Autómentes nap. Bácskai Napló. Szellemi örökség a halászlé Cégkeringő Bort csak a családnak BAJA ÉS KÖRNYÉKE KÖZÉLETI LAPJA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Autómentes nap. Bácskai Napló. Szellemi örökség a halászlé Cégkeringő Bort csak a családnak BAJA ÉS KÖRNYÉKE KÖZÉLETI LAPJA"

Átírás

1 BAJA ÉS KÖRNYÉKE KÖZÉLETI LAPJA Bácskai Napló SZEPTEMBER 23., XIV. ÉVFOLYAM, 17. SZÁM Autómentes nap Szellemi örökség a halászlé Cégkeringő Bort csak a családnak

2 BH színes A Bajai Rádió és a Bajai Televízió néhány hete közös erővel dolgozik a Hírek helyből című rádiós műsor készítésén. A közös munkának kettős célja van. Egyrészt a rádió hírműsora az eddiginél több és változatosabb helyi témát dolgoz fel, másrészt a szerkesztőségek közötti együttműködés hatékonyabbá és rugalmasabbá teszi a műsorok gyártását. A hírek felelős szerkesztője Kammermann Kristóf, a Bajai TV és a Bajai Rádió első közös szerkesztő-riportere, egyben legifjabb tagja. Kerékpárral vagy rollerrel Mobilitási hét: iskolás csoportok vették birtokukba a bajai Kresz-parkot szeptember 16-án. Halasztottak a cégek ügyében fókuszban Nem csitulnak a városi cégek közötti kapcsolatok körüli viták, a csütörtöki rendkívüli ülésen is ezt a témát tárgyalták a városatyák. Kismotoros bajai olimpia Fotó: Kelemen Áron Bácskai Napló Megjelenik havonta kétszer példányban Baja, Bátmonostor, Nagybaracska, Érsekcsanád Sükösd, Csávoly és Vaskút valamennyi háztartásában. Főszerkesztő: Géczy Zsolt Szerkesztő: Sándor Boglárka Újságíró: Dr. Gál Zoltán, Kubatovics Tamás Zöld rovat: Görgei-Reiner Rita Tördelő: Kelemen Áron Karikatúra: Kelemen István Kvíz: Telek Zoltán Kiadja a Baja Hangja Kft. Felelős kiadó: Viszmeg Krisztina ügyvezető Terjesztés: terjesztes@bajahangjakft.hu A szerkesztőség postacíme: 6500 Baja, Árpád tér 1. Telefon: / bacskainaplo@bajahangjakft.hu Internet: Facebook: Baja Város Honlapja Hirdetésfelvétel: / Nyomdai munkálatok: Mediaworks Hungary Zrt., 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Felelős vezető: Szabady Balázs műszaki igazgató ISSN X A következő számunk október 7-én jelenik meg, lapzárta október 4-én. MTI A Kresz-park ideális helyszín az oktatásra Az Európai mobilitási hét kezdő mozzanata keretében a diákok a biztonságos közlekedést gyakorolhatták. A bajai önkormányzat mintegy 1 millió 470 ezer forint értékű pályázatot nyert a programra tájékoztatott Telek Zoltán közbiztonsági referens. Kiemelte: a mobilitási hét célja a nem autós alapú közlekedés megvalósítása a fenntarthatóság, a biztonság és az egészséges életmód jegyében. Szeretnénk főként a fiatalokon keresztül eljutni a családokhoz, arra biztatva mindenkit, hogy a város autós terhelése csökkentésének érdekében közlekedjenek kerékpárral vagy rollerrel. A programokra jó visszajelzéseket kapunk, sokan örvendenek a figyelemfelhívásnak mondta a referens. Szeptember 22-én, az autómentes napon azokat, akik 7-9 óra között munkába menet kerékpárral útba ejtették a városházát, reggelivel vendégelték meg, este pedig szépen kivilágított biciklikkel lehetett beállni a Türr-kilátótól induló felvonulásba. A töltésen át, szigetkört megtéve érkezett a csapat a Szentháromság térre. A legszebben kivilágított kerékpárok gazdái ajándékot kaptak. Mint megtudtuk, felmerült az igény arra, hogy az önkormányzati üdülő udvarán létesített Kresz-park hétvégén is nyitva legyen. Ennek megvalósítását jövő tavaszra tervezik. Jelenleg hét közben, tanítási időben fogadják az iskolás csoportokat, amelyek szép számban érkeznek is. Csütörtök délelőtt elsőként a Sugovica Sportiskolai Általános Iskola 5. b osztálya vágott neki bátran a Kresz-oktatásnak, kipróbálva a rendelkezésre álló járműveket. Osztályfőnökük, Szegi Zoltán dicsérte diákjai felkészültségét. Ők már megtanulták a táblák jelentését, a jelzéseket, és alkalmazni is tudják. Osztályfőnöki órákon is sokat beszélgetünk a biztonságos közlekedés fontosságáról. Kedden elektromos kerékpárokat lehetett megnézni és kipróbálni a Turisztikai Központban. Bemutatták azt az uniós pályázatot is, amelynek segítségével 150 ezer forintos támogatást igényelhetnek a vásárlók. FOTÓ: KELEMEN ÁRON Nem dűlőztek a városházán a bajai képviselők Közel egy órás szócsatát követően arról határozott a többség, hogy folytatják a vitát. Mint ismert, a 2019-es önkormányzati választást követően látott neki a győztes csapat az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok átalakításának. Ennek egyik elemeként a Baja Vagyon Zrt. egyes szolgáltatásokat átvett az átláthatóbb és olcsóbb működtetés reményében. Az átszervezés a járványhelyzettel terhelten folyt, majd a vezérigazgató kérésére polgármesteri döntéssel megváltoztatták a cégek közötti szerződést. Ezt vonta vissza az ideológia terepe júniusban az újra ülésező testület, majd augusztusban rendkívüli ülést írt elő. Ezen szeptember 16-án, az érdemi vita előtt Kámánné dr. Bari Bernadett frakcióvezető Nyirati Klára polgármester közösségi médiában megjelent megnyilvánulását kritizálta. Méltánytalannak tartom, hogy polgármester asszony számon kér képviselőket a szavazatuk miatt. Ez a testület 15 főből áll, nem ön dönti el, ki kivel áll szóba. Mi nem alkudozni vagyunk itt. Kérem, ne a mi sorainkban keresse a felelősöket azért, ami az elmúlt hónapokban a testületi üléseken történt. Kilencen nyerték meg a többséget a városvezetéstben, és kaptak bizalmat arra, hogy gazdálkodás A g világa nem a várost vezessék. Szavaira nem reagált a polgármester. Hornyák József, a beterjesztett javaslatot elutasító pénzügyi bizottság elnöke mint mondta: több bizottsági tag meglátásait tolmácsolva kijelentette: a módosítás nem tartalmaz semmi újat a hatályon kívül helyezettekhez képest. Nem vagyok politikus, a gazdálkodás világa nem az ideológia terepe, egy mérhető, egzakt világ. Tavaly sokkal lassabban sikerült felállítani a szervezetet a reméltnél, aminek alapvető oka a covid volt, emiatt elmaradtak a szükséges személyes találkozások. Ma minden cég kiadását, költségét pontosan ismerjük, erre feltétlenül szükség van fogalmazott Pozsgai Imre, a Baja Vagyon Zrt. vezérigazgatója. Hangsúlyozta: a kinevezett vezérigazgatónak nemcsak joga, hanem felelőssége is van. Így az ő dolga arról dönteni, ki lesz a jogász vagy a kontroller. Számokban kimutatható, mérhető a vagyonkezelő munkájának eredménye. Nem én akarom megmondani, hogyan döntsön a politikus, azt szeretném, hogy a számokat ismerve döntsön. Széll Péter alpolgármester a vita elnapolását kezdeményezte, azzal érvelve, hogy a beterjesztett javaslatot a bizottságok nem fogadták el, a helyben előadott ötletek gazdasági megalapozottságáról pedig nincsenek adatok. Kérte: a következő ülésen térjenek vissza a témára. Ezt a szándékot 14 jelenlévő képviselőből 11 támogatta. R : KUBATOVICS TAMÁS FOTÓ: KELEMEN ÁRON 2 BÁCSKAI NAPLÓ szeptember szeptember 23. BÁCSKAI NAPLÓ 3

3 aktuális jegyzet régmúlt Szellemi kulturális örökség Felkerült a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére a bajai halászléfőzés élő hagyománya. Ködös álmok Az állatok sem tévedhetetlenek, bár kifinomult ösztönük révén némiképp jobban eligazodnak, mint az emberek. Baja mellékvágányon Hajdú Miklós, Fejes Anita és Horváth László az oklevéllel A Budai Várban szeptember 17-én megrendezett ünnepségen bejelentették, hogy a Bajai halászléfőzés élő hagyománya felkerült a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére, ezzel is elismerve, hogy a korábban hungarikummá vált bajai halászlé több, mint egy kiváló étel. A köré épült társadalmi szokások, közösségi megnyilvánulások, ünnepi alkalmak a bajai és környékbeli emberek kulturális örökségének részévé váltak. A minősítéshez szükséges pályázatot a Bajai Halászléfőző Bajnokok Egyesülete készítette és nyújtotta be még tavaly, a várossal együtt, a Bajai Halászléfőző Lovagrend támogatásával. A bajai emberek, társadalmi szervezetek és a bajai halászlét kedvelők széles köre támogatta a pályázatot több ezer aláírással, támogató nyilatkozattal, fotókkal, filmösszeállítással. Külön elismerés illeti Fejes Anitát (Bajai Halászléfőző Bajnokok Egyesülete), aki gondozta a tudományos igényességgel megírt pályázatot, valamint Martonosi Attilát a háttéranyagok és a film biztosításáért. A Kulturális Örökség Napjai megnyitó ünnepségén adták át az elismerést szentesítő dokumentumot, amelyet Hajdú Miklós alpolgármester és Horváth László, a Bajai Halászléfőző Bajnokok Egyesülete elnöke vett át Kásler Miklós minisztertől. Az ünnepi műsor után az érdeklődők megkóstolhatták a Csikós udvaron az igazi bajai halászlét. Egy asztalnál EXTRA Szellemi kulturális örökségünk részévé nyilvánították és felvették a nemzeti jegyzékbe a bajai halászléfőzés élő hagyományát. Az UNESCO döntését múlt pénteken jelentették be ünnepélyes keretek közt a Kulturális Örökség Napjai megnyitóján. A Bajai Halászléfőző Bajnokok Egyesülete által kezdeményezett eljárásról, a cím lehetséges hatásairól lesz szó a Bajai TV Egy asztalnál EXTRA című műsorában szombaton 19 órától. A Bajai Televízió youtube csatornáján megtekinthető a pályázathoz készített, Egy kisváros a halászlé bűvöletében című kisfilm. FOTÓ: ÁDÁM PÉTER Négy lába van a lónak, mégis megbotlik. Na, ez egy mondás, és valóban, a szó legszorosabb értelmében is így történhet, olyankor a természet nemcsak az őt rendszeresen és módszeresen gyalázó emberre csap le, hanem megtéveszti a jószágot is. Igaz, Naccsád például a koromfekete éjben is hazavezette a kocsit Bokodról Bajára, pedig akkoriban világításról szó nem esett, pláne nem közvilágításról. Egészen megbízható forrásból tudom, hogy hölgy ült bakon, nézett a feketeségbe, és amikor egy apró gyermek megkérdezte, honnan tudja ebben a csuda feketeségben, merre kell menni, megmondta: fogalma sincs róla, de a Naccsád tudja. És tudta. Ez azonban nem szabad, hogy könnyelműségre csábítson (Esterházy). Mert szintén megbízható forrásból tudom, hogy egy híres író, F. A. dédnagyapja milyen csúfosan járt. A szálas, roppant makacs ember minden óvó figyelmeztetés ellenére elindult a világnak, pedig akkora köd volt, hogy a lova fejét sem látta. Szóval elindult, ment még a kutya is, így hárman voltak. Meg a köd, és a köd nyert. Éjfélre ígérte magát, reggelre érkezett meg, megtörve és megöregedve, a bolyongás minden erejét és életkedvét, majd hamarosan életét is elvitte. Érdekes, hogy a rémes történet ellenére (melyet nagymamája osztott meg vele) F. A. nagyon is szerette a ködöt, mert sejtelmes, puha csendbe rejti a világot, s álmokat szőhet benne az ember. Szőjük hát! GÉCZY ZSOLT A Baja-Bátaszék közötti vasútvonalon közlekedő tehervonat (1932) Baja a 19. század közepéig hallatlan fellendülést, valóságos fénykort ért meg. vasút A v rontott Baja kereskedelmi A város a történelmi Magyarország négy legnagyobb kikötőjének egyike volt. Az itteni kereskedők 100 nagy tölgyfahajója járta a Dunát, fel Győrig. Az aranykor addig tartott, amíg a gabonakereskedelem a vízi utat használta. Amikor a szállítás átterelődött a vasútra, melynek fővonalai rendre elkerülték Baját, a város gazdasági szempontból is mellékvágányra került. Tudvalevő, hogy az 1800-as években a város a gabona, de a bőr, gyapjú, kender, dohány, bőr elsőrendű piacaként is szerepelt. Egész Bács-Bodrog vármegye gabonáját hozták eladni, a győri és komáromi kereskedők pedig jöttek vásárolni ben helyzetén. például majd 1 millió mérő gabonát szállítottak el Bajáról. (A gabonát űrmértékkel mérték, általában pozsonyi mérőben. 1 pozsonyi mérő 62,5 litert tett ki.) A bajai kereskedelemnek messze a határokon túl is híre volt. Az országos vásárokon ezer vásárló jelent meg a szomszédos Pest, Tolna és Baranya megyéből, a Baja környéki, illetve a város feletti és alatti Duna menti falvakból. Itt vásárolták meg a lábbelit, a ruhaneműt, a szíj- és kötélgyártók, takácsok, szűcsök árucikkeit, itt szerezték be a bor-, fa- és deszkaszükségletüket. Ám 1846-ban megindult Pest és Vác között az első vonat, hogy azután az 1867-ben történt kiegyezésig kétezer kilométerre bővüljön a hálózat. Baja mindent elkövetett, hogy bekerüljön a vasúthálózatba. Anyagiakat is megajánlott a nagy cél érdekében, mondhatni, erején felül. A nagy ügy élharcosa volt Tóth Kálmán, a város országgyűlési képviselője. Az Országgyűlés 1880-ban törvényt hozott a Budapest Zimony közötti fővonal megépítésére. Hogy a város is vasúthoz jusson, 100 ezer forintot ajánlott fel a Szabadka Baja közötti szárnyvonal kiépítésre, míg a Kecel Baja közöttire ennek a szép summának a kétszeresét. Hiába kérték a bajai kereskedők és iparosok 1883 augusztusában, hogy az 50 kilométer távolságot áthidaló, Baját Szabadkával összekötő szárnyvonal még az évben megépülhessen, ez csak két évvel később történt meg. A reményekkel ellentétben a vasút inkább rontott, mintsem javított Baja kereskedelmi helyzetén. A szállítandó gabonát Szabadka felől nem a bajai Dunához, hanem még Baja környékéről is Szabadkához, a budapesti fővonalhoz vonzotta. Ott, ahol a vízi szállítás lett volna előnyösebb, a vasút a díjtételeknek alaposan alávágott, százalékos engedményt adott. Tíz évet kellett várni, míg 1895 szeptemberében megnyílt a Baja Zombor Újvidék közötti vonal. A bajai Duna-híd 1909-re készült el, a vasút azonban Baja Bátaszék között csak további két esztendő múltán épült ki, hogy összekösse Bácskát Nyugat-Európával. Ez a cél azonban megvalósíthatatlanná vált a trianoni békeszerződéssel. Az új határok elvágták a dél felé irányuló vasútvonalakat. GÁL ZOLTÁN FOTÓ: A TÜRR ISTVÁN MÚZEUM GYŰJTEMÉNYÉBŐL 4 BÁCSKAI NAPLÓ szeptember szeptember 23. BÁCSKAI NAPLÓ 5

4 közlekedés kultúra Gyalogátkelő és kerékpárút A lakótelepi kerékpárút meghosszabbításának, illetve korrekciójának munkálatai zajlanak. A nyomvonal kijelölése megtörtént, a meglévő kerékpárút felújítása és meghosszabbítása zajlik ebben a fejlesztési programban. Ehhez kapcsolódva a piaci saroknál kialakítunk gyalogátkelőhelyet és kerékpáros átközlekedési lehetőséget, amely összekapcsolódik az Euro Velo 6-os kerékpárúttal. Akik gyakran járnak erre, tudják, hogy az út állapota erősen kifogásolható volt. A fák gyökerei felnyomták az utat, a bitumenes felület illeszkedései megsérültek, elváltak egymástól, a szegélyek letöredeztek. Ez volt az első kerékpárutak egyike a városban, már indokolt volt a felújítása, nyomvonal korrekcióval, szélesítéssel. A korrekció főként a biztonsági szempontok miatt szükséges, hogy az autósok lehetőleg ne az utolsó pillanatban vegyék észre a kerékpárost a kereszteződésekben ismertette a helyszínen Széll Péter alpolgármester. Hozzátette: a Völgy utca felé vezető leágazás is megújul, az Ybl sétányig a gyalogos és kerékpáros pálya egy felületen osztott módon megy végig, majd még mintegy 30 méternyi, kétpályás kerékpárút vezet az MNÁMK-ig. Mindez mintegy 88 millió forintba kerül, ebből 85 millió forint pályázati forrás, a többi önkormányzati önrész. Reméljük, némileg rendezettebbé válik a piac környéki közlekedés. Az Alföldi tértől a piac felé nehézkes volt az átjárás. Tudjuk, ezzel korántsem tökéletes, de a kapcsolat a kerékpárúttal megteremthető, és minden irányban tovább lehet hajtani. Ez előrelépésnek számít a kerékpárutas terveink között. Széll Péter azt is elmondta: folyamatosan figyelik a fejlesztésekre irányuló pályázatokat, főként utak és kerékpárutak építése, felújítása tekintetében. De csapadékvíz-elvezetés, turisztikai fejlesztések infrastrukturális alapjainak megteremtése, zöld felületek növelése is szerepel a tervek között. Minden olyan pályázatot megcélzunk, amelyek a megújuló energiaforrás használatát ösztönzik, valamint tervben van intézmények és önkormányzati tulajdonú épületek felújítása is. Ilyen jellegű kiírások a következő egy-két évben jelennek meg, készülünk erre. Már van elérhető pályázat külterületi utak megújítására, azt még idén igyekszünk beadni. Pályázni szeretnénk az ivóvízminőség-javító program korrekciójára is, Néhány szakaszon korrekció is szükségessé vált várjuk a lehetőséget. A strand megújítását is folytatnánk, ehhez ötleteket is szívesen fogadunk részletezte az alpolgármester, aki ugyanakkor örömteli hírt is megosztott: hamarosan megkezdődnek a gyalogátkelő kiépítésének munkálatai a Szabadság utcában. Megtörtént a csatlakozó járdafelületek kijelölése: össze kell kötni a gyalogátkelőt a meglévő járdával. Hosszú időszak lesz a tervezéstől a közvilágítás átalakításán keresztül eljutni a csíkok felfestéséig, de október 1-je után megkezdődik a tényleges munka. Bízunk benne, hogy a hónap végére használható lesz az átkelő. Mintegy 14 millió forintot fordítunk rá, ebből kb. 7,7 millió a közvilágítás átalakítása, mivel más típusú megvilágításra van szükség, hogy a gyalogosok észrevehetők legyenek. FOTÓ: Ezúttal a Magyar Népmese Napjára ajánl olvasnivalót az Ady Endre Városi Könyvtár TOP 10 Erdélyi János (szerk.) Magyar népmesék Kossuth Kiadó Szalai Lilla (szerk.) Magyar népmesék Kossuth Kiadó Gaal György (szerk.) Magyar népmese gyűjteménye I-II-III. Nemzeti Örökség Kiadó Magyar Zoltán (közread.) Őrségi mesék és mondák Balassi Kiadó Ipolyi Arnold Ipolyi Arnold népmese gyűjteménye Nemzeti Örökség Kiadó Kóka Rozália Mesemondó gyerekek könyve Fekete Sas Kiadó Boldizsár Ildikó (vál., szerk.) Az álomlátó fiú Palatinus Kiadó B. Kovács István (gyűjt.) Gömöri népmesék Madách - Posonium Kft. Nagy Zoltán (gyűjt., szerk.) Csalóka Péter: Tréfás népmesék a családnak Korona Kiadó Gyuricza Eszter (szerk.) Magyar népmesék: Az aranyszőrű bárány és más mesék Alexandra Kiadó Esztétikus, humánus, értékes Hagyományos képzésben részesült, de mindig újszerű kifejezési formákra törekszik Boros Mátyás. Hagyományos és modern technikákat ötvöz a művész A budapesti képzőművésznek első alkalommal nyílt kiállítása városunkban. Az Emberszabású című tárlatot szeptember 16-án nyitották meg az Eötvös József Főiskola Kortárs Galériájában. A megnyitás tisztét Marczin István, a galéria kurátora vállalta magára, inkább a képek értelmezését és ajánlását tartva szem előtt. Szakmai profizmus, precizitás, tökéletességre törekvés, munkamánia, folyamatos újítás, megújulás, művészi-társadalmi érzékenység, figyelemfelhívás, kísérletezés sorolta mindazon hívószavakat, amelyek a kiállító művészre alkalmazhatók. Kiemelte: Boros Mátyás alkotásainak központi gondolata a világ felfedezése, megélhetősége, az azonosságok és különbözőségek bemutatása, megélése, megélhetőségének esetleges megkérdőjelezése. Művészete egyedi, összehasonlíthatatlan, mégis kiválóan fogyasztható. Köszönhető ez annak is, hogy tragikus, humoros, ironikus és elgondolkodtató rész-egész kapcsolat szintjén is értelmezhetők az alkotásai mondta a méltató, ajánlva a kiállítást mindenkinek, aki a miértekre kíváncsi. Azt is elmondta: Boros Mátyás évek óta résztvevője a bajai Caffart Alkotótábornak, sajátos látásmódját külföldi tanulmányutak során is érlelte, 12 egyéni, valamint több mint harminc jelentős csoportos kiállítás áll már mögötte. A közelmúlt munkáiból válogatott a művész, aki a megnyitó után lapunknak elmondta: az alkotások közös nevezője az emberi lét esendőségének bemutatására való törekvés. Álljunk meg, gondolkodjunk, tartsunk önvizsgálatot. Ennek kifejezésére keresem folyamatosan a legjobb formákat, új eljárásokat. A kiállítás október 18-ig, munkanapokon 8-18 óra között látogatható. FOTÓ: EJF 6 BÁCSKAI NAPLÓ szeptember szeptember 23. BÁCSKAI NAPLÓ 7

5 interjú közélet Reggel tea, este egy pohár bor Sümegi József az Életfa Emlékplakett Ezüst fokozatát érdemelte ki Korán kel, saját összeállítású teával indítja a napot, bort viszont csak este iszik. Dr. Sümegi József szíve már nem ver hevesebben, ha szüretre készül, szedi a szőlőt és van mit inni a barátoknak. Katonás rendben indul minden napja a már nyugdíjba vonult borásznak, aki az Életfa Emlékplakett Ezüst fokozatát érdemelte ki. A régi, nagy birtokot bérbe adta, ám otthon, Nemesnádudvaron még szüretel és palackoz, hogy legyen mit inni a családnak és a barátoknak. Dr. Sümegi József a térség legismertebb borásza, számos fontos pozíciót töltött be az országos szervezetekben is. Talán ezért kapta idén a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa előterjesztésére az agrárminisztérium kitüntetését. A Hajós-Bajai Borvidék 2000 hektár körüli szőlőmennyiséggel a 11. helyen, azaz méretre pont középen áll hazánkban. Ismertségben is körülbelül itt helyezkedünk el. Koch Csaba húzónév, és ígéretesen fejlődnek a fiatalok a nagyok mellett. Ezek a kispincészetek erősítik a bíztató jövőképet. Hogy telnek az aktív nyugdíjas napok? Korán kelünk, megiszunk egy csésze teát, ami az én összeállításom öt növényből: zsálya, csalán, bodza, hárs és kamilla. Van benne gyulladáscsökkentő, immunerősítő és méregtelenítő. Minden, ami kell. Ehhez ragaszkodunk, ha kirándulni megyünk, akkor is viszem a keveréket. Nem is vagyunk betegek. Ha mégis, kamillát iszunk, az gyorsan meggyógyít. Persze, nem mindegyik! Én Bácsszentgyörgyön, a szikes talajon szedem. És az első pohár bor? Este iszom meg, mert napközben vezetek. Délben ebédelek, este vacsora, hozzá egy vagy két jó fröccs vagy egy pohár bor. Szüret idején még megdobban a szív? A lázas izgalom már nincs meg, kevés is a szőlőm. Amikor 300 ezer mázsa érkezett be egy szezonban, az más volt, most 3-4 mázsát szüretelünk évente. Megvan hozzá a rutin és minden gép. Viszont ez már kézműves bor, másként nem is szabad csinálni. Nagy örömömre a 6 éves unokám is beszáll a munkába, szereti a szőlőt. Miből készül a kézműves bor? A zöme rajnai rizling, de van cserszegi fűszeres, muscat ottonel és kékfrankos is. Mutatóban pár tőke Bianka és Generosa, ezek új fajták, figyelem, mit tudnak, mindkettő szép termést hoz, de nem érnek fel a rajnai rizlinggel. A családnak és a barátoknak kínálom, de palackozom. Arany János Epilógusára szoktam gondolni, melyben meghatározta, milyen öregséget szeretett volna. Munkás, vidám öregséget, Hol, mit kezdtem, abban véget... Ennyi volt csak; S hogy megint ültessek, oltsak. Nekem szerencsére összejött. Gyerekkoromban itt kezdtem, édesapámnak volt Nemesnádudvaron 2 hold szőlője, ezen borászkodtunk. Közben tettem egy hatalmas kört, fölmentünk évi millió palackig. A bajai és a kunbajai állami gazdasággal kooperálva közel 1 milliárdot palackoztunk a 30 év alatt. A mostani kitüntetés az életútnak vagy a sok fontos pozíciónak szól? Először teljesítményt kell produkálni, hogy elismerjék az embert. De ez kevés. Kell az ambíció. A es években is járattam a német szakmai lapokat, amelyek a világ borászatával foglalkoztak. Ehhez persze kellett tudni nyelvet, és érdeklődést mutatni a világ történései iránt. A hosszúhegyi gazdaságnál minden évben kirukkoltam 1-1 új termékkel. A magángazdaságban pedig elsőként készítettem Jégbort, 1996-ban. Magyarország első jégbora a mi gazdaságunkban készült el. (A jégbor természetes desszertbor: egyszerűen kifagy a víz a bogyóból, és koncentrálódik a cukor.) Visszatérve a kitüntetésre: legnagyobb szerepe a szakmai elkötelezettségnek van. A rendszerváltás idején sok munkával járt a teljes nagyüzemi gazdálkodás privát gazdálkodássá átalakítása. Sajnos, ez azzal járt, hogy hihetetlen mértékben csökkent az ország szőlőterülete és bortermelése ban (az volt a csúcs) 239 ezer hektár szőlőterület volt, ma 65 ezer hektár van. A magyar borgazdaság szerepe szinte eljelentéktelenedett a világpiacon. A minőséggel nincs gond, de mennyiségben nem jegyeznek bennünket. Évi 2,5-3 millió hektó bort termelünk, azt zömmel megisszuk. Illetve amennyit kiviszünk, annyit behozunk. Lecsökkent a nemzetgazdasági súlya is, pedig országimázs építő ágazatként nagyon jelentős szerepe van. Szóval, az elismerésben megtisztelő számomra, hogy nyilvántartják a szakmai teljesítmény mellett a borászati érdekvédelem területén és a törvényalkotásban nyújtott segítséget. Talán az egyetlen olyan ágazat, amely a rendszerváltás után azzal tudott magának imázst építeni. Persze, sok támogatást kaptunk, de azért meg kellett küzdeni, majd jól kellett felhasználni! GÉCZY ZSOLT Stabil a város, de spórolni kell Céges ügyek és városi pénzek Rendkívüli ülésen vitatta meg a bajai képviselő-testület a városi cégek működését, Nyirati Klára polgármestert erről is kérdeztük. Hosszú folyamat eredménye, hogy profil tiszta valamennyi városi cég. A Baja Hangja Kft. a médiát fogja össze, a Kommunális Kft. az építkezéseket, a Bajakert Kft.-hez tartozik a temetkezés, míg a Baja Marketing Kft. a gyermekétkeztetéssel és rendezvényszervezéssel foglalkozik. A gazdaságos működés érdekében kiszerveztük a jogi szolgáltatást, a számvitelt, a könyvelést és az informatikát. A Baja Vagyon Zrt. szolgáltatja ezeket az önkormányzati cégeknek. Kimutatható, hogy gazdaságosabb így a működés. A pandémia idején kért módosításokat a még jobb működés és a gazdaságosság érdekében a vezérigazgató, ezeket elfogadtam. Döntésemet hatályon kívül helyezte a képviselő-testület, most újra tárgyaltuk a témát. László Károly azt javasolta, hogy a Baja Vagyon Zrt.-nél szűnjön meg a központi kontrolling és a jogi szolgáltatás, a számviteli feladatokat és az informatikai szolgáltatásokat pedig novembertől saját munkavállalóval, és ne alvállalkozók bevonásával biztosítsa a részvénytársaság. Úgy vélem, kár lenne visszarendezni valamit, ami most kimutathatóan sokkal olcsóbb. Levettük napirendről az előterjesztést, majd ismét tárgyaljuk, ha kellően alátámasztott módosító javaslattal, új előterjesztéssel rukkol elő egy képviselő. Ha már a pénzügyeknél tartunk: milyen most Baja költségvetése? A költségvetés stabil, de nem szabad pénzt szórni. A pandémia miatt sokkal kevesebb volt a bevételünk, s nem tudhatjuk, mit hoz a következő esztendő. Bízom benne, hogy a jövő év is stabil lesz, ehhez megfontoltan, minden fillért megfogva kell gazdálkodni. Nagy örömömre eredményesen pályáztunk: közel 1,5 millió forintot nyertünk el az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap kampányhoz kapcsolódó programokra. Az elmúlt napokban Kresz-versenyeket, családi egészségnapot, gyermekkoncertet, kézműves foglalkozást, kerékpár szépségversenyt is rendeztünk. Ami pedig az egészségügyi helyzetet illeti, a legtöbb orvos az oltást javasolja, bízni kell a szakemberekben. BAJAI RÁDIÓ/G. ZS. 8 BÁCSKAI NAPLÓ szeptember szeptember 23. BÁCSKAI NAPLÓ 9

6 oktatás zöld Közös szellemi otthonban Ünnepélyes keretek között nyitotta meg a tanévet a bajai Eötvös József Főiskola. Ünnepélyes esküt tettek az első éves hallgatók A jó tanár a lehetőségeket mutatja meg diákjainak, idézte Németh László író gondolatát dr. Szilágyiné dr. Szinger Ibolya rektor, köszöntve a hallgatókat az 1870-ben báró Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter által alapított intézményben. Elmondta: bár a tanév most indul, a munka már elkezdődött, hiszen augusztus utolsó napjaiban idegen nyelvű nyári akadémia zajlott angol, horvát és német nyelven. Folytatódik továbbá az épület külső felújítása. Az első évüket kezdő főiskolai hallgatókat arról biztosította: bár mindannyian abban bíznak, hogy ez a tanév már jelenléti olytatódik Fo az épület külső felújítása. oktatásban telhet, felkészültek arra is, hogy szükség digitális esetén formában oktassanak. A partnerintézmények is felkészültek a gyakornokok fogadására. A szakmai tudás arra kötelez, hogy ugyanazt a minőséget biztosítsuk a fiatalok számára, mint az intézmény kezdetekor. A hallgatókat pedig arra kérjük: pályafutásuk alakításában tekintsenek példaként a díszdiplomásokra. A díszdiplomásokat dr. Kanizsai Mária főiskolai tanár köszöntötte. Belépve a nagy fakapun: mindannyian otthon vagyunk. Az intézmény 150 éve a szellemi javak és a tudás átadásának háza, reméljük, még sokáig az is marad. Történetének mindenki részévé válik, aki itt tanul, itt dolgozik, becsülettel, tiszta szívvel teszi a dolgát mondta a pedagógus. Idén arany jubileumi oklevelet Katanichné Páncsity Katalin és Takács Mátyás, gyémánt díszoklevelet Antal István Gábor, Berényi Tibor, dr. Zorn Antal, Szalay Gyula, rubin díszoklevelet pedig dr. Juhász Károly vett át. S. B. FOTÓ: KELEMEN ÁRON Jubiláló diplomások Az 50 évvel ezelőtt végzett vízügyes szakembereket köszöntötték a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karán ben a bajai campus jogelődjeként indult el az oktatás a Felsőfokú Vízgazdálkodási Technikumban, alig 10 évvel később pedig már a Budapesti Műszaki Egyetem Vízgazdálkodási Főiskolai Karához csatolták az intézményt. Az 1971-ben végzett évfolyam tanulói szeptember 3-án aranydiplomát vettek át a bajai Víztudományi karon. Dr. Bíró Tibor dékán kiemelte: a bajai vízügyi felsőoktatás gyökereire sokan emlékeznek, s ez még mindig sokakat csábít az intézménybe. A jubilánsok örömmel emlékeztek vissza a bajai évekre, hangsúlyozták az oktatás minőségét és a város szépségét is. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kar jogelőd intézményében, a Felsőfokú Vízgazdálkodási Technikumban A jubilánsok örömmel emlékeztek vissza a bajai évekre kezdett, majd a Budapesti Műszaki Egyetem Vízgazdálkodási Főiskolai Karán évben oklevelet szerzett üzemmérnökök és szaktechnikusok: Balázs Imre Frigyes, Bozzay Lajosné, Eleki István, Gátmezei Sándor, Gáspár Ferenc Antal, Hutter Sándor, Kápolnás József, Kemény László Józsefné, Kertész Lóránt István, Kertész Lóránt Istvánné, Kiss Pál, Kóczán János Antal, Kulcsár László, Lebenszky Attila, Nagy Erzsébet, Pintér István, Poós István János, Ritecz György László, Sándor Gábor Lajos, Szeleczki József, Varga Ottó, Vértessy László Sándor, Vörös József. Az elmúlt 50 évben jelentős fejlesztések történtek, mára alap- és mesterképzésen is számos lehetőség áll a vízügyes hallgatók előtt. Az épületek is korszerűsödnek, jelenleg is egy közel 3 milliárd forintos beruházás zajlik a bajai campuson, többek között sportpályát és laborkomplexumot alakítanak ki. A kar két vidéki mérőtelepét is felújítják. G. ZS./BTV FOTÓ: BAJAI TV Nemfogyasztás Az ökológiai lábnyom mutatja, mennyi ivóvízre, termőföldre van szükségünk, hogy önmagunkat el- és fenntartsuk. Kiszámítható egyes emberekre, városokra és országokra is. Mértékegysége a globális hektár, mely mérőszám megmutatja, milyen mértékben használjuk ki a Föld erőforrásait; irányt ad a kormányoknak, környezetvédőknek, továbbá gazdaságosabb életvitel felé igyekszik terelni a lakosság szemléletét. Az ökológiai lábnyom célja rávezetni az embereket, az iparosodott, fogyasztói társadalmat a változtatásokra. Magyarország a középmezőnyben jár, ökológiai lábnyoma az Egyesült Államok (9 ha) és Nepál (0,5 ha) között van, átlagosan 3,7 hektár. Egy személy ökológia lábnyomának kiszámításakor tényező a Co2 kibocsátása, a tápláléka előállításához termelt hulladék mennyisége, továbbá az összes képződött hulladéka újrahasznosíthatóságának mértéke. Csökkenti a mérőszámot a magunk által megtermelt élelmiszer, a helyi piacokon vásárolt alapanyag, a csomagolásmentes és tudatos vásárlás, az ökoszatyor és ökozsák használata, a szelektív hulladékgyűjtés. Közlekedésben a zöld, azaz humán erővel hajtott kerékpár vagy a gyalogos közlekedés. A vízzel való takarékoskodás, a vegyszerrel való permetezés helyett madárbarát kert kialakítása, a komposztálás is tovább csökkenti a háztartásunk túlhasználatát. TIPP GÖRGEI-REINER RITA A hazai 3,7 hektáros ökológiai lábnyom tehát a nemfogyasztással csökkenthető, továbbá amennyit elveszünk a Föld erőforrásaiból, annyit vissza is tudunk adni például a zöldövezet növelésével. CseppetSem! program Együttműködési megállapodást kötött a CseppetSem! program népszerűsítésére a Magyar Víziközmű Szövetség és a Biotrans Kft. A használt olaj mellett a használt sütőzsiradék is leadható A program célja a használt sütőolajok és sütőzsiradékok környezetbarát elhelyezése. A program tavaly októberi indulása óta az önkormányzatokkal és gazdasági társaságokkal együttműködve 860 településen közel 1500, a lakosságnál keletkező használt sütőolaj és sütőzsiradék leadására szolgáló gyűjtőpont létesült országszerte. A Magyar Víziközmű Szövetség egyik kiemelt célja, hogy Magyarország vízbázisai mentesüljenek a háztartásokban keletkező, eddig nagyrészt a csatornába kerülő sütőolaj- és zsírszennyezésektől, elősegítve ezzel is a közszolgáltatások magas színvonalú biztosítását, valamint a szolgáltatók üzemeltetési költségeinek csökkentését. A szövetség ajánlja tagszervezeteinek az ingyenes Cseppet- Sem! programhoz történő csatlakozást, és felkéri őket, hogy CseppetSem! pontok telepítésével a lehetőségeikhez mérten járuljanak hozzá a hiánypótló szelektív gyűjtési rendszer elterjedéséhez. A program újdonsága, hogy a használt sütőolaj mellett a használt sütőzsiradék, kókuszolaj és pálmaolaj is leadható a gyűjtőkbe. Az anyagok bármilyen műanyag palackban vagy befőttesüvegben leadhatók. A CseppetSem! programot üzemeltető Biotrans Kft. magyar tulajdonban álló cég. Az összegyűlt anyag újrahasznosítása 100%-os, az anyagból finomítókban biodízel alapanyag készül, az üledéket pedig biogáz üzemekben elektromos energia előállítására használják fel. A települések méltányos anyagi visszatérítést is kapnak az összegyűlt mennyiség után. G. ZS. 10 BÁCSKAI NAPLÓ szeptember szeptember 23. BÁCSKAI NAPLÓ 11

7 információ fejlesztés Jelezni kell a vasúton A Sárbogárd Bátaszék és a Bátaszék Baja Kiskunhalas vonal egyes megállóhelyei előtt is jelezni kell. Képviselői fogadóórák Nyirati Klára polgármester (Sikeres Bajáért Egyesület): minden héten kedden és csütörtökön 11-15:00 órakor a polgármesteri irodában. Előzetes bejelentkezés: polgarmester@bajavaros.hu, 79/ Csubákné Besesek Andrea (Fidesz-KDNP) 1. választókerület: minden hónap első hétfőjén 17 órától, a Bajavíz Kft. ebédlőjében (Mártonszállási út 81., bejutás: 79/ , portaszolgálat: 0 gomb). Az óvoda udvara Újabb fejlesztési munkák zajlanak az MNÁMK-ban, megújul az óvoda udvara. Újabb beruházás indul Új központ épül a Rókus utcában önerőből, jelentette be a Cédrus Református Egyesített Szociális Intézmény. A MÁV-Start az intézkedést indokolva azt írta: üzemanyagot takarít meg a vasúttársaság, és pontosabbak lehetnek a vonatok. A feltételes megállások bevezetéséről az érintett megállóhelyeken és járatokon tájékoztató táblákkal, hirdetményekkel, valamint a vonatokon, azok útvonalának állomásain hangos utastájékoztatással is felhívják a közlekedők figyelmét. A vasúttársaság arra kéri az utaso- Szekérné Dikán Edina (Sikeres Bajáért Egyesület) 2. választókerület: minden hónap utolsó szerdáján 16 órától EGYMI (Barátság tér 18.). Elérhetőség: dikanedina@gmail.com. Kovács Csaba (Fidesz-KDNP) 3. választókerület: minden hónap harmadik szerdáján óráig a polgármesteri hivatalban (Szentháromság tér 1.) Dr. Zöld László Csabáné (Fidesz-KDNP) 4. választókerület: telefonos egyeztetés alapján minden hónap első szerdáján óra között a Sugovica Sportiskolai Általános Iskolában (Szent Antal u. 60., bejutás: portaszolgálat). Telefonos elérhetőség: 20/ Széll Péter alpolgármester (Sikeres Bajáért Egyesület) 5. választókerület: Alpolgármesteri: minden hónap első hétfőjén óra között az alpolgármesteri irodájában. Képviselői: minden hónap első hétfőjén óráig a Bereczki iskolában (Szent Antal u. 96.). Elérhetőség: szellpeter@gmail.com, 30/ Egyelőre a terepet rendezik az óvoda udvarán, de hamarosan elkezdődik a fejlesztés látványos szakasza is, mondta el Cerfelj-Jagodic Viola műszaki vezető. Idén egy játszóvár és egy dupla hinta készül el. Megépül az épület körüli járda, a játékok alatti ütéscsillapító, és homokos felületeket létesítünk. A következő fázisban a finanszírozási lehetőségektől függően folytatjuk a játékvárak és az eszközök kihelyezését, és a környezetet csinosítjuk füvesítéssel, fákkal, cserjékkel. A befejezést 2023-ra tervezzük, az utolsó fázisban a kismotor pálya készül el. kat, hogy a megállóhelyekre érkezés előtt időben jelezzék a leszál- Kámánné dr. Bari Bernadett (Fidesz-KDNP) 6. választókerület: minden lási szándékukat, illetve a peronokon olyan helyre álljanak, hogy a mozdonyvezető távolról is láthassa a felszállni szándékozókat. hónap negyedik csütörtökén 16 órától a polgármesteri hivatalban. Elérhetőség: baja6.vk@fre .hu. Preininger Rozália (S ikeres Bajáért Egyesület) 7. választókerület: minden hónap Idősügyi Tanács Megyei díjak A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat kitüntető díjait adták át Kiskőrösön. A térségből többen is átvehették a rangos kitüntetést. Bács-Kiskun Megye Gazdaságáért Díj: Mogyi Kft. Bács-Kiskun Megye Közigazgatásáért Díj: Sükösdi Polgármesteri Hivatal munkatársai. Bács-Kiskun Megye Ifjúságának Neveléséért Díj: Hajdók Róbert. Bács-Kiskun Megye Közösségfejlesztéséért Díj: Szigecsán József. Bács-Kiskun Megye Nemzetiségeiért Díj: Garai Ifjúsági Tánccsoport. Bács-Kiskun Megye Nemzetiségeiért Díj: Szőgyi László. utolsó csütörtökén a képviselő-testületi ülés napján 17 órától a polgármesteri hivatalban (I. emelet 29. sz.). Elérhetőség: rozalia.preininger@yahoo.com, 70/ Dani Gitta (Sikeres Bajáért Egyesület) 8. választókerület: minden hónap utolsó szerdáján ig a polgármesteri hivatalban, továbbá telefonos megkeresés esetén személyesen egyeztetett helyszínen és időpontban is. Elérhetőség: gitta.baja@gmail.com, 20/ László Károly (Sikeres Bajáért Egyesület), 9. választókerület: minden hónap első hétfőjén óráig a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja 112. termében. Elérhetőség: laszlokaroly2014@gmail.com, 70/ Teket Melinda (Sikeres Bajáért Egyesület) 10. választókerület: minden hónap utolsó szerdáján óráig Bajai Szentistváni Általános Iskola (földszint.). Elérhetőség: melinda.teket@gmail.com. Hajdú Miklós (Sikeres Bajáért Egyesület) alpolgármester, kompenzációs lista. Alpolgármesteri: minden hónap utolsó péntekén, az alpolgármesteri titkárságon. Képviselői: előzetesen egyeztetett időpontban és helyszínen. Előzetes bejelentkezés telefonon vagy ben: 79/ , hajdu.miklos@bajavaros.hu, 70/ Hornyák József (Sikeres Bajáért Egyesület) kompenzációs lista: minden hónap második hétfőjén ig a Bajavíz Kft. ebédlőjében. Elérhetőség: hornyak.jozsef@jobbik.hu, 70/ Rácz Péter (Fidesz-KDNP) kompenzációs lista: minden hónap utolsó csütörtökén óráig a Szent Balázs Katolikus Általános Iskola és Óvoda Flórián utcai épületében. Elérhetőség: racz.peter@kirufon.hu, 30/ Polyák Judit (FIDESZ-KDNP) kompenzációs lista: minden hónap harmadik keddjén óráig a Bajai Polgármesteri Hivatalban (Szentháromság tér 1.) Elérhetőség: judit.polyak62@gmail.com Dr. Sörös Gergely társadalmi megbízatású alpolgármester: minden hónap harmadik hétfőjén óráig, a Bajai Polgármesteri Hivatal (I. emelet 29. sz.). Elérhetőség: dr.soros.gergely@bajavaros.hu, 79/ Fogadóórák: Október 15. Emesz Margit, November 5. Hajdú Miklós, November 19. Pálfi Mária, December 3. dr. Zöld Lászlóné, December 17. Slezák Károlyné. A fogadóórák helyszíne a Bácskai Kultúrpalota (emelet: 3. terem), óra. Modern, mégis környezetbe illő lesz az új épület Augusztus 1-jén átadták a területet a kivitelezőnek, mondta el Bujdosó Balázs, a Magyar Református Egyház Diakóniai Irodája megbízott vezetője szeptember 6-án. A finanszírozó a Magyar Református Egyház Diakóniai Irodája. A bővítést a természetes növekedés indokolja. Az intézmény jelenleg öt telephelyen 18 féle szociális szolgáltatást nyújt, összesen 1300 ellátottnak. A munkatársak száma elérte a 180 főt. Szükség van alkalmasabb, saját tulajdonú épületre, méltóbb körülményekre. Hosszú távú stratégiával rendelkezünk, ennek része az új épület is, amelyben a szociális szolgáltatással összefüggő elemek és helyek is teret kapnak ismertette az irodavezető. A beruházás értéke 400 millió forint, nem igényelve hozzá támogatást. Diakóniai központ épül: itt tudjuk fogadni mindazokat, akik segítségért folyamodnak hozzánk mondta Bánné Kiss Erzsébet, a Cédrus Református Egyesített Szociális Intézmény igazgatója. Felidézte: tizenhárom éve, október 1-jén kezdte meg működését a Cédrus, odaállva Baja és a kistérség nélkülözői mellé. Fontos, hogy kiegyensúlyozott, esztétikus környezetben fogadjuk a hozzánk fordulókat. Ezek gyakran lelki gondozói beszélgetések is, hiszen aki segítséget kér legyen az étkeztetés, házi segítségnyújtás vagy épp bentlakásos intézetbe szóló férőhely, az sokszor legbelsőbb problémáit tárja fel előttünk. Ökogyülekezetként fontosnak tartjuk az újrahasznosítást és a megújuló energia használatát, hiszen felelősek vagyunk a teremtett világért. A Rókus utca a régi bajai városrész belvárosának határterülete volt. Az új épület is ezt a stílust idézi külalakjában, a modern és a hagyományos megfelelő arányú ötvözésével. A tervek szerint a munkálatok június 30-ára fejeződnek be. 12 BÁCSKAI NAPLÓ szeptember szeptember 23. BÁCSKAI NAPLÓ 13

8 magazin sport Programnaptár A N Y A K Ö N Y V I H Í R E K sporthírek Futottak, sétáltak , péntek NKE Víztudományi Kar Aula , péntek Ady Endre Könyvtár , szombat 9 00 Ro-Ro Kikötő , szombat Tóth Kálmán tér , szombat Gasztro-udvar , szombat Eötvös utca , vasárnap Bácskai Kultúrpalota , hétfő Bácskai Kultúrpalota , kedd Városi Színházterem , csütörtök 9 00 és Türr István Múzeum , csütörtök Ady Endre Könyvtár , péntek Városi Színház , hétfő Bácskai Kultúrpalota , szombat Belvárosi templom Kutatók Éjszakája Az idei programsorozathoz a NKE Víztudományi Kar is csatlakozik. Előadás Az időskor lélektana(...) címmel tart előadást Schindler Mátyás plébános. Verseny Az I. Kismotoros ügyességi versenyt rendezik meg, a belépés ingyenes. Critical Mass az egészséges életmód és a biztonságos kerékpáros közlekedés jegyében. Halszabadítás A Rotary Club Baja szokásos őszi rendezvénye, ezúttal új helyszínen, a Petőfi-szigeten. Nemzetek tánca ezúttal szerb táncok, zenél a Zabavna Industrija. Esőhelyszín: Bácskai Kultúrpalota. Best of Máté Péter Kósa Zsolt önálló estje. Közreműködnek a Bajai Fiatalok Színháza énekesei. Pódium Nézőművészeti Főiskola: a Nézőművészeti Kft. (KuPa Pódium) első előadása. Fergeteges látogatás zenés vígjáték (őszi bérlet 2.), a Turay Ida Színház előadása. Magyar Népmese Napja Óvodásokat, alsó tagozatosokat, majd felsősöket várnak a vetítésekre. Bajai Honpolgár-est Klímaváltozások a történelemben (...) Dr. Rácz Lajos előadása. Idősek Városi Napja Életmorzsák: a Bajai Fiatalok Színházának zenés előadása. Szívünk Napja Gyógytorna, előadás a szívinfarktus megelőzéséről, egészséges ételek, EKG vizsgálat. Belvárosi Orgonaesték Az est előadója Kaposi Brúnó, közreműködik Tomasz Máté gordonkaművész. További programok: Születtek, szeptember között anyakönyvezettek: Horváth Maja Elena (anyja neve: Ötvös Dzsesszika) Dusnok, Ihász Krisztián Marcell (Farkas Mercédesz) Mesztegnyő, Almási Zalán József (Anton Viktória) Vaskút, Titl Szófia Viktória (Szabó Orsolya) Nemesnádudvar, Németh Hanna Dalma (Törtelyi Hajnalka Matild) Vaskút, Polgár Marcell (Szabó Erika) Vaskút, Pánki Noel (Gonda Marcellina) Baja, Szabados Bence (Hideg Mária) Kecskemét, Kiss Zétény (Fodor Brigitta) Érsekcsanád, Both Nolen Botond (Takács Nikolett Zsófia) Baja, Korpai Lia Elina (Juhász Szimonetta) Bácsalmás, Megyesi Zoé (Megyesi Enikő) Madaras, Bogdán Luca (Tamás Erzsébet) Sükösd, Hammer Erik (Halák Enikő) Vaskút, Nagy Martin (Cser Márta) Baja, Sárközi Konrád (Kovács Klaudia Judit) Baja, Nasz Nina (Sebők Judit) Felsőszentiván, Koprivanacz Vilmos (Kanics Tamara) Baja. Házasságkötés szeptember 4-én: Kovács Dávid és Mészáros Renáta, Csóka Norbert és Békési Alexandra. Szeptember 9-én: Pálinkás János és Lipcsei Judit. Szeptember 10-én: Böködi Erik Zsolt és Ritz Gitta. Szeptember 11-én: Boldizsár István és Rövid Rózsa. Szeptember 11-én: Nagy Dániel és Mojzes Betti. Meghaltak, szeptember között anyakönyvezettek: Nincsevics Istvánné (születési neve: Kispéter Mária) 86 éves bajai, Gondi Erzsébet 80 éves katymári, Szabó Ferenc 73 éves bajai, Szabó József 83 éves bajai, Mészáros István Jánosné (Rácz Mária Ágnes) 74 éves bácsalmási, Szőts Antalné (János Balbina) 90 éves csátaljai, Lajdi Józsefné (Hideg Mária) 80 éves bátmonostori, Maczkó Antalné (Sztrikinácz Emilia) 87 éves bajai, Bóka István 65 éves tataházi, Győrfi István 67 éves bajai, Bánkuti Dezsőné (Gyetvai Anna) 79 éves sükösdi, Fazekas Imre 73 éves bajai, Deák György Jánosné (Lengyel Mária) 78 éves mélykúti, Volford István 83 éves bajai, Lavati Miklós 86 éves bajai, Mándics Zoltán Mihály 66 éves bajai, Pintér Erzsébet 84 éves bajai, Kett János 66 éves érsekcsanádi lakos. Rendhagyó születésnap Végig az ünnepeltről és koráról volt szó, legalább ötvenen megjelentek. Torta és pezsgő nem volt, az évfordulós könyvet pedig nem hozták, hanem kapták a vendégek. Pártayné Éber Anna 116 éve született, ebből az alkalomból telt meg szeptember 20-án kora este a Türr István Múzeum egyik emeleti terme, ahol Éber Anna Éber Annáról mesélt. Az Éber emlékház kurátora osztott meg személyes élményt a nagyapja testvéréről. Mint kiderült: a rokontól gyermekként kapott filctoll-készlet még üresen is fontos ereklye volt. Az évforduló apropóján ismerhették meg az ünneplők azt az albumot, amelynek kiadásában az intézmény, az önkormányzat, a Múzeumbarátok Köre és az örökös, Pártay Lilla koreográfus-táncművész egymásra talált. Hét éve a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas táncművész szülei hagyatékát gondozva kérte fel Ludmann Mihály művészettörténészt albumok összeállítására, ez a munka alapozta meg az újabb kiadást. Nagyon jó, hogy Baján ilyen kultusza van az Éber családnak. Éber Anna továbbvitte azt a képi világot, amit megismert fogalmazott Ludmann Mihály előadásában. Hangsúlyozta: Éber Anna kitűnő portréfestő volt, remek képeket festett családtagjairól, tájképei is sajátos intimitásról árulkodnak. Az önök városa nagyon sok komoly értéket rejt emelte ki az előadó. KUBATOVICS TAMÁS ASZTALITENISZ Szabó Lénárd magyar bajnok: az utánpótlás bajnokságon U11-ben nyert aranyérmet. CSELGÁNCS Az Európa Open szarajevói állomásán a bajaiak közül Knetig Emőke (52 kg) harmadik, Szigetvári Mercédesz (+78 kg) második, míg Andrási Márton (60 kg) hetedik helyen végzett. KARATE Orosházán a Magyarországi Kyokushinkal Egyesület valamennyi versenyzője teljesítette a 100x1 perces kihívást. Sensei Róka Györgyi másodszor bizonyított, ami egyedülálló az országos női mezőnyben. KARATE Az I. Baja Omicron Kupa meghívásos súlycsoportos nemzetközi Kyokushin Karate verseny helyszíne az MNÁMK sportcsarnoka lesz október 2-án, a Baja Kyo Dojo Harcművészeti Sportegyesület szervezésében. KOSÁRLABDA Megfiatalított kerettel kezdte meg a felkészülést a női csapat. A Bajai NKK a Vasas otthonában kezdi a bajnokságot a hónap végén. LABDARÚGÁS Megye 2. Déli csoport: Érsekcsanád Bajai LC 1-3. Gólszerzők: Szilágyi, Nagy, Urlauber. Bajai LC Kunbajai SE 1-2. Gólszerző: Trbovic (öngól). LABDARÚGÁS Jó ütemben haladnak a felújítási munkálatok a Petőfi-szigeti sporttelepen, a Labdarúgás Utánpótlásáért Alapítvány bázisán. Hamarosan 21. századi körülmények várják a futballistákat. Mintegy harmincan álltak rajthoz a Bajai Polgárőr Egyesület jótékonysági futásán. Napsütésben sétálni is öröm Az Ifjúsági Szálló előtt gyülekeztek a résztvevők szeptember 11-én, hogy futva vagy sétálva, kis szigetkört megtéve támogassák a parasportot. Kereken 100 ezer forint adomány gyűlt össze, az Impulzus a Parasport Jövőjéért Alapítványt támogatjuk mondta el lapunknak Bokányi Zoltán főszervező, a Bajai Polgárőr Egyesület elnöke. Az egyesület többször szervezett sporteseményt, mindig nemes ügyet állítva fókuszba. Idén a Vereczkei Zsolt bajai paraúszó, paralimpiai bajnok által két éve létrehozott alapítvány és a parasport támogatása volt a célt. emek Re idő, jó hangulat, kedves emberek! A résztvevők nagyon lelkesek voltak. Családok jöttek ki, kisgyerekek futottak vagy futóbiciklivel kísérték a szülőket, babakocsis futót is láthattunk. A Bajai Szent Rókus Kórház Egészségfejlesztési Irodája ingyenes egészségfelméréssel, a Hétszínvilág Játékműhely gyerekfoglalkozásokkal készült. Adományokat csak a helyszínen gyűjtöttünk. Volt olyan támogató, aki nem akart futni, de idejött, köszönetet mondott a rendezvényért, és adományt helyezett el a dobozban. A reggeli startnál a futók élére Mocsári Bence paratriatlonista, a szegedi Titán Triatlon Club sportolója állt. Hangsúlyozta: mindenkinek ajánlja a sportot akár csak egészségmegőrzés okán is, a sérült embereknek azonban ennél sokkal többet ad. Az Impulzus a Parasport Jövőjéért Alapítvány támogatottjai közé tartozik Kollár Andor paraíjász is. Az alsónyéki fiatalember protézis nélkül, mankóval sétálta végig a kis szigetkör. Lapunknak elmondta: számára a nyár leginkább versenyzéssel telt. Jól haladok a felkészüléssel, a nyári versenyeken első és második helyezéseket szereztem. Meglett az első szintű minősítésem is, ami nagyon biztató a jövőre nézve. A cél a paralimpia, bízom benne, hogy sikerül a felkészülés. Vereczkei Zsolt szintén örömmel vágott neki a sétának. Remek idő, jó hangulat, kedves emberek! Lehet, hogy aki most először tette meg velünk ezt a távot, úgy érzi, érdemes lesz megismételni, és ez már önmagában jó mondta Baja paralimpiai bajnoka, aki két évvel ezelőtt hozta létre barátaival, az Optimum Solar csapatával az alapítványt. Azóta több parasportolót támogattak, céljuk, hogy minél több, akadályoztatással élő ember sportolási lehetőséghez jusson, valamint anyagilag is segíteni tudják a paralimpikonok felkészülését. FOTÓ: KELEMEN ÁRON 14 BÁCSKAI NAPLÓ szeptember szeptember 23. BÁCSKAI NAPLÓ 15

9 ? 10/3 Mi a mai funkciója az egykori Vojnich-kúriának? Játsszon velünk! Minden tizedik kérdés után a legtöbb helyes választ beküldő olvasóink között a Baja a mi városunk című könyvet sorsoljuk ki. A válaszokat mindig a következő lapszám megjelenését megelőző szerdáig várjuk, a jatek@bajahangjakft.hu címre, név és elérhetőség megjelölésével. Következő lapszámunkban közzétesszük a nyertesek listáját, akiket ben is értesítünk. Részletek: s z í n e s EGERÉSZÖLYV Szolgálati gépkocsival vittek biztonságos helyre egy sérült egerészölyvet a hercegszántói rendőrök. A ragadozó madarat szeptember 9-én találták Nagybaracska térségében. A sérült állatot a szolgálati autójukban elszállították és átadták a bajai madármentőknek, akik gondoskodtak további ellátásáról. PARKERDŐ Sirok József kerületvezető erdész nevét viseli a szeptember 11-én, Vaskút határában, felavatott parkerdő. A Rigó Gábor fafaragó által alkotott kopjafa az erdőgazdaság jóvoltából lábon száradt gemenci tölgyből készült. VILÁGKIÁLLÍTÁS Hullajtott szarvasagancsokból készült kapu fogadja a Vadászati és Természeti Világkiállítás látogatóit szeptember 25. és október 4. között. A 16,5 méter magas, 20 méter hosszú és széles, bőgő szarvasbikafejet ábrázoló alkotás 10 tonnányi hullajtott agancsból készült. A Totem nevű alkotást Szőke Gábor Miklós szobrászművész készítette. Köztünk élő csillagok Különös képességű emberek után kutatnak fejvadászok térségünkben az audiovizuális világóceán csúcsragadozói számára. ÁLHÍR Olyan speciális tudással bíró személyeket kecsegtetnek világhírrel a vele járó külsőségekkel és busás jövedelemmel, akik látszólag teljesen hétköznapi, úgynevezett egyszerű emberek, valójában azonban az emberiség megmentői, genetikai és kulturális értelemben egyaránt. Ők azok, akik a kereskedelmi egységek újdonságait elsőként képesek megszerezni, helyezkedésben, könyöklésben ugyanolyan jártasak, mint bevásárlókocsik irányításában. Képesek egyik szemükkel a bevásárló listát, másikkal a vetélytársakat, harmadikkal pedig a polcokat fürkészni, közben csáppá alakuló végtagjaikkal villámgyorsan és gyilkos precizitással lecsapni a kijelölt célpontokra. Ők a képernyőket, a mozivásznakat és a tömegkultúra minden szegletét elfoglaló sztárok, a heti akciók igazi hősei. K. T. Lassan lebukik a Nap, le a látóhatár és az erdő csendjét őrző fák mögé, ülök benne, a naplementében, és nézem a naplementét. Megtehetném minden nap, hiszen, ha valami, ez a pillanat biztos eljön, de nem lehet minden este egy magaslesen ülni, és nemcsak a puska, hanem az idő, az is baj, mert abból alig van. Ilyen időtöltésre alig. Pedig úgy kellene, hogy megvizitálni a hajnalt, a pírt, amikor kezdő piktor rózsaszíne érkezik, aztán visszapihenni, vissza az emberi méltóság bölcsőjébe, amit álomnak hívnak, és később jöhet valami füstös, a tűz, mely meleget ad, fényt és ételt, megpördül a bogrács, mert enni is kell, és enni nem akárhogy kell, csak az idővel van gond, amiből alig van, erre alig. Egy másik világban megint ülésezik egy bizottság, egy testület, már megint, sosem szabadulunk, átcsúszott a tanácsi éra a 21. századba is, nyikorgó székek és leragadó szemek a tudálékosság hálójában, jól belegabalyodva. Erősödik a szél, megnyekken a les, bogárgyűjtők tornásznak a semmiben, most már kihúzom. Ülök a naplementében és nézem a naplementét. Megtehetném minden nap, hiszen, ha valami, ez a pillanat biztos eljön. Csak az idő, az a baj, mert abból alig van. Erre alig. G. ZS. Széljegyzet

2018.április.23. hétfő

2018.április.23. hétfő 2018.április.23. hétfő Idő Aula 21-es terem 22-es terem iskolaudvar Zenés ráhangolás PPt-bemutató újrahasznosítás - fenntarthatóság! PET palack újrahasznosítása! Baracsyné Megnyitó! Iskolai Pivonka Szilvia

Részletesebben

DECEMBER 2. Advent első vasárnapja

DECEMBER 2. Advent első vasárnapja DECEMBER 2. Advent első vasárnapja BAJAI VÁROSI SZÍNHÁZTEREM 15.00 Melyiket a 9 közül? Zenés karácsonyi történet egy felvonásban Jókai Mór novellája alapján. Jegyek válthatók: Bácskai Kultúrpalota Jegyiroda

Részletesebben

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Szombathely, 2012.06. 1-3. EREDMÉNYEK Végeredmény női: M Gy V Pont Kosár 1. Szegedi Tudományegyetem 3 2 1 5 202:203 2. Semmelweis Egyetem

Részletesebben

ÖKO - MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018. TANÉV. -Dr.Füredi Árpádné Társadalomtudományi és nevelési munkaközösség vezető

ÖKO - MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018. TANÉV. -Dr.Füredi Árpádné Társadalomtudományi és nevelési munkaközösség vezető Az ÖKO Munkaközösség tagjai: -Németh Gábor Intézményvezető ÖKO - MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018. TANÉV ÖKO munkaközösség vezető Szakos Ibolya Természettudományi munkaközösségi tag -Dr.Füredi Árpádné

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III.

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. Matematika Bajza verseny Lajtos Laura 7. a Meleg Eszter 8. d Mekes Cintia 8. d 2. hely 6.

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 010 Farkas Dárius Ádám 1991 BEAC 41 30:20 PB 2 019 Juhász Balázs 1996 DSC-SI 10 30:27 PB 3 023 Koszár Zsolt 1986 SYN FIT SZTG 42 30:35 SB 4 026 Kovács

Részletesebben

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston

Részletesebben

Felnőtt Maraton Magyar Bajnokság, EB Válogatóverseny május Szeged

Felnőtt Maraton Magyar Bajnokság, EB Válogatóverseny május Szeged Felnőtt Maraton Magyar Bajnokság, EB Válogatóverseny 2018. május 14-15. Szeged Versenybírósági ülés kezdete: VIP épület 2018. május 14. 11. 00 Nevező egyesületek Egyesület Canoe male Kayak female Kayak

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

MOBILITÁS HÉT és AUTÓMENTES NAP. 2015. május 13-15. PAKS

MOBILITÁS HÉT és AUTÓMENTES NAP. 2015. május 13-15. PAKS MOBILITÁS HÉT és AUTÓMENTES NAP 2015. május 13-15. PAKS A Mobilitás hét és Autómentes nap című városi programsorozattal a környezettudatos magatartásra, a környezetbarát közlekedési módokra fókuszálva,

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR

2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR 2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR 3. évfolyam NÉV ISKOLA HELYEZÉS EREDMÉNY Sári Nándor Kiss Ágnes Szopkó Hanna Kiss Fruzsina Kiss Boglárka Sára Diósgyőri Református

Részletesebben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben 1/6 I. Tanulmányi versenyek 1. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Iskolai szavalóverseny 3-4. osztály 2. helyezés : Nagy Gréta 3.a és Győri Barnabás 3.a 3.

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra Kedves Hallgatók! Az alábbiakban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy a tanfolyam kezdő napján, a megadott időpontban, a megadott teremben jelenjetek meg. Kérjük, hogy a tankönyvre mindenki hozzon

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014. M I N I F I Ú Bécs Dávid 47 47 Beréti Levente 44 47 47 138 Bohár Ádám 41 41 Dobor Dávid 41 38 79 Hűber Levente 41 41 Kis Dániel 50 50 50 50 200 Kovács Bálint 50 50 Pandur Ákos 47 47 44 44 182 Szász Dávid

Részletesebben

5.b S. Tóth Marcell országos fordulóba továbbjutott 5.b Kovács Bertalan országos fordulóba továbbjutott 4.a Horváth Kristóf megyei l.

5.b S. Tóth Marcell országos fordulóba továbbjutott 5.b Kovács Bertalan országos fordulóba továbbjutott 4.a Horváth Kristóf megyei l. Kiemelkedő verseny eredmények az elmúlt fél évben Titok Arany János országos verseny 8.a. Papp Marcell 3.hely Nagyné Molnár Sarolta 5.a. Osváth Bálint 7.hely Guzslovánné B. Judit 5.b. Kovács Bertalan 7.hely

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája

Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája 2016/2017-ös tanév ÖKOISKOLA M U N K A T E R V E 2 2015-ben másodszor is elnyertük az Öko-iskola címet. Oktató nevelő munkánk során

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick

1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick 3 Virsinger Balázs 1. Kis Kasza Miklós Virsinger Balázs 9 Tóth Levente 21:16 2. Nagy Richárd Virsinger Balázs 7 Szalontai Dominik 21:14 3. Virsinger Balázs Mészáros Márton 6 Mészáros Márton 21:09 3. Helbig

Részletesebben

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye ok Név Iskola Pontszám 1 Horváth Bálint 49 2 Matos Lilla 48 3 Demjén Balázs Ádám 47 4 Matos Bence 47 5 Ubrea Roland 6 Krizsna Szabolcs

Részletesebben

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014. M I N I F I Ú Bécs Dávid 47 47 Beréti Levente 44 47 47 138 Bohár Ádám 41 41 Dobor Dávid 41 38 79 Hűber Levente 41 41 Kis Dániel 50 50 50 50 200 Kovács Bálint 50 50 Pandur Ákos 47 47 44 44 182 Szász Dávid

Részletesebben

Kultúrházak éjjel-nappal Táncház korhatár nélkül, Báta Község Önkormányzata, Hunyadi. Hunyadi János Általános Iskola. Február 15.

Kultúrházak éjjel-nappal Táncház korhatár nélkül, Báta Község Önkormányzata, Hunyadi. Hunyadi János Általános Iskola. Február 15. RENDEZVÉNYNAPTÁR 2019. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Január 15. A gemenci állatok, Előadó: Barkuti Balázs Általános Iskola Bátáért Egyesület Február Február 2. Közösségi összejövetel a Vízöntő

Részletesebben

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2016/2017.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2017. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 34. hely Ábrahám

Részletesebben

Aranyosok Arany-hete

Aranyosok Arany-hete Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk

Részletesebben

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna a Bálint Sándor Tagiskolában Versenyeredmények 2015-2016. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Részletesebben

VERSENYJEGYZŐKÖNYV. Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs Város Önkormányzata

VERSENYJEGYZŐKÖNYV. Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs Város Önkormányzata VERSENYJEGYZŐKÖNYV Verseny megnevezése: VI. SZERENCS TRIATLON jótékonysági verseny Verseny időpontja: 2014. szeptember 7. Verseny helye: Szerencs Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 www.salgotarjan.hu jegyzo@salgotarjan.hu VEZETŐK Dóra Ottó polgármester

Részletesebben

BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA

BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA 036280 ISKOLAI SPORTKÖR RÉSZLETES SZAKMAI PROGRAMJA 2009. IX. 1. A TANÉV SPORTTAL KAPCSOLATOS KIEMELT FELADATAI Legfontosabb feladatunk, hogy biztosítsunk minél több sportolási

Részletesebben

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról A verseny megrendezésének időpontja: 2019. 03. 05. rendező intézményének neve: szervezőjének neve, beosztása: Kerekes Gábor Imre, Művész

Részletesebben

Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája

Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája 2017/2018-ös tanév ÖKOISKOLA M U N K A T E R V E 2 2015-ben másodszor is elnyertük az Öko-iskola címet. Oktató nevelő munkánk során

Részletesebben

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy

Részletesebben

KÖRZETI SZAKASZ 5-8. OSZTÁLY

KÖRZETI SZAKASZ 5-8. OSZTÁLY FÜRKÉSZ HELYESÍRÁSI ÉS NYELVHELYESSÉGI VERSENY 2016-2017 KÖRZETI SZAKASZ 5-8. OSZTÁLY Megye: Szilágy Körzet: 5. osztály S. sz. A tanuló Felkészítő tanár 1. Kósa Panna Boda Erzsébet Mihai Eminescu Általános

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 14-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 14-i rendes ülésére 17. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. december 14-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár város 2018. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:

Részletesebben

A as tanév versenyeredményei

A as tanév versenyeredményei A 2017-2018-as tanév eredményei szövegértő 2.o. Borbély Levente IV. szövegértő 3.o. Kovács Zita Kinga I. Tóth Sára felsős helyesírási Gyenes Alexandra IX. Rojtos Klára Vikár Csilla Napsugár IV. Marton

Részletesebben

I. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei

I. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei I. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei 2013. július 27. Helyezettek Átúszás Férfi 1. helyezett: Ifj. Konkoly József idő: 27:23 2. helyezett: Varenke Gergő idő: 32:03 3. helyezett: Rettegi András

Részletesebben

53. OPTTTT-Budapest Eredmények

53. OPTTTT-Budapest Eredmények A2 (turista) kategória Helyezés Csapat Csapattagok ep.hiba idő hiba elmélet hiba Összesen 1. MTDSC6 Mánik Ágnes; Varga Tibor 50 20 38 108 2. MTDSC 2 Lukács László; Lukácsné Nagy Zsuzsanna; Lukács Henrietta

Részletesebben

"Fut mint a nyúl" - Lagroland Utcai Futóverseny 3,6km Kategória Eredmények

Fut mint a nyúl - Lagroland Utcai Futóverseny 3,6km Kategória Eredmények 3,6km Gyerek I. fiú 2000-2003 1 105 Perusza Zoltán 2000 8:13 16:55 2 92 Bácsai Balázs 2001 8:19 17:21 3 96 Németh Péter 2001 8:29 18:09 4 103 Ruppert Péter 2000 8:47 18:28 5 104 Csatlós Dániel 2000 9:02

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Robert Leeb terem.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Robert Leeb terem. Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal Szentgotthárd 160-21/2017. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. július 12-én 9: 01 órakor megtartott

Részletesebben

Tanév rendje 2017/18 tanév

Tanév rendje 2017/18 tanév Tanév rendje 2017/18 tanév Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános OM 033966 (Kaposvár, Fő u. 40-44.) Kaposvár, 2017. szeptember 12. Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna főigazgató 1. A tanév helyi rendje

Részletesebben

SZIGLIGETI HARSONA. Gólya liget. 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám

SZIGLIGETI HARSONA. Gólya liget. 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám SZIGLIGETI HARSONA 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám Kettős ünnepre, faültetésre és névadóra gyűltünk öszsze április 23-án, szombaton délelőtt. Erre az

Részletesebben

Lássuk az eredményeket!

Lássuk az eredményeket! 2012. április 28-29. között került megrendezésre az idei évi Ifjúsági, Junior, Masters Fekvenyomó Magyar Bajnokság, Jánoshalmán. 3 héttel a Fekvenyomó Világbajnokság előtt, sokaknak ez volt az utolsó verseny,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19. 100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

Erről értesül: 1./ Ügyrendi-Jogi-Szociális Bizottság tagjai helyben

Erről értesül: 1./ Ügyrendi-Jogi-Szociális Bizottság tagjai helyben 1/2015. (I.27.) számú Ügyrendi-Jogi-Szociális Bizottsági határozat Jegyzőkönyv hitelesítő személyének megállapításáról Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete Ügyrendi-Jogi- Szociális Bizottság

Részletesebben

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Monor Város Alpolgármestere 2200 Monor, Kossuth Lajos utca 78-80. Telefon: 06/29/612-310 Szám: 27-83-15/2014 MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. SZEPTEMBER 25-ÉN CSÜTÖRTÖKÖN

Részletesebben

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre 0010: 4 évfolyamos gimnázium 1. Horváth Tina Dorina 2. Törő Réka Dorina 3. Török Sándor 4. Bogdán Nóra 5. Tóth József 0021 kód: Közlekedés gépész 1. Horváth

Részletesebben

Iskolagyűlés 2015.10.20.

Iskolagyűlés 2015.10.20. Iskolagyűlés 2015.10.20. Nagyon mozgalmas 2 hónap áll már mögöttünk, rengeteg csodaszép eredménnyel. És hol van még a tanév vége?! 2015.09.19-én, szombaton reggel a szokásokkal ellentétben tárva-nyitva

Részletesebben

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága JEGYZŐKÖNYV

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága JEGYZŐKÖNYV Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága JEGYZŐKÖNYV Amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága 2014. február 18. napján, a Kaposvári Polgármesteri Hivatal Siposs

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 3410/2012. 3. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre. Tagozatkód : 02 emelt óraszámú angol nyelvi képzés Keretszám: 18 fő Felvettek száma: 18 fő

Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre. Tagozatkód : 02 emelt óraszámú angol nyelvi képzés Keretszám: 18 fő Felvettek száma: 18 fő Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre Tagozatkód: 03. ( emelt óraszámú német nyelvi képzés) Keretszám: 12 fő Felvettek száma: 12 fő 74057483395 ECKER BALÁZS felvett 71851959995 HAJDÚ ANNA felvett

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február

RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február RENDEZVÉNYNAPTÁR 2018. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Február Február 2. Farsangi hagyományok, szokások megismertetése, álarc készítés gyerekeknek Fekete Gólya Ház Bátáért Egyesület Február

Részletesebben

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3)

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3) Rangsor Egyesület Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA Arany pontok (10) Ezüst pontok (6) Bronz pontok (3) 4. hely pontok (1) Összpontszám 1 I.C. TATAMI 140 120 57 15 332 2 NÓVA 110

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal

Részletesebben

Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010

Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010 Természettudományi munkaközösség Versenyeredmények 2009/2010 Természetfotó pályázat Őszi forduló I. helyezés: Szabó Fanni 7.b Ködbe burkolózva II. helyezés: Batki Viktória 8.e Fénysugár III. helyezés:

Részletesebben

Bajai médiastatisztika 2017 Készítette: SugóParti Hírek

Bajai médiastatisztika 2017 Készítette: SugóParti Hírek Bajai médiastatisztika 217 Készítette: SugóParti Hírek www.sugopart.hu BAJAI TELEVíZIÓ- Híradó című műsora Politikusok nyilatkozatainak száma 217 évben Csubákné Besesek Andrea (Fidesz) 18 Zsigó Róbert

Részletesebben

kerékpáros nyom (pl: Iszák utca) kerékpáros nyom (pl: Sportcsarnok))

kerékpáros nyom (pl: Iszák utca) kerékpáros nyom (pl: Sportcsarnok)) 2012. 12.10. A biztonságos közlekedésért I. - Hol szabad kerékpározni? Kaposváron elkészült 7 kilométer hosszú kerékpárforgalmi úthálózat. Mivel a városban közlekedőknek több, Kaposváron eddig ismeretlen

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913. Csanádpalota, Kelemen László tér 10. Tel.: 62/263-009, Fax: 62/ 263-105 3029- /2012. Tárgy: Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati ösztöndíj 2013. évi fordulójára

Részletesebben

Március végi és áprilisi versenyeredményeink

Március végi és áprilisi versenyeredményeink Március végi és áprilisi versenyeredményeink A budapesti Béres Ferenc Országos Népdal és Zsoltáréneklő Versenyen Matuska Luca (1.b) ezüst, Matuska Villő (4.b) arany, Győrffy Virág (5.b) bronz, Németh Virginia

Részletesebben

BBU Föld alatti futás

BBU Föld alatti futás 1 Csapatnév: ROPILÁBAPA Csapatidő: 00:02:59.85 SZILASY Tibor 1973-12-23 Férfi Budapest +00:00:00.00 SZILASY Dávid 2008-12-16 Férfi 2 Csapatnév: FÜRGELÁB Csapatidő: 00:03:22.60 STAICU Ilona 1971-05-05 Nő

Részletesebben

Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről.

Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről. 1 Jegyzőkönyv Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről. Ülés helye: Jelen vannak: Városháza Tanácskozóterme Sásd, Dózsa

Részletesebben

XVIII. Utcai Futóverseny Óvodások Martfűi Úszó és Triatlon Klub

XVIII. Utcai Futóverseny Óvodások Martfűi Úszó és Triatlon Klub Óvodások Összesen 1. 181 DÓCZI LILI MARTFŰ 2009 00:00,0 2. 187 TÓTH KIRA MARTFŰ 2010 00:00,0 3. 190 DUNAI PÉTER MARTFŰ 2007 00:00,0 4. 121 GÁSPÁR BARNABÁS KENGYEL 2006 00:00,0 5. 120 SZIKSZAY NÁNDOR MARTFŰ

Részletesebben

SZAVAZATSZÁMLÁLÓ BIZOTTSÁGOK NYILVÁNTARTÁSA. Országos népszavazás október 02.

SZAVAZATSZÁMLÁLÓ BIZOTTSÁGOK NYILVÁNTARTÁSA. Országos népszavazás október 02. 1 SZAVAZATSZÁMLÁLÓ BIZOTTSÁGOK NYILVÁNTARTÁSA Országos népszavazás 2016. október 02. 2 1. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖR (ISKOLA, BICSKEI U. 2.) Jegyzőkönyvvezető: Varga - Sulyok Erika Markó-Markech Bernadet elnök Jáger

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

20/2017.(I.26.) sz. képviselő-testületi határozati javaslat a két ülés között végzett munkáról

20/2017.(I.26.) sz. képviselő-testületi határozati javaslat a két ülés között végzett munkáról 20/2017.(I.26.) sz. képviselő-testületi határozati javaslat a két ülés között végzett munkáról Túrkeve Város Képviselő-testülete a két ülés között végzett munkáról szóló tájékoztatót elfogadja. Erről értesülnek:

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

VelenceBike MTB Maraton RT/HT

VelenceBike MTB Maraton RT/HT Rövid táv U13 Fiú 1 2985 GUDELLA Ádám 01:31:43 00:00:00 2 2903 LERNYEI Samu Hungaro Fondo 01:31:53 00:00:09 3 2906 MANCE Imre Jonathan Hungaro Fondo 02:27:04 00:55:20 Rövid táv U13 Lány 1 2955 SZOMBATI

Részletesebben

A sportnap eredményei

A sportnap eredményei 48 1 eredmények 2 A sportnap eredményei 9. évf. 9. évf. Távolugrás 1. Karancsi Zsófia (7. b) 415 cm 1. Cervenak Márton (7. c) 420 cm 2. Nagy Emese (7. b) 380 cm 2. Szórádi Balázs (7. a) 415 cm 3. Szabó

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 3692-2/2011. 9. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: /2013. 13. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

SPIE Hungaria Kft. Telefonkönyv szakterületenként Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés

SPIE Hungaria Kft. Telefonkönyv szakterületenként Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés Fekete Zoltán ügyvezető igazgató Budapest (1) 238-4858 (1) 238-4859 n.n. titkárságvezető Budapest (1) 238-4858 (1) 238-4859 Nagy Attila IIR vezető,

Részletesebben

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat 3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat hatodik forduló 2016.07.03 Leány 1.6km 1. Fekete Flóra 3 6:18 SZVSI SE1 / 1, 10 2. Takó Lilla 6 6:20 Szolnok SE1 / 2, 7 3. Auerbach Anita 1 7:37 Szolnok SE1 / 3, 5 4.

Részletesebben

Szeptember 28. (péntek) Jöttek királyok, hercegek, grófok, válogatott cigánylegények. VIII. Országos népmese-konferencia. Fővédnök: Fésűs Éva meseíró

Szeptember 28. (péntek) Jöttek királyok, hercegek, grófok, válogatott cigánylegények. VIII. Országos népmese-konferencia. Fővédnök: Fésűs Éva meseíró Szeptember 28. (péntek) Jöttek királyok, hercegek, grófok, válogatott cigánylegények VIII. Országos népmese-konferencia Fővédnök: Fésűs Éva meseíró Helyszín: Kaposvári Egyetem 8:00 10:00 Regisztráció 10:00

Részletesebben

17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 15-i rendes ülésére

17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 15-i rendes ülésére 17. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 15-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár város 2017. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:

Részletesebben

K I V O N A T. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlés 2014. június 13-i, rendes, nyílt ülésének jegyzőkönyvéből H A T Á R O Z A T

K I V O N A T. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlés 2014. június 13-i, rendes, nyílt ülésének jegyzőkönyvéből H A T Á R O Z A T K I V O N A T Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlés 2014. június 13-i, rendes, nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 176/2014. (06. 13.) Kgy.h. Tárgy: Döntés energetikai célú felújításokhoz, magánszemélyeknek

Részletesebben

A közösségi szolgálat teljesítésében iskolánkkal együttműködő szervezetek

A közösségi szolgálat teljesítésében iskolánkkal együttműködő szervezetek 1.oladl Utolsó frissités: 2014. december 16. A közösségi szolgálat teljesítésében iskolánkkal együttműködő szervezetek Alapítvány az idős és sérült állatokért 2030 Érd, Emil u. 68. Skobrák Terézia Axial

Részletesebben

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7.

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7. 6000 Kecskemét, Tanulmányi terület kódja: 40 Tanulmányi terület gimnázium: 4 évfolyamos; általános kerettanterv; az első idegen nyelv a(z) francia nyelv vagy a(z) spanyol nyelv vagy a(z) angol nyelv; felvételi

Részletesebben

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2 ANGOL Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka Március 26. Igazgatási épület 312 14.45 Baligács László angol B2 B2 Ferenc Baráth Norbert angol B2 B2 Berencsik Szabolcs angol B2 B2 Bódis Tamás angol B2 B2

Részletesebben

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa 2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa Amatőr és Profi Meghívásos Nyílt Verseny VERSENYKIÍRÁS A verseny célja: - a 2014 évi RKSZ II. önvédelmi Nemzetkőzi Kupa bajnoki címek eldöntése - a Magyar és Nemzetkőzi

Részletesebben

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016 PRO PATRIA ET LIBERTATE Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője Beszámoló 2016 2016. április 9-én ötödször rendezhettük meg az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Versenyt.

Részletesebben

2018. évi Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Úszóbajnokság Mezőtúr,

2018. évi Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Úszóbajnokság Mezőtúr, 1. 50 m. fiú mell 1 Nagy-Hornok Sámuel Szolnoki Dózsa 2010 0:59,37 0:53,34 10 2 Molnár Benett Invictus Szolnok 2010 0:58,00 0:53,38 8 3 Remete Márk Invictus Szolnok 2010 0:59,00 0:57,06 6 4 Rácz Gyula

Részletesebben

Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában

Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában 2016-2017. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár Móra-olvasóverseny Kitűnő olvasó 8. hely Szécsi Ninetta

Részletesebben

2016. február 1. hétfő 9 óra Terem: N I. Bizottság

2016. február 1. hétfő 9 óra Terem: N I. Bizottság 2016. február 1. hétfő 9 óra Terem: N.2.225 I. Bizottság Horváth László főosztályvezető Dr. Michelberger Pál egyetemi docens Borbás László adjunktus Kérdező tanárok: Dr. Lazányi Kornélia Szakdolgozat Borbás

Részletesebben

Arany János Országos Irodalom Verseny: Implom József Országos Helyesírási Verseny: 31. Kárpátmedencei irodalmi. pályázat:

Arany János Országos Irodalom Verseny: Implom József Országos Helyesírási Verseny: 31. Kárpátmedencei irodalmi. pályázat: Implom József Országos Helyesírási Verseny: Arany János Országos Irodalom Verseny: Rab Fanni 9.b 9. helyezett Zay János 7. helyezett Csóka Nikoletta 9.e I Boda Nikolett 11.d IV. helyezett (Antal Andrea)

Részletesebben

ÖKO iskolai munkaterv A 2017/2018-as tanév iskolai munkatervének melléklete 2017/2018.

ÖKO iskolai munkaterv A 2017/2018-as tanév iskolai munkatervének melléklete 2017/2018. Kölcsei Kölcsey Ferenc Általános Iskola OM: 033454 4965 Kölcse, Arany J. u. 1. Tel.: 44/435-621, 44/435-622 ÖKO iskolai munkaterv A 2017/2018-as tanév iskolai munkatervének melléklete Kölcse, 2017. szeptember

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

Mosonmagyaróvár Idén is Európai Mobilitási Hét városunkban

Mosonmagyaróvár Idén is Európai Mobilitási Hét városunkban Mosonmagyaróvár Idén is Európai Mobilitási Hét városunkban Mosonmagyaróvár több éve csatlakozott az Európai Mobilitási Hét (2011. szeptember 16-22.) rendezvény sorozathoz, melynek záró napja az Európai

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 13/2010. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat 2010. október 26.-án tartott soros ülésén. Jelen vannak: Tóth Kálmán polgármester Kis-Tóth István alpolgármester Horváth Zsuzsanna Ivancsics

Részletesebben