A rábapatonai Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében június 29-én (szerda) a képviselő-testület 16 órakor kezdődő ülésén
|
|
- Valéria Ráczné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Rábapatona 27-9/2011. Készült: J e g y z ő k ö n y v A rábapatonai Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében június 29-én (szerda) a képviselő-testület 16 órakor kezdődő ülésén Jelen vannak: Jelenléti ív szerint Althaea Bt. Képviseletében: Mihályka Imre Mihályka Imréné köszönti a jelenlévőket. Megállapítja, hogy a megválasztott 7 települési-képviselőből 5 fő jelen van, a testület határozatképes, az ülést megnyitja. A polgármester a jegyzőkönyv hitelesítésére a képviselők javaslatára Mohos Péter és Molnár Csilla települési-képviselőket kérte fel. Mohos Péter és Molnár Csilla települési képviselők a felkérést elfogadták. a meghívóban közölt napirend tárgyalásán túl pótnapirend tárgyalására tett javaslatot az alábbiak szerint: A 11. napirend c) pontjaként: Kerékpártároló beszerzése, továbbá Képviselői tiszteletdíjkeret felhasználása, Játszótér felújításához pénzügyi fedezet biztosítása melyeket napirendként javasol felvenni. A képviselő-testület az ülés javasolt napirendjét egyhangúlag elfogadta. ismerteti a képviselő-testületi ülés elfogadott napirendjét. Napirendi pontok tárgyalása előtti feladatok: a) Tájékoztató a lejárt határidejű önkormányzati döntések végrehajtásáról b) Beszámoló a polgármester hatáskörébe utalt feladatok intézéséről c) Beszámoló a szociálpolitikai bizottság hatáskörébe utalt feladatok intézéséről Napirend: 1. Althaea Bt képviselőjének beszámolója a gyógyszertár működtető társaságban bekövetkezett változásokról (szóbeli előterjesztés) Althaea Bt. képviselője 2. A képviselő-testület rendeleteinek felülvizsgálata Szalainé dr. Németh Annamária jegyző 3. A települési szilárd hulladékok kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 14/2010.(XII.16.) önkormányzati rendelet módosítása Szalainé dr. Németh Annamária jegyző 4. Tájékoztató a Többcélú Kistérségi Társulás tevékenységéről
2 2 5. Tájékoztató az önkormányzati társulások tevékenységéről 6. A település polgárainak szociális étkeztetéséről szóló szakmai program módosítása, a program jóváhagyása 7. Előzetes hozzájárulás a háziorvosi ügyeleti szolgáltatás módosításához 8. A fogorvosi alapellátáshoz kapcsolódó sürgősségi ügyeleti ellátás 9. Állásfoglalás megyei fenntartású intézmények összevonása ügyében 10. A Győri Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodása módosítása 11. Döntés IKSZT pályázat beszerzési eljárásában a. Bútorok beszerzése b. Informatikai eszközök beszerzése c. Kerékpártároló beszerzése 12. Képviselői tiszteletdíjkeret felhasználása 13. Játszótér felújításhoz pénzügyi fedezet biztosítása megállapította, hogy a meghívottak a 2-11/b. napirendekhez az írásos előterjesztést en megkapták a meghívó kiküldésével egyidőben, a 11/c., és a napirendekhez pedig az ülés kezdete előtt. Napirendi pontok tárgyalása előtti feladatok: a) Tájékoztató a lejárt határidejű önkormányzati döntések végrehajtásáról A tájékoztatót a képviselő-testület 5 fő igen szavazatával, ellenszavazat és tartózkodás nélkül tudomásul vette. b) Beszámoló a polgármester hatáskörébe utalt feladatok intézéséről A beszámolót a képviselő-testület 5 fő igen szavazatával, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.
3 3 c) Beszámoló a Szociálpolitikai Bizottság hatáskörébe utalt feladatok intézéséről A beszámolót a képviselő-testület 5 fő igen szavazatával, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta. 1.) Napirend tárgyalása: Althaea Bt. képviselőjének beszámolója a gyógyszertár működtető társaságban bekövetkezett változásokról Althaea Bt. képviselője köszönti a gyógyszertárat működtető Althaea Bt. Képviseletében megjelent Mihályka Imrét és Mihályka Imrénét. Felkéri őket, hogy tájékoztassák a képviselő-testületet a gyógyszertár működtetésében bekövetkező változásokról. Mihályka Imre: Tisztelettel köszönti a Polgármester Urat, Jegyző Asszonyt, a Képviselő Urakat és a jelenlévőket. Az Althaea Bt. 5 nappal kevesebb, mint 18 éve működteti Rábapatonán a gyógyszertárat. Gyógyszerésznőjük, Horváth Kázmérné nyugállományba vonul, emiatt történnek a változások, de biztosít mindenkit, hogy a gyógyszertár a továbbiakban is működni fog. Gyógyszerészt kellett keresniük, ami nem bizonyult egyszerű feladatnak, de végül is találtak megfelelő szakembert. A betéti társaság ügyvezetője a továbbiakban is felesége, Mihályka Imréné lesz, társtulajdonosként egy tatabányai gyógyszerész került a társaságba, szakmai vezetőként pedig dr. Mezei Virág gyógyszerész fog dolgozni, aki jelenleg Mosonmagyaróváron gyógyszerész. A gyógyszerészasszisztens változatlanul Roncz Antalné Erzsike lesz. A gyógyszertár július 1-jén a Semmelweis Nap miatt zárva tart, hétfőtől, vagyis 4-től pedig megváltozott nyitvatartási renddel fog üzemelni, melyről a lakosságot szórólapokkal fogják tájékoztatni. A gyógyszertár fő terméke a továbbiakban is a gyógyszer lesz, de kibővítik gyógynövényekkel és kozmetikumokkal. A gyógyszerésznő ezt már Mosonmagyaróváron kifejlesztette, reméli Rábapatonán is beválik. : Megköszöni a tájékoztatást, és megkérdezi képviselő-társait, hogy van-e valakinek kérdése az elhangzottakkal kapcsolatban. Mihályka Imre és Mihályka Imréné távozik az ülésteremből. 2.) Napirend tárgyalása: Tájékoztató a képviselő-testület rendeleteinek felülvizsgálatáról Szalainé dr. Németh Annamária jegyző : Megkérdezi a jegyző asszonytól, hogy tájékoztatóját kívánja-e kiegészíteni. Szalainé dr. Németh Annamária jegyző: Köszöni e lehetőséget, nem kívánja kiegészíteni.
4 4 az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot teszi fel 48/2011.(VI.29.) határozata a Képviselőtestület rendeleteinek felülvizsgálatáról Rábapatona Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megismerte a jegyző önkormányzati rendeletek felülvizsgálatáról szóló tájékoztatóját és azt elfogadja. 3.) Napirend tárgyalása: A települési szilárd hulladékok kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 14/2010.(XII.16.) önkormányzati rendelet módosítása Szalainé dr. Németh Annamária jegyző Molnár Csilla települési-képviselő, Pénzügyi- és Településstratégiai Bizottság tagja: A Pénzügyi- és Településstratégiai Bizottság a rendelet-tervezetet megvitatta, véleményük szerint a változás kedvező lesz a lakosság számára, ezért a rendelet-tervezetet javasolják elfogadásra a képviselő-testületnek. az előterjesztés mellékletét képező rendelet-tervezetet teszi fel rendeletet alkotta: 16/2011.(VI.30.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékok kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 14/2010.(XII.16.) önkormányzati rendelet módosításáról A rendelet a jegyzőkönyv melléklete. 4.) Napirend tárgyalása: Tájékoztató a Többcélú Kistérségi Társulás tevékenységéről az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot teszi fel
5 5 49/2011.(VI.29.) határozata a Többcélú Kistérségi Társulás tevékenységéről szóló tájékoztatóról Rábapatona Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megismerte és elfogadja a Győri Többcélú Kistérségi társulás évi tevékenységéről szóló szakmai beszámolót. 5.) Napirend tárgyalása: Tájékoztató az önkormányzati társulások tevékenységéről az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot teszi fel 50/2011.(VI.29.) határozata az önkormányzati társulások tevékenységéről szóló tájékoztatóról Rábapatona Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a polgármesternek az önkormányzat társulásainak tevékenységéről szóló tájékoztatóját jóváhagyólag elfogadja. 6.) Napirend tárgyalása: A település polgárainak szociális étkeztetéséről szóló szakmai program módosítása, a program jóváhagyása Bán Ferenc települési-képviselő, Szociálpolitikai Bizottság elnöke: A Szociálpolitikai Bizottság az előterjesztés mellékletét képező szakmai programot megtárgyalta, azt jónak értékelte, ezért a határozati javaslat elfogadását javasolja a képviselő-testületnek. További kérdés, hozzászólás nem volt. az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot teszi fel szavazásra:
6 6 51/2011.(VI.29.) határozata a település polgárainak szociális étkeztetéséről szóló szakmai program jóváhagyásáról 1. Rábapatona Község Önkormányzatának Képviselő-testülete jóváhagyja Rábapatona Község Önkormányzata polgárainak szociális étkeztetésére vonatkozó szakmai programját. 2. Felkéri a jegyzőt, hogy a szakmai program alapján szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelős: Határidő: Szalainé Dr. Németh Annamária jegyző folyamatos 7.) Napirend tárgyalása: Előzetes hozzájárulás a háziorvosi ügyeleti szolgáltatás módosításához Molnár Csilla települési-képviselő, Pénzügyi- és Településstratégiai Bizottság tagja: A Pénzügyi- és Településstratégiai Bizottság az előterjesztést megvitatta, a határozati javaslat elfogadását javasolja a képviselő-testületnek. Bán Ferenc települési-képviselő, Szociálpolitikai Bizottság elnöke: A Szociálpolitikai bizottság az előterjesztést szintén megvitatta, és a határozati javaslat elfogadását javasolja a képviselő-testületnek. További kérdés, hozzászólás nem volt. 52/2011.(VI.29.) határozata a háziorvosi ügyeleti szolgáltatás módosításához előzetes hozzájárulásról: 1. Rábapatona Község Önkormányzatának Képviselő-testülete előzetes hozzájárulását adja ahhoz, hogy a Háziorvosok Ügyelete Nonprofit Közhasznú Kft. (9086 Töltéstava, Petőfi u. 120., Képviseli: dr. Duschnek Péter ügyvezető) bővítse a háziorvosi ügyeleti szolgáltatás rendelkezésre álló idejét olyképpen, hogy a hét pénteki napjain az ügyeleti időpont 14 órakor kezdődjön. 2. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a döntésről a kérelmezőt tájékoztassa. Felelős: Határidő: július 10.
7 7 8.) Napirend tárgyalása: A fogorvosi alapellátáshoz kapcsolódó sürgősségi ügyeleti ellátás Molnár Csilla települési-képviselő, Pénzügyi- és Településstratégiai Bizottság tagja: A Pénzügyi- és Településstratégiai Bizottság az előterjesztést megvitatta, a határozati javaslat elfogadását javasolja a képviselő-testületnek. Bán Ferenc települési-képviselő, Szociálpolitikai Bizottság elnöke: A Szociálpolitikai bizottság az előterjesztést szintén megvitatta, és a határozati javaslat elfogadását javasolja a képviselő-testületnek. További kérdés, hozzászólás nem volt. 53/2011.(VI.29.) határozata a fogorvosi alapellátáshoz kapcsolódó sürgősségi ügyeleti ellátásról 1. Rábapatona Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elhatározza, hogy Rábapatona község lakossága számára a fogorvosi alapellátáshoz kapcsolódó sürgősségi ügyeleti ellátás biztosítására az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézménnyel (9026 Győr, Kálóczy tér 9-11., képviseli: Panker Mihály igazgató) az előterjesztés mellékletét képező Megállapodást, határozott időre december 31. napjáig megköti. 2. Felhatalmazza a polgármestert a Megállapodás megkötésére. Felelős: Határidő július 5. 9.) Napirend tárgyalása: Állásfoglalás megyei fenntartású intézmények összevonása ügyében Bán Ferenc települési-képviselő, Szociálpolitikai Bizottság elnöke: A Szociálpolitikai Bizottság az előterjesztést megvitatta, a határozati javaslat elfogadását javasolja a képviselőtestületnek. További kérdés, hozzászólás nem volt. az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot teszi fel
8 8 54/2011.(VI.29.) határozata a megyei fenntartású intézmények összevonásával kapcsolatos állásfoglalásról (1) Rábapatona Község Önkormányzatának Képviselő-testülete tudomásul veszi a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat fenntartásában álló, Közoktatási szakterületen: A Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Intézet (9021 Győr, Árpád u. 32.) és a Gyógypedagógiai Szolgáltató Központ (9028 Győr, Cirkeli u. 31.) Szociális gondoskodás szakterületen: A Dr. Piróth Endre Mentálhigiénés Otthon (9086 Táplánypuszta) és az Értelmi Fogyatékosok Rehabilitációs Intézménye (9113 Koroncó-Zöldmajor) Az Idősek Otthona (9323 Jobaháza, Kossuth L. u. 8.) és a Felnőttkorú Fogyatékosok Otthona (9311 Pásztori, Alsó u ) tervezett egyesítését, A gyermekvédelem szakterületen: A Győr-Moson-Sopron Megye Önkormányzatának Gyermekvédelmi Központja (9024 Győr, Vasvári Pál u. 1.) és a Doborjáni Ferenc Nevelési-Oktatási Központ (9400 Sopron, Brennbergi u. 82.) gyermekvédelmi egységének tervezett leválasztását. (2) Felkéri a polgármestert, hogy állásfoglalásáról a megyei közgyűlés elnökét tájékoztassa. Felelős: Határidő: június ) Napirend tárgyalása: A Győri többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodása módosítása az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot teszi fel 55/2011.(VI.29.) határozata a Győri Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodása módosításáról 1. Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testülete megismerte és elfogadja a Győri Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodása módosítási javaslatait, az alábbiak szerint:
9 9 A Társulási Megállapodás 4. sz. mellékletében: 1) A közoktatási feladat óvodai intézményfenntartással kapcsolatos feladatokat a Társulásban részt vevő alábbi önkormányzatok önállóan látják el: címszó alatt a Győrladamér és Győrújfalu településeket törölni kell, ezzel egyidejűleg a 2) A közoktatási feladat óvodai intézményfenntartásával kapcsolatos feladatokat közoktatási társuláson keresztül látják el: címszó alatti felsorolás kiegészül Győrladamét- Győrújfalu településekkel. 3) Egységes óvoda-bölcsödeként működnek az alábbi intézmények: felsorolásból a -Mézeskalács Körzeti Napköziotthonos Óvoda, Abda törlésre kerül. A Megállapodás pontja kiegészül az alábbiak szerint: A gyermekjóléti alapellátási feladat keretén belül a Társulás intézményfenntartóként biztosítja a gyermekjóléti szolgáltatást és a családsegítő szolgálat integrált formában történő ellátását.. A Társulás a feladatok ellátásáról. A 2. sz. mellékletben az óvodai ellátásnál Győrladamér településnél Mikrotársulás Győrújfalu, Győrújfalu településnél Mikrotársulás Győrladamér szöveg kerül bejegyzésre. Az 5. sz. melléklet kiegészül az alábbiakkal: Családsegítő Szolgálat A feladat ellátásában résztvevő önkormányzatok Győrújbarát Mikrotérség Gyermekjóléti Szolgáltatást Ellátó Intézménye útján: Abda, Gönyű, Győrújbarát, Győrzámoly, Öttevény, Töltéstava. A családsegítő szolgáltatással kapcsolatos feladatokat kistérségen kívül látják el: Koroncó és Rábapatona Tét központtal Enese Kóny központtal Nyúl Pannonhalma központtal. 2. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy jelen határozat kivonatát haladéktalanul küldje meg a Győri Többcélú Kistérségi Társulás Szakmai Munkaszervezete részére. Felelős: Határidő: azonnal 11.) Napirend tárgyalása: Döntés IKSZT pályázat beszerzési eljárásában a) Bútorok beszerzése Mohos Péter Pénzügyi- és Településstratégiai Bizottság elnöke Molnár Csilla települési-képviselő, Pénzügyi- és Településstratégiai Bizottság tagja: A Pénzügyi- és Településstratégiai Bizottság megismerte és elfogadta a beszerzési eljárást lefolytató bíráló bizottság javaslatát, ezért az előterjesztésben szereplő határozati javaslat elfogadását javasolja a képviselő-testületnek is.
10 10 az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot teszi fel 56/2011.(VI.29.) határozata az IKSZT pályázat beszerzési eljárásában bútorok beszerzéséről 1. Rábapatona Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megállapítja, hogy a Rábapatona Petőfi Sándor ÁMK Kultúrházának Integrált Közösségi és Szolgáltató Térré alakítása bútor eszköz beszerzése tárgyában kiírt pályázatára 3 érvényes ajánlat érkezett: Almus Pater Zrt. (6726 Szeged, Fő fasor u. 121.) bruttó ajánlati ár: ,- Ft ,- Ft. ÁFA = ,- Ft. Falco-Sopron Bútor Kft. (9400 Sopron, Bánfalvi u. 27.) bruttó ajánlati ár: ,- Ft ,- Ft. ÁFA = ,- Ft. Línea Bútor Kft. (9011 Győr, Dózsa Major) bruttó ajánlati ár: ,- Ft ,- Ft. ÁFA = ,- Ft. 2. A Képviselő-testület a három ajánlat közül az összességében legjobb ajánlat bírálati szempont alapján - Línea Bútor Kft. (9011 Győr, Dózsa Major) bruttó ,- Ft. ajánlati áron tett ajánlatát választja nyertesnek. Az összességében legjobb második legjobb ajánlat Falco-Sopron Bútor Kft. (9400 Sopron, Bánfalvi u. 27.) bruttó ,- Ft. ajánlati áron tett ajánlata. 3. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a pályázókat a döntés eredményéről értesítse. 4. Egyúttal felhatalmazza a Polgármestert, hogy a pályázathoz kapcsolódó jogügyleteket megkösse, szerződéseket aláírja és a szükséges jognyilatkozatokat megtegye. Felelős: Jutasi Kálmán Határidő: július 4. b) Informatikai eszközök beszerzése Molnár Csilla települési-képviselő, Pénzügyi- és Településstratégiai Bizottság tagja: A Pénzügyi- és Településstratégiai Bizottság megismerte és elfogadta a beszerzési eljárást lefolytató bíráló bizottság javaslatát, ezért az előterjesztésben szereplő határozati javaslat elfogadását javasolja a képviselő-testületnek is.
11 11 az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot teszi fel 57/2011.(VI.29.) határozata az IKSZT pályázat beszerzési eljárásában informatikai eszközök beszerzéséről 1. Rábapatona Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megállapítja, hogy a Rábapatona Petőfi Sándor ÁMK Kultúrházának Integrált Közösségi és Szolgáltató Térré alakítása számítástechnikai eszköz beszerzése tárgyában kiírt pályázatára 3 érvényes ajánlat érkezett: MOD Számítástechnikai Kft. (9027 Győr, Vágóhíd u. 2.) bruttó ajánlati ár: ,- Ft. NetPont Bt. (9024 Győr, Kodály Z. u. 2.) bruttó ajánlati ár: ,- Ft. Info-Rex 3G Számítástechnikai és Kereskedelmi Bt. (9021 Győr, Benczúr u. 3.) bruttó ajánlati ár: ,- Ft. 2. A Képviselő-testület a három ajánlat közül az összességében legjobb ajánlat bírálati szempont alapján - MOD Számítástechnikai Kft. (9027 Győr, Vágóhíd u. 2.) ,- Ft.-os bruttó ajánlati áron tett ajánlatát választja nyertesnek. 3. Az összességében legjobb második legjobb ajánlat Info-Rex 3G Számítástechnikai és Kereskedelmi Bt. (9021 Győr, Benczúr u. 3.) ,- Ft.-os bruttó ajánlati árú ajánlata. 4. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a pályázókat a döntés eredményéről értesítse. 5. Egyúttal felhatalmazza a Polgármestert, hogy a pályázathoz kapcsolódó jogügyleteket megkösse, szerződéseket aláírja és a szükséges jognyilatkozatokat megtegye. Felelős: Jutasi Kálmán Polgármester Határidő: július 4. c) Kerékpártároló beszerzése : Tájékoztatja a Képviselő-testületet, hogy a kerékpártároló beszerzése nem haladja meg az 1 millió forintot, ezért a közbeszerzési eljárás lefolytatásán túl a döntéshozatal is a polgármester hatáskörébe tartozik. Ennyiben különbözik az előző két eljárástól. Molnár Csilla települési-képviselő, Pénzügyi- és Településstratégiai Bizottság tagja: A Pénzügyi- és Településstratégiai Bizottság véleményezte a bíráló bizottság előterjesztését, azzal egyetért, ezért javasolja elfogadásra az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot.
12 12 az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot teszi fel 58/2011.(VI.29.) határozata IKSZT pályázat beszerzési eljárásban kerékpártároló beszerzéséről (1) A Képviselő-testület tudomásul veszi, hogy a Petőfi Sándor ÁMK Kultúrház Integrált Közösségi és Szolgáltató Térré alakítása fedett kerékpártároló beszerzési pályázata nyertese az összességében legkedvezőbb ajánlat szempont alapján - a polgármester döntése szerint, Szabó Gábor (9142 Rábapatona, Petőfi u. 12.)-t és annak br ,- Ft-s ajánlata. (2) A második legkedvezőbb ajánlat a TAMITA Kereskedelmi Kft. (9142 Rábapatona, Külső-Rákóczi u. 72/B.) ajánlata, br ,- Ft-s ajánlati áron. (3) A fentiek okán a Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy a nyertes ajánlattevővel a szerződést megkösse és az egyéb szükséges jognyilatkozatokat megtegye. Felelős: Jutasi Kálmán Polgármester Határidő: július ) Napirend tárgyalása: Képviselői tiszteletdíjkeret felhasználása : Tájékoztatta a képviselő-testületet, hogy Burján Imre és Takács Viktor képviselő-társaik rendelkezni kívántak képviselői tiszteletdíjkeretük felhasználásáról. Mindketten a Rábapatonai Sportegyesület számára ajánlják fel sportfelszerelés vásárlására, eszközbeszerzésre, illetve a Besenyő Kupa megszervezési költségeire. A képviselői tiszteletdíjkeretük szabadon rendelkezésre álló része Burján Imre települési-képviselő: ,- Ft, Takács Viktor települési-képviselő: ,- Ft, ezért a rendelkezésre bocsátott határozati javaslatot terjeszti elfogadásra a képviselő-testület elé. a napirendhez tartozó, írásban kiadott határozati javaslatot teszi fel
13 13 59/2011.(VI.29.) határozata képviselői tiszteletdíjkeret felhasználásáról 1. Rábapatona Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzat évi költségvetésében az általános tartalék képviselői tiszteletdíj keret terhére a civilszervezetek támogatására szánt összeg emelésére (a Rábapatonai Sportegyesület részére sportfelszerelés vásárlására, eszközbeszerzésre, Besenyő Kupa megszervezési költségeire) ,- Ft-ot átcsoportosít. A Képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy az 1. pontban meghatározott összegek felhasználásáról intézkedjék. 2. Felkéri a jegyzőt a évi költségvetési rendelet módosítás tervezetének elkészítésére, a polgármestert pedig annak előterjesztésére. Felelős: Jutasi Kálmán Polgármester Szalainé Dr. Németh Annamária jegyző pontra Határidő: július pont tekintetében: II. f. évi ktv. mód. határideje 13.) Napirend tárgyalása: Játszótér felújításához pénzügyi fedezet biztosítása : Tájékoztatja a képviselő-testületet, hogy a Külső Rákóczi utcában a benzinkút mellett lévő földutat a Földtulajdonosi Közösség murvával borította. Ehhez kapcsolódóan a játszótér mélyebben fekvő részeit fel kellene újítani és a játszótér mellé egy parkolót kialakítani. A földmunkákra és anyagköltségre az önkormányzat költségvetési tartalékából 300 ezer forintra lenne szükség. Beszámol arról, hogy ezt a napirendet a Pénzügyiés Településstratégiai Bizottság is megtárgyalta. Azt az álláspontot alakították ki, hogy a Földtulajdonosi Közösséggel közösen egy listát kell készíteni, hogy mely belterületi úthoz kapcsolódó külterületi út kerül rendezésre, melyről a képviselő-testületet az augusztusi ülésén tájékoztatni kell. Molnár Csilla települési-képviselő, Pénzügyi- és Településstratégiai Bizottság tagja: A Pénzügyi- és Településstratégiai Bizottság javasolja a képviselő-testületnek a játszótér felújításához a pénzügyi fedezet biztosítását, a határozati javaslat elfogadását azzal, hogy a külterületi utak felújítására készült koncepciót terjesszék a képviselő-testület augusztusi ülése elé. További kérdés, hozzászólás nem volt. a napirendhez tartozó, írásban rendelkezésre bocsátott határozati javaslatot teszi fel
14 14 60/2011.(VI.29.) határozata a játszótér felújításához pénzügyi fedezet biztosításáról 1. Rábapatona Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elhatározza, hogy a Rábapatona, Külső-Rákóczi úti (benzinkút melletti) játszótér mélyebben fekvő részeinek tereprendezéséhez, talajának felújításához, és a játszótér melletti parkoló kialakításához szükséges földmunkákra és anyagra ,- Ft,- azaz Háromszázezer forint fedezet biztosít a évi költségvetés tartalék előirányzatából. 2. Felkéri a jegyzőt a évi költségvetési rendelet módosítás tervezet elkészítésére, a polgármestert pedig annak előterjesztésére. Felelős: Határidő: Jutasi Kálmán Polgármester Szalainé Dr. Németh Annamária jegyző 2. pontra folyamatos megállapította, hogy a képviselő-testületi ülés tervezett napirendjeinek tárgyalása megtörtént. Megkérdezi, hogy napirenden kívül kíván-e valaki bejelentést tenni. Szalainé dr. Németh Annamária jegyző: Tájékoztatta a képviselő-testületet, hogy Nagy Gyula rábapatonai lakossal szemben, 57 fő aláírásával állampolgári beadvány érkezett a képviselő-testületnek címezve azzal, hogy a fénymásolatát adja át valamennyi településiképviselőnek, ezenkívül névre szólóan a polgármesternek és a jegyzőnek. A beadvány fénymásolatát a képviselő-testület tagjai rendelkezésére bocsátotta. Bán Ferenc települési-képviselő: Az állampolgári beadvánnyal kapcsolatosan elmondja, hogy nem kíván vele foglalkozni, egyik félhez sem kötelezi el magát, ő az önkormányzat érdekeit képviseli. Köszönetét fejezi a polgármesternek és a szervező bizottságnak a jubileumi Szabadföld kupa szervezésében való közreműködést, és külön köszönetét fejezi ki Nagy Zoltánnak, aki a szervezési munkákon túl készített egy CD-t a jubiláló focicsapatról. A képviselő-testület tagjainak és a jegyző asszonynak egy CD-t, valamint egy, az alkalomra készített emlékplakettet nyújt át. Dr. Mohos Antal polgármesteri szakértő: Az állampolgári beadvánnyal kapcsolatosan megjegyzi, hogy a beadványt ő is aláírta azon megfontolásból, hogy véleménye szerint a kocsma bejáratára állított kamera személyiségi jogokat sért. Véleménye szerint ez a jegyző asszony kötelékébe tartozó államigazgatási ügy. Bán Ferenc települési-képviselő: A beadványt írók ne a képviselő-testületet vádolják, ez a két szomszéd ügye. A kamera viszont ténylegesen a kocsma bejáratára van állítva, erről saját szemével győződött meg. Bármilyen döntéstől elhatárolja magát ebben az ügyben. Mohos Péter települési-képviselő: A kamerát ő is sérelmezi, és az a véleménye, hogy ez személyes jogokat sért.
15 15 Szalainé dr. Németh Annamária jegyző: A beadvány a mai napon érkezett, érdemben nem tudott vele foglalkozni. A közterület használat a polgármester hatáskörébe tartozik. A kamerával kapcsolatosan nem ő az illetékes eljárni, mert ez nem államigazgatási ügy, hanem az a fél, akinek a személyiségi joga sérül pert indíthat a másikkal szemben. A beadványt benyújtók részére a Laci Kocsma címén, mint ahogy ezt a beadványukban kérték tájékoztatást fog küldeni a kamerával és a közterület használatával kapcsolatosan. További kérdés, hozzászólás nem volt. megköszönte a meghívottak megjelenését, képviselő-társai munkáját és az ülést 16 óra 45 perckor bezárta. k.m.f. Jutasi Kálmán Polgármester Szalainé dr. Németh Annamária jegyző Mohos Péter Molnár Csilla Települési-képviselők, jkv. Hitelesítők
A rábapatonai Polgármesteri Hivatal nagytermében augusztus 8-án a képviselőtestület órakor kezdődő rendkívüli ülésén
Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Rábapatona 129-12/2013. Készült: J e g y z ő k ö n y v A rábapatonai Polgármesteri Hivatal nagytermében 2013. augusztus 8-án a képviselőtestület 10.00 órakor kezdődő
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-8/2011 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június hó 30 -án 16.30 órai
A rábapatonai IKSZT tárgyalótermében június 28-án a képviselő-testület órakor kezdődő ülésén
Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Rábapatona 90-10/2012. Készült: J e g y z ő k ö n y v A rábapatonai IKSZT tárgyalótermében 2012. június 28-án a képviselő-testület 16.00 órakor kezdődő ülésén Jelen
A rábapatonai Polgármesteri Hivatal nagytermében január 29-én a képviselőtestület órakor kezdődő ülésén
Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Rábapatona 129/2013. Készült: J e g y z ő k ö n y v A rábapatonai Polgármesteri Hivatal nagytermében 2013. január 29-én a képviselőtestület 16.00 órakor kezdődő
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-24 /2010 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december hó 9 - én 16.30
JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok: 1.) Beszámoló az Egyesített Szociális Központ 2010. évi tevékenységéről Előadó: Molnár Sándor polgármester
Vásárosfalu Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2011. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a vásárosfalui polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. június 2-án (csütörtökön) 19,30 órakor megtartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-1/2016 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
5/2015. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V VÁRBALOG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. április 27-én megtartott testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Várbalog Község Önkormányzata
Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. május 30-án tartott nyilvános üléséről.
Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-5/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. május 30-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-2/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 14-én 18.30 órai
A rábapatonai Polgármesteri Hivatal nagytermében június 26-án a képviselőtestület órakor kezdődő ülésén
Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Rábapatona 129-11/2013. Készült: J e g y z ő k ö n y v A rábapatonai Polgármesteri Hivatal nagytermében 2013. június 26-án a képviselőtestület 16.00 órakor kezdődő
J e g y z ő k ö n y v
Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Rábapatona 143/2009 J e g y z ő k ö n y v Készült: A rábapatonai Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében 2009. január 28. (szerda) a képviselő-testület 17
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-4/2017 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében
A rábapatonai Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében október 26-án a képviselő-testület 16 órakor kezdődő ülésén
Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Rábapatona 27-12/2011. Készült: J e g y z ő k ö n y v A rábapatonai Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében 2011. október 26-án a képviselő-testület 16 órakor
Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 26-án megtartott nyilvános üléséről.
Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-2/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 26-án megtartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi
JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről.
Szám:600/4/2015. 4. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 16:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült november 29-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselő-testület ülésén.
Ebergőc község Önkormányzata E B E R G Ő C Kossuth L. u. 16. 9451. (Tel.: 99/380-016) 1-10/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. november 29-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi
H O M O K B Ö D Ö G E
Szám: 327-2/2013. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 13. napján 17 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község
Szám: 279-6/2012. N A G Y T E V E L
Szám: 279-6/2012. N A G Y T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. augusztus 24. napján 7 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 1 Nagytevel
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület
Röjtökmuzsaj község Önkormányzata RÖJTÖKMUZSAJ Röjtöki u. 193. 9451. (Tel.: 99/544-052) 1-9/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület
Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 8-ai rendkívüli testületi üléséről készült jegyzőkönyv
Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 8-ai rendkívüli testületi üléséről készült jegyzőkönyv napirendjei: - Pályázat egészségügyi alapellátást szolgáló (háziorvosi, házi
Dunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Dunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete I/1-24/2015. J e g y z ő k ö n y v 2015. december 14-én 18:00 órakor a Községházán tartott rendes, nyilvános üléséről. Jelen vannak: Babos Attila polgármester
Szám: 588-6/2015. A D Á S Z T E V E L
Szám: 588-6/2015. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 18. napján 17 óra 40 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Adásztevel
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2014. május 8-án, Pinnye község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi Községháza nagytermében tartott ülésén.
Pinnye község Önkormányzata P I N N Y E Arany J. u. 15. 9481. /Tel.: 99/536-025/ 1-3/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2014. május 8-án, Pinnye község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi Községháza
A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők:
Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-2/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. február 21-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi
J e g y z ő k ö n y v
Sokorópátka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9112 Sokorópátka, Öreg utca 1. Tel. (96) 488-046, Fax: (96) 549-044, Mobil: (20) 440 3049 E-mail: polg.hiv@sokoropatka.hu Honlap: www.sokoropatka.hu
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2014. május 9-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselőtestület
Ebergőc község Önkormányzata E B E R G Ő C Kossuth L. u. 16. 9451. (Tel.: 99/380-016) 1-4/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2014. május 9-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselőtestület
Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének június 20-án tartott nyilvános üléséről.
Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-6/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. június 20-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-án megtartott nyilvános üléséről.
Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-5/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. április 28-án megtartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 19 00 óra A képviselő-testületi
JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről
JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés
JEGYZŐKÖNYV. Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. július 8-án (pénteken) 15,00 órakor megtartott rendkívüli ülésen.
Beled Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2011. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. július 8-án (pénteken) 15,00 órakor megtartott rendkívüli ülésen.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak Mester Árpád polgármester, Bencsik János alpolgármester, Horváth Árpád képviselő / 3 fő /
1 Tormásliget Község Önkormányzat 8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tormásliget Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-án 17.30 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Kastélyépület
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
6/2015. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÚJRÓNAFŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. április 20-án megtartott testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Újrónafő Község Önkormányzata
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2008/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14.00 óra A képviselő-testületi ülés helye:
J e g y z ő k ö n y v
Szám: 54/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Nemesszalók,
JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kerekesné Molnár Krisztina pénzügyi elődadó I. NAPIRENDEK ELŐTT
Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 3/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16-án 15.30 órai kezdettel a Polgármesteri
Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2010/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 13 30 óra A képviselő-testületi ülés helye:
Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről
Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 35/2014.(VII.23.) önkormányzati határozat 36/2014.(VII.23.)
J e g y z ő k ö n y v
Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/16-18/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 3. napján 18,20 órakor
Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 9-én tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2013/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. május 9-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:
JEGYZŐKÖNYV. Kisszállás Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 6-i rendkívüli nyílt üléséről
1 Kisszállás Község Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV Kisszállás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 6-i rendkívüli nyílt üléséről 202/2015.(XI.06.) ÖK Döntés a szennyvízberuházás keretében
készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 26-án (szerda) 18,30 órai kezdettel tartott nyílt ülésén
VÉNEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 26-án (szerda) 18,30 órai kezdettel tartott nyílt ülésén HATÁROZATOK: 75-81/2013.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-8/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében
NYÍLT ÜLÉSE. 11. számú jegyzőkönyve (2011. OKTÓBER 4.) Határozatok: 99/2011. 100/2011. Kt. hat.
Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 11. számú jegyzőkönyve (2011. OKTÓBER 4.) Határozatok: 99/2011. 100/2011. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat Képviselő-testületének
a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről
JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2017. december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről Tartalmazza: 116.- 120. (XII.19.) számú határozatokat 12/2017. (XII.19.) számú rendelet 1 JEGYZŐKÖNYV Készült:
Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2014/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 10 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-6/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: Svh 79-3/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. április
RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2465 Ráckeresztúr, Hősök tere 20. Tel: 06\25-517-902; Fax: 06\25-517-901 E-mail: racker.ph@rackeresztur.
Szám: 600/14/2015. RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2465 Ráckeresztúr, Hősök tere 20. Tel: 06\25-517-902; Fax: 06\25-517-901 E-mail: racker.ph@rackeresztur.hu JEGYZŐKÖNYV 2015. július 22. napján 18:00
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 17- án ( pénteken ) 15.30 --órakor tartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza Jelen vannak: Fischer
A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e
A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 149-7/2013/ANA. Tartalom: HATÁROZATOK KÓD 60/2013.(VI.28.)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. hitelesítőnek. Lövő 2014.évi szakmai beszámolójának elfogadása
Községi Önkormányzat Lövő 6-1 /2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 38/2015.(V.29.) Az ülés napirendi pontjainak elfogadása 39/2015.(V.29.) Balics Kamill megválasztása jegyzőkönyv
A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.
J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. december 19.-én, a Községházán 10 órai kezdettel megtartott, munkaterv szerinti soron következő nyilvános üléséről.
14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye
Tornyospálca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 26-ai nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT
Tornyospálca Községi Önkormányzat 2012. szeptember 26-ai nyilvános ülésének a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ i: 451-454/2012. d./ rendelete: -- TÁRGYSOROZAT Megnyitó és napirendi pontok tárgyalására
H O M O K B Ö D Ö G E
Szám: 327-7/2013. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 22. napján 19 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község Önkormányzat
2013. évi 21. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 05-én megtartott rendkívüli üléséről készült
2013. évi 21. szám Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 05-én megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U T A T Ó Határozat/Rendelet
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 268-9/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2014. november 20-án 10,00 órai kezdettel
mely készült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 13-án (csütörtökön) 17,00 órai kezdettel tartott nyílt ülésén
KISBAJCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV mely készült 2012. szeptember 13-án (csütörtökön) 17,00 órai kezdettel tartott nyílt ülésén HATÁROZATOK: RENDELETEK: 81-83/2012. (IX.13.) 12-13/2012.(IX.14.)
Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről
Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 3. napján megtartott -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 12/2016.(III.03.) Önkormányzati határozat 13/2016.(III.03.)
Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 26-án tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2-2/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 26-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 16 00 óra A képviselő-testületi
Szám: /2015. A D Á S Z T E V E L
Szám: 234-18/2015. A D Á S Z T E V E L Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16. napján 18 órakor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Adásztevel
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-1/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében
T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE szeptember 09-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez
T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. szeptember 09-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 93/2014.(IX.09.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról
JEGYZŐKÖNYV. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 42/2017.(III.27.) HATÁROZATA
Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-6/2017.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. március 27-én, 17
Jegyző könyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testülete 2008. január 30-i 18 órai kezdésű rendkívüli ülésén
113-2/2008. Jegyző könyv Készül: Heréd Község Képviselő-testülete 2008. január 30-i 18 órai kezdésű rendkívüli ülésén Határozat száma: Tárgya: 8/2008.(I.30.) Családsegítési és gyermekjóléti feladatok ellátására
Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.
Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi
Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Szlottáné Turi Edina
Szám: D-57-10 /2013. Jegyzőkönyv Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Az ülés helye: Képviselő-testület hivatala Doba, Kossuth
JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Rendelet: Határozatok: Amely készült 2014.április 28-i nyilvános képviselő-testületi ülésről
EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐKÖNYV Amely készült 2014.április 28-i nyilvános képviselő-testületi ülésről Rendelet: 6 /2014.(IV.29.) Önkormányzat 2013. évi költségvetési rendeletének módosítása
10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről.
Szám:600/10/2015. 10. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 17:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda
Jegyzőkönyv. Napirend
Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 30-án 16 órakor megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt, Csernik József,
Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete november 27.-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros (nyílt) ülésének
13/2015. Napirend: Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. november 27.-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros (nyílt) ülésének Jegyzőkönyve 1.) Kéményseprő-ipari közszolgáltatás
Csikós Csaba alpolgármester távolmaradása okát előre jelezte.
1 BAZSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8352 BAZSI, FŐ U. 91. T/F: 87/352-201. Szám: 290-61/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. december 20-án 18,30 órakor kezdődött rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés
PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK
PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK Szám: 2/189-3/2013. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK: BEJELENTÉSSEL TÁVOL: TANÁCSKOZÁSI JOGGAL MEGHÍVOTT: Paloznak Község Önkormányzat Képviselő-testületének
JEGYZŐKÖNYV GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JÚLIUS 12-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. JÚLIUS 12-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL Készült Győrújbarát Község Önkormányzata képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal
JEGYZŐKÖNYV. Makkos Dóra képviselő (6 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT
Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 10/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 17-én 08.00 órai kezdettel a Polgármesteri
Jegyzőkönyv. Napirend:
Jegyzőkönyv Készült: Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 16-án 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Majkut
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
407-4/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014. március 25-én (kedden) 14 00 órakor megtartott nyilvános üléséről R E N D E L E T: 3/2014.(III.26.)
NYÍLT ÜLÉSE. 10. számú jegyzőkönyve (2011. SZEPTEMBER 28.) Határozatok: 95/ /2011. Kt. hat.
Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 10. számú jegyzőkönyve (2011. SZEPTEMBER 28.) Határozatok: 95/2011. 98/2011. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat
Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L
Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. május 26. napján 18 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
7/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2018. május 30-án megtartott nyilvános üléséről Hozott döntések: 5/2018. (V.31.) önkormányzati rendelet Vasszécseny Község Önkormányzata
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kiss Lajos polgármester, Schumacher Mária képviselő b./ Tanácskozási joggal résztvevő:
Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 40-3/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2016. május 19-én 9,00 órai kezdettel megtartott
Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 27-én megtartott ülésének. T á r g y s o r o z a t a
Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. augusztus 27-én megtartott ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 85-86 d, rendelete: T á r g y s o r o z a t a 1.) Nyírparasznya
Napirendi pontok: Alap község Önkormányzata 7011 Alap, Dózsa György u. 31. ' 25/ , 6 25/
Alap község Önkormányzata 7011 Alap, Dózsa György u. 31. ' 25/221-102, 6 25/220-370 8 titkar.aphiv@invitel.hu JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉS ALSÓSZENTIVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT
J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2014. május 19.) nyílt ülés
Erdőkürt Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt Kossuth út 51. Tel. 32/479-179 Fax:/32/782-909 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 7. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2014. május 19.) nyílt
Dunaszentpál Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9175 Dunaszentpál, Iskola tér 1. J e g y z ő k ö n y v
Iktatószám: II/1-15/2016. Dunaszentpál Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9175 Dunaszentpál, Iskola tér 1. J e g y z ő k ö n y v mely készült 2016. október 26-án 18:00 órakor az önkormányzati
T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./ A közétkeztetés és az önkormányzat által üzemeltetésre átadott konyha helyzetének áttekintése.
NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2013.február 13.-án megtartott Képviselő-testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A
Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről
Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 172/2012.(IX.13.) 173/2012.(IX.13.)
Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L
Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 28. napján 18 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Adásztevel Német
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pannonhalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 28-án 18:00 órakor megtartott nyílt Képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint. Bagó
J E GY Z Ő K Ö NY V. Jegyzőkönyv hitelesítők: ABC sorrendben: dr. Horváth Benedek és Horváth Miklós képviselők.
1 J E GY Z Ő K Ö NY V Készült Pannonhalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 26-án 18:00 órakor megtartott rendkívüli Képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint.
JEGYZŐKÖNYV. Meghívottak: Molnárné Tarman Renáta jegyző Miklós Imréné jegyzőkönyvvezető
Iktatószám: 571-3/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 22. napján 12:30 órakor, a Polgármesteri Hivatalban (8123 Soponya, Petőfi S. u. 32.) tartott,
~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. 10. Beszámoló az átruházott hatáskörben hozott intézkedésekről (zárt)
~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV amely készült Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 16-án 20.30 órakor kezdődő zárt testületi ülésén, Nagyszentjánoson, az Önkormányzati Hivatal tanácskozó
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. Spóner Tibor megválasztása jegyzőkönyvhitelesítőnek
Községi Önkormányzat Lövő 2-1 /2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 4/2015.(II.03.) Az ülés napirendi pontjainak elfogadása 5/2015.(II.03.) Spóner Tibor megválasztása jegyzőkönyvhitelesítőnek
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. június 27. napján megtartott üléséről. Jelen
Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Előszállás Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2016. április 11- én 19,00 órai kezdettel, a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott, rendkívüli,
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:10/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:
Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 23. napján du. 18.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen