Helyszínek, szállások megközelíthetősége

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Helyszínek, szállások megközelíthetősége"

Átírás

1 Helyszínek, szállások megközelíthetősége A PTE Bölcsészettudományi Kar (Ifjúság úti Campus, 7624 Pécs, Ifjúság útja 6. GPS-koordináták: , ) A regisztráció, tagozati ülések, eredményhirdetés, étterem helyszínének megközelítése A vasútállomásról indulva 30-as vagy 130-as számú járattal (a Klinikák irányába) az Ifjúság útja megállóig (7 megálló). Sétáljon nyugati irányba 3-4 percig, majd a Pius-templom előtt elhaladva, a Pécsi Tudományegyetem feliratú kapunál lépjen be (jobbra) a Campus területére. A távolsági autóbusz-pályaudvarról indulva A vásárcsarnok épületének nyugati oldalán (Bajcsy-Zsilinszky út) szálljon fel a 30-as vagy 130-as számú járatra az Ifjúság útja megállóig (6 megálló). Sétáljon nyugati irányba 3-4 percig, majd a Piustemplom előtt elhaladva, a Pécsi Tudományegyetem feliratú kapunál lépjen be a campus területére. A Szántó Kollégiumból indulva A bejárat előtti parkolón áthaladva forduljon jobbra a Szántó Kovács János utcán, majd szálljon fel az Ybl Miklós út keleti oldalán található buszmegállóban a 28A, 27, 29, 107E számú járatok valamelyikére. Utazzon három megállót, majd szálljon le az Egyetemváros nevű megállóhelynél. Induljon tovább keleti irányba és az legközelebbi kereszteződésnél forduljon balra, majda Honvéd utcán északra haladva, 2-3 perc sétát követően(a domb tetején)a gyalogosátkelőn átkelve az Ifjúság út túloldalán találja a Pécsi Tudományegyetem feliratú kapunál lépjen be a Campus területére. A Jakabhegyi kollégiumból indulva Az épületből kilépve induljon el déli irányba, keresztezze a parkolót és sétáljon le a lépcsőn a Jakabhegyi útra. Induljon el nyugati irányba az Ifjúság útján, majd 400 métertkövetően, a Pacsirta utca Ifjúság útja kereszteződésenáthaladva,a baloldalontalálja a Campus főbejáratát. 1. oldal (összes: 6)

2 A Hotel Makár Sport & Wellnessből indulva Az épületből kilépve induljon el balra, keleti irányba. Az utca végén forduljon jobbra, majd néhány lépést követően haladjon keleti irányban a Jakabhegyi úton. Haladjon 500 métert egyenesen a Jakabhegyi, majd Ifjúság úton, a Pacsirta utca Ifjúság útja kereszteződésenáthaladva,a baloldalontalálja a Campus főbejáratát. A Hotel BoutiqueSopianeből indulva A szállodából kilépve forduljon jobbra, a Rákóczi útra. Induljon nyugati irányba, majd a kb. 300 méterre található Árkád buszmegállóban szálljon fel a 2, 2A, 107E, 25, 26Y, 26, 27, 28A járatok egyikére. Utazzon öt megállót az Egyetemváros megállóhelyig. Sétáljon keleti irányban, majd forduljon balra, a Honvéd utcába az első kereszteződésnél. A Honvéd utcán északra haladva, 2-3 perc sétát követően(a domb tetején)a gyalogosátkelőn átkelve az Ifjúság út túloldalán találja a Pécsi Tudományegyetem feliratú kapunál lépjen be a Campus területére. A Hotel Fenyves Panorámából indulva A szállodából kilépve forduljon jobbra és sétáljon le a Szőlő utcán a Magaslati útig. A Magaslati úthoz érve forduljon jobbra,ahol a néhány lépésre található buszmegállóban szálljon 31, 32Y számú járatok egyikére. Utazzon 11 megállót a Kórház tér megállóig. Ott menjen a túloldalon található buszmegállóba, majd szálljon fel a 30, 103, 130 számú járatok (Klinikák felé) valamelyikére. Utazzon 3 megállót az Ifjúság útja megállóig. Sétáljon nyugati irányba 3-4 percig, majd a Pius-templom előtt elhaladva, a Pécsi Tudományegyetem feliratú kapunál lépjen be (jobbra) a Campus területére. Kodály Központ (7622Pécs, Brauer Marcell sétány 4. GPS-koordináták: , ) A nyitórendezvény helyszíne A vasútállomásról indulva Szálljon fel a 4-es (Árpádtető felé) vagy a 4Y (Újhegy felé) számú buszjáratra. Utazzon 4 megállót a Zsolnay negyed megállóhelyig. Sétáljon vissza nyugati irányban 100 métert. A Kodály Központ bejárata 2 perc sétára délnyugati irányban található balkéz felől. 2. oldal (összes: 6)

3 A távolsági autóbusz-pályaudvarról indulva Induljon el keleti irányba az Alsómalom utca felé. A jelzőlámpánál menjen át az Alsómalom utca nyugati oldalára, majd szálljon fel az Autóbusz-állomás nevű helyi buszmegállóban a 60-as vagy a 60A számú járatokra. Utazzon 3 megállót a Zsolnay negyedig. Sétáljon vissza nyugati irányban 100 métert. A Kodály Központ bejárata 2 perc sétára délnyugati irányban található balkéz felől. A Szántó Kollégiumból indulva A bejárat előtti parkolón áthaladva forduljon jobbra a Szántó Kovács János utcán, majd szálljon fel az Ybl Miklós út keleti oldalán található buszmegállóban a 28, 28A, 27, 27Y, 29, 29Y számú járatok valamelyikére. Szálljon le a 9., Búza tér nevű megállóhelynél. Haladjon déli irányba a Zsolnay Vilmos útig (első jelző lámpás kereszteződés). Forduljon balra, és haladjon keleti irányba 100 métert. A Farkas István utca Zsolnay Vilmos út kereszteződésnélkeljen át az út déli oldalára (Penny Market felőli sarok). A Kodály Központ balkéz felől található, a bejárat pedig a parkolón túl, délkeleti irányban érhető el egy perc sétával. Jakabhegyi kollégiumból indulva Az épületből kilépve induljon el déli irányba, keresztezze a parkolót és sétáljon le a lépcsőn a Jakabhegyi útra. 100 méter keleti irányú sétátkövetően az út jobboldalán található buszmegállóban (Klinikák) szálljon a 30, 103, 130 számú járatok valamelyikére, s utazzon négy megállót a Kórház tér megállóhelyig. A Kórház téren (ugyanebben a megállóban) szálljon át a 2 vagy 2A számú járatok egyikére és 4 megállótkövetően a Zsolnay negyed megállóhelyig utazzon. A leszállást követően sétáljon nyugati irányban vissza 100 métert. A Kodály Központ bejárata balkéz felől 2 perc sétára délnyugati irányban található. A Hotel Makár Sport & Wellnessből indulva Az épületből kilépve induljon el balra, keleti irányba. Az utca végén forduljon jobbra, majd néhány lépést követően haladjon keleti irányban a Jakabhegyi úton. 100 méter után az út jobboldalán található buszmegállóban (Klinikák) szálljon a 30, 103, 130 számú járatok egyikére,s utazzon négy megállót a Kórház tér megállóhelyig. A Kórház téren (ugyanebben a megállóban) szálljon át a 2 vagy 2A számú járatok egyikére és 4 megállótkövetően a Zsolnay negyed megállóhelyig utazzon. A leszállást követően sétáljon nyugati irányban vissza 100 métert. A Kodály Központ bejárata balkéz felől 2 perc sétára délnyugati irányban található. A Hotel BoutiqueSopianeből indulva A szállodából kilépve menjen a Felsőmalom utca túloldalára. Haladjon egyenesen keleti irányban a 3. oldal (összes: 6)

4 Rákóczi úton. 10 perc séta után a Farkas István utca Zsolnay Vilmos út kereszteződésnélkeljen át az út déli oldalára (Penny felőli sarok). A Kodály Központ baloldalon található, a bejárat pedig azon túl, délkeleti irányban érhető el egy perc sétával. A Hotel Fenyves Panorámából indulva A szállodából kilépve forduljon jobbra és sétáljon le a Szőlő utcán a Magaslati útig. A Magaslati úthoz érve forduljon jobbra és a néhány lépésre található buszmegállóban szálljon fel a 33-as számú járatra. Utazzon 6 megállót a Búza tér megállóhelyig. Induljon déli irányba, majd a jelzőlámpás kereszteződésnél keljen át a túloldalra, s haladjon a Zsolnay Vilmos út mentén nyugati irányba. A következő jelzőlámpás kereszteződésnél menjen jobbra. A Kodály Központ bejárata a parkolón túl, délkeleti irányban található. A szállások megközelítése A vasútállomásról indulva Jakabhegyi Kollégium (7624 Pécs, Jakabhegyi út 8. GPS-koordináták: , ): 30-as vagy 130-as számú járat a Klinikák megállóig (végállomás).a végállomásnál leszállva egyenesen kell tovább haladni az Ifjúság úton nyugati irányba, majd 2-3 perc séta után fel kell menni a jobbra eső lépcsőn.a parkolón áthaladva, újabb lépcsőn felfelé a Kollégium bejáratáig vezet az út. Szántó Kollégium(7633Pécs, Szántó Kovács János u. 1/d.GPS-koordináták: , ): 4-es vagy 4Y számú járat Uránváros autóbusz-állomás irányába. 6 megállótkövetően a Mecsek Áruház megállóhelynél szálljon le. Sétáljon vissza, keleti irányba az Ybl Miklós utcáig(az első kereszteződés), majd induljon északra (kereszteződéshez érve balra). Sétáljon egyenesen az Ybl Miklós utcán 5-6 percig,(átkelés a négysávos főúton), majda Szántó Kovács János utcán a Stadion utcáig.balra fordulva 1-2 perc sétával érkezés a célhoz:a baloldalon (a PMFC stadionnal szemben) egy parkolón áthaladvatalálható a kollégium bejárata. Hotel Makár Sport & Wellness(7635. Pécs, Középmakár dűlő 4. GPS-koordináták: , ): 30-as vagy 130-as számú járat a Klinikák megállóig (végállomás). A leszállást követően egyenesen haladjon az Ifjúság úton nyugati irányba, majd 3-4 perc séta után forduljon jobbra a Jakabhegyi útra, majd pár lépéstkövetőeninduljon balra a Középmakár dűlőbe. A szálloda 1-2 perc séta után a jobb oldalon található. Hotel BoutiqueSopiane(7621 Pécs, Felsőmalom utca 24. GPS-koordináták: , ): 13-as, 13Y, 14-es, 15-ös, 73-as, 73Y, 973-as, 3-as, 4-es, 4Y-s, 6-os számú járattal utazzon az Árkád megállóig. Keleti irányba indulva, 1-2 perc sétát követően a második jelzőlámpánál 4. oldal (összes: 6)

5 menjen át a Rákóczi út északi oldalára, majd forduljon a Felsőmalom utcába. A szálloda a Rákóczi út- Felsőmalom utca kereszteződésében található. Hotel Fenyves Panoráma(7625 Pécs, Szőlő utca 64. GPS-koordináták: , ): 32Y (7 megálló), 33-as (10 megálló) számú járatokkal utazzon a Szőlő utcáig. Sétáljon vissza a Magaslati út Szőlő utca kereszteződéséig, majd induljon el jobbra, felfelé a Szőlő utcán. Kb. 5-6 perc sétátkövetően a jobb oldalon található a hotel. A távolsági autóbusz-pályaudvarról indulva Jakabhegyi Kollégium: A vásárcsarnok épületének nyugati oldalán (Bajcsy-Zsilinszky út) szálljon fel a 30-as vagy 130-as számú járatra, s utazzon a Klinikák megállóig (végállomás).a leszállást követőenhaladjon tovább az Ifjúság úton nyugati irányba, majd 2-3 perc sétátkövetően menjen fel a jobbra található lépcsőn. A parkolón áthaladva a lépcsőn felfelé a bejáratig vezet az út. Szántó Kollégium: A vásárcsarnok épületének nyugati oldalán (Bajcsy-Zsilinszky út) szálljon fel 4-es vagy 4Y számú járatra Uránváros, autóbusz-állomás irányába. 7 megállótkövetően a Mecsek Áruház megállóhelynél szálljon le. Sétáljon vissza, keleti irányba az Ybl Miklós utcáig (az első kereszteződés), majd induljon északra (kereszteződéshez érve balra). Sétáljon egyenesen az Ybl Miklós utcán 5-6 percig (átkelés a négysávos főúton) a Szántó Kovács János utcáig. Balra fordulva 1-2 perc sétával érkezés a célhoz: a baloldalon (a PMFC stadionnal szemben) egy parkolón áthaladva található a kollégium bejárata. Hotel Makár Sport & Wellness:A vásárcsarnok épületének nyugati oldalán (Bajcsy-Zsilinszky út) szálljon fel a 30-as vagy 130-as számú járatra Klinikák megállóig (végállomás).a leszállást követően egyenesen haladjon az Ifjúság úton nyugati irányba, majd 3-4 perc séta után forduljon jobbra a Jakabhegyi útra, majd pár lépést követően induljon balra a Középmakár dűlőbe. A szálloda 1-2 perc séta után a jobb oldalon található. Hotel BoutiqueSopiane: Induljon el Északi irányba és menjen át a Nagy Lajos Király útján az Árkád bevásárló központ oldalára. Induljon el jobbra, majd a közeli kereszteződésnél haladjon északi irányba. 3-4 perc sétátkövetően induljon északi irányba a jelzőlámpáknál a Rákóczi út északi oldalára, majd forduljon a Felsőmalom utcába. A szálloda a Rákóczi út Felsőmalom utca kereszteződésében található. Hotel Fenyves Panoráma:A vásárcsarnokot épületének nyugati oldalán (Bajcsy-Zsilinszky út) szálljon fel a 32Y (6 megálló) vagy a 33-as (9 megálló) számú járatokra, majd utazzon a Szőlő utcáig. Sétáljon vissza a Magaslati út Szőlő utca kereszteződéséig, majd induljon el jobbra, északi irányba felfeléa Szőlő utcán. Kb. 5-6 perc sétát követően a jobb oldalon található a hotel. 5. oldal (összes: 6)

6 Forrás webcím: 6. oldal (összes: 6)

27 27Y 28(A) 29 29Y 107E

27 27Y 28(A) 29 29Y 107E 27 27Y 28(A) 29 29Y 107E II-es rakodó / Benczúr Gyula utca - Rácváros - Uránváros - Egyetemváros - Kórház tér - Árkád - Búza tér - Ledina - Nagymeszes - Gesztenyés II-es rakodó - Benczúr Gyula utca - Rácváros

Részletesebben

Az alább olvasható leírással szeretnénk segíteni az új irodánkba történő eljutást.

Az alább olvasható leírással szeretnénk segíteni az új irodánkba történő eljutást. Kedves Ügyfeleink, Látogatóink! Az alább olvasható leírással szeretnénk segíteni az új irodánkba történő eljutást. Alapítványunk irodáját a belváros, ill. Újpalota felől a következő buszjáratokkal lehet

Részletesebben

Megálló Hasznos átszállás Menetrend

Megálló Hasznos átszállás Menetrend 7 73 7Y 73Y 0 0 Főpályaudvar 3 0 2 Zsolnay-szobor (Rákóczi út) 2,2A,25,26,26Y,27,28,28A,28Y,29,29Y,102,102Y 5 2 3 Árkád (Kossuth tér) 8 5 5 Autóbusz-állomás 10 7 Bőrgyár 60,60A,60Y,130,130A 04 05 06 07

Részletesebben

3 Kertváros - Csontváry utca - Berzsenyi utca - Fõpályaudvar - Árkád - Autóbusz-állomás - Berzsenyi utca - Csontváry utca - Kertváros 3E

3 Kertváros - Csontváry utca - Berzsenyi utca - Fõpályaudvar - Árkád - Autóbusz-állomás - Berzsenyi utca - Csontváry utca - Kertváros 3E 3 Kertváros - Csontváry utca - Berzsenyi utca - Fõpályaudvar - Árkád - Autóbusz-állomás - Berzsenyi utca - Csontváry utca - Kertváros 3E Kertváros - Csontváry utca - Berzsenyi utca - Autóbusz-állomás -

Részletesebben

Konferencia szállás ajánlataink*

Konferencia szállás ajánlataink* Corso Hotel**** Pécs, Koller u. 8, 7626 (Térkép) Konferencia szállás ajánlataink* Egyike azon belvárosi hoteleknek melyek magukénak tudhatják Pécsett a legtöbb, azaz 4 csillagot. A 2010-ben épült Corso

Részletesebben

Közlekedési tájékoztató

Közlekedési tájékoztató 1 / 7 2009.08.11. 8:42 Nyomtatás Közlekedési tájékoztató 2009. augusztus 4., kedd, 9:12 Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának nevében a Közlekedési Operatív Csoport az alábbi tájékoztatást adja az augusztus

Részletesebben

Y. Uráránváros, 4-es kocsiállásból Somogyba és István-aknára indul:

Y. Uráránváros, 4-es kocsiállásból Somogyba és István-aknára indul: 104 104Y Uránváros - Mecsek Áruház - Főpályaudvar - Vásárcsarnok - Árkád - Budai Állomás - Somogyi templom - Somogy - István-akna Uránváros - Mecsek Áruház - Főpályaudvar - Árkád - Vásárcsarnok - Budai

Részletesebben

Tervezett hálózati és menetrendi változások

Tervezett hálózati és menetrendi változások Tervezett hálózati és menetrendi változások Bevezetés Pécs tömegközlekedése az elmúlt időszakban számos átalakításon ment keresztül. A fonódó hálózatként elnevezett új tömegközlekedési rendszer mintegy

Részletesebben

Uránváros, 2-es kocsiállásból Búza tér felé indul: 3 PMFC-stadion 4 Szigeti út, Szántó K. J. u.

Uránváros, 2-es kocsiállásból Búza tér felé indul: 3 PMFC-stadion 4 Szigeti út, Szántó K. J. u. 25 26 27 28 Benczúr Gyula utca - Rácváros - Uránváros - Egyetemváros - Kórház tér - Árkád - Búza tér - Ledina - Dózsa György utca - Budai Állomás II-es rakodó - Rácváros - Uránváros - Egyetemváros - Kórház

Részletesebben

Uránváros, 2-es kocsiállásból indul: 3 PMFC-stadion 4 Szigeti út, Szántó K. J. u.

Uránváros, 2-es kocsiállásból indul: 3 PMFC-stadion 4 Szigeti út, Szántó K. J. u. 28Y II-es rakodó - Rácváros - / Uránváros - Egyetemváros - Kórház tér - Árkád - Búza tér - Bártfa utca - Borbálatelep - András utca - Lámpásvölgy II-es rakodó - Rácváros - Uránváros - Egyetemváros - Kórház

Részletesebben

Budapest GuestRooms B&B. Budapest GuestRooms Danube Serviced Apartments. Budapest GuestRooms B&B

Budapest GuestRooms B&B. Budapest GuestRooms Danube Serviced Apartments. Budapest GuestRooms B&B Budapest GuestRooms B&B Budapest GuestRooms Danube Serviced Apartments Budapest GuestRooms B&B Vendégházunk a Palotanegyed egy felújított, klasszikus épületében helyezkedik el a város szívében, ahonnét

Részletesebben

Uránvárosból indul. Nyári munkanapokon: Szabad- és munkaszüneti napokon: Várkonyi Nándor utca. Kulturális Központ Mecsek Áruház. Kulturális Központ

Uránvárosból indul. Nyári munkanapokon: Szabad- és munkaszüneti napokon: Várkonyi Nándor utca. Kulturális Központ Mecsek Áruház. Kulturális Központ 1 Uránváros Olympia Üzletház Mecsek Áruház Kulturális Központ PÉTÁV Megyeri kishíd Expo Center Vásártér Nagy Imre út Sarolta utca Lahti utca Krisztina tér Aidinger János út Sztárai Mihály út Csontváry

Részletesebben

Aidinger János út. Sztárai Mihály út Csontváry utca. Nagy Imre út Vásártér. Sarolta utca Lahti utca. Sarolta utca. Krisztina tér. Uránvárosból indul

Aidinger János út. Sztárai Mihály út Csontváry utca. Nagy Imre út Vásártér. Sarolta utca Lahti utca. Sarolta utca. Krisztina tér. Uránvárosból indul 1 Uránváros Olympia Üzletház Mecsek Áruház Kulturális Központ PÉTÁV Megyeri kishíd Expo Center Vásártér Nagy Imre út Sarolta utca Lahti utca Krisztina tér Aidinger János út Sztárai Mihály út Csontváry

Részletesebben

Megálló Hasznos átszállás Menetrend. Uránváros, 3-as kocsiállásból indul: 4 4 Mecsek Áruház 6 6 Kulturális Központ

Megálló Hasznos átszállás Menetrend. Uránváros, 3-as kocsiállásból indul: 4 4 Mecsek Áruház 6 6 Kulturális Központ Uránváros - Mecsek Áruház - Egyetemváros - Kórház tér - Árkád - Budai Állomás - Fehérhegy - Mecsekszabolcs Uránváros - Mecsek Áruház - Egyetemváros - Kórház tér - Árkád - Budai Állomás - Fehérhegy - Hősök

Részletesebben

Uránváros - Mecsek Áruház - Megyeri tér - Árkád, Autóbusz-állomás - Mohácsi út - Hőerőmű - Baromfifeldolgozó

Uránváros - Mecsek Áruház - Megyeri tér - Árkád, Autóbusz-állomás - Mohácsi út - Hőerőmű - Baromfifeldolgozó - Árpádváros - Krisztina tér - Csontváry utca - Kertváros 0 Uránváros 2 Olympia Üzletház Uránváros, 4-es kocsiállásból indul: 4 Mecsek Áruház 6 Kulturális Központ 8 Tüzér utca 10 Megyeri tér 50 05 05 00

Részletesebben

Uránváros - Mecsek Áruház - Egyetemváros - Kórház tér - Árkád - Budai Állomás - Somogyi templom - ( Somogy - ) Vasasi temető - Petőfi-akna

Uránváros - Mecsek Áruház - Egyetemváros - Kórház tér - Árkád - Budai Állomás - Somogyi templom - ( Somogy - ) Vasasi temető - Petőfi-akna Uránváros - Mecsek Áruház - Egyetemváros - Kórház tér - Árkád - Budai Állomás - Somogyi templom - ( Somogy - ) Vasasi temető - Petőfi-akna 0 Uránváros 2 Olympia Üzletház 4 Mecsek Áruház 6 Kulturális Központ

Részletesebben

Budai Állomás, 3-as kocsiállásból indul: 3 Gyárvárosi templom 4 Dózsa György utca. Szabadnapokon:

Budai Állomás, 3-as kocsiállásból indul: 3 Gyárvárosi templom 4 Dózsa György utca. Szabadnapokon: 0 Budai Állomás 1 Budai Állomás (6-os út) Budai Állomás, 3-as kocsiállásból indul: 3 Gyárvárosi templom 4 Dózsa György utca 5 Engel János József utca 04 05 06 07 08 09 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20

Részletesebben

Tüke Busz Közösségi Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság. Személyszállítási Üzletszabályzatának 3. számú módosítása

Tüke Busz Közösségi Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság. Személyszállítási Üzletszabályzatának 3. számú módosítása Tüke Busz Közösségi Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Személyszállítási Üzletszabályzatának 3. számú módosítása A Személyszállítási Üzletszabályzat 2014. február 01-től az alábbiak szerint

Részletesebben

ITINER (TEL.: ) Az első ellenőrzőpontig, Bázakerettyéig

ITINER (TEL.: ) Az első ellenőrzőpontig, Bázakerettyéig Nagykanizsán Nagyaknizsán ITINER (TEL.: +3630 393 27 17) Az első ellenőrzőpontig, Bázakerettyéig Menj ki a főútra 0,08 0,08 0,02 0,1 0,31 Nagykanizsa 0,41 0,75 Nagykanizsa Kelet 1,16 0,27 Menj fel a járdára

Részletesebben

Aidinger János út. Sztárai Mihály út Csontváry utca. Nagy Imre út Vásártér. Sarolta utca Lahti utca. Sarolta utca. Krisztina tér. Uránvárosból indul

Aidinger János út. Sztárai Mihály út Csontváry utca. Nagy Imre út Vásártér. Sarolta utca Lahti utca. Sarolta utca. Krisztina tér. Uránvárosból indul 1 Uránváros Olympia Üzletház Mecsek Áruház Kulturális Központ PÉTÁV Megyeri kishíd Expo Center Vásártér Nagy Imre út Sarolta utca Lahti utca Krisztina tér Aidinger János út Sztárai Mihály út Csontváry

Részletesebben

SZÁLLÁS AJÁNLATOK (saját ügyintézésben!) a 2015. évi Országos Molnárnapokhoz VESZPRÉM

SZÁLLÁS AJÁNLATOK (saját ügyintézésben!) a 2015. évi Országos Molnárnapokhoz VESZPRÉM 1 Péter Pál Panzió Veszprém, Dózsa Gy. út 3. Tel/Fax: 88/328-091 www.peterpal.hu E-mail: info@peterpal.hu SZÁLLÁS AJÁNLATOK (saját ügyintézésben!) a 2015. évi Országos Molnárnapokhoz VESZPRÉM Szobák száma:

Részletesebben

104A 104E 104Y. Uráránváros, 4-es kocsiállásból Hird, Harangláb utcába indul: 3 3 Mecsek Áruház 4 4 Szőnyi Ottó utca, rendelő

104A 104E 104Y. Uráránváros, 4-es kocsiállásból Hird, Harangláb utcába indul: 3 3 Mecsek Áruház 4 4 Szőnyi Ottó utca, rendelő 104A Uránváros - Mecsek Áruház - Főpályaudvar - Vásárcsarnok - Árkád - Budai Állomás - Somogyi templom - Vasasi temető - Hird, Harangláb utca Uránváros - Mecsek Áruház - Főpályaudvar - Vásárcsarnok - Árkád

Részletesebben

Az intézmény ingatlanállománya

Az intézmény ingatlanállománya 2. számú melléklet Az intézmény ingatlanállománya S.sz Város Cím hrsz. m2 Név 1 Pécs Alkotmány u. 38. 4666/3 3 392 I. sz. Gyakorló Ált. Iskola 2 Pécs Árnyas út 2., 19904 38 906 Honvéd Kórház Akác u. 1.

Részletesebben

8-as és 33-as Fagyöngy utcából indul:

8-as és 33-as Fagyöngy utcából indul: 6 Kertváros - Csontváry utca - Krisztina tér - Temetõ - Fõpályaudvar - Árkád - Autóbusz-állomás - Temetõ - Krisztina tér - Csontváry utca - Kertváros 6E 33 Fagyöngy utca - Krisztina tér - Vásárcsarnok

Részletesebben

Budapest VIII. kerület Nyitva tartás Kaphatók. Cím Cégek Hétköznap Szombat Vasárnap Jegyek Bérletek

Budapest VIII. kerület Nyitva tartás Kaphatók. Cím Cégek Hétköznap Szombat Vasárnap Jegyek Bérletek Budapest VIII. kerület Nyitva tartás Kaphatók Baross utca 45. 08.00-18.00 9.00-14.00 ZÁRVA Baross utca 78. Közért 6.00-21.00 Baross utca 94. Vegyeskereskedés 6.30-18.30 7.00-14.00 ZÁRVA Baross tér édességbolt

Részletesebben

Budapest. VIII. kerület Nyitva tartás Kaphatók. Cím Cégek Hétköznap Szombat Vasárnap Jegyek Bérletek

Budapest. VIII. kerület Nyitva tartás Kaphatók. Cím Cégek Hétköznap Szombat Vasárnap Jegyek Bérletek Budapest VIII. kerület Nyitva tartás Kaphatók Baross utca 45. 08.00-18.00 9.00-14.00 ZÁRVA Baross utca 78. Közért 6.00-21.00 Baross tér édességbolt 8.00-18.00 9.00-14.00 ZÁRVA Baross tér Újságos 8.00-18.00

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőrfőkapitányság. Kamerák száma (db) a kamera pontok helyszíne, elhelyezése

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőrfőkapitányság. Kamerák száma (db) a kamera pontok helyszíne, elhelyezése Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Rendőri Szerv RK, HRK Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőrfőkapitányság Települések Nyíregyháza Kamerák száma (db) 12 a kamera pontok helyszíne, elhelyezése.nyíregyháza,

Részletesebben

Bevezető. Kedves Utasunk!

Bevezető. Kedves Utasunk! Bevezető Kedves Utasunk! Ön a BIOKOM Nonprofit Kft. Mobilitási Központjának menetrendi tájékoztatóját tartja kezében, amely 2017. szeptember 1-jétől érvényes. Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének döntése

Részletesebben

1 sz. vonal INOTA, ERŐMŰ LAKÓTELEP - JÓKAI MÓR UTCA (SKÁLA ÁRUHÁZ)

1 sz. vonal INOTA, ERŐMŰ LAKÓTELEP - JÓKAI MÓR UTCA (SKÁLA ÁRUHÁZ) Érvényes: 2019. február 1-től 1 sz. vonal INOTA, ERŐMŰ LAKÓTELEP - JÓKAI MÓR UTCA (SKÁLA ÁRUHÁZ) 0 Inota, Erőmű lakótelep 13 1 Erőmű 12 5 Inota, Polyán utca 8 6 Inota, Radnóti Miklós utca 7 7 Inota, Búcsú

Részletesebben

Kedves Természetjárók!

Kedves Természetjárók! A túra időpontja: 2018.03.29. csütörtök Kedves Természetjárók! A tervezett indulás: 2018.03.29. csütörtök 8:22 Találkozó: 2018.03.29. csütörtök. 8.10 Buszpályaudvar Veszprém A menetjegy ára: 50 %-os 155

Részletesebben

Térképek a Panoráma Pihenőháztól indulva

Térképek a Panoráma Pihenőháztól indulva Térképek a Panoráma Pihenőháztól indulva Tartalomjegyzék: Kőszegi vár 01, Írott-kő kilátó 02, Óház kilátó 03, Hétforrás 04, Csónakázó-tó 05, Kendig-hegy 06, Kálvária 07, Hétforrás melletti laktanya 08,

Részletesebben

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató. 1. Bejelentkezés, csomagszoba

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató. 1. Bejelentkezés, csomagszoba II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató 1. Bejelentkezés, csomagszoba A Thermal Hotel Visegrád****superior szobáit az érkezés napján 10.00-13.00 óra között lehet átvenni, távozás napján 10.00

Részletesebben

Kedves Természetjárók!

Kedves Természetjárók! A túra időpontja: 2016.11.26 szombat A tervezett indulás: Kedves Természetjárók! Találkozó: 2016.11.26. 8.50 Buszpályaudvar Veszprém A menetjegy ára: 50 %-os 280 HUF oda és vissza is; Összesen: 560 (A

Részletesebben

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő Budapest, 2012. árpilis 12-13. Támogatók: A játékosok, szervezők és a kilátogató nézők ellátását biztosítja Támogatók: Médiapartnereink: 2 A MAGYAR

Részletesebben

XXXI. OTDK Műszaki Tudományi Szekció Kecskemét, 2013.április 24-26. HASZNOS TUDNIVALÓK AZ ELIGAZODÁSHOZ

XXXI. OTDK Műszaki Tudományi Szekció Kecskemét, 2013.április 24-26. HASZNOS TUDNIVALÓK AZ ELIGAZODÁSHOZ HASZNOS TUDNIVALÓK AZ ELIGAZODÁSHOZ Szálláshelyek Kecskeméti Főiskola Homokbányai Kollégium Cím: Homokszem u. 3-5. Telefon: +36/76/501 300 E-mail: koll@koll.kefo.hu Megközelítés a főiskoláról: Autóbusszal:

Részletesebben

Település Táv. (km) Útirány Össz táv. Öreg-tó Club Hotel (recepció) Indulj az 1-es számú főút felé 1,48 Úny 41,93 Únyon 0,07 0,07 0,42 42,35

Település Táv. (km) Útirány Össz táv. Öreg-tó Club Hotel (recepció) Indulj az 1-es számú főút felé 1,48 Úny 41,93 Únyon 0,07 0,07 0,42 42,35 Tatán Tarjánban Szomoron Dunazug 202 ITINER (TEL.: +3630 393 27 17) Az első ellenőrzőpontig (Dág) 0,23 kerékpárút (a főúttal párhuzamos) 0,3 1,99 (balra tarts a buszmegállónál) 35,86 1,2 (kerékpárút vége)

Részletesebben

7/2005. (III. 1.) NKÖM rendelet

7/2005. (III. 1.) NKÖM rendelet A jogszabály mai napon (2015.II.17.) hatályos állapota A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli. 7/2005. (III. 1.) NKÖM rendelet Budapest és Pannonhalma világörökségi helyszíneinek műemléki

Részletesebben

A Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark megközelíthetősége tömegközlekedéssel

A Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark megközelíthetősége tömegközlekedéssel A Körösvölgyi megközelíthetősége tömegközlekedéssel A i autóbusz ról szeri Volán járatokkal érdemes eljutni a Körösvölgyi és Állatparkhoz legközelebb eső buszmegállóhoz, mely a 44-es főúton található.

Részletesebben

Randonneurs Hungary. Sió mente Maraton

Randonneurs Hungary. Sió mente Maraton www.brnhubgary.hu Randonneurs Hungary Sió mente Maraton Kiskunfélegyháza Maraton BRM200 - Balaton kerülés BRM200 - Dunazug 202 BRM200 - Tour of Sopianae BRM200 - Sió mente Maraton BRM200 - Piliskerülő

Részletesebben

Ingatlanfejlesztés Turisztikai fejlesztés Gazdasági fejlesztés

Ingatlanfejlesztés Turisztikai fejlesztés Gazdasági fejlesztés Ingalanfejleszés Turiszikai fejleszés Gazdasági fejleszés Pécsi Városfejleszési Nonprofi Kf. 76 Pécs, Mária u. 9. email: varosfejleszes@pecs00.hu Szálloda fejleszések: - Növekvő urisaforgalom a Pécs00

Részletesebben

NKM ENERGIA ZRT. FÖLDGÁZ ELŐREFIZETŐS MÉRŐ KÁRTYAFELTÖLTÉSI HELYEK A LAPKER HÁLÓZATÁBAN

NKM ENERGIA ZRT. FÖLDGÁZ ELŐREFIZETŐS MÉRŐ KÁRTYAFELTÖLTÉSI HELYEK A LAPKER HÁLÓZATÁBAN I. kerület Batthyány tér aluljáró RELAY 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-15:00 06:00-15:00 Batthyány tér (HÉV-állomás aluljáró) RELAY 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00

Részletesebben

HOTEL CAPITULUM**** Tisztelt Vendégünk! Címeink és GPS-koordinátáink: Pontos címünk: GPS-koordinátáink:

HOTEL CAPITULUM**** Tisztelt Vendégünk! Címeink és GPS-koordinátáink: Pontos címünk: GPS-koordinátáink: HOTEL CAPITULUM**** Tisztelt Vendégünk! Köszönjük foglalását szállodánkban. Szeretnénk megkönnyíteni az idetalálást, ezért elküldjük Önnek a szálloda pontos címét, GPS koordinátáit, és a legkényelmesebb

Részletesebben

FŐGÁZ előrefizetős mérő kártyafeltöltési helyek a lapker hálózatában. budapest

FŐGÁZ előrefizetős mérő kártyafeltöltési helyek a lapker hálózatában. budapest címe i. kerület Batthyány tér aluljáró RELAY 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-15:00 06:00-15:00 Déli pályaudvar peron asztal RELAY 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00

Részletesebben

Pécs város közforgalmú közlekedésének szabályozása december 24-étől január 2-áig

Pécs város közforgalmú közlekedésének szabályozása december 24-étől január 2-áig . Közlekedési rend Pécs város közforgalmú közlekedésének szabályozása 208. december 24-étől 209. január 2-áig A téli szünet 208. december 24-étől 209. január 2-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási

Részletesebben

Kiadó irodák és raktárak m 2 -en. PÉCS, Siklósi út 3. Kiadó raktárak és irodák

Kiadó irodák és raktárak m 2 -en. PÉCS, Siklósi út 3. Kiadó raktárak és irodák PÉCS, Siklósi út 3. Kiadó raktárak és irodák 1 Terület bemutatása Célunk egy virágzó kereskedelmi és raktár logisztikai központ kialakítása Pécs szívében, a 7622 Pécs, Siklósi út 3. szám alatt. Az ingatlan

Részletesebben

Szállást a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Laterum Kollégiumába tud foglalni.

Szállást a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Laterum Kollégiumába tud foglalni. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2015. július 30-ig beérkezett

Részletesebben

Kollégiumok - Laterum kollégium - Pécs

Kollégiumok - Laterum kollégium - Pécs Kollégiumok - Laterum kollégium - Pécs Bemutatkozás A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudomány Kar Laterum Kollégiuma Pécs - 2010- es év Európa kulturális Fõvárosa? uránvárosi városrészében található. A

Részletesebben

Térképek az Andalgótól indulva

Térképek az Andalgótól indulva Térképek az Andalgótól indulva Tartalomjegyzék: Kőszegi vár 01, Írott-kő kilátó 02, Óház kilátó 03, Hétforrás 04, Csónakázó-tó 05, Kendig-hegy 06, Kálvária 07, Hétforrás melletti laktanya 08, Koronaőrző

Részletesebben

NKM FÖLDGÁZSZOLGÁLTATÓ előrefizetős Mérő KÁrTyAFeLTÖLTéSi helyek A LApKer hálózatában

NKM FÖLDGÁZSZOLGÁLTATÓ előrefizetős Mérő KÁrTyAFeLTÖLTéSi helyek A LApKer hálózatában címe i. kerület Batthyány tér aluljáró RELAY 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-15:00 06:00-15:00 Batthyány tér (HÉV-állomás aluljáró) RELAY 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00

Részletesebben

Ir.szám Település Kerület Megye 1870 Budapest 2 Pest 1870 Budapest 13 Pest

Ir.szám Település Kerület Megye 1870 Budapest 2 Pest 1870 Budapest 13 Pest Ir.szám Település Kerület Megye 1870 Budapest 2 Pest 1870 Budapest 3 Pest 1870 Budapest 13 Pest 1870 Budapest 8 Pest 1871 Budapest 19 Pest 1871 Budapest 21 Pest 1871 Budapest 11 Pest 1871 Budapest 22 Pest

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS SZELES U. ÁLLOMÁS U. (GÖMÖRI PÁLYAUDVAR) ZSOLCAI KAPU EPERJESI UTCA KÖZÖTTI TERÜLET

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS SZELES U. ÁLLOMÁS U. (GÖMÖRI PÁLYAUDVAR) ZSOLCAI KAPU EPERJESI UTCA KÖZÖTTI TERÜLET MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS SZELES U. ÁLLOMÁS U. (GÖMÖRI PÁLYAUDVAR) ZSOLCAI KAPU EPERJESI UTCA KÖZÖTTI TERÜLET TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA

Részletesebben

Hotel Makár Sport & Wellness***/**** 7635 Pécs, Középmakár dűlő 4.

Hotel Makár Sport & Wellness***/**** 7635 Pécs, Középmakár dűlő 4. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2015. július 30-ig beérkezett

Részletesebben

Érkezés Pomázon át kocsival

Érkezés Pomázon át kocsival Érkezés Pomázon át kocsival Dobogókő felé 1 Elágazás (pléh Krisztus) 6 cél 2 Margit ligeti kastély 3 falu széle 4 Székely kapu 5 Üdülők útja hídja a patak felett A térkép a Budakalász felől jövő régi szentendrei

Részletesebben

Fiatal Hypertonologusok Fóruma Hajdúszoboszló, 2005. szeptember 9 11. Tisztelt Kolléga!

Fiatal Hypertonologusok Fóruma Hajdúszoboszló, 2005. szeptember 9 11. Tisztelt Kolléga! Tisztelt Kolléga! A Magyar Hypertonia Társaság Ifjúsági Bizottsága elsõ alkalommal rendezi meg az idén a Fiatal Hypertonologusok Fórumát. A szeptember eleji hétvégére tervezett rendezvényen a szakmai továbbképzés

Részletesebben

NYÁRZÁRÓ KONCERT ÉJSZAKAI JÁRATOK MENETRENDJE

NYÁRZÁRÓ KONCERT ÉJSZAKAI JÁRATOK MENETRENDJE NYÁRZÁRÓ KONCERT ÉJSZAKAI JÁRATOK MENETRENDJE Bácsa, Ergényi lakótelep 911 Révai Miklós utca 901 911 921 931 907 917 922 Sárás 911 Kisbácsa Likócs 931 Győrszentiván, Kálmán Imre út 931 Révfalu 901 Pinnyéd

Részletesebben

Metrópótló útvonalak és megállóhelyek. (operatív metrópótlás esetén)

Metrópótló útvonalak és megállóhelyek. (operatív metrópótlás esetén) Metrópótló útvonalak és megállóhelyek (operatív metrópótlás esetén) 1002 Deák F. leszállóhely (elsı megálló) M 1 1. Deák Ferenc Oktogon, 2009. november 16-tól Andrássy út Opera 70-es, 78-as troli Jókai

Részletesebben

Készítette: DuEn

Készítette: DuEn Pálya ajánló Szentkirályszabadja 13km - Gy1 9:00, Gy4 12:32 3. nézõi pont 2. nézõi pont 4. nézõi pont 1. nézõi pont RAJT CÉL GPS koordináták: É47 03,821' K17 59,643' É47 05,442' K17 57,180' Szentkirályszabadja

Részletesebben

cím nap1 idő(tól) idő (ig) nap2 idő(tól) idő (ig) Acsády Ignác :00:00 11:00: :00:00 19:00:00 Acsády Ignác

cím nap1 idő(tól) idő (ig) nap2 idő(tól) idő (ig) Acsády Ignác :00:00 11:00: :00:00 19:00:00 Acsády Ignác cím nap1 idő(tól) idő (ig) nap2 idő(tól) idő (ig) Acsády Ignác 10 2015.12.03 10:00:00 11:00:00 2015.12.04 17:00:00 19:00:00 Acsády Ignác 2 2015.12.03 8:00:00 9:00:00 2015.12.04 17:00:00 19:00:00 Acsády

Részletesebben

1 GYIRMÓT MÉNFŐCSANAK MARCALVÁROS KÁLVÁRIA UTCA BELVÁROS ÚJVÁROS, NÉP UTCA

1 GYIRMÓT MÉNFŐCSANAK MARCALVÁROS KÁLVÁRIA UTCA BELVÁROS ÚJVÁROS, NÉP UTCA 1 GYIRMÓT MÉNFŐCSANAK MARCALVÁROS KÁLVÁRIA UTCA BELVÁROS ÚJVÁROS, NÉP UTCA ( 1 A MARCALVÁROS KÁLVÁRIA UTCA BELVÁROS ÚJVÁROS, NÉP U.) Megállóhelyek 1A* 1A 1* 1 1 1* 1A 1A* 0 0 i Gyirmót, Papréti út é 39

Részletesebben

Nyugati pályaudvar M / Árpádföld Dezső a utca

Nyugati pályaudvar M / Árpádföld Dezső a utca 931 autóbusz menetrend és vonal térkép 931 Nyugati pályaudvar M / Árpádföld Dezső a utca Váltás Teljes Weboldal Nézetre A 931 autóbusz vonal (Nyugati pályaudvar M / Árpádföld Dezső a utca)7 útiránya van.

Részletesebben

Kedves Természetjárók!

Kedves Természetjárók! A túra időpontja: 2017.12.21. csütörtök A tervezett indulás: Kedves Természetjárók! Találkozó: 2017.11.25. 9.00 Buszpályaudvar Veszprém A menetjegy ára: 50 %-os 185 HUF oda vissza pedig 185; Összesen:

Részletesebben

1/39 KISÚJSZÁLLÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 12/2000.(IV.14.) önkormányzati rendelete

1/39 KISÚJSZÁLLÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 12/2000.(IV.14.) önkormányzati rendelete 1 1/39 KISÚJSZÁLLÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2000.(IV.14.) önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonú közutak forgalmi rendjének szabályozásáról a 6/2003. (III.28.), a 39/2003. (IX.26.), a 14/2004.

Részletesebben

Start Autó Eger Rallye 2009. Április. 3-5

Start Autó Eger Rallye 2009. Április. 3-5 2009. Április. 3-5 2/21 2009. Április. 3-5. 3/21 2009. Április. 3-5 4/21 Általános információk: Sajtó iroda: Hotel Eger, Eger, Szálloda u. 1-3. Szervízpark: Eger Kistályai u. - Bosch Rexroth Ipar terület

Részletesebben

Budapest. Cím Cégek Hétköznap Szombat Vasárnap Jegyek Bérletek. Baross tér édességbolt 6.00-22.00 7.00-23.00 ZÁRVA

Budapest. Cím Cégek Hétköznap Szombat Vasárnap Jegyek Bérletek. Baross tér édességbolt 6.00-22.00 7.00-23.00 ZÁRVA Budapest VIII. kerület Baross utca 45. 8.00-18.00 9.00-14.00 ZÁRVA Baross utca 78. Közért 6.00-21.00 Baross tér édességbolt 6.00-22.00 7.00-23.00 ZÁRVA Baross tér Újságos 8.00-18.00 9.00-14.00 ZÁRVA Baross

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ! Tour de Hongrie Magyar Kerékpáros Körverseny miatti forgalomkorlátozás!

TÁJÉKOZTATÓ! Tour de Hongrie Magyar Kerékpáros Körverseny miatti forgalomkorlátozás! TÁJÉKOZTATÓ! Tour de Hongrie Magyar Kerékpáros Körverseny miatti forgalomkorlátozás! Tájékoztatjuk tisztelt Utasainkat, hogy Székesfehérvárott a Tour de Hongrie Magyar Kerékpáros Körverseny miatt 2018.

Részletesebben

Kösiszeg - Kunhalom Kerékpáros Körtúra

Kösiszeg - Kunhalom Kerékpáros Körtúra Kösiszeg - Kunhalom Kerékpáros Körtúra Túraútvonal leírás 0 km. Hajdúszoboszló, Bocskai u. 12. A túra kiindulási pontja a hajdúszoboszlói Bocskai István Múzeum. Nyitva tartás: hétfő kivételével naponta

Részletesebben

buszok közösen a mai 2-esnél sűrűbben indulnak. Reggeli csúcsidőben 6 helyett 5-6, késő este 30 2

buszok közösen a mai 2-esnél sűrűbben indulnak. Reggeli csúcsidőben 6 helyett 5-6, késő este 30 2 Vonal 2014.01.31-ig Vonal 2014.02.01-től Változás 1 1 Jelentősen sűrűbben közlekednek. Hétköznap reggel 8 helyett 6-7 percenként, este 40 helyett 20-30 percenként, szombaton délelőtt 20 helyett 15 percenként,

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉRE

KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉRE AUTÓBUSZ-MENETREND SOPRON KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉRE Érvényes: 2010. április 12-t l Menetrendi naptár a 2010. évre 2010 Január Február Március hétf 4 11 18 25 1 8 15 22 1 8 15 22 29 kedd 5 12 19 26 2 9 16

Részletesebben

E.ON korszerűsítési munkálatok miatt várható áramszünetek

E.ON korszerűsítési munkálatok miatt várható áramszünetek E.ON korszerűsítési munkálatok miatt várható áramszünetek 2016. április Tartalom 1. Ádánd... 2 2. Balatonlelle... 2 3. Bodonhely... 3 4. Cún... 4 5. Drávacsepely... 4 6. Dunakiliti... 4 7. Egyházasharaszti...

Részletesebben

jelzőlámpás kereszteződés 71 Oroszlányi Rk. Oroszlány 2 Oroszlány, Kecskédi út 100. Oroszlány, Bokodi út, 226. számú 2 72 Oroszlányi Rk.

jelzőlámpás kereszteződés 71 Oroszlányi Rk. Oroszlány 2 Oroszlány, Kecskédi út 100. Oroszlány, Bokodi út, 226. számú 2 72 Oroszlányi Rk. KEMRFK térfigyelő Rendőri szerv Település Kamerák száma út; utca; kereszteződés; házszám Tatabánya Rk. Tatabánya Fő tér. Önkormányzat 0 2 Tatabánya Rk. Tatabánya Fő tér. Önkormányzat 02 3 Tatabánya Rk.

Részletesebben

Tallinn városrész - Vegyiművek Érvényes: 2015.06.15. - 2016.06.19. M1 M2 Megállóhelyek M1 M2 0 0 Tallinn városrész 21 18

Tallinn városrész - Vegyiművek Érvényes: 2015.06.15. - 2016.06.19. M1 M2 Megállóhelyek M1 M2 0 0 Tallinn városrész 21 18 1 M1 M2 Megállóhelyek M1 M2 0 0 Tallinn városrész 21 18 Tallinn városrész - Vegyiművek Tallinn városrész 2 1 Zagyva-híd 19 17 3 2 Várkonyi tér 18 16 05 30-4 3 Vásárcsarnok 17 15 06 30 55 00 7 5 Szapáry

Részletesebben

2014. " Igazi turista: aki a természetet, a vele való harmóniát élvezi és ezért teljesítményre is képes, legyőzve az akadályokat, legyőzve önmagát.

2014.  Igazi turista: aki a természetet, a vele való harmóniát élvezi és ezért teljesítményre is képes, legyőzve az akadályokat, legyőzve önmagát. " Igazi turista: aki a természetet, a vele való harmóniát élvezi és ezért teljesítményre is képes, legyőzve az akadályokat, legyőzve önmagát. /Benedek István: Csavargás az Alpokban/ 2014. Pécsi Sport Nonprofit

Részletesebben

Kerettéma: Modern technológiák a bányamérésben

Kerettéma: Modern technológiák a bányamérésben Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Bányamérő Szakcsoportja, a Magyar Bányamérő Alapítvány és a Bányászati Szakosztály Tatabányai Helyi Szervezete nevében tisztelettel meghívjuk Önt és

Részletesebben

E.ON korszerűsítési munkálatok miatt várható áramszünetek

E.ON korszerűsítési munkálatok miatt várható áramszünetek E.ON korszerűsítési munkálatok miatt várható áramszünetek 2016. május Tartalom 1. Beled... 2 2. Bogyoszló... 2 3. Cún... 3 4. Drávapalkonya... 3 5. Fertőd... 4 6. Fertőszéplak... 4 7. Győr... 5 8. Halászi...

Részletesebben

SZEMÉTSZEDÉSI AKCIÓ. Évfolyam Útvonal Koordinátor Civil szervezet Egyéb

SZEMÉTSZEDÉSI AKCIÓ. Évfolyam Útvonal Koordinátor Civil szervezet Egyéb SZEMÉTSZEDÉSI AKCIÓ Időpontja: 2011. április 13. (szerda) Gyülekező időpontja: 14,30-15,00 óra között Gyülekező helye: Piac tér Köszöntő és tájékoztató: 15,00 óra Szemétszedés csoportokban koordinátorok

Részletesebben

Irányítószám Település Cím GPS A gyűjtött anyagáramok Edénytípus Edényméret Edény darabszám 8800 Nagykanizsa Ady u. 63. (ÉNY-i oldal, vasúti átjáró)

Irányítószám Település Cím GPS A gyűjtött anyagáramok Edénytípus Edényméret Edény darabszám 8800 Nagykanizsa Ady u. 63. (ÉNY-i oldal, vasúti átjáró) 8800 Nagykanizsa Ady u. 63. (ÉNY-i oldal, vasúti átjáró) N46 26.63' E16 59.22' Papír Müa. Harang-alulürít 2100 L 1 8800 Nagykanizsa Ady u. 63. (ÉNY-i oldal, vasúti átjáró) N46 26.63' E16 59.22' Műanyag

Részletesebben

1. számú melléklet. Mórahalom Kataszteri napló Ingatlanvagyon-Kataszter Forgalomképtelen törvény a. Szentháromság tér 1..

1. számú melléklet. Mórahalom Kataszteri napló Ingatlanvagyon-Kataszter Forgalomképtelen törvény a. Szentháromság tér 1.. 1. számú melléklet Mórahalom Kataszteri napló 13.11.22 Ingatlanvagyon-Kataszter Forgalomképtelen törvény a. Szentháromság tér 1.. Település Helyr.szám Fkép Megnevezés Utca+hsz Tel.ter(m2) ----------- ----------------

Részletesebben

LÉVAI GÁBOR - SÁRSZEGI ATTILA EGYIRÁNYÚ UTCÁK ÉS A KERÉKPÁROZÁS PÉCSETT

LÉVAI GÁBOR - SÁRSZEGI ATTILA EGYIRÁNYÚ UTCÁK ÉS A KERÉKPÁROZÁS PÉCSETT AZ ÉN KULTURÁLIS FŐVÁROSOM ÖTLETPÁLYÁZAT, 2006. LÉVAI GÁBOR - SÁRSZEGI ATTILA EGYIRÁNYÚ UTCÁK ÉS A KERÉKPÁROZÁS PÉCSETT Városunk csodálatos történelmi városmaggal rendelkezik. Azonban amennyire vonzóak

Részletesebben

Köszöntünk a Szent László teljesítménytúrán!

Köszöntünk a Szent László teljesítménytúrán! Köszöntünk a Szent László teljesítménytúrán! A teljesítménytúra távjai: 34,3 km, illetve 15,6 km. A távokhoz rendelt szintidők 10 óra, illetve 6 óra. Az ellenőrzőpontok 6 km/h sebességre nyitnak és az

Részletesebben

Magyar Könyvtárosok Egyesülete 43. Vándorgyűlése Pécs, 2011. július 14 16. TANULÁS, TUDÁS, MŰVELTSÉG KÖNYVTÁROSOK A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN

Magyar Könyvtárosok Egyesülete 43. Vándorgyűlése Pécs, 2011. július 14 16. TANULÁS, TUDÁS, MŰVELTSÉG KÖNYVTÁROSOK A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN Magyar Könyvtárosok Egyesülete 43. Vándorgyűlése Pécs, 2011. július 14 16. TANULÁS, TUDÁS, MŰVELTSÉG KÖNYVTÁROSOK A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN JELENTKEZÉSI LAP Név:... Területi szervezet / szekció neve:... MKE

Részletesebben

Magyar Államkincstár családtámogatási ügyfélszolgálatok

Magyar Államkincstár családtámogatási ügyfélszolgálatok Magyar Államkincstár családtámogatási ügyfélszolgálatok (anyasági támogatás, családi pótlék, gyermekgondozási segély, gyermeknevelési támogatás) Figyelem! Az összeállítás a 2011. augusztus 18-i aktuális

Részletesebben

12. Pécs, Szigeti u u KP Garázs Pécs, Kürt u KP Kazánház Pécs, Honvéd

12. Pécs, Szigeti u u KP Garázs Pécs, Kürt u KP Kazánház Pécs, Honvéd 1. sz. melléklet Sor- Építmény, helyiség, Tűzvesz. Osztály /m 2 / Összese n szám szabadtér megnevezése Címe: A B C D E 1. AOK Elméleti Tömb * Szigeti u. 259 3 3589 13584 9666 27128 12. 0 2. ÁOK Biofizika

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság. a kamera pontok helyszíne, elhelyezése. Hubay út- Boldog Sándor István út kereszteződése

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság. a kamera pontok helyszíne, elhelyezése. Hubay út- Boldog Sándor István út kereszteződése Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Rendőri Szerv RK, HRK Települések Kamerák száma (db) a kamera pontok helyszíne, elhelyezése a megfigyelt terület ( a jelzett szakaszok közterületek) Ady

Részletesebben

Autóbusz-állomás Laktanya Vasútállomás Jutaspuszta Dózsa Gy. tér Pápai úti ford.

Autóbusz-állomás Laktanya Vasútállomás Jutaspuszta Dózsa Gy. tér Pápai úti ford. 1 Menetidő 2 1 Autóbusz-állomás Laktanya Vasútállomás Jutaspuszta Dózsa Gy. tér Pápai úti ford. 0 0 Autóbusz-állomás 2 2 Petőfi S. u. 3 3 Jutasi út 61. 4 4 Jutasi úti ltp. 5 5 Laktanya 7 7 Aradi Vértanúk

Részletesebben

Randonneurs Hungary. Balaton kerülés

Randonneurs Hungary. Balaton kerülés www.brnhubgary.hu Randonneurs Hungary Balaton kerülés BRM200 Balaton kerülés 2018 BRM200 Mura Maraton BRM300 Bakony Light 2019 - BRM400 Duna-Tisza Túra BRM300 Piliskerülő 2019 - BRM200 Pilistámadó - BRM600

Részletesebben

Hajdúszoboszló helyi közlekedés menetrendje január 1-től június 30-ig 7.15 A K

Hajdúszoboszló helyi közlekedés menetrendje január 1-től június 30-ig 7.15 A K 2. sz. melléklet Hajdúszoboszló helyi közlekedés menetrendje 2019. január 1-től 2019. június 30-ig T É L I M E N E T R E N D Érvényes: január 01-től június 14-ig "1" Kösely Zrt. Bánomkert Autóbusz-állomás

Részletesebben

13. Sípmester fesztivál Baranya megye, Pécs technikai információk

13. Sípmester fesztivál Baranya megye, Pécs technikai információk 1 13. Sípmester fesztivál 2018.01.06-07. Baranya megye, Pécs technikai információk kapcsolattartási e-mail cím: 13.sipmester.baranya@gmail.com Kérdéseitekkel keressétek Czakó Dénest, tel.: 06-30/516-68-76

Részletesebben

Útvonalvezető (15 km ) Itt a jelzések jobbra felkanyarodnak a dombtetőre mi azonban egyenesen haladunk tovább!!!

Útvonalvezető (15 km ) Itt a jelzések jobbra felkanyarodnak a dombtetőre mi azonban egyenesen haladunk tovább!!! Útvonalvezető (15 km ) A kastély kapuján kilépve egyenesen haladunk és 100m után elérjük az OKT kék, a Cserehát turistája piros jelzését. Jobbra fordulunk és a római katolikus templom felé haladunk. A

Részletesebben

Lackner Kristóf utca, autóbusz-állomás megállóhelyről indul:

Lackner Kristóf utca, autóbusz-állomás megállóhelyről indul: 3 LACKNER KRISTÓF UTCA BÁNFALVI ÚT KERTVÁROS BRENNBERGBÁNYA 0 Lackner Kristóf utca, autóbusz-állomás... O 21 1 Táncsics utca, templom... 20 2 Kossuth Lajos utca, Vadász utca... 19 4 Bánfalvi út, Falco

Részletesebben

Az utazási idő modellezése térinformatikai módszerek felhasználásával

Az utazási idő modellezése térinformatikai módszerek felhasználásával Az utazási idő modellezése térinformatikai módszerek felhasználásával Pálóczi Gábor doktorjelölt Debreceni Egyetem Corvinus GIS MeetUp 2016. Október 21. Budapesti Corvinus Egyetem A közlekedés elemzésének

Részletesebben

Thomán István utca / Bosnyák tér

Thomán István utca / Bosnyák tér 112 autóbusz menetrend és vonal térkép 112 Thomán István utca / Bosnyák tér Váltás Teljes Weboldal Nézetre A 112 autóbusz vonal (Thomán István utca / Bosnyák tér)5 útiránya van. Az átlagos hétköznapokon

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK. 19/2015. (VI.19.) önkormányzati rendelete

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK. 19/2015. (VI.19.) önkormányzati rendelete MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 19/2015. (VI.19.) önkormányzati rendelete Miskolc Megyei Jogú Város közigazgatási területén a járművel történő díjköteles várakozás szabályairól szóló

Részletesebben

4. melléklet a 39/2009. (XII. 2.) önkormányzati rendelethez

4. melléklet a 39/2009. (XII. 2.) önkormányzati rendelethez melléklet a 39/2009. (XII. ) önkormányzati rendelethez MISKOLC HELYILEG VÉDETT EGYEDI ÉPÍTETT ÉRTÉKEI melléklet a 4/201 (II.2) önkormányzati rendelethez Belváros Városház tér 5/1 Városház tér 5/2 Városház

Részletesebben

Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ

Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó Jelzése: piros

Részletesebben

MCS menetrend hét ( ) érkezés 5:30-5:45

MCS menetrend hét ( ) érkezés 5:30-5:45 MCS menetrend 2019. 40. hét (2019.09.30-10.04) érkezés 5:30-5:45 Megálló Idő Járat Megálló Idő Járat Alsószentmárton - Szabadság u. 4:13 MCS 5 Monyoród - elágazás 5:18 MCS 9 Aranyosgadány - forduló 4:05

Részletesebben

Tartalomjegyzék 1. BEVEZETŐ 2. A KOLLÉGIUM ELHELYEZKEDÉSE 3. KÖZLEKEDÉS, FONTOSABB HELYEK A KÖRNYÉKEN

Tartalomjegyzék 1. BEVEZETŐ 2. A KOLLÉGIUM ELHELYEZKEDÉSE 3. KÖZLEKEDÉS, FONTOSABB HELYEK A KÖRNYÉKEN Tartalomjegyzék 1. BEVEZETŐ 2. A KOLLÉGIUM ELHELYEZKEDÉSE 3. KÖZLEKEDÉS, FONTOSABB HELYEK A KÖRNYÉKEN 3.1. KÖZLEKEDÉS PÁLYAUDVAROKRÓL, MEGKÖZELÍTHETŐSÉG 3.2. FONTOSABB BOLTOK, ÜZLETEK A KÖRNYÉKEN 3.3.

Részletesebben

914 autóbusz menetrend és vonal térkép

914 autóbusz menetrend és vonal térkép 914 autóbusz menetrend és vonal térkép 914 Káposztásmegyer Mogyoródi-patak / Dél-pesti autóbuszgarázs Váltás Teljes Weboldal Nézetre A 914 autóbusz vonal (Káposztásmegyer Mogyoródi-patak / Dél-pesti autóbuszgarázs)4

Részletesebben

A 194-es autóbusz útvonalának módosítása a Gloriett lakótelep térségében

A 194-es autóbusz útvonalának módosítása a Gloriett lakótelep térségében A 194-es autóbusz útvonalának módosítása a Gloriett lakótelep térségében 1) A társadalmi egyeztetésen meghirdetett javaslatok A BKK Zrt. kikérte utasai véleményét a 194-es és a 198-as viszonylatok közlekedési

Részletesebben

BRM 600 CPC - Itiner (tel.: ) Az első ellenőrzőpontig, Kékestető

BRM 600 CPC - Itiner (tel.: ) Az első ellenőrzőpontig, Kékestető Nagykőrös Cegléd Kecskemét Nagyköőrös BRM 600 CPC - Itiner (tel.: +36 30 393 2717) Az első ellenőrzőpontig, Kékestető 0,15 Cegléd 16,25 0,13 Kerékpárút vége 16,38 Tovább egyenesen a főúton Indulj el a

Részletesebben

NYÁRNYITÓ KONCERT ÉJSZAKAI JÁRATOK MENETRENDJE

NYÁRNYITÓ KONCERT ÉJSZAKAI JÁRATOK MENETRENDJE NYÁRNYITÓ KONCERT ÉJSZAKAI JÁRATOK MENETRENDJE Bácsa, Ergényi lakótelep 911 Dunakapu tér (alsó rakpart) 901 911 921 931 907 917 922 Sárás 911 Kisbácsa Likócs 931 Győrszentiván, Kálmán Imre út 931 Révfalu

Részletesebben