Alapító Okirat. a Balatonfüredi Önkormányzat által alapított Vagyonvédelmi Közalapítvány egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Alapító Okirat. a Balatonfüredi Önkormányzat által alapított Vagyonvédelmi Közalapítvány egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata"

Átírás

1 Alapító Okirat a Balatonfüredi Önkormányzat által alapított Vagyonvédelmi Közalapítvány egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata (vastagított betűkkel jelölt az utolsó módosítás szövege) 1) A közalapítvány neve: Vagyonvédelmi Közalapítvány 2) A közalapítvány székhelye: Balatonfüred, Szent István tér 1. 3) A közalapítvány célja: Balatonfüred Város Önkormányzata mint alapító az önkormányzatokról szóló évi CLXXXIX. törvény alapján feladat és hatáskörébe tartozó közbiztonság helyi feladatainak biztosítása érdekében hozza létre az alapítványt a Balatonfüredi Rendőrkapitányság illetékességi területén a bűnözés visszaszorítása, a felderítés eredményességének fokozása, a közrend, közbiztonság megszilárdítása, valamint a közlekedés biztonságának javítása érdekében. A közalapítvány célja technikai eszközök beszerzése, folyamatos felhasználásának biztosítása a feladatok eredményes végrehajtásához. A meglévő és a beszerzett technikai eszközök szükség szerinti pótlása, folyamatos korszerűsítése. A lakosság körében széleskörű bűnmegelőzési, vagyonvédelmi propaganda tevékenység megvalósítása. A közalapítvány az egyesülési jogról és közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló évi CLXXV. törvény (a továbbiakban: Ectv) szerint közhasznú tevékenységet végez a bűnmegelőzés és közrend védelme érdekében. A közalapítvány az Ectv. 2.. /6/ bekezdés c./ pontja alapján nem civil szervezet. Működésére a évi V. tv. (a továbbiakban: Ptk) valamint a évi CCXII. tv-vel módosított évi LXV. tv. rendelkezéseit kell alkalmazni. 4) A közalapítvány vagyona: 4.1. A közalapítvány induló vagyona Ft., amely vagyonból Ft. azaz kettőszázezer forint törzsvagyont különít el, amely sem a működés során, sem a közalapítványi célok megvalósítására nem használható fel A közalapítvány anyagi forrásai: - közalapítványi vagyon hozama, a közalapítványhoz történő csatlakozás során tett felajánlások, a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok, szervezetek önkéntes befizetései, a személyi jövedelemadónak a közalapítvány részére a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározottak szerint felajánlott része A közalapítvány pályázat kiírása nélkül évente a vagyona 5 %-ának mértékéig, de legfeljebb összesen Ft. összeghatárig nyújthat támogatást a jelen okiratban foglalt célokra. Meghívásos pályázat kiírására akkor kerülhet sor, ha azt jogszabály lehetővé teszi és a pályázat kiírás tartalmazza a támogatási célt, a támogatás feltételeit és az elszámolás részletes rendjét. A közalapítvány vagyonának kezelésére a Ptk. 3:384-3:387 -aiban rögzített rendelkezéseket kell alkalmazni.

2 - 2-5) Csatlakozás a közalapítványhoz: A közalapítvány nyílt, ahhoz pénzbeli vagy más vagyonrendeléssel, illetve egyéb vagyoni értékű felajánlással bárki csatlakozhat, akinek adományát a közalapítvány elfogadja. A csatlakozás elfogadásáról a kuratórium dönt. Ennek során a kuratórium a csatlakozni kívánó szervezetről, intézményről, vagy magánszemélyről rendelkezésre álló adatokat és célhoz kötött felajánlások esetén a megjelölt célt mérlegeli. Elutasíthatja azon célhoz kötött felajánlások elfogadását, amelyek esetében a megjelölt cél nem vagy csak részben illeszkedik a közalapítvány alapító okiratában rögzített célokhoz. A kuratórium köteles visszautasítani a felajánlást, ha a csatlakozni kívánó tevékenysége vagy a felajánlás célja a közalapítványi célkitűzésekkel összeegyeztethetetlen, az adományozás feltétele, hogy azt meghatározott személy, illetve szervezet kapja meg. Az Alapítványhoz csatlakozó hazai, vagy külföldi természetes, vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet a csatlakozással nem válik jogosulttá az alapítói jogok gyakorlására. 6. A közalapítvány gazdálkodása: 6.1. A kuratórium a közalapítvány vagyonának felhasználásáról az alapító okiratban foglaltaknak megfelelően dönt. A közalapítványi feladatok támogatására érkező adományokat elkülönítetten kell kezelni. Az elfogadott céltámogatást csak a felajánláskor meghatározott célokra lehet fordítani. A kuratórium elnöke útján gondoskodik arról, hogy a közalapítvány vagyonából igényelhető támogatásokat nyilvánosságra hozza, mégpedig oly módon, ahogyan azt az alapító okirat a meghozott döntések nyilvánosságra hozatalát szabályozza. 6.2.A kuratórium a közalapítvány törzsvagyonán felüli vagyonát teljes egészében felhasználhatja a közalapítványi célok elérésére. A kuratórium a közalapítvány vagyoni helyzete és bevételei ismeretében évente dönt a közalapítványi feladatok végrehajtásához felhasználható pénzeszközök mértékéről, felosztásuk módjáról A közalapítvány kérelemre is nyújthat támogatást, ha annak célja megfelel a közalapítvány célkitűzéseinek és ha az nem veszélyezteti a 6.2. alpont szerint tervezett kiadásokat. A döntésnél vizsgálni kell a kérelem indokoltságát és a közalapítvány rendelkezésére álló anyagi fedezetet. A támogatások odaítélésekor meg kell határozni a kedvezményezett elszámolási kötelezettségét, a közalapítványi támogatás felhasználásának rendjét, valamint elő kell írni a közalapítvány ellenőrzési jogát A közalapítvány hitelt nem vehet fel és nem folyósíthat A közalapítvány vállalkozási tevékenységet kizárólag az alapító okiratban meghatározott célok megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve, a törzsvagyon hozadékából, illetőleg törzsvagyonán felüli egyéb vagyonából folytathat A közalapítvány a gazdálkodása során elért eredményét nem oszthatja fel, azt az alapító okiratban meghatározott tevékenységre kell fordítania.

3 A kuratórium a közalapítvány létrejöttét követő két hónapon belül és minden év január 31-éig a tárgyévre vonatkozó költségvetést fogad el. 6.7.A közalapítvány tevékenységéről közhasznúsági jelentés készül, melyet a könyvvizsgáló jelentése és a felügyelő bizottság véleménye alapján a kuratórium fogad el A közhasznúsági jelentésnek tartalmaznia kell: a számviteli beszámolót, a költségvetési támogatás felhasználását, a vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatást, a cél szerinti juttatások kimutatását, a központi költségvetési szervtől, az elkülönített állami pénzalaptól, a helyi önkormányzattól, a települési önkormányzatok társulásától és minden más szervtől kapott támogatás mértékét, a közalapítvány kurátorainak, tisztségviselőinek és munkatársainak nyújtott juttatások értékét, illetve összegét, a közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámolót. A közalapítvány tevékenységének korlátai tekintetében a Ptk. 3:379 -ában rögzített rendelkezéseket kell alkalmazni. 7. A közalapítvány kezelő szerve: 7.1. A közalapítvány kezelője és legfőbb döntéshozó szerve öt főből álló kuratórium. A kuratórium elnöke: dr. Hajba Csaba /sz augusztus 14. an: Szabó Anna/ Balatonfüred, Arad u. 35/A. A kuratórium alelnöke: Pethőné Schulcz Ágnes /sz augusztus 23. an: Sümegi Erzsébet/ Balatonfüred, Arad u. 30. A kuratórium tagjai: Somogyi László /1961. június 28. an: Szabó Éva/ Csopak, Szitahegyi út 11. Dékány Dénes /1953. január 28. an: Nyolczas Éva/ Csopak, Szitahegyi út 7. Pócs Imre /sz november 5. an: Domokos Katalin/ Balatonfüred, Kéthly K. u A kuratórium tagjait az alapító kéri fel, határozatlan időre szólóan. Az Alapítvány kedvezményezettje, és annak közeli hozzátartozója nem lehet a kuratórium tagja továbbá az Alapító vagy közeli hozzátartozója nem lehetnek többségben a kuratóriumban A kuratóriumi tagság megszűnik: a tag halálával, lemondással, alapítói visszahívással a Ptk. 3:398.. /2/ bekezdése alapján, a közalapítvány megszűnésével.

4 A közalapítványt a kuratórium elnöke, akadályoztatása esetén a kuratórium alelnöke vagy kettő kuratóriumi tag képviseli. Az alapítóval érdekeltségi viszonyban álló kuratóriumi tag képviseleti joggal nem ruházható fel A közalapítvány bankszámlája feletti rendelkezésre az elnök és az alelnök együttesen jogosult Az elnök vagy az alelnök akadályoztatása esetén az elnök, illetve az alelnök és egy kuratóriumi tag együttesen jogosult rendelkezni a közalapítvány bankszámlája felett. 7.6.A kuratórium tagjai tiszteletdíjban részesülhetnek és igényt tarthatnak e tisztség ellátásával kapcsolatban felmerülő szükséges és indokolt költségek megtérítésére. 7.7.A közalapítvány alapító okirat szerinti tevékenységének és éves gazdálkodásának legfontosabb adatait a közalapítvány honlapján közzéteszi. A közhasznú szervezet megszűnését követő három évig nem lehet más közhasznú szervezet vezető tisztségviselője az a személy, aki korábban olyan közhasznú szervezet vezető tisztségviselője volt annak megszűnését megelőző két évben legalább egy évig: - amely jogutód nélkül szűnt meg úgy, hogy az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott adó- és vámtartozását nem egyenlítette ki, - amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság jelentős összegű adóhiányt tárt fel, - amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság üzletlezárás intézkedést alkalmazott, vagy üzletlezárást helyettesítő bírságot szabott ki, - amelynek adószámát az állami adó- és vámhatóság az adózás rendjéről szóló törvény szerint felfüggesztette vagy törölte. A vezető tisztségviselő, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt. 8) A közalapítvány szervezete és működése: 8.1. A kuratórium működése A kuratórium szükség szerint, de évente legalább kétszer tart ülést. A kuratórium ülései amennyiben a kuratórium eltérően nem rendelkezik nyilvánosak. A kuratórium ülését, azt legalább 15 nappal megelőzően, a napirend és a napirendhez kapcsolódó teljes dokumentáció írásban történő megküldésével az elnök hívja össze Össze kell hívni a kuratóriumot, ha legalább két tagja vagy a felügyelő bizottság az összehívás céljának megjelölésével írásban kezdeményezi a kezdeményezéstől számított 30 napon belül A kuratórium határozatképes, ha az ülésen legalább három tagja jelen van, továbbá a jelenlévő tagok többsége nem áll az alapítóval függőségi, illetve közalkalmazotti jogviszonyban. Határozatképtelenség esetén a kuratórium ülését 15 napon belül változatlan napirenddel ismét össze kell hívni. A kuratórium ülését az elnök, akadályoztatása esetén az alelnök vezeti le, együttes akadályoztatásuk esetén a jelenlévő kuratóriumi tagok egyszerű szótöbbséggel választanak maguk közül levezető elnököt, aki az alapítóval nem áll érdekeltségi viszonyban.

5 A kuratórium határozatait általában nyílt szavazással, az ülésen jelenlévő tagok egyszerű szótöbbségével hozza. Szavazategyenlőség esetén a levezető elnök szavazata dönt. A kuratórium döntése, illetőleg az SZMSZ külön rendelkezése alapján titkos szavazás is tartható. Vezető tisztségviselő az a nagykorú személy lehet, akinek cselekvőképességét a tevékenysége ellátásához szükséges körben nem korlátozták. Ha a vezető tisztségviselő jogi személy, a jogi személy köteles kijelölni azt a természetes személyt, aki a vezető tisztségviselői feladatokat nevében ellátja. A vezető tisztségviselőkre vonatkozó szabályokat a kijelölt személyre is alkalmazni kell. A vezető tisztségviselő ügyvezetési feladatait személyesen köteles ellátni. Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól nem mentesült. Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit e foglalkozástól jogerősen eltiltottak. Akit valamely foglalkozástól jogerős bírói ítélettel eltiltottak, az eltiltás hatálya alatt az ítéletben megjelölt tevékenységet folytató jogi személy vezető tisztségviselője nem lehet. Az eltiltást kimondó határozatban megszabott időtartamig nem lehet vezető tisztségviselő az, akit eltiltottak a vezető tisztségviselői tevékenységtől. A közhasznú szervezet megszűnését követő három évig nem lehet más közhasznú szervezet vezető tisztségviselője az a személy, aki korábban olyan közhasznú szervezet vezető tisztségviselője volt annak megszűnését megelőző két évben legalább egy évig: amely jogutód nélkül szűnt meg úgy, hogy az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott adó- és vámtartozását nem egyenlítette ki, amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság jelentős összegű adóhiányt tárt fel, amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság üzletlezárás intézkedést alkalmazott, vagy üzletlezárást helyettesítő bírságot szabott ki, amelynek adószámát az állami adó- és vámhatóság az adózás rendjéről szóló törvény szerint felfüggesztette vagy törölte. A vezető tisztségviselő, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt. A kuratórium határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója élettársa (közeli hozzátartozó) a határozat alapján kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek a közalapítvány cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás A minősített többséghez kötött döntéshez a határozatképes ülésen jelenlévő tagok kétharmadának az igenlő szavazata szükséges Minősített többségű döntés szükséges: az alapító okirat módosításának kezdeményezéséhez, a közhasznúsági jelentés azon belül az éves beszámoló elfogadásához, az éves gazdálkodási terv jóváhagyásához.

6 A kuratórium üléséről írásbeli jegyzőkönyvet kell készíteni, amely az elhangzottaknak a lényegét, a határozatokat pedig szó szerint tartalmazza. A jegyzőkönyv elkészítéséről az elnök gondoskodik, azt hitelesítőként az ülés levezetője és a kuratóriumi ülésen résztvevő annak kezdetén kijelölt és elfogadott tag írja alá. Az ülést követő 30 napon belül el kell juttatni a jegyzőkönyvet a kuratórium és az FB tagjainak, valamint írásban a határozatot annak, akire vonatkozóan döntést tartalmaz. Az írásos jegyzőkönyv elkészítése, a jegyzőkönyvek és határozatok nyilvántartása, valamint az érintettekhez történő eljuttatása az elnök feladata. A kuratóriumi ülések jegyzőkönyveit és határozatait év és sorszám megjelöléssel kell ellátni, azokat a kuratórium elnökénél kell nyilvántartani és tárolni. A nyilvántartásnak tartalmaznia kell a kuratóriumi döntések tartalmát, időpontját, hatályát, a támogatók, az ellenzők és a tartózkodók számarányát (ha lehetséges személyét) A kuratórium hatáskörébe tartozik különösen az alapító okirat módosításának kezdeményezése, az SZMSZ jóváhagyása és módosítása, a kuratórium ügyrendjének meghatározása és módosítása, a közalapítvány gazdálkodási elveinek és szabályainak meghatározása, a kuratórium munkatervének, éves gazdálkodási tervének jóváhagyása, a közhasznúsági jelentés azon belül az éves beszámoló elfogadása, a támogatások odaítélési rendjének kialakítása, a pályázatok kiírása és elbírálása, a közalapítványhoz csatlakozni kívánók kérelmének elbírálása, a felajánlások elfogadásáról történő döntés A kuratórium évenként beszámol az alapító képviselőjének. A beszámoló kötelező tartalmi elemei: a közhasznúsági jelentés, a vállalkozási tevékenység bemutatása és a pontban előírtak megvalósulását, az ezzel összefüggő megállapításokat tartalmazó tájékoztató. Az éves beszámoló készítésének kötelezettségére, letétbe helyezésére és közzétételére vonatkozó számviteli szabályokat alkalmazni kell A kuratórium határozatait és az éves beszámolót, valamint a közhasznúsági jelentést bárki megtekintheti, illetve azokból saját költségére másolatot készíttethet. A közalapítvány működésével kapcsolatosan keletkezett iratok nyilvánosak, azokba bárki betekinthet. Az elnök köteles gondoskodni olyan nyilvántartás vezetéséről, amelyből a kuratórium döntéseinek tartalma, időpontja és hatálya, a döntést támogatók és ellenzők számaránya és személye is megállapítható. A kuratórium az általa meghozott döntésekről elnökének útján a döntés meghozatalát követő 8 napon belül írásban és igazolható módon az érintetteket értesíti. A kuratórium döntéseiről a helyi önkormányzat hivatalos helyiségében lévő hirdetőtáblán kell közzétenni. A döntésekről az alapító okirat 9.4. pontjában meghatározottak szerint is tájékoztatást lehet adni. Az alapítvány működésével kapcsolatos iratokba bárki betekinthet mégpedig oly módon, hogy a betekintési igényt azt megelőzően 8 napon belül kell kérni az elnöktől. A betekintés lehetőségét az elnöknek kell biztosítani, mégpedig az alapítvány székhelyén A felügyelő bizottság: A közalapítvány kuratóriumának ellenőrzését három főből álló, a pont szerinti összetételű felügyelő bizottság (a továbbiakban: FB) látja el.

7 Az FB elnöke: dr. Kiszely Pál /sz november 5. an: Juhász Etelka/ Balatonfüred, Bartók B. u. 3. Az FB tagjai: Kovács Zsuzsanna /sz február 20. an: Orbán Elvira/ Balatonfüred, Szöllősi u. 18. Csima László /sz szeptember 10. an: Csehi Erzsébet/ Balatonfüred, Csárda u Az FB elnökét és tagjait az alapító kéri fel határozatlan időre Nem lehet az FB elnöke vagy tagja az, aki a kuratórium elnöke, alelnöke, tagja, a közalapítvánnyal megbízatáson kívül más tevékenység végzésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, kivéve, ha jogszabály másképpen rendelkezik, a közalapítvány cél szerinti juttatásából részesül kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat-, illetve az előzőek szerint meghatározott személyek hozzátartozója. A felügyelő bizottság tagjaira a kuratórium tagjaira vonatkozó kizáró és összeférhetetlenségi szabályokat kell alkalmazni Az FB tagság megszűnik: a tag halálával, lemondással, az alapító által történő visszahívással, a közalapítvány megszűnésével Az FB ügyrendjét maga határozza meg Az FB feladatai: ellenőrzi a közalapítvány működését és gazdálkodását, a kuratórium tevékenységét, célvizsgálatot folytat, ha a közalapítvány céljainak megvalósítását, illetve a pénzügyi-gazdálkodási tevékenység szabályszerűségét veszélyeztetve látja, véleményezi a közalapítvány közhasznúsági jelentését, az FB a feladatának végrehajtása során kialakított véleményét írásban közli a kuratóriummal, a közalapítvány működését érintő tapasztalatairól szükség szerint, de évente legalább egyszer beszámol az alapítónak, amelyről a kuratóriumot is tájékoztatja Az FB feladatai teljesítése során betekinthet a közalapítvány bármely iratába, felvilágosítást kérhet a kuratórium elnökétől és tagjaitól, az igazgatóság vezetőjétől, munkatársaitól, megvizsgálhatja a közalapítvány könyveit, iratait, a pénzkezelés és utalványozás rendjét Az FB tanácskozási joggal részt vehet a kuratórium ülésein Az FB köteles a kuratóriumot tájékoztatni és ülésének összehívását kezdeményezni, ha arról szerez tudomást, hogy

8 - 8 - a közalapítvány működése során olyan jogszabálysértés vagy a közalapítvány érdekeit egyébként súlyosan sértő esemény (mulasztás) történik, amelynek megszüntetése vagy következményeinek elhárítása, illetve enyhítése a kuratórium döntését teszik szükségessé, a vezető tisztségviselők felelősségét megalapozó tény merül fel. A kuratóriumot az FB indítványára annak megtételéről számított 30 napon belül össze kell hívni. E határidő eredménytelen eltelte esetén a kuratórium összehívására az FB is jogosult. Ha a kuratórium a törvényes működés helyreállítása érdekében szükséges intézkedéseket nem teszi meg, az FB köteles haladéktalanul értesíteni az alapító képviselőjét és a törvényességi felügyeletet ellátó szervet A felügyelő bizottság elnöke és tagjai tiszteletdíjban részesülhetnek és igényt tarthatnak e tisztség ellátásával kapcsolatban felmerülő szükséges és indokolt költségeik megtérítésére. 9. Záró rendelkezések: 9.1. Az alapító nevében és képviseletében Balatonfüred Polgármestere jár el A közalapítvány közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete a pártoktól független, azoknak támogatást nem nyújt A közalapítvány: céljai megvalósítása érdekében együttműködik a hasonló közfeladatot ellátó állami, társadalmi szervezetekkel, alapítványokkal, gyűjti a céljai megvalósításához szükséges forrásokat. a közalapítvány átalakulás és megszűnése tekintetében a Ptk. 3:402-3:403. -aiban foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni. A közalapítvány jogutód nélküli megszűnése esetén az alapító köteles a megszűnt vagyonát a hitelezők kielégítése után a megszűnt közalapítvány céljához hasonló célra fordítani és erről a nyilvánosságot megfelelően tájékoztatni. Az alapító jogutód nélküli megszűnésekor a fennmaradt vagyont a közalapítvány céljával azonos vagy hasonló célú alapítvány számára bocsáthatja rendelkezésre A közalapítvány működésének és a szolgáltatások igénybe vételének módját, a beszámolókat a kuratóriumi döntéseket Balatonfüred Város Önkormányzatának hivatalos lapjában nyilvánosságra kell hozni A közalapítvánnyal kapcsolatban a jelen alapító okiratban nem szabályozott kérdésekben a évi V. tv., évi CLXXV. tv. valamint a 2006.évi LXV. tv. rendelkezései irányadóak. Balatonfüred Város Képviselő Testülete mint alapító a...számú határozatával felhatalmazta dr. Bóka István polgármestert az egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására. Balatonfüred, Az egységes okiratot készítette és ellenjegyezte: dr. Bóka István polgármester Balatonfüredi Önkormányzat képviseletében

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1 1997. évi CLVI. törvény a közhasznú szervezetekről1 Az Országgyűlés a nem kormányzati és nem haszonelvű szervezetek hazai hagyományainak megőrzése, társadalmi szerepük növelése, közhasznú működésük és

Részletesebben

A Dorogi Szénmedence Sportjáért Közalapítvány alapító okiratának 13. számú módosítása

A Dorogi Szénmedence Sportjáért Közalapítvány alapító okiratának 13. számú módosítása A Dorogi Szénmedence Sportjáért Közalapítvány alapító okiratának 13. számú módosítása 1. Dorog Város Önkormányzatának Képviselő-testülete alapító (továbbiakban: Alapító ), a Dorogi Szénmedence Sportjáért

Részletesebben

Öttevény Községért Közalapítvány. Alapító Okiratának módosítása

Öttevény Községért Közalapítvány. Alapító Okiratának módosítása Öttevény Községért Közalapítvány Alapító Okiratának módosítása 1. Az alapító okirat preambuluma a következő bekezdéssel egészül ki: A létrehozott közalapítvány a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi

Részletesebben

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/ KIVONAT

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/ KIVONAT SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/586-929 421-15/2014. KIVONAT Simontornya Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Oktatástechnikai eszközök fejlesztéséhez való pénzbeli hozzájárulás.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Oktatástechnikai eszközök fejlesztéséhez való pénzbeli hozzájárulás. A Közhasznú Alapítvány alapítója a Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet általános jogutódjaként az Ajkai Szakképző Iskola és Kollégium a közhasznú jogállás megszerzése érdekében

Részletesebben

- 1 - A L A P Í T Ó O K I R A T (módosításokkal egységes szerkezetben)

- 1 - A L A P Í T Ó O K I R A T (módosításokkal egységes szerkezetben) - 1 - A L A P Í T Ó O K I R A T (módosításokkal egységes szerkezetben) Gyula Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (5700 Gyula, Petőfi tér 3.) KÖZALAPÍTVÁNYT-t hoz létre. Az alapítvány neve: Egészséges

Részletesebben

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015.(II. 12.) határozata

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK ALAPÍTÓ OKIRAT I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Az alapító abból a célból, hogy az enyhe értelmi fogyatékos gyermekek neveléséhezoktatásához a városban megfelelő körülményeket biztosítson, létrehozza közalapítványt.

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében A Közhasznú Alapítvány alapítója a Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet általános jogutódjaként az Ajkai Szakképző Iskola és Kollégium a közhasznú jogállás megszerzése érdekében

Részletesebben

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány 1 15. 1 számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA Cegléd Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 117/1995. (V. 4.) számú határozatával

Részletesebben

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. Alapítva: 2006. január 12.

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. Alapítva: 2006. január 12. ÜGYREND Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. Alapítva: 2006. január 12. Tartalomjegyzék 1. A Felügyelő Bizottság működése...3 1.1.

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T A L A P Í T Ó O K I R A T Alapító által alapított, a 2013. évi V. tv. (Ptk.), valamint az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011.

Részletesebben

MABE Magyar Belsőépítész Egyesület

MABE Magyar Belsőépítész Egyesület MABE Magyar Belsőépítész Egyesület 2004. március 23-án kelt Alapszabályának az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011.évi CLXXV.

Részletesebben

A TAMÁSI GIMNÁZIUMÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan)

A TAMÁSI GIMNÁZIUMÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan) A TAMÁSI GIMNÁZIUMÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan) A Tamási Város Önkormányzatának Képviselő-testülete /a továbbiakban: Alapító/ a Polgári Törvénykönyv

Részletesebben

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT. 2012. október 11.

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT. 2012. október 11. Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT 2012. október 11. 1 Alulírott alapító a Ptk. 74/A-G -ai alapján a következők szerint rögzíti egységes szerkezetben 2012. október 11. a Sárospataki Theologiai

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRAT Gödöllő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. alapján, határozatlan időre a törvényben előírt követelményeknek is megfelelő KÖZALAPÍTVÁNY

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan. ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan. Kovács Gábor Személyi szám: 1 591020 1141 Lakcím: 2854 Dad, Badacsonyi utca 14. Fülöp Pál Személyi szám: 1 610920

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv ALAPÍTÓ OKIRAT Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv 74/A-74/F. -ai, valamint a közhasznú szervezetekről szóló 1997. Évi CLVI. Tv. alapján tartós közérdekű

Részletesebben

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye A Magyar Nemzeti Szívalapítvány alapító okiratának az alapítás által bekövetkezett módosításokkal, kiegészítésekkel és a jogi szabályozás aktualitásaiból eredő változásokkal egységes szerkezetbe foglalt

Részletesebben

A PÁLFY ALAPÍTVÁNY AZ OKTATÁSÉRT ÉS KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

A PÁLFY ALAPÍTVÁNY AZ OKTATÁSÉRT ÉS KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA A PÁLFY ALAPÍTVÁNY AZ OKTATÁSÉRT ÉS KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA A Pálfy János Műszeripari és Vegyipari Szakközépiskola alapítványt hoz létre. Ez az

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben) ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben) Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata attól a céltól vezérelve, hogy a városban élő gazdátlan, kóbor ebek elhelyezését, és állatszerető polgároknál részükre

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETE Szám: 29/2014 K I V O N A T

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETE Szám: 29/2014 K I V O N A T BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETE Szám: 29/2014 K I V O N A T Készült: Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 27-én megtartott rendes nyilvános ülésén készült

Részletesebben

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság 1189. szám alatt vett nyilvántartásba.

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság 1189. szám alatt vett nyilvántartásba. A L A P Í T Ó O K I R A T /a 2010. április 10.illetve május 27. napján elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben/ A Nyomdaipari Dolgozók Szakszervezete /NYDSZ/ /1068 Budapest, Benczúr utca 37./,

Részletesebben

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés Alapító Okirat 1. címe: Az alapító neve, címe dr. Herczeg Sándorné dr. Xantus László 2. Az alapítvány neve: Békésy Alapítvány 3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapító ( - Fővárosi Bíróságon 60468/96 nyilvántartási szám alatt bejegyzett) Budafoki Nyolcévfolyamos Oktatásért Alapítvány (Alapítvány) Alapító Okiratát -

Részletesebben

TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. módosításokkal egységes szerkezetben

TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. módosításokkal egységes szerkezetben TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA módosításokkal egységes szerkezetben Alulírott alapító, az 1993. április 21-én kelt, Pk.60.159/1993/12. számú végzéssel 414. sorszám alatt bejegyzett, kiemelkedően

Részletesebben

Alapító Okirat 2012.

Alapító Okirat 2012. Kékes Kutató-Mentő Alapítvány Alapító Okirat 2012. ALAPÍTÓ OKIRAT Alapító Okirat 2 amely abból a célból készült, hogy az 1. pontban megjelölt Alapító a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény

Részletesebben

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány Módosított Alapító Okirata Amely abból a célból készült, hogy az I. pontban megjelölt alapítók az 1959. évi IV. törvény, a Polgári törvénykönyv

Részletesebben

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv. Nyílt szavazás. Tartózkodás és nem szavazat nélkül egyhangúlag elfogadva.

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv. Nyílt szavazás. Tartózkodás és nem szavazat nélkül egyhangúlag elfogadva. Helye: Ökológiai Intézet, BFTE iroda. 3525 Miskolc, Kossuth u. 13. I. emelet Ideje: 2014.10.30., szerda 17.00 óra BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv Boronkai József: Köszöntöm az

Részletesebben

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKTARISZNYA ALAPÍTVÁNY MONOR ALAPÍTÓ OKIRAT 2 Ezen alapító okirat azért készült, hogy az 1. pontban megnevezett alapító az 1959. évi IV. törvény, a Polgári Törvénykönyv

Részletesebben

Nyíregyháza Megyei Jogú Város. Közbiztonsági Közalapítvány. Alapító Okirat

Nyíregyháza Megyei Jogú Város. Közbiztonsági Közalapítvány. Alapító Okirat Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közbiztonsági Közalapítvány Alapító Okirat (egységes szerkezetben Nyíregyháza Megyei Jogú Város közgyűlésének a 103/2012.(IV.26.) számú és a 251/2012.(IX.27.) számú határozataival)

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: 2014. április 1-től)

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: 2014. április 1-től) ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: 2014. április 1-től) Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestülete (cím: Kerekegyháza, Fő

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A Közalapítvány neve: Dorogi Kommunális Közalapítvány. 2. A Közalapítvány székhelye: 2510 Dorog, Bécsi út 71.

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A Közalapítvány neve: Dorogi Kommunális Közalapítvány. 2. A Közalapítvány székhelye: 2510 Dorog, Bécsi út 71. 1 ALAPÍTÓ OKIRAT 1. A Közalapítvány neve: Dorogi Kommunális Közalapítvány 2. A Közalapítvány székhelye: 2510 Dorog, Bécsi út 71. 2/A. A közalapítvány alapítója: Dorog Város Önkormányzata (2510 Dorog, Bécsi

Részletesebben

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A 2 A Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola tartós, közérdekű célt szolgáló szociálpolitikai Alapítványt

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre.

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre. MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről A 2008. január 03-i keltű alapító okiratot a következőképpen módosítom. A módosítás dőlt betűvel. A Széchenyi István Általános Iskola

Részletesebben

Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány. Szervezeti és Működési Szabályzat. Jelen szabályzat az 2014.05.29-től érvényes

Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány. Szervezeti és Működési Szabályzat. Jelen szabályzat az 2014.05.29-től érvényes Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzat Jelen szabályzat az 2014.05.29-től érvényes I. rész Szervezet neve: Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány Székhelye: 1061 Budapest,

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben

ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben A Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma, mint alapító az 1989. október 4- én a Magyar Népköztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) Gyula Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (5700 Gyula, Petőfi tér 3.) ALAPÍTVÁNY-t hoz létre. Alapítvány neve: Őszidő Közalapítvány Székhelye:

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT-MÓDOSÍTÁS

ALAPÍTÓ OKIRAT-MÓDOSÍTÁS ALAPÍTÓ OKIRAT-MÓDOSÍTÁS melyet a Miskolci Törvényszék 4.Pk.164/1991/2. sz. végzéssel nyilvántartásba vett Ózdi Vállalkozói Központ és Inkubátor Alapítvány alapítói az alábbiak szerint rögzítenek: 1./

Részletesebben

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN) KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN) Kapuvár Lakosainak Egészségért Közalapítvány jogi személyiséggel rendelkező, közfeladatok biztosítása céljából határozatlan időre létrehozott

Részletesebben

ZALAHALÁPÉRT KÖZALAPÍTVÁNY

ZALAHALÁPÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ZALAHALÁPÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK MÓDOSÍTÁSA Az alapító Zalahaláp Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013.évi V. törvény és az egyesülési jogról, a közhasznú

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT A Fővárosi Bíróságon 60468/96 nyilvántartási szám alatt bejegyzett Budafoki Nyolcévfolyamos Oktatásért Alapítvány (Alapítvány) Alapító Okirata az alapító által

Részletesebben

Hegyesdért Közalapítvány Alapító okirata

Hegyesdért Közalapítvány Alapító okirata Hegyesdért Közalapítvány Alapító okirata Alulírott alapító a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről

Részletesebben

Közhasznúsági tudnivalók

Közhasznúsági tudnivalók United Way Kisalföld Alapítvány Civil Információs Centrum Közhasznúsági tudnivalók Közhasznúságról húsz percben című előadás anyaga Dr. Tóth Katalin Hatályos jogszabályok az egyesülési jogról, a közhasznú

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgári Törvénykönyvről szóló többször módosított 1959. évi IV. törvény (továbbiakban: Ptk.) 74/G. -a alapján határozatlan időre

Részletesebben

A Munkácsy-trilógiáért Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. I. Általános rendelkezések

A Munkácsy-trilógiáért Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. I. Általános rendelkezések A Munkácsy-trilógiáért Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlése, valamint Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése, mint alapítók úgy határoznak, hogy a

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban) ALAPÍTÓ OKIRAT (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban) Alulírott, Borka Gyula (8000 Székesfehérvár, Gyár u. 4.) számítva természetes és jogi személyek csatlakozására Székesfehérvár

Részletesebben

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE 2009. I. Általános rendelkezések A kuratórium az alapítvány vagyonának kezelője, általános ügydöntő, ügyvivő szerve. Kezeli az

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T A L A P Í T Ó O K I R A T Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata mint alapító (a továbbiakban: Alapító) a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 74/A. -a alapján jogi személyiséggel rendelkező,

Részletesebben

Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint.

Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint. Alapító okirat A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint. 1./ A Közalapítvány neve: Családokért Közalapítvány 2./ A Közalapítvány

Részletesebben

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (a módosításokkal egységes szerkezetben)

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (a módosításokkal egységes szerkezetben) KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (a módosításokkal egységes szerkezetben) Kapuvár Lakosainak Egészségért Közalapítvány jogi személyiséggel rendelkező, közfeladatok biztosítása céljából határozatlan időre

Részletesebben

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRAT I. Az Alapítvány neve, székhelye Az Alapítvány neve: PÉCSI TENISZÉRT Közhasznú Alapítvány Az Alapítvány székhelye: 7635 Pécs Kisszkókó dűlő 7. II. Az

Részletesebben

Dr. Horváthné Farkas Ibolya, Kraft László, Móricz Ivánné a jelen alapító okirattal a Ptk. 74/A-F. -ban foglaltak szerint tartós közérdekű célra

Dr. Horváthné Farkas Ibolya, Kraft László, Móricz Ivánné a jelen alapító okirattal a Ptk. 74/A-F. -ban foglaltak szerint tartós közérdekű célra 1 RUMI RAJKI ISTVÁN ALAPÍVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA Dr. Horváthné Farkas Ibolya, Kraft László, Móricz Ivánné a jelen alapító okirattal a Ptk. 74/A-F. -ban foglaltak szerint tartós közérdekű célra ALAPÍTVÁNY

Részletesebben

Alapító Okirat Módosítása

Alapító Okirat Módosítása Alapító Okirat Módosítása A Közalapítvány Alapító Okiratának egységes szerkezetbe hozott szövege az alábbi: (A dőlt betűs rész a módosításokat jelöli) Balatonszőlősi Faluházért Közalapítvány Alapító Okirata

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetbe foglalva

ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetbe foglalva ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetbe foglalva Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata a Polgári Törvénykönyv 747/A-74/F -aiban, valamint a közhasznú szervezetekről szóló módosított 1997.évi CLVI.törvény

Részletesebben

Alapító okirat 2017.

Alapító okirat 2017. Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 2145 Kerepes, Gyulai Pál utca 20. Alapító okirat (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt) 2017. A Fővárosi Önkormányzat Pesti Úti Idősek Otthona [elnevezése

Részletesebben

Az Etyeki Sportért alapítvány alapító okirata 1

Az Etyeki Sportért alapítvány alapító okirata 1 Az Etyeki Sportért alapítvány alapító okirata 1 Alulírott - mint az etyeki Sportegyesület képviseletében eljáró elnök - alapító, a jelen okirattal, az ebben írt célok megvalósítása és az itt rögzített

Részletesebben

6. Az alapítványi vagyon működtetése és felhasználása

6. Az alapítványi vagyon működtetése és felhasználása Az alapítói vagyont az alapító jelen okirat aláírásától számított tizenöt (15) napon belül nyitandó bankszámlán helyezi el és bocsátja az Alapítvány rendelkezésére egyösszegben, készpénzben. b. I Az Alapítvány

Részletesebben

Szeged és Térsége Közműfejlesztéseinek Támogatásáért Közalapítvány. Alapító Okirata (egységes szerkezetben)

Szeged és Térsége Közműfejlesztéseinek Támogatásáért Közalapítvány. Alapító Okirata (egységes szerkezetben) Szeged és Térsége Közműfejlesztéseinek Támogatásáért Közalapítvány Alapító Okirata (egységes szerkezetben) Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (székhely: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10.) az alapításkor

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/

ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/ ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/ 1. Zalahaláp Települési Önkormányzat Képviselőtestülete az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló

Részletesebben

K Á V A Kulturális Műhely. Alapszabályának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege.

K Á V A Kulturális Műhely. Alapszabályának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege. A K Á V A Kulturális Műhely Alapszabályának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az egyeseület neve: KÁVA Kulturális Műhely 2. Az egyesület székhelye: 1022

Részletesebben

Az új Ptk. nak való megfelelés

Az új Ptk. nak való megfelelés Az új Ptk. nak való megfelelés 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről Március 15.-éig a létesítő okiratot az új Polgári törvénykönyvhöz kell igazítani Létesítő okirat felülvizsgálata Országos Bírósági

Részletesebben

A VASÚTI ERŐSÁRAMÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

A VASÚTI ERŐSÁRAMÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA A VASÚTI ERŐSÁRAMÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA Az Alapítvány i: 1. Csapó Imre 2. Földházi Pál 3. Füle Antal 4. Lipka József 5. Siliga Ervin 6. Takács Imre 7. Tóth Kálmán Az Alapítók az általuk vállalt kötelezettségnek

Részletesebben

Nándori Gyula Közhasznú Alapítvány

Nándori Gyula Közhasznú Alapítvány Nándori Gyula Közhasznú Alapítvány A 2016. 08. 28 napján kelt módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat (A módosítások vastag dőlt betűvel kerültek kiemelésre.) 1./ Az Alapítvány megnevezése:

Részletesebben

Általános közzétételi lista. I. 8. Szervezeti, személyi adatok

Általános közzétételi lista. I. 8. Szervezeti, személyi adatok Általános közzétételi lista I. 8. Szervezeti, személyi adatok A közfeladatot ellátó szerv által alapított közalapítványok neve, székhelye, alapító okirata, kezelő szervének tagjai: 1. ÉLETÜNKÉRT-EGYMÁSÉRT

Részletesebben

LENGYELTÓTIÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

LENGYELTÓTIÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA LENGYELTÓTIÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetben a 2011... -n kelt hatályos módosításokkal, melyek a szövegben fekete dőlt betűvel láthatók) Lengyeltóti Városi Önkormányzat, mint alapító

Részletesebben

Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 1173 Budapest, Pesti út 117. Alapító okirat. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt)

Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 1173 Budapest, Pesti út 117. Alapító okirat. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt) Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 1173 Budapest, Pesti út 117. Alapító okirat (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt) 2013 A Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona (1173 Bp., Pesti út 117.) jelen

Részletesebben

A Veszprém megye közoktatásáért Közalapítvány módosításokkal és kiegészítésekkel egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata.

A Veszprém megye közoktatásáért Közalapítvány módosításokkal és kiegészítésekkel egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata. A Veszprém megye közoktatásáért Közalapítvány módosításokkal és kiegészítésekkel egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata Alapító okirat amely alapján az 1./ pontban megjelölt alapítók a Ptk. 74/G

Részletesebben

Lakhatásért Közalapítvány. Alapító Okirata a korábbi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Lakhatásért Közalapítvány. Alapító Okirata a korábbi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Lakhatásért Közalapítvány Alapító Okirata a korábbi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva amely készült a Lakhatásért Közalapítvány Alapító Okiratának módosítására az alapítvány alapítóinak 2015.

Részletesebben

A MOTOROS KÖNNYŰREPÜLŐ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA

A MOTOROS KÖNNYŰREPÜLŐ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA A MOTOROS KÖNNYŰREPÜLŐ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA Jóváhagyta: a 2005. április 8-i közgyűlés Egységes szerkezetbe foglalt alapszabály I. Általános rendelkezések: A Szövetség neve: Motoros Könnyűrepülő Szövetség

Részletesebben

A Pro Physica Hallgatói Alapítvány Szeged

A Pro Physica Hallgatói Alapítvány Szeged 1 A Pro Physica Hallgatói Alapítvány Szeged alapító okirata szóló 2011. évi 1. Az alapító(k) neve, anyja neve, lakóhelye (jogi személy alapító esetében az alapító neve, : Dr. Gyémánt Iván egyetemi docens

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MŰVÉSZETI KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MŰVÉSZETI KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MŰVÉSZETI KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Művészeti Közalapítványt,"

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a 115/II/2014. (XII. 18.) önkormányzati testületi határozat visszavonására

E L Ő T E R J E S Z T É S a 115/II/2014. (XII. 18.) önkormányzati testületi határozat visszavonására Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a 115/II/2014. (XII. 18.) önkormányzati testületi határozat visszavonására

Részletesebben

Javaslat az Ózd Közbiztonságáért Alapítvány alapító okiratának módosítására

Javaslat az Ózd Közbiztonságáért Alapítvány alapító okiratának módosítására Javaslat az Ózd Közbiztonságáért Alapítvány alapító okiratának módosítására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Jogtanácsos Ózd, 2015. február 19. Tisztelt Képviselő-testület! Az Ózd Közbiztonságáért

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat Jegyzőkönyvi kivonat Készült: Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 18 napján a Demecseri Polgármesteri Hivatal A épülete (4516. Demecser, Kétezer-egy tér 1.) Polgármester Irodájában

Részletesebben

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata Angyali Szolgálat Alapítvány Alapító Okirata tanítások átadása így hozzájárulva egy békésebb, szeretetteljesebb és boldogabb társadalmi élet kialakulásához. II.-6. Az alapítvány munkájában résztvev k

Részletesebben

Dorog Város Kulturális Közalapítványa november 28-ai hatályú, módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

Dorog Város Kulturális Közalapítványa november 28-ai hatályú, módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Dorog Város Kulturális Közalapítványa (2510 Dorog, Bécsi út 71.) 2014. november 28-ai hatályú, módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA 2 ALAPÍTÓ OKIRAT 1. A Közalapítvány neve: Dorog

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. Egységes szerkezetbe foglalása. Az Egyesület címere:

ALAPSZABÁLY. Egységes szerkezetbe foglalása. Az Egyesület címere: Nytsz.: 1/2014 1 EGED FUTÓ KLUB ALAPSZABÁLY Egységes szerkezetbe foglalása Az Eged Futó Klub a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény, az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint

Részletesebben

A Tolna Megyei Természetvédelmi Alapítvány. többször módosított. Alapító Okirata. a módosításokkal egységes szerkezetben.

A Tolna Megyei Természetvédelmi Alapítvány. többször módosított. Alapító Okirata. a módosításokkal egységes szerkezetben. A Tolna Megyei Természetvédelmi Alapítvány többször módosított Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben B e v e z e t ő A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület környezet- és természetvédelemmel

Részletesebben

Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány

Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRAT A 2011. július 18-i módosítással egységes szerkezetbe foglalva. Az alapító okirat módosítását a Kapolcs-Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány

Részletesebben

Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány. Alapító Okirata. a korábbi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány. Alapító Okirata. a korábbi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány Alapító Okirata a korábbi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva amely készült a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány Alapító Okiratának

Részletesebben

KI DERGARTE ALAPÍTVÁ Y MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA. Budapest, 2008-06-27.

KI DERGARTE ALAPÍTVÁ Y MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA. Budapest, 2008-06-27. A KI DERGARTE ALAPÍTVÁ Y MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA Budapest, 2008-06-27. KI DERGARTE ALAPÍTVÁ Y ALAPÍTÓ OKIRAT amely módosításokkal egységes szerkezetben tartalmazza a

Részletesebben

Vilonyai Iskoláért Közhasznú Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Preambulum

Vilonyai Iskoláért Közhasznú Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Preambulum Vilonyai Iskoláért Közhasznú Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Preambulum Alulírott Alapító(k) a Ptk. 74/A F. -ai, valamint a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI.

Részletesebben

Javaslat az Ózd Közbiztonságáért Alapítvány alapító okiratának módosítására

Javaslat az Ózd Közbiztonságáért Alapítvány alapító okiratának módosítására Javaslat az Ózd Közbiztonságáért Alapítvány alapító okiratának módosítására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Jogtanácsos Ózd, 2014. december 19. Tisztelt Képviselő-testület! Az Ózd Közbiztonságáért

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPÍTÓ OKIRATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A NAPRA-forgó Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1. Győr-Moson-Sopron Megye Önkormányzatának Közgyűlése (a továbbiakban: Alapító) a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény

Részletesebben

1. Az alapítók: Dr. Aubert Antal 7668 Keszü, Kinizsi P. u. 16.

1. Az alapítók: Dr. Aubert Antal 7668 Keszü, Kinizsi P. u. 16. MODERN GEOGRÁFUS ALAPÍTVÁNY EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA Jelen okiratban az alapítók arra vállalnak kötelezettséget, hogy a felhasználási cél megjelölésével önálló vagyont hoznak létre

Részletesebben

"HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

HARMATCSEPP SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA "HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés (továbbiakban: alapító) a szociális gondoskodás színvonalának emelésére

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. október 24- i ülésére Tárgy: A Zirci Erzsébet Kórház Alapítvány alapító okiratának módosítása Előterjesztés tartalma: határozati

Részletesebben

Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata 1 Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata Kelt: Budapest, 2006.november 16. 2 Az Alapítvány adatai: Az Alapítvány cégneve: Alkalmazott Tudományért

Részletesebben

2. Felkéri Dr. Kovács Ferenc polgármestert a módosítások alapján elkészített egységes

2. Felkéri Dr. Kovács Ferenc polgármestert a módosítások alapján elkészített egységes NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰ LÉSÉNEK 240/2015.(IX.24.) számú határoza t a Rászorulók Életének Segítése Közalapítványa egységes szerkezetű alapító okiratának elfogadásáról A Közgyűlés 1. Rászorulók

Részletesebben

Határidő: november 30. Felelős: Porga Gyula polgármester. A végrehajtás előkészítéséért felelős köztisztviselő: dr. Dénes Zsuzsanna irodavezető

Határidő: november 30. Felelős: Porga Gyula polgármester. A végrehajtás előkészítéséért felelős köztisztviselő: dr. Dénes Zsuzsanna irodavezető Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 279/2017. (XI.23.) határozata a Veszprémi Kultúráért Közalapítvány alapító okiratának módosításáról Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése

Részletesebben

Alapító okirat. A Pusztasomorja Templomáért Alapítvány. Alapító Okiratának a 2015...-ei módosításával egységes. szerkezetbe foglalt hatályos szövege

Alapító okirat. A Pusztasomorja Templomáért Alapítvány. Alapító Okiratának a 2015...-ei módosításával egységes. szerkezetbe foglalt hatályos szövege Alapító okirat A Pusztasomorja Templomáért Alapítvány Alapító Okiratának a 2015....-ei módosításával egységes szerkezetbe foglalt hatályos szövege Nyilvántartási száma: 08-01-0000302 1 Az 1./ pontban megjelölt

Részletesebben

alapító okirat (egységes szerkezetben)

alapító okirat (egységes szerkezetben) 1.) Az alapítvány neve és székhelye: TÁMOGATÁSI KÖZALAPÍTVÁNY alapító okirat (egységes szerkezetben) 1.1 Az alapítvány neve: Támogatási Közalapítvány 1.2 Az alapítvány székhelye: Pécs Megyei Jogú Város

Részletesebben

A FEJÉR GYÖRGY NAGYKOVÁCSI SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

A FEJÉR GYÖRGY NAGYKOVÁCSI SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA 2. melléklet A FEJÉR GYÖRGY NAGYKOVÁCSI SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA amely létrejött a Budapest Környéki Törvényszék által 32. szám alatt, 61146/1991/2.

Részletesebben

Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés -

Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés - Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés - NOSZA Egyesület 2014. február 28. Új jogszabályi környezet 2011. évi CLXXV. törvény az egyesülési jogról, a közhasznú

Részletesebben

Zalaegerszeg Kultúrájáért Közalapítvány. Alapító Okirata. a korábbi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Zalaegerszeg Kultúrájáért Közalapítvány. Alapító Okirata. a korábbi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Zalaegerszeg Kultúrájáért Közalapítvány Alapító Okirata a korábbi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva amely készült a Zalaegerszeg Kultúrájáért Közalapítvány Alapító Okiratának módosítására az

Részletesebben

Ferencvárosi Környezetvédelmi Közalapítvány

Ferencvárosi Környezetvédelmi Közalapítvány Ferencvárosi Környezetvédelmi Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben a 2000. június 20-i, 2001. szeptember 1-i, 2004. december 14-i, 2005. december 6-i, 2007. szeptember 5-i, a 2009. június

Részletesebben

Bankszámlaszám: 11600006-00000000-50160116

Bankszámlaszám: 11600006-00000000-50160116 A Segíts!" Önkéntesek a Gyulai Kórház Gyermek Osztályáért Alapítvány Alapító Okirata Adószám: 18221479-1-24 Bankszámlaszám: 11600006-00000000-50160116 2 Alapító Okirat, amelyben az 1./ alapító a Polgári

Részletesebben

SÁSD KUL TÚRÁJÁÉRT KÖZALAPÍTVÁNY módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

SÁSD KUL TÚRÁJÁÉRT KÖZALAPÍTVÁNY módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA SÁSD KUL TÚRÁJÁÉRT KÖZALAPÍTVÁNY módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA Sásd Város Önkormányzat Képviselő-testülete, mint Alapító ezen Alapító Okirattal, a Magyar Köztársaság Polgári

Részletesebben

ZSEBOROSZLÁN VAS MEGYEI KORASZÜLÖTTEKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

ZSEBOROSZLÁN VAS MEGYEI KORASZÜLÖTTEKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA ZSEBOROSZLÁN VAS MEGYEI KORASZÜLÖTTEKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA 1. Az alapító természetes személy adatai Kovácsné Molnár Henriett Mária Kovács Árpád Péter Kaczmarski Szilvia Kaczmarski Balázs

Részletesebben