2015/2016. TANÉV ORSZÁGOS IV. KORCSOPORT. Miskolc, június

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2015/2016. TANÉV ORSZÁGOS IV. KORCSOPORT. Miskolc, 2016. június 10-12."

Átírás

1 2015/2016. TANÉV ORSZÁGOS IV. KORCSOPORT Miskolc, június

2 KÖSZÖNTŐ Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének minél színvonalasabb szervezésén. Nagy öröm számunkra, hogy az iskolai keretek közötti sportolást és versengés évrőlévre ilyen szép számú tanuló választja szabadidejében. A Magyar Diáksport Szövetség célkitűzései közt szerepel, hogy a Diákolimpia népszerűségét megőrizze, sőt még több tanuló számára tegye vonzóvá az iskolai sportot, valamint a jó hangulatú versenyeket. Hiszünk abban, hogy a sport olyan alapértékeket közvetít, ami az iskolákból kikerülve a felnőtt életben is mindenkinek csak hasznára válik. A Diákolimpia lehetőséget biztosít a diákoknak arra, hogy egy vagy akár több sportágban is bizonyítsák felkészültségüket és akár országos szintű sikert érjenek el, de remek alkalmat teremt ezen felül arra is, hogy a település, a megye, vagy az ország különböző iskoláiból érkező tanulók új barátságokat köthessenek. A legjobbak számára pedig az ISF (Nemzetközi Iskolasport Szövetség) szervezésében a világbajnokságokon való részvétel is lehet kitűzött cél. Az elmúlt évekhez hasonlóan a Diákolimpia országos döntőin dobogós helyezést elért tanulók 10 többletponttal számolhatnak majd a felsőfokú felvételi eljárásuk során, ami szintén fontos hozadéka lehet egyegy sikeres szereplésnek. A tanév végéhez közeledve júniusban a IV. korcsoportos Összevont Labdajátékok Diákolimpia versenyivel folytatódnak a csapatsportok küzdelmei, ahol izgalmas és kiélezett mérkőzésekre számíthatnak a kilátogató nézők, szurkolók. Miskolc látja vendégül a kézilabda, kosárlabda, labdarúgás és röplabda sportág legjobbjait, akik több fordulós megmérettetés után bizonyultak a legjobbnak és képviselhetik iskolájukat az országos döntőn. Az idei tanév diákolimpiai versenyein a fair play szellemében kívánok sok sikert minden résztvevőnek, illetve ezúton is szeretném megköszönni a felkészítő pedagógusok lelkiismeretes munkáját! Balogh Gábor elnök Magyar Diáksport Szövetség 2

3 KÖSZÖNTŐ Kedves Diákolimpikonok, Testnevelők, Edzők, kedves Vendégeink! Engedjék meg, hogy a BorsodAbaújZemplén Megyei Önkormányzat és a magam nevében köszöntsem az Összevont Labdajáték IV. korcsoportos diákolimpia országos döntőjére megyénkbe érkezett játékosokat, edzőket, sportvezetőket és a rendezvény sikeres lebonyolításáért dolgozó valamennyi közreműködőt. A diákolimpia döntőjének rendezése nagy megtiszteltetés és komoly kihívás megyénk számára, mivel csapatsportokról lévén szó mintegy ezer személyt kell elhelyezni, ellátni, a versenyzéshez szükséges pályákat biztosítani. A labdarúgás, a kézilabda, a kosárlabda és a röplabda Magyarországon a legnépszerűbb sportágak közé tartozik. Országszerte százezrek rúgják, dobják, ütik a labdát, döntő többségükben diákok, akik közül a legjobbak mérik most össze tudásukat, felkészültségüket. Az eredményes szereplés mellett kellemes itt tartózkodást kívánok a diákolimpia valamennyi résztvevőjének. Ismerjék meg Miskolc és megyénk értékeit, vigyék jó hírünket szerte az országba. Török Dezső a BorsodAbaújZemplén Megyei Közgyűlés elnöke 3

4 KÖSZÖNTŐ Tisztelt Versenyzők, Kedves Vendégeink! Szeretettel köszöntöm Önöket a 2016os Diákolimpia Összevont Labdajáték IV. korcsoportos országos döntőjén. Igazán nagyszabású torna elé nézünk, hiszen június 1012 között többféle labdajátékban hatvannyolc csapat méri majd össze a képességeit. Ez csaknem ezer versenyzőt jelent, a város hét nagy tornacsarnokában és a DVTK pályáin zajlanak a mérkőzések. Büszkék vagyunk arra, hogy Miskolc adhat otthont ennek a jeles eseménynek, sokat dolgozunk azért, hogy méltók is legyünk rá. A város kiemelten kezeli a különféle sportágak, és főleg az utánpótlásnevelés támogatását, és a sportcélú beruházásokat, fejlesztéseket. Ez már történelmi felelősségünk, hiszen Miskolcon az egyéni és csapatsportoknak évszázados hagyományai vannak. Az eredmények pedig azt igazolják, nem hiába a befektetés. Diákolimpikonjaink bizonyítják, hogy az egészséges életmódnak, a sportnak, a versenyeknek helye van a fiatalság életében. A Diákolimpia komoly megmérettetés. Akik itt elismerést szereznek, már fiatalon sportáguk legjobb teljesítményeit nyújtják, és innen már csak egy karnyújtásnyira van a profi sportolói karrier. Az ilyen sportesemények különlegességét éppen ez adja: lehet, hogy nemzetünk későbbi büszkeségeit láthatjuk küzdeni. Kívánom minden versenyzőnek, edzőnek, testnevelőnek, szülőnek, hogy továbbra is leljék örömüket a sportolásban, vegyenek részt a megmérettetéseken, és kapják meg az Önöket megillető elismerést! Ugyanakkor a mérkőzések között kapcsolódjanak ki, fedezzék fel a város különlegességeit, élvezzék szolgáltatásainkat, érezzék magukat jól Miskolcon! Dr. Kriza Ákos polgármester 4

5 A VERSENY FŐVÉDNÖKE Áder János Magyarország Köztársasági elnöke A VERSENY VÉDNÖKEI Dr. Szabó Tünde Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkárság államtitkár Dr. Palkovics László Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Államtitkárság államtitkár Borkai Zsolt Magyar Olimpiai Bizottság elnök Török Dezső BorsodAbaújZemplén Megyei Közgyűlés elnöke Dr. Kriza Ákos Miskolc Megyei Jogú Város polgármester dr. László István Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vezető Fazekas Miklósné BorsodAbaújZemplén Megyei Diáksport és Szabadidő elnök Daragó Lászlóné Magyar Diáksport Szövetség tiszteletbeli alelnök Lódi Gábor Miskolc Városi Diáksport Szövetség elnök 5

6 2015/2016. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK IV. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 1. Az országos döntő célja: Az iskolák közötti kapcsolatok kiépítése, a fiatalok közötti sportbarátságok kialakítása. A sportági képzés során az együttműködés, a fair play szellemiségének terjesztése. Nemenként Magyarország 2015/2016. tanévi IV. korcsoportos Kézilabda, Kosárlabda, Labdarúgás, Röplabda Diákolimpia bajnoki címének, és a további helyezések eldöntése. A felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII.29.) Korm. rendelet 21. a alapján a felvételi eljárás során Diákolimpia országos döntőn elért legalább 3. helyezetteknek járó többlet 10 pont jogosultjainak meghatározása. 2. Az országos döntő rendezője a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a Diákolimpiai Labdajátékok kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, röplabda rendezvénysorozat keretében a BorsodAbaújZemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület és a Miskolc Városi Diáksport Szövetség. 3. Az országos döntő időpontja: június (péntekvasárnap) 4. Az országos döntő helyszínei: KÉZILABDA Leány csapatok: Miskolci Rendészeti Szakközépiskola 3526 Miskolc, Szentpéteri Kapu 78. (a pálya borítása: műanyag) Fiú csapatok: Avasi Gimnázium 3524 Miskolc, Klapka György u. 2. (a pálya borítása: parketta) KOSÁRLABDA Leány csapatok: Miskolc Városi Sportcsarnok, Generali Aréna 3529 Miskolc, Görgey Artúr utca 19 (a pálya borítása: felületelasztikus sportparketta)) Fiú csapatok: Miskolc Egyetemi Körcsarnok 3508 Miskolc, Egyetem út 5. (a pálya borítása: felületelasztikus sportparketta) LABDARÚGÁS Fiú csapatok: DVTKStadion 3533 Miskolc, Andrássy Gyula u. 61 RÖPLABDA Leány csapatok: Miskolci Herman Ottó Gimnázium 3525 Miskolc, Tizeshonvéd Utca 19. ( a pálya borítása: műanyag ) Fiú csapatok: Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium 3530 Miskolc, Nagyváthy János u. 5. (a pálya borítása: parketta ) 5. Szervezőbizottság: Elnök: Fazekas Miklósné, BAZ Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Elnök Tagjai: Lódi Gábor, MVDSZ Elnök Diczházi Monika, MVDSZ Főtitkár Benőcs Dávid, BAZ Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Titkár Szakálos Zsófia, BAZ Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Irodavezető 6

7 6. Igazoló Bizottság: Kézilabda Elnök: Soós Istvánné Elnök helyettes: Kosztelnik Zsoltné Kosárlabda Elnök: Kis Virág, Elnök helyettes: Ajtay Lászlóné Labdarúgás Elnök: Vanczák Attila Elnök helyettes: Réz Attila Röplabda Elnök: Szűcs Istvánné Elnök helyettes: Drahos Lászlóné 7. A sportági Versenybizottságok elnökei: Kézilabda: Török Zsolt, Magyar Diáksport Szövetség Diákolimpia Bizottság Kézilabda Albizottság tag Kosárlabda: Szaniszló Sándor, Magyar Diáksport Szövetség Diákolimpia Bizottság Kosárlabda Albizottság Elnök Labdarúgás: Füstös József, Magyar Diáksport Szövetség Diákolimpia Bizottság Labdarúgó Albizottság tag Röplabda: Diczházi Monika, Magyar Diáksport Szövetség Diákolimpia Bizottság Röplabda Albizottság tag 8. Az országos döntő résztvevői: Az Általános szabályok 5., 7. pontja szerint. Korcsoport: Csapatversenyben nemenként a IV. korcsoportba tartozó, ben született tanulók. Felversenyzés: Kézilabda Kosárlabda Röplabda: Alacsonyabb, III. korcsoportos ( ben született) tanulók felversenyezhetnek, és visszaversenyezhetnek saját korcsoportjukba is. Labdarúgás: Alacsonyabb, III. korcsoportos ( ben született) tanulók felversenyezhetnek (amennyiben a korlátozás feltételeinek megfelelnek) és visszaversenyezhet saját korcsoportjukba is. Korlátozás: Kézilabda Kosárlabda Röplabda: Nincs. Labdarúgás: A versenyen azok a IV. korcsoportba tartozó diákok vehetnek részt, akik augusztus 01. óta az MLSZ, ill. a megyei/budapesti Labdarúgó Szövetségek által az NB I., NB II., és futsal NB I. és NB II. felnőtt és korosztályos bajnokságokra kiadott verseny és játékengedéllyel nem rendelkeznek, mérkőzéseken nem szerepeltek. Ez vonatkozik a magyar és a nem magyar állampolgárságú tanulókra egyaránt. A nem magyar állampolgárságú tanulók az adott ország szakszövetségének igazolását kötelesek bemutatni, melynek szövegezése a magyar meghatározással azonos Résztvevők: Kézilabda Kosárlabda Röplabda: Sportáganként és nemenként 8 csapat részvételével. Sportáganként és nemenként az országos elődöntőkből felkerült 7 csapat. Sportáganként és nemenként az országos döntőt rendező BorsodAbaújZemplén megye fiú és leány bajnokcsapata alanyi jogon résztvevője a 8 csapatos országos döntőnek. Labdarúgás: A megyei/budapesti bajnokságok első helyezett csapatai, összesen 20 csapat. 7

8 9. Meghívás az országos döntőre: Kézilabda Kosárlabda Röplabda: Az országos döntőről visszalépő csapat helyén meghívásra kerülhet az érintett országos elődöntői csoport helyezés szerinti jogosult csapata. Labdarúgás: Amennyiben nem jelentkezik valamennyi megyei/budapesti I. helyezett, úgy az MDSZhez a nevezési határidőig írásban beérkezett meghívási kérelem esetén az MDSZ és az MDSZ Diákolimpiai Bizottság Labdarúgó Albizottsága az alábbiak szerint eszközölhet meghívásokat: a rendező megye II. helyezettje, a továbbiakban a megyei/budapesti bajnokságban szereplő csapatok száma alapján, amennyiben a megyei/budapesti bajnokságban szereplő csapatok száma megegyezik, úgy nyílt sorsolással dől el az országos döntőre jutás. 10. Versenyszámok: Kézilabda Kosárlabda Röplabda: Csapatversenyek a IV. korcsoportba tartozó fiú és leánycsapatok részére. Labdarúgás: Csapatverseny a IV. korcsoportba tartozó fiúcsapatok részére. 11. Az országos döntő lebonyolítása: Lásd a sportág versenyprogramját. 12. Igazolás: Egységes igazolás: a hatályos jogszabályok alapján kiadott diákigazolvánnyal (elvesztése, megrongálódása esetén a köznevelési intézmény igazgatója által kiállított és lepecsételt, fényképpel ellátott iskolalátogatási igazolással (úgy hogy a képen és a papíron is jól látható legyen a pecsét lenyomat. Ha nem a személyi részre van a kép ragasztva, akkor a másik oldalon is alá kell írnia az iskola igazgatójának), az internetes nevezés alapján kinyomtatott, az iskola igazgatója által aláírt és pecséttel ellátott csapat nevezési lappal. A nevezési lapon a korosztálynak megfelelő érvényes orvosi igazolásnak kell szerepelnie (a szakszövetségi igazolványban szereplő, érvényes sportorvosi igazolás ezt kiválthatja). Orvosi igazolásként elfogadható az MDSZ által kiadott orvosi igazolás kártya is, mely kiválthatja a nevezési lapon szereplő igazolást. Iskola vagy iskolák átszervezés, ill. az iskola nevének változása esetén a csapatvezető a versenyen az iskola igazgatója által hitelesített dokumentumot köteles bemutatni, mellyel bizonyítja az intézmények átszervezését, ill. az intézmény nevében történt változásokat. Játékos névsor (lásd a forgatókönyv végén), a mezszám és mezszín feltüntetésével. A fent előírt dokumentumok hiányában a versenyző(k) nem vehet(nek) részt az országos döntőn. A versenyzők saját érdekükben esetleges sérülés, orvosi ellátás szükségessége miatt tartsák maguknál a TAJkártyájukat, vagy annak másolatát. Csapat és egyéni versenyeken az orvosi és igazgatói igazolásokkal ellátott elektronikus nevezési lapról a csaptoknak és egyéni versenyzőknek versenyenként szükséges gondoskodniuk. A Diákolimpia versenyein a csapatok tanárral, pedagógussal, vagy csapatvezetővel kötelesek megjelenni, aki az adott köznevelési intézmény alkalmazásában áll, vagy az iskola igazgatója által írásban megbízott vezető/edző. A fenti feltételeknek megfelelő kísérő hiányában a csapat az adott versenyen nem jogosult részt venni. A tanárok, edzők igazolása a verseny megkezdése előtt az Igazoló Bizottság feladata és kötelessége. Megfelelő igazolás(ok) hiányában a Versenybizottság jogosult és köteles dönteni a versenyző/csapat részvételéről. A Versenybizottság az Igazoló Bizottság jelentése alapján a döntést írásban rögzíti és közli az érintette(kke)l, valamint megküldi az MDSZ országos központjának. Az igazolási dokumentumokat a verseny végéig a versenybizottságnál kell letétbe helyezni. Az igazolási dokumentumok biztonságos elhelyezéséről a rendező szervnek kell gondoskodnia. 13. Csapatlétszám: Az országos döntőn csak az Igazoló Bizottság által elfogadott, a versenykiírásban meghatározott számú játékosok, és hivatalos személyek szerepelhetnek. Kézilabda: 14 fő játékos + 2 fő felnőtt kísérő (tanár, vagy edző). 8

9 Kosárlabda: 12 fő játékos + 2 fő felnőtt kísérő (tanár, vagy edző). Labdarúgás: 10 fő játékos + 2 fő felnőtt kísérő (tanár, vagy edző). Röplabda: 12 fő játékos + 2 fő felnőtt kísérő (tanár, vagy edző). 14. Szállás, csapatok érkezése, igazoltatás, technikai értekezlet: Kézilabda: Leány és Fiú csapatok Szállás: Szemere Bertalan Szakközépiskola és Kollégium (fiú) és Rendészeti Szakközépiskola és Kollégium (lány) Cím: 3529 Miskolc, Ifjúság útja (Szemere), 3526 Miskolc, Szentpéteri Kapu 78 és 107. (Rendészeti) Beérkezés, szobák elfoglalása: június 10én (péntek) órától (Rendészeti) (Szemere) A szobák elhagyása: június 12. (vasárnap), óráig. Technikai értekezlet: június 10én (péntek), órakor a versenyhelyszíneken órától: az igazolási dokumentumok bemutatása, leadása. A csapat étkezési költségeinek befizetése a szállás elfoglalásával egy időben a szállás helyszínén. Kosárlabda: Leány és Fiú csapatok Szállás: Rendészeti Szakközépiskola és Kollégium Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri Kapu 78 és 107. Beérkezés, szobák elfoglalása: június 10én (péntek) órától A szobák elhagyása: június 12. (vasárnap), óráig. Technikai értekezlet: június 10én (péntek), órától a versenyhelyszíneken órától: az igazolási dokumentumok bemutatása, leadása. A csapat étkezési költségeinek befizetése a szállás elfoglalásával egy időben a szállás helyszínén Labdarúgás: Fiú csapatok Szállás: Karacs Teréz Középiskolai Kollégium Cím: 3532 Miskolc, Győri kapu 156. Beérkezés, szobák elfoglalása: június 10én (péntek) órától A szobák elhagyása: június 12. (vasárnap), óráig. Technikai értekezlet: június 10én (péntek), órától a versenyhelyszínen órától: az igazolási dokumentumok bemutatása, leadása. A csapat étkezési költségeinek befizetése a szállás elfoglalásával egy időben a szállás helyszínén Röplabda: Leány és Fiú csapatok Szállás: Rendészeti Szakközépiskola és Kollégium Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri Kapu 78 és 107. Beérkezés, szobák elfoglalása: június 10én (péntek) órától A szobák elhagyása: június 12. (vasárnap), óráig. Technikai értekezlet: június 10én (péntek), órától a versenyhelyszíneken órától: az igazolási dokumentumok bemutatása, leadása. A csapat étkezési költségeinek befizetése a szállás elfoglalásával egy időben a szállás helyszínén 9

10 15. Étkezés: Étkezés: június 10. (péntek) V június 11. (szombat) R E V június 12. (vasárnap) R E Az étkezés költsége és időpontjai: Reggeli: 800. Ft/fő óráig Ebéd: Ft/fő óráig Vacsora: Ft/fő óráig (első nap a vacsora ig) A megrendeléseket en fogadjuk el a következő címen: zsszakalos@gmail.com Szállás és étkezés megrendelési határidő: június 2. (csütörtök), óráig. Minden csapat ben visszaigazolást kap a megrendelésről. 16. Ünnepélyes megnyitó: Időpontja: június 10. (péntek), órakor. Helyszíne:. Miskolc Városi Sportcsarnok, Generali Aréna (3529 Miskolc, Görgey Artúr utca 19. ) Kérjük, hogy a megnyitón a csapatok sportfelszerelésben jelenjenek meg! 17. Díjazás: Az IIII. helyezett csapatok érem és serlegdíjazásban részesülnek. Valamennyi csapat oklevelet vehet át. Az egyéb különdíjak a technikai értekezleten kerülnek ismertetésre. A Kosárlabda Diákolimpia országos döntő bajnokcsapatai egy évig őrzik az MKOSZ által alapított Vándorserleget. 2014/2015. tanévi Bajnokcsapatok: Leányok: Sopron, Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Fiúk: Debrecen, Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Általános Iskolája A Labdarúgó Diákolimpia országos döntő bajnokcsapata egy évig őrzi az MDSZ által alapított Vándorserleget. 2014/2015. tanévi Bajnokcsapat: Szentgotthárd, Szentgotthárd és Térsége Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 18. Költségek: Az országos döntő rendezési, díjazási, valamint sportáganként a hivatalos csapatlétszámnak + 1 fő gépkocsivezetőnek megfelelő szállásköltséget (2 éjszakai szállás) a Magyar Diáksport Szövetség biztosítja. Az utazási, étkezési és az egyéb felmerülő költségeket a csapatok maguk viselik. 19. Általános rendelkezések: Amennyiben az országos döntőn egy csoportba azonos megyéből/budapestről kerülnek csapatok, úgy az egymás elleni mérkőzésüket az első fordulóban kell lejátszaniuk (kiemeléses lebonyolítás). Felszerelés: A Diákolimpia versenyein az adott sportágnak megfelelő sportöltözékben jelenhetnek meg a tanulók. Sportfelszerelésükön reklámfelirat viselése megengedett. Nemzeti válogatott, és egyesületi sportöltözék viselése nem engedélyezett! Amennyiben az országos döntőn a csapat mezén egyesületi név szerepel, a mérkőzéseket csak a rendező által biztosított jelzőmezben játszhatja. A mérkőzést csak számozott mezben szabad játszani. Az országos döntőre legalább két különböző színű, számozott garnitúrát és 2 db, a kiírásnak megfelelő labdát kell a csapatoknak magukkal vinni. A Diákolimpia országos döntőjébe jutott csapatok kötelesek a rendezvény kezdetétől (megnyitó ünnepség) a zárásig (eredményhirdetés) az eseményen jelen lenni. Ez alól kivétel, ha nyomós indok alapján az ilyen jellegű szándékot a technikai értekezleten előre bejelentik a versenybizottság (VB) elnökének, és azt a VB jóváhagyta. Az országos döntőről indokolatlanul korábban eltávozó csapatokat az MDSZ Diákolimpiai Bizottsága kizárhatja a következő tanévi versenyekből. Legkésőbb 1 héttel a rendezvény kezdése előtt indokolt esetben az érintett csapat az MDSZ hez bejelentheti visszalépési szándékát, en vagy faxon, hátrányos jogkövetkezmény nélkül. A részt venni szándékozó iskola igazgatója felelősséggel nyilatkozik a nevezési lapon arról, hogy amennyiben a megadott határidőn túl mondja le a részvételt, úgy kötelezettséget vállal az igazolt költségek megtérítésére az MDSZ, illetve a rendező szerv felé. 10

11 Az országos döntőkön a csapatvezetők, illetve a felnőtt/tanár kísérők kötelesek 22:00 óra és 07:00 óra között csapatuk szálláshelyén tartózkodni és a felügyeletet ellátni! Az országos döntőn fegyelmezetlenül, sportszerűtlenül viselkedő testnevelő/edző/vezető tevékenységét a játékvezetők döntéseitől függetlenül a Versenybizottság elnöke szankcionálhatja, figyelmeztetéssel, majd a versenyből való kizárással. A szankcionálást a VB elnök köteles az elnöki jelentésben jelezni az MDSZ felé. Az MDSZ a további szankcionálás jogát fenntartja, melynek következménye lehet a nevezett(ek) következő tanévi országos versenyről való kizárása is. A nézők, szurkolók, szülők verseny előtti, alatti és verseny utáni botrányokozása esetén a jelenlévő tanárok/edzők/vezetők kötelesek a Versenybizottság (és a játékvezetők, versenybírók) segítségére lenni a rend és a sportszerű viselkedés helyreállítása érdekében. Botrányokozás esetén az illetékes Versenybizottság elnöke köteles a vétkes személyt szankcionálni figyelmeztetéssel, ennek eredménytelensége esetén köteles kiutasítani az esemény helyszínéről. A szankcionálást a Versenybizottság elnöke köteles az elnöki jelentésben jelezni az MDSZ felé. Amennyiben a csapat játékosa, szakvezetője, a csapathoz tartozó kísérők, szülők minősíthetetlen, durva hangon szólnak a gyerekekhez és a játékvezetőhöz, akkor a játékvezetőknek vagy a versenybizottság bármely tagjának joga van megszakítani a játékot és figyelmeztetni a csapatvezetőt. Ha másodízben a fenti súlyos sportszerűtlenség miatt meg kell szakítani a játékot, úgy a Versenybizottság a csapatot azonnal kizárja a további játékból és az ellenfél javára igazolja a mérkőzést 3:0 arányban. Ha a Diákolimpia hivatalos résztvevőivel kapcsolatban (felnőttek, tanulók) olyan eset fordul elő, amely nem egyeztethető össze a diákolimpiai eszmékkel (házirend be nem tartása, rongálás, játék megtagadása, hivatalos személy, ill. személyek megsértése, ittas állapot stb.) a Versenybizottság a további versenyzésből azonnali hatállyal köteles a személy(eke)t, illetve a csapato(ka)t kizárni, s arról az MDSZt továbbá az illetékes megyei/budapesti szervezetet tájékoztatni. A további szankcionálás jogát az MDSZ fenntartja. Az öltözőben, a versenyhelyen, a szállás és étkezési helyen elhelyezett értéktárgyakért, sportfelszerelésért és egyéb személyes tárgyakért a rendezőség felelősséget NEM vállal. A versenyhelyszínen, a szállás és étkezési helyszínén okozott kárért a csapatok teljes anyagi felelősséggel tartoznak. A versenyek helyszínén orvosi ügyeletet biztosítunk. Minden egyéb kérdésben, melyre ezen versenykiírás nem tér ki, a Magyar Diáksport Szövetség Általános szabályai és sportági rendelkezései, valamint a sportágak érvényben lévő, hatályos Verseny és játékszabályai szerint kell eljárni. Minden Résztvevőnek sikeres felkészülést és eredményes versenyzést kívánunk! A versennyel kapcsolatos információ: Benőcs Dávid, titkár BorsodAbaújZemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Mobil: bendavid17@hotmail.com Az eredményekről folyamatosan adunk tájékoztatást az MDSZ Facebook oldalán. 11

12 A labdarúgás DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ Szakmai Védnöke a DVTK NB Ies Férfi Labdarúgó CSAPATA 2015/2016. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK IV. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ FIÚ KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA KIÍRÁSA 1. Az országos döntő célja: A 2015/2016. tanév Magyarország Labdarúgó Diákolimpia Fiú IV. korcsoportos Bajnoka címének, valamint a további helyezések eldöntése. A felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII.29.) Korm. rendelet 21. a alapján a felvételi eljárás során Diákolimpia országos döntőn elért legalább 3. helyezetteknek járó 10 többletpont jogosultjainak meghatározása. 2. Az országos döntő időpontja: június (péntekvasárnap) 4. Az országos döntő helyszíne: DVTKStadion 3533 Miskolc, Andrássy Gyula u Versenybizottság: Elnök: Füstös József, Magyar Diáksport Szövetség Diákolimpia Bizottság Labdarúgó Albizottság tag Elnökh.: Vanczák Attila Titkárok: Réz Attila Sárréti Géza Szűcs István 5. Technikai értekezlet: Időpont: június 10. (péntek), órakor. Helyszín: DVTK Stadion Résztvevők: a Versenybizottság tagjai játékvezető küldő csapatok 1 fő vezetője 6. Csapatlétszám, játékosok szerepeltetése: Csapatlétszám: 10 fő játékos + 2 fő felnőtt kísérő (tanár, vagy edző). Az országos döntőn 10 fő játékos szerepeltethető, az a 10 fő, akiket a verseny első mérkőzése előtt a technikai értekezleten leigazoltak és nevük szerepel a jegyzőkönyvben. Vezető helyett versenyző nem jöhet és versenyző helyett vezetőt sem lehet hozni. 7. Az országos döntő lebonyolítása: A 4x5ös, A B C D csoportok kialakítása helyszíni sorsolással történik a technikai értekezleten. A csoportokon belül a csapatok körmérkőzéses rendszer alapján döntik el a helyezéseket, majd a keresztjátékok és a helyosztók következnek az alábbi lebonyolítás szerint: Csoportmérkőzések: 1. forduló: forduló: forduló: forduló: forduló: Játékrend az IVIII. helyért: a csoportok első két helyezettjei döntik el az IVIII. helyezést. Középdöntő AI BII (x) BI AII (v) CI DII (y) DI CII (z) 12

13 Elődöntő x vesztes y vesztes (E) v vesztes z vesztes (F) x győztes y győztes (G) v győztes z győztes (H) Helyosztók E vesztes F vesztes VIIVIII. helyért E győztes F győztes VVI. helyért G vesztes H vesztes IIIIV. helyért G győztes H győztes III. helyért Játékrend a IXXX. helyért: A csoportok 3. helyezettjei eldöntik a IXXII. helyet: játék a IXXII. helyért: AIII BIII, CIII DIII, vesztesek a XIXII. helyért, győztesek a IXX. helyért. A csoportok 4. helyezettjei a XIIIXVI. helyet: játék a XIIIXVI. helyért: AIV BIV, CIV DIV, vesztesek a XVXVI. helyért, győztesek a XIIIXIV. helyért. A csoportok 5. helyezettjei eldöntik a XVIIXX. helyet: játék a XVIIXX. helyért: AV BV, CV DV, vesztesek a XIXXX. helyért, győztesek a XVIIXVIII. helyért. 8. Sportági rendelkezések: A pálya méretei: 40 x 20 m. A büntetőterület az alapvonaltól 9 méterre, az alapvonalon a kapu középpontjától 77 méterre felfestett, (9x14mes) téglalap alakú terület. A játéktér felülete: Az országos döntő füves pályán kerül megrendezésre. Játékidő: 2 x 15 perc, 3 perc szünettel. Kapuméret: 3 x 2 mes kézilabda kapu. Labdaméret: 5ös. Labdáról minden csapat maga gondoskodik. Csapatlétszám a mérkőzésen: a pályán egy időben 1 kapus és 4 mezőnyjátékos tartózkodhat. Csere: a cserejátékosok maximális száma 5 fő, a cserelehetőség folyamatos. A cserejátékos abban az esetben léphet pályára a saját térfelén, ha a lecserélt játékos elhagyta a játékteret, és a két játékos között nem nagyobb a távolság, mint 3 m. Sípcsontvédő: használata kötelező. Cipő: tornacipő és gumistoplis labdarúgó cipő használata egyaránt engedélyezett, fémstoplis cipő használata tilos! Játékszabályok: a labdarúgás játékszabályai szerint (hazaadás, szöglet is). Ha a labda a támadócsapat játékosáról hagyja el a játékteret az alapvonalon keresztül, a labda játékba hozása kapuskidobással történik a hatoson belülről. Ebből közvetlenül gól nem érhető el. A kapusról, ill. a védekező játékosról az alapvonalon túlra jutó labda szögletrúgást eredményez. A kapus a hazaadást kézzel nem foghatja meg. Középkezdésből közvetlenül gól nem érhető el. A labda játékba hozása oldalról bedobással történik. Ebből közvetlenül gól nem érhető el. Szabadrúgás esetén a rúgó játékos előtt 3 méter távolságra köteles elhelyezkedni az ellenfél játékosa. A büntetőrúgást a 7 méteres vonalról kell elvégezni. Sárga és piros lap: Sárga lap: Ha a játékos ugyanazon a mérkőzésen másodízben követ el olyan szabálytalanságot, amiért sárgalapos figyelmeztetést kell adni, akkor a játékvezetőnek ki kell őt állítania. A kiállított játékosnak el kell hagynia a játékteret és a cserepadon sem foglalhat helyet. A kiállítási idő 2 perc, melynek letelte után a kiállított játékos nem térhet vissza a pályára, azonban csapata a játéktéren lévő játékosainak számát kiegészítheti. A kiállított játékos a soron következő egy (1) mérkőzésen nem rendelkezik játékjogosultsággal. A sárgalapos figyelmeztetés mindig csak az adott mérkőzésre vonatkozik, a játékos azt nem viszi tovább. Piros lap: Durva szabálytalanság esetén a játékos azonnali piros lappal büntetendő, el kell hagynia a játékteret és a cserepadon sem foglalhat helyet. A kiállítás a játékidő hátralévő részéig szól, és a csapat a továbbiakban a játéktéren eggyel kevesebb játékossal játszhat. A kiállított játékos a soron következő egy (1) mérkőzésen nem rendelkezik játékjogosultsággal. Súlyosabb vétség esetén a Versenybizottság dönt a fegyelmi büntetés mértékéről. 13

14 A mérkőzésért adható pontok: Rendes játékidőben a győztes 3 pontot, a vesztes 0 pontot kap. A csoportmérkőzések során döntetlen esetén 33 büntetőrúgás következik (7 méterről). Az így győztes 2 pontot, a vesztes 1 pontot kap. A csoporton belüli sorrend meghatározása: 1. legtöbb pont 2. egymás ellen elért eredmény 3. gólkülönbség 4. több rúgott gól A csoportmérkőzések során, holtverseny esetén a következő szempontok alapján dől el a továbbjutás: 2 csapat holtversenye esetén: a. Az azonos pontszámot elért csapatok egymás elleni eredménye. b. Ha ez döntetlen, akkor a büntetőrúgások eredménye dönt. 3 csapat holtversenye esetén: a. A holtversenyen kívüli csapat elleni eredményeket figyelmen kívül kell hagyni. b. A holtversenyben lévő csapatok egymás ellen elért eredményei alapján: legtöbb szerzett pont dönt. c. Ha így két csapat kerül egyenlő pontszámra, akkor az egymás elleni eredményük dönt. d. Ha ez is egyenlő, akkor a két csapat közti büntetőrúgás eredménye dönt. e. Amennyiben a 3 csapat így is holtversenyben marad, akkor az egymás elleni eredményeket figyelembe véve dől el a továbbjutás: 1. jobb gólkülönbség 2. több rúgott gól f. Abszolút holtverseny esetén (ha a fentiek után is egyenlő az állás), akkor a teljes tabellát figyelembe véve dől el a továbbjutás az alábbiak szerint: 1. jobb gólkülönbség 2. több rúgott gól büntető Helyosztóknál döntetlen esetén 33 büntetőrúgás (7 méterről) következik. Amennyiben ez sem dönt, akkor további büntetők következnek az első hibáig, melyet azok a játékosok végezhetnek el, akik az első három büntetőrúgásnál nem szerepeltek. A pálya mellett csak a 2 kísérő és a cserejátékosok tartózkodhatnak, a szülők és a szurkolók a lelátón kötelesek tartózkodni. Minden egyéb kérdésben, melyre ezen versenykiírás nem tér ki, a Magyar Diáksport Szövetség Általános szabályai és az MLSZ által kiadott hatályos játék és versenyszabályzat érvényes, az eltérő rendelkezéseket a technikai értekezleten a Versenybizottság elnöke közli. Minden Résztvevőnek sikeres felkészülést és eredményes versenyzést kívánunk! A versennyel kapcsolatos információ: Benőcs Dávid, titkár BorsodAbaújZemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Mobil: bendavid17@hotmail.com 14

15 2015/2016. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK IV. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ RÉSZTVEVŐI Miskolc, június Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár neve 1. BácsKiskun KT Bem József Általános Iskola Kiskőrös Agócs Zoltán 2. Baranya 3. Békés 4. Borsod Abaúj Zemplén 5. Budapest 6. Csongrád DélZselic Általános Iskola Kétújfalui Konrád Ignác Általános Iskolája Ványai Ambrus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kétújfalu Dévaványa Karsáné Pagonyi Zsuzsanna Bogya Elemér Körzeti Általános Iskola Szalonna Béres István Kossuth Lajos MagyarAngol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskola, Szakképző Iskola és Kollégium Budapest Mórahalom Szabó Tibor Révész Gábor 7. Fejér Reményik Sándor Református Általános Iskola Lovasberény Csordás Tamás 8. GyőrMoson Sopron 9. HajdúBihar Petőfi Sándor Általános Iskola Győrzámoly Fekete Borbála Általános Iskola Irinyi Károly Általános Iskolája és Alapfokú Művészeti Iskolája Győrzámoly Esztár Bohuniczkyné Pethő Melinda Vajas Viktor 10. Heves Tamási Áron Általános Iskola Pétervására Nagy Zoltán Jász Nagykun Szolnok Komárom Esztergom Szent Pál Marista Általános Iskola Vaszary János Általános Iskola Karcag Tata Halászné Tollas Ildikó Schweininger Ferenc 13. Nógrád SKÁID Kodály Zoltán Tagiskola Salgótarján Szabó Tamás 14. Pest Bocskai István MagyarNémet Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Páty Szabóné Kecső Ilona 15. Somogy Kaposvári Általános Iskola Kaposvár Spilák Szilveszter 16. Szabolcs Szatmár Bereg Baktalórántházi Reguly Antal Általános Iskola Baktalórántháza Takács Ferenc 17. Tolna Zombai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Zomba Tóth Károly 18. Vas 19. Veszprém Szentgotthárd és Térsége Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Szentgotthárd Zirc Kovács Tamás Tribel András 20. Zala Zalalövői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Zalalövő Gyenese István 15

16 2015/2016. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK IV. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ FIÚ KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA Miskolc, június SORSOLÁS A csoport: B csoport: C csoport: D csoport:

17 2015/2016. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK IV. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ A LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA Miskolc, június június 10. (péntek) A csoport: 1. pálya Idő A csoport Csapat Csapat Eredmény A1 A A4 A A1 A A5 A2 B csoport: 2. pálya Idő B csoport Csapat Csapat Eredmény B1 B B4 B B1 B B5 B2 C csoport: 3. pálya Idő C csoport Csapat Csapat Eredmény C1 C C4 C C1 C C5 C2 D csoport: 4. pálya Idő D csoport Csapat Csapat Eredmény D1 D D4 D D1 D D5 D június 11. (szombat) A csoport 1. pálya Idő A csoport Csapat Csapat Eredmény 8.00 A3 A A5 A A2 A A1 A A5 A A4 A2 17

18 B csoport 2. pálya Idő B csoport Csapat Csapat Eredmény 8.00 B3 B B5 B B2 B B1 B B5 B B4 B2 C csoport 3. pálya Idő C csoport Csapat Csapat Eredmény 8.00 C3 C C5 C C2 C C1 C C5 C C4 C2 D csoport 4. pálya Idő D csoport Csapat Csapat Eredmény 8.00 D3 D D5 D D2 D D1 D D5 D D4 D2 18

19 A csoport Iskola / Település A/1. A/2. A/3. A/4. A/5. Gy D V A/1. Rúgott gól Kapott gól Gólkül. Pont Hely A/2. A/3. A/4. A/5. B csoport Iskola / Település B/1. B/2. B/3. B/4. B/5. Gy D V B/1. Rúgott gól Kapott gól Gólkül. Pont Hely B/2. B/3. B/4. B/5. C csoport Iskola / Település C/1. C/2. C/3. C/4. C/5. Gy D V C/1. Rúgott gól Kapott gól Gólkül. Pont Hely C/2. C/3. C/4. C/5. D csoport Iskola / Település D/1. D/2. D/3. D/4. D/5. Gy D V D/1. Rúgott gól Kapott gól Gólkül. Pont Hely D/2. D/3. D/4. D/5. 19

20 2016. június 11. (szombat) 1. pálya Idő Csoport Csapat Csapat Eredmény A IV. B IV. (c ) A I B II. ( x ) A III B III (a) X vesztes Y vesztes (E) 2. pálya Idő Csoport Csapat Csapat Eredmény C IV. D IV.(f) B I A II ( v) C III D III (b) V vesztes Z vesztes ( F) 3. pálya A V. B V. (g) C I D II ( y ) X győztes Y győztes ( G ) 4. pálya C V D V (h) D I C II (z) V győztes Z győztes (H) 20

21 2016. június 12. (vasárnap) 1. pálya Idő Csoport Csapat Csapat Eredmény helyért c v f v helyért a v b v helyért G v H v helyért G gy H gy 2. pálya Idő Csoport Csapat Csapat Eredmény helyért c gy f gy helyért a gy b gy 3. pálya helyért g v h v helyért E v F v 4. pálya helyért g gy h gy helyért E gy F gy Eredményhirdetés: várhatóan órakor. 21

22 2015/2016. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK IV. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ FIÚ KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE Miskolc, június Hely Megye Iskola neve Település Tanár neve Különdíjasok: Legjobb mezőnyjátékos: Gólkirály: Legjobb kapus: Legeredményesebb felkészítő: 22

23 2015/2016. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK IV. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ FIÚ KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA JÁTÉKOS NÉVSOR Miskolc, június FIÚK Iskola neve: Címe: Csapatvezető neve: Mobil száma: Ssz. Játékos neve Mezszám (I.) mezszín: Mezszám (II.) mezszín: Kelt:, június hó. nap PH. testnevelő aláírása 23

24 TÉRKÉP 24

Diákolimpiai Strandlabdajátékok eseménysorozat keretében a Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség.

Diákolimpiai Strandlabdajátékok eseménysorozat keretében a Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség. Strandröplabda 1. A verseny célja: Az iskolákban folyó eredményes röplabda munka segítése. A strandröplabda sportág népszerűsítése a diákok körében. Az iskolák közötti kapcsolatok kiépítése, a fiatalok

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT. DEBRECEN, 2015. június 05-07.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT. DEBRECEN, 2015. június 05-07. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT DEBRECEN, 2015. június 05-07. 1 Kedves Diákok! Tisztelt Testnevelők, Felkészítők! A Diákolimpia, a magyar iskolai sport egyedülálló, a tehetséggondozás területén

Részletesebben

K Ö S Z Ö N T Ő. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok!

K Ö S Z Ö N T Ő. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! K Ö S Z Ö N T Ő Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének minél színvonalasabb szervezésén. Nagy öröm

Részletesebben

2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport

2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport 2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport 1 K Ö S Z Ö N T Ő Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ I. KORCSOPORT FIÚ. I. Fonyódliget korcsoport Erzsébet tábor 2016. május 13-14. 2015/2016. TANÉVI

2015/2016. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ I. KORCSOPORT FIÚ. I. Fonyódliget korcsoport Erzsébet tábor 2016. május 13-14. 2015/2016. TANÉVI 2015/2016. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ I. KORCSOPORT FIÚ 2015/2016. TANÉVI I. Fonyódliget korcsoport Erzsébet tábor 2016. május 13-14. 1 K Ö S Z Ö N T Ő Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os

Részletesebben

Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok!

Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! KÖSZÖNTŐ Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének minél színvonalasabb szervezésén. Nagy öröm számunkra,

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY 2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT LEÁNY. Székesfehérvár 2016. május 17.

2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT LEÁNY. Székesfehérvár 2016. május 17. 2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT LEÁNY Székesfehérvár 2016. május 17. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia IV. korcsoportos országos

Részletesebben

2015/2016. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT Jegyzőkönyv Miskolc, 2016. június 10-12.

2015/2016. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT Jegyzőkönyv Miskolc, 2016. június 10-12. 2015/2016. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT Jegyzőkönyv Miskolc, 2016. június 10-12. 1 2015/2016. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK IV. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA AZ

Részletesebben

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VVI. KORCSOPORT FIÚ VÉP, 2015. május 1617. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA K Ö S Z Ö N T Ő Kedves Diákok, kedves Pedagógusok, kedves Szülők! A Magyar Diáksport

Részletesebben

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III-IV. KORCSOPORT LEÁNY Fonyódliget Erzsébet Tábor 2015. május 18-19. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA K Ö S Z Ö N T Ő Kedves Diákok, kedves Pedagógusok, kedves

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok!

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! KÖSZÖNTŐ Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének minél színvonalasabb szervezésén. Nagy öröm számunkra,

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Kívánom, hogy ez a törekvés kísérje és segítse a csapatokat a küzdelemben!

KÖSZÖNTŐ. Kívánom, hogy ez a törekvés kísérje és segítse a csapatokat a küzdelemben! KÖSZÖNTŐ Kedves Olvasó! Köszöntöm a Diákolimpia III. Korcsoportos Labdajáték Országos Döntő versenyzőit, és valamennyi kedves érdeklődőt! Rendkívül büszke vagyok arra, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye rendezi

Részletesebben

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ LEÁNY III-IV. KORCSOPORT Fonyódliget Erzsébet Tábor, 2014. május 21-22. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2013/2014. TANÉVI TELEKOM LEÁNY LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2014/2015. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL

TÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2014/2015. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL Verseny rendezője: TÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2014/2015. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség Verseny célja: A MEFS által 2014/15. tanévben meghirdetett egyetemi

Részletesebben

2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. KORCSOPORT

2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. KORCSOPORT 2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. KORCSOPORT Kedves Sportbarátok! Tisztelt Versenyzők, Edzők, Vendégeink! Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata és sportszerető lakossága nevében köszöntöm a középiskolai

Részletesebben

Tatabánya 2013. május 14.

Tatabánya 2013. május 14. 2012/2013. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT - LEÁNY Tatabánya 2013. május 14. Kedves Diáksportolók! Kedves Vendégeink! Szeretettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia Leány IV.

Részletesebben

2015/2016. TANÉV III. KORCSOPORT FIÚ. Dabronc 2016. május 28.

2015/2016. TANÉV III. KORCSOPORT FIÚ. Dabronc 2016. május 28. 2015/2016. TANÉV III. KORCSOPORT FIÚ Dabronc 2016. május 28. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Tisztelt Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia III. korcsoportos országos elődöntőre

Részletesebben

Kis iskolák sportversenye KOVÁTS TIBOR EMLÉKVERSENY

Kis iskolák sportversenye KOVÁTS TIBOR EMLÉKVERSENY Kis iskolák sportversenye KOVÁTS TIBOR EMLÉKVERSENY 1. A verseny célja: Verseny- és játéklehetőség biztosítása a sportágak versenyszámait megismerő, különös tekintettel a hátrányos helyzetű települések

Részletesebben

Strandkézilabda Diákolimpia V-VI. Korcsoport Hajdúnánás 2016. június 25-26. Forgatókönyv

Strandkézilabda Diákolimpia V-VI. Korcsoport Hajdúnánás 2016. június 25-26. Forgatókönyv Strandkézilabda Diákolimpia V-VI. Korcsoport Hajdúnánás 2016. június 25-26. Forgatókönyv 2016. június 25. szombat TECHNIKAI ÉRTEKEZLET Hajdúnánás - Hajdúnánási Gyógyfürdő (4080 Hajdúnánás Fürdő út 7.),

Részletesebben

2015/2016. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Debrecen, 2016. június 17-19.

2015/2016. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Debrecen, 2016. június 17-19. 2015/2016. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Debrecen, 2016. június 17-19. 1 KÖSZÖNTŐ Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI XVII. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ

2015/2016. TANÉVI XVII. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016. TANÉVI XVII. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 1. Az országos döntő célja: Az iskolákban folyó eredményes röplabda munka segítése. A strandröplabda sportág népszerűsítése a diákok körében.

Részletesebben

Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT. Ajka, 2015. március 08.

Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT. Ajka, 2015. március 08. Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Ajka, 2015. március 08. 1 Kedves Diákok, Pedagógusok, Felkészítők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Magyar

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ B kategória I., II., III-IV. KORCSOPORT. Pécs, 2015. március 01. Lauber Dezső Városi Sportcsarnok

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ B kategória I., II., III-IV. KORCSOPORT. Pécs, 2015. március 01. Lauber Dezső Városi Sportcsarnok BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ B kategória I., II., III-IV. KORCSOPORT Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok 2015. március 01. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők,

Részletesebben

KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - LEÁNY

KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - LEÁNY 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a kézilabda sportággal megismerkedő fiatalok részére.

Részletesebben

2015/2016. TANÉV. GYULA, 2016. június 23-26.

2015/2016. TANÉV. GYULA, 2016. június 23-26. 2015/2016. TANÉV GYULA, 2016. június 23-26. 1 K Ö S Z Ö N T Ő Tisztelt Testnevelők, Felkészítők, kedves Diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI DR. MEZŐ FERENC SZELLEMI DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III-IV. KORCSOPORT

2015/2016. TANÉVI DR. MEZŐ FERENC SZELLEMI DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III-IV. KORCSOPORT 2015/2016. TANÉVI DR. MEZŐ FERENC SZELLEMI DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III-IV. KORCSOPORT 1. Az országos elődöntő célja: A magyar olimpiatörténet megismertetése és megszerettetése a fiatalok körében.

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III-IV. KORCSOPORT. Eger, 2015. március 14.

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III-IV. KORCSOPORT. Eger, 2015. március 14. Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III-IV. KORCSOPORT Eger, 2015. március 14. 1 Kedves Diákok, Pedagógusok, Felkészítők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

FORGATÓKÖNYV 2015/2016. TANÉVI TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ B KATEGÓRIA I., II., III-IV. KORCSOPORT FIÚ - LEÁNY

FORGATÓKÖNYV 2015/2016. TANÉVI TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ B KATEGÓRIA I., II., III-IV. KORCSOPORT FIÚ - LEÁNY FORGATÓKÖNYV 2015/2016. TANÉVI B KATEGÓRIA I., II., III-IV. KORCSOPORT FIÚ - LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A torna sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI FIÚ LEÁNY I.-II.-III.-IV.

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI FIÚ LEÁNY I.-II.-III.-IV. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ FIÚ LEÁNY I.-II.-III.-IV. KORCSOPORT MISKOLC, Generali Aréna 2014. december 12. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt

Részletesebben

KOSÁRLABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ

KOSÁRLABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ KOSÁRLABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ Ssz. Megye: Iskola: Település: Testnevelő tanár/ Felkészítő: 1 Békés Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Gyaraki László Zsolt, Békés Iskola, Óvoda és Kollégium

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III-IV. KORCSOPORT. Kaposvár, 2015. március 14.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III-IV. KORCSOPORT. Kaposvár, 2015. március 14. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III-IV. KORCSOPORT Kaposvár, 2015. március 14. 1 Kedves Diákok, Pedagógusok, Felkészítők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Magyar Diáksport Szövetség és a

Részletesebben

KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA

KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA 2011/2012.. TANÉV KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. KORCSOPORT - FIÚ Fonyód 2011. decemberember 2. 2011/2012. TANÉVI KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. KORCSOPORT FIÚ

Részletesebben

5. TTA Mezei Futóbajnokság Nagykáta és Monor Körzet általános iskoláinak versenye nyílt középiskolás és felnőtt bajnokság

5. TTA Mezei Futóbajnokság Nagykáta és Monor Körzet általános iskoláinak versenye nyílt középiskolás és felnőtt bajnokság 5. TTA Mezei Futóbajnokság Nagykáta és Monor Körzet általános iskoláinak versenye nyílt középiskolás és felnőtt bajnokság Versenykiírás A verseny rendezője: Tápiómenti Tömegsport Alapítvány Szervezőbizottság

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok!

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! 1 KÖSZÖNTŐ Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének minél színvonalasabb szervezésén. Nagy öröm számunkra,

Részletesebben

Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség. 2014/2015. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS EGYÉNI A és B KATEGÓRIA

Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség. 2014/2015. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS EGYÉNI A és B KATEGÓRIA Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség 2014/2015. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS EGYÉNI A és B KATEGÓRIA 1 2014/2015. TANÉVI RITMIKUS DIMNASZTIKA DIÁKOLIMPIA EGYÉNI VERSENYKIÍRÁS A és B KATEGÓRIA 1. A versenycélja:

Részletesebben

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET K Ö S Z Ö N T Ő A A Magyar Diáksport Szövetség izgalommal várja a Diákolimpia, a magyar iskolai sport egyedülálló, a tehetséggondozás területén is kiemelkedő jelentőségű

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Csongrád Megyei Igazgatóság / Csongrád Megyei Labdarúgó Szövetség / Csongrád Megyei Férfi felnőtt nagypályás Magyar Kupa versenykiírás tervezet 2016 2017. Tartalom 1. A kupa

Részletesebben

BÁTASZÉK SE KARATE SZAKOSZTÁLY

BÁTASZÉK SE KARATE SZAKOSZTÁLY BÁTASZÉK SE KARATE SZAKOSZTÁLY Sport Egyesület Bátaszék Wado-ryu Karate Szakosztály 7140 Bátaszék, Vázkerámia ltp. 3/2. Tel: 30-266-1235 e-mail: bataszekwado@gmail.com 13. CIKÁDOR KUPA Verseny megnevezése:

Részletesebben

Nemzeti Edzés Központ válogatott tenisz edzéseken való részvétel és egyéb időpontok igénybevétele a téli időszakban

Nemzeti Edzés Központ válogatott tenisz edzéseken való részvétel és egyéb időpontok igénybevétele a téli időszakban Nemzeti Edzés Központ válogatott tenisz edzéseken való részvétel és egyéb időpontok igénybevétele a téli időszakban Általános tudnivalók (1) A válogatott edzések helyszíne: Nemzeti Edzés Központ, Mikoviny

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI JÁTÉKOS SPORTVERSENY DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I-II. KORCSOPORT Törökbálint, 2016. február 5.

2015/2016. TANÉVI JÁTÉKOS SPORTVERSENY DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I-II. KORCSOPORT Törökbálint, 2016. február 5. 2015/2016. TANÉVI JÁTÉKOS SPORTVERSENY DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I-II. KORCSOPORT Törökbálint, 2016. február 5. 1. A verseny célja: A nevelési-oktatási intézmények tanulói részére az életkori sajátosságoknak

Részletesebben

2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport

2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport 2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport 1 K Ö S Z Ö N T Ő Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ FORGATÓKÖNYVE B KATEGÓRIA. Budapest, 2016. március 5-6. Tornacsarnok Budapest. XIV. Istvánmezei út 1-3.

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ FORGATÓKÖNYVE B KATEGÓRIA. Budapest, 2016. március 5-6. Tornacsarnok Budapest. XIV. Istvánmezei út 1-3. 1 TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ FORGATÓKÖNYVE B KATEGÓRIA, 2016. március 5-6 Tornacsarnok. XIV. Istvánmezei út 1-3. A verseny rendezői a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a Magyar Diáksport

Részletesebben

DIÁKOLIMPIA RENDEZVÉNYEI Óbuda-Békásmegyer iskoláiban

DIÁKOLIMPIA RENDEZVÉNYEI Óbuda-Békásmegyer iskoláiban DIÁKOLIMPIA RENDEZVÉNYEI Óbuda-Békásmegyer iskoláiban 2012-2013. Pedagógiai Szolgáltató Intézet 2013. június 30. Tartalom Bevezetés... 2 Atlétika... 4 Asztalitenisz... 4 Ergométeres evezés... 5 Floorball...

Részletesebben

Hungarian Darts Open WDF III. Kategóriás, BDO C kategóriás Ranglista Verseny. 2012. május 18.-19.-20.

Hungarian Darts Open WDF III. Kategóriás, BDO C kategóriás Ranglista Verseny. 2012. május 18.-19.-20. Hungarian Darts Open WDF III. Kategóriás, BDO C kategóriás Ranglista Verseny 2012. május 18.-19.-20. BUDAPEST Budai Sporthotel, (H-1121 Budapest, Jánoshegyi út 10503/9 hrsz.) GPS: North: +47 30' 35.00",

Részletesebben

VÁLTOZÁSOK, MÓDOSÍTÁSOK, KIEGÉSZÍTÉSEK A 2012/2013. TANÉVI VERSENYKIÍRÁSBAN

VÁLTOZÁSOK, MÓDOSÍTÁSOK, KIEGÉSZÍTÉSEK A 2012/2013. TANÉVI VERSENYKIÍRÁSBAN VÁLTOZÁSOK, MÓDOSÍTÁSOK, KIEGÉSZÍTÉSEK A 2012/2013. TANÉVI VERSENYKIÍRÁSBAN ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK 2. A Diákolimpia rendezői: A Diákolimpiát a Magyar Diáksport Szövetség hirdeti meg. Az országos selejtezőket,

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI ORSZÁGOS PÓTSELEJTEZŐ I-II. KORCSOPORT. Budapest, 2016. február 19.

2015/2016. TANÉVI ORSZÁGOS PÓTSELEJTEZŐ I-II. KORCSOPORT. Budapest, 2016. február 19. 2015/2016. TANÉVI ORSZÁGOS PÓTSELEJTEZŐ I-II. KORCSOPORT Budapest, 2016. február 19. 1 2015/2016. TANÉVI JÁTÉKOS SPORTVERSENY DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS PÓTSELEJTEZŐ I-II. KORCSOPORT Budapest, 2016. február

Részletesebben

NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2015/2016.

NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. POSTACÍM:

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Országos Bajnokság. Világbajnokságra felkészülés, versenyzési lehetőség biztosítása

VERSENYKIÍRÁS. Országos Bajnokság. Világbajnokságra felkészülés, versenyzési lehetőség biztosítása VERSENYKIÍRÁS A verseny elnevezése: A verseny célja: II. Szerencsi SKS Ippon Shobu Felkészülési Országos Bajnokság Világbajnokságra felkészülés, versenyzési lehetőség biztosítása A verseny időpontja: 2015.

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY. Baja, 2015. május 15.

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY. Baja, 2015. május 15. BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY Baja, 2015. május 15. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Tisztelt Vendégeink! Tisztelettel

Részletesebben

MAGYAR CURLING ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2016. KAMARAERDEI CURLING CLUB

MAGYAR CURLING ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2016. KAMARAERDEI CURLING CLUB MAGYAR CURLING NŐI és FÉRFI EGYÉNI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2016. KAMARAERDEI CURLING CLUB A Magyar Curling Szövetség megbízásából a Vasas SC Curling Szakosztálya rendezésében. A SZÖVETSÉG ÉS A BAJNOKSÁG KIEMELT

Részletesebben

Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat

Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat Érvényesség kezdete: Junior kategória 2016 június 1 Felnőtt kategória 2016 január 1 Tartalom I. Célja... 3 II. Szabályozás... 3 1) A versenyek meghatározása... 3

Részletesebben

Atlétika. 5. Meghívás: Lásd az Általános szabályok 6. pontja szerint.

Atlétika. 5. Meghívás: Lásd az Általános szabályok 6. pontja szerint. II. KORCSOPORT II. KORCSOPORT Atlétika A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Atlétikai Szövetséggel (MASZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség

Részletesebben

Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY. Vajda Péter Ének-Zenei Általános és Sportiskola 2014.12.03.

Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY. Vajda Péter Ének-Zenei Általános és Sportiskola 2014.12.03. Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY Vajda Péter Ének-Zenei Általános és Sportiskola 2014.12.03. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt Testnevelők, Felkészítők!

Részletesebben

K Ö S Z Ö N T Ő. Balogh Gábor

K Ö S Z Ö N T Ő. Balogh Gábor 2 DÖNTŐ DÖNTŐ K Ö S Z Ö N T Ő Új évad, új esélyek, új sikerek! Nemcsak a versenyzők, hanem mi, szervezők is nagyon várjuk a magyar iskolai sport egyedülálló, a tehetséggondozást és a rendszeres testmozgást

Részletesebben

2010/2011. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ I. korcsoport. 2011. március 12. (szombat) 11.00 óra. Székesfehérvár Csitáry G.

2010/2011. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ I. korcsoport. 2011. március 12. (szombat) 11.00 óra. Székesfehérvár Csitáry G. 2010/2011. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ I. korcsoport 2011. március 12. (szombat) 11.00 óra Székesfehérvár Csitáry G. Emil Fedettuszoda FŐVÉDNÖKÖK Dr. Réthelyi Miklós Nemzeti Erőforrás Minisztérium

Részletesebben

BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS

BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 2015/2016. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Pécs, 2016. április 22-24. RÉSZTVEVŐK LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár neve

Részletesebben

EREDMÉNYEK 23. KIDS KUPA

EREDMÉNYEK 23. KIDS KUPA EREDMÉNYEK 23. KIDS KUPA Debrecen, 2016. május 20-21. KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS V. korcsoport, fiúk A csoport Szent Margit, Budapest Egyetemi katolikus, Budapest Ferences, Szentendre B csoport Szent Gellért

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet Polgármesteri ösztöndíjra a 2008/2009. tanévben felsőoktatási intézményekbe teljes idejű, nappali tagozatos képzésre beiratkozott pécsi

Részletesebben

Középiskolai felvételi eljárás. 2015-2016. tanév

Középiskolai felvételi eljárás. 2015-2016. tanév Középiskolai felvételi eljárás 2015-2016. tanév 1. Középiskolai felvételi eljárás legfontosabb dátumai 2015.11.13. Az Oktatási Hivatal közzéteszi a nyolcadik évfolyamosok számára központi írásbeli vizsgát

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2015/2016. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A kerékpársport népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai körében. A fiatalok

Részletesebben

Magyarország 2016. évi 6 órás Ultrafutó Bajnoksága

Magyarország 2016. évi 6 órás Ultrafutó Bajnoksága Magyarország 2016. évi 6 órás Ultrafutó Bajnoksága A verseny célja: a 2016. évi 6 órás ultrafutó bajnoki címek eldöntése, versenyzési lehetőség biztosítása igazolt és amatőr futók részére. A verseny időpontja:

Részletesebben

53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG

53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG Kvasz András Békés Megyei Repülő és Ejtőernyős Egyesület 53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG II. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG IFJÚSÁGI ÉS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG MESTER BAJNOKSÁG

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Baranya Megyei Igazgatóság BARANYA MEGYEI GRUND BAJNOKSÁG

Magyar Labdarúgó Szövetség Baranya Megyei Igazgatóság BARANYA MEGYEI GRUND BAJNOKSÁG Magyar Labdarúgó Szövetség Baranya Megyei Igazgatóság BARANYA MEGYEI GRUND BAJNOKSÁG Baranya Megyei Grund Bajnokság kispályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2015-2016 Tartalom 1. A bajnokság szervezıje

Részletesebben

MAGYAR TORNA SZÖVETSÉG MAGYARORSZÁG GUMIASZTAL SZAKÁGÁNAK 2016. ÉVI VERSENYKIÍRÁSA GUMIASZTAL MAGYAR BAJNOKSÁG

MAGYAR TORNA SZÖVETSÉG MAGYARORSZÁG GUMIASZTAL SZAKÁGÁNAK 2016. ÉVI VERSENYKIÍRÁSA GUMIASZTAL MAGYAR BAJNOKSÁG MAGYAR TORNA SZÖVETSÉG MAGYARORSZÁG GUMIASZTAL SZAKÁGÁNAK 2016. ÉVI VERSENYKIÍRÁSA GUMIASZTAL MAGYAR BAJNOKSÁG I. A BAJNOKSÁG CÉLJA: A Gumiasztal sportág népszerűsítése, tömeg és minőségi színvonalának

Részletesebben

Szabályok 2013/2014. U13 korosztály

Szabályok 2013/2014. U13 korosztály Szabályok 2013/2014 Pályaméret: min. 45 x 65m, - max. 50 x 70m Kapuméret: 5x2m Büntető terület: 12 m-re az alapvonaltól bójával jelölve Labdaméret: 4 Játékidő: központi síp, maximum 100 perc/torna Nevezhető

Részletesebben

II. MediBall Országos Bajnokság Versenykiírása

II. MediBall Országos Bajnokság Versenykiírása II. MediBall Országos Bajnokság Versenykiírása Nyíregyháza, 2012. december 8. Minden életjelenség mozgásban nyilvánul meg. Változtasd meg a mozgásod, megváltozik az életed! A verseny megnevezése: II. MediBall

Részletesebben

Fejér Megyei Diáksport Egyesület

Fejér Megyei Diáksport Egyesület Fejér Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT SZÉKESFEHÉRVÁR BREGYÓ KÖZI REGIONÁLIS ATLÉTIKAI KÖZPONT Egyéni pályabajnokság 2015. június 01. Összetett Négypróba 2015.

Részletesebben

PREMIER KUPA 15-16 MAGYARORSZÁG

PREMIER KUPA 15-16 MAGYARORSZÁG PREMIER KUPA 15-16 MAGYARORSZÁG VERSENYKIÍRÁS A torna rendezője: Nike Magyarország Kft. és a Nike European Operations, The Netherlands A torna szervezője: Wow Factor Hungary Kft. Általános leírás A Premier

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016 / 2017. tanév OM azonosító 031 966 Iskolánk a nemzeti köznevelési törvényben előírt létszámok alapján alakítja ki az osztálylétszámokat, tanulócsoportokat. Az iskola felvételi

Részletesebben

A 2015/2016-os tanév fontos időpontjai a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában

A 2015/2016-os tanév fontos időpontjai a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában A 2015/2016-os tanév fontos időpontjai a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában Tanítási év 2015/2016. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2015. szeptember 1. (kedd),

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ. Veszprém, 2016. január 22-24. RÉSZTVEVŐK - SORSOLÁS LEÁNYOK

2015/2016. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ. Veszprém, 2016. január 22-24. RÉSZTVEVŐK - SORSOLÁS LEÁNYOK 2015/2016. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Veszprém, 2016. január 22-24. RÉSZTVEVŐK - SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő Kovács Gergely,

Részletesebben

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím: Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelete a hivatali helyiségen kívüli és a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötések engedélyezésének szabályairól

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ Balogh Gábor

KÖSZÖNTŐ Balogh Gábor KÖSZÖNTŐ Kedves Diákok, Testnevelők, Sportbarátok! Köszöntelek Benneteket a Magyar Diáksport Szövetség nevében a 2013. évi Atlétika Diákolimpia korcsoportos országos döntőjének alkalmából! Ettől a tanévtől

Részletesebben

Kiadja a Magyar Diáksport Szövetség Országos Központja. 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. A kiadásért felelős: Balogh Gábor

Kiadja a Magyar Diáksport Szövetség Országos Központja. 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. A kiadásért felelős: Balogh Gábor Kiadja a Magyar Diáksport Szövetség Országos Központja. 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. A kiadásért felelős: Balogh Gábor Kedves diákok, testnevelők, intézményvezetők, szülők! Ahogy az elmúlt 28 évben

Részletesebben

J E L E N T É S a 2009. évben a hangversenyekről

J E L E N T É S a 2009. évben a hangversenyekről Az adatszolgáltatás a 300/2007.(XI.9.) Korm. rendelet alapján kötelező! Nyilvántartási szám: 1451/08. Az adatszolgáltatás statisztikai célra történik. Az adatszolgáltatás megtagadása, valótlan adatok közlése,

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Borsod-Abaúj-Zemplén megye K ö z é p i s k o l a MEGYEI DSSZE VEZETŐI B.-A.-Z. megye KISB szakágvezetői Szakág Vezető Levelezési cím Elérhetőség e-mail Megyei elnök Fazekas

Részletesebben

2015/16. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS IV. KORCSOPORT FIÚ

2015/16. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS IV. KORCSOPORT FIÚ IV. KORCSOPORT FIÚ 2015/16. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 1 2015/2016. TANÉVI XVII. FEKVENYOMÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A fekvenyomó sport népszerűsítése a középiskolák

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kulturális, Oktatási és Szociális Bizottságának 2015. április 30. napján 15 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI SAKK DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ÉRTÉKSZÁMOS KATEGÓRIA VERSENYKIÍRÁSA Miskolc, 2016. március 23-25.

2015/2016. TANÉVI SAKK DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ÉRTÉKSZÁMOS KATEGÓRIA VERSENYKIÍRÁSA Miskolc, 2016. március 23-25. 2015/2016. TANÉVI SAKK DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ÉRTÉKSZÁMOS KATEGÓRIA VERSENYKIÍRÁSA Miskolc, 2016. március 23-25. 1.) A verseny célja: Az utánpótlás nevelés, a kiválasztás lehetőségeinek bővítése. A sakk sportág

Részletesebben

PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek)

PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek) PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek) PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Jelentkezői adatok Jelentkező neve: Felvételi azonosító: Születési dátum: Anyja neve:

Részletesebben

Múcsonyi Helyi Választási Bizottság

Múcsonyi Helyi Választási Bizottság Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 3744 Mucsony, Fő út 2. : 48/403-078 Fax: 48/403-078/126 sz. mellék hivatali e-mail: hivatal@mucsony.hu A Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 49/2014. (X.12.) határozata

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1) A program címe: V e z e t ő i t o v á b b k é p z é s - Kategória: V e z e t ő k é p z é s 2) A program szervezője és jogtulajdonosa: Európai Vezetőképző Akadémia

Részletesebben

Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt.

Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Irányadó jogszabályok - az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus

Részletesebben

2010. május 15. (SZOMBAT) STADION. Ebédszünet VÁROSI PÁLYA. 3. pálya idő 4. pálya C1 SZEKSZÁRD - C2 KAPOSVÁR 0-3 10.00 D1 EGER - D2 TATA 1-2

2010. május 15. (SZOMBAT) STADION. Ebédszünet VÁROSI PÁLYA. 3. pálya idő 4. pálya C1 SZEKSZÁRD - C2 KAPOSVÁR 0-3 10.00 D1 EGER - D2 TATA 1-2 2010. május 15. (SZOMBAT) STADION A csoport B csoport 1. pálya idő 2. pálya A1 FONYÓD - A2 NAGYKŐRÖS 1-3 10.00 B1 NYÍREGYHÁZA - B2 GYŐR 0-5 A4 SZOMBATH - A5KAZINCBARC 12-1 10.40 B4 TOLNA - B5 PÜSPÜKL 2-1

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére Tárgy: Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület előfinanszírozási kérelme Előkészítette: Gál András osztályvezető Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám: IV/14 Döntéshozatal módja:

Részletesebben

Megyei DSSZE vezetői. B.-A.-Z. Megye DSB körzeteinek elnökei

Megyei DSSZE vezetői. B.-A.-Z. Megye DSB körzeteinek elnökei Megyei DSSZE vezetői B.-A.-Z. Megye DSB körzeteinek elnökei Körzet Név Levelezési cím Elérhetőségek E-mail cím Megyei elnök Fazekas Miklósné 3530 Miskolc, Szent István u. 39. 30/535-6672 fazildi@hotmail.com

Részletesebben

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2012 / 2013. TANÉVI TELEKOM KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT. Pécs 2013. június 07-09.

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2012 / 2013. TANÉVI TELEKOM KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT. Pécs 2013. június 07-09. 2012 / 2013. TANÉVI TELEKOM KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT Pécs 2013. június 07-09. 1 AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ FŐVÉDNÖKEI Borkai Zsolt a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke Balogh

Részletesebben

A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata

A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata I. Általános rendelkezések, fogalom meghatározások Szabályzatunk célja, hogy a Justh Zsigmond Városi Könyvtár, mint nyilvános könyvtár a könyvtári

Részletesebben

Beiskolázás 2009. Középiskola Neve: Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Kollégium OM azonosító száma: 028380

Beiskolázás 2009. Középiskola Neve: Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Kollégium OM azonosító száma: 028380 Középiskola Neve: Erkel Ferenc Gimnázium és Szakképző Iskola, Kollégium OM azonosító száma: 028380 Cím 5700 Gyula, Bodoky u. 10. Telefonszám 06 /66/ 463-118 Fax 06 /66/ 468-111 E-mail Honlap Igazgató neve

Részletesebben

2016. 01.22. online szavazás:

2016. 01.22. online szavazás: 2016. Online: MSSZ/01/2016. sz. E.H. : Az Elnökség 11 igen, 8 nem, és 2 tartózkodással elfogadta, hogy az elnökség felhatalmazza a mindenkori szövetségi kapitányt, hogy amennyiben megítélése szerint a

Részletesebben

Megyei Kollégiumi Kulturális Fesztivál. 2014. február 25.

Megyei Kollégiumi Kulturális Fesztivál. 2014. február 25. Megyei Kollégiumi Kulturális Fesztivál 2014. február 25. Kollégiumunk életének évente megrendezésre kerülő hagyománya a Megyei Kulturális Fesztivál, mely immár 17. éve látja vendégül Heves megyei kollégiumok

Részletesebben

MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 20. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 20. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT

MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 20. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 20. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolnalsz@enternet.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 19/2011-2012

Részletesebben

Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT

Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT Nádudvar Város Helyi Választási Bizottsága a választási eljárásról szóló 2013.

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel együttműködésben hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel együttműködésben hirdeti meg. Telekom Labdarúgás I. KORCSOPORT A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A labdarúgás sportág megszerettetése az iskoláskorú

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Veszprém Megyei Igazgatóság Veszprém Megyei IV. ú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2015 2016. Tartalom 1. A bajnokság szervezője és rendezője, a bajnokság

Részletesebben

A Rendelet módosításának másik eleme a Tiszta udvar, rendes ház és a Tiszta, rendezett

A Rendelet módosításának másik eleme a Tiszta udvar, rendes ház és a Tiszta, rendezett Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je t 9 ' l '1-. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbánya környezetének szépítéséről szóló 4/2014. (II. 24.) önkormányzati

Részletesebben