A FEJÉR GYÖRGY NAGYKOVÁCSI SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A FEJÉR GYÖRGY NAGYKOVÁCSI SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA"

Átírás

1 2. melléklet A FEJÉR GYÖRGY NAGYKOVÁCSI SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA amely létrejött a Budapest Környéki Törvényszék által 32. szám alatt, 61146/1991/2. számú bírósági határozattal nyilvántartásba vett Fejér György Nagykovácsi Szociális Közalapítvány elnevezésű alapítvány alapító okiratának módosítása, illetve egységes szerkezetbe foglalása tárgyában a Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény (Ptk.), valamint az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011 évi CLXXV. törvény (Civil tv.) alapján az alábbiak szerint: 1. CIKK A KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓJA, NEVE A Közalapítvány alapítója: Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete A Közalapítvány neve: Fejér György Nagykovácsi Szociális Közalapítvány 2. CIKK SZÉKHELY A Közalapítvány székhelye: 2094 Nagykovácsi, Kossuth Lajos utca CIKK A KÖZALAPÍTVÁNY CÉLJA, TEVÉKENYSÉGE 3.1. A Közalapítvány célja a létminimum határán vagy az alatt élők szociális helyzetének javítása, valamint az elszegényedésnek kitett nagykovácsi lakosok támogatása érdekében egy olyan rugalmas szociális támogatási rendszer megteremtése, amely anyagi és természetbeni segítséget nyújthat: - válságban lévő embereknek és családoknak, - munkanélkülieknek, - a társadalom perifériájára szorult embereknek, - hátrányos helyzetük miatt veszélyeztetett gyermekeknek, fiataloknak A Közalapítvány közhasznú szervezet, amely a Civil törvény 34. (1) bekezdése alapján az alábbi tevékenységeket folytat: - szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása, - gyermek- és ifjúságvédelem, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet. A Közalapítvány a fenti közhasznú tevékenységet a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény (Mötv.) 13. (1) bekezdése alapján az alábbi közfeladatokhoz kapcsolódóan végzi: - szociális, gyermekjóléti szolgáltatások és ellátások; - ifjúsági ügyek.

2 A Közalapítvány a 3.2. pontban meghatározott feladatokon kívül céljának elérése érdekében az alábbi tevékenységeket folytathatja: - rendszeres vagy eseti pénzbeli adományozás, - létfenntartáshoz kapcsolódó költségek átvállalása, - természetbeni juttatások, támogatások nyújtása, - létesítmények fenntartása, illetve finanszírozása, melyek a létfenntartáshoz szükséges alapvető szolgáltatásokat nyújtanak a 3.1. pontban meghatározott rászorulók részére. 4. CIKK A KÖZALAPÍTVÁNY VAGYONA, FELHASZNÁLÁSA 4.1. A Közalapítvány induló vagyona ,-Ft, mely induló vagyont a Közalapítvány céljaira az alapító rendeli. A Közalapítvány nyílt, ahhoz pénzbeli és természetbeni adománnyal, vagyonrendeléssel bármely bel- és külföldi természetes, vagy jogi személy csatlakozhat. Amennyiben a Közalapítvány tagsággal rendelkezik, tagjain kívül más is részesülhet a közhasznú szolgáltatásaiból [Civil tv. 34. (1) bekezdés a) pont] A Közalapítvány induló vagyonát, továbbá a csatlakozók ,- Ft-ot meghaladó mértékű pénzbeli vagyonrendelésének 50 %-át a Közalapítvány alaptőkéjébe kell helyezni mindaddig, amíg az alaptőke az 1 millió forintot eléri. Az alaptőkét a legkedvezőbb kamatfeltételeket kínáló banknál tartós betétben kell elhelyezni. Az alaptőke határa a Közalapítvány Kuratóriumának döntése alapján a felmerülő szükségleteknek megfelelően változtatható, azonban az induló vagyon összege alá nem csökkenthető A Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata által évente szociális célra fordítható költségvetési előirányzatát, a képviselő-testület által meghatározott arányban a közalapítvány céljára lehet fordítani A Közalapítvány céljára közvetlenül felhasználható természetbeni adományokat a Közalapítvány céljára lehetőleg természetbeni juttatásként kell felhasználni. E lehetőség hiányában ezeket az adományokat ellenérték fejében értékesíteni kell A Közalapítvány céljára közvetlenül fel nem használható természetbeni vagyonrendeléseket (pl. ingatlan, hagyaték) lehetőleg úgy kell hasznosítani, hogy azoknak a fenntartás vagy működtetés költségein kívüli hozama a Közalapítvány céljaira felhasználható legyen. Ha ilyen hasznosítás nem lehetséges, vagy a hasznosítás magas költségei miatt a hozam aránytalanul alacsony lenne, úgy az adományt vagy vagyonrendelést ellenérték fejében értékesíteni lehet A Közalapítvány vállalkozói tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve folytathat. A vállalkozási tevékenységből származó nyereségnek a Kuratórium által meghatározott részét évente, az éves eredmény elszámolását követően az alaptőkébe kell helyezni A Közalapítvány a gazdálkodás során elért eredményt nem osztja fel, azt a 3. cikkben meghatározott céljának elérése érdekében folytatott tevékenységére fordítja. Ilyen eredmény különösen: - az alaptőke kamata, - a csatlakozók ,- Ft-ot meg nem haladó mértékű pénzbeli vagyonrendelésének teljes összege, - eltérő csatlakozói rendelkezés hiányában a csatlakozók ,- Ft-ot meghaladó pénzbeli vagyonrendeléseinek 50 %-a, illetve - ha az alaptőke a 4.2. pontban meghatározott mértéket eléri vagy meghaladja - azok teljes összege, - a 4.3. pontban meghatározott önkormányzati finanszírozás összegének az alaptőkébe nem helyezett része, - a 4.4. pontban meghatározott értékesítés teljes árbevétele,

3 3 - a 4.5. pontban meghatározott módon hasznosított természetbeni adományok és vagyonrendelések teljes hozama (nyeresége), - a 4.5. pontban meghatározott értékesítések teljes árbevétele, illetve az árbevételek 4.5. pont szerinti alaptőkébe nem helyezett része, - a vállalkozásból származó nyereség alaptőkébe nem helyezett része. 5. CIKK A KÖZALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMA 5.1. A Közalapítvány kezelő-, ügyintéző-, ügydöntő- és egyben legfőbb szerve a Kuratórium. A Kuratórium az elnökből és hat kuratóriumi tagból áll. A Kuratórium elnökét tagjait az alapító választja. A Kuratórium tagjainak megbízatása határozatlan időre szól A Kuratórium elnöke: Kiszelné Mohos Katalin lakik: 2094 Nagykovácsi, Nefelejcs utca A Kuratórium tagjai: Bánóczi Margit lakik: 2094 Nagykovácsi, Nefelejcs utca 17. Dr. Fegyveres-Fiskál Gábor lakik: 2094 Nagykovácsi, Szegfű utca 37. Janits Béla Péter lakik: 2094 Nagykovácsi, Szent Anna utca 10. Somogyi Emese lakik: 2094 Nagykovácsi, Kültelek utca 6. Dr. Szabó András lakik: 2094 Nagykovácsi, Kaszáló utca 30. Wilk Ádám lakik: 1212 Budapest, Dunadűlő utca 7. A lh. VIII/ A Közalapítvány kedvezményezettje és annak közeli hozzátartozója nem lehet a kuratórium tagja. Az alapító és közeli hozzátartozói nem lehetnek többségben a kuratóriumban. A kuratórium tagja az a nagykorú személy lehet, akinek cselekvőképességét a tevékenysége ellátásához szükséges körben nem korlátozták. Ha a kuratórium tagja jogi személy, a jogi személy köteles kijelölni azt a természetes személyt, aki a vezető tisztségviselői feladatokat nevében ellátja. A vezető tisztségviselőkre vonatkozó szabályokat a kijelölt személyre is alkalmazni kell. A kuratórium tagja az ügyvezetési feladatait személyesen köteles ellátni. Nem lehet a kuratórium tagja az, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól nem mentesült. Nem lehet a kuratórium tagja az, akit e foglalkozástól jogerősen eltiltottak. Akit valamely foglalkozástól jogerős bírói ítélettel eltiltottak, az eltiltás hatálya alatt az ítéletben megjelölt tevékenységet folytató jogi személy vezető tisztségviselője nem lehet. Az eltiltást kimondó határozatban megszabott időtartamig nem lehet a kuratórium tagja az, akit eltiltottak a vezető tisztségviselői tevékenységtől A kuratóriumi tagság (elnöki tisztség) megszűnik: - a tag halálával, - a tag lemondásával, - a tag visszahívásával, - a Közalapítvány megszűnésével. A kuratóriumi tagok és az elnök visszahívására az alapító a visszahívást kimondó határozatával jogosult.

4 A Kuratórium tagjainak a Kuratórium tiszteletdíjat állapíthat meg abban az esetben, ha ezt a Közalapítvány céljaira rendelkezésre álló vagyon lehetővé teszi, annak sérelme nélkül. A tagokat számlával igazolt és indokolt költségeik megtérítése illeti meg. 6. CIKK A KURATÓRIUM MŰKÖDÉSE ÉS JOGKÖRE 6.1. A Kuratórium szükség szerint, de évente legalább egy alkalommal ülésezik. Az ülést az elnök hívja össze. Bármely kuratóriumi tag kérheti kuratóriumi ülés összehívását a cél és az ok megjelölésével. Ilyen kérelem esetén a kuratórium elnöke köteles a kérelem beérkezésétől számított nyolc napon belül intézkedni az ülés összehívásáról. Ha ennek a kötelezettségének a kuratórium elnöke nem tesz eleget, a kuratórium ülését a kérelmet előterjesztő tag is összehívhatja A Kuratórium akkor határozatképes, ha ülésén a tagok több mint a fele, valamint az elnök jelen van. A Kuratórium döntéseit egyszerű szótöbbséggel hozza. Egyenlő szavazatszám esetén a kérdést elvetettnek kell tekinteni vagy új szavazást kell tartani. Határozatképtelenség esetén a Kuratórium ülését változatlan napirenddel 15 napon belül ismét össze kell hívni Össze kell hívni a Kuratóriumot 15 napon belül akkor is, ha az Ellenőrző Bizottság az ülés összehívását írásban, az összehívás céljának megjelölésével kezdeményezi A Kuratórium határozatait nyílt szavazással, kézfeltartással hozza, de bármelyik kuratóriumi tag kérésére az elnök titkos szavazást rendelhet el. Titkos szavazás esetén a név nélkül leadott szavazólapokat az elnök, valamint a titkos szavazás hitelesítésére megválasztott kuratóriumi tag összesíti, és állapítja meg a szavazás eredményét A Kuratórium kizárólagos hatáskörébe tartozó feladatok: - a Kuratórium ügyrendjének megállapítása, - a Közalapítvány éves gazdálkodási tervének és zárszámadásának megállapítása, - döntés a Közalapítvány céljának megvalósításához szükséges segélyezési és támogatási ügyekben, - döntés az Alapító Okirat 4.4. pontjában meghatározott értékesítésről, - a Segélyezési és Támogatási Szabályzat megállapítása és jóváhagyása céljából az önkormányzati képviselő-testület elé terjesztése, - az éves beszámoló, valamint a közhasznúsági melléklet elfogadása, - a Közalapítványhoz való csatlakozás elfogadása, - a gazdálkodás irányának meghatározása, a Közalapítvány vagyonával való gazdálkodás, a vállalkozási tevékenységéről szóló döntés, - a könyvvizsgáló személyének kiválasztása és alkalmazása, a munkáltatói jogok gyakorlása, - a Kuratórium és az Ellenőrző Bizottság tagjai esetleges tiszteletdíjának megállapítása, - a Közalapítvány alkalmazottjának felhatalmazása a Közalapítvány képviseletére, a képviseleti jog módjának és terjedelmének meghatározása A Civil tv. 38. (1) (2) bekezdései alapján a kuratórium határozatainak meghozatalában nem vehet részt az, aki vagy akinek a Ptk. 8:1. (1) a) pont szerinti közeli hozzátartozója és élettársa a határozat alapján: - kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy - bármely más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek a Közalapítvány cél szerinti juttatása keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás A Civil tv. 39. értelmében a közhasznú szervezet megszűnését követő három évig nem lehet más közhasznú szervezet vezető tisztségviselője az a személy, aki korábban olyan közhasznú szervezet vezető tisztségviselője volt - annak megszűnését megelőző két évben legalább egy évig -,

5 5 a) amely jogutód nélkül szűnt meg úgy, hogy az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott adó- és vámtartozását nem egyenlítette ki, b) amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság jelentős összegű adóhiányt tárt fel, c) amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság üzletlezárás intézkedést alkalmazott, vagy üzletlezárást helyettesítő bírságot szabott ki, d) amelynek adószámát az állami adó- és vámhatóság az adózás rendjéről szóló törvény szerint felfüggesztette vagy törölte. A vezető tisztségviselő, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt A Kuratórium ülése nyilvános, zárt ülést csak személyiségi jogok vélhető sérelme miatt lehet elrendelni. Az üléseket az elnök vezeti. A mindenkori legnagyobb összeggel csatlakozó személyt a kuratórium ülésére tanácskozási joggal kell meghívni A Kuratórium üléseiről részletes jegyzőkönyvet kell készíteni, amely tartalmazza a Kuratórium határozatait. A jegyzőkönyvet az elnök és egy jegyzőkönyvvezetőnek megválasztott kuratóriumi tag írja alá A Kuratórium olyan nyilvántartást köteles vezetni, amelyből megállapítható a döntéseinek tartalma, időpontja, hatálya, illetve a döntést támogatók és ellenzők számaránya A Kuratórium döntéseit írásban köteles az érintettekkel közölni, a döntések nyilvánosságra hozatalát a Közalapítvány székhelyén történő kifüggesztéssel kell biztosítania A Közalapítvány működésével kapcsolatosan keletkezett iratokba való betekintésre a Kuratórium elnökének eljuttatott írásbeli kérelem alapján a Közalapítvány székhelyén bárki jogosult, kivéve, ha a betekintés személyiségi vagy adatvédelmi jogokat sértene A Kuratórium működésének további feltételei a Kuratórium ügyrendjében kerülnek szabályozásra. 7. CIKK KÉPVISELET A Közalapítvány harmadik személyekkel szembeni, valamint bíróság és egyéb hatóság előtt történő teljes körű képviseletére a Kuratórium mindenkori elnöke önállóan, vagy a Kuratórium bármely két tagja együttesen jogosult. 8. CIKK A KURATÓRIUM ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁGA 8.1. Az Alapító a Kuratórium működésének és gazdálkodásának ellenőrzésére Ellenőrző Bizottságot jelöl ki. Az Ellenőrző Bizottság saját tagjai közül, egyszerű szótöbbséggel választja elnökét. Az Ellenőrző Bizottság tagjai: Karczewicz Ágnes lakik: 2094 Nagykovácsi, Kolozsvári tér 8. Tegzes Endre lakik: 2094 Nagykovácsi, Templomkert utca 2. Dr. Zakály Erzsébet lakik: 2094 Nagykovácsi, Ördögárok utca 13.

6 8.2. Az Ellenőrző Bizottság jogköre, feladata: 6 - az Ellenőrző Bizottság köteles a közalapítvány működését az ügyek teljes körét átfogóan ellenőrizni, továbbá a Kuratórium döntéseinek az alapító okiratban meghatározott közalapítványi célokkal való összhangját vizsgálni, - az Ellenőrző Bizottság köteles megvizsgálni a közalapítvány éves beszámolóját és közhasznúsági mellékletét, valamint véleményét a kuratórium elé terjeszteni, - az Ellenőrző Bizottság jogosult a Kuratórium működésével kapcsolatos minden iratba betekinteni, azokról szükség esetén másolatot készíteni, továbbá a Kuratórium működéséről felvilágosítást kérni. - a Kuratóriumot az Ellenőrző Bizottság indítványára annak megtételétől számított 15 napon belül össze kell hívni. E határidő eltelte esetén a Kuratórium összehívására az Ellenőrző Bizottság is jogosult Az Ellenőrző Bizottság köteles a Kuratórium elnökét tájékoztatni és a Kuratórium összehívását kezdeményezni, ha arról szerez tudomást, hogy: - a közalapítvány működése során olyan jogszabálysértés, vagy a közalapítvány érdekeit egyébként súlyosan sértő esemény, mulasztás történt, melynek megszűntetése, esetleges következményeinek elhárítása, illetve enyhítése a Kuratórium döntését teszi szükségessé, - a vezető tisztségviselők felelősségét megalapozó tény merült fel Ha a Kuratórium a törvényes működés helyreállítása érdekében szükséges intézkedéseket nem teszi meg, az Ellenőrző Bizottság köteles haladéktalanul értesíteni a törvényességi ellenőrzést ellátó ügyészséget Az Ellenőrző Bizottság évente legalább egyszer ülésezik. Az üléseket az elnök hívja össze a napirendet tartalmazó írásbeli meghívóval, amelyet az ülést megelőzően legalább egy héttel korábban kézbesíteni kell. Az Ellenőrző Bizottság ülésének összehívását az ok és a cél megjelölésével bármelyik tag kezdeményezheti az elnöknél, aki a kérelem kézhezvételétől számított 8 napon belül köteles intézkedni az ülés 15 napon belüli időpontra történő összehívásáról. Az Ellenőrző Bizottság akkor határozatképes, ha az elnök és a tagok több mint fele jelen van. Döntéseit egyszerű szótöbbséggel hozza. A bizottság üléseiről jegyzőkönyv készül Az Ellenőrző Bizottság tagja az a nagykorú személy lehet, akinek cselekvőképességét a tevékenysége ellátásához szükséges körben nem korlátozták. Nem lehet az Ellenőrző Bizottság tagja, akivel szemben a vezető tisztségviselőkre vonatkozó kizáró ok áll fenn, továbbá aki, vagy akinek a hozzátartozója a jogi személy vezető tisztségviselője. Az Ellenőrző Bizottság tagjai az Ellenőrző Bizottság munkájában személyesen kötelesek részt venni. Az Ellenőrző Bizottság tagjai a jogi személy ügyvezetésétől függetlenek, tevékenységük során nem utasíthatóak. Az első Ellenőrző Bizottság tagjait a létesítő okiratban kell kijelölni, ezt követően a döntéshozó szerv választja az Ellenőrző Bizottság tagjait. Az Ellenőrző Bizottsági tagsági jogviszony az elfogadással jön létre Nem lehet az Ellenőrző Bizottság elnöke vagy tagja, illetve könyvvizsgálója az a személy, aki a) a döntéshozó szerv, illetve az ügyvezető szerv elnöke vagy tagja (ide nem értve az egyesület döntéshozó szervének azon tagjait, akik tisztséget nem töltenek be), b) a közhasznú szervezettel e megbízatásán kívüli más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másképp nem rendelkezik, c) a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásából részesül - kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat, és az egyesület által tagjának a tagsági jogviszony alapján a létesítő okiratban foglaltaknak megfelelően nyújtott cél szerinti juttatást -, illetve d) az a)-c) pontban meghatározott személyek közeli hozzátartozója.

7 7 Az Ellenőrző Bizottság elnökére és tagjaira a Civil tv ában meghatározott (az Alapító Okirat 6.7. pontjában ismertetett összeférhetetlenségi szabályokat, illetve kizáró okokat is alkalmazni kell Az Ellenőrző Bizottság tagjainak a Kuratórium tiszteletdíjat állapíthat meg abban az esetben, ha ezt a Közalapítvány céljaira rendelkezésre álló vagyon lehetővé teszi, annak sérelme nélkül. Az Ellenőrző Bizottság tagjai indokolt és számlával igazolt költségeik megtérítésére jogosultak Az Ellenőrző Bizottsági tagság megszűnik: - a tag halálával, - a tag lemondásával, - a tag Alapító általi visszahívásával, - a Közalapítvány megszűnésével. 9. CIKK BESZÁMOLÁSI SZABÁLYOK 9.1. A Közalapítvány a működéséről, vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről az üzleti év könyveinek lezárását követően az üzleti év utolsó napjával, illetve a megszűnés napjával mint mérlegfordulónappal a jogszabályban meghatározottak szerint köteles beszámolót készíteni. Az üzleti év azonos a naptári évvel. A mérleg fordulónapja - a megszűnést kivéve - december 31. A beszámoló formáját a Közalapítvány által folytatott tevékenység, az éves összes bevétel (az alapcél szerinti tevékenység és a gazdasági-vállalkozási tevékenység összes bevételének) nagysága, valamint a könyvvezetés módja határozza meg A Közalapítvány beszámolója tartalmazza: a) a mérleget (egyszerűsített mérleget), b) az eredménykimutatást (eredménylevezetést), c) kettős könyvvitel esetében a kiegészítő mellékletet A Közalapítvány köteles a beszámolójával egyidejűleg közhasznúsági mellékletet is készíteni. A közhasznúsági mellékletben be kell mutatni a Közalapítvány által végzett közhasznú tevékenységeket, ezen tevékenységek fő célcsoportjait és eredményeit, valamint a közhasznú jogállás megállapításához szükséges, a Civil tv. 32. szerinti adatokat, mutatókat. A közhasznúsági melléklet tartalmazza a vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatást, a közhasznú cél szerinti juttatások kimutatását, a vezető tisztségviselőinek nyújtott juttatások összegét és a juttatásban részesülő vezető tisztségek felsorolását A Közalapítvány köteles a Kuratórium által elfogadott beszámolóját, valamint közhasznúsági mellékletét - kötelező könyvvizsgálat esetén a könyvvizsgálói záradékot vagy a záradék megadásának elutasítását is tartalmazó független könyvvizsgálói jelentéssel együtt - az adott üzleti év mérlegfordulónapját követő ötödik hónap utolsó napjáig letétbe helyezni és közzétenni, kötelező könyvvizsgálat esetén ugyanolyan formában és tartalommal, mint amelynek alapján a könyvvizsgáló a beszámolót felülvizsgálta. A Közalapítvány e kötelezettségének a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló évi CLXXXI. törvényben (Cnytv.) meghatározott módon tesz eleget. A letétbe helyezett beszámolót, valamint közhasznúsági mellékletet a Cnytv-ben meghatározott módon kell közzétenni, valamint adatainak lekérdezését a Civil Információs Portál számára lehetővé kell tenni.

8 8 Ha a Közalapítvány saját honlappal rendelkezik, a közzétételi kötelezettség kiterjed a beszámoló, valamint közhasznúsági melléklet saját honlapon történő elhelyezésére is. A Közalapítvány a saját honlapon közzétett adatok folyamatos megtekinthetőségét legalább a közzétételt követő második üzleti évre vonatkozó adatok közzétételéig biztosítja. A Közalapítvány beszámolójára egyebekben a számvitelről szóló törvény, valamint az annak felhatalmazása alapján kiadott kormányrendelet előírásait kell alkalmazni. 10. CIKK EGYÉB RENDELKEZÉSEK A Közalapítvány határozatlan időre jön létre A Közalapítvány közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független, pártoktól támogatást nem kap, azoknak anyagi támogatást nem nyújt A Közalapítvány a hivatalos közleményeit, számviteli beszámolóját az alapító hirdetőtábláján és az önkormányzat helyi lapjában teszi közzé Az Alapító Okiratban nem szabályozott kérdésekben a Ptk., valamint a Civil tv. rendelkezései az irányadóak. Nagykovácsi, február. Igazolom, hogy az Alapító Okirat egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapszabálymódosítások alapján hatályos tartalomnak. A változásokat az okirat szövege vastag, dőlt betűvel kiemelten tartalmazza. Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata Alapító nevében Kiszelné Mohos Katalin polgármester Előttünk, mint tanúk előtt: 1. Név: Lakóhely: Aláírás: 2. Név: Lakóhely: Aláírás:

A Dorogi Szénmedence Sportjáért Közalapítvány alapító okiratának 13. számú módosítása

A Dorogi Szénmedence Sportjáért Közalapítvány alapító okiratának 13. számú módosítása A Dorogi Szénmedence Sportjáért Közalapítvány alapító okiratának 13. számú módosítása 1. Dorog Város Önkormányzatának Képviselő-testülete alapító (továbbiakban: Alapító ), a Dorogi Szénmedence Sportjáért

Részletesebben

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1 1997. évi CLVI. törvény a közhasznú szervezetekről1 Az Országgyűlés a nem kormányzati és nem haszonelvű szervezetek hazai hagyományainak megőrzése, társadalmi szerepük növelése, közhasznú működésük és

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Oktatástechnikai eszközök fejlesztéséhez való pénzbeli hozzájárulás.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Oktatástechnikai eszközök fejlesztéséhez való pénzbeli hozzájárulás. A Közhasznú Alapítvány alapítója a Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet általános jogutódjaként az Ajkai Szakképző Iskola és Kollégium a közhasznú jogállás megszerzése érdekében

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) Gyula Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (5700 Gyula, Petőfi tér 3.) ALAPÍTVÁNY-t hoz létre. Alapítvány neve: Őszidő Közalapítvány Székhelye:

Részletesebben

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015.(II. 12.) határozata

Részletesebben

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. Alapítva: 2006. január 12.

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. Alapítva: 2006. január 12. ÜGYREND Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. Alapítva: 2006. január 12. Tartalomjegyzék 1. A Felügyelő Bizottság működése...3 1.1.

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRAT Gödöllő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. alapján, határozatlan időre a törvényben előírt követelményeknek is megfelelő KÖZALAPÍTVÁNY

Részletesebben

- 1 - A L A P Í T Ó O K I R A T (módosításokkal egységes szerkezetben)

- 1 - A L A P Í T Ó O K I R A T (módosításokkal egységes szerkezetben) - 1 - A L A P Í T Ó O K I R A T (módosításokkal egységes szerkezetben) Gyula Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (5700 Gyula, Petőfi tér 3.) KÖZALAPÍTVÁNYT-t hoz létre. Az alapítvány neve: Egészséges

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK ALAPÍTÓ OKIRAT I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Az alapító abból a célból, hogy az enyhe értelmi fogyatékos gyermekek neveléséhezoktatásához a városban megfelelő körülményeket biztosítson, létrehozza közalapítványt.

Részletesebben

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT. 2012. október 11.

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT. 2012. október 11. Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT 2012. október 11. 1 Alulírott alapító a Ptk. 74/A-G -ai alapján a következők szerint rögzíti egységes szerkezetben 2012. október 11. a Sárospataki Theologiai

Részletesebben

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés Alapító Okirat 1. címe: Az alapító neve, címe dr. Herczeg Sándorné dr. Xantus László 2. Az alapítvány neve: Békésy Alapítvány 3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

Részletesebben

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/ KIVONAT

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/ KIVONAT SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/586-929 421-15/2014. KIVONAT Simontornya Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében A Közhasznú Alapítvány alapítója a Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet általános jogutódjaként az Ajkai Szakképző Iskola és Kollégium a közhasznú jogállás megszerzése érdekében

Részletesebben

A TAMÁSI GIMNÁZIUMÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan)

A TAMÁSI GIMNÁZIUMÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan) A TAMÁSI GIMNÁZIUMÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan) A Tamási Város Önkormányzatának Képviselő-testülete /a továbbiakban: Alapító/ a Polgári Törvénykönyv

Részletesebben

MABE Magyar Belsőépítész Egyesület

MABE Magyar Belsőépítész Egyesület MABE Magyar Belsőépítész Egyesület 2004. március 23-án kelt Alapszabályának az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011.évi CLXXV.

Részletesebben

A PÁLFY ALAPÍTVÁNY AZ OKTATÁSÉRT ÉS KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

A PÁLFY ALAPÍTVÁNY AZ OKTATÁSÉRT ÉS KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA A PÁLFY ALAPÍTVÁNY AZ OKTATÁSÉRT ÉS KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA A Pálfy János Műszeripari és Vegyipari Szakközépiskola alapítványt hoz létre. Ez az

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben) ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben) Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata attól a céltól vezérelve, hogy a városban élő gazdátlan, kóbor ebek elhelyezését, és állatszerető polgároknál részükre

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRAT Gödöllő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. alapján, határozatlan időre a törvényben előírt követelményeknek is megfelelő létrehozását

Részletesebben

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN) KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN) Kapuvár Lakosainak Egészségért Közalapítvány jogi személyiséggel rendelkező, közfeladatok biztosítása céljából határozatlan időre létrehozott

Részletesebben

Öttevény Községért Közalapítvány. Alapító Okiratának módosítása

Öttevény Községért Közalapítvány. Alapító Okiratának módosítása Öttevény Községért Közalapítvány Alapító Okiratának módosítása 1. Az alapító okirat preambuluma a következő bekezdéssel egészül ki: A létrehozott közalapítvány a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT-MÓDOSÍTÁS

ALAPÍTÓ OKIRAT-MÓDOSÍTÁS ALAPÍTÓ OKIRAT-MÓDOSÍTÁS melyet a Miskolci Törvényszék 4.Pk.164/1991/2. sz. végzéssel nyilvántartásba vett Ózdi Vállalkozói Központ és Inkubátor Alapítvány alapítói az alábbiak szerint rögzítenek: 1./

Részletesebben

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P NYUGDÍJAS SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA KIÍRT PÁLYÁZATHOZ I. PÁLYÁZÓ SZERVEZET ADATAI A pályázó neve:.. A pályázó székhelye:. A pályázó címe,

Részletesebben

Lakhatásért Közalapítvány. Alapító Okirata a korábbi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Lakhatásért Közalapítvány. Alapító Okirata a korábbi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Lakhatásért Közalapítvány Alapító Okirata a korábbi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva amely készült a Lakhatásért Közalapítvány Alapító Okiratának módosítására az alapítvány alapítóinak 2015.

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: 2014. április 1-től)

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: 2014. április 1-től) ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: 2014. április 1-től) Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestülete (cím: Kerekegyháza, Fő

Részletesebben

TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. módosításokkal egységes szerkezetben

TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. módosításokkal egységes szerkezetben TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA módosításokkal egységes szerkezetben Alulírott alapító, az 1993. április 21-én kelt, Pk.60.159/1993/12. számú végzéssel 414. sorszám alatt bejegyzett, kiemelkedően

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv ALAPÍTÓ OKIRAT Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv 74/A-74/F. -ai, valamint a közhasznú szervezetekről szóló 1997. Évi CLVI. Tv. alapján tartós közérdekű

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T A L A P Í T Ó O K I R A T Alapító által alapított, a 2013. évi V. tv. (Ptk.), valamint az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011.

Részletesebben

TÉS ELŐTERJES. a képviselő-testület január 25-én tartandó ülésére

TÉS ELŐTERJES. a képviselő-testület január 25-én tartandó ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJES TÉS a képviselő-testület 2018. január 25-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllői Új Művészet Közalapítvány Alapító Okiratának módosítására Előterjesztő: dr.

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat Jegyzőkönyvi kivonat Készült: Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 18 napján a Demecseri Polgármesteri Hivatal A épülete (4516. Demecser, Kétezer-egy tér 1.) Polgármester Irodájában

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapító ( - Fővárosi Bíróságon 60468/96 nyilvántartási szám alatt bejegyzett) Budafoki Nyolcévfolyamos Oktatásért Alapítvány (Alapítvány) Alapító Okiratát -

Részletesebben

Javaslat az Ózd Közbiztonságáért Alapítvány alapító okiratának módosítására

Javaslat az Ózd Közbiztonságáért Alapítvány alapító okiratának módosítására Javaslat az Ózd Közbiztonságáért Alapítvány alapító okiratának módosítására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Jogtanácsos Ózd, 2015. február 19. Tisztelt Képviselő-testület! Az Ózd Közbiztonságáért

Részletesebben

Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány. Alapító Okirata. a korábbi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány. Alapító Okirata. a korábbi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány Alapító Okirata a korábbi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva amely készült a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány Alapító Okiratának

Részletesebben

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv. Nyílt szavazás. Tartózkodás és nem szavazat nélkül egyhangúlag elfogadva.

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv. Nyílt szavazás. Tartózkodás és nem szavazat nélkül egyhangúlag elfogadva. Helye: Ökológiai Intézet, BFTE iroda. 3525 Miskolc, Kossuth u. 13. I. emelet Ideje: 2014.10.30., szerda 17.00 óra BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv Boronkai József: Köszöntöm az

Részletesebben

Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés -

Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés - Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés - NOSZA Egyesület 2014. február 28. Új jogszabályi környezet 2011. évi CLXXV. törvény az egyesülési jogról, a közhasznú

Részletesebben

Az új Ptk. nak való megfelelés

Az új Ptk. nak való megfelelés Az új Ptk. nak való megfelelés 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről Március 15.-éig a létesítő okiratot az új Polgári törvénykönyvhöz kell igazítani Létesítő okirat felülvizsgálata Országos Bírósági

Részletesebben

Alapító okirat 2017.

Alapító okirat 2017. Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 2145 Kerepes, Gyulai Pál utca 20. Alapító okirat (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt) 2017. A Fővárosi Önkormányzat Pesti Úti Idősek Otthona [elnevezése

Részletesebben

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság 1189. szám alatt vett nyilvántartásba.

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság 1189. szám alatt vett nyilvántartásba. A L A P Í T Ó O K I R A T /a 2010. április 10.illetve május 27. napján elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben/ A Nyomdaipari Dolgozók Szakszervezete /NYDSZ/ /1068 Budapest, Benczúr utca 37./,

Részletesebben

Szeged és Térsége Közműfejlesztéseinek Támogatásáért Közalapítvány. Alapító Okirata (egységes szerkezetben)

Szeged és Térsége Közműfejlesztéseinek Támogatásáért Közalapítvány. Alapító Okirata (egységes szerkezetben) Szeged és Térsége Közműfejlesztéseinek Támogatásáért Közalapítvány Alapító Okirata (egységes szerkezetben) Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (székhely: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10.) az alapításkor

Részletesebben

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKTARISZNYA ALAPÍTVÁNY MONOR ALAPÍTÓ OKIRAT 2 Ezen alapító okirat azért készült, hogy az 1. pontban megnevezett alapító az 1959. évi IV. törvény, a Polgári Törvénykönyv

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A Közalapítvány neve: Dorogi Kommunális Közalapítvány. 2. A Közalapítvány székhelye: 2510 Dorog, Bécsi út 71.

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A Közalapítvány neve: Dorogi Kommunális Közalapítvány. 2. A Közalapítvány székhelye: 2510 Dorog, Bécsi út 71. 1 ALAPÍTÓ OKIRAT 1. A Közalapítvány neve: Dorogi Kommunális Közalapítvány 2. A Közalapítvány székhelye: 2510 Dorog, Bécsi út 71. 2/A. A közalapítvány alapítója: Dorog Város Önkormányzata (2510 Dorog, Bécsi

Részletesebben

Alapító Okirat Módosítása

Alapító Okirat Módosítása Alapító Okirat Módosítása A Közalapítvány Alapító Okiratának egységes szerkezetbe hozott szövege az alábbi: (A dőlt betűs rész a módosításokat jelöli) Balatonszőlősi Faluházért Közalapítvány Alapító Okirata

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban) ALAPÍTÓ OKIRAT (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban) Alulírott, Borka Gyula (8000 Székesfehérvár, Gyár u. 4.) számítva természetes és jogi személyek csatlakozására Székesfehérvár

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. október 24- i ülésére Tárgy: A Zirci Erzsébet Kórház Alapítvány alapító okiratának módosítása Előterjesztés tartalma: határozati

Részletesebben

Alapító Okirat 2012.

Alapító Okirat 2012. Kékes Kutató-Mentő Alapítvány Alapító Okirat 2012. ALAPÍTÓ OKIRAT Alapító Okirat 2 amely abból a célból készült, hogy az 1. pontban megjelölt Alapító a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény

Részletesebben

Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 1173 Budapest, Pesti út 117. Alapító okirat. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt)

Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 1173 Budapest, Pesti út 117. Alapító okirat. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt) Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 1173 Budapest, Pesti út 117. Alapító okirat (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt) 2013 A Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona (1173 Bp., Pesti út 117.) jelen

Részletesebben

Alapító okirat. A Pusztasomorja Templomáért Alapítvány. Alapító Okiratának a 2015...-ei módosításával egységes. szerkezetbe foglalt hatályos szövege

Alapító okirat. A Pusztasomorja Templomáért Alapítvány. Alapító Okiratának a 2015...-ei módosításával egységes. szerkezetbe foglalt hatályos szövege Alapító okirat A Pusztasomorja Templomáért Alapítvány Alapító Okiratának a 2015....-ei módosításával egységes szerkezetbe foglalt hatályos szövege Nyilvántartási száma: 08-01-0000302 1 Az 1./ pontban megjelölt

Részletesebben

Közhasznúsági tudnivalók

Közhasznúsági tudnivalók United Way Kisalföld Alapítvány Civil Információs Centrum Közhasznúsági tudnivalók Közhasznúságról húsz percben című előadás anyaga Dr. Tóth Katalin Hatályos jogszabályok az egyesülési jogról, a közhasznú

Részletesebben

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A 2 A Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola tartós, közérdekű célt szolgáló szociálpolitikai Alapítványt

Részletesebben

Közalapítvány Szentpéterúr Község Jövőjéért ALAPITÓ OKIRATA

Közalapítvány Szentpéterúr Község Jövőjéért ALAPITÓ OKIRATA Közalapítvány Szentpéterúr Község Jövőjéért ALAPITÓ OKIRATA (Az 1997. január 23.-án, 2006. január 19.-én, 2006. február 6.-án, 2006. február 15.-én, 2006. április 19.-én, 2006. május 31.- én elfogadott

Részletesebben

ZALAHALÁPÉRT KÖZALAPÍTVÁNY

ZALAHALÁPÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ZALAHALÁPÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK MÓDOSÍTÁSA Az alapító Zalahaláp Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013.évi V. törvény és az egyesülési jogról, a közhasznú

Részletesebben

A Pro Physica Hallgatói Alapítvány Szeged

A Pro Physica Hallgatói Alapítvány Szeged 1 A Pro Physica Hallgatói Alapítvány Szeged alapító okirata szóló 2011. évi 1. Az alapító(k) neve, anyja neve, lakóhelye (jogi személy alapító esetében az alapító neve, : Dr. Gyémánt Iván egyetemi docens

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MŰVÉSZETI KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MŰVÉSZETI KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MŰVÉSZETI KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Művészeti Közalapítványt,"

Részletesebben

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (a módosításokkal egységes szerkezetben)

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (a módosításokkal egységes szerkezetben) KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (a módosításokkal egységes szerkezetben) Kapuvár Lakosainak Egészségért Közalapítvány jogi személyiséggel rendelkező, közfeladatok biztosítása céljából határozatlan időre

Részletesebben

Zalaegerszeg Kultúrájáért Közalapítvány. Alapító Okirata. a korábbi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Zalaegerszeg Kultúrájáért Közalapítvány. Alapító Okirata. a korábbi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Zalaegerszeg Kultúrájáért Közalapítvány Alapító Okirata a korábbi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva amely készült a Zalaegerszeg Kultúrájáért Közalapítvány Alapító Okiratának módosítására az

Részletesebben

Partnerségi információs nap a civil szervezetek előtt álló feladatokról

Partnerségi információs nap a civil szervezetek előtt álló feladatokról Partnerségi információs nap a civil szervezetek előtt álló feladatokról Főbb jogszabályok Alaptörvény Ptk. Az egyesülési jogról a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan. ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan. Kovács Gábor Személyi szám: 1 591020 1141 Lakcím: 2854 Dad, Badacsonyi utca 14. Fülöp Pál Személyi szám: 1 610920

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben

ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben A Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma, mint alapító az 1989. október 4- én a Magyar Népköztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya

Részletesebben

2. Felkéri Dr. Kovács Ferenc polgármestert a módosítások alapján elkészített egységes

2. Felkéri Dr. Kovács Ferenc polgármestert a módosítások alapján elkészített egységes NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰ LÉSÉNEK 240/2015.(IX.24.) számú határoza t a Rászorulók Életének Segítése Közalapítványa egységes szerkezetű alapító okiratának elfogadásáról A Közgyűlés 1. Rászorulók

Részletesebben

Általános közzétételi lista. I. 8. Szervezeti, személyi adatok

Általános közzétételi lista. I. 8. Szervezeti, személyi adatok Általános közzétételi lista I. 8. Szervezeti, személyi adatok A közfeladatot ellátó szerv által alapított közalapítványok neve, székhelye, alapító okirata, kezelő szervének tagjai: 1. ÉLETÜNKÉRT-EGYMÁSÉRT

Részletesebben

"HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

HARMATCSEPP SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA "HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés (továbbiakban: alapító) a szociális gondoskodás színvonalának emelésére

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a 115/II/2014. (XII. 18.) önkormányzati testületi határozat visszavonására

E L Ő T E R J E S Z T É S a 115/II/2014. (XII. 18.) önkormányzati testületi határozat visszavonására Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a 115/II/2014. (XII. 18.) önkormányzati testületi határozat visszavonására

Részletesebben

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye A Magyar Nemzeti Szívalapítvány alapító okiratának az alapítás által bekövetkezett módosításokkal, kiegészítésekkel és a jogi szabályozás aktualitásaiból eredő változásokkal egységes szerkezetbe foglalt

Részletesebben

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány 1 15. 1 számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA Cegléd Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 117/1995. (V. 4.) számú határozatával

Részletesebben

Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány

Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRAT A 2011. július 18-i módosítással egységes szerkezetbe foglalva. Az alapító okirat módosítását a Kapolcs-Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány

Részletesebben

Civil törvény változásai. Péteri Község Önkormányzata

Civil törvény változásai. Péteri Község Önkormányzata Civil törvény változásai Péteri Község Önkormányzata Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. Törvény A civil szervezetek

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/

ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/ ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/ 1. Zalahaláp Települési Önkormányzat Képviselőtestülete az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. II. Az alapítvány neve, székhelye. 1) Az alapítvány neve: Segítségnyújtás a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány

ALAPÍTÓ OKIRAT. II. Az alapítvány neve, székhelye. 1) Az alapítvány neve: Segítségnyújtás a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRAT A jelen alapító okirat I. pontjában megjelölt alapító a Ptk. 3:378..-a alapján tartós cél folyamatos megvalósítására az alábbi jogi személyiséggel rendelkező alapítványt hozza létre, amelynek

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT e g y s é g e s s z e r k e z e t b e f o g l a l t m ó d o s í t á s a

ALAPÍTÓ OKIRAT e g y s é g e s s z e r k e z e t b e f o g l a l t m ó d o s í t á s a ALAPÍTÓ OKIRAT e g y s é g e s s z e r k e z e t b e f o g l a l t m ó d o s í t á s a A "Gárdonyi Géza Általános Iskola Tanulóiért Szociális Alapítvány" jogi személyiséggel rendelkező, a sportról szóló

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT A Fővárosi Bíróságon 60468/96 nyilvántartási szám alatt bejegyzett Budafoki Nyolcévfolyamos Oktatásért Alapítvány (Alapítvány) Alapító Okirata az alapító által

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY

ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY Az Alapító Okirat kelte: 2009. december 21. Egységes szerkezetbe foglalás időpontja: 2010. március 12. 1 ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRAT amely abból a célból készült,

Részletesebben

Dorog Város Kulturális Közalapítványa november 28-ai hatályú, módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

Dorog Város Kulturális Közalapítványa november 28-ai hatályú, módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Dorog Város Kulturális Közalapítványa (2510 Dorog, Bécsi út 71.) 2014. november 28-ai hatályú, módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA 2 ALAPÍTÓ OKIRAT 1. A Közalapítvány neve: Dorog

Részletesebben

"NYÁRIDŐ" KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

NYÁRIDŐ KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA "NYÁRIDŐ" KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés (továbbiakban: alapító) a munkanélküli szülő gyermeke üdültetésére, valamint

Részletesebben

Javaslat az Ózd Közbiztonságáért Alapítvány alapító okiratának módosítására

Javaslat az Ózd Közbiztonságáért Alapítvány alapító okiratának módosítására Javaslat az Ózd Közbiztonságáért Alapítvány alapító okiratának módosítására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Jogtanácsos Ózd, 2014. december 19. Tisztelt Képviselő-testület! Az Ózd Közbiztonságáért

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. Egységes szerkezetbe foglalása. Az Egyesület címere:

ALAPSZABÁLY. Egységes szerkezetbe foglalása. Az Egyesület címere: Nytsz.: 1/2014 1 EGED FUTÓ KLUB ALAPSZABÁLY Egységes szerkezetbe foglalása Az Eged Futó Klub a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény, az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint

Részletesebben

Nándori Gyula Közhasznú Alapítvány

Nándori Gyula Közhasznú Alapítvány Nándori Gyula Közhasznú Alapítvány A 2016. 08. 28 napján kelt módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat (A módosítások vastag dőlt betűvel kerültek kiemelésre.) 1./ Az Alapítvány megnevezése:

Részletesebben

6. Az alapítványi vagyon működtetése és felhasználása

6. Az alapítványi vagyon működtetése és felhasználása Az alapítói vagyont az alapító jelen okirat aláírásától számított tizenöt (15) napon belül nyitandó bankszámlán helyezi el és bocsátja az Alapítvány rendelkezésére egyösszegben, készpénzben. b. I Az Alapítvány

Részletesebben

Alapító Okirata. 1. A közalapítvány elnevezése: Vének községért Közalapítvány. 2. A Közalapítvány székhelye: Vének, Petőfi Sándor u.3.

Alapító Okirata. 1. A közalapítvány elnevezése: Vének községért Közalapítvány. 2. A Közalapítvány székhelye: Vének, Petőfi Sándor u.3. Vének községért Közalapítvány Alapító Okirata Vének község önkormányzata a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. 74/A-G. -ai alapján létrehozza a jogi személyként működő alábbi közalapítványt.

Részletesebben

Hegyesdért Közalapítvány Alapító okirata

Hegyesdért Közalapítvány Alapító okirata Hegyesdért Közalapítvány Alapító okirata Alulírott alapító a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről

Részletesebben

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata Angyali Szolgálat Alapítvány Alapító Okirata tanítások átadása így hozzájárulva egy békésebb, szeretetteljesebb és boldogabb társadalmi élet kialakulásához. II.-6. Az alapítvány munkájában résztvev k

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a képviselő-testület november 22-én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a képviselő-testület november 22-én tartandó ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület 2018. november 22-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllői Új Művészet Közalapítvány kuratóriuma és felügyelőbizottsága tagjainak megválasztására

Részletesebben

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány Módosított Alapító Okirata Amely abból a célból készült, hogy az I. pontban megjelölt alapítók az 1959. évi IV. törvény, a Polgári törvénykönyv

Részletesebben

Szegedi Szabadtéri Játékokért Közalapítvány. alapító okirata (egységes szerkezetben)

Szegedi Szabadtéri Játékokért Közalapítvány. alapító okirata (egységes szerkezetben) Szegedi Szabadtéri Játékokért Közalapítvány alapító okirata (egységes szerkezetben) Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése az alapításkor hatályos Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. 74/A és 74/G.

Részletesebben

Az Etyeki Sportért alapítvány alapító okirata 1

Az Etyeki Sportért alapítvány alapító okirata 1 Az Etyeki Sportért alapítvány alapító okirata 1 Alulírott - mint az etyeki Sportegyesület képviseletében eljáró elnök - alapító, a jelen okirattal, az ebben írt célok megvalósítása és az itt rögzített

Részletesebben

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE 2009. I. Általános rendelkezések A kuratórium az alapítvány vagyonának kezelője, általános ügydöntő, ügyvivő szerve. Kezeli az

Részletesebben

Határidő: november 30. Felelős: Porga Gyula polgármester. A végrehajtás előkészítéséért felelős köztisztviselő: dr. Dénes Zsuzsanna irodavezető

Határidő: november 30. Felelős: Porga Gyula polgármester. A végrehajtás előkészítéséért felelős köztisztviselő: dr. Dénes Zsuzsanna irodavezető Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 279/2017. (XI.23.) határozata a Veszprémi Kultúráért Közalapítvány alapító okiratának módosításáról Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/57/16/2014. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 17-ei ülésére Tárgy: Az Eplényi Gyermekekért

Részletesebben

KÉT KERÉKKEL AZ IFJÚSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

KÉT KERÉKKEL AZ IFJÚSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA KÉT KERÉKKEL AZ IFJÚSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (a 2007. július 9. napján kelt módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) PREAMBULUM Alulírott Alapítók, attól a felismeréstől vezérelve, hogy a

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETE Szám: 29/2014 K I V O N A T

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETE Szám: 29/2014 K I V O N A T BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETE Szám: 29/2014 K I V O N A T Készült: Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 27-én megtartott rendes nyilvános ülésén készült

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T "Községi Szociális Otthont Létesítő" Alapítvány Adószáma:19221506-1-16 Egységes szerkezet Jászdózsa Község Önkormányzat képviselő-testülete az 1990. évi I. tv-el módosított Ptk. 74/A.. / 1/ bekezdése alapján

Részletesebben

VEGYES ÜGYEK Ügyiratszám: 1/334-1/2016. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület április 29-i nyilvános ülésére

VEGYES ÜGYEK Ügyiratszám: 1/334-1/2016. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület április 29-i nyilvános ülésére VEGYES ÜGYEK Ügyiratszám: 1/334-1/2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. április 29-i nyilvános ülésére Tárgy: A Tapolca név használata iránti kérelem elbírálása Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja:

Részletesebben

A CSÁNY KÖZGAZDASÁGI SZKI PÁRTOLÓI KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY. ALAPÍTÓ OKIRATA /egységes szerkezet/

A CSÁNY KÖZGAZDASÁGI SZKI PÁRTOLÓI KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY. ALAPÍTÓ OKIRATA /egységes szerkezet/ 2015. szeptember 10.-ei.állapot A CSÁNY KÖZGAZDASÁGI SZKI PÁRTOLÓI KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA /egységes szerkezet/ 2015. szeptember 10. A Csány Közgazdasági SZKI Pártolói Közhasznú Alapítvány

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. Alapító: Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) 1145 Budapest, Bácskai u. 11.

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. Alapító: Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) 1145 Budapest, Bácskai u. 11. ALAPÍTÓ OKIRAT amely alapján az 1. pontban megjelölt alapító, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 3:378.-3:404. -ai alapján jogi személyiséggel rendelkező Alapítványt hoz létre

Részletesebben

ALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRATA ALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRATA amely abból a célból készült, hogy az 1. pontban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvénynek megfelelően módosítsa az Alapítvány alapító

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. március 26-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. március 26-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. március 26-i ülésére Tárgy: A Zirci Erzsébet Kórház Alapítvány alapító okiratának módosítása Előadó: Ottó Péter polgármester

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat

Szervezeti és Működési Szabályzat Szervezeti és Működési Szabályzat I. Általános rész 1.1. A Közalapítvány alapítása: A Közalapítványt Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése alapította a Polgári Törvénykönyv 74/A-74/F alapján, a 19/2001.

Részletesebben

Társasági szerződés módosítása

Társasági szerződés módosítása Társasági szerződés módosítása A kiemelten közhasznú Bárka Józsefvárosi Színházi- és Kulturális Nonprofit Gazdasági Társaság (1082 Budapest, Üllői út 82.), a taggyűlés.. sz. határozata értelmében, a gazdasági

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. szeptember 17-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. szeptember 17-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. szeptember 17-i ülésére Tárgy: A Zirci Közbiztonsági Alapítvány alapító okiratának módosítása Előadó: Ottó Péter polgármester

Részletesebben

SOROKSÁR SPORTJÁÉRT KÖZALAPÍTVÁNY Alapító Okirata

SOROKSÁR SPORTJÁÉRT KÖZALAPÍTVÁNY Alapító Okirata SOROKSÁR SPORTJÁÉRT KÖZALAPÍTVÁNY Alapító Okirata Egységes Szerkezetben Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Képviselő-testülete Soroksár sportéletének hatékonyabbá tétele, a kerületi

Részletesebben

Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)

Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben) Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben) A módosítások kerettel kiemelten szerepelnek. Az Alapító okirat módosításának időpontja: 2011.08.15. amely alapján az első pontban meghatározott alapítok

Részletesebben

Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint.

Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint. Alapító okirat A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint. 1./ A Közalapítvány neve: Családokért Közalapítvány 2./ A Közalapítvány

Részletesebben