KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET JANUÁR DECEMBER 31.
|
|
- Teréz Mezei
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET JANUÁR DECEMBER 31. Tatabánya, április 17.
2 1. TÁRSASÁGUNK BEMUTATÁSA Társaságunk alapítása, tulajdonosok, részvények Részvénytársaságunk az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság 146/1993. (VIII. 05.) számú határozata szerint, az évi LII. és LIV. törvényben foglaltak alapján április 1-vel zártkörűen jött létre április 19-től a tulajdonosi jogokat a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter gyakorolta. Az államháztartásról szóló többszörösen módosított évi XXXVIII. törvény ban meghatározott jog hatálya alá tartozó, és a 109/B. -ban definiált kincstári vagyonkört a KHVM minisztere, a 10/1997. XII. 31. számú határozatával decemberével elvonta, majd jelen értéken értékelve a Kincstári Vagyoni Igazgatóság január 1-vel vagyonkezelésbe adta társaságunknak. Az alapításkori jegyzett tőke értéke ,- Ft. A 3/1996. (V.23.) számú közgyűlési határozat értelmében a szabad tőketartalék terhére a jegyzett tőke felemelésére került sor, így a jegyzett tőke ,- Ft-ra növekedett június 1-vel a Karsztaqua Vízbányászati Kft. beolvadással egyesült társaságunkkal a 13/1998. (V. 29.) számú rendkívüli közgyűlési határozatban foglaltak alapján. A beolvadás miatti tőkeemeléssel a jegyzett tőke értéke ,- Ft-ra emelkedett, amelyből 72,4 %-ban a környezetvédelmi és vízügyi miniszter, 19,3 %-ban a Kincstári Vagyoni Igazgatóság és 8,3 %-ban Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata gyakorolta a tulajdonosi jogokat augusztus 17-ével a Kincstári Vagyoni Igazgatóság a tulajdonosi jogok gyakorlását átadta a környezetvédelmi és vízügyi miniszternek szeptember 25-től a Magyar Állam tulajdonosi jogait az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. gyakorolta az állami vagyonról szóló évi CVI. törvény kihirdetését követően január 1-től a tulajdonosi jogokat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság útján a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács, június 17-től pedig az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter gyakorolja. A víziközmű-szolgáltatásról szóló évi CCIX. törvény 16. (6) bekezdésében foglaltak szerint bérleti üzemeltetési szerződés csak olyan társasággal jöhet létre, amely kizárólag az ellátásért felelős, vagy rajta kívül az állam, települési önkormányzat, vagy ezek közös tulajdonában áll. A szabályozás előírásainak való megfelelés érdekében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 238/2013. (IV.22.) IG sz. határozatában támogatta, hogy az MNV Zrt. 100 db Ft névértékű, 0,07%-os szavazati arányt megtestesítő törzsrészvényt értékesítsen vagyonértékelés alapján megállapított árfolyamon közvetlenül társaságunk részére, amely részvényeket a Társaság saját hatáskörben értékesítsen tovább az üzemeltetési szerződés szempontjából érintett önkormányzatoknak. Kiegészítő melléklet
3 A részvények száma, értéke, tulajdonosi jogok gyakorlója (2014. december 31-i állapot szerint) 1 db összevont címletű Ft Magyar Állam 1 db összevont címletű Ft Magyar Állam 1 db összevont címletű Ft Magyar Állam 40 db összevont címletű Ft Magyar Állam 20 db összevont címletű Ft Magyar Állam 700 db összevont címletű Ft Magyar Állam 899 db névre szóló Ft Magyar Állam 1 db összevont címletű Ft Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata 59 db Ft Északdunántúli Vízmű Zrt 1 db Ft Bábolna Város Önkormányzata 1 db Ft Szomor Község Önkormányzata 1 db Ft Gyermely Község Önkormányzata 1 db Ft Kisigmánd Község Önkormányzata 1 db Ft Piliscsév Község Önkormányzata 1 db Ft Mocsa Község Önkormányzata 1 db Ft Lábatlan Város Önkormányzata 1 db Ft Ács Város Önkormányzata 1 db Ft Tarján Község Önkormányzata 1 db Ft Kesztölc Község Önkormányzata 1 db Ft Zsámbék Város Önkormányzata 1 db Ft Leányvár Község Önkormányzata 1 db Ft Ácsteszér Község Önkormányzata 1 db Ft Nyergesújfalu Város Önkormányzata 1 db Ft Perbál Község Önkormányzata 1 db Ft Bokod Község Önkormányzata 1 db Ft Csém Község Önkormányzata 1 db Ft Tök Község Önkormányzata 1 db Ft Süttő Község Önkormányzata 1 db Ft Nagyigmánd Nagyközség Önkormányzata 1 db Ft Nagysáp Község Önkormányzata 1 db Ft Bajót Község Önkormányzata 1 db Ft Szomód Község Önkormányzata 1 db Ft Epöl Község Önkormányzata 1 db Ft Bajna Község Önkormányzata 1 db Ft Esztergom Város Önkormányzata 1 db Ft Dunaszentmiklós Község Önkormányzata 1 db Ft Kecskéd Község Önkormányzata 1 db Ft Komárom Város Önkormányzata 1 db Ft Oroszlány Város Önkormányzata Kiegészítő melléklet
4 1 db Ft Mogyorósbánya Község Önkormányzata 1 db Ft Tát Város Önkormányzata 1 db Ft Dág Község Önkormányzata 1 db Ft Kocs Község Önkormányzata 1 db Ft Bakonybánk Község Önkormányzata 1 db Ft Réde Község Önkormányzata 1 db Ft Bársonyos Község Önkormányzata 1 db Ft Kerékteleki Község Önkormányzata 1 db Ft Császár Község Önkormányzata 1 db Ft Bakonyszombathely Község Önkormányzata 1 db Ft Szákszend Község Önkormányzata Valamennyi részvény névre szóló típusú, azonos tagsági jogokat megtestesítő törzsrészvény. A részvények kinyomtatásra kerültek, a tulajdonosok a részvények őrzéséről gondoskodnak. Tevékenységi kör Fő tevékenység: víztermelés, -kezelés, -ellátás, Főtevékenységen kívüli fontosabb tevékenységek: szennyvíz gyűjtése, kezelése; vízi létesítmény építése; csővezetékes szállítás; raktározás, tárolás; mérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás. A TEÁOR szerinti tevékenységi körök részletezése a társaság Alapszabályában, valamint a Szervezeti és Működési Szabályzatában rögzített. Mindkét dokumentum társaságunk székhelyén Tatabánya, Sárberek 100. megtekinthető. Részvénytársaságunk alaptevékenységét az állami és önkormányzati tulajdonban lévő víziközművek működtetése jelenti. Üzemeltetési tevékenységünkkel közvetlenül kiszolgáljuk a lakossági, közületi, ipari fogyasztókat, illetve a társvízművek részére ivóvizet értékesítünk. Adatok Cégjegyzékszám: Komárom-Esztergom Megyei Bíróság, mint Cégbíróság. Adószám: KSH számjel: Internetes honlap: Kiegészítő melléklet
5 Könyvvizsgálat Társaságunknál a könyvvizsgálat kötelező. Társaságunk könyvvizsgálója: Helyes-Pongó Ágnes Ildikó Even Balance Kft Budapest, Révay utca 10. kamarai tagsági igazolvány szám Szervezeti felépítés A víziközmű-szolgáltatásról szóló évi CCIX. törvény (továbbiakban: Vksztv.) előírásaihoz igazodva évben 19 település csatlakozott társaságunkhoz, melyből 2 település vízszolgáltatását, 4 település szennyvízszolgáltatását és 13 település víz- és szennyvízszolgáltatását vettük át a korábbi szolgáltatótól. A szolgáltatási terület bővülésének hatására indokolttá vált egy új szervezeti egység létrehozása, amellyel megfelelően biztosítani tudtuk a folyamatos és a fogyasztók részéről elvárt minőségű víziközmű szolgáltatást. Az új szervezet létrehozására mely a Duna-völgyi Vízmű Üzem elnevezést kapta június 1. napjával került sor. A csatlakozó települések közül az új Vízmű Üzem felelősségi körébe tartozik Komárom, Ács, Csém, Nyergesújfalu, Lábatlan, Süttő, Bajót és Almásfüzitő víziközműveinek üzemeltetése. A többi csatlakozó település a már meglévő Vízmű Üzemekhez integrálódott az alábbiak szerint: Esztergom-Dorog Vízmű Üzemhez: Bajna, Nagysáp, Epöl, Esztergom-Pilisszentlélek; Oroszlány-Kisbér Vízmű Üzemhez: Bábolna, Bokod, Oroszlány, Kecskéd; Tatabánya-Tata-BIRV Vízmű üzemhez: Perbál, Tök, Zsámbék évtől az Európai Unió finanszírozásában megvalósított beruházást követően további 3 település Ácsteszér, Bakonybánk, Réde szennyvíz-szolgáltatási feladatait látja el társaságunk, melyek az Oroszlán-Kisbér Vízmű Üzem szolgáltatási területéhez csatlakoztak. A társaság december 31-én hatályos szervezeti felépítését az 1. melléklet mutatja be. Kiegészítő melléklet
6 2. TÁRSASÁGUNK SZÁMVITELI POLITIKÁJA A könyvvezetés módja: kettős könyvvezetés. Részvénytársaságunk a számvitelről szóló évi C. törvény 3. (2) bekezdése alapján konszolidált éves beszámoló készítésére nem kötelezett. (A VIKOM-TRANS Kft-ben tulajdonosi hányadunk 49 %.) A választott eredménykimutatás B típusú, forgalmi költség eljárással készül, de bemutatjuk az A típusú összköltség eljárással készült eredménykimutatást is, mindkét eljárás ún. lépcsőzetes. Az eszközök és források bemutatása mérleg elrendezésű, az eszközök fordított likviditási, a források pedig fordított lejárati sorrendben kerülnek bemutatásra. A mérleg és az eredménykimutatások a Számviteli törvény szerinti tagolásán túl tovább nem részletezett, az arab számmal jelzett tételeket egy-egy csoporton belül nem vonjuk össze, mint ahogy azokat az arab számmal jelzett sorokat sem hagyjuk el, amelyeknél adat sem az előző évben, sem a tárgy évben nem szerepel. Az üzleti év megegyezik a naptári évvel, az üzleti év mérleg fordulónapja a tárgyév utolsó naptári napja. A mérleg zárási időpontja a tárgyévet követő év február 28-a, kivéve az egyéb bevételeknél a Közszolgáltatási Szerződés Megbízóval történő éves elszámolását, a Számviteli Politikával összhangban, az elszámolás Megbízó általi elfogadása és pénzügyi teljesítése alapján. Társaságunk Számviteli Politikájának mellékletei 1. melléklet: ÉDV Zrt. eszközeinek és forrásainak leltárkészítési, leltározási, hasznosítási és selejtezési szabályzata 2. melléklet: ÉDV Zrt. önköltség-számítási szabályzata 3. melléklet: ÉDV Zrt. pénzkezelési szabályzata 4. melléklet: ÉDV Zrt. eszközeinek és forrásainak értékelési szabályzata 5. melléklet: ÉDV Zrt. vízdíjszámlázási ütemterve évre 6. melléklet: ÉDV Zrt. számlarendje 7. melléklet: ÉDV Zrt. számviteli szétválasztási szabályzat Az értékcsökkenés elszámolása Működtető vagyon A társaság az amortizáció mértékét a bruttó érték alapján számított lineáris leírás módszerével, a műszaki jellegű becslésen alapuló várható használati idő figyelembe vételével, egyedileg állapítja meg. Az amortizáció számítása a használatba vétel napjától kezdődik, költségenkénti feladása havonta történik. Kiegészítő melléklet
7 Kincstári vagyon A kezelésbe vett közművagyon esetében a év előtt érvényes számviteli politika szerinti módszerrel határoztuk meg, s számoltuk el költségként a vagyonkezelési szerződésben rögzítetteknek megfelelően. A január 1-jét követően aktivált eszközök esetében az újonnan és önálló eszközként aktivált eszközök körére alkalmazzuk a 2012-ben érvényes számviteli politika előírásait. Az amortizáció mértékét az eszköz bruttó értéke alapján számított lineáris leírás módszerével, a műszaki jellegű becslésen alapuló várható használati idő és maradványérték figyelembe vételével, egyedileg állapítjuk meg. Az amortizáció számítása a használatba vétel napjától kezdődik, költségenkénti feladása havonta történik. Önkormányzati vagyon Társaságunk 10 településen vagyonkezelési szerződés keretében üzemeltet önkormányzati víziközművet. Budajenőn ivóvízszolgáltatási feladatokat látunk el, Ászáron, Dágon, Héregen, Naszályon, Mogyorósbányán, Sárisápon, Súron, Táton és Tokodon pedig szennyvízelvezetési és tisztítási feladatokat végzünk. Társaságunk január 1-je előtt vagyonkezelésbe vett eszközök után az éves díjmegállapítás során közösen elfogadott amortizációs politika szerint rögzített mértékű értékcsökkenést érvényesít. A január 1-jét követően aktivált eszközök esetében az újonnan és önálló eszközként aktivált eszközök körére a 2012-ben érvényes számviteli politika előírásait alkalmazzuk. Az amortizáció számítása a használatba vétel napjától kezdődik, költségenkénti feladása havonta történik. Egy összegben elszámolható értékcsökkenés A 100 ezer Ft alatti egyedi értékű beszerzéseknél a vagyoni értékű jogok, a szellemi termékek és a tárgyi eszközök bekerülési értéke használatba vételkor értékcsökkenésként egy összegben leírásra kerül. Terv szerinti értékcsökkenés megváltoztatása Ha az eszközök hasznosítási körülményeiben olyan esemény következik be, amely a hasznos élettartamra meghatározott jelentőségű, akkor lehetőség van a leírási kulcs megváltoztatására. A változás okát, a megváltozott amortizációs kulcs mértékét jegyzőkönyvben rögzítjük, és számszerűsített hatását bemutatjuk. Főkönyv és analitikus nyilvántartás kiemelt kapcsolata Részvénytársaságunk az SAP R/3 integrált számítógépes információs rendszeren belüli modulokban a főkönyvi, pénzügyi-vevő, vízdíjszámlázási, szállító-, bér- és társadalombiztosítás, anyag és készletgazdálkodás, tárgyi eszköz nyilvántartását egyidejűleg oldja meg. A controlling és a PM modul az ágazati és költséghelyi beszámolást biztosítja. Az Kiegészítő melléklet
8 üzemanyag és menetlevél, a villamos energia költség feldolgozás és a munkaruhanyilvántartás analitikája külön, a főkönyvi feladás pedig havonta történik. Értékelési eljárások a mérlegkészítés során Az eszközök és források értékelése a mérleg egyes sorainak jelölésével és sorrendjében történik. Kiegészítő melléklet
9 3. MÉRLEGHEZ KAPCSOLÓDÓ KIEGÉSZÍTÉSEK A. Befektetett eszközök A befektetett eszközök a nyilvántartásba vételkor a beszerzési értéken kerültek értékelésre, a saját előállítású befektetett eszközök értékelése az előállítási költségük (közvetlen önköltség) összegében történt. A kincstári és az önkormányzati vagyonra vonatkozóan az előírások alapján, főkönyvi számlákon elkülönítve történik a nyilvántartás, megkülönböztetve a működtető vagyonhoz tartozó eszközöktől. I. Immateriális javak Az immateriális javak könyvszerinti nettó értéke: ezer Ft. IMMATERIÁLIS JAVAK Alapítás-átszervezés aktivált értéke Előző év Tárgyév Változás (+,-) Változás (%) , Vagyoni értékű jogok ,3 Szellemi termékek ,1 A vagyoni értékű jogok között szolgalmi jog, telefonhasználat, vásárolt szoftverek szerepelnek, ezek értéke ezer Ft ben tovább folytatódott a térképek digitalizálása projekt keretében a felmért településekre elkészült térképek használatba vétele, melynek értéke a beszámolási év végén ezer Ft. A folyamatosan bővülő adatszolgáltatási kötelezettségek hatékonyabb teljesítése érdekében, 2014-ben bevezetésre került a korábbinál több lekérdezési lehetőséget biztosító szerződés-nyilvántartó szoftver, az SAP R/3 moduljait átfogó SAP BW technológián alapuló adattárház rendszer, valamint az integráció hatásaként szükségessé vált 15 db új licenc megvásárlása. A szoftverek és licencek értéke a beszámolási időszak végén ezer Ft. A beszámolási időszakban a szellemi termékek állománya ezer Ft. Értékesítési céllal beszerzett, előállított termék nem volt. Az immateriális javak mérlegtételek szerinti bontását a 2. melléklet mutatja. II. Tárgyi eszközök A tárgyi eszközök minősítése a Számviteli törvény előírásai szerinti, víziközmű szolgáltatás sajátosságaihoz kapcsolódó várható élettartam, mint egyedüli elhatároló ismérv alapulvételével történik. Értékelésük a bruttó érték és az értékcsökkenés különbözeteként nettó értéken történik. Kiegészítő melléklet
10 TÁRGYI ESZKÖZÖK Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok Előző év Tárgyév Változás (+,-) Változás (%) , ,0 Műszaki berendezések, gépek, járművek ,3 Egyéb berendezések, felszerelések, járművek ,5 Beruházások, felújítások ,3 Beruházásokra adott előlegek ,3 A tárgyi eszközök főkönyvi számlákkal történő egyeztetése a havonkénti, illetve az éves zárlati munkák során kötelezően biztosított. Az analitikus nyilvántartás az SAP R/3 Integrált Információs Rendszerhez kapcsolódó AM modulban valósul meg. A tárgyi eszközök állományváltozását a 3. melléklet, a befektetett eszközök értékcsökkenési leírását pedig a 4. melléklet mutatja. Az immateriális javak és a tárgyi eszközök között a társaság saját tulajdonú eszközei, valamint a vagyonkezelésbe vett kincstári illetve önkormányzati eszközök szerepelnek. A vagyonkezelt kincstári eszközök december 31-i nettó értéke ezer Ft volt. A vagyonkezelési szerződésben az eszközváltozások a szerződés megkötése óta többszöri kezdeményezésünk ellenére nincsenek módosítva december 31-én az alábbi kizárólagos állami tulajdonú víziközmű vagyont kezeltük, mely eszközöket a mérlegben a befektetett eszközök között mutatjuk ki. Rendszerenkénti megnevezés Nyitó érték Záró érték január december 31. Bicskei RVR Dorogi RVR Tatabányai RVR Dorogi Rszvet Esztergomi Rszvet Tatabányai Rszvet Tatai Rszvet Összesen Az előző évhez képest az állami tulajdonú víziközmű vagyon értéke ezer Ft-tal csökkent. Ennek oka, egyrészt a június 28-tól hatályban lévő az állami vagyonról szóló évi CVI. törvény 27.. (8-9) bekezdése értelmében elszámolt elengedett Kiegészítő melléklet
11 kötelezettség, másrészt pedig a folyamatban lévő KEOP fejlesztés keretében megvalósuló XV/C vízakna átalakítása projekt, mely várhatóan én kerül lezárásra. A beszámolási időszakban a kizárólagos állami tulajdonú közművagyonra ezer Ft amortizációt számoltunk el. Tájékoztatásul a következő táblázat tartalmazza a ténylegesen elszámolt és a Társasági adóról és osztalékadóról szóló törvény szerint adómentesen elszámolható amortizáció összehasonlítását. Regionális rendszer Társasági és osztalékadó tv. Tény Bicskei RVR Dorogi RVR Tatabányai RVR Dorogi Rszvet Esztergomi Rszvet Tatai Rszvet Tatabányai Rszvet Összesen A január 1-je után üzembe helyezett és önállóan aktivált eszközökre az eszköz bruttó értéke alapján számított lineáris leírás módszerével, a műszaki jellegű becslésen alapuló várható használati idő és maradványérték figyelembe vételével, egyedileg állapítjuk meg és számoljuk el az amortizációt. A korábban (1999. július 23-a előtt) üzembe helyezett eszközök esetén a 2011-ig érvényes számviteli politika értelmében a víz- és csatornadíjakban elismert amortizáció mértékéig az árhatóság jóváhagyásával számoljuk el az értékcsökkenést. Ennek mértéke az 1998 előtt érvényesített leírási kulcs számviteli politikában meghatározott mértékű korrekciós szorzójaként került meghatározásra ( : 0,343, : 0,377, : 0,527, 2009-től 0,765). A kincstári vagyon növekedését, csökkenését rendszerenként az 5/1. és az 5/2. melléklet tartalmazza. Év közben a jogszabályokban előírtak alapján a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. felé adatszolgáltatási kötelezettségünket teljesítettük. A működtető vagyon eszközeinek könyv szerinti értéke december 31-én ezer Ft volt. Ezekre az eszközökre évben ezer Ft amortizációt számoltunk el. Kiegészítő melléklet
12 Társaságunk vagyonkezelésében lévő települési önkormányzatok víziközművek befektetett eszközök között kimutatott könyv szerinti értéke az alábbiak szerint alakult: Vagyonkezelt eszközök értéke Nyitó érték január 1. Záró érték december 31. Ászár Budajenő Dág Héreg Mogyorósbánya Naszály Sárisáp Súr Tát Tokod Összesen Az önkormányzati tulajdonú vagyon növekedését, csökkenését az 5/3. melléklet mutatja be részletesen. A beruházások főkönyvi számlacsoportban a még üzembe nem helyezett, beszerzett, vagy a saját vállalkozásban előállított beruházási teljesítmények szerepelnek. A vásárolt eszközök számla szerinti értékkel, a saját teljesítmények közvetlen önköltségen kerültek értékelésre. Ezen a mérlegsoron jelenik meg a Hálózati veszteségek és üzemeltetési költségek csökkentési lehetőségei az ÉDV Zrt. regionális vízellátó rendszerében tárgyú PIAC _ azonosítószámú projekthez kapcsolódó munkák ezer Ft értéke. A beruházások záró állománya az alábbi tételekből tevődik össze. Kiegészítő melléklet
13 Befejezetlen beruházás Záróállomány Tervezési díjak Vízbázis fejlesztés XIV/A-XV/C vízaknák XV/C vízbázis fejlesztés-keop Almásfüzitő-Dunaalmás-Neszmély-KEOP Nagyigmánd-Kisigmánd-KEOP Naszály-Dunaalmás vezetéképítés-keop 3128 Kocs vízellátása-keop Nagyigmánd ivóvíz-keop 1493 Gépbeszerzések 1050 Hálózatdiagnosztika 100 Rekonstrukciók IT beruházások 3793 Irányítástechnikai beruházások 6650 Szolgalmi jogok 4697 Bemérések, előkészítések 1563 Nyomásmenedzsment projekt MINDÖSSZESEN A beruházásra adott előlegek értéke ezer Ft, melyből ezer Ft a XV/C vízbánya felújításával összefüggő KEOP-2.2.3/B/ azonosítószámú projekthez kapcsolódik. A fennmaradó ezer Ft a folyamatban lévő tervezési munkákra kifizetett előleget tartalmazza. III. Befektetett pénzügyi eszközök A befektetett pénzügyi eszközök értéke ezer Ft, ebből a tartós részesedések értéke ezer Ft. BEFEKTETETT PÉNZ- ÜGYI ESZKÖZÖK Tartós részesedés kapcsolt vállalkozásban Egyéb tartós részesedés Egyéb tartósan adott kölcsön Előző év Tárgyév Változás (+,-) Változás (%) , , , ,3 Kiegészítő melléklet
14 Gazdasági társaságokban jelenleg az alábbi befektetésekkel rendelkezünk Befektetések jelentős részesedéssel rendelkező társaságokban (kapcsolt vállalkozás) Társaság megnevezése, székhelye VIKOM-TRANS Kft Tatabánya, Táncsics M.u.1. Névérték Könyv szerint érték Tulajdonosi hányad (%) ,0 A VIKOM-TRANS Kft évi éves beszámolója alapján a saját tőke összetétele a következő: Saját tőke ezer Ft Jegyzett tőke 9030 ezer Ft Eredménytartalék ezer Ft Mérleg szerinti eredmény ezer Ft Befektetetések egyéb részesedéssel rendelkező társaságokban Társaság megnevezése, székhelye ELSZI Kft Tatabánya, Táncsics M.u.1. HÉTFORRÁS Kistérségű Vízmű Kft Lábatlan, Rákóczi u. 5. Névérték Könyv szerint érték Tulajdoni hányad (%) , , szeptember 1-től a Hétforrás Kistérségű Vízmű Kft. végelszámolás alatt áll. A végelszámolás során a befektetésünk megtérülésére a társaság veszteséges gazdálkodása miatt nem számítunk, ezért Társaságunk részesedésére ezer Ft értékvesztést számoltunk el. Az adott kölcsönök mérlegsor éven túli követeléseket tartalmazó összege ezer Ft. Az adott kölcsön munkavállalói lakásépítésre, bővítésre, felújításra, illetve lakásvásárlásra fordítható. Kiegészítő melléklet
15 B. Forgóeszközök I. Készletek A készletek záró értéke ezer Ft, a nyitóállományhoz képest ezer Ft-tal emelkedett, mely döntően a befejezetlen termelés növekedéséből, valamint az év végi zárókészlet magasabb beszerzési árából adódik. KÉSZLETEK Előző év Tárgyév Változás (+,-) Változás (%) ,3 Anyagok ,4 Befejezetlen termelés és félkész termékek ,0 Áruk ,5 A vásárolt készletek folyamatos mennyiségi, értékbeni nyilvántartása mérlegelt súlyozott átlagáron történik. Analitikus nyilvántartása az SAP R/3 rendszerhez kapcsolódó MM modulban valósul meg. Saját előállítású eszközöknél az értékelés közvetlen önköltségen történik december 31-én a befejezetlen termelés értéke ezer Ft, mely 842 ezer Ft értékben befejezetlen vállalkozási, ezer Ft értékben 2015-ben befejeződő önkormányzati munkát tartalmaz. Az áruk között 115 ezer Ft értékben göngyöleg található ban tárgyi eszközökből készletekbe soroltuk át a Dunaalmáson található használaton kívüli, tartalékként szolgáló vízműveket, ezer Ft értékben, melyet 2014-ben az anyagok között mutatunk ki. A készletekre elszámolt értékvesztést az 6. melléklet mutatja. Kiegészítő melléklet
16 II. Követelések A követelések mérleg szerinti értéke ezer Ft, mely az alábbiakból tevődik össze. KÖVETELÉSEK Követelések áruszállításból és szolgáltatásokból (vevők) Előző év Tárgyév Változás (+,-) Változás (%) , ,1 Követelések kapcsolt vállalkozással szemben ,4 Követelések egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben ,8 Egyéb követelések ,8 A folyamatos közüzemi szolgáltatásaink és egyéb szolgáltatásaink vevői tartozás könyv szerinti értéke ezer Ft. Társaságunk a Számviteli Politikával összhangban a vevőkövetelésekkel kapcsolatos várható veszteségeire ezer Ft összegben számolt el értékvesztéseket, mely ezer Ft-tal haladta meg a december 31-ével elszámolt értéket. A mérlegben a vevői követelésekkel kapcsolatos átvezetési számlákat ezer Ft értékben, a bankszámlára beérkezett, de vevői kiegyenlítésként nem könyvelt tételeket a beszámolási időszakban a követelések között szerepeltetjük. A kapcsolt vállalkozással VIKOM-TRANS Kft. szembeni követelésünk ezer Ft, az egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szembeni követelés 788 ezer Ft, mely az EL- SZI Kft-vel szembeni követelés december 31-i értéke. Az áruszállításból és szolgáltatásból származó, valamint a kapcsolt és az egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásokkal szembeni követelések korösszetétele 2014-ben az alábbiak szerint alakult. Követelések december december 31. Index (%) Követelés állomány ,6 ebből: vevői állomány ,9 Határidőn túli követelés ,2 ebből: 0-90 nap , nap , nap ,6 360 napon túli ,2 A határidőn túli követelések megemelkedtek az előző évhez képest. A növekedés oka a 90 napon belüli és a 360 napon túli határidőn túli követeléseknél tapasztalható. A lakossági Kiegészítő melléklet
17 fogyasztóink fizetési képességének romlását év vége óta tapasztaljuk. Ez mutatkozik meg a kintlévőségek ilyen nagyságrendű emelkedésében. Vevőink egynegyede a víz- és csatornadíj számlákat jelentős késéssel teljesíti, és egyre több az egyáltalán nem fizetők száma is. Társaságunk minden a jogszabályi keretek közötti lehetőséget kihasznál a fogyasztói tartozások behajtása érdekében. A vevő állományra elszámolt értékvesztést az 6. melléklet mutatja be. Az egyéb követelések mérlegsor a munkavállalókkal szembeni követelésállományt, a rövid lejáratra adott kölcsönt, a különféle egyéb követeléseket tartalmazza. Itt tartjuk nyilván az Ipari Projekt Hungária Kft-nek ezer Ft szolgáltatásra adott előleget. A záró állomány értéke ezer Ft. Az egyéb követelések részletezése az 7. mellékletben található. III. Értékpapírok Értékpapír állományunk december 31-én a saját részvényszerzésből adódóan ezer Ft. Az MNV Zrt. megbízta a Gordius Consulting Zrt-t a részesedésünkre vonatkozó vagyonértékelés elkészítésével. A vagyonértékelés alapján a Ft névértékű részvény vételára Ft volt, így társaságunk a 100 db részvényt Ft értékben vásárolta meg. Ebből december 31-ig 41 db-ot értékesítettünk a települési önkormányzatok részére. A többi részvény értékesítésére a bérleti üzemeltetési szerződések megkötése érdekében a közeljövőben sor kerül. IV. Pénzeszközök A pénzeszközök mérleg fordulónapja szerinti értéke ezer Ft, a bankbetétek között csak rövidlejáratú bankbetét szerepel. PÉNZESZKÖZÖK Előző év Tárgyév Változás (+,-) Változás (%) ,5 Pénztár, csekkek ,2 Bankbetétek ,2 Társaságunk számlavezető bankjai: Kereskedelmi és Hitelbank Nyrt., OTP Bank Nyrt., MKB Bank Nyrt. Részvénytársaságunk pénzügyi helyzete a korábbi évekhez képest kedvezőtlenebbül alakult. A likviditási kockázatok kezelésére évben millió Ft-os folyószámla hitelkeret biztosítására szerződtünk a K&H Bankkal, melyből december 31-én ezer Ft-ot vettünk igénybe. Fizetési kötelezettségeinknek rendre eleget tettünk. Kiegészítő melléklet
18 C. Aktív időbeli elhatárolások Az aktív időbeli elhatárolások mérlegsor tárgyévi értéke ezer Ft. AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK Előző év Tárgyév Változás (+,-) Változás (%) ,8 Bevételek aktív időbeli elhatárolása Költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása ,0 E mérlegsor tartalmazza: a számviteli előírások szerint a bérleti díjak, hírlap előfizetési díjak, stb. tárgyévben kifizetett, de költségként csak a tárgyévet követően elszámolható kiadásokat, valamint a közszolgáltatási ellentételezés évben befolyt ezer Ft összegét. Az aktív időbeli elhatárolások részletezése a 8. mellékletekben található. D. Saját tőke A saját tőke december 31-i állománya ezer Ft, mely évhez képest a tárgyévi mérleg szerinti eredménnyel növekedett. SAJÁT TŐKE Előző év Tárgyév Változás (+,-) Változás (%) ,3 JEGYZETT TŐKE ,0 TŐKETARTALÉK ,0 EREDMÉNYTARTALÉK ,7 LEKÖTÖTT TARTALÉK MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY ,9 Jegyzett tőke értékelése könyvszerinti, a cégbíróságon bejegyzett értéke ezer Ft. Jegyzett, de még be nem fizetett tőke nincs. A tőketartalék értéke ezer Ft, az értékelése könyv szerinti értéken történik. Eredménytartalék ezer Ft. Értékelése könyv szerint történik, az előző évekből származó mérleg szerinti eredményt, valamint a saját részvény eladásához kapcsolódó feloldást tartalmazza. Lekötött tartalék értéke ezer Ft, mely a saját részvény vásárláshoz kapcsolódik. Részvénytársaságunk a piaci értékelés alapján meghatározott értékhelyesbítés lehetőségét nem veszi igénybe, értékelési tartalékunk nincs. A évi mérleg szerinti eredmény ezer Ft. A saját tőke alakulását és a saját tőkeelemek változását a 9/1-9/2. melléklet mutatja. Kiegészítő melléklet
19 E. Céltartalék 2014-ben várható kötelezettségeinkre ezer Ft céltartalékot képeztünk. CÉLTARTALÉKOK Céltartalék a várható kötelezettségekre Céltartalék a jövőbeni költségekre Előző év Tárgyév Változás (+,-) Változás (%) Egyéb céltartalék A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2014-ben és évekre vonatkozóan átfogó ellenőrzést tartott társaságunknál. Az ellenőrzés az innovációs járulék területén adóhiányt állapított meg, melyre a évi eredmény terhére ezer Ft értékben céltartalékot képeztünk. A fennmaradó ezer Ft-ot a folyamatban lévő peres ügyekre különítettük el. F. Kötelezettségek A kötelezettségek mérlegsor december 31-i értéke ezer Ft, melynek alakulását az alábbi táblázat mutatja be. KÖTELEZETTSÉGEK Előző év Tárgyév Változás (+,-) Változás (%) ,4 HÁTRASOROLT KÖTELEZETTSÉGEK HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK ,4 Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek ,4 RÖVID LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK ,5 Rövid lejáratú hitelek Vevőktől kapott előlegek ,0 Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból (szállítók) Rövid lejáratú kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben Rövid lejáratú kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben , , ,1 Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek ,6 Kiegészítő melléklet
20 I. Hátrasorolt kötelezettségek Hátrasorolt kötelezettség nincs. II. Hosszú lejáratú kötelezettségek A hosszú lejáratú kötelezettségek egyrészt a Kincstári Vagyoni Igazgatóságtól vagyonkezelésre átvett kizárólagos állami tulajdonú víziközmű vagyon forrását tartalmazza ezer Ft értékben, másrészt önkormányzati tulajdonú településekkel kötött vagyonkezelési szerződés értelmében a települések víziközmű vagyonának értékét ezer Ft értékben. A hosszú lejáratú kötelezettségek értékelése könyv szerinti értéken történt. EGYÉB HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK Előző év Tárgyév Változás (+,-) Változás (%) ,4 Kincstárral szembeni hoszszú lejáratú kötelezettségek Önkormányzattal szembeni hosszú lejáratú kötelezettségek , ,0 A kincstári vagyonnal kapcsolatos elszámolásunk a vagyonkezelési szerződés szerint történik, amely azonban nem felel meg az állami vagyonról szóló évi CVI. törvényben (Vtv.), illetve az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X.4.) Kormányrendeletben és ennek módosításáról szóló 348/2010. (XII.28.) Kormányrendeletben foglaltaknak. A évi beszámolót társaságunk könyvvizsgálója, a BPO-AUDIT Könyvvizsgáló és Vezetési Tanácsadó Kft. korlátozott záradékkal látta el, melynek oka, hogy a fenti kormányrendelet módosítására, az elszámolásra vonatkozó részletes szabályok kidolgozására, a vagyonon végzett értéknövelő beruházások elszámolására társaságunk és az MNV Zrt. között nem került sor. Így az éves beszámoló nem tartalmazta azokat a módosításokat, amelyekre szükség lett volna, ha az állami vagyon kezelésével kapcsolatos szerződés a jogszabályok ellentmondásainak feloldása mellett aktualizálásra került volna. Társaságunk a másik négy regionális víziközmű társasággal közösen 2009-ben javaslatot dolgozott ki a vagyonkezelési szerződés módosítására, melyet az MNV Zrt. részére is átadtunk ben levelünkkel ismételten felhívtuk a tulajdonos figyelmét, hogy a kincstári vagyon elszámolására vonatkozó szabályozás számos számviteli és jogi kérdést vet fel, amely alapján a társaságok nem tudják a vonatkozó kormányrendelet szabályait betartani. A kormányrendelet betartását ellehetetleníti, hogy a benne szereplő előírások nem vették figyelembe a víziközmű-szolgáltatás technológiai folyamatainak sajátosságait. A levélben továbbá felvetettük, hogy a vagyonkezelési szerződés módosításához kapcsolódóan A kincstári vagyoni körbe tartozó víziközművagyon kezelési gazdálkodási és nyilvántartási szabályzatá - nak módosítása is szükséges. Kiegészítő melléklet
21 A korlátozott záradékkal rendelkező évi beszámoló elfogadása után a korlátozásra okot adó problémák rendezése érdekében a regionális víziközmű társaságok kezdeményezésére az MNV Zrt, a társaságok, a könyvvizsgálók és szakértő cége részvételével egyeztetésre került sor, amely a felek között fennálló egyetértés ellenére a jogszabály változások terén eddig nem vezetett eredményre. Mind az MNV Zrt, mind a regionális víziközmű társaságok határozott szándéka a vagyonkezelési szerződés módosítása, az ehhez kapcsolódó egyeztetések folyamatban vannak. A kormányrendelet módosítása jelenleg is napirenden van, mely azonban csak az állami vagyonról szóló törvény módosítását követően történhet meg október 12-én társaságunk az MNV Zrt-nél a vagyonkezelési szerződés módosítását kezdeményezte. Az MNV Zrt március 20-i válaszában a mérlegében kimutatott, társaságunk által vagyonkezelt tárgyi eszközök december 31-i értékét válaszlevelében visszaigazolta. A válaszlevélből pótlási kötelezettség tekintetében azonban visszaigazolódnak a jogszabályi ellentmondások a beruházások elszámolása tekintetében. A hosszú lejáratú kötelezettségre vonatkozóan további egyeztetéseket javasolt az MNV Zrt. Pénzügyi, Számviteli és Követeléskezelési Igazgatóságával. Az egyeztetés eredményeként a hosszú lejáratú kötelezettség január 1-jei ezer Ft-os értékét arra tekintettel visszaigazolta, hogy az MNV Zrt évi auditált beszámolójában is ez szerepel. Az január 1-jén a Kincstári Vagyoni Igazgatóság és társaságunk között kötött vagyonkezelési szerződésben a vagyonkezelt eszközök értéke ezer Ft, mely január 11-én a Soproni Regionális Víziközműrendszer vagyonkezelői jogának megszüntetésével ezer Ft-ra változott. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-vel szembeni hosszú lejáratú kötelezettség társaságunk által december 31-én nyilvántartott értéke ezer Ft, mely a vagyonkezelési szerződésben rögzített értéktől eltér. A kincstári vagyonon végrehajtott selejtezéseket a Kincstári Vagyoni Igazgatóság által kiadott, A kincstári vagyoni körbe tartozó víziközművagyon kezelési gazdálkodási és nyilvántartási szabályzata előírásainak megfelelően külön engedély alapján lehet a hosszú lejáratú kötelezettségekkel elszámolni ben az MNV Zrt. részéről ilyen engedély nem állt rendelkezésünkre, ezért a selejtezett tárgyi eszközök nettó értékét ráfordításként számoltuk el. Társaságunk december 31-ig A kincstári vagyoni körbe tartozó víziközművagyon kezelési gazdálkodási és nyilvántartási szabályzata alapján a külső forrásból (támogatásból, közműfejlesztési hozzájárulásból) megvalósított beruházásokból üzembe helyezett eszközöket, valamint a térítés nélkül átvett eszközöket a vagyonkezelt eszközök között szerepeltette, s ezzel egyidejűleg a hosszú lejáratú kötelezettséget növelte ezek értékével január 1-je után a külső forrásokat (támogatást, közműfejlesztési hozzájárulást), valamint a térítés nélkül átvett eszközöket halasztott bevételként mutatjuk ki. Az ebből megvalósult beruházások üzembe helyezése után a ráfordítások ellentételezésére megszüntetett összeget egyéb bevételként számoljuk el. A június 28-tól hatályos az állami vagyonról szóló évi CVI. törvény 27.. (8-9) bekezdése értelmében az alapfeladatként vagy főtevékenységként közfeladatot ellátó vagyonkezelő a visszapótlási kötelezettség teljesítése alól e törvény erejénél fogva mentesül. A törvény rendelkezik továbbá arról, hogy a felmentés módját és mértékét a vagyonkezelési Kiegészítő melléklet
22 szerződésben kell rögzíteni. A vagyonkezelési szerződés aktualizálása céljából az MNV Zrt szeptember 18-ai levelében kezdeményezte az április június 27-ig terjedő időszakot érintő vagyonelszámolás lebonyolítását. Az elszámolás alapján az MNV Zrt. joggyakorlása alá tartozó eszközök könyv szerinti értéke ezer Ft, míg az ehhez tartozó hosszú lejáratú kötelezettségek összege ezer Ft. A különbségként megállapított visszapótlási kötelezettség összege ezer Ft, amelyet csökkentve az idegen források összegével pénzügyileg rendezendő visszapótlási kötelezettség nem jelentkezett. Társaságunk a évtől kezdődően ismételten A kincstári vagyoni körbe tartozó víziközművagyon kezelési gazdálkodási és nyilvántartási szabályzatában megfogalmazott előírásokhoz, mely szerint a külső forrásból (támogatásból, közműfejlesztési hozzájárulásból) megvalósított beruházásokból üzembe helyezett eszközöket, valamint a térítés nélkül átvett eszközöket a vagyonkezelt eszközök között szerepeltette, s ezzel egyidejűleg a hosszú lejáratú kötelezettségeket növelte ezek értékével. Az MNV Zrt által kiadott ajánlás alapján december 31-i fordulónappal elkészített vagyonelszámolás alapján az MNV Zrt. joggyakorlása alá tartozó vagyoni eszközök könyv szerinti értéke ezer Ft, míg az ehhez kapcsolódó hosszú lejáratú kötelezettségek összege ezer Ft volt. A különbségként megállapított visszapótlási kötelezettség összege ezer Ft, amelyet csökkentve az idegen források összegével ezer Ft pénzügyileg rendezendő visszapótlási kötelezettség jelentkezett. Társaságunk a korábbi elszámoláshoz hasonlóan a szükséges dokumentumokat és nyilatkozatokat, selejtezési dokumentumokat határidőre megküldte a vagyonkezelő részére. Társaságunk a évi beszámolójában az állami vagyonról szóló évi CVI. törvény alapján elengedett kötelezettségként ezer Ft rendkívüli bevételt számolt el, mellyel csökkentettük a kincstárral szembeni hosszú lejáratú kötelezettségünket. Ebből ezer Ft a visszapótlási kötelezettség megszűnése után elszámolt amortizáció összege, illetve ezer Ft értékben selejteztünk le kincstári tulajdonú eszközöket, melyet szintén elszámoltunk elengedett kötelezettségként. Az MNV Zrt. joggyakorlása alá tartozó vagyoni eszközök értéke ( ezer Ft), valamint az Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) joggyakorlása alá tartozó vagyoni eszközök értéke (3 039 ezer Ft) képezi a kincstárral szembeni hosszú lejáratú kötelezettségeink ezer Ft értékét. A kötelezettség alakulását a 10. melléklet mutatja be. Kiegészítő melléklet
23 2014. december 31-én az önkormányzatokkal érvényes vagyonkezelési szerződések az alábbiak szerint alakultak: Önkormányzattal szembeni hosszú lejáratú kötelezettségek Nyitó érték január 1. Záró érték december 31. Ászár Budajenő Dág Héreg Mogyorósbánya Naszály Sárisáp Súr Tát Tokod Összesen III. Rövid lejáratú kötelezettségek A rövid lejáratú kötelezettségek értéke ezer Ft, amely a rövid lejáratú hiteleket, a szállítói kötelezettségeket, a munkavállalói bérekhez kapcsolódó levonásokat, járulékokat, adó előírásokat tartalmazza. Értékelésük számlaszerinti, illetve könyvszerinti értéken történt. A vevőtől kapott előlegek között a vállalkozási munka keretében végzett vízbekötési, mérőcserével kapcsolatos előlegek szerepelnek 337 ezer Ft értékben. Az áruszállításból és szolgáltatásból származó kötelezettségek értéke ezer Ft. A VIKOM-TRANS Kft-vel, mint kapcsolt vállalkozással szemben fennálló tartozásunk év végi záró állománya ezer Ft. Az egyéb részesedési viszonyban lévő kötelezettségek az EL-SZI Kft-vel és a Hétforrás Kft-vel szemben fennálló kötelezettséget mutatják, ennek értéke ezer Ft. Mindkét társasággal szembeni kötelezettségünket határidőben kiegyenlítettük. Az egyéb rövid lejáratú kötelezettségek részletezését a 11. melléklet tartalmazza. A kötelezettségek teljesítése a mérlegkészítés időpontjáig rendeződött. A évi mérlegidőszakban költségvetési kötelezettségeinknek rendben, határidőre eleget tettünk, lejárt határidejű tartozásunk nem volt. Kiegészítő melléklet
24 G. Passzív időbeli elhatárolások A passzív időbeli elhatárolások értéke ezer Ft, mely ezer Ft-tal növekedett a bázisidőszakoz képest. PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK Bevételek passzív időbeli elhatárolása Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása Előző év Tárgyév Változás (+,- ) Változás (%) , ,8 Halasztott bevételek ,5 A költségek és ráfordítások passzív időbeli elhatárolásának részletezését a 12. melléklet tartalmazza, itt a mérleg fordulónapjáig elszámolt, de ki nem fizetett költségeket tartjuk nyilván. Az elhatárolt összeg ezer Ft. Ezek között jelentős összeg ezer Ft a IV. negyedévet érintő teljesítményértékeléshez kapcsolódó dolgozói kifizetés és járulékának elhatárolása, melyet 2015-ben fizetünk ki. A mérlegsoron ugyancsak jelentős tételként szerepel az ellátásért felelőssel kötött bérleti üzemeltetési szerződésben megfogalmazott a víziközmű-szolgáltatáshoz kapcsolódó önkormányzatoknak fizetendő bérleti díjak elhatárolása, melyek december 31-i értéke ezer Ft évben a villamosenergia elszámolásnál azt tapasztaltuk, hogy az egyik fogyasztási helyünkön mért fogyasztást a szolgáltató nem számlázta ki. Erről haladéktalanul tájékoztattuk a szolgáltatót, azonban az elmaradt elszámolást csak a évben kaptuk meg, így ezzel összefüggésben ezer Ft-ot határoltunk el. A halasztott bevételek között szereplő, fejlesztési célra véglegesen átvett pénzeszközök értéke ezer Ft. A halasztott bevételek között a közműfejlesztési célra átvett pénzeszközök, a támogatások összege, valamint a térítés nélkül átvett pénzeszközök szerepelnek. HALASZTOTT BEVÉTELEK Fejlesztési célra átvett pénzeszközök - közműfejlesztés Fejlesztési célra átvett pénzeszközök - KEOP támogatás Előző év Tárgyév Változás (+,-) Változás (%) , , ,6 Innovációs támogatás ,0 Térítés nélkül átvett eszközök ,8 Térítés nélkül átvett pénzeszközök ,0 Kiegészítő melléklet
25 A közműfejlesztés céljára átvett pénzeszközöket a víziközmű rendszer fejlesztésére fordítjuk, évi záró állománya ezer Ft. A fejlesztési célra kapott KEOP támogatást, illetve azok felhasználását az alábbi táblázat mutatja be. Fejlesztési célra átvett pénzeszközök - KEOP támogatás Előző év Tárgyév Változás (+,-) Változás (%) ,6 XV/C vízbázis ,3 Tata szennyvíztelep Almásfüzitő-Dunaalmás-Neszmély szennyvíztelep Nagyigmánd-Kisigmánd vízminőség-javítás , Kocs vízminőség-javítás Mérlegen kívüli kötelezettség évben mérlegen kívüli kötelezettségünk nem volt. Kiegészítő melléklet
26 4. EREDMÉNYKIMUTATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ KIEGÉSZÍTÉSEK Társaságunk B típusú eredménykimutatását a 13. melléklet mutatja be, az A típusú eredménykimutatás az alábbiak szerint alakul. EREDMÉNYKIMUTATÁS Előző év Tárgyév Változás (+,-) Változás (%) I. Értékesítés nettó árbevétele ,9 II. Aktivált saját teljesítmények ,8 III. Egyéb bevételek ,8 IV. Anyagjellegű ráfordítások ,6 V. Személyi jellegű ráfordítások ,3 VI. Értékcsökkenési leírás ,9 VII. Egyéb ráfordítások ,4 A. Üzemi (üzleti) tevékenység eredménye ,4 B. Pénzügyi műveletek eredménye ,4 C. Szokásos vállalkozási eredmény ,0 D. Rendkívüli eredmény ,1 E. Adózás előtti eredmény ,9 XI. Adófizetési kötelezettség G. Adózott eredmény ,9 I. Értékesítés nettó árbevétele Az értékesítés nettó árbevétele belföldi értékesítésből származik, az egyes főtevékenységek szerinti bontást az alábbi táblázat mutatja be. A nettó árbevétel 94,4 %-a az alaptevékenységből, a víz- és csatornaszolgáltatásból származik, annak alakulását befolyásoló naturális mutatókat a 14. mellékletben részletezzük. Értékesítés nettó árbevétele Előző év Tárgyév Változás (+,-) Változás (%) Vízszolgáltatás nettó árbevétele ,6 Csatornaszolgáltatás nettó árbevétele ,1 Egyéb vízgazdálkodási és szennyvízelvezetési tevékenység nettó árbevétele ,7 Építési tevékenység ,9 Önkormányzati munkák ,5 Egyéb tevékenység ,2 Összesen ,9 Kiegészítő melléklet
27 II. Aktivált saját teljesítmények Az aktivált saját teljesítmények értéke ezer Ft, mely ezer Ft-tal alacsonyabb az előző évhez képest. A befejezetlen önkormányzati és építési munkák értéke 2014-ben ezer Ft volt, mely ezer Ft-tal alacsonyabb az előző évi értékhez képest. A saját kivitelezésben végzett építési beruházások, felújítások értéke ezer Ft-tal volt alacsonyabb, értéke ezer Ft. Aktivált saját teljesítmények értéke Előző év Tárgyév Saját termelésű készletek állományváltozása Változás (+,-) Változás (%) ,2 Saját előállítású eszközök aktivált értéke ,4 Összesen ,8 III. Egyéb bevételek Az egyéb bevételek értéke ezer Ft, amely ezer Ft-tal magasabb a évi értéknél, részletes bemutatása a 15/1. mellékletben történik. Ezen az eredménysoron mutatjuk ki a MNV Zrt-vel március 27-én megkötött Közszolgáltatási Szerződésben megfogalmazott veszteségtérítési támogatás II-IV. negyedévre meghatározott összegét, ezer Ft értékben, melyből ezer Ft ún. alulkompenzáció pénzügyi rendezése a mérlegkészítés időpontjáig megtörtént. A Közszolgáltatási Szerződés III./3. pontja alapján, amennyiben a közszolgáltatási feladatok teljesítésével összefüggésben felmerült költségeket és ráfordításokat a közszolgáltatásból származó bevételek nem fedezik, úgy a nem fedezett indokolt költségek vonatkozásában a társaság veszteségtérítésre, azaz ellentételezésre jogosult. Az ellenételezés elszámolásához a közszolgáltatási tevékenység bevételeit, költségeit és ráfordításait a víziközmű-szolgáltatásról szóló évi CCIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtására kiadott 58/2013. (II. 27.) Kormányrendeletben meghatározottak figyelembevételével kialakított III. 6./I-3. Számviteli szétválasztási szabályzatban meghatározottak alapján mutattuk ki. Társaságunk II-IV. negyedévi közszolgáltatási ellentételezés nélküli adózás előtti eredménye ezer Ft volt. A évi gazdálkodási eredményeinket jelentősen befolyásolta a szolgáltatási terület bővülése. Az integráció, valamint a közérdekű üzemeltetői kijelölés következtében a megfelelő infrastruktúra kialakítása, valamint a társaságunknál alkalmazott előírások új területekre történő átültetése miatt a költségek már a csatlakozás pillanatában jelentkeztek. A települések átvételét követően tartott és a mai napig folyamatosan végzett helyszíni ellenőrzések során szerzett tapasztalatok alapján elmondható, hogy néhány település esetében az üzemeltetésre átvett víziközmű rendszerek rendkívül rossz műszaki állapotban voltak, így a folyamatos és megfelelő minőségű víziközmű szolgáltatás biztosításának érdekében költségeink tovább emelkedtek, melyekre a közszolgáltatási tevékenység bevételei nem nyújtottak fedezetet. Kiegészítő melléklet
Statisztikai számjel. Érd és Térsége Víziközmű Kft. Éves beszámoló. 2015. üzleti évről
1 3 0 9 0 6 6 5 1 3 a vállalkozás megnevezése Érd és Térsége Víziközmű Kft. a vállalkozás íme, telefonszáma 2030 Érd, Fehérvári út 63/b-; 06-23-500-000 Éves beszámoló 2015. üzleti évről a vállalkozás vezetője
AEGON Magyarország Lakástakarékpénztár Zártkörűen Működő Részvénytársaság. Mérleg 2014.01.01-2014.12.31
AEGON Magyarország Lakástakarékpénztár Zártkörűen Működő Részvénytársaság Mérleg 2014.01.01-2014.12.31 Cégnév: AEGON Magyarország Lakástakarékpénztár Zrt. Székhely: 1091 Budapest, Üllői út 1. Cégjegyzékszám:
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2012. JANUÁR 1-2012. DECEMBER 31.
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2012. JANUÁR 1-2012. DECEMBER 31. Tatabánya, 2013. május 03. 1. TÁRSASÁGUNK BEMUTATÁSA Társaságunk alapítása, tulajdonosok, részvények Részvénytársaságunk az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság
Közhasznúsági Beszámoló. Egry József Általános Iskola. Tolnai Alapítvány
Közhasznúsági Beszámoló 2012 Egry József Általános Iskola Tolnai Alapítvány Adószám: 18953305-1-20 8360 Keszthely, Vásár tér 10. Keszthely,2013.02.15. 1 Közhasznúsági melléklet részei 1. Az alapítvány
A mikrogazdálkodói beszámoló mérlege
A mikrogazdálkodói beszámoló mérlege ezer forintban Megnevezés Előző év Tárgyév A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK I. Immateriális javak II. Tárgyi eszközök III. Befektetett pénzügyi eszközök B. FORGÓESZKÖZÖK I.
FÜGGELÉK 13.1 SZÁMLATÜKÖR (OKTATÁSI CÉLRA) 1-3. ESZKÖZÖK
13.1 SZÁMLATÜKÖR (OKTATÁSI CÉLRA) 1-3. ESZKÖZÖK I. SZÁMLAOSZTÁLY: BEFEKTETETT ESZKÖZÖK IMMATERIÁLIS JAVAK Alapítás-átszervezés aktivált értéke Kísérleti fejlesztés aktivált értéke Vagyoni értékű jogok
K I E G É S Z Í T Ő M E L L É K L E T. 2012. év. MAGYAR ÉLŐZENE Művészeti Nonprofit Kft.
K I E G É S Z Í T Ő M E L L É K L E T 2012. év MAGYAR ÉLŐZENE Művészeti Nonprofit Kft. SZÉKHELY: 1068 Budapest, Városligeti fasor 38. ADÓSZÁM: 22209685-242 ALAKULÁS IDŐPONTJA: 2005.09.01. CÉGJEGYZÉK SZÁMA.
MÁK PF.II. program Készült: 2007.03.05 12 óra 14 perc 1.Lap Központi költségvetési szervek 2006. évi beszámolója (2006.2. idıszak)
1.Lap ESZKÖZÖK 1. 1.Alapítás-átszervezés aktivált értéke (1111,1121) 0 0 2. 2.Kisérleti fejlesztés aktivált értéke (1112,1122) 0 0 3. 3.Vagyoni értékő jogok (1113,1123) 0 3816 4. 4.Szellemi termékek (1114,1124)
Közhasznúsági beszámoló
Közhasznúsági beszámoló Hangadók Közhasznú Alapítvány 2440 Százhalombatta, Liszt Ferenc sétány 29. 2009. évről A Közhasznúsági Jelentést a Kuratórium 2010. május 31-i ülésén fogadta el. Tartalom 1. Számviteli
Budapest Főváros XVII.kerület Rákosmente Önkormányzata Vagyonkimutatás 2008. év
28. év ESZKÖZÖK S.szám Bruttó állomány érték Nettó állomány érték I. Immateriális javak (2+9) 1. 487 41 5 939 192 493 172 46 495 1. Törzsvagyon (3+6) 2. 1.1 Forgalomképtelen immateriális javak (4+5) 3.
Bevezetett helyi adók Komárom-Esztergom megye 2008. január 1-jei állapot
Bevezetett helyi adók Komárom-Esztergom megye 2008. január 1-jei állapot Vagyoni típusú adók Kommunális jellegő adók Helyi iparőzési adó 1 Aka 1% 1000 Ft/nap 1998.01.01 2500 Ft/nap 2 Almásfüzitı 2% 2000.01.01
Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) Keltezés: Tiszafüred, 2009. május 15. az egyéb szervezet vezetője (képviselője)
az egyéb szervezetmegnevezése az egyéb szervezet címe, telefonszáma 2008 évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. 01. 01. - 2008. 12. 31. 1. Számviteli beszámoló ( közhasznú egyszerűsített beszámoló) a) Mérleg
K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S
1201 Budapest, Török Flóris u. 257. Tel/Fax:283-01-94 Anyaoltalmazó Alapítvány K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2005 Budapest, 2006. 2 T a r t a l o m 1. A szervezet alapadatai 2. Az Anyaoltalmazó
BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM
BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM Számviteli Beszámolók Példatár Szerkesztette: Tóth Gergely felkeszitok.bce@gmail.com NINCSEN ZSÉ KFT. MÉRLEG Megnevezés 2011.12.31 2012.12.31 2013.12.31 Megnevezés 2011.12.31
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 07 Székesfehérvári Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 03 Kecskeméti Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési
XII. FEJEZET EGYÉB GAZDASÁGI ESEMÉNYEK ELSZÁMOLÁSAI. Költségvetési évben esedékes. T0022 kötelezettségvállalás, más
A) Szolgáltatás vásárlás 1. Kötelezettségvállalás a költségvetési számvitel szerint a) Nettó érték T0021 b) Általános forgalmi adó T0021 XII. FEJEZET EGYÉB GAZDASÁGI ESEMÉNYEK ELSZÁMOLÁSAI esedékes esedékes
Budapest Főváros XVII.kerület Rákosmente Önkormányzata Vagyonkimutatás 2009.év
Budapest Főváros XVII.kerület Rákosmente a I. Immateriális javak (02+09) 01. 530 136 0 5 355 192 535 683 65 276 0 324 65 65 665 1. Törzsvagyon (03+06) 02. 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1.1 Forgalomképtelen immateriális
2010. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
az egyéb szervezetmegnevezése az egyéb szervezet címe, telefonszáma 2010. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. 01. 01.-2010. 12. 31. 1. Számviteli beszámoló ( közhasznú egyszerűsített beszámoló) a) Mérleg
Előterjesztés Vaszar Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 30-i ülésére
Előterjesztés Vaszar Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 30-i ülésére Tisztelt Képviselők! Az önkormányzat 2014. évi zárszámadásának elfogadását megelőzően szükséges a Vaszari Közös
CONCORDE MÉRLEG ÉS EREDMÉNYKIMUTATÁS 2006. december 31.
Statisztikai számjel: 1228124865231141 CONCORDE MÉRLEG ÉS EREDMÉNYKIMUTATÁS 26. december 31. CONCORDE ÉRTÉKPAPÍR ZRT. MÉRLEG Eszközök (aktívák) - (ezer HUF) 26 A) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK I.IMMATERIÁLIS JAVAK
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 09 Debreceni Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 10 Egri Törvényszék 2 0 1 5 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési név:
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki!
73E PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE - ÉVES BESZÁMOLÓ (Önkéntes kölcsönös egészség pénztár) Vonatkozási idő : 2 0 0 4 0 1 0 1 -tól (év / hónap / nap) 2 0 0 4 1 2 3 1 -ig (év / hónap / nap) Kitöltés
Budapest Főváros XVII.kerület Rákosmente Önkormányzata Vagyonkimutatás 2010. év
Budapest Főváros XVII.kerület Rákosmente a I. Immateriális javak (02+09) 01. 580 515 0 5 144 608 586 267 84 777 0 757 415 85 949 1. Törzsvagyon (03+06) 02. 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1.1 Forgalomképtelen immateriális
EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ
Kulturális Eszperantó Szövetség HU-1193 Budapest, Leiningen u. 4. 2015 nyilvántartási szám: statisztikai szám: 6.Pk.63770 19654690-9499-549-01 EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ A beszámolási időszak kezdete:
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki!
73E PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE - ÉVES BESZÁMOLÓ (Önkéntes kölcsönös egészség pénztár) Vonatkozási idő : 2 0 0 5 0 1 0 1 -tól (év / hónap / nap) 2 0 0 5 1 2 3 1 -ig (év / hónap / nap) Kitöltés
Nyúl és Vidéke Takarékszövetkezet
Nyúl és Vidéke Takarékszövetkezet KSH: 10044331-6419-12208 20. EREDMÉNYKIMUTATÁS I. (függőleges tagolás) A tétel megnevezése Az előző év év(ek) Tárgyév a b d 01. 1. Kapott kamatok és kamatjellegű bevételek
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. A 2008. ÉVI ÉVES PÉNZTÁRI BESZÁMOLÓHOZ 2009. április 30. ADRIA ÖNSEGÉLYEZŐ PÉNZTÁR
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A 2008. ÉVI ÉVES PÉNZTÁRI BESZÁMOLÓHOZ 2009. április 30. 1 1. Általános kiegészítések A pénztár működési formája: önsegélyező pénztár A Pénztár székhelye: 1052 Budapest, Váci u. 11/B.
CENTRÁL SZÍNHÁZ Színházművészeti Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
2 0 1 9 8 9 5 0-9 0 0 1-5 7 2-0 1 Statisztikai számjel 0 1-0 9-9 1 7 9 0 0 cégjegyzék szám A vállalkozás megnevezése: CENTRÁL SZÍNHÁZ Színházművészeti Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság címe: 1065
VAGYONKIMUTATÁS a könyvviteli mérlegben értékkel szereplő eszközökről 2010.
VAGYONKIMUTATÁS a könyvviteli mérlegben értékkel szereplő eszközökről 21. 16. sz. melléklet Adatok: ezer forintban ESZKÖZÖK Sorszám Bruttó Könyv szerinti Becsült állományi érték 1 2 3 4 5 I. Immateriális
Tartalom. 1. fejezet Bevezetés: ismerkedés a mérleggel...7
Tartalom 1. fejezet Bevezetés: ismerkedés a mérleggel...7 2. fejezet Gazdasági események hatása mérlegre és az eredményre...39 2.1. Alapvetõ gazdasági események hatása a mérlegre...39 2.2. Alapvetõ és
Közhasznúsági jelentése
1089 Budapest, Vajda Péter u.25-31. Közhasznúsági jelentése 2010. Az Alapítvány adószáma: 18008003-1-42 Az Alapítvány nyilvántartási száma: 2464 Az Alapítvány KSH azonosítója: 264655-132 Az Alapítvány
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: 13 Budapest Környéki Törvényszék Tárgyév: 2 0 1 3 Beküldő adatai Viselt név: Előtag BÜKKÖSI Családi név Első utónév További utónevek ISTVÁN Születési név: Anyja neve: Születési ország neve:
Előterjesztés a Bicskei Üdülőtábor és Uszodaüzemeltető Nonprofit Kft. 2015. évi beszámolójáról
Előterjesztés a Bicskei Üdülőtábor és Uszodaüzemeltető Nonprofit Kft. 2015. évi beszámolójáról 1. előterjesztés száma: 125/2016 2. Előterjesztést készítő személy neve: Molnár Enikő 3. előterjesztést készítésében
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: 09 Debreceni Törvényszék Tárgyév: 2 0 1 3 Beküldő adatai Viselt név: Előtag Rábai Családi név Első utónév További utónevek Sándor Születési név: Anyja neve: Születési ország neve: Születési
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest,
Vagyonmérleg-tervezet
2/ sz. melléklet 9-1 - 1 1 válllkozás megnevezése 431 Derecen, Szooszlói út 4-6. Tel: (52) 518-144 válllkozás címe, telefonszám Vgyonmérleg-tervezet válllkozás vezetője (képviselője) 9-1 - 1 1 MÉRLEG Eszközök
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. Az ALAPKŐ Önsegélyező Pénztár 2007. évi beszámolójához
ALAPKŐ ÖNSEGÉLYEZŐ PÉNZTÁR KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 27. ÉV KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET Az ALAPKŐ Önsegélyező Pénztár 27. évi beszámolójához Pap Ágnes ------------------------------------------------------ az Igazgatótanács
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére
Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő Város Önkormányzata és a VÜSZI Kht. közötti, parkfenntartási tevékenység folyamatos ellátására
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: 01 Fővárosi Törvényszék Tárgyév: 2 0 1 2 Beküldő adatai Viselt név: Előtag GUTH Családi név Első utónév További utónevek PETRA Születési név: Anyja neve: Születési ország neve: Születési település
Nádudvar Város Önkormányzata 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K
Nádudvar Város Önkormányzata 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K 1.1. melléklet a 3/2015. (II.27.) önkormányzati rendelethez 1. sz. táblázat Ezer forintban Sorszám Bevételi jogcím
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: 01 Fővárosi Törvényszék Tárgyév: 2 0 1 2 Beküldő adatai Viselt név: Születési név: Előtag Családi név Első utónév További utónevek SZABÓNÉ BALÁZS ARANKA TERÁZIA BALÁZS ARANKA TERÉZIA Anyja
B E V É T E L E K Ezer forintban
1.1. melléklet a 9/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelethez Kazincbarcika Önkormányzat 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE 1. sz. táblázat Sorszám B E V É T E L E K Bevételi jogcím Ezer forintban
TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz
EL TERJESZTÉS Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz Tisztelt Képvisel -testület! A strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések
EPER E-KATA integráció
EPER E-KATA integráció 1. Összhang a Hivatalban A hivatalban használt szoftverek összekapcsolása, integrálása révén az egyes osztályok, nyilvántartások között egyezőség jön létre. Mit is jelent az integráció?
A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete 2015. ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE
A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete 2015. ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE 1. A Szakszervezet rövid bemutatása A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetét a Fővárosi
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 5 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési
1. Számlaosztály BEFEKTETETT ESZKÖZÖK
1. Számlaosztály BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 11. IMMATERIÁLIS JAVAK 111. Immateriális javak aktivált állományának értéke 1113. Vagyoni értékű jogok aktivált állományának értéke 11131. Törzsvagyon körébe tartozó
Székács a Korszerű Oktatásért Alapítvány. Közhasznú alapítványok közhasznú egyszerűsített beszámolója
18829572-1-16 Székács a Korszerű Oktatásért Alapítvány 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 50. Közhasznú alapítványok közhasznú egyszerűsített beszámolója 2011. 18829572-1-16 MÉRLEG helyesbí- év tései 1 A.
TÁJÉKOZTATÓ A KKV MINŐSÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS A PARTNER ÉS KAPCSOLÓDÓ VÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSÁHOZ
TÁJÉKOZTATÓ A KKV MINŐSÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS A PARTNER ÉS KAPCSOLÓDÓ VÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSÁHOZ a 2004. évi XXXIV. törvény a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról alapján 1) KKV-nak
Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
A szervezetet nyilvántartó bíróság megnevezése: Tárgyév: 07 Székesfehérvári Törvényszék 2 0 1 4 2015.03.18 21:50:29 Szervezet neve: Szervezet székhelye: Irányítószám: 8 0 8 1 Település: Zámoly Közterület
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 05 Miskolci Törvényszék 2 0 1 5 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Kerekes Andrásné
ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁSI SZABÁLYZAT
ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁSI SZABÁLYZAT A szabályzat hatályos: 2010. január 1-tıl. I. ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁSI SZABÁLYZAT CÉLJA, TARTALMA Az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól
KIEGÉSZÍTŐ ADATOK HITELKÉRELEMHEZ
KÉRJÜK, HOGY AZ ADATLAPOT NYOMTATOTT NAGYBETŰKKEL TÖLTSE KI! MINDEN KÉRDÉSRE VÁLASZOLJON, AZ ÖN VÁLLALKOZÁSÁRA NEM ÉRTELMEZHETŐ KÉRDÉSEKET KIHÚZÁSSAL JELÖLJE! I. AZONOSÍTÓ ADATOK Hiteligénylő neve: Székhely
1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót
1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót Kifizetési igény típusa Időközi kifizetési igény Jelen adatlap elválaszthatatlan részét képezi a 1. számú pénzügyi
Az előterjesztés száma: 110/2016.
A határozati javaslat elfogadásához az Mhötv. 50. -a értelmében minősített többség szükséges! Az előterjesztés nyílt ülésen tárgyalható. Az előterjesztés száma: 110/2016. Decs nagyközség képviselő-testületének
73OA Eredménykimutatás - Pénztár működési tevékenysége
73OA Eredménykimutatás - Pénztár működési tevékenysége 001 73OA01 Tagok által fizetett tagdíj 59 334-59 334 59 642-59 642 002 73OA02 Munkáltatói tagdíj-hozzájárulás 39 212-39 212 27 357-27 357 003 73OA03
A tételek. Szóbeli tételsor. Minden hallgató egy A és egy B tételt húz.
Szóbeli tételsor Minden hallgató egy A és egy B tételt húz. A tételek 1. A pénzügyi beszámolás egységesítésének indokai. A globális számviteli rendszerek azonosítása és konvergenciája. Az IFRS-ek és IFRIC-ek
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A 2006. ÉVI ÉVES PÉNZTÁRI BESZÁMOLÓHOZ
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A 2006. ÉVI ÉVES PÉNZTÁRI BESZÁMOLÓHOZ 1 1. Általános kiegészítések A pénztár működési formája: önsegélyező pénztár A Pénztár székhelye: 1052 Budapest, Váci u. 11/B. IV. em. 51. A
ZÁRSZÁMADÁS 2012. IntercisaLakásszövetkezet. 2013. február 26.
ZÁRSZÁMADÁS 2012. IntercisaLakásszövetkezet Vetítési alapok Üzemeltetési közös költség befizetés Biztosítótól befolyt kár összege Lakásszövetkezeti vagyon (19.224,- Ft/lakás) Felújítási hitel egyenlege
Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület
Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület 1152 Budapest Szentmihályi út 171. 3/66b. Kiegészítő melléklet 2015. évről Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló 3. Kimutatás a költségvetési
AZ ÓBUDAI EGYETEM SZÁMLARENDJE
2. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 16. függelék 2. melléklet AZ ÓBUDAI EGYETEM SZÁMLARENDJE BUDAPEST, 2011. október TARTALOMJEGYZÉK
I. Adóalany Adóalany neve (cégneve): Adóazonosító jele [][][][][][][][][][] Adószáma: [][][][][][][][]-[]-[][]
I JELŰ BETÉTLAP 20. évben kezdődő adóévről a/az Sajóbábony Város Önkormányzat illetékességi területén folytatott állandó jellegű iparűzési tevékenység utáni adókötelezettségről szóló helyi iparűzési adóbevalláshoz
PATIKA ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS EGÉSZSÉGPÉNZTÁR
PATIKA ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS EGÉSZSÉGPÉNZTÁR KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2014. ÉV 2015. MÁJUS 29. Tartalom 1. Számviteli politika fő vonásai 3 2. Valós pénzügyi, jövedelmi helyzet értékelése 4 3. Taglétszám alakulás
Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról
ELŐTERJESZTÉS Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról A.) A helyi önkormányzat belső ellenőrzését a belső kontrollrendszer, a folyamatba épített, előzetes, utólagos vezetői
I. Adóalany. 1. Adóalany neve (cégneve): 2. Adóazonosító jele: Adószáma: - - II. A nettó árbevétel (Ft)
A JELŰ BETÉTLAP Vállalkozók nettó árbevételének a kiszámítása I. Adóalany II. A nettó árbevétel (Ft) 1. Htv. szerinti - vállalkozási szintű - éves nettó árbevétel [2-3-4-5-6] 2. A számviteli törvény szerinti
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a tájékoztatót megtárgyalni és az alábbi határozati javaslatot elfogadni szíveskedjenek.
Ügyiratszám: 23-2 /2016/U1 Tárgy: SZKTT évi működési támogatás elszámolása Község Képviselő-testülete Tisztelt Képviselő-testület! A Szegedi Kistérség Többcélú Társulása megküldte az általa fenntartott
ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére
Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat ELNÖKE Szám: ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére Tárgy: A) Önkormányzat saját bevételeinek és adósságot
Közhasznúsági jelentés
Közhasznúsági jelentés Készítette: "Legjobb vagyok" Tehetségmentoráló Kiemelten Közhasznú Nonprofit Korlátolt 2011. április 22, A "Legjobb vagyok" Tehetségmentoráló Kiemelten Közhasznú Nonprofit Korlátolt
ZÁRSZÁMADÁS 2011. Intercisa Lakásszövetkezet
ZÁRSZÁMADÁS 2011. Intercisa Lakásszövetkezet Vízdíj különbözet (a felmerülés helyén) 2002-2008. közötti időszakra Vízdíj késedelmi kamat (247 Ft/hó) Kárösszeg (üvegkár stb.) Üzemelés záró egyenlege FUNDAMENTA
ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására
Ügyiratszám: 340708/2008.III. Ügyintéző: Dr. Ráczné ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Dr. Ráczné Dr. Kassy Erzsébet Az érintett belső szervezeti egység vezetőjének
Az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tájékoztatója a lakossági kölcsönök feltételeiről Érvényes: 2016. május 01-től 2016. május 31-ig
Az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tájékoztatója a lakossági kölcsönök feltételeiről Érvényes: 2016. május 01-től 2016. május 31-ig Igényelhető kölcsönök Lakossági szabadfelhasználású jelzálogkölcsön Termék
15EB 01 15EB 01/A. Cégadatok (A) Cégjegyzékszáma: 01 10 042409
Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Cégadatok (A) Cég neve: 15EB 01 ATEV ZRT Cégjegyzékszáma: 01 10 042409 Székhelye:
Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet
A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2014.06.15-től lekötésre kerülő ekre
Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet
A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2014.08.13-tól lekötésre kerülő ekre
Írásbeli vizsgatevékenység, javítási-értékelési útmutató
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÜK szám: 24/13-7/2013. KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ Érvényességi idő: 2013. augusztus 06. 08.00-óra Minősítő neve: Mészáros László Beosztása: főosztályvezető-helyettes Készült:
LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL)
LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL) A Hirdetményben foglalt időpontok előtt befogadott lakáscélú támogatásokra vonatkozó kondíciókat a Hirdetmény 11. sz. melléklete tartalmazza. 9.1. az új
KONZUM Befektetési és Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Időközi vezetőségi beszámolója (2016. I. negyedév)
KONZUM Befektetési és Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Időközi vezetőségi beszámolója (2016. I. negyedév) A KONZUM Csoport 2016. I. negyedévi nem auditált, nemzetközi számviteli standardok
Önkormányzat. 2015. évi módosított előirányzat 1 2 3 4 5. Bevételek
Előirányzat-csoport, kiemelt megnevezése.. melléklet a./25. (.) önkormányzati rendelethez. működési támogatásai (..+ +..6.) 54 53 57 24 78 050.. Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása 59
Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333. 2010. december 9. napján tartandó rendkívüli
Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333 Sorszám: 2 Ügyiratszám: 980-8 /2010. 70-12-1/2010. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete
Tájékoztatató a pénztárak felügyeleti adatszolgáltatásával kapcsolatos változásokról
Tájékoztatató a pénztárak felügyeleti adatszolgáltatásával kapcsolatos változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest, 2013.04.17. Tartalom Adatszolgáltatási
PÉLDA(3): A társaság kölcsönadott a B társaságnak 1000 összeget 2004. szeptember 1- jén, 1 évre. A kamat mértéke 12 %, amely negyedévente esedékes.
PÉLDA(1): könyveiben megjelenő eszközre vonatkozó adatok a) STK, előállítási költsége 1.000 b) tárgyi eszköz, bekerülési értéke 1.000 halmozott értékcsökkenése 400 Az eszközök a társaság könyveiből kivezetésre
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: 001 Dr. Karácsony
Számviteli elemzéshez mutatók
Számviteli elemzéshez mutatók 1 Cégek helyzetének elemzése Információforrás: E-cégjegyzék (tevékenység, tulajdonosok, telephely, könyvvizsgálat, FB) Cégközlöny (felszámolás, végelszámolás, csődeljárás)
LfJo. számú előterjesztés
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere LfJo. számú előterjesztés I. Tartalmi összefoglaló Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. 2015. évi üzleti
Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28. napján megtartott üléséről
1/2016. (I.28.) BRNÖ határozat Az ülés napirendjéről Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2016. január 28-i képviselő-testületi ülés napirendjét az alábbiak szerint állapítja
Számviteli törvényi változások - 2016
Számviteli törvényi változások - 2016 Előadó: Dr. Veress Attila főiskolai docens tanszékvezető helyettes Számvitel Intézeti tanszék IV. Az eredménykimutatás szerkezetének változása Eredménykategóriák megszűnése:
CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL. Adókötelezettség 1.
CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL Csány Községi Önkormányzat a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) 1. -ának (1) bekezdésében
KÖZLEMÉNY. Szarvas és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet. (székhelye 5540 Szarvas, Szabadság út 30., cégjegyzékszáma: Cg.
KÖZLEMÉNY A és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet (székhelye 5540, Szabadság út 30., cégjegyzékszáma: Cg. 04-02-000342), a Gyulai Takarékszövetkezet (székhelye 5711 Gyula, Széchenyi u. 53., cégjegyzékszáma:
Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Szerződés odaítélése - Gyorsított tárgyalásos eljárás. HU-Szombathely: Banki szolgáltatások
/7 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:2666-200:text:hu:html HU-Szombathely: Banki szolgáltatások 200/S 7-2666 SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSÉRŐL SZÓLÓ HIRDETMÉNY Szolgáltatás
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 02 Pécsi Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési név:
JELZÁLOGLEVÉL KAMATTÁMOGATÁS MELLETT NYÚJTOTT LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK
Lakossági Hitelek kondíciói Érvényes: Hatályos: 2016. június 01 -tól/től visszavonásig JELZÁLOGLEVÉL KAMATTÁMOGATÁS MELLETT NYÚJTOTT LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK Magánszemélyek részére Jelzáloglevél kamattámogatás
SZÁMVITELI TÖRVÉNY VÁLTOZÁSOK 2016
SZÁMVITELI TÖRVÉNY VÁLTOZÁSOK 2016 Számviteli törvény változások a kihirdetést követő naptól hatályosak (2015.07.04), de először a 2016. évben induló üzleti évről készített beszámolóra kell alkalmazni!!!
A hulladékgazdálkodás átalakulásának jogi kérdései. Dr. D. Tóth Éva Jogi Igazgató
A hulladékgazdálkodás átalakulásának jogi kérdései Dr. D. Tóth Éva Jogi Igazgató Adatszolgáltatás Az adatszolgáltatási kötelezettséget előírja:, Ht. 32/A. (4), 69/2016. (III. 31.) Korm. rendelet Adatszolgáltatásra
Accorde Alapkezelő Zrt. Accorde Prémium Alapok Alapja Befektetési Alap 2016. I. Féléves jelentés
Accorde Alapkezelő Zrt. Accorde Prémium Alapok Alapja Befektetési Alap 2016. I. Féléves jelentés (Időszak: 2016.02.02-2016.06.30.) I. Vagyonkimutatás indulás: 02.02. Vége: 2016.06.30. Instrumentum Érték
2014. évi Egyszerűsített éves beszámoló
1 8 0 9 6 5 4 5 9 3 1 9 5 4 9 0 1 Statisztikai számjel Magyar Úszó Szövetség 1023 Budapest, Árpád fejedelem útja 8. 2014. évi Egyszerűsített éves beszámoló Magyar Úszó Szövetség 1023 Budapest, Árpád fejedelem
Nordtelekom Kft. 1052 Budapest, Vármegye u. 3-5., adószám: 1363058-2-41, Cg. 01-09-865262
1.A gazdálkodó bemutatása Alakulás, célok, küldetés A Nordtelekom Távközlési Szolgáltató Nyrt. (továbbiakban: Nordtelekom Nyrt.) 2009.11.20-án jött létre átalakulással a Nordtelekom Távközlési Szolgáltató
Kisújszállási Sportegyesület
Adószám: 19866705-1-16 Statisztikai számjel: 19866705-9312-529-16 Kisújszállási Sportegyesület 5310 Kisújszállás, Deák Ferenc u. 6. A Kisújszállási Sportegyesület közhasznú jelentése 2014. évre Mérlegkészítés