Sportnaptár 2013 HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KIADVÁNYA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Sportnaptár 2013 HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KIADVÁNYA"

Átírás

1 Sportnaptár 2013 HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KIADVÁNYA

2 Előszó Tisztelt Olvasó! A sport egyike a legszebb, legnemesebb tevékenységeknek. A sport játék, küzdelem, szórakozás és felfrissülés, test és lélek formálásának eszköze. Egyszerre jelent fegyelmet és szabadságot, ami önmagunk megismerésének módja lehet. Másokért az tud igazán felelősséget vállalni, aki saját magáért is képes erre, és a sport nagy segítség ebben. A katonák számára különösen fontos, hogy folyamatosan fizikai és szellemi teljesítőképességük csúcsán legyenek, ezért a Magyar Honvédség különös figyelmet fordít a testnevelési kiképzésre és a szabadidősportra egyaránt. A sport, a testnevelés és a tömegsport eszközei, módszerei nélkül a katona felkészítése aligha lehetséges. A Honvédelmi Minisztérium által nyújtott támogatások is azt bizonyítják, hogy nemcsak szívügyünk a sport, de el is várjuk a fizikai állóképességet az állomány részéről. Hivatásos, önkéntes és szerződéses honvédeink fizikai állapota, ereje és egészsége nagyban befolyásolja a haderő megítélését. Éppen ezért kiemelkedően fontos a rendszeres testmozgás, nemcsak a kiképzés során, hanem szabadidős tevékenységként is. A honvéd sportegyesületekben sportolók létszáma a Budapesti Honvéd Sportegyesülettel együtt több mint 5000 fő. Az egyesületek kezdeményezésére ben megalakult a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége (HOSOSZ), amely a katonai testnevelés támogatásán kívül számos egyéb feladatot is teljesít. A sport nemcsak a küzdelem, a fejlődés útja, hanem a kikapcsolódásé is, és mint ilyen, közösségi tevékenység is. A sport univerzális, közös nyelv, amelyet mindannyian értünk és beszélünk: a honvéd sportegyesületek mélyítik a honvédség társadalmi kapcsolatait, és tovább erősítik a Magyar Honvédség jó hírnevét. A honvéd sportegyesületek bekapcsolódnak az ifjúság honvédelmi nevelésébe is, amely különösen fontos eszköze annak, hogy nemcsak szellemileg, hanem fizikailag is alkalmas és rátermett katonáink, és aktív polgáraink legyenek. Végezetül köszönetemet szeretném kifejezni a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetségének, és velük együtt mindazoknak, akik munkájukkal és elhivatottságukkal bármilyen módon segítik és támogatják az állomány sportolási lehetőségeit. Mindenkinek jó sportolást kívánok! Vargha Tamás HM parlamenti államtitkár 2

3 Tisztelt Olvasó! Napjaink sportélete rendkívül sokrétű, sok munkát és hozzáértést igényel a sportvezetőktől. A sportvezetői munka az elmúlt évtizedek során külön szakmává vált. Az előírt jogi- és pénzügyi szabályok ismerete mára elmélyült tudást igényel minden vezetőtől. Könynyen beláthatjuk, hogy nem kis feladatra vállalkozik az, aki napjaink valamelyik civil szervezetének társadalmi vezetője lesz. Kimondhatjuk, hogy egy egyesület vezetőjének lenni nagy felelősségvállalás, mert nemcsak a törvényi előírásoknak kell megfelelni, hanem az egyesület tagjainak bizalmát is bírni kell. A honvéd sportegyesület vezetőjének a jogszabályokban rögzített feltételeken túl a honvédelmi ágazathoz való kötődéséből adódóan még a Magyar Honvédség függelmi viszonyokon alapuló, zárt rendszerének is meg kell felelni. A sok fáradsággal járó feladat, és a bonyolult körülmények ellenére is, sportvezetőnek lenni kellemes érzés. A kitűzött közös célok megvalósulása, a sikerek és az eredmények kárpótolnak minden kudarcot és nehézséget. Tisztelt Olvasó! Jelen kiadvánnyal ehhez a szerteágazó munkához kíván segítséget nyújtani a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége elnöksége azzal, hogy összefoglalja a fontosabb szabályokat és meghirdeti a szabadidős programokat. Bizonyára Önök előtt is ismert az a tény, hogy a Magyar Honvédség kiképzési kereteken kívül végezhető szabadidősport tevékenység műhelyei a honvéd sportegyesületek. Mint tudjuk a szervezett keretek között végzett sportolás hatékonyabb, eredményesebb és egyben szórakoztatóbb is, mint a társ(-ak) nélkül végzett edzés. A szervezett keretek között végzett sportolás fontos feltételei a tervszerűség és a szervezettség, ennek megfelelően a évi MH szabadidősport-rendszer több részre osztott programkínálatból áll ban kiemelt rendezvényeink a kiképzést, illetve a fizikai felkészítést támogató katonai jellegű rendezvények. Jelölése: % Rendszeres versenyzési lehetőséget biztosító programok az MH amatőr sportbajnokságok és versenyek. Jelölése:% Az aktív szabadidő eltöltését és a szórakozást biztosító sportprogramok az országos szintű szabadidős rendezvények. Jelölése: Egyéb szabadidősport-programok elsősorban az egyesületekben végzett területi, helyi sportversenyek Honvédelmi ifjúsági rendezvények a Haditorna csapatversenyek kategóriájába tartozó Honvédelmi, járőr típusú versenyek. Jelölése: O A honvédelem és a sport közös érdekeit szolgáló új program a Honvédelmi kötelék elnevezésű projekt. Ebbe a kategóriába a Haditorna csapatverseny és a Honvéd Sportválasztó Nap tartozik. A jelen kiadványban szereplő versenyek, sportprogramok versenykiírásait közzéteszszük a és a honlapokon is. Magam és a HOSOSZ elnöksége nevében bízom abban, hogy minden sportolni vágyó megtalálja a számára legmegfelelőbb sportolási formát. A civil szervezetek részére öszszeállított szabályok csak a fontosabb változásokra és az elvárt kötelezettségekre hívja fel a figyelmet, ezért kérünk minden vezetőt, hogy tanulmányozza a hatályos jogszabályokat. Farkas László HOSOSZ elnök 3

4 2013. évi kiemelt sportprogramok % Katonai jellegű rendezvények: % 54-es Kihívás téli és nyári változata % Szent László Menet % Bocskai Portya % MH Túlélőfutás % Harcosok Futása Fighters Run (MH válogatott részvétele a versenyen) O Haditorna honvédelmi járőr típusú versenyek Tervezett helyszínek: Budapest, Pécs, Nyíregyháza, Szolnok, Szentes, Eger, Székesfehérvár, Pápa, Tapolca, Taszár, Pákozd. **** MH Sportbajnokság (kötelezően előírt verseny a HVK Kiképzési Terve szerint). % MH amatőr sportbajnokságok és versenyek: % MH Síbajnokság % MH Kispályás Labdarúgó bajnokság % MH Teniszbajnokság % MH Utcai Futóbajnokság (Balaton Szupermaraton) % MH Tájékozódási Futóbajnokság % MH Tollaslabda Bajnokság % MH Röplabda Bajnokság % MH Úszó Bajnokság % MH Lőbajnokság % MH Kézitusa Bajnokság Nyíri HSE, Szabolcsi honvédek nyomában O Haditorna Csapatversenyek Döntő: szeptember 27., Pákozd Országos szintű szabadidős rendezvények. Tekerj a sereggel! tavaszi és őszi kerékpártúra. Balaton-átúszás keretében az Úszó Erőd O Honvéd Sportválasztó Nap augusztus 24., Budapest A versenyek hivatalos támogatója Területi, helyi sportversenyek Az ide sorolt rendezvények részletesen a jelen naptárban, az aktuális hónapoknál találhatóak meg. 4

5 8 Általános tájékoztatás A HM ellátási körébe tartozók számára 2013-ban az utcai futóversenyeken való részvétel elsősorban a honvéd sportegyesületek szervezésében valósulnak meg ban a Balaton Szupermaraton lesz az % MH Amatőr Futóbajnokság. Tájékoztatjuk a HM ellátási körébe tartozókat, hogy a Bécs Pozsony Budapest Ultramaraton Futóversenyen való részvételt HM sportpályázat és egyesületi támogatás terhére tervezzük megvalósítani. A katonaversenyzők kedvezményes részvételéről a HOSOSZ tárgyalást kezdeményez a szervezőkkel. HONVÉDELMI KÖTELÉK Híd a honvédséghez! 2013-tól a honvédelem és a sport közös érdekeit szolgáló sajátos támogatási rendszer kerül kialakításra. A Honvédelmi Kötelék nevet viselő program kiemelt rendezvénye(i): O HADITORNA csapatversenyek O Honvéd Sportválasztó Nap. A Honvédelmi Kötelékben való részvétel önkéntes és a kölcsönösségre épülő, átlátható partneri kapcsolat. Keresse az együttműködés lehetőségét! Önkéntes tartalékos(ok) Veszprémi HSE csapata III. hely Hazai sí kedvezmény! Tájékoztatjuk HM ellátási körébe tartozókat, hogy az eplényi sípálya kedvezményesen vehető igénybe. Katona igényjogosultak számára a jegy és bérlet vásárlása kedvezményes. A kedvezmény igénybevételét a HM által kiállított munkaviszonyt és jogállást igazoló arcképes igazolvánnyal kell igazolni. A kedvezmény mértéke a sípálya ( honlapján közzétett, mindenkor érvényes jegy és bérletárak fele. A HOSOSZ a tagszervezeteivel együttműködve az önkéntes tartalékos állomány számára a honvéd sportegyesületekben sportolási, az MH amatőr szabadidősport rendezvényeken pedig igény szerint versenyzési lehetőséget biztosít. Keresse a honvéd sportegyesületeket! NE FELEJTSE AZ ADÓJA 1%-VAL ÖN IS TÁMOGATHATJA A HONVÉD SPORTEGYESÜLETEKET és a HOSOSZ-t! A HOSOSZ adószáma:

6 2013. évi programok JANUÁR 8 Január hónapban országos szintű rendezvény, verseny nem tervezett. Ebben az időszakban az egyesületek előző pénzügyi és szakmai zárása, valamint a évi (tárgyévi) tevékenység véglegesítése a feladat. Civil szervezetek figyelmébe január 1. napjától hatályba lépett a évi CLXXV. törvény az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról. Közismert nevén: civil törvény. A tv. jelentős változásokat hozott az egyesületek működése, könyvelése, támogatása, gazdálkodása, adománygyűjtés vonatkozásban és a közhasznúság egyes kérdéseiben. A jogalkotó a tv. egyes paragrafusainak hatálybaléptetését 2014-ig fokozatosan, egyfajta átmenetet biztosítva fogja bevezetni. Jó, ha tudja! 2012-től a társadalmi szervezetek elnevezés helyett a civil szervezetek gyűjtőkategória került bevezetésre. A december 31. napja előtt nyilvántartásba vett civil szervezet, abban az esetben, ha közhasznú, illetve kiemelkedően közhasznú jogállású, és 2012-ben letétbe helyezte számviteli beszámolóját továbbra is igénybe veheti az addig megszerzett, valamint a jogszabályok által a számára biztosított kedvezményeket és május 31. napjáig jogállása közhasznú. A civil törvény kettő évben (2012. január 1. napjától számítottan) határozza meg az átmenetet, és a közhasznú jogállásnak történő megfelelést is két üzleti év számviteli beszámolója és közhasznúsági melléklete (jelentése) alapján fogja megállapítani. Fontos tudni, hogy június 1. napjától csak a civil törvény szerint nyilvántartásba vett közhasznúsági szervezet jogosult a közhasznú megjelölés használatára és a közhasznú jogálláshoz kapcsolódó kedvezmények igénybevételére től a civil szervezetek gyűjtőkategóriába az: EGYESÜLET, alapítvány és a civil társaság tartozik. Ez utóbbi társulási forma új jogi kategória. Az egyesületnek az alábbi különös formái lehetnek: SZÖVETSÉG, PÁRT, SZAKSZER- VEZET, és külön tv. hatálya alá tartozó egyesület. AMIT FONTOS TUDNI! Megfelelő törvényi feltételek megléte esetén kizárólag a Magyarországon bejegyzett civil szervezet minősíthető közhasznú jogállású szervezetté! Tehát, 2012-től először minden szervezet az egyesülési jog alapján civil szervezet lesz majd, amikor letétbe helyezte előző két évi beszámolóját és megfelel a közhasznú feltételeknek kérheti közhasznú minősítését a törvényszéktől (korábbi nevükön megyei (fővárosi) bíróságtól). Határidő: május 31-ig. Jó, ha tudja! Ez a határidő vonatkozik az egyesületek alapszabály módosításaira is. Mint látjuk, a Bíróság kettő éven át fogja vizs- 6

7 gálni az egyesület közhasznú megfelelését a beadott mellékletek alapján és majd csak 2014-ben lehet kérni a közhasznú minősítést, ezért célra vezető az alapszabályra vonatkozó módosításokat is akkor beadni a törvényszékhez, amikor a közhasznú minősítést kérelmezi. FONTOS TUDNI! A korábbi közhasznú tevékenységlista (Ksztv. szerinti) megszűnt és január 1. napjától már az új meghatározás az irányadó, a létesítő okiratban (egyesület, esetében: alapszabály) nem megfelelő a Ksztv. szerinti hivatkozás alkalmazása, helyette a közfeladatot kijelölő jogszabályhelyre kell hivatkozni, meg kell jelölni, hogy milyen közfeladatban és hogyan vállal szerepet az illető civil szervezet május 31-ig minden civil szervezetnek meg kell felelni e törvénynek. Alapszabály sportegyesület célja(i) jogszabályhelyek meghatározásához útmutató l. A sportegyesület célja: l.l. A rendszeres sportolás, testedzés biztosítása, az egészséges életmód közösségi feltételeinek elősegítése, ifjúságnevelés, illetve az ezek érdekében felmerült oktatási, kulturális és egyéb közhasznú tevékenység végzése. Jogszabályhely: évi I. tv. a sportról II. fejezet 16. (1) és (2) bekezdés. 1.2 Ellátja a Magyar Honvédség ellátási körébe tartozók (aktív, nyugalmazott és tartalékos, tisztjelölt, hallgató, munkavállaló) szabadidősportjának szervezése, abban való közreműködés. Jogszabályhely: Magyar Honvédség Testnevelés és Sportbajnokságok Szabályzata (Ált.29)., HVK 79/2012 (HK3.) HVKF intézkedés 6.2 pont, valamint 18/2010. sz. Honvédelmi Minisztérium és Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége közötti együttműködési megállapodás Közreműködik a Honvédelmi nevelésben a sport eszközeivel. Jogszabályhely: évi CXIII. törvény a honvédelemről és a Magyar Honvédség, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedéséről 21. (1), j. pont, valamint a évi CXC törvény a nemzeti köznevelésről 78. (7) bekezdés Szervezi és biztosítja a város (..kerület) lakosainak sport közösségi célú igényeinek teljesítését és azok szabadidős sportolásának szervezését. Jogszabályhely pl. Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2012. (IV. 16.) önkormányzati Ezen túl a közhasznúsági nyilvántartásba vételhez a szervezet létesítő okiratának (egyesület esetében az alapszabály) még számos dolgot tartalmaznia kell, amit később foglalunk össze. FEBRUÁR 8 február 4. Gokart Verseny Helye: 1108 Budapest, Kozma u. 3. Rendező: Hercules Fiai Honvéd SE Információ: Máté Imre nyá. alez. Å: február 7. Székesfehérvár Helyőrségi Úszóbajnokság Információ: Böröcz Tiborné fhdgy. Å: , HM:

8 8 február 8. 4 évszak Négy Szondi Póker Verseny Å: február 10. Hercules Kistársasági Tenisztorna Helye: Budapest Rendező: Hercules Fiai Honvéd SE Információ: Máté Imre nyá. alez. Å: február % 54-es Kihívás Helye: Bakony Rendező: Veszprémi Honvéd SE Nevezés: 54eskihivas@gmail.com 8 február 21. % MH Amatőr Síbajnokság Helye: Eplény Rendező: HOSOSZ Szervező: Veszprémi Honvéd SE Információ: Vass Tibor szds. Å: február Évadnyitó Lőverseny (pu., pi.) Rendező: Honvéd Kossuth Lövész Klub Információ: Fodor László Å: február 23. NATO Beszállítók Fedettpályás Tenisztorna Helye: Budapest Rendező: Hercules Fiai Honvéd SE Információ: Máté Imre nyá. alez. Å: február 14. Helyőrségi Darts (soft) Bajnokság Å: február 23. Honvéd Cross Nyílt Egyéni Verseny Helye: Veszprém Rendező: Veszprémi Honvéd SE Információ: Vass Tibor szds. Å: február 27. HOSOSZ KÖZGYŰLÉS Helye: Budapest, Dózsa György út

9 FONTOS TUDNI! Minden civil szerevetnek egy évben legalább egy alkalommal össze kell hívni a szervezet legfőbb szervét (közgyűlés, küldöttközgyűlés). Ezt az adott üzleti év mérleg fordulónapját követő ötödik hónap utolsó napjáig kell megtenni. Tekintettel arra, hogy az előírt beszámolót és közhasznú mellékletet el kell fogadtatni a jóváhagyásra jogosult testülettel (közgyűlés vagy küldöttközgyűlés), ezért célra vezető akkorra összehívni legfőbb szervet (közgyűlést), amikor a beszámoló van. Mindenmás esetben akkor hívjuk össze a legfőbb szervet, ha az indokolt, van mondani valónk és közgyűlésre tartozó döntést kell hozni. 8 február 28. % MH I. Kinizsi Közelharc Kupa (MH Katonai Közelharc Bajnokság) Helye: MH Altiszti Akadémia, Szentendre Rendező: Szentendrei Kinizsi Honvéd SE Nevezés zagyva.sandor84@gmail.com MH outlook: Zagyva Sándor hadnagy Å: Fax: , vagy február Városi Sakk Csapatbajnokság Helye: Eger Rendező: Egri Honvéd SE Információ: Szicsák István nyá. őrgy. Å: február Várkúti-hegyi Futóverseny Helye: Eger Rendező: Egri Honvéd SE Információ: Szicsák István nyá. őrgy. Å február I. Kinizsi Aquatlon Verseny (triatlon) Helye: MH Altiszti Akadémia, Szentendre Rendező: Szentendrei Kinizsi Honvéd SE Információ: Vura Zsolt Å: Civil szervezetek figyelmébe 2012-től közhasznú szervezet kizárólag kettős könyvvitel rendszerében vezetheti nyilvántartását. Nem közhasznú civil szervezet számára az egyszeres könyvvezetés lehetősége a üzleti évre vonatkozóan adott, amennyiben összes bevétele nem éri el az 50 millió forintot. Regisztrált mérlegképes könyvelőnek kell elkészíteni a számviteli beszámolót, amennyiben a gazdasági-vállalkozási bevétel a 10 millió forintot meghaladja. Kötelező könyvvizsgálat kötelező a 200 millió forintot meghaladó gazdasági-vállalkozási bevétel esetén. Figyelem, ha a civil szervezet gazdaságivállalkozási tevékenység bevétele meghaladja az összes bevétel 60%-át, az adóhatóság törvényességi ellenőrzési eljárást kezdeményez az ügyészségen. Jó, ha tudja! Minden civil szervezet mérleg- fordulónapja december 31. (üzleti év azonos a naptári évvel). Minden civil szervezet köteles számviteli beszámolót készíteni és azt az üzleti évet követő május 31-ig letétbe helyezni a az Országos Bírósági Hivatalnál. (1363 Budapest, 9

10 Pf.: 24), illetve 2013-tól elektronikus úton. A letétbe helyezéssel a szervezet eleget tesz közzétételi követelményeknek is. MÁRCIUS 8 március 1. MH Aquatlon Bajnokság (egyéni és csapatverseny) Aquatlon = úszás-futás. Helye: MH Altiszti Akadémia, Szentendre Rendező: Szentendrei Kinizsi Honvéd SE Információ: Vura Zsolt Å: március 3. VIII. Tatai Tankodrom Terepfutás Helye: Tata, Bakodi tó Rendező: Tatai Tömegsport és Tájfutó HSE Információ: Mészáros Károly nyá. alez. Å: március 7. Székesfehérvár Helyőrségi Asztalitenisz Bajnokság Å: március 9. Hadtörténelmi Emlékfutás -Pákozd Å: Oláh László nyá. alez.å: március 9. Piliscsév Eszperantó forrás (Nőnapi Túra) Helye: Pilis Rendező: Honvéd Aurora SE Információ: Cuczka Árpád Å: március 21. Székesfehérvár Helyőrségi Tekebajnokság Å: március Balaton Szupermaraton % MH Amatőr Utcai Futóbajnokság Rendező: BSI Közreműködő: HOSOSZ Információ: Farkas László nyá. alez. Å: március 22. Megyei Tájfutó Diákolimpia Helye: Tata Rendező: Tatai Tömegsport és Tájfutó HSE Információ: Mészáros Károly nyá. alez. Å: március Szentendrei Kupa I. (pu.,pi.,f.cél, íj, f.lőpor) Rendező: Honvéd Kossuth Lövész Klub Információ: Fodor László Å:

11 8 március 23. V. Szolnoki Pontszerző Gumiasztal Verseny Helye: Szolnok Rendező: Szolnoki Honvéd SE Információ: Dr. Dunai Pál alez. Å: , Némedi Károly 8 március 24. ROTARY Amatőr Utcai Futóbajnokság Katonai Utcai Futóverseny (maraton, félmaraton) Helye: Debrecen Rendező: Debreceni Honvéd SE Információ: Garda Árpád nyá. szds. Å: március 28. Évszakok Sakkverseny Helye: Szolnok Rendező: Szolnoki Honvéd SE Információ: Dr. Dunai Pál alez. Å: Szervező: Sápi Lajos Zoltán alez. 8 március Egri Honvéd Városi Kispályás Labdarúgó-bajnokság Helye: Eger Rendező: Egri Honvéd SE Információ: Szicsák István nyá. őrgy Å: március Pilis-hg, Visegrádi-hg. Természetjárás Helye: Pilis Rendező: Szentendrei Kinizsi HSE Információ: Vura Zsolt Å: március Palota Utánpótlás Kupa (TAI-QI boksz) Helye: Eger Rendező: Egri Honvéd SE Információ: Szicsák István nyá. őrgy Å: március Tollaslabda Kinizsi Kupa, MH Altiszti Akadémia Rendező: Szentendrei Kinizsi Honvéd SE Információ: Vura Zsolt Å: március Eger Hegyi Futóverseny Helye: Eger Rendező: Egri Honvéd SE Információ: Szicsák István nyá. őrgy Å: március Eger Városi Sakk CSB (egyéni és csapat) Helye: Szolnok Rendező: Egri Honvéd SE Információ: Szicsák István nyá. őrgy Å: március Szondi Tavaszi Fallabda Bajnokság Å: , Böröcz Tiborné fhdgy. Å: , HM: Fax: Továbbra is adómentes a %, &! Összeghatártól függetlenül a sportversenyen nyert (értéket nem képviselő) serleg, érem, trófea, illetve a civil szervezettől évente egy alkalommal kapott Ft továbbra is adómentes. 11

12 Adóköteles minden értékkel bíró versenydíj Ft feletti része! 8 április Tavasz Kupa (pu., pi., f. cél) Rendező: Honvéd Kossuth Lövész Klub Információ: Fodor László Å: április Hősök útján Csatlakozás a Doni Emlékfutás megyei szakaszához Rendezője: Honvéd Szondi György SE Å: Jó, ha tudja! Ha egy versenyen Herendi porcelán készletet, vagy sportruházatot kap díjként és az értéke meghaladja az Ft-ot és mondjuk Ft, akkor Ft adóköteles! ÁPRILIS 8 április 3. Budapest Helyőrségi Kispályás Labdarúgó-bajnokság Helye: Budapest, Kövér Lajos utca 5-7. sz. Rendező: Honvéd Aurora SE Információ: Sikesdi László nyá. ezds. Å: április 12. Szentes Helyőrségi Kispályás Labdarúgó-bajnokság Helye: Szentes, Papp László sportcsarnok Rendező: Honvéd Rákóczi SE Információ: Lőrincz Gábor nyá. őrgy. Å: április 18. **** MH Mezei Futóbajnokság Helye: Veszprém 8 április 20. Tapolca Félmaraton Futóverseny Helye: Tapolca Rendező: Tapolcai Honvéd SE Információ: Domán Gábor nyá. szds. Å: április 25. Székesfehérvár Helyőrségi Légpuska Lőverseny Å: április 7. Tavasz Kupa Regionális Rangsoroló Tájfutó Verseny Rendező, közreműködő: Honvéd Bottyán János SE Információ: tirpakturista@tirpakturista.hu. 8 április 27. Harcosok Futása (Fighters Run) Helye: Békéscsaba, Póstelek Kapcsolat: fightersrun@gmail.com Információ: Farkas László nyá. alez. Å:

13 O HADITORNA csapatversenyek 8 április O Ifjúsági Honvédelmi Verseny, Alba Regia laktanya Å: MH katonacsapatok dobogós helyen 8 április Szondi Darts (soft) Bajnokság Å: április hónap Szentendre Helyőrségi Kispályás Labdarúgó-bajnokság, MH Altiszti Akadémia Rendező: Szentendrei Kinizsi Honvéd SE Információ: Vura Zsolt Å: április MH évi Amatőr Nyílt Tollaslabda Verseny Helye: Szolnok Rendező: Szolnoki Honvéd SE Információ: Dr. Dunai Pál alez. Å: Szervező: Csertői László ka. 8 április hónap 3-as Kinizsi Kupa (nyílt), MH Altiszti Akadémia Rendező: Szentendrei Kinizsi Honvéd SE Információ: Vura Zsolt Å: Civil szervezetek figyelmébe Számviteli beszámoló részei: Egyszeres könyvvitel estén egyszerűsített beszámoló egyszerűsített mérleg eredmény levezetés Kettős könyvvitel esetén mérleg (egyszerűsített mérleg) eredmény kimutatás (eredmény levezetés) kiegészítő melléklet (közhasznúsági melléklet) A kettős könyvvitelt vezető közhasznú szervezet kiegészítő mellékletében be kell mutatni a támogatási program keretében végleges jelleggel felhasznált összegeket támogatásonként. Támogatási program alatt a központi, HM, önkormányzati és/vagy nemzetközi forrásból, illetve más gazdálkodótól kapott, a tevékenység fenntartását, fejlesztését célzó támogatást, adományt kell érteni. A közhasznú szervezet kiegészítő mellékletében be kell mutatni: az üzleti évben végzett főtevékenységet és programot, a szervezet által végzett közhasznú tevékenységet, azon tevékenység fő célcsoportjait és eredményeit, valamint a közhasznú jogállás megállapításhoz szükséges civil tv 32. szerinti adatokat, 13

14 mutatókat úgy, mint megfelelő erőforrás- és társadalmi támogatottság, amiből egy-egynek érvényesülni kell. Kérjük, hogy részletesen tanulmányozza a 32. -t. MÁJUS Helye: Balaton (202 km) Rendező: HOSOSZ Információ: Farkas László nyá. alez. Å: Jelentkezés: tekerjasereggel@hm.gov.hu Nevezés kezdete: március 20-tól! Nevezési határidő: május 06-ig. 8 május 1. Kinizsi Futás Rendező: Szentendrei Kinizsi Honvéd SE Információ: Vura Zsolt Å: május 3 5. BODROG ÁRTÉRI VIZITÚRA ZW-A. könnyű. Információ: tirpakturista@tirpakturista.hu. 8 május 4. Kézi Hajtásúak Napja. Országos Vízitúra Evezős Túraverseny és Teljesítménytúra. Helye: Budapest, Óbuda-Békásmegyer, Pünkösdfürdő, Királyok útja 225. Információ: Pobori Krisztián Å: május évszak Négy Szondi Póker Verseny Å: , Böröcz Tiborné fhdgy. Å: , HM: Fax: május Tekerj a sereggel! Kerékpártúra a Balaton körül 8 május 12. Tenisz Megyei Férfi és Női Csapatbajnokság tavaszi fordulói Helye: Szolnok Rendező: Szolnoki Honvéd SE Információ: Dr. Dunai Pál alez. Å: Szervező: Sülyös Sándor 8 május 23. Székesfehérvár Helyőrségi Kispályás Labdarúgó-bajnokság Å: , Böröcz Tiborné fhdgy. Å: , HM: Fax: május 23. Székesfehérvár Helyőrségi Háromtusa Bajnokság 14

15 Å: , Böröcz Tiborné fhdgy. Å: , HM: Fax: május 25. Műugró Verseny Helye: Szolnok Rendező: Szolnoki Honvéd Szondi SE Információ: Dr. Dunai Pál alez. Å: május Kinizsi Pál Kupa (lőverseny) Rendező: Honvéd Kossuth Lövész klub Információ: Fodor László Å: május 25. Simonyi Óbester Emlékfutás Helye: Nagyvárad Debrecen Rendező: Debreceni Honvéd SE Információ: Garda Árpád nyá. szds. Å: május **** MH Lőbajnokság 8 május 31-június 02. HERNÁDSZURDOKI VADVÍZI TÁBOR Kizárólag tapasztalt vízi túrázók számára! Információ: tirpakturista@tirpakturista.hu. 8 május Klapka Családi Sportnap Helye: Tata Rendező: Tatai Tömegsport és Tájfutó Honvéd SE Információ: Mészáros Károly nyá. alez. Å: május Honvédelmi Emlék és Teljesítménytúra -Pilis Rendező: Szentendrei Kinizsi Honvéd SE Információ: Vura Zsolt. Å: május 7. Kinizsi Labdarúgó Kupa, MH Altiszti Akadémia Rendező: Szentendrei Kinizsi Honvéd SE Információ: Vura Zsolt Å: május Eger Helyőrségi Kispályás Labdarúgó-bajnokság Helye. Eger Rendező: Egri Honvéd SE Információ: Szicsák István nyá. őrgy. Å: május Streetball (nyílt) Verseny, MH Altiszti Akadémia Rendező: Szentendrei Kinizsi Honvéd SE Információ: Vura Zsolt Å: O HADITORNA csapatversenyek 8 május 3. O Ifjúsági Honvédelmi Járőrverseny (regionális) Szabolcsi honvédek nyomában Helye: Baktalórántháza, Középiskola Rendező: Nyíri Honvéd Egyesület Információ: Tóth Sándor nyá. ezds. Å: ,

16 8 május 10. O Ifjúsági Honvédelmi Járőrverseny (Megyei) Helye: Nyíregyháza, Múzeumfalu Rendező: Nyíri Honvéd Egyesület Információ: Tóth Sándor nyá. ezds. Å: , 8 május 15. O Honvédelmi Sportnap Helye: Taszár Rendező: Taszár Honvéd SE Információ: Runa György nyá. őrgy. Å: taszarhse@yahoo.com 8 május 21. O Honvédelmi Járőrbajnokság (általános és középiskolák részére) Helye: Tapolca és környéke Rendező: Tapolcai Honvéd SE Információ: Domán Gábor nyá. szds. Å: május 30. O Összetett Honvédelmi Verseny, MATASZ, HTBK Å: május O Egri Honvéd Kupa Középiskolai Honvédelmi Járőrverseny Helye: Eger Rendező: Egri Honvéd SE Információ: Szicsák István nyá. őrgy. Å: május O Honvédelmi Verseny Helye: Pécs Rendező: Pécsi Honvéd SE Információ: Pintér Tibor nyá. alez. Å: május O Honvédelmi Összetett Haditorna Verseny Helye: Budapest Rendező: Honvéd Zrínyi SE Információ: Bakó László nyá. alez. Å: JÚNIUS NYÁRI TÁBOR(OK) A Budapesti Honvéd Sportegyesület június 17. augusztus 30. között napközis, sportági (úszás, atlétika, öttusa, kosárlabda, torna) tábort szervez az egyesület Budapest, Dózsa György út 53. sz. alatti létesítményében. További információ: honlapon. A Katonai Emlékpark Pákozd honvédelmi és hagyományőrző tábort szervez. Információ: Oláh László nyá. alez. Å: Tájékoztatjuk a Tisztelt Szülőket, hogy nyári táboroztatás vonatkozásában ke- 16

17 ressék a jelen naptárban szereplő honvéd sportegyesületeket. 8 június 1. Tatai Tradicionális Íjászverseny Helye: Tata Rendező: Tatai Tájfutó és Tömegsport HSE Információ: Mészáros Károly nyá. alez. Å: június 1 2. Tájkerékpáros Országos Bajnokság és Osztrák Szlovák Kupa Futam Helye: Tapolca Rendező, közreműködő: Tapolcai Honvéd SE Információ: Domán Gábor nyá. szds. Å: június 4. Székesfehérvár Helyőrségi Röplabdabajnokság Å: , Böröcz Tiborné fhdgy. Å: , HM: Fax: június 5 6. % III. Katonai Túlélő Futóverseny Helye: Pápa, Bázisrepülőtér Rendező: Honvéd Ezüst Nyíl SE Információ: Bíró András szds. Å: június 6. Évszakok Sakkverseny Helye. Szolnok Rendező: Szolnoki Honvéd SE Információ: Dr. Dunai Pál alez. Å: Szervező: Sápi Lajos Zoltán alez. 8 június 9. Kész István Tájfutó Emlékverseny Helye: Tata Rendező: Tatai Tömegsport és Tájfutó HSE Információ: Mészáros Károly nyá. alez. Å: június 8. Regionális Tekebajnokság Helye: Nyíregyháza Rendező: Nyíri Honvéd Egyesület Információ: Tóth Sándor nyá. ezds. Å: június 13. Székesfehérvár Helyőrségi Túlélőbajnokság Helye. Székesfehérvár Å: , Böröcz Tiborné fhdgy. Å: , HM: Fax:

18 június 20. IV. Szentgyörgyi Légicsata Szituációs Pisztoly Lőverseny Helye: Kecskemét Rendező: Kecskeméti Honvéd SE és az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis Kecskemét Információ: Nagy Mátyás őrgy. Å: június Szentendre Kupa Lőverseny Rendező: Honvéd Kossuth Lövész Klub Információ: Fodor László Å: június 175 éves a Honvéd Folyami Flottilla Megemlékezések, programok Információ: honlapon 8 június 29. Tóth Ágoston Tájfutó Verseny Helye: Debrecen Rendező: Debreceni Honvéd SE Információ: Garda Árpád nyá. szds. Å: június % Szent László Menet Helye: Tata, MH 25. Klapka György Lövészdandár Rendező: Tatai Tömegsport és Tájfutó HSE Információ: Mészáros Károly nyá. alez. Å: június 29. XII. HASE Közelharc Kézitusa Verseny Helye: Budapest, Tüzér utca. Rendező: Honvéd Aurora SE Információ: Dr. Zöllei Zoltán nyá. alez. Å: június Egri Honvéd Családi Sportnap Helye: Eger Rendező. Egri Honvéd SE Információ: Szicsák István nyá. őrgy. Å: június Kinizsi Kupa Íjászverseny Rendező: Szentendrei Kinizsi Honvéd SE Információ: Vura Zsolt Å: június Kinizsi Közelharc Verseny Rendező: Szentendrei Kinizsi Honvéd SE Információ: Vura Zsolt Å: június % MH Kispályás Labdarúgóbajnokság Helye: Budapest, Bozsik Stadion Rendező: HOSOSZ, Honvéd Sas-hegy SE Házigazda: Budapest Honvéd FC Információ: Bartha László ezds. Å:

19 O HADITORNA csapatversenyek 8 június U Egri Honvéd Kupa Általános Iskolai Honvédelmi Járőrverseny Helye: Eger Rendező. Egri Honvéd SE Információ: Szicsák István nyá. őrgy. Å: Civil szervezetek figyelmébe Közhasznúsági nyilvántartásba vételhez a szervezet létesítő okiratának (egyesület esetében alapszabály) tartalmaznia kell, hogy a szervezet : 1./ milyen közhasznú tevékenység (ek)et folytat, e közhasznú tevékenység(ek)et mely közfeladat(ok)hoz kapcsolódóan végzi, továbbá e közfeladat(ok) teljesítését mely jogszabályhely(ek) írja (írják) elő, valamint ha tagsággal rendelkezik, mint pl. egyesület nem zárja ki, tagjain kívül más is részesülhessen a közhasznú szolgáltatásaiból. 2./ gazdasági-vállalkozási tevékenységet csak közhasznú vagy a létesítő okiratában (egyesület setében alapszabály) meghatározott egyéb céljainak megvalósítása érdekében, a közhasznú célok megvalósítását nem veszélyeztetve végzi. 3./gazdálkodása során elért eredményét nem oszthatja fel, azt a létesítő okiratában (egyesület estében alapszabály) meghatározott közhasznú tevékenységre fordítja 3./ politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. A fent leírtakat az egyesület alapszabályába be kell építeni pl.: 5. pont: az egyesület közhasznú tevékenysége megvalósítása érdekében gazdasági - vállalkozási tevékenységet végez úgy, hogy e bevétel nem haladja meg az összes bevétel 60%-át és tevékenység nem veszélyezteti közhasznú céljainak megvalósítását. Fontos tudni, hogy a közhasznú nyilvántartásra irányuló kérelmet előterjesztő szervezetnek két egymást követő lezárt üzleti évben meg kell felelnie az erőforrás- és társadalmi támogatottság kritériumok egy-egy követelményének, amelyet a bíróság a nyilvántartás és a beszámoló adatai alapján állapít meg. Kérjük, hogy figyelmesen olvassa el a civil tv. 32. vonatkozó szabályait. JÚLIUS 8 július Kossuth Kupa Lőverseny Rendező: Honvéd Kossuth Lövész Klub Információ: Fodor László Å: július 7. Tatai Maraton Váltó Helye: Tata Rendező: Tatai Tömegsport és Tájfutó HSE Információ: Mészáros Károly nyá. alez. Å: július 6. Balaton-átúszás ÚSZÓ ERŐD Helye: Révfülöp Balatonboglár (5,2 km) Információ: Farkas László nyá. alez. Å: Nevezés: uszoerod@hm.gov.hu Nevezés június 1 július 4-ig 19

20 A Londoni Olimpián szerepelt legeredményesebb magyar sportegyesület! 8 július % MH 54-es kihívás Helye: Zánka, Új Nemzedék Központ és a Balaton-felvidék területe Rendező: Veszprémi Honvéd SE Információ: Vass Tibor szds. Å: A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) kimutatása alapján a Budapesti Honvéd Sportegyesület versenyzői kajak-kenuban, öttusában és férfi vízilabdázásban az egész magyar küldöttség által szerzett pontok 12,76 százalékát gyűjtötték. 8 július 25-től NEMZETKÖZI TISZA TÚRA Információ: tirpakturista@tirpakturista.hu. 8 július Tisza túra Helye: Tisza Rendező: Nyíri Honvéd Egyesület Információ: Tóth Sándor nyá. ezds. Å: A Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége elismerését és köszönetét fejezi ki Molnár Imre ügyvezető elnök részére, aki a vezetése alatt álló Budapesti Honvéd Sportegyesület sportolói számára biztosította a feltételeket az olimpiára történő felkészüléshez. Az összehangolt és áldozatos munka eredményként a XXX. Nyári Olimpiai Játékokon a Budapesti Honvéd Sportegyesület, a delegált hazai 32 egyesület közül a legeredményesebb klub lett. A HOSOSZ elnöksége ezúton fejezi elismerését a honvédos sportolók, vezetők és edzők részére az ötkarikás játékokon nyújtott kiváló eredményért, amivel tovább emelték a Honvéd név értékét: 20

Csütörtök. Kedd. Szombat Samstag Saturday. Szerda. Vasárnap Sonntag 1Sunday. Péntek Montag. Hétfő JANUÁR. Mittwoch. Freitag Monday.

Csütörtök. Kedd. Szombat Samstag Saturday. Szerda. Vasárnap Sonntag 1Sunday. Péntek Montag. Hétfő JANUÁR. Mittwoch. Freitag Monday. 26 27 29 Csütörtök 30 Péntek 31 28 Szombat Saturday Vasárnap 1Sunday JANUÁR 2 3 5 7 4 6 Szombat Saturday Vasárnap 8Sunday SIKEREKBEN GAZDAG BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁN A HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE!

Részletesebben

Sportnaptár 2015. HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KIADVÁNYA. Felelős kiadó: Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége (HOSOSZ)

Sportnaptár 2015. HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KIADVÁNYA. Felelős kiadó: Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége (HOSOSZ) Sportnaptár 2015. HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KIADVÁNYA Felelős kiadó: Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége (HOSOSZ) Írta és összeállította: Farkas László nyá. alezredes HOSOSZ elnök

Részletesebben

2014. HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KIADVÁNYA

2014. HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KIADVÁNYA Sportnaptár 2014. HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KIADVÁNYA Felelős kiadó: Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége (HOSOSZ) Írta és összeállította: Farkas László nyá. alezredes HOSOSZ elnök

Részletesebben

S p o r t Naptár 2016.

S p o r t Naptár 2016. Sport Naptár 2016. Köszöntő Sportnaptár 2016. A MAGYAR HONVÉDSÉG, A HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ÉS A HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK 2016. ÉVI SPORTPROGRAMJAI Felelős kiadó: Honvéd Sportegyesületek

Részletesebben

hososz versenynaptár_layout 1 2014.02.19. 19:01 Page 1 Sportnaptár 2014. HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KIADVÁNYA

hososz versenynaptár_layout 1 2014.02.19. 19:01 Page 1 Sportnaptár 2014. HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KIADVÁNYA hososz versenynaptár_layout 1 2014.02.19. 19:01 Page 1 Sportnaptár 2014. HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KIADVÁNYA hososz versenynaptár_layout 1 2014.02.19. 19:01 Page 2 Felelős kiadó: Honvéd

Részletesebben

honvéd belív_layout 1 2011.02.04. 8:45 Page 1 Sportnaptár 2011 A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM ÉS A HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KIADVÁNYA

honvéd belív_layout 1 2011.02.04. 8:45 Page 1 Sportnaptár 2011 A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM ÉS A HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KIADVÁNYA honvéd belív_layout 1 2011.02.04. 8:45 Page 1 Sportnaptár 2011 A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM ÉS A HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KIADVÁNYA honvéd belív_layout 1 2011.02.04. 8:45 Page 2 Felelős

Részletesebben

Bírósági bejegyzés száma: PK 63.054/2003/04 Székhely: 1134 Budapest, Dózsa György út 53. Adószáma: 18873115-2-41

Bírósági bejegyzés száma: PK 63.054/2003/04 Székhely: 1134 Budapest, Dózsa György út 53. Adószáma: 18873115-2-41 Honvéd ek Országos Szövetsége K ö z g y ű l é s j ó v á h a g y á s a! 2012. március 28-án. HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE 2011.. ÉVRŐL SZÓLÓ BESZÁMOLÓ ÉS A 2012.. ÉVI PÉNZÜGYI ÉS FELADATTERVEK

Részletesebben

A Magyar Honvédség évi sportbajnokságain az összesített pontversenyben

A Magyar Honvédség évi sportbajnokságain az összesített pontversenyben 1 A Magyar Honvédség 2014. évi sportbajnokságain összesített pontversenyben I. helyezést ért el és ezzel végleg elnyerte a Honvéd Vezérkar Főnök vándorserlegét MH 86. SZOLNOK HELIKOPTER BÁZIS CSAPATA II.

Részletesebben

2017. évi Sportnaptár

2017. évi Sportnaptár 2017. évi Sportnaptár A MAGYAR HONVÉDSÉG SZABADIDŐSPORTJÁNAK 2017. ÉVI SPORTPROGRAMJAI Felelős kiadó: Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége (HOSOSZ) Írta és összeállította: Farkas László nyá. alezredes

Részletesebben

2017. évi Sportnaptár

2017. évi Sportnaptár 2017. évi Sportnaptár A MAGYAR HONVÉDSÉG SZABADIDŐSPORTJÁNAK 2017. ÉVI SPORTPROGRAMJAI Felelős kiadó: Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége (HOSOSZ) Írta és összeállította: Farkas László nyá. alezredes

Részletesebben

Z M N E KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉVRÕL

Z M N E KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉVRÕL Z M N E KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉVRÕL A közhasznú társaságokra vonatkozó törvényi szabályozások rendelkezéseinek megfelelõen, a Honvéd Zrínyi Sportegyesület elnöksége - a társadalmi szervezet alapszabályával

Részletesebben

TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés év eredményei év tervei

TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés év eredményei év tervei TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés 2006. év eredményei 2007. év tervei 2007. február 03. Létszám Tájfutó Szakosztály Tömegsport Szakosztály Íjász Szakosztály 29 fő 22 fő 8 fő Kispályás Labdarúgó Szakosztály

Részletesebben

Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés -

Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés - Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés - NOSZA Egyesület 2014. február 28. Új jogszabályi környezet 2011. évi CLXXV. törvény az egyesülési jogról, a közhasznú

Részletesebben

Egyéni futók Férfi korosztály éves korosztály

Egyéni futók Férfi korosztály éves korosztály 2013. évi Balaton Szupermaraton futóverseny katonai eredmények Helyezés Egyéni futó (k) Férfi korosztály -25 évig korosztály Rajtszám Név/csapat név Összesen idő 1 IV. 301 Bódis Tamás 17:56:57 Egyéni futók

Részletesebben

TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés

TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés 2008. Február 09. Az egyesület létszáma 2007. december 31. Tájfutó Szakosztály Tömegsport Szakosztály Íjász Szakosztály 43 fő 26 fő 19 fő Kispályás Labdarúgó Szakosztály

Részletesebben

Civil szervezetek gazdálkodása. ÁROP-1.1.18-2012-2012-0002 Civil szervezetek működési környezetének javítása kiemelt projekt

Civil szervezetek gazdálkodása. ÁROP-1.1.18-2012-2012-0002 Civil szervezetek működési környezetének javítása kiemelt projekt Civil szervezetek gazdálkodása Civil szervezetek gazdálkodása Alapfogalmak Gazdálkodó tevékenység [Ectv. 2. 10.]: A civil szervezet vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetére eredményt gyakorló gazdasági

Részletesebben

A Magyar Honvédség évi sportbajnokságain az összesített pontversenyben

A Magyar Honvédség évi sportbajnokságain az összesített pontversenyben 1 A Magyar Honvédség 2013. évi sportbajnokságain összesített pontversenyben I. helyezést ért el és ezzel újból elnyerte a Honvéd Vezérkar Főnök vándorserlegét MH 86. SZOLNOK HELIKOPTER BÁZIS CSAPATA II.

Részletesebben

A HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KIADVÁNYA. Felelős kiadó: Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége (HOSOSZ)

A HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KIADVÁNYA. Felelős kiadó: Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége (HOSOSZ) Sportnaptár 2010. A HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KIADVÁNYA Felelős kiadó: Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége (HOSOSZ) Írta és összeállította: Farkas László HOSOSZ elnök Lektorálta:

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉVRŐL

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉVRŐL KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉVRŐL Tisztelt Küldöttgyűlés! A közhasznú társaságokra vonatkozó törvényi szabályozások rendelkezéseinek megfelelően, a Szolnoki Honvéd Sportegyesület (SZHSE) e l n ö k s é

Részletesebben

2014. május 29-i rendes ülésére

2014. május 29-i rendes ülésére 8. számú előterjesztés Minősített többség (mindhárom határozati javaslat) ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 29-i rendes ülésére Tárgy: Az önkormányzati közalapítványok

Részletesebben

PÉCSI HONVÉD SPORTEGYESÜLET Közhasznúsági jelentése a 2016.évről

PÉCSI HONVÉD SPORTEGYESÜLET Közhasznúsági jelentése a 2016.évről A Pécsi Honvéd Sportegyesület elnöksége megtárgyalta, illetve elfogadta és ez alapján beterjeszti j ó v á h a g y á s r a a Tisztelt Közgyűlés elé 2017.05.18. PÉCSI HONVÉD SPORTEGYESÜLET Közhasznúsági

Részletesebben

VÁROSFEJLESZTŐ TÁRSASÁGOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. ÉV

VÁROSFEJLESZTŐ TÁRSASÁGOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. ÉV VÁROSFEJLESZTŐ TÁRSASÁGOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. ÉV Kecskemét, 2013. január 28. elnök 1 AZ EGYESÜLET FŐBB ADATAI Név: Rövid név: Székhely: Bírósági határozat száma: Városfejlesztők

Részletesebben

Alapcél és közhasznú tevékenység pénzügyi bevételek és ráfordítások fő számai:

Alapcél és közhasznú tevékenység pénzügyi bevételek és ráfordítások fő számai: Szakmai beszámoló 2012. évről Szervezet neve: HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE (HOSOSZ). Székhely: 1134 Budapest, Dózsa György út 53. Adószám:18837115-2-41. Képviseli: Farkas László elnök Alapcél

Részletesebben

Z M N E KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉVRÕL

Z M N E KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉVRÕL Z M N E KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. ÉVRÕL A közhasznú társaságokra vonatkozó törvényi szabályozások rendelkezéseinek betartásával, a Honvéd Zrínyi Sportegyesület elnöksége - a társadalmi szervezet alapszabályával

Részletesebben

: + 36 (70) 378-0544 Fax: + 36 (62) 541-670 6728 Szeged, Bajai út, Repülőtér Levélcím: : H-6701 Szeged, Pf.: 1014.

: + 36 (70) 378-0544 Fax: + 36 (62) 541-670 6728 Szeged, Bajai út, Repülőtér Levélcím: : H-6701 Szeged, Pf.: 1014. : + 36 (70) 378-0544 Fax: + 36 (62) 541-670 6728 Szeged, Bajai út, Repülőtér Levélcím: : H-6701 Szeged, Pf.: 1014. XIV. MATASZ Kupa Nemzetközi Ejtőernyős Célbaugró Verseny Szeged, 2013. augusztus 30. szeptember

Részletesebben

Civil szervezetek 2018.

Civil szervezetek 2018. Civil szervezetek 2018. Érintett szervezetek és szabályozásuk Civil szervezetek: Egyesületek Alapítványok Szabályozásuk: A polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény Az egyesülési jogról, a közhasznú

Részletesebben

Alapcél és közhasznú tevékenység pénzügyi bevételek és ráfordítások fő számai:

Alapcél és közhasznú tevékenység pénzügyi bevételek és ráfordítások fő számai: HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2013. év Szervezet neve: HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE (HOSOSZ). Székhely: 1134 Budapest, Dózsa György út 53. Bírósági bejegyzés

Részletesebben

Alapcél és közhasznú tevékenység pénzügyi bevételek és ráfordítások fő számai:

Alapcél és közhasznú tevékenység pénzügyi bevételek és ráfordítások fő számai: HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2013. év Szervezet neve: HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE (HOSOSZ). Székhely: 1134 Budapest, Dózsa György út 53. Bírósági bejegyzés

Részletesebben

Bírósági bejegyzés száma: PK 63.054/2003/04. Székhely: 1134 Budapest, Dózsa György út 53. Adószáma: 18873115-2-41. HOSOSZ elnök

Bírósági bejegyzés száma: PK 63.054/2003/04. Székhely: 1134 Budapest, Dózsa György út 53. Adószáma: 18873115-2-41. HOSOSZ elnök Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége K ö z g y ű l é s j ó v á h a g y á s a! 2012. március 28-án. HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2011. ÉVRŐL Bírósági bejegyzés

Részletesebben

Az egyesület létszáma

Az egyesület létszáma TATAI TÖMEGSPORT ÉS TÁJFUTÓ HONVÉD SPORTEGYESÜLET Éves beszámoló és tisztújító közgyűlés 2009. január 31. Az egyesület létszáma Jelen: fő ( %) Távol: fő Határozatképesség - V/1/b. pont minimum 50% - 2/3

Részletesebben

Alapcél és közhasznú tevékenység pénzügyi bevételek és ráfordítások fő számai:

Alapcél és közhasznú tevékenység pénzügyi bevételek és ráfordítások fő számai: HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2013. év Szervezet neve: HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE (HOSOSZ). Székhely: 1134 Budapest, Dózsa György út 53. Bírósági bejegyzés

Részletesebben

KÖZHASZNÚ JELENTÉS. a Honvéd Sas-hegy Sportegyesület 2009. évi közhasznú tevékenységéről (Az 1997. évi Tv. alapján)

KÖZHASZNÚ JELENTÉS. a Honvéd Sas-hegy Sportegyesület 2009. évi közhasznú tevékenységéről (Az 1997. évi Tv. alapján) KÖZHASZNÚ JELENTÉS a 2009. évi közhasznú tevékenységéről (Az 1997. évi Tv. alapján) Tartalom: A. A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója a. Mérleg (T. 1715/B.r.sz.

Részletesebben

SZOLNOKI HONVÉD SPORTEGYESÜLET 5000. Szolnok, Kilián út 1. Törzsszám: 19866839-9312-521-16

SZOLNOKI HONVÉD SPORTEGYESÜLET 5000. Szolnok, Kilián út 1. Törzsszám: 19866839-9312-521-16 SZOLNOKI HONVÉD SPORTEGYESÜLET 5000. Szolnok, Kilián út 1. Törzsszám: 19866839-9312-521-16 KIEMELTEN KÖZHASZNÚ TÁRSADALMI SZERVEZET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2008. év I. Közhasznú beszámoló: - Szakmai beszámoló

Részletesebben

TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés

TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés 2006. január 21. Létszám Tájfutó Szakosztály 30 fő Tömegsport Szakosztály 18 fő Egyesület: 48 fő Jelen van: 38 fő Távol: 10 fő Határozatképesség V/1/b. pont minimum 50%

Részletesebben

Átalakuló civil világ. A 2012. évre vonatkozó, az új szabályok szerinti. beszámolót és közhasznúsági. mellékletet az elektronikus. bíróságnak.

Átalakuló civil világ. A 2012. évre vonatkozó, az új szabályok szerinti. beszámolót és közhasznúsági. mellékletet az elektronikus. bíróságnak. Átalakuló civil világ Tisztelt Ügyfelünk! Jelen hírlevelünkben, a civil szervezetek működési rendjének, a közhasznú jogállás megszerzés feltételeinek, a beszámolók elkészítésének és közzétételének módjának

Részletesebben

SPORTEREDMÉNYEINK KÖZÖTT:

SPORTEREDMÉNYEINK KÖZÖTT: SPORTEREDMÉNYEINK 2004-2016 KÖZÖTT: Év Helyezés Sportág Verseny Név 2004. I. lány kosárlabda XII. ker. Diákolimpia V. Korcsoportos 2004. III. váltóúszás XII. ker. Diákolimpia VI. korcsoportos 2004. I.

Részletesebben

Civil törvény változásai. Péteri Község Önkormányzata

Civil törvény változásai. Péteri Község Önkormányzata Civil törvény változásai Péteri Község Önkormányzata Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. Törvény A civil szervezetek

Részletesebben

ELNÖKSÉGI ŰLÉS

ELNÖKSÉGI ŰLÉS ELNÖKSÉGI ŰLÉS 2017.11.17. 2017. október 15-i helyzetnek megfelelően NAPIRENDI PONTOK 1./ Általános tájékoztató az egyesület és a szakosztályok helyzetéről 2./ A soron következő küldöttközgyűlés előkészítése

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék Budapest, Pf.:16 16.Pk /2017/2

Fővárosi Törvényszék Budapest, Pf.:16 16.Pk /2017/2 Fővárosi Törvényszék 1 A Fővárosi Törvényszék a Magyar Grappling Szövetség nyilvántartásba vételi ügyében meghozta az alábbi V É G Z É S T A bíróság elrendeli a Magyar Grappling Szövetség országos sportági

Részletesebben

ZALA MEGYE SPORTNAPJA DECATHLON KUPÁÉRT. 2011. szeptember 17. Hévíz

ZALA MEGYE SPORTNAPJA DECATHLON KUPÁÉRT. 2011. szeptember 17. Hévíz ZALA MEGYE SPORTNAPJA A DECATHLON KUPÁÉRT 2011. szeptember 17. Hévíz ZALA MEGYE SPORTNAPJA 2011. szeptember 17. szombat 10.30 óra Hévíz Hagyományteremtő szándékkal nyolcadik éve hívjuk mozogni, sportolni

Részletesebben

CIVIL FÓRUM. Jogszabályok a civil szervezetek életében. Kötelezettségek a működés során. 2015.február 9. helyett, március 3.

CIVIL FÓRUM. Jogszabályok a civil szervezetek életében. Kötelezettségek a működés során. 2015.február 9. helyett, március 3. CIVIL FÓRUM Jogszabályok a civil szervezetek életében. Kötelezettségek a működés során. 2015.február 9. helyett, március 3. 2015.február 9. Pakod Mit jelent a közhasznúság a törvény szerint? Érdemese-e

Részletesebben

Esztergomi Vitézek Rögbi, Atlétikai és Football Club Alapszabálya 2013

Esztergomi Vitézek Rögbi, Atlétikai és Football Club Alapszabálya 2013 Esztergomi Vitézek Rögbi, Atlétikai és Football Club Alapszabálya 2013 1/5 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. (1) Az Esztergomi Vitézek Rögbi, Atlétikai és Football Club (a továbbiakban: sportegyesület) az

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy: Beszámoló a Polgármesteri Hivatal Humánszolgáltatási Irodája által szervezett 2008. évi sportversenyekről

Részletesebben

Dátum Esemény Helyszín Szervező Eredmény

Dátum Esemény Helyszín Szervező Eredmény Dátum Esemény Helyszín Szervező Eredmény Január 10. Január 17. Január 17. Január 23. Január 30. Január 30. ESE - FTC OSB ESE - Szigetszentmiklós OSB Február 6. Budai Február 7. Barlangi 1. MERT 2. EDF

Részletesebben

Civil szervezetek 2017.

Civil szervezetek 2017. Civil szervezetek 2017. Érintett szervezetek és szabályozásuk Civil szervezetek: Egyesületek Alapítványok Szabályozásuk: A polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény Az egyesülési jogról, a közhasznú

Részletesebben

Civil változások 2012. Dr. Orosz Ágnes jogász-könyvelő MADÁSZSZ Regionális Fórum 2012. március 26.

Civil változások 2012. Dr. Orosz Ágnes jogász-könyvelő MADÁSZSZ Regionális Fórum 2012. március 26. Civil változások 2012 Dr. Orosz Ágnes jogász-könyvelő MADÁSZSZ Regionális Fórum 2012. március 26. 2011. évi CLXXV. Tv. fogalmak Közhasznúság fogalma: minden olyan tevékenység, amely közfeladat teljesítését

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö NY V

J E G Y Z Ő K Ö NY V KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK SPORTBIZOTTSÁGA J E G Y Z Ő K Ö NY V Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága 2010. november 30-i, soron következő üléséről. A bizottsági ülés helye:

Részletesebben

Új szabályok a civil szférában

Új szabályok a civil szférában Új szabályok a civil szférában Szablics Bálint Civil Kapcsolatok Főosztálya Új jogszabályok 2011. évi CLXXV. törvény az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről

Részletesebben

KÜLDÖTTKÖZGYŰLÉS

KÜLDÖTTKÖZGYŰLÉS KÜLDÖTTKÖZGYŰLÉS 2017.01.28. TTT TATA Bejelentve Tagdíj rendezve 1 35 fő 35 fő 2 41 fő 41 fő 3 20 fő 17 fő 4 74 fő 74 fő 5 1 fő 0 fő 6 25 fő 25 fő 7 18 fő 18 fő 8 4 fő 2 fő 9 13 fő 13 fő 10 5 fő 3 fő 11

Részletesebben

CIVIL SZERVEZETEK, EGYESÜLETEK, ALAPÍTVÁNYOK ADÓZÁSA AZ ÚJ CIVIL TÖRVÉNY TÜKRÉBEN. Dr. H. Nagy Dániel osztályvezető

CIVIL SZERVEZETEK, EGYESÜLETEK, ALAPÍTVÁNYOK ADÓZÁSA AZ ÚJ CIVIL TÖRVÉNY TÜKRÉBEN. Dr. H. Nagy Dániel osztályvezető CIVIL SZERVEZETEK, EGYESÜLETEK, ALAPÍTVÁNYOK ADÓZÁSA AZ ÚJ CIVIL TÖRVÉNY TÜKRÉBEN Dr. H. Nagy Dániel osztályvezető 2011. évi CLXXV. törvény az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil

Részletesebben

Gazdálkodási szabályzat

Gazdálkodási szabályzat Magyar Frizbi Országos Sportági Szakszövetség Gazdálkodási szabályzat Jóváhagyta az MFSZ Elnöksége E2/2017 számú határozatával TARTALOMJEGYZÉK 1. A SZABÁLYZAT CÉLJA... 1 2. A SZABÁLYZAT HATÁLYA... 1 3.

Részletesebben

KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL

KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL A tevékenység meghatározása 2012. évben az Oktatási, Kulturális és sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése Sport

Részletesebben

Magyarország köztársasági elnöke Nemzeti Ünnepünk, 2015. március 15-e alkalmából

Magyarország köztársasági elnöke Nemzeti Ünnepünk, 2015. március 15-e alkalmából Magyarország köztársasági elnöke Nemzeti Ünnepünk, 2015. március 15-e alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE kitüntetés ERDÉLYI LAJOS dandártábornoknak, a Honvéd Vezérkar, volt Személyzeti csoportfőnökének

Részletesebben

A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai

A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM TÁRSADALMI KAPCSOLATOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai 2015. október 14. Az előadás felépítése I. A honvédelem

Részletesebben

HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2014. évről

HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2014. évről HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2014. évről Szervezet neve: HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE (HOSOSZ). Székhely: 1134 Budapest, Dózsa György út 53. Bírósági bejegyzés

Részletesebben

BM TANINTÉZETEK ÉVI ORSZÁGOS TEREPFUTÓ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA

BM TANINTÉZETEK ÉVI ORSZÁGOS TEREPFUTÓ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA BM TANINTÉZETEK 2019. ÉVI ORSZÁGOS TEREPFUTÓ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA Szeged, 2019. április 12. Szám: /2019. 1. Bajnokság célja Versenyzési, sportolási lehetőség biztosításával segíteni a BM tanintézetek

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázatok beérkezési határideje: 2012. augusztus 25.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázatok beérkezési határideje: 2012. augusztus 25. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandár (MH 25. KGYLDD) parancsnoka pályázatot hirdet a Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandár, Vezető Szervek, Gazdálkodás Támogató

Részletesebben

PÁLYÁZATI TUDNIVALÓK. A rendezéssel kapcsolatos részletes forgatókönyvet az Általános Versenykiírás mellékletében találhatják.

PÁLYÁZATI TUDNIVALÓK. A rendezéssel kapcsolatos részletes forgatókönyvet az Általános Versenykiírás mellékletében találhatják. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2009/2010. TANÉVI ORSZÁGOS BAJNOKSÁGOK RENDEZÉSÉRE A Magyar Egyetemi Főiskolai Sportszövetség (MEFS) pályázatot hirdet a 2009-2010. tanévi országos egyetemi főiskolai bajnokságok döntőinek

Részletesebben

I. Szakosztályi változások II. A küldöttközgyűlés előkészítése 1./ A év beszámolója - tervezet 2./ A év feladatai - tervezet

I. Szakosztályi változások II. A küldöttközgyűlés előkészítése 1./ A év beszámolója - tervezet 2./ A év feladatai - tervezet 2015. november 20. I. Szakosztályi változások II. A küldöttközgyűlés előkészítése 1./ A 2015. év beszámolója - tervezet 2./ A 2016. év feladatai - tervezet 3./ Az előkészítés logisztikai kérdései III./

Részletesebben

Beszámoló a Soroksár Sportjáért Közalapítvány évi működéséről, javaslat közhasznúsági melléklet elfogadására

Beszámoló a Soroksár Sportjáért Közalapítvány évi működéséről, javaslat közhasznúsági melléklet elfogadására Soroksár Sportjáért Közalapítvány Kuratóriuma 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Beszámoló a Soroksár Sportjáért Közalapítvány 2016. évi működéséről, javaslat közhasznúsági

Részletesebben

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 31/2013. (X.31.) és a 29/2018.(VI.27.) Ör-rel módosított

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 31/2013. (X.31.) és a 29/2018.(VI.27.) Ör-rel módosított Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 31/2013. (X.31.) és a 29/2018.(VI.27.) Ör-rel módosított 20/2012. (IV.26.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által ellátott sporttal kapcsolatos

Részletesebben

Kitüntető címek, szolgálati jelek, érdemjelek, dísztőr, oklevél, emléktárgy és emlékgyűrű adományozása a ZMNE ünnepélyes tanévnyitóján

Kitüntető címek, szolgálati jelek, érdemjelek, dísztőr, oklevél, emléktárgy és emlékgyűrű adományozása a ZMNE ünnepélyes tanévnyitóján Kitüntető címek, szolgálati jelek, érdemjelek, dísztőr, oklevél, emléktárgy és emlékgyűrű adományozása a ZMNE ünnepélyes tanévnyitóján A Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere Állami Ünnepünk 2010. augusztus

Részletesebben

Honvéd Zrínyi SE beszámolója a 2014. évről

Honvéd Zrínyi SE beszámolója a 2014. évről Honvéd Zrínyi SE beszámolója a 2014. évről A Honvéd Zrínyi Sportegyesület a törvényi szabályozások rendelkezéseinek megfelelően elkészítette a 2014. évi beszámolóját, és számot ad a mellékletet képező

Részletesebben

Tata, Május 1 út 53/B.2/ (30)

Tata, Május 1 út 53/B.2/ (30) KÖZHASZNÚ BESZÁMOLÓ a Tatai Tömegsport és Tájfutó Honvéd Sportegyesület 2017. évi tevékenységéről Egyszerűsített éves beszámoló mérlege Egyszerűsített éves beszámoló eredmény-kimutatása Közhasznúsági melléklet

Részletesebben

Tanítóképző Főiskola Sportklub (Budapest) Alapszabálya

Tanítóképző Főiskola Sportklub (Budapest) Alapszabálya Tanítóképző Főiskola Sportklub (Budapest) Alapszabálya 1. A Sportegyesület neve, székhelye 1. A Sportegyesület neve: Tanítóképző Főiskola Sportklub Budapest, rövidítve: BTFSK. 2. Székhelye: 1126 Budapest,

Részletesebben

Magyar Úszó Szövetség. Magyar Úszó Szövetség évi Közhasznúsági jelentése

Magyar Úszó Szövetség. Magyar Úszó Szövetség évi Közhasznúsági jelentése Magyar Úszó Szövetség Magyar Úszó Szövetség 2013. évi Közhasznúsági jelentése Tartalomjegyzék I. A Magyar Úszó Szövetség, mint Kiemelten közhasznú egyéb szervezet 2013. évi Közhasznú egyszerűsített éves

Részletesebben

Versenykiírás (Tervezet)

Versenykiírás (Tervezet) - 1 - XIII. MEBSZ- MATASZ Bajtársi Találkozó, Versenykiírás (Tervezet) I. Általános rész A Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége a Magyar Tartalékosok Szövetségének Csongrád megye szervezete, valamint

Részletesebben

Közhasznú jogállású szervezet könyvvezetése

Közhasznú jogállású szervezet könyvvezetése Közhasznú jogállású szervezet könyvvezetése Alkalmazott jogszabályok A számvitelről szóló 2000. évi C törvény (Sztv) 2011. évi CLXXV. törvény az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága. 21-2/2012.(11.29.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága. 21-2/2012.(11.29.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYE JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 21-2/2012.(11.29.) számú határozata a 2012. évi sportcélú működési támogatási kérelmekkel kapcsolatos döntésről A Bizottság

Részletesebben

Küldöttközgyűlésen szavazásra jogosultak létszámadatai

Küldöttközgyűlésen szavazásra jogosultak létszámadatai +15 Bejelentve 1 44 fő 44 fő 2 39 fő 39 fő 3 29 fő 26 fő 4 76 fő 76 fő 5 1 fő 0 fő 6 25 fő 25 fő 7 17 fő 17 fő 8 10 fő 9 fő 9 9 fő 9 fő 10 3 fő 0 fő 11 15 fő 15 fő 12 25 fő 20 fő 13 18 fő 18 fő 14 20 fő

Részletesebben

V. ROTARY FUTÓFESZTIVÁL

V. ROTARY FUTÓFESZTIVÁL V. ROTARY FUTÓFESZTIVÁL 2015. március 29. Rajt: 9.30 óra - Jótékonysági Futás 11.00 óra - 1/4 maraton 11.05 óra - 1/2 maraton 11.10 óra - maraton (egyéni, váltó) Helyszín Debrecen, Gyulai István Atlétikai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö NY V

J E G Y Z Ő K Ö NY V KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK SPORTBIZOTTSÁGA J E G Y Z Ő K Ö NY V Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága 2012. április 17-i soron következő üléséről. A bizottsági ülés helye:

Részletesebben

A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján:

A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján: A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján: 1. Biztonságpolitika és Hadtörténelem tagozatban: II Bánki Szabolcs honvéd tisztjelölt

Részletesebben

Éves kibővített elnökségi ülés

Éves kibővített elnökségi ülés Éves kibővített elnökségi ülés 2018. november 23 Napirendi pontok 1./ Általános tájékoztató az egyesület és a szakosztályok helyzetéről 2./ A soron következő vezetőségválasztó küldöttközgyűlés előkészítése

Részletesebben

A Diákolimpia Versenyszabályzata

A Diákolimpia Versenyszabályzata 2 3 A Diákolimpia Versenyszabályzata 1. Diákolimpia célja, feladata: A versenykiírásban szereplő sportágakban a tanév megyei diákolimpiai címeinek, helyezéseinek eldöntése a sportágak népszerűsítése. 2.

Részletesebben

A HAJDÚ RENDÉSZETI SPORTEGYESÜLET ÉVI BESZÁMOLÓJA

A HAJDÚ RENDÉSZETI SPORTEGYESÜLET ÉVI BESZÁMOLÓJA A HAJDÚ RENDÉSZETI SPORTEGYESÜLET 2016. ÉVI BESZÁMOLÓJA A lelkesedés diktálja az iramot, de a kitartás éri el a célt! Készítette: Debrecen, 2017. január 20. Balogh József HRSE elnöke A Hajdú Rendészeti

Részletesebben

(2015. évi előzetes tervezet)

(2015. évi előzetes tervezet) (2015. évi előzetes tervezet) JANUÁR január 31. U21-es kispályás torna Nagykőrösi Kossuth Lajos Általános Iskola Nagykőrösi Kinizsi FC FEBRUÁR február 1. U16-os kispályás kupa Nagykőrösi Kossuth Lajos

Részletesebben

A civil szervezetek és jogi környezetük. Szablics Bálint Civil Kapcsolatok Főosztálya

A civil szervezetek és jogi környezetük. Szablics Bálint Civil Kapcsolatok Főosztálya A civil szervezetek és jogi környezetük Szablics Bálint Civil Kapcsolatok Főosztálya Jogszabályok 2011. évi CLXXV. törvény az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről

Részletesebben

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE A MAGYAR HONVÉDSÉG ÁLLOMÁNYÁBAN TÉNYLEGESEN ELTÖLTÖTT SZOLGÁLATI IDEJE, VALAMINT EDDIG VÉGZETT EREDMÉNYES MUNKÁJA ELISMERÉSÉÜL ÁLLAMI ÜNNEPÜNK, 2016. AUGUSZTUS 20-A ALKALMÁBÓL

Részletesebben

MEGYEI ÉS PÉCS VÁROSI DIÁKSPORT VERSENYNAPTÁR. A versenynaptár tervezett időpontokat jelöl. A versenykiírások tartalmazzák a konkrétumokat.

MEGYEI ÉS PÉCS VÁROSI DIÁKSPORT VERSENYNAPTÁR. A versenynaptár tervezett időpontokat jelöl. A versenykiírások tartalmazzák a konkrétumokat. MEGYEI ÉS PÉCS VÁROSI DIÁKSPORT VERSENYNAPTÁR A versenynaptár tervezett időpontokat jelöl. A versenykiírások tartalmazzák a konkrétumokat. SZEPTEMBER MEGYEI PÉCS VÁROSI 1. Szombat 2. Vasárnap 3. Hétfő

Részletesebben

RÁKOSMENTI ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKE ELŐTERJESZTÉS. Készítette: Sebestyén Dávid József ügyintéző, Oktatási és Művelődési Csoport s.k.

RÁKOSMENTI ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKE ELŐTERJESZTÉS. Készítette: Sebestyén Dávid József ügyintéző, Oktatási és Művelődési Csoport s.k. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA RÁKOSMENTI ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKE Előterjesztés száma: REB/6/2017/02.03. A határozati javaslat elfogadásához az SZMSZ 67. (4) bekezdése alapján

Részletesebben

A SZOLNOKI HONVÉD SPORTEGYESÜLET

A SZOLNOKI HONVÉD SPORTEGYESÜLET A SZOLNOKI HONVÉD SPORTEGYESÜLET R E N D E Z V É N Y T E R V E a 2 0 1 3. V E R S E N Y É V R E a Magyar Honvédség ittebei Kis József Hadnagy Helikopter Bázis Sportobjektumaiban Ssz. Szakosztály: A rendezvény

Részletesebben

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA Hatályos: 2015február 01 napjától TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK 2 BEVEZETŐ 3 I FEJEZET 4 A KIEMELT EDZŐ PROGRAM CÉLJA, HATÁLYA 4 II FEJEZET

Részletesebben

-1- Tisztelt képviselő testület, tisztelt Polgármester Úr! A Püspökladány Sportjáért Alapítvány kuratórium tagjait a 29/ testületi határoza

-1- Tisztelt képviselő testület, tisztelt Polgármester Úr! A Püspökladány Sportjáért Alapítvány kuratórium tagjait a 29/ testületi határoza TÁJÉKOZTATÓ A Püspökladány Sportjáért Közalapítvány Kuratóriumának Működéséről 2008/2009 -1- Tisztelt képviselő testület, tisztelt Polgármester Úr! A Püspökladány Sportjáért Alapítvány kuratórium tagjait

Részletesebben

: + 36 (70) 378-0544 Fax: + 36 (62) 541-670 6728 Szeged, Bajai út, Repülőtér Levélcím: : H-6701 Szeged, Pf.: 1014.

: + 36 (70) 378-0544 Fax: + 36 (62) 541-670 6728 Szeged, Bajai út, Repülőtér Levélcím: : H-6701 Szeged, Pf.: 1014. : + 36 (70) 378-0544 Fax: + 36 (62) 541-670 6728 Szeged, Bajai út, Repülőtér Levélcím: : H-6701 Szeged, Pf.: 1014. XVII. MATASZ -MEBSZ Kupa Nemzetközi Ejtőernyős Célbaugró Verseny Szeged, 2016. szeptember

Részletesebben

100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény

100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény VEDAC-2015.07.31. 100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény Budai Alexandra 1994 GEAC 1 12,41 Torma Evelin 1994 GEAC 2 12,56 Baráti Patrícia 1997 GEAC 3 12,61 Fülöp Virág 1998 VEDAC 4 13,23

Részletesebben

Alapszabály- Rábatamási Sportkör ALAPSZABÁLY

Alapszabály- Rábatamási Sportkör ALAPSZABÁLY ALAPSZABÁLY 1 1. Általános rendelkezések: A sportegyesület neve: Rábatamási Sportkör Székhelye: 9322 Rábatamási, Rákóczi u. 1. Színe: Sárga-fekete Működési területe: Győr-Moson-Sopron megye A sportegyesület

Részletesebben

KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP UTÁNPÓTLÁS-NEVELÉS PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL

KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP UTÁNPÓTLÁS-NEVELÉS PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP UTÁNPÓTLÁS-NEVELÉS PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL A tevékenység meghatározása 2012. évben az Oktatási, Kulturális és sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése

Részletesebben

Európai Sporthét

Európai Sporthét Európai Sporthét 2017.09.23-30. Az eseménysorozat keretében különböző sportágak kipróbálására és szabadidős versenysorozat lebonyolítása a cél, oly módon, hogy a hét programja lefedje egész Budapest területét.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság elektronikus úton történő döntéséről

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság elektronikus úton történő döntéséről Jegyzőkönyv a Magyar Olimpiai Bizottság elektronikus úton történő döntéséről A Magyar Olimpiai Bizottság Elnöksége 2015. március 17-i ülésén megtárgyalásra került a 2. napirendi pont a Gerevich-ösztöndíjakról,

Részletesebben

BM 2013 ÉVI SPORTNAPTÁRA

BM 2013 ÉVI SPORTNAPTÁRA 1 2 3 4 5 6 7 8 9 időpont esemény megnevezése rendező helyszín január február március április május június július augusztus szeptember október november december I. NEMZETKÖZI BAJNOKSÁGOK, VERSENYEK ÉS

Részletesebben

KIMUTATÁS A 2011-2012-ES TÁMOGATÁSI IDŐSZAKRA JÓVÁHAGYOTT TÁMOGATÁSI ÖSSZEGEKRŐL (2012.01.04.) személyi. tárgyi eszköz utánpótlásfejlesztés

KIMUTATÁS A 2011-2012-ES TÁMOGATÁSI IDŐSZAKRA JÓVÁHAGYOTT TÁMOGATÁSI ÖSSZEGEKRŐL (2012.01.04.) személyi. tárgyi eszköz utánpótlásfejlesztés KIMUTATÁS A 2011-2012-ES TÁMOGATÁSI IDŐSZAKRA JÓVÁHAGYOTT TÁMOGATÁSI ÖSSZEGEKRŐL (2012.01.04.) személyi tárgyi eszköz utánpótlásfejlesztés jellegű képzési beruházás, közreműködői ráfordítás jogcímen felújítás

Részletesebben

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG. REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZAT (módosításokkal egységes szerkezetben)

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG. REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZAT (módosításokkal egységes szerkezetben) MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG GÉPJÁRMŰVEK KÖLTSÉGELSZÁMOLÁSÁNAK 1.1.1.1. SZABÁLYZATA MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZAT (módosításokkal egységes szerkezetben) 1 Hatályos: 2014. november 3.

Részletesebben

HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE SZAKMAI BESZÁMOLÓ évről

HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE SZAKMAI BESZÁMOLÓ évről HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2014. évről Szervezet neve: HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE (HOSOSZ). Székhely: 1134 Budapest, Dózsa György út 53. Bírósági bejegyzés

Részletesebben

BESZÁMOLÓ, KÖZHASZNÚSÁG, KÖZZÉTÉTEL!

BESZÁMOLÓ, KÖZHASZNÚSÁG, KÖZZÉTÉTEL! BESZÁMOLÓ, KÖZHASZNÚSÁG, KÖZZÉTÉTEL! Szentgyörgyi Magdolna 1 Szabályozás Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV.

Részletesebben

TEHETSÉGES TANULÓKÉRT

TEHETSÉGES TANULÓKÉRT Közhasznúsági jelentés 2007. év TEHETSÉGES TANULÓKÉRT Alapítvány Tartalomjegyzék 1. A szervezet bemutatása 2. Számviteli beszámoló 3. Költségvetési támogatás felhasználása 4. A vagyon felhasználásával

Részletesebben

ZALA MEGYE SPORTNAPJA DECATHLON KUPÁÉRT szeptember 12. Keszthely

ZALA MEGYE SPORTNAPJA DECATHLON KUPÁÉRT szeptember 12. Keszthely ZALA MEGYE SPORTNAPJA A DECATHLON KUPÁÉRT 2009. szeptember 12. Keszthely ZALA MEGYE SPORTNAPJA 2009. szeptember 12. szombat 10.30 óra Keszthely Hagyományteremtő szándékkal hetedik éve hívjuk mozogni, sportolni

Részletesebben

MSSZ Országos Bajnokság

MSSZ Országos Bajnokság MSSZ Országos Bajnokság 2015.09.06. vasárnap Fehér út Vers.eng.száma: 361/A/09/01 Felnőtt férfi Hsz. Név Sz.év Egyesület S1 S2 Össz.: 10 9 8 7 OB Juhász Péter dr 1974 Budapesti Mesterlövész 96 96 192 II

Részletesebben

Versenykiírás. Általános rendelkezések

Versenykiírás. Általános rendelkezések Versenykiírás Általános rendelkezések 1. A Campus Olimpia bemutatása A Campus Olimpia 2010. július 20-22 között megrendezendő sportrendezvény a magyarországi és a határon túli felsőoktatási intézmények

Részletesebben

Dr.Hosszú Károly ügyvéd. Összefoglaló az Új Civil Törvényről

Dr.Hosszú Károly ügyvéd. Összefoglaló az Új Civil Törvényről Összefoglaló az Új Civil Törvényről -Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.) Vonatkozó jogszabályok - Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról

Részletesebben