ELŐTERJESZTÉS A képviselőtestület szeptember 15-i ülésére
|
|
- Zalán Gál
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ELŐTERJESZTÉS A képviselőtestület szeptember 15-i ülésére Tárgy: A kerület közterületein a járművel történő várakozás rendjének szabályozásáról szóló önkormányzati rendelet-tervezet (1. forduló) Előterjesztő: Bús Balázs polgármester (Az előterjesztést készítette: Kiss Anita jegyző) Az előterjesztést tárgyalja: Pénzügyi, Tulajdonosi és Vagyonnyilatkozat-kezelő Bizottság és a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság Tisztelt Képviselőtestület! Az Országgyűlés az Alkotmánybíróság 109/2009. (XI. 18.) AB határozata alapján az önkormányzatokról szóló évi LXV. törvényben (Ötv.) és a közúti közlekedésről szóló évi I. törvényben (Kkt.) megteremtette a helyi közutakon, a helyi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánutakon, valamint tereken, parkokban és egyéb közterületeken a közúti járművel történő várakozás (parkolás), illetve szabályozásának jogi feltételeit. Az Ötv. 63. (1) bekezdése értelmében figyelemmel az Ötv. 8. (1) és (4) bekezdésére a parkolás biztosításáról a kerületi önkormányzat köteles gondoskodni. Emellett az Országgyűlés az Ötv. 63/A. q) pontjával a fővárosi önkormányzat feladat- és hatáskörébe utalta a várakozási (parkolási) és parkolás-gazdálkodási rendszer, a kiemelten védett és védett várakozási (parkolási) övezetek és az alkalmazható díjak rendeletben történő megállapítását. A Fővárosi Önkormányzat a fentieknek eleget téve a korábbi 24/2009. (V. 11.) Főv. Kgy. rendeletével azonos elnevezéssel megalkotta új, Budapest főváros közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról szóló 30/2010. (VI. 4.) Főv. Kgy. rendeletét (Főv. Kgy. rendelet). Az új szabályozás a kerületi önkormányzat számára lehetővé teszi, hogy a várakozás (parkolás) biztosítása során az alábbiakat maga határozza meg helyi rendeletében: - megállapítja a várakozási időszak kezdetét munkanapokon [Főv. Kgy. rendelet 4. (2) bekezdése], - várakozási övezetet zónákra oszthatja [Főv. Kgy. rendelet 10. (4) bekezdés, 11. (3) bekezdés], - megállapítja a lakossági várakozási hozzájárulás és a gazdálkodói várakozási hozzájárulás tekintetében a díjkedvezményeket [Főv. Kgy. rendelet 10. (5) bekezdése, 11. (4) bekezdése], - kialakítja a várakozási hozzájárulás kiadásának eljárási szabályait, a Főv. Kgy. szerinti kedvezményes várakozásra jogosultak körét bővítheti, a lakossági várakozási hozzájárulás kiadásának Főv. Kgy. 10. (2) bekezdésében felsoroltakon túli egyéb feltételeit meghatározhatja [Főv. Kgy. rendelet 13. (2) bekezdése], - megállapítja a védett övezetek tekintetében a lakossági hozzájárulások díjkedvezményeit [Főv. Kgy, rendelet 25. (4) bekezdés], - megállapítja a védett övezetek tekintetében az eljárási szabályokat [Főv. Kgy. rendelet 27. (1) bekezdése], - kialakítja a várakozási- és a védett övezetek tekintetében a közterület-felügyelet behajtásivárakozási hozzájárulásai kiadásával összefüggő szabályokat [Főv. Kgy. rendelet 40. ]. Tekintettel arra, hogy a Képviselő-testület 63/2008. (XII. 19.) rendelete a kerület közterületein a járművel várakozás rendjének szabályozásáról a várakozás (parkolás) rendjének egy részét, a védett övezetekre vonatkozó szabályozást tartalmazza, ezért célszerűbb az új rendszer bevezetésével összefüggésben a közterületen történő várakozás rendjét egységesen kezelni, a korábbi rendelet hatályon kívül helyezésével. Az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 9/1995. (VI. 1.) önkormányzati rendelet 38. (4) bekezdése értelmében új rendeletet két fordulóban kell tárgyalni. 1
2 A parkolás-üzemeltetési rendszer bevezetésének elsődleges célja a közlekedés és a parkolás jelenlegi problémáinak megoldása. Kiemelt szempont a helyi lakosok és a helyi vállalkozások védelme, ezért számukra a magasabb szintű jogszabályok keretei között a maximális kedvezményeket kell biztosítani. Amennyiben pedig a rendszer működtetéséből nyereség képződik, azt a közlekedéssel és a parkolással összefüggő feladatokra vissza kell fordítani. A parkolás-üzemeltetési rendszer bevezetésének tervezett időpontja: január 1-je. A várható bekerülési költség, a forrás, valamint a várható megtérülési idő a második fordulós tárgyalásra kerül előterjesztésre. A működtetés intézményi kereteinek kialakítására az Ötv. 9. (5) bekezdésének, valamint a Főv. Kgy. rendelet 6. mellékletének figyelembevételével történik, mellyel kapcsolatos döntések meghozatalára a rendelet-tervezet második fordulós tárgyalásakor kerül sor. A rendelet-tervezet 1. fordulós szövegtervezetét az előterjesztés 1. melléklete képezi. Az előterjesztés 2. melléklete szemlélteti a várakozási övezeteket, és az azon belül kialakítani tervezett zónákat, mellyel kapcsolatos döntések meghozatalára szintén a rendelet-tervezet második fordulós tárgyakor kerül majd sor. Az előterjesztés a 3. melléklete tartalmazza a védett övezeteket a Főv. Kgy. 3. melléklete alapján. Az előterjesztés 4. mellékletében összehasonlító táblázat formájában bemutatásra kerül az egyes fővárosi kerületekben bevezetett parkolásüzemeltetési rendszer feltételrendszere. Tekintettel a fentiekre, kérem a Tisztelt Képviselőtestületet, hogy fejezze ki szándékát a parkolás-üzemeltetési rendszer bevezetéséről, valamint a rendelet tervezetet az előterjesztés szerinti tartalommal első fordulóban megtárgyalni és elfogadni szíveskedjen. Óbuda-Békásmegyer, április 10. H a t á r o z a t i j a v a s l a t : A Képviselőtestület úgy határoz, hogy Bús Balázs 1. kifejezi azon szándékát, hogy a helyi közutakon, a kerületi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánutakon, valamint tereken, parkokban és egyéb közterületeken a közúti járművel történő várakozás (parkolás) biztosítása érdekében parkolás-üzemeltetési rendszert bevezet be január 1-jétől. 2. a kerület közterületein a járművel történő várakozás rendjének szabályozásáról szóló rendelet-tervezetet első fordulóban megtárgyalta és második fordulós tárgyalásra alkalmasnak tartja. Felelős: Polgármesteren keresztül a jegyző Határidő: legkésőbb a szeptemberi rendes képviselőtestületi ülés időpontja 2
3 Előterjesztés 1. melléklete Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. ( ) önkormányzati rendelete a kerület közterületein a járművel történő várakozás rendjének szabályozásáról Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testülete Budapest Főváros Közgyűlésének a Budapest főváros közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozási díjakról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról szóló 30/2010. (VI.4.) rendelet 4. (2) bekezdésében, 10. (5) bekezdésében, 11. (4) bekezdésében, 13. (2) bekezdésében, 25. (4) bekezdésében, 27. (1) bekezdésében és 40. -ában foglalt felhatalmazás alapján, valamint a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 63. (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva az alábbiakat rendeli el: 1. Általános rendelkezések 1. (1) A rendelet hatálya kiterjed Budapest Főváros III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat (továbbiakban: Önkormányzat) közigazgatási területén található, mellékletben szereplő közterületre, kivéve a taxiállomásokat. (2) A rendelet hatálya kiterjed valamennyi rendszámmal rendelkező járműre és azok tulajdonosára, üzemben tartójára, valamint használójára. 2. Várakozási övezetek és zónák 2. A várakozási övezetek zónákra tagozódnak. A várakozási övezeteket és a zónákat a. melléklet tartalmazza. 3. A várakozási övezetekben a várakozási időszak figyelemmel a Budapest Főváros Közgyűlésének a Budapest főváros közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról szóló 30/2010. (VI. 4.) rendeletében foglalt eltérésekre kezdete munkanapokon 8.30 óra. 4. (1) A lakossági várakozási hozzájárulás díjkedvezményre a Budapest Főváros III. kerületi fizető várakozási zóna területén állandó lakóhellyel rendelkező jogosult. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott díjkedvezmény mértéke: a) lakásonként az első gépjárműre kiadott hozzájárulás esetén a díjkedvezmény mértéke 100%, b) lakásonként a második gépjárműre kiadott hozzájárulás esetén a díjkedvezmény mértéke ba) 30%, ha a kérelmezett gépjármű az EURO 3 környezetvédelmi kategóriának megfelel, bb) 50%, ha a kérelmezett gépjármű az EURO 4 környezetvédelmi kategóriának megfelel, bc) 70%, ha a kérelmezett gépjármű hibrid üzemű, vagy az EURO 5 környezetvédelmi kategóriának megfelel, bd) 100%, ha kérelmezett gépjármű teljesen gáz üzemű vagy elektromos üzemű. 5. A gazdálkodói várakozási hozzájárulás díjkedvezménye 50 %. 3. Védett övezetek 6. A védett övezeteket a.. melléklet tartalmazza. 7. A lakossági behajtási-várakozási hozzájárulás várakozási díjából biztosított kedvezmények a következők: a) lakásonként az első járműre kiadott hozzájárulás esetén a kedvezmény mértéke 100 %, b) lakásonként a második járműre kiadott hozzájárulás esetén a kedvezmény mértéke ba) 30%, ha a kérelmezett gépjármű az EURO 3 környezetvédelmi kategóriának megfelel, bb) 50%, ha a kérelmezett gépjármű az EURO 4 környezetvédelmi kategóriának megfelel, bc) 70%, ha a kérelmezett gépjármű hibrid üzemű vagy az EURO 5 környezetvédelmi kategóriának megfelel, bd) 100%, ha a kérelmezett gépjármű teljesen gáz üzemű vagy elektromos üzemű. 3
4 4. Hatásköri szabályok 8. (1) A lakossági várakozási hozzájárulás, a gazdálkodói várakozási hozzájárulás, az egészségügyi várakozási hozzájárulás, a lakossági behajtási hozzájárulás, a lakossági behajtásivárakozási hozzájárulás, a gazdálkodói behajtási-várakozási hozzájárulás, az egészségügyi behajtási-várakozási hozzájárulás és a közterület-felügyelet részére kiadott városrendészeti behajtási-várakozási hozzájárulás (a továbbiakban hozzájárulás) kiadásáról a polgármester dönt. (2) Amennyiben a kérelem nem felel meg a rendelet előírásainak, az elutasításról a polgármester dönt. (3) A polgármester döntése ellen fellebbezéssel a képviselő-testülethez lehet fordulni. 5. Eljárási szabályok 9. (1) Jelen rendeletben meghatározott várakozási övezet területére kiadható hozzájárulás iránti kérelmet a melléklet szerinti formanyomtatványon, a védett övezet területére kiadható hozzájárulás és a közterület-felügyelet számára kiadható hozzájárulás iránti kérelmet a.. melléklet szerinti formanyomtatványon kell benyújtani. (2) A kérelemhez csatolni kell a hozzájáruláshoz való jogosultságot igazoló dokumentumokat. (3) A hozzájárulást a feltételek fennállása esetén a kérelmező részére 30 napon belül kell kiadni. (4) A hozzájárulásnak tartalmaznia kell: a) a hozzájárulás számát, b) a gépjármű forgalmi rendszámát, c) az övezet és/vagy zóna megnevezését, d) az érvényességi időtartamot, e) a jogcímet. (5) A papír alapú hozzájárulás kiadásának, valamint a papír alapú megrongálódott, elvesztett, ellopott, illetve megsemmisült hozzájárulás cseréjének és a járműcsere miatti újbóli kiadásának költségtérítése egységesen 2000 Ft. (6) Amennyiben a hozzájárulás papír alapú, elvesztését, ellopását, megsemmisülését a hozzájárulás kiadójához három napon belül be kell jelenteni és a hozzájárulás iránt ismételt kérelmet kell benyújtani. A hozzájárulást kiadó e rendeletben meghatározott költségtérítés ellenében a hozzájárulás kiadására irányadó szabályok szerint adja ki az új hozzájárulást. (7) Amennyiben a hozzájárulással rendelkező gépjárművet a tulajdonos év közben elidegeníti, azt az elidegenítéstől számított 8 napon belül jelezni kell a hozzájárulás kiadója felé elektronikus úton, vagy levélben, továbbá amennyiben a hozzájárulás papír alapú, azt az elidegenítéstől számított 8 napon belül vissza kell szolgáltatni a hozzájárulás kiadójának. 10. Amennyiben a hozzájárulás kiadása papír alapon történik, azt a várakozás során úgy kell elhelyezni a jármű első szélvédője mögött, hogy az érvényesség és a jogosultság ellenőrzése céljából teljes egészében látható legyen. 6. Záró rendelkezések 11. (1) Jelen rendelet. lép hatályba. (2) Jelen rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti a kerület közterületein a járművel várakozás rendjének szabályozásáról szóló 63/2008. (XII. 19.) önkormányzati rendelet, valamint az azt módosító 32/2010. (VII. 12.) önkormányzati rendelet. (3) A 63/2008. (XII. 19.) önkormányzati rendelet alapján kiadott hozzájárulások és kedvezmények a hozzájáruláson feltüntetett feltételekkel és időpontig érvényesek az egyéb feltételek fennállása esetén. Kiss Anita jegyző Bús Balázs polgármester 4
5 Előterjesztés 2. melléklete A várakozási övezetek és zónák 5
6 3. díjtételű övezet Flórián tér 18075/13 helyrajzi számú területe munkanapokon 7.00 órától óráig, szombati és vasárnapi napokon, valamint ünnepnapokon 7.00 órától óráig 4. díjtételű övezet Szépvölgyi út Montevideó utca Seregély köz Seregély utca Kecske utca Nagyszombat utca Végvár utca Doberdó út Bécsi út Nagyszombat utca Budai alsó rakpart által határolt terület (beleértve a határoló utakat és tereket, a Doberdó út, a Szépvölgyi út (a Montevideó utca és Folyondár utca közötti szakasza) 5. díjtételű övezet Nagyszombat utca Bécsi út Vörösvári út Hévízi út Óbudai rakpart Budai alsó rakpart által határolt terület (beleértve a Nagyszombat utca kivételével a határoló utakat és tereket, Podolin utca és Tégla utca, kivéve Flórián tér 18075/13 hrsz. területe és az 1. védett övezet) Flórián tér 18075/13 hrsz. területe munkanapokon 0.00 órától 7.00 óráig és órától óráig, szombati és vasárnapi napokon, valamint ünnepnapokon 0.00 órától 7.00 óráig és órától óráig 5. díjtételű övezet 1. zóna: Nagyszombat utca Bécsi út Vörösvári út Flórián tér Pacsirtamező utca által határolt terület (beleértve a Bécsi utat, továbbá a Nagyszombat utca kivételével a határoló utak középvonalától a zóna felé eső részét) 5. díjtételű övezet 2. zóna: Nagyszombat utca Pacsirtamező utca Sörfőző utca Óbudai rakpart Budai alsó rakpart által határolt terület (beleértve a határoló utakat a Nagyszombat utca és az 1. védett övezet kivételével, és a Pacsirtamező utca középvonalától a zóna felé eső részét) 5. díjtételű övezet 3. zóna: Vörösvári út Hévízi út Bogdáni út Szentendrei út által határolt terület (beleértve a Hévízi utat, Bogdáni utat, valamint a Vörösvári út és Szentendrei út középvonalától a zóna felé eső részét) 5. díjtételű övezet 4. zóna: Szentendrei út Bogdáni út Óbudai alsó rakpart Tavasz utca által határolt terület (beleértve a Bogdáni utat, az Óbudai alsó rakpartot és a Tavasz utcát, valamint a Szentendrei út középvonalától a zóna felé eső részét) 6
7 Előterjesztés 3. melléklete A védett övezetek jegyzéke 1. övezet: Fő tér és környéke Fő tér és Szentlélek tér jelzőtáblával megjelölt része 2. övezet: Római part Római part és Kossuth Lajos üdülőpart 3. övezet: Óbudai-sziget Óbudai-sziget jelzőtáblával megjelölt része 7
8 Előterjesztés 4. melléklete Ker. Főv. I. II. III IV. Rendelet száma, címe Budapest Főváros Közgyűlésének a Budapest főváros közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozási díjakról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról szóló 30/2010. (VI.4.) rendelet Az I. kerület közterületein a járművel várakozás díjának és a várakozási hozzájárulás kiadásának szabályozásáról szóló 24/2011. (X.28.) önkormányzati rendelet Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2010.(VI. 24.) önkormányzati rendelete a II. kerület közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének kialakításáról, és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról nincs szabályozva nincs szabályozva Hatályba lépés Lakossági kedvezmények 1. autó 2. autó legfeljebb 100 % /10. (5)a)/ % % legfeljebb EURO3 30% EURO4 50% EURO5 70% Elektromos v. teljesen gáz: 100% /10. (5)b)/ Lakásonként legfeljebb összesen 2 db lakossági várakozási engedély adható ki /10. (3)/ től a Fővárosi Kgy. rendelet szerinti kedvezmény nincs, de egy lakásban több személy is igényelhet 100% lakossági kedvezményt Gazdálkodói kedvezmény legfeljebb 50 % /11. (4)/ 30 % a várakozási díjból, üzemidőn belüli korlátlan időtartamig 50 % Formája eljárási díj eljáró szerv elektronikus nyilvántartás rendszám alapján Budavári Kapu Kft Bp. Kapisztrán tér 1. Városrendészeti és Környezet-védelmi Iroda (1024 Buday László utca 5/c). 8
9 V. VI. VII. VIII. 31/2008. (XI. 19.) Belváros-Lipótváros Önkormányzati rendelet a Budapest Főváros V. kerület közterületein járművel behajtás és várakozás rendjéről Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Képviselőtestületének 17/2010. (VI. 21.) rendelete Terézváros közterületein a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozási hozzájárulások díjáról Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2010. (VI. 28.) önkormányzati rendelete Erzsébetváros közterületein a járművel várakozás rendjéről, a várakozási hozzájárulásokról és kiadásának eljárási szabályairól Józsefváros közigazgatási területén a járművel történő várakozás kiegészítő, helyi szabályozásáról szóló 26/2010. (VI.18.) önkormányzati rendelet % módosítás saját gépjárműre 100% szolgálati gépjárműre 90% 100 % % Fővárosi Kgy. rendelet szerinti kedvezmény EURO3 30% EURO4 50% EURO5 70% Elektromos: 100% (ill. kamatmentesen 4 részletben teljesíthető) óta nincs, de egy lakásban több személy is igényelhet 100% lakossági kedvezményt EURO3 30% EURO4 50% EURO5 70% Elektromos vagy gáz: 100% díjkedvezményre nem, de üzemidőn belül, időtartam korlátozás nélküli várakozásra jogosít matrica % matrica % és van gazdálkodói várakozási bérlet (időszakos) matrica % matrica Belváros- Lipótváros parkolás-ellenőrzési csoport Parkol-Hat Kft. (önkormányzati) Rózsa u Centrum Parkoló Rendszer Kft jogutódja: R Park Kft. Józsefvárosi Közterületi és Parkolási Rendészet (=közterületfelügyelet) Német u
10 IX. A Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2010. (VII.06.) rendelete az ingyenes és kedvezményes parkolás feltételeiről X. nincs szabályozva XI. XII. XIII március 21-étől a kerületi közterületfelügyelet XIV- XXIII. Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata26/2010./I X.21./ XI.ÖK sz. rendelete Újbuda közterületein a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról és a várakozás díjáról Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2010. (VI.28.) önkormányzati rendelete a Budapest XII. kerületi várakozási és védett övezetekről, a várakozási hozzájárulásokról 19/2010. (VI. 28.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet a Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének szabályozásáról nincs szabályozva % % % % EURO3 30% EURO4 50% EURO5 70% Elektromos vagy gáz: 100% 50 % nincs, de egy lakásban több személy is igényelhet 100% lakossági kedvezményt 50 % nincs, de egy lakásban több személy is igényelhet 100% lakossági kedvezményt 30 % matrica nincs, de egy lakásban több személy is igényelhet 100% lakossági kedvezményt 50 % matrica Ferencvárosi Parkolási Kft Budapest, Lónyai utca 13/a. Centrum Parkoló Rendszer Kft jogutódja: R Park Kft január 1-jétől a XIII. Kerületi Önkormányzat Sima Út Kft. 10
Előterjesztés 1. melléklete
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. ( ) önkormányzati rendelete Előterjesztés 1. melléklete a kerület közterületein a járművel történő várakozás rendjének szabályozásáról Óbuda-Békásmegyer
Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid
a Képviselő-testülethez
1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. : (54) 531 000 ; 531 031, Fax 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 3. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez az állattartás
1. Sárvár, Kossuth tér 5. földszint 1. szám (hrsz: 173/A/8) alatt található ingatlan értékesítése
SÁRVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9600 Sárvár, Várkerület 2. Pf. 78. Fax.: 95/323-555, Tel.:95/ 320-265, Tx 37-417 ELŐTERJESZTÉS Előterjesztés az elővásárlási joggal nem érintett Sárvár, 784/10/A/1 hrsz-ú, Sárvár,
JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens JAVASLAT Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013
Az előterjesztés száma: 110/2016.
A határozati javaslat elfogadásához az Mhötv. 50. -a értelmében minősített többség szükséges! Az előterjesztés nyílt ülésen tárgyalható. Az előterjesztés száma: 110/2016. Decs nagyközség képviselő-testületének
1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK
1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2014.(..) számú határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról melléklettel Helyi építési
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 3-án tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 3-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Anyakönyvvezetői többletszolgáltatásokért fizetendő díjakról, és
SOPRON MJ VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERVEINEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATAINAK MÓDOSÍTÁSA GÉPJÁRMŰ ELHELYEZÉSRE VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK FELÜLVIZSGÁLATA
- REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U: 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu Munkaszám: Rp.I.169-11 SOPRON MJ VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERVEINEK ÉS HELYI
1. A rendelet hatálya
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelete a hivatali helyiségen kívüli és a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötések engedélyezésének szabályairól
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 25-i ülésére Tárgy: A polgármester 2016. évi szabadság ütemezésének jóváhagyása Előadó: Sümegi Attila jegyző Előterjesztés
J A V A S L A T a távhőszolgáltatás díjának ármegállapításával, árváltoztatásával kapcsolatos állásfoglalás k i a l a k í t á s á r a
J A V A S L A T a távhőszolgáltatás díjának ármegállapításával, árváltoztatásával kapcsolatos állásfoglalás k i a l a k í t á s á r a Előterjesztő: Ózdi Távhő Kft. ügyvezetője Ó z d, 2013. július 25. ELŐZMÉNYEK:
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete az építményadóról
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete az építményadóról Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 1.
E L Ő T E R J E S Z T É S
TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2011. ( ) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről szóló 17/2007. (XII.20.) önkormányzati rendelet módosításáról (t e r v e z e
KUNSZENTMIKLÓS VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL
KUNSZENTMIKLÓS VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL Ikt.szám: 646-6/2016. Tárgy: Napsugár Bölcsőde intézményi térítési díjának 2016. évi felülvizsgálata Témafelelős: dr. Kelemen Henrietta Vass Erika Véleményező bizottságok:
CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL. Adókötelezettség 1.
CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL Csány Községi Önkormányzat a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) 1. -ának (1) bekezdésében
dr. Veres Margit dr. Bencsik Judit
almazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2016. (III. 23.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési
KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Polgármesteri Hivatal 2014. évi nyári- és téli
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére
Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő Város Önkormányzata és a VÜSZI Kht. közötti, parkfenntartási tevékenység folyamatos ellátására
ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére
Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat ELNÖKE Szám: ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére Tárgy: A) Önkormányzat saját bevételeinek és adósságot
LfJo. számú előterjesztés
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere LfJo. számú előterjesztés I. Tartalmi összefoglaló Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. 2015. évi üzleti
Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról
ELŐTERJESZTÉS Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról A.) A helyi önkormányzat belső ellenőrzését a belső kontrollrendszer, a folyamatba épített, előzetes, utólagos vezetői
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a helyi adókról szóló
MÓR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 2. SZ. MÓDOSÍTÁS
MÓR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 2. SZ. MÓDOSÍTÁS JSZ: 14/2008 A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV JÓVÁHAGYVA A 437/2009. (X. 28.) KT. HATÁROZATTAL A HÉSZ ÉS A SZABÁLYOZÁSI TERVEK ELFOGADVA A 28/2009. (X. 29.) ÖK.
(1) A rendelet hatálya a Bocskaikert közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező, a Gyvt. 4. -ában meghatározott személyekre terjed ki.
Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2016. (I.29.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelmének helyi szabályairól és a térítési díjról Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló
a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 11/2013. (IX.26.) önkormányzati rendelet, egységes szerkezetbe
Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28. napján megtartott üléséről
1/2016. (I.28.) BRNÖ határozat Az ülés napirendjéről Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2016. január 28-i képviselő-testületi ülés napirendjét az alábbiak szerint állapítja
40/2001.(XI.16.) ÖKT. sz. rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege
Budaörs Város Önkormányzat A BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALÁBAN FOGLALKOZTATOTT KÖZTISZTVISELŐK ILLETMÉNYKIEGÉSZÍTÉSÉRŐL ÉS VEZETŐI PÓTLÉKÁRÓL, AZ ŐKET MEGILLETŐ SZOCIÁLIS, JÓLÉTI ÉS
A Rendelet 6. (1), bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 29/2015. (IX. 25.) önkormányzati rendelete a fizető várakozóhelyek kijelöléséről és használatának szabályozásáról szóló 17/1998 (V.20) önkormányzati rendelet
Szigethalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének
Szigethalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2012. (XI.26.) RENDELETE (egységes szerkezetben az 1/2013.(I.29.) és a 13/2014.XI.24.) önk. rendelettel) a helyi adókról Szigethalom Város Önkormányzat
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-42/2014. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről
Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének. a kerület közterületein a járművel történő várakozás rendjéről
Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének 35/2013. (V. 31.) 1 önkormányzati rendelete a kerület közterületein a járművel történő várakozás rendjéről a 32/2015.
8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. november 04. Kónyáné Dr. Zsarnovszky
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-án tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komlói Amerikai futball Közhasznú Egyesület területhasználati kérelme
10/2005. (I.26.) rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN ALKALMAZANDÓ TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS TANDÍJFIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ a 47/2006.(XI.16.), 46/2010.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
230 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2015. június 5. napján 9 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak:
BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. I. FÉLÉVI ÜLÉSTERVE
BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. I. FÉLÉVI ÜLÉSTERVE 2 Január 24. A Képviselő-testület és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló rendelet újraalkotása
SZERZŐDÉS JÓVÁHAGYÁSA (MŰSZAKI TERVEZÉSI MUNKÁRA), ismételt előterjesztés
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Szám: 317-18/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestületének
Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333. 2010. december 9. napján tartandó rendkívüli
Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333 Sorszám: 2 Ügyiratszám: 980-8 /2010. 70-12-1/2010. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. augusztus 27-i ülésére
Tárgy: A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról, valamint a személyes gondoskodást nyújtó szociális alap- és szakosított ellátások térítési díjáról szóló önkormányzati rendelet módosítása Sorszám:
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest,
3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére
3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27. napjára összehívott ülésére Előterjesztés tárgya: A helyi adókról szóló rendeletek módosítása Tárgykört
Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT
Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT Nádudvar Város Helyi Választási Bizottsága a választási eljárásról szóló 2013.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Doba Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8482 Doba, Kossuth u. 10. Szám: D-57-19 /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Doba Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. december 30 -án 17,30 órai
Előterjesztés a Bicskei Üdülőtábor és Uszodaüzemeltető Nonprofit Kft. 2015. évi beszámolójáról
Előterjesztés a Bicskei Üdülőtábor és Uszodaüzemeltető Nonprofit Kft. 2015. évi beszámolójáról 1. előterjesztés száma: 125/2016 2. Előterjesztést készítő személy neve: Molnár Enikő 3. előterjesztést készítésében
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSNEK 35/2007.(XI.13.) KGY. r e n d e l e t e. szabályozásáról szóló 44/2006. (XI.28.) KGY rendelet módosításáról
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSNEK 35/2007.(XI.13.) KGY r e n d e l e t e parkolóhelyek létesítéséről, valamint fizető parkolók üzemeltetésének szabályozásáról szóló 44/2006. (XI.28.) KGY rendelet
ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 28-i ülésére
Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 28-i ülésére Tárgy: Az önkormányzat legalább többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok bérkompenzációjának
Pári Község Önkormányzati Képviselő-testületének. 10/2013. (VIII. 2.) önkormányzati rendelete
Pári Község Önkormányzati Képviselő-testületének 10/2013. (VIII. 2.) önkormányzati rendelete a kezdő vállalkozások támogatásáról, valamint a letelepedési támogatásáról Pári Község Önkormányzat Képviselő-testülete
Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2016./IV.29./ számú rendelete a háziorvosi és fogorvosi körzetekről
Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2016./IV.29./ számú rendelete a háziorvosi és fogorvosi körzetekről Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény
K I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 487-5/2015.
32/2015.(II.10.) KT Dunaföldvár Város Képviselő-testülete az önkormányzati beszerzésekre vonatkozó 2015. évi közbeszerzési tervét jóváhagyja. Felhatalmazza a t a tervben szereplő eljárások megindítására.
Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban
Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban Szüts Péter Intelligens Társadalomért Országos Szövetség, Közigazgatási tanácsadó (NGM) Települési önkormányzatok
ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására
Ügyiratszám: 340708/2008.III. Ügyintéző: Dr. Ráczné ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Dr. Ráczné Dr. Kassy Erzsébet Az érintett belső szervezeti egység vezetőjének
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 67/2016. (III. 30.) számú. h a t á r o z a t a Lengyel Laura Óvoda Alapító Okiratának módosításáról
ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 444 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(4) 90 000 Fax: (4) 90 00 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Farkas Eszter Előterjesztő: Hegedűs Ferenc
KOIB_02 - Nyári napközi szervezése (2016) 2016. március 23. ELŐTERJESZTÉS
ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Kulturális, Oktatási és Ifjúsági Bizottsága 2016. március 23-ai ülésére 2. napirend Tárgya: Nyári napközi szervezése (2016) Előadó: Margruber János jegyző Melléklet:
Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz.
Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz. Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 27. napján tartandó ülésére Tisztelt Képviselő-testület!
8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. november 18. Dr. Pavlek Tünde
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2016. február hónap 18. napján tartandó ülésére
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2016. február hónap 18. napján tartandó ülésére Tárgy: A Hajdúhadházi Mikrotérségi Bölcsőde alapító okirat módosításának
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 24-i ülésére Tárgy: Acél-Vakond Kft. telekkiegészítés vásárlási kérelme Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kulturális, Oktatási és Szociális Bizottságának 2015. április 30. napján 15 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott üléséről. Jelen vannak:
VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S T E R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS Javaslat Városfejlesztési
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 15/2012.(XI.14.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A 2012. évi költségvetés elfogadásáról szóló 2/2012.(III.14.)
ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. MÁRCIUS 26-I ÜLÉSÉRE
ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel: 46/520-020 ; Fax: 46/520-021 polg.hiv@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-41/2013. Tárgy: A Kiszombor 05326/2 hrsz-ú (korábban: 027/2 hrsz) ingatlan
Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105
1 Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105../2013. Tárgy: Makói Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának felülvizsgálata
Emőd Nagyközség Képviselő-testületének. 6/1999. /IV.21./ sz. R E N D E L E T E. az első lakáshoz jutók helyi támogatásáról 1..
Emőd Nagyközség Képviselő-testületének 6/1999. /IV.21./ sz. R E N D E L E T E az első lakáshoz jutók helyi támogatásáról 1.. A támogatásban részesíthetők köre /1/ Az önkormányzat által nyújtott helyi támogatásra
A Rendelet módosításának másik eleme a Tiszta udvar, rendes ház és a Tiszta, rendezett
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je t 9 ' l '1-. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbánya környezetének szépítéséről szóló 4/2014. (II. 24.) önkormányzati
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármestere. 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármestere 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat megállapodás megkötésére az Önkormányzat beruházásában
ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére
Szám: 02/79-6/2007 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat
N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a
1. számú melléklet N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a Környezeti értékelés véleményezése Nyíregyháza MJV RT
Múcsonyi Helyi Választási Bizottság
Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 3744 Mucsony, Fő út 2. : 48/403-078 Fax: 48/403-078/126 sz. mellék hivatali e-mail: hivatal@mucsony.hu A Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 49/2014. (X.12.) határozata
E L Ő T E R J E S Z T É S
Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Kossuth tér 1. : (53) 360-049 : (53) 360-049 Az előterjesztés készítésében közreműködött: Hatósági és Építésügyi Osztály Kollár Péter Abokom Kht. Településfejlsztési
RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 27/2012.(XII.15.) önkormányzati rendelete a fizető parkolóhelyek működésének és igénybevételének rendjéről a 20/2013.(X.30.), a 1/2015.(I.29.), valamint
Javaslat közalkalmazotti munkáltatói kölcsönkeret felhasználására. Előterjesztő: Szegény Ákos Humán közszolgáltatási osztályvezető
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat közalkalmazotti munkáltatói kölcsönkeret
1. sz. melléklet. (2) A járati engedély iránti kérelmet Budapest Főváros főjegyzőjénél a járat üzemeltetője nyújtja be.
1. sz. melléklet /2012. (.) Főv. Kgy. rendelet az autóbusszal végzett különcélú menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatás végzéséhez szükséges járati engedély kiadásának feltételeiről Budapest
1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T
1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/7/2007. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. február 15-én megtartott
Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete
1 / 7 ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: I.2-80/2004 Üi.: Nagy N.. Tárgy: A Magyar Állam tulajdonában lévő, önkormányzati célra hasznosítható ingatlanok igénylése. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete Makó
Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testülete 6/1999.(III.31.) ÖKT sz. R E N D E L E T E. helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról
Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testülete 6/1999.(III.31.) ÖKT sz. R E N D E L E T E helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Mosonszolnok Község Önkormányzat Képviselő-testülete
J E GY Z Ő K Ö N Y V Felcsút Község Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről
J E GY Z Ő K Ö N Y V Felcsút Község Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről Az ülés helye: a Polgármesteri Hivatal tanácskozóterme Felcsút, Fő u 75. Az ülés időpontja: 2014. február 17.
2. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. polgármester. Kihirdetve: Pitvaros, 2015. január 21. napján. Dr. Sarkadi Péter jegyző
Pitvaros Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2/2015. (I.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 3/2013. (II.14.) önkormányzati rendelet
1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZ Településszerkezeti terv módosítása (határozattal jóváhagyandó) /2015.(..) számú határozat-tervezet melléklettel
1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZ Településszerkezeti terv módosítása (határozattal jóváhagyandó) /2015.(..) számú határozat-tervezet melléklettel Helyi építési szabályzat módosítása (rendelettel jóváhagyandó)
HATÁROZAT KIVONAT. Készült: 2009. április 14-én a Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Környezetvédelmi Bizottság rendes ülésén.
Készült: 2009. április 14-én a Környezetvédelmi Tárgy: Napirendi pontok elfogadása. 22/2009.( IV. 14. ) VMKB. hat. 6 igen szavazattal a Környezetvédelmi Bizottság egyhangúlag egyetért azzal, hogy az elhangzott
J a v a s l a t az Ózd, Vasvár út 19. 1/3. szám alatti, ózdi belterületi 7365/5/A/2 hrsz.-ú ingatlan és vagyonelemek kezelésbe adására
J a v a s l a t az Ózd, Vasvár út 19. 1/3. szám alatti, ózdi belterületi 7365/5/A/2 hrsz.-ú ingatlan és vagyonelemek kezelésbe adására Előterjesztő: Alpolgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. november 27-i ülésére Tárgy: A menetrend szerinti helyi járatú autóbusz közlekedés 2015 évi szolgáltatási díjai Előadó: Ottó
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. október 15-i ülésére Tárgy: Családsegítés és gyermekjóléti szolgáltatás feladatának ellátásával kapcsolatos döntések meghozatala
JAVASLAT. Ózd, 2015. április 9. Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke
JAVASLAT a 2015. évi nemzeti ünnepek megrendezésére és egyéb városi rendezvényekkel kapcsolatos feladatok, valamint a testvérvárosi kapcsolatok ápolására előirányzott keretek felosztására Ózd, 2015. április
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2012. november 27-i ülésére Tárgy: Pápa Város
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, C Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE ([ ]) a polgári légi közlekedéshez kapcsolódó műszaki követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai
A szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 4/2015. (II.18.) rendelet módosítása
Az előterjesztés száma: 34/2016. A rendelet tervezet elfogadásához minősített többség szükséges! Decs Nagyközség Képviselő-testületének 2016. február 24-én, 18-órakor megtartandó ülésére A szociális ellátások
Dorogháza település Önkormányzatának. 1/2001. (I. 19.) számú rendelete az. Országzászlóra vonatkozó előírásokról és feltételekről,
Egységes szerkezet Dorogháza település Önkormányzatának 1/2001. (I. 19.) számú rendelete az Országzászlóra vonatkozó előírásokról és feltételekről, valamint a középületek és közterületek fellobogózásáról
E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2006. február 13-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2006. február 13-i ülésére Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjai megállapításának szabályairól szóló rendelet
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-3/2016. Tárgy: Lakások és helyiségek bérleti díja Mell.: 1 pld. rendelet-tervezet
Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 37/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelete
Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 37/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 53/2013. (XII.21.) önkormányzati rendelet
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. április 30-án tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. április 30-án tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a házi gyermekorvosi és fogorvosi megállapodások módosítására Előterjesztő: Előkészítő: dr. Váliné Antal
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 13- án, 15,30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 13- án, 15,30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pergõ Margit Nyírõ István Kruppa József Punk
ELŐTERJESZTÉS. Képviselő-testület. 2012. december havi ülésére
Siófok Város Polgármestere 8600 Siófok, Fő tér 1. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2012. december 10. Dr. Pavlek Tünde jegyző ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2012. december
2.. A KVSZ 51. 2. számú táblázatának L4-XXIII-12, L4-XXIII-14 és L4-XXIII-15 jelű sorának helyébe a következő sorok lépnek:
Budapest Főváros XXIII. Kerület Soroksár Önkormányzata Képviselő-testületének../.. (..) önkormányzati rendelete a Budapest XXIII. kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatról (KVSZ) szóló 25/2003.
BUDAPEST, IX. KERÜLET Mester utca Vágóhíd utca Nádasdy utca folytatása Máriássy utca által határolt terület KERÜLET SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA
2011. május TERVEZŐI VÁLASZOK BUDAPEST, IX. KERÜLET Mester utca Vágóhíd utca Nádasdy utca folytatása Máriássy utca által határolt terület KERÜLET SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA 1.1. SZAKHATÓSÁGI TÁBLÁZAT
Czeglédi Sándorné Humánerőforrás és Közoktatási Bizottság elnöke
Isaszeg Város Önkormányzata pályázatot hirdet kizárólag Isaszeg közigazgatási területén működő intézmények, közösségek számára, nyári szabadidős programok támogatására. A pályázatnak tartalmaznia kell: