ELŐTERJESZTÉS. Marcali Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 26-i soros ülésére a
|
|
- Egon Kovács
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefon: 85/ Pf: 5. Fax: 85/ Ügyiratszám: 557/4/2016. Ügyintéző: Dr. Steiner Györgyi Tel.: 85/ ELŐTERJESZTÉS Marcali Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 26-i soros ülésére a 7. számú előterjesztés Zita Királyné Közalapítvány alapítói jogainak átruházásáról és alapító okiratának módosításáról Tisztelt Képviselő-testület! A Budapest Bank Zrt., mint a Zita Királyné Közalapítvány egyik alapítója azzal a kéréssel fordult Marcali Város Önkormányzatához, mint másik alapítóhoz, hogy fogadja el alapítói jogairól való lemondását az Önkormányzat javára. A Budapest Bank Zrt. döntését azzal indokolta, hogy megítélése szerint az alapítói jogáról és kötelezettségéről történő lemondása, illetve átruházása a helyben lévő és igen széles körű helyi és szakmai ismerettel bíró, szintén alapítói jogokkal rendelkező Marcali Önkormányzat javára, a Közalapítvány működésének rugalmasságát szolgálja, miszerint az alapítói döntések ésszerűbben és hatékonyabban érvényesülhetnek, illetve a Közalapítvány nagyobb önállóságát biztosítják. Figyelemmel az új Ptk. 3:394-3:396. -ában foglaltakra, az alapítói jogok átruházásának nincs korlátja, mivel vagyoni juttatás teljesítésére vonatkozó kötelezettségük nincs, ugyanakkor érvényesül az alapítói magánautonómiája. A Budapest Bank Zrt. mellett a további társalapítók, a Marylla Bőrdíszműgyár és Kereskedelmi Kft., valamint a Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola hozzájárulásukat adták az alapítói jogok átruházásához és aláírták az erről szóló Megállapodást. Jelen előterjesztésemhez a Budapest Bank Zrt. döntését, valamint az alapítói jogok átruházásáról szóló Megállapodást tartalmazó dokumentumot mellékelem. A fentieken kívül Markhard József azzal a kéréssel fordult Marcali Város Önkormányzatához, mint az egyik alapítóhoz, hogy fogadja el kuratóriumi tagi tisztégéről történő lemondását, mivel munkahelyváltoztatás miatt elköltözött a városból, így kuratóriumi tagi feladatait a továbbiakban ellátni nem tudja. A lemondó nyilatkozatot az előterjesztéshez mellékelem. A fent leírtaknak megfelelően az alapító okirat módosítása vált szükségessé. A módosításra javasolt szövegrészek áthúzással, valamint dőlt betűvel kerültek kiemelésre.
2 2 Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a Budapest Bank Zrt., mint alapító részéről az alapítói jogok átruházását, továbbá Markhard József kuratóriumi tagságáról történő lemondását, valamint a Zita Királyné Közalapítvány fentieknek megfelelően módosított alapító okiratát fogadja el. Határozati javaslat Marcali Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Zita Királyné Közalapítvány alapítói jogainak átruházásáról, valamint alapító okiratának módosításáról szóló előterjesztést megtárgyalta, és a következőkről határozott: 1. A Képviselő-testület a Zita Királyné Közalapítvány alapítói jogainak a Budapest Bank Zrt., mint alapító részéről Marcali Város Önkormányzata javára történő átruházásához hozzájárul és felhatalmazza a polgármestert az alapítói jogok átruházásáról szóló Megállapodás aláírására. 2. A Képviselő-testület Markhard József kuratóriumi tagsági tisztségéről történő lemondását elfogadja. 3. A Képviselő-testület a Zita Királyné Közalapítvány módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát az előterjesztés mellékletében foglaltak szerint jóváhagyja és felhatalmazza a polgármestert annak aláírására. Felelős: Dr. Sütő László polgármester Határidő: Azonnal. Marcali, április 20. Dr. Sütő László polgármester 2
3
4
5 ZITA KIRÁLYNÉ KÖZALAPÍTVÁNY ZITA KIRÁLYNÉ KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRAT (A képviselő-testület./2016. (IV.26.) határozatában foglalt módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) 2016.
6 2 PREAMBULUM Dr. Habsburg Ottó, Zita Királyné édesgyermeke az alapítvány létrehozásához november 28-án előzetes hozzájárulását adta. Alulírottak, - Marcali Város Önkormányzata (8700 Marcali, Rákóczi u. 11. képviseli: Dr. Sütő László Polgármester), - Budapest Bank Zrt. képviseli: Rolek Ferenc és Cs. Tóth Marianna (mint Budapest Bank Rt. Marcali jogutódja), - Marylla Bőrdíszműgyártó és Kereskedelmi Kft. képviseli: Mihalicsné Kemény Mária ügyvezető (mint a Palota Bőrdíszműgyár Marcali alapító jogutódja), - Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola, képviseli: Torma Sándor mb. igazgató (mint az 522. sz. Ipari Szakmunkásképző és Szakközépiskola alapító jogutódja) mint alapítványtevők március 30. napján (továbbiakban: alapítók) az évi IV. a Polgári Törvénykönyvről 74/G. (1) bekezdése alapján ezen alapító okiratban meghatározott tartós közérdekű célra határozatlan időre, jogi személyként működő k ö z a l a p í t v á n y létrehozását határozták el az alábbi feltételek szerint azért, hogy segítsék a Marcaliban vagy Somogyzsitfán hátrányos helyzetben lévő, jó vagy jeles tanulmányi eredményt elérő diákok felsőfokú tanulmányait. Általános rendelkezések 1. A közalapítvány neve: Zita Királyné Közalapítvány (a továbbiakban: Közalapítvány) 2. A Közalapítvány székhelye (bejegyzett irodája): 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. A Közalapítvány részére címzett jognyilatkozatok fogadása és a Közalapítvány jogszabályban meghatározott iratainak elérhetősége biztosított. 3. A Közalapítvány időtartama: az alapítók a Közalapítványt határozatlan időre hozzák létre. 4. A Közalapítvány hatóköre: országos 5. Csatlakozás a Közalapítványhoz 5.1. A Közalapítvány nyitott, ahhoz minden magyar és külföldi természetes és jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező társaság csatlakozhat, aki (amely) ezen alapító okiratban megfogalmazott célok eléréséhez vagyoni juttatás teljesítésével; vagyonrendeléssel, pénzbeli vagy természetbeni adománnyal hozzájárul és a Közalapítvány céljait és működési szabályait magáénak vallja.
7 A Közalapítványi vagyonhoz való hozzájárulás történhet pénz, illetve nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás nyújtásával. Nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként a csatlakozó dolog tulajdonjogát vagy vagyoni értékű jogot ruházhat át a Közalapítványra. A pénzbeli hozzájárulás a Közalapítvány bankszámlájára történő utalással teljesíthető. A hozzájárulás nem vonható vissza, ugyancsak kizárt a közalapítványi hozzájárulás növekményének, hozadékának a felajánló által történő kivonása a Közalapítványból A Közalapítvány céltámogatás formájában is támogatható, a megjelölt cél azonban nem lehet ellentétes a Közalapítvány céljaival, és nem is sértheti azt A csatlakozási szándékot írásban kell bejelenteni, melynek elfogadásáról a Közalapítvány kezelő szerve (továbbiakban: kuratórium) határoz. A csatlakozás elfogadásáról, illetve visszautasításáról a kuratórium a kuratóriumi tagok több mint felének igen szavazatával dönt A csatlakozó a vagyoni juttatás teljesítésével nem válik alapítóvá, olyan jogosítványokat és hatásköröket nem szerezhet, amelyek kizárólag a Közalapítvány alapítóját illetik meg. Az alapítói jogok és kötelezettségek gyakorlása 6. Az alapítók az alapítói jogokat személyesen és együttesen gyakorolják, az alapítványt érintő minden alapítói intézkedést egyetértésben jogosultak és kötelesek megtenni A Budapest Bank Zrt. alapítói jogait Marcali Város Önkormányzatára ruházta, így a Budapest Bank Zrt. helyett és nevében Marcali Város Önkormányzata gyakorolja az alapítói jogokat. A közalapítvány célja és feladata 7. A közalapítvány célja, hogy a Marcali városában vagy Somogyzsitfán a középfokú oktatási intézményekben tanuló és a nevezett helységekben érettségizett és egyetemen vagy főiskolán tanulmányokat folytató, nehéz anyagi helyzetben lévő jeles illetve jó tanulmányi eredményt elérő diákokat támogassa. 8. A Közalapítvány alapcél szerinti tevékenysége: - hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése. A közalapítvány vagyona és felhasználási módja
8 4 9. A Közalapítvány induló vagyona 9.1. Az alapítók a Közalapítványi célok elérése érdekében a működés megkezdéséhez a Közalapítvány induló vagyonát oly módon biztosítják, hogy a jelen alapító okirat aláírásától számított nyolc napon belül a K&H Bank Marcali pénzintézetnél elkülönített bankszámlán (letéti számla) elhelyeznek összesen Ft-ot, azaz Egyszáznegyvenezer forintot A Közalapítvány előbbiekben meghatározott induló vagyona növekedhet a jelen alapító okirat 5. pontjában meghatározott feltételek szerinti csatlakozók hozzájárulásával, valamint a kuratórium gazdálkodásának eredményével A Közalapítvány az adományokat célja elérése érdekében használja fel A Közalapítvány tartozásaiért saját vagyonával felel. Az alapítók a vagyoni hozzájárulás megfizetésén túl és a kuratórium tagjai a saját vagyonukkal a Közalapítvány tartozásaiért nem felelnek. 10. A Közalapítványi vagyonnal történő rendelkezés, kezelése és védelme A Közalapítvány céljai megvalósítása érdekében önállóan gazdálkodik, a közalapítvány céljára rendelt vagyon és a közalapítvány céljára rendelt vagyont meghaladó minden vagyon a közalapítványi célok megvalósítása érdekében használható fel A Közalapítvány céljára rendelt vagyon felhasználásáról, kezeléséről a hattagú az öttagú kuratórium gondoskodik, amely azt kamatozó banki letétbe helyezheti, kincstár- vagy letéti jegyet vásárolhat, valamint azzal a közalapítványi célok megvalósítása érdekében a közalapítvány szervezeti és működési szabályzata által meghatározott egyéb módon rendelkezhet A Közalapítvány céljainak elérése érdekében az alapítvány céljaira rendelt vagyonból egyebek mellett pályázatot hirdethet, díjakat alapíthat. Amennyiben a Közalapítvány kuratóriuma bármely cél szerinti juttatását pályázathoz köti, a pályázatban nem vehetnek részt a kuratórium tagjai, az alapítók, valamint ezek hozzátartozói (Ptk. 8:1.. (1) bekezdés 2.) pont), továbbá a pályázat nem tartalmazhat olyan feltételeket, amelyekből az eset összes körülményeinek mérlegelésével megállapítható, hogy a pályázatnak előre meghatározott nyertese van. A pályázati felhívást a Marcali Városi Önkormányzat által működtetett honlapon ( kell megjelentetni A Közalapítvány csak olyan módon vehet fel hitelt és vállalhat kötelezettséget, amely nem veszélyezteti az alapcél szerinti tevékenységének ellátását és működésének fenntartását A Közalapítvány kuratóriumának feladata a működőképesség fenntartása, és fenyegető fizetésképtelenség esetén a hitelezők érdekeinek szem előtt tartásával a szükséges intézkedések meghozatala, illetve kezdeményezése.
9 5 A Közalapítvány szervezete és működése 11. A Közalapítvány kezelő szerve a kuratórium, melynek feladata egyebek mellett a működőképesség fenntartása A kuratórium 6 (hat) 5 (öt) természetes személyből áll, az elnökét és tagjait az alapítók kérik fel. A kuratórium a Közalapítvány legfőbb döntéshozó és képviseleti, illetve ügyintéző szerve A kuratórium tagjai a közalapítvány vezető tisztségviselői. 11.2/A A kuratórium elnöke Kiss Lajos (anyja születési neve: Kovács Lenke, 8700 Marcali, Vár u. 14. szám alatti lakos). 11.2/B A kuratórium további tagjai: o Dr. Sütő László (anyja születési neve: Mosberger Borbála, 8700 Marcali, Tóth Á. U. 10. szám alatti lakos), o Csordás Ferenc (anyja születési neve: Kovács Ilona, 8700 Marcali, Katona u. 15. szám alatti lakos), o Hanyecz Imre (anyja neve Dinya Teréz, 8700 Marcali, Katona u. 20. szám alatti lakos), o Markhard József (anyja neve: Bosznai Valéria, 8700 Marcali, Táncsics u. 29. szám alatti lakos), o Kis-Dörnyei László (anyja neve: Gyanó Mária, 8700 Marcali, Arad u. 1/A. szám alatti lakos). 11.2/C A kuratórium elnöke és tagja az a nagykorú személy lehet, akinek cselekvőképességét a tevékenysége ellátásához szükséges körben nem korlátozták. Nem lehet a Közalapítvány vezető tisztségviselője az, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól nem mentesült. Nem lehet vezető tisztségviselő az sem, akit e foglalkozástól jogerősen eltiltottak. Nem lehet a kuratórium tagja, akivel szemben törvényben meghatározott egyéb kizáró ok áll fenn. Az Közalapítvány kedvezményezettje, és annak közeli hozzátartozója nem lehet a kuratórium tagja Az alapítók a kuratórium elnökét, valamint tagjait határozatlan időre kérik fel. A kuratóriumi tagság megszűnik: a határozott idejű megbízás esetén a megbízás időtartamának lejártával, megszüntető feltételhez kötött megbízatás esetén a feltétel bekövetkezésével,
10 6 a tag halálával, a tag lemondásával, az új kuratóriumi tag bírósági nyilvántartásba történő bejegyzésével, a tag alapítók által történő visszahívásával, az új kuratóriumi tag bírósági nyilvántartásba történő bejegyzésével, amennyiben a tag jogerős büntető ítélet hatálya alá kerül, a tag cselekvőképességének a tevékenysége ellátásához szükséges körben történő korlátozásával, a taggal szembeni kizáró vagy összeférhetetlenségi ok bekövetkeztével, a közalapítvány megszűnésével A közalapítvány alapítója a kuratórium bármely tagját, vagy tagjait bármikor, indokolás nélkül visszahívhatja A kuratórium bármely tagja megbízatásáról a közalapítványnak címzett, a közalapítvány másik vezető tisztségviselőjéhez vagy az alapítóhoz intézett nyilatkozattal bármikor lemondhat. Ha a közalapítvány működőképessége ezt megkívánja, a lemondás az új kuratóriumi tag kijelölésével vagy megválasztásával, ennek hiányában legkésőbb a bejelentéstől számított hatvanadik napon válik hatályossá A kuratórium kizárólagos hatáskörébe tartozik: o a közalapítvány Szervezeti és Működési Szabályzatának, valamint egyéb belső szabályzatainak megállapítása és módosítása o a közalapítvány éves költségvetésének elfogadása o döntés a rendelkezésre álló vagyon kezeléséről, felhasználásáról, gyarapításáról o döntés a beszámoló és közhasznúsági melléklet elfogadásáról o döntés kiegészítő jellegű nonprofit gazdasági-vállalkozási tevékenység folytatásáról o döntés azokban a kérdésekben, amelyeket jogszabály vagy az alapító okirat a kuratórium kizárólagos hatáskörébe utal A kuratórium szükség szerint, de évente legalább egy alkalommal a beszámoló és a közhasznúsági melléklet megküldésével köteles az alapítók részére beszámolni az addig végzett munkájáról, így különösen az alapítványi vagyon kezeléséről és felhasználásáról A kuratórium az alapítók részére köteles a Közalapítványra vonatkozóan felvilágosítást adni, és számukra a közalapítványi iratokba és nyilvántartásokba betekintést biztosítani. A felvilágosítást és az iratbetekintést a kuratórium elnöke az alapítók által tett írásbeli titoktartási nyilatkozat tételéhez kötheti. 12. A kuratórium működése, döntési és eljárási rendje A kuratórium szükség szerint, de legalább évente egy alkalommal tart ülést. Az ülést az elnök hívja össze és vezeti. A kuratórium ülésének összehívása meghívó kiküldésével írásban, az ülés helyszínének, idejének és napirendjének közlésével történik oly módon, hogy azt a
11 7 kuratorok legalább 8 (nyolc) nappal az ülés előtt kézhez kapják. A napirendet olyan részletességgel kell feltüntetni, hogy a szavazásra jogosultak a tárgyalni kívánt témakörökben álláspontjukat kialakíthassák. A napirenden szereplő témák írásos anyagát a felkészülés elősegítése érdekében lehetőség szerint a meghívóhoz kell csatolni. A meghívónak tartalmaznia kell a közalapítvány nevét és székhelyét is. Sürgős döntést igénylő ügyben a 8 (nyolc) napos határidő mellőzésével a kuratórium elnöke az ülést rövid úton (személyesen, telefonon, ben) is jogosult összehívni, ezt a körülményt azonban a kuratórium üléséről készült jegyzőkönyvben rögzíteni kell. Az így összehívott ülés azonban csak akkor határozatképes, ha azon a kuratórium valamennyi tagja megjelent. Rendkívüli ülést kell összehívni, ha azt az alapítók, a bíróság, vagy bármely kuratóriumi tag írásban, az ok és cél megjelölésével kéri. Az ülést az elnök az indítványtól számított 8 (nyolc) napon belül 14 (tizennégy) napon belülre köteles összehívni. Amennyiben az elnök a rendkívüli ülést az előírt határidőn belül nem hívta össze, a kuratórium ülésének összehívására a kezdeményezők is jogosultak. A kuratórium az ülését a Közalapítvány székhelyén tartja. Ha a Közalapítvány kuratóriumi ülését nem szabályszerűen hívták össze, az ülést akkor lehet megtartani, ha az ülésen valamennyi kurator jelen van, és ők egyhangúlag hozzájárulnak az ülés megtartásához. A kuratórium ülésén a szabályszerűen közölt napirenden szereplő kérdésben hozható határozat, kivéve, ha valamennyi kuratóriumi tag jelen van, és a napirenden nem szereplő kérdés megtárgyalásához egyhangúlag hozzájárulnak A kuratórium akkor határozatképes, ha azon a leadható szavazatok több mint felét képviselő szavazásra jogosult részt vesz. A határozatképességet minden határozathozatalnál vizsgálni kell. Ha egy kurator valamely ügyben nem szavazhat, őt az adott határozat meghozatalánál a határozatképesség megállapítása során figyelmen kívül kell hagyni A kuratórium döntéseit egyszerű szótöbbséggel, nyílt szavazással hozza, szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt. Az elnök bármely kérdésben titkos szavazást rendelhet el. A kuratórium döntéseit határozati formában hozza meg. A kuratórium határozathozatalában nem vehet részt (összeférhetetlenség) az az egyébként szavazásra jogosult személy, a) aki, vagy akinek közeli hozzátartozója a határozat alapján kötelezettség, vagy felelősség alól mentesül, vagy akit a határozat a közalapítvány terhére másfajta előnyben részesít b) aki, vagy akinek közeli hozzátartozója a határozat alapján bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt c) akivel a határozat szerint szerződést kell kötni
12 8 d) aki ellen a határozat szerint pert kell indítani e) akinek olyan hozzátartozója érdekelt a döntésben, aki a közalapítványnak nem tagja vagy alapítója f) aki a döntésben érdekelt más szervezettel többségi befolyáson alapuló kapcsolatban áll g) aki egyébként személyesen érdekelt a döntésben. Nem minősül előnynek a Közalapítvány cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás A kuratórium akkor határozatképes, ha azon a leadható szavazatok több mint felét képviselő szavazásra jogosult részt vesz. A határozatképességet minden határozathozatalnál vizsgálni kell. Ha egy kurátor valamely ügyben nem szavazhat, őt az adott határozat meghozatalánál a határozatképesség megállapítása során figyelmen kívül kell hagyni A kuratóriumi ülésről jegyzőkönyvet kell felvenni, melynek írásba foglalásáról az elnök köteles gondoskodni az ülést követő 15 (tizenöt) munkanapon belül. A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell: a kuratóriumi ülés helyét és időpontját a jelenlévők nevét, a kuratóriumi ülés határozatképességére történő utalást a levezető elnök, a jegyzőkönyvet hitelesítő kurator és jegyzőkönyvvezető nevét, az ezekre történő utalást a határozathozatal módját (titkos, illetve nyílt), a határozathozatal eredményét (a döntést támogatók és ellenzők személyét, a határozathozatalban részt nem vevőket, a szavazástól tartózkodókat) a kuratóriumi ülésen történteket, így különösen a nyilatkozatokat, határozatokat, az eljárás menetét oly módon, hogy abból azt is meg lehessen állapítani, hogy az eljárás megfelel-e az alapító okirat alaki követelményeinek, amennyiben pedig valamely felszólalás, vélemény jelentős, azt szó szerint kell rögzíteni, illetve írásban csatolni a jegyzőkönyvhöz. A jegyzőkönyvet az elnök, a jegyzőkönyvvezető és egy a kuratórium által hitelesítőnek megválasztott kurator írja alá. 13. Kuratóriumi határozatok nyilvántartása (Döntvénytár) A kuratórium által hozott határozatokról folyamatos nyilvántartást kell vezetni és abba a kuratórium döntéseit legkésőbb a meghozatalt követő 8 (nyolc) munkanapon belül be kell vezetni. A Döntvénytárba folyamatos sorszámozással kell bejegyezni:
13 9 a határozat számát a határozat tárgyát, tartalmát a határozat meghozatalának időpontját, hatályát a döntést támogatók és ellenzők számarányát, nyílt szavazás esetén ezek személyét A jegyzőkönyveket a Közalapítvány irattárában meg kell őrizni. A Döntvénytár naprakész vezetéséről a Közalapítvány elnöke köteles gondoskodni. Az ülésen jelen nem lévő kuratoroknak, valamint alapítónak a döntéseket tartalmazó jegyzőkönyv egy példányát az ülést követő 30 (harminc) napon belül meg kell küldeni. 14. A Közalapítvány beszámolási rendjének szabályai A Közalapítvány a működéséről, a vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről az üzleti év könyveinek lezárását követően, az üzleti év utolsó napjával megszűnés esetén a megszűnés napjával mint mérlegfordulónappal, a jogszabály előírásai szerint beszámolót köteles készíteni. A kuratórium a Közalapítvány éves beszámolóját legkésőbb a tárgyévet követő év május 31. napjáig köteles megtárgyalni, és arról nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel határozatot hozni. A Közalapítvány beszámolója tartalmazza: o a mérleget (egyszerűsített mérleget) o az eredménykimutatást (eredmény levezetést) o kettős könyvvitel szerinti kiegészítő mellékletet A Közalapítvány elnöke köteles a beszámoló jóváhagyására jogosult kuratórium által elfogadott beszámolót, valamint közhasznúsági mellékletet az adott üzleti év mérlegfordulónapját követő ötödik hónap utolsó napjáig letétbe helyezni és közzétenni a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló törvényben meghatározott módon. A beszámolót és a közhasznúsági mellékletet a Marcali Városi Önkormányzat honlapján ( is el kell helyezni, az így közzétett adatok folyamatos megtekinthetőségét legalább a közzétételt követő második üzleti évre vonatkozó adatok közzétételéig kell biztosítani. Amennyiben a Közalapítvány a közhasznú minősítés feltételeinek nem felel meg, a Közalapítvány elnöke hatvan napon belül köteles kérni az illetékes törvényszéktől a közhasznú jogállás törlését. 15. A Közalapítvány működésének nyilvánossága (A kuratórium döntéseinek az érintettekkel való közlési és nyilvánosságra hozatali módja)
14 A Közalapítvány működésének, szolgáltatásai igénybevételének, valamint tevékenységének és gazdálkodásának legfontosabb adatait a www. marcali.hu honlapon teszi közzé. A nyilvánosságra hozatalról a kuratórium elnöke köteles gondoskodni oly módon, hogy a beszámoló és a közhasznúsági melléklet elfogadásáról szóló kuratóriumi döntést követő 15 (tizenöt) napon belül a beszámoló és a közhasznúsági melléklet a honlapon megjelenjen A Közalapítvány működésével kapcsolatban keletkezett iratokba (jegyzőkönyvekbe, Döntvénytárba, stb.) bárki betekinthet, azokról saját költségére a kuratórium elnöke által hitelesített másolatot kérhet. Az iratok a kuratórium elnökével egyeztetett időpontban tekinthetők meg a Közalapítvány székhelyén lévő helyiségben A kuratórium döntéseit az érintettekkel a kuratóriumi ülésen jelenlévőkkel szóban, a távollevőkkel pedig írásban közli, illetve a döntés a Közalapítvány székhelyén is közzétételre kerül. Pályázat esetén a pályázat eredményét tartalmazó kuratóriumi határozatot Marcali Városi Önkormányzat honlapján ( kell megjelentetni. 16. A kuratórium elnöke A kuratórium elnöke látja el a Közalapítvány folyamatos működéséhez, ügyeinek operatív viteléhez szükséges teendőket. Intézkedéseit a kuratórium döntésének megfelelően kell megtennie, döntés hiányában pedig a Közalapítvány érdekeivel összhangban. A kuratórium elnökének feladatkörébe tartozik különösen: a) összehívja a kuratórium üléseit, b) képviseli a Közalapítványt, c) kezeli a Közalapítvány pénzeszközeit, ennek keretében utalványozási jogkört gyakorol, d) vezeti a Döntvénytárat, őrzi a határozatokat tartalmazó jegyzőkönyveket, e) gyakorolja a munkáltatói jogokat a Közalapítvány munkavállalóival szemben, f) megköti a Közalapítvány ügykörébe tartozó szerződéseket, g) ellátja azokat a feladatokat, melyeket a Közalapítvány szervezeti- és működési szabályzata utal a feladatkörébe. A kuratórium elnökét akadályoztatása esetén az általa kijelölt kuratóriumi tag, ilyen hiányában a kuratórium által megbízott kuratóriumi tag helyettesíti A kuratórium tagjai tisztségük ellátásáért díjazásban nem részesülnek, költségeik (telefonköltség, utazási költségtérítés stb.) megtérítésére azonban igényt tarthatnak. Nem sérti ezt a rendelkezést a Közalapítvány vezető tisztségviselőinek egyéb feladatok elvégzéséért szerződés szerint járó díjazása.
15 Felügyelő bizottság Az alapítók a kuratórium ellenőrzésére jogosult háromtagú ellenőrző bizottságot hoznak létre, melynek tagjai: Bene József 8700 Marcali, Csomós G. u. 22. (elnök) Szaka Zsolt 8700 Marcali Széchenyi u. 78. Varga László 8700 Marcali, Liget u A felügyelő szerv ügyrendjét maga állapítja meg A felügyelő szerv ellenőrzi a szervezet működését és gazdálkodását. Ennek során a vezető tisztségviselőktől jelentést, a szervezet munkavállalóitól pedig tájékoztatást vagy felvilágosítást kérhet, továbbá a szervezet könyveibe és irataiba betekinthet, azokat megvizsgálhatja A felügyelő szerv tagja a Kuratórium ülésén tanácskozási joggal részt vehet A felügyelő szerv köteles az intézkedésre való jogosultságának megfelelően a Kuratóriumot tájékoztatni és annak összehívását kezdeményezni, ha arról szerez tudomást, hogy a) a szervezet működése során olyan jogszabálysértés vagy a szervezet érdekeit egyébként súlyosan sértő esemény (mulasztás) történt, amelynek megszüntetése vagy következményeinek elhárítása, illetve enyhítése az intézkedésre jogosult vezető szerv döntését teszi szükségessé; b) a vezető tisztségviselők felelősségét megalapozó tény merült fel A kuratóriumot a felügyelő szerv indítványára annak megtételétől számított harminc napon belül intézkedés céljából össze kell hívni. E határidő eredménytelen eltelte esetén a kuratórium összehívására a felügyelő szerv is jogosult Ha az arra jogosult szerv a törvényes működés helyreállítása érdekében szükséges intézkedéseket nem teszi meg, a felügyelő szerv köteles haladéktalanul értesíteni a törvényességi ellenőrzést ellátó szervet Nem lehet a felügyelő szerv elnöke, vagy tagja, aki a) A Kuratórium elnöke vagy tagja, b) a közhasznú szervezettel e megbízatásán kívül más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll, ha jogszabály másként nem rendelkezik, c) a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásából részesül kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat illetve, d) az a)-c) pontban meghatározott személyek közeli hozzátartozója. A közalapítvány képviselete
16 A Közalapítványt teljes jogkörrel a kuratórium elnöke önállóan képviseli. 19. A bankszámla feletti rendelkezés joga a kuratórium elnökét önállóan, a kuratórium bármely két tagját együttesen illeti meg. A kuratórium tagjai jelen okirat aláírásával a megbízatást elfogadják, egyúttal nyilatkoznak, hogy az alapítóval nem állnak olyan érdekeltségi viszonyban, mely a megbízás ellátását akadályozná. Egyéb rendelkezések 20. Az alapítók tudomással bírnak arról, hogy a Közalapítvány érvényes létrejöttéhez és a jogi személyiség elnyeréséhez a Kaposvári Törvényszék nyilvántartásba vétele szükséges. A Közalapítvány működése felett az illetékes ügyészség a reá irányadó szabályok szerint törvényességi ellenőrzést gyakorol. A Közalapítvány feletti általános törvényességi felügyeletet az alapítványt nyilvántartó bíróság, a Kaposvári Törvényszék látja el. 21. A Közalapítvány nyilvántartásba vétele után a Közalapítványt az alapítók nem vonhatják vissza. 22. A kuratórium tagjai által harmadik személynek okozott kárért a Közalapítvány felel. A kuratórium tagja a tevékenysége során a Közalapítványnak okozott károkért a Polgári Törvénykönyvnek a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség szabályai szerint felel. 23. A Közalapítvány megszűnése A Közalapítvány megszűnik, ha a) a Közalapítvány a célját megvalósította, és az alapítók új célt nem határoztak meg b) a Közalapítvány céljának megvalósítása lehetetlenné vált, és a cél módosítására vagy más alapítvánnyal való egyesülésre nincs mód c) a Közalapítvány három éven át a célja megvalósítása érdekében nem folytat tevékenységet. Amennyiben valamelyik megszűnési ok bekövetkezik, a kuratórium köteles értesíteni az alapítókat a szükséges intézkedések megtétele céljából. Ha az alapítók a megszűnési ok alapján harminc napon belül érdemi intézkedést nem hoznak, a kuratórium köteles a nyilvántartó bírósághoz bejelenteni a megszűnési okot. A bejelentési kötelezettség késedelmes voltából vagy elmulasztásából eredő károkért a Közalapítvánnyal és harmadik személyekkel szemben a kuratórium tagjai egyetemlegesen felelnek.
17 13 Jogutód nélküli megszűnés esetén a Közalapítvány hitelezői igények kielégítése után fennmaradó vagyonát a fennálló fizetési kötelezettségek teljesítése után a kuratórium köteles Marcali közigazgatási területén működő hasonló célú közalapítvány támogatására fordítani és erről a nyilvánosságot is megfelelően tájékoztatni kell. 24. A jelen alapító okiratban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. 25. Az alapítók a jelen okirattal kapcsolatos eljárásokra teljes jogkörrel meghatalmazzák a Dr. Illés Attila Ügyvédi Irodát (8700 Marcali, Múzeum Köz 1.). Kelt: Marcali, április 26. napján..... Rolek Ferenc Cs. Tóth Marianna Dr. Sütő László vezérigazgató-helyettes Kommunikációs vezető Polgármester Alapító Alapító Budapest Bank Zrt. Marcali Városi Önkormányzat Mihalicsné Kemény Mária ügyvezető Alapító Marylla Bőrdíszműgyártó és Kereskedelmi Kft.. Torma Sándor mb. igazgató Alapító Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola
18
ELŐTERJESZTÉS. Marcali Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 10-i soron következő ülésére
VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefon: 85/501-003 Pf: 5. E-mail:polghiv@marcali.hu Fax: 85/501-055 Ügyiratszám: /1/2015 Ügyintéző: Kissné dr Csoszó Nikolett Tel.: 85/501-066
ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére
Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat ELNÖKE Szám: ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére Tárgy: A) Önkormányzat saját bevételeinek és adósságot
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 9-i rendkívüli
Czeglédi Sándorné Humánerőforrás és Közoktatási Bizottság elnöke
Isaszeg Város Önkormányzata pályázatot hirdet kizárólag Isaszeg közigazgatási területén működő intézmények, közösségek számára, nyári szabadidős programok támogatására. A pályázatnak tartalmaznia kell:
JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens JAVASLAT Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013
A HVB 3 igen szavazattal meghozza az alábbi határozatot: 3/2014. (V.20.) HVB határozat: Helyi Választási Biztosság póttagjának lemondása
1. számú HVB jegyzőkönyv Készült: a HVB üléséről 2014. május 20-án 16:00-kor Jelen vannak: Antal Lászlóné HVB elnöke Síposné Ferge Katalin HVB elnök helyettes Beke Árpád HVB tag Urbánné Lengyel Zsuzsanna
Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 27-i rendkívüli ülésére. 5. napirendi pont
E LŐTERJESZTÉS 2013. szeptember 27-i rendkívüli ülésére 5. napirendi pont Előterjesztés címe és tárgya: A Tabajdi Oktatásért és Ifjúságért Közalapítvány új tisztségviselőinek megválasztása, Alapító Okirat
Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT
Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT Nádudvar Város Helyi Választási Bizottsága a választási eljárásról szóló 2013.
Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete. Jegyzőkönyv
Jegyzőkönyv Szám: 2/2014. Készült Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. január 30-án 18 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen
Közhasznúsági jelentés 2007
Közhasznúsági jelentés 2007 I. Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény levezetés) II. Kimutatás a vagyon felhasználásáról III. Kimutatás a kapott támogatásokról IV. Beszámolás a közhasznú tevékenységről
Sárospatak Város Polgármesterétől
Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselő-testületnek - a Zemplén Televízió Közhasznú Nonprofit
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére
Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő Város Önkormányzata és a VÜSZI Kht. közötti, parkfenntartási tevékenység folyamatos ellátására
Tisztelt Képviselő-testület!
Tisztelt Képviselő-testület! Csöbör Katalin képviselő tagságának lemondásával megüresedett az alpolgármesteri poszt. A választási eljárásról szóló törvény előírásai alapján a megüresedett képviselői helyet
A Hungarikum Bizottság ágazati szakbizottságainak alapszabálya
A Hungarikum Bizottság ágazati szakbizottságainak alapszabálya Széles Ivett hungarikum titkársági koordinátor Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Hungarikum Bizottság Titkársága Előzmények 2012. évi XXX.
Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének. ../2015.(V.28.) határozata. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének
E LŐTERJESZTÉS megbízási szerződések módosítására Készült: 2015. május 28-i ülésére Előterjesztő: Tisztelt Képviselő-testület! A KEOP-1.1.1./C/13-2013-0029 azonosító számú Szécsény kistérség hulladékgazdálkodási
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a helyi adókról szóló
TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz
EL TERJESZTÉS Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz Tisztelt Képvisel -testület! A strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések
JEGYZİKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyzıi
JEGYZİKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2007. február 6-án megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi
A... EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA. I. Az egyesület adatai. 1. Az egyesület neve:... Egyesület. 4. Az egyesület székhelye:...
1 Alapszabály sablon A... EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Elhatározva a... Egyesület létrehozását, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) és az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére
Tárgy: Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület előfinanszírozási kérelme Előkészítette: Gál András osztályvezető Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám: IV/14 Döntéshozatal módja:
P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására
P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására Pályázat száma: 1./A pályázó szervezet megnevezése: 2./ A pályázó szervezet adatai Székhelye, siófoki telephelye: Bankszámlaszáma:
Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28. napján megtartott üléséről
1/2016. (I.28.) BRNÖ határozat Az ülés napirendjéről Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2016. január 28-i képviselő-testületi ülés napirendjét az alábbiak szerint állapítja
SZECSENYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ - TESTÜLETE
SZECSENYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ - TESTÜLETE 2009. EVI III. JEGYZŐKÖNYVE 2009. MÁRCIUS 31-1 ULESEROL J e g y z ő k ö n y v Készült Szécsényfelfalu Önkormányzat Képviselő-testületének 2009.
ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére
Szám: 02/79-6/2007 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Szám: 317-18/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestületének
Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány. Felügyelő Bizottságának ügyrendje
Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány Felügyelő Bizottságának ügyrendje A Felügyelő Bizottság Ügyrendje az Alapító Okirattal összhangban határozza meg a Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány (továbbiakban:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Doba Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8482 Doba, Kossuth u. 10. Szám: D-57-19 /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Doba Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. december 30 -án 17,30 órai
(1) A rendelet hatálya a Bocskaikert közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező, a Gyvt. 4. -ában meghatározott személyekre terjed ki.
Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2016. (I.29.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelmének helyi szabályairól és a térítési díjról Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
2015. június 26-i rendes ülésére
38. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 26-i rendes ülésére Tárgy: Közbeszerzési eljárás megindításának jóváhagyása a Támasz
JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 14. napján 18,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről
Ikt.szám:.../2014. JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 14. napján 18,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat
Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz.
Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz. Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 27. napján tartandó ülésére Tisztelt Képviselő-testület!
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
230 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2015. június 5. napján 9 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak:
JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2011. december 12.
JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2011. december 12. JEGYZİKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. december 12. napján 15 órai kezdettel megtartott rendkívüli
Az 1-4. és a 12. sz. mellékleteket a pályázónak kell beszereznie, az 5-11. sz. melléklete elkészítéséhez az alábbiakban találhatnak mintákat.
A pályázati adatlaphoz kötelezően csatolandó mellékletek: 1. egyéni vállalkozók, őstermelők esetén érvényes vállalkozói, őstermelői igazolvány másolata 2. gazdasági társaságok esetén 30 napnál nem régebbi
a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló
a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 11/2013. (IX.26.) önkormányzati rendelet, egységes szerkezetbe
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:
2014. június 23. napján 19.00 órakor tartott ülésének könyvéből. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: Tárgy: napirend elfogadása
Tisza-parti Cukorbetegek Egyesülete
Tisza-parti Cukorbetegek Egyesülete Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA Szeged, 2014. október 09. 1 Tisza-parti Cukorbetegek Egyesülete ALAPSZABÁLY Alulírott Alapítók az egyesülési
Dunaszentpál Község Önkéntes T zoltó Egyesületének ALAPSZABÁLYA. I. Általános rendelkezések
Dunaszentpál Község Önkéntes T zoltó Egyesületének ALAPSZABÁLYA Dunaszentpál Község Önkéntes T zoltó Egyesülete (nyilvántartási száma: 08-02-0000783, a továbbiakban: Egyesület) összhangban a Polgári Törvénykönyvben,
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. november 12-i ülésére Tárgy: Zirci Városüzemeltetés Közhasznú Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottságába tag delegálás Előadó: Ottó
Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáró l
i: c 2015. évi... törvény Érkezett: 2015 JÚN 0 2. a Budapesten megrendezend ő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015.
A Mikófalvi Öntevékeny Hagyományőrző Népi Együttes EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA. I. Az egyesület adatai
1 A Mikófalvi Öntevékeny Hagyományőrző Népi Együttes EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Elhatározva a. A Mikófalvi Öntevékeny Hagyományőrző Népi Együttes Egyesület működésének folytatólagosságát, a Polgári Törvénykönyvről
Törvényességi szempontból ellenőrizte: Szimoncsikné dr. Laza Margit jegyző
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármestere 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Fekete István Általános Iskola területén lévő ebédlő
1. Sárvár, Kossuth tér 5. földszint 1. szám (hrsz: 173/A/8) alatt található ingatlan értékesítése
SÁRVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9600 Sárvár, Várkerület 2. Pf. 78. Fax.: 95/323-555, Tel.:95/ 320-265, Tx 37-417 ELŐTERJESZTÉS Előterjesztés az elővásárlási joggal nem érintett Sárvár, 784/10/A/1 hrsz-ú, Sárvár,
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 25-i ülésére Tárgy: A polgármester 2016. évi szabadság ütemezésének jóváhagyása Előadó: Sümegi Attila jegyző Előterjesztés
2 - sporttevékenység - tudományos tevékenység, kutatás Az Alapítvány politikai tevékenységet nem folytat, pártoktól független, azoknak anyagi támogatá
ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) Balatonfüred Város Önkormányzata a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 74/A -a, valamint 74/G -a alapján BALATONFÜRED VÁROSÉRT
Múcsonyi Helyi Választási Bizottság
Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 3744 Mucsony, Fő út 2. : 48/403-078 Fax: 48/403-078/126 sz. mellék hivatali e-mail: hivatal@mucsony.hu A Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 49/2014. (X.12.) határozata
Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2011. február 24-én tartandó ülésére
Lengyeltóti Város Polgármestere 8693 Lengyeltóti, Zrínyi M. u. 2. Ügyiratszám: /2011. ELŐTERJESZTÉS Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 24-én tartandó ülésére Napirend:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának 2013. június 26. napján megtartott rendkívüli üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. június 26. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Héri Viktor a bizottság elnöke, Hercegfalvi Frida a bizottság tagja, Távolmaradt: Távolmaradását bejelentette:
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011.
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. Viola Óvoda Gyermekeiért Alapítvány (1042 Budapest, Viola utca 11-13.) KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET 2011. ÉV 1. Jogi helyzet, adatok Az alapítvány neve: Viola Óvoda Gyermekeiért
152/1. H a t á r o z a t
11. Alapító okiratok módosítása Előterjesztő: Várospolitikai Alpolgármester 152/1 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító indítvány az előterjesztéshez nem érkezett. Szavazásra bocsátja a Heller
A tervezet előterjesztője
Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért
SZABÁLYZAT a megyei közgyűlés tagjai és hozzátartozóik vagyonnyilatkozatának kezeléséről, nyilvántartásáról, ellenőrzéséről
5. melléklet a 12/2014. (XII.15.) önkormányzati rendelethez SZABÁLYZAT a megyei közgyűlés tagjai és hozzátartozóik vagyonnyilatkozatának kezeléséről, nyilvántartásáról, ellenőrzéséről I. Általános rendelkezések
Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333. 2010. december 9. napján tartandó rendkívüli
Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333 Sorszám: 2 Ügyiratszám: 980-8 /2010. 70-12-1/2010. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-42/2014. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről
TÁJÉKOZTATÓ. a PRÉMIUM Egészségpénztár 2016. évi második rendkívüli Küldöttközgyűléséről
TÁJÉKOZTATÓ a PRÉMIUM Egészségpénztár 2016. évi második rendkívüli Küldöttközgyűléséről A PRÉMIUM Egészségpénztár Igazgatótanácsa 2016. március 11-én 13 órára hívta össze a Pénztár 2016. évi második rendkívüli
A L A P Í T Ó O K I R A T
[AZ ÚJ ÉS MEGVÁLTOZOTT RENDELKEZÉSEK DŐLTEN KERÜLTEK SZEDÉSRE.] [AZ EGYES PONTOK UTÁN AZ ADOTT PONT SZERKESZTÉSÉNÉL FIGYELEMBE VETT JOGSZABÁLYHELYEK IS FELTÜNTETÉSRE KERÜLTEK.] Egységes szerkezetbe foglalt
T Á R G Y S O R O Z A T A. 2./ Az Önkormányzat 2013.évi költségvetési rendeletének megtárgyalása.
NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2013.március 19.-én megtartott Képviselő-testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A T A 1./A Geszterédi
BUDAPEST FŐVÁROS IV.KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. ÉVI MUNKATERVE
BUDAPEST FŐVÁROS IV.KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. ÉVI MUNKATERVE 2012. FEBRUÁR 23. (csütörtök) 15:00 1. Javaslat Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat intézményei és a
Közhasznúsági jelentése
1089 Budapest, Vajda Péter u.25-31. Közhasznúsági jelentése 2010. Az Alapítvány adószáma: 18008003-1-42 Az Alapítvány nyilvántartási száma: 2464 Az Alapítvány KSH azonosítója: 264655-132 Az Alapítvány
TIBORCOS SZÜLŐK A GYERMEKEKÉRT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA ( Alapszabály )
TIBORCOS SZÜLŐK A GYERMEKEKÉRT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA ( Alapszabály ) 1. Az Egyesület neve és székhelye 1.1. Az Egyesület neve: Tiborcos Szülők a Gyermekekért Egyesület ( Egyesület ) 1.2. Az Egyesület
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS HATÁROZATA a
JAVASLAT. önkormányzati ingatlanok bérleti jogának meghosszabbítására
PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) 460-155 FAX: (06-32) 460-918 E-MAIL: forum@paszto.hu Szám: 1-14/2013. A határozat meghozatala egyszerű szavazattöbbséget igényel. JAVASLAT
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2012. november 27-i ülésére Tárgy: Pápa Város
4. NAPIREND Ügyiratszám: /2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. december...-i nyilvános ülésére
1 4. NAPIREND Ügyiratszám: /2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. december...-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Monoszló Község Önkormányzatának 2012. évi munkaterve
KOIB_02 - Nyári napközi szervezése (2016) 2016. március 23. ELŐTERJESZTÉS
ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Kulturális, Oktatási és Ifjúsági Bizottsága 2016. március 23-ai ülésére 2. napirend Tárgya: Nyári napközi szervezése (2016) Előadó: Margruber János jegyző Melléklet:
M E G H Í V Ó. 2016. június 13-án (hétfő) 16.00 órakor
Szám: /2016. M E G H Í V Ó Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2016. június 13-án (hétfő) 16.00 órakor rendkívüli ülést tart, melyre tisztelettel meghívom. Ülés helye: Gyáli Polgármesteri Hivatal
J E G Y Z İ K Ö N Y V
Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:../2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzıkönyv
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kulturális, Oktatási és Szociális Bizottságának 2015. április 30. napján 15 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott üléséről. Jelen vannak:
Közhasznúsági beszámoló
Közhasznúsági beszámoló Hangadók Közhasznú Alapítvány 2440 Százhalombatta, Liszt Ferenc sétány 29. 2009. évről A Közhasznúsági Jelentést a Kuratórium 2010. május 31-i ülésén fogadta el. Tartalom 1. Számviteli
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Dabasi Kornéia Előterjesztiő: Vargáné
Munkaerőpiaci szervező, elemző 54 345 06 0000 00 00 Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő
T 0743-06/3/17 A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján.
Javaslat az Ózdi Vállalkozói Központ és Inkubátor Alapítvány alapító okiratának módosítására
Javaslat az Ózdi Vállalkozói Központ és Inkubátor Alapítvány alapító okiratának módosítására Ó z d, 2014. július 17. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: ÓVK alapítvány ügyvezetője Tisztelt Képviselő-testület!
Módosító Okirat. Okirat szám: 22/30750-2/2015.
Okirat szám: 22/30750-2/2015. Módosító Okirat A Pestszentlőrinci Csemete Óvoda a Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Képviselő-testülete által 2014. március 12.
K I V O N A T. KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 176/2015. (XII.10.) sz. határozata
K I V O N A T a képviselő-testület 2015. december 10-i ülésének jegyzőkönyvéből KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 176/2015. (XII.10.) sz. határozata A Komlói Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány
MISKOLCI SPECIÁLIS FELDERÍTŐ ÉS MENTŐCSOPORTÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (módosításokkal egységes szerkezetben)
A Közgyűlés VII-122/314.538/2016. számú határozatának melléklete MISKOLCI SPECIÁLIS FELDERÍTŐ ÉS MENTŐCSOPORTÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (módosításokkal egységes szerkezetben) Miskolc Megyei Jogú
ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. május 30-i rendkívüli ülésére
ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. május 30-i rendkívüli ülésére Egyszerű többség Tárgy: Gunaras Gyógyfürdő és Idegenforgalmi Zrt. tagi kölcsön visszafizetése Előterjesztő:
A Rendelet módosításának másik eleme a Tiszta udvar, rendes ház és a Tiszta, rendezett
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je t 9 ' l '1-. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbánya környezetének szépítéséről szóló 4/2014. (II. 24.) önkormányzati
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-41/2013. Tárgy: A Kiszombor 05326/2 hrsz-ú (korábban: 027/2 hrsz) ingatlan
Előterjesztés a Bicskei Üdülőtábor és Uszodaüzemeltető Nonprofit Kft. 2015. évi beszámolójáról
Előterjesztés a Bicskei Üdülőtábor és Uszodaüzemeltető Nonprofit Kft. 2015. évi beszámolójáról 1. előterjesztés száma: 125/2016 2. Előterjesztést készítő személy neve: Molnár Enikő 3. előterjesztést készítésében
J E G Y Z İ K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlés Egészségügy és Szociális Bizottságának 2010. május 5. napján tartott nyílt ülésérıl
J E G Y Z İ K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlés Egészségügy és Szociális Bizottságának 2010. május 5. napján tartott nyílt ülésérıl Jelen vannak: dr. Ványai Éva, a Bizottság elnöke, képviselı
Non-profit szervezetek az új Ptk.-ban. Debrecen, 2013. november 18.
Non-profit szervezetek az új Ptk.-ban Debrecen, 2013. november 18. Alapvetés Civiljog általános kódexe: kimaradtak a közjogi jogi személyek (köztestület, közalapítvány, költségvetési szervek, önkormányzatok)
I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
1 Szaporodásbiológiai Társaság Alapszabálya (az 2014. 11. 07. napi módosításokkal egységes szerkezetben, a módosult rendelkezések vastagított betűvel kerültek kiemelésre) I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.
Adatgyűjtési és adatszolgáltatási rend. Valamennyi közoktatási intézmény által szolgáltatandó adatok: ADATSZOLGÁLTATÁS TÁRGYA
1997-22 Budapest Főváros Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 22/1997. (VII. 8.) sz. rendelete az Önkormányzat fenntartásában lévő intézmények adatszolgáltatási kötelezettségéről /1997. VII.
Neveléstudományi Kutatásokért Alapítvány ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA
Neveléstudományi Kutatásokért Alapítvány ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA 2014 NEVELÉSTUDOMÁNYI KUTATÁSOKÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA 2014. december 2. Alulírott, Dr. Dohány Gabriella (sz.: Szeged, 1958 január
E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2006. február 13-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2006. február 13-i ülésére Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjai megállapításának szabályairól szóló rendelet
2015. évi törvény. i) kormánybiztos, miniszterelnöki biztos, miniszteri biztos.
[V30 2015. évi törvény r..~',,.u. 70lb FEER 1 O. a vagyonnyilatkozat-tételi eljárásokkal összefügg ő egyes törvények módosításáró l 1. Az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekr ől szóló 2007.
A MÁV VEZÉRIGAZGATÓSÁG SPORT CLUB ALAPSZABÁLYA
MÁV Vezérigazgatóság alapítva 1948. Sport Club (Fővárosi Törvényszék nyt. sz. 1964.) 1087 Budapest, Kerepesi út 1-3. A MÁV VEZÉRIGAZGATÓSÁG SPORT CLUB ALAPSZABÁLYA egységes szerkezetben Budapest, 2016.
N A P I R E N D. 1.) Beszámoló a lejárt határidejű határozatok Vitális Gábor végrehajtásáról. 2.) 2015. évi munkaterv elfogadása Vitális Gábor.
Román Nemzetiségi Önkormányzat 2014. november 18-i ülésén hozott határozatai 41/2014. (XI. 18.) sz. RNÖ. határozat A Mezőkovácsházi Román Nemzetiségi Önkormányzat a,, kitüntetési díj tárgyában készült
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tájékozódási Futásért Egyesület TÁJFUTE
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tájékozódási Futásért Egyesület TÁJFUTE ALAPSZABÁLYA Nyíregyháza, 2014. szeptember 11. 2 ALAPSZABÁLY (egységes szerkezetben, a 2014. szeptember 11.-i módosítások vékony
ELŐTERJESZTÉS. Balatonkenese Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.november 07. napján tartandó soron következő testületi ülésére
ELŐTERJESZTÉS Balatonkenese Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.november 07. napján tartandó soron következő testületi ülésére Tárgy: - Balatonkenese Város Önkormánynál folyamatban lévő pályázatok,
A szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 4/2015. (II.18.) rendelet módosítása
Az előterjesztés száma: 34/2016. A rendelet tervezet elfogadásához minősített többség szükséges! Decs Nagyközség Képviselő-testületének 2016. február 24-én, 18-órakor megtartandó ülésére A szociális ellátások
A L A P Í T Ó O K I R A T
Alapítás éve: 1992. Alapító határozat: 434/1992. (XII. 1.) sz. önko. hat. Módosító határozatok: 278/1995. (XII. 20.) sz. önko. hat. 185/1997. (XII. 9.) sz. önko. hat. 177/1998. (VI. 30.) sz. önko. hat.
Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105
1 Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105../2013. Tárgy: Makói Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának felülvizsgálata
II. Helyi iparűzési adóelőleg bejelentése (állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén)
BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény és a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény alapján BALATONHENYE önkormányzat adóhatóságához I. Bejelentés jellege
Oktatási és Közművelődési Főosztály, /00Í MA - Budapest,
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormám >:at Képviselő-testület ülése Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat / / / Polgármesteri Hivatal g / ^ihf Vj >X)*\ Oktatási és Közművelődési Főosztály,
JEGYZŐKÖNYV. 1. napirendi pont: Döntés a 2014. évi konszolidációs igény benyújtásáról.
JEGYZŐKÖNYV Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 15-én, 13.30 órakor kezdődő rendkívüli, nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal 2230 Gyömrő, Szabadság út 1. sz. alatt, az
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA AZ EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL (a módosításokkal egységes szerkezetben) Enying Város Önkormányzatának
ZÖLDSPORT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Módosítva: 2015. április 18-án.
A ZÖLDSPORT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Elfogadva: 2005. december 27-én. Módosítva: 2006. május 11-én. Módosítva: 2012. március 10-én. Módosítva: 2014. május 8-án. Módosítva: 2015. április 18-án. Tartalomjegyzék
J e g y z ı k ö n y v
J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2011. február 28-án 13.00. órai kezdettel tartott nyílt ülésén.- Jelen vannak: Veresné Nagy Margit elnök, Király Lászlóné
ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására
Ügyiratszám: 340708/2008.III. Ügyintéző: Dr. Ráczné ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Dr. Ráczné Dr. Kassy Erzsébet Az érintett belső szervezeti egység vezetőjének