HÁZASSÁGKÖTÉS MEGÁLDÁSA
|
|
- Klára Gálné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 HÁZASSÁGKÖTÉS MEGÁLDÁSA BEVONULÁS A bevonulás a helyi szokásoknak és gyakorlatnak megfelelõen történjék. 1. Orgonaszó közben 2. A gyülekezet éneklése alatt: 162. ének: Ím, béjöttünk nagy örömben 3. A szolgálattevõ a gyülekezet képviselõje a templom kapujában fogadja az esketendõket és orgonaszó gyülekezeti ének közben vezeti be õket. KÖSZÖNTÉS Az esketendõ pár és a násznagyok az úrasztala elé állnak, a szolgálattevõ igével köszönti õket: 1. Kegyelem néktek és békesség, Istentõl, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. Ámen. 2. Legyen velünk Istenünknek, az Úrnak jóindulata! Ámen (Zsolt 90,17a). 3. Békesség néktek! Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete! Az Úrtól lett ez és csodálatos a mi szemünkben. Ez az a nap, amelyet az Úr rendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen! Ámen (Zsolt 118, ). ÉNEK Ahol olyan gyülekezet közösségében történik a házasságkötés megáldása, amely tud szépen és áhítatosan énekelni, ott hálaadó éneket énekeljen a gyülekezet. 99
2 A gyülekezet ül 1. Adjatok hálát az Úrnak, hívjátok segítségül nevét. Énekeljük a 2. Milyen jó hálát adni az Úrnak és zengeni neved dicséretét, óh, Felséges (Zsolt 92,2). Legyen énekünk boldog hálaadás, énekeljük a: 3. Jöjjetek, örvendezzünk az Úr elõtt, menjünk elé hálaadással, ujjongjunk elõtte énekszóval! Énekelve a FOHÁSZ 1. A mi segítségünk jöjjön az Úrtól, aki teremtett, megtart és igazgat mindeneket. Ámen. 2. Légy a mi segítségünk, Urunk, és szólj hozzánk most és életünk minden idejében, s adj engedelmes szívet, hogy kövessük akaratodat. Ámen. TEXTUS Midõn Isten áldását kéritek házassági szövetségetekre, halljátok az Õ hozzátok szóló üzenetét a IGEHIRDETÉS A gyülekezet ül HÁZASSÁGI ESKÜ Kedves Testvéreim! Miután most azért álltok itt Isten és a gyülekezet színe elõtt, hogy szövetségeteket az Õ segítségül hívásával is megerõsítsétek, és arra áldást kérjetek, fogjátok meg egymás jobb kezét és mondjátok utánam a házassági esküt. va legyen tanúja az eskütételnek. Mondjad elõször te, keresztyén férfitestvérem: Én esküszöm az élõ Istenre, aki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy, örök Isten, hogy -t *, akinek most Isten színe 100 * A menyasszony nevét kell mondani.
3 elõtt kezét fogom, szeretem. Szeretetbõl veszem el õt, Isten törvénye szerint, feleségül. Hozzá hû leszek, vele megelégszem, vele szentül élek, vele tûrök, vele szenvedek, és õt sem egészségében, sem betegségében, sem boldog, sem boldogtalan állapotában, holtomig holtáig, hitetlenül el nem hagyom, hanem teljes életemben hûséges gondviselõje leszek. Isten engem úgy segítsen. Ámen. Mondjad te is, keresztyén nõtestvérem: Én esküszöm az élõ Istenre, aki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy, örök Isten, hogy -t *, akinek most Isten színe elõtt kezét fogom, szeretem. Szeretetbõl megyek hozzá, Isten törvénye szerint, feleségül. Hozzá hû leszek, vele megelégszem, vele szentül élek, vele tûrök, vele szenvedek, és õt sem egészségében, sem betegségében, sem boldog, sem boldogtalan állapotában, holtomig holtáig, hitetlenül el nem hagyom, hanem teljes életemben hûséges segítõtársa leszek. Isten engem úgy segítsen. Ámen. INTELEM Házastársi szövetségeteket Isten és a gyülekezet színe elõtt szent esküvel is megerõsítettétek. Legyen a ti igenetek igen, teljesítsétek fogadásotokat maradéktalanul, és az Isten békessége meg fogja õrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. IMÁDSÁG Akik tanúi voltunk a házaspár esküjének, könyörögjünk érettük: Urunk Istenünk, minden kegyelemnek forrása és minden tökéletes ajándék szerzõje, Rád bízzuk ezt a házaspárt. Adj nekik hosszú életet, örömmel és hûséggel, kegyelemmel és békességgel teljeset. Tedd, hogy mindegyikük a másik javát keresse, és kölcsönösen osztozzanak egymás örömében és bánatában. Ajándékozd meg õket a Te Szentlelkeddel, a bölcsesség és szeretet lelkével a gyülekezet közösségében. (Áldd meg õket gyermekekkel. Segítsd meg õket, hogy gyermekeiket testben egészségben, szilárd jellemû és hitben élõ emberekké nevelhessék.) ** Ajándékozd meg õket élõ reménységgel, igaz szeretettel, hogy családi otthonuk ** A võlegény nevét kell mondani. ** A zárójelben lévõ szöveg idõs pár házasságkötése esetén elhagyandó. 101
4 tanúbizonysága lehessen a Te szentségednek és szeretetednek. Mindenható Atyánk, õrizd meg õket mind e földön, mind az örökkévalóságban a mi Urunk Jézus Krisztusunknak, a világ Megváltójának nevében kérünk. Ámen. ÚRI IMÁDSÁG Fennhangon, közösen mondja a gyülekezet. Mi Atyánk, aki a mennyekben, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezõknek, és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert tied az ország, a hatalom és a dicsõség mindörökké. Ámen. ÁLDÁS 1. Áldjon meg titeket az Úr, és õrizzen meg titeket. Világosítsa meg az Úr az Õ orcáját tirajtatok, és könyörüljön tirajtatok. Fordítsa az Úr az Õ orcáját tireátok, és adjon békességet néktek. Ámen (4Móz 6,24 26). 2. Titeket pedig az Úr gyarapítson és gazdagítson a szeretetben egymás iránt és mindenki iránt. Erõsítse meg a szíveteket és tegyen feddhetetlenné a szent életben. Ámen (1Thessz 3,12 13). 3. Semmiért se aggódjatok, hanem az imádság és könyörgés alkalmával mindenkor hálaadással vigyétek kéréseiteket az Isten elé, és az Isten békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja õrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. Ámen (Fil 4,6 7). 4. Minden jó adomány és tökéletes ajándék onnan felülrõl a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása. Ámen (Jak 1,17). 102
5 BIBLIA, EMLÉKLAP ÁTADÁSA A mai nap emlékéül fogadjátok el egyházunk nevében ezt a Bibliát. Isten igéje legyen családi olvasmányotok, merítsetek belõle az élet minden körülményei között erõt, vigasztalást, bátorítást. ÉNEK- * VAGY ZENESZÁM Ha a helyi adottságok lehetõvé teszik, adjunk lehetõséget énekkar, szólóének más, az istentisztelet áhítatát emelõ zeneszám elõadására. KIVONULÁS * Ajánlott énekek: 434: Vezess Jézusunk, 25. zsoltár: Utaid, Uram, mutasd meg, 90. zsoltár 9. v.: Szolgáidon láttassad dolgaidat, 462. dicséret: Csak vezess, Uram, végig 103
- az evangélikus templomban -
9. ÖKUMENIKUS ESKETÉSI SZERTARTÁS, ha a felek egyike evangélikus, másika református - az evangélikus templomban - BEVEZETÉS Alapelvek: a szertartás menetét a házigazda egyház tradíciója határozza meg,
41. TEMPLOM ALAPKŐLETÉTELE
41. TEMPLOM ALAPKŐLETÉTELE FELÉPÍTÉS ÉNEK ISTEN NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ) BEVEZETŐ ZSOLTÁR (INTROITUS) KRISZTUS IMÁDÁSA (KYRIE) DICSŐÍTÉS (GLORIA IN EXCELSIS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS
Templomi temetési istentisztelet
Templomi temetési istentisztelet A gyászistentisztelet és a temetés rendjének felépítése A TEMPLOMBAN ELÕJÁTÉK, KEZDÕÉNEK ISTEN NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ) BÛNBÁNATI ZSOLTÁR KRISZTUS DICSÉRETE
4. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSA felépítés
4. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSA felépítés ORGONAJÁTÉK [ÉNEK] BEVEZETÉS (INVOCATIO, INTROITUS) [BŰNBÁNAT, BŰNVALLÁS, FELOLDOZÁS] KYRIE GLÓRIA KOLLEKTA IGEHIRDETÉS ÉNEK, KARÉNEK, ZENESZÁM LEKCIÓ ESKETÉSI KÉRDÉSEK
A konfirmációi istentisztelet felépítése
A konfirmációi istentisztelet felépítése I. ELÕKÉSZÜLET ELÕJÁTÉK, GYÜLEKEZETI ÉNEK ISTEN NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ) BEVEZETÕ IMÁDSÁG GYÓNÁS (BÛNVALLÁS ÉS FELOLDOZÁS) II. BEVEZETÕ RÉSZ BEVEZETÕ
26. TEOLÓGIAI TANÁR IKTATÁSA felépítés
26. TEOLÓGIAI TANÁR IKTATÁSA felépítés ORGONAJÁTÉK, GYÜLEKEZETI ÉNEK ISTEN SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ) BŰNVALLÁS, FELOLDOZÁS BEVEZETŐ ZSOLTÁR (INTROITUS) KRISZTUS IMÁDÁSA (KYRIE) DICSŐÍTÉS (GLORIA IN
AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET
AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET A) ÚRVACSORÁVAL A szolgálattevõ az úrasztalához egyenesen a szószékre megy, és Isten igéjével köszönti a gyülekezetet. KÖSZÖNTÉS 1. Kegyelem néktek és békesség Istentõl,
25. AZ ORSZÁGOS FELÜGYELŐ IKTATÁSA. felépítés ELŐKÉSZÜLET BEVEZETŐ RÉSZ IGELITURGIA IKTATÁS AZ ISTENTISZTELET BEFEJEZÉSE
25. AZ ORSZÁGOS FELÜGYELŐ IKTATÁSA PRELÚDIUM - BEVONULÁS GYÜLEKEZETI ÉNEK felépítés ISTEN NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA, IMÁDSÁG, BEVEZETÉS INTROITUS KRISZTUS IMÁDÁSA (KYRIE) DICSŐÍTÉS (GLORIA IN EXCELSIS)
VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!
1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő
NAGYBÖJT NAPKÖZI IMAÓRA
NAGYBÖJT NAPKÖZI IMAÓRA Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Éhséget is kelt, mennyeit,
MAGYAR REFORMÁTUS ÉNEKEK
MAGYAR REFORMÁTUS ÉNEKEK Betűrendes mutató A 014. A bolond így szól az ő szívében 053. A bolond így szól az ő szívében 349. A csillagos égnek seregei ott fent 036. A gonosztévőknek dolgán 442. A keresztfához
Egyszerû istentiszteleti rend
Egyszerû istentiszteleti rend Az egyszerû istentiszteleti rend felépítése I. ELÕKÉSZÜLET HARANGOZÁS, ELÕJÁTÉK GYÜLEKEZETI ÉNEK ISTEN NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ) GYÓNÁS (BÛNVALLÁS ÉS FELOLDOZÁS)
ÚJÉVI ÍGÉRET 2THESSZALONIKA 3:3
2THESSZALONIKA 3:3 2011. január 1. 10 00 Mályinka 1. Gyülekező ének: 162. d. 1. v.: Ím béjöttünk nagy örömben, Felséges Isten 2. Köszöntés: Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, aki így
KI-KICSODA? MÁRK EVANGÉLIUMA 8:27;29
MÁRK EVANGÉLIUMA 8:27;29 2011. március 6. 10 00 Mályinka 1. Gyülekező ének: 489. d. 1. v.: Örök élet reggele, fény a véghetetlen fényből 2. Köszöntés: Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól,
ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET
V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.
ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK
Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya
1. Aki a Jordán vizében megkeresztelkedett
1. Aki a Jordán vizében megkeresztelkedett Világosságos szentolvasó I. Jézus a tisztulás jelképeként alámerült a Jordán vizében. Nekem a gyónás adja a megtisztulást. Milyen gyakran élek a gyónás lehetõségével?
- Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál!
Gyújtsunk mécsest a 6 éve elhunyt Bálint József jezsuita atyáért, a két éve elhunyt Máriáért, Lászlóért és Júliannáért valamint az egy éve elhunyt Nándiért. Drága Üdvözítőnk, szándékainkat egyesítjük szerető
ÉVKÖZI IDŐ I. HÉT: CSÜTÖRTÖK REGGELI DICSÉRET
V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ I. HÉT: CSÜTÖRTÖK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.
ZSOLTÁROK ÉS ALLELUJA VERSEK. Vasár- és ünnepnapokra. C év
ZSOLTÁROK ÉS VERSEK Vasár- és ünnepnapokra C év Utolsó Vacsora Római Katolikus Plébánia Tab, 2012 2 Tartalom Advent 1. vasárnapja... 5 Advent 2. vasárnapja... 6 Advent 3. vasárnapja... 7 Advent 4. vasárnapja...
ISTENT DICSŐÍTŐ NÉP. Pasarét, 2014. március 2. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 5Mózes 8,11-18
Pasarét, 2014. március 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENT DICSŐÍTŐ NÉP Lekció: 5Mózes 8,11-18 Alapige: 1Péter 2,9-10 Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent
PÜNKÖSDFÜRDŐI BOLDOG ÖZSÉB PLÉBÁNIA BOLDOGOK
PÜNKÖSÜRŐI BOLO ÖZSÉB PLÉBÁNI BOLOOK z éneknél szükséges a fegyelmezett lélek, éles szell, alázatos szív, tiszta szándék és tiszta lelkiismeret. RNYSZÁJÚ SZENT JÁNOS ÉNEKSZÖVEEK, ITÁRKÍSÉRET TRTLOM béke
Ó, FELSÉGES, NAGY ÚRISTEN
ÚJÉVI ÉNEKEK 99 100 Hálaadásra 53 Ó, FELSÉGES, NAGY ÚRISTEN 2. Vétkeinkkel rakva voltak A napok, melyek elmúltak. Tátogat ránk a nagy örvény, Kárhozatot mond a törvény. 3. Mit fizessünk, szép szerelem,
m a g v e t é s ötletek
m a g v e t é s ötletek Kerékgyáró Klaudia kre-htk 2015 www.magvetes.wordpress.com 2 O l d a l Igeszakaszok egy évre j a n u á r 1. Jézus megkenetése Igeszakasz: Lk 7,36-50 Aranymondás: 1Tim 1,15 Igaz
AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL
AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL Az Avas-Déli Református Gyülekezet kiadványa 2014. Október Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy
ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.
V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.
A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013.
Dezső Ilona Anna: Ima (50x40 cm, vászon, olaj) A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. A BARÁTOK VERSLISTA KIADVÁNYA ÁTOK és ÁLDÁS Áldást kapunk Istenünktől minden pillanattal, amit megélhetünk, ne
AZ RZF500 ÉNEKKAR KONCERTJE MÁJUS 24. SZOMBAT
2014 AZ RZF500 ÉNEKKAR KONCERTJE MÁJUS 24. SZOMBAT ÉNEKEK ÉS KÓRUSMŰVEK A műsor gerince jól ismert énekeskönyvi énekeinkre épül, melyet néhány egyszerű kórusmű, kánon és történelmi ének egészít ki. Az
avagy, hogyan lehetünk hatékonyabbak (nemcsak) a hivatásunkban
avagy, hogyan lehetünk hatékonyabbak (nemcsak) a hivatásunkban Rendszerek, amelyekben élünk: Család Munkahely Baráti kör Iskolai közösség stb. - meghatározott rend szerint működnek rend, törv rvények
Isten Igéjének, Szavának a hallgatása, annak megtartása és annak milyen hatása, milyen következményei vannak.
2016. április 24. Nyíregyháza Istentisztelet 16 Ne tévelyegjetek, szeretett testvéreim: 17 minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás,
Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN
1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik
Imádságok hazánkért. Imádságok hazánkért SZERETET FÖLDJE SZOLGÁLAT. Nemzeti imanap, január 18, Szent Margit ünnepén
Imádságok hazánkért Nemzeti imanap, január 18, Szent Margit ünnepén Mi hiszünk az imádság erejében. Pál apostol így biztat minket: Végezzetek imát minden emberért... ez jó és kedves üdvözítõ Istenünk szemében...
NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.
Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. NEM MINDENKI Lekció: Mt 7,21 23 Alapige: Mt 7,21 Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az,
A kiadvány alapjául szolgáló szöveget Elôször Adrien Parvillers SJ. adta ki 1740-ben XII. Kelemen pápa jóváhagyásával és ajánlásával
A BOLDOGSÁG TITKA Tizenöt ima, melyet a mi Urunk, Jézus Krisztus, Szent Brigittának mondott Rómában, a Szent Pál templomban és napi hét ima a Szent Vér tiszteletére A kiadvány alapjául szolgáló szöveget
ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.
V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.
Ü É Í Í ű ű ű ű ű ű É Í Á Á Á Á É Á Á Á Á Á Á É Á Á Í Á Á Á ű É É Á Á Á Á Á Á É Á Á Á Á Í ű ű ű Í ű ű ű Í ű Í ű ű ű Í ű Í ű ű ű ű ű É Í ű ű Í ű Á ű ű ű ű ű ű ű É Í Á Á Í Í ű É ű ű ű ű ű Í Í ű É ű ű Í Í
E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!
E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,
ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG
Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette
Í ű ű ű ű ű ű ű ű Í ű Í É Ó Á Á Á Á É Á Á Á Á É Á ű Á É Á Á É Í ű É É Á Á Á ű Á Á É ű Á Á Á Í Á É Í ű Í ű Í ű Í ű ű ű Í ű ű ű ű ű ű Í Í É Í ű ű Í ű ű ű Á ű Í ű Á Á Í ű É ű ű ű ű ű ű Í ű Í ű ű ű ű ű ű ű
Bérmálási vizsgakérdések
1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa
Í ű ű ű ű Í ű ű ű ű ű ű É Í Á Á É Á Á Á Á Á Á Á Ó Á Í Í ű Í Á ű Á Á Á Á Á Á Á É É Á Á Í Í Í ű ű Í Í ű Í ű ű ű Í ű Í Í ű ű ű ű ű ű ű É ű ű ű ű ű ű Á Á ű ű Í Í Í Í Í Í ű ű ű ű ű Í ű ű Í ű Í ű ű ű Í Í ű ű
A megváltás története, I. rész
A megváltás története, I. rész A megváltás története című írásaink olyan sorozatot alkotnak, amelyek a bűnbeeséstől kezdve Isten Fia emberré lételéig végigkísérik Isten küzdelmét az ember megváltásáért.
Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk
Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk (Jn. 4,24) Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk (Jn. 4,24) www.eletalelekben.ro
A helyes istentiszteletről 1
A helyes istentiszteletről 1 Textus: Róm. 12,1 Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket.
KARÁCSONYI GYERMEKÜNNEPÉLY 1
KARÁCSONYI GYERMEKÜNNEPÉLY 1 A szükséges szereplők: beszélő, lányok, fiúk. Ezekben a napokban a világon sok-sokmillió keresztény ünnepel: Jézus Krisztus születéséről emlékeznek meg. A Megváltó születésének
PÁL LEVELE A KOLOSSÉIAKHOZ 1. FEJEZET
PÁL LEVELE A KOLOSSÉIAKHOZ 1. FEJEZET Kolossé városa a kis-ázsiai Pergia területén volt, és ebben a levélben Pál még további néhány gyülekezetet is üdvözöl Laodiceában és Hirápoliszban is. Pál sohasem
É Í ű ű ű ű ű ű ű ű Ü ű É Í Á Á Á É Á Á Á Á Á Á Á É Á É Ó Ó ÁÁ Á ű É Á Á Á É Á É Í Á Á Á Á Ó ű ű Í Í ű ű Í ű ű ű Í ű ű ű ű Í ű ű Í ű ű Í ű ű ű ű Í Í ű Á Á É Á É Í ű ű É Ü ű Í É É ű ű ű ű ű ű Ő ű ű ű ű
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com
örög ondolatok A háláról A Nyíregyházi Görög Katolikus Egyházközség lapja 2008/8
örög ondolatok A Nyíregyházi Görög Katolikus Egyházközség lapja 2008/8 A háláról emberek a jótettek emlékét a porba írják? Az evangéliumi tíz emberbõl kilenc valóban ezt tette. Nekik a gyógyulás volt a
17. SZEMÉLYES GYÓNÁS KÖSZÖNTÉS:
17. SZEMÉLYES GYÓNÁS A személyes gyónás több mint a lelkipásztori beszélgetés. A gyónást kérheti a jelentkező, de felajánlhatja a lelkipásztor is. Jó, ha a keresztény gyülekezet tud a személyes gyónás
ű ű ú ű ű ú ú Í É ú ú ű ú ű ű ű ű Í ű ú Ü ű ű ú ú ú ú ú ű ű Á Í Ú ú Í ú ű ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ű ú ű Ú ú ú Í ú ú Ü ű ű ű ú ű Í ú ú ű ű ű ű ű Í ú ű ű ű Í ű ú ú ű Á ú ú ú ű ú ú ú ú ú ű Í ú ú ú ű ű ű ű
A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE
A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE IV. évfolyam 1. szám 2011. január Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Őszinte téli fák Bódás János Hazug a nyár
Keresztény értékeink
Keresztény értékeink Egyedül Jézus által Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam (Jn 14:6) Koinonia - Ez az első előfordulása. - Koinos azt jelenti, közös,
bab.la Kifejezések: Személyes Jókívánságok magyar-hindi
Jókívánságok : Házasság Gratulálok! Nagyon sok boldogságot kívánok! त म ह र श द क अवसर पर बध ई ह. म र आश र व द ह क त म सद स ख रह. Friss házaspárnak kor Gratulálok és a legjobbakat kívánom mindkettőtöknek
Aranycsengettyû. Az Úr legyen veletek! Jenei Zoltán
Aranycsengettyû A Debrecen-Széchenyi kerti Református Egyházközség lapja XII. évfolyam 3. szám 2010. Május, Pünkösd Az Úr legyen veletek! (Ruth könyve 2. rész 4. vers) Egyszerûen szép bibliai köszöntés
Í Á É ő ő ő ú ú ő ő ő ő ő ő ő ő í ő ő ő ő ő ű í ő ű ő ú ő ű ő ő ő ő Á í í í ő ő ő ő í í ő í ü ő í ő í í í ő í ő í ő í ő ő í í ő ő ü ő í ő í ő ő ő ő í í í ő í ő ü í í ő ő ő ő ő í ü ű ő í í í ő í í ő ő ő
Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)
Húsvétvasárnap 2016.03.27. Krisztus Feltámadt! OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: Ti tudjátok, hogy mi minden
Fájó szívvel gyújtottunk A Szűzanya minden anyai segítséget megad, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkeket megmentsük:
Fájó szívvel gyújtottunk mécsest az októberben elhunyt Jánosért, Sándorért és mennyei születésnapjukat novemberben ünneplő testvéreinkért, Istvánért (2010), Józsefért, Ágiért, Zitáért, Angéláért, Lászlóért,
Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék!
2014. december 31. Mandabokor Óévi Istentisztelet 1 Kérve kérlek az Isten és a Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat; az ő eljövetelére és országára kérlek: 2 hirdesd az igét, állj
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki
10. ÖKUMENIKUS ESKETÉSI SZERTARTÁS, ha a felek egyike református, másika evangélikus - református templomban -
10. ÖKUMENIKUS ESKETÉSI SZERTARTÁS, ha a felek egyike református, másika evangélikus - református templomban - Bevezető rész Bevonulás a helyi szokásoknak és gyakorlatnak megfelelően történjék. A református
IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21
Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza IZSÁK FELESÉGET KAP Lekció: 1Mózes 24,1-21 Alapige: 1Mózes 24,7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom
IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN
1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden
VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.
Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,
BIBLIA - TANULMÁNYOK. Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsõséget! ISTENFÉLELEM, ISTEN - IMÁDÁS, ISTENTISZTELET
BIBLIA - TANULMÁNYOK 2011 /3. Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsõséget! ISTENFÉLELEM, ISTEN - IMÁDÁS, ISTENTISZTELET BIBLIA-TANULMÁNYOK 2011/3. Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsõséget! ISTENFÉLELEM,
HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.
1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: SZERDA DÉLELŐTTI, DÉLI ÉS DÉLUTÁNI, VAGYIS NAPKÖZI IMAÓRA V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben,
A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.
Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással
Engedelmeskedjetek egymásnak
Erdélyi Gyülekezet Zalatnay István Reménység Szigete 2010. augusztus 22. Lekció: 4Móz 9,15-23 Textus: Ef 5,21-6,9 Engedelmeskedjetek egymásnak Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében. Az asszonyok
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 6. RÉSZ NOÉ ÉS AZ ÖZÖNVÍZ
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 6. RÉSZ NOÉ ÉS AZ ÖZÖNVÍZ 2. www.ujteremtes.hu Noé és az özönvíz Az emberek sokasodni kezdtek a föld színén, és leányaik születtek. Látták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy
SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24
Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól
É Ő É é ö í é í é í í Ú é é é í í ő ö ö é É Ó É Á í é ő é í í í Í Í í í É É É í é é í Í é Íő é í é í é í í Í ú é é ű í í é í í Í ö ö ő é ö ö é é í Á ő é é é í é Í ö é é é é é é ö Í ö é é é í í é ö í í
Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek
A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek
SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK
MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL
Az apostolok szinte mindig böjtöltek
XI.évfolyam 6. Szám 2013. június Pünkösd után, Apostolok böjtjének üzenete Május 27-től Az apostolok szinte mindig böjtöltek (Aranyszájú Szent János 57. homíliája a Máté evangéliumához.) Az apostolfejedelmekről
Böjti csönd Böjti tisztulás. Krisztus kereszten elmondott hét szava nyomán
Böjti csönd Böjti tisztulás Krisztus kereszten elmondott hét szava nyomán Jó reggelt! :) Új nap, tiszta lap! Míg mások mindenfélével foglalkoznak a reggeli kapkodásban, a legjobbat teszi az, aki időt ad
ÜZENET. SZÓLJ URAM, MERT HALLJA A TE SZOLGÁD! 1Sám 3,10 A D V E N T
2015. ÜZENET 12. SZÓLJ URAM, MERT HALLJA A TE SZOLGÁD! 1Sám 3,10 A D V E N T Legyetek éberek, mert nem tudjátok mikor érkezik az Úr. Mindenért adjak hálát! (reggeli ima: elindulás Jézussal!) a szeretet
E gyházközségi L evél
E gyházközségi L evél 2012. évi 3. szám pünkösd 1 Már Krisztus mennybe költözött, Szentlélek Isten, szállj le ránk, ahonnan egykor földre jött, tedd oltároddá hű szívünk, hogy ossza Atyja kincseit, erénnyel
bab.la Kifejezések: Személyes Jókívánságok magyar-magyar
Jókívánságok : Házasság Gratulálok! Nagyon sok boldogságot kívánok! Gratulálok! Nagyon sok boldogságot kívánok! Friss házaspárnak kor Gratulálok és a legjobbakat kívánom mindkettőtöknek az esküvőtök napján.
Hamis és igaz békesség
Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,
Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet
Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet Istennek az a szándéka, hogy boldog életünk legyen itt és most. Miért nem ismeri a legtöbb ember ezt az igazi életet? Isten szereti az embereket, és szeret téged.
TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília
Újpest-Belsőváros 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja Juhász Emília TANÉVZÁRÓ Alapige (textus): Ef 6,1-4; 6,10 Olvasandó (lectio): Péld 3,1-18 Heidelbergi Káté*: XXI. ÚRNAP (*Olvasható a szolgálat végén)
Az Első Unitárius Népfőiskolai Tanfolyam Kolozsvárt.
csendes óráimban, vagy álmatlan éjszakáimon át kirajzolódtak előttem a mélytitkú tárnák s gyakran hallani véltem a gépek zakatolását s a verejtékhúzó csákányok döngését a rózsafáim alatt, vagy a templomunk
ISTEN AJÁNDÉKA. Alapige: Róma 6,23 Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.
Pasarét, 2012. november 25. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza ISTEN AJÁNDÉKA Lekció: Ézsaiás 61,1 válogatott versek Alapige: Róma 6,23 Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka
SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!
SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol
É É ú í ö É É í ú É Á Á Á ö í ö í ú í Ö ö ö í í Á ö ö ö í í ö í É í ö ö í í í ö í í í í ö í í ö ö í ö ö í ö í ű í ö ú ű í í ö Ö ö ö í ö ö í ö ö í í í ö É ö ö ú ö ö ö í ö ű í ú ö ú Í É ú ö ö ö É ö ö í Íí
Kérdések és feladatok
Kérdések és feladatok 1. A mesében több szám is szerepel. Próbáld meg felidézni ezeket, majd töltsd ki a táblázatot! Ügyelj, hogy a páros és a páratlan számok külön oszlopba kerüljenek! Hány napos volt
MEGELÉGEDETTSÉG. Drágakövek Abdu l-bahá szavaiból
MEGELÉGEDETTSÉG Drágakövek Abdu l-bahá szavaiból Fordította: Kerekes Mariann Lektorálta: Mannó Judit A fordítás alapja: CONTENTMENT Bahá í Publishing Trust; London, 1996 Magyarországi Bahá í Közösség Országos
BÖJTÖLJ OKOSAN! LUKÁCS EVANGÉLIUMA 4:1-2
LUKÁCS EVANGÉLIUMA 4:1-2 2011. március 20. 10 00 Mályinka 1. Gyülekező ének: 493. (130) d. 1-2. v.: Dicsérlek, Uram, téged, Hogy az elmúlt éjjel Életem megőrizted 2. Köszöntés: Kegyelem néktek és békesség
É Á Á ű ű É ű ű Á ű Ó Ő Á Á Á Ő Á ű Á Í É Ö ű ű É Ö Ö Á Á Ö Á ű É Ö É Á Ö Á É É Á ű Ö É Í Á Á ű Á ű ű É Á Á Á ű ű É Ü Ő Á Á Á ű Á ű Á ű Ö ű ű Á Á Ö Ö Á ű Ö ű ű Í ű Á Á ű Á É Í Á Á Ó ű ű Á ű Á Á Á Á É Á
2016 április 3.-án NT. FOGARASI ANITA Deák Lehel
NEW YORK-i ELSŐ MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ First Hungarian Reformed Church of New York City 344 East 69 th Street New York, NY 10021 : (212) 734-5252 www.elsoreformat.us NT. Fogarasi Anita Deák Lehel Főgondnok:
é é é ú Ü é é ü é é ú é ü é é ü é é é Á é é é é ú é é é ü é ú é é é ű í é é é é é é ü é í é ü é é é é é é é ú é é í ü é é ú í í é é é é ü í ü é é é é é é é í é é é é é ü é é é é é é í é é í ü é ú ü é é
Pál származása és elhívása
11. tanulmány Szeptember 5 11. Pál származása és elhívása SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 9:1-22; 26:18; 1Korinthus 15:10; Galata 2:1-17; Filippi 3:6 De az Úr azt mondta neki:
É ü É É ü Á Á Á ö É ú ő í á é ő á á á é é ü é é é é é ú é é ő ü ü é é í á é é é ő ő á é ü é é ü á é ú úá íő ű á ő é ü á á é é é é í üé á ő é é é ü Í é ő á í á é ú á á á é á ö ü Á á ő é é ü á é á á ö í
22. Hogyan szól hozzánk Isten az imában? Eszünkbe juttatja,amit mondani akar nekünk. Aki ismeri Jézust, és Isten üzenetét az ráismer Isten szavára.
HITTAN - ANYAG ÖSSZEFOGLALÁSA BÉRMÁLKOZÓK RÉSZÉRE 2016. 1. Ki az Isten? Az egész világ Ura és a mi Mennyei Atyánk 2. Hány személy az Isten? Az Isten három Személy: Atya, Fiú, Szentlélek. 3. Mit jelent
Í É ő ű Á ő ő ú ű ő ő ű ú ü ő ú ű ő ú ú ü ő ú ü ú ü ü ü ő ő őü Í ú ű ő É ű Í ű ű ű ü ő ő ű ő ű ű Á Á ú ú ú ú ú Í ő Í ő ü ú ü Ü ő Á ő ő ő Á ő ő ő ű Ü ú ü Á ő ű É ü ú ő ú ü Ö Í É Ü É Ü ú Ü ő ő Ő Á ű ü ő
Ü É Á í í Á ü ű í ú í ű ü ü Ö í Ü É Í í ü ü ü ü í ú ü í ü ű í í ü ü í í ü Í ú ú ú ű ü É ü í ü í Í í í ű ú í ú Á í í Ü É í í ú ú ű í í í ü í ú Ö ü ü ü ú ű ü í í í ü ü ü ű ü ü ű í ű Ö í í í ü ú Ü É í ú ú
ú ú ü ű ü ü ú ú ü ű ü ü ú ú ü ü Í ű ű ü ü ü É ú ü ü ü ú ú ú ü ú ű ü ú ü ü Í ü ű ü ü ü Á ű ú ú ü ú Í ü ú Í ú ü ü Í ű Í ü ü É ü ü ü ú ü ü ü ü Í ú ü ű Á ü ü ú ú ü Í ü ű Í ú ú ü ü ü ú ü ű ú ú Á Í Í ú Í Í Í
ű É Í É Ö ű ü Ö É Ö Í É Ö Ö
ú Ú Í Ú Ú ű É Í É Ö ű ü Ö É Ö Í É Ö Ö ü É Í ü Á É Ö Ő ú Ö ű Ő Ő Ő Í Ö ü Í Á Ö Ö Í ű Ő Í É É ü ü Í ü Í Í ű Í Ö É Ö ü É ű ű Ö ü Í Í ü Ö Í ű Ö É Ö ű Ö ü Ő Ő Á Í Í Í Ö Í É É Í ű ü ü ű É ü ű Ö Ö Ö ü Ö Í ü ű