KULTURÁLIS ÉS KÖZÉLETI LAP KAZINCBARCIKÁN VII. ÉVF. 4. SZÁM 11.
|
|
- Egon Orbán
- 4 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 KULTURÁLIS ÉS KÖZÉLETI LAP KAZINCBARCIKA VII. ÉVF. 4. SZÁM Május 2. KÖSZÖNTJÜK AZ ÉDESANYÁKAT! 40 ELŐNEVELT FÁT ÜLTETTEK A VÁROSBAN ÚJRA SPARTAN RACE KAZINCBARCIKÁN
2 2 3 BERUHÁZÁS ÚJ KÖRFORGALOM ÉPÜL A 26-OS ÚTON Kazincbarcika Város Önkormányzata és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. konzorciuma közös beruházásaként hamarosan új körforgalom épül Kazincbarcikán, a 26-os úton, a népszerű üzletközponthoz közeli bevezető úti szakaszon. Az elkészült tervek szerint a Hadak útja Attila utca Budai Nagy Antal utca kereszteződésében található jelenleg jelzőlámpás csomópontként működő területen egy négy ággal rendelkező, 16,5 méter belső sugarú körforgalmat alakítanak ki a közeljövőben. Számos lakossági visszajelzést kaptunk az elmúlt évek során, hogy a jelzőlámpás rendszer miatt sokszor történt torlódás ezen a szakaszon. Ez nemcsak a kazincbarcikaiak közlekedésében okozott fennakadást. Sokan panaszkodtak például azok is, akik Sajóivánkáról vagy Sajókazáról ide járnak dolgozni, illetve ide hordják a gyerekeiket iskolába. Sokszor tapasztalták, hogy reggelente az úton az ÉRV 26-os melletti telephelyéig állt a sor, illetve olykor a tescós körforgalomig is feltorlódnak az autók. Az önkormányzat igyekezett ezt a fennálló problémát megoldani, ami a körforgalom megépülésével várhatóan megszűnik árulta el Szitka Péter polgármester. FELÚJÍTÁS Megújul a Szent Család Templom lépcsősora A Szent Család Templomnál az egyházközség saját forrásaiból, a hívek adományaiból és Szitka Péter polgármester támogatásából újítják fel a lépcsősort. Lapzártánkig még zajlanak a betonozási és burkolási munkálatok, de hamarosan újra megnyitják a területet a lakosság számára. A Szent Ezsébet sétányon található gyalogos járda használható, de arra kérnek mindenkit, hogy a lezárt munkaterületre ne menjenek, mert balesetveszélyes. A gyalogosok számára is biztosítva lesz a 26- os mindkét oldalán a járdakapcsolat, a térkő burkolatú új járdaszakaszok között egy gyalog átkelőhely is épül majd, valamint a körforgalmi csomópontban kiépítik a közvilágítási hálózatot is. A kivitelezési munkákat nehezíti, hogy a terület sok közművel terhelt, melyek kiváltása, illetve védelembe helyezése szükséges. A munkálatok érintik majd a gáz-, a hírközlési-, az elektromos- és vízvezetékeket is. Ezek várhatóan nagyban megnövelik a kivitelezés időtartamát, ezért a lakosság megértését kérjük mondta el Klimon István alpolgármester, aki hozzátette, hogy a tervek szerint a nyár elején kezdődő beruházás idén megvalósul. TEDD KÉPESSÉ PROGRAM Már épül a műhelycsarnok Megkezdődött a Tedd képessé program részeként egy műhelycsarnok építése a Don Bosco Szakiskola, Középiskola és Gimnázium udvarán. A szakképzés-fejlesztési mintaprogram így egy újabb mérföldkőhöz érkezett, a tervek szerint a következő tanév elejére elkészülhet az épület. A Tedd képessé Don Bosco Szakképzés-fejlesztési Mintaprogram célja a szakképzési rendszerben a lemorzsolódással veszélyeztetett, 16 éven felüli, 8 általános iskolai végzettséggel rendelkező fiatalok képzésben tartása. A program célja továbbá, hogy a fiatalok életkezdését, a munkaerőpiacon történő elhelyezkedését, a munka világába történő beilleszkedését segítse, a programban résztvevők versenyképes képzettséghez juttatásával. A projekt része egy több mint 1100 m 2 -es műhelycsarnok építése. Január végén a munkaterület átadása megtörtént, a kivitelező jelenleg az épület falazási munkálatait végzi. Puskás Balázs, programigazgató kiemelte, hogy a projektben a diákok kizárólag gyakorlati oktatáson vesznek részt, ami a tervek szerint szeptembertől kezdődhet az új létesítményben. A programban 40 tanuló vesz részt, akik a szakképzésből egyébként lemorzsolódtak volna. A műhelyiskolai képzés lényege, hogy a tanulók mester-diák kapcsolatban, műhelyben végzendő gyakorlati munka által tanulják meg a részszakmák fortélyait. A műhelyiskolai képzésben a diákok a fémipari gyártás-előkészítő, a falazó kőműves, a szobafestő, a lakástextil-készítő, valamint a csőhálózat-szerelő szakmákat sajátíthatják el. ZÖLD VÁROS 40 ELŐNEVELT FÁT ÜLTETTEK KAZINCBARCIKÁN A napokban összesen negyven előnevelt fát ültettek a Barcika Park Nonprofit Kft. dolgozói Kazincbarcika területén. A csemeték között mezei szilt, vörös kőrist, magas kőrist, ostorfát, ezüst és zöld juhart is kihelyeztek. Az előnevelt fákat a Paál László útra, valamint a Derkovits térre, és a Füzike Tagóvoda közvetlen környezetébe ültették el. Az elmúlt hónapokban a parkok, zöld felületek gondozásáért felelős kft., az önkormányzat kérésére, a már tavaly elkészített tervezet alapján idén is folytatták a balesetveszélyes, elöregedett fák kivágását. A növények pótlása folyamatosan zajlik, az időjárás függvényében, így negyven darab előnevelt fát ültettek ki Kazincbarcika területén. A pótlás során fokozottan ügyeltek arra, hogy az elültetett fák lombkoronája és gyökérzete a későbbiekben, a növekedésük során se tudjanak kárt okozni a közművekben, illetve a járdák és az utak borításán, valamint figyelnek arra is, hogy a lakóházaktól és egyéb építményektől megfelelő távolságra kerüljenek. A fákat a Mátyás király útra, a Dobó, a Béke, az Ifjúmunkás és Derkovits térre, valamint a Paál László, a Nagy Lajos, a Vajda János útra és az Iskola közbe helyezték ki. BARCIKA PARK NONPROFIT KFT. Elkezdődött a fűnyírási szezon Áprilisban megkezdték a fűnyírási munkálatokat a Barcika Park Nonprofit Kft. munkatársai a városban. Kazincbarcika területén m 2 zöld területen kell nyírni a füvet: az utak, utcák, járdák melletti területeken, a parkokban és a társasházak környezetében. A fűnyírás meghatározott menetrend szerint zajlik, kiemelt figyelem hárul a belvárosi területekre, parkokra, játszóterekre. Az első körös nyírásoknál a munka során elsőbbséget élveznek azok a területek, ahol a fű intenzívebben növekszik, ezek rendszerint a naposabb, szélvédettebb utcák, terek. Az egészen ősz végéig tartó munkálatokat fűkaszákkal, fűnyíró gépekkel, fűnyíró traktorokkal végzik a dolgozók. Parkolások és gyalogos közlekedés során kérjük, hogy az érintett területeken legyenek fokozott figyelemmel! mondta Lukács Lívia a kft. ügyvezetője, aki hozzátette, hogy a céljuk mindenütt ugyanaz: a szép, rendezett városkép kialakítása. Ehhez kérjük a lakosság segítségét is, hogy a saját ingatlanjaik előtti járdaszakaszokat ne hanyagolják el, gondozzák a gyepet, távolítsák el a gyomokat! hívta fel az ingatlantulajdonosok figyelmét a cégvezető. A növények ültetésében többek között Bukó Géza önkormányzati képviselő is segített, aki elmondta, hogy mindig szívesen vesz részt hasonló jellegű projektekben, hiszen közvetlen környezetünk szépítése és a környezetvédelem mindenki számára fontosnak kell, hogy legyen. Kazincbarcika Város Önkormányzata és a Barcika Park Kft. arra kéri a lakosságot, hogy közösen óvjuk meg az elültetett fákat! SZEMÉTGYŰJTÉSI AKCIÓ Több mint két konténernyi hulladékot szedtek össze A Föld napja alkalmából szervezett szemétgyűjtési akciót a Kerékpár Klub Kazincbarcika április 24-én. A klub tagjai és a Kazincbarcikai Triatlon Sportklub segítői közreműködésével a Csónakázó-tó környékét tisztították meg az illegálisan lerakott hulladékoktól. Szintén civil kezdeményezésként, aznap az Ádámvölgyben az ottani kerttulajdonosok, valamint még április elején a Kiserdőben egy baráti közösség tagjai szedték össze a szemetet. A civil kezdeményezéshez csatlakozva, Kazincbarcika Város Önkormányzata kérésére a Barcika Park Nonprofit Kft. két nagyobb űrtartalmú konténert helyezett ki a Csónakázó-tóhoz, melyet a csapat meg is töltött szombaton. Az öszszegyűjtött közel 20 m 3 hulladék, valamint az Ádámvölgyben és a Kiserdőben szedett több tucat zsák szemét elszállításáról és kezeléséről szintén a kft. munkatársai gondoskodtak, melynek költségét az önkormányzat támogatta. Az önkormányzat kiemelt figyelmet fordít arra, hogy visszaszorítsa az illegális hulladékok lerakását, illetve az eddigiekhez hasonlóan szívesen vállal közreműködést a civil szervezetek, szerveződések hasonló akcióiban. Amennyiben valaki illegális hulladék lerakását észleli, az jelezheti a Kolor- APP városüzemeltetési applikácón keresztül, illetve bejelentheti a Kazincbarcikai Önkormányzati Rendészetnek a 06-48/ es vagy 06-20/ telefonszámán is.
3 4 HIRDETÉS Új műsor a KolorTV csatornáján! ANGYALKERT GÖRÖGKATOLIKUS ÓVODA Az óvodába történő beiratkozás ideje: április 20-május 7., munkanapon Beiratkozás helye: Angyalkert Görögkatolikus óvoda (Kazincbarcika, Kikelet köz 2.) A járványra való tekintettel a beiratkozáshoz elektronikusan megküldött dokumentumokat is elfogadunk. A jelentkezési lap megtalálható az óvoda honlapján ( valamint bővebb információ az óvodáról az Angyalkert Görögkatolikus Óvoda Kazincbarcika Facebook-oldalán található. Abban az esetben, ha a Szülő nem adja le szándéknyilatkozatát az Angyalkert Görögkatolikus Óvodában (személyesen vagy elektronikus úton) úgy a kötelező felvételt biztosító óvoda beírja a felvételi körzetbe tartozó gyermekeket. Ezért tisztelettel kérjük a Kedves Szülőket, hogy a hirdetményben található beiratkozási határidőt legyenek szívesek fokozottan figyelembe venni, amennyiben intézményünkbe szeretnék hozni gyermeküket. További elérhetőség: 06-48/ , 06-30/ Kazincbarcika, Ózd, Tiszaújváros és Encs aktuális híreivel Legközelebb május 14-én, pénteken 18 órától ELADÓ HELYISÉG A Barcika Szolg Kft. - Kazincbarcika Város Önkormányzatának tulajdonát képező - az alábbi egyéb helyiség megnevezésű ingatlant nyilvános hirdetmény útján értékesíteni kívánja. Cím Egressy Béni út 35. földszint 3. Hrsz. 1129/11/A/35 Alapterület 101 m 2 Minimálisan megajánlható vételár Ft Az ingatlanra vonatkozó pályázati hirdetmény elérhető a Barcika Szolg Kft. honlapján ( A hirdetménnyel és a helyiség megtekintésével kapcsolatban további információt munkaidőben 8 és 16 óra között az alábbi elérhetőségeken nyújtunk: tel.: / , ingatlan@barcikaszolg.hu Emil karosszéria TELJES KÖRŰ BIZTOSÍTÁSI ÜGYINTÉZÉS Érdeklődni: 06-30/ KAZINCBARCIKA, BERCSÉNYI ÚT 17. JACSÓ EMIL karosszérialakatos mester kulturális és közéleti hetilap, megjelenik péntekenként ISSN Megjelenik hetente példányban. Kiadó: Barcika Art Kft Kazincbarcika, Fő tér 5. T.: 48/ F.: 48/ Ügyvezető igazgató: Heidrich Zsolt Főszerkesztő: Hegedűsné Munkácsi Mónika Munkatársak: Bartók Bence, Untenerné Márton Ágnes Tördelés, design: Augusztin Nándor, Ursutz László Hirdetésfelvétel: 20/ Szerkesztőség: 3700 Kazincbarcika, Jószerencsét u. 1/A Telefon: 48/ szerkesztoseg@barcikaart.hu IMPRESSZUM ÁLLATORVOSI RENDELŐ Dr. Minár Gyula állatorvos ELADÓ LAKÁSOK BETEGVIZSGÁLAT, DIAGNÓZISFELÁLLÍTÁS: INGYENES Veszettség elleni oltás féregtelenítéssel: Ft Parvo, szopornyica éves, kombinált oltás: Ft Műtétek: pl. kandúrmacska-ivartalanítás Ft szukamacska-ivartalanítás Ft szukakutya-ivartalanítás Ft-tól KAZINCBARCIKA, VERES PÉTER ÚT 11. TEL.: / , / Nyomda: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős vezető: Németh Balázs ügyvezető A hirdetések tartalmáért a kiadó felelősséget nem vállal! A lapban megjelenő cikkek, képek bármilyen formában való felhasználása a kiadó írásos engedélyével lehetséges. Kéziratokat, fotókat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a cikkekben, hirdetésekben megjelenő személyek személyes adatai az információs önrendelkezésről és az információszabadságról szóló évi CXII. törvénynek megfelelően kerülnek kezelésre. Az adatok kezelése az érintettek hozzájárulásával történik. Az adatokat a hirdetések, cikkek közzététele céljából kezeljük. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adatok köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, törlését. Az adatkezelésekkel kapcsolatos panasszal a fenti elérhetőségeken élhet. A Barcika Szolg Kft. - Kazincbarcika Város Önkormányzatának tulajdonát képező - az alábbi 9 db lakóingatlant nyilvános hirdetmény útján értékesíteni kívánja. Cím 36. fsz/ / / /16. Iskola köz 1. 1/ / / / fsz/4 Hrsz. Alapterület (m 2 ) Szobák száma Minimálisan megajánlható vételár 1136/25/A/ Ft 1136/25/A/ Ft 1136/25/A/ Ft 1136/25/A/ Ft 1145/21/A/ Ft 1138/3/A/ Ft 1138/4/A/ Ft 1138/4/A/ Ft 1136/19/A/ Ft Az egyes lakásokra vonatkozó pályázati hirdetmények elérhetőek a Barcika Szolg Kft. honlapján ( A hirdetménnyel és a lakások megtekintésével kapcsolatban további információt munkaidőben 8 és 16 óra között az alábbi elérhetőségeken nyújtunk: tel.: / , ingatlan@barcikaszolg.hu DÍJAZÁS ELISMERÉS A KÖZBIZTONSÁGBAN DOLGOZÓ KIVÁLÓSÁGOKNAK A koronavírus-járványra való tekintettel, szűk keretek között április 28-án, a polgármesteri hivatalban adta át Szitka Péter polgármester és Klimon István alpolgármester a közbiztonságért nyújtott kiemelkedő munkájáért járó Kazincbarcika Város Polgármesterének Elismerő Oklevelet és a Kazincbarcika Város Közbiztonságáért kitüntető díjat az arra érdemes szakembereknek. Kazincbarcika Város Képviselő-testülete Kazincbarcika Város Közbiztonságáért kitüntető díjat adományoz évente egyszer azoknak a kazincbarcikai személyeknek vagy közösségeknek, akik a város közrendje, közbiztonsága fenntartásának, jobbításának érdekében kiemelkedő színvonalú munkát végeznek, vagy rendkívüli helyzetekben kimagasló teljesítményt nyújtva eredményesen állnak helyt. Ebben az évben a szakmai kuratórium javaslata alapján a képviselő-testület a díjat Kelemen Béla, tűzoltó alezredesnek, a B.-A.-Z. Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség polgári védelmi felügyelőjének ítélte oda. Kelemen Béla július 1-jén kezdte hivatásos szolgálatát a Kazincbarcika Székhelyű Polgári Védelemi Parancsnokságon, mint főelőadó. Felszerelése után folyamatosan képezte magát, számos tanfolyamon, képzésen vett részt. Kétezer-tizenkettő április 1-jétől lett a B.-A.-Z. Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltségen polgári védelmi felügyelő, majd 2013-tól a Kazincbarcika Járás Helyi Védelmi Bizottság katasztrófavédelmi elnök-helyettese. Az elmúlt 25 év szakmai tapasztalatával, rálátásával és tudásával maximálisan segíti a megye, a kirendeltség, a járás és Kazincbarcika város polgári védelmi szakmai munkáját. Tizenhat éve lelkes szervezője és koordinátora a város külső védelmi terv gyakorlatainak, amelyeket a szakmaiság az előre- és a közösen gondolkodás jellemez. Eddigi hivatásos pályafutása alatt számtalan éles eseménynél bizonyította rátermettségét. Több veszélyhelyzet felszámolásában és az azt követő helyreállításban vett részt a megye és az ország különböző településein. Kétezer-tízben a Sajó áradásakor a kirendeltségi feladatai mellett komoly irányítási feladatokat is ellátott a helyi védekezésnél. Az elmúlt évtizedek munkái és tapasztalatai alapján jelentős ismeretanyag halmozódott fel benne, elsősorban a védelmi tervezés és az ehhez szorosan kapcsolódó lakosságvédelmi feladatok szervezése terén. A díjazott 1978-tól él Kazincbarcikán, folyamatosan kötődik a város életéhez. Munkája során mindig kiemelt hangsúlyt kapott és kap a település lakosságának biztonsága. Idén polgármesteri elismerésben részesült Elek Martin, a Kazincbarcika Rendőrkapitányság rendőr őrmestere; Szabó György, a Kazincbarcikai Önkormányzati Rendészet közterület-felügyelője; valamint Demkó Levente, a BorsodChem Zrt. Létesítményi Tűzoltóságának tűzoltóparancsnoka. Elek Martin r. őrmester március l-jétől a rendőrség hivatásos állományú tagja, pályafutása teljes egészében a Kazincbarcikai Rendőrkapitánysághoz, a városhoz kötődik. A díjazott fiatal kora ellenére már elegendő tapasztalattal rendelkezik. melyet jól ötvöz átlag feletti tenni akarásával, és itt élőként szívügyének tekinti Kazincbarcika közbiztonságát. A rendőr őrmester az elmúlt évben - agilitásának köszönhetően - az egyik legtöbbet intézkedő rendőrjárőre volt a városnak, az intézkedései pedig kivétel nélkül jogszerűek és szakszerűek voltak. Munkájával kapcsolatban sem kollégáitól, sem vezetőitől de ami a legfon- tosabb, az állampolgároktól sem érkezett panasz. Teljesítményét mind társai. mind vezetői elismerik. Elek Martin munkájával nagyban hozzájárult ahhoz. hogy a rendőrkapitányság munkatársai Kazincbarcikán tavaly is magas szintű közbiztonságot tudtak biztosítani, és a járványügyi védekezés mellett számos rendőrszakmai mutatóban az elmúlt évtized legjobb eredményeit érték el. Szabó György 25 éve teljesít közterület-felügyelőként szolgálatot Kazincbarcikán. A rendészet elődjénél, a közterület-felügyeletnél kezdte közszolgálati tevékenységét, amelyet mindig tudása legjavát adva alázattal, a közjó érdekében végzett. Munkájára az önfeláldozás, a maximalizmus, a tolerancia, a városhoz történő lojalitás és szeretet jellemző. Az évek során igyekezett szakmai tudását folyamatosan fejleszteni a még precízebb, jobb munkavégzés érdekében. Kollégáival megértő, türelmes alkalmazkodó, segítő kapcsolatot alakított ki az évek során. Az új belépőket mindig segítette, tanította. Példamutató magatartásával, odaadó szakmaszeretetével, megbecsülést, elismerésre méltó tiszteletet vívott ki a kollégái és vezetői előtt. magatartásával munkavégzésével követendő irányt jelöl ki a fiatalabb kollégák részére a közszolgálat területén. Esküjéhez híven végzi munkáját, amely mind a szervezet, mind pedig a város hírnevének öregbítésére alkalmas. Tevékenységével nagyban hozzájárul a közigazgatásba vetett hit és bizalom növeléséhez. Demkó Levente 22 évesen, a BorsodChem Zrt. akkor megalakuló Létesítményi Tűzoltóság B szolgálati csoportjának egyik tagjaként, 1994.április 7-én állt tűzoltó szolgálatba. A munka mellett szerzett gépészmérnöki diploma megszerzése után, 2004-ben az általános tűzvédelmi és iparbiztonsági területre került, a Biztonsági Jelentésekért, a Védelmi Tervek és védelmi gyakorlatok szervezéséért, lebonyolításáért, a szállítási balesetek felszámolásáért felelt. Tanulmányait tovább folytatta, veszélyes ipari védelmi ügyintéző szakképesítést, majd tűzvédelmi szakmérnök diplomát vehetett át. Kétezer-tizenegyben a BorsodChem Zrt. Létesítményi Tűzoltóságának közvetlen vezetésére kapott megbízást és jelenleg is a tűzoltóparancsnoki beosztást tölti be, Demkó Levente közvetlen irányítása alatt a BC Létesítményi Tűzoltósága szakmailag is rendkívül sokat fejlődött, amit az elmúlt évek káreseményeinek sikeres, magas színvonalon végrehajtott felszámolása is nagyon jól mutat. Ezen események során egy esetben sem volt szükség lakosságvédelmi intézkedések végrehajtására, a város lakossága sosem állt veszélyben. 5
4 6 KO LO R H É T 7 KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY VIGYÁZZUNK EGYMÁSRA KAZINCBARCIKÁN! Az újraindítás lépései 4 millió beoltottnál Ki és hogyan kaphat védettségi igazolványt? Amikor a beoltottak száma eléri a 4 milliót, új intézkedések lépnek életbe. Ezen intézkedések jelentős része védettséghez (védettségi igazolványhoz) kötött. A kormány véglegesítette az új szabályokat tartalmazó rendeleteket. Ezek alapján: - A kijárási tilalom kezdete este 11 óráról éjfélre módosul. - Az üzletekben este 11 óráig lehet vásárolni. - A védetteknek (akinek védettségi igazolványa van) este 11 óráig megnyílik a vendéglátóhelyek belső tere is. A szülők és családtagok a gyermekeket is magukkal vihetik. - A védettek szállodákba is mehetnek, és a gyermekeket is magukkal vihetik. - A 2020 novemberében bezárt szabadidős létesítményeket védettségi igazolvánnyal újra lehet látogatni. Ezek közé tartoznak például az állatkertek, a vadasparkok, a múzeumok, a színházak, a mozik és a könyvtárak is. - Edzőterembe, uszodába, jégpályára ezentúl csak a védettek, valamint a versenyszerűen sportoló 18 év alattiak mehetnek. - A védettek és felügyeletük alatt álló kiskorúak este 11 óráig a sportrendezvényeket is látogathatják. - A védetteknek és a felügyeletük alatt álló kiskorúaknak nem kell maszkot viselniük a sport- és kulturális rendezvényeken. - A koronavírus elleni védettség igazolása a védettségi igazolvány bemutatásával történik, a védettség tényének ellenőrzése pedig a helyiség üzemeltetőjének, a szolgáltatás nyújtójának a feladata. Amennyiben ennek nem tesz eleget, a bírság 100 ezer forinttól 1 millió forintig terjedhet, vagy akár egyéves bezárással is sújtható. Mivel a járvány továbbra is jelen van, ezért a fokozatos újraindítás mellett is fenn kell tartani bizonyos biztonsági intézkedéseket. Ezért egyes helyszíneken a védettséget nem szerzett dolgozóknak továbbra is maszkot kell hordaniuk. Fennmaradnak a magán- és családi rendezvényekkel kapcsolatban 2020 novemberében elrendelt korlátozások. A közterületen, a tömegközlekedési eszközökön, boltokban azokon a helyeken, ahol nem csak beoltott, vagy a fertőzésen átesett személyek tartózkodhatnak továbbra is kötelező a maszkhasználat, továbbá kerülendő a csoportosulás és a gyülekezés. Ez a még be nem oltott állampolgárok védelmét szolgálja. (koronavirus.gov.hu) Háromféle módon lehet igazolni a koronavírus elleni védettséget: ha valaki megkapta a védőoltást, vagy igazoltan átesett a koronavírus-fertőzésen, illetve ha valaki vélhetően átesett a fertőzésen, de nem tudott róla vagy nem készült róla teszt, és utólag elvégzett ellenanyag-vizsgálat igazolja a fertőzésen való átesését is. Ha valaki megkapta a védőoltást, nem kell igényelnie az igazolványt. Az állam hivatalból postázza az ingyenes kártyát, annak kiállítását külön nem kell kérni. A védőoltást igazoló kártyának nincs érvényességi ideje. Az igazolvány a személyi adatok mellett tartalmazza majd a védőoltás idejét. Ha valaki korábban igazoltan átesett a koronavírus-fertőzésen, akkor a fertőzésből való felgyógyulás napja jelenti a védettség kezdetét. A felgyógyulás napja az az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) nyilvántartott dátum, amikor negatív PCR-tesztje vagy antigén gyorstesztje lett miután korábban pozitív tesztje(i) volt(ak). Abban az esetben, ha valakinek csak a fertőzést igazoló pozitív tesztje van, de több teszt nem készült mert pl. tünetmentes, enyhe tünetes volt és otthoni karanténban maradt akkor a teszt utáni 10. nap a felgyógyulás hivatalos napja. A védettségi igazolvány érvényessége az igazolt felgyógyulást követő 6 hónap. A kártya ebben az esetben is ingyenes, az állam hivatalból postázza, annak kiállítását külön nem kell kérni. Ha valaki vélhetően átesett a fertőzésen, de nem tudott róla vagy nem készült róla teszt, akkor igazolhatja a fertőzésen való átesését ellenanyag-vizsgálattal is. Ebben az esetben a vizsgálat önköltséges, de hatósági áras lesz, melynek összege forint. Emellett ki kell fizetnie a védettségi igazolvány kiállításnak 3000 forintos összegét is. Ha az ellen anyag-vizsgálat igazolja, hogy korábban valóban fertőzött volt, akkor a védettségi igazolvány érvényessége 4 hónap. Ebben az esetben a védettségi igazolványt elektronikus úton (a fővárosi és megyei kormányhivatal által rendszeresített elektronikus űrlapon), vagy személyesen is lehet igényelni bármely kormányablakban. A védettséget az igazolványon túl applikációval is lehet igazolni. Az applikáció az érintett azonosítását követően az EESZT-ből szerzett adatok alapján igazolja az érintett oltottságát. Az applikáció az oltott nevét, az érintett TAJ-számát, az oltás idejét, a védőoltás típusát, a fertőzéssel szembeni védettség tényét vagy annak hiányát jeleníti meg. A kártya személyazonosító igazolvány vagy útlevél felmutatásával együtt érvényes, és az egyes adatok megjelölését angol nyelven is tartalmazza. A weboldalon elektronikusan is benyújtható a védettségi igazolvány cseréje, pótlása iránti kérelem, valamint az ellenanyag-vizsgálaton alapuló védettségi igazolvány iránti kérelem. A koronavírus-járvány nem szűnt meg, továbbra is szükség van a fokozott óvatosságra. Bár az oltottság szempontjából előkelő helyen áll Magyarország, de sajnos az egymillió főre jutó halálozások számában világelsők vagyunk. A korlátozások enyhítésénél a védettségi igazolvánnyal rendelkezők több olyan szolgáltatást is igénybe vehetnek, amelyet a még be nem oltottak, vagy oltásra nem regisztrálók, egyáltalán nem. A védettségi igazolványt a legtöbb esetben már az első vakcina beadása után megkapják az emberek, és a plasztikkártyán csupán az szerepel, hogy mikor történt az első oltás, az nem, hogy milyen vakcinát kapott az illető. A járványügyi szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy a védettség csak a második vakcina után két héttel alakul ki, és ez az oltás típusától függően változó! A védettségi igazolványt olyanok is megkapják, akik még nem estek át a fertőzésen, illetve nem kaptak védőoltást, mert a rendszer jelenleg még nem működik megfelelően! A beoltott emberek is lehetnek vírushordozók, ezért a nyitás után fontos lenne, hogy mindenki ugyanolyan komolyan vegye a megelőzést elősegítő előírásokat, mint ez idáig. Csak a megfelelő távolságtartással, a maszkviseléssel és a higiéniai szabályok szigorú betartásával csökkenthető a vírus terjedése! A csoportosulás elkerülése szintén továbbra is fontos ahhoz, hogy csökkenjen a fertőzések száma. Sportolni családtaggal vagy kizárólag egyedül induljanak el, hiszen sportoláskor nem kötelező a szájmaszk viselése, ezért nagyobb a fertőzésveszély! A járvány nem ért véget, ezért ezentúl is vigyázzunk magunkra és egymásra! Az enyhítést követően a járványügyi szabályok betartását fokozottan fogják ellenőrizni a rendőrség munkatársai. Rendben zajlik a jelenléti nevelési, oktatási, gondozási munka a bölcsődékben, az óvodákban, az általános iskola alsó tagozataiban és a Pedagógiai Szakszolgálatban A szigorú járványügyi protokoll betartása mellett zajlik a jelenléti nevelési, oktatási munka a kazincbarcikai bölcsődékben, óvodákban és az általános iskolákban. Kazincbarcika Város Önkormányzata a pedagógusok, a munkatársak és a gyermekek fokozott védelme érdekében az intézményi dolgozóknak összesen 1000 db FFP2-es maszkot biztosított! Az intézményekben nincs COVID-19 fertőzésben érintett személy. A kazincbarcikai I-es és II-es számú bölcsődékben a gyermekek 65 %-a vette igénybe a bölcsődei szolgáltatást. A Kazincbarcikai Összevont Óvodákban 67 %-os az óvodába járók aránya. Az Angyalkert Görögkatolikus Óvodában a gyermekek 83 %-a, az Irinyi János Református Oktatási Központ Eszterlánc óvodájában a gyermekek 36 %-a ment oviba. A Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskolában és tagiskoláiban az alsó tagozatos diákok 80 %-a, a Tompa Mihály Református Általános Iskolában pedig az alsósok 95 %-a vesz részt a jelenléti oktatásban. A Pedagógiai Szakszolgálatban személyes jelenléttel érhetőek el a következő szolgáltatások: pszichológiai tanácsadás, korai fejlesztés, és a járási szakértői bizottsági vizsgálatok. A többi szolgáltatás rendelkezésig online folytatódik tovább. A rendszeres intézményi fertőtlenítés ellenére a vírus sajnos bármelyik intézmény falai között megjelenhet, a fertőzést bárki beviheti, ezért nagyon fontos a dolgozók, a szülők és amennyire lehet, a gyerekek szabálykövető magatartása. Amennyiben gyermekükön vagy magukon légúti fertőzés tüneteit észlelik, kérjük, hogy ne menjenek közösségbe, maradjanak otthon! Fokozatosan nyitnak a kazincbarcikai ügyfélszolgálati irodák A kormány döntése értelmében ismét lehetővé vált a személyes ügyintézés a szolgáltatók ügyfélszolgálati irodáiban. A szigorú járványügyi protokoll szerint csak maszkban lehet az irodákban tartózkodni, kötelező a kézfertőtlenítő használata, valamint tartani kell a várakozásnál a 1,5 méteres távolságot. Az ügyféltérben egyszerre csak egy személy tartózkodhat, kivéve, ha akadályozottság miatt segítőre szorul valaki, illetve tulajdonosváltás miatt mindkét félnek jelen kell lennie a helyiségben. A szolgáltatók kérik, hogy amennyiben lehetőségük van, akkor vegyék igénybe az online vagy telefonos ügyintézést. Barcika Szolg Kft. Mindennemű személyes ügyintézés határozatlan ideig szünetel! A Munkácsy tér 1. szám alatt található ügyfélszolgálati irodákban a polgárok ügyeiket, nyitvatartási időn belül, kizárólag online vagy telefonon tudják intézni, az alábbi elérhetőségeken: hétfő 07:00-19:00 kedd, szerda, csütörtök 08:00-15:30 péntek 08:00-12:00 -cím: ugyfelszolgalat@barcikaszolg.hu Telefon: / A Liget utca 2. szám alatti telephelyen a hibabejelentéseket kizárólag online és telefonon fogadják: -cím: tavho@barcikaszolg.hu A hibabejelentés elérhetősége: / A kollegák a helyszínre kizárólag rendkívüli meghibásodások esetén szállnak ki, az egyéb megrendeléseket, a lakásokban történő munkavégzést nem teljesítik! Az ingatlangazdálkodással összefüggő személyes ügyfélfogadás is szünetel, a kapcsolatot kizárólag online és telefonon vehetik fel a munkatársakkal, az alábbi elérhetőségeken: -cím: ingatlan@barcikaszolg.hu Telefon: / (munkanapokon 08:00-16:00 óra között) ELMÜ ÉMÁSZ Kazincbarcika, Jószerencsét út 6. Telefon: / Web: Csak előzetes időpontfoglalással tudják fogadni az ügyfeleiket, a foglaláskor megadott ügyben. Egy időponttal, egy ügy intézésére van lehetősége 20 perc időtartamban. hétfő 08:00-16:00 szerda 10:00-18:00
5 8 KO LO R H É T KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY ÉRV Zrt. Kazincbarcika, Tardonai út 1. Telefon: / Web: Időpontfoglalási lehetőség online ügyfélszolgálati felületen és mobil applikáción! hétfő 08:00-20:00 kedd 07:00-13:00 szerda 09:00-15:00 csütörtök 09:00-15:00 péntek 07:00 13:00 Kormányablak Kazincbarcika, Fő tér 39. Telefon: / Web: Az ügyintézés kizárólag előzetes időpontfoglalással történik! hétfő, szerda 08:00-18:00 kedd, péntek 08:00-14:00 csütörtök 08:00-16:00 NAV Kazincbarcika, Jószerencsét út 6. Telefon: / hétfő, csütörtök 08:00-14:00 szerda 08:00-17:00 péntek 08:00-12:00 Polgármesteri Hivatal Kazincbarcika, Fő tér 4. Telefon: / Web: A hivatalban a személyes ügyfélfogadás határozatlan ideig szünetel, kizárólag az anyakönyvvezetőket lehet keresni, csütörtökönként 14:00-16:00 óra között! fél által szóban újra előterjeszthető a kérelem az annak jegyzőkönyvbe foglalására meghatározott ügyfélfogadás (Ügyfélsegítő) keretében, valamint a bírósági kezelőirodákban a személyes ügyfélfogadás rendje a március 8. napja előtt meghatározott rendre áll vissza, így a bíróságok által elrendelt egyedi szabályok (előzetes regisztráció) szerint a beadványok a bírósági kezelőirodán újra személyesen beadhatók. Bírósági vezetők ügyfélfogadási rendje: csütörtök 9:0011:00 A kezelőirodák ügyfélfogadási rendje: péntek kivételével munkanapokon 9:00-11:00 Ügyfélsegítő ügyintézés: péntek 8:00-15:00 Telefonos időpontfoglalás: megelőző nap 15:00 óráig a 06-48/ telefonszámon Kazincbarcikai Járásbíróság Kazincbarcika, Fő tér 41. Telefon: / birosag@kbarcika.birosag.hu április 20. napjától a jogi képviselő nélkül eljáró ügy- KOSZORÚZÁS KAZINCBARCIKAI EGYESÜLETEK FÓRUMA Egressy Béni április 21 én született Sajókazincon. A koronavírus-járvány terjedésének megelőzése miatt idén is elmaradt a hagyományos ünnepi műsor a Kazincbarcika-Alsói Református Egyházközség Templomának udvarán. Születésének 207. évfordulója alkalmából Szitka Péter polgármester és Klimon István alpolgármester koszorút helyezett el az őt ábrázoló mellszobornál. A Kazincbarcikai Egyesületek Fóruma által meghirdetett versíróversenyre összesen 31 pályázat érkezett a szülőföldről, a természeti szépségekről, önmagukról, érzelmekről, családjukról, egyéni gondolataikról, álmaikról és a járványról. EGRESSY BÉNIRE Megszületett a versíró EMLÉKEZTEK pályázat eredménye Kazincbarcikai Járási Ügyészség Kazincbarcika, Fő tér 4. Telefon: / Fax: / kazincbarcika@mku.hu A Kazincbarcikai Járási Ügyészség személyes ügyfélfogadása szünetel. Az ügyészség elektronikus, ügyfélkapun keresztül, postai úton és telefonon érhető el. Kazincbarcikai Rendőrkapitányság Kazincbarcika, Barátság tér 1-3. Telefon: / A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság ügyfélfogadási rendje továbbra sem változott. A rendőrség a hivatali munkaidőben: péntek kivételével munkanapokon 7:30-16:00-ig, pénteken 7:30-13:30-ig tart nyitva. Rendkívüli helyzetben, ha segítségre van szüksége hívja a 112-es telefonszámot! Közjegyzői Iroda BMH Nonprofit Kft. Kazincbarcika, Jószerencsét út 1/a Telefon: / Weboldal: A házhoz menő lomtalanítás megrendelése ismét elérhető. A korábban megrendelt, de a járványügyi intézkedések miatt felfüggesztett lomtalanítások végrehajtásának pontos időpontja miatt új időpontegyeztetést szükséges kezdeményezni. Az ügyfélszolgálat személyes igénybevétele során az ingatlanhasználó köteles a szájat és az orrot eltakaró védőmaszkot viselni és a kihelyezett érintésmentes fertőtlenítőt használni. hétfő, csütörtök, péntek 08:00-16:00 szerda 07:00-18: április 19-étől a kérelem, illetve egyéb beadvány szóban előterjeszthető, az iratbetekintési jog személyes megjelenés útján gyakorolható, személyes meghallgatás tartható, hagyatéki tárgyalás kitűzhető, a közjegyzői okirat elektronikus hírközlő eszköz útján nem olvasható fel és a kioktatási, tájékoztatási kötelezettség sem teljesíthető ilyen módon, a hagyaték nem adható át. Dr. Sád Edvárd Kazincbarcika, Rákóczi tér 3. fsz. 2. hétfőtől csütörtökig 08:00-16:00 péntek 08:00-12:00 Dr. Fodor Richárd Kazincbarcika, Szabadság tér 3. fsz. 3. hétfő 10:00-18:00 keddtől péntekig 08:00-16:00 KÖSZÖNJÜK, HOGY VIGYÁZNAK EGYMÁSRA! SZITKA PÉTER KLIMON ISTVÁN polgármester alpolgármester A határon túlról Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből és Vajdaságból is érkeztek versek. Első korcsoportban, az 1-2. osztályosok és a 3-4. osztályosoktól 1 vers érkezett; a 2. korcsoport, az 5-6. osztályosok és a 7-8. osztályosok 17 verssel neveztek; a 3. korcsoport, a középiskolások 13 verssel pályáztak. Az alkotásokat a Kazincbarcikai Egyesületek Fóruma által felkért szakértő zsűri bírálta el. A zsűritagok: Máténé Orosz Margó tanár és költőnő, Hegedűs né Petkovics Katalin népműve- lő- tanár, Molekné Kőrösi Beatrix könyvtárvezető. Kazincbarcikáról Magyar Bence, a Dózsa György Tagiskola tanulója Tavasz című versével az 1. korcsoport különdíját nyerte el. A helyezettek november 13-án 13 órától kezdődő, a kazincbarcikai Dózsa György Tagiskolában megrendezendő Egressy Béni Szavalóversenyen kapják meg a könyvjutalmat. Az eredmények és a díjazott írások a kolorline.hu oldalon olvashatók. ELISM ERÉS Kazinczy Emlékérmet SCOOL-TÚRA kapott Hocza Veronika HATÁRTALANUL A Határtalanul program keretén belül, április 6-án Kazincbarcikán tehetett a koronavírus-járványra tekintettel virtuális sétát az az ötven diák, akik csatlakoztak az online eseményhez. A scool-túrán a tanulókat rendhagyó módon nem más, mint a város első embere, Szitka Péter polgármester kalauzolta. A polgármester az online körutazás során mesélt a gyerekeknek többek között a Kolorcity Fesztiválról, a kazincbarcikai Magyar Rekordokról és megmutatta azt is, hogy milyen sokszínű sportolási lehetőség van a nemzeti sportvárosban. A szobrokról és a méltán elhíresült színes házfalainkról pedig Somogyi-Hornyák Szilárd művésztanártól hallhattak szintén az interneten keresztül érdekes információkat az iskolások. A virtuális séta során három, a helyi KolorTV munkatársai által készített kisfilm segítségével nyertek bepillantást a résztvevők a színes város mindennapjaiba, és járták végig településünket. Az úgynevezett virtuális szabaduló szobákból a diákok különböző,, a nap során elhangzott témákkal kapcsolatos kérdésekre adott helyes válaszokkal tudtak kijutni. A keddi program során a tanulók minden kör után villámgyorsan oldották meg ezeket a feladatokat. A GINOP elnevezésű pályázati program egyik célja a külhoni iskolákkal való kapcsolatteremtés, a szakképző intézetek helyzetének felmérése határon innen és túl, valamint a diákok jelentkezési lehetőségei a szakmákra, valamint az iskola elvégzése utáni elhelyezkedés. Az online verseny eredményhirdetésre az Ózdi SZC Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskolában került sor április 28-án. Az első helyezést az ózdi ÓSZC Bródy Imre Technikum, a másodikat a kazincbarcikai Deák iskola, a harmadikat pedig az edelényi Téglás Gábor Elméleti Líceum csapata nyerte el. Európai Szociális Alap BEFEKTETÉS A JÖVŐBE Idén 55. alkalommal rendezték meg a Kazinczy Ferenc nevét viselő Szép magyar beszéd versenyt, a nemzeti hagyományokhoz legrégebben illeszkedő anyanyelvi vetélkedőt a Kárpát-medencei középfokú intézmények diákjai számára, ebben az évben a helyzethez igazodva interneten. Első körben az iskolák helyi versenyének legjobbjai kerülhettek be a megyei második fordulóba, végül a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium szervezte országos döntőn bizonyíthatták a versenyzők az anyanyelvük iránti szeretetüket és elkötelezettségüket. A megmérettetésen két egy szabadon választott és egy kötelező szöveget kellett felolvasni, melyet videó formájában töltöttek fel a résztvevők, így végül több mint 120 diák versenghetett, melyből két kategóriában (gimnáziumi és szakképző intézmények) nyerhették el a Kazinczy Emlékérmet, és az ezzel járó pénzjutalmat. A szakképző iskolák 49 továbbjutója közül csupán 15-en részesülhettek ebben a különleges élményben. A végső eredményhirdetésre április 22-én került sor, melyet élő- ben, a YouTube-csatornán keresztül követhettünk. Hocza Veronika Laura, az Irinyi János Református Oktatási Központ végzős pedagógiai szakos tanulója aki már több éve részese ennek a nyelvművelő mozgalomnak idén elnyerte a Kazinczy Emlékérmet. (Forrás: Bodó Mária, az Irinyi pedagógusa)
6 10 HIRDETÉS FAKITERMELŐ/FAVÁGÓ Főbb feladatok: Városüzemeltetés során felmerülő fakitermeléshez, erdészeti munkákhoz kapcsolódó feladatok teljesítése kéziszerszámokkal, szerszámgépekkel: a kiszáradt, balesetveszélyes fák eltávolítása, a munkaterületet rendezése, tisztítása a fakitermelés előtt és után bozótirtással, a vágásterületről a gallyak összetakarításával, helyes fakitermelési, kivágási mód meghatározása, biztonsági zóna kijelölése és lezárása, a vágásra kijelölt fák tőtől való elválasztása, kitermelése, feldolgozásra történő előkészítése, a kivágott fák gyökérzetének eltávolítása (tuskómaró gép használata), örökzöldek, cserjék, bokrok folyamatos karbantartása. Jelentkezzen, ha: fakitermelői (favágó) vagy kézi és gépi favágó képesítése van, és legalább 2 éves szakmai tapasztal rendelkezik ezen a területen, jó a műszaki érzéke, pontosan, szabályokat betartva szeret dolgozni, B kategóriás vezetői engedéllyel rendelkezik. Előny: hidraulikus szerelőkosaras gépkezelői végzettség, emelőgépkezelő OKJ-vizsga, C kategóriás vezetői engedély Munkavégzés helye: Kazincbarcika közigazgatási területe ELVÁRÁSOK: uszodagépész és klórgáz kezelői képesítés megfelelő fizikai erőnlét, állóképesség A Barcika Art Kft. USZODAGÉPÉSZ munkatársat keres KIVÉTELES LEHETŐSÉG! Azon jelentkezők, akik uszodagépész képzettséggel nem, de műszaki jellegű középfokú végzettséggel rendelkeznek és nyitottak a tanulásra, jelentkezzenek! Az alkalmazást követően uszodagépész képzettség szerezhető vállalati támogatással. FELADATOK: az uszoda víztechnológiai rendszer üzemeltetésének felügyelete, szükség esetén beavatkozás, a gépésznapló vezetése, klórrendszer biztonságos üzemeltetésének figyelemmel kísérése, biztosítása, szükség szerint a klórgáz rendszer kalibrálása és tisztítása, az uszodafűtési rendszer, fűtési automatika üzemeltetésének felügyelete, az üzemeltetés során használt karbantartási anyagok és vízkezeléshez szükséges vegyszerek készletének nyomon követése, az uszoda vízforgalmának, energiafelhasználásának rendszeres ellenőrzése. AMIT KÍNÁLUNK: teljes vagy részmunkaidős alkalmazotti jogviszony vagy egyszerűsített foglalkoztatási forma Műszakos munkaidő beosztás, 12 órás műszakrend. A MUNKAVÉGZÉS HELYE: Kazincbarcikai Fedett Uszoda A JELENTKEZÉS MÓDJA: szakmai önéletrajz - bérigény megjelölésével - benyújtása a cég honlapján, a Karrier menüpont alatt, a pozícióra kattintva, vagy a jelentkezes@barcikaart.hu -címen. A BARCIKA PARK NONPROFIT KFT. MUNKATÁRSAKAT KERES AZ ALÁBBI MUNKAKÖRÖKBE: Jelentkezés módja: a palyazat@barcikapark.hu -címre bérigény megjelöléssel ellátott önéletrajzzal. Postai úton az alábbi címre is elküldhető a jelentkezés vagy személyesen is leadható a cégünk recepcióján: 3700 Kazincbarcika, Kuruc út 9. TEMETŐI MUNKÁS Főbb feladatok: A temetkezéssel kapcsolatos alábbi szolgáltatások teljes körű végrehajtása teljes munkaidőben, határozatlan idejű munkaszerződéssel: logisztikai, szállítási feladatok, adminisztráció, anyakönyvi ügyintézés, kegyeleti szertartások tárgyi eszközeinek előkészítése, temetői földmunka - sírásás - végzése, köztemető területén a zöldfelület kezelése. Követelmények: B kategóriás vezetői engedély, jó fizikum, érzelmi stabilitás. A kiválasztás során előny hasonló területen szerzett munkatapasztalat. Jelentkezés: A palyazat@barcikapark.hu -címre a bérigény megjelöléssel ellátott önéletrajzzal. Postai úton az alábbi címre is elküldhető a jelentkezés vagy személyesen is leadható a cégünk recepcióján: 3700 Kazincbarcika, Kuruc út 9. ÍRÓI PÁLYÁZAT Megéltük, átéltük, túléltük A koronás hátizsák(om) Hisszük, hogy a nehéz időszak végéhez közeledünk, s mint minden ilyen időszak után, érdemes végiggondolnunk, mit is raktunk közben A koronás hátizsák(unk)ba! Valamennyiünknek volt ideje gondolkodni, megtanulni megélni, átélni, túlélni a vírusos időszakot. Hogyan történt mindez? Milyen tanulságokat vonhatunk le? Mi hiányzott, hogyan lehet ezt bepótolni. Be kell egyáltalán pótolni? Tanultam belőle? Milyen új dolgot hozott az életembe? Vagy: Karanténen innen és majd túl, Unokámmal újra nem, Iskolapadban? - online oktatás az unokámmal., Interaktív nagyi a Covid-19 évében, Egyik lábam itt- másik lábam ott -unokák a láthatáron, A Nagyi főztje divatba jött, Az ügyintéző-intézkedő Papa a koronavírus-járvány idején, A járvány áldozatainak emléke és megélése, Életben maradok, maradtam Heuréka! Aki szívesen megosztja velünk ez irányú élményeit, tapasztalatait írásban megteheti. Elvárásaink maximum 6000 karakter, esetleg 3-4 képpel illusztrálva. Valamennyi alkotást megjelentetünk Facebook-oldalunkon: EduSenior Kincsestár, a legjobbakat egyéb online felületeken is, mint pl.: a honlapon, a kolorline.hu hírportálon sőt, ha a járványügyi helyzet úgy alakul, a közös zárórendezvényen is bemutatjuk az írásokat. Az alkotásokat az alábbi címekre várjuk: 1. padanyigabriella@gmail.com 2. pellaa51@gmail.com Dr. Dobos László Harmadik Kor Egyeteme Közhasznú Alapítvány Miskolc Dányi Gabriella Kazinci Klub - Kazincbarcika Pelle Anna Idővár Nyugdíjas Kulturális Klub - Kazincbarcika SPARTAN RACE Három távon is rajthoz állhatnak majd a versenyzők Idén július én immár 3. alkalommal rendezik meg Kazincbarcikán a világ legnépszerűbb akadályfutóversenyét, a Spartan Race-t. A verseny fő célja, hogy minél több embert bevonjon a sportba. Ismét Kazincbarcikára tér vissza a Spartan Race Hungary csapata. Július 10-én Sprint és Super, 11-én pedig Beast távon állhatnak rajthoz a versenyzők. Az extrém spartan őrültek a két versenynap között egy 4 órás HH-n is részt vehetnek, a gyerekek pedig mindkét nap megmérettethetik magukat. Az Amerikából indult Spartan Race versenyt 2014 óta rendezik meg Magyarországon is, mely különböző távolságú és nehézségi szintű versenyekből áll, 5 km-től egészen a maratoni távokig. Hazánkban évente 3 kétnapos verseny hétvége van, így Kazincbarcika méltán lehet büszke, hogy 3. alkalommal ad otthont a rangos és népszerű sporteseménynek. Elsőként 2017 októberében volt házigazdája a versenynek Kazincbarcika, ahol a Super távot teljesíthették a résztvevők, majd 2 évvel később 2019 nyarán már kétnapos Spartan Race-t rendeztek a Csónakázó-tónál. Az utóbbi esemény első napján a leghosszabb útvonallal rendelkező Beast távon, majd másnap a legrövidebb és legnépszerűbb Sprint versenyen mérethették meg magukat a spártaiak, emellett a gyermekek saját korosztályukban csaphattak össze a Spartan Kids pályán. Ebben az évben egy úgynevezett jótékonysági futamot is szerveztek, aminek a nevezési díjából a kazincbarcikai Kincsem Napközit támogatták. Mindkét évben hatalmas érdeklődés fogadta a versenyt, a Spartan Race Hungary csapata és a versenyzők is rendkívül pozitívan nyilatkoztak a városról és az épített pályáról, így szinte biztos volt, hogy az eseménynek nem utoljára adott otthont a Kolorcity. 2020/21 EREDMÉNYEK RÖPLABDA EXTRALIGA Április 6. MAFC-BME Vegyész RCK 3:2 Április 9. Vegyész RCK MAFC-BME 3:1 Április 12. MAFC-BME Vegyész RCK 3:1 Április 15. Vegyész RCK MAFC-BME 3:0 Április 18. MAFC-BME Vegyész RCK 3:2 A kazincbarcikai csapat a 4. helyen végzett. KÉZILABDA NB II ÉSZAK-KELET Női 13. mérkőzés: KKSE Mátészalkai MTK 26: mérkőzés: OKTAT60 Hatvani KSZSE KKSE 24: mérkőzés: KKSE Hevesi SE 31:21 A kazincbarcikai csapat jelenleg a tabella 7. helyén áll. Férfi 15. mérkőzés: KKSE Füzesabonyi Sport Club 27: mérkőzés: Enjoy Robotics F.Gyarmat KKSE 37:28 A kazincbarcikai csapat jelenleg a tabella 7. helyén áll. MERKANTIL BANK LIGA 30. forduló: Csákvár Kolorcity Kazincbarcika SC 4:1 31. forduló: Kolorcity Kazincbarcika SC Szentlőrinc 1:1 32. forduló: Haladás Kolorcity Kazincbarcika SC 2:2 33. forduló: Budaörs Kolorcity Kazincbarcika SC 3:2 34. forduló: Debreceni VSC Kolorcity Kazincbarcika SC 3:1 A kazincbarcikai csapat jelenleg a tabella 19. helyén áll. KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC FOLYAMATOSAN KÉSZÜLNEK A KLUB LEGFIATALABBJAI A vírushelyzet miatt az idei Bozsik-tornákat és -fesztiválokat nem rendezték meg, azonban a Kolorcity Kazincbarcika SC érintett csapatai számára ennek ellenére is folyamatosan biztosítva van az edzéslehetőség. A klub a védelmi intézkedések betartásával szervezi meg a tréningeket, amelyekre a korábbi évekhez képest egyre nő az érdeklődés, így a korosztályos csapatok létszáma csak növekszik. Annak ellenére, hogy a vírushelyzet fennállása óta a kiskorú játékosok nem tudnak tornákon részt venni, edzőik igyekeznek a mérkőzésszerű helyzeteket az edzésprogramba beépíteni. Az U7-es korosztály Erdei János és Erdei Bence vezényletével jó hangulatú edzéseken vehet részt, hiszen itt a cél, hogy a legkisebb sportolók megszeressék a sportágat. Itt figyelembe kell venni, hogy ennek a korosztálynak még jellemzője, hogy a foci a labdával szaladás és a kapura lövés. A két tréner így érdekes játékokba ágyazott gyakorlatokkal fejleszti a gyerekek ügyességét és labdás biztonságérzetét. U7-es edzések időpontjai: kedd és csütörtök 17:15-től Az U9-es korosztály szintén heti két edzésen vesz részt, melyet Kazvinszki Jácint irányít, illetve a többek heti rendszerességgel látogatják a Szentiványi József által vezetett egyéni képzéseket is. Ezen korosztályra jellemző, hogy már fogékonyabbak a tervezett gyakorlatok elvégzésére, így jobban képezhetőek és hosszabb ideig tudnak a különböző gyakorlatokra koncentrálni és egyre jobban tudják értelmezni a labda nélküli mozgások és helyezkedések szükségességét. Ebben a korcsoportban még a technikai képzésen van a fő hangsúly. A jövőben a Kolorcity Kazincbarcika SC női NB2-es csapatának játékosa, Tóth Flóra is segíti a munkát, így a megnövekedett létszám miatt sokkal hatékonyabban tudják az edzéseket megszervezni, valamint egyre több lány is jelentkezik a klubhoz, akikkel Flóra igyekszik is megszerettetni a labdarúgást. U9-es edzések időpontjai: hétfő 17:00-tól és csütörtök 16:45-től U11-es korosztály edzéseit Pál-Kutas József vezeti, itt heti három tréningen és egyéni képzéseken is fejlődhetnek a fiatalok. Az ő oktatásukban még hangsúlyozott szerepet kap a játék, de egyre jobban mutatkozik az igény a technikai és koordinációs gyakorlatokra is. Ebben a korosztályban már nagyon tanulékonyak a gyerekek, a gyakorolt elemeket gyorsan és jó színvonalon sajátítják el. Néhány edzés már au U13-as korosztállyal együtt zajlik, így biztosítva a kihívást az ügyesebb, érettebb gyerekek számára. U11-es edzések időpontjai: hétfő, szerda. csütörtök 15:00-tól U13-as csapatnak szintén heti három alkalommal van lehetősége edzeni Asszony Béla irányításával. A korosztály tagjai a következő bajnoki szezonban már nagypályás mérkőzéseken szerepelhetnek, ezért itt az egyik fő cél az erre való felkészülés. Az egyéni képzések mellett sportolóik rendszeresen lehetőséget kapnak az U14-es együttes edzésein és mérkőzésein. A korosztályra jellemző, hogy taktikai figyelmük folyamatosan javul és az együttes feladatok elvégzésre is egyre jobban koncentrálnak, ez a legalkalmasabb kor a mozgástanulásra, mozgástanításra. Itt már aerob körülmények között végzett állóképesség növelés is fokozottabb szerepet kap a képzés során. Az U13-as edzések időpontjai: hétfő, szerda, csütörtök 14:30-tól A Kolorcity Kazincbarcika SC továbbra is várja a labdarúgás iránt érdeklődő fiatalokat, Az edzésekről érdeklődni a személyesen az edzőknél (Kazincbarcika, Akácfa út 1.), illetve a következő telefonszámon tudnak: ( 11
7 12 HIRDETÉS THM: 3,99% A Suzuki Preferencia Finanszírozási Program között megkötött szerződésekre érvényes. A finanszírozási ajánlat alapja a Merkantil Bank Zrt. forint alapú, fix kamatozású, utolsó kiemelt díjas (maradványértékes), zártvégű pénzügyi lízing kalkulációja, ami teljes körű Casco biztosítás megkötése és teljes futamidő alatti fenntartása esetén érvényes. Referencia THM: 3,99% (25, 37, 48 vagy 61 hónapos futamidő választása esetén). Az ajánlat kizárólag magánszemélyek számára elérhető és új, Suzuki típusú személygépjárművek és terepjárók (demo és teszt gépjárművek is) esetében vehető igénybe. A finanszírozás további feltételeiről a Merkantil Bank Zrt. Gépjármű Zártvégű Pénzügyi Lízing Üzletszabályzatból és Hirdetményekből tájékozódhat, amely megtekinthető a Merkantil Bank Zrt. honlapján vagy székhelyén. A Merkantil Bank Zrt. és a Magyar Suzuki Zrt. a kondíciók változtatásának jogát fenntartja. A tájékoztató nem minősül ajánlattételnek, annak célja a figyelem felkeltése. Részletes tájékoztatásért forduljon Suzuki márkakereskedőjéhez, aki mint közvetítő a Merkantil Bank Zrt. finanszírozó képviseletében jár el! A kedvezményt kizárólag a MySuzuki Hűségprogram regisztrált tagjai vehetik igénybe. A regisztráció feltételeiről, menetéről, valamint a kedvezmény pontos összegéről és érvényesítésének módjáról tájékozódjon márkakereskedéseinkben vagy online. Értékesítés: (48) Szerviz: (30) Kazincbarcika, Tardonai u. 59. H-P: ig; Szo: ig A Sajómenti Népművészeti Egyesület Tudásátadás címen az alábbi 50 órás tanfolyamokat hirdeti: kosárfonás bőrművesség gyöngyfűzés A program tervezett indítása: május 8. szombati napokon, 5 óra/alkalom Részvételi díj: Ft, egyesületi tagoknak: Ft Jelentkezés és bővebb felvilágosítás: Pácz János SNE elnök 06-30/ , sajomentikezmuvesek@gmail.com A program támogatója: Emberi Erőforrások Támogatáskezelő Csoóri Sándor Program 2020 CSSP-TARGYALKOTO-SZ Sajómenti Népművészeti Egyesület
1. melléklet a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati rendelethez. Pályázati felhívás-minta
1. melléklet a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati rendelethez Pályázati felhívás-minta P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Kazincbarcika város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati
48/2005. (XII.22) sz. Ör. 1 sz. melléklete (1. sz. melléklete a 2/2009.(II.20.) számú önkormányzati rendeletnek) I. kategória: kód össz.hőtelj.
48/2005. (XII.22) sz. Ör. 1 sz. melléklete (1. sz. melléklete a 2/2009.(II.20.) számú önkormányzati rendeletnek) Kazincbarcika távhőszolgáltatásába bekapcsolt felhasználók korlátozási kategóriákba történő
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2017. február 15. napi ülésére. Készítette: Erdősné dr. Kocsis Helga Humán Ügyosztályvezető Tárgy: Döntés a Kertvárosi
VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT
Oktatási Hivatal B U D A P E S T I P E D A G Ó G I A I O K T A T Á S I K Ö Z P O N T 1088 Budapest, Vas u. 8. Telefon: (+36 1) 374-2161 Honlap: www.oktatas.hu E-mail: POKBudapest@oh.gov.hu VERSENYKIÍRÁS
Marcali Városi Önkormányzat Gazdasági Műszaki Ellátó és Szolgáltató Szervezete
Marcali Városi Önkormányzat Gazdasági Műszaki Ellátó és Szolgáltató Szervezete Közzétételi lista a 2011. évi CXII. törvény 1. melléklete szerinti adattartalommal. I. Szervezeti, személyzeti adatok Adat
I. Kecskeméti Cikluszáró Úszóverseny Kecskemét, december
I. Kecskeméti Cikluszáró Úszóverseny Kecskemét, 2018. december 20-22. A verseny célja: Versenylehetőség biztosítása a hazai és külföldi egyesületek, szakosztályok versenyzői részére. B kategóriás verseny
CAMPUS SPORTFESZTIVÁL STRANDRÖPLABDA VERSENYKIÍRÁSA 2018.
CAMPUS SPORTFESZTIVÁL STRANDRÖPLABDA VERSENYKIÍRÁSA 2018. 1) A verseny célja o a hazai és a környező országok felsőoktatási intézményeiben tanuló hallgatók közötti személyes emberi- és sportkapcsolatok
VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT. Tiszán innen, Dunán túl - Országos Népdaléneklési Verseny az általános- és középiskolások számára
VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT Tiszán innen, Dunán túl - Országos Népdaléneklési Verseny az általános- és középiskolások számára FŐVÁROSI FORDULÓ A verseny pedagógiai célja: a tehetséggondozás,
Versenykiírás MAGYARORSZÁG ÉVI EGYÉNI IDŐFUTAM BAJNOKSÁGA Debrecen-Bocskaikert, 354-es számú út, június 23. csütörtök 10:00 óra
Versenykiírás MAGYARORSZÁG 2016. ÉVI EGYÉNI IDŐFUTAM BAJNOKSÁGA Debrecen-Bocskaikert, 354-es számú út, 2016. június 23. csütörtök 10:00 óra 1. A verseny védnökei: Tasó László, közlekedéspolitikáért felelős
XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat
XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat Az idei évben is megvalósul a figyelemfelhívó és ismerető programokkal színesített városi és megyei Közbiztonsági Rendezvénysorozat. Az alábbiakban összegezzük, milyen
VIII. Oxigén Kupa Erdei futóverseny sorozat 2014-2015
VIII. Oxigén Kupa Erdei futóverseny sorozat 2014-2015 V E R S E N Y K I Í R Á S A verseny fővédnöke:balczó ANDRÁSa Nemzet Sportolója A verseny célja: Versenyzés biztosítása közép- és hosszútávfutók, illetve
MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK
MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK 1 2014/2015. TANÉVI GYEPLABDA DIÁKOLIMPIA TEREM és MŰFÜVES VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A gyeplabdázás népszerűsítése az általános
Kazincbarcika Város szavazóköri beosztása
Kazincbarcika Város szavazóköri beosztása 1. sz. szavazókör helye: Kodály Z. Művészetoktatási Int. Egressy B. út 1/B. Egressy B. út 1-19-ig (páratlan), Egressy B. út 2-26-ig (páros), Jókai tér teljesen,
Versenykiírás MAGYARORSZÁG ÉVI EGYÉNI IDŐFUTAM BAJNOKSÁGA Bocskaikert, 354-es számú út, június 28. csütörtök 10:00 óra
Versenykiírás MAGYARORSZÁG 2018. ÉVI EGYÉNI IDŐFUTAM BAJNOKSÁGA Bocskaikert, 354-es számú út, 2018. június 28. csütörtök 10:00 óra 1. A verseny védnökei: Priczinger Péter, az MKSZ elnöke Szőllős Sándor,
Európai Diáksport Napja Magyarország
Európai Diáksport Napja Magyarország Budapesti rendezvény 2016. szeptember 30. Programfüzet Európai Sporthét Köszöntő A Magyar Diáksport Szövetség immár egy évtizede hirdeti meg a Magyar Diáksport Napját
~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában:
~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV amely készült Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 30-án 17.00 órakor kezdődő nyilvános testületi ülésén, Nagyszentjánoson, az Önkormányzati Hivatal
Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny 2014/2015. tanév (tervezett lebonyolítás)
Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny 2014/2015. tanév (tervezett lebonyolítás) 2014. október 14. Tolnai József ügyvivő szakértő, országos versenyszervező A verseny meghirdetője Oktatáskutató és
Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 36/2017. (IX.25.) önkormányzati rendelete a kerületi képzési támogatásokról
Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 36/2017. (IX.25.) önkormányzati rendelete a kerületi képzési támogatásokról Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának
CAMPUS SPORTFESZTIVÁL TOLLASLADBA VERSENYKIÍRÁSA 2018.
CAMPUS SPORTFESZTIVÁL TOLLASLADBA VERSENYKIÍRÁSA 2018. 1) A verseny célja A tollaslabda sportág népszerűsítése a felsőoktatási intézményekben. Az ország felsőoktatási intézményeiben tanuló hallgatók közötti
2018/2019. TANÉVI PÁLYAKERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA
2018/2019. TANÉVI PÁLYAKERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA A Pályakerékpár Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti
Tehetséggondozás: Öveges József levelezős verseny Zala megye Általános Iskoláiban
Tehetséggondozás: Öveges József levelezős verseny Zala megye Általános Iskoláiban Tisztelt Pedagógusok! Kedves Gyerekek! A TIT Öveges József Ismeretterjesztő és Szakképző Egyesület az idei tanévben is
OBO VIDEÓPÁLYÁZAT. Pályázati kiírás és szabályzat
OBO VIDEÓPÁLYÁZAT Pályázati kiírás és szabályzat Az OBO Bettermann Hungary Kft. videópályázatot hirdet A környezetvédelem menő! címmel a környező települések tanulói számára. A pályázat célja a fiatal
A bácsalmási szakképzés a Váriban szeptember 18. péntek, 09:20
2015. július 1-jétől a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Vári Szabó István Szakiskolája és Kollégiuma bácsalmási és mélykúti telephelyein is lehetőség nyílt a kibővített palettájú szakmatanulásra. A tudás
Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató
Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola felvételi tájékoztató 2016/2017 BEMUTATKOZÁS Iskolánkban 60 év óta folyik kereskedelmi és vendéglátóipari szakemberek képzése.
Állás azonosító: Foglalkoztató azonosító: Érkeztető bélyegző helye:
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat munkatársa tölti ki Az adatrögzítő neve: Felelős ügyintéző neve: Bejelentés módja: szóban írásban Nyilvántartásba vétel dátuma: Foglalkoztató azonosító: Állás azonosító:
Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1
2535 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2017. évi 3. szám Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen
VIZI SÁRKÁNYOK. Hajdúnánás Városi Önkormányzat I. HAJDÚNÁNÁSI ISKOLÁK ÉS BARÁTI TÁRSASÁGOK SÁRKÁNYHAJÓ BAJNOKSÁGA
Hajdúnánás Városi Önkormányzat VIZI SÁRKÁNYOK I. HAJDÚNÁNÁSI ISKOLÁK ÉS BARÁTI TÁRSASÁGOK SÁRKÁNYHAJÓ BAJNOKSÁGA A verseny célja: Megismertetni a vízi sportok egyik csapatépítő ágával a tanuló ifjúságot
Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója.
Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. 2012. január: Iskolai csoportedzések, István Király ált iskola, minden hétfő 14 órától Gyolcsos Ferenc vezetésével 15 fő. Táncsics Mihály Általános iskola kedd
Versenykiírás MAGYARORSZÁG ÉVI PÁROS IDŐFUTAM BAJNOKSÁGA Debrecen-Bocskaikert, 354-es számú út, július 23.
Versenykiírás MAGYARORSZÁG 2016. ÉVI PÁROS IDŐFUTAM BAJNOKSÁGA Debrecen-Bocskaikert, 354-es számú út, 2016. július 23. szombat 10:00 óra 1. A verseny védnökei: Tasó László, közlekedéspolitikáért felelős
Iskolai sport. Budapest II. kerület Diáksport A II. kerületi diákolimpia versenyrendszer jellemzői
Iskolai sport Budapest II. kerület Diáksport A II. kerületi diákolimpia versenyrendszer jellemzői A II. kerületi diákolimpiai versenyrendszer a tanulók rendszeres, szervezett, egész éven át tartó versenyzési
Budaörsi 1. Számú Általános Iskola
Budaörsi 1. Számú Általános Iskola Az adományozható iskolai díjak kritériumrendszere Tartalom 1. A Budaörsi 1. Számú Általános Iskola Für unsere Schule, für das Ungarndeutschtum ( Iskolánkért a magyarországi
Smart City Karácsonyi Nyereményjáték szabályzat
2018. 11. 26. Smart City Karácsonyi Nyereményjáték szabályzat Tartalom 1. A Játékban résztvevő személyek... 2 2. A Játék időtartama... 3 3. Jelentkezés a játékra... 3 4. A Játék nyereményei... 4 5. Sorsolás...
b.) az iskolai oktatást kiegészítő pedagógiai szakszolgálatok igénybevétele
I. TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS A TANDÍJ 1. A térítésmentesen biztosított köznevelési feladatok a.) a kötelező alapfokú- és középfokú oktatás az érettségi megszerzéséig - a tanórai foglalkozás, a heti kötelező időkeret
Az Informatikai Főosztály vezetőjének. 4/2019. (VII. 31.) főov. körlevele
Az Informatikai Főosztály vezetőjének 4/2019. (VII. 31.) főov. körlevele az ügyészségi fogalmazói pályázatok kezelésére szolgáló informatikai rendszer használatával kapcsolatos eljárásrendről Az ügyészségről
ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság szeptember 18-i ülésére
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-364/2013. ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2013. szeptember 18-i ülésére Tárgy: 2013.
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására
Füzesgyarmat Város Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS
Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
Különös közzétételi lista 2018. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Kőszeg: Középiskolai tanár: Általános iskolai tanár: Tanító speciális
os NEVELÉSI ÉV
NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015-2016-os NEVELÉSI ÉV SZENT MIKLÓS GÖRÖGKATOLIKUS ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016/2017-es NEVELÉSI ÉV A Nemzeti Erőforrás
Budakörnyéki Közterület - Felügyelet pályázatot hirdet közterület-felügyelő munkakör betöltésére. A munkavégzés helye: Herceghalom és Páty.
Budakörnyéki Közterület - Felügyelet pályázatot hirdet közterület-felügyelő munkakör betöltésére. A munkavégzés helye: Herceghalom és Páty. A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: Budakörnyéki Közterület-felügyelet
Adatvédelmi tájékoztató ügyfelek részére a szolgáltatási tevékenységgel összefüggésben kezelt személyes adatokra vonatkozóan
Adatvédelmi tájékoztató ügyfelek részére a szolgáltatási tevékenységgel összefüggésben kezelt személyes adatokra vonatkozóan Tájékoztatjuk, hogy a szolgáltatási tevékenység ellátásával összefüggésben személyes
2018/2019. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS
2018/2019. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS A Kajak-Kenu Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel közösen hirdeti meg; a versenyt az MDSZ-szel
Györteleki Napsugár Óvoda OM: Györtelek, Kossuth út 133/c Tel/fax:
Különös Közzétételi Lista 2016/2017-es nevelési év Óvoda Az alábbi adatokat tesszük közzé a Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 10. fejezet 23 -a értelmében. SZERVEZETI ÉS
E l ő t e r j e s z t é s
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s z t é s Várpalota Város Önkormányzati
2018/2019. TANÉVI XVIII. FEKVENYOMÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA
2018/2019. TANÉVI XVIII. FEKVENYOMÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA A Fekvenyomás Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen
Ózd Városi Polgármesteri Hivatal Hatósági Osztály 3600 Ózd, Városház tér 1. Tel.: 48/574-100, Fax: 48/574-180. Útlevél ügyek
Ózd Városi Polgármesteri Hivatal Hatósági Osztály 3600 Ózd, Városház tér 1. Tel.: 48/574-100, Fax: 48/574-180 Útlevél ügyek Ügyintéző: Mihalik Anikó Ügyfélfogadás: hétfő 8-12 13-16 kedd 8-12 szerda 8-12
E L Ő T E R J E S Z T É S
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. május 29. Dr. Pavlek Tünde jegyző
J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására
J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: P.H. Településfejlesztési Osztály Ózd, 2017. október 26. Ózd
VI. Rábaköz MKSZ Kupa Lány Kézilabda Torna
2017. évi versenykiírás 1. A Kupa célja A kézilabdázás megismertetése, megszerettetése és széles körben történő elterjesztése. Rábaköz és környéke lány kézilabda utánpótlás sportélet felpezsdítése. A Kupa
Látássérültek Észak-alföldi Regionális. Egyesülete. 26/2015. számú hírlevél. Tartalom. 3. Elérhetőségünk és félfogadási rendünk
Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesülete 26/2015. számú hírlevél Tartalom 1. Tájékoztatás a MÁK igazolványról 2. Út a diplomához 2015-2016 3. Elérhetőségünk és félfogadási rendünk 1. Tájékoztatás
Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására
1 PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) 460-753 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Testületi napirend sorsz.: Bizottsági napirend sorsz.: Szám: 1-184/2018. Megtárgyalás
Tárgy: Jelentés Kazincbarcika Városi Önkormányzat Képviselő-testülete lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Jaksa Zsoltné főelőadó Tárgy: Jelentés Kazincbarcika Városi Önkormányzat Képviselő-testülete lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról Tisztelt
V-VI.korcsoport B kategória LÁNYOK
V-VI.korcsoport B kategória LÁNYOK A verseny célja: Versenyzési lehetőségek biztosítása mellett eldönteni a megyei bajnoki címet. Verseny rendezője: a Veszprém Megyei Diáksport Egyesület Nevezés: Az MDSZ
CAMPUS SPORTFESZTIVÁL 3X3 KOSÁRLABDA VERSENYKIÍRÁSA
CAMPUS SPORTFESZTIVÁL 3X3 KOSÁRLABDA VERSENYKIÍRÁSA 2018. 1) A verseny célja A 3X3 kosárlabda sportág népszerűsítése a felsőoktatási intézményekben. Az ország felsőoktatási intézményeiben tanuló hallgatók
Információk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ 506-162 Titkárság, tel.: 22/ 506-472. web: www.telekiblanka.hu. e-mail: budai@telekiblanka.
Kedves Szülők! Köszönjük érdeklődésüket iskolánk hat évfolyamos gimnáziumi képzése iránt. E tájékoztató honlapunkon történő megjelentetésével is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy Önök minél több információhoz
IV. Pannon-Kupa Nemzetközi Gumiasztal Verseny TSE november Veszprém M E G H Í V Ó. IV. PANNON-KUPA Nemzetközi Gumiasztal versenyre.
Kedves Sportbarát! IV. Pannon-Kupa Nemzetközi Gumiasztal Verseny M E G H Í V Ó 2009. 09. 27. Szeretettel meghívom a klubodat a IV. PANNON-KUPA Nemzetközi Gumiasztal versenyre. A verseny 2009. november
HIRDETMÉNY A 2017/2018. NEVELÉSI ÉVRE SZÓLÓ ÓVODAI, BÖLCSŐDEI BEIRATKOZÁSRÓL ÓVODAI BEIRATKOZÁS
HIRDETMÉNY A 2017/2018. NEVELÉSI ÉVRE SZÓLÓ ÓVODAI, BÖLCSŐDEI BEIRATKOZÁSRÓL Budakeszi Város Önkormányzata, mint a Pitypang Sport Óvoda, a Budakeszi Szivárvány Óvoda, a Budakeszi Bölcsőde, a Mosolyvár
Esterházy történelmi tanulmányi verseny a gimnáziumok 10. osztályos tanulói számára
ESTÖRI KREATÍV TÖRTÉNELMI VERSENY Esterházy történelmi tanulmányi verseny a gimnáziumok 10. osztályos tanulói számára 2016/2017-es tanév témakiírása: Az Esterházy család egy kivételes karrier a 17. században
Ózdi SZC Bródy Imre Szakgimnáziuma. A tanév menetrendje (részlet az éves munkatervből)
A tanév menetrendje (részlet az éves munkatervből) 2018. szeptember 3. Ünnepélyes tanévnyitó (hétfő) Első tanítási nap - osztályfőnöki órák (3 óra) Törzslapok és bizonyítványok dokumentációja (a korábbi
ÖNKORMÁNYZATI BÉRLAKÁSBA TÖRTÉNŐ BEFOGADÁS
1041 Budapest, István út 14. 231-3179, Fax.: 231-3191 lakas.osztaly@ujpest.hu Hivatali ügyfélkapu elérhetőség: IVKERPMH, KRID: 701127129 Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat POLGÁRMESTERI HIVATAL
Alkatrészek és egyéb termékek, tartozékok
Sebõ Elektronik - Sebõ Attila e.v. internetes csomagküldõ kereskedelem Általános fizetési rendelési és szállítási feltételek és tájékoztató a panaszkezelés módjáról Alkatrészek és egyéb termékek, tartozékok
V. RÁBAKÖZ KUPA LÁNY KÉZILABDA TORNA
2016. évi versenykiírás 1. A Kupa célja A kézilabdázás megismertetése, megszerettetése és széles körben történő elterjesztése. Rábaköz és környéke lány kézilabda utánpótlás sportélet felpezsdítése. A Kupa
ALAGÚT TECHNIKUS munkakörbe
A, Szekszárd-Bóly-Pécs üzemeltetésére alakult külföldi tulajdonú ALAGÚT TECHNIKUS Az üzemmérnökségen és az autópályán található alagutakban telepített biztonságtechnikai és forgalomszabályozási rendszer,
Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék
Falukirándulás Tisztelt Lakosaink! Az idei falukirándulásra megfelelő létszámú résztvevő jelentkezett. Az úti cél: Pécs és környéke Időpont: 2017. 10. 07-08. (szombat vasárnap) Részvételi díj: 3.000,-
E l ő t e r j e s z t é s. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének január 26-i rendkívüli ülésére
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s z t é s Várpalota Város Önkormányzati
VERSENYFELHÍVÁS VERSENYFELHÍVÁS. EBC*L Champions League gazdasági verseny - 2010. Az EBC*L Champions League
VERSENYFELHÍVÁS Az EBC*L Champions League Immár hatodik éve kerül megrendezésre az EBC*L (Egységes Európai Gazdasági Oklevél) versenye, melyen minden évben sok száz résztvevő méri össze gazdasági tudását.
PÉNZÜGYI NAVIGÁTOR TANÁCSADÓ IRODAHÁLÓZAT 35.
PÉNZÜGYI NAVIGÁTOR TANÁCSADÓ IRODAHÁLÓZAT Fizetési nehézségei merültek fel? Pénzügyi döntéshez kérne szakértői tanácsot? Esetleg a bankkal, biztosítóval adódtak problémái? Díjmentes, független segítségért
Igazgató: Veizer Valéria ( Beiskolázásért felelős: Osgyániné Németh Márta igazgatóhelyettes
1. Általános tudnivalók: Az intézmény neve: Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium OM azonosító: 032582 Címe: 2170 Aszód, Régész utca 34. Telefon/Fax: 06-28-400 611 / 06-28-400
BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT
BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT 1. tavaszi nagykatalógus (LED értékcsomag) 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT 1.1 A nyereményjáték a hollandiai Bakker Hillegom B.V. szervezésében, illetve
BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA
BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA 036280 ISKOLAI SPORTKÖR RÉSZLETES SZAKMAI PROGRAMJA 2009. IX. 1. A TANÉV SPORTTAL KAPCSOLATOS KIEMELT FELADATAI Legfontosabb feladatunk, hogy biztosítsunk minél több sportolási
igazgató (magasabb vezető)
1 / 5 2017. 08. 14. 8:23 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem ELTE Gyakorló Óvoda
V-VI.korcsoport A kategória FIÚK
V-VI.korcsoport A kategória FIÚK A verseny célja: Versenyzési lehetőségek biztosítása mellett eldönteni a megyei bajnoki címet. Verseny rendezője: a Veszprém Megyei Diáksport Egyesület Nevezés: Az MDSZ
ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága május 30-i ülésére
Iktató szám: Sz-249/2014. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Humán Ügyek Bizottsága ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2014. május 30-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette:
REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2018.
REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2018. A verseny rendezője: KISKUNHALASI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM SZILÁDY ÁRON GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 6400 Kiskunhalas, Kossuth
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020.
Veszprémi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma 8200 Veszprém, Csap u. 9. Tel: 88/560-590 Fax: 88/560-570 Igazgató: ifj. Szathmáry Árpád Pályaválasztási felelős: Juhász Tamás
Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról
Összefoglaló a Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról A verseny megrendezésének időpontja: 2017. 03.31 04.01. rendező intézményének neve: Debreceni Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona szervezőjének
Úszó Pingvin Óvoda Közhasznú Nonprofit Kft. székhely: 1025 Budapest, Őzgida u. 23/5.
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017. SZEPTEMBER 04. ÚSZÓ PINGVIN ÓVODA 1138 BUDAPEST, MARGITSZIGET ( NSU ) Fenntartó: Úszó Pingvin Óvoda Közhasznú Nonprofit Kft. székhely: 1025 Budapest, Őzgida u. 23/5. Telefon:
1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezetői szak Közoktatási
VAKÁCIÓ AKCIÓ! Sávszélesség prómóció szabályzat
1 VAKÁCIÓ AKCIÓ! Sávszélesség prómóció szabályzat I. A promóció szervező neve: (a továbbiakban Szervező) székhelye: 2600 Vác, Zrínyi u. 9. cégjegyzékszáma: Cg. 13-09-060323 adószám:10242041-2-13 adatvédelmi
Miskolc Városkörzeti DSB versenynaptár 2018/2019
Miskolc Városkörzeti DSB versenynaptár 2018/2019 Az általános szabályok, nevezési határidők, megyei elődöntők, megyei döntők a megyei versenykiírásban érhetők el, a www.borsod-diaksport.hu címen. Részletes
ÚJÉVI ORGONAKONCERT PETŐFI NÉPE - NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA
ÚJÉVI ORGONAKONCERT PETŐFI NÉPE - NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 1. A JÁTÉK SZERVEZŐJE ÉS LEBONYOLÍTÓJA A meghirdetett játék (a továbbiakban: játék) szervezője és lebonyolítója a Mediaworks Hungary Zrt.
A Diákolimpia Versenyszabályzata
2 3 A Diákolimpia Versenyszabályzata 1. Diákolimpia célja, feladata: A versenykiírásban szereplő sportágakban a tanév megyei diákolimpiai címeinek, helyezéseinek eldöntése a sportágak népszerűsítése. 2.
ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Oktatási és Közművelődési Főosztály kmiíet Kőbányai i ifi- :-testüiet ülése A$j 945"/ 5^/tooe. Tárgy: Javaslat közoktatási intézményvezetői
KOZMA LÁSZLÓ XVII. ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019-ES TANÉVRE évfolyam részére
KOZMA LÁSZLÓ XVII. ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019-ES TANÉVRE 5-6. évfolyam részére A verseny meghirdetője: Informatika - Számítástechnika Tanárok Egyesülete
REFERO CREDIT PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
REFERO CREDIT PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Tartalom: I. BEVEZETÉS II. III. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT CÉLJA PANASZKEZELÉSI RENDSZER I. BEVEZETÉS Ez
MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV
MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2013. ÉV 2013. január 30. (szerda) 1.1. Az önkormányzat 2013. évi költségvetése (első olvasat) 1.2. Önkormányzat intézményeinél biztosított gyermekétkeztetés
2018/2019. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS
2018/2019. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 1 2018/2019. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS Az Aerobik Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen
Közérdekű szolgáltatók
ELMŰ - ÉMÁSZ Energiaszolgáltató Zrt. 1132 Budapest, Váci út 72-74. Telefon: 06-1-238-3838; 06-46-535-535; 06-20/30/70-978-5611; Hibabejelentés: 06-80-383-940;< 06-80-424-344; E-mail: ugyfelszolgalat@elmuemaszenergiaszolgaltato.hu
SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 4. A Vajda Péter DSE-vel közösen az alábbi rendezvényeket szerveztük a sportiskolás tanulóknak:
VAJDA PÉTER ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA OM 034931 1089 BUDAPEST, Vajda Péter utca 25-31. Telefon: (+36-1) 333 49 13; Gazdasági iroda: 313 74 17; Telefax: 477 04 27 E-mail: info@vajdaiskola.hu;
GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA
MUNKAHELYTEREMTÉS- GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA GINOP-5.2.4-16 kódszámú felhívás ELŐADÓ: NAGY GÁBOR A PROGRAMRÓL RÖVIDEN Magyarország Kormánya az Európai Unióval együttműködve átfogó programot
A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA
A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA A Közbeszerzési Hatóság a kiemelkedő színvonalú közbeszerzési szakmai
Vállalkozási feltételek, képzési tájékoztató
Vállalkozási feltételek, képzési tájékoztató 1. A képző szerv megnevezése, címe és telefonszáma Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari szakképző Iskola és Kollégium 9028 Győr, Régi Veszprémi út 1-3.
Pályázati hirdetmény betölthető állásokra EüK.12. szám pályázati felhívás ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK. Tisztelt Hirdetők, Olvasók!
Pályázati hirdetmény betölthető állásokra hatályos: 2014.08.26 2014. EüK.12. szám pályázati felhívás ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK Tisztelt Hirdetők, Olvasók! A hirdetményeket külön ez irányú kérelemre legfeljebb
Beszámoló a 24 órás sportnapról:
Beszámoló a 24 órás sportnapról: A TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0236 számú pályázatunk iskolai hagyománnyá tehető eseményei között immár 2. alkalommal rendeztük meg a tanév vége előtti 24 órás sportnapot, amely
igazgató (magasabb vezető)
Földművelésügyi Miniszter a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet a Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégiumnál
Az okmány hátoldalán szereplő kategória érvényességig.
GYIK (Gyakran ismételt kérdések) 1./ Mikor van nyitva az Okmányiroda? Hétfő - Péntek 8.00-12,00 12,30-20.00 óra 2./ Van-e hosszított ügyfélfogadás az Okmányirodában? Igen van, minden nap este 8 óráig.
Black Friday Akció Szabályzat
Black Friday Akció Szabályzat I. Szervező neve: Vác Városi Kábeltelevízió Kft. (a továbbiakban Szervező) székhelye: 2600 Vác, Zrínyi u. 9. cégjegyzékszáma: Cg. 13-09-060323 adószám:10242041-2-13 adatvédelmi
.../2017. (...) önkormányzati rendelete
Minősített szótöbbség Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete.../2017. (......) önkormányzati rendelete az Újbuda közterületein a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról
A Miniszterelnökség pályázati felhívása Magyar Közigazgatási Ösztöndíjra
HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 2017. évi 48. szám 4821 A Miniszterelnökség pályázati felhívása Magyar Közigazgatási Ösztöndíjra A Miniszterelnökség a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjról szóló 228/2011. (X. 28.) Korm.
2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa
2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa Amatőr és Profi Meghívásos Nyílt Verseny VERSENYKIÍRÁS A verseny célja: - a 2014 évi RKSZ II. önvédelmi Nemzetkőzi Kupa bajnoki címek eldöntése - a Magyar és Nemzetkőzi
Versenykiírás MAGYARORSZÁG ÉVI KRITÉRIUM BAJNOKSÁGA. Debrecen, július 24. vasárnap 10:00 óra
Versenykiírás MAGYARORSZÁG 2016. ÉVI KRITÉRIUM BAJNOKSÁGA Debrecen, 2016. július 24. vasárnap 10:00 óra 1. A verseny védnökei: Polony István, MKSZ elnök Dr. Papp László, Debrecen polgármestere 2. A verseny