2014. HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KIADVÁNYA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2014. HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KIADVÁNYA"

Átírás

1 Sportnaptár HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KIADVÁNYA

2 Felelős kiadó: Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége (HOSOSZ) Írta és összeállította: Farkas László nyá. alezredes HOSOSZ elnök Fotók: HOSOSZ archívum, honlap, az egyesületek honlapjai, az író és a lektor archívuma Grafikai terv: Földes Andor Megjelent: Soproni Anzsu Kft. gondozásban 2

3 Előszó Tisztelt Olvasó! Ismét eltelt egy év és a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége (HOSOSZ), köszönhető a Honvédelmi Minisztérium (HM) támogatásának és a Magyar Honvédség (MH) partneri együttműködésének, segítségének végrehajtotta a tervezett a évre tervezett szabadidősport programokat. A tavalyi ( 2013.) árvízi védekezés miatt, amiben Önök közül sokan részt vettek több tervezett programot el kellett halasztani, de az év során, egy későbbi időpontban minden halasztott verseny megrendezésre került. Az eltelt év igazolja, hogy az állomány részéről igény van a tervezett és szervezett sportolásra és versenyzésre. A Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége és tagszervezeti a HM támogatásával és azzal együttműködve 2014-ben is a honvédelem szolgálatába áll. Az év során kiemelt figyelmet fordítunk a katona állomány kiképzési kereteken kívüli fizikai képesség fejlesztésének támogatására. Ennek érdekében a katonák számára hasonlóan az elmúlt évekhez 2014-ben is megszervezésre kerülnek az MH amatőr sportbajnokságok, versenyek. Továbbra is fontos terület az ifjúság honvédelmi nevelése. A honvédelem és a sport közös ügyét szolgálja a Honvédelmi kötelék program, amit idén tovább folytat a HM. HOSOSZ a sport eszközeivel hozzá kíván járulni a civil társadalom és a Magyar Honvédség kapcsolatának ápolásához. A nyitottság jegyében, és az állomány nagyszámú érdeklődésére való tekintettel 2014-ben folytatjuk a Tekerj a sereggel! elnevezésű kerékpártúrát és biztosítjuk a Balaton-átúszás keretében Úszó Erőd kihívás teljesítését év újdonsága a 2013-ban kísérleti jelleggel életre hívott a Katonai Tízpróba. A próba a Honvéd Vezérkar Kiképzési Csoportfőnökség kezdeményezése. Részleteiben lásd később. Több év szünet után újra felélesztjük és megrendezzük az egyesületek országos sporttalálkozóját a HOSOSZ Sportnapot. A rendezvénynek az idén 50 éve megalapított Honvéd Szondi György Sportegyesület lesz a házi gazdája és fő rendezője. A tervezett programokat együttműködve a honvéd sportegyesületekkel fogjuk végrehajtani. A rendszeres és szervezett sportolási feltételek kielégítése céljára tisztelettel ajánlom a kedves Olvasó figyelmébe a kiadványban közreadott honvéd egyesületeket. Tudni kell, hogy a Magyar Honvédség szabadidős sportfeltételek biztosításának az egyedüli letéteményesei a honvéd egyesületek. Meggyőződésem, hogy a versenyzésnek legyen az amatőr szintű élményekben gazdag, önbizalmat erősítő, képességeink határait és korlátait megmutató fontos szerepe van életünkben. A versenyen nyújtott teljesítmény kiváló mérő- és motiváló eszköz mindenki számára, ezért csak ajánlani tudom a jelen kiadványban közreadott versenyeken való részvételt és a honvéd egyesületekben való sportolást. Bízom benne, hogy a közreadott versenyek sokak számára segítség lesz a évi sportolás megtervezésében. A sportnaptár felépítése követi az elmúlt évek megjelenési formáját és a versenyek, programok havi bontásban, a legfontosabb adatok közreadásával vannak megjelentetve. A jelen kiadványban közreadott verseny(ek) időpontja változhat, ezért a rendezvény előtt keresse az adott program versenykiírását, amit minden esetben megtalál a honlapon. Farkas László HOSOSZ elnök 3

4 A kiadványban használt jelölések (piktogramok): 1. MH sportbajnokságok Jelölésük: **** (csillagok) A csillaggal jelölt bajnokságok a HVK kiképzési terve szerinti, kötelezően előírt katonai versenyek, amelyek az alábbiak: **** MH Mezei Futóbajnokság **** MH Lőbajnokság **** MH Katonai Háromtusa **** MH Járőrbajnokság 2. HOSOSZ szabadidős amatőr sportversenyek 2./1. Katonai jellegű rendezvények Jelölésük: % (serleg) Ezzel a piktogrammal jelölt versenyeken nyújtott és jegyzőkönyvezett teljesítmények, eredmények beszámíthatóak a Katonai Tízpróba versenybe. 2./2. MH amatőr sportbajnokságok és versenyek Jelölésük: & (érem) Az éremmel jelölt versenyek közül egy bajnokság eredménye beszámítható a Katonai Tízpróba versenybe. 5. Katonai Tízpróba Jelölésük: KT 1. Fekvőtámaszban karhajlítás-nyújtás 2. Hanyattfekvésből felülés m futás gyakorló öltözetben 4. Kézigránát hajítás (KHT szabályai szerint) 5. Gépkarabély lövészet (MH Lőbajnokság szabályai szerint) 6. MH Amatőr Túlélő Futóbajnokság 7. Akadálypálya es Kihívása, Bocskai Portya, Szent László Menet 9. Úszás 10. Szabadon választott MH Amatőr Sportbajnokság évi sportprogramok MH Sportbajnokságok **** MH Mezei Futóbajnokság **** MH Lőbajnokság **** MH Katonai Háromtusa **** MH Járőrbajnokság 2./3. Országos szintű, bárki számára hozzáférhető szabadidős rendezvények Jelölésük: (emléklap) 2./4. Honvédelmi versenyek Jelölésük: O (zászló) 3. Helyi, nyílt sportversenyek Jelölésük: U (szócső) 4. Honvédelmi Kötelék programok Jelölésük: (embercsoport) 4

5 MH amatőr sportbajnokságok és versenyek Katonai jellegű rendezvények % 54-es Kihívás % Szent László Menet % Bocskai Portya % MH Túlélőfutás % MH Akadálypálya & MH Síbajnokság, & MH Kézitusa bajnokság, & MH Utcai Futóbajnokság, (Balaton Szupermaraton NATO futás), & MH Kispályás Labdarúgó bajnokság, & MH Teniszbajnokság, & MH Tájékozódási Futóbajnokság, & MH Tollaslabda bajnokság, & MH Röplabda bajnokság, & MH Úszó bajnokság, & MH Lőbajnokság Sportversenyek U Egyesületek által szervezett versenyek, programok (lásd a naptárban) Honvédelmi Kötelék programok Megyei és hét régióba tervezett Haditorna versenyek (tavaszi és őszi fordulók) Honvéd Sportválasztó Nap A versenyek hivatalos támogatója Országos szintű szabadidős rendezvények Tekerj a sereggel! kerékpártúra Balaton-átúszás (Úszó Erőd) HOSOSZ Sportnap HASE 20 km-es Teljesítménytúra Honvédelmi versenyek O Honvédelmi versenyek, programok Tervezett helyszínek: Pécs, Nyíregyháza, Szolnok, Eger, Székesfehérvár, Pápa, Tapolca, Taszár, Pákozd. Legyen Ön is tagja honvéd sportegyesületnek! NE FELEJTSE! ADÓJA 1%-VAL ÖN IS TÁMOGATHATJA A HONVÉD SPORTEGYESÜLETEKET és a HOSOSZ-t! Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége adószáma:

6 Általános tájékoztatás A honvédelmi ágazat ellátási körébe tartozók számára 2014-ben az utcai futóversenyek közül a HO- SOSZ az alábbi versenyeket támogatja: HONVÉDELMI KÖTELÉK Híd a honvédséghez! > Balaton Szupermaraton, ami egyben & MH amatőr futóbajnokság csapat verseny. > Budapest Futófesztivál keretében & NATO futás ( 10 km-es egyéni). Figyelem: Bécs Pozsony Budapest Ultramaraton futóversenyen való részvétel HM sportpályázati- és egyesületi támogatással vehető igénybe. Honvédelmi Minisztérium a honvédelem és a sport közös érdekeit szolgálva 2013-ban életre hívta a Honvédelmi Kötelék programot. A program kiemelt rendezvényei HADITORNA versenyek Honvéd Sportválasztó Nap A Honvédelmi Kötelék program a HM Miniszteri Kabinet Honvédelmi Kötelék Program Iroda szervezeti struktúrájában működik. Vezető: Dr. Lacsny Márton. Iroda elérhetősége: városi ( (1) , HM (: , vagy hm. minkab.hkpi@hm.gov. hu. Címe: Budapest, Balaton utca Posta cím: 1885 Budapest Pf.: 25. Önkéntes tartalékos(ok) Eplényi sípálya A HM ellátási körébe tartozók részére az eplényi sípálya 50%-os kedvezménnyel vehető igénybe. A kedvezmény jegy és bérlet vásárlására terjed ki. A kedvezmény kizárólag azok számára biztosított, akik rendelkeznek érvényes HM által kiállított munkaviszonyt és jogállást igazoló arcképes igazolványnyal, amit az igénybevételkor be kell mutatni. Figyelem: Jegy- és bérlet ára és általános információ(k) a honlapon megtekinthető. HOSOSZ együttműködve tagszervezeteivel az önkéntes tartalékos állomány számára a rendelkezésre állás- és a tényleges katonai szolgálat teljesítése időszakában sportolási lehetőséget kínál a honvéd sportegyesületekben. Figyelem, jó ha tudja! Az önkéntes tartalékos állomány a ****-al jelölt MH Sportbajnokságokon kizárólag a tényleges katonai szolgálat teljesítése alatt vehet részt! 6

7 Katonai tízpróba A Katonai Tízpróba (továbbiakban: KT) a Honvéd Vezérkar Kiképzési Csoportfőnökség kezdeményezésére 2013-ban került életre hívásra. A versenyen aktív hivatásos-, szerződéses-, és tartalékos katonák indulhatnak! A verseny célja: az állomány rendszeres sportolásra történő motiválása, a sportteljesítmények elismerése, a katonai sportok népszerűsítése, a fizikai állapotfelmérések jelentőségének növelése és a katonák közötti versengés erősítése. Nevezés: KT versenyre kizárólag önként jelentkezés alapján, az adott katonai szervezet testnevelő tisztje (megbízott testnevelő) útján elektronikusan az eleki.zoltan@hm.gov.hu címen lehet. A nevezés tartalmazza a versenyző nevét, rendfokozatát, szolgálati helyét. Nevezési határidő: március 01-ig! Tervezett versenyszámok: F Fekvőtámaszban karhajlítás-nyújtás. Végrehajtása az előírt fizikai állapotfelmérés során történik. F Hanyattfekvésből felülés. Végrehajtása az előírt fizikai állapotfelmérés során történik. F 3000 m futás gyakorló öltözetben. Végrehajtása az MH Mezei Futóbajnokság során történik. F Kézigránát hajítás (KHT szabályai szerint). Végrehajtása az MH Katonai Háromtusa bajnokság során történik. F Gépkarabély lövészet (MH Lőbajnokság szabályai szerint). Végrehajtása az MH Lőbajnokság során történik. F MH Amatőr Túlélő Futóbajnokság Végrehajtása az MH Amatőr Túlélő Futóbajnokság során történik. F Akadálypálya. Végrehajtása a Nemzeti Közszolgálati Egyetem akadálypályán, a rendező versenykiírása szerinti időpontban történik. F 54-es Kihívása, Bocskai Portya, Szent László Menet. Teljesíteni e három különböző rendezvényen lehet, de csak egy számít. F úszás. Végrehajtása az MH Amatőr Úszóbajnokság 400 m-es gyorsúszás versenyszám során történik. F Szabadon választható MH amatőr sportbajnokságok & MH Síbajnokság, & MH Kézitusa bajnokság, & MH Utcai Futóbajnokság (Balaton Szupermaraton, NATO futás), & MH Kispályás Labdarúgó bajnokság, & MH Akadálypálya & MH Teniszbajnokság, & MH Tájékozódási Futóbajnokság, & MH Tollaslabda bajnokság, & MH Röplabda bajnokság, & MH Úszó bajnokság, & MH Lőbajnokság. A felsorolt bajnokság közül csak egy fog számítani! Jó ha tudja, hogy a KT értékelése hiteles jegyzőkönyvek alapján történik és csak az az eredmény kerül figyelembe vételre, ahol az adott versenyen a résztvevők száma legalább NÉGY fő. Értékelés az alábbi két kategóriában történik: > legjobb férfi katona sportoló, > legjobb női katona sportoló Díjazás: Honvéd vezérkar főnök által adományozott díj, tablókép és riport a honvedelem.hu sportrovatában. Legyen Ön a legsokoldalúbb katonanő és katona férfi a katonai sportok területén! 7

8 2014. évi programok JANUÁR U Zemplén 700-as csúcsain teljesítmény túra (egész évben) Rendező: HBS Szervező: Dr. Egri Kiss Tibor nyá. Alezredes : grikisti@fre .hu Igazoló füzet megrendelhető a fenti címen! január U Évadnyitó Lőverseny (pi., pu.) Helye: Szentendre Rendező: Honvéd Kossuth Lövész Klub Információ: Fodor László : FEBRUÁR február 06. U Székesfehérvár helyőrségi úszóverseny Helye:Székesfehérvár helyőrség, Sportcentrum uszoda Információ: Böröcz Tiborné fhdgy. : , HM: február 07. U 4 évszak Szondi póker verseny első forduló Helye: Székesfehérvár, Gyár út 23, Royal Flush Póker Klub ( : február 09. U Hercules kistársasági tenisztorna Helye: Budapest Rendező: Hercules Fiai Honvéd SE Információ: Máté Imre nyá. alez. Å: február 13. U Helyőrségi darts (soft) bajnokság Helye: Székesfehérvár, helyőrségi Sportcentrum, tornaterem : február U Felmérő lőverseny Helye: Szentendre Rendező: Honvéd Kossuth Lövész Klub Információ: Fodor László : február 22. U NATO beszállítók fedettpályás tenisztorna Helye: Budapest Rendező: Hercules Fiai Honvéd SE Információ: Máté Imre nyá. alez. : február U MonotonMan triatlon Helye: Székesfehérvár, MH ÖHP Rendező: IRONTEAM Szabadidő és Tömegsport Egyesület Közreműködő szervező: Honvéd Szondi György SE Információ: Szentes László nyá. ezds. : február 23. U XI. Tatai Tankodrom Terepfutás Helye: Tata, Bakodi tó Rendező: Tatai Tömegsport és Tájfutó HSE Információ: Róth Balázs szds. :

9 február 27. & MH Amatőr Síbajnokság Helye: Eplény Rendező: HOSOSZ Szervező: Veszprémi Honvéd SE Információ: Vass Tibor szds. : február U 1600 m-es Proshooting meghívásos lövészverseny Helye: Szomód, Honvédségi lőtér Rendező: TTT-HSE, Klapka Proshooting Szakosztály Információ: Debreceni Tibor zls. : február U Meghívásos kispályás labdarúgó-bajnokság Rendező: HOSOSZ Információ: Farkas László nyá. alez. : február 27. & MH I. Kinizsi Közelharc Kupa Helye: MH Altiszti Akadémia, Szentendre Rendező: Szentendrei Kinizsi Honvéd SE Nevezés zagyva.sandor84@gmail.com MH outlook: Zagyva Sándor hadnagy : Fax: , vagy MÁRCIUS március 01. U Terepfutó verseny 15 és 30 km Helye : Tapolca Rendező:Tapolcai Honvéd SE Információ: Domán Gábor nyá. szds. : március 04. U Helyőrségi asztalitenisz bajnokság Helye: Székesfehérvár, Helyőrségi Sportcentrum, tornaterem : , és Böröcz Tiborné szds. : HM mobil: február 22. U Honvéd Cross Nyílt Egyéni Verseny Helye: Veszprém Rendező: Veszprémi Honvéd SE Információ: Vass Tibor szds. : március 08. U Nőnapi túra Helye: Pilis Rendező: Honvéd Aurora SE Információ: Cuczka Árpád :

10 március 07. U MH Aquatlonbajnokság Helye: MH Altiszti Akadémia, Szentendre Rendező: Szentendrei Kinizsi Honvéd SE Információ: Szöllősi Ferenc : március 14. U SZONDI póker verseny Helye: Székesfehérvár, Gyár út 23, Royal Flush Póker Klub ( Rendező: H Szondi György SE Információ: Kékesi Mihály nyá. alez, : , március 15. U Szabadság Kupa évadnyitó horgászverseny Helye: Szentes, Fódi tó Rendező: Honvéd Rákóczi SE Információ: Körmendi József : március 15. U Tavasz Kupa regionális rangsoroló tájfutó verseny Helye: Nyíregyháza térsége Rendező: Honvéd Bottyán J SE Információ: Kovács András : kovacsocsi78@vipmail.hu március & Balaton Szupermaraton MH amatőr utcai futóbajnokság Rendező: BSI Közreműködő: HOSOSZ Információ: Farkas László nyá. alez. : március U Szentendrei Kupa I. (pu.,pi.,f.cél, íj, f. lőpor) Helye: Szentendre Rendező: Honvéd Kossuth Lövész Klub Információ: Fodor László : március 22. U Tarcal kerékpáros verseny Helye: Tarcal Rendező: Nagy Gábor : gabitrial@gabitrial.hu március 27. U Tollaslabda Kinizsi Kupa Helye: Szentendre, MH Altiszti Akadémia Rendező: Szentendrei Kinizsi Honvéd SE Információ: Vura Zsolt : , vagy : március 31. HOSOSZ KÖZGYŰLÉS Helye: Budapest, Dózsa György út 53. Információ: Farkas László nyá. alez. :

11 március U Hadtörténelmi emlékfutás Helye: Székesfehérvár-Pákozd : március U Szondi JUBILEUMI darts (soft) bajnokság Helye: Székesfehérvár, helyőrség sportcentrum, tornaterem Rendező: H Szondi György SE : , és Böröcz Tiborné szds. :HM mobil: március Somogy megyei Haditorna Verseny Helye: Taszár, HSE sportpálya Rendező: Toborzó- és érdekvédelmi központ (4. TÉK) Információ: Dr. Lacsny Márton HKPI : ; + 36 (30 ) hm.hkpi@hm.gov.hu április 07-től ( október 11.-ig) U Egri Honvéd városi kispályás labdarúgó-bajnokság Helye: Eger Rendező: Egri Honvéd SE Információ: Szicsák István nyá. őrgy. : április 11. Szentes helyőrség kispályás labdarúgó-torna Helye: Szentes, laktanya sportpálya Rendező: Honvéd Rákóczi SE Információ: Lőrincz Gábor nyá. őrgy. : április 12. U Nyíri tekeverseny Helye: Nyíregyháza Rendező: Nyíri Honvéd Egyesület Információ: Tóth Sándor nyá. ezds. : április 17. **** MH Mezei Futóbajnokság Helye: Veszprém ÁPRILIS április 02. U Budapest helyőrségi kispályás labdarúgóbajnokság Helye: Budapest, Kövér Lajos utca 5-7. sz. Rendező: Honvéd Aurora SE Információ: Sikesdi László nyá. ezds. : április 5. U Egyesületi horgászverseny Helye: Nyíregyháza-Oros Rendező: Nyíri Honvéd Egyesület Információ: Tóth Sándor nyá. ezds. Å: április U Tavasz Kupa (pu., pi., f. cél) Helye: Szentendre Rendező: Honvéd Kossuth Lövész Klub Információ: Fodor László :

12 április 22. U Helyőrségi tollaslabda verseny Helye: Székesfehérvár, Árpád SZKI : , és Böröcz Tiborné szds. :HM , :mobil: Meghívásos április 24. U Székesfehérvár helyőrség légpuska lőverseny Helye: Székesfehérvár : és Böröcz Tiborné szds. :HM mobil, : Meghívásos április 27. U Tapolca Félmaraton Futóverseny Helye: Tapolca Rendező: Tapolcai Honvéd SE Információ: Domán Gábor nyá. szds. : domangabor60@fre .hu április 30 - május 04-ig U Bodrog ártéri vízi túra Rendező: Honvéd Bottyán János SE Információ: Dr. Egri Kiss nyá. alez. : grikisti@fre .hu Jelentkezés ig április U Szondi György JUBILEUMI vitézi torna Helye: Székesfehérvár, Vitéz faragó mező (Béla út és Fiskális út sarkán lévő nyílt terület) Rendező: H Szondi György SE Információ: Vidermann Csaba : április U Társasági golf verseny Helye: Budapest Rendező: Hercules Fiai Honvéd SE Információ: Máté Imre nyá. alez. : április U Harcosok Futása (Fighters Run) Helye: Békéscsaba, Póstelek Kapcsolat: fightersrun@gmail.com Információ: Farkas László nyá. alez. : O HONVÉDELMI VERSENYEK április O Ifjúsági honvédelmi verseny Helye: Székesfehérvár, Alba Regia laktanya : április 18. O IV. Összetett lövészverseny középiskolások részére. Helye: Eger Rendező: Egri Honvéd SE Információ: Szicsák István nyá. őrgy. :

13 HONVÉDELMI KÖTELÉKPROGRAMOK április 09. Fejér megyei Haditorna Verseny Helye: Katonai Emlékpark Pákozd vagy Árpád Szakképző Iskola Székesfehérvár (katonai akadálypálya) Rendező: MH HKNYP 3. KIK és MH ÖHP alárendelt szervezetei Információ: Dr. Lacsny Márton HKPI : ; + 36 (30 ) hm.hkpi@hm.gov.hu április 16. Borsod Abaúj-Zemplén megyei Haditorna Verseny Helye: Miskolc Avas Sportcentrum Rendező: MH HKNYP 4. KIÉI és MH 5. Bocskai István LDD Debrecen Információ: Dr. Lacsny Márton HKPI : ; + 36 (30) hm.hkpi@hm.gov.hu április 16. Vas megyei Haditorna Verseny Helye: Szombathely Rendező: MH HKNYP 11. KIÉI Információ: Dr. Lacsny Márton HKPI : ; +36 (30) hm.hkpi@hm.gov.hu április 16. Budapest Haditorna Verseny Helye: Később kerül kijeleölésre Rendező: MH HKNYP 1. KIK Információ: Dr. Lacsny Márton HKPI : ; +36 (30) hm.hkpi@hm.gov.hu április 19. Baranya megyei Haditorna Verseny Helye: Malomvölgyi Parkerdő Rendező: MH HKNYP 7. KIÉI Információ: Dr. Lacsny Márton HKPI : ; + 36 (30) hm.hkpi@hm.gov.hu április 23. Pest megyei Haditorna Verseny Helye: Később kerül kijelölésre Rendező: MH HKNYP 1. KIK Információ: Dr. Lacsny Márton HKPI : ; +36 (30) hm.hkpi@hm.gov.hu április 23. Győr-Moson-Sopron megyei Haditorna Verseny Helye: Győr, MH 12. ALRE Rendező: MH HKNYP 8. KIÉI, MH 12. ALRE Információ: Dr. Lacsny Márton HKPI : ; +36 (30) hm.hkpi@hm.gov.hu 13

14 április 30. Hajdú-Bihar megyei Haditorna Verseny Helye: Debrecen Rendező: MH HKNYP 2. KIK, MH 5. B.I.LDD Információ: Dr. Lacsny Márton HKPI : ; +36 (30) hm.hkpi@hm.gov.hu április 30. Csongrád megyei Haditorna Verseny Helye: Szeged, MH HKNYP 2. Toborzó és Érdekvédelmi Központ (Szeged, dr. Boros J.u.5.) Rendező: MH HKNYP 2. TÉK Szeged Információ: Dr. Lacsny Márton HKPI : ; +36 (30) hm.hkpi@hm.gov.hu április Békés megyei Haditorna Verseny Helye: Békéscsabai repülőtér, vagy a Pósteleki Turisztikai Központ Rendező: MATASZ Békés megyei Szervezete Információ: Dr. Lacsny Márton HKPI : ; +36 (30) hm.hkpi@hm.gov.hu április Komárom-Esztergom megyei Haditorna Verseny Helye: MH 25. KGY LDD sporttelepe Rendező: MH HKNYP 9. KIK, 3. KIK, 10. KIÉI. Információ: Dr. Lacsny Márton HKPI : ; + 36 (30 ) hm.hkpi@hm.gov.hu április Zala megyei Haditorna Verseny Helye: Csécsi Arborétum vagy Alsóerdei sportpálya és környéke Rendező: MH HKNYP 12. KIÉI Információ: Dr. Lacsny Márton HKPI : ; + 36 (30 ) hm.hkpi@hm.gov.hu április Bács megyei Haditorna Verseny Helye: Később kerül kijelölésre Rendező: MH HKNYP Információ: Dr. Lacsny Márton HKPI : ; + 36 (30) hm.hkpi@hm.gov.hu április Heves megyei Honvédelmi Erőpróba Verseny Helye: Később kerül kijeleölésre Rendező: MH HKNYP Információ: Dr. Lacsny Márton HKPI : ; +36 (30) hm.hkpi@hm.gov.hu április Nógrád megyei Haditorna Verseny Helye: Karancsberény Rendező: MH HKNYP 3. KIÉI Információ: Dr. Lacsny Márton HKPI : ; + 36 (30 ) hm.hkpi@hm.gov.hu április Tolna megyei Haditorna Verseny Helye: Szekszárd Sportpálya, Simontornya Lőtér, MH 54.VP LTEE, RKR SZD Medina laktanya Rendező: MH HKNYP Információ: Dr. Lacsny Márton HKPI : ; + 36 (30 ) hm.hkpi@hm.gov.hu 14

15 április Jász-Nagykun- Szolnok megyei Haditorna Verseny Helye: MH 86. SZHB vagy MH BTKK vagy sportrepülőtér (létszámtól függ) Rendező: MH 86 SZHB, Sportcentrum Nonprofit Kft. Információ: Dr. Lacsny Márton HKPI : ; + 36 (30 ) hm.hkpi@hm.gov.hu MÁJUS május 03. U Kinizsi Futás Helye: Szentendre Rendező: Szentendrei Kinizsi Honvéd SE Információ: Vura Zsolt nyá. őrgy. : május 08. U Székesfehérvár helyőrségi kispályás labdarúgó-bajnokság Helye: Székesfehérvár : , Böröcz Tiborné szds. : , HM: Fax: május 09. U 4 évszak Négy Szondi Póker Verseny Helye: Székesfehérvár : , Böröcz Tiborné szds. : , HM: Fax: május10. U Kinizsi labdarúgó Kupa Helye: Szentendre, MH Altiszti Akadémia Rendező: Szentendrei Kinizsi Honvéd SE Információ: Vura Zsolt : , vagy : május 17. U Kézi Hajtású hajók Napja Országos Vízitúra Evezős Túraverseny és Teljesítménytúra Helye: Budapest, Óbuda-Békásmegyer, Pünkösdfürdő, Királyok útja 225. Információ: Pobori Krisztián : május17. U Honvédelmi emlék- és teljesítménytúra Helye: Pilis Rendező: Szentendrei Kinizsi Honvéd SE Információ: Kobzos Csaba : május 22. U Székesfehérvár helyőrségi háromtusa verseny Helye: Székesfehérvár : , Böröcz Tiborné szds. : , HM: Fax: május U Kinizsi Pál Kupa (lőverseny) Helye: Szentendre Rendező: Honvéd Kossuth Lövész klub Információ: Fodor László : május U Rákóczi Kupa Air Soft játék Helye: Felgyő Rendező: Honvéd Rákóczi SE Információ: Nagy Árpád :

16 május U Honvéd Kupa tájfutó verseny Helye: Zánka Rendező: Veszprémi Honvéd SE Információ: Vass Tibor szds. : május & MH Amatőr Tenisz Bajnokság Rendező egyesület nevét és az esemény helyét, pontos idejét a honlapon adjuk közre! május Jubileumi NATO futás Helye: Magyarország Rendező: HOSOSZ Információ: Farkas László nyá. alez. Az útvonal véglegesítése év február végén történik. május U Társasági golf verseny Helye: Budapest Rendező: Hercules Fiai Honvéd SE Információ: Máté Imre nyá. alez. : május vagy Tekerj a sereggel! Kerékpártúra a Balaton körül Helye: Balaton () Rendező: HOSOSZ Információ: Farkas László nyá. alez. : Jelentkezés: tekerjasereggel@hm.gov.hu Nevezési cím április 01-től kerül aktivizálásra! május U Meghívásos kispályás labdarúgó-bajnokság (első forduló) Rendező: HOSOSZ Információ: Farkas László nyá. alez. : május 10. U Amatőr Honvéd Kupa sakkverseny Rendező: Honvéd Budai SE Információ: Demjén Attila alez. : , HM demjen.attila@hm.gov. hu 16

17 O HONVÉDELMI VERSENYEK május 09. O Szabolcsi honvédek nyomában regionális ifjúsági sportverseny Helye: Baktalórántháza Rendező: Nyíri Honvéd Egyesület Információ: Tóth Sándor nyá. ezds. : , május O Honvédelmi Sportnap Helye: Taszár Rendező: Taszár Honvéd SE Információ: Runa György nyá. őrgy. : taszarhse@yahoo.com május O Honvédelmi verseny Helye: Pécs Rendező: Pécsi Honvéd SE Információ: Pintér Tibor nyá. alez. : JÚNIUS május 16. O Honvédelmi verseny Heves megyei döntő középfokú oktatási intézmények részére. Helye: Eger Rendező: Egri Honvéd SE Információ: Szicsák István nyá. őrgy. : május 21. O Honvédelmi Járőrbajnokság (általános és középiskolák részére) Helye: Tapolca és környéke Rendező: Tapolcai Honvéd SE Információ: Domán Gábor nyá. szds. : május 30. O Hazámat szolgálom ifjúsági honvédelmi verseny Helye: Székesfehérvár, Árpád Szakképző Iskola : NYÁRI TÁBOR(-OK) A Budapesti Honvéd Sportegyesület június 16. augusztus 31. között napközis, sportági (úszás, atlétika, öttusa, kosárlabda, torna) tábort szervez az egyesület Budapest, Dózsa György út 53. sz. alatti létesítményében. További információ: honlapon. A Katonai Emlékpark Pákozd honvédelmi és hagyományőrző tábort szervez. Információ: Oláh László nyá. alez. : Tájékoztatjuk a Tisztelt Szülőket, hogy nyári táboroztatás vonatkozásában keressék a jelen naptárban szereplő honvéd sportegyesületeket. A Honvédelmi Programiroda külön terv alapján speciális honvédelmi tábort szervez nyáron. június 06. MH IV. SZONDI amatőr történelmi íjászverseny Helye: Székesfehérvár, Alba Regia laktanya Rendező: H Szondi György SE Információ: Szakácsi István alez. : HM , mobil:

18 június 07. U Évadnyitó mini triatlon verseny Helye: Szentes, Sportuszoda Rendező: Honvéd Rákóczi SE Információ: Lőrincz Gábor nyá. őrgy. : június 07. U VIII. Tatai tradicionális íjászverseny Helye: Tata Rendező: Tatai Tájfutó és Tömegsport HSE Információ: Mészáros Károly nyá. alez. : június 07. U Regionális tekeverseny Helye: Nyíregyháza Rendező: Nyíri Honvéd Egyesület Információ: Tóth Sándor nyá. ezds. : június U Rákóczi Kupa 24 órás horgászverseny Helye: Felgyő Rendező: Honvéd Rákóczi SE Információ: Körmendi József : június 08. U Hernád vízi túra Rendező: Honvéd Bottyán J SE Információ: Dr. Egri Kiss Tibor nyá. alez. : grikisti@fre .hu Útvonal: Hernádszurdok Kisladna Kassa és a magyar szakasz (125 fkm) Csak tapasztalt vízi túrázóknak június U Rákóczi huszárok motoros találkozó Helye:Felgyő Rendező: Honvéd Rákóczi SE (Kállai Ernő) Információ: Lőrincz Gábor nyá. őrgy. : június 14. U Családi sportnap Helye: Eger Rendező: Egri Honvéd SE Információ: Szicsák István nyá. őrgy. : június 15. U IX. Kész István Tájfutó Emlékverseny Helye: Tata Rendező: Tatai Tömegsport és Tájfutó HSE Információ: Mészáros Károly nyá. alez. : június **** MH Lőbajnokság Helye: Izbég, MH AA június U Szentendre Kupa Lőverseny II. Helye: Szentendre Rendező: Honvéd Kossuth Lövész Klub Információ: Fodor László :

19 június & IV. MH katonai túlélőfutó bajnokság (SURVIVAL RUN) Helye: Pápa, Bázisrepülőtér Rendező: Honvéd Ezüst Nyíl SE Információ: Bíró András szds. : június 26. U V. Szentgyörgyi Légicsata szituációs pisztoly lőverseny Helye: Kecskemét Rendező: Kecskeméti Honvéd SE és az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis Kecskemét Információ: Nagy Mátyás őrgy. : június 27. U 3. Nagy távolságú Proshooting Kupa lövészverseny Helye: Szomód, Honvédségi lőtér Rendező: TTT-HSE, Klapka Proshooting Szakosztály Információ: Debreceni Tibor zls. : június 28. U XIII. HASE Közelharc Kézitusa Verseny Helye: Budapest, Tüzér utca. Rendező: Honvéd Aurora SE Információ: Dr. Zöllei Zoltán nyá. alez. : június U Szondi JUBILEUMI evezős ergométer verseny Helye: Székesfehérvár, Helyőrségi Sportcentrum, tornaterem Információ: Kékesi Mihály nyá. alez,: : , és Böröcz Tiborné szds. : HM mobil: június % MH amatőr akadálypálya egyéni- és váltó verseny Helye: Budapest (NKE) Rendező: Honvéd Zrínyi SE Információ: Bánszki Gábor alez. : június & MH Kispályás Labdarúgó-bajnokság Helye: Budapest, Bozsik Stadion Rendező: HOSOSZ, Honvéd Sas-hegy SE Házigazda: Budapest Honvéd FC Információ: Bartha László ezds. : június % évi Szent László Menet Helye: Tata és környéke Rendező: Tatai Tömegsport és Tájfutó HSE Információ: Róth Balázs szds. :

20 június Tóth Ágoston (lövésznapi) tájfutó emlékverseny Helye: Debrecen Rendező: Debreceni Honvéd SE Információ: Garda Árpád nyá. szds. : JÚLIUS július U Szamos vízi túra Helye: Csenger-Rápolt-Gergelyugornya (60 fkm) Információ: Dr. Egri Kiss Tibor nyá. alez. : grikisti@fre .hu O HONVÉDELMI VERSENYEK június 06 O Honvédelmi járőrverseny általános iskolák 7-8 osztályosai részére Helye: Eger Rendező: Egri Honvéd SE Információ: Szicsák István nyá. őrgy. : HONVÉDELMI KÖTELÉKPROGRAMOK június 07. Honvéd Sportválasztó Nap Helye: Budapest Rendező: HM Sportszövetségek HOSOSZ Információ: Dr. Lacsny Márton : július 05 Balaton-átúszás ÚSZÓ ERŐD Helye: Révfülöp - Balatonboglár () Információ: Farkas László nyá. alez. : Nevezés: uszoerod@hm.gov.hu Nevezés június 01 június30-ig Tartaléknapok: július 6, 12, 13, 19, 20. július 07. U HAAS Tatai maraton váltó Helye: Tata, Építők parkja Rendező: TTT-HSE Információ: Róth Balázs szds. : július % MH 54 es kihívás Helye: Veszprém és környéke Rendező: Veszprémi Honvéd SE Információ: Vass Tibor szds. :

21 július25. U Budai II. László labdarúgó-emléktorna Helye: Szentendre Rendező: Szentendrei Kinizsi Honvéd SE Információ: Vura Zsolt : , vagy : július U Kossuth Kupa Lőverseny Helye: Szentendre Rendező: Honvéd Kossuth Lövész Klub Információ: Fodor László : július 23 augusztus 02. U NEMZETKÖZI TISZA TÚRA Információ: Dr. Egri Kiss Tibor nyá. alez. : tirpakturista@tirpakturista.hu. Útvonal: Bustyaháza-Tiszabecs-Vásárosnamény- Záhony-Vencsellő-Tokaj (240 fkm) Érvényes útlevél szükséges! AUGUSZTUS augusztus U Túr környezetvédelmi vízi túra Helye: Túr folyó Rendező: Honvéd Bottyán János SE Információ: Kovács András : Weblap: augusztus 03. U Kinizsi lábtenisz Kupa Helye: Szentendre,MH Altiszti Akadémia Rendező: Szentendrei Kinizsi Honvéd SE Információ: Lepsényi Boglárka : augusztus 03. U Kinizsi Kupa terep bringa Helye: Szentendre, MH Altiszti Akadémia Rendező: Szentendrei Kinizsi Honvéd SE Információ: Szöllősi Ferenc : augusztus U MH Amatőr Sprint távú triatlon bajnokság Helye:Kaposvár Szervező, közreműködő: Honvéd Rákóczi SE Információ: Farkas László nyá. alez. : és augusztus 22. U Honvéd Kupa Nemzetközi Atlétikai verseny Helye: Budapest, Dózsa György út 53 (BHSE) Rendező: Bp.-i Honvéd SE Atlétikai Szakosztály Információ: Tatár István : augusztus U Pest Megyei lőbajnokság Helye: Szentendre Rendező: Honvéd Kossuth Lövész Klub Információ: Fodor László : augusztus 23. U X. Egri Honvéd Kupa kispályás labdarúgótorna Helye: Eger Rendező: Egri Honvéd SE Információ: Szicsák István nyá. őrgy. :

22 augusztus 23. U Aranyhomok Kupa strandröplabda verseny Helye: Kiskunfélegyháza Rendező: Kiskunfélegyházi Testedzők Köre Információ: Ónodi László nyá. alez. : augusztus 29. & Honvéd Sportegyesületek Országos Sportnap Helye: Székesfehérvár Rendező: HOSOSZ Honvéd Szondi SE Információ: Farkas László nyá. alez. : és Szentes László nyá. ezds. : Önkéntes Védelmi Tartalékos (ÖVT) Fegyveres biztonsági őr munkakörben a honvédség kijelölt objektumainak őrzés-védelmi feladatait látja el. Önkéntes Műveleti Tartalékos (ÖMT) Katonai szervezetnél, határozott időre kötött, katonai beosztás, amit behívás útján kell teljesíteni. augusztus U Proshooting Steel Challange kupa lövészverseny Helye: Szomód, Honvédségi lőtér Rendező: TTT-HSE, Klapka Proshooting Szakosztály Információ: Debreceni Tibor zls. : Önkéntes tartalékos katona sportolási és versenyzési lehetősége A Magyar Honvédség tartalékos rendszerében megkülönböztetünk önkéntes védelmi, önkéntes műveleti és címzetes tartalékost. Ez utóbbi jogi kategóriába tartozó személyek feltöltése külön szabály szerint történik. Ki lehet tartalékos katona? ÖVT és ÖMT-nak jelentkezhet minden nagykorú magyarországi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár. Jelentkezni az MH toborzó rendszeren keresztül lehet. A tartalékos katonával szemben támasztott fizikai követelményeknek történő megfelelés igényel egy alap testi fizikai képességet, amit elsősorban a sport útján lehet megszerezni. Mivel a tartalékos állomány elsősorban szabadidejében tudja fejleszteni fizikai képességeit, ezért a honvéd sportegyesületek nyitottak számukra. Érdeklődés esetén keresse a jelen sportnaptárban szereplő egyesületeket. SZEPTEMBER szeptember 04. U Székesfehérvár helyőrség mezei futóverseny Helye: Székesfehérvár, Bregyó köz, Sportcentrum : , Böröcz Tiborné szds. : , HM:

23 szeptember 05. U 4 évszak Négy Szondi Póker Verseny (3. forduló) Helye: Székesfehérvár : , Böröcz Tiborné szds. : , HM: Fax: szeptember 06. & MH amatőr tájfutó-bajnokság és Tapolca Kupa Helye: MH Balatonkenesei Rekreációs Központ Rendező: HOSOSZ Szervező: Tapolcai Honvéd SE Információ: Domán Gábor nyá. szds. : / domangabor60@fre .hu szeptember 09. U Kőhegy futás Helye: Kőhegy futás Rendező: Szentendrei Kinizsi Honvéd SE Információ: Csincsi Brigitta : szeptember 13. U Egyesületi tájékozódási futóverseny Helye: Nyíregyháza Rendező: Nyíri Honvéd Egyesület Szervező: Nyíri Honvéd Egyesület Információ: Tóth Sándor nyá. ezds. : szeptember % Bocskai Portya (40 és 70 km-es) Helye: Hortobágy-Hajdúhadház Rendező: Debreceni Honvéd SE Információ: Garda Árpád nyá. szds. : szeptember 14. U 12. Tatai Honvéd Kupa tájfutó verseny Helye: Tata környéke Rendező: TTT-HSE Információ: Mészáros Károly nyá. alez. : szeptember 20. U Egyesületi horgászverseny Helye: Nagykálló Rendező: Nyíri Honvéd Egyesület Információ: Tóth Sándor nyá. ezds. : szeptember 20. U MH amatőr arossfutás Helye: Csongrád Szentes Rendező: Honvéd Rákóczi SE Információ: Lőrincz Gábor nyá. őrgy. : szeptember 21. U Aurora 20 km-es teljesítménytúra Helye: Budai- hegyek Rendező: Honvéd Aurora SE Információ: Farkas László nyá. alez. : szeptember 21. vagy 26. Budapest Futófesztivál és NATO futás keretében & MH amatőr 10 km-es utcai futóbajnokság Helye: Budapest Rendező: Budapesti Atlétikai Szövetség Közreműködő: HOSOSZ Információ: Farkas László nyá. alez. :

24 szeptember 23. U Simonyi Óbester Toborzó Emlékfutás Helye: Hajdúnánás Debrecen Rendező: Debreceni Honvéd SE Információ: Garda Árpád nyá. szds. : szeptember **** MH Katonai Háromtusa Helye: Püspökszilágy szeptember U Szolnoki Repülőrajt futóverseny Helye: Szolnok, Szandai-rét (Sportreptér) Rendező: Szolnoki Honvéd SE Információ: Dr. Dunai Pál alez. : Szervező: Virág Zoltán hdgy. : szeptember U MTB maraton verseny és kerékpártúra Helye: Várpalota Információ: Farkas László nyá. alez. : szeptember 28. U I. TTT Családi sportválasztó nap (10 éves az egyesület) Helye: Tata, Fényes fasor, focipálya Rendező: TTT-HSE Információ: Mészáros Károly nyá. alez. : szeptember 28. U Szondi JUBILEUMI gyalogtúra Helye: Velencei hegység Információ: Balogh András : szeptember U Meghívásos kispályás labdarúgó-bajnokság Rendező: HOSOSZ Információ: Farkas László nyá. alez. : szeptember U MH amatőr erdei maraton és félmaraton verseny Helye: Debrecen Nagyerdő Szervező: Debreceni Honvéd SE Információ: Garda Árpád nyá. szds. : O HONVÉDELMI VERSENYEK szeptember 17. O Honvédelmi Ifjúsági Verseny Helye: Pápa, Bázisrepülőtér Rendező: Honvéd Ezüst Nyíl SE Információ: Bíró András szds. : szeptember 19. O Szabolcsi honvédek nyomában. megyei ifjúsági sportverseny Helye: Nyíregyháza-Múzeumfalu Rendező: Nyíri Honvéd Egyesület Szervező: Nyíri Honvéd Egyesület Információ: Tóth Sándor nyá. ezds. :

25 szeptember 26. O Országos honvédelmi verseny Helye: Pákozd Rendező: HOSOSZ Információ: Farkas László nyá. alez. : , Szentes László nyá. ezds. : A versenyekkel kapcsolatos információkat a 2014/2015-ös tanév kezdetén adjuk közre! szeptember O Ifjúsági sportnap Helye: Szolnok, Szandai-rét (Sportreptér) Rendező: Szolnoki Honvéd SE Információ: Dr. Dunai Pál alez. : Szervező: Virág Zoltán hdgy. : HONVÉDELMI KÖTELÉKPROGRAMOK A Honvédelmi Programiroda együttműködve a Magyar Honvédséggel és a civil szervezetekkel szeptemberétől folytatja a Haditorna Csapatversenyek szervezését. A versenyek év szeptemberétől év májusáig fognak tartani május hónapban kerül megrendezésre a II. országos Haditorna Csapatverseny. OKTÓBER október 02. U Székesfehérvár helyőrség sakkverseny Helye: Székesfehérvár Rendező: Honvéd György SE : , Böröcz Tiborné szds. : , HM: Fax: október 04. U Nyírségi Ősz Tájékozódási Futóverseny Helyszín: Nyíregyháza térsége Rendező: Honvéd Bottyán János SE Információ: Kovács András : Weblap: október 18 UHősök vére emlék, teljesítménytúra Helye: Szentendre Rendező: Szentendrei Kinizsi Honvéd SE Információ: Kobzos Csaba : október 11. U HOLEST Kupa lőverseny Helye: Szentendre Rendező: Honvéd Kossuth Lövész Klub Információ: Fodor László :

26 október 12. U Fülöp András CSULÓ Emlékverseny (Csuló és Balu emlékére) Helye: Tata, Tópart TTVE csónakház Rendező: TTT-HSE Információ: Róth Balázs szds. : október **** MH Járőrbajnokság Helye: Tata október 17. U Évadzáró kispályás labdarúgó torna Helye: Szentes, laktanya Rendező: Honvéd Rákóczi SE Információ: Lőrincz Gábor nyá. őrgy. : október Bécs Pozsony Budapest Ultramaraton Közreműködő: HOSOSZ Információ: Farkas László nyá. alez. : október 21. U Nyíregyháza helyőrség lőverseny Helye: Nyíregyháza, Városi Lőtér Rendező: Nyíri Honvéd SE Információ: Tóth Sándor nyá. ezds. : október 25. U Alkotmány Kupa sakkverseny Helye: Kiskunfélegyháza Rendező: Kiskunfélegyházi Testedzők Köre Információ: Tanács István : október 28 U Helyőrségi röplabda verseny Helye: Székesfehérvár, Árpád Szakképző Iskola Rendező: H Szondi György SE : , és Böröcz Tiborné szds. : +36 HM mobil: Meghívásos október U Szondi JUBILEUMI Pókerverseny Helye: Székesfehérvár, Gyár út 23, Royal Flush Póker Klub ( Rendező: Honvéd György SE : október U Haga Gizi Tenisztorna Helye: Budapest Rendező: Hercules Fiai Honvéd SE Információ: Máté Imre nyá. alez. : október U MH amatőr tájfutó verseny (Katonasuli bajnokság) Bocskai Kupa Helye: Debrecen Erdős puszták Szervező: Debreceni Honvéd SE Információ: Garda Árpád nyá. szds. :

27 NOVEMBER november 06. U Székesfehérvár helyőrség evezős ergométer verseny Helye: Székesfehérvár, UNION Sportcentrum : november 06. U Kinizsi Kupatollaslabda verseny Helye: Szentendre, MH Altiszti Akadémia Rendező: Szentendrei Kinizsi Honvéd SE Információ: Vura Zsolt : , vagy : november U LAPUA Kupa lőverseny Helye: Szentendre Rendező: Honvéd Kossuth Lövész Klub Információ: Fodor László, : november 15. U Nyíri Honvéd asztalitenisz verseny Helye: Nyíregyháza, iskolai tornaterem Rendező: Nyíri Honvéd Egyesület Információ: Tóth Sándor nyá. ezds. : november 21. & MH Amatőr Úszóbajnokság Helye: Budapest, Dózsa György út 53. (BHSE) Rendező: Budapesti Honvéd Sportegyesület Úszó Szakosztály Információ: Farkas László nyá. alez. : november 22. U Egyesületi lőverseny Helye: Nyíregyháza Rendező: Nyíri Honvéd Egyesület Szervező: Nyíri Honvéd Egyesület Információ: Tóth Sándor nyá. ezds. : november U Évadzáró minősítő lőverseny Helye: Szentendre Rendező: Honvéd Kossuth Lövész Klub Információ: Fodor László, : november 29. U X. Egri Honvéd Kupa kispályás teremlabdarúgó torna Helye: Eger Rendező: Egri Honvéd SE Információ: Szicsák István nyá. őrgy. : november U Szondi fallabda verseny Helye: Székesfehérvár, Union Sportcentrum Rendező: H Szondi György SE : , és Böröcz Tiborné szds. : HM mobil: DECEMBER december 04. U Katonai Logisztikusok Napi Történelmi Íjászverseny Helye: Székesfehérvár, Alba Regia laktany Rendező: H Szondi György SE Információ: Szakácsi István alez, : , HM december 04. U Grundbirkózó verseny Helye: Székesfehérvár, helyőrség sportcentrum Információ: Mihályi Attila nyá. szds. :

28 december 05. U 4 évszak Négy Szondi Póker Verseny Helye: Székesfehérvár : december 05. U Szondi Kupa közelharc kézitusa verseny Helye: Székesfehérvár Információ: Mihályi Attila nyá. szds. : Helye: Debrecen, Kossuth Laktanya Rendező: Debreceni Honvéd SE, Gábor Dénes Honvéd Közép Iskola Információ: Garda Árpád nyá. szds. : december & MH és társ fegyveres testületek amatőr röplabda verseny Helye: Budapest Rendező: Honvéd Zrínyi SE Információ: Bakó László nyá. alez. : december U Mikulás Kupa lőverseny Helye: Szentendre Rendező: Honvéd Kossuth Lövész Klub Információ: Fodor László, : december 13. U Kiskun Honvéd Kupa asztalitenisz verseny Helye: Kiskunfélegyháza Rendező: Kiskunfélegyházi Testedzők Köre Információ: Ónodi László nyá. alez. : december U Meghívásos kispályás labdarúgó-bajnokság Rendező: HOSOSZ Információ: Farkas László nyá. alez. : december 31. Szilveszteri családi nap Helyszín: Nyíregyháza, városi stadion Rendező: Honvéd Bottyán SE Információ: Barta Zoltán, : E- mail: bazolika@freemeil.hu december & MH Amatőr Tollaslabda-bajnokság Helye: Budapest Rendező: HOSOSZ Információ: Farkas László nyá. alez. : december U Karácsony Kupa (KatonaSuli terem labdarugó kupa) 28

29 Egyesületekre és a közhasznú szervezetekre háruló kötelezettségek 2014-ben Fontos tudni, hogy a jogi személyekre, illetve Civil szervezetekre, alapítványokra a évi CLXXV. törvény (Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról. Továbbiakban: civil tv.), valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény (továbbiakban Ptk.) rendelkezései tartalmaz olyan irányadó szabályokat, amit az egyesületeknek továbbműködésük során 2014-ben követni kell. 1./ A civil tv. egyik legfontosabb szabálya a közhasznúság egyfokozatúvá válása. A tv. hatálybalépése előtt nyilvántartásba vett közhasznú, illetve kiemelkedően közhasznú jogállás esetén a számviteli beszámoló letétbe helyezett szervezet május 31. napjáig közhasznú jogállású civil szervezet. Bíróság azoknak a szervezeteknek, amelyek kiemelkedően közhasznú jogállású szervezetek voltak a civil tv. hatályba lépése előtt 2012-ben kiadta a közhasznú minősítést, ami május 31- ig érvényes. Fontos tudni! május 31. napjáig kezdeményezheti, illetve ha fenn kívánja tartani a közhasznú jogállását a szervezetnek, akkor kezdeményezni kell a tv. szerinti közhasznúsági nyilvántartásba vételt június 1. napjától csak a tv. szerint közhasznúsági nyilvántartásba vett szervezet jogosult a közhasznú megjelölés használatára és közhasznú jogálláshoz kapcsolódó kedvezmények igénybevételére június 1. napjától a szervezet nyilvántartására illetékes szerv törli az törvény hatályba lépése előtt nyilvántartásba vett közhasznú, illetve kiemelkedően közhasznú jogállású szervezetek közhasznú jogállását, kivéve ha a szervezet igazolja, hogy az e törvény szerinti közhasznúsági nyilvántartásba vétel iránt kérelmét benyújtotta, és a bíróság megállapítja, hogy a szervezet a törvényi feltételeknek megfelel. Feltételek: F május végéig letétbe kellett, helyezni a 2012-évre vonatkozó dokumentációt (ezt május végéig), F a 2013-évre vonatkozó dokumentációt pedig május végéig. Fontos tudni, hogy május végéig a szervezetnek kérelmezni kell a közhasznúsági nyilvántartásba vételt! A közhasznúsági kérelemhez (minta a birosag.hu oldalról a civil szervezetek iratmintái közül letölthető) csatolni kell: a törvény rendelkezéseinek megfelelően módosított a közhasznúsági feltételeknek megfelelő alapszabályt, az elfogadást igazoló közgyűlési jegyzőkönyvet és jelenléti ívet. Fontos tudni! Az alapszabály módosítását egy külön az egyesület változásbejegyzési kérelmeként meghatározott nyomtatványon kell kezdeményezni! Fontos tudni, hogy a közhasznúsági kérelem elbírálására irányuló eljárásban, ahol a formai megfelelést, az erőforrás és a társadalmi támogatottság meglétét vizsgálják, nincsen helye hiánypótlásnak és a kérelem utólag, május 31-e után nem nyújtható be, a közhasznúságot, aki a fenti feltételeket nem teljesíti egyértelműen elveszíti. Arra azonban van lehetőség, hogy egy évvel később már a 2013-as és 2014-es év vonatkozásában az adott szervezet újra kérje. 2./ Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény 29

30 2014. március 15-én hatályba lép az új Ptk., amelynek szabályait a törvény hatálybalépést követően keletkezett tényekre és jogviszonyokra, valamint megtett jognyilatkozatokra kell alkalmazni. Fontos szabály, hogy azon jogi személynek, amelynek a nyilvántartásba-vételi eljárása ideértve a változás bejegyzésére irányuló eljárást, az átalakulást, az egyesülést és a szétválást is a Ptk. hatálybalépésekor folyamatban van, a március 14-én alkalmazandó jogszabályoknak kell megfelelni. Fontos tudni! A nyilvántartásba már bejegyzett, valamint bejegyzés alatt álló jogi személy a Ptk. hatálybalépését követő első létesítő okirat módosítással egyidejűleg köteles a Ptk. rendelkezéseivel összhangban álló továbbműködéséről dönteni, és az erről szóló döntéshozó szervi határozatot is köteles a nyilvántartó bírósághoz benyújtani. A jogi személynek a Ptk. rendelkezéseit ezen továbbműködési döntéstől, ennek hiányában március 15-étől kell alkalmaznia, és ezt követően létesítő okirata nem tartalmazhat a Ptk. rendelkezéseivel összhangban nem álló rendelkezést. A létesítő okirat új Ptk-val összhangba hozásának és a továbbműködési döntésnek a kötelezettsége nem terheli a Ptk. hatálybalépésekor jogutód nélküli megszűnési eljárás alatt álló jogi személyt, továbbá azt, amely a hatálybalépést követően kerül jogutó A Ptk. hatályba lépésekor nyilvántartásba bejegyzett, illetve bejegyzés alatt álló egyesület és alapítvány a Ptk. hatálybalépését követő első létesítő okirat módosítással egyidejűleg köteles a létesítő okiratának mindazon rendelkezését felülvizsgálni és szükség szerint módosítani, amelyek nem felelnek meg a Ptk. szabályainak. Egyesület esetében nem kell módosítani az alapszabályt abból az okból, hogy az tartalmazza az egyesület alapító tagjainak nevét, és azok lakóhelyét vagy székhelyét. Az egyesület és az alapítvány a létesítő okiratát a Ptk.-val összefüggésben nem köteles módosítani, ha az csak abból az okból volna szükséges, hogy abban olyan hivatkozások, utalások és elnevezések szerepelnek, amelyek a Ptk. és a létesítő okirat tartalmát érintő más törvény rendelkezéseinek már nem felelnek meg. Ha azonban a létesítő okirat egyéb okból módosul, a szervezet az ilyen változásokat is köteles azon átvezetni. Az egyesület és alapítvány kérheti a létesítő okirata fentiek szerinti módosításának bírósági nyilvántartásba vételét, legkésőbb azonban március 15. napját követően csak a Ptk. rendelkezéseinek megfelelő létesítő okirat alapján és a Ptk. rendelkezéseinek megfelelően működhet. Legyél Te is a legjobbak között! 30

31 Honvéd sportegyesületek cím és névjegyzéke Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége (HOSOSZ) Cím: 1134 Budapest, Dózsa György út 53. :/fax: Elnök: Farkas László nyá. alezredes : hososz@citromail.hu és/vagy farkas.laszlo@ hm.gov.hu Honlap: Levelezési cím: 1134 Budapest, Dózsa György út 53. Honvéd Arrabona Sportegyesület Címe: 9027 Győr, Laktanya út 1. Elnök: Bozsóki Attila alezredes : : honved.arrabona.se.2006@gamil.com Honvéd Aurora Sportegyesület Címe: 1134 Budapest, Lehel út Levelezési cím: 1885 Budapest, Pf.: 25 : Elnök: Farkas László nyá. alezredes : vlk55@fre .hu, és/vagy farkas.laszlo@hm.gov.hu Honlap: : HM: , , Fax: HM: Honvéd Bolyai János Sportegyesület Címe: 1101 Budapest, Hungária körút Levelezési címe: 1185 Budapest, Kassa u : /29049 Elnök: Dr. Szőcs Ferenc nyá. alezredes : drszocf@gmail.com Debreceni Honvéd Sport- és Diáksport Egyesület Címe: 4026 Debrecen, Jókai u. 36. Levelezési címe: 4002 Debrecen, Pf. 227 : , fax: Elnök: Papp Gyula nyá. ezredes : Titkár: Halasi Mihály : halasimihaly@fre .hu Honlapja: Garda Árpád nyá. százados honvedtajfut@fre .hu Budapesti Honvéd Sportegyesület Címe: 1134 Budapest, Dózsa György út 53. : , fax: Ügyvezető elnök: Molnár Imre : HM: Titkár: Horváth József : : HM: honved@honved.hu Honlap: Honvéd Budai Sportegyesület Címe: 1118 Budapest, Schweidel u : HM , fax: HM Elnök: Vári-Nagy Csaba Károly nyá. alezredes : vacsabane@citromail.hu Levelezési címe: 1082 Budapest, Leonardo da Vinci 17/c. I/3. Honvéd Ezüst Nyíl Sportegyesület Címe: 8500 Pápa Vaszari út bázisrepülőtér Elnök: Bíró András százados : biroandras@chello.hu Gróf Hadik András Honvéd Sportegyesület Címe: 1111 Budapest, Bartók Béla út Elnök: Titkár: Nagy István főtörzsőrmester 31

hososz versenynaptár_layout 1 2014.02.19. 19:01 Page 1 Sportnaptár 2014. HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KIADVÁNYA

hososz versenynaptár_layout 1 2014.02.19. 19:01 Page 1 Sportnaptár 2014. HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KIADVÁNYA hososz versenynaptár_layout 1 2014.02.19. 19:01 Page 1 Sportnaptár 2014. HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KIADVÁNYA hososz versenynaptár_layout 1 2014.02.19. 19:01 Page 2 Felelős kiadó: Honvéd

Részletesebben

Sportnaptár 2015. HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KIADVÁNYA. Felelős kiadó: Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége (HOSOSZ)

Sportnaptár 2015. HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KIADVÁNYA. Felelős kiadó: Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége (HOSOSZ) Sportnaptár 2015. HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KIADVÁNYA Felelős kiadó: Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége (HOSOSZ) Írta és összeállította: Farkas László nyá. alezredes HOSOSZ elnök

Részletesebben

S p o r t Naptár 2016.

S p o r t Naptár 2016. Sport Naptár 2016. Köszöntő Sportnaptár 2016. A MAGYAR HONVÉDSÉG, A HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ÉS A HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK 2016. ÉVI SPORTPROGRAMJAI Felelős kiadó: Honvéd Sportegyesületek

Részletesebben

Csütörtök. Kedd. Szombat Samstag Saturday. Szerda. Vasárnap Sonntag 1Sunday. Péntek Montag. Hétfő JANUÁR. Mittwoch. Freitag Monday.

Csütörtök. Kedd. Szombat Samstag Saturday. Szerda. Vasárnap Sonntag 1Sunday. Péntek Montag. Hétfő JANUÁR. Mittwoch. Freitag Monday. 26 27 29 Csütörtök 30 Péntek 31 28 Szombat Saturday Vasárnap 1Sunday JANUÁR 2 3 5 7 4 6 Szombat Saturday Vasárnap 8Sunday SIKEREKBEN GAZDAG BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁN A HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE!

Részletesebben

2017. évi Sportnaptár

2017. évi Sportnaptár 2017. évi Sportnaptár A MAGYAR HONVÉDSÉG SZABADIDŐSPORTJÁNAK 2017. ÉVI SPORTPROGRAMJAI Felelős kiadó: Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége (HOSOSZ) Írta és összeállította: Farkas László nyá. alezredes

Részletesebben

2017. évi Sportnaptár

2017. évi Sportnaptár 2017. évi Sportnaptár A MAGYAR HONVÉDSÉG SZABADIDŐSPORTJÁNAK 2017. ÉVI SPORTPROGRAMJAI Felelős kiadó: Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége (HOSOSZ) Írta és összeállította: Farkas László nyá. alezredes

Részletesebben

Sportnaptár 2013 HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KIADVÁNYA

Sportnaptár 2013 HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KIADVÁNYA Sportnaptár 2013 HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KIADVÁNYA Előszó Tisztelt Olvasó! A sport egyike a legszebb, legnemesebb tevékenységeknek. A sport játék, küzdelem, szórakozás és felfrissülés,

Részletesebben

Bírósági bejegyzés száma: PK 63.054/2003/04 Székhely: 1134 Budapest, Dózsa György út 53. Adószáma: 18873115-2-41

Bírósági bejegyzés száma: PK 63.054/2003/04 Székhely: 1134 Budapest, Dózsa György út 53. Adószáma: 18873115-2-41 Honvéd ek Országos Szövetsége K ö z g y ű l é s j ó v á h a g y á s a! 2012. március 28-án. HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE 2011.. ÉVRŐL SZÓLÓ BESZÁMOLÓ ÉS A 2012.. ÉVI PÉNZÜGYI ÉS FELADATTERVEK

Részletesebben

honvéd belív_layout 1 2011.02.04. 8:45 Page 1 Sportnaptár 2011 A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM ÉS A HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KIADVÁNYA

honvéd belív_layout 1 2011.02.04. 8:45 Page 1 Sportnaptár 2011 A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM ÉS A HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KIADVÁNYA honvéd belív_layout 1 2011.02.04. 8:45 Page 1 Sportnaptár 2011 A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM ÉS A HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KIADVÁNYA honvéd belív_layout 1 2011.02.04. 8:45 Page 2 Felelős

Részletesebben

A Magyar Honvédség évi sportbajnokságain az összesített pontversenyben

A Magyar Honvédség évi sportbajnokságain az összesített pontversenyben 1 A Magyar Honvédség 2014. évi sportbajnokságain összesített pontversenyben I. helyezést ért el és ezzel végleg elnyerte a Honvéd Vezérkar Főnök vándorserlegét MH 86. SZOLNOK HELIKOPTER BÁZIS CSAPATA II.

Részletesebben

TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés év eredményei év tervei

TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés év eredményei év tervei TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés 2006. év eredményei 2007. év tervei 2007. február 03. Létszám Tájfutó Szakosztály Tömegsport Szakosztály Íjász Szakosztály 29 fő 22 fő 8 fő Kispályás Labdarúgó Szakosztály

Részletesebben

Alapcél és közhasznú tevékenység pénzügyi bevételek és ráfordítások fő számai:

Alapcél és közhasznú tevékenység pénzügyi bevételek és ráfordítások fő számai: HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2013. év Szervezet neve: HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE (HOSOSZ). Székhely: 1134 Budapest, Dózsa György út 53. Bírósági bejegyzés

Részletesebben

Alapcél és közhasznú tevékenység pénzügyi bevételek és ráfordítások fő számai:

Alapcél és közhasznú tevékenység pénzügyi bevételek és ráfordítások fő számai: HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2013. év Szervezet neve: HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE (HOSOSZ). Székhely: 1134 Budapest, Dózsa György út 53. Bírósági bejegyzés

Részletesebben

Alapcél és közhasznú tevékenység pénzügyi bevételek és ráfordítások fő számai:

Alapcél és közhasznú tevékenység pénzügyi bevételek és ráfordítások fő számai: HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2013. év Szervezet neve: HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE (HOSOSZ). Székhely: 1134 Budapest, Dózsa György út 53. Bírósági bejegyzés

Részletesebben

Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés -

Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés - Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés - NOSZA Egyesület 2014. február 28. Új jogszabályi környezet 2011. évi CLXXV. törvény az egyesülési jogról, a közhasznú

Részletesebben

TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés

TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés 2008. Február 09. Az egyesület létszáma 2007. december 31. Tájfutó Szakosztály Tömegsport Szakosztály Íjász Szakosztály 43 fő 26 fő 19 fő Kispályás Labdarúgó Szakosztály

Részletesebben

BM 2013 ÉVI SPORTNAPTÁRA

BM 2013 ÉVI SPORTNAPTÁRA 1 2 3 4 5 6 7 8 9 időpont esemény megnevezése rendező helyszín január február március április május június július augusztus szeptember október november december I. NEMZETKÖZI BAJNOKSÁGOK, VERSENYEK ÉS

Részletesebben

Alapcél és közhasznú tevékenység pénzügyi bevételek és ráfordítások fő számai:

Alapcél és közhasznú tevékenység pénzügyi bevételek és ráfordítások fő számai: Szakmai beszámoló 2012. évről Szervezet neve: HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE (HOSOSZ). Székhely: 1134 Budapest, Dózsa György út 53. Adószám:18837115-2-41. Képviseli: Farkas László elnök Alapcél

Részletesebben

A Magyar Honvédség évi sportbajnokságain az összesített pontversenyben

A Magyar Honvédség évi sportbajnokságain az összesített pontversenyben 1 A Magyar Honvédség 2013. évi sportbajnokságain összesített pontversenyben I. helyezést ért el és ezzel újból elnyerte a Honvéd Vezérkar Főnök vándorserlegét MH 86. SZOLNOK HELIKOPTER BÁZIS CSAPATA II.

Részletesebben

Egyéni futók Férfi korosztály éves korosztály

Egyéni futók Férfi korosztály éves korosztály 2013. évi Balaton Szupermaraton futóverseny katonai eredmények Helyezés Egyéni futó (k) Férfi korosztály -25 évig korosztály Rajtszám Név/csapat név Összesen idő 1 IV. 301 Bódis Tamás 17:56:57 Egyéni futók

Részletesebben

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság... 4

Részletesebben

Z M N E KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉVRÕL

Z M N E KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉVRÕL Z M N E KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉVRÕL A közhasznú társaságokra vonatkozó törvényi szabályozások rendelkezéseinek megfelelõen, a Honvéd Zrínyi Sportegyesület elnöksége - a társadalmi szervezet alapszabályával

Részletesebben

2014. május 29-i rendes ülésére

2014. május 29-i rendes ülésére 8. számú előterjesztés Minősített többség (mindhárom határozati javaslat) ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 29-i rendes ülésére Tárgy: Az önkormányzati közalapítványok

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy: Beszámoló a Polgármesteri Hivatal Humánszolgáltatási Irodája által szervezett 2008. évi sportversenyekről

Részletesebben

Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek

Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek 1. Magyar Kereskedelmi és Iparkamara: 1.1. Bács-Kiskun megyei Kereskedelmi és Iparkamara 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. bkmkik@mail.datanet.hu Tel.: 76/501-500 www.iparkamara.hu

Részletesebben

Az egyesület létszáma

Az egyesület létszáma TATAI TÖMEGSPORT ÉS TÁJFUTÓ HONVÉD SPORTEGYESÜLET Éves beszámoló és tisztújító közgyűlés 2009. január 31. Az egyesület létszáma Jelen: fő ( %) Távol: fő Határozatképesség - V/1/b. pont minimum 50% - 2/3

Részletesebben

F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása

F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása F.3. számú függelék Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása Hatályos: 2015.07.07. 1/5. oldal GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. 1. Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Fogyasztóvédelemi

Részletesebben

PÉCSI HONVÉD SPORTEGYESÜLET Közhasznúsági jelentése a 2016.évről

PÉCSI HONVÉD SPORTEGYESÜLET Közhasznúsági jelentése a 2016.évről A Pécsi Honvéd Sportegyesület elnöksége megtárgyalta, illetve elfogadta és ez alapján beterjeszti j ó v á h a g y á s r a a Tisztelt Közgyűlés elé 2017.05.18. PÉCSI HONVÉD SPORTEGYESÜLET Közhasznúsági

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia u. 4. Telefon / fax 209-93-38 / Fax 209-9339 e-mail isz.aso@bfkh.hu 13:00-18:00 13:00-16:00 8:30-13:00 8:30-12:30

Részletesebben

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 Jogelőd neve Szervezet neve, székhelye Képviselő Csatlakozás időpontja 1. Bács-Kiskun megye Bács-Kiskun Megyei ok Katona József 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. Türr István

Részletesebben

TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés

TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés 2006. január 21. Létszám Tájfutó Szakosztály 30 fő Tömegsport Szakosztály 18 fő Egyesület: 48 fő Jelen van: 38 fő Távol: 10 fő Határozatképesség V/1/b. pont minimum 50%

Részletesebben

Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei:

Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei: Fogyasztóvédelmi szervek [1] Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei: Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala Műszaki Engedélyezési, Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 2. oldal - módszertani feladat- és hatáskörében ellátja a Korm. re

Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 2. oldal - módszertani feladat- és hatáskörében ellátja a Korm. re Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 1. oldal Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról

Részletesebben

A békéltető testületi eljárás megindítása

A békéltető testületi eljárás megindítása A békéltető testületi eljárás megindítása A fogyasztó erre irányuló kérelme alapján a fogyasztó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testület helyett a szerződés teljesítésének helye vagy

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI

AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI KÖZPONT Cím: 1024 Bp. Margit krt. 85. Postacím: 1399 Budapest 62. Pf. 639. Telefon: 06-1-346-9400 Fax: 06-1-346-9415 E-mail: titkarsag@ommf.gov.hu

Részletesebben

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

KÜLDÖTTKÖZGYŰLÉS

KÜLDÖTTKÖZGYŰLÉS KÜLDÖTTKÖZGYŰLÉS 2017.01.28. TTT TATA Bejelentve Tagdíj rendezve 1 35 fő 35 fő 2 41 fő 41 fő 3 20 fő 17 fő 4 74 fő 74 fő 5 1 fő 0 fő 6 25 fő 25 fő 7 18 fő 18 fő 8 4 fő 2 fő 9 13 fő 13 fő 10 5 fő 3 fő 11

Részletesebben

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLAT JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÓ Cím 1117 Budapest, Prielle Kornélia utca

Részletesebben

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április SORSOLÁS Budapest, 2016. március 09. (szerda), 11:00 óra A csoport A csoport A/1 Szekszárd, Garay A/1 Orosháza, Táncsics A/2 Baja, Szent László A/2 Gyula, Erkel A/3 Pannonhalma, Bencés A/3 Ajka, Bródy

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, 2015. március 10.

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, 2015. március 10. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. 1 ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. (kedd),

Részletesebben

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I. elismerések adományozásáról

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I. elismerések adományozásáról HONVÉDELMI MINISZTERE MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I elismerések adományozásáról Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉVRŐL

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉVRŐL KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉVRŐL Tisztelt Küldöttgyűlés! A közhasznú társaságokra vonatkozó törvényi szabályozások rendelkezéseinek megfelelően, a Szolnoki Honvéd Sportegyesület (SZHSE) e l n ö k s é

Részletesebben

Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete

Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete Cím: 7621 Pécs, Ferencesek utcája 7. Tel: 06-72-210-903, 06-72-210-903 E-mail: bmorvkam@bok.axelero.net Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi

Részletesebben

Panaszkezelési tájékoztató

Panaszkezelési tájékoztató Panaszkezelési tájékoztató Tájékoztatjuk a Tisztelt Fogyasztókat, hogy a Russmedia Kft. panaszkezeléssel kapcsolatos információi az alábbiak: 1. Russmedia Kft. székhelye: 4031 Debrecen, Balmazújvárosi

Részletesebben

Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról

Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról (a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény 62/A. (1) bekezdése szerint)

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia utca 4/a 896-21-74 237-48-80 E-mail isz.aso@bfkh.hu 13.00 18.00 13.00 16.00 8.30 13.00 8.30 12.30 BARANYA MEGYEI

Részletesebben

ált. motoros repülő vitorlázó repülő ejtőernyős műrepülő

ált. motoros repülő vitorlázó repülő ejtőernyős műrepülő Klub neve: 1 Aero Klub Debrecen 14 14 1 2 Aero Club Esztergom 25 25 1 3 Aeroclub Hajdúszoboszló Sportegyesület 8 16 7 13 5 49 2 4 Aeroclub Kaposújlak Repülő Egyesület 5 Aeroglobus Repülő Sportegyesület

Részletesebben

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye MVMSZ tagok nyilvántartása Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye 1. megyei hatókörű városi Katona József Múzeum 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. 2. területi,

Részletesebben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi:

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: szerv NAV Repülőtéri NAV 1. számú Repülőtéri NAV 2. számú Repülőtéri K, Cs:

Részletesebben

Ir.szám Település Kerület Megye 1870 Budapest 2 Pest 1870 Budapest 13 Pest

Ir.szám Település Kerület Megye 1870 Budapest 2 Pest 1870 Budapest 13 Pest Ir.szám Település Kerület Megye 1870 Budapest 2 Pest 1870 Budapest 3 Pest 1870 Budapest 13 Pest 1870 Budapest 8 Pest 1871 Budapest 19 Pest 1871 Budapest 21 Pest 1871 Budapest 11 Pest 1871 Budapest 22 Pest

Részletesebben

F.3. számú függelék. Fogyasztóvédelmi szervezetek, hatóságok, békéltető testületek

F.3. számú függelék. Fogyasztóvédelmi szervezetek, hatóságok, békéltető testületek Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.3. számú függeléke F.3. számú függelék szervezetek, hatóságok, békéltető testületek Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.3.

Részletesebben

Honvéd Arrabona Sport Egyesület Közgyűlés 2013 2013.02.27.

Honvéd Arrabona Sport Egyesület Közgyűlés 2013 2013.02.27. 2 3 4 5 6 2 Honvéd Arrabona Sportegyesület Közgyűlés 203. február 27. Közgyűlés tisztségviselői Közgyűlés határozatképességének megállapítása; Levezető elnök megválasztása; Jegyzőkönyvvezető megválasztása;

Részletesebben

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72) 421-400 api.bar@allamkincstar.gov.hu

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72) 421-400 api.bar@allamkincstar.gov.hu A állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Békés Megyei Békés Megyei Békés Megyei Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Pest Megyei Kormányhivatal...

Részletesebben

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE A MAGYAR HONVÉDSÉG ÁLLOMÁNYÁBAN TÉNYLEGESEN ELTÖLTÖTT SZOLGÁLATI IDEJE, VALAMINT EDDIG VÉGZETT EREDMÉNYES MUNKÁJA ELISMERÉSÉÜL ÁLLAMI ÜNNEPÜNK, 2016. AUGUSZTUS 20-A ALKALMÁBÓL

Részletesebben

Bírósági bejegyzés száma: PK 63.054/2003/04. Székhely: 1134 Budapest, Dózsa György út 53. Adószáma: 18873115-2-41. HOSOSZ elnök

Bírósági bejegyzés száma: PK 63.054/2003/04. Székhely: 1134 Budapest, Dózsa György út 53. Adószáma: 18873115-2-41. HOSOSZ elnök Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége K ö z g y ű l é s j ó v á h a g y á s a! 2012. március 28-án. HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2011. ÉVRŐL Bírósági bejegyzés

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI PETANQUE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

2016/2017. TANÉVI PETANQUE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI PETANQUE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS A Petanque Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg; a versenyt az MDSZ-szel

Részletesebben

Segítségnyújtási lehetőségek az Integrált Futball Alkalmazás sportszervezeti felhasználóinak

Segítségnyújtási lehetőségek az Integrált Futball Alkalmazás sportszervezeti felhasználóinak Segítségnyújtási lehetőségek az Integrált Futball Alkalmazás sportszervezeti felhasználóinak 1 Kapcsolattartás 2 Kapcsolattartás 3 Telefonos ügyfélfogadás / Kapcsolattartás Technikai gond: (061)-398-8550

Részletesebben

HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2014. évről

HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2014. évről HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2014. évről Szervezet neve: HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE (HOSOSZ). Székhely: 1134 Budapest, Dózsa György út 53. Bírósági bejegyzés

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Pegazussal szembeni panaszkezelésről, békéltető testületi eljárásról, jogvitákról

TÁJÉKOZTATÓ. a Pegazussal szembeni panaszkezelésről, békéltető testületi eljárásról, jogvitákról TÁJÉKOZTATÓ a Pegazussal szembeni panaszkezelésről, békéltető testületi eljárásról, jogvitákról Tisztelt Utasunk, Megrendelőnk! Amennyiben társaságunkkal szemben panasza merül fel, vagy igényt szeretne

Részletesebben

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO 1 Tesco Veszprém Ajka 8400 Ajka, Fő út 66. 2 Tesco Bács-Kiskun Baja 6500 Baja, Gránátos u. 11. 3 Tesco Nógrád Balassagyarmat 2660 Balassagyarmat, Mikszáth Kálmán u.

Részletesebben

A HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KIADVÁNYA. Felelős kiadó: Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége (HOSOSZ)

A HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KIADVÁNYA. Felelős kiadó: Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége (HOSOSZ) Sportnaptár 2010. A HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KIADVÁNYA Felelős kiadó: Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége (HOSOSZ) Írta és összeállította: Farkas László HOSOSZ elnök Lektorálta:

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI MEGYEI ÉS PÉCS VÁROSI DIÁKSPORT VERSENYNAPTÁR-TERVEZET

2014/2015. TANÉVI MEGYEI ÉS PÉCS VÁROSI DIÁKSPORT VERSENYNAPTÁR-TERVEZET 2014/2015. TANÉVI MEGYEI ÉS PÉCS VÁROSI DIÁKSPORT VERSENYNAPTÁR-TERVEZET A versenynaptár tervezett időpontokat és helyszíneket jelöl. A versenykiírások tartalmazzák a konkrétumokat, melyek letölthetők

Részletesebben

2016. évi BM Sportnaptár

2016. évi BM Sportnaptár 0. évi BM Sportnaptár 0. évi BM Sportnaptár RENDŐR SPORT VILÁGSZÖVETSÉG (USIP) VERSENYNAPTÁRA ALAPJÁN USIP KONGESSZUS USIP KUVAIT 0-0. rendező helyszín január február március április május június július

Részletesebben

I. Szakosztályi változások II. A küldöttközgyűlés előkészítése 1./ A év beszámolója - tervezet 2./ A év feladatai - tervezet

I. Szakosztályi változások II. A küldöttközgyűlés előkészítése 1./ A év beszámolója - tervezet 2./ A év feladatai - tervezet 2015. november 20. I. Szakosztályi változások II. A küldöttközgyűlés előkészítése 1./ A 2015. év beszámolója - tervezet 2./ A 2016. év feladatai - tervezet 3./ Az előkészítés logisztikai kérdései III./

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS A MATESZ UTÁNPÓTLÁS NEVELÉSI PROGRAM ELŐÍRÁSA ALAPJÁN LEBONYOLÍTÁSRA KERÜLŐ 2018/19. ÉVI TERÜLETI FIÚ-LÁNY UTÁNPÓTLÁS EGYÉNI BAJNOKSÁG

VERSENYKIÍRÁS A MATESZ UTÁNPÓTLÁS NEVELÉSI PROGRAM ELŐÍRÁSA ALAPJÁN LEBONYOLÍTÁSRA KERÜLŐ 2018/19. ÉVI TERÜLETI FIÚ-LÁNY UTÁNPÓTLÁS EGYÉNI BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS A MATESZ UTÁNPÓTLÁS NEVELÉSI PROGRAM ELŐÍRÁSA ALAPJÁN LEBONYOLÍTÁSRA KERÜLŐ 2018/19. ÉVI TERÜLETI FIÚ-LÁNY UTÁNPÓTLÁS EGYÉNI BAJNOKSÁG U14 ÉS U18 KORCSOPORTBAN 2018-19. U14 ÉS U18 EGYÉNI

Részletesebben

A Fogyasztóvédelmi Hatóság Területi Felügyelőségei

A Fogyasztóvédelmi Hatóság Területi Felügyelőségei Általános Szerződési Feltételek 2015. október 30.-ai módosításai A szerződés 18 menüpontja a következőképp változik: 18. A felügyeleti szerv címe, telefonszáma A Fogyasztóvédelmi Hatóság Területi Felügyelőségei

Részletesebben

Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő)

Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő) Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő) 1 2014/2015. TANÉVI PETANQUE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: A petanque sport népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Eger, 2015. június 14-16. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2014/2015. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III.

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI BOCSA DIÁKOLIMPA VERSENYKIÍRÁS

2014/2015. TANÉVI BOCSA DIÁKOLIMPA VERSENYKIÍRÁS 2014/2015. TANÉVI BOCSA DIÁKOLIMPA VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: A 2014-2015. tanévi Magyarország Bocsa Diákolimpia bajnoka cím, és a további helyezések eldöntése. Tehetséggondozás, egy látványos,

Részletesebben

ÁSZF 4. melléklet Békéltető Testület

ÁSZF 4. melléklet Békéltető Testület ÁSZF 4. melléklet Békéltető Testület Amennyiben a vásárló fogyasztói panaszát elutasítjuk úgy Ön velünk szemben jogosult fogyasztói panasszal élni, melyet az Ön lakhelye, vagy tartózkodási helye szerinti

Részletesebben

6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2.

6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2. Megye CIB bankfiók neve Nyitvatartás Cím Kutya behozható Megjegyzés/ kiegészítés Budapest Allee Fiók H: 10.00-18.00 K: 10.00-18.00 Sz: 10.00-18.00 Cs: 10.00-18.00 P: 10.00-18.00 Allee Bevásárlóközpont

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ az ömlesztett ásványolaj beszerzésére és szállítására vonatkozó bejelentési kötelezettségről

TÁJÉKOZTATÓ az ömlesztett ásványolaj beszerzésére és szállítására vonatkozó bejelentési kötelezettségről TÁJÉKOZTATÓ az ömlesztett ásványolaj beszerzésére és szállítására vonatkozó bejelentési kötelezettségről Tisztelt Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2012. január 1-jén módosul a jövedéki adóról és

Részletesebben

Cím: 7625 Pécs, Majorossy I. u. 36. Cím: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. Fax: 06-72-507-152 Fax: 06-76-501-538

Cím: 7625 Pécs, Majorossy I. u. 36. Cím: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. Fax: 06-72-507-152 Fax: 06-76-501-538 Vevői reklamációk kezelése Amennyiben bármely áruházunkkal vagy az ott forgalmazott termékeinkkel kapcsolatosan panasszal kíván élni, úgy azt az alábbi elérhetőségeken teheti meg : Élésker Kereskedelmi

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA 017/018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA Helyszín: Budapest, Ikarus BSE Atlétikai Centrum Időpont: 017. október 15. A Versenybíróság elnöke: Szöllösné Patinszki Andrea

Részletesebben

: + 36 (70) 378-0544 Fax: + 36 (62) 541-670 6728 Szeged, Bajai út, Repülőtér Levélcím: : H-6701 Szeged, Pf.: 1014.

: + 36 (70) 378-0544 Fax: + 36 (62) 541-670 6728 Szeged, Bajai út, Repülőtér Levélcím: : H-6701 Szeged, Pf.: 1014. : + 36 (70) 378-0544 Fax: + 36 (62) 541-670 6728 Szeged, Bajai út, Repülőtér Levélcím: : H-6701 Szeged, Pf.: 1014. XIV. MATASZ Kupa Nemzetközi Ejtőernyős Célbaugró Verseny Szeged, 2013. augusztus 30. szeptember

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT A Jet Travel Kft. (a továbbiakban: Jet Travel ) befogad, nyilvántartásba vesz és kivizsgál minden, a szolgáltatásával kapcsolatos panaszt. A Jet Travel a panaszokat jellegük szerint

Részletesebben

Átigazolási Szabályzat

Átigazolási Szabályzat Magyar Szenior Úszók Országos Szövetsége Átigazolási Szabályzat 1. A Szabályzat hatálya (1) A Szabályzat hatálya kiterjed a szeniornak tekintendő úszók versenyszerű hazai és nemzetközi versenyeken történő

Részletesebben

FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁGOK ELÉRHETŐSÉGEI

FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁGOK ELÉRHETŐSÉGEI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁGOK ELÉRHETŐSÉGEI Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőség Levelezési cím: 6000 Kecskemét, PF 209. Ügyfélszolgálat címe: 6000 Kecskemét, Klapka u. 34. Telefonszám:

Részletesebben

(2015. évi előzetes tervezet)

(2015. évi előzetes tervezet) (2015. évi előzetes tervezet) JANUÁR január 31. U21-es kispályás torna Nagykőrösi Kossuth Lajos Általános Iskola Nagykőrösi Kinizsi FC FEBRUÁR február 1. U16-os kispályás kupa Nagykőrösi Kossuth Lajos

Részletesebben

FELÜGYELETI SZERVEK. II. FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG elérhetőségek:

FELÜGYELETI SZERVEK. II. FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG elérhetőségek: FELÜGYELETI SZERVEK I. NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG 1015 BUDAPEST, OSTROM U. 23-25. LEVELEZÉSI CÍM: 1525 BUDAPEST, PF. 75. KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLAT 1133 BUDAPEST, VISEGRÁDI U. 106. TEL.: 061/468-0500

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázatok beérkezési határideje: 2012. augusztus 25.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázatok beérkezési határideje: 2012. augusztus 25. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandár (MH 25. KGYLDD) parancsnoka pályázatot hirdet a Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandár, Vezető Szervek, Gazdálkodás Támogató

Részletesebben

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság évi Úszóbajnoksága

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság évi Úszóbajnoksága BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 2014. évi Úszóbajnoksága EREDMÉNYEK Összesített eredmény Megye Pontszám helyezés Csongrád MKI 577 1 FKI 576 2 Borsod MKI 447 3 Baranya MKI 301 4 Bács-Kiskun

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI RITMIKUS GIMNASZTIKA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

2016/2017. TANÉVI RITMIKUS GIMNASZTIKA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI RITMIKUS GIMNASZTIKA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS A Ritmikus Gimnasztika Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék Budapest, Pf.:16 16.Pk /2017/2

Fővárosi Törvényszék Budapest, Pf.:16 16.Pk /2017/2 Fővárosi Törvényszék 1 A Fővárosi Törvényszék a Magyar Grappling Szövetség nyilvántartásba vételi ügyében meghozta az alábbi V É G Z É S T A bíróság elrendeli a Magyar Grappling Szövetség országos sportági

Részletesebben

VERSENYNAPTÁR 2014/2015

VERSENYNAPTÁR 2014/2015 1 Diáksport Bizottság i Béni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola MEZŐCSÁT Tel.: 49/552-010; Fax.: 49/552-011 Szent István út 35. 3450 E-mail: egressy@altisk-mezocsat.sulinet.hu MEZŐCSÁT VÁROS

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS A MATESZ UTÁNPÓTLÁS NEVELÉSI PROGRAM ELŐÍRÁSA ALAPJÁN LEBONYOLÍTÁSRA KERÜLŐ 2018/19. ÉVI TERÜLETI FIÚ-LÁNY UTÁNPÓTLÁS EGYÉNI BAJNOKSÁG

VERSENYKIÍRÁS A MATESZ UTÁNPÓTLÁS NEVELÉSI PROGRAM ELŐÍRÁSA ALAPJÁN LEBONYOLÍTÁSRA KERÜLŐ 2018/19. ÉVI TERÜLETI FIÚ-LÁNY UTÁNPÓTLÁS EGYÉNI BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS A MATESZ UTÁNPÓTLÁS NEVELÉSI PROGRAM ELŐÍRÁSA ALAPJÁN LEBONYOLÍTÁSRA KERÜLŐ 2018/19. ÉVI TERÜLETI FIÚ-LÁNY UTÁNPÓTLÁS EGYÉNI BAJNOKSÁG U14 ÉS U18 KORCSOPORTBAN 2018-19. U14 ÉS U18 EGYÉNI

Részletesebben

KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL

KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL A tevékenység meghatározása 2012. évben az Oktatási, Kulturális és sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése Sport

Részletesebben

A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata

A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Díjbeszedő Faktorház Zrt. Budapest A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos: 2011. augusztus 22. A Díjbeszedő Faktorház Zrt. panaszkezelési szabályzata A Díjbeszedő Faktorház Zrt.

Részletesebben

ELNÖKSÉGI ŰLÉS

ELNÖKSÉGI ŰLÉS ELNÖKSÉGI ŰLÉS 2017.11.17. 2017. október 15-i helyzetnek megfelelően NAPIRENDI PONTOK 1./ Általános tájékoztató az egyesület és a szakosztályok helyzetéről 2./ A soron következő küldöttközgyűlés előkészítése

Részletesebben

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Pest Megyei Kormányhivatal...

Részletesebben

PÁLYÁZATI TUDNIVALÓK. A rendezéssel kapcsolatos részletes forgatókönyvet az Általános Versenykiírás mellékletében találhatják.

PÁLYÁZATI TUDNIVALÓK. A rendezéssel kapcsolatos részletes forgatókönyvet az Általános Versenykiírás mellékletében találhatják. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2009/2010. TANÉVI ORSZÁGOS BAJNOKSÁGOK RENDEZÉSÉRE A Magyar Egyetemi Főiskolai Sportszövetség (MEFS) pályázatot hirdet a 2009-2010. tanévi országos egyetemi főiskolai bajnokságok döntőinek

Részletesebben

Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról

Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról (a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény 62/A. -a szerint) I. Személyi

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS

2016/2017. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI TOLLASLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA A Tollaslabda Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ)

Részletesebben

A Diákolimpia Versenyszabályzata

A Diákolimpia Versenyszabályzata 2 3 A Diákolimpia Versenyszabályzata 1. Diákolimpia célja, feladata: A versenykiírásban szereplő sportágakban a tanév megyei diákolimpiai címeinek, helyezéseinek eldöntése a sportágak népszerűsítése. 2.

Részletesebben

2015. évi LXXV. törvény

2015. évi LXXV. törvény Hatály: 2016.XII.27. - 2015. évi LXXV. törvény a megyei könyvtárak és a megyei hatókörű városi múzeumok feladatának ellátását szolgáló egyes állami tulajdonú vagyontárgyak ingyenes önkormányzati tulajdonba

Részletesebben

V E R S E N Y K I Í R Á S Édes és félédes futás

V E R S E N Y K I Í R Á S Édes és félédes futás Kopasz-hegyi Futóverseny Tarcal, 2015. március 22. V E R S E N Y K I Í R Á S Édes és félédes futás Idén először, hagyományteremtő szándékkal kerül megrendezésre a Kopasz-hegyi futóverseny, amely az elmúlt

Részletesebben

14. sz. melléklet. Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

14. sz. melléklet. Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei 14. sz. melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1. Nemzeti Média- és Hatóság... 3 2. Média- és Biztos... 4 3. Pest Megyei Kormányhivatal... 4 4. JÁRÁSI

Részletesebben

XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó

XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó MEGYEI BEMUTATÓK BÁCS-KISKUN MEGYE Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft. szervező: Józsa Kata telefon: +36 30 3657966, e-mail:

Részletesebben

A bankkártyás adófizetés szabályai

A bankkártyás adófizetés szabályai Tájékoztató a bankkártyás adófizetésről: így fizethet adót bankkártyával! A berkalkulato r.net oldalán összegyűjtöttük azokat a NAV által közétettbankkártyával történő adófizetéshez szükségesek 2011-ben.

Részletesebben