Utasjogok: Mit kell tudniuk a mozgáskorlátozott utasoknak, ha repülővel kívánnak utazni?

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Utasjogok: Mit kell tudniuk a mozgáskorlátozott utasoknak, ha repülővel kívánnak utazni?"

Átírás

1 EURÓPAI BIZOTTSÁG MEMO Brüsszel, június 14. Utasjogok: Mit kell tudniuk a mozgáskorlátozott utasoknak, ha repülővel kívánnak utazni? A Bizottság iránymutatást tesz közzé, amely tisztázza a fogyatékkal élő és csökkent mozgásképességű utasok jogait repülővel való utazásuk során. Az iránymutatás közzétételére a Londonban megrendezésre kerülő 2012-es nyári olimpiai játékok (a világ egyik legnagyobb sporteseménye) előterében kerül sor, kimondottan annak érdekében, hogy megkönnyítsük a játékokon akár sportolóként, akár nézőként részt vevő mozgáskorlátozott személyek utazását a mozgáskorlátozottak ugyanis továbbra is nehézségekkel kénytelenek szembenézni, ha repülővel utaznak. Az iránymutatás alapja a légi járműveken utazó fogyatékkal élő, illetve csökkent mozgásképességű személyek jogairól szóló, július 5-i európai parlamenti és tanácsi rendelet 1 részletes értékelése. Az utasjogokról szóló uniós jogszabály már több mint négy éve hatályos. Mégis, néhány gyakorlati probléma és bizonytalanság továbbra is fennáll, egyrészt a légitársaságok és repülőterek, másrészt a fogyatékkal élő, ill. mozgáskorlátozott utasok részéről. Továbbra is túlságosan sok olyan eset fordul elő, amikor zavaros biztonsági indokok alapján elutasítják vagy korlátozzák az utasok helyfoglalását vagy beszállását (lásd lent). Az utasok jelentős része nincs tisztában jogaival. Csak kevesen (mintegy 40%) jelzik utazás előtt, hogy segítségre lesz szükségük. Ez központi probléma a légitársaságok és a repülőterek számára, amikor megpróbálnak segítséget nyújtani. A jogszabályok következetlen alkalmazása révén előfordul, hogy az utasoknak ugyanazon repülőtéren vagy légitársaságnál különböző alkalmakkor különböző előírásokat kell teljesíteniük, ill. különböző korlátozásokat kénytelenek elviselni. Erre példa többek között: azon magas rangú ENSZ-tisztviselő esete, akinek kísérő hiányában elutasították beszállását a Heathrow repülőtérről Genfbe induló járatra. A tisztviselő paraplegiás törzsutas, aki tizenöt éve kísérő nélkül utazik. annak a három utasnak az esete, akiknek a beszállását szintén kísérő hiányában tagadták meg egy franciaországi belföldi járaton. Ők később sikeresen támadták meg a bíróság előtt ezt a döntést, a légitársaságnak és a földi kiszolgáló társaságnak pedig jelentős bírságot kellett fizetnie meg nem felelés miatt. 1 Az 1107/2006/EK mozgáskorlátozott-rendelet. MEMO/12/422

2 Melyek a jelenlegi szabályok? A légi utasok jogaira vonatkozó uniós szabályok teljes egészében 2008 júliusában léptek hatályba (1107/2006/EK rendelet), és biztosítják a fogyatékosság vagy mozgáskorlátozottság alapján történő megkülönböztetéstől mentes bánásmódhoz való jogot. A fogyatékkal élő és csökkent mozgásképességű utasokat ugyanazon jogok illetik meg utazásuk során, mint egészséges társaikat. Ezek a jogok többek között a következők: Megkülönböztetésmentes bánásmód a repülőjegyek foglalása és vásárlása során; Bármely más utassal azonos elbánás az utazás során; Tájékoztatás a légitársaság által alkalmazott biztonsági szabályokról; Térítésmentes segítség a repülőtéren és a repülőgép fedélzetén; Két darab, mozgást segítő berendezés ingyenes szállítása. Annak érdekében, hogy e jogokkal élni tudjanak, a fogyatékkal élő, ill. csökkent mozgásképességű utasoknak a következőket kell szem előtt tartaniuk: Elengedhetetlen, hogy a segítség iránti igényt legkésőbb 48 órával a járat indulása előtt jelezzék a légitársaság, az utazási ügynök vagy az utazásszervező felé. A bejelentésnek megfelelően tájékoztatást kapnak a repülőtér irányító szervei, azok felelnek a repülőgép fedélzetére lépésig, illetve az ülőhely elfoglalásáig történő segítségnyújtásért, ezt követően a felelősség a légitársaságot terheli. A segítségnyújtás ingyenes. Bár az előzetes bejelentkezés nem kötelező, fokozottan ajánlott annak érdekében, hogy a szolgáltatók (repülőtér-üzemeltetők és légitársaságok) gondoskodni tudjanak az Ön igényeinek és utazási körülményeinek leginkább megfelelő segítségről. Az elektromos kerekesszék vagy más, potenciálisan veszélyes tárgyak szállítása iránti igényt 48 órával utazás előtt jelezni kell a légitársaság felé. Az utasok és a személyzet biztonsága mindenek felett áll. Amennyiben a légitársaság megtagadja valamely fogyatékkal élő vagy csökkent mozgásképességű utas beszállását, ezt világosan megindokolt biztonsági okok alapján kell tennie. Hatálybalépése óta a rendelet évente több mint 2 millió fogyatékos, illetve mozgáskorlátozott utas számára tette könnyebbé és zökkenőmentesebbé a légi utazáshoz való hozzáférést (a 2010-es adatok szerint ennyien fordulnak meg egy évben Európa legnagyobb repülőterein). A szabályok négyévi alkalmazásából levont tapasztalatok vezettek az iránymutatás közzétételéhez, hogy egyértelműbbé váljanak az egyes szereplők jogai és kötelezettségei. A javaslat tartalma Az iránymutatás minden utasra vonatkozik az EU összes repülőterén, valamint vonatkozik valamennyi, az EU területén, területére és területéről járatokat üzemeltető uniós légi fuvarozóra. Emellett kiterjed az Európában üzemelő vagy onnan járatokat indító nem uniós légitársaságokra is. Az iránymutatás a fedélzeten tartózkodó minden személy alapvető és mindenek felett álló biztonságát tiszteletben tartva kívánja egyértelművé tenni a légi utazáshoz való megkülönböztetésmentes hozzáférésre vonatkozó szabályokat. 2

3 Az iránymutatás kidolgozása során minden kérdésre kiterjedő konzultációra került sor valamennyi érdekelttel, vagyis a nemzeti hatóságok, a légiközlekedési ágazat (légitársaságok és repülőterek szervezetei), valamint a fogyasztói és felhasználói szervezetek képviselőivel, köztük elsősorban a fogyatékkal élő és csökkent mozgásképességű személyek szervezeteivel. A dokumentum 22, különböző területekre vonatkozó kérdés és felelet formájában nyújt iránymutatást. E feljegyzésben a leggyakoribb és leginkább gyakorlati vonatkozású problémákra térünk ki. Ki minősül csökkent mozgásképességű utasnak? A definícióval kapcsolatos probléma A rendeletben rögzített fogalommeghatározás nagyon széles, beletartozik bármely személy, akinek mozgásképessége a közlekedés során bármilyen fizikai (érzék- vagy mozgásszervi, állandó vagy időleges) fogyatékosság, értelmi fogyatékosság vagy sérülés, vagy más fogyatékossághoz vezető ok, illetve kor miatt korlátozott, és akinek helyzete kellő figyelmet igényel. Ez eltérő értelmezésekhez vezetett azt illetően, hogy ki minősül csökkent mozgásképességű személynek, és jogosult ezáltal segítségre. Az iránymutatás egyértelművé teszi, hogy bár a fogyatékkal élő és az idős utasok teszik ki a legnagyobb csoportot, vannak más, mozgásukban korlátozott személyek is, akik utazásuk körülményeitől függően segítségre szorulhatnak. Az iránymutatás kiemeli, hogy a segítség iránti igénynek arányosnak és az utas sajátos szükségleteire szabottnak kell lennie, a segítséget ugyanakkor indokolatlan korlátozások nélkül kell nyújtani. Ezen összefüggésben fontos megemlíteni, hogy egyes esetekben előfordulhat, hogy az utas mozgása csak a repülőtéren korlátozott (pl. nagyon nagy repülőtereken, ahol hosszú távolságokat kell megtenni, vagy csatlakozási pontokon). Ilyen esetekben csak a repülőtéren van szükség segítségre, ezen utasok a repülőgép fedélzetén nem minősülnek csökkent mozgásképességűnek. Mit jelent az előzetes bejelentkezés és miért olyan fontos? Az előzetes bejelentkezés elengedhetetlen a repülőtér és a légitársaság számára ahhoz, hogy megfelelő segítséget tudjanak nyújtani. Jelenleg azonban a segítségre szoruló utasoknak csak egy része jelzi a járat indulása előtt szükségleteit, megfosztva ezzel a szolgáltatókat a kért segítség nyújtásához szükséges megfelelő felkészülési időtől. Ez számos probléma kiindulópontja a rendszerben. Annak biztosítása érdekében, hogy a szolgáltatók a kért segítséget a lehető legjobb minőségben tudják nyújtani, feltétlenül szükséges a légitársaságot legalább 48 órával a járat indulása előtt értesíteni, hogy meg tudják tenni a szükséges előkészületeket. Az iránymutatás hangsúlyozza, hogy bár a szolgáltatóknak meg kell tenniük minden ésszerűen elvárható erőfeszítést az azon utasoknak való segítségnyújtásra is, akik nem jelezték előzetesen szükségleteiket, előnyben részesíthetik az előzetes bejelentést tevő utasokat. 3

4 Kötelezhető a mozgáskorlátozott utas orvosi igazolás bemutatására annak érdekében, hogy igénybe vehesse az ingyenes segítséget? Nem. Egyes légitársaságok orvosi igazolást követelnek meg annak bizonyítására, hogy a fogyatékkal élő, illetve mozgáskorlátozott személynek valóban szüksége van segítségre. Egyes esetekben díjat számítanak fel a segítségnyújtásért. A légitársaságok és a repülőtéri szolgáltatók nem szabhatják a jegyvásárlás, a beszállás vagy a segítség igénybevétele feltételéül ilyen igazolás bemutatását. Csak akkor kérhetik orvosi igazolás bemutatását, ha az utas, más utasok vagy a személyzet tagjainak egészsége és biztonsága forog veszélyben. A fogyatékkal élő, illetve mozgáskorlátozott személyeknek nyújtott segítségért díj nem számítható fel. Gyógyászati célú oxigénre van szükségem a fedélzeten. Magammal vihetem a saját oxigénpalackomat vagy a légitársaság biztosítja az oxigént? A légitársaságok különböző szabályokat alkalmaznak az oxigén szállítását illetően ez megtévesztő lehet azon utasok számára, akiknek gyógyászati célú oxigénre van szükségük a fedélzeten. A veszélyes anyagokkal kapcsolatos vonatkozó követelmények figyelembe vételével a légitársaságok kötelesek ingyenesen szállítani az orvosi berendezéseket. Ha Önnek oxigénre van szüksége a repülőút során, fontos, hogy közvetlenül a légitársasággal tisztázza: felviheti-e a fedélzetre saját oxigénpalackját. A légitársaság biztonsági okokból megtagadhatja ennek engedélyezését, vagy dönthet úgy, hogy saját maga biztosítja az oxigént noha ez nem kötelessége. Jelenleg nincsenek a gyógyászati célú oxigén Unión belüli szállítására vonatkozó, egységes szabályok. Az iránymutatás ezért hangsúlyozza, hogy a légitársaságok jogosultak biztonsági okokból meghatározni az oxigén szállítására vonatkozó saját szabályaikat. Ezen információnak mindazonáltal az utasok számára könnyen elérhetőnek kell lennie. Amennyiben a légitársaság biztosítja az oxigént, annak ésszerű áron kell történnie. Kötelesek a mozgásukban korlátozott utasok mindig kísérővel utazni? Nem. Egyes légitársaságok indokolatlanul elutasítják a fogyatékkal élő vagy csökkent mozgásképességű utasok beszállását, ha azoknak nincs kísérőjük. 4

5 Szabály szerint, aki önálló, az képes egyedül utazni. A korlátozott mozgásképesség nem indok arra, hogy a légitársaság előírja a fogyatékkal élő vagy mozgáskorlátozott utas számára kísérő jelenlétét. Kísérő jelenléte azon utastól követelhető meg, akinek esetében egyértelmű, hogy az utas nem teljesíti a vonatkozó biztonsági követelményeket. Ha kísérővel utazom, a kísérőnek is kell jegyet vennie? Ülhet mellettem a kísérő? A légitársaságok különböző gyakorlatot követnek a tekintetben, hogy a fogyatékkal élő vagy mozgáskorlátozott személy kísérőjének kell-e jegyet vennie. Előfordult olyan eset is, amikor a kísérő nem ülhetett a segítségre szoruló utas mellett, annak ellenére, hogy a rendelet előírja: minden ésszerű lépést meg kell tenni ennek érdekében. A rendelet nem írja elő, hogy a kísérő személy számára ingyenesen vagy csökkentett áron kell biztosítani az ülőhelyet. Az iránymutatás ezért a légitársaságok mérlegelési jogkörében hagyja ezt a kérdést. Egyes légitársaságok az ügyfeleknek nyújtott szolgáltatás szerves részének tekintik a kísérők kedvezményes árú/ingyenes utaztatását. Az iránymutatás hangsúlyozza, hogy a légitársaságoknak e tekintetben követett politikájuktól függetlenül átlátható információt kell nyújtaniuk az utasok részére. Ugyancsak hozzáférhetővé kell tenniük az arra vonatkozó információt, hogy vannak-e különös biztonsági korlátozások a fogyatékkal élő vagy mozgáskorlátozott utasok ülőhelyével kapcsolatban, pl. azon ülések vonatkozásában, amelyeken ülve akadályozhatják a vészhelyzeti evakuálást. Arra vonatkozóan, hogy a kísérő személynek a fogyatékkal élő vagy mozgássérült utas mellett kell-e ülőhelyet biztosítani, a mozgáskorlátozott-rendelet (1108/2006/EK rendelet) világos kötelezettséget ró a légitársaságokra: minden ésszerű lépést meg kell tenniük ennek érdekében. Az iránymutatás megerősíti ezt a pontot. Ingyenes-e a mozgást segítő berendezésem szállítása? A fogyatékkal élő, illetve mozgáskorlátozott személyek gyakran nincsenek tisztában a mozgást segítő berendezések szállítására vonatkozó szabályokkal. Ez érdekellentétekhez vezethet a repülőtéren. A mozgáskorlátozott-rendelet értelmében az utas jogosult két darab, mozgást segítő berendezés ingyenes szállítására. 5

6 Az iránymutatás hangsúlyozza, hogy a fogyatékkal élő vagy mozgáskorlátozott utasok jogosultak két darab, mozgást segítő berendezés ingyenes szállítására. Az elektromos kerekesszéket használó utasnak legalább 48 órával a járat indulása előtt értesítenie kell a légitársaságot. Az iránymutatás leszögezi továbbá, hogy megfelelő előzetes bejelentést követően az elismert vakvezető és más segítő kutyákat az utastérben kell szállítani. A mozgást segítő berendezésnek nem minősülő sportfelszerelésre akárcsak a többi utas esetében a légitársaság poggyásszal kapcsolatos általános szabályai vonatkoznak. Mit tehetek, ha úgy vélem, valamely légitársaság vagy repülőtér nem tartja tiszteletben a jogaimat? Az utasok gyakran nincsenek tisztában azzal, milyen lépéseket tehetnek, ha úgy érzik, jogaikat nem tartották tiszteletben, és emiatt panasszal kívánnak élni. Az iránymutatás tisztázza a következőket: Amennyiben az utas úgy érzi, nem tartották tiszteletben a jogait, ezt először hozza a repülőtér-üzemeltető, illetve a légitársaság tudomására. Ha nem elégedett a kapott válasszal, panaszt tehet az illetékes nemzeti hatóságnál, amelynek feladata annak biztosítása, hogy a fuvarozók minden utassal az őket megillető jogokkal összhangban bánjanak. Az illetékes hatóságok jegyzéke az alábbi címen érhető el: Melyek a következő lépések? A hamarosan nyilvánosságra kerülő iránymutatás segítséget nyújt a légitársaságoknak és a repülőtereknek a rendelet jobb alkalmazásához, tovább könnyítve ezáltal a fogyatékos és mozgássérült személyek légi utazását. Az iránymutatás az illetékes nemzeti hatóságoknak is segítséget nyújt a rendelet érvényesítéséhez. Nem utolsó sorban pedig valódi hozzáadott értéket fog jelenteni a fogyatékkal élő és csökkent mozgásképességű személyek olimpiai és paralimpiai játékokhoz kapcsolódó utazási aktivitása tekintetében További információk: A csökkent mozgásképességű utasok jogairól többet is megtudhat a következő oldalon: Lásd még: IP/12/602 6

Az autóbusszal közlekedő utasok jogainak összefoglalása 1

Az autóbusszal közlekedő utasok jogainak összefoglalása 1 Az autóbusszal közlekedő utasok jogainak összefoglalása 1 A 181/2011/EK rendeletet (a továbbiakban: a rendelet ) 2013. március 1-jétől kell alkalmazni. A rendelet az Európai Unión belüli autóbuszos személyszállítási

Részletesebben

Mely országokban alkalmazandó a védelmet biztosító EU-s rendelet?

Mely országokban alkalmazandó a védelmet biztosító EU-s rendelet? Mely országokban alkalmazandó a védelmet biztosító EU-s rendelet? Az Európai Közösségek rendelete ( 261/2004/EK rendelet ) közvetlenül alkalmazandó és kötelező erejű nemcsak Magyarországon, de mind a 27

Részletesebben

2 óra késéstől 3 óra késéstől 3 óra késéstől 4 óra késéstől

2 óra késéstől 3 óra késéstől 3 óra késéstől 4 óra késéstől Mikor jelentős egy késés? A jogszabály szerinti késés megállapításának objektív feltétele, hogy a késés jelentős legyen. Csak olyan esetben jár segítségnyújtás az utas részére, ha legalább 2 órás késéssel

Részletesebben

LÉGI UTASOK JOGAI EU PANASZBEJELENTŐ NYOMTATVÁNY

LÉGI UTASOK JOGAI EU PANASZBEJELENTŐ NYOMTATVÁNY LÉGI UTASOK JOGAI EU PANASZBEJELENTŐ NYOMTATVÁNY EZZEL A NYOMTATVÁNNYAL A LÉGITÁRSASÁGOKNÁL ÉS/VAGY AZ ILLETÉKES NEMZETI SZERVEKNÉL LEHET PANASZT BENYÚJTANI. Visszautasított beszállás, alacsonyabb osztályon

Részletesebben

EURÓPAI BIZOTTSÁG JOGÉRVÉNYESÜLÉSI ÉS FOGYASZTÓPOLITIKAI FŐIGAZGATÓSÁG MOBILITÁSPOLITIKAI ÉS KÖZLEKEDÉSI FŐIGAZGATÓSÁG

EURÓPAI BIZOTTSÁG JOGÉRVÉNYESÜLÉSI ÉS FOGYASZTÓPOLITIKAI FŐIGAZGATÓSÁG MOBILITÁSPOLITIKAI ÉS KÖZLEKEDÉSI FŐIGAZGATÓSÁG EURÓPAI BIZOTTSÁG JOGÉRVÉNYESÜLÉSI ÉS FOGYASZTÓPOLITIKAI FŐIGAZGATÓSÁG MOBILITÁSPOLITIKAI ÉS KÖZLEKEDÉSI FŐIGAZGATÓSÁG Brüsszel, 2018. február 27. REV1 KÖZLEMÉNY AZ ÉRDEKELT FELEK RÉSZÉRE AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG

Részletesebben

(Kötelezően közzéteendő jogi aktusok) AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1107/2006/EK RENDELETE. (2006. július 5.)

(Kötelezően közzéteendő jogi aktusok) AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1107/2006/EK RENDELETE. (2006. július 5.) 2006.7.26. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 204/1 I (Kötelezően közzéteendő jogi aktusok) AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1107/2006/EK RENDELETE (2006. július 5.) a légi járműveken utazó fogyatékkal

Részletesebben

Melléklet. A Travel Service Kft. járatain irányadó poggyász túlsúlydíjakra és egyéb díjakra vonatkozó szabályok

Melléklet. A Travel Service Kft. járatain irányadó poggyász túlsúlydíjakra és egyéb díjakra vonatkozó szabályok Melléklet A Travel Service Kft. járatain irányadó poggyász túlsúlydíjakra és egyéb díjakra vonatkozó szabályok Feladott poggyászra vonatkozó szabályok A poggyász súlykorlátja 15 kg a turistaosztályon (Y,

Részletesebben

EURÓPAI BIZOTTSÁG MOBILITÁSPOLITIKAI ÉS KÖZLEKEDÉSI FŐIGAZGATÓSÁG

EURÓPAI BIZOTTSÁG MOBILITÁSPOLITIKAI ÉS KÖZLEKEDÉSI FŐIGAZGATÓSÁG EURÓPAI BIZOTTSÁG MOBILITÁSPOLITIKAI ÉS KÖZLEKEDÉSI FŐIGAZGATÓSÁG Brüsszel, 2018. július 5. KÖZLEMÉNY AZ ÉRDEKELT FELEK RÉSZÉRE AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG EU-BÓL VALÓ KILÉPÉSE ÉS A LÉGI KÖZLEKEDÉS VÉDELMÉRE,

Részletesebben

A vasúti piac(ok) az igazgatási szerv tevékenysége tükrében. Veréb Tamás Sopron, február 22.

A vasúti piac(ok) az igazgatási szerv tevékenysége tükrében. Veréb Tamás Sopron, február 22. A vasúti piac(ok) az igazgatási szerv tevékenysége tükrében Veréb Tamás tamas.vereb@nfm.gov.hu Sopron, 2018. február 22. 1 A vasúti piac Kiszolgáló létesítmények Kapacitásfoglalásra jogosultak Vasúti Igazgatási

Részletesebben

EURÓPAI BIZOTTSÁG MOBILITÁSPOLITIKAI ÉS KÖZLEKEDÉSI FŐIGAZGATÓSÁG

EURÓPAI BIZOTTSÁG MOBILITÁSPOLITIKAI ÉS KÖZLEKEDÉSI FŐIGAZGATÓSÁG EURÓPAI BIZOTTSÁG MOBILITÁSPOLITIKAI ÉS KÖZLEKEDÉSI FŐIGAZGATÓSÁG Brüsszel, 2018. október 23. A 2018. július 5-i közlemény helyébe lép. KÖZLEMÉNY AZ ÉRDEKELT FELEK RÉSZÉRE AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG EU-BÓL

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT. Petíciós Bizottság KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE

EURÓPAI PARLAMENT. Petíciós Bizottság KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE EURÓPAI PARLAMENT 2004 Petíciós Bizottság 2009 10.06.2008 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Tárgy: Dirk Emmermann, német állampolgár által benyújtott 0949/2007 számú petíció a 107. sz. UNECE előírás alapján

Részletesebben

EURÓPAI BIZOTTSÁG ÉGHAJLATPOLITIKAI FŐIGAZGATÓSÁG AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG EU-BÓL VALÓ KILÉPÉSE ÉS AZ EU KIBOCSÁTÁSKERESKEDELMI RENDSZERE (ETS)

EURÓPAI BIZOTTSÁG ÉGHAJLATPOLITIKAI FŐIGAZGATÓSÁG AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG EU-BÓL VALÓ KILÉPÉSE ÉS AZ EU KIBOCSÁTÁSKERESKEDELMI RENDSZERE (ETS) EURÓPAI BIZOTTSÁG ÉGHAJLATPOLITIKAI FŐIGAZGATÓSÁG Brüsszel, 2018. december 19. Rev 1 KÖZLEMÉNY AZ ÉRDEKELT FELEK RÉSZÉRE AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG EU-BÓL VALÓ KILÉPÉSE ÉS AZ EU KIBOCSÁTÁSKERESKEDELMI RENDSZERE

Részletesebben

Problémái akadnak utazásai során? Az Európai Unio (EU) megszilárdította az Ön jogait. Íme a legfontosabbak (2005. február 17-t)l)

Problémái akadnak utazásai során? Az Európai Unio (EU) megszilárdította az Ön jogait. Íme a legfontosabbak (2005. február 17-t)l) Problémái akadnak utazásai során? Az Európai Unio (EU) megszilárdította az Ön jogait. Íme a legfontosabbak (2005. február 17-t)l) Ha a dolgok nem a tervek szerint történnek... Az Európai Unió számos jogszabályt

Részletesebben

A légi utasok jogainak felülvizsgálata gyakori kérdések

A légi utasok jogainak felülvizsgálata gyakori kérdések EURÓPAI BIZOTTSÁG FELJEGYZÉS Brüsszel, 2013. március 13. A légi utasok jogainak felülvizsgálata gyakori kérdések Mi a jelenlegi helyzet? Az Európai Unió közlekedéspolitikájának egyik legfontosabb eredménye

Részletesebben

ROBINSON TOURS CHARTER MENETREND - 2014 NYÁR

ROBINSON TOURS CHARTER MENETREND - 2014 NYÁR JÁRAT TURNUS HOSSZA ELSŐ INDULÁS UTOLSÓ INDULÓ TURNUS INDULÁSI NAP LÉGITÁRSASÁG BULGÁRIA Budapest-Burgasz 7 éjszaka június 14. szeptember 6.* SZOMBAT 14 éjszaka június 14. augusztus 23. SZOMBAT TVL Debrecen-Burgasz

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.12.21. COM(2016) 818 final 2016/0411 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a Közösségben a légi járatok működtetésére vonatkozó közös szabályokról szóló

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Petíciós Bizottság 29.9.2014 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Tárgy: Johannes Kleinschnittger német állampolgár által benyújtott 0932/2006. sz. petíció a düsseldorfi repülőtéren

Részletesebben

Az Európai Unió Hivatalos Lapja AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 261/2004/EK RENDELETE. (2004. február 11.)

Az Európai Unió Hivatalos Lapja AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 261/2004/EK RENDELETE. (2004. február 11.) 10 07/8. kötet 32004R0261 2004.2.17. AZ EURÓPAI UNIÓ HIVATALOS LAPJA L 46/1 AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 261/2004/EK RENDELETE (2004. február 11.) visszautasított beszállás és légijáratok törlése vagy

Részletesebben

Iránymutatások Hatóságok közötti együttműködés a 909/2014/EU rendelet 17. és 23. cikke értelmében

Iránymutatások Hatóságok közötti együttműködés a 909/2014/EU rendelet 17. és 23. cikke értelmében Iránymutatások Hatóságok közötti együttműködés a 909/2014/EU rendelet 17. és 23. cikke értelmében 28/03/2018 ESMA70-151-435 HU Tartalomjegyzék 1 Hatály... 2 2 Cél... 4 3 Megfelelési és adatszolgáltatási

Részletesebben

III. Cím TÁJÉKOZTATÁS

III. Cím TÁJÉKOZTATÁS 21 III. Cím TÁJÉKOZTATÁS Az utastájékoztatási feladatokat a Szolgáltató látja el, továbbá gondoskodik arról, hogy az utasokat jogaikról, kötelezettségeikről, az igénybe vehető szolgáltatásokról tájékoztassa,

Részletesebben

Módosított javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Módosított javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.9.6. COM(2016) 552 final 2011/0103 (NLE) Módosított javaslat A TANÁCS HATÁROZATA megállapodás aláírásáról és ideiglenes alkalmazásáról; valamint megállapodás alkalmazásáról

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.9.10. COM(2013) 621 final 2013/0303 (COD) C7-0265/13 Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a belvízi hajózás fejlesztését szolgáló közösségi belvízi flottakapacitási

Részletesebben

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2004. február 11-i 261/2004/EK RENDELETE

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2004. február 11-i 261/2004/EK RENDELETE AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2004. február 11-i 261/2004/EK RENDELETE visszautasított beszállás és légijáratok törlése vagy hosszú késése esetén az utasoknak nyújtandó kártalanítás és segítség közös

Részletesebben

Mi szabályozza az utasok légiközlekedés során felmerült kártérítési igényeit?

Mi szabályozza az utasok légiközlekedés során felmerült kártérítési igényeit? Mi szabályozza az utasok légiközlekedés során felmerült kártérítési igényeit? A Montrealban 1999. május 28-án kelt Egyezmény tartalmazza a nemzetközi légi fuvarozásra vonatkozó szabályozás egységes elveit;

Részletesebben

kizárólag a súlyosan mozgáskorlátozottak részesülhetnek

kizárólag a súlyosan mozgáskorlátozottak részesülhetnek A súlyos mozgáskorlátozott személyek gépjármű szerzési és átalakítási támogatásának igénylésével, a támogatás megállapításával kapcsolatos rendelkezéseket 2011. július 2-ai hatálybalépése óta a súlyos

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.6.22. COM(2016) 407 final 2016/0189 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió nevében az EGT Vegyes Bizottságban az EGT-megállapodás XIX. mellékletének (Fogyasztóvédelem)

Részletesebben

A BÍRÓSÁG ÉS A LÉGI UTASOK JOGAI

A BÍRÓSÁG ÉS A LÉGI UTASOK JOGAI CVRIA AZ EURÓPAI UNIÓ BÍRÓSÁGA A BÍRÓSÁG ÉS A LÉGI UTASOK JOGAI curia.europa.eu ELŐSZÓ Az Európai Unió Bírósága 1952 óta biztosítja az uniós jog tagállamokban való tiszteletben tartását és helyes alkalmazását.

Részletesebben

A közúti közlekedésről szóló törvény módosítása

A közúti közlekedésről szóló törvény módosítása Ket képzés ÁROP-2009/2.2.7. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg A közúti közlekedésről szóló törvény módosítása A közúti közlekedésről szóló

Részletesebben

A Partner kártya és Multipont Programmal kapcsolatos csalások és visszaélések megelőzése, észlelése és kivizsgálása

A Partner kártya és Multipont Programmal kapcsolatos csalások és visszaélések megelőzése, észlelése és kivizsgálása A Partner kártya és Multipont Programmal kapcsolatos csalások és visszaélések megelőzése, észlelése és kivizsgálása 1. Az adatkezelő jogos érdeke: Az érintettek köre: a Partner kártya és Multipont Programban

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../ /EU RENDELETE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../ /EU RENDELETE AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Tervezet Brüsszel, C A BIZOTTSÁG.../ /EU RENDELETE [ ] a légi műveletekhez kapcsolódó műszaki előírásoknak és közigazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai parlamenti

Részletesebben

AZ EBH IRÁNYMUTATÁSAI A HITELKÉPESSÉGI VIZSGÁLATRÓL EBA/GL/2015/ Az EBH iránymutatásai. a hitelképességi vizsgálatról

AZ EBH IRÁNYMUTATÁSAI A HITELKÉPESSÉGI VIZSGÁLATRÓL EBA/GL/2015/ Az EBH iránymutatásai. a hitelképességi vizsgálatról EBA/GL/2015/11 19.08.2015 Az EBH iránymutatásai a hitelképességi vizsgálatról 1 Tartalom 1. szakasz Megfelelési és adatszolgáltatási kötelezettségek 3 2. szakasz Tárgy, hatály és fogalommeghatározások

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK. az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (6) bekezdése alapján

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK. az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (6) bekezdése alapján EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.10.24. COM(2016) 689 final 2013/0028 (COD) A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (6) bekezdése alapján

Részletesebben

A HATÁRON ÁTNYÚLÓ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSRA VONATKOZÓ BETEGJOGOKRÓL SZÓLÓ IRÁNYELV ÁTÜLTETÉSÉVEL KAPCSOLATOS KÉRDÉSEK

A HATÁRON ÁTNYÚLÓ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSRA VONATKOZÓ BETEGJOGOKRÓL SZÓLÓ IRÁNYELV ÁTÜLTETÉSÉVEL KAPCSOLATOS KÉRDÉSEK A HATÁRON ÁTNYÚLÓ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSRA VONATKOZÓ BETEGJOGOKRÓL SZÓLÓ IRÁNYELV ÁTÜLTETÉSÉVEL KAPCSOLATOS KÉRDÉSEK Konferencia 2013. November 14. Dr. Gellérné dr. Lukács Éva A 2011/24/EU irányelv fő elvi

Részletesebben

XCZF6A. Utas adatai. Járat adatai. Szépvölgyi Andor. Járat visszaigazoló kódja: Budapest - Terminal 2 (BUD) 2016.01.20. 10:45 2016.01.20.

XCZF6A. Utas adatai. Járat adatai. Szépvölgyi Andor. Járat visszaigazoló kódja: Budapest - Terminal 2 (BUD) 2016.01.20. 10:45 2016.01.20. Szépvölgyi Andor Feladó: noreply@wizzair.com Küldve: szombat 215. december 12 11:45 Címzett: szepvolgyiandor@gmail.com Tárgy: Your itinerary: XCZF6A Wizz Air Hungary Kft. :: H-1185 Budapest, BUD Nemzetközi

Részletesebben

IRÁNYMUTATÁSOK A MÁSODIK PÉNZFORGALMI IRÁNYELV SZERINTI SZAKMAI FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSRÓL EBA/GL/2017/08 12/09/2017. Iránymutatások

IRÁNYMUTATÁSOK A MÁSODIK PÉNZFORGALMI IRÁNYELV SZERINTI SZAKMAI FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSRÓL EBA/GL/2017/08 12/09/2017. Iránymutatások IRÁNYMUTATÁSOK A MÁSODIK PÉNZFORGALMI IRÁNYELV SZERINTI SZAKMAI FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSRÓL EBA/GL/2017/08 12/09/2017 Iránymutatások a szakmai felelősségbiztosítás vagy más hasonló garancia minimális pénzösszegének

Részletesebben

1.. Általános rendelkezések

1.. Általános rendelkezések Dabas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 28 / 2017. (VIII.10.) önkormányzati rendelete A gumikerekes kisvonat működéséről és térítési díjairól Dabas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, szeptember 5. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, szeptember 5. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. szeptember 5. (OR. en) 11932/17 TRANS 347 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET PUIGARNAU igazgató Az átvétel dátuma: 2017. szeptember

Részletesebben

L 342/20 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2005.12.24.

L 342/20 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2005.12.24. L 342/20 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2005.12.24. A BIZOTTSÁG 2150/2005/EK RENDELETE (2005. december 23.) a rugalmas légtérfelhasználásra vonatkozó közös szabályok megállapításáról (EGT vonatkozású

Részletesebben

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK HU HU HU EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.4.11. COM(2011) 166 végleges A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK a légi járműveken utazó fogyatékkal élő, illetve csökkent mozgásképességű

Részletesebben

Az EBH iránymutatásai

Az EBH iránymutatásai EBA/GL/2015/12 19.08.2015 Az EBH iránymutatásai a fizetési késedelemről és a kényszerértékesítésről 1 Tartalom 1. szakasz Megfelelési és adatszolgáltatási kötelezettségek 3 2. szakasz Tárgy, hatály és

Részletesebben

A DUNA TAKARÉK BANK Zrt. Fogyatékkal élőkre vonatkozó stratégiája

A DUNA TAKARÉK BANK Zrt. Fogyatékkal élőkre vonatkozó stratégiája A Duna Takarék Bank Zrt. Igazgatósága által 11/2018/IG számon jóváhagyott szabályzat A DUNA TAKARÉK BANK Zrt. Fogyatékkal élőkre vonatkozó stratégiája Hatályos: 2018. március 01-től Csicsáky Péter vezérigazgató

Részletesebben

XT 21023/17 hk/ms 1 TFUK

XT 21023/17 hk/ms 1 TFUK Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. május 22. (OR. en) XT 21023/17 BXT 31 INF 100 API 73 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága a delegációk Az EUSZ 50. cikke szerinti tárgyalások

Részletesebben

Esélyegyenlőségi terv

Esélyegyenlőségi terv Esélyegyenlőségi terv 2013.07.18-tól visszavonásig érvényes (Jelen esélyegyenlőségi terv egységes szerkezetbe foglalt belső dokumentum, összhangban a KMOP-1.5.2-2008-0020 azonosítószámú pályázati projekt

Részletesebben

P7_TA-PROV(2010)0256 Az autóbusszal közlekedő utasok jogai ***II

P7_TA-PROV(2010)0256 Az autóbusszal közlekedő utasok jogai ***II P7_TA-PROV(2010)0256 Az autóbusszal közlekedő utasok jogai ***II Az Európai Parlament 2010. július 6-i jogalkotási állásfoglalása a Tanács álláspontjáról az autóbusszal közlekedő utasok jogairól és a 2006/2004/EK

Részletesebben

II. Vasúti Forgalmi Konferencia. Állomások utaskomfort fejlesztése üzemeltetési szempontból

II. Vasúti Forgalmi Konferencia. Állomások utaskomfort fejlesztése üzemeltetési szempontból Békési László Igazgató MÁV Zrt. ÜFI INGI 2019. május 15. Állomások utaskomfort fejlesztése üzemeltetési szempontból 1 Meghatározó körülmények Bevezetés Adottságok Épületek korossága Szerkezeti avultság

Részletesebben

PLATINUM TRAVEL SOLUTIONS KFT. ADATVÉDELMI INCIDENS BEJELENTÉSÉRE VONATKOZÓ ELJÁRÁSI REND. Érvényes: napjától

PLATINUM TRAVEL SOLUTIONS KFT. ADATVÉDELMI INCIDENS BEJELENTÉSÉRE VONATKOZÓ ELJÁRÁSI REND. Érvényes: napjától PLATINUM TRAVEL SOLUTIONS KFT. ADATVÉDELMI INCIDENS BEJELENTÉSÉRE VONATKOZÓ ELJÁRÁSI REND Érvényes: 2018.05.25. napjától 1 Tartalom BEVEZETÉS... 3 1. AZ ADATVÉDELMI INCIDENS FOGALMA ÉS BELSŐ JELENTÉSE...

Részletesebben

(Jogalkotási aktusok) RENDELETEK

(Jogalkotási aktusok) RENDELETEK 2011.2.28. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 55/1 I (Jogalkotási aktusok) RENDELETEK AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 181/2011/EU RENDELETE (2011. február 16.) az autóbusszal közlekedő utasok jogairól

Részletesebben

5125/15 hk/tk/kb 1 DGB 3A LIMITE HU

5125/15 hk/tk/kb 1 DGB 3A LIMITE HU Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. január 12. 5125/15 LIMITE EMPL 4 SOC 6 ECOFIN 15 EDUC 5 FELJEGYZÉS Küldi: az elnökség Címzett: a szociális kérdésekkel foglalkozó munkacsoport Dátum: 2015. január

Részletesebben

(Közlemények) AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL ÉS SZERVEITŐL SZÁRMAZÓ KÖZLEMÉNYEK BIZOTTSÁG

(Közlemények) AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL ÉS SZERVEITŐL SZÁRMAZÓ KÖZLEMÉNYEK BIZOTTSÁG 2009.5.9. Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 107/1 II (Közlemények) AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL ÉS SZERVEITŐL SZÁRMAZÓ KÖZLEMÉNYEK BIZOTTSÁG A Bizottság Közleménye Italok csomagolása, betétdíjas rendszerek

Részletesebben

EBA/GL/2015/ Iránymutatások

EBA/GL/2015/ Iránymutatások EBA/GL/2015/04 07.08.2015 Iránymutatások a 2014/59/EU irányelv 39. cikkének (4) bekezdése értelmében azon tényszerű körülményekről, amelyek lényegi veszélyt jelentenek a pénzügyi stabilitásra, valamint

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, C Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE ([ ]) a polgári légi közlekedéshez kapcsolódó műszaki követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai

Részletesebben

A következők szerint tájékoztatni kívánom a GDPR alapvető rendelkezéseiről, melyek ismerete minden területi kamara számára is különösen indokolt:

A következők szerint tájékoztatni kívánom a GDPR alapvető rendelkezéseiről, melyek ismerete minden területi kamara számára is különösen indokolt: Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról,

Részletesebben

Megerősített helyfoglalása van az utasnak, ha a társaság elfogadta a foglalást, nyilvántartásba vette, igazolást vagy jegyet adott ki róla.

Megerősített helyfoglalása van az utasnak, ha a társaság elfogadta a foglalást, nyilvántartásba vette, igazolást vagy jegyet adott ki róla. Mikor beszélünk megerősített helyfoglalásról? Megerősített helyfoglalása van az utasnak, ha a társaság elfogadta a foglalást, nyilvántartásba vette, igazolást vagy jegyet adott ki róla. Mikor beszélünk

Részletesebben

EURÓPAI KÖZPONTI BANK

EURÓPAI KÖZPONTI BANK 2014.2.22. Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 51/3 III (Előkészítő jogi aktusok) EURÓPAI KÖZPONTI BANK AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK VÉLEMÉNYE (2013. november 19.) a fizetési számlákhoz kapcsolódó díjak összehasonlíthatóságáról,

Részletesebben

EURÓPAI BIZOTTSÁG KÖRNYEZETVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG

EURÓPAI BIZOTTSÁG KÖRNYEZETVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG EURÓPAI BIZOTTSÁG KÖRNYEZETVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG Brüsszel, 2018. november 8. (REV1 az érdekelt felek részére 2018. február 8-án kiadott közlemény helyett) KÖZLEMÉNY AZ ÉRDEKELT FELEK RÉSZÉRE AZ EGYESÜLT

Részletesebben

Az illegális lakossági hulladékégetéssel kapcsolatos bejelentések hatósági kezelése FM iránymutatás

Az illegális lakossági hulladékégetéssel kapcsolatos bejelentések hatósági kezelése FM iránymutatás Az illegális lakossági hulladékégetéssel kapcsolatos bejelentések hatósági kezelése FM iránymutatás Szakmai nap járási hivatalok részére Budapest, 2017. november 29. Dr. Orbán Hunor főosztályvezető-helyettes

Részletesebben

NEMZETI PARLAMENT INDOKOLT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL

NEMZETI PARLAMENT INDOKOLT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL Európai Parlament 2014-2019 Jogi Bizottság 20.3.2017 NEMZETI PARLAMENT INDOKOLT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL Tárgy: A francia szenátus indokolt véleménye a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról

Részletesebben

T/4787. számú törvényjavaslat. a műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló 2007. évi LXXIV. törvény módosításáról

T/4787. számú törvényjavaslat. a műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló 2007. évi LXXIV. törvény módosításáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/4787. számú törvényjavaslat a műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló 2007. évi LXXIV. törvény módosításáról Előadó: Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter

Részletesebben

Felsőoktatási tájékoztató

Felsőoktatási tájékoztató Felsőoktatási tájékoztató A MEOSZ kiemelten foglalkozik a mozgáskorlátozott hallgatók felsőoktatási szolgáltatásokhoz való hozzáférésével. A fogyatékos személyek jogairól szóló ENSZegyezmény kimondja,

Részletesebben

Iránymutatások és ajánlások

Iránymutatások és ajánlások Iránymutatások és ajánlások Iránymutatások és ajánlások a hitelminősítő intézetekről szóló rendelet hatályáról 17 June 2013 ESMA/2013/720. Kelt: 2013. június 17. ESMA/2013/720 Tartalom I. Hatály 4 II.

Részletesebben

Kulturális és Oktatási Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Kulturális és Oktatási Bizottság részéről. a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részére

Kulturális és Oktatási Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Kulturális és Oktatási Bizottság részéről. a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részére Európai Parlament 2014-2019 Kulturális és Oktatási Bizottság 2015/0278(COD) 10.5.2016 VÉLEMÉNYTERVEZET a Kulturális és Oktatási Bizottság részéről a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részére a

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.6.5. COM(2014) 338 final 2014/0172 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az OTIF felülvizsgálati bizottságának 25. ülésén a Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezménynek (COTIF)

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részéről

EURÓPAI PARLAMENT Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részéről EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság 8.12.2014 2013/0402(COD) VÉLEMÉNYTERVEZET a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részéről a Jogi Bizottság részére a nem nyilvános

Részletesebben

[(2) Felhatalmazást kap a miniszter, hogy rendeletben szabályozza]

[(2) Felhatalmazást kap a miniszter, hogy rendeletben szabályozza] Országgyűlés Hivatala ;~,~:~~, : ~ X10,(3 2 11 FEER 21. 2013. évi... törvény a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény, valamint a természet védelméről szóló 1996. évi

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS RENDELETE

Javaslat A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.11.4. COM(2013) 718 final 2013/0341 (NLE) Javaslat A TANÁCS RENDELETE a vám- és a statisztikai nómenklatúráról, valamint a Közös Vámtarifáról szóló 2658/87/EGK rendelet

Részletesebben

Az adatvédelem új rendje

Az adatvédelem új rendje Az adatvédelem új rendje A GDPR főbb újdonságainak rövid bemutatása dr. Osztopáni Krisztián vizsgáló, NAIH 1. A hozzájárulás új követelményei 1. Az adatkezelőnek képesnek kell lennie annak igazolására,

Részletesebben

Támogató szolgálatunk február 01. óta működik, feladata a fogyatékkal élő személyek ellátásának biztosítása.

Támogató szolgálatunk február 01. óta működik, feladata a fogyatékkal élő személyek ellátásának biztosítása. unk 2005. február 01. óta működik, feladata a fogyatékkal élő személyek ellátásának biztosítása. A támogató szolgáltatás célja A fogyatékos személyek lakókörnyezetben történő ellátása, elsősorban a lakáson

Részletesebben

L 358/12 Az Európai Unió Hivatalos Lapja BIZOTTSÁG

L 358/12 Az Európai Unió Hivatalos Lapja BIZOTTSÁG L 358/12 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2004.12.3. BIZOTTSÁG A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (2004. december 1.) a kutyák, macskák és görények harmadik országokból az Európai Unióba irányuló nem kereskedelmi célú

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG SZOLGÁLATAINAK MUNKADOKUMENTUMA

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG SZOLGÁLATAINAK MUNKADOKUMENTUMA AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 15.11.2007 SEC(2007) 1497 C6-0418/07 A BIZOTTSÁG SZOLGÁLATAINAK MUNKADOKUMENTUMA Javaslat: az Európai Parlament és a Tanács rendelete a számítógépes helyfoglalási

Részletesebben

(Vélemények) KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOK BIZOTTSÁG (2008/C 14/10)

(Vélemények) KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOK BIZOTTSÁG (2008/C 14/10) 2008.1.19. C 14/27 V (Vélemények) KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOK BIZOTTSÁG Pályázati felhívás az emberkereskedelemmel foglalkozó szakértői csoport létrehozásáról szóló 2007/675/EK bizottsági határozatra vonatkozóan

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, április 8. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, április 8. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. április 8. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2015/0313 (COD) 7645/16 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: Dátum: 2016. április 6. Tárgy: FRONT 160 MAR 109 CODEC 383

Részletesebben

Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 17/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1

Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 17/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1 Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 17/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1 a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, valamint a fizetendő intézményi térítési díjakról

Részletesebben

EURÓPAI BIZOTTSÁG ÉGHAJLATPOLITIKAI FŐIGAZGATÓSÁG

EURÓPAI BIZOTTSÁG ÉGHAJLATPOLITIKAI FŐIGAZGATÓSÁG EURÓPAI BIZOTTSÁG ÉGHAJLATPOLITIKAI FŐIGAZGATÓSÁG Brüsszel, 2018. december 19. Rev1 KÖZLEMÉNY AZ ÉRDEKELT FELEK RÉSZÉRE AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG EU-BÓL VALÓ KILÉPÉSE ÉS A FLUORTARTALMÚ ÜVEGHÁZHATÁSÚ GÁZOKRA

Részletesebben

EIOPA-17/ október 4.

EIOPA-17/ október 4. EIOPA-17/651 2017. október 4. A biztosítási értékesítésről szóló irányelv szerinti iránymutatások az olyan biztosítási alapú befektetési termékekhez, amelyek szerkezetükből adódóan megnehezítik az ügyfél

Részletesebben

3. (vasúti személyszállítás, (helyi közúti és kötöttpályás közlekedés)

3. (vasúti személyszállítás, (helyi közúti és kötöttpályás közlekedés) Az utazási költségtérítést, az arra való jogosultság megállapításának, igazolásának módját több jogszabály együttesen határozza meg. Az alábbiak az igénybe vett közlekedési mód - közforgalmú személyszállítás

Részletesebben

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 70/11 IRÁNYELVEK

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 70/11 IRÁNYELVEK 2009.3.14. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 70/11 IRÁNYELVEK AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2009/12/EK IRÁNYELVE (2009. március 11.) a repülőtéri díjakról (EGT-vonatkozású szöveg) AZ EURÓPAI PARLAMENT

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.6.8. COM(2011) 326 végleges 2011/0154 (COD) C7-0157/11 HU Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE a büntetőeljárás során ügyvédi segítség igénybevételéhez való

Részletesebben

A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA ( )

A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA ( ) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.10.11. C(2018) 6560 final A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA (2018.10.11.) a közszférabeli szervezetek honlapjainak és mobilalkalmazásainak akadálymentesítéséről

Részletesebben

Az uniós támogatásokkal kapcsolatos ellenőrzési tapasztalatok

Az uniós támogatásokkal kapcsolatos ellenőrzési tapasztalatok Az uniós támogatásokkal kapcsolatos ellenőrzési tapasztalatok Dr. Dencső Balázs, Főigazgató Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság 1 Felügyeleti szervek, az ellenőrző hatóság szerepe Európai Számvevőszék

Részletesebben

HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0205/366. Módosítás

HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0205/366. Módosítás 22.3.2019 A8-0205/366 366 9 b preambulumbekezdés (új) (9b) Annak biztosítása érdekében, hogy a szabályok világosak, könnyen érthetők és végrehajthatók legyenek, az információkat hozzáférhetővé kell tenni

Részletesebben

Gyakran Ismételt Kérdések. Támogatott lakhatás

Gyakran Ismételt Kérdések. Támogatott lakhatás Gyakran Ismételt Kérdések Támogatott lakhatás 1. Igénybevevő önálló döntése alapján nem kívánja igénybe venni az egyes szolgáltatásokat a magasabb térítési díj miatt. Mi a teendő ebben az esetben? A komplex

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.11.29. COM(2016) 745 final 2016/0368 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az 1101/89/EGK rendelet, a 2888/2000/EK rendelet és a 685/2001/EK rendelet

Részletesebben

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 2. (T/17566.) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata.

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 2. (T/17566.) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Hivatkozási szám a TAB ülésén: 2. (T/17566.) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság

Részletesebben

A Tanács 95/93/EGK rendelete (1993. január 18.) a Közösség repülőterein alkalmazandó résidőkiosztás egységes szabályairól

A Tanács 95/93/EGK rendelete (1993. január 18.) a Közösség repülőterein alkalmazandó résidőkiosztás egységes szabályairól 1 1993 1. A Tanács 95/93/EGK rendelete (1993. január 18.) a Közösség repülőterein alkalmazandó résidőkiosztás egységes szabályairól o Az Európai Parlament és a Tanács 894/2002/EK rendelete (2002. május

Részletesebben

(Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK

(Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK 2018.6.25. L 160/1 II (Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK A BIZOTTSÁG (EU) 2018/895 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2018. június 22.) az Európai Vegyianyagügynökség részére fizetendő díjakról szóló 340/2008/EK

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz: Módosított javaslat a Tanács határozata

MELLÉKLET. a következőhöz: Módosított javaslat a Tanács határozata EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.9.6. COM(2016) 552 final ANNEX 2 MELLÉKLET a következőhöz: Módosított javaslat a Tanács határozata az egyrészről az Amerikai Egyesült Államok, másrészről az Európai Unió

Részletesebben

MELLÉKLETEK. a következőhöz: A BIZOTTSÁG FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

MELLÉKLETEK. a következőhöz: A BIZOTTSÁG FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.5.31. C(2017) 3574 final ANNEX 1 MELLÉKLETEK a következőhöz: A BIZOTTSÁG FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE a 2010/40/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek az EU

Részletesebben

11217/10 ZSFJ/md DG G 2B

11217/10 ZSFJ/md DG G 2B AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2010. október 5. (OR. en) 11217/10 SOC 428 HR 45 JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS HATÁROZATA az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamai, másrészről

Részletesebben

Benyújtandó: Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala (4025 Debrecen, Erzsébet utca 25.)

Benyújtandó: Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala (4025 Debrecen, Erzsébet utca 25.) Benyújtandó: Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala (4025 Debrecen, Erzsébet utca 25.) SÚLYOS MOZGÁSKORLÁTOZOTT, ILLETVE EGYÉB FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ SZEMÉLYEK SZEMÉLYGÉPKOCSI SZERZÉSI

Részletesebben

Iránymutatások. a második pénzforgalmi irányelv állítólagos megsértésével kapcsolatos panasztételi eljárásokról EBA/GL/2017/13 05/12/2017

Iránymutatások. a második pénzforgalmi irányelv állítólagos megsértésével kapcsolatos panasztételi eljárásokról EBA/GL/2017/13 05/12/2017 EBA/GL/2017/13 05/12/2017 Iránymutatások a második pénzforgalmi irányelv állítólagos megsértésével kapcsolatos panasztételi eljárásokról 1. Megfelelés és beszámolási kötelezettségek Az iránymutatások jogállása

Részletesebben

A Tanács 95/93/EGK rendelete (1993. január 18.) a Közösség repülőterein alkalmazandó résidőkiosztás egységes szabályairól

A Tanács 95/93/EGK rendelete (1993. január 18.) a Közösség repülőterein alkalmazandó résidőkiosztás egységes szabályairól 1 1993 1. A Tanács 95/93/EGK rendelete (1993. január 18.) a Közösség repülőterein alkalmazandó résidőkiosztás egységes szabályairól o Az Európai Parlament és a Tanács 894/2002/EK rendelete (2002. május

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG /2011/EK RENDELETE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG /2011/EK RENDELETE HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Tervezet Brüsszel, XXX C A BIZOTTSÁG /2011/EK RENDELETE a [ ] Bizottság 1702/2003/EK számú, a légijárművek és a hozzájuk kapcsolódó termékek, alkatrészek és berendezések

Részletesebben

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2013/32/EU IRÁNYELVE

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2013/32/EU IRÁNYELVE L 180/60 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2013.6.29. IRÁNYELVEK AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2013/32/EU IRÁNYELVE (2013. június 26.) a nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös

Részletesebben

Javítani kell az utasok tájékoztatását, világos információkat nyújtva nekik a jogaikról.

Javítani kell az utasok tájékoztatását, világos információkat nyújtva nekik a jogaikról. Az EGSZB jogalkotási reformot tart szükségesnek a 261/2004/EK rendelet alapján, hogy a légi utasok jogait egyetlen jogszabály foglalja össze. A reformnak elsősorban magában kellene foglalnia az Európai

Részletesebben

EIOPA(BoS(13/164 HU. A biztosításközvetítők panaszkezelésére vonatkozó iránymutatások

EIOPA(BoS(13/164 HU. A biztosításközvetítők panaszkezelésére vonatkozó iránymutatások EIOPA(BoS(13/164 HU A biztosításközvetítők panaszkezelésére vonatkozó iránymutatások EIOPA WesthafenTower Westhafenplatz 1 60327 Frankfurt Germany Phone: +49 69 951119(20 Fax: +49 69 951119(19 info@eiopa.europa.eu

Részletesebben

***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA

***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA Európai Parlament 2014-2019 Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 13.6.2017 EP-PE_TC1-COD(2016)0186 ***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA amely első olvasatban 2017. június 13-án került elfogadásra

Részletesebben

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG H A T Á R O Z A T O T

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG H A T Á R O Z A T O T EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Ügyiratszám: EBH/146/7/2009. Ügyintéző: dr. Szász Adrián Az Egyenlő Bánásmód Hatóság az eljárásban A.A. ügyvéd által képviselt B.B. kérelmezőnek a Wizz Air Hungary Kft. (2220 Vecsés,

Részletesebben

Esélyegyenlőség a közösségi közlekedésben

Esélyegyenlőség a közösségi közlekedésben XII. REGIONÁLIS KÖZLEKEDÉS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Debrecen, 2017. március 22-23. Esélyegyenlőség a közösségi közlekedésben Dr. Bói Loránd ügyvezető általános helyettes Tartalom Esélyegyenlőség és közösségi

Részletesebben

Helsinki, március 25. Dokumentum: MB/12/2008 végleges

Helsinki, március 25. Dokumentum: MB/12/2008 végleges Helsinki, 2009. március 25. Dokumentum: MB/12/2008 végleges HATÁROZAT AZ EURÓPAI PARLAMENT, A TANÁCS ÉS A BIZOTTSÁG DOKUMENTUMAIHOZ VALÓ NYILVÁNOS HOZZÁFÉRÉSRŐL SZÓLÓ 1049/2001/EK EURÓPAI PARLAMENTI ÉS

Részletesebben