ÉN VAGYOK AZ ALFA ÉS AZ ÓMEGA
|
|
- Kornél Juhász
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Pasarét, október 30. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza ÉN VAGYOK AZ ALFA ÉS AZ ÓMEGA Lekció: Ézsaiás 48,12-22 Alapige: Jelenések 22,13 Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég. Imádkozzunk! Köszönjük, hogy előtted állhatunk ezen a délelőtti órán, örökkévaló Istenünk, uraknak Ura és királyok Királya. Áldunk, hogy kegyelmes Isten vagy, az voltál és az leszel örökkön örökké. Köszönjük igédet, amelynek közelébe hívsz bennünket. Tudjuk és valljuk, hogy mindaz, ami az életünkben jó, nemes az a te igédnek a munkája és áldása. Köszönjük, hogy hálát adhatunk az elmúlt hétért, hogy minden, ami benne történt, minden bizonnyal javunkat szolgálta. Köszönjük, hogy van néped ezen a földön, és annak egy része vagyunk mi is, a te testednek, az egyháznak a tagjai. Hálaadással köszönjük, hogy táplálsz bennünket az örök életre. Köszönjük az Ézsaiási igének is a drága, áldott üzenetét, amelyben azt mondod: nem beszéltél soha rejtélyesen. Köszönjük, hogy világosságra hoztad titkaidat, Urunk, és valljuk, tudjuk, hogy most is meg akarod fejteni nekünk, mert te vagy a hű szíveknek Atyja. Kérünk, adj a szívünkben csendességet mindabból, amiből jöttünk. Kérünk, adj nekünk alázatot, hogy meghajoljunk igéd előtt, és adj nekünk nyitott szívet arra nézve, hogy cselekedjük is a te akaratodat. Dicsőítünk és magasztalunk téged, az örökkévalót, a szentet, az igazat. Köszönjük, hogy mi, bűnösök, a te szentségedben lehetünk most. Hadd legyen ennek ereje a számunkra. Hadd járjon át bennünket, hogy belső lelkiképpen békességben, csendességben éljünk benned, és szolgáljunk neked. Köszönjük, hogy meghallgatsz bennünket, Urunk. Ámen.
2 Igehirdetés Elérkeztünk az újabb Én vagyok igéhez. Hónapok óta vasárnapokon mindig egy-egy Én vagyok igét hallgatunk meg, amelyek Jézus Krisztus kijelentései önmagáról. Én vagyok az élet kenyere, Én vagyok a világ világossága, Én vagyok az út, az igazság és az élet, Én vagyok a feltámadás és az élet, és ezt a sort most Isten segítségével szeretném folytatni a Jelenések könyvéből, ahol azt mondja az Úr önmagáról: Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég. Az eddig olvasott igék a János evangéliumában fordultak elő, de János evangéliumán kívül is van a Bibliában olyan ige, amelyben az Én vagyok kijelentés szerepel. Itt a Jelenések könyvében, amelyet szintén János írt le, tudjuk, hogy nem önmagától, nem a saját bölcsességét akarta leírni, hanem ezt parancsra tette: Írd meg, mert e beszédek, hívek és igazak. Ő Isten iránti szent félelemmel és alázatos hűséggel le is írta mindazokat az igéket. Valljuk és hisszük, hogy amik megírattak, azok mind a mi tanulságunkra írattak meg. Azok az igék, amelyeket eddig vettünk, általában egyszer fordulnak elő a Szentírásban. Van olyan Én vagyok ige, amelyre van utalás a formájára, tartalmára nézve, de most, amikor az ige felett elcsendesedtem, megláttam, hogy Én vagyok az Alfa és az Ómega a kezdet és a vég, az első és az utolsó, a Szentírásban hétszer fordul elő. Háromszor az Ézsaiás könyvében, a 41., 44. és 48. fejezetben, és négyszer a Jelenések könyvében rögtön az 1., a 2. fejezetben, amikor a szmirnai gyülekezetnek mondja az Úr, hogy semmit ne félj attól, amit szenvedned kell. Némelyeket az ördög börtönbe vet közületek, de: Én vagyok az első és az utolsó, légy hív mindhalálig és neked adom az élet koronáját. És ami még érdekes: a Biblia utolsó lapjain még kétszer fordul elő, a 21. fejezetben, amikor a mennyei Jeruzsálemről olvasunk (ezt sokszor felolvassuk a temetéseken vigasztaló igeként), és a 22. fejezetben, mielőtt az utolsó szó is elhangzana, és az utolsó pont is a Biblia végére kerülne, az előtt megint elmondja az ige: Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég. Először azt nézzük meg, hogy ez a hét ige, amit említettem, amit a Szentírásban olvasunk, hol, milyen körülmények között hangzott el. Mert ha meglátjuk, hogy milyen körülmények között hangzott el, akkor megértjük, miért hangzott el. Miért volt ez akkor olyan döntő, miért volt olyan fontos, hogy Isten azt mondja valakiknek adjátok tovább: Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég. Tulajdonképpen az a lényeges, hogy mindig olyan körülmények között hangzott el ez az ige, amikor Isten népe nyomorúságban volt, amikor kilátástalan körülmények között volt. Amikor Isten népe szenvedett, amikor a könynyük hullott. Az ézsaiási igék arról szólnak, amikor Isten kilátásba helyezi számukra a babiloni fogságot, mert ellene nem lehet büntetlenül végezni. A bűnnek mindig van büntetése, azt el kell venni, le kell nyelni és végig kell élni. Amikor Isten erről beszélt a próféták által, akkor mindig benne volt az Ő kegyelme 2
3 is. Nemcsak a büntetés, hanem a simogatás is. Nemcsak a szomorúság, hanem a vigasztalás is. Ézsaiás próféta könyvében azzal vigasztalta Isten a népet, hogy nem fog az örökké tartani. Vége lesz annak, kihozlak majd titeket. Ne féljetek, hogy lesznek ott rabtartók, zsarnokok, akik majd rátok taposnak, akik majd semmibe vesznek titeket, mert: Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és utolsó, a kezdet és a vég. A Jelenések könyvében is ezért kellett vigasztalni Isten népét, az akkori gyülekezeteket, amelyek a 2. és 3. fejezetben fel vannak sorolva. Szmirna, Filadelfia, Efézus, Pergamon és a többieket azért kellett vigasztalni, mert üldözték a keresztyéneket. Égtek a máglyák. A római császár, aki akkor uralkodott, különösen véres kezű császár volt. Egy szálig ki akarta irtani a keresztyéneket, és égtek a máglyák. Elkezdtek a keresztyének is remegni. Maga János is azt mondja: olyan voltam, mint egy halott. Amikor hallja a kijelentést, ami úgy kezdődik: Ne félj! Akkor olyan idők jártak, amikor a János apostolok is féltek. Amikor az ő lábuk is remegett. Amikor elfáradtak a legkülönbek is, és megtántorodtak. És nemcsak elfáradtak, hanem megfáradtak ezek a gyülekezetek. Amikor Isten megszólalt: Ne félj, mert én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég, az mindig ilyen körülmények között hangzott el. Nyomorúságban, üldöztetésben, szenvedésekben, a bűn következményeit hordozó nép életében hangzott el. Tudjátok miért? Bátorításként, vigasztalásként, erőforrásként, hogy Én vagyok ezt soha ne felejtsed el, ezt írd be a szíved hústáblájára. Ne felejtsd el, hogy Én vagyok, és ne Domitianus császárra nézzetek, ne Babilóniára, ne a rabságra nézzetek, hanem nézzetek rám. Domitianus császár sehol nem lesz, amikor én leszek. Babilónia sehol nem lesz, amikor én leszek. Mert zsarnokok és uralkodók sehol nem lesznek, amikor én vagyok és leszek. Mert én olyan vagyok, aki királyokat emelek és királyokat döntök, mert enyém a Föld és annak teljessége. Ezt akarta Isten az Ő népének elmondani: enyém a Föld és annak teljessége, a rajta lakók, azért, hogy mi is vallhassuk majd a zsoltárok éneklése közben: Az Úr bír ez egész földdel és minden benne élőkkel. Övé a Földnek kereksége, mit a tengeren épített. Ragyogjon fölötte ez ige, hogy én vagyok az első és az utolsó, a kezdet és a vég. Ezért ne félj! ez ilyen körülmények között hangzott el. Amikor a Gedeon-i igével sokan megkérdezték: ha velünk van az Úr, miért ér bennünket mindez? Amikor a hívők nem értették a szenvedés okát. Amikor a hívők nem értették az üldözésnek a miértjét, akkor Isten megszólal, és azt mondja: Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó. Mit jelent ez ma a számunkra? Hiszen, ha Isten ezt hétszer leíratta a Bibliába, akkor az olyan fontos, hogy többször elmondja, többször ismétli, nagyon jól jegyezzük meg: Én vagyok az első és utolsó. Mint jelent, hogy Jézus az első? Nem tudom, figyeltétek-e, hogy amikor az emberek egymással találkoznak, mindig először azt tisztázzák, hogy ki hányban született. Ki az idősebb. Aztán elkezdik egymás húzni: te beszélsz, amikor te szü- 3
4 lettél, én már udvaroltam. És akkor jönnek a különböző megjegyzések: nekem nagyobb a tapasztalatom, én már jobban értek hozzá, mert én előbb voltam. Ez jutott eszembe, milyen jó, hogy mi tudjuk: Én vagyok az első. Jézus Krisztus nem azt mondja, hogy előbb voltam, mint te, hanem azt: Én vagyok a kezdet, én vagyok az első. Nemcsak azt mondta Jézus a zsidóknak, hogy mielőtt Ábrahám lett, én vagyok, mert ők azt mondták: Ábrahám a mi atyánk. Értjük, hogy mit jelent, hogy a mi Urunk örökkévaló? Én vagyok az abszolút első. Nem előbbre való, nem első. Nem olyan vagyok, aki karácsonykor megszületettem, hanem én vagyok az, aki által, akire nézve minden teremtetett, minden lett. Öröktől fogva vagyok. Én vagyok az első. Nincs más rajtam kívül. Nincs más Isten. Nincs más élő Úr, nincs más abszolút hatalom. És te ebben a hatalomban lehetsz, ebben a hatalomban élhetsz, és lehetsz boldog, kiegyensúlyozott. Én vagyok az első, ez azt jelenti a számunkra, hogy én vagyok a kezdet. Azt mondja Jézus Krisztus: hidd el, a te életedben velem kezdődik minden. Az egyik dicséretben énekeljük: Az élet nélküled nem élet, hol te nem vagy, én sem leszek. Pál apostol azt vallotta, hogy neki Jézus a kezdet. Nem az volt a kezdet, amikor beíratták az ókor legnagyobb, legtisztességesebb, legnagyszerűbb iskolájába. Mert azt mondja: ott sok mindent tanítottak nekünk, de az evangéliumot nem. Pál azt vallotta, neki akkor volt a kezdet, amikor Jézus Krisztus megjelent neki. Amikor könyörült rajta az, aki anyja méhétől kezdve kiválasztotta, sőt, aki örök időknek előtte, a világ teremtetése előtt kiválasztotta őt az örök életre. És ez az élet akkor kezdődött, amikor Jézus Krisztus megjelent neki. Neki, az egyházat üldözőnek, a hívőket irtónak. Neki, a Domitianus császártól egy cseppet sem különb embernek megjelent Isten üdvözítő kegyelme Jézusban. Neki Jézus Krisztus a kezdet. Ő a kezdete az én életemnek is. Amióta Őt ismerem, amióta vele járok, amióta szívem neki él, és szívem benne ég, Ő a kezdet a számomra. Értjük, mit jelent az, ha valaki azt vallja: Úr Jézus, te vagy a kezdet? Számot kell adni azzal, hogy mikor kezdődött a mi hívő életünk. Ez fontos kérdése a Bibliának, mert Ő a kezdet. Az óta boldog vagyok, mert Ő a kezdete a békességemnek, az örömömnek, a szolgálatomnak, a bizonyosságomnak, az örök életemnek. Jézus Krisztus a kezdet. És ha ez a kezdet nincs meg, akkor ne csodálkozzál, hogy nem jutsz előre. Ha nincs az életedben áldás, ha nem jutsz ötről a hatra ahogy szoktuk mondani, akkor Jézus Krisztus még nem kezdet a számodra. De legyen kezdetté. Valld azt, hogy Ő az első, a kezdet az életemben. Őt tartom mindenek felett valónak. Szeretem teljes szívből, teljes elméből, teljes erőből. És mit jelent az, hogy Jézus Krisztus a vég? Egy falunak a temetőjében többször jártam. Mindig a ravatalozóra nézek, mert a bejárat mellett van. Az az érdekes, hogy a ravatalozónak a homlokzatára felfestettek egy hatalmas ómega betűt. Nem tudom, ki találta ki, mert szerettem volna beszélni vele, mert a szívem háborgott. Szerettem volna megmondani neki, hogy ez nem igaz. Ez Isten igéjének a meghamisítása. Vallásos szempontból szépen néz ki: az óme- 4
5 ga betűt, a görög ábécének az utolsó betűjét felrajzolták, de az üzenete az rettenetes! Akik ezt oda felfestették, azt akarták kifejezni: ez a vég, a végső. De ez nem igaz! Jézus Krisztus azt mondja: Én vagyok az első és az utolsó, a kezdet és a vég. Ha ezt kiragadjuk a Biblia igazságából, akkor félresiklik a mi hívő életünk és magatartásunk. Mert a Szentírás sehol nem mondja, hogy a halál a vég. A Szentírás sehol nem mondja, hogy a ravatalozó a vég. Most, amikor sokan járnak a temetőkben, sajnos meg kell mondanunk, hogy a halál nem a vég, mert a vég Jézus Krisztus. Ő az Alfa és az Ómega. A Lukács 16. részben van egy történet. A gazdag és a Lázár története. Azt olvassuk itt, hogy meghalt Lázár, a koldus, és felvitték az angyalok az Ábrahám kebelébe. Még arról sincs szó, hogy eltemették, bár ez bizonyos, mert a föld felett nem marad senki. És meghalt a gazdag, eltemették, és felemelte szemeit a pokolban. Nem lehetett azt mondani, hogy ez a vég. De figyeljük meg, hogy hány ember gondolkozik így: a halál a vég. A Szentírás azt mondja, hogy sokan gondolkoznak úgy, hogy én mondom meg, hogy valaminek mi a vége. De az ige mit mond? Nem te mondod meg, hanem a te Urad, Jézus Krisztus, mert Ő a vég. A Máté 24. részében tanít Jézus az utolsó időkről és az Ő visszajöveteléről. Azt mondja Jézus Krisztus: hallottok majd háborúkról és háborúk híréről. És hogy folytatja? De ez még nem a vég! És miért mondja ezt Jézus Krisztus? Azért meg tudta, hogy sokan azt gondolják, ez a világ vége. Most az utóbbi napokban is hirdették, hogy most lesz a világ vége. Ez lesz az utolsó nap. Nem tudom kik számolták ki. Jézus tudta, hogy az emberek spekulálnak. És Ő mondja: ez nem a vég. És hogy folytatja tovább? Majd hirdettetik az evangélium, az Isten igéje az egész Földön, és akkor jön el a vég. Ezért, mert nem te mondod meg, hogy valaminek mi a vége, hanem Jézus mondja meg. Mikor lesz már vége? hányszor mondjuk ezt. Mondja ezt a beteg, a haldokló, az iskolás De ha te hiszed és vallod: Én vagyok a vég, akkor ezzel azt is tudod, hogy Ő tudja, hogy mikor lesz vége. Azt vallod, hogy Ő tudja, hol a vége. Az Ő kezében van a vége, mert Ő a vég, és Ő mondja meg. Gondolod, hogy valaminek vége van? Vége van egy reménységednek? Úgy gondolod: összeomlik minden? Vége van a házasságodnak? Ne te mondd ki, hogy vége van, mert ez az ige nem engedi. Jézus azt mondja: Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég, és én mondom meg, hol a vég. Az 1Királyok 17-ben van egy kedves öregasszony. Szedi a fát. Azt mondja a prófétának: van még egy kis liszt, azt összekaparom. Van egy néhány csepp olaj, a korsót megcsavarjuk egy kicsit, és összegyúrom, megsütöm, és aztán Itt a vég, meghalunk. Mit mond a próféta? Nem! Azt te csak gondolod. A te Istened az, aki első és utolsó. Alfa és Ómega. Kezdet és vég. Te ne mondd azt, hogy ott a vég, amikor nincs ott! Eredj haza, süsd meg nekem, add ide nekem. Ez azt jelenti: hidd el, állj rá az Isten igéjére és hozd ide nekem a pogácsát. És a korsóbeli olaj, és 5
6 a vékabeli liszt ki nem fogy az ő házából, amíg tart az éhínség. Hát nem csodálatos, hogy nem ott van a vég, ahol ez a szegény asszony azt mondja: nincs tovább, vége mindennek? A héten egy temetésen hirdettem azt az igét: Tudom, az én Megváltóm él. Jób mondja: Tudom, az én Megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll. Akkor csodálkoztam bele én is, ebbe a jól ismert igének a jól ismert szavaiba, hogy micsoda hite volt ennek az embernek! A felesége azt mondja mert a hitetlen ember mindig így beszél, átkozd meg az Istent és halj meg. Zárd le, ez a vég. Jób meg azt mondja: tudom, az én Megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll. Ezt, hogy utoljára, lehet úgy is fordítani: utolsóként. Amikor elhagynak emberek, amikor senki nem lesz, aki reám emlékszik, amikor porrá lesz a testem, de utolsóként az én Megváltóm az én porom felett megáll, mert Ő az utolsó. Nem a koporsóé, nem a temetésé, nem a halálé az utolsó szó. A hívő ember számára Jézus Krisztus a vég, Övé az utolsó szó. Utoljára az én porom felett megáll, és feltámaszt egykoron énekeljük a dicséretben Megváltóm, hogy véle éljek. És feltámasztatik a lelki test. Megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan, de hitben megragadható és elhihető. Valljuk mi ezt: az én Megváltóm él? Sokaktól hallottam azt, akik azt hitték a temető az utolsó. Ó, de fáj a lábam. Na, de majd meggyógyul a sárga földben. Már ott nem lesz semmi. Ezt felejtsük el! Én vagyok az első és utolsó, a kezdet és a vég. Mit jelent ez végül a számunkra, hogy Én vagyok az első és utolsó? A 394. dicséretnek van egy harmadik verse, amit a mi hitvalló eleink oly sokszor énekeltek, és oly sokszor belekapaszkodtak. 6 Bár hegy, halmok rengenének, Minket égi kéz emelt, S indulása a nagy égnek Végromlásra adna jelt: Ezt látva is el ne hidd, Hogy ez a perc elveszít, Sion, addig meg nem dőlhetsz, Míg oltalmad Istentől lesz! Ezt énekelték a hitvalló őseink, a gályarabok. Vallották és énekelték az ellenreformáció elszenvedői, akik az Isten igéjéből, a hitvallásainkból, a hit által kegyelemből való megigazulás igéjéből semmit nem adtak fel. Lehet, hogy szenvedtek, de azt vallották: Sion, addig meg nem dőlhetsz, míg oltalmad Istentől lesz. Mert Ő az Alfa és az Ómega. Ő az első és utolsó. Ő a kezdet és a vég. Számunkra ez azt jelenti: Ő a teljesség. A görög ábécé első és utolsó betűje. Két betű, ami mindent átölel. Az egész ábécét átfogja és átöleli. Ez az Isten lénye, amely átfog és átölel mindent. Ez a teljesség, ezenkívül nincs semmi. Valami be van zárva. Kezdete vége.
7 Jelentse ez most ma a te számodra és az én számomra, hogy Jézus Krisztusban van a teljesség. Akik az Övéi, azoknak mindent benne kell megtalálniuk. Ő fogja át az életemet. Ő fogja át az én testi és lelki életemet. Ő fogja át munkámat és pihenésemet. Ő fogja át örömömet és bánatomat. Ő fogja át az egészségemet és betegségemet. Ő fogja át fiatalságomat és öregségemet. És aki Őbenne hisz és remél, annak mindent ebben a teljességben kell megtalálnia. Ebben a teljességben készített el mindent a számunkra az Atya. Azt mondja az evangélium: Benne lakott a teljesség. Telve volt Jézus kegyelemmel és igazsággal. Alfa és Ómega, az egész teljesség. Ő az egyedül áldandó igaz Isten. Ő fogja össze az Ő népét. Ő dirigál, Ő parancsol, Ő szeret, Ő áld, Ő simogat. És akik szeretik Őt, azoknak minden a javukra szolgál. Akkor hangzott fel az ige, amikor különösen kellett hirdetni, hogy semmit ne bánkódjál Krisztus szent serege, mert nem árthat néked senki gyűlölsége. Mert Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég. Boldog vagy, ha vallod velem együtt: igen, Uram, nekem is te vagy a kezdet, te vagy a vég. Te vagy a kezdete az új életemnek. Te vagy a kezdete a bűneim bocsánatának. Te vagy a kezdete a megszentelődésemnek, amit a te Lelked végezni akar az életemben. És te vagy a vég. Nem én mondom meg, hogy mi és hol a vég. Nem én zárok le kapcsolatokat, utakat, hanem ez mindig a te jogod, Uram. Én benned élek, benned szeretnék meghalni is. Benned szeretném eltölteni az egész örökkévalóságot. Énekeljük a 296,7 éneket: Ilyen kedvvel vígad szívem, Mert drága kincsem az Isten, Ki kezdet s vég mindenben. Ő engem dicséretire, Mennybe viszen nagy örömre, Min tapsolok szívemben. Ámen, ámen! Jövel, Uram, szép koronám, jöjj sietve: Téged várlak reménykedve! Imádkozzunk! Egyedül áldandó, örökkévaló Urunk! Dicsőítünk téged örökkévaló szavadért és igédért. Valljuk, hogy valóban megszárad a fű és elhull a mező virága, de a te igéd örökre megmarad. Köszönjük, hogy erőt merítettek ebből az igéből az első keresztyének. Köszönjük, hogy bátorítást kaptak ebből az igéből a mi eleink, a reformáció emberei. Köszönjük, hogy a XXI. században mi is ebből meríthetünk erőt. Megvalljuk, Urunk, hogy a nyomorúság ugyanaz maradt, a bűn ugyanaz maradt, és az ember is ugyanolyan, mint akkor. Áldunk, Urunk, hogy te is örökké ugyanaz vagy. 7
8 Köszönjük, hogy benned van a kegyelem és a jóság, az irgalom. Köszönjük, hogy igazságos Isten vagy. Áldunk, hogy az úrasztala is ezt hirdetheti a számunkra. Nagy ára volt annak, hogy bocsánatot kapjunk, és új életben járhassunk. Valakinek eleget kellett tenni. Mi magunk vagy más teremtmény nem tehetett eleget értünk, csak az, aki szent, igaz, bűntelen. Ilyen csak egyedül Jézus Krisztus volt, aki ezért testet öltött. Aki eljött, mint első, mint kezdet erre a földre a megváltó munkát végezni. Hadd nézzünk így a terített asztalra, Urunk. Benne hadd lássunk téged. Az ének szavával kérünk: szemünk elé állítsd szenvedésidet, vérrel koronázott szent keresztedet. Köszönjük, hogy itt láthatjuk a keresztet, annak az áldását, hatását, erejét pedig az életünkben. Kérünk, így járass bennünket a szent életben. Növeld hitünket, Urunk. Áldj és őrizz meg bennünket a reánk következő héten. Köszönjük, hogy a vigasztalás evangéliumát tudtuk hirdetni azoknak a családoknak, akik a héten vettek búcsút szeretteiktől. Kérünk újból és most is: vigasztald meg a szívüket, erősítsd és bátorítsd őket a hitben és reménységben. Áldd meg mindazokat, akik ezekben a napokban pihennek. Köszönjük, hogy az iskolások is egy kicsit felszabadulhatnak, pihenésük lehet. Engedd, hogy a családok szeretetben, békességben legyenek együtt, az egymással való kapcsolataikat is építve. És azon a helyen, ahol kimondjuk tanácstalanul vergődve: vége, ott kérünk, te beszélj mindenkivel. Mert tied a végső szó, te döntesz, te vezetsz. Engedd, hadd lássuk ezt meg és hadd lássuk ezt be. Hadd lehessünk néked élő, boldog gyermekeid. Kérünk, hallgasd meg azokat a kéréseket, könyörgéseket is, amelyeket most a csendben eléd viszünk. Ámen. 8
A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.
Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással
KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT
Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,
VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!
1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő
VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.
Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,
AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.
Pasarét, 2013. november 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza AZ ÚR SZABADÍTÁSA Lekció: Zsoltár 107,1-16 Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította
ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7
Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTEN IGAZI CSODÁJA Lekció: 2Királyok 4,1-7 Alapige: 2Királyok 4,1-2 Egyszer egy prófétatanítvány felesége így kiáltott
VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!
Pasarét, 2012. augusztus 30. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Alapige: 1János 4,1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket,
Tartalom. Ildymnek... 2016.01.05-08. Megállt az idő... 2016.06.06. 3. Vérzések... 2016.06.07
Tartalom 1. Bánatom... 2016.06.01 Ildymnek... 2016.01.05-08 Átkozom... 2016.06.06 2. Lélekgyilkos... 2016.05.20 Megállt az idő... 2016.06.06 Pokolba... 2016.március 3. Vérzések... 2016.06.07 Gonosz...
A HÁLA JELEI. Pasarét, 2014. október 19. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: Zsolt 100.
Pasarét, 2014. október 19. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A HÁLA JELEI Lekció: Zsolt 100. Alapige: Lukács 8,1-3 Jézus ezután városról városra és faluról falura járt, és hirdette
SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24
Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól
Hamis és igaz békesség
Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,
Újjászületés - Beleszületni Isten családjába
Kenneth E. Hagin Nem az a fontos, hogy melyik gyülekezetbe tartozol, hanem az, hogy melyik családba. Jézus azt tanította, hogy az embernek újjá kell születnie. A következő állítások Jézus szájából származnak:
ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG
Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette
A megváltás története, I. rész
A megváltás története, I. rész A megváltás története című írásaink olyan sorozatot alkotnak, amelyek a bűnbeeséstől kezdve Isten Fia emberré lételéig végigkísérik Isten küzdelmét az ember megváltásáért.
Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor
Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor NAGYSZOMBAT AZ ÚR AKARATA SZERINT Ézs 53, 9-12 És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot,
NYILVÁNVALÓ SZERETET
Pasarét, 2015. december 25. (péntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza NYILVÁNVALÓ SZERETET Énekek: 182; 321,1-3. 4. 6-7; 447 Lekció: Lukács 2,1-14 Alapige: 1János 4,9-10 Azáltal lett nyilvánvalóvá
IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT
Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá
Gyászszertartás Búcsúztató
Gyászszertartás Búcsúztató Nyitó ima: Mennyei Atyánk, azért jöttünk össze a mai napon, hogy lerójuk tiszteletünket és kegyeletünket szeretett teremtményed, élete előtt. Összejöttünk, hogy hálát adjunk
AZ ÚR TÚLÁRADÓ KEGYELME
Pasarét, 2014. július 20. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor AZ ÚR TÚLÁRADÓ KEGYELME Lekció: Zsidók 3,7-19 Alapige: 4 Mózes 15,1-7 Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Szólj Izráel
ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK
Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya
Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet
Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet Istennek az a szándéka, hogy boldog életünk legyen itt és most. Miért nem ismeri a legtöbb ember ezt az igazi életet? Isten szereti az embereket, és szeret téged.
Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19.
1 Egy pokoli házasság (Rm 7:1-6) Suhai György Balatonszárszó, 2014.03.19. Mindannyian egy tökéletes társra vágyunk! Na de úgy valaha is igazán belegondoltunk már abba, hogy milyen lehet egy tökéletes társsal
Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN
1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik
Mit keresitek az élőt a holtak között
Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni
bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap
Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Olvasd el:
HALOGATOTT BŰNBÁNAT. Pasarét, 2015. június 28. (vasárnap) Horváth Géza. Énekek: 80,1; 463; 460; 227,1-3; 295. Lekció: 1Mózes 15,1-13
Pasarét, 2015. június 28. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza HALOGATOTT BŰNBÁNAT Énekek: 80,1; 463; 460; 227,1-3; 295 Lekció: 1Mózes 15,1-13 Alapige: 1Mózes 35,1-3 Isten azt mondta
ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr...
Pasarét, 2014. március 23. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László Lekció: Malakiás 3,1-6 Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... ELJÖN AZ ÚR Imádkozzunk! Dicsőítünk
TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50
Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek
éjszakán szólította magához a mi kegyelmes mennyei édes Atyánk így: Jövel, hozzám, édes Gyermekem! Amikor vasárnap szokás szerint szeretettel
A te bizonyságaid én gyönyörűségem, és én tanácsadóim. Lelkem a porhoz tapad; eleveníts meg engem a te ígéreted szerint. Útaimat elbeszéltem előtted és te meghallgattál engem; taníts meg a te rendeléseidre!
AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328
Pasarét, 2015. december 20. (vasárnap) családi karácsony PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Takaró János AZ ÉLET KENYERE Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Alapige: János 6,32-35 Jézus pedig így válaszolt nekik:
HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László
Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS Alapige: Malakiás 2,13-16 És ezt is cselekszitek: betöltitek az Úr oltárát könnyhullatással, sírással
NAGYBÖJT NAPKÖZI IMAÓRA
NAGYBÖJT NAPKÖZI IMAÓRA Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Éhséget is kelt, mennyeit,
AZ ÉLET ISTENTISZTELETE
Pasarét, 2014. június 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor AZ ÉLET ISTENTISZTELETE Lekció: Róm 11,33-12,2 Alapige: 3 Móz 2,1-16 Amikor valaki ételáldozatot akar áldozni az ÚRnak,
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com
Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim!
Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz
III. Kellemes meglepetés, öröm
II Kellemes meglepetés, öröm II Kellemes meglepetés, öröm Beszédpanelek és mintadialógusok - Jaj, de jó! - (Te, ez) szuper! - Ennek nagyon örülök. - Ez tényleg jó hír! - Nézd, elhoztam neked az új Nick
Bérmálási vizsgakérdések
1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa
A vonzatos igék és a személyes névmás
A vonzatos igék és a személyes névmás! Legjobb, ha először ezt nézi meg: www.magyarora.com/grammar/szemelyes_nevmasok.pdf! 1 ) Megnézte? Akkor kezdjük! Példák a hangjátékból: a. Bariton kedves és türelmes,
AZ AJÁNDÉK. Alapige: 2. Korinthus 9,15 Hála legyen Istennek az Ő kimondhatatlan ajándékáért!
Pasarét, 2012. december 25. (karácsony) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza AZ AJÁNDÉK Lekció: Máté 2,1-12 Alapige: 2. Korinthus 9,15 Hála legyen Istennek az Ő kimondhatatlan ajándékáért! Imádkozzunk! Mennyei
1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút
1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért
HÉT ÜZENETED ÉRKEZETT! 7. ÜZENET A HŰSÉGES GYÜLEKEZETNEK
Pasarét, 2012. szeptember 29. (szombat este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza HÉT ÜZENETED ÉRKEZETT! 7. ÜZENET A HŰSÉGES GYÜLEKEZETNEK Alapige: Jelenések könyve 3,7-13 A filadelfiai gyülekezet angyalának
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na
17. SZEMÉLYES GYÓNÁS KÖSZÖNTÉS:
17. SZEMÉLYES GYÓNÁS A személyes gyónás több mint a lelkipásztori beszélgetés. A gyónást kérheti a jelentkező, de felajánlhatja a lelkipásztor is. Jó, ha a keresztény gyülekezet tud a személyes gyónás
KERESZTREFESZÍTÉS. Újpest-Belsőváros. 2008. 03. 21. Nagypéntek. Loránt Gábor. Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56
Újpest-Belsőváros 2008. 03. 21. Nagypéntek Loránt Gábor KERESZTREFESZÍTÉS Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56 Miután kigúnyolták mármint Jézust levették róla a köpenyt, felöltöztették a saját ruhájába, és
MIRŐL BESZÉL A KERESZT? 7. Mit mond a kereszt a világgal való szakításról?
Pasarét, 2015. szeptember 26. (szombat) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza MIRŐL BESZÉL A KERESZT? 7. Mit mond a kereszt a világgal való szakításról? Énekek: Halleluja: 241; Ref. 338; 299
Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE. Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III.
Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III. fejezet Kiadó: Missionsdienst Sonnenstrahlen D-7120 Bietigheim-Bissingen,
KIÁLTÓ SZÓ. Pasarét, 2014. január 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: Ézsaiás 40,1-10
Pasarét, 2014. január 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza KIÁLTÓ SZÓ Lekció: Ézsaiás 40,1-10 Alapige: János 1,19-23 Ez János bizonyságtétele. Amikor a zsidók papokat és lévitákat
HA ISMERNÉD AZ ISTEN AJÁNDÉKÁT
Pasarét, 1984. augusztus 26. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Cseri Kálmán HA ISMERNÉD AZ ISTEN AJÁNDÉKÁT Lekció: Jn 4,3-15 Alapige: Jn 4,10 Jézus így felelt neki: Ha ismernéd az Isten ajándékát,
NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.
Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. NEM MINDENKI Lekció: Mt 7,21 23 Alapige: Mt 7,21 Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az,
Fájó szívvel gyújtottunk A Szűzanya minden anyai segítséget megad, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkeket megmentsük:
Fájó szívvel gyújtottunk mécsest az októberben elhunyt Jánosért, Sándorért és mennyei születésnapjukat novemberben ünneplő testvéreinkért, Istvánért (2010), Józsefért, Ágiért, Zitáért, Angéláért, Lászlóért,
Zsolt 1,1-3 A boldogság titka
Zsolt 1,1-3 A boldogság titka Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az Úr törvényében gyönyörködik, és az Ő törvényéről
IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21
Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza IZSÁK FELESÉGET KAP Lekció: 1Mózes 24,1-21 Alapige: 1Mózes 24,7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom
MEGELÉGEDETTSÉG. Drágakövek Abdu l-bahá szavaiból
MEGELÉGEDETTSÉG Drágakövek Abdu l-bahá szavaiból Fordította: Kerekes Mariann Lektorálta: Mannó Judit A fordítás alapja: CONTENTMENT Bahá í Publishing Trust; London, 1996 Magyarországi Bahá í Közösség Országos
A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.
2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem
A FÖLDI TEMPLOMTÓL A MENNYEIIG
Pasarét, 2015. augusztus 16. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A FÖLDI TEMPLOMTÓL A MENNYEIIG Énekek: 392,1; 480,1. 4-5; 165,6; 163 Lekció: 2Mózes 25,1-9 Alapige: 2Mózes 25,2 és
SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!
SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol
Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:
Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.
bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Bibliatanulmányozó Feladatlap
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Olvasd
Örökség - dalszövegek. Virágom, virágom. Szép szál legény van egy pár, Ha okos az ráadás. Utánam jár mindahány, Jaj, ne legyen csapodár!
Virágom, virágom Szép szál legény van egy pár, Ha okos az ráadás. Utánam jár mindahány, Jaj, ne legyen csapodár! Szép szál legény gyere át, Szívemben a bánat jár. Hozzál egy kis pálinkát, Hogy legyen egy
Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com
Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,
Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk
Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk (Jn. 4,24) Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk (Jn. 4,24) www.eletalelekben.ro
Szomjúság az élő víz mellett
Szomjúság az élő víz mellett Egy prédikációban elég nehéz tud lenni, mikor megpróbálod kielégíteni mindenki igényét. A felnőtt korú Krisztusban élőét, aki kemény eledelre vágyik, a tejen élő kiskorút,
SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK
MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL
Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek
A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek
ISTEN TETTEI ÉS A MI TETTEINK
Pasarét, 2014. július 20. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Cseri Kálmán ISTEN TETTEI ÉS A MI TETTEINK Alapige: Róma 1,1-7 Pál, Krisztus Jézus szolgája, elhívott apostol, akit az Isten
TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília
Újpest-Belsőváros 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja Juhász Emília TANÉVZÁRÓ Alapige (textus): Ef 6,1-4; 6,10 Olvasandó (lectio): Péld 3,1-18 Heidelbergi Káté*: XXI. ÚRNAP (*Olvasható a szolgálat végén)
Ézs 12,1-6 Isten szabadítása
Ézs 12,1-6 Isten szabadítása És így szólsz ama napon: Hálákat adok néked, oh Uram! Mert jóllehet haragudtál reám, de elfordult haragod, és megvigasztaltál engemet! Ímé, az Isten az én szabadítóm! Bízom
AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET
AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET A) ÚRVACSORÁVAL A szolgálattevõ az úrasztalához egyenesen a szószékre megy, és Isten igéjével köszönti a gyülekezetet. KÖSZÖNTÉS 1. Kegyelem néktek és békesség Istentõl,
Szöveges változat: www.bekevar.fw.hu Hangformátum: www.ksze.org > Alaptanítások
ALAPTANÍTÁSOK Jézus Neve 1. - Hogyan nyerte Jézus a Nevét? Jézus Krisztus Nevérıl tanítunk a mai napon. Három Igerésszel kezdjük a mai tanítást: Zsidó 1:1-6 Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképpen
A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT
Pasarét, 2013. február 17. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT Alapige: Máté 13,45-46 Hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, aki igaz
MEDDIG, URAM? Pasarét, 1987. december 31. (este) Cseri Kálmán
Pasarét, 1987. december 31. (este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Cseri Kálmán MEDDIG, URAM? Alapige: 13. zsoltár Az éneklőmesternek, Dávidnak zsoltára. Uram, meddig? Végképp elfeledkezel rólam? Meddig rejted el
ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.
V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.
Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13
Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Számomra mindig jelzés értékű az, ha valamilyen formában megrezdül a lelkem, megérinti valami. Ilyenkor az jut az eszembe, hogy ott még feladatom, tanulni valóm van. Üzenni
Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.
Válás és újraházasodás a Biblia szemszögéből Ebben az írásunkban a Biblia válás és újraházasodás kérdésére vonatkozó kijelentéseivel szeretnénk foglalkozni. Az Újszövetség világosan elutasítja a válást.
Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék!
2014. december 31. Mandabokor Óévi Istentisztelet 1 Kérve kérlek az Isten és a Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat; az ő eljövetelére és országára kérlek: 2 hirdesd az igét, állj
Mi a virtuális valóság?
VIRTUÁLIS VALÓSÁG - KERESZTYÉNYSÉG Kol 2,20-23 Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők:
TORNYOSPÁLCAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÁLDÁS REFORMÁTUS DIAKÓNIAI KÖZPONT IDŐSEK NAPPALI ELLÁTÁSA PROGRAMFÜZET 2015/5. SZÁM
19.hét május4-8. Május hónap - tervezett programok Hétfő Anyáknapi köszöntő Mónika,Flórián Kedd Egészségmegőrző nap Györgyi,Gotthárd Szerda Piac Ívett,Frida Csütörtök Kéz és körömápolás Gizella,Bendegúz
6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.
6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: I. A Heidelbergi Káté II. Második Helvét Hitvallás. Kálvin Kiadó, Budapest. 2004;
Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK?
Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK? Alapige: Lk 19, 41-48 Amikor közelebb ért Jézus, és meglátta a várost, sírt. Így szólt: "Bár felismerted volna ezen a napon
2Móz 3,13-22 Isten: a VAGYOK
2Móz 3,13-22 Isten: a VAGYOK Mózes pedig monda az Istennek: Ímé én elmegyek az Izráel fiaihoz és ezt mondom nékik: A ti atyáitok Istene küldött engem ti hozzátok; ha azt mondják nékem: Mi a neve? mit mondjak
Jarabin Kinga LÁBNYOMOK
Jarabin Kinga LÁBNYOMOK Álmokkal indulunk Már egész kis korban, óvodásként is van arról elképzelésünk, mivel szeretnénk foglalkozni, ha egyszer felnövünk. Álmokkal indulunk az iskolapadba, az iskolapadból
ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9
Pasarét, 2011. szeptember 4. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Alapige: 1Sámuel 26,23-25 Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert
2009. évi SDG Bibliaismereti verseny: Jelenések könyve
Csapat/iskola: 2009. évi SDG Bibliaismereti verseny: Jelenések könyve Tudnivalók A teszt 130 kérdésből áll. Minden kérdésnél felsoroltunk 3 lehetséges választ, amelyek közül mindig egy és csak egy helyes
Böjti csönd Böjti tisztulás. Krisztus kereszten elmondott hét szava nyomán
Böjti csönd Böjti tisztulás Krisztus kereszten elmondott hét szava nyomán Jó reggelt! :) Új nap, tiszta lap! Míg mások mindenfélével foglalkoznak a reggeli kapkodásban, a legjobbat teszi az, aki időt ad
A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013.
Dezső Ilona Anna: Ima (50x40 cm, vászon, olaj) A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. A BARÁTOK VERSLISTA KIADVÁNYA ÁTOK és ÁLDÁS Áldást kapunk Istenünktől minden pillanattal, amit megélhetünk, ne
DERÉK ASSZONY HITE. Pasarét, 2012. július 19. (csütörtök) Földvári Tibor
Pasarét, 2012. július 19. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor DERÉK ASSZONY HITE Alapige: Péld 31,10-31 Derék asszonyt kicsoda találhat? Értéke sokkal drágább az igazgyöngynél.
Tanítás a jövendőmondásról és boszorkányságról
Tanítás a jövendőmondásról és boszorkányságról ADUNARE Tanítás a jövendőmondásról és boszorkányságról A jövendőmondásról és boszorkányságról való tanítás nagyon fontos mert azok a Sátán művei és tudnunk
A FELTÁMADOTT ÚR GYŐZELME
Pasarét, 2016. április 7. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor A FELTÁMADOTT ÚR GYŐZELME Énekek: 121; 398 Lekció: 1Péter 3,15-22 Alapige: 1Péter 3,15-22 Az Úr Istent pedig szenteljétek
Ézs 45,20-25 II. A megigazítás, dicsekvés az Úrban, Isten esküje
Ézs 45,20-25 II. A megigazítás, dicsekvés az Úrban, Isten esküje Gyűljetek egybe és jőjjetek elő, közelegjetek mind, a kik a népek közül megszabadultatok; nem tudnak semmit, a kik bálványuk fáját hordják,
Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET
Keresztút Ha jó emberekkel találkozol, megtapasztalod, milyen jó, ha szeretnek. Kérdezted már egyszer is magadtól: honnan ez a szeretet? Mi, emberek ezt nem az utcán találtuk valahol vagy a kereskedőnél
PRÉDIKÁCIÓ A KAPUBAN
Pasarét, 2014. október 9. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza PRÉDIKÁCIÓ A KAPUBAN Alapige: Jer 7,1-7. 10. 1. Az a beszéd, amelyet az Úr szólt Jeremiásnak: 2. Állj az Úr házának
SEGÍTSÉG AZ ÚRTÓL. Pasarét, 2015. november 29. (vasárnap) Horváth Géza. Énekek: 151; 307,1-3; 461,2-3; 307,4; 344,1. 4-5. Lekció: Lukács 3,2-11; 15-18
Pasarét, 2015. november 29. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza SEGÍTSÉG AZ ÚRTÓL Énekek: 151; 307,1-3; 461,2-3; 307,4; 344,1. 4-5 Lekció: Lukács 3,2-11; 15-18 Alapige: Zsoltárok
HÁZASSÁGKÖTÉS MEGÁLDÁSA
HÁZASSÁGKÖTÉS MEGÁLDÁSA BEVONULÁS A bevonulás a helyi szokásoknak és gyakorlatnak megfelelõen történjék. 1. Orgonaszó közben 2. A gyülekezet éneklése alatt: 162. ének: Ím, béjöttünk nagy örömben 3. A szolgálattevõ
2016. március. x. évfolyam 1. szám
2016. március x. évfolyam 1. szám Heréd Község Önkormányzatának ingyenes közéleti kiadványa A Húsvét története A keresztény ünnep az ószövetségi pászka ünnepéből nőtt ki, ennek az előképnek a keresztény
bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2.
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Találkoztál
E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!
E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,
Levelező Klub FELFEDEZŐK 1. 1. LECKE
Levelező Klub FELFEDEZŐK 1. 1. LECKE 1. rész Kedves Barátunk! Gondolkoztál már azon, milyen lehet Isten? Isten annyira hatalmas, annyira csodálatos, hogy soha nem tudhatunk meg mindent róla. Isten azonban
Létezik-e Antikrisztus?
Létezik-e Antikrisztus? Az embereknek sokféle elképzelésük van az Antikrisztusról, de e- gyedül csak a Bibliából kaphatunk helyes választ arra, hogy ki ő, és mit csinál. Felmerült már bennünk a kérdés:
Pál származása és elhívása
11. tanulmány Szeptember 5 11. Pál származása és elhívása SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 9:1-22; 26:18; 1Korinthus 15:10; Galata 2:1-17; Filippi 3:6 De az Úr azt mondta neki: