Az UEFI Hordozhatóság. Az új eszközök támogatása. Gyorsaság Modularitás. Fokozott biztonság
|
|
- Emília Fehérné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Az UEFI Aki egy kicsit is ért a személyi számítógépekhez, többé-kevésbé tisztában van a BIOS mibenlétével, szerepével. A BIOS épp olyan "öreg", mint a személyi számítógép: amikor az IBM létrehozta az IBM PC-t, a számítógép részeinek alapvető vezérlését végző firmware-nek a Basic Input-Output System elnevezést adta. Az azóta eltelt több, mint 30 év alatt a személyi számítógépek hatalmas fejlődésen mentek keresztül, miközben a BIOS - a kompatibilitás megtartása érdekében - alapvetően nem változott, illetve az újabb és újabb beépített kódrészek miatt bonyolulttá, rosszul szervezetté, néhol hibás részeket tartalmazó kóddá vált. Mindeközben például a merevlemezek tárolókapacitása lassan meghaladja az eredeti BIOS implementáció megalkotásakor elképzelhetetlennek tűnő 2 TB-ot, aminél nagyobb méretű HDD-ről a BIOS nem képes rendszert indítani. Elkerülhetetlenül szükségessé vált tehát a BIOS utódjának megalkotása. Az Intel által kifejlesztett, és Extensible Firmware Interface-nek, röviden EFI-nek elnevezett új rendszer továbbfejlesztése 2005 óta a vezető technológiai vállalatok (többek között az AMD, Apple, Dell, HP, IBM, Intel, Lenovo, Microsoft) által létrehozott Unified EFI Forum nevű szövetség specifikációi alapján történik, UEFI név alatt. Az UEFI legfontosabb előnyei a BIOS-szal szemben: Hordozhatóság. Míg a BIOS az x64-es gépeken is csak x86 módban fut és más architektúrákat nem támogat, addig az UEFI az x86, x64, Itanium, ARM processzorokon is natív módon fut. Az új eszközök támogatása. Az UEFI 2,2 TB-nál nagyobb meghajtók, akár 128 elsődleges merevlemez partíció és több, mint 17,2 milliárd GB méretű memória kezelését is támogatja. Gyorsaság. Az UEFI gyorsabb rendszerindítást és hibernálásból való visszatérést tesz lehetővé. Modularitás. A moduláris felépítésből adódóan az UEFI egyes részeinek frissítésekor nem szükséges a teljes tartalmat lecserélni. Fokozott biztonság. Az UEFI fokozottan védi a számítógépet a rosszindulatú kódok ellen azáltal, hogy a rendszerindítás folyamatát felügyeli és csak megbízható kód indulását engedélyezi. Ezzel a technológiával kiküszöböli a bootkit típusú támadásokat. Mindezen előnyök mellett a jelenleg forgalomban lévő UEFI firmware-ek kivétel nélkül tartalmaznak egy, a BIOS-szal való kompatibilitást megvalósító modult (Compatibility Support Module, CSM), ezért az UEFI-vel szállított PC-ken is lehetőség van olyan, régebbi operációs rendszerek használatára, amelyek nem támogatják az UEFI-t. Az UEFI specifikáció része - a BIOS által támogatott MasterBoot Record (MBR) helyett - a GUID Partition Table (GPT) partícionálás. Erre azért volt szükség, mert az MBR legfeljebb 4 partíciót kezel egy merevlemezen, míg a mai felhasználói követelményeknek ez már nem minden esetben felel meg. MBR partícionálás esetén a partíciós információk (maximum 4 partíció adatai számára van hely) a Master Boot Record területre kerülnek. A BIOS itt tárolja azt a kódot is, amelyik elindítja az operációs rendszer boot-olásának folyamatát. GPT partícionálás esetén a merevlemez első szektora a BIOS-szal való kompatibilitás érdekében egy Master Boot Record számára van lefoglalva, azonban az UEFI nem használja ezt a területet. Ebből nem csupán az
2 következik, hogy az UEFI máshonnan olvassa ki a merevlemez partícionálásának adatait, hanem az is, hogy az operációs rendszer boot-olásához nem egy rögzített helyen (MBR) található kódot használ. Ehelyett az UEFI boot manager rutint használ, ami arra szolgál, hogy az operációs rendszer betöltő programját indítsa el. Az operációs rendszer betöltő (OS loader) program egyszerűen a fájlrendszerben tárolódik (a kiterjesztése.efi), ezért például egy UEFI bootolásra alkalmas DVD vagy USB kulcs elkészítésekor elegendő a szükséges mappákat, állományokat egyszerűen átmásolni az eszközre, nincs szükség a MBR megfelelő elhelyezésére is alkalmas speciális programok használatára! A telepítő média kialakításánál figyelembe kell venni, hogy az UEFI csak FAT12, FAT16 és FAT32 típusú fájlrendszereket támogat. A 64 bites UEFI kizárólag 64 bites OS loader programot tud kezelni, ezért a 32 bites operációs rendszerek betöltése egy UEFI-s számítógépre nem lehetséges. Az UEFI egyik hasznos (ki-bekapcsolható) biztonsági funkciója a Secure Boot. Ez a szolgáltatás a boot folyamat során ellenőriz betöltés előtt minden állományt és kizárólag olyan OS loadert, valamint eszközmeghajtót (driver) enged betöltődni, amely digitális aláírással rendelkezik. Ezáltal a Secure Boot funkció megakadályozza rosszindulatú kódoknak a számítógép indulásakor történő betöltődését. Az ilyen, úgynevezett rootkit-ek azért rendkívül veszélyesek, mert a fertőzött számítógépen a boot folyamat során hajtják végre rosszindulatú akcióikat és elrejtik magukat az operációs rendszer, illetve a vírusvédelmi programok ellen. Az UEFI Secure Boot funkciója teljesen kizárja az ilyen típusú támadásokat, mivel még a kód lefutása előtt felismeri a fertőzött állományt és nem engedi azt betöltődni. A fentiek alapján bátran állíthatjuk, hogy az UEFI elterjedése a piacra kerülő számítógépeken úgy a rendszerépítők, mint a felhasználók számára kedvező változásokat hoz megbízhatóság, használhatóság, rendelkezésre állás és biztonság szempontjából is. Az UEFI és a Windows Az UEFI-ről, az új számítógépek egy részén a BIOS-helyett található firmware-ről több ismertető, cikk is található a szaksajtóban, interneten. Ebben a cikkben azt ismertetjük, hogy a rendszerépítőknek az UEFI-s számítógépeken történő Windows telepítéskor mire kell figyelniük, milyen problémákkal találkozhatnak, és azokat hogyan küszöbölhetik ki. A Microsoft az UEFI támogatást a Windows Vista SP1 verzióba építette be először. A jelenleg az UEFI-t támogató Microsoft operációs rendszerek: Windows 8 Windows 7 Windows Vista (SP1) Windows Server 2012 Windows Server 2008 R2 Windows Server 2008 Az UEFI megvalósítása az x86-os számítógépeken 64 bites, ezért csak az imént felsorolt operációs rendszereknek csak a 64 bites változata támogatja. (Az ARM processzoros mobil eszközökön az EUFI 32 bites megvalósítása található).
3 Az előzőkből máris adódik az első kérdés: 32 bites Windows operációs rendszert nem lehet telepíteni UEFI-s számítógépre? Nos, ilyen probléma nincs, ugyanis az UEFI-ben található egy BIOS kompatibilitást megvalósító modul, a CSM. A számítógép felhasználója az UEFI-hez ugyanúgy hozzáférhet az eszköz bekapcsolása után, mint a régebbi gépek esetében a BIOShoz és a rendelkezésre álló beállítási lehetőségeket használhatja. Ily módon bekapcsolhatja a BIOS kompatibilitást és ekkor már tudja telepíteni a 32 bites operációs rendszert. Nagyon fontos azonban tisztában lenni azzal, hogy az ilyen módon telepített gépen ezután nem szabad kikapcsolni a BIOS kompatibilitást, mert UEFI módban a számítógép nem fog boot-olni! Természetesen egy másik, UEFI-t támogató operációs rendszer telepítése előtt mindenképpen érdemes kikapcsolni a BIOS kompatibilitást, hogy az UEFI által nyújtott előnyöket a felhasználó az új operációs rendszer használata során kihasználhassa. Az UEFI-t ismertetőben írtunk arról, hogy az UEFI másfajta partícionálást valósít meg a számítógépeken, mint a BIOS. A Windows telepítő a telepítés során elvégzi a megfelelő partícionálást, a telepítést végző rendszerépítőnek csupán arról kell gondoskodnia, hogy a nem megfelelő partícionálást (tehát UEFI-s telepítés esetén az MBR-típusú, BIOS-kompatíbilis telepítés esetén a GUID típusú partíciókat) törölje. Amennyiben a telepítés során ezt a műveletet nem végezzük el, a telepítő hibaüzenetet fog adni! Ugyanez a helyzet akkor is, ha egy UEFI-vel (tehát GUID partícióra) telepített operációs rendszerrel ellátott számítógépen teljes újratelepítésre (clean install) van szükség. A telepítő ugyanis a GUID partíciók közül egyikre sem tudja telepíteni az operációs rendszert. A legegyszerűbb megoldás ekkor a telepítő által kínált lemezműveletek segítségével a partíciókat törölni. Arra azonban ügyelni kell, hogy ilyen esetben a telepítés után nem található majd a merevlemezen Windows.old mappa a korábbi telepítésmappáival és állományaival! A Microsoft a Windows 8 fejlesztésekor messzemenőkig kihasználta az UEFI adta lehetőségeket, így az UEFI-vel telepített Windows8 számítógépeken a boot folyamat gyorsabb, és a Secure Boot funkció kihasználásával biztonságosabb is. A másik újdonság, hogy az UEFI kulcs-érték párok tárolására vonatkozó képességét kihasználva, a márkás számítógépre a gyártók által előtelepített Windows 8 operációs rendszerek termékkulcsa nem a számítógépre ragasztott COA matricán található, hanem az UEFI memóriájában eltárolva. Ez a megoldás rendkívül előnyös a szoftverkalózkodás visszaszorítása ellen is, de a felhasználók a termékkulcs elvesztése ellen is védve vannak, ugyanis az operációs rendszer újratelepítésekor a telepítő automatikusan az UEFI memóriájából olvassa ki a termékkulcsot, nincs szükség annak manuális megadására. Ugyanakkor azonban ez az előny problémává válhat abban az esetben, ha a számítógépre egy másik operációs rendszer telepítése válik szükségessé. A telepítési folyamat során ugyanis alapesetben a termékkulcs az UEFI-ből kerül kiolvasásra és mivel ez a termékkulcs nem a telepítendő operációs rendszerhez tartozik, így a telepítés hibaüzenettel megáll. A probléma elhárításához tudni kell, hogy a telepítő a termékkulcsot elsősorban egy úgynevezett válaszfájlból (unattended állomány, EI.CFG vagy PID.TXT) olvassa ki,
4 másodsorban az UEFI memóriájából és harmadsorban a termékkód megadására szolgáló ablakból. Alapesetben a telepítő média nem tartalmaz megfelelően beállított válaszfájlt, ez azonban megváltoztatható és így az UEFI-ben tárolt termékkulcs a telepítés során figyelmen kívül lesz hagyva. A legegyszerűbb megoldás egy megfelelő tartalommal rendelkező, EI.CFG nevű állományt létrehozni a telepítő média \sources mappájában, ezáltal elérve azt, hogy a telepítő ne az UEFI-ben tárolt termékkulcsot vegye figyelembe. Az EI.CFG használatával a telepítő média univerzálissá tehető abban az értelemben, hogy a telepítés során megadhatóvá válik a telepítésre kerülő kiadás is. Az EI.CFG állomány tartalma a következő kell, hogy legyen 1 : [EditionID] [Channel] OEM [VL] 0 Mivel a telepítő média tartalmát módosítani szükséges, ezért érdemes a telepítéshez USB kulcsot használni, ez gyorsabb telepítést tesz lehetővé, illetve a DVD meghajtóval nem rendelkező eszközökön is alkalmazható telepítésre. Az UEFI az NTFS formátumot nem támogatja, ezért amennyiben szükséges az USB kulcsot FAT32-re kell formázni. Ezek után viszont elegendő az eredeti telepítő DVD mappáit és állományait egyszerűen átmásolni és ezután létrehozni az EI.CFG állományt. A Windows 8 telepítési lehetőségek körüljárása után néhány gondolat erejéig még foglalkoznunk kell a Windows 7 telepítésével kapcsolatos kérdésekkel. Az OEM Windows 8 Pro licenc rendelkezik a downgrade joggal, azaz a felhasználónak lehetősége van az előtelepített operációs rendszer helyett a Windows 7 telepítésére és használatára. Bár a Windows 7 támogatja az UEFI-t, a telepítés UEFI módban több nehézséget, problémát okozhat, ezért lényegesen egyszerűbb az UEFI-s számítógépen a BIOS kompatibilitást beállítani és így, hagyományos módon telepíteni a Windows 7-et. Másfelől viszont, így le kell mondani az UEFI által nyújtott előnyökről. UEFI módban történő telepítés esetén fontos tudnivaló, hogy a Windows 7 nem támogatja a Secure Boot-ot, tehát ezt a telepítés megkezdése előtt az UEFI kezelőfelületének használatával ki kell kapcsolni. 1 Az [EditionID] sor után következő sorban megadható a telepítendő Windows 8 kiadás (pl. Windows 8 Pro), de ha ez a sor üresen marad, akkor a telepítés során manuálisan választható ki a megfelelő kiadás. A [Channel] sor után következő sorban OEM licenc esetén az OEM egyébként a Retail szövegnek kell szerepelnie. A [VL] után következő sorban az 1 karakter szerepel mennyiségi licenc esetén, egyébként pedig a 0 karakter.
5 A Windows 7 64 bites változatának telepítő DVD-je támogatja mind az UEFI-s mind a BIOS módú telepítést. A számítógépen azonban be kell állítani, hogy UEFI módú telepítés lesz végrehajtva. Ennek beállítása az UEFI kezelőfelültének használatával számítógép modellenként különböző módon történhet, a szükséges információk az eszköz dokumentációjában, vagy a gyártó weboldalán találhatók. A telepítés során a merevlemez partícionálását meg kell szüntetni, amennyiben az MBR alapú. GPT partícionálás esetén a Primary elnevezésű partíciót kell megjelölni az operációs rendszer telepítésére. Amennyiben a telepítő hibaüzenetet ad, hogy erre a partícióra nem lehet telepíteni, a Tovább gombra kattintva a telepítési folyamat rendben tovább fog haladni. UEFI boot-os Windows 7 telepítő USB kulcs elkészítésekor mindenképpen FAT32-re formázott USB kulcsot kell használni. A WINDOWS 7 64 bit telepítő DVD-jének teljes tartalmát az USB kulcsra kell másolni (nem használható a Microsoft USB/DVD Tool alkalmazás, mert az újraformázza az USB eszközt NTFS-re, ezt a formátumot azonban az UEFI nem támogatja), majd ezután az USB kulcs tartalmán némi változtatást kell elvégezni. Először is a \efi\microsoft mappa tartalmát (azaz a \boot mappát és annak teljes tartalmát) át kell másolni a \efi mappába (tehát a mappa hierarchiában eggyel feljebbre), majd ezek után a \efi\boot mappába be kell másolni a bootmgfw.efi állományt bootx64.efi-re átnevezve. A bootmgfw.efi állomány a telepítő DVD-n nem található meg külön állományként. Egy Windows 7 64 bites operációs rendszert futtató számítógépen a \Windows\Boot\EFI mappában található meg, illetve a teleptő DVD \sources mappájában található install.wim állományból, azt egy erre alkalmas programmal mountolva ki lehet nyerni. A fentiek szerint elkészített USB kulcsról UEFI módban boot-olható a számítógép és telepíthető a Windows 7. Bízunk benne, hogy a Windows 7 és Windows 8 telepítése UEFI-s számítógépekre, rövid ismertetőnk alapján bárki számára egyszerű és problémamentes feladat lesz! Üdvözlettel:
TELEPÍTÉS UEFI MÓDBAN » ELSŐ RÉSZ: ELŐKÉSZÜLETEK
TELEPÍTÉS UEFI MÓDBAN Bevezető: UEFI, azaz Universal Extensible Firmware Interface az évtizedek óta használt BIOS, azaz Basic Input Output System utóda, egy ingyenes alaplap program, ami először fut le,
A GeoEasy telepítése. Tartalomjegyzék. Hardver, szoftver igények. GeoEasy telepítése. GeoEasy V2.05+ Geodéziai Feldolgozó Program
A GeoEasy telepítése GeoEasy V2.05+ Geodéziai Feldolgozó Program (c)digikom Kft. 1997-2010 Tartalomjegyzék Hardver, szoftver igények GeoEasy telepítése A hardverkulcs Hálózatos hardverkulcs A GeoEasy indítása
A GeoEasy telepítése. Tartalomjegyzék. Hardver, szoftver igények. GeoEasy telepítése. GeoEasy V2.05 Geodéziai Feldolgozó Program
A GeoEasy telepítése GeoEasy V2.05 Geodéziai Feldolgozó Program (c)digikom Kft. 1997-2008 Tartalomjegyzék Hardver, szoftver igények GeoEasy telepítése A hardverkulcs Hálózatos hardverkulcs A GeoEasy indítása
MS Windows XP Professional SP2 telepítés virtuális gépre. ember@vodafone.hu
MS Windows XP Professional SP2 telepítés virtuális gépre 1 Előzmények Új gép esetén meg kell győződnünk arról, hogy a gép XP kompatibilis Lehetséges, hogy csak Vista drivereket kínál a gyártó a géphez,
Az Evolut Főkönyv program telepítési és beállítási útmutatója v2.0
Az Evolut Főkönyv program telepítési és beállítási útmutatója v2.0 Az Ön letölthető fájl tartalmazza az Evolut Főkönyv 2013. program telepítőjét. A jelen leírás olyan telepítésre vonatkozik, amikor Ön
F-Secure Biztonsági megoldás. Az első lépések Windows-számítógépeken
F-Secure Biztonsági megoldás Az első lépések Windows-számítógépeken Rendszerkövetelmények Rendszerkövetelmények Támogatott operációs rendszerek Microsoft Windows 7, Windows 8 és Vista Windows-munkaállomások
Médiatár. Rövid felhasználói kézikönyv
Médiatár Rövid felhasználói kézikönyv Tartalomjegyzék Bevezetés Tartalomjegyzék Bevezetés Bevezetés... 3 Kezdô gondolatok... 4 Hálózati követelmények... 4 Támogatott operációs rendszerek a számítógépeken...
Opensuse automatikus telepítése
Leírás www.npsh.hu Opensuse automatikus telepítése Tartalomjegyzék I. Automatikus telepítés indokai... 3 II. Automatikus telepítés lehetőségei opensuse rendszerrel...3 III. Automatikus telepítés előkészítése...
TERKA Törvényességi Ellenőrzési Rendszer Kiegészítő Alkalmazás
TERKA Törvényességi Ellenőrzési Rendszer Kiegészítő Alkalmazás Telepítési leírás 1.0.0.8 verzió A dokumentum készült: 2004. július 1. Utolsó módosítás időpontja: 2004. június 21. A dokumentumot készítette:
Telepítési útmutató a Solid Edge ST7-es verziójához Solid Edge
Telepítési útmutató a Solid Edge ST7-es verziójához Solid Edge Tartalomjegyzék Bevezetés 2 Szükséges hardver és szoftver konfiguráció 3 Testreszabások lementése előző Solid Edge verzióból 4 Előző Solid
CIB Internet Bank asztali alkalmazás Hasznos tippek a telepítéshez és a használathoz Windows operációs rendszer esetén
CIB Internet Bank asztali alkalmazás Hasznos tippek a telepítéshez és a használathoz Windows operációs rendszer esetén A CIB Internet Bankba való webes felületen keresztül történő belépés az Oracle által
Protection Service for Business. Az első lépések Windows-számítógépeken
Protection Service for Business Az első lépések Windows-számítógépeken Rendszerkövetelmények Rendszerkövetelmények Támogatott operációs rendszerek Microsoft Windows 7, Windows 8 és Vista Windows-munkaállomások
lizengo használati utasítás A Windows egy USB stick-re való másolása
lizengo használati utasítás A Windows egy USB A Windows egy USB lizengo használati utasítás Kattintson a Windows verziókra, amelyet egy USB stick-re szeretne másolni, így elér a megfelelő útmutatóhoz.
A Novitax ügyviteli programrendszer első telepítése
Telepítő fájl letöltése honlapunkról A Novitax ügyviteli programrendszer első telepítése A honlapunkon (www.novitax.hu) található telepítő fájlt (novitax2007-setup.exe) le kell tölteni a számítógép egy
Dropbox - online fájltárolás és megosztás
Dropbox - online fájltárolás és megosztás web: https://www.dropbox.com A Dropbox egy felhő-alapú fájltároló és megosztó eszköz, melynek lényege, hogy a különböző fájlokat nem egy konkrét számítógéphez
Tartalom jegyzék 1 BEVEZETŐ 2 1.1 SZOFTVER ÉS HARDVER KÖVETELMÉNYEK 2 2 TELEPÍTÉS 2 3 KEZELÉS 5
Tartalom jegyzék 1 BEVEZETŐ 2 1.1 SZOFTVER ÉS HARDVER KÖVETELMÉNYEK 2 2 TELEPÍTÉS 2 3 KEZELÉS 5 3.1 ELSŐ FUTTATÁS 5 3.2 TULAJDONOSI ADATLAP 6 3.3 REGISZTRÁLÁS 6 3.4 AKTIVÁLÁS 6 3.5 MÉRÉS 7 3.5.1 ÜGYFÉL
Védené értékes adatait, de még nem tudja hogyan?
Védené értékes adatait, de még nem tudja hogyan? Ismerje meg az easysafe kulcs által nyújtott megoldást! Az easysafe kulcs két megoldást ötvöz az adatvédelem érdekében: 1. easydrive: titkosított adattárolásra
BMD Rendszerkövetelmények
BMD Rendszerkövetelmények Rendszerkövetelmények BMD 1. SZERVER Az alábbiakban áttekintést nyerhet azokról a szerver rendszerkövetelményekről, melyek szükségesek a BMD zavartalan működéséhez. Ezen felül
A telepítési útmutató tartalma
1 A telepítési útmutató tartalma 3 Kompatibilitás és rendszerkövetelmények A telepítési folyamat röviden 4 A telepítés indítása 5 Adatbáziskezelő beállítása / telepítése 8 Telepítési módozatok 11 Az ENSO
Tájékoztató. Használható segédeszköz: -
A 12/2013. (III. 29.) NFM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 481 04 Informatikai rendszergazda Tájékoztató A vizsgázó az első lapra írja fel
FITNESS SYSTEM Telepítési útmutató
FITNESS SYSTEM Telepítési útmutató web: www.szakk.hu e-mail: info@szakk.hu Tartalomjegyzék: Első lépések:... 3 Licenc megállapodás... 3 Telepítési kulcs... 4 Felhasználói adatok... 5 Telepítő csomagok
Sharpdesk Információs útmutató
Sharpdesk Információs útmutató Tartsa meg ezt a kézikönyvet, mivel nagyon fontos információkat tartalmaz. Sharpdesk sorozatszámok Ez a termék csak a licencekkel megegyező számú számítógépre telepíthető.
FoKi SZKENNER MODUL ÜZEMBE HELYEZÉSI LEÍRÁS. Verziószám: 2.0 (efoki) Lezárás dátuma:
FoKi Verziószám: 2.0 (efoki) Lezárás dátuma: 2019.06.20. SZKENNER MODUL ÜZEMBE HELYEZÉSI LEÍRÁS Készítette: ItJump Kft. Székhely: 9700 Szombathely, Puskás Tivadar u. 5. Budapesti iroda: 1082 Budapest,
Windows 8.1 frissítés, részletes útmutató
Windows 8.1 frissítés, részletes útmutató A Windows 8.1 telepítése és frissítése A BIOS, illetve alkalmazások és illesztőprogramok frissítése, valamint a Windows Update futtatása A telepítés típusának
Technikai tájékoztató - kérdések és válaszok TSD-QA (2012/05)
Technikai tájékoztató - kérdések és válaszok TSD-QA (2012/05) 1. K: Mik a Smart Response Technology alapvet követelményei? V: Az Intel dokumentációja alapján az Intel Smart Response technológia támogatásához
54 481 04 INFORMATIKAI RENDSZERGAZDA SZAKKÉPESÍTÉS TANULÓI SEGÉDLET. Windows áttelepítő használatához
INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 54 481 04 INFORMATIKAI RENDSZERGAZDA SZAKKÉPESÍTÉS TANULÓI SEGÉDLET Windows áttelepítő használatához INFORMATIKA TANTÁRGY 2014. január 31.......
Telenor Webiroda. Kezdő lépések
Telenor Webiroda Kezdő lépések Virtuális Tárgyaló Tartalom 1. Bevezetés...2 2. A szolgáltatás elérése és a kliensprogram letöltése...3 3. A kliensprogram telepítése...6 4. A Virtuális Tárgyaló használatba
Win 8 változatok. 2. sz. melléklet 2014.02.18. 2013.felnottkepzes@gmail.com. Töltse ki az előzetes tudásszint felmérő dolgozatot!
2 sz melléklet 20140218 Bemutatkozás Horváth Zoltán informatika tanár vagyok Az Inczédy György középiskolában tanítok Tudásszint felmérés Töltse ki az előzetes tudásszint felmérő dolgozatot! Tananyag elérhető:
Telepítési Kézikönyv
Intelligens Dokumentum Kezelő Rendszer Telepítési Kézikönyv 1/15. oldal Dokumentum áttekintés Dokumentum címe: doknet telepítési kézikönyv Dokumentum besorolása: szoftver telepítési leírás Projektszám:
Telepítési Útmutató. Windows 10 Education. Ügyfél: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Verzió: 1.0
Windows 10 Education Ügyfél: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 2016.09.19 Verzió: 1.0 1 BEVEZETÉS... 1 2 FRISSÍTÉS TELJES ÚJRATELEPÍTÉSSEL... 3 3 FRISSÍTÉS KORÁBBI VERZIÓJÚ WINDOWSRÓL... 15 4 HIBAELHÁRÍTÁS...
Az ESET NOD32 program 2.7 verzió bemutatása a FU rootkit felismerése közben. Sicontact Kft. 2007.
Az ESET NOD32 program 2.7 verzió bemutatása a FU rootkit felismerése közben Sicontact Kft. 2007. Előadás vázlat Telepítjük a NOD32 2.7-es változatát Normál körülmények között a valósidejű védelem már a
tovább használhatjuk a Windows-t.
Complete PC Backup A Windows Vista többfajta adatmentési és rendszer-helyreállítási funkcióval rendelkezik, ezek közül az egyik legérdekesebb és leghasznosabb a teljes rendszert egy gombnyomással visszaállítani
A CCL program használatbavétele
A CCL program használatbavétele Tartalomjegyzék 1.1 Hardver és szoftverkövetelmények... 2 1.2 CCL program telepítése hálózatba. Telepítés szerver számítógépre... 2 1.3 Cégek... 6 1.3.1 Egy céges felhasználás....
Memeo Instant Backup Rövid útmutató. 1. lépés: Hozza létre ingyenes Memeo fiókját. 2. lépés: Csatlakoztassa a tárolóeszközt a számítógéphez
Bevezetés A Memeo Instant Backup egyszerű biztonsági másolási megoldás, mely nagy segítséget nyújt a bonyolult digitális világban. A Memeo Instant Backup automatikus módon, folyamatosan biztonsági másolatot
Technikai tájékoztató - kérdések és válaszok TSD-QA89 (2011/11)
Technikai tájékoztató - kérdések és válaszok TSD-QA89 (2011/11) 1. K: Hogyan tudom bekapcsolni a 3D funkciót az ASRock Vision 3D és ION3D rendszeren? V: Az elté monitor/tv/tartalom/lejátszó szoftver összeállításoknak
OE-NIK 2010/11 ősz OE-NIK. 2010. ősz
2010/11 ősz 1. Word / Excel 2. Solver 3. ZH 4. Windows 5. Windows 6. ZH 7. HTML 8. HTML 9. ZH 10. Adatszerkezetek, változók, tömbök 11. Számábrázolási kérdések 12. ZH 13. Pótlás A Windows felhasználói
K&H token tanúsítvány megújítás
K&H token tanúsítvány megújítás felhasználói kézikönyv 2014.10.15. verzió: 1.2 1 Tartalomjegyzék 1 Bevezetés... 3 2 Technikai feltételek... 3 3 A tanúsítványok megújításának folyamata Firefox... 6 4 A
Hardver összetevők ellenőrzése Linux alatt. Hardverguruk előnyben...
Hardver összetevők ellenőrzése Linux alatt Hardverguruk előnyben... A hardverek támogatottsága A telepítés előtt érdemes meggyőződni arról, hogy a jelenleg használt hardver elemek támogatottak-e a Linux
Tanúsítvány feltöltése Gemalto TPC IM CC és ID Classic 340 típusú kártyára
Tanúsítvány feltöltése Gemalto TPC IM CC és ID Classic 340 típusú kártyára Windows XP, Vista, Windows 7 és Windows 8 operációs rendszeren 1(6) 1. Tartalomjegyzék 1. Tartalomjegyzék... 2 2. Bevezető...
Elektronikusan hitelesített PDF dokumentumok ellenőrzése
Elektronikusan hitelesített PDF dokumentumok ellenőrzése Adobe Reader beállítása és használata a hitelesített PDF dokumentumok ellenőrzéséhez A dokumentáció szabadon tovább terjeszthető, a legfrissebb
Navigációs GPS adatok kezelése QGIS programmal (1.4 verzió) Összeállította dr. Siki Zoltán
Navigációs GPS adatok kezelése QGIS programmal (1.4 verzió) Összeállította dr. Siki Zoltán A QGIS program GPS eszközök modulja segítségével kétirányú kommunikációt folytathatunk a navigációs GPS vevőnkkel.
A TERC VIP költségvetés-készítő program telepítése, Interneten keresztül, manuálisan
Telepítés internetről A TERC VIP költségvetés-készítő program telepítése, Interneten keresztül, manuálisan Új szolgáltatásunk keretén belül, olyan lehetőséget kínálunk a TERC VIP költségvetéskészítő program
Technikai tájékoztató - kérdések és válaszok TSD-QA (2012/02)
Technikai tájékoztató - kérdések és válaszok TSD-QA (2012/02) 1. K: Támogatja az ASRock Intel 6 sorozatú alaplapom az Intel Ivy Bridge CPU-t? V: Ahhoz, hogy támogassa az Intel új generációs 22 nm-es CPU-it,
Telepítés, újratelepítés több számítógépre, hálózatos telepítés Kulcs-Bér program
Telepítés, újratelepítés több számítógépre, hálózatos telepítés Kulcs-Bér program A Kulcs-Soft programok telepítése (újratelepítése) előtt javasolt Adatmentést készíteni a számítógépen található összes
Telepítési útmutató. web: www.szakk.hu e-mail: info@szakk.hu
Telepítési útmutató web: www.szakk.hu e-mail: info@szakk.hu Tartalomjegyzék: Telepítési útmutató... 1 Tartalomjegyzék:... 2 Első lépések:... 3 Konzol oldal telepítése... 3 Licenc megállapodás... 3 Telepítési
PTE-PROXY VPN használata, könyvtári adatbázisok elérhetősége távolról
PTE-PROXY VPN használata, könyvtári adatbázisok elérhetősége távolról Az Informatikai Igazgatóság minden aktív egyetemi hallgató és munkaviszonnyal rendelkező egyetemi dolgozó részére úgynevezett proxy
ÜGYVÉDI IRODA Telepítési útmutató
ÜGYVÉDI IRODA Telepítési útmutató Ügyvédi Iroda telepítési útmutató 1 Telepítési útmutató Minimális rendszerkövetelmények............................................................... 3 Szerver..................................................................................
ElitBÉR bérrendszer telepítése hálózatos környezetben
ElitBÉR bérrendszer telepítése hálózatos környezetben Figyelem! Az adatvesztés elkerülése érdekében a program telepítése előtt győződjön meg arról, hogy a számítógépen még nincs telepítve adott évi ElitBÉR
Merevlemez üzembe helyezése, particionálása
Merevlemez üzembe helyezése, particionálása (gyakorlati) A meghajtók és partíciók fogalma A meghajtó egy fizikai tárolóeszközt, például a merevlemez-meghajtó vagy a cserélhető USB-meghajtó. A partíció
Ubuntu Érettségi Remix Telepítési és beállítási leírás. Informatika érettségihez
Ubuntu Érettségi Remix 17.04 Telepítési és beállítási leírás Informatika érettségihez Tartalomjegyzék Bevezetés... 3 Telepítés... 3 A rendszer beállításai... 8 Új felhasználó létrehozása... 8 A rendszer
A CA-42 adatkommunikációs kábel gyors telepítési útmutatója
A CA-42 adatkommunikációs kábel gyors telepítési útmutatója 9234594 2. kiadás A Nokia, a Nokia Connecting People és a Pop-Port a Nokia Corporation bejegyzett védjegyei. Copyright 2005 Nokia. Minden jog
ÁNYK53. Az Általános nyomtatványkitöltő (ÁNYK), a személyi jövedelemadó (SZJA) bevallás és kitöltési útmutató együttes telepítése
ÁNYK53 Az Általános nyomtatványkitöltő (ÁNYK), a személyi jövedelemadó (SZJA) bevallás és kitöltési útmutató együttes telepítése Az ÁNYK53 egy keretprogram, ami a személyi jövedelemadó bevallás (SZJA,
BaBér bérügyviteli rendszer telepítési segédlete 2011. év
BaBér bérügyviteli rendszer telepítési segédlete 2011. év Ajánlott konfiguráció A program hardverigénye: Konfiguráció: 2800 MHz processzor 512 Mbyte memória (RAM) / Szerver gépen 1G memória (RAM) Lézernyomtató
Java-s Nyomtatványkitöltő Program Súgó
Java-s Nyomtatványkitöltő Program Súgó Hálózatos telepítés Windows és Linux operációs rendszereken A program nem használja a Registry-t. A program három könyvtárstruktúrát használ, melyek a következők:
Információtartalom vázlata
11. Az Ön feladata munkahelyén egy újonnan vásárolt munkaállomás operációs rendszerének feltelepítése. Ismertesse milyen szempontok alapján választja ki az új rendszerszoftvert! Milyen információkat kell
VisualBaker Telepítési útmutató
VisualBaker Telepítési útmutató Office Hungary Bt web: www.visualbaker.hu e-mail: info@visualbaker.hu Tartalomjegyzék: Telepítési útmutató... 1 Tartalomjegyzék:... 2 Első lépések:... 3 Telepítési kulcs...
National Instruments NI LabVIEW gyakorlati szeminárium: Szoftver telepítési segédlet
National Instruments NI LabVIEW gyakorlati szeminárium: Szoftver telepítési segédlet 1 NI LabVIEW gyakorlati szeminárium Szoftver telepítési segédlet Tartalom 1. opció: Letöltés és telepítés az ni.com
Gyorskalauz SUSE Linux Enterprise Desktop 11
Gyorskalauz SUSE Linux Enterprise Desktop 11 NOVELL GYORSKALAUZ KÁRTYA A SUSE Linux Enterprise Desktop 11 új verziójának telepítéséhez a következő műveletsorokat kell végrehajtani. A jelen dokumentum áttekintést
Mechatronika segédlet 6. gyakorlat
Mechatronika segédlet 6. gyakorlat 2017. március 13. Tartalom Vadai Gergely, Faragó Dénes Feladatleírás... 2 LinuxCNC... 2 Telepítés Oracle Virtualbox-ra... 2 Megosztott vágólap beállítása... 4 Indítás,
Szilipet programok telepítése Hálózatos (kliens/szerver) telepítés Windows 7 operációs rendszer alatt
Szilipet programok telepítése Hálózatos (kliens/szerver) telepítés Windows 7 operációs rendszer alatt segédlet A Szilipet programok az adatok tárolásához Firebird adatbázis szervert használnak. Hálózatos
Tanúsítvány feltöltése Gemalto.NET kártyára és Gemalto SIM termékre
Tanúsítvány feltöltése Gemalto.NET kártyára és Gemalto SIM termékre Windows XP, Vista és Windows 7 operációs rendszeren 1(6) 1. Tartalomjegyzék 1. Tartalomjegyzék... 2 2. Bevezető... 3 3. MiniDriver Manager
Szoftverfrissítés Felhasználói útmutató
Szoftverfrissítés Felhasználói útmutató Copyright 2007 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Windows elnevezés a Microsoft Corporation Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett kereskedelmi védjegye.
Teljes vírusirtás a NOD32 Antivirus System segítségével. vírusirtási útmutató
Teljes vírusirtás a NOD32 Antivirus System segítségével vírusirtási útmutató 1. A vírus definíciós adatbázis frissítése A tálca jobb alsó sarkán található NOD32 ikon segítségével nyissa meg a Vezérlő központot.
Hardver és szoftver követelmények
Java-s Nyomtatványkitöltő Program Súgó Telepítési útmutató Hardver és szoftver követelmények A java-s nyomtatványkitöltő program az alábbi hardverigényt támasztja a számítógéppel szemben: 400 MHz órajelű
Hálózatos adatbázis-kapcsolódási problémák és azok javítása
WINTAX programrendszer hálózatos vagy helyi adatbázis-szerverhez vagy adatbázis-kezelőhöz kapcsolódáskor jelentkező kapcsolódási problémák leírása és azok megoldásai. Korábban a Hálózatos beállítás bejegyzésben
1. DVNAV letöltése és telepítése
1. DVNAV letöltése és telepítése A Drén és Valner Szoftver Kft által készített DVNAV programmal lehetőség van a számlázó program által elkészített XML-ek NAV-hoz történő eljuttatására, majd a számlákról
Windows történet. 1985 Windows 1.0. DOS kiegészítő Grafikus felület
Windows 1985 Windows 1.0 DOS kiegészítő Grafikus felület 1987 Windows 2.0 Átlapoló ablakok Utolsó lemezekre telepíthető verzió 1990 Windows 3.0 VGA felbontás (640x480), 16 szín Monokróm üzemmód is van,
A Windows az összetartozó adatokat (fájlokat) mappákban (könyvtárakban) tárolja. A mappák egymásba ágyazottak.
Mappakezelés WINDOWS-7 A Windows az összetartozó adatokat (fájlokat) mappákban (könyvtárakban) tárolja. A mappák egymásba ágyazottak. A PC legnagyobb mappája, amely az összes többi mappát is magában foglalja,
A megfelelőségi nyilatkozat letölthető a www.satel.eu/ce honlapról
HANGMODUL INT-VG int-vg_hu 12/11 Az INTEGRA és VERSA vezérlőpanelekkel összekapcsolt INT-VG modul lehetővé teszi a hangüzenetküldés funkció végrehajtását (leváltja a CA-64 SM hangszintetizátor bővítőt).
Telepítési megjegyzések Windows 7 és Windows Server 2008 R2 felhasználók részére
FONTOS: Telepítési megjegyzések Windows 7 és Windows Server 2008 R2 felhasználók részére Sajnálattal értesítjük, hogy a készülékkel együtt szállított CD vagy DVD lemezen található automata telepítőprogramok
Digitális aláíró program telepítése az ERA rendszeren
Digitális aláíró program telepítése az ERA rendszeren Az ERA felületen a digitális aláírásokat a Ponte webes digitális aláíró program (Ponte WDAP) segítségével lehet létrehozni, amely egy ActiveX alapú,
Telepítési útmutató a SMART Notebook 10 SP1 szoftverhez
Tisztelt Felhasználó! Telepítési útmutató a SMART Notebook 10 SP1 szoftverhez Ezt a dokumentációt abból a célból hoztuk létre, hogy segítse Önt a telepítés során. Kövesse az alábbi lépéseket, és a telepítés
A MOKKA hitelesítő szoftver telepítése és használata
A MOKKA hitelesítő szoftver telepítése és használata Windows XP, Vista és Windows 7 rendszeren Távszámla aláírásának ellenőrzésére 1(9) 1. Tartalomjegyzék 1. Tartalomjegyzék... 2 2. Bevezető... 3 3. A
Image Processor BarCode Service. Felhasználói és üzemeltetői kézikönyv
Image Processor BarCode Service Áttekintés CIP-BarCode alkalmazás a Canon Image Processor programcsomag egyik tagja. A program feladata, hogy sokoldalú eszközt biztosítson képállományok dokumentumkezelési
A L I N U X f e l é p í t é s e
A L I N U X f e l é p í t é s e Fájlrendszer, könyvtárszerkezet, kernel, terminal, X-window DE-EFK Egészségügyi Ügyvitelszervező Szak Linux c. tantárgy 2006 I. félév F á j l r e n d s z e r Fájlrendszernek
Elektronikusan hitelesített PDF dokumentumok ellenőrzése
Elektronikusan hitelesített PDF dokumentumok ellenőrzése Adobe Reader beállítása és használata a hitelesített PDF dokumentumok ellenőrzéséhez A dokumentáció szabadon tovább terjeszthető, a legfrissebb
Geotechnika II. (NGB-SE005-2) Geo5 használat
Geotechnika II. (NGB-SE005-2) Geo5 használat A Geo5 szoftvert (1. házi feladathoz opcióként, 2. házi feladathoz kötelezően) online felületen keresztül, távoli asztal kapcsolattal lehet használni. Az ehhez
A Windows 7 kiadásai, licencelése és követelményei
1. F E J E Z E T A Windows 7 kiadásai, licencelése és követelményei 1.1. A Windows 7 kiadásai és platformjai A Windows 7 beszerzésekor több lehetőségből választhatunk: hat kiadásból, két platformból és
OTOsuite. Telepítési útmutató. Magyar
OTOsuite Telepítési útmutató Magyar Ez a dokumentum leírja miképp telepítse az OTOsuite szoftvert DVD-ről, pendrive-ról vagy tömörített fájlból. Rendszerkövetelmények 1,5 GHz processzor vagy gyorsabb (ajánlott:
Kameleon Light Bootloader használati útmutató
Kameleon Light Bootloader használati útmutató 2017. Verzió 1.0 1 Tartalom jegyzék 2 1. Bootloader bevezető: A Kameleon System-hez egy összetett bootloader tartozik, amely lehetővé teszi, hogy a termékcsalád
Ubuntu telepítése virtuális gépre (VirtualBox)
Ubuntu telepítése virtuális gépre (VirtualBox) Most meg lehet kérdezni, hogy minek kell egy Ubuntura telepíteni még egy virtuális Ubuntut is. Ennek több oka lehet, én például azért, hogy azon próbáljak
DeudiCam Basic felhasználói kézikönyv
DeudiCam Basic felhasználói kézikönyv Tartalom 1. Rendszerkövetelmények 2. Felkészülés a telepítésre 3. Indítás 4. Kamera aktiválása 4.1 Kamera beállítások betöltése és elmentése 4.2 Egyéb kamera beállítások
SZOFTVEREK (programok)
SZOFTVEREK (programok) Szoftverek csoportosítása 1. Operációs rendszerek: Windows (XP), 7, 8, 10 Linux (Ubuntu, Debian, ) 2. Felhasználói szoftverek Szövegszerkesztő: Word, jegyzettömb Táblázatkezelő:
Gyakorlati vizsgatevékenység
-06 3-06 68-06 -- --.. Gyakorlati vizsgatevékenység Szakképesítés azonosító száma, megnevezése: 5 8 03 0000 00 00 Informatikai rendszergazda Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése:
M-Files Dokumentumkezelő telepítése
Az Jelen dokumentum a következő fejezetek tartalmazza: a szoftver telepítése az M-Files telepítő programmal; az irattár létrehozása, a felhasználók felvétele az M-Files Server Administrator (szerver) programmal;
Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztató az átállásról
OTP BANK NYRT. Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztató az átállásról Bankunk ügyfeleink folytonos szoftverhasználatát biztosító szempont alapján úgy döntött, hogy az új verziót (6.01-01) most nem a megszokott
Ubuntu Érettségi Remix Telepítési és beállítási leírás. Ágazati szakmai komplex távközlési ismeretek érettségihez
Ubuntu Érettségi Remix 17.04 Telepítési és beállítási leírás Ágazati szakmai komplex távközlési ismeretek érettségihez Tartalomjegyzék Bevezetés... 3 Telepítés... 3 A rendszer beállításai... 8 Új felhasználó
SC Kérdés. SC Kérdés. SC Kérdés
Melyik Windows Vista verzióról lehet melyik Windows 7 verzióra helyben frissíteni? Windows Vista Business -> Windows 7 Professional Windows Vista Business -> Windows 7 Home Premium Windows Vista Ultimate
3Sz-s Kft. Tisztelt Felhasználó!
3Sz-s Kft. 1158 Budapest, Jánoshida utca 15. Tel: (06-1) 416-1835 / Fax: (06-1) 419-9914 E-mail: zk@3szs. hu / Web: www. 3szs. hu Tisztelt Felhasználó! Üdvözöljük felhasználóik között! Köszönjük, hogy
WIN-TAX programrendszer hálózatban
WIN-TAX programrendszer hálózatban Számítógépes hálózat Hálózat kialakítása Szerver gépre telepítendő alkalmazások: Adatbázis kiszolgáló (Firebird 2.5-ös verzió) WIN-TAX programrendszer Kliens gépre telepítendő
Windows Server 2008 Standard telepítése lépésenként VirtualBox virtuális gépbe
Windows Server 2008 Standard telepítése lépésenként VirtualBox virtuális gépbe Rádi Viktor 1. Bevezetés 1.1. Célok Ez a bemutató a hallgatókat hivatott segíteni a VirtualBox használatának elsajátításában
Licenc eljárás és a licenc problémák megoldása az ARCHline.XP-ben
1 Licenc eljárás és a licenc problémák megoldása az ARCHline.XP-ben 1. Bevezetés... 2 2. Licenc információk... 2 2.1. Program sorozatszám... 3 2.2. Aktiválási kód... 3 3. A licenc információk bevitele...
12.2.3 Laborgyakorlat: Partíció létrehozása Windows XP Professional operációs rendszerben
12.2.3 Laborgyakorlat: Partíció létrehozása Windows XP Professional operációs rendszerben Bevezetés Nyomtasd ki a feladatlapot és oldd meg a feladatokat! Ezen a laborgyakorlaton FAT32 fájlrendszerre formázott
WIN-TAX programrendszer frissítése
WIN-TAX programrendszer frissítése A WIN-TAX programrendszert a verzió érvényességének lejártakor illetve jelentősebb változás esetén (pl.: elkészült fejlesztések, munkahelyi hálózati szinkronitás miatt)
USB2.0 HD AV digitalizáló Használati útmutató
USB2.0 HD AV digitalizáló Használati útmutató 1. Bevezetés Ezzel a komponens videó bemenettel rendelkező USB-s videó digitalizálóval könnyen lehetséges tetszőleges AV készülékekről (pl. DV, V8, Hi8, VHS,
Nav N Go igo 8 GPS navigációs szoftver
Nav N Go igo 8 GPS navigációs szoftver Legfőbb előnyök Kompatibilis a piac legtöbb Windows Mobile alapú mobil eszközével.* Egyszerűen csatlakoztassa az SD memóriakártyát, és a szoftver máris működésre
Virtualizációs technológiák és alkalmazások. Házi feladat. A Virtualbox. készítette: Andrus Tamás
Virtualizációs technológiák és alkalmazások Házi feladat készítette: Andrus Tamás Bevezető a honlapjuk (http://virtualbox.org) tanúsága szerint az egyetlen nyílt forrású virtualizációs szoftver a piacon.
E-Freight beállítási segédlet
E-Freight beállítási segédlet Az E-Freight rendszer működéséhez szükséges programok és beállítások v08 A legújabb verzióért kérjük, olvassa be az alábbi kódot: 1. Támogatott böngészők Az E-Freight az Internet