sztánai ház egymást támogatva növekedett mai formájára. A Szen timrei-villában lakó személ yek szá mának nö vekedése mia tt (Kós K ároly idős édesanyját kik öltözteti Szt á- nára) b ővült a ház is: 1942-ben elk észült eg y egyszobás lakr ész, a t o- rony északkeleti homlokzatához t apasztva. Ez a már létező, földdel fedett pincére ép ült, ezzel magyarázható, hogy enyhén el va n f ordítva az ép ület többi részéhez képest. 5

8 A túraútvonal rövid ismertetése A Kós Károly 55 km-es kerékpártúra Kolozsvárról indul, majd a Kis-Szamos és a Nádas vízválasztóján halad. Balra a Kis-Szamos, a Kapus-patak, majd a Sebes-Körös völgyében kígyózik a Kolozsvár Bánffyhunyad Nagyvárad (DN1) országút, jobbra pedig, a Nádas völgyében, a Kolozsvár Nagyvárad vasútvonal. A Kós Károly 55-ös túrájának regulája: Jobbra erdő, balra legelő, azaz gerincutunkat kevés kivétellel jobb oldalról az erdő széle határolja, balra pedig kilátásunk van a völgyre. Az első szakaszon bal f elé Kolozsvárra, Szászfenesre, Gyalura, majd Magyarkapusra van rálátásunk. Gyalu után az o rszágút a K apus-patak völgyében halad t o- vább. Egy 703 m-es hágó után (itt van a körösfői átjátszó relé, valamint a Sebes-Körös forrása) az országút a Körös folyása mentén hatol be a Kalotaszegi-medencébe. Innen a túra útvonala egy vízválasztón, meredek lejtők nélküli, széles hátságon halad át a 745 m-es Riszeg-tető jelölte hármas csomópont felé. Ettől nyugatra a Sebes- Körös, északra a Kis-Szamos egyik mellékpataka, az Almás, keletre pedig a Kolozsvár felé futó Nádas indul el. A Riszeg-tetőről a többi Kós Károly emlék- és t eljesítménytúrával eg yező útvonalon közelítjük meg a cél pontot, a K ós Károly tervezte sztánai villákat. A túra jellemzői Az útvonal hossza (km): 52,6 (+5,9) Szintidő* (pihenőidőkkel) (hh:mm): 10:00 Javasolt pihenőidő összesen (hh:mm): 1:40 Teljes szintemelkedés (m): 1724 Teljes szintereszkedés (m): 1476 A túra nehézségi foka: közepes (esős, sáros időben nehéz). * Legkésőbb ig meg kell érkezni Sztánára, a Szentimrei-villához. Kiszállási pontok Azoknak a résztvevőknek, akik valamilyen okból nem tudják vagy nem akarják folytatni a túrát, a következő (autóval is könnyen megközelíthető) helyeket ajánljuk kiszállásra: a Kapulat-nyereg, a Gorbói országút (3. EP), Gyerővásárhely, a jegenyei műút (DJ 108C), illetve a kalotanádasi műút (135). 6

9 Találkozás juhászkutyákkal A túra útvonalán többször is elő fordulhat, hogy juhnyájak és működő esztenák mellett haladunk el, és az ezeket őrző kutyák felénk szaladnak. Arra számíthatunk, hogy a pásztorok nem minden esetben képesek arra, vagy törődnek azzal, hogy kordában tartsák kutyáikat. Mint szer vezőknek, nincs lehet őségünk a rra, hog y megszervezzük azt, hog y ilyen esetek ne forduljanak elő. Viszont tanácsot adhatunk arra vonatkozóan, hogy ilyen esetekben hogyan kell viselkedni: Ha azt észlel jük, hog y kutyák közelednek, semmiképpen se g yorsítsunk (!), ne próbáljunk elszaladni, mert NINCS erre esélyünk. Ne essünk pánikba, viselkedjünk nyugodtan. A kerékpárról LE KELL SZÁLLNI és ezt L ASSAN t olni. H a lá tjuk, hogy (uga tva) k özeledik vala melyik k utya, hir telen f orduljunk vele szembe, a k erékpárt magunk előtt t artva: il yenkor megi jed és hátrálni f og. Ezt k övetően n yugodtan folytassuk az utat. Ezek a k utyák az ál taluk sajátjuknak vélt területet védik a b etolakodóktól. A t erület határán kívül nem törődnek többé az áthaladókkal. A kutyákat a gyorsan mozgó célpont (kerékpáros, futó) hergeli, ilyenkor futnak és közelednek. A gyalogosan, lassan haladókat egy bizonyos távolságot (kb m) tartva kísérik, amíg elérik a védett terület határát. Eközben nem támadnak, csak időnként ijesztően ugatnak. A terület határához érkezve fokozatosan lassítanak, majd megállnak. Miután a lema radó k utyáktól megf elelőképpen (k b m-r e) el távolodtunk, m egpróbálhatunk vi sszaülni a k erékpárra és la ssan e lindulni. Fig yeljük, hogy a kutyák elkezdenek-e újra utánunk szaladni, vagy sem. Ha igen, tanácsos újra leszállni és egy ideig még gyalogosan haladni. NE dobáljuk kővel vagy egyéb tárgyakkal a kutyákat. Esetleg egy botot vagy husángot a kezünkben tarthatunk, de ne viselkedjünk támadóan. Lehetőség szerint, aki igényli, szerelje fel magát kutyariasztóval. 7

10 ELSŐ SZAKASZ Kolozsvár, Kakasos templom (RAJT) Kányafő (1. EP) 4,63 km, +149 m A Kakasos templomtól (360 m tszf m.) indulunk, a Mócok útján jobb felé. Betérünk jobbra az Ilie M ăcelaru (Damjanich) utcába (K-01), majd szintén jobbra, az Uzinii Electrice (Villamos) utcába (K-02). A 8

11 Elhaladunk az új sportcsarnok mellett, már láthatjuk a Hója gerincét, a Bornyúmált (422 m tszfm.) és a Törökvágást. Átkelünk a Garibaldi-hídon, majd ennek folytatásán, a Garibaldi utcán haladunk előre, a 14 Iulie (Hétvezér) térig. Itt jobbra térünk, majd balra, keresztezzük az Octavian Goga (Vasvári Pál) utcát, és a Traian Grozăvescu (Töhötöm) utcán haladunk előre a G eneral Eremia Grigorescu (Rákóczi) útig (K-03). Ezen balra tartunk, egészen a Törökvágás utcáig (K-04). Jobbra haladunk a Törökvágás nyergéig (390 m tszfm.), ahol balra térünk a Néprajzi Múzeum felé (K-05), majd 50 m u tán feltérünk balra a k ertek fölött húzódó útra (K-06, Nicolae Pătraşcu u.). Idáig 2,33 km-t tettünk meg. B Utunkat nyugati irányba, kertek mellett, majd a Hója-erdőben folytatjuk. Körülbelül 1,2 km után elágazáshoz érünk (K-07), itt tovább haladunk előre, nem térünk le jobbra. További 300 m-r e újabb leágazó csapásra bukkanunk (K-08), itt is elő re haladunk tovább. Újabb 300 m után keresztezünk egy k öves utat ( K-09), ezen balra felkanyarodunk a g erincre. Rövid idő után újabb elágazáshoz érünk (K-10): i tt mindeg y, mer re megyünk tovább, az utak később újra találkoznak. E gy á tjátszótorony közelében (K-11) érünk a g erincre, innen t ovábbhaladunk nyugati irányba, és ha marosan f eltűnik a K-07 9 Kányafő (Dl. H oia) magass ági pontja (1. EP, 509 m tszfm.).

12 C 10

13 K-08 K-09 K-10 K EP 11

14 MÁSODIK SZAKASZ Kányafő (1. EP) Bátori-hegy (2. EP) 9,52 km, +144 m Az ellenőrző ponttól tovább haladva a g erincen vezet az u tunk, végig a H ajtásvölgye fejének peremén. Alig 200 m után útelágazáshoz érünk (K-12). Innen balra, lefelé az Uliului (Kányafői) u. végéhez lehet jutni. Tovább haladunk előre 130 m-t, és újabb elágazás következik (K-13), itt jobbra felfelé tartunk, majd néhány méter után balra, az erdő szélén haladunk. 660 m után elágazik az erdő szélén haladó út (K-14): innen balra/előre kell továbbhaladni, amíg kiérünk az erdőből (K-15). Itt jobb f elé folytatjuk az utat, az erdő szélén. Alig 150 m u tán jobbra betérünk az erdőbe (K-16), egy jól észlelhető útra. 1,1 km-n yi ú tszakaszunk eg y k ör alak ú tisztásra vezet (K-17, UFO-tisztás / Poiana Rotundă). K özben elhalad unk a Szen t Pál-tető (533 m tszfm.) lapos csúcsa alatt. A tisztáson átkelünk, erdőben haladunk K-12 kb. 250 m-t, ma jd az er dőből kiérve (K- 18), ennek a szélén jobb ra megyünk tovább. 350 m után, egy régi határkőnél elágazik az út (K-19): innen balra/előre kell haladni. 750 m-t kerekezünk, amíg a Hajtás-völgyétől kb. 3 km-re, egy nyeregbe érünk (K-20). Balra alattunk a Bongár-patak völgye és a K is Bongár-forrás. Jobbra a Hosszú-patak völgyébe ereszkednek a magasfeszültségű vezeték oszlopai. Innen 1,5 km a Csigado mb (Dl. Melcului, 615 m). Szászfenes felett vagyunk. A jobb oldalunkon levő erdő szélén haladunk tovább. Az előbb említett nyeregtől számítva kb. 800 m távolságra, balra egy másik völgy nyílik, a Nagy-Bongár völgye (K-21). Kb. 5 perc alatt leereszkedhetünk a forráshoz. Miután kulacsainkat f eltöltöttük és ú jra elind ultunk, k b. 400 m u tán let érhetünk utunkról bal felé, és rövid sétát tehetünk a Csigadomb tetejéig, körülnézni. K-14 K-16 12

15 Visszatérve oda, ahonnan letértünk, folytatjuk túránkat. Nyugatra feltűnik a Kis- Martonos tető (Dl. Suceagului, 639 m tszfm.), és a füves szekérút kettéválik (K-22). A jobb oldali ág Szucság faluba vezet. Mi a bal oldali utat választjuk, amelyik többnyire a gerinc vonalát követi. A B 13

16 C Elhaladunk a Bagoly-sűrű mellett, majd egy gyümölcsösön át elérkezünk a Kis- Martonos alá. I nnen eg y földúton jobbra térünk, eg y rövid és mer edek kaptatón megérkezünk a tetőre (K-23), ahonnan látszik már a kopár Bátori-hegy. A Kis-Martonos tetőről nagyjából egyenes vonalban ereszkedünk le egy gabonaföldön keresztül vezető csapáson, amíg egy földúthoz érkezünk (K-24). Jobb oldalon egy nagyobb tanya látható. Mi balra tartunk, amíg a földút már ereszkedni kezd. Itt jobb oldalon találunk egy felfelé tartó füves ösvényt (K-25), amely a Bátori-hegy oldalán, bokrok között felvezet ennek tetejére (2. EP, 653 m tszfm.). K-17 K-18 K-19 K-20 14

17 K-21 K-21 K-22 K-23 K-24 K EP 15

18 HARMADIK SZAKASZ Bátori-hegy (2. EP) Gorbói országút (3. EP) 8,91 km, 29 m A B átori-hegyről elő re nézv e lá tjuk, hogy további utunk jórészt erdős gerincen halad tovább. Keresztezzük a Gyalu Szucság földutat (K-26, K apulat-nyereg), ma jd k b. 450 m után eg y széles ebb f öldúttal t alálkozunk (K-27). Ezen jobb ra térünk, még k b. 300 métert haladunk, és az A3 a utópálya építőtelepéhez érkezünk (K-28). Utunk jobbra kanyarodik, az autópálya nyomvonalát követve, és leereszkedik a pálya szintjére (K-29). Itt balra fordulunk, és rézsútosan átkelünk az épülő autópályán, a képen látható vízelvezető csatorna kezdetéig (K-30). A cs atornában balra, f elfelé haladunk, egészen ennek a v égéig, ahol jobbra kimászhatunk a magyarvistai útra (K-31), amelyen bal felé haladunk, amíg jobboldalt egy árnyékos erdei utat észlelünk (K-32). A t úra útvonala ezen f olytatódik, majd kiérünk az er dő szélére, ahol pihenésre alkalmas hel y fogad (K-33). Innen tovább kb. 100 m-t halad unk, majd egy elágazásnál (K-34) újra betérünk a Vistai-erdőbe. Az erdőben alig 100 m u tán újabb elágazást t alálunk (K-35), itt a jobb o ldali úton megyünk tovább. Másfél km után kettéválik az út (K-36), a jobb oldali ágat választjuk. Innen 700 m-re, elhaladunk egy már 2006 óta nem működő szivattyúház mellett, utunk egy farönkökkel bélelt vizesárkon vezet keresztül (K-37). A gerincutat (Bérci út) fákra festett H betűk jelölik (erdészek használják). Az út mellett láthatjuk a hajdani Gyalui járás és Nádasmenti járás közti határt jelölő köveket (pl. 1 km-re az előző MP-tól: K-38). A N emesek er dejében já runk. A szi vattyúháztól 3,3 km-r e le vő ú telágazásnál (K-39) a bal o ldali úton haladunk tovább. 350 mét er után keresztezünk egy erdei utat (K-40), itt tovább haladunk előre, és alig 500 m-nyi kerekezést követően elérjük a Magyarkapus Gorbó-műút melletti ellenőrző pontot (3. EP, 624 m tszfm.). K-26 K-26 K-27 16

19 K-28 K-29 K-30 K-31 K-32 A K-33 17

20 B C K-34 K-35 18

21 K-36 K-37 K-37 K-38 K-39 K EP 19

22 NEGYEDIK SZAKASZ Gorbói országút (3. EP) Gyerővásárhely, Református Parókia (4. EP) 11,51 km, +24 m Bélyegeztetés és energiacsomagunk átvétele után a műúton jobbra térünk, majd kb. 350 m-r e, mielőtt az ú t jobbra kanyarodik, balra b etérünk a m űút túloldalán induló úton, a Nemesek erdejébe (K-41). K-41 Előbb erdőben, majd füves úton, bokrok közt folytatjuk utunkat, aztán legelőn, bivalyferedők mellet t halad unk el, a bal o ldalunkon lá tható K öves-hegy (686 m tszfm.) oldalában. Miután kiérünk az er dő szélére, mindig a bal o ldalunkon levő erdőhöz közelebb eső úton kell haladni, nem letérni a völgy felé! Alig 1 km-nyire a gorbói úttól elágazáshoz érünk (K-42): itt mindegy, merre indulunk, mivel a két út nemsokára összefut. A bal oldali, felső út kevésbé sáros. A 20

23 Tehenek által kitaposott úton megyünk tovább, további 1,5 km u tán forráshoz/ itatóhoz érk ezünk ( K-43). I tt má r M agyarkapus (C ăpuşu M are) f ölött vag yunk. Előttünk a Katona-hegy (Straja, 697 m tszf m. erre nem kell felmásznunk, hanem jobbról megkerüljük) és a Medvepad-domb (Dl. Ursului, 737 m tszfm.). Miután vízkészletünket feltöltöttük, 600 m-nyi utat követően, a Nagyerdő szélén, elhaladunk a G esztrágy (Straja) faluba vezető leágazás mellett (K-44). Rövidesen, alig 200 m után egy újabb V alakú elágazás állít választás elé (K-45): itt is mindegy, ennek melyik ágát választjuk, ezek később összefutnak. Innen fél km-nyire leágazik a Mákóba (Macău) tartó út (K-46). A túra balra, felfelé, a gerinc irányában folytatódik. K-43 Szinten haladunk, majd a g erinc emelkedik, és jobb ról rálátunk Mákóra, majd balról a völgybeli országútra és Magyarkiskapusra (Căpuşu Mic). A gorbói úttól 5,5 km-r e, a g esztrágyi letérőtől 2,4 km-r e a M edvepad tetejére (K-47) érünk. Innen 750 m-t haladunk a gerincen, erdőszélen, majd betérünk jobbra az erdőbe (K-48). 1,2 km hosszú erdei szakasz után, az erdő széléhez érünk (K-49), és a balra felfelé tartó csapáson kell tovább haladnunk, a dombon levő magasfeszültségű oszlop irányába. A tetőre érve jobbra tartunk és hamarosan kiérünk a Gyerőffy-szöktetőre (K-50, 694 m tszfm.). Innen már látszik Gyerővásárhely (Dumbrava) és az odavezető út is. A szöktetőről jobbra indulunk, a b okros rész jobb o ldalán haladunk, majd 470 m után balra betérünk a bokrok közötti ösvényen (K-51). Kb. 1,5 km-en k eresztül kíg yózik az ú t a hegyoldalban lefelé, amíg elhaladunk egy, a jobb o ldalunkon levő pásztorkunyhó mellett (K-52). Innen az ösvény balra, felfelé kanyarogva visz a tetőre, ahonnan majd beereszkedünk Gyerővásárhelyre. A falu központjához közeli elágazásnál ( K-53) jobbra fordulunk, elhaladunk a templom mellet t, és meg érkezünk a mög ötte le vő r eformátus pa rókiára (4. EP, 648 m tszfm.), ahol megpihenünk és igazolólapunkat lebélyegeztetjük. 21

24 B K-44 K-46 22

25 K-48 K-49 K-50 K-51 K-52 C 4. EP 23

26 ÖTÖDIK SZAKASZ Gyerővásárhely, Református Parókia (4. EP) Jegenyei menedékház (5. EP) 6,34 km, 62 m Miután pihentünk, meglátogathatjuk az 1831-ben épített templomot. Indulás előtt tanácsos vízkészletünket feltölteni, mert a t ovábbiakban már nem találkozunk forrással. A falu központjában le vő fenyőligetnél balra t érünk ( K-54), majd 100 m u tán jobbra (K-55), és a faluból kivezető gödrös aszfaltúton haladunk egy keveset. 350 m után erről az útról letérünk jobbra, egy földútra (K-56), az országútra merőlegesen, majd innen 200 m-r e ismét jobbra, egy szekérútra (K-57), amely az országúttal majdnem párhuzamosan, szinten halad. Balra nézve láthatjuk a tetőn levő mobil- és egyéb távközlési antennákat. Gyerővásárhely A 24

27 K-54 K-56 K-57 K-58 Amikor ez az ú t a P ányiki-tetőn (K-58) becsatlakozik a f őútba, mi a f őút mellett jobboldalt haladó me zei ú ton meg yünk t ovább 1 km-t, ma jd er ről jobb ra t érünk (K-59) egy szekérúton, és felmászunk egy dombtetőre. Innen völgyfejek peremén haladunk a Nagyerdő irányába. Balra nézve a távolban látjuk a körösfői átjátszótornyot. A dombtetőn jobbra kanyarodunk egy füves útra, a jobboldalt levő bokrok mentén (K-60). Nagyjából a 700 m-es szinten, Szent László-pénzzel beszórt úton, 600 m után elérjük a Nagyerdő szélét (K-61). Megjegyzés: esős-sáros időben tanácsos a K-56 MP-nál balra kanyarodva, az aszfaltúton tovább haladni egészen a főútig, majd azon fel a tetőig, elkerülve az ag yagos-sáros szekérutat. K-60 K-61 25

28 B 26

29 Tovább kerekezünk nyugati irányba az erdőben haladó ösvényen, 350 m után egy tisztásra érünk, ahol tekintélyes méretű szemétdombot találunk (K-62). Innen balra k ell haladni, az er dő szélén le vő bokrok mellett, és 400 m u tán kiérünk az erdő szélére (K-63). K-62 K-63 K-63 A továbbiakban 200 méteren keresztül toljuk a kerékpárt az erdő szélével párhuzamosan, a Jegenyébe vezető aszfaltozott útig (K-64). Ezen jobbra térve haladunk 1,75 km-t az ú t bal oldalán levő jegenyei menedékházig, a k övetkező ellenő rző p ontig. (5. EP, 586 m tszfm.). A p ontbírónál b élyegeztetünk és megpihenünk (mert a k övetkező szakasz elején 2 km-es szakaszon 150 m-n yi szintkülönbséget k ell legyűrnünk). 27 K EP

30 HATODIK SZAKASZ Jegenyei menedékház (5. EP) Riszeg-tető (6. EP) 7,75 km, +159 m A menedékháztól visszaindulunk felfelé az úton, majd 1 km u tán, eg y éles bal kanyarban, az országútról jobbra letér egy makadámút Kalotanádas (Nadăşu) falu, illetve a jegenyei kőbánya felé (K-65). Ezen haladunk 130 métert, míg egy elágazáshoz érünk (K-66). A bal o ldali, előre tartó ágon haladunk további 160 m-t, a míg jobboldalt egy pásztorkunyhót látunk. Ezzel szemben balra fordulunk, és betérünk az erdőbe egy szekérúton (K-67). Aránylag meredek, de rövid (90 m szintemelkedés 700 m-en) ú tszakasz u tán elér jük az erdő szélét, aho l megp ihenhetünk (K-68). Alattunk az elhagyatott körösfői motel. K-65 K-66 K-67 K-68 Innen tovább jobb f elé, erdőszélen haladunk tovább egy egyre jobban kivehető füves szekérúton 670 m-t, a míg az ú t újra egy erdősávon vezet át (K-69). A r övid (660 m-nyi) erdei szakaszon előbb enyhén balra tart és emelkedik az út, majd szinten haladunk, végül kicsit jobbra kanyarodva ereszkedünk az erdő sarkán levő tisztásig (K-70). Innen már nyílt terepen visz az utunk, végig az erdő szélével párhuzamosan, az elején kicsit emelkedve. 28

31 A 29

32 B K-69 K-70 K-71 Kb. 1 km után elágazáshoz érünk (K-71), innen bal felé Körösfőre lehet menni, a távolban feltűnik a falu zsindelyes templomtornya. Mi jobbra indulunk, az erdő szélével párhuzamosan haladó füves úton. 500 m-t gyorsan tekerve, keresztezzük a tőlünk jobbra levő Kalotanádasra vezető aszfaltos utat (K-72). A jegenyei EP-tól idáig 5,7 km-t tettünk meg. 30

33 Átkelünk az úton, és a bozót szélét követve, alig 900 m-en megmásszuk az Ordományos-dombot (737 m tszfm.). Lehetőleg a domb peremén haladjunk, a kerékpárt tolva, amíg elérkezünk a dombtetőt jelző kőig (K-73). Innen szép rálátásunk van az eddig megtett útra és Körösfőre. Nagyon figyeljünk az alacsony és tövises cserjékre, ezen a terepen könnyen kilyukadhat a kerékpár gumija! Jobbra nézve jól kivehető a Riszeg-tetőn levő hatalmas átjátszótorony és az odavezető út. Óvatosan (a tövises bokrokat figyelve!), toronyiránt ereszkedünk 800 m-t, amíg keresztezzük a Körösfőről a Riszeg-tetőre vezető utat (K-74). K-72 K-74 Ezen jobbra indulunk, majd 600 m után, egy hajtűkanyarban (K-75) balra fordulunk. Erdős részen keresztül haladunk tovább a t ető felé. 300 m u tán, a jelzés eket követve feltérünk balra (K-76), és megcélozzuk a tőlünk immár alig 400 m-re levő Riszeg-tetőt, a túra legmagasabb pontját (6. EP, 745 m tszfm.). K-75 K EP 31

34 HETEDIK SZAKASZ Riszeg-tető (6. EP) Szentimrei-villa (CÉL) 3,92 km, 201 m Igazolólapunk bélyegeztetése után, a Riszeg-tetőről visszaindulunk azon az úton, amelyen feljöttünk, egészen a hajtűkanyarig (K-75). Itt, a jól látható piros sáv jelzést követve balra fordulunk, az erdőbe. Tovább lomberdőben haladunk. Kb. 400 m után elágazáshoz érünk (K-77), innen a jelzés ek tovább előre irányítanak. 1 km m úlva kiérünk az erdő szélére, de néhány méter után, a jelzéseket követve újra be kell térnünk az erdőbe (K-78). K-77 K-78 Egy ideig (450 m-t) az er dő szélével párhuzamosan haladunk, majd jobbra kanyarodunk a jelzés ek nyomán, és mer edeken (FIGYELEM!) ereszkedünk az er dő széléig, a Sztána-patak völgyébe. Egyenesen előre átkelünk egy tisztáson, majd a patak hídján, és balra fordulunk (K-79). A jelzet t úton továbbhaladunk, és 600 m után megérkezünk a Varjúvárhoz (K-80). Ettől jobbra, 200 m-r e, a Szen timrei-villánál va n az 55 km-es túra CÉLja. Itt a Szentimrei Alapítvány tejfölös-túrós-tepertyűs p uliszkával f ogja megvendégelni a t úrázókat. Hideg ital fogyasztására is lesz lehetőség. K-80 32

35 33

36 VISSZAUTAZÁS KOLOZSVÁRRA Szentimrei-villa E60-as főút, Delia Panzió 5,89 km, +63 m A visszatérés Kolozsvárra lehetséges a szervezők által biztosított mikrobuszokkal vagy autóbuszokkal és kerékpár-szállításra alkalmas járművekkel. A CÉLba való érkezés és pihenés után, óra körül a résztvevők együtt elindulnak Kalotanádas felé. A Szentimrei-villától balra indulunk, felfelé, a Csiga-domb irányába. Földes-köves utunk jobbról kerüli meg a dombot, és kb. 800 m után felérünk egy magaslatra (K-81). Az ú t jobbra kanyarodik, és balo ldalt a v ölgyben megpillantjuk Kalotanádast. Ezután szinten haladunk 2 km-t, egészen a 135-ös kalotanádasi műútig (K-82). Ezen jobbra térünk. Kb. 1,6 km-en keresztül 60 m-t emelkedik az út, míg elérjük a tetőt (K-72). Innen 1,3 km-t v égig ereszkedünk, amíg keresztezzük az E60-as nemzet közi országutat (K-83), amelyen balra t érünk, és 100 m u tán megérkezünk a D elia Panzióhoz. Itt találkozunk a ránk várakozó szállító járművekkel. Esős-sáros időben, a gerincről induló füves ösvényen hamar le tudunk ereszkedni Kalotanádasra (a szinten haladó út ilyenkor nagyon sáros, kerékpározásra alkalmatlan). A falu aszfaltozott útját keresztezve jobbra fordulunk, és a falu végéig kerekezünk, ahol egy szélesebb, nagy járművek fordulására alkalmas helyen várnak a résztvevőkre a szállító járművek. A túrázókat a Kolozsvár bejáratánál levő Pólus Center parkolójáig szállítjuk. Hazautazás vonattal A résztvevők önállóan is visszatérhetnek Kolozsvárra, saját költségükön, vonattal, a sztánai vasútállomástól: a TFC IR os járattal, kor (a vonatjegy ára 5,50 lej, a kerékpárjegy ára 5 lej). a CFR R-3630-as járattal, kor (a vonatjegy ára 5,20 lej, a kerékpárjegy ára 5 lej). Szálláslehetőség Sztánán Azok, akik a túra végén nem akarnak visszatérni Kolozsvárra, előzetes foglalással megszállhatnak a Szentimrei-villában. A szállás ára egy éjszakára lej, melegvizes zuhanyozási lehetőséggel. Foglalás és további információk: riszeg2004@yahoo.com, ,

37 35

38 ÚTVONALPROFIL 36

39 ELLENŐRZŐ PONTOK ADATAI EP EP neve Eddig megtett táv (km) Célig még van (km) Köv. EP-ig még van (km) Tszfm. (m) Szintkülönbség a köv. EP-ig (m) Ajánlott max. pihenési idő (perc) RAJT Kolozsvár, Kakasos templom 0 52,58 4, EP Kányafő 4,63 47,95 9, EP Bátori-hegy 14,15 38,43 8, EP Gorbói országút 23,06 29,52 11, (étkezés) 4. EP Gyerővásárhely, Református Parókia 34,57 18,01 6, EP Jegenyei menedékház 40,91 11,67 7, EP Riszeg-tető 48,66 3,92 3, CÉL Sztána, Szentimrei-villa 52,

40 Kós IGAZOLÓLAP RAJT Kolozsvár, Kakasos templom Nyitva: 7:00 7:30 N E Tszfm. 360 m 1. EP Kányafő 2. EP Bátori-hegy 3. EP Gorbói országút Nyitva: 7:30 8:45 Nyitva: 8:30 10:35 Nyitva: 9:20 12:25 Megtett táv Tszfm. Megtett táv Tszfm. Megtett táv Tszfm. 4,63 km 509 m 14,15 km 653 m 23,06 km 624 m N E N ' E ' N E EP Gyerővásárhely 5. EP Jegenyei menedékház 6. EP Riszeg-tető Nyitva: 10:25 14:00 Nyitva: 11:00 15:30 Nyitva: 11:40 17:00 Megtett táv Tszfm. Megtett táv Tszfm. Megtett táv Tszfm. 34,57 km 648 m 40,91 km 586 m 48,66 km 745 m N ' E N ' E N E

41 CÉL Sztána, Szentimrei-villa Nyitva: 12:00 17:30 Megtett táv Tszfm. 52,58 km 544 m N E IGAZOLÁS A szemközti oldalon megnevezett kerékpáros túrázó a KÓS KÁROLY Kerékpáros Emlék- és Teljesítménytúra II. kiírásán részt vett, a túrát teljesítette, a jelvény viselésére jogosult.... célbíró 39

42 Tartalom Köszöntő...1 Bevezető...2 Kakasos templom...2 Varjúvár...4 Szentimrei-villa...5 A túraútvonal rövid ismertetése...6 Találkozás juhászkutyákkal...7 Első szakasz: Kolozsvár, Kakasos templom (RAJT) Kányafő (1. EP)...8 Második szakasz: Kányafő (1. EP) Bátori-hegy (2. EP)...12 Harmadik szakasz: Bátori-hegy (2. EP) Gorbói országút (3. EP)...16 Negyedik szakasz: Gorbói országút (3. EP) Gyerővásárhely, Református Parókia (4. EP)...20 Ötödik szakasz: Gyerővásárhely, Református Parókia (4. EP) Jegenyei menedékház (5. EP)...24 Hatodik szakasz: Jegenyei menedékház (5. EP) Riszeg-tető (6. EP)...28 Hetedik szakasz: Riszeg-tető (6. EP) Szentimrei-villa (CÉL)...32 Visszautazás Kolozsvárra: Szentimrei-villa E60-as főút, Delia Panzió...34 Útvonalprofil...36 Ellenőrző pontok adatai...37 Igazolólap...38 Igazolás

43 Főtámogató: Támogatók: Médiapartnerek:

44

TÚRAKALAUZ 2018/4. szám

TÚRAKALAUZ 2018/4. szám EKE Kolozsvár 1891 túrakalauzok Kós Károly Gyalogos Emlék- és Teljesítménytúrák XV. kiírás TÚRAKALAUZ 2018/4. szám 2018 10 km Erdélyi Kárpát Egyesület Kolozsvár 1891 Kedves túratársunk! Szeretettel köszöntünk

Részletesebben

Köszöntünk a Szent László teljesítménytúrán!

Köszöntünk a Szent László teljesítménytúrán! Köszöntünk a Szent László teljesítménytúrán! A teljesítménytúra távjai: 34,3 km, illetve 15,6 km. A távokhoz rendelt szintidők 10 óra, illetve 6 óra. Az ellenőrzőpontok 6 km/h sebességre nyitnak és az

Részletesebben

TÚRAKALAUZ. Jókai Mór Gyalogos Emlék- és Teljesítménytúra az Egy az Isten földjén. XX. kiírás Erdélyi Kárpát Egyesület Kolozsvár 1891

TÚRAKALAUZ. Jókai Mór Gyalogos Emlék- és Teljesítménytúra az Egy az Isten földjén. XX. kiírás Erdélyi Kárpát Egyesület Kolozsvár 1891 Jókai Mór Gyalogos Emlék- és Teljesítménytúra az Egy az Isten földjén TÚRAKALAUZ XX. kiírás 2017 Erdélyi Kárpát Egyesület Kolozsvár 1891 Kolozsvári Magyar Diákszövetség Szervezők Branea Róbert (EKE) 0723-400496

Részletesebben

Szeretettel köszöntünk a Mátra teljesítménytúrán!

Szeretettel köszöntünk a Mátra teljesítménytúrán! Szeretettel köszöntünk a Mátra teljesítménytúrán! A túra távja 39,1 km, amit 11 óra alatt kell teljesíteni. Figyelem! Az ellenőrzőpontok 6 km/h sebességre nyitnak! Ezt vedd figyelembe, ha gyorsabban akarsz

Részletesebben

Tolnai Hegyhát 35/30/25 teljesítménytúra Kedves Túratárs!

Tolnai Hegyhát 35/30/25 teljesítménytúra Kedves Túratárs! TÁJAK KOROK MÚZEUMOK EGYESÜLET KURD KÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATALA VÖLGYSÉG TURISTA EGYESÜLET Tolnai Hegyhát 35/30/25 teljesítménytúra Kedves Túratárs! Örömmel üdvözöljük a Tolnai Hegyhát 35 elnevezésű

Részletesebben

TÚRAKALAUZ 2019/2. szám

TÚRAKALAUZ 2019/2. szám EKE Kolozsvár 1891 túrakalauzok Jókai Mór Kerékpáros Emlék- és Teljesítménytúra az Egy az Isten földjén IV. kiírás 2019 TÚRAKALAUZ 2019/2. szám Erdélyi Kárpát Egyesület Kolozsvár 1891 Szerkesztő: Branea

Részletesebben

Útvonalvezető (15 km ) Itt a jelzések jobbra felkanyarodnak a dombtetőre mi azonban egyenesen haladunk tovább!!!

Útvonalvezető (15 km ) Itt a jelzések jobbra felkanyarodnak a dombtetőre mi azonban egyenesen haladunk tovább!!! Útvonalvezető (15 km ) A kastély kapuján kilépve egyenesen haladunk és 100m után elérjük az OKT kék, a Cserehát turistája piros jelzését. Jobbra fordulunk és a római katolikus templom felé haladunk. A

Részletesebben

Tolnai Hegyhát 40/30/25/15 teljesítménytúra Kedves Túratárs!

Tolnai Hegyhát 40/30/25/15 teljesítménytúra Kedves Túratárs! TÁJAK KOROK MÚZEUMOK EGYESÜLET és KURD KÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATALA Tolnai Hegyhát 40/30/25/15 teljesítménytúra Kedves Túratárs! Örömmel üdvözöljük a Tájak Korok Múzeumok Egyesület ( TKME ) és Kurd község

Részletesebben

Tolnai Hegyhát 35/30/25 teljesítménytúra Kedves Túratárs!

Tolnai Hegyhát 35/30/25 teljesítménytúra Kedves Túratárs! TÁJAK KOROK MÚZEUMOK EGYESÜLET KURD KÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATALA VÖLGYSÉG TURISTA EGYESÜLET Tolnai Hegyhát 35/30/25 teljesítménytúra Kedves Túratárs! Örömmel üdvözöljük a Tolnai Hegyhát 25 elnevezésű

Részletesebben

A Felsővadászi Diáksport Egyesület Rendezvénye VII. M A G A S H E G Y teljesítménytúra. Útvonalvezető, igazoló füzet 2014.szeptember 27.

A Felsővadászi Diáksport Egyesület Rendezvénye VII. M A G A S H E G Y teljesítménytúra. Útvonalvezető, igazoló füzet 2014.szeptember 27. Név :.. Rajtszám : Indulási idő :.. Táv:.. Érkezési idő: Irota, Görög Katolikus Templom Nyésta,Római Katolikus Templom Gagybátor, Ref.Templom Szanticska,Völgy út 38. A Felsővadászi Diáksport Egyesület

Részletesebben

25.Útvonal: Csobot-bükk-tisztás (1170 m) - Rakottyás-völgy - Leonte-domb - Bélbor község (880 m)

25.Útvonal: Csobot-bükk-tisztás (1170 m) - Rakottyás-völgy - Leonte-domb - Bélbor község (880 m) Bélbor útvonalai 24.Útvonal: Bükk-havas (1309 m) - Csobot-bükk-csúcs (1254 m) - a Rakottyás telep alatti út (900 m) - Obcsina-csúcs (1387 m) - Malom-bérc (1380 m) - Köves-mező (1380 m) - Kistoplica-mező

Részletesebben

Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ

Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó Jelzése: piros

Részletesebben

TÚRAKALAUZ 2018/2. szám

TÚRAKALAUZ 2018/2. szám EKE Kolozsvár 1891 túrakalauzok Jókai Mór Kerékpáros Emlék- és Teljesítménytúra az Egy az Isten földjén III. kiírás 2018 TÚRAKALAUZ 2018/2. szám Erdélyi Kárpát Egyesület Kolozsvár 1891 Szervezők Branea

Részletesebben

FÓTI-SOMLYÓ 30 TELJESÍTMÉNYTÚRA IGAZOLÓFÜZETE

FÓTI-SOMLYÓ 30 TELJESÍTMÉNYTÚRA IGAZOLÓFÜZETE FÓTI-SOMLYÓ 30 TELJESÍTMÉNYTÚRA IGAZOLÓFÜZETE Rendezők: Útvonalkövetők Klubja Teljesítménytúrázók Társasága Gödöllő Fóti-Somlyó Alsógöd, 2011. december 30. - 1 - Tisztelt Sporttárs! Szeretettel üdvözlünk

Részletesebben

Balatonszőlősi kirándulások. Balatonszőlősről induló gyalogos kirándulási lehetőségek, fotótúra- pontok és ajánlott túra- útvonalak

Balatonszőlősi kirándulások. Balatonszőlősről induló gyalogos kirándulási lehetőségek, fotótúra- pontok és ajánlott túra- útvonalak Balatonszőlősi kirándulások Balatonszőlősről induló gyalogos kirándulási lehetőségek, fotótúra- pontok és ajánlott túra- útvonalak 1. útvonal A falu nyugati végén, a 2. számú fotótúra- ponttól indulunk.

Részletesebben

A Via Margaritarum útleírása Sóly-Veszprém-Pápakovácsi

A Via Margaritarum útleírása Sóly-Veszprém-Pápakovácsi Jelzés Útvonal: Sóly-Litér Nehézség Úttípus Sóly 207 0,00 Gy A vasúti sínek keresztezése után rögtön jobbra ráfordulunk egy ra, szántóföldek között haladunk. Jelzésre nem sok helyen volt mód, de az út

Részletesebben

Szeretettel köszöntünk a Mátra teljesítménytúrán!

Szeretettel köszöntünk a Mátra teljesítménytúrán! Szeretettel köszöntünk a Mátra teljesítménytúrán! A túra távja 59,1 km, amit - 6:00 indulási idővel- 16 óra alatt kell teljesíteni. 6-8:00 ig saját idő terhére lehet indulni! A cél 22:00-kor bezár Mátrakeresztesre

Részletesebben

Kösiszeg - Kunhalom Kerékpáros Körtúra

Kösiszeg - Kunhalom Kerékpáros Körtúra Kösiszeg - Kunhalom Kerékpáros Körtúra Túraútvonal leírás 0 km. Hajdúszoboszló, Bocskai u. 12. A túra kiindulási pontja a hajdúszoboszlói Bocskai István Múzeum. Nyitva tartás: hétfő kivételével naponta

Részletesebben

XIII. BÖRZSÖNY VÁNDORTÚRA

XIII. BÖRZSÖNY VÁNDORTÚRA Rajtszám: Név:.. Rajt:. BÖRSÖNY AKCIÓCSOORT XIII. BÖRSÖNY VÁNDORTÚRA Cél:.. Nagy-Kőszikla-hegy (4 km) 7:3 11: Szokolya-Riezner (1,1 km) 8:3 12:45 app-hegyi kilátó (13 km) 9: 13:3 Deszkametsző-völgy (16,2

Részletesebben

RÉGI TEMPLOMOK NYOMÁBAN ---------- 5. ----------

RÉGI TEMPLOMOK NYOMÁBAN ---------- 5. ---------- RÉGI TEMPLOMOK NYOMÁBAN ---------- 5. ---------- Monostorapáti, 2015.11.29. A túra fontosabb adatai (35* km) Túránk főbb pontjai / 35* km Jelzés Táv (km) Szint (m) Ep. Nyitva Monostorapáti, Vén Platán

Részletesebben

Az Őrség és a Vendvidék teljesítménytúrák hivatalos honlapja

Az Őrség és a Vendvidék teljesítménytúrák hivatalos honlapja Az Őrség és a Vendvidék teljesítménytúrák hivatalos honlapja Kezdőlap ŐRSÉG 50 ŐRSÉG 30 ŐRSÉG 20 VENDVIDÉK 25 VENDVIDÉK 12 Térképek Statisztika Képek TTT HVTE Őriszentpéter Felsőszölnök ŐNPI Őrség.INFO

Részletesebben

Gyakorló feladatok Egyenletes mozgások

Gyakorló feladatok Egyenletes mozgások Gyakorló feladatok Egyenletes mozgások 1. Egy hajó 18 km-t halad északra 36 km/h állandó sebességgel, majd 24 km-t nyugatra 54 km/h állandó sebességgel. Mekkora az elmozdulás, a megtett út, és az egész

Részletesebben

TÚRAKALAUZ. Vasvári Pál Kerékpáros Emlék- és Teljesítménytúra a Vasvári-havasokba. XVI. kiírás Erdélyi Kárpát Egyesület Kolozsvár 1891

TÚRAKALAUZ. Vasvári Pál Kerékpáros Emlék- és Teljesítménytúra a Vasvári-havasokba. XVI. kiírás Erdélyi Kárpát Egyesület Kolozsvár 1891 Vasvári Pál Kerékpáros Emlék- és Teljesítménytúra a Vasvári-havasokba TÚRAKALAUZ XVI. kiírás 2016 Erdélyi Kárpát Egyesület Kolozsvár 1891 Kolozsvári Magyar Diákszövetség Szervezők Branea Róbert (EKE) 0723-400496

Részletesebben

ELLENŐRZŐPONTOK IGAZOLÁSA. 1. ep., Segítő szűz-forrás 2. ep., Ipolyszög, parkoló 3. ep., Kecske-domb

ELLENŐRZŐPONTOK IGAZOLÁSA. 1. ep., Segítő szűz-forrás 2. ep., Ipolyszög, parkoló 3. ep., Kecske-domb ELLENŐRŐONTO IGAOLÁA 1. ep., egítő szűz-forrás 2. ep., Ipolyszög, parkoló 3. ep., ecske-domb 4. ep., Csesztve, élelmiszerbolt 5. ep., zente, pihenőpark 6. ep., Mohora, Mikszáth- Mauks-emlékpark 7. ep.,

Részletesebben

Szent Benedek Zarándoklat. Útleírás

Szent Benedek Zarándoklat. Útleírás Szent Benedek Zarándoklat Útleírás Pannonhalma-Bakonyszentlászló Az út az apátság kapujánál kezdődik. Lemegyünk jobbra a lépcsőn, majd egy meredek úton elindulunk lefelé. Nemsokára lesz egy elágazás, ahol

Részletesebben

Németh László emléktúra Hűvösvölgy Normafa Péterhegy

Németh László emléktúra Hűvösvölgy Normafa Péterhegy Rajtszám Indulási idő Érkezési idő 1. ellenőrző pont 2. ellenőrző pont 3. ellenőrző pont 4. ellenőrző Németh László emléktúra Hűvösvölgy Normafa Péterhegy Fazekas-hegy 5. ellenőrző pont Adyliget Feketefej

Részletesebben

Németh László emléktúra Hűvösvölgy Normafa Péterhegy

Németh László emléktúra Hűvösvölgy Normafa Péterhegy Rajtszám Indulási idő Érkezési idő 1. ellenőrző pont 2. ellenőrző pont 3. ellenőrző pont 4. ellenőrző Németh László emléktúra Hűvösvölgy Normafa Péterhegy Fazekas-hegy 5. ellenőrző pont Adyliget Feketefej

Részletesebben

354748 aszfalt keskeny műút A 94 m 1 m 0 m J (Ady Endre utca) 1 T20_1 306301 aszfalt keskeny műút A 63 m 1 m 0 m NxJ3 COMMENT 1 T20_1

354748 aszfalt keskeny műút A 94 m 1 m 0 m J (Ady Endre utca) 1 T20_1 306301 aszfalt keskeny műút A 63 m 1 m 0 m NxJ3 COMMENT 1 T20_1 Mátraverebély 918234 aszfalt keskeny műút A 145 m 0 m 0 m 1 T20_1 918235 aszfalt keskeny műút A 223 m 1 m 0 m 1 T20_1 354747 aszfalt keskeny műút A 123 m 1 m 0 m J (Ságvári Endre utca) 1 T20_1 Móricz kocsma

Részletesebben

VII. Czárán Gyula Nyomában emlék és teljesítménytúra

VII. Czárán Gyula Nyomában emlék és teljesítménytúra Erdélyi Kárpát Egyesület- Bihar Megye VII. Czárán Gyula Nyomában emlék és teljesítménytúra Rendezők: Erdélyi Kárpát Egyesület - Bihar Megye Szervezők: Székely Zoltán: szekely.zoltan@sherpa.ro, Tel: (00-4

Részletesebben

5. Egy 21 méter magas épület emelkedési szögben látszik. A teodolit magassága 1,6 m. Milyen messze van tőlünk az épület?

5. Egy 21 méter magas épület emelkedési szögben látszik. A teodolit magassága 1,6 m. Milyen messze van tőlünk az épület? Gyakorlás 1. Az út emelkedésének nevezzük annak a szögnek a tangensét, amelyet az út a vízszintessel bezár. Ezt általában %-ban adják meg. (100 %-os emelkedésű a vízszintessel 1 tangensű szöget bezáró

Részletesebben

Találkozzunk tavasszal a következő emléktúrán!

Találkozzunk tavasszal a következő emléktúrán! A túra szervezésében nyújtott segítséget köszönjük a 212. számú Bornemissza Gergely Cserkészcsapatnak! Főszervező: Soóváry Bálint Elérhetőségek: +36 30 372 3103, soobalint@freemail.hu Találkozzunk tavasszal

Részletesebben

Az Országos Kéktúra (OKT) útvonala (Írott-kő Hollóháza) Tapolca. Forrás: turistautak.hu. # Burkolat Szélesség Járhatóság HOSSZ FEL LE W IKON C SZ T

Az Országos Kéktúra (OKT) útvonala (Írott-kő Hollóháza) Tapolca. Forrás: turistautak.hu. # Burkolat Szélesség Járhatóság HOSSZ FEL LE W IKON C SZ T # Burkolat Szélesség Járhatóság HOSSZ FEL LE W IKON C SZ T Tapolca 739490 aszfalt országút A 8 m 0 m 0 m Jobbra Széchenyi utca 1 T05_1 739491 aszfalt országút A 60 m 1 m 0 m Jobbra Damjanich utca 1 T05_1

Részletesebben

Start Autó Eger Rallye 2009. Április. 3-5

Start Autó Eger Rallye 2009. Április. 3-5 2009. Április. 3-5 2/21 2009. Április. 3-5. 3/21 2009. Április. 3-5 4/21 Általános információk: Sajtó iroda: Hotel Eger, Eger, Szálloda u. 1-3. Szervízpark: Eger Kistályai u. - Bosch Rexroth Ipar terület

Részletesebben

Mozgással kapcsolatos feladatok

Mozgással kapcsolatos feladatok Mozgással kapcsolatos feladatok Olyan feladatok, amelyekben az út, id és a sebesség szerepel. Az egyenes vonalú egyenletes mozgás esetén jelölje s= a megtett utat, v= a sebességet, t= az id t. Ekkor érvényesek

Részletesebben

Permanens IVV Vándorlás Vinye -35. Név: Lakcím: Egyesület: Időpont:

Permanens IVV Vándorlás Vinye -35. Név: Lakcím: Egyesület: Időpont: Név: Lakcím: Egyesület: Időpont: Permanens IVV Vándorlás Vinye -35 Kapcsolat: Orbán Imre 8523 Egyházaskesző Kossuth utca 7. Telefon: 06/70/942-4410 E-mail: bakonyturistaja@googlemail.com Hernády Endre:

Részletesebben

Verecke 30 km. Teljesítménytúra a Borzsa-havasban. Útvonalleírás, igazolófüzet

Verecke 30 km. Teljesítménytúra a Borzsa-havasban. Útvonalleírás, igazolófüzet Verecke 30 km Teljesítménytúra a Borzsa-havasban Útvonalleírás, igazolófüzet Kedves Túrázó! A Verecke 30 teljesítménytúra igazolófüzetét tartod a kezedben. Mielőtt nekivágnál az útnak, néhány hasznos

Részletesebben

Helyszínek, szállások megközelíthetősége

Helyszínek, szállások megközelíthetősége Helyszínek, szállások megközelíthetősége A PTE Bölcsészettudományi Kar (Ifjúság úti Campus, 7624 Pécs, Ifjúság útja 6. GPS-koordináták: 46.076124, 18.207806) A regisztráció, tagozati ülések, eredményhirdetés,

Részletesebben

Gyalogolni jó! A TÚRAÚTVONAL LEÍRÁSA

Gyalogolni jó! A TÚRAÚTVONAL LEÍRÁSA Gyalogolni jó! -írta riportregénye címéül Móricz Zsigmond. Van ebben a címben valami rendkívüli, egy olyan gondolat, ami már-már a néző és látó ember életszemléletét is tükrözi. Mert ő, Móricz Zsigmond

Részletesebben

Németh László emléktúra

Németh László emléktúra 1. ellenőrző pont 2. ellenőrző 3. ellenőrző pont 4. ellenőrző Péter-hegy 5. ellenőrző pont Bécsi út, 218-as busz megálló 6. ellenőrző pont 141-es határkő 7. ellenőrző pont Virágos-nyereg 8. ellenőrző pont

Részletesebben

Budapest XII., Széchenyi emlék út 4 (hrsz. 9237/2), Lakóépület. Dokumentáció helyi védelem törléséhez

Budapest XII., Széchenyi emlék út 4 (hrsz. 9237/2), Lakóépület. Dokumentáció helyi védelem törléséhez Budapest XII., Széchenyi emlék út 4 (hrsz. 9237/2), Lakóépület Dokumentáció helyi védelem törléséhez Az épület a Széchenyi hegy északi, meredek lejtőjén helyezkedik el, a Svábhegyről a Széchenyi hegyi

Részletesebben

Pécselyi kirándulások

Pécselyi kirándulások Pécselyi kirándulások Pécselyről induló gyalogos kirándulási lehetőségek, fotótúra- pontok és ajánlott túra- útvonalak 1. útvonal Pécselyről Tótvázsony felé megyünk, és bal felé, tábla jelzi a letérőt,

Részletesebben

EKE Kolozsvár 1891 túrakalauzok. Vasvári Pál Kerékpáros Emlék- és Teljesítménytúra a Vasvári-havasokba TÚRAKALAUZ. 2018/3. szám. XVIII.

EKE Kolozsvár 1891 túrakalauzok. Vasvári Pál Kerékpáros Emlék- és Teljesítménytúra a Vasvári-havasokba TÚRAKALAUZ. 2018/3. szám. XVIII. EKE Kolozsvár 1891 túrakalauzok Vasvári Pál Kerékpáros Emlék- és Teljesítménytúra a Vasvári-havasokba TÚRAKALAUZ 2018/3. szám XVIII. kiírás 2018 Erdélyi Kárpát Egyesület Kolozsvár 1891 Szervezők Branea

Részletesebben

A Via Margaritarum zarándokút alapútjának teljes útleírása

A Via Margaritarum zarándokút alapútjának teljes útleírása Margitsziget, Palatinus Strand buszmegálló (26-os busz) A Via Margaritarum zarándokút alapútjának teljes útleírása Össztáv Jelzés Útvonal: Budapest-Csobánka Nehézség Úttípus nincs (Budapest-Mátraverebély/Szentkút)

Részletesebben

ERDEI SULI (DÖMÖS) Készítette:Etzl Regina Herczku Bianka

ERDEI SULI (DÖMÖS) Készítette:Etzl Regina Herczku Bianka ERDEI SULI (DÖMÖS) Készítette:Etzl Regina Herczku Bianka SZÁLLÁS Szolgáltatások: 18 db meleg vizes tusoló, 18 db WC, mosdók főzési lehetőség, mosogatók áram-csatlakozók (220 V) szabadtéri tűzrakóhely,

Részletesebben

Sóly - Gyártelep. 14km - Gy1 15:36, Gy2 17:24. 1. nézői pont. 2-3. nézői pont. 4. nézői pont. 6. nézői pont. 7. nézői pont. 5.

Sóly - Gyártelep. 14km - Gy1 15:36, Gy2 17:24. 1. nézői pont. 2-3. nézői pont. 4. nézői pont. 6. nézői pont. 7. nézői pont. 5. www.veszpremrallye.net www.larocosport.com Sóly - Gyártelep 14km - Gy1 15:36, Gy2 17:24 1. nézői pont 2-3. nézői pont 4. nézői pont 6. nézői pont 5. nézői pont 7. nézői pont RAJT CÉL GPS koordináták: É47

Részletesebben

Ellenőrző kérdések 1. Tájfutó elméleti ismeretek. Ellenőrző kérdések 2. Ellenőrző kérdések 3. Ellenőrző kérdések 5. Ellenőrző kérdések 4.

Ellenőrző kérdések 1. Tájfutó elméleti ismeretek. Ellenőrző kérdések 2. Ellenőrző kérdések 3. Ellenőrző kérdések 5. Ellenőrző kérdések 4. Ellenőrző kérdések. Hogy hívjuk a tájoló forgatható részét? Tájfutó elméleti ismeretek 3. foglalkozás Kelepce Szekerce X Szelence Ellenőrző kérdések. Mivel jelölik a vaddisznók dagonyázó-helyét? Ellenőrző

Részletesebben

Sárga teljesítménytúrák. igazolófüzet

Sárga teljesítménytúrák. igazolófüzet Sárga teljesítménytúrák igazolófüzet Információs telefonszámok a túra alatt: A rendezőség elérhetősége: Szőts Miklós (főszervező, Pilisvörösvár, Budaörs): +36 (2) 234 5861 Szűgyi Zalán (Hűvösvölgy): +36

Részletesebben

Ismétlő kérdések 1. Tájfutó elméleti ismeretek. Ismétlő kérdések 3. Ismétlő kérdések 2. Ismétlő kérdések 4. Ismétlő kérdések 5.

Ismétlő kérdések 1. Tájfutó elméleti ismeretek. Ismétlő kérdések 3. Ismétlő kérdések 2. Ismétlő kérdések 4. Ismétlő kérdések 5. Ismétlő kérdések. Mire utal a térképen a sárga szín? Tájfutó elméleti ismeretek. foglalkozás Nyílt területre, fák nélkül Homokos talajra Lankás, dombos vidékre Ismétlő kérdések. Ha egyenesen haladunk az

Részletesebben

Kedves Természetjárók!

Kedves Természetjárók! A túra időpontja: 2017.11.25. szombat A tervezett indulás: Kedves Természetjárók! Találkozó: 2017.11.25. 8.45 Buszpályaudvar Veszprém A menetjegy ára: 50 %-os 280 HUF oda vissza pedig 185; Összesen: 465

Részletesebben

Atúrát a 115. számú és a 121. számú főút

Atúrát a 115. számú és a 121. számú főút er Steyer tú ra Kiindulópont Budapesttől:..... 420 km Túratáv:................... 154 km Ebbôl murvás út:.............. 0 km Összes emelkedés:.......... 1000 m Túraidô:.................... 15 óra Tájékozódás:...............

Részletesebben

279381 beton szekérút A 168 m 17 m 0 m 1 T17_1. 25180 középen füves szekérút B 1 116 m 140 m 0 m 1 T17_1

279381 beton szekérút A 168 m 17 m 0 m 1 T17_1. 25180 középen füves szekérút B 1 116 m 140 m 0 m 1 T17_1 Nagymaros 8304 aszfalt országút A 23 m 0 m 0 m 1 T17_1 75198 aszfalt országút A 131 m 0 m 1 m 1 T17_1 75197 aszfalt országút A 12 m 0 m 0 m BJ2 C17.1.1x 1 T17_1 28129 aszfalt szekérút A 92 m 4 m 0 m Balra

Részletesebben

Cuha 50/35/25. teljesítménytúra. Bakonyszentlászló

Cuha 50/35/25. teljesítménytúra. Bakonyszentlászló Cuha 50/35/25 teljesítménytúra Bakonyszentlászló Kedves Sporttárs! Szeretettel köszöntünk az 5. alkalommal megrendezett Cuha 25 teljesítménytúrán, valamint a kisjubileum alkalmával először megrendezett

Részletesebben

6. TELEKI 20 TELJESÍTMÉNYTÚRA

6. TELEKI 20 TELJESÍTMÉNYTÚRA Név:.. Rajt:. Pusztatorony nyerge (6,6 km) 12:00 18:30 Cél:.. Törökmező (10,6 km) 12:30 19:15 Rajtszám: Hegyes-tető (17 km) 13:00 20:15 B Ö R Z S Ö N Y A K C I Ó C S O P O R T 6. TELEKI 20 TELJESÍTMÉNYTÚRA

Részletesebben

Cuha 50/35/25. teljesítménytúra. Bakonyszentlászló. Rajtszám:. Név:... Indulási idő:.. Érkezési idő:.

Cuha 50/35/25. teljesítménytúra. Bakonyszentlászló. Rajtszám:. Név:... Indulási idő:.. Érkezési idő:. Rajtszám:. Név:... Indulási idő:.. Érkezési idő:. Rajt: Ősfenyves turistaház (7.00 10.00) 1. ep.: Pápateszér (8.30 10.30) (csak 50 km-es távon) 2. ep.: Fenyőfői műút (7.45 12.00) Cuha 50/35/25 teljesítménytúra

Részletesebben

Készítette: DuEn

Készítette: DuEn Pálya ajánló Szentkirályszabadja 13km - Gy1 9:00, Gy4 12:32 3. nézõi pont 2. nézõi pont 4. nézõi pont 1. nézõi pont RAJT CÉL GPS koordináták: É47 03,821' K17 59,643' É47 05,442' K17 57,180' Szentkirályszabadja

Részletesebben

Érkezés Pomázon át kocsival

Érkezés Pomázon át kocsival Érkezés Pomázon át kocsival Dobogókő felé 1 Elágazás (pléh Krisztus) 6 cél 2 Margit ligeti kastély 3 falu széle 4 Székely kapu 5 Üdülők útja hídja a patak felett A térkép a Budakalász felől jövő régi szentendrei

Részletesebben

1. melléklet az Ugod Község Települési Értéktár Bizottságának Szervezeti és Működési Szabályzatához. Javaslat a

1. melléklet az Ugod Község Települési Értéktár Bizottságának Szervezeti és Működési Szabályzatához. Javaslat a 1. melléklet az Ugod Község Települési Értéktár Bizottságának Szervezeti és Működési Szabályzatához UGOD KÖZSÉG POLGÁRMESTERE RÉSZÉRE! Javaslat a Szárhegyi kilátó hely- és erdőismereti tanösvény [nemzeti

Részletesebben

Randonneurs Hungary. Sió mente Maraton

Randonneurs Hungary. Sió mente Maraton www.brnhubgary.hu Randonneurs Hungary Sió mente Maraton Kiskunfélegyháza Maraton BRM200 - Balaton kerülés BRM200 - Dunazug 202 BRM200 - Tour of Sopianae BRM200 - Sió mente Maraton BRM200 - Piliskerülő

Részletesebben

. Számítsuk ki a megadott szög melletti befogó hosszát.

. Számítsuk ki a megadott szög melletti befogó hosszát. Szögek átváltása fokról radiánra és fordítva 2456. Hány fokosak a következő, radiánban (ívmértékben) megadott szögek? π π π π 2π 5π 3π 4π 7π a) π ; ; ; ; ; b) ; ; ; ;. 2 3 4 8 3 6 4 3 6 2457. Hány fokosak

Részletesebben

3 6. 3 4. o.: 1 50. feladat 5 6. o.: 26 75. feladat. Mérünk és számolunk 2011. Egységnyi térfogatú anyag tömege

3 6. 3 4. o.: 1 50. feladat 5 6. o.: 26 75. feladat. Mérünk és számolunk 2011. Egységnyi térfogatú anyag tömege Jármezei Tamás Egységnyi térfogatú anyag tömege Mérünk és számolunk 211 FELADATGYŰJTEMÉNY AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA 3 6. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA Jedlik-verseny I. forduló 3 4. o.: 1 5. feladat 5 6. o.: 26 75. feladat

Részletesebben

Táv: 21 km V. GYERMEKVASÚT 20 Szintkülönbség: 370 m Szintidő: 5 óra GYALOGTÚRA Az Előzd meg a kisvasutat versenysorozat 1. eseménye Budai hegység 2008

Táv: 21 km V. GYERMEKVASÚT 20 Szintkülönbség: 370 m Szintidő: 5 óra GYALOGTÚRA Az Előzd meg a kisvasutat versenysorozat 1. eseménye Budai hegység 2008 Táv: 21 km V. GYERMEKVASÚT 20 Szintkülönbség: 370 m Szintidő: 5 óra GYALOGTÚRA Az Előzd meg a kisvasutat versenysorozat 1. eseménye Budai hegység 2008. IV. 12. Rajt: Széchenyi-hegy, Gyermekvasút végállomása

Részletesebben

RÖVID ÁTTEKINTŐ FRISSÍTŐPONTOK. (az útvonal módosításának jogát a szervezők fenntartják!) Végig azonos útvonalon halad: páros és trió váltók

RÖVID ÁTTEKINTŐ FRISSÍTŐPONTOK. (az útvonal módosításának jogát a szervezők fenntartják!) Végig azonos útvonalon halad: páros és trió váltók (az útvonal módosításának jogát a szervezők fenntartják!) Végig azonos útvonalon halad: páros és trió váltók 7 km-ig azonos távon halad: 7k SHORTRUN 11 km-ig azonos távon halad: 11k MIDRUN Animált térkép

Részletesebben

SZENTENDRE VÁROS VÁROSFEJLESZTÉSI ALPOLGÁRMESTERE

SZENTENDRE VÁROS VÁROSFEJLESZTÉSI ALPOLGÁRMESTERE SZENTENDRE VÁROS VÁROSFEJLESZTÉSI ALPOLGÁRMESTERE Az előterjesztés előkészítésében közreműködött: Főmérnök, Jogi Iroda A határozati javaslat elfogadásához minősített többség szükséges! ELŐTERJESZTÉS Egres

Részletesebben

Borszék útvonalai. 1.Útvonal: Borszék központi pavilon (890 m) - Bükk-havas (1309 m)

Borszék útvonalai. 1.Útvonal: Borszék központi pavilon (890 m) - Bükk-havas (1309 m) Borszék útvonalai 1.Útvonal: Borszék központi pavilon (890 m) - Bükk-havas (1309 m) Útvonal hossza: 4,0 km Összesített emelkedő: 420 m Időtartam: Menet 1 1/2 óra, jövet 1 óra Jelzés: sárga pont Tudnivaló:

Részletesebben

Cuha 50/35/25. teljesítménytúra. Bakonyszentlászló. Rajtszám:. Név:... Indulási idő:.. Érkezési idő:.

Cuha 50/35/25. teljesítménytúra. Bakonyszentlászló. Rajtszám:. Név:... Indulási idő:.. Érkezési idő:. Rajtszám:. Név:... Indulási idő:.. Érkezési idő:. Rajt: Ősfenyves turistaház (7.00 10.00) 1. ep.: Pápateszér (8.30 10.30) (csak 50 km-es távon) 2. ep.: Fenyőfői műút (7.45 12.00) Cuha 50/35/25 teljesítménytúra

Részletesebben

Hármashatár-hegyi kilátópont

Hármashatár-hegyi kilátópont 2016. áprilisától látogatható a Hármashatár-hegy legmagasabb pontján épült új kilátó. A fából készült szerkezet 8 méter magas, és tökéletes panoráma nyílik róla Budapestre. Csatapunk ezúttal a gömb alakot

Részletesebben

Tájfutó eszközök. Tájfutó elméleti ismeretek. Síkrajz: A térképjelek csoportosítása. 1. foglalkozás. kék színnel (É-D vonal! is) (ember alkotta)

Tájfutó eszközök. Tájfutó elméleti ismeretek. Síkrajz: A térképjelek csoportosítása. 1. foglalkozás. kék színnel (É-D vonal! is) (ember alkotta) Tájfutó eszközök Tájfutó elméleti ismeretek. foglalkozás Tájfutó öltözék A térkép Méretarány :0000 azaz cm = 00 m :4000, :5000 Északi irány Alap szintköz 5 m Méreten felül ábrázolás Tereptárgyak eltolása

Részletesebben

A 2017/2018 tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntő fordulójának feladatai. INFORMATIKA II. (programozás) kategória

A 2017/2018 tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntő fordulójának feladatai. INFORMATIKA II. (programozás) kategória Oktatási Hivatal A 217/218 tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntő fordulójának feladatai 1. feladat: Csatornák (24 pont) INFORMATIKA II. (programozás) kategória Egy város csomópontjait csatornahálózat

Részletesebben

Kastély látogató Magyarózdon

Kastély látogató Magyarózdon Kastély látogató Magyarózdon *Ha először jár Magyarózdon, olvassa el figyelmesen az Ú (mint útmutatás) jelzést. Festői képet nyújt az a lankás dombokkal övezett völgy, amely Marosludastól húzódik déli

Részletesebben

Baranya Zöldút. Kerékpáros bejárás 2013. augusztus-szeptember Simor Árpád

Baranya Zöldút. Kerékpáros bejárás 2013. augusztus-szeptember Simor Árpád Baranya Zöldút Kerékpáros bejárás 2013. augusztus-szeptember Baranya Zöldút bejárása 1. szakasz: Bakonya Pécs1 A Baranya Zöldút ezen a szakaszon a Mecsek Zöldúttal közös nyomon halad. A törzsútvonal egy

Részletesebben

ÉLŐ TÁJ TANÖSVÉNY TELJESÍTMÉNYTÚRA 2011. szeptember 3. 35 km

ÉLŐ TÁJ TANÖSVÉNY TELJESÍTMÉNYTÚRA 2011. szeptember 3. 35 km 1. EP: Cukrászda 2. EP: Pm. forrás 3. EP. Vízmérce 4. EP: Kőhegyi th. 5. EP: Csepel-forrás 6. EP: Bükkös-p. ÉLŐ TÁJ TANÖSVÉNY TELJESÍTMÉNYTÚRA 2011. szeptember 3. 35 km Kedves túrázó! Szeretettel köszöntünk

Részletesebben

Időpont: szeptember (péntek-vasárnap) 1 NAP SZABI! Utazás: különbusszal.

Időpont: szeptember (péntek-vasárnap) 1 NAP SZABI! Utazás: különbusszal. Időpont: 2017. szeptember 22-24.(péntek-vasárnap) 1 NAP SZABI! Utazás: különbusszal. Szállás: panzióban, Boga-telepen, 2-3-4 személyes zuhanyzós szobákban. Étkezés: közös boltolás, félpanzió a szálláson.

Részletesebben

DUNAHARASZTI, SZENT IMRE PLÉBÁNIA ÚJ TEMPLOMÉPÍTÉS

DUNAHARASZTI, SZENT IMRE PLÉBÁNIA ÚJ TEMPLOMÉPÍTÉS KÁRPÁTBER Kft. H-2330 Dunaharaszti Kós Károly. u. 30. +36 30 449 7718 karpatber@gmail.com www.karpatber.hu DUNAHARASZTI, SZENT IMRE PLÉBÁNIA ÚJ TEMPLOMÉPÍTÉS 2330 DUNAHARASZTI Thököly u. 2. Deák Ferenc

Részletesebben

Rövid beszámoló a kaposszentjakabi apátság területén végzett újabb régészeti kutatásról

Rövid beszámoló a kaposszentjakabi apátság területén végzett újabb régészeti kutatásról A Magyar Nemzeti Múzeum visegrádi Mátyás Király Múzeumának középkori régészeti online magazinja Molnár István Rövid beszámoló a kaposszentjakabi apátság területén végzett újabb régészeti kutatásról 2014

Részletesebben

Randonneurs Hungary. Thermal Tour

Randonneurs Hungary. Thermal Tour www.brnhubgary.hu Randonneurs Hungary Thermal Tour BRM200 Balaton kerülés 2018 - BRM300 Piliskerülő 2018 - BRM400 Felvidék Maraton - BRM200 Tour of Sopianae BRM600 Central Pannonian Circle - BRM200 Thermal

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI MŰSZAKI LEÍRÁS JÖVŐ OTTHONAI ÉPÍTÉSZETI ÖTLETPÁLYÁZATÁHOZ

ÉPÍTÉSZETI MŰSZAKI LEÍRÁS JÖVŐ OTTHONAI ÉPÍTÉSZETI ÖTLETPÁLYÁZATÁHOZ É P Í T É S Z E T I M Ű S Z A K I L E Í R Á S JÖVŐ OTTHONAI ÉPÍTÉSZETI ÖTLETPÁLYÁZAT ÉPÍTÉSZETI MŰSZAKI LEÍRÁS JÖVŐ OTTHONAI ÉPÍTÉSZETI ÖTLETPÁLYÁZATÁHOZ készült: építési hely: Jövő otthonai építészeti

Részletesebben

A Székelyföld geográfiája dióhéjban

A Székelyföld geográfiája dióhéjban Hankó Vilmos Dr. A Székelyföld geográfiája dióhéjban Az erdélyi felföld keleti részén nagy kiterjedésű, hegyekkel sűrűn behálózott hegyes vidék emelkedik. A hegyek hatalmas tömegéből különösen két hegylánc

Részletesebben

Gyermekkorunk kirándulóhelyei Agócs Éva Emléktúra

Gyermekkorunk kirándulóhelyei Agócs Éva Emléktúra Gyermekkorunk kirándulóhelyei Agócs Éva Emléktúra Jelvényszerző túra A Hegyiember és Baráti Köre 2018. november 7-től meghirdeti a Gyermekkorunk kirándulóhelyei - Agócs Éva Emléktúra elnevezésű jelvényszerző

Részletesebben

Térképek a Panoráma Pihenőháztól indulva

Térképek a Panoráma Pihenőháztól indulva Térképek a Panoráma Pihenőháztól indulva Tartalomjegyzék: Kőszegi vár 01, Írott-kő kilátó 02, Óház kilátó 03, Hétforrás 04, Csónakázó-tó 05, Kendig-hegy 06, Kálvária 07, Hétforrás melletti laktanya 08,

Részletesebben

Kedves Természetjárók!

Kedves Természetjárók! A túra időpontja: 2018.03.10. szombat A tervezett indulás: Kedves Természetjárók! Találkozó: 2018.03.10. 8.45 Buszpályaudvar Veszprém A menetjegy ára: 50 %-os 325 HUF oda vissza pedig 325; Összesen: 650

Részletesebben

B Ö R Z S Ö N Y A K C I Ó C S O P O R T 5. TELEKI

B Ö R Z S Ö N Y A K C I Ó C S O P O R T 5. TELEKI B Ö R Z S Ö N Y A K C I Ó C S O P O R T 5. TELEKI 50 TELJESÍTMÉNYTÚRA DR. TELEKI PÁL GRÓF EMLÉKÉRE BÖRZSÖNY, 2004. ÁPRILIS 3. Kedves Résztvevő! Szeretettel köszöntünk az ötödik TELEKI 50 TELJESÍTMÉNYTÚRÁN.

Részletesebben

A Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára

A Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára A Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára rendezvényi ajánló A Wenckheim-palota A Belsõ-Józsefvárosban, a Nemzeti Múzeum háta mögött az 1860-as évektõl kezdõdõen épült ki a palotanegyed. A historizáló

Részletesebben

Randonneurs Hungary. Duna-Tisza túra

Randonneurs Hungary. Duna-Tisza túra www.brnhubgary.hu Randonneurs Hungary Duna-Tisza túra BRM200 Balaton kerülés 2019 BRM200 Mura Maraton BRM300 Bakony Light 2019 - BRM400 Duna-Tisza túra BRM300 Pilis kerülő 2019 - BRM200 Pilistámadó - BRM600

Részletesebben

V E R S E N Y K I Í R Á S Édes és félédes futás

V E R S E N Y K I Í R Á S Édes és félédes futás Kopasz-hegyi Futóverseny Tarcal, 2015. március 22. V E R S E N Y K I Í R Á S Édes és félédes futás Idén először, hagyományteremtő szándékkal kerül megrendezésre a Kopasz-hegyi futóverseny, amely az elmúlt

Részletesebben

Kedves Természetjárók!

Kedves Természetjárók! A túra időpontja: 2018.05.12. szombat A tervezett indulás: Kedves Természetjárók! Találkozó: 2018.05.12. 8.10 Buszpályaudvar Veszprém A menetjegy ára: 50 %-os HUF oda 420 vissza pedig 235; Összesen: 655

Részletesebben

Déri Múzeum Debrecen. Kolozs megye

Déri Múzeum Debrecen. Kolozs megye V.2008.3.1. 1. Ruhásszekrény sifon 2. Fenyőfából készített, gazdagon díszített asztalos munka. A bútor egész felületét beborítják a sárga és a szürkésfehér alapozásra festett növényi indákkal összekötött

Részletesebben

Nagyszekeres. Nagyszekeres. Ref. templom. A kapuk és a szentségfülke

Nagyszekeres. Nagyszekeres. Ref. templom. A kapuk és a szentségfülke Nagyszekeres A 4134. sz. úton, amit vasútvonal vág át, előbb Nagyszekeresre térünk. A Szatmárierdőháton, a Gőgö patak partjain fekvő hajdan egyutcás faluban, egy kis szigeten vár ránk a község messze földön

Részletesebben

Randonneurs Hungary. Dunazug 202

Randonneurs Hungary. Dunazug 202 www.brnhubgary.hu Randonneurs Hungary Dunazug 202 Kiskunfélegyháza Maraton BRM200-Balaton kerülés BRM200- Dunazug 202 BRM200-Tour of Sopianae BRM200-Sió mente Maraton BRM200- Piliskerülő BRM300 - Bakony

Részletesebben

Csipkeház. Javaslat a. települési értéktárba történő felvételéhez. 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez.

Csipkeház. Javaslat a. települési értéktárba történő felvételéhez. 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez. 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a Csipkeház települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Szabóné Gőgh Henriett. Kiskunhalas, 2014. január 6. Javaslat a Kiskunhalasi

Részletesebben

Település Táv. (km) Útirány Össz táv. Öreg-tó Club Hotel (recepció) Indulj az 1-es számú főút felé 1,48 Úny 41,93 Únyon 0,07 0,07 0,42 42,35

Település Táv. (km) Útirány Össz táv. Öreg-tó Club Hotel (recepció) Indulj az 1-es számú főút felé 1,48 Úny 41,93 Únyon 0,07 0,07 0,42 42,35 Tatán Tarjánban Szomoron Dunazug 202 ITINER (TEL.: +3630 393 27 17) Az első ellenőrzőpontig (Dág) 0,23 kerékpárút (a főúttal párhuzamos) 0,3 1,99 (balra tarts a buszmegállónál) 35,86 1,2 (kerékpárút vége)

Részletesebben

Értékesítési Tájékoztató Lakó- és különleges övezeti területek értékesítése Kunsziget

Értékesítési Tájékoztató Lakó- és különleges övezeti területek értékesítése Kunsziget Értékesítési Tájékoztató Lakó- és különleges övezeti területek értékesítése Kunsziget 2013 Kunsziget Termálfalu elhelyezkedése Kunsziget Győrtől 15 km-re, Hegyeshalom irányában található. A Budapest felől

Részletesebben

2016. évi programterv

2016. évi programterv Bihari Túrák Kulturális Egészség és Természetvédő Közhasznú Egyesület 5600, Bánát u. 1. 2016. évi programterv 1 napos Aranyos völgyi sí és hótalpas túra 2016. 01. 09.-től 2016. márciusáig hétvégenként

Részletesebben

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A Matematika 11. évfolyam 2. félév ESZKÖZÖK Matematika A 11. évfolyam 6. modul 6.1 kártyakészlet 6.1 kártyakészlet leírása A kártyákon pontok koordinátáit találjuk. A tanulók

Részletesebben

1. MELLÉKLET A../2017. ( ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET, 2. FEJEZETE: A HELYI EGYEDI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ 'ELEMEK'

1. MELLÉKLET A../2017. ( ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET, 2. FEJEZETE: A HELYI EGYEDI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ 'ELEMEK' 1. MELLÉKLET A../2017. ( ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET, 2. FEJEZETE: A HELYI EGYEDI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ 'ELEMEK' KATEGÓRIA I. Postai cím Hsz. Hrsz. Rendeltetés 1. Ady Endre u. 1. 2270 Katolikus templom, parókia,

Részletesebben

Kedves Természetjárók!

Kedves Természetjárók! A túra időpontja: 2017.12.21. csütörtök A tervezett indulás: Kedves Természetjárók! Találkozó: 2017.11.25. 9.00 Buszpályaudvar Veszprém A menetjegy ára: 50 %-os 185 HUF oda vissza pedig 185; Összesen:

Részletesebben

4/2009. számú körlevél

4/2009. számú körlevél 4/2009. számú körlevél Szlovénia(2000) GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu Felhívjuk tagtársaink figyelmét, hogy a fogadóóráink

Részletesebben

Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny, 2004/2005-ös tanév INFORMATIKA, II. (programozói) kategória második fordulójának javítási útmutatója

Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny, 2004/2005-ös tanév INFORMATIKA, II. (programozói) kategória második fordulójának javítási útmutatója Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny, 2004/2005-ös tanév INFORMATIKA, II. (programozói) kategória második fordulójának javítási útmutatója Kérjük a tisztelt kollégákat, hogy az egységes értékelés érdekében

Részletesebben

Térképek az Andalgótól indulva

Térképek az Andalgótól indulva Térképek az Andalgótól indulva Tartalomjegyzék: Kőszegi vár 01, Írott-kő kilátó 02, Óház kilátó 03, Hétforrás 04, Csónakázó-tó 05, Kendig-hegy 06, Kálvária 07, Hétforrás melletti laktanya 08, Koronaőrző

Részletesebben

Garay János: Viszontlátás Szegszárdon. kk s s. kz k k t. Kö - szönt-ve, szü-lı - föl-dem szép ha - tá-ra, Kö - szönt-ve tı-lem any-nyi év u-

Garay János: Viszontlátás Szegszárdon. kk s s. kz k k t. Kö - szönt-ve, szü-lı - föl-dem szép ha - tá-ra, Kö - szönt-ve tı-lem any-nyi év u- aray János: Viszonláás Szegszáron iola Péer, 2012.=60 a 6 s s s s s so s s s 8 o nz nz nz nz nzn Ob. Blf. a 68 s C s s s s am s s n s s s s s s a s s s s s o am am C a a nz nz nz nz nz nznz nz nz nz nz

Részletesebben

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 18/2005. (VI.1.) Ör. és a 26/2006. (V.29.) Ör. és az 55/2006. (VI.26.) Ör. és a 65/2006. (IX.18.) Ör. és a 3/2007. (I.29.) Ör. és a 38/2007.(IX.17.)

Részletesebben