HIT, REMÉNY, SZERETET
|
|
- Pál Orosz
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Pasarét, május 22. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László HIT, REMÉNY, SZERETET Énekek: 154; 231; 376,3; 198 Lekció: Kolossé 1,3-8 Hálát adunk az Istennek és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának, mindenkor tiértetek könyörögvén, Mivelhogy hallottuk a ti hiteteket a Krisztus Jézusban, és a szeretetet, amellyel minden szentekhez vagytok, A mennyekben néktek eltett reménységért, amelyet már előbb hallottatok az igazság beszédében, mely az evangélium: Mely eljutott hozzátok, miképpen az egész világra is, és gyümölcsöt terem úgy, mint nálatok is a naptól fogva, melyen hallottátok és megismertétek az Isten kegyelmét igazán: Úgy ahogy tanultátok is Epafrástól, a mi szerelmes szolgatársunktól, aki hű szolgája ti érettetek a Krisztusnak, Aki meg is jelentette nékünk a ti Lélekben való szereteteteket. Alapige: Kolossé 1,3-5 Hálát adunk az Istennek és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának, mindenkor tiértetek könyörögvén, Mivelhogy hallottuk a ti hiteteket a Krisztus Jézusban, és a szeretetet, amellyel minden szentekhez vagytok, A mennyekben néktek eltett reménységért, amelyet már előbb hallottatok az igazság beszédében, mely az evangélium: Imádkozzunk! Magasztalunk Téged, Úr Jézus Krisztus, hogy minden ígéreted, és minden, ami az Igében le van írva, az igaz, mert Te hű vagy, és meg is cselekszed, amit megígérsz nekünk. Köszönjük, hogy ezt tapasztalhattuk az elmúlt héten is minden nap, akármi történt is velünk: akár megpró-
2 báltatásokat vagy éppen terheket kellett hordoznunk, vagy nagy fájdalom ért bennünket, vagy éppen örömre és hálaadásra indítottad a szívünket, mindezek közepette Te hű maradtál a Te szavadhoz és ígéretedhez. Köszönjük Neked, hogy azért adtad nekünk az áldásokat, és a bűneinkre azért remélhettünk bocsánatot, mert meghaltál a golgotai kereszten értünk, és feltámadtál húsvétkor. Hálát adunk Neked azért, hogy ahogy a Jelenések könyve is írja, közöttünk jársz, jelen vagy az életünkben, és tudod a mi dolgainkat. Köszönjük, Urunk, hogy amikor eltévelyedünk is, amikor nem figyeltünk Terád, amikor nem adtunk Neked igazat, amikor nem Benned bíztunk, hanem saját magunkban, Te akkor is hosszútűrő és kegyelmes maradtál, és mint jó Pásztorunk, utánunk jöttél. Így kérünk, bocsásd meg az elmúlt hét bűneit is. Köszönjük, hogy remélhetjük a kegyelmet, amelyet megmutattál nekünk, és újból és újból felragyogtatsz igéden keresztül. Könyörgünk, hogy a mai istentiszteleten is ezért a kegyelemért, a Te szeretetedre válaszként hadd tiszteljünk és imádjunk Tégedet szívünk őszinte hitével. Szeretnénk így énekelni, így könyörögni Hozzád, így figyelni a Te igédre, és majd az életben engedelmeskedni annak. Kérünk, hogy Te munkáld ezt mibennünk. Köszönjük, hogy bár tökéletlenek, amik a mi szánkból elhangzanak, mégis Számodra a mi Irántad való tiszteletünk jelei lehetnek. Köszönjük ezt a kegyelmet. Kérünk Téged, hogy áldj meg bennünket azzal is az istentisztelet alkalmával, hogy szólíts meg minket az írott Igén keresztül, formáld át szívünk gondolatait, vágyait, hogy mi magunk megváltozva, egyre inkább Neked tudjunk élni. Köszönjük, hogy kérhetjük és várhatjuk ezeket. Legyen ezért áldott a Te háromszor szent neved. Könyörgünk, hogy kéréseinket kegyelmedből hallgasd meg, Jézus Krisztusért! Ámen. Igehirdetés Pál apostol nagyon sokszor úgy kezdi el leveleit, hogy hálát ad Istennek a gyülekezetért, és megemlíti a gyülekezetnek, hogy mennyiszer szokott könyörögni, imádkozni érte. A felolvasott igeszakaszban, a Kolossébeliekhez írott levélben is ugyanezzel találkozhatunk: Pál apostol hálát ad a gyülekezetért, és megköszöni Istennek mindazt a munkáját, amit a gyülekezeti tagok szívében és életében már eddig elvégzett. Az ige több helyen is felszólít bennünket is arra, hogy mi is ugyanígy könyörögjünk, imádkozzunk gyülekezetünkért, egymásért, azért a közösségért, akik közé Isten minket helyezett, hogy egymás hite által 2
3 épüljünk, hogy egymást szeressük, és ezen az úton előrébb jutva egymásnak szolgáljunk. Amikor ennek a felszólításnak engedelmeskedünk, és imádkozunk a gyülekezetünkért, sok mindenért adhatunk hálát, hiszen Isten naponként számtalan dolgot végez el sokunk szívében. De a sokféle áldás közül vannak olyanok, amelyek lényegesebbek a többieknél, mondhatni, hogy hívő életünk alakulását jobban befolyásolják, mint Isten többi ajándéka. A felolvasott igeszakaszban az igevers a Szentlélek három talán legfontosabb ajándékát és munkáját sorolja fel nekünk: ez pedig a hit, remény és szeretet. Ez a három ajándék meghatározza egész hívő életünket. Ezért Pál apostol nem csak a jól ismert, az 1Korinthus 13-ban található ún. szeretethimnusz végén beszél arról, hogy most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet, hanem számos levelében újból és újból felhozza ezt a hármasságot azért, hogy a figyelmünkbe ajánlja, és felhívja a figyelmünket ezek fontosságára. A hit, remény, szeretet hármassága jelenik meg az 1 Thesszalonika 1,2-3-ban, ezt olvassuk: hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért szüntelen emlegetve a ti hitetek munkáját, és a ti szeretetetek fáradozását, és a mi Urunk Jézus Krisztus felől való reménységeteknek állhatatosságát az Isten előtt. Ugyancsak Istennek ez a három ajándéka jelenik meg a felolvasott igeszakaszban a Kolossébeliekhez írt levélben: hallottuk a ti hiteteket a Krisztus Jézusban, és a szeretetet, amellyel minden szentekhez vagytok, a mennyekben néktek eltett reménységért, amelyet már előbb hallottatok. Az apostol az Efezusiakhoz írt levél 1. fejezetében is ugyanezt a hármasságot említi meg: a 15. versben hálát ad a gyülekezet Úr Jézus Krisztusba vetett hitéért, minden szentekhez való szeretetéért, és a 18. versben pedig azért könyörög, hogy Isten világosítsa meg értelmük szemeit, hogy tudhassák, mi az Ő elhívásának a reménysége. A hit, szeretet, reménység hármasa. És még számos helyen említi Pál apostol ezt a három dolgot együtt: Róma 5,1-2.5; 15,5.13; 2Thesszalonika 2,13.16, Zsidók 6, De nemcsak Pál, hanem Péter apostol is felhívja a figyelmünket, hogy a hívő életnek mintegy alapja a hit, remény és szeretet, mert 1. levelének 1. fejezetében ezt olvassuk: a ti hitetek reménység is legyen Istenben. Lelketeket az igazság iránt való engedelmességben képmutatás nélkül való atyafiúi szeretetre tisztítván meg a Lélek által, egymást tiszta szívből, buzgón szeressétek, és figyelnünk kell arra is, amit a folytatásban mond: mint akik újonnan születtetek nem romlandó magból, de romolhatatlanból, Isten igéje által. ( v.). Péter apostol tehát azt is hangsúlyozza, hogy az újjászületett ember életében, ez a három do- 3
4 log jelzi az élet jelenlétét: a hit, remény és szeretet. Látjuk tehát, hogy ezek milyen gyakran előfordulnak az apostoli levelekben, és többnyire mindig együtt, egymás mellett vannak megemlítve, mint egymástól elválaszthatatlan, szorosan összetartozó dolgok. Mivel egy igehirdetés keretén belül nincs lehetőség mindent kifejteni ennek a három isteni ajándéknak a kapcsolatáról, ezért mai alkalmunkon csak két dolgot szeretnék kiemelni. Az első, hogy Isten minden hívő élet alapjaként adja a hitet, reményt és a szeretetet, de sokszor előfordul az, hogy valamelyiket túlhangsúlyozzuk, valamelyik jobban előtérbe kerül. Ez azért veszélyes, mert emiatt sokszor háttérbe kerül a másik kettő. A második dolog pedig, amiről beszélni kell majd, hogy hogyan is következnek ezek egymásból, milyen kapcsolat van a hit, remény és szeretet között. 1. Először tehát arról kell beszélnünk, hogy a hit, reménység és a szeretet a Szentlélek ajándékai minden hívő embernek. Ajándéknak nevezzük őket, mert az ige azt mondja, hogy a Szentlélek adja nekünk, megváltott gyermekeinek (ezt mondja az Efezus 1,18, a Galata 5,22 és az Efezus 2,8). Azzal, hogy ezt kimondjuk, hogy Isten ajándékai ezek, meg is különböztetjük a Szentháromság Istenben nem hívő ember hitétől, reménységétől és szeretetétől őket. Ugyanis a világban sokféle hit, sokféle remény és várakozás, és sokféle szeretet létezik, de ezek mindegyike az emberi szív produktuma, munkája és terméke. Csak az a hit, csak az a remény és csak az a szeretet származik Istentől, amely szorosan Őhozzá: az Atyához, a Fiúhoz és Szentlélekhez köt minket, oda vezet Hozzá, a Vele való élő kapcsolatra juttat minket. Azzal, hogy a Szentírás ajándéknak mondja ezeket, az eredetükre is felhívja a figyelmünket, és arra, hogy ne bizakodjunk el, mert nem a mi érdemünk, és nem a mi hatalmas vagy jóságos szívünk munkája a bennünk lévő hit, remény és szeretet. Istent kell dicsőítenünk nap mint nap ezekért az ajándékaiért, és mivel ajándékok, ezért mindennap el kell kérnünk őket újból és újból. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ezekért szüntelen könyörögjünk, nem csak a napi teendőinkért, hanem hogy ezekben megmaradhassunk. Ugyanakkor, egy másik bibliai képpel élve, ez a három dolog egyben út is, amelyen Isten vezetni akar minket. Pál apostol az 1Korinthus 12,31-ben, mielőtt rátérne a szeretethimnuszra, a krisztusi szeretetre, azt mondja a gyülekezetnek, hogy egy kiváltképpen való utat mutatok nektek, és ezek után kezd el beszélni a krisztusi szeretetről. Azért, mert a szeretet egy út, melyen vezetni akar bennünket Isten. Röviden összefoglalva annyit jelent ez, hogy a krisztusi szeretetet mindig, életünk min- 4
5 den pillanatában szemünk előtt kell tartanunk, és szükséges, hogy befolyásolja döntéseinket, gondolatainkat, beszédünket, cselekedeteinket, azaz mindent az életünkben. És ugyanez igaz a hitre és reménységre is, ezek is utak, amelyeken járnunk kell. Amikor az apostol imádkozik a gyülekezetért, azért ad hálát, hogy a gyülekezet együttesen is nem csak egyenként a hívők, hanem együttesen is a hit, reménység és szeretet útján halad. Másik levélben pedig azért imádkozik, hogy ezekben maradjanak meg, mert fennáll a veszély, hogy valamelyiket elhagyja a gyülekezet. Más helyen pedig azért imádkozik, hogy valamelyikben jobban erősödjön meg, mert valamelyik túlhangsúlyozódik a másik rovására. A hit, reménység, szeretet tehát minden hívő ember életéhez hozzátartozik, mert Isten ajándékai azok, és olyan utak, amelyeket tudatosan is követnünk kell. Mindhárom út egyaránt fontos, mégis gyakran előfordul az, hogy valamelyik jobban előtérbe kerül a másik kettőt háttérbe szorítva, vagy pedig az egyik hiányzik, és csak a másik kettő van jelen. Van, hogy felborul az egyensúly e között a három ajándék között. Hadd hozzak ezekre néhány példát. Amikor a szeretetet túlhangsúlyozzuk, akkor gyakran előfordul, hogy a gyülekezet Isten népéből egyfajta karitatív, jótékonysági szervezetté alakul át. Az egyedül lévő, segítségre szoruló idősek gondozása, hajléktalanok segítése, betegek ápolása, szegényebb családok megsegítése, és más egyéb szociális szolgálatoknak helye van a gyülekezetben, és hogyha jól élünk velük, azok Istent dicsőítik. De gyakran ezek túlhangsúlyozódnak, és ez azzal jár, hogy mind a hit, mind pedig a reménység háttérbe szorul, és a másokon való segítés, a szeretet válik túlhangsúlyossá. A szociális szolgálat úgymond eluralkodik a gyülekezeten, az Istenben való hit és reménység veszít fontosságából és erejéből, és ezért sok esetben a krisztusi szeretet helyét átveszi egyfajta humanista szeretet, amely már nem Isten Szentlelkének ajándéka, hanem az emberi szív produktuma. A segítés motivációja is gyakran a hit helyett puszta embertársi szolidaritás lesz. Ez pedig azt jelenti, hogy Isten helyét a gyülekezet középpontjában átveszi maga az ember. Olyan is előfordul, hogy egy gyülekezet a jövő felől való reménységét hangsúlyozza túl. Számos bibliai példát találunk erre az Újszövetségben. Pál apostolnak olyan tévtanítókkal kellett vitáznia, akik azt állították, hogy a feltámadás már megtörtént. Vagy egy másik eset: a levelekből kiábrázolódik, hogy némelyek közelre várták Krisztus visszajövetelét (ami egyébként nem baj, hogy várjuk, csak azt ne mondjuk, hogy holnap vagy holnapután történik, mert nem tudjuk ennek az időpontját). Sokan 5
6 akkoriban beleélték magukat, hogy holnap vagy holnapután már itt van Krisztus, és amikor nem jött el, csalódtak, még akár Istenben is. De ne higgyük, hogy ez csak 2000 évvel ezelőtt volt probléma: manapság is jelen van bizonyos formában gyülekezeteinkben. Mert abban az esetben, amikor a reménység válik túlhangsúlyossá, az ember sóvárogva, reménykedve tekint Krisztus eljövetelére, mintegy nem a jelen világban él, hanem már az eljövendőt nézi, álmodozik, és a jelen élet nehézségeivel, bűneivel, terheivel, szolgálataival a nehéz voltuk miatt nemigen szeret törődni. Önmagában véve Krisztus visszavárása igeszerű és helyes, ha az ember reménységgel él, de amikor túlzott mértékű lesz, akkor elszakítja az embert a jelen élet dolgaitól, és azoktól a szolgálatoktól, amelyekkel Urunk bíz meg minket. Másként fogalmazva: a hitet és a szeretetet kevésbé szem előtt tartó, a reménységre, az áldásokra, az ígéretekre koncentráló ember sokszor nem ezen a földön él, hanem centikkel a föld felett lebeg. A jelen élet szolgálataiból, küzdelmeiből kevésbé veszi ki a részét, és mivel a szeretetre is kevésbé ügyel valljuk be, egy kicsikét önző módon, ezért inkább arra gondol, hogy milyen áldásokat fogok én kapni, milyen jó lesz majd nekem, és hogy az Úr nekem mit ad. Arra viszont kevésbé gondol, hogy testvéreimnek, felebarátaimnak milyen küzdelmei, terhei, bajai vannak, és hogy én ezekben mit tudnék segíteni, hogyan tudnék szolgálni feléjük. Ennek van egy szélsőséges példája, amelyet bizonyos szektáknál lehet megtalálni, akik kitűznek egy időpontot, és azt mondják, akkor jön el Krisztus, és számolják vissza a napokat. És mivel csak ara néznek, és csak azzal törődnek, ezért eladják mindenüket, nem törődve azzal, hogy a családjukról hogyan gondoskodnak sok esetben a családjukat hátra is hagyják, nem törődnek az élet feladataival, amiket az Úr bíz ránk, hanem csak saját boldogságukkal és üdvösségükkel foglalkoznak. Értjük jól, hogy ez egy szélsőséges példa. De mégis ennek kezdeménye az, hogy az ember csak saját magával törődik, és csak úgy van meg a reménység az életében, hogy azt várom, hogy micsoda áldás jön rám, és közben nem élek ebben a világban, és a szeretetet nem élem meg. Ez sajnos egy meglévő jelenség, ami kísért minket. A hitet túlhangsúlyozó egyház pedig, amelynek reménysége és szeretete gyenge, sok esetben megmarad az elméletnél: sok dogmát, tanítást hangsúlyoz ki, de nem tudja felragyogtatni sem a közöttünk élő és általunk munkálkodó Krisztust, aki rajtunk keresztül akarja szeretni felebarátainkat, sem pedig a jövő reménységébe vetett hitünket, amit várunk. Az emberek saját hitük körül kezdenek el forogni, mindig azt vizsgálva, hogy jól hisznek-e, és közben elfelejtkeznek mások szeretetéről a 6
7 hétköznapokban. Gyakran a hit válik a szeretet feltételévé is: azokat szeretem, akik viszontszeretnek, és akik hisznek Istenben. Azok pedig, akik nem, azokat elhanyagolom. Így jelenik meg gyakran a törvényeskedés is: akiket el tudok ítélni, mert nem istenhívők, inkább elítélem, mintsem hogy szeressem. Sokszor előfordul az is, hogy a hitre úgy tekintünk, mint aminek az a feladata, hogy a jelen életben tartson meg minket, minthogyha Isten csak erre az életre adta volna a hitünket, hogy jobban boldoguljunk, könnyebben viseljük el a küzdelmeket és a nehézségeket. Az ilyen életben az ember nem gondol arra, hogy lesz egy örök élet, az ember nem gondol a halálra és az utána következő dolgokra, csak a jelenre koncentrál. És bár igaz, hogy a hit ezért is fontos, hogy a jelenben segítsen engem, de az már nem jó dolog, ha nem várok semmit, mert kicsi bennem a reménység, és nem várom mindazoknak az ígéreteknek a beteljesedését, amiket Isten adott az igében. Reménység nélkül az ember csak ebben az életben hisz, és csak arra koncentrál, hogy most mit kell tennem, hogyan kell hinnem, jó-e a hitem, és nem várja, hogy milyen az, ami eljövendő, amit Isten megígért, hogy majd megcselekszi. Látjuk tehát, hogy bármelyik túlhangsúlyozásával milyen tévútra léphet a hívő ember. Ugyanakkor nem csak az kísért meg minket, hogy bármelyiket túlhangsúlyozzuk, hanem az is, hogy valamelyiket a három közül elhagyjuk. A hit nélkül a reménységünk és a szeretetünk megalapozatlanná válik, mint a homokra épített ház. A hit ugyanis Istennel köt össze minket, és ha Istenben nem hiszünk, akkor reményünk alaptalan lesz (olyan dolgokat fogunk remélni, amit Isten nem ígért, hanem mi találtuk ki), szeretetünk pedig pusztán emberi szívünk produktuma. A krisztusi szeretet nélkül a hit halott önmagában, ahogy az Ige is mondja, mert akik hisznek Istenben, és szeretik Őt, szeretniük kell azokat is, akiket Ő szeret. A reménység nélkül pedig pusztán ebben a földi életben fogunk hinni és szeretni, és cél nélkülivé válunk, mert nem látjuk meg, hogy egy olyan úton haladunk, aminek van vége, van egy célja, ahova Isten visz minket. Az az ígérete pedig, hogy oda eljutunk, be is fog teljesedni. Sok esetben csak állunk egy helyben az úton minden reménység nélkül, és küzdünk a hitünkkel, és próbálunk szeretni, mert nincs bennünk reménység. 2. Hogy az eddig elmondottakat még jobban megértsük, és hogy milyen szorosan összetartozik ez a három dolog, ezért most arról beszélnék, hogy Isten hogyan munkálja bennünk ezeket, mi az összefüggés a hit, a remény és a szeretet között. Ezzel kapcsolatosan sem mondok el értelemszerűen mindent, de igyekszem a lényeget összefoglalni. 7
8 Mindenekelőtt a hit nélkülözhetetlen voltát kell hangsúlyoznunk. Ugyanis a Szentháromságba vetett hit nélkül nem beszélhetünk sem Istentől jövő reménységről, sem krisztusi szeretetről. Mert hinnünk kell ahogy az Ige mondja, hogy Ő létezik, hogy Ő megváltott minket, bűneinkre bocsánatot adott, és örök életet ad nekünk, és ez által a hit által részesít minket Isten nagyon sok ajándékban. Bár az 1Korinthus 13,13- ban azt olvassuk, hogy most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet, és ez igaz is, mert az Ige jelenti ki, de bizonyos szemszögből nézve a Szentírás más helyeken azt tanítja, hogy a hit sok mindenben felülmúlja a szeretetet. Ettől még igaz marad Pál apostol kijelentése, hogy a legnagyobb a szeretet, de most ennek az igeszakasznak a magyarázatára nem kívánok kitérni, hanem azt majd egy másik igehirdetésben kívánom megtenni, ha az Úr is úgy akarja. Jelen témánk szempontjából elég azt hangsúlyoznunk, hogy a hit olyan alap, amely nélkül sem a remény, sem a szeretet nem állhat meg. Isten számtalan munkáját végzi el a hit által: hit által kapjuk meg bűneink bocsánatát (Cselekedetek 26,18), hit által lesz miénk Krisztus igazsága, igazulunk meg (Galata 2,16), hit által lakozik Krisztus a mi szívünkben (Efezus 3,17), és még sorolhatnánk. De a hit munkája bennünk a krisztusi szeretet is, mert ezt olvassuk a Galata 5,6-ban: a hit a szeretet által munkálkodik, tehát a kapcsolat a hit és a szeretet között az, hogy a hitből ered a krisztusi szeretet. A szeretet ugyanis a hit válasza Isten ígéreteire: Isten megígér valamit, mi annak örvendezünk, és válaszként viszontszeretjük Őt és felebarátunkat. Mert senki sem hiszi el mindazt, amit Isten ígér nekünk, ha ez a hite nem jár azzal együtt, hogy viszontszeresse Istent. Hogyan ragadhatnám meg ugyanis Isten jóságát az Ő ígéretein keresztül mert minden ígérete jóságáról beszél, hogy ne akarnám viszontszeretni Istent ezért a sok jóért, amit nekem ad? Mert akkor hiszem el, hogy Isten jóságos velem az ígéretein keresztül is, ha azt is igaznak tartom, hogy velem is jóságos, és mindent, amit tesz velem, az jó. Ez viszont hálára, Isten iránti szeretetre kell, hogy indítson minket. Ezért mondja János apostol az 1. levelében, hogy aki nem szeret, az még nem látta meg igazán az Istent! Mert a szeretet válasz arra, ha meglátjuk az élő Urat. A szeretet tehát a hitből fakad. A reménységgel ugyanez a helyzet: a hit a forrása reménységünknek is, mert a hit Isten ígéretei igaznak tartása révén születik. Isten ígér valamit, és én azt igaznak tartom nem a számmal, nem azért, hogy csak mondjam, hanem őszintén igaznak tartom, hogy azt Isten megígérte, akkor az úgy lesz. És így születik meg a hit: hiszem azt, hogy Isten ígé- 8
9 retei igazak. A remény pedig várja azt, amit a hitünk igaznak tartott, azaz amit Isten megígért. A hit igaznak tartja Isten ígéretét, a remény pedig várja annak beteljesülését. Ha tehát az ember nem tartja igaznak Isten ígéreteit a Szentírásból, azaz nem hisz azokban, akkor hogyan is remélné annak megvalósulását? A hit mindig megelőzi a reménységet. Ahogyan Kálvin János is mondja: a hit Istent igazmondónak hiszi, a remény pedig várja, hogy igazságát alkalmas időben kimutassa. A hit hiszi, hogy Isten nekünk Atyánk, a remény pedig várja, hogy velünk szemben mindig atyaként viselkedjék. A hit hiszi, hogy nekünk örök élet adatott, a remény pedig várja, hogy ez valamikor kinyilváníttassék. Értjük tehát a közöttük lévő kapcsolatot: a hit megragadja Isten ígéretét, a remény pedig várja annak beteljesülését. Ugyanakkor a hit és a remény kapcsolata nem egyoldalú, nem merül ki abban, hogy a hit szüli a reményt, hanem a remény is hatással van a hitre, mert táplálja, erősíti azt. Hitünk ugyanis remény nélkül sokszor megfáradna, kiüresedne, elbukna, Isten viszont a reménység által erősíti a hitünket is. Ezért mondja Pál apostol a Róma 8,24-ben, hogy reménység által tartatunk meg. Sok más helyen ez az ige úgy szól, hogy hit által tartatunk meg, de a hitet a reménység táplálja, ezért mondja itt az apostol ezt, hogy reménység által tartattunk meg. Isten a reménység által többféleképpen erősíti a hitünket, erre is hadd hozzak fel néhány példát. Amikor Isten ígéreteinek egyikét az ember megragadja, akkor a hit sietne, mondhatni egyenesen rohanna ahhoz, hogy rendben, ha ez igaz, akkor most azonnal valósuljon meg, teljesedjen be, mert én örülök annak, hogy Isten ezt megígérte nekem, de jó lenne, ha már most látnám, hogy beteljesedne. De a remény megállítja, egy kicsikét visszahúzza a hitet, és azt mondja, légy türelemmel, és várjad annak beteljesedését, amit Isten megígért. Türelemre int, nehogy a hit csalódjon, és végül azt gondolja, hogy Isten ígéretei hazugok, mert nem teljesedett be azonnal. Az örök élet ígérete felől megértjük ezt: Isten örök életet adott nekünk, ezt vagy igaznak tartjuk, vagy nem. Ha igaznak tartjuk, akkor hiszünk benne, és az ember néha már reménykedne, hogy de jó lenne, ha már most visszajönne Krisztus, és elkezdődne az örök élet, de a remény megfékez minket, és azt mondja, hogy várjatok türelemmel. Igaz az ígéret, be fog teljesedni a maga idején, ne hidd, hogy nincs örök életed azért, mert nem most jön el Krisztus. Továbbá a reménység megerősíti a hitet, hogy a hit ne ingadozzon, vagy kételkedni ne kezdjen az ígéretben. Mert a hit sajnos mibennünk eléggé labilis, ingadozó: egyik pillanatban könnyen adunk igazat a Szent- 9
10 írásnak, és azt mondom, hogy abszolút el tudom hinni, ami oda le van írva, másik pillanatban pedig megingok és elbizonytalanodom, hogy tényleg úgy van az? De a reménység, ami várja az ígéretet, segít a hitnek szilárdan megállni a kételkedés idején is. Mert a reménység rámutat arra, hogy az ígéret bizonyos, előremutat, hogy nem most teljesedik be, hanem majd később. A hit sokszor elfárad, és megállna azon az úton, amelyen Isten vezet minket, de a reménység felfrissíti a hitet, és mintegy előre húzza, továbbhaladásra készteti. Az ember megállna, és azt kérdezné: tényleg menjek tovább? De akkor a reménység felragyogtatja a célt, és mintha egy kötéllel húznának előre tovább, továbbvezet bennünket, és tovább segít minket. A remény segít minket abban, hogy ne álljunk meg a futásban a pálya elején vagy közepén, hanem hogy végigfussunk a célig. Felragyogtatja mindig előttünk az ígéreteket. Látjuk tehát, hogy a hit, reménység és szeretet hogyan kapcsolódik össze. A hit szüli a reményt, és a hit munkája a szeretet, és a reménység pedig táplálja hitünket. Isten ezeken az utakon akar vezetni minket. Hitünkre, Isten ígéreteiben való reménységünkre és szeretetünkre Isten külön is felhívja a figyelmünket. Kérdésként felteszi, hogy ott van-e benned is ez a három, valóságosan és igazán? Ott van-e benned a hit, remény és szeretet a hétköznapjaidban, és nem csak úgy elméletben. Az életedet megvizsgálva az apostol ugyanígy hálát adna érte, mint a gyülekezetekért tette, hogy látná a Krisztusba vetett hitedet, a szentekhez és másokhoz való szeretetedet, és Jézusban való reménységedet? Ott van-e bennünk mindez? És milyen egyensúlyban vannak ezek? Nem lehet-e, hogy valamelyik kevésbé erős bennünk? És szoktunk-e könyörögni ezekért? Uram, vezess engem ezekben, erősíts meg, hogy ezeken állhassak, és megmaradhassak bennük. Ha netán valamelyikben eltévelyedtem, meggyengültem, Te téríts vissza a helyes útra. Szoktunk-e könyörögni így gyülekezetünkért, ahogyan az apostol is teszi, hogy gyülekezetünk maradjon meg a hit, reménység és szeretet útján? És gondolunk-e arra, könyörgünk-e azért, hogy vigyázzunk is, hogy éber figyelem adassék nekünk, nehogy bármelyiket elfelejtsük, vagy háttérbe akarjuk szorítani? Hit, remény és szeretet: a hívő élet alapjai. A mi Urunk vezessen minket ezeken az utakon, segítsen, hogy könyörgéseinkben ne csak azért imádkozzunk, hogy a napi teendőinkben segítsen meg Isten, hanem naponként ezekben: a hitben, reményben és szeretetben élve meg tudjuk mutatni a világnak, hogy kinek a tanítványai vagyunk, és kinek a gyermekei. Megváltó Urunk segítsen minket ebben, Szentlelke munkálja bennünk nap, mint nap a hitet, reménységet és szeretetet. 10
11 Imádkozzunk! Magasztalunk Téged, Úr Jézus Krisztus, mert a golgotai keresztfán mindent elvégeztél azért, hogy mi újjászülethessünk, bűneinkre bocsánatot, és az örök élet reménységét megkaphassuk. Köszönjük, hogy ez az alapja annak, hogy Szentlelked a hitet, a reménységet és a szeretetet munkálja bennünk. Köszönjük ezeket az ajándékokat. Köszönjük, hogy ha megtapasztalhattuk, hogy ezek mind segítenek bennünket Téged követni. Magasztalunk azokért az alkalmakért, amikor hitet adtál a Te Igédben, és minden kételkedést legyőztél a szívünkben; azokért az alkalmakért, amikor reménységgel tudtunk tekinteni Terád, és minden ígéretedre, és várni tudtuk azt, amit Te megígértél, hogy megcselekszel. Hálát adunk azokért a napokért is, amikor Szentlelked gyümölcse, a szeretet is megjelenhetett az életünkben. Ugyanakkor azt is kérjük, hogy bocsásd meg azokat az időket, amikor ezekről elfeledkezve magunknak akartunk élni, amikor nem törődtünk hitünkkel; vagy a reménység lankadt meg bennünk és megfáradtunk, és nem tekintettünk arra, hogy várhatjuk a Te ígéreteidet; vagy éppen a szeretet hidegült meg bennünk, és csak magunk körül forgolódtunk. Köszönjük, hogy ezekre is bocsánatot, kegyelmet és irgalmat remélhetünk, mert megígérted, hogy nekünk adod ezeket. Urunk, szeretnénk ezeken az utakon továbbra is járni egyen-egyenként, de gyülekezetként is, hogy a világ meglásson Téged, azt, Akiben hiszünk, Akiben reménykedünk, és Akinek a szeretetére viszontszeretettel válaszolhatunk. Kérünk, segíts ebben bennünket, hogy a hétköznapokban: családunkban, munkahelyünkön, barátaink körében felragyogtathassunk Téged Szentlelked munkája révén. Különösen gondolunk azokra a testvéreinkre, akik a gyász fájdalmát hordozzák, mert elvesztették szerettüket: kérünk, hogy Te legyél az ő vigasztalójuk, reménységük, Te adj nekik megnyugvást Tebenned. De könyörgünk beteg testvéreinkért is. Különösen a súlyos betegeinkért hadd kérjünk, akik műtét előtt állnak, hogy legyél ott velük, adj nekik gyógyulást kegyelmed szerint, és szívükbe adj Beléd vetett bizodalmat, reménységet, hogy mindeközben akármi történjék is velük Te jelen vagy és oltalmazod őket. Könyörgünk családjainkért is. Köszönjük a gyermekeket, akiket adtál, és hogy együttesen, családonként is imádhatunk Téged. Köszönjük gyülekezetünket, nagyobb lelki családunkat. Kérünk add, hogy minden dolgunk szeretetben és a Te dicsőségedre hadd mehessen végbe. Könyörgünk, Te formáld közöttünk az egységet. 11
12 Imádkozunk egyházunkért, annak vezetőiért, add, hogy ne térjenek le az Általad kijelölt útról. Köszönjük azokat a vezetőket, akik az Ige alapján hozzák meg döntéseiket, kérünk, erősítsd őket továbbra is. Kérünk országunk, népünk vezetőiért is, add, hogy a Te Igéd, az egyetlen bölcsesség forrása, hadd lehessen számukra is útmutatás és iránytű, amely alapján meghozhassák döntéseiket. Könyörgünk, hogy egyen-egyenként is vezess bennünket, mint juhaidat, add, hogy beteljesedjék az ige, hogy a Te juhaid hallják a Te szavadat és követnek Téged nap mint nap. Kérünk, maradj velünk kegyelmeddel egészen addig, amíg magad mellé nem veszel minket, vagy vissza nem jössz, és meglátunk Téged abban a dicsőségben, amit az Atya adott Neked. Kérünk, Urunk, őrizz meg minket addig is kegyelmedből. Ámen dicséret 1. Ti keresztyének, dicsérjétek Istent, Kik Úr Jézusnak e földön szolgáltok És mindenkoron a szent helyen vagytok: Dicsérjétek Istent! 2. Imádkozzatok az Atya Istennek, Jézus nevében hozzá siessetek, És tiszta szívet hozzá emeljetek: Dicsérjétek Istent! 3. Áldjon meg minket az Atya Úr Isten, Megigazítson a Fiú Úr Isten, És megszenteljen a Szentlélek Isten Mindenkoron! Ámen. 12
avagy, hogyan lehetünk hatékonyabbak (nemcsak) a hivatásunkban
avagy, hogyan lehetünk hatékonyabbak (nemcsak) a hivatásunkban Rendszerek, amelyekben élünk: Család Munkahely Baráti kör Iskolai közösség stb. - meghatározott rend szerint működnek rend, törv rvények
ISTEN TETTEI ÉS A MI TETTEINK
Pasarét, 2014. július 20. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Cseri Kálmán ISTEN TETTEI ÉS A MI TETTEINK Alapige: Róma 1,1-7 Pál, Krisztus Jézus szolgája, elhívott apostol, akit az Isten
ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr...
Pasarét, 2014. március 23. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László Lekció: Malakiás 3,1-6 Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... ELJÖN AZ ÚR Imádkozzunk! Dicsőítünk
Hit és cselekedetek. Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből?
Hit és cselekedetek Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből? A következő írásunkból kiderül, miért hisszük és hogyan értjük, hogy kizárólag kegyelemből van üdvösségünk
SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24
Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól
AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.
Pasarét, 2013. november 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza AZ ÚR SZABADÍTÁSA Lekció: Zsoltár 107,1-16 Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította
KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT
Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,
NINCS MÁS FUNDAMENTUM
Pasarét, 2014. január 19. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza NINCS MÁS FUNDAMENTUM Lekció: Máté 7,24-29 Alapige: 1Korinthus 3,11-15 Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül,
AZ ÚR HORDOZZA AZ Ő GYERMEKÉT
Pasarét, 2016. április 3. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor AZ ÚR HORDOZZA AZ Ő GYERMEKÉT Énekek: 8,1. 4.; 275; 483,1-2.; 167 Lekció: 5Mózes 1,19-28 Alapige: 5Mózes 1,29-33 Akkor
NAGYBÖJT NAPKÖZI IMAÓRA
NAGYBÖJT NAPKÖZI IMAÓRA Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Éhséget is kelt, mennyeit,
EBED-MELEK DÍCSÉRETE
Pasarét, 2011. október 23. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Földvári Tibor EBED-MELEK DÍCSÉRETE Lekció: Jer 38,7-13 Meghallotta az etióp Ebed-Melek, a királyi palota egyik tisztje, hogy Jeremiást a ciszternába
ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK
Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya
Az aktiválódásoknak azonban itt még nincs vége, ugyanis az aktiválódások 30 évenként ismétlődnek!
1 Mindannyiunk életében előfordulnak jelentős évek, amikor is egy-egy esemény hatására a sorsunk új irányt vesz. Bár ezen események többségének ott és akkor kevésbé tulajdonítunk jelentőséget, csak idővel,
Jarabin Kinga LÁBNYOMOK
Jarabin Kinga LÁBNYOMOK Álmokkal indulunk Már egész kis korban, óvodásként is van arról elképzelésünk, mivel szeretnénk foglalkozni, ha egyszer felnövünk. Álmokkal indulunk az iskolapadba, az iskolapadból
A HÁLA JELEI. Pasarét, 2014. október 19. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: Zsolt 100.
Pasarét, 2014. október 19. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A HÁLA JELEI Lekció: Zsolt 100. Alapige: Lukács 8,1-3 Jézus ezután városról városra és faluról falura járt, és hirdette
AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328
Pasarét, 2015. december 20. (vasárnap) családi karácsony PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Takaró János AZ ÉLET KENYERE Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Alapige: János 6,32-35 Jézus pedig így válaszolt nekik:
AZ ÚR TÚLÁRADÓ KEGYELME
Pasarét, 2014. július 20. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor AZ ÚR TÚLÁRADÓ KEGYELME Lekció: Zsidók 3,7-19 Alapige: 4 Mózes 15,1-7 Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Szólj Izráel
Növekedni Isten ismeretében
1 Növekedni Isten ismeretében Hogy járjatok méltóan az Úrhoz, teljes tetszésére, minden jó cselekedettel gyümölcsöt teremvén és nevekedvén az Isten megismerésében (Kol 1,10). Hanem növekedjetek a kegyelemben
IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21
Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza IZSÁK FELESÉGET KAP Lekció: 1Mózes 24,1-21 Alapige: 1Mózes 24,7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom
Kérdések és feladatok
Kérdések és feladatok 1. A mesében több szám is szerepel. Próbáld meg felidézni ezeket, majd töltsd ki a táblázatot! Ügyelj, hogy a páros és a páratlan számok külön oszlopba kerüljenek! Hány napos volt
Engedelmeskedjetek egymásnak
Erdélyi Gyülekezet Zalatnay István Reménység Szigete 2010. augusztus 22. Lekció: 4Móz 9,15-23 Textus: Ef 5,21-6,9 Engedelmeskedjetek egymásnak Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében. Az asszonyok
Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk
Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk (Jn. 4,24) Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk (Jn. 4,24) www.eletalelekben.ro
ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9
Pasarét, 2011. szeptember 4. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Alapige: 1Sámuel 26,23-25 Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert
A vonzatos igék és a személyes névmás
A vonzatos igék és a személyes névmás! Legjobb, ha először ezt nézi meg: www.magyarora.com/grammar/szemelyes_nevmasok.pdf! 1 ) Megnézte? Akkor kezdjük! Példák a hangjátékból: a. Bariton kedves és türelmes,
Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.
Válás és újraházasodás a Biblia szemszögéből Ebben az írásunkban a Biblia válás és újraházasodás kérdésére vonatkozó kijelentéseivel szeretnénk foglalkozni. Az Újszövetség világosan elutasítja a válást.
KI-KICSODA? MÁRK EVANGÉLIUMA 8:27;29
MÁRK EVANGÉLIUMA 8:27;29 2011. március 6. 10 00 Mályinka 1. Gyülekező ének: 489. d. 1. v.: Örök élet reggele, fény a véghetetlen fényből 2. Köszöntés: Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól,
JÉZUS LÁBAINÁL. Pasarét, 2015. március 5. (csütörtök) Földvári Tibor. Lekció: János 12,1-8
Pasarét, 2015. március 5. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor JÉZUS LÁBAINÁL Lekció: János 12,1-8 Alapige: Jézus azért hat nappal a húsvét előtt elment Bethániába, ahol a megholt
ALAPTANÍTÁSOK. Hogyan vezet Isten Szelleme? 3. Vezetés belsı bizonyosság által
ALAPTANÍTÁSOK Hogyan vezet Isten Szelleme? 3. Vezetés belsı bizonyosság által Isten Szelleme által történı vezetésünkrıl hallotok tanítást, ennek a tanításnak a harmadik részét fogjátok hallani. A mai
Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei
6. tanulmány Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei augusztus 3 9. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 3Mózes 5:5; Zsoltár 32:1-8; Apostolok cselekedetei 5:30-32; 2Korinthus 7:9-11; Zsidók 12:17;
HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László
Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS Alapige: Malakiás 2,13-16 És ezt is cselekszitek: betöltitek az Úr oltárát könnyhullatással, sírással
I. Mi a megtévesztés?
I. Mi a megtévesztés? 1. Megtévesztés, félrevezetés, hitetés Mt 24,4-5 Jézus így válaszolt nekik: Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen /4005/ valaki titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, és ezt
Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)
Húsvétvasárnap 2016.03.27. Krisztus Feltámadt! OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: Ti tudjátok, hogy mi minden
ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG
Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette
- az evangélikus templomban -
9. ÖKUMENIKUS ESKETÉSI SZERTARTÁS, ha a felek egyike evangélikus, másika református - az evangélikus templomban - BEVEZETÉS Alapelvek: a szertartás menetét a házigazda egyház tradíciója határozza meg,
Az evangélium kezdete
Márk evangéliuma Lekció: Ézs. 40.1-11 2010. febr. 7. Textus: Mk. 1.1-15 Gazdagrét Az evangélium kezdete Márk evangéliuma a négy evangélium közül a legkorábban íródott, valamint a legrövidebb, a legtömörebb.
A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.
Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással
12-es KÖRÖK A SZENT KORONÁÉRT és MAGYARORSZÁGÉRT
Sokan imádkoznak ma Isteni vezetért Hazánkért, az összefogásért. A KÖRÖK gondolata az összefogásra való törekv tudatos elhatározásaként, a szórványos egyéni imák összefogásáért született, mert minden sóhaj,
Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN
1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik
AZ ÚR AZ ISTENTELENEK FELETT IS ÚR
Pasarét, 2012. július 15. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor AZ ÚR AZ ISTENTELENEK FELETT IS ÚR Lekció: Zsolt 73,1-3. 13-18. 23-28 Ászáf zsoltára: Milyen jó az Isten Izraelhez,
HATALOM KRISZTUSBAN. Jegyzet Jim Sanders tanításából 2010. március 14.
HATALOM KRISZTUSBAN Jegyzet Jim Sanders tanításából 2010. március 14. Köszöntjük az internet televízión a nézőket, első alkalommal van, hogy korlátlan számban nézhetik az Istentiszteletet, nagyon örülünk
KÉRDEZŐBIZTOS: HA A VÁLASZADÓ FÉRFI, KÉRDEZZE A HF1-T. HA A VÁLASZADÓ NŐ, KÉRDEZZE A HF2-T.
KÉRDEZŐBIZTOS: HA A VÁLASZADÓ FÉRFI, KÉRDEZZE A HF1-T. HA A VÁLASZADÓ NŐ, KÉRDEZZE A HF2-T. FÉRFI VÁLASZADÓ HF1 VÁLASZLAP A: Röviden jellemezni fogok néhány embert. Hallgassa meg a leírásokat, és mondja
A gyarapodás üzenete 3. rész
Beszéltünk Istennek a megalapozott rendjéről, Isten feddéséről, ami lerontja a hamis tanításokat. Isten Igéje mindig a javadra van. Meg kell formálni az anyagi életünket Isten Igéjével. Krisztus Testének
2016. március. x. évfolyam 1. szám
2016. március x. évfolyam 1. szám Heréd Község Önkormányzatának ingyenes közéleti kiadványa A Húsvét története A keresztény ünnep az ószövetségi pászka ünnepéből nőtt ki, ennek az előképnek a keresztény
Előre is köszönjük munkádat és izgatottan várjuk válaszaidat! A Helleresek
A Heller Farkas Szakkollégium 2016-os felvételi kérdőívét tartod a kezedben, amely által megteheted az első lépést a Helleres úton. Az írásbeli kérdőív kitöltése után a felvételi következő lépése egy szóbeli
Textus: Péld. 14.17, 14.29, 17.14, 19.19, 29.8, 25.28, 16.32, 15.1, 19.11, 10.12, 17.9, 25.21-22 Harag - önuralom
Lekció: Ef. 4.17-32 2013. ápr. 14. Gazdagrét Textus: Péld. 14.17, 14.29, 17.14, 19.19, 29.8, 25.28, 16.32, 15.1, 19.11, 10.12, 17.9, 25.21-22 Harag - önuralom Minél többet hallunk a bölcsességről, annál
ISTENNEL ŐRIZD MEG! Pasarét, 2015. május 3. (vasárnap) Szepesy László. Énekek: 165,1-4; 200,1-4
Pasarét, 2015. május 3. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTENNEL ŐRIZD MEG! Énekek: 165,1-4; 200,1-4 Alapige: 2Timóteus 1,12b-14 mert tudom, kinek hittem, és bizonyos vagyok
1. forduló. MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2015/2016-os tanév
MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2015/2016-os tanév 1. forduló 1. feladat: Jancsi és Juliska Matematikai Memory-t játszik. A játék lényege, hogy négyzet alakú kártyákra vagy műveletsorokat írnak
Tartalom. Ildymnek... 2016.01.05-08. Megállt az idő... 2016.06.06. 3. Vérzések... 2016.06.07
Tartalom 1. Bánatom... 2016.06.01 Ildymnek... 2016.01.05-08 Átkozom... 2016.06.06 2. Lélekgyilkos... 2016.05.20 Megállt az idő... 2016.06.06 Pokolba... 2016.március 3. Vérzések... 2016.06.07 Gonosz...
AZ ÉLET ISTENTISZTELETE
Pasarét, 2014. június 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor AZ ÉLET ISTENTISZTELETE Lekció: Róm 11,33-12,2 Alapige: 3 Móz 2,1-16 Amikor valaki ételáldozatot akar áldozni az ÚRnak,
Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé
III. évfolyam 2. szám 2016. február Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé Érezzétek és lássátok, milyen édes az Úr A nagyböjt az Egyház ajándéka, amely megújításunkra szolgál. A heteken át tartó utazás,
Atyaság. Azt gondolom sikerült röviden bemutatni azt a kuszaságot, ami ezen a téren ma az egyházban van.
Atyaság Manapság sok szó esik a szellemi atyaságról fıként az újonnan megjelenı apostolokkal kapcsolatban. Ezt a két fogalmat sokan már összetartozó fogalomként is kezelik és ebbıl adódóan már kezd elterjedni
BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ SZÓBELI (2012. NOVEMBER 24.) 3. osztály
3. osztály Két szám összege 33. Mennyi ennek a két számnak a különbsége, ha az egyik kétszerese a másiknak? Hány olyan háromjegyű szám van, amelyben a számjegyek összege legalább 25? 4. osztály A Zimrili
Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE. Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III.
Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III. fejezet Kiadó: Missionsdienst Sonnenstrahlen D-7120 Bietigheim-Bissingen,
Az élet színesben Published on www.flagmagazin.hu (http://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve
2013 szeptember 04. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Milyen lehetett az élet színesben? A történelem egyes időszakairól,
Tavasz van, kikelet. Olvasószint: B
Az Olvass magyarul! kiskönyvsorozat azoknak a tengeren túl élő magyar gyerekeknek készül, akik az angol mellett magyarul is tanulnak írni és olvasni. Természetesen a világ bármely részén élő magyar gyermekeknek
ció különös s tekintettel az iskolás korosztályra
Családon belüli li kommunikáci ció különös s tekintettel az iskolás korosztályra Örkényi Ágota, Dr. Aszmann Anna Országos Gyermekegészs szségügyigyi Intézet Esztergom, 2008.03.07 A családon belüli li kommunikáci
yymár meglévő csoport számára:
1. HÉT: FILIPPI 1,1 11 Tényleg Krisztushoz tartozom? Kezdjük a beszélgetést azzal, hogy feltesszük valamelyiket a következő kérdések közül a csoportnak: yykezdő csoport számára: Mi indított arra, hogy
Hallgatói Elégedettségi Kérdőív
Hallgatói Elégedettségi Kérdőív Kérjük, töltse ki az elméleti képzésre vonatkozó kérdőívünket és küldje vissza nekünk a facetofacejogsi@gmail.com e-mail címre. Köszönjük, hogy véleményével hozzájárul magasabb
IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT
Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá
A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15.
3. tanulmány A Hegyi Beszéd április 9-15. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 15:6; Mikeás 6:6-8; Máté 5 7; 13:44-52; Lukács 6:36; Róma 7:7; 8:5-10 Amikor befejezte Jézus ezeket a beszédeket, a
VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.
Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,
Közreműködők: Comics Uniting Nations: A változás hősei
A változás hősei Közreműködők: Comics Uniting Nations: A változás hősei Történet Josh Elder, Natabara Rollosson és Sean Southey Grafika ľ Grace Allison és Karl Kesel Szöveg Grace Allison Szerkesztő Josh
17. SZEMÉLYES GYÓNÁS KÖSZÖNTÉS:
17. SZEMÉLYES GYÓNÁS A személyes gyónás több mint a lelkipásztori beszélgetés. A gyónást kérheti a jelentkező, de felajánlhatja a lelkipásztor is. Jó, ha a keresztény gyülekezet tud a személyes gyónás
bab.la Kifejezések: Személyes Jókívánságok magyar-hindi
Jókívánságok : Házasság Gratulálok! Nagyon sok boldogságot kívánok! त म ह र श द क अवसर पर बध ई ह. म र आश र व द ह क त म सद स ख रह. Friss házaspárnak kor Gratulálok és a legjobbakat kívánom mindkettőtöknek
HÁROM HANG AZ ÉJSZAKÁBAN
Pasarét, 2015. december 31. (óév este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza HÁROM HANG AZ ÉJSZAKÁBAN Énekek: 364; 280,1-3. 6; 274 Alapige: Zsolt 106 Dicsérjétek az Urat! Magasztaljátok az Urat,
IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN
1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden
Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27.
4. tanulmány Boldog és hálás július 21 27. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 12:2; 1Korinthus 13; Galata 5:19-23; 1Thesszalonika 1:1-10; 1Timóteus 1:15 Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért,
Pasarét, 2014. november 6. (csütörtök) Horváth Géza. PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu ELMARADT BŰNBÁNAT
Pasarét, 2014. november 6. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ELMARADT BŰNBÁNAT Alapige: Lukács 11,37-54 Beszéd közben egy farizeus arra kérte őt, hogy ebédeljen nála. Jézus bement,
- Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál!
Gyújtsunk mécsest a 6 éve elhunyt Bálint József jezsuita atyáért, a két éve elhunyt Máriáért, Lászlóért és Júliannáért valamint az egy éve elhunyt Nándiért. Drága Üdvözítőnk, szándékainkat egyesítjük szerető
2. évfolyam 120. szám 2010. október 16.
DÁVID HŐSEI GYÜLEKEZET www.davidhosei.hu istentisztelet: 2. évfolyam 120. szám 2010. október 16. ÉLŐFOLYÓIRAT A D Á V I D H Ő S E I G Y Ü L E K E Z E T H E T I H Í R L E V E L E És lesz, valahová ez a
A bölcsesség otthon: férj és feleség
A bölcsesség otthon: férj és feleség Lekció: 1Pét. 3.1-9 Textus: Péld 5.15-23, 2.16-1, 14.1, 21.9, 21.19, 12.4, 11.22, 18.22, 19.14, 30.18-19 2013. okt. 20. A bölcsesség otthon. Mit tanít a Példabeszédek
A NÁZÁRETI. Lekció: János 1,44-52
Pasarét, 2013. december 29. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor Lekció: János 1,44-52 A NÁZÁRETI Alapige: Máté 2,19-23 Mikor pedig Heródes meghalt, ímé az Úrnak angyala megjelenék
A SEGÍTŐ BIZONYSÁGA. 2015. augusztus 23. Sandersné dr. Kovács Erzsébet tanításának élőben elhangzott szövege belső használatra
A SEGÍTŐ BIZONYSÁGA 2015. augusztus 23. Sandersné dr. Kovács Erzsébet tanításának élőben elhangzott szövege belső használatra Hisszük, hogy nem véletlenül jöttetek ma el, hogy az Úr akaratában vagytok
Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor
Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor NAGYSZOMBAT AZ ÚR AKARATA SZERINT Ézs 53, 9-12 És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot,
4.LECKE: JÉZUS ÉS TAMÁS gyülekezeti óraszám: 1. egyházi óraszám: 1.
4.LECKE: JÉZUS ÉS TAMÁS gyülekezeti óraszám: 1. egyházi óraszám: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Kálvin János: János evangéliumának magyarázata II., Kálvin Kiadó, Budapest, 2011, Bolyki János:
Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19.
1 Egy pokoli házasság (Rm 7:1-6) Suhai György Balatonszárszó, 2014.03.19. Mindannyian egy tökéletes társra vágyunk! Na de úgy valaha is igazán belegondoltunk már abba, hogy milyen lehet egy tökéletes társsal
Mennyei Atyánk az Úr Jézus Krisztus által!
Mennyei Atyánk az Úr Jézus Krisztus által! Magasztalunk és dicsőítünk Téged, hogy igéd és Szentlelked által a világ teremtésétől fogva annak végezetéig Jézus Krisztus evangéliuma köré kiváltképpen való
HÍRLEVÉL AJÁNDÉK GÖRÖGKATOLIKUS TEHER, GOND, ÖRÖM?
GÖRÖGKATOLIKUS HÍRLEVÉL III. évfolyam 12. szám 2015. december AJÁNDÉK TEHER, GOND, ÖRÖM? Kinek mit, mennyiért, hogyan? És főleg: mikor lesz erre időm?rohantunkban nem is olyan könnyű a megoldás. Ráadásul
A megváltás története, I. rész
A megváltás története, I. rész A megváltás története című írásaink olyan sorozatot alkotnak, amelyek a bűnbeeséstől kezdve Isten Fia emberré lételéig végigkísérik Isten küzdelmét az ember megváltásáért.
Egyre nagyobb profitot generálnak a mobiltelefonnal végzett vásárlások, és egyre többet hezitálunk vásárlás előtt
Egyre nagyobb profitot generálnak a mobiltelefonnal végzett vásárlások, és egyre többet hezitálunk vásárlás előtt 2016 ban még nagyobb hangsúlyt kapnak az e kereskedelmeben az okostelefonok. 2015 ben még
A Jog az Egészséghez Közhasznú Egyesületet 2009-ben alakult két fő céllal:
A Jog az Egészséghez Közhasznú Egyesületet 2009-ben alakult két fő céllal: 1.) Széles körben elérhetővé emberhez tenni azokat méltóbb, az egészséggel boldogabb élhetnek. kapcsolatos életet ismereteket
A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE
A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE Jegyzet Jim Sanders tanításából 2009. július 19. Köszönjük Úr Jézus az áldásokat, amivel megáldottál minket, a gyógyulásokat, amit adtál nekünk, valamint az üdvösséget. Köszönjük
A keresztények mennyei reménysége Tanítja-e a Biblia, hogy az örökkévalóságban a keresztényeknek két csoportja lesz? Az Újszövetség ígéretei csak az első keresztényekre vonatkoztak vagy minden idők keresztényeire?
FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS
FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS Kump Edina ÖKO-Pack Nonprofit Kft. E-mail: edina@okopack.hu Web: www.okopack.hu Dunaújváros, 2014. november 07. A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS FOGALMA A fenntartható fejlődés a fejlődés
Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat! (Agg 1,7)
Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat! (Agg 1,7) U r a m, s z e r e t n é k k é s z l e n n i o r s z á g o d e l j ö v e t e l é r e! A legszebb tulajdonságok 15. Az előre gondolkodásról
A CSODÁK ÜZENETEI. Áldunk téged a benne kapott hívásért, az Őérte való megigazíttatásért, megszentelésért.
Pasarét, 2015. október 11. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A CSODÁK ÜZENETEI Énekek: 105,1; 66,1-2. 4. 8; 77,7-8; 468 Lekció: 2Királyok 3,9-18 Alapige: 2Királyok 3,16-17 És monda:
Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET
Keresztút Ha jó emberekkel találkozol, megtapasztalod, milyen jó, ha szeretnek. Kérdezted már egyszer is magadtól: honnan ez a szeretet? Mi, emberek ezt nem az utcán találtuk valahol vagy a kereskedőnél
EPER E-KATA integráció
EPER E-KATA integráció 1. Összhang a Hivatalban A hivatalban használt szoftverek összekapcsolása, integrálása révén az egyes osztályok, nyilvántartások között egyezőség jön létre. Mit is jelent az integráció?
Budai Református Egyházközség. Advent
Budai Református Egyházközség 2013 Advent ...meglátogat minket a felkelő fény a magasságból, hogy világítson azoknak, akik sötétségben s a halál árnyékában lakoznak, hogy ráigazítsa lábunkat a békesség
Mit keresitek az élőt a holtak között
Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni
2. AZ ISTEN ÁLTAL ADOTT KÖNYVTÁR: A BIBLIA Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.
2. AZ ISTEN ÁLTAL ADOTT KÖNYVTÁR: A BIBLIA Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Keresztyén Bibliai Lexikon, Budapest, 1995; Szűcs Ferenc: Hitvallásismeret,
bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap
Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Olvasd el:
Bár a digitális technológia nagyon sokat fejlődött, van még olyan dolog, amit a digitális fényképezőgépek nem tudnak: minden körülmények között
Dr. Nyári Tibor Bár a digitális technológia nagyon sokat fejlődött, van még olyan dolog, amit a digitális fényképezőgépek nem tudnak: minden körülmények között tökéletes színeket visszaadni. A digitális
TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50
Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek
Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15.
Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15. Csütörtök óta, amikoris az Agora című filmet megtekintettem a moziban, le nem lohadó nyugtalanság
Ézs 6,1-7 Jaj nekem! VII. Isten jelenlétében
Ézs 6,1-7 Jaj nekem! VII. Isten jelenlétében A mely esztendőben meghala Uzziás király, látám az Urat ülni magas és felemeltetett székben, és palástja betölté a templomot. Szeráfok állanak vala felette:
Jólét-Isten áldásainak mértéke
- 1 - Jólét-Isten áldásainak mértéke Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből. És ez ígék, a melyeket e mai napon parancsolok néked, legyenek a te szívedben.
VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!
Pasarét, 2012. augusztus 30. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Alapige: 1János 4,1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket,
Az abortusz a magyar közvéleményben
Az abortusz a magyar közvéleményben Országos felmérés a egyesület számára Módszer: országos reprezentatív felmérés a 18 éves és idősebb lakosság 1200 fős mintájának személyes megkérdezésével a Medián-Omnibusz
ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7
Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTEN IGAZI CSODÁJA Lekció: 2Királyok 4,1-7 Alapige: 2Királyok 4,1-2 Egyszer egy prófétatanítvány felesége így kiáltott