A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének június 24-i ülése 9. számú napirendi pontja
|
|
- Gábor Vörös
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének június 24-i ülése 9. számú napirendi pontja Beszámoló a Tolna Megyei Értéktár Bizottság évi I. féléves munkájáról Előadó: Dr. Say István, a Tolna Megyei Értéktár Bizottság elnöke Az előterjesztést előzetesen tárgyalta a Területfejlesztési és Koordinációs Bizottság. Tisztelt Közgyűlés! A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló évi XXX. törvény 4. (2) bekezdésében meghatározott jogával élve az országban az elsők között hozta létre a Tolna Megyei Értéktár Bizottságot. A Tolna Megyei Értéktár Bizottság szervezi Tolna megye területén azonosított települési és tájegységi értéktárak adatainak összesítését, gondoskodik a Tolna megye területén fellelhető nemzeti értékek azonosításáról és megküldi azt a Hungarikum Bizottságnak. A magyar nemzeti értékek és hungarikumok gondozásáról szóló 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelet szabályozza többek között a nemzeti értékek szakterületenkénti kategóriáit, a települési, tájegységi és megyei értéktárak létrehozását és gondozását, valamint a települési és megyei értéktár bizottságok létrehozását és működését. A Tolna Megyei Értéktár Bizottság a - vonatkozó kormányrendelet 3. -a szerint félévente beszámol tevékenységéről a közgyűlésnek. Az első félévben a Tolna Megyei Értéktár Bizottság 2 alkalommal ült össze és összesen 8 értéket vett fel a megyei értéktárba. (A Tolna Megyei Értéktár értékeit az 1. sz. melléklet tartalmazza.) Újabb értéktár bizottságok alakultak ebben a félévben is, így jelenleg 50 településen folyik értékgyűjtő munka. Az első félévben született döntés bizottság alakításáról Závodon, Regölyben, Nakon, Iregszemcsén és Pörbölyön. A Völgységi Értéktár Bizottság pedig 11 településen (Bonyhád, Grábóc, Györe, Izmény, Kisvejke, Lengyel, Mőcsény, Nagymányok, Tevel, Váralja, Závod) végez értékgyűjtő munkát, ezek közül vannak olyan települések is, ahol önálló bizottság is működik (Bonyhád, Grábóc, Váralja, Závod). (A települési értéktár bizottságok térképét a 2. sz. melléklet tartalmazza.)
2 2 A Tolna Megyei Önkormányzat idén is tervezi, hogy a tavaly elindított Vár a megye - Tolna Megyei Értékek Napja című rendezvényt megszervezi. A tervek között szerepel, hogy az eddig felvett több, mint 300 érték közül úgynevezett Tolnaikumokat, azaz kiemelt megyei értékeket jelöl ki, továbbá a megyei bizottság javaslata alapján értékdíj kerül kiosztásra olyan közösség(ek)nek, amely(ek) sokat tettek az értékgyűjtés terén. Ezeket az elismeréseket ezen a rendezvényen kívánja a bizottság átadni. A megyei bizottság pályázatot kíván benyújtani a Földművelésügyi Minisztérium által június 9-én megjelent Hung-2016 felhívásra. A megyei bizottságot a 3. témakör érinti, mely több körös vetélkedő szervezését jelenti. A pályázat célja, hogy a fiatalabb korosztály - általános iskola 7-8. osztályok, középiskola - tagjai is jobban megismerjék a magyar kultúra értékeit, bevonva őket az értékgyűjtésbe. Az egyes területi fordulók legeredményesebb csapatai országos döntőben mérhetik össze tudásukat. Határozati javaslat: A Tolna Megyei Közgyűlés.../2016. (VI.24.) közgyűlési határozata a Tolna Megyei Értéktár Bizottság munkájáról szóló beszámoló elfogadásáról A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése a magyar nemzeti értékek és hungarikumok gondozásáról szóló 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelet 3. (1) bekezdés c) pontja alapján a Tolna Megyei Értéktár Bizottság évi I. félévi munkájáról szóló beszámolót elfogadja. Felelős: Fehérvári Tamás, a Közgyűlés elnöke Határidő: azonnal Szekszárd, június 13. dr. Say István a Bizottság elnöke
3 A Tolna Megyei Értéktár jegyzéke június 24-én 1. sz. melléklet (1. Több érték több kategóriába is kapott párhuzamos besorolást, ilyenkor a jellemzőbb kategóriában szerepel. 2. Félkövér szedés jelzi azokat az értékeket, amelyek még nem jelenhettek meg a 2015-ös kiadványsorozatban.) V Á R O S O K: 1. SZEKSZÁRD (34 tétel) Épített környezet: Római katolikus plébániatemplom - Római katolikus plébánia - Szentháromság-szobor - Szent János és Pál-kápolna - Római katolikus Kálvária-kápolna és stációk - Római katolikus iskolaépület - Zsinagóga - Vármegyeháza - Vármegyeházi romkert - Városháza - Wosinsky Mór Megyei Múzeum - Ferenc kórház - Augusz-ház - Babits Mihály szülőháza - Krenmüller-ház - Tiszttartói ház - Kamarás-ház - Nagyvendéglő - Szegzárd Szálló - Fogadó - Nedelkovics-tanya - Bogár-tanya - Présházak - Gemenci Millenniumi Pavilon (24) Kulturális örökség: Sallangokkal díszített rézveretes szügyhám - Bíró Annamária munkássága - Dr. Németh Pálné munkássága - Steig István munkássága - Tamás József munkássága - Nepp Dénes munkássága (6) Agrár- és élelmiszergazdaság: Szekszárdi történelmi borvidék és borai - Szekszárdi márc (2) Turizmus és vendéglátás: Petrits Mézeskalács Múzeum (1) Természeti környezet: Gemenci erdő (1) 2. BÁTASZÉK (25 tétel) Épített környezet: Római katolikus templom - Cikádor apátsági romkert - Római katolikus plébánia - Szentháromság-szobor - Segítő Szűz Mária-kápolna - Kálvária-kápolna - Szent Orbán kápolna és őstölgyek - Nepomuki Szent János-kápolna - Szent Flórián-szobor - Református imaház - Városi Könyvtár épülete - Városháza - Uradalmi épület - Számvevőség - Tájház és gyűjteményei - Mező-féle kúria (16) Kulturális örökség: Dr. Hermann Egyed István munkássága - Virágvasárnapi passiójáték - Csanády-gyűjtemény - Zádor Jenő életműve - Géza-nap - Bátaszéki Ipartestület tevékenysége (6) Ipari és műszaki megoldások: Vasútállomás épülete - M6-os autópálya alagútláncolata - Türr István-híd (3) 3. BONYHÁD (27 tétel) Épített környezet: Evangélikus templom - Evangélikus lelkészlak - Evangélikus iskola és tanítólakás - Majosi evangélikus templom - Római katolikus templom - Római katolikus plébánia - Szentháromság-szobor - Kálvária-kápolna - Ermel-Vojnits-mauzóleum - Ladományi római katolikus templom - Református templom - Ózsinagóga - Izraelita szeretetház és maceszsütöde - Ispotály - Perczel-kúria (Perczel utca 9.) - Perczel-kúria (Perczel utca 11.) - Perczel-kúria (Perczel utca 44.) - Alsóbörzsönyi Perczel-kúria - Műemlék lakóházak (Perczel utca 2., 4., 18.) - Nunkovits-Honig Ház (Völgység Múzeum) - Rinaldi ház (21) Kulturális örökség: Fábián Mártonné munkássága - Lőrincz Aladárné munkássága - Csobányolás - Bukovinai székelyek élő népművészete (4) Agrár- és élelmiszergazdaság: Magyar tarka szarvasmarha (1) Ipari és műszaki megoldások: Bonyhádi zománcáru és zománcedény (1) 4. DOMBÓVÁR (12 tétel) Épített környezet: Római katolikus templom - Szentháromság-szobor - Szent Flórián-szobor - Dombói várrom - Kossuth-emlékmű - Pál-ház (6) Kulturális örökség: Fekete István Múzeum - Kaposmenti hímzés - Balásy Gyula munkássága (3) Agrár- és élelmiszergazdaság: Magyar Rapszódia desszert - Rákóczi János munkássága és a Rákóczi-túrós (2) Egészséges életmód: Gunarasi gyógyvíz és termálfürdő (1) 5. DUNAFÖLDVÁR (17 tétel) Épített környezet: Belvárosi római katolikus templom - Római katolikus ferences templom - Ferences rendház - Nepomuki Szent János-kápolna - Szent Rókus-kápolna - Szentháromság-szobor - Református templom - Református parókia - Görögkeleti templom - Kálvária - Műemlék lakóház (Béke tér 1.) - Vár (12) Kulturális örökség: Csepeli István munkássága (1) 1
4 Ipari és műszaki megoldások: Beszédes József-híd (1) Turizmus és vendéglátás: Dunaföldvári vásár (1) Természeti környezet: Oláh-völgyi törpemandulás (1) Egészséges életmód: Dunaföldvári gyógyvíz és termálfürdő (1) 6. GYÖNK (7 tétel) Épített környezet: Református templom - Evangélikus templom - Magyary-Kossa-kastély - Szabatonpusztai tehénistálló (4) Kulturális örökség: Gyönk környéki svábhímzés - Német nemzetiségi tájház - Kiss József német nemzetiségi magángyűjteménye (3) 7. NAGYMÁNYOK (2 tétel) Épített környezet: Római katolikus plébánia - Nepomuki Szent János-szobor (2) 8. PAKS (37 tétel) Épített környezet: Római katolikus (Makovecz-)templom - Szentháromság-szobor - Szent Vendel-kápolna - Szent Rókus és Sebestyén-kápolna - Újtemetői római katolikus kápolna - Kálvária-kápolna - Bazársor - Dunakömlődi római katolikus templom - Református templom - Evangélikus templom - Erzsébet Nagyszálloda - Cseh-Vigyázó Kúria (Városi Múzeum) - Szeniczey-kúria - Korniss-kúria - Rosty-kúria - Daróczy-kúria - Novák-kúria - Kurcz-kúria - Műemlék lakóház (Anna utca 17.) - Műemlék lakóházak (Deák utca 7., 7/a) - Műemlék lakóház (Templom tér 6.) - Műemlék lakóház (Kossuth utca 2.) - Szeniczey ház - Lussonium (24) Kulturális örökség: Paksi Képtár - Roger Schilling Fúvószenekar - Nemzetközi Gastroblues Fesztivál - Paksi Digitális Archívum és retro képgyűjtemény (4) Ipari és műszaki megoldások: Paksi Atomerőmű Tájékoztató és Látogató-központ és Atomenergetikai Múzeum - Magyar atomenergetikai szaktudás (2) Agrár- és élelmiszergazdaság: Paksi pincefalu és dunakömlődi pincesor (1) Természeti környezet: Ürge-mező - Paksi tarka sáfrányos - Paksi löszfal - Duna-part (4) Egészséges életmód: Paksi gyógyvíz és termálfürdő (1) Sport: Paksi olimpikonok (Abay Nemes Oszkár, Kovács Antal, Kozmann György) sportteljesítménye (1) 9. SIMONTORNYA (8 tétel) Épített környezet: Római katolikus ferences templom - Ferences rendház - Szentháromság-szobor - Református templom - Vár - Vár műemléki környezete -»Nagyház«, Helytörténet Háza (7) Kulturális örökség: Könyvné Szabó Éva bőrdíszműves munkássága (1) 10. TAMÁSI (15 tétel) Épített környezet: Római katolikus templom - Rozália-kápolna - Henyei kápolna - Mária-szobor - Evangélikus templom orgonája - Eszterházy-vadászkastély - Würtz Ádám szülőháza (7) Kulturális örökség: Iglice Népdalkör - Markovics Gábor munkássága (2) Ipari és műszaki megoldások: Rittinger-féle tutyiműhely - Cserénygáti vízimalom (2) Természeti környezet: Gyulaji erdő - Gyulaji dám - Pacsmagi tavak (3) Egészséges életmód: Tamási gyógyvíz és termálfürdő (1) 11. TOLNA (14 tétel) Épített környezet: Római katolikus templom - Római katolikus plébánia - Szentháromság-szobor - Kálvária-kápolna - Mözsi római katolikus templom - Szent Sebestyén-szobor - Nepomuki Szent János-szobor - Festetics-kastély (8( Kulturális örökség: Verseghy Ferenc munkássága (1) Ipari és műszaki megoldások: Selyemgyár és ipartörténeti gyűjtemény - Selyemgubóraktár (2) Agrár- és élelmiszergazdaság: Tolnai borvidék és borai (1) Természeti környezet: Tolnai Holt-Duna - Mözsi Kapszeg-tó (2) 2
5 K Ö Z S É G E K: 12. Alsónána (2 tétel) Épített környezet: Római katolikus templom - Evangélikus templom (2) 13. Alsónyék (1 tétel) 14. Báta (9 tétel) Épített környezet: Római katolikus plébániatemplom - Szent Vér kegytemplom - Nepomuki Szent János-szobor - Református templom (4) Kulturális örökség: Tájház - Halászház - Dér Józsefné munkássága - Fekete Gólya Ház (4) Ipari és műszaki megoldások: Fagázas szivattyútelep (1) 15. Bogyiszló (12 tétel) Kulturális örökség: Bogyiszlói népviselet - Bogyiszlói népzenei hagyományok - Józsa Bálintné munkássága - Orsós Kis János munkássága - Streer Tamás munkássága - Streer Tamásné munkássága - Hajdu Józsefné munkássága (7) Ipari és műszaki megoldások: Sió-torkolati árvízkapu - Szent László-híd (2) Agrár- és élelmiszergazdaság: Bogyiszlói paprika (1) Természeti környezet: Bogyiszlói orchideás erdő (1) 16. Decs (15 tétel) Épített környezet: Református templom - Görögszói római katolikus kápolna (2) Kulturális örökség: Sárköz népművészete - Sárközi tájház - Ács Istvánné munkássága - Bali Istvánné munkássága - Békás Jánosné munkássága - Berekai Éva, Oláh Istvánné munkássága - Farkas Lászlóné munkássága - Fehér Lászlóné munkássága - Fülöp Ferenc munkássága - Kovács Józyefné munkássága - Perity Mihályné munkássága - Széles Józsefné munkássága - Tóth Jánosné munkássága (13) 17. Értény (1 tétel) 18. Fácánkert (2 tétel) Épített környezet: Kunffy-kastély (1) Ipari és műszaki megoldások: Szeszgyár (1) 19. Felsőnyék (5 tétel) Épített környezet: Római katolikus templom - Hajdani római katolikus plébánia - Református templom - Deák-pince (4) Természeti környezet: Kolláti-rét (1) 20. Grábóc (3 tétel) Épített környezet: Görögkeleti szerb templom - Görögkeleti szerb apácakolostor, kútház és temető (2) Kulturális örökség: Grábóci szerb ortodox búcsú (1) 21. Györe (1 tétel) 22. Györköny (5tétel) Épített környezet: Evangélikus templom (1) Kulturális örökség: Tájház - Tolnai Lajos írói munkássága - Német nemzetiségi hagyományőrző füzetek (3) Agrár- és élelmiszergazdaság: Pincefalu (1) 23. Harc (2 tétel) Agrár- és élelmiszergazdaság: Brill-pálinkaház és pálinkái (1) 3
6 24. Iregszemcse (3 tétel) Épített környezet: Római katolikus templom - Kálvária-kápolna - Viczay-kastély (3) 25. Izmény (2) Épített környezet: Evangélikus templom (1) Kulturális örökség: László László prímás tevékenysége (1) 26. Kajdacs (2 tétel) Épített környezet: Római katolikus templom - Sztankovánszky-mauzóleum (2) 27. Kisszékely (3 tétel) Természeti környezet: Barátok tava - Kisszékely környéki erdők (2) 28. Kistormás (1 tétel) Épített környezet: Evangélikus templom (1) 29. Kisvejke (0 tétel) 30. Kölesd (6 tétel) Épített környezet: Református templom és parókia - Kismegyeháza, Ulánus laktanya és istálló (2) Kulturális örökség: Borjádi Petőfi-emlékméhes - Kölesdi Képtár és Látásmozgalom - Kölesdi fehérhímzés (3) Ipari és műszaki megoldások: Borjádi Sörét-torony (1) 31. Lengyel (5 tétel) Épített környezet: Szent Flórián-szobor - Apponyi-kastély - Apponyi-borospince - Majorsági épületek (4) Természeti környezet: Lengyel-hőgyészi erdők (1) 32. Madocsa (5 tétel) Kulturális örökség: Seregi István munkássága - Boldog István munkássága - Földesi János munkássága (3) Természeti környezet: Szlavón tölgyes (1) 33. Magyarkeszi (2 tétel) Ipari és műszaki megoldások: Gizella hengermalom (1) 34. Medina (8 tétel) Épített környezet: Görögkeleti szerb templom - Református templom - Római katolikus kápolna - Apponyi-kúria (4) Kulturális örökség: Medinai szerb szokások és hagyományok - Kőszegi testvérek népi hangszerei - Medinai zenészdinasztia hagyományai - Bartina zenekar (4) 35. Mőcsény (2 tétel) Épített környezet: Római katolikus templom - Zsibriki német telepesház (2) 36. Nagydorog (3 tétel) Épített környezet: Református templom a szégyenkővel és a Sztárai-kehellyel (1) Természeti környezet: Szenesi-legelő (1) Agrár- és élelmiszergazdaság: Magyar díszposta-galamb (1) 37. Nagykónyi (1 tétel) 38. Nagyszékely (1 tétel) 4
7 39. Nak (1 tétel) Egészséges életmód: Széles Lajos munkássága és a Naksol (1) 40. Őcsény (3 tétel) Kulturális örökség: Egyed Mihályné munkássága - Werner Andrásné munkássága (2) 41. Pálfa (2 tétel) Kulturális örökség: Illyés Gyula felsőrácegresi szülőhelye és első iskolája (1) 42. Pörböly (1 tétel) Természeti környezet: Pörbölyi Ökoturisztikai Központ (1) 43. Regöly (2 tétel) Épített környezet: Római katolikus templom - Somolypusztai templomrom (2) 44. Sárpilis (3 tétel) Kulturális örökség: Gy. Bóli János munkássága - K. Kovács János munkássága (2) 45. Sárszentlőrinc (4 tétel) Épített környezet: Evangélikus templom - Hajdani evangélikus gimnázium (2) Kulturális örökség: Petőfi-emlékház - Lázár Ervin-emlékház (2) 46. Sióagárd (6 tétel) Kulturális örökség: Tájház - Sióagárdi viselet és hímzés, Hímzésmúzeum - Szabadi Mihály írói munkássága - Király Anna munkássága - Finta Mihályné szőttes gyűjteménye (5) Agrár- és élelmiszergazdaság: Leányvári pincefalu (1) 47. Szakály (1 tétel) 48. Tevel (4 tétel) Épített környezet: Római katolikus templom - Szent Rókus és Szent Rozália-kápolna - Tizennégy Segítő Szent-kápolna - Kovácsi római katolikus templom (4) 49. Váralja (2 tétel) Természeti környezet: Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet (1) 50. Závod (3 tétel) Épített környezet: Római katolikus templom - Római katolikus plébánia - Szent Flórián-szobor (3) 5
8 A Tolna Megyei Értéktár értékeinek kategóriánkénti összesítője június 24-én 1/a sz. melléklet Település Épített környezet Kulturális örökség Ipari és műszaki megoldások Agrár- és élelmiszergazdaság Turizmus és vendéglátás Természeti környezet Egészséges életmód Sport Összesen 1. Szekszárd Bátaszék Bonyhád Dombóvár Dunaföldvár Gyönk Nagymányok Paks Simontornya Tamási Tolna Alsónána Alsónyék Báta Bogyiszló Decs Értény Fácánkert Felsőnyék Grábóc Györe Györköny Harc Iregszemcse Izmény Kajdacs Kisszékely Kistormás Kisvejke Kölesd Lengyel Madocsa Magyarkeszi Medina Mőcsény Nagydorog Nagykónyi Nagyszékely Nak Őcsény Pálfa Pörböly Regöly Sárpilis Sárszentlőrinc Sióagárd Szakály Tevel Váralja Závod 3 3 Összesen
9 1/b sz. melléklet A Tolna Megyei Értéktár értékeinek járásonkénti összesítője június 24-én Járás Település Összesen Ebből értéktáras Épített környezet Kulturális örökség Ipari és műszaki megoldások Agrár- és élelmiszergazdaság Turizmus és vendéglátás Természeti környezet Egészséges életmód Sport Összesen Bonyhádi Dombóvári Paksi Szekszárdi Tamási Tolnai Összesen
10 Az értéktári tevékenység folytatásáról igenlő döntést hozó Tolna megyei települések június 24-én 2. sz. melléklet
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének december 2-i ülése 6. számú napirendi pontja
Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2016. december 2-i ülése 6. számú napirendi pontja Beszámoló a Tolna Megyei Értéktár Bizottság 2016. évi II. féléves munkájáról Előadó: Dr. Say
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének június 26-i ülése 4. számú napirendi pontja
Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2018. június 26-i ülése 4. számú napirendi pontja Beszámoló a Tolna Megyei Értéktár Bizottság 2018. évi I. féléves munkájáról Előterjesztő: Dr.
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének december 11-i ülése 5. számú napirendi pontja
Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2017. december 11-i ülése 5. számú napirendi pontja Beszámoló a Tolna Megyei Értéktár Bizottság 2017. évi II. féléves munkájáról Előterjesztő
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének június 30-i ülése 6. számú napirendi pontja
Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2017. június 30-i ülése 6. számú napirendi pontja Beszámoló a Tolna Megyei Értéktár Bizottság 2017. évi I. féléves munkájáról Előterjesztő és
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2015. november 27-i ülése 3. számú napirendi pontja
Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2015. november 27-i ülése 3. számú napirendi pontja Beszámoló a Tolna Megyei 2015. évi második féléves tevékenységéről Előadó: Dr. Say István,
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének június 27-i ülése 8. számú napirendi pontja
Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. június 27-i ülése 8. számú napirendi pontja Beszámoló a Tolna Megyei Értéktár Bizottság 2014. évi első féléves tevékenységéről Előadó: Dr.
Településszintű munkaerő-piaci adatok április 20.
201. április 20. Bonyhád Lakó >65 nap Aparhant 1006 49 15 4 1 9 9 10 14 412 11,9 71 6,87 0,82 Bátaapáti 96 5 6 2 15 5 11 21 162 21,6 08 11,6 1,6 Bonyhád 1741 556 178 45 128 102 10 80 171 5568 10,0 9112
Településszintű munkaerő-piaci adatok november 20.
szintű munkaerő-piaci adatok Bonyhád >65 nap () Aparhant 1021 18 5 1 6 0 41 4,2 746 2,4 0,5 Bátaapáti 418 26 5 8 6 9 5 21 167 15,6 27 8,0 1,6 Bonyhád 160 40 87 64 87 69 79 52 119 5808 5,9 9475,6 0,7 Bonyhádvarasd
Településszintű munkaerő-piaci adatok október 20.
Bonyhád Aparhant 974 15 2 4 3 3 3 1 4 411 3,6 Bátaapáti 415 11 3 7 0 3 3 2 5 160 6,9 Bonyhád 13179 253 40 59 32 51 49 45 57 5547 4,6 Bonyhádvarasd 403 6 2 1 2 0 0 0 1 166 3,6 Cikó 861 26 7 6 4 4 8 4 8
Településszintű munkaerő-piaci adatok július 20.
Bonyhád () Aparhant 1009 22 5 7 0 4 4 4 5,1 74,0 0,7 Bátaapáti 42 26 5 9 8 5 5 16 168 15,5 25 8,0 1,9 Bonyhád 1471 274 52 60 5 67 65 52 82 582 4,7 9256,0 0,7 Bonyhádvarasd 416 7 1 0 0 0 0 0 174 4,0 14
Településszintű munkaerő-piaci adatok március 20.
Bonyhád - ra '2017 1 () Aparhant 985 4 6 4 5 5 5 14 411 8, 71 4,8 0,9 Bátaapáti 420 28 2 8 10 7 12 19 159 17,6 18 8,8 1,7 Bonyhád 122 298 41 7 45 48 74 8 90 558 5,4 9086, 0,6 Bonyhádvarasd 407 9 2 2 2
Településszintű munkaerő-piaci adatok december 20.
Bonyhád () Aparhant 985 14 1 1 2 5 0 4 5 411 3,4 713 2,0 0,5 Bátaapáti 420 13 3 4 3 1 5 1 10 159 8,2 318 4,1 1,1 Bonyhád 13322 199 43 43 30 45 51 34 38 5538 3,6 9086 2,2 0,6 Bonyhádvasd 407 6 2 0 3 1 0
Településszintű munkaerő-piaci adatok február 20.
Bonyhád () Aparhant 947 20 3 4 4 1 3 1 7 414 4,8 665 3,0 0,7 Bátaapáti 385 16 5 6 2 5 5 3 8 161 10,0 295 5,4 1,3 Bonyhád 12982 233 44 51 28 49 58 33 55 5580 4,2 8483 2,7 0,7 Bonyhádvasd 413 3 1 0 1 0 0
Településszintű munkaerő-piaci adatok január 20.
Bonyhád Aparhant 985 19 2 5 3 5 1 4 6 411 4,6 Bátaapáti 420 12 2 3 3 0 5 0 9 160 7,5 Bonyhád 13322 230 46 47 34 49 54 36 47 5547 4,1 Bonyhádvarasd 407 5 2 0 2 1 0 1 0 166 3,0 Cikó 870 23 5 5 3 8 7 7 11
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének június 26-i ülése 9. számú napirendi pontja
Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2015. június 26-i ülése 9. számú napirendi pontja Beszámoló a Tolna Megyei Értéktár 2015. évi első féléves tevékenységéről Előadó: Dr. Say István,
Bevezetett helyi adók (2013. január 1.)
Bevezetett helyi adók (2013. január 1.) Megye kód KSH-kód Település neve lakás Vagyoni típusú adók építményadó nem lakás Ft/m 2 vagy a forgalmi érték %-a telekadó Ft/m 2 vagy a forgalmi érték %-a Magánszemély
Tolna megye Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók Helyi iparűzési adó
Tolna megye Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók Helyi iparűzési adó 1 Alsónána 150 Ft/m2 6000 Ft/év 2 Alsónyék 50 Ft/m2 8000 Ft/év 2000 Ft/fő 1,5 % 3 Aparhant 6500 Ft/év 2% 4 Attala 9000 Ft/év
Településszintő munkaerı-piaci adatok február 20.
Bonyhád Lakó >65 nap (becsült) korú népes. Aparhant 111 6 8 11 5 0 466 7,7 777 4,6 0,65 Bátaapáti 41 45 5 14 6 11 160 28,1 296 15,20 2,12 Bonyhád 14045 619 218 166 50 186 6147 10,1 9576 6,46 0,90 Bonyhádvarasd
1. helyen végzett szállító pályázatának benyújtási ideje. 1. helyen végzett szállító pontszáma. 2. helyen végzett szállító
Ellátott intézmény OM azonosító Ellátott intézmény neve Ellátott intézmény címe Tankerület 1. helyen végzett 1. helyen végzett pontszáma 1. helyen végzett pályázatának benyújtási ideje 2. helyen végzett
TÁRGY: Beszámoló a Szekszárdi Települési Értéktár Bizottság 2015. I. félévi tevékenységéről
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 193.. MELLÉKLET: 2 db. TÁRGY: Beszámoló a Szekszárdi Települési Értéktár Bizottság 2015. I. félévi tevékenységéről E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Szolgáltató adatlap - Összes szakma
Szolgáltató adatlap - Összes szakma Általános adatok: Szolgáltató kódja : 501301 Szolgáltató megnevezése : Dombóvári Szent Lukács Kórház Szolgáltató címe : 7200 Dombóvár Kórház utca 39-41. Telefon : 74/564-000
A HUNGÁRIA TAKARÉK TAKARÉKSZÖVETKEZET ÜGYFÉLSZOLGÁLATI, ÜGYFELEK SZÁMÁRA NYITVA ÁLLÓ HELYISÉGEINEK ELÉRHETŐSÉGE, VALAMINT NYITVATARTÁSI IDEJE
4. sz. melléklet A HUNGÁRIA TAKARÉK TAKARÉKSZÖVETKEZET ÜGYFÉLSZOLGÁLATI, ÜGYFELEK SZÁMÁRA NYITVA ÁLLÓ HELYISÉGEINEK ELÉRHETŐSÉGE, VALAMINT NYITVATARTÁSI IDEJE Hungária Takarék Fiókjainak nyitvatartási
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. november 28-i ülése 6. számú napirendi pontja
Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. november 28-i ülése 6. számú napirendi pontja Beszámoló a Tolna Megyei Értéktár Bizottság 2014. évi második féléves tevékenységéről Előadó:
A HUNGÁRIA TAKARÉK TAKARÉKSZÖVETKEZET ÜGYFÉLSZOLGÁLATI, ÜGYFELEK SZÁMÁRA NYITVA ÁLLÓ HELYISÉGEINEK ELÉRHETŐSÉGE, VALAMINT NYITVATARTÁSI IDEJE
4. sz. melléklet A HUNGÁRIA TAKARÉK TAKARÉKSZÖVETKEZET ÜGYFÉLSZOLGÁLATI, ÜGYFELEK SZÁMÁRA NYITVA ÁLLÓ HELYISÉGEINEK ELÉRHETŐSÉGE, VALAMINT NYITVATARTÁSI IDEJE Hungária Takarék Fiókjainak nyitvatartási
SZEKSZÁRD KISTÉRSÉGI RENDEZVÉNYEK 2012.
SZEKSZÁRD KISTÉRSÉGI RENDEZVÉNYEK 2012. Március 3. Tolna, Városi Hangverseny Helyszín: Tolna, Bezerédj Pál Szabadidőközpont 74/540-035 Március 3. Télűző Sárpilisen Helyszín: Önkormányzat és környéke Információ:
Iktatószám: TO-04I/30/640-6/2014. Ügyintéző: - Dr. Ugodi Andrea Járási Hivatalvezető Asszony. Tolna Megyei Kormányhivatal Szekszárdi Járási Hivatal
Dr. Ugodi Andrea Járási Hivatalvezető Asszony Iktatószám: TO-04I/30/640-6/2014. Ügyintéző: - Megyei Kormányhivatal Szekszárdi Járási Hivatal SZEKSZÁRD Bezerédj u. 1. 7100 Tárgy: Tájékoztatás kéknyelv betegségről
Szekszárd Katasztrófavédelmi Kirendeltség illetékességi területén található közkutak Sorsz. Település Közkifolyó helye (utca) hsz/hrsz Átmérő (mm)
Szekszárd Katasztrófavédelmi Kirendeltség illetékességi területén található közkutak Sorsz. Település Közkifolyó helye (utca) hsz/hrsz Átmérő (mm) Állapot (üzemel/ rossz/üzemen kívül) Megjegyzés 1. Aparhant
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK FEBRUÁR 14-EI ÜLÉSÉRE
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:III-1587-5/2019.
T o l n a Megye Járóbeteg szakellátás betegbeutalási rendje. 1. oldal
Belgyógyászat Idıskori belgy. gerontológiai szakr. Hypertona gondozás Anyagcsere, endokrinológia Gastroenterológia Sebészet Megyei Kórház R.I. Érsebészet Megyei Kórh. Szül.Oszt. Traumatológia Szülészet-Nıgyógyászat
KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATALOK, POLGÁRMESTERI HIVATALOK CÍMJEGYZÉKE március 1.
KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATALOK, POLGÁRMESTERI HIVATALOK CÍMJEGYZÉKE 2013. március 1. Sorszám Irányító szám 1.* 7147 Alsónána Kossuth u. 27. 2. 7148 Alsónyék Fő u. 1. 3.* 7186 Aparhant Kossuth u. 34. 4.*
TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS 2. számú módosítása
TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS 2. számú módosítása A Cikói Hulladékgazdálkodási Társulást alkotó települések önkormányzatai a 2013. június 30-án kelt társulási megállapodást Magyarország helyi önkormányzatairól
A Tolna Megyei Önkormányzat 1/2005.(II.21.) önkormányzati rendelete TOLNA MEGYE TERÜLETRENDEZÉSI TERVÉRŐL - a módosításokkal egységes szerkezetben - 1
Tolna Megyei Önkormányzat hatályos (egységes szerkezetű) rendeletei 1/2005. (II. 21.) Tolna m. ör. Tolna Megye Területrendezési Tervéről Az egységes szerkezetű szöveg hatályos: 2012. február 18-tól 1.
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének december 2-i ülése 1. számú napirendi pontja
Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2016. december 2-i ülése 1. számú napirendi pontja Beszámoló a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról és az átruházott hatáskörben
2013. évi kistérségi rendezvények. Március. Április
2013. évi kistérségi rendezvények Március Március 21. Őcsény Városkörnyéki Mezei futóverseny - Őcsény több helyszín Deák István 70/943-6537 Április Április 20. Báta X. Hímestojás Fesztivál Bátai Tájház
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2013. december 20-i ülése 6. számú napirendi pontja
Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2013. december 20-i ülése 6. számú napirendi pontja Beszámoló a Tolna Megyei Értéktár Bizottság második féléves tevékenységéről Előadó: dr. Say
Közművelődési pályázat 2005.
Sorszám Pályázó neve Pályázat témája Igényelt tám. Megítélt támogatás 1. Tücsök Klub Zenés Színpad Egyesület Klub működése 200 75 2. "Kézjegy" Tolnai Tollforgatok Klubja Kézjegy 11. antológia kiadása 150
TOLNA MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG. A változtatás jogát - az aktuális baleseti helyzetnek megfelelően - TMRFK fenntartja.
TOLNA MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG A változtatás jogát - az aktuális baleseti helyzetnek megfelelően - TMRFK fenntartja. a Nap július 1. szerda 2015. július hónapra tervezett sebességmérések Mérés tervezett
Ki tud többet Tolna megye irodalmi és képzőművészeti értékeinek kincsestáráról?
Iskola székhelye és neve:. Felkészítő tanár(ok) neve(i):.. A diákcsapat választott fantázianeve:. A 4 fős diákcsapat tagjainak nevei és osztályai:.... Ki tud többet Tolna megye irodalmi és képzőművészeti
Tolna Megyei Szent László Szakképző Iskola és Kollégium (Térségi Integrált Szakképző Központ)
Közoktatási Intézmények Tolna Megyei Intézményfenntartó Központ Tolna Megyei Szent László Szakképző Iskola és Kollégium (Térségi Integrált Szakképző Központ) Székhely: 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 2-14.
BESZÁMOLÓ. Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés bizottságai augusztus 29-i ülésére
Bács-Kiskun Megyei Értéktár Bizottság Elnöke 2721/2014. BESZÁMOLÓ a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2014. augusztus 29-i ülésére Tárgy: Beszámoló a Bács-Kiskun Megyei Értéktár Bizottság 2014. első félévi
Egyszerű többség. A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének február 9-i ülése 1. számú napirendi pontja
Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2018. február 9-i ülése 1. számú napirendi pontja Beszámoló a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról és az átruházott hatáskörben
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:
A TARTALOMBÓL: Június 22-én Tolna megye három városában és öt községében elstartol a Duna-híd Folklórfesztivál rendezvénysorozata
2011 ((V.. ÉVFOLLYAM)) 6.. SZÁM www..ttmamk..hu A TARTALOMBÓL: Június 22-én Tolna megye három városában és öt községében elstartol a Duna-híd Folklórfesztivál rendezvénysorozata Dunakömlődön az európai
A Völgységi Értéktár kialakítása a szervezeti honlapon. Bonyhád, július 14.
A Völgységi Értéktár kialakítása a szervezeti honlapon Bonyhád, 2015. július 14. A Völgységi Tájegységi Értéktárról (FÜL) Egységes felületen a következő címszavak, zárójelben a címszavak alatti tartalmak:
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE MEGYEI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. E L Ő T E R J E S Z T É S
Szám: 02/279-10/2016 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE MEGYEI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2016. december
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének szeptember 23-i ülése 3. számú napirendi pontja
Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2016. szeptember 23-i ülése 3. számú napirendi pontja Beszámoló a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról és az átruházott hatáskörben
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének június 26-i ülése 1. számú napirendi pontja
Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2018. június 26-i ülése 1. számú napirendi pontja Beszámoló a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról és az átruházott hatáskörben
A Rendelet 1. számú és 2. számú mellékleteinek helyébe jelen rendelet 1. számú és 2. számú melléklete lép. E rendelet július 1-jén lép hatályba.
A Tolna Megyei Önkormányzat 13/2009. (VI. 26.) önkormányzati RENDELETE a Tolna Megyei Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 17/1999. (XI. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról
Magyar Értéktár Tolna Megyei Értéktár
Földművelésügyi Minisztérium HUNG-2016 pályázat ÉRTÉKHANGOLÓ Tolna Megyei Önkormányzat Magyar Értéktár Tolna Megyei Értéktár Az érték mindenkié, nem a bizottságoké! A TIÉD IS!!! Kölesd, 2016. november
FOGLALKOZTATÁSI INFORMÁCIÓS PONTOK (FIP) DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT BARANYA MEGYE
FOGLALKOZTATÁSI INFORMÁCIÓS PONTOK (FIP) DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT BARANYA MEGYE sorszám Címe Telefon, Fax E-mail cím, Honlap FIP ügyfélfogadási rendje FIP főbb szolgáltatásainak megnevezése
Döntés a Polgármesteri Konzultációs Fórum létrehozásáról
Az előterjesztés száma: 58/2016. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2016. március 30. napján 18-órakor megtartandó ülésére Döntés a Polgármesteri
Döntés az Első Magyar Önkormányzati Víziközmű és Közszolgáltatási Társulás megszüntetéséről
Decs nagyközség képviselő-testületének 2015. február 11-én 18 órakor megtartandó ülésére Az előterjesztés száma: 1/2015. A határozati javaslat elfogadásához minősített többség szükséges! Döntés az Első
TOLNA MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG A változtatás jogát az aktuális baleseti helyzetnek megfelelően a TMRFK fenntartja.
17000/191-8/2015.ált. Nap TOLNA MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG A változtatás jogát az aktuális baleseti helyzetnek megfelelően a TMRFK fenntartja. szeptember 1. kedd 2015. szeptember hónapra tervezett sebességmérések
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2013. június 28-i ülése 5. számú napirendi pontja
Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2013. június 28-i ülése 5. számú napirendi pontja Javaslat Megyei Értéktár Bizottság ügyrendjének elfogadására Beszámoló a Megyei Értéktár Bizottság
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének február 15-i ülése 5. számú napirendi pontja
Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. február 15-i ülése 5. számú napirendi pontja Rendelettervezet a Tolna Megyei Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól
MELLÉKLETEK 1. sz. melléklet - 2. sz. melléklet 3. sz melléklet
MELLÉKLETEK 1. sz. melléklet - 1. sz. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a [nemzeti érték megnevezése] települési értéktárba történő felvételéhez 2. sz. melléklet Űrlap minta, online
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése szeptember 23-i ülés 6. számú napirendi pontja
Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2016. szeptember 23-i ülés 6. számú napirendi pontja Rendelettervezet Tolna megye területrendezési tervéről szóló 1/2005. (II. 21.) önkormányzati
ELŐTERJESZTÉS Kőszeg Város Önkormányzata Képviselő-testülete október 31 -i ülésének 3. napirendi pontjához
ELŐTERJESZTÉS Kőszeg Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 31 -i ülésének 3. napirendi pontjához Tisztelt Képviselő-testület! A 100/2013. (VI. 27.) képviselő-testületi határozatban döntés
MENETRENDI ÉRTESÍTÉS
MENETRENDI ÉRTESÍTÉS DDKK 2/2018-2019 A Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. által kiadott 2018/2019. évi Somogy, Baranya és Tolna megyei autóbusz menetrendhez Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget,
Tolna Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Paksi Tagintézménye. Partnereink
Tolna Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Paksi Partnereink 2014/2015 1 Paksi Benedek Elek Óvoda Ifjúság út 1/b 75/510 917 nincs benedekelek@paks.hu Bosnyák Zoltánné Paksi Benedek Elek Óvoda Hétszínvirág Tagóvodája
A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS JÚNIUS 30-I ÜLÉSÉRE
E LŐTERJESZTÉS A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2016. JÚNIUS 30-I ÜLÉSÉRE 5. IKTATÓSZÁM:35-6/2016. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Beszámoló a Fejér Megyei Értéktár Bizottság 2016. I. féléves munkájáról, javaslat a HUNG-2016
A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS JÚNIUS 25-I ÜLÉSÉRE 8.
E LŐTERJESZTÉS A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2015. JÚNIUS 25-I ÜLÉSÉRE 8. IKTATÓSZÁM: 33-6 /2015. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Beszámoló a Fejér Megyei Értéktár Bizottság 2014. II. féléves és 2015. I. féléves munkájáról
Tájékoztató a szelektív hulladékszállítás évi rendjéről GYŰJTSÜNK EGYÜTT SZELEKTÍVEN 2018-BEN IS! Tisztelt Ingatlantulajdonos!
GYŰJTSÜNK EGYÜTT SZELEKTÍVEN 2018-BEN IS! Házhoz menő lomtalanítás Társaságunk 2013-ban bevezette az évente egy alkalommal, az ingatlantulajdonossal előre egyeztetett időpontban a háztartásban keletkezett
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének május 26-i ülése 9. számú napirendi pontja
Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2017. május 26-i ülése 9. számú napirendi pontja Tájékoztató a Klímavédelem és fenntarthatóság - klímastratégia kidolgozása és éghajlatváltozási
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT Szám: 75/2016. (XII. 1.) MÖK határozat Tárgy: Beszámoló a Veszprém Megyei 2016. év II. félévi tevékenységéről A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése
FIT-jelentés :: KLIK Szekszárdi Tankerülete 7100 Szekszárd, Arany János utca Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés
FIT-jelentés :: 2014 7100 Szekszárd, Arany János utca 23-25. Fenntartói azonosító: 39011654-160000 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Szekszárdi Babits Mihály Általános Iskola (7100 Szekszárd,
TÁJÉKOZTATÓ A KÖTELZŐ FELVÉTELT BIZTOSÍTÓ ÁLTALÁNOS ISKOLÁK FELVÉTELI KÖRZETEIRŐL
Iktatószám: TOB/32/ 2017 TÁJÉKOZTATÓ A KÖTELZŐ FELVÉTELT BIZTOSÍTÓ ÁLTALÁNOS ISKOLÁK FELVÉTELI KÖRZETEIRŐL A Tolna Megyei Kormányhivatal a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 50. (8) bekezdésében
FIT-jelentés :: KLIK Szekszárdi Tankerülete 7100 Szekszárd, Arany János utca Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés
FIT-jelentés :: 2014 7100 Szekszárd, Arany János utca 23-25. Fenntartói azonosító: 39011654-160000 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Szekszárdi Babits Mihály Általános Iskola (7100 Szekszárd,
FIT-jelentés :: KLIK Szekszárdi Tankerülete 7100 Szekszárd, Arany János utca Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés
FIT-jelentés :: 2015 KLIK Szekszárdi Tankerülete 7100 Szekszárd, Arany János utca 23-25. Fenntartói azonosító: 39011654-160000 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Szekszárdi Babits Mihály Általános
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének június 30-i ülése 2. számú napirendi pontja
Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2017. június 30-i ülése 2. számú napirendi pontja Beszámoló a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról és az átruházott hatáskörben
Javaslat A Gebauer freskó Megyei Értéktárba történő felvételéhez
Javaslat A Gebauer freskó Megyei Értéktárba történő felvételéhez K é s z í t e t t é k : S e b e s t y é n M o l n á r Á r p á d Plébános K o v á c s M á r k Nagydorogi Értéktár Bizottság ( P. H. ) N a
Árvácska Népdalkör és a Tiszavirág Citerazenekar
POLGÁR VÁROS POLGÁRMESTERE RÉSZÉRE Javaslat a Árvácska Népdalkör és a Tiszavirág Citerazenekar települési értéktárba történő felvételére I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás)
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény
Mezei diákolimpia megyei döntő. (Bonyhád, )
Mezei diákolimpia megyei döntő (Bonyhád, 2008.04.01.) I. korcsoport : / indult 66 fő / Leány: 1. Börcsök Dóra 99 József Attila Dombóvár 2. Besenyei Ágota 99 József Attila Dombóvár 3. Fáskerti Viktória
Beszámoló a Polgári Települési Értéktár Bizottság évi tevékenységéről
Beszámoló a Polgári Települési Értéktár Bizottság 2016. évi tevékenységéről Összeállította: Ferenczné Fajta Mária PTÉB elnöke 2017.01.28. I. A bizottság megalakulása A Polgár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK SZEPTEMBER 13-AI ÜLÉSÉRE
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:
GE_Terv_1819_1. Település Közterület POD azonosító Szerződéses volumen Szerződéses időszak Profil besorolás RHD tarifa
Település Közterület POD azonosító Szerződéses volumen Szerződéses időszak Profil besorolás RHD tarifa Szekszárd Déli Kertváros (szennyvíztelep) HU000120F51-U-SZEK-VIZ-SZENNYVIZT 1340659 2018.07.01. -
Csikóstőttős. Gyulaj. Attala. Szentivánpuszta. Jágónak
Csikóstőttős Gyulaj Attala Szentivánpuszta Jágónak Szabadság u. 176. Szabadság u. 158. Szabadság u. 144. Szabadság u. 76. Szabadság u. 40. Szabadság u. 12. Szabadság u. 22 (temető) Béke u. 85. Béke u.
ELŐTERJESZTÉS. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 25-i ülésére
3. ELŐTERJESZTÉS Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-i ülésére Tárgy: A Lajosmizsei Települési Értéktár Bizottság tevékenysége Az előterjesztést készítette: Rostásné
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÉRTÉKTÁR NYILVÁNTARTÁSA
I. AGRÁR- ÉS ÉLELMISZERGAZDASÁG 1 I/1 Cigándi apróbéles 2/2014. (II. 5.) Hvt. 1. (1) bekezdés j) pontja alapján került felvételre 2 I/2 Szomolyai rövidszárú feketecseresznye 7/2014. ( II.5.) Hvt. 1. (1)
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2015. FEBRUÁR 12-EI ÜLÉSÉRE
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének február 13-i ülése 5. számú napirendi pontja
Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. február 13-i ülése 5. számú napirendi pontja Rendelettervezet a Tolna Megyei Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének május 26-i ülése 1. számú napirendi pontja
Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2017. május 26-i ülése 1. számú napirendi pontja Beszámoló a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról és az átruházott hatáskörben
Javaslat. Fodorné László Mária munkássága Decs települési értéktárba történő felvételéhez
Decsi Települési Értéktár Bizottság 8/2016. (09.30.) számú határozatával felvette a helyi értéktárba és felterjesztette a Tolna Megyei Értéktárba. Decs, 2016.09.30. Javaslat Fodorné László Mária munkássága
n o v e m b e r 3 - á n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l
Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G
Nemzeti érték felvételének javaslata települési értéktárba
Nemzeti érték felvételének javaslata települési értéktárba A 114/2013. (IV.16.) Kormányrendelet a magyar nemzeti értékek és hungarikumok gondozásáról 6. -a rendelkezik a nemzeti értékek települési, tájegységi,
FIT-jelentés :: KLIK Szekszárdi Tankerülete 7100 Szekszárd, Arany János utca Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés
FIT-jelentés :: 2013 7100 Szekszárd, Arany János utca 23-25. Fenntartói azonosító: 39011654-160000 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Babits Mihály Általános Iskola (7100 Szekszárd, Kadarka u.
6600 Szentes, Kossuth tér 6. tel.: 63/ , 20/ fax.:63/
SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT FŐÉPÍTÉSZ 6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 20/9769-391 fax.:63/510-388 Iktatószám: E-21439-2/2011. Témafelelős: Wittek Krisztina főépítész
ÖSKÜ TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR
ÖSKÜ TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR I. II. III. Kerektemplom Kerektemplom Római gát Római gát Szentháromság szobor Szentháromság szobor IV. V. VI. Szent Anna szobor Szent Anna szobor Római katolikus templom Római
Urbánné Malomsoki Mónika
Urbánné Malomsoki Mónika Magyar értéktár/hungarikumok Jogi szabályozás 510/2006/EK rendelet (2006. márc. 20.) a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek földrajzi jelzéseinek eredetmegjelöléseinek oltalmáról
I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
454/2013. (XII. 12.) Kt. határozat melléklete A RÁKOSMENTI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete a 361/2013.
O r s z á g o s v é d e l e m a l a t t á l l ó m ű e m é k e k é s m ű e m l é k i k ö r n y e z e t
O r s z á g o s v é d e l e m a l a t t á l l ó m ű e m é k e k é s m ű e m l é k i k ö r n y e z e t Ssz. Megnevezés: Cím: Hrsz: Törzsszám: 1. Lakóház Ady Endre utca 1. 101/1 4336 Áchim A. utca Áchim
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének október 27-i ülése 2. számú napirendi pontja
Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2017. október 27-i ülése 2. számú napirendi pontja Beszámoló a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról és az átruházott hatáskörben
A Tolna Megyei Kulturális Intézet évi közművelődési tevékenységének rövid ismertetése
A Tolna Megyei Kulturális Intézet 2005. évi közművelődési tevékenységének rövid ismertetése A 2005. évi működés rövid értékelését - az előző évekhez hasonlóan a kistérségek kulturális ellátottságának javítása,
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének május 13-i ülése 1. számú napirendi pontja
Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2016. május 13-i ülése 1. számú napirendi pontja Beszámoló a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról és az átruházott hatáskörben
SZEKSZÁRDI TANKERÜLETE
TOLNA MEGYEI PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ A 2016/2017. TANÉVRE SZERKESZTETTE A KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT SZEKSZÁRDI TANKERÜLETE 2015. 1 SZEKSZÁRDI TANKERÜLETE Szerkesztette a Klebelsberg Intézményfenntartó
Az előterjesztés törvényes: Dr. Bagó József. Beszámoló. a Nógrád Megyei Értéktár Bizottság évi II. féléves munkájáról, valamint.
NÓGRÁD MEGYEI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG ELNÖKE 28-178/2018. ikt.sz. 8. sz. napirendi pont Az előterjesztés törvényes: Beszámoló a Nógrád Megyei Értéktár Bizottság 2018. évi II. féléves munkájáról, valamint Javaslat
Mezei Diákolimpia megyei döntő. / Bonyhád, március 26. /
Mezei Diákolimpia megyei döntő / Bonyhád, 2019. március 26. / I. korcsoport leány: ( 35 induló ) 1. Gál Zsófia 2010 Szent Orsolya Dombóvár 2. Rend Kincső 2010 Garay Ált. Isk. Szekszárd 3. Izsák Fruzsina
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK FEBRUÁR 15-EI ÜLÉSÉRE
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám: