VÁLTOZÁSOK, MÓDOSÍTÁSOK, KIEGÉSZÍTÉSEK A 2012/2013. TANÉVI VERSENYKIÍRÁSBAN

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "VÁLTOZÁSOK, MÓDOSÍTÁSOK, KIEGÉSZÍTÉSEK A 2012/2013. TANÉVI VERSENYKIÍRÁSBAN"

Átírás

1 VÁLTOZÁSOK, MÓDOSÍTÁSOK, KIEGÉSZÍTÉSEK A 2012/2013. TANÉVI VERSENYKIÍRÁSBAN ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK 2. A Diákolimpia rendezői: A Diákolimpiát a Magyar Diáksport Szövetség hirdeti meg. Az országos selejtezőket, elődöntőket és döntőket a rendezésre felkért diáksport szerv, vagy megyei jogú város rendezi, a megyei, a budapesti és az országos sportági szakszövetségek segítségével, közreműködésével. Az MDSZ által meghirdetett versenyeken kívül Diákolimpia névvel más sportágak szakszövetségei is rendezhetnek versenyeket, amennyiben az adott évre érvényes licensz szerződéssel rendelkeznek, versenykiírásukat az MDSZ elfogadja és honlapján a kiírást megjelenteti. Ezen kívül a Diákolimpia elnevezés nem használható, jogilag levédett fogalom, a jogosulatlan használókkal szemben jogi eljárás indulhat. A szakszövetségi rendezvények költségei az adott sportági szakszövetséget és a résztvevőket terhelik, beleértve területi szinten is, amennyiben ott is meg kívánják rendezni a versenyt. A szakszövetségi kiírások megtalálhatók az MDSZ honlapján a Versenykiírások menüpontnál. 4. Résztvevők (4. és 5. bekezdés): Amennyiben az adott sportágban versenyen nem vett részt, úgy a január 31-ig - félév-zárásig - átiratkozott tanulók új iskolájuk képviseletében részt vehetnek a diákolimpiai versenyeken. Általános iskolai tanuló, amennyiben olyan típusú középfokú oktatási intézménybe nyer felvételt, amely tanév közbeni iskolaváltást tesz szükségessé, új középiskolája színeiben a IV. korcsoport versenyén nem indulhat a diákolimpiai versenyeken. 5. Korcsoportok a 2012/2013. tanévben: I. kcs ben vagy később születettek II. kcs ban születettek III. kcs ben születettek IV. kcs ben születettek V. kcs ben születettek VI. kcs ben születettek (Kivétel az atlétika sportág, ahol ben születettek) Az 1993-as születésű, VI. kcs-os tanuló diákolimpiai versenyeken csak abban az esetben indulhat, ha az előző tanévben is az iskola tanulója volt, és a 2012/2013. tanévben is az oktatási intézmény tanulója, amit az oktatási intézmény vezetőjének igazolnia kell. Labdajátékokban (kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, röplabda): alacsonyabb korcsoportú tanuló felversenyezhet egy korcsoporttal feljebb és visszaversenyezhet saját korcsoportjába is, ha erről a versenykiírás külön nem határoz. Az V-VI. korcsoport (összevont) labdajátékokban: amatőr kézilabda, amatőr kosárlabda, B33 kosárlabda, amatőr röplabda, a fiú kispályás labdarúgás, a leány labdarúgás, a teremlabdarúgás, versenyein az 1998-ban született, 9. évfolyamba járó tanulók részt vehetnek. 6. Igazolás: Egységes igazolás: szabályosan, a hatályban lévő Kormányrendelet alapján kiadott diákigazolvánnyal (elvesztése, megrongálódása esetén az oktatási intézmény igazgatója által kiállított és lepecsételt, fényképpel ellátott iskolalátogatási igazolással), az internetes nevezés alapján kinyomtatott, az iskola igazgatója által aláírt és pecséttel ellátott, egyéni, vagy csapat nevezési lappal. A nevezési lapon a korosztálynak megfelelő érvényes orvosi igazolásnak kell szerepelnie (a szakszövetségi igazolványban szereplő, érvényes sportorvosi igazolás ezt kiválthatja). Orvosi igazolásként elfogadható az MDSZ által kiadott orvosi igazolás kártya is, mely kiválthatja a nevezési lapon szereplő igazolást

2 9. Nevezés: a/ Diákolimpiai versenyeken csak azok az oktatási intézmények vehetnek részt nevezési díj befizetése nélkül, akik a Magyar Diáksport Szövetség Közgyűlése által megszavazott tagdíjat - jelenleg 50 Ft/tanuló/év - az adott évre vonatkozóan október 31-ig befizették a Magyar Diáksport Szövetséghez (számlaszám: ). d/ Ugyanazon oktatási intézmény a felmenő rendszerű diákolimpiai versenyeken korosztályonként csak egy csapatot nevezhet az országos selejtezőre, vagy elődöntőre, döntőre (kivéve, ha a kiírás máshogy nem rendelkezik). Ez nem zárja ki, hogy az alapfokú versenyeken (megyei-budapesti szintig) egy iskola több csapattal is induljon. Az összevont oktatási intézmények tagintézményei teljes joggal külön-külön is indulhatnak a felmenő rendszerű és egyéb versenyeken, amennyiben tanév elején nyilatkoznak erről a szándékukról. 11. Egyéb rendelkezések: b/... A mérkőzések jegyzőkönyveit, az elektronikus nevezési lapokat és a végeredményt összesítő táblázatot/jegyzéket, a VB elnöki jelentést a megyei/budapesti diáksport szervek igazolják és továbbítják az MDSZ OK felé a versenyt követő 24 órán belül. f/ Óvni a verseny (mérkőzés) befejezését követő egy órán belül lehet írásban a helyszínen, az óvási díj egyidejű befizetésével (kivétel Játékos sportverseny). Az óvási díjat a versenybizottságnak kell a helyszínen befizetni. A megyei/budapesti versenyeken, bajnokságokon történő óvások elbírálását megyei/budapesti szinten kell lefolytatni. Óvási ügyekben az országos selejtezőkön, elődöntőkön és az országos döntőkön a Versenybizottság dönt. A befizetésről a Versenybizottság köteles elismervényt adni. Az óvási díj ,-Ft. Amennyiben az óvásnak helyt adnak, a befizetett összeget az illetékes Versenybizottság visszafizeti, ellenkező esetben az összeget az MDSZ OK-hoz kell eljuttatni a befizetési jogcím feltüntetésével. FELHÍVÁS 13. OLDAL A Magyar Diáksport Szövetség ebben az évben is felhívással fordul a magyarországi oktatási intézményekhez, civil szervezetekhez, önkormányzatokhoz, hogy vegyenek részt a szeptember 21-re (péntek) meghirdetett MAGYAR DIÁKSPORT NAPJÁN a következő programokon: Ezen a napon az országban a jelentkezett iskolák minden diákja, tanára legalább 120 perc időtartamban a mozogjon, sportoljon, melyben lehetőség nyílik akár különböző rekordok elérésére, felállítására is. Ezen a napon egyetlen közös programot kérünk: minden település minden diákja és vállalkozó szellemű polgára teljesítse a Diáksport Napi Futótávot (2012 méter). Az MDSZ honlapján ( az iskola nevezési felületén szükséges regisztrálni szeptember 18-ig (kedd) óráig. A megvalósított programok alapján a legjobb diáksport szervezeteket - három kategóriában - sportszervásárlási utalvánnyal jutalmazza az MDSZ

3 ASZTALITENISZ Nincs változás. ATLÉTIKA Kislabdahajítás (valamennyi érintett korcsoportnál) Kislabdahajítás plastoball (12 dkg) kislabdával történik, az atlétikai dobószámok szabálya szerint. V-VI. korcsoport Leány V. kcs.: gerelyhajítás (500 gr) Közvetlen nevezéses versenyszámok és meghívási szintek: Az országos döntőn az V. és a VI. korcsoportos versenyzők az alábbi versenyszámokban külön-külön versenyeznek. Versenyszám V. kcs fiú VI. kcs fiú V. kcs leány VI. kcs leány Rúdugrás Hármasugrás 11,00 11,50 10,00 10,00 400m gátfutás* 63,0 63,0 72,0 72,0 Kalapácsvetés 36,0 (5kg) 36,0 (6kg) 28,0 (3kg) 28,0 (4kg) 3000m akadályfutás szint nélkül szint nélkül - - * 300 méteres gátfutás esetén a fiúk 48,0 mp-es, a leányok 52,0 mp-es eredménnyel nevezhetnek. DUATLON Csak pontosítva a meghatározás. 7. Értékelés: Megyei/budapesti döntő: Egyéni verseny: a befutás sorrendjében. Csapatverseny: a csapat összetételét előre nem kell meghatározni, a befutás sorrendje adja a csapat összetételét, helyezését. Országos döntő: Egyéni verseny: a befutás sorrendjében. Csapatverseny: a csapat 4 főből áll, a három legjobb eredménye számít, mint csapateredmény. FLOORBALL - KISPÁLYÁS Közvetlen nevezéssel az MDSZ OK-ba. A nevezéseket az MDSZ OK kezeli. GRUNDBIRKÓZÁS A 2012/2013. tanévben nincs országos kiírás! JÁTÉKOS SPORTVERSENY 12. Egyéb rendelkezések: A szövegbe bekerült a következő rész: c./ Óvás: nem lehetséges - 3 -

4 LABDAJÁTÉKOK III., IV., V., VI. KORCSOPORT Kézilabda, kosárlabda, röplabda Elődöntői csoportbeosztások nem készültek. Beosztások a nevezések és a rendezési jelentkezések függvényében. KÉZILABDA III., IV., V., VI. KORCSOPORT, és az AMATŐR KÉZILABDA V-VI. KORCSOPORT 4. Csapatlétszám: 14 fő játékos + 2 fő felnőtt kísérő (tanár, edző) 10. Egyéb sportági rendelkezések: Kizárás: az országos elődöntő, az országos döntő mérkőzésein kizárt játékos, vagy hivatalos személy (testnevelő, edző), olyan szabálytalanság miatt, amely azonnali kizárással és jelentési kötelezettséggel jár, a soron következő mérkőzésen nem szerepelhet. A kizárás és minden egyéb határozat csak a diákolimpiai mérkőzésekre vonatkozik. Az országos selejtezői, elődöntői beosztásokról és a lebonyolítás módjáról az oktatási intézményeket a rendező diáksport szervezetek értesítik. A beosztások, a versenyek részletes forgatókönyvei az MDSZ honlapján az Eredmények, ill. a Forgatókönyvek menüpontnál is megtekinthetők. AMATŐR KÉZILABDA, KOSÁRLABDA, RÖPLABDA V-VI. KORCSOPORT 4. A verseny résztvevői: Az Általános szabályok 4., 5. és 6. pontja szerint. A versenyen azok az V-VI. korcsoportba tartozó diákok vehetnek részt, akik kézilabda sportágban: augusztus 1. óta az.. illetve a megyei/budapesti.. Szövetség, bármely ország szakszövetsége által kiadott játék- és versenyengedéllyel nem rendelkeznek, - ha a megyei/budapesti.. Szövetség nem ad ki játék- és versenyengedélyt, úgy a megyei/budapesti.. Szövetség rendezésében bajnoki-, vagy kupamérkőzésen augusztus 1. óta nem vettek részt; - ez vonatkozik a magyar és a nem magyar állampolgárságú tanulókra egyaránt. A nem magyar állampolgárságú tanulók az adott ország szakszövetségének igazolását kötelesek bemutatni, melynek szövegezése a magyar meghatározással azonos. Az országos bajnokság döntőjébe a megyei/budapesti bajnokság I. helyezett csapatai kerülhetnek, maximum 20 leány- és 20 fiúcsapat. Ugyanazon oktatási intézmény nemenként csak 1 csapatot nevezhet a megyei/budapesti és az országos döntőre (lásd még Általános szabályok 9/d. pont). Amennyiben nem jelentkezik valamennyi megyei/budapesti I. helyezett, vagy kizárás, visszalépés történik, és emiatt a lebonyolítási rendszer csapatszáma a kiegészítést indokolttá teszi, úgy lehetőség van a megyei/budapesti II. helyezettek meghívására akkor, ha a meghívási kérelem - az ellenőrzött elektronikus nevezési lappal egyetemben - a nevezési határidőig írásban megérkezik az MDSZ OK-ba. Az MDSZ OK és az MDSZ Diákolimpiai Bizottság.. Albizottsága a meghívást kérők közül rangsorol. A rangsorolás a megyei/budapesti bajnokságban szereplő csapatok száma alapján történik). Amennyiben a megyei/budapesti bajnokságot nyert csapat jogosulatlan játékos szerepeltetésével szerezte meg az első helyet, úgy nem vehet részt az országos döntőn. Helyére a megyei/budapesti II. helyezett kerülhet meghívásra. Amennyiben a megyei/budapesti II. helyezett csapatban is előfordul jogosulatlanul szereplő játékos, úgy abból a megyéből/budapestről nem vehet részt csapat az országos döntőn. Kérjük a Tisztelt Testnevelőket, Titkárokat, hogy a bajnokság megkezdése előtt kérjék meg, ill. igazoltassák az amatőr bajnokságban indulókat. AZ MDSZ OK REFERENSEI AZ IDŐBEN MEGKÜLDÖTT NEVEZÉSI LAPOKON SZEREPLŐK IGAZOLTATÁSÁBAN SEGÍTSÉGET NYÚJTANAK

5 KIS ISKOLÁK SPORTVERSENYE Labdarúgás: Pályaméret: 40x20m-es, az országos döntőn 40x30m-es. A büntetőterület a kapu közepétől mért 6 méteres, téglalap alakú terület. Játékszabályok: a labdarúgás játékszabályai szerint (hazaadás, szöglet is). Lesállás nincs. A büntetőt a 7 méteres pontról kell elvégezni. Pontrúgásnál a védő a labdától legalább 3 méterre kell, hogy elhelyezkedjen. KOSÁRLABDA III., IV., V., VI. KORCSOPORT 7. Játék- és lebonyolítási rend: Országos selejtező: A nevezések számától függően csoportok kialakítása, vagy oda-visszavágós rendszerben (a továbbjutás kérdése egy helyszínen, két mérkőzés alapján dől el) a kupaszabályok szerinti számítással. KOSÁRLABDA III., IV., V., VI. KORCSOPORT, és az AMATŐR KOSÁRLABDA V-VI. KORCSOPORT Pálya: (A FIBA - Nemzetközi Kosárlabda Szövetség szeptembertől új szabályokat - ezen belül módosított pályarajzot - vezetett be, aminek alkalmazása Magyarországon augusztus 31-től kötelező, a régi vonalak egyidejű eltávolítása mellett.) Egyebek: Kiállítás: Az országos elődöntő, az országos döntő mérkőzésein kiállított játékos ügyében a helyi Versenybizottság hoz határozatot, mely határozat ellen fellebbezni nem lehet. A határozatban foglaltak kizárólag az adott diákolimpiai eseményre vonatkoznak. Óvás: Óvás esetén a csapatkapitány köteles a jegyzőkönyvet óvási szándékkal aláírni. Az óvással kapcsolatos további eljárási szabályok az Általános szabályok 11/f. pontjánál megtalálhatók. Az adott eseményen benyújtott óvást a helyben működő Versenybíróság köteles megtárgyalni és döntést hozni. Felszerelés: Lásd az Általános szabályok 11/e. pontja szerint. A mérkőzést csak számozott mezben szabad játszani. Az országos elődöntőre és az országos döntőre legalább két különböző színű, számozott garnitúrát és 2 db, a kiírásnak megfelelő labdát kell a csapatoknak magukkal vinni. A mérkőzések lebonyolítása során jegyzőkönyvről, elektromos időmérő, támadóidő mérő és eredményjelző berendezésről (ennek hiányában 2 db állítható stopperóráról és kézi eredményjelzőről), egyéni személyi hibát jelző táblákról, csapathiba számlálóról, 4 csapatszemélyi hibát jelző zászlókról, váltakozó labdabirtoklást jelző szerkezetről (pl. nyíl) a versenyt rendező köteles gondoskodni. A diákolimpiai versenyeken régi típusú (két félidős) jegyzőkönyv használata engedélyezett! Egyéb, jelen kiírásban nem szabályozott kérdésekben a hatályos magyar Kosárlabdázás verseny- és játékszabályai, ill. a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) által elfogadott Nemzetközi Kosárlabda Játékszabályok szerint kell eljárni. Az országos selejtezői, elődöntői beosztásokról és a lebonyolítás módjáról az oktatási intézményeket a rendező diáksport szervezetek értesítik. A beosztások, a versenyek részletes forgatókönyvei az MDSZ honlapján az Eredmények, ill. a Forgatókönyvek menüpontnál is megtekinthetők. KOSÁRLABDA III. és IV. KORCSOPORT 8. Sportági rendelkezések: Védekezés: a zónázás és a vegyes védekezés minden formája tilos. A játéktér teljes területén csak emberfogás alkalmazható, a 3 pontos vonalon belül kötelező a szoros, követő emberfogás. A besegítés csak a félpálya hossztengelyéig lehetséges. A tartós csapda (1 mp-en túli) kialakítása tilos. A szabály megsértése esetén első esetben figyelmeztetni kell a szabály ellen vétő játékos csapatát, második, és minden további esetben technikai hibát kell ítélni a szabályt megszegő játékos ellen. A VB elnöknek kötelessége figyelmeztetni a játékvezetőket a védekezés szabályának betartására. A szabálytalan védekezés megítélése a játékvezető feladata. A szabály ellen vétő testnevelők, edzők ellen a VB elnök jelentése alapján az MDSZ Diákolimpiai Bizottság Kosárlabda Albizottsága eljárást kezdeményezhet

6 KOSÁRLABDA B33 ÚJ KIÍRÁS! Közvetlen nevezéssel az MDSZ OK-ba. A nevezéseket az MDSZ OK kezeli. 4. A verseny résztvevői: Az Általános szabályok 4., 5. és 6. pontja szerint. Nyílt kategóriában: - III-IV. korcsoport (összevont). - V-VI. korcsoport (összevont). Amatőr kategóriában: - V-VI. korcsoport (összevont). LABDARÚGÁS I. KORCSOPORT 10. Sportági rendelkezések: A pálya méretei: 40 x 20 m. A büntetőterület az alapvonaltól 9 méterre, az alapvonalon a kapu középpontjától 7 méterre felfestett, téglalap alakú terület. Felszerelés: Sípcsontvédő: használata ajánlott, az országos döntőn kötelező. Játékszabályok: a labdarúgás játékszabályai szerint (hazaadás, szöglet is). - Középkezdésből és kapukirúgásból közvetlenül gól nem érhető el. - A kapus kapukirúgásból, kapuskirúgásból és kidobásból sem juttathatja át az ellenfél térfelére a labdát. A szabály megszegése esetén, a félpályáról közvetett szabadrúgás jár a vétlen csapatnak. - Oldalvonal mögül csak lapos passzal hozható ismét játékba a labda. Az ellenfél játékosai 3 méterre helyezkednek el - pontrúgásnál is - és nem akadályozhatják a labda játékba hozatalát. LABDARÚGÁS II. KORCSOPORT 10. Sportági rendelkezések: A pálya méretei: a megyei/budapesti versenyeken a rendező szervezetek határozzák meg, az országos döntőn 55 x 35 m. A büntetőterület az alapvonaltól 12 méterre, az alapvonalon a kapu középpontjától 9 méterre felfestett, téglalap alakú terület. Játékosok szerepeltetése: versenyenként és csapatonként 12 fő játékos nevezhető, az a 12 fő, akiket az adott verseny első mérkőzése előtt a technikai értekezleten leigazoltak. Csapatlétszám mérkőzésen: játékos tartózkodhat a pályán. Cserék: további 5 játékos állandó jelleggel cserélhető (oda-vissza csere megengedett). Felszerelés: Sípcsontvédő: használata ajánlott, az országos döntőn kötelező. Játékszabályok: a labdarúgás játékszabályai szerint (hazaadás, szöglet is). - Középkezdésből és kapukirúgásból közvetlenül gól nem érhető el. - A kapus kapukirúgásból, kapuskirúgásból és kidobásból sem juttathatja át az ellenfél térfelére a labdát. A szabály megszegése esetén, a félpályáról közvetett szabadrúgás jár a vétlen csapatnak. - Oldalvonal mögül csak lapos passzal hozható ismét játékba a labda. Az ellenfél játékosai 3 méterre helyezkednek el - pontrúgásnál is - és nem akadályozhatják a labda játékba hozatalát. - Lesállás van (55 x 35 m-es pályán). A csoportmérkőzések során, holtverseny esetén a következő szempontok alapján dől el a továbbjutás: 2 csapat holtversenye esetén: a. Az azonos pontszámot elért csapatok egymás elleni eredménye. b. Ha ez döntetlen volt, az összes mérkőzésen elért jobb gólkülönbség. c. Ha ez azonos, akkor az összes mérkőzésen lőtt több gól rangsorol. d. Ha ez azonos, 5-5 büntetőrúgás következik. Amennyiben ez sem dönt, akkor további büntetők következnek az első hibáig, melyet azok a játékosok végezhetnek el, akik az első sorozatban nem szerepeltek

7 LABDARÚGÁS III. KORCSOPORT 10. Sportági rendelkezések: A pálya méretei: m x m. A büntetőterület az alapvonaltól 12 méterre, az alapvonalon a kapu középpontjától 10 méterre felfestett, téglalap alakú terület. Csapatlétszám mérkőzésen: játékos tartózkodhat a pályán. Cserék: további 5 játékos állandó jelleggel cserélhető (oda-vissza csere megengedett). Felszerelés: Sípcsontvédő: használata ajánlott, az országos döntőn kötelező. Játékszabályok: a labdarúgás játékszabályai szerint (hazaadás, szöglet is). - Középkezdésből és kapukirúgásból közvetlenül gól nem érhető el. - A kapus kapukirúgásból, kapuskirúgásból és kidobásból sem juttathatja át az ellenfél térfelére a labdát. A szabály megszegése esetén, a félpályáról közvetett szabadrúgás jár a vétlen csapatnak. - Az oldalvonal mögül bedobással hozható ismét játékba a labda. Az ellenfél játékosai bedobásnál és pontrúgásnál 5 méterre helyezkednek el, és nem akadályozhatják a labda játékba hozatalát. - Lesállás van. - A csoportmérkőzések során holtverseny esetén a következő szempontok alapján dől el a továbbjutás: 2 csapat holtversenye esetén: a. Az azonos pontszámot elért csapatok egymás elleni eredménye. b. Ha ez döntetlen volt, az összes mérkőzésen elért jobb gólkülönbség. c. Ha ez azonos, akkor az összes mérkőzésen lőtt több gól rangsorol. d. Ha ez azonos, 5-5 büntetőrúgás következik. Amennyiben ez sem dönt, akkor további büntetők következnek az első hibáig, melyet azok a játékosok végezhetnek el, akik az első sorozatban nem szerepeltek. LABDARÚGÁS IV. KORCSOPORT A 2012/2013. tanévben nincs országos kiírás! LABDARÚGÁS V. KORCSOPORT A 2012/2013. tanévben nincs országos kiírás! FIÚ KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS IV. KORCSOPORT 3. A verseny résztvevői: Az Általános szabályok 4., 5. és 6. pontja szerint. A versenyen azok a IV. korcsoportba tartozó diákok vehetnek részt, akik augusztus 01. óta az MLSZ, ill. a megyei/budapesti Labdarúgó Szövetségek által az NB I., NB II., és futsal NB I. és NB II. felnőtt és korosztályos bajnokságokra kiadott verseny- és játékengedéllyel nem rendelkeznek, mérkőzéseken nem szerepeltek. - ez vonatkozik a magyar és a nem magyar állampolgárságú tanulókra egyaránt. A nem magyar állampolgárságú tanulók az adott ország szakszövetségének igazolását kötelesek bemutatni, melynek szövegezése a magyar meghatározással azonos. Az országos bajnokság döntőjébe a megyei/budapesti bajnokság I. helyezett csapatai kerülhetnek, maximum 20 fiúcsapat. Ugyanazon oktatási intézmény csak 1 csapatot nevezhet a megyei/budapesti és az országos döntőre (lásd még Általános szabályok 9/d. pont). Amennyiben nem jelentkezik valamennyi megyei/budapesti I. helyezett, úgy az MDSZ OK-hoz a nevezési határidőig - az ellenőrzött elektronikus nevezési lappal egyetemben - írásban beérkezett meghívási kérelem esetén az MDSZ OK és az MDSZ Diákolimpiai Bizottság Labdarúgó Albizottsága az alábbiak szerint eszközölhet meghívásokat: - a rendező megye II. helyezettje, - a továbbiakban a megyei/budapesti bajnokságban szereplő csapatok száma alapján, - amennyiben a megyei/budapesti bajnokságban szereplő csapatok száma megegyezik, úgy nyílt sorsolással dől el az országos döntőre jutás. 10. Egyéb sportági rendelkezések: A pálya méretei: 40 x 20 m-es pálya. A büntetőterület az alapvonaltól 9 méterre, az alapvonalon a kapu középpontjától 7 méterre felfestett, téglalap alakú terület

8 FIÚ KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS V-VI. KORCSOPORT 10. Egyéb sportági rendelkezések: A pálya méretei: 40 x 20 m-es pálya. A büntetőterület az alapvonaltól 9 méterre, az alapvonalon a kapu középpontjától 7 méterre felfestett, téglalap alakú terület. LEÁNY LABDARÚGÁS III-IV. KORCSOPORT 10. Egyéb sportági rendelkezések, Lásd az I. korcsoportnál, kivéve: Pályaméret: 40 x 30 m. A büntetőterület az alapvonaltól 9 méterre, az alapvonalon a kapu középpontjától 7 méterre felfestett, téglalap alakú terület. Felszerelés: Sípcsontvédő: használata ajánlott, az országos döntőn kötelező. Játékszabályok: a labdarúgás játékszabályai szerint (hazaadás, szöglet is). - Középkezdésből és kapukirúgásból közvetlenül gól nem érhető el. - A kapus kapukirúgásból, kapuskirúgásból és kidobásból sem juttathatja át az ellenfél térfelére a labdát. A szabály megszegése esetén, a félpályáról közvetett szabadrúgás jár a vétlen csapatnak. LEÁNY LABDARÚGÁS V-VI. KORCSOPORT 11. Egyéb sportági rendelkezések: Pályaméret: a megyei/budapesti versenyeken a rendező szervezetek határozzák meg, az országos döntőn 50 x 30 m. A büntetőterület az alapvonaltól 10 méterre, az alapvonalon a kapu középpontjától 9 méterre felfestett, téglalap alakú terület. Felszerelés: Sípcsontvédő: használata ajánlott, az országos döntőn kötelező. Játékszabályok: a labdarúgás játékszabályai szerint (hazaadás, szöglet is). - Középkezdésből és kapukirúgásból közvetlenül gól nem érhető el. - A kapus kapukirúgásból, kapuskirúgásból és kidobásból sem juttathatja át az ellenfél térfelére a labdát. A szabály megszegése esetén, a félpályáról közvetett szabadrúgás jár a vétlen csapatnak. TEREMLABDARÚGÁS FUTSAL IV. és V-VI. KORCSOPORT Főbb játékszabályok: - Kezdőrúgásból közvetlenül gól nem érhető el. RÖPLABDA A III. és a IV., valamint az V. és a VI. korcsoportos országos döntők lebonyolítási rendje tér(het) el egymástól. Abban az esetben, ha összevont diákolimpiai rendezvény keretében, akkor két nap alatt, ha külön rendezvényként, akkor két és fél nap alatt. TORNA Nincs változás

9 ÚSZÁS III., IV., V-VI. KORCSOPORT B ÉS A KATEGÓRIA 3. A verseny résztvevői: Az Általános szabályok 4., 5., 6. pontja szerint. Egy versenyző egy kategóriában indulhat. A B kategóriában azok a versenyzők indulhatnak, akik augusztus 01. óta az úszás valamennyi szakága (úszás, műugrás, műúszás, hosszútáv-úszás), vízilabda, uszonyos- és búvárúszás, öttusa és triatlon sportágakban érvényes versenyengedéllyel nem rendelkeznek, valamint - a Magyar Úszó Szövetség 2012., évi korosztályos ranglistáin nem szerepelnek. A ranglisták megtekinthetők a következő honlapon: - A B kategóriában való jogos részvételt a megyei/budapesti diáksport szervezetek, ill. az MDSZ OK ellenőrzi. Megyei/budapesti döntők: - a megyei/budapesti diáksport szervezetek kiírása szerint. Országos döntő: B kategóriában: - A megyei döntők I. helyezett, Budapest I-III. helyezett egyéni versenyzői és váltócsapatai. Kizárólag azok az egyéni versenyzők, és iskolaváltó csapatok, akik, ill. amelyek eredményüket a megyei/budapesti diákolimpiai döntőn érték el. - A megyei I. / budapesti I., II., ill. III. helyezettek visszalépése esetén - melyről az MDSZ OK-t írásban kell tájékoztatni - az érintett megyei II. / budapesti IV. helyezett egyéni versenyzők és váltók kerülnek meghívásra. A fentieken kívül további meghívásra nincs lehetőség. - Amennyiben a Rendezők megállapítják (tudomásukra jut) - akár utólag is -, hogy a megyei/budapesti döntőn, ill. az országos döntőn a versenyző(k), a váltócsapat(ok) jogtalanul szerepelt(ek), az eredményüket megsemmisítik, ill. az érintettek egy évre automatikusan kizárják magukat a következő tanévi úszó diákolimpiai versenyekről. A kategóriában: - A megyei döntők I. helyezett, Budapest I-III. helyezett egyéni versenyzői és váltócsapatai. - Amennyiben a megyei/budapesti döntők nem kerülnek megrendezésre, úgy a Magyar Úszó Szövetség hivatalos ranglista eredményei alapján kerülnek meghívásra az adott megyéből a legjobb idővel, és Budapestről az első három legjobb idővel rendelkező tanulók. - Amennyiben a megyei/budapesti döntők megrendezésre kerülnek, de annak időpontjában a tanuló(k) szakszövetségi eseményen - nemzetközi verseny, hivatalos edzőtábor - szerepelt(ek), és hivatalosan ezt a MÚSZ igazolta, akkor mentesül(nek) a megyei/budapesti versenyen való részvételről. - Mindkét esetben az elektronikus nevezési lapot faxon, vagy szkennelve, en el kell juttatni az MDSZ OK-hoz (lásd a nevezési határidőket), melyen fel kell tüntetni a meghívás alapjául szolgáló eredmény teljesítésének helyét, idejét és az elért eredményt. MEZŐ FERENC SZELLEMI DIÁKOLIMPIA III-IV. és V-VI. KORCSOPORT 3. Résztvevők és lebonyolítás: A résztvevőknek 10 héten át, 3-5 kérdéstípusban megjelenő kérdésekre kell válaszolni, melyek az MDSZ honlapján, a Szellemi Diákolimpia aloldalon ( Diákolimpia) jelennek meg minden héten, egyre rövidülő feladat-megoldási időhatárral. Az iskolák visszaigazolást kapnak a megfejtésekről ugyan azon a felületen, amelyiken a feladatkitöltés történt. A tizedik forduló után az azonos pontszámmal rendelkező csapatok között az országos döntőbe kerülést a 10. forduló helyes megoldásainak időeredménye dönti el (a rövidebb idő alatt elért több helyes megfejtést elérő csapat kerül a döntőbe). Az országos döntő a legtöbb pontot elért 8 csapat részvételével kerül lebonyolításra. Az országos döntőn a csapatok személyesen jelennek meg és válaszolnak (írásban, szóban) a kérdésekre. Pontegyenlőség esetén a végső helyezéseket pótkérdésekkel el kell dönteni. 4. Nevezés, a feladatfordulók időpontjai: Lásd az Általános szabályok 9. pontja szerint. Nevezési határidő: folyamatosan, de célszerű az első forduló előtt. Feladatfordulók időpontjai, idő-intervallumai: később kerülnek megjelenítésre az MDSZ honlapján a Szellemi Diákolimpia aloldalon

10 7. Díjazás: Havonta, a játékban résztvevő iskolák között sorsolást tartunk. A sorsoláson olimpikonnal való személyes találkozót, könyvjutalmat, tárgyjutalmat lehet nyerni. Az országos döntőn az I-III. helyezett csapatok érem-, valamennyi csapat oklevél-díjazásban részesül. Az országos döntő győztes csapata (4 fő versenyző + 1 fő felkészítő) meghívást nyer a Magyar Olimpiai Akadémia egyhetes nyári olimpiai táborába. DIÁKSZABADIDŐS ESEMÉNYEK A diákszabadidős programok, sportesemények célja: - lehetőséget biztosítani a tanórán kívüli diák szabadidős események, programok kapcsán a szabadidő hasznos eltöltésére. A diákszabadidős programok, sportesemények résztvevői: - az általános és középfokú oktatási intézmények tanulói, pedagógusai, - a diáksport szervezetek tagjai. Diákszabadidős programok, és közvetlen nevezéses diákolimpiai sportesemények: A Magyar Diáksport Szövetség kiemelt diákszabadidő sportrendezvénye a Magyar Diáksport Napja programsorozat, mely felhívása megtalálható a kiírás 13. oldalán és az MDSZ honlapján. Lábtenisz (leány és fiú) III-IV. korcsoport - Páros - Hármas V-VI. korcsoport - Páros - Hármas Strandröplabda (leány és fiú) Nyílt kategóriában: III., IV. korcsoport: 4:4 elleni játékkal V-VI. korcsoport (összevont): 4:4 elleni és 2:2 elleni játékkal Amatőr kategóriában: V-VI. korcsoport (összevont): 4:4 elleni játékkal Teremlabdarúgás Futsal (fiú) II. korcsoport Figyelem! Tagszervezeteink pályázatokat nyújtottak be a kiemelt szabadidős programok, sportrendezvények kapcsán, melynek elbírálási eredményétől függ a szabadidős események megrendezése. Kérjük, látogasson el az MDSZ, ill. a tagszervezetek honlapjára, ahol szeptember-október hónapoktól megtekinthetők a programok. SZAKSZÖVETSÉGI DIÁKOLIMPIA Csak azok a szakszövetségek rendezhetnek diákolimpiai versenyeket, amelyek licensz szerződést kötnek a Magyar Diáksport Szövetséggel

11 KIZÁRÁS Kosárlabda: III. kcs.: Nyíregyháza, Zelk Zoltán Általános Angol-Német Kéttannyelvű Iskola (fiúcsapat) - az országos elődöntőn nem jelent meg. FIGYELEM! Általános szabályok 9. pont: g/ Azon iskolák, akik versenyzőiket, csapataikat a diákolimpia országos versenyeire benevezik, őket az MDSZ OK besorolja és ennek ellenére a versenyen nem vesznek részt és írásban az MDSZ OK, illetve a rendezők felé nem jelzik a rendezvény kezdete előtt legalább 1 héttel távolmaradásuk okát, automatikusan kizárják magukat a 2013/2014. tanévi diákolimpiai versenyekről az adott sportágban. Kérjük a Kollégákat, a minél gyorsabb tájékoztatás érdekében a tanév elején az elektronikus nevezési rendszerben az iskola hivatalos, valamint a saját elektronikus levelezési címét ellenőrizzék, ha változás volt, akkor módosítsák az elérhetőséget! Kérjük a Kollégákat, hogy a mobilszámot is legyenek szívesek az adatbázisban feltüntetni

12 Tudnivalók az elektronikus nevezésről 1. Az AZONOSÍTÓ-nál írja be isk_ (fontos, hogy az isk után az alsó vonal _ is ott legyen, melynek írása: sift és a kötőjel billentyű egyidejű lenyomása ). 2. Írja be a JELSZÓ-t: minden iskolának egyedi, melyet a megyei/budapesti diáksport titkárok korábban megküldtek az oktatási intézmények vezetőinek. Az azonosítót nem, a jelszót lehet módosítani. 3. BELÉPÉS - re rákattintani. 4. SAJÁT ADAT MÓDOSÍTÁSA Az oktatási intézmény vezetőjének neve az adatban szerepel. Kérjük, írja be, vagy módosítsa az oktatási intézmény telefonszámát / faxszámát levelezés címét a testnevelő(k) nevét, ill., ha van a testnevelő(k) saját , valamint mobilszám elérhetőségét 5. VERSENYZŐK (bal oldali menü sor). 6. Versenyzők felvitele - a kért adatokat meg kell adni! Az cím a tanuló saját címe legyen! 7. NEVEZÉS (sportágakban) Fontos a pontos kiválasztás, a sportág megadása, a korcsoport és a nem pontos kijelölése stb. Eddig pl. előforduló hiba volt, hogy tévedésből az "Amatőr kézilabda" és a Kézilabda" megjelölést, vagy Atlétikánál a pályabajnokságot, és az Ügyességi CsB-t, a Labdarúgást és a Teremlabdarúgás Futsal-t összekeverték! Gyakran előfordult, hogy fiút leányként neveztek, vagy leányt fiúként! 8. Nevezés (lap alján) 9. Kilépés FONTOS! 1. A versenykiírásoknál a "Nevezési határidőknél" mindenki láthatja, hogy melyik sportágban meddig kell az interneten nevezni (megyei és az országos versenyek nevezési határideje más-más színnel, de a megadott nap 12:00 óráig). Zöld szín: lehet nevezni. Kék szín: aznap 12:00 órakor jár le a nevezési határidő! Piros szín: lejárt a nevezési határidő. 2. Amennyiben több tanuló neve felkerült a rendszerbe, úgy kell kiválasztani a megfelelő nevet, vagy csapatsportnál a neveket, hogy a Ctrl billentyűt folyamatosan lenyomva kell tartani, az egérrel pedig rákattintani arra a névre, vagy azokra a nevekre, akit, vagy akiket nevezni kíván (kék színnel jelennek meg azok, akik rákerültek a listára). A kiválasztást követően a lap alján a nevezés -re kell rákattintani. 3. Mind az egyéni, mind a csapatnevezéseknél kérjük a nevezést követően kinyomtatni a nevezési lapot, melyre az oktatási intézmény igazgatójának, valamint az orvos (iskola, vagy sportorvosi) igazolása kerül. A versenyre ezt magukkal kell vinni. 4. Csapatnevezéseknél, ha a csapatban változás szükséges, akkor a Nevezések - Csapat nevezés csapattagok módosításánál kell a fent említett kijelölést elvégezni: a Ctrl billentyűt folyamatosan lenyomva kell tartani, az egérrel pedig rákattintani arra a névre, akit nevezni kíván, amely kék színnel jelenik meg; akit nem kíván nevezni, az a név fehér színű legyen. Ugyancsak lehet módosítani a testnevelő és a felkészítő nevét. Ezt a lapot újból ki lehet nyomtatni és igazoltatni (a lap alján Csapatnevezések nyomtatása ). 5. Az egyéni nevezési lapot is újból ki lehet nyomtatni. 6. Ha a tanév elején megtette elektronikus nevezését, akkor a felmenő rendszerű versenyek során már többet nem kell nevezni, mert továbbjutás esetén a megyei/budapesti titkár juttatja tovább a következő fordulóba, az országos versenyek különböző szintjeire (selejtező, elődöntő, országos döntő). 7. Kérjük, hogy az adatokban történt változásokat (az oktatási intézmény nevében; vezetésében; elérhetőségében: telefon-, faxszám, cím, honlapcím; a testnevelő személyes címe, mobilszáma,

13 a tanulók címe) módosítsák a saját adatbázisban, mert ezzel a közvetlen és gyors kapcsolattartást könnyítik meg. 8. Kérjük, hogy tanévenként módosítsák a versenyzői listát, akik befejezték tanulmányaikat és elhagyták az iskolát, azokat töröljék a rendszerből, ill. az új tanulókat vegyék fel a versenyzői listába. FIGYELEM! Egy tanuló adatait csak egyszer kell felvezetni a rendszerbe. Ezt követően kell a nevezésnél a listából kiválasztani a versenyzőt. Ha a versenyzőnél a testnevelő személye változott, úgy a Versenyző - Módosítás menüpontnál lehet az tanulónál a testnevelő nevét módosítani. 9. Minden érdeklődő az Országos versenyek menüpontnál megtudhatja, hogy adott sportágban, versenyszámban, korcsoportban, nemben, ki(k) került(ek) be az országos selejtező, elődöntő, vagy döntő mezőnyébe. 10. Amennyiben a megyei/budapesti versenyekre is elektronikus úton neveztek és a diáksport titkár eredményeket is felvezetett, akkor a Megyei versenyek Megyei eredmények menüpontnál sportáganként és versenyszámonként megtekintheti azokat. Reméljük, a kilencedik tanévet kezdő rendszer megkönnyíti és meggyorsítja mindannyiunk munkáját. Az érdeklődők számára nyílt rendszerben számos hírhez, információhoz, adathoz és eredményhez juthat hozzá a legrövidebb időn belül. Reményeink és szándékunk szerint ezzel hozzájárulunk a szélesebb körű tájékoztatáshoz, a még tartalmasabb információs rendszerhez!

Diákolimpiai Strandlabdajátékok eseménysorozat keretében a Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség.

Diákolimpiai Strandlabdajátékok eseménysorozat keretében a Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség. Strandröplabda 1. A verseny célja: Az iskolákban folyó eredményes röplabda munka segítése. A strandröplabda sportág népszerűsítése a diákok körében. Az iskolák közötti kapcsolatok kiépítése, a fiatalok

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2014/2015. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL

TÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2014/2015. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL Verseny rendezője: TÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2014/2015. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség Verseny célja: A MEFS által 2014/15. tanévben meghirdetett egyetemi

Részletesebben

Atlétika. 5. Meghívás: Lásd az Általános szabályok 6. pontja szerint.

Atlétika. 5. Meghívás: Lásd az Általános szabályok 6. pontja szerint. II. KORCSOPORT II. KORCSOPORT Atlétika A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Atlétikai Szövetséggel (MASZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség

Részletesebben

Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség. 2014/2015. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS EGYÉNI A és B KATEGÓRIA

Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség. 2014/2015. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS EGYÉNI A és B KATEGÓRIA Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség 2014/2015. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS EGYÉNI A és B KATEGÓRIA 1 2014/2015. TANÉVI RITMIKUS DIMNASZTIKA DIÁKOLIMPIA EGYÉNI VERSENYKIÍRÁS A és B KATEGÓRIA 1. A versenycélja:

Részletesebben

Megyei DSSZE vezetői. B.-A.-Z. Megye DSB körzeteinek elnökei

Megyei DSSZE vezetői. B.-A.-Z. Megye DSB körzeteinek elnökei Megyei DSSZE vezetői B.-A.-Z. Megye DSB körzeteinek elnökei Körzet Név Levelezési cím Elérhetőségek E-mail cím Megyei elnök Fazekas Miklósné 3530 Miskolc, Szent István u. 39. 30/535-6672 fazildi@hotmail.com

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY 2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

BÁTASZÉK SE KARATE SZAKOSZTÁLY

BÁTASZÉK SE KARATE SZAKOSZTÁLY BÁTASZÉK SE KARATE SZAKOSZTÁLY Sport Egyesület Bátaszék Wado-ryu Karate Szakosztály 7140 Bátaszék, Vázkerámia ltp. 3/2. Tel: 30-266-1235 e-mail: bataszekwado@gmail.com 13. CIKÁDOR KUPA Verseny megnevezése:

Részletesebben

5. TTA Mezei Futóbajnokság Nagykáta és Monor Körzet általános iskoláinak versenye nyílt középiskolás és felnőtt bajnokság

5. TTA Mezei Futóbajnokság Nagykáta és Monor Körzet általános iskoláinak versenye nyílt középiskolás és felnőtt bajnokság 5. TTA Mezei Futóbajnokság Nagykáta és Monor Körzet általános iskoláinak versenye nyílt középiskolás és felnőtt bajnokság Versenykiírás A verseny rendezője: Tápiómenti Tömegsport Alapítvány Szervezőbizottság

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet Polgármesteri ösztöndíjra a 2008/2009. tanévben felsőoktatási intézményekbe teljes idejű, nappali tagozatos képzésre beiratkozott pécsi

Részletesebben

MAGYAR TORNA SZÖVETSÉG MAGYARORSZÁG GUMIASZTAL SZAKÁGÁNAK 2016. ÉVI VERSENYKIÍRÁSA GUMIASZTAL MAGYAR BAJNOKSÁG

MAGYAR TORNA SZÖVETSÉG MAGYARORSZÁG GUMIASZTAL SZAKÁGÁNAK 2016. ÉVI VERSENYKIÍRÁSA GUMIASZTAL MAGYAR BAJNOKSÁG MAGYAR TORNA SZÖVETSÉG MAGYARORSZÁG GUMIASZTAL SZAKÁGÁNAK 2016. ÉVI VERSENYKIÍRÁSA GUMIASZTAL MAGYAR BAJNOKSÁG I. A BAJNOKSÁG CÉLJA: A Gumiasztal sportág népszerűsítése, tömeg és minőségi színvonalának

Részletesebben

NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2015/2016.

NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. POSTACÍM:

Részletesebben

DIÁKOLIMPIA RENDEZVÉNYEI Óbuda-Békásmegyer iskoláiban

DIÁKOLIMPIA RENDEZVÉNYEI Óbuda-Békásmegyer iskoláiban DIÁKOLIMPIA RENDEZVÉNYEI Óbuda-Békásmegyer iskoláiban 2012-2013. Pedagógiai Szolgáltató Intézet 2013. június 30. Tartalom Bevezetés... 2 Atlétika... 4 Asztalitenisz... 4 Ergométeres evezés... 5 Floorball...

Részletesebben

Kis iskolák sportversenye KOVÁTS TIBOR EMLÉKVERSENY

Kis iskolák sportversenye KOVÁTS TIBOR EMLÉKVERSENY Kis iskolák sportversenye KOVÁTS TIBOR EMLÉKVERSENY 1. A verseny célja: Verseny- és játéklehetőség biztosítása a sportágak versenyszámait megismerő, különös tekintettel a hátrányos helyzetű települések

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Csongrád Megyei Igazgatóság / Csongrád Megyei Labdarúgó Szövetség / Csongrád Megyei Férfi felnőtt nagypályás Magyar Kupa versenykiírás tervezet 2016 2017. Tartalom 1. A kupa

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Országos Bajnokság. Világbajnokságra felkészülés, versenyzési lehetőség biztosítása

VERSENYKIÍRÁS. Országos Bajnokság. Világbajnokságra felkészülés, versenyzési lehetőség biztosítása VERSENYKIÍRÁS A verseny elnevezése: A verseny célja: II. Szerencsi SKS Ippon Shobu Felkészülési Országos Bajnokság Világbajnokságra felkészülés, versenyzési lehetőség biztosítása A verseny időpontja: 2015.

Részletesebben

Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat

Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat Érvényesség kezdete: Junior kategória 2016 június 1 Felnőtt kategória 2016 január 1 Tartalom I. Célja... 3 II. Szabályozás... 3 1) A versenyek meghatározása... 3

Részletesebben

Hungarian Darts Open WDF III. Kategóriás, BDO C kategóriás Ranglista Verseny. 2012. május 18.-19.-20.

Hungarian Darts Open WDF III. Kategóriás, BDO C kategóriás Ranglista Verseny. 2012. május 18.-19.-20. Hungarian Darts Open WDF III. Kategóriás, BDO C kategóriás Ranglista Verseny 2012. május 18.-19.-20. BUDAPEST Budai Sporthotel, (H-1121 Budapest, Jánoshegyi út 10503/9 hrsz.) GPS: North: +47 30' 35.00",

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Borsod-Abaúj-Zemplén megye K ö z é p i s k o l a MEGYEI DSSZE VEZETŐI B.-A.-Z. megye KISB szakágvezetői Szakág Vezető Levelezési cím Elérhetőség e-mail Megyei elnök Fazekas

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

MAGYAR CURLING ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2016. KAMARAERDEI CURLING CLUB

MAGYAR CURLING ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2016. KAMARAERDEI CURLING CLUB MAGYAR CURLING NŐI és FÉRFI EGYÉNI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2016. KAMARAERDEI CURLING CLUB A Magyar Curling Szövetség megbízásából a Vasas SC Curling Szakosztálya rendezésében. A SZÖVETSÉG ÉS A BAJNOKSÁG KIEMELT

Részletesebben

A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata

A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata I. Általános rendelkezések, fogalom meghatározások Szabályzatunk célja, hogy a Justh Zsigmond Városi Könyvtár, mint nyilvános könyvtár a könyvtári

Részletesebben

DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE

DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE ÁLTALÁNOS ISKOLÁK Kőbányai Diáksport Bizottság Kocsis Sándor Sportközpont Fontosabb címek, telefonszámok Általános tudnivalók Versenykiírások Mellékletek Fontosabb

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY. Baja, 2015. május 15.

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY. Baja, 2015. május 15. BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY Baja, 2015. május 15. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Tisztelt Vendégeink! Tisztelettel

Részletesebben

Középiskolai felvételi eljárás. 2015-2016. tanév

Középiskolai felvételi eljárás. 2015-2016. tanév Középiskolai felvételi eljárás 2015-2016. tanév 1. Középiskolai felvételi eljárás legfontosabb dátumai 2015.11.13. Az Oktatási Hivatal közzéteszi a nyolcadik évfolyamosok számára központi írásbeli vizsgát

Részletesebben

Nemzeti Edzés Központ válogatott tenisz edzéseken való részvétel és egyéb időpontok igénybevétele a téli időszakban

Nemzeti Edzés Központ válogatott tenisz edzéseken való részvétel és egyéb időpontok igénybevétele a téli időszakban Nemzeti Edzés Központ válogatott tenisz edzéseken való részvétel és egyéb időpontok igénybevétele a téli időszakban Általános tudnivalók (1) A válogatott edzések helyszíne: Nemzeti Edzés Központ, Mikoviny

Részletesebben

Kiadja a Magyar Diáksport Szövetség Országos Központja. 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. A kiadásért felelős: Balogh Gábor

Kiadja a Magyar Diáksport Szövetség Országos Központja. 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. A kiadásért felelős: Balogh Gábor Kiadja a Magyar Diáksport Szövetség Országos Központja. 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. A kiadásért felelős: Balogh Gábor Kedves diákok, testnevelők, intézményvezetők, szülők! Ahogy az elmúlt 28 évben

Részletesebben

Torna. B kategória. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg.

Torna. B kategória. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg. B KATEGÓRIA B KATEGÓRIA Torna B kategória A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A torna, mint alapsportág népszerűsítése

Részletesebben

Tatabánya 2013. május 14.

Tatabánya 2013. május 14. 2012/2013. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT - LEÁNY Tatabánya 2013. május 14. Kedves Diáksportolók! Kedves Vendégeink! Szeretettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia Leány IV.

Részletesebben

Jogszabályváltozások. Érettségi 2015/2016 tanév tavasz. Dr. Kun Ágnes osztályvezető

Jogszabályváltozások. Érettségi 2015/2016 tanév tavasz. Dr. Kun Ágnes osztályvezető Érettségi 2015/2016 tanév tavasz Jogszabályváltozások Dr. Kun Ágnes osztályvezető Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Oktatási és Hatósági Osztály 2016. április 19. Az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának

Részletesebben

FORGATÓKÖNYV 2015/2016. TANÉVI TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ B KATEGÓRIA I., II., III-IV. KORCSOPORT FIÚ - LEÁNY

FORGATÓKÖNYV 2015/2016. TANÉVI TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ B KATEGÓRIA I., II., III-IV. KORCSOPORT FIÚ - LEÁNY FORGATÓKÖNYV 2015/2016. TANÉVI B KATEGÓRIA I., II., III-IV. KORCSOPORT FIÚ - LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A torna sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok!

Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! KÖSZÖNTŐ Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének minél színvonalasabb szervezésén. Nagy öröm számunkra,

Részletesebben

Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése

Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/124 A Szusza Ferenc Stadion labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése keretében a Beszerzés tárgya: létesítmény valamint

Részletesebben

Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt.

Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Irányadó jogszabályok - az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus

Részletesebben

2015/2016. TANÉV ORSZÁGOS IV. KORCSOPORT. Miskolc, 2016. június 10-12.

2015/2016. TANÉV ORSZÁGOS IV. KORCSOPORT. Miskolc, 2016. június 10-12. 2015/2016. TANÉV ORSZÁGOS IV. KORCSOPORT Miskolc, 2016. június 1012. 1 KÖSZÖNTŐ Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III-IV. KORCSOPORT. Eger, 2015. március 14.

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III-IV. KORCSOPORT. Eger, 2015. március 14. Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III-IV. KORCSOPORT Eger, 2015. március 14. 1 Kedves Diákok, Pedagógusok, Felkészítők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

Szakképzés - Meghatalmazás használata

Szakképzés - Meghatalmazás használata Szakképzés - Meghatalmazás használata A kérelem beadásához szükséges lehet meghatalmazás készítése. A meghatalmazás az MVH elektronikus kérelem-benyújtási felületén tölthető és nyomtatható ki. A meghatalmazás

Részletesebben

Magyarország 2016. évi 6 órás Ultrafutó Bajnoksága

Magyarország 2016. évi 6 órás Ultrafutó Bajnoksága Magyarország 2016. évi 6 órás Ultrafutó Bajnoksága A verseny célja: a 2016. évi 6 órás ultrafutó bajnoki címek eldöntése, versenyzési lehetőség biztosítása igazolt és amatőr futók részére. A verseny időpontja:

Részletesebben

Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez

Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez A vízumkérő lap ( Visa application form of the People s Republic of China, Form V. 2013 ) az egyik legfontosabb dokumentum, amit a kínai vízumra való jelentkezésnél

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelete a hivatali helyiségen kívüli és a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötések engedélyezésének szabályairól

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. A verseny címe: Országos Német nyelvi verseny 7.-8. osztályosoknak

VERSENYKIÍRÁS. A verseny címe: Országos Német nyelvi verseny 7.-8. osztályosoknak VERSENYKIÍRÁS A verseny címe: Országos Német nyelvi verseny 7.-8. osztályosoknak A verseny meghirdetője: Szolnoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 5000 Szolnok Rákóczi út 45. A verseny célja: A nyelvtanulásban

Részletesebben

2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT LEÁNY. Székesfehérvár 2016. május 17.

2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT LEÁNY. Székesfehérvár 2016. május 17. 2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT LEÁNY Székesfehérvár 2016. május 17. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia IV. korcsoportos országos

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III-IV. KORCSOPORT. Kaposvár, 2015. március 14.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III-IV. KORCSOPORT. Kaposvár, 2015. március 14. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III-IV. KORCSOPORT Kaposvár, 2015. március 14. 1 Kedves Diákok, Pedagógusok, Felkészítők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Magyar Diáksport Szövetség és a

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Baranya Megyei Igazgatóság BARANYA MEGYEI GRUND BAJNOKSÁG

Magyar Labdarúgó Szövetség Baranya Megyei Igazgatóság BARANYA MEGYEI GRUND BAJNOKSÁG Magyar Labdarúgó Szövetség Baranya Megyei Igazgatóság BARANYA MEGYEI GRUND BAJNOKSÁG Baranya Megyei Grund Bajnokság kispályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2015-2016 Tartalom 1. A bajnokság szervezıje

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI ORSZÁGOS PÓTSELEJTEZŐ I-II. KORCSOPORT. Budapest, 2016. február 19.

2015/2016. TANÉVI ORSZÁGOS PÓTSELEJTEZŐ I-II. KORCSOPORT. Budapest, 2016. február 19. 2015/2016. TANÉVI ORSZÁGOS PÓTSELEJTEZŐ I-II. KORCSOPORT Budapest, 2016. február 19. 1 2015/2016. TANÉVI JÁTÉKOS SPORTVERSENY DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS PÓTSELEJTEZŐ I-II. KORCSOPORT Budapest, 2016. február

Részletesebben

FELHÍVÁS A VERSENY CÉLJA : VERSENYSZÁMOK: A VERSENY RENDEZŐJE : A VERSENY IDŐSZAKA : NEVEZÉS IDEJE ÉS MÓDJA:

FELHÍVÁS A VERSENY CÉLJA : VERSENYSZÁMOK: A VERSENY RENDEZŐJE : A VERSENY IDŐSZAKA : NEVEZÉS IDEJE ÉS MÓDJA: FELHÍVÁS A Kocsis Sándor Sportközpont Kőbánya Önkormányzatának támogatásával versenysorozatot hirdet MOZDULJ az EURO2016 labdarúgó EB-RE! címmel. A VERSENY CÉLJA : a rendszeres testmozgás népszerűsítése.

Részletesebben

KOMÁROM - KOMARNO. amatőr tenisz csapatbajnokság

KOMÁROM - KOMARNO. amatőr tenisz csapatbajnokság KOMÁROM - KOMARNO amatőr tenisz csapatbajnokság 1. A tenisz csapatbajnokság szabályai: A csapatbajnokságra vonatkozóan az itt külön nem említett szabályok esetében a Magyar Tenisz Szövetség csapatbajnoki

Részletesebben

Tisztítószerek és tisztító eszközök beszerzése (14669/2014.)- módosítás

Tisztítószerek és tisztító eszközök beszerzése (14669/2014.)- módosítás Tisztítószerek és tisztító eszközök beszerzése (14669/2014.)- módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/96 Beszerzés tárgya: Szállítási (keret)szerződés keretében tisztítószerek és tisztító eszközök

Részletesebben

GYERMEK VIDÉK VÍZILABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS

GYERMEK VIDÉK VÍZILABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS GYERMEK VIDÉK VÍZILABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS 2015 / 2016 1. A bajnokság célja A vidéki vízilabda szakosztályok utánpótlásának továbbfejlődésének biztosítása, a játékosok tudásfejlesztésének elősegítése,

Részletesebben

Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok ellátására a Pécsi Tudományegyetemen-2- AF módosítás

Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok ellátására a Pécsi Tudományegyetemen-2- AF módosítás Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok ellátására a Pécsi Tudományegyetemen-2- AF módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/44 Beszerzés tárgya: Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok

Részletesebben

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Brüsszel, 2008. február 26. (OR. en) 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 ENV 447 ENT 104 CODEC 899 JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AZ EURÓPAI PARLAMENT

Részletesebben

Művesekezelés anyagainak beszerzése a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika részére

Művesekezelés anyagainak beszerzése a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika részére Művesekezelés anyagainak beszerzése a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika részére Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/145 Művesekezelés anyagainak beszerzése 24 hónapra Beszerzés tárgya:

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ I. KORCSOPORT FIÚ. I. Fonyódliget korcsoport Erzsébet tábor 2016. május 13-14. 2015/2016. TANÉVI

2015/2016. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ I. KORCSOPORT FIÚ. I. Fonyódliget korcsoport Erzsébet tábor 2016. május 13-14. 2015/2016. TANÉVI 2015/2016. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ I. KORCSOPORT FIÚ 2015/2016. TANÉVI I. Fonyódliget korcsoport Erzsébet tábor 2016. május 13-14. 1 K Ö S Z Ö N T Ő Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os

Részletesebben

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III-IV. KORCSOPORT LEÁNY Fonyódliget Erzsébet Tábor 2015. május 18-19. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA K Ö S Z Ö N T Ő Kedves Diákok, kedves Pedagógusok, kedves

Részletesebben

53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG

53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG Kvasz András Békés Megyei Repülő és Ejtőernyős Egyesület 53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG II. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG IFJÚSÁGI ÉS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG MESTER BAJNOKSÁG

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI XVII. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ

2015/2016. TANÉVI XVII. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016. TANÉVI XVII. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 1. Az országos döntő célja: Az iskolákban folyó eredményes röplabda munka segítése. A strandröplabda sportág népszerűsítése a diákok körében.

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016 / 2017. tanév OM azonosító 031 966 Iskolánk a nemzeti köznevelési törvényben előírt létszámok alapján alakítja ki az osztálylétszámokat, tanulócsoportokat. Az iskola felvételi

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI JÁTÉKOS SPORTVERSENY DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I-II. KORCSOPORT Törökbálint, 2016. február 5.

2015/2016. TANÉVI JÁTÉKOS SPORTVERSENY DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I-II. KORCSOPORT Törökbálint, 2016. február 5. 2015/2016. TANÉVI JÁTÉKOS SPORTVERSENY DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I-II. KORCSOPORT Törökbálint, 2016. február 5. 1. A verseny célja: A nevelési-oktatási intézmények tanulói részére az életkori sajátosságoknak

Részletesebben

Beiskolázás 2009. Középiskola Neve: Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Kollégium OM azonosító száma: 028380

Beiskolázás 2009. Középiskola Neve: Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Kollégium OM azonosító száma: 028380 Középiskola Neve: Erkel Ferenc Gimnázium és Szakképző Iskola, Kollégium OM azonosító száma: 028380 Cím 5700 Gyula, Bodoky u. 10. Telefonszám 06 /66/ 463-118 Fax 06 /66/ 468-111 E-mail Honlap Igazgató neve

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség SZABÁLYZATOKHOZ KAPCSOLÓDÓ DÍJFIZETÉSI REND A Magyar Labdarúgó Szövetség és a Megyei-Budapesti Igazgatóságok versenykiírásaihoz 2015-2016. Tartalom 1. A Versenyeztetéssel kapcsolatos

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok!

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! KÖSZÖNTŐ Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének minél színvonalasabb szervezésén. Nagy öröm számunkra,

Részletesebben

KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA

KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA 2011/2012.. TANÉV KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. KORCSOPORT - FIÚ Fonyód 2011. decemberember 2. 2011/2012. TANÉVI KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. KORCSOPORT FIÚ

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN 11. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1)

Részletesebben

Országos Diákbajnokság 2016., Engrich Mariann emlékverseny

Országos Diákbajnokság 2016., Engrich Mariann emlékverseny Országos Diákbajnokság 2016., Engrich Mariann emlékverseny 1964 1996 Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: A verseny fővédnöke: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség GoldStarS Sportegyesület Kovács

Részletesebben

2010/2011. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ I. korcsoport. 2011. március 12. (szombat) 11.00 óra. Székesfehérvár Csitáry G.

2010/2011. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ I. korcsoport. 2011. március 12. (szombat) 11.00 óra. Székesfehérvár Csitáry G. 2010/2011. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ I. korcsoport 2011. március 12. (szombat) 11.00 óra Székesfehérvár Csitáry G. Emil Fedettuszoda FŐVÉDNÖKÖK Dr. Réthelyi Miklós Nemzeti Erőforrás Minisztérium

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1) A program címe: V e z e t ő i t o v á b b k é p z é s - Kategória: V e z e t ő k é p z é s 2) A program szervezője és jogtulajdonosa: Európai Vezetőképző Akadémia

Részletesebben

Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban

Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban Szüts Péter Intelligens Társadalomért Országos Szövetség, Közigazgatási tanácsadó (NGM) Települési önkormányzatok

Részletesebben

Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT

Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT Nádudvar Város Helyi Választási Bizottsága a választási eljárásról szóló 2013.

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN 1 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

Részletesebben

TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz

TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz EL TERJESZTÉS Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz Tisztelt Képvisel -testület! A strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések

Részletesebben

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI FIÚ LEÁNY I.-II.-III.-IV.

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI FIÚ LEÁNY I.-II.-III.-IV. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ FIÚ LEÁNY I.-II.-III.-IV. KORCSOPORT MISKOLC, Generali Aréna 2014. december 12. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt

Részletesebben

irányítószám: Ország: Magyarország

irányítószám: Ország: Magyarország 25/23-2/2015. A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1.) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság

Részletesebben

RÖVIDPÁLYÁS GYORSKORCSOLYÁZÓ DIÁKOLIMPIA 2015/2016. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ. 2016. március 04 06. Jászberény VERSENYKIÍRÁS

RÖVIDPÁLYÁS GYORSKORCSOLYÁZÓ DIÁKOLIMPIA 2015/2016. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ. 2016. március 04 06. Jászberény VERSENYKIÍRÁS RÖVIDPÁLYÁS GYORSKORCSOLYÁZÓ DIÁKOLIMPIA 2015/2016. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ 2016. március 04 06. Jászberény VERSENYKIÍRÁS A Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetséggel együtt 2015/2016-os

Részletesebben

K Ö S Z Ö N T Ő. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok!

K Ö S Z Ö N T Ő. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! K Ö S Z Ö N T Ő Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének minél színvonalasabb szervezésén. Nagy öröm

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: 2014. június 23. napján 19.00 órakor tartott ülésének könyvéből. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: Tárgy: napirend elfogadása

Részletesebben

KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - LEÁNY

KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - LEÁNY 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a kézilabda sportággal megismerkedő fiatalok részére.

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI SAKK DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ÉRTÉKSZÁMOS KATEGÓRIA VERSENYKIÍRÁSA Miskolc, 2016. március 23-25.

2015/2016. TANÉVI SAKK DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ÉRTÉKSZÁMOS KATEGÓRIA VERSENYKIÍRÁSA Miskolc, 2016. március 23-25. 2015/2016. TANÉVI SAKK DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ÉRTÉKSZÁMOS KATEGÓRIA VERSENYKIÍRÁSA Miskolc, 2016. március 23-25. 1.) A verseny célja: Az utánpótlás nevelés, a kiválasztás lehetőségeinek bővítése. A sakk sportág

Részletesebben

Czeglédi Sándorné Humánerőforrás és Közoktatási Bizottság elnöke

Czeglédi Sándorné Humánerőforrás és Közoktatási Bizottság elnöke Isaszeg Város Önkormányzata pályázatot hirdet kizárólag Isaszeg közigazgatási területén működő intézmények, közösségek számára, nyári szabadidős programok támogatására. A pályázatnak tartalmaznia kell:

Részletesebben

A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség felnőtt ranglista szabályzata

A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség felnőtt ranglista szabályzata A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség felnőtt ranglista szabályzata 1. A ranglista célja: A MF(S)Sz által kiírt és/vagy rendezett versenyrendszerben a játékosokat objektíven pontozza és ez alapján a játékosok

Részletesebben

HENYIR felhasználói dokumentáció

HENYIR felhasználói dokumentáció HENYIR felhasználói dokumentáció A HENYIR alkalmazás segítségével az egészségügyi dolgozók foglalkoztatásával kapcsolatos adatokat tartalmazó űrlap beküldését lehet elvégezni. Az alkalmazás a www.antsz.hu

Részletesebben

6. TTA Mezei Futóbajnokság Nagykáta és Monor Körzet általános iskoláinak versenye nyílt általános -, középiskolás és felnőtt bajnokság

6. TTA Mezei Futóbajnokság Nagykáta és Monor Körzet általános iskoláinak versenye nyílt általános -, középiskolás és felnőtt bajnokság 6. TTA Mezei Futóbajnokság Nagykáta és Monor Körzet általános iskoláinak versenye nyílt általános -, középiskolás és felnőtt bajnokság Versenykiírás A verseny rendezője: Tápiómenti Tömegsport Alapítvány

Részletesebben

LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL)

LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL) LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL) A Hirdetményben foglalt időpontok előtt befogadott lakáscélú támogatásokra vonatkozó kondíciókat a Hirdetmény 11. sz. melléklete tartalmazza. 9.1. az új

Részletesebben

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím: Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid

Részletesebben

A HIRDETMÉNY VISSZAVONÁSÁRÓL, MÓDOSÍTÁSÁRÓL, AZ AJÁNLATTÉTELI, VAGY RÉSZVÉTELI HATÁRIDŐ MEGHOSSZABBÍTÁSÁRÓL, A DOKUMENTÁCIÓ MÓDOSÍTÁSÁRÓL I.

A HIRDETMÉNY VISSZAVONÁSÁRÓL, MÓDOSÍTÁSÁRÓL, AZ AJÁNLATTÉTELI, VAGY RÉSZVÉTELI HATÁRIDŐ MEGHOSSZABBÍTÁSÁRÓL, A DOKUMENTÁCIÓ MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. Határidős adásvételi szerződés keretében orvosi kesztyűk beszerzése a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház részére-korrigendum Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/95 Orvosi kesztyűk

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2015/2016. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A kerékpársport népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai körében. A fiatalok

Részletesebben

Fejér Megyei Diáksport Egyesület

Fejér Megyei Diáksport Egyesület Fejér Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT SZÉKESFEHÉRVÁR BREGYÓ KÖZI REGIONÁLIS ATLÉTIKAI KÖZPONT Egyéni pályabajnokság 2015. június 01. Összetett Négypróba 2015.

Részletesebben

Címzett: Markus Goddemeier E-mail: markus.goddemeier@proteinsimple.com Fax: +49 (0)162 985 79 53

Címzett: Markus Goddemeier E-mail: markus.goddemeier@proteinsimple.com Fax: +49 (0)162 985 79 53 8. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: MTA Kísérleti

Részletesebben

2000 db speciális komposztláda, 0,3 m3 térfogatú

2000 db speciális komposztláda, 0,3 m3 térfogatú 2000 db speciális komposztláda, 0,3 m3 térfogatú Közbeszerzési Értesítő száma: 2005/13 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés; Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (14-es minta)

Részletesebben

E-ADÓ RENSZER HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

E-ADÓ RENSZER HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ E-ADÓ RENSZER HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ BEJELENTKEZÉS NÉLKÜL ELÉRHETŐ FUNKCIÓK 1. Adónaptár A bejelentkezést követően lehetőség van az eseményekről értesítést kérni! 2. Pótlékszámítás 3. Elektronikus űrlapok

Részletesebben

MEGYEI AMATŐR KÖZÉPISKOLÁS KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS 2014/2015.

MEGYEI AMATŐR KÖZÉPISKOLÁS KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS 2014/2015. MEGYEI AMATŐR KÖZÉPISKOLÁS KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS 2014/2015. 5. d) Ebben a bajnokságban NEM SZEREPELHET olyan játékos, aki a 2014/2015-es bajnoki évre rendelkezik a JNSZ Megyei Kosárlabda Szövetség

Részletesebben

Virtuális magánhálózat, erőforrás kapacitásbérlés és üzemeltetési szolgáltatása DAKK Zrt-nél.

Virtuális magánhálózat, erőforrás kapacitásbérlés és üzemeltetési szolgáltatása DAKK Zrt-nél. Virtuális magánhálózat, erőforrás kapacitásbérlés és üzemeltetési szolgáltatása DAKK Zrt-nél. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/125 IP-VPN hálózat, bérelt vonali internet-, és erőforrás bérlet a DAKK

Részletesebben

KÉRELEM. Mágocs Város Önkormányzatának az első lakáshoz jutás támogatásáról szóló 6/2016. (IV. 28.) rendeletéhez

KÉRELEM. Mágocs Város Önkormányzatának az első lakáshoz jutás támogatásáról szóló 6/2016. (IV. 28.) rendeletéhez KÉRELEM Mágocs Város Önkormányzatának az első lakáshoz jutás támogatásáról szóló 6/2016. (IV. 28.) rendeletéhez 1. Az igénylők adatai Kérelmező: Neve: születési neve:... Születés helye ideje:... anyja

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Igazgatóság U-19 KOROSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG U-19 korosztályú férfi ifjúsági nagypályás labdarúgó bajnokságok versenykiírása 2015 2016. év Tartalom 1. A bajnokság szervezője és rendezője,

Részletesebben

VIII. VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY, PEST MEGYEI SPORT XXI. TRIATLON UTÁNPÓTLÁS OLIMPIA és RENDŐRSÉGI DUATLON OB DÖNTŐJÉNEK VERSENYKIÍRÁSA

VIII. VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY, PEST MEGYEI SPORT XXI. TRIATLON UTÁNPÓTLÁS OLIMPIA és RENDŐRSÉGI DUATLON OB DÖNTŐJÉNEK VERSENYKIÍRÁSA VIII. VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY, PEST MEGYEI SPORT XXI. TRIATLON UTÁNPÓTLÁS OLIMPIA és RENDŐRSÉGI DUATLON OB DÖNTŐJÉNEK VERSENYKIÍRÁSA A verseny időpontja: 2011. június 10. A verseny helyszíne:

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS XXII. Magyar Kupa 2015. November 20-22. Csitáry G. Emil Uszoda Székesfehérvár

VERSENYKIÍRÁS XXII. Magyar Kupa 2015. November 20-22. Csitáry G. Emil Uszoda Székesfehérvár VERSENYKIÍRÁS XXII. Magyar Kupa 2015. November 20-22. Csitáry G. Emil Uszoda Székesfehérvár 1. A verseny kiírója: Magyar Szinkronúszó Szövetség (MSZÚSZ) 2. A verseny célja: Lehetőség biztosítása a tagszervezetek

Részletesebben

Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT. Ajka, 2015. március 08.

Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT. Ajka, 2015. március 08. Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Ajka, 2015. március 08. 1 Kedves Diákok, Pedagógusok, Felkészítők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Magyar

Részletesebben

Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai

Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai DANUBIA Szabadalmi és Védjegy Iroda Kft. Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai A Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület

Részletesebben

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a helyi adókról szóló

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ FORGATÓKÖNYVE B KATEGÓRIA. Budapest, 2016. március 5-6. Tornacsarnok Budapest. XIV. Istvánmezei út 1-3.

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ FORGATÓKÖNYVE B KATEGÓRIA. Budapest, 2016. március 5-6. Tornacsarnok Budapest. XIV. Istvánmezei út 1-3. 1 TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ FORGATÓKÖNYVE B KATEGÓRIA, 2016. március 5-6 Tornacsarnok. XIV. Istvánmezei út 1-3. A verseny rendezői a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a Magyar Diáksport

Részletesebben

8. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI

8. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI 1 8. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Fővárosi

Részletesebben