ZÁRÓJELENTÉS vasúti baleset Kiskunhalas-Harkakötöny december sz. vonat
|
|
- Diána Gulyásné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ZÁRÓJELENTÉS vasúti baleset Kiskunhalas-Harkakötöny december sz. vonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak, körülményeinek feltárása, és a hasonló esetek megelızése érdekében szükséges szakmai intézkedések kezdeményezése, valamint javaslatok megtétele. A szakmai vizsgálatnak semmilyen formában nem célja a vétkesség vagy a felelısség vizsgálata és megállapítása. KBSZ 1 / 14
2 Jelen vizsgálatot a légi-, a vasúti és a víziközlekedési balesetek és egyéb közlekedési események szakmai vizsgálatáról szóló évi CLXXXIV. törvény (a továbbiakban: Kbvt.), - a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események szakmai vizsgálatának részletes szabályairól szóló 7/2006. (II.27.) GKM rendelet, - illetve a Kbvt. eltérı rendelkezéseinek hiányában a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény rendelkezéseinek megfelelı alkalmazásával folytatta le a Közlekedésbiztonsági Szervezet. A Kbvt. és a 7/2006. (II.27.) GKM rendelet együttesen az Európai Parlament és a Tanács 2004/49/EK irányelve (2004. április 29.) a közösségi vasutak biztonságáról valamint a vasúttársaságok engedélyezésérıl szóló 95/18/EK tanácsi irányelv és a vasúti infrastruktúrakapacitás elosztásáról, továbbá a vasúti infrastruktúra használati díjának felszámításáról és a biztonsági tanúsítványról szóló 2001/14/EK irányelv módosításáról (vasútbiztonsági irányelv) szóló uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálják: A Közlekedésbiztonsági Szervezet illetékessége a 278/2006.(XII.23.) Korm. rendeleten alapul. Fenti szabályok szerint - A Közlekedésbiztonsági Szervezetnek a súlyos vasúti balesetet ki kell vizsgálnia. - A Közlekedésbiztonsági Szervezet mérlegelési jogkörében eljárva kivizsgálhatja azokat a vasúti baleseteket, illetve váratlan vasúti eseményeket, amelyek megítélése szerint más körülmények között súlyosabb következményő balesethez vezethettek volna. - A szakmai vizsgálat független a közlekedési baleset, illetve az egyéb közlekedési esemény kapcsán indult más közigazgatási hatósági, szabálysértési, illetve büntetıeljárástól. A Vizsgálóbizottság tagjaival szemben összeférhetetlenség nem merült fel. A szakmai vizsgálatban résztvevı személyek az adott ügyben indított más eljárásban szakértıként nem járhatnak el. A Vb köteles megırizni és más hatóság számára nem köteles hozzáférhetıvé tenni a szakmai vizsgálat során tudomására jutott adatot, amely tekintetében az adat birtokosa az adatközlést jogszabály alapján megtagadhatta volna. Jelen zárójelentés alapjául a Vb által készített, a KBSZ fıigazgatója által elfogadott és az észrevételek megtétele céljából rendeletben meghatározott érintettek számára megküldött zárójelentés-tervezet szolgált. A zárójelentés-tervezet megküldésével egyidejőleg a KBSZ fıigazgatója értesítette az érintetteket a záró megbeszélés idıpontjáról, és arra meghívta az érintett személyeket, szervezeteket. A október 25-én megtartott záró megbeszélésen a Nemzeti Közlekedési Hatóság, a MÁV Zrt. és a MÁV-Trakció Zrt. képviseltette magát, észrevételt nem tettek. KBSZ 2 / 14
3 MEGHATÁROZÁSOK ÉS RÖVIDÍTÉSEK KBSZ Közlekedésbiztonsági Szervezet Kbvt. MÁV Zrt. psz. Vb A légi-, a vasúti és a víziközlekedési balesetek és egyéb közlekedési események szakmai vizsgálatáról szóló évi CLXXXIV. törvény Magyar Államvasutak Zártkörően Mőködı Részvénytársaság pályaszám Vizsgálóbizottság KBSZ 3 / 14
4 AZ ESET ÖSSZEFOGLALÁSA Az eset kategóriája vasúti baleset Az eset jellege baleset vasúti átjáróban Az eset idıpontja december óra 40 perc Az eset helye Kiskunhalas-Harkakötöny, AS 423 Vasúti rendszer típusa országos Mozgás típusa személyszállító vonat Az eset kapcsán elhunytak/ súlyosan sérültek száma 1/0 Pályahálózat mőködtetı MÁV Zrt. Rongálódás mértéke Motorkocsi kis mértékben rongálódott, közúti jármő használhatatlanná vált Érintett vonat száma 782 Üzembentartó MÁV-Start Zrt. Nyilvántartó állam Magyarország Az eset helye ábra: a baleset helye Magyarország területén KBSZ 4 / 14
5 2. ábra: a baleset helye Bejelentések, értesítések A KBSZ ügyeletére az esetet december 22-én 9 óra 56 perckor (a bekövetkezés után 16 perccel) jelentette a MÁV Zrt. hálózati fıüzemirányítója. A KBSZ ügyeletese - a bejelentés után 9:57-kor jelentette a KBSZ ügyeletes vezetıjének, - és a készenlétes balesetvizsgálójának. Vizsgálóbizottság A KBSZ fıigazgatója a vasúti közlekedési baleset vizsgálatára december 22-én az alábbi Vizsgálóbizottságot jelölte ki: vezetıje Chikán Gábor balesetvizsgáló tagja Karosi Róbert balesetvizsgáló Szentesi László baleseti helyszínelı Az eseményvizsgálat áttekintése A Vb december 22-én helyszíni szemlét tartott. A vizsgálat során a Vb - az általa szükségesnek vélt dokumentumokat bekérte, azokat megkapta, - rendırségi tájékoztatást kért és kapott, - a menetíró regisztrátumot kiértékelte. Az eset rövid áttekintése december 22-én a Kiskunhalas-Harkakötöny állomásközben lévı AS 423 fénysorompóval biztosított útátjáróban a 782 sz. vonat személygépkocsival ütközött. Az esemény következtében a gépkocsivezetı a helyszínen életét vesztette. KBSZ 5 / 14
6 A Vb megállapította, hogy - a fénysorompó a baleset idején jól mőködött, a közúti jelzıtáblák részben hiányoznak, de a fénysorompó jelzései ettıl függetlenül is jól megfigyelhetıek, - a vasúti jármő a megengedett sebességeknek megfelelıen közlekedett. A Vb a balesetet a gépkocsi vezetıjével kapcsolatban felmerült emberi tényezıre vezette vissza. KBSZ 6 / 14
7 1 TÉNYBELI INFORMÁCIÓK 1.1 Az esemény lefolyása december 22-én a Bajáról Kecskemétre tartó 782 sz. személyszállító vonat a Kiskunhalas-Harkakötöny állomásközben lévı AS 423 fénysorompóval biztosított útátjáróban nekiütközött a fénysorompó tiltó jelzése ellenére az útátjáróba hajtó olasz rendszámú gépkocsinak (3. ábra). Az esemény következtében a gépkocsivezetı a helyszínen életét vesztette. 1.2 Személyi sérülés 3. ábra: A baleset helyszíne (foto: VBO) Sérülések Személyzet Utasok Útátjáró használók Egyéb Halálos Súlyos Könnyő Vasúti jármővek sérülése A vonatot továbbító psz. motorkocsi megrongálódott, de nem vált szolgálatképtelenné vált. 1.4 Infrastruktúrában keletkezett kár Az érintett infrastruktúrában egy földelı vezeték elszakadt, más kár nem keletkezett. KBSZ 7 / 14
8 1.5 Egyéb kár A személygépkocsi használhatatlanná, javíthatatlanná vált A vasúti pálya 11 óra 25 perckor szabadult fel. a 7807 sz. vonat 29 perc késéssel közlekedett, a 782 sz. vonat Harkakötöny-Kecskemét állomások között elmaradt. 1.6 Az érintett személyek adatai A 782 számú vonat mozdonyvezetıje Kora Neme Mozdonyvezetıi vizsgát tett Orvosi alkalmassági érvényessége Vonalismeret Típusismeret 53 év férfi 1977-ben novemberig érvényes érvényes A gépkocsi vezetıje Kora Neme Állampolgársága Vezetıi engedély kategóriái Orvosi alkalmassági érvényessége 58 év férfi olasz B novemberig 1.7 A vonat jellemzıi Vonatszám 782 Vonat neme személyszállító vonat Mozdony pályaszáma Mozdony tulajdonosa MÁV-Start Zrt. Vonathossz 47 m Elegytömeg 92 t Elıírt fékszázalék 67% Tényleges fékszázalék 86% 1.8 Az infrastruktúra leírása Vasúti pálya A baleset helyszínén a vasúti pályára betonaljas, 54 kg/fm sínekbıl áll. Az engedélyezett sebesség 100 km/h. A vasúti pálya az útátjáróban az útátjárójelzık között folyamatosan egyenes. A gépkocsi és a vonat érkezési iránya szempontjából érdekelt rálátási háromszögek közül a csökkentett, mindhárom másik esetben a teljes rálátási háromszög szabad. A vasúti pálya szerkezete a balesetben nem játszott szerepet, részletesebb leírása nem szükséges. KBSZ 8 / 14
9 1.8.2 Közút A közút vonalvezetése az útátjáróban, illetve attól mindkét irányban egyenes, azon az engedélyezett sebesség 40 km/h. Az átjáró is aszfaltborítású, de az út aszfaltozása elhasználódott. A közút felıl a vasúti átjáróra figyelmeztetı táblák hiányosak. A gépkocsi érkezési irányából - egy oszlopon a vasúti átjáróra figyelmeztetı tábla, fénysorompóra figyelmeztetı kiegészítı tábla, 40 km/h sebességkorlátozás, vasúti átjárót elıjelzı 3 sávos tábla (4. ábra), részben kopottak; - hiányzik a két és egysávos elıjelzı tábla; - vasúti átjáró kezdete tábla a fénysorompó oszlopán megtalálható (5. ábra). A másik irányból a fentiek hiánytalanul, de hasonlóan kopottan megvannak. A táblák és a fénysorompó jelzése 200 m-nél nagyobb távolságból is látható. 4. ábra: a közút vonalvezetése a gépkocsi érkezési irányából KBSZ 9 / 14
10 5. ábra: a fénysorompó az esemény után közlekedı elsı vonattal Biztosítóberendezés A nyíltvonali automata fénysorompó Balotaszállási elágazásra van visszajelentve. Az eseménykor zavart, hibát nem jelzett, az esemény elıtt szeptember 4-ig visszamenıleg számláló-felhasználás egy esetben, karbantartás miatt történt. Kialakítása csapórúd nélküli, piros optikája hagyományos izzós, ép és tiszta. Mindkét irányból az út menetirány szerinti jobb oldalain van fényjelzı készülék felállítva. A vasúti pálya mentén az útátjárójelzık megvannak, az útátjáró elıtt 500 m távolságban. 1.9 Állomási adatok Az állomások kialakítása, vágányhálózata az eseményben nem játszott szerepet, leírásuk nem szükséges Vasúti jármővek adatrögzítıi A psz. motorkocsin DEUTA KWR6 adatrögzítı van. A regisztrátumát a 6. ábra mutatja, az adatok táblázatos megjelenítését az alábbi táblázat. Út Idı Sebesség Vb p<4,5 bar km km/h 9270,900 9:34: ,060 9:35: ,200 9:35: ,680 9:36: ,080 9:36: ,500 9:37:34 99 MAX ,340 9:38:06 92 MAX ,360 9:38:07 91 MAX 1 KBSZ 10 / 14
11 9274,380 9:38: ,620 9:38: ábra:a psz. motorkocsi menetíró regisztrátuma 1.11 Kommunikációs eszközök A kommunikációs berendezések az esemény lefolyására nem voltak hatással, ezért részletezésük nem szükséges Meteorológiai adatok A baleset idején hővös, csendes, borult idı volt. Az idıjárás a látási viszonyokat nem befolyásolta A túlélés lehetısége A balesetben elhunyt sérülése olyan mértékő volt, hogy életét azonnali orvosi beavatkozással sem lehetett volna megmenteni. Egyúttal nem szenvedett olyan betegségben, amely a halál bekövetkezésében, a szükséges figyelem korlátozásában szerepet játszhatott volna Próbák és kísérletek A Vb a vizsgálat során próbákat és kísérleteket nem folytatott Érintett szervezetek / a munkaszervezés jellemzése Az érintett szervezetek, a munkaszervezés jellemzıi az eset bekövetkezésére nem voltak hatással, ezért azok elemzése nem szükséges. KBSZ 11 / 14
12 1.16 Szabályok és szabályzatok A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II.5.) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ) 19. meghatározza, hogy a vasúti átjáró biztosító berendezések milyen jelzéseket adhatnak, azoknak mi a jelentésük. A 39. rögzíti a vasúti átjárón való áthaladás szabályait, így azt is, hogy az átjárót megközelíteni csak fokozott óvatossággal szabad. 19. (1) A vasúti átjáró biztosítására szolgáló jelzıberendezések: a fénysorompó, a félsorompó és a teljes sorompó. (2) A fénysorompó a vasúti jármő közeledését és áthaladását két egymás mellett levı, felváltva villogó piros fénnyel jelzi; egyébként a készülék villogó fehér fényt ad. [ ] (6) A továbbhaladás tilalmát jelzi, ha a) az - egyedül vagy félsorompóval együtt alkalmazott - fénysorompó villogó piros fényjelzést ad; [ ] 39. (1) A vasúti átjárót megközelíteni csak fokozott óvatossággal szabad. A vasúti átjáró megközelítésekor, illetve a vasúti átjárón történı áthaladás során eleget kell tenni a vasúti átjáró biztosítására szolgáló közúti jelzéseknek Kiegészítı adatok A rendırség által kirendelt igazságügyi mőszaki szakértı megállapítása szerint a gépkocsinak a balesettel összefüggésbe hozható mőszaki hibája nem volt Korábbi hasonló esemény A KBSZ rendszeresen vizsgál hasonló eseményeket, melyek nem függenek össze közvetlenül a jelen balesettel, azonban jól szemléltetik a hasonló események elszaporodottságát, és súlyos következményeit. KBSZ 12 / 14
13 2 ELEMZÉS 2.1 A vonat haladása A motorkocsi menetíró regisztrátuma alapján (1.10 ábrája és táblázata) a vonat Kiskunhalasról indulva több szakaszban gyorsított: a váltókörzetben 44 km/h-ra, utána 68 km/h-ra, majd a pályára engedélyezett 100 km/h-nak megfelelı 99 km/hra. Ezután a vonat közel 1 km úthosszon enyhén lassult, a fékhatás kezdetét a megállás helye elıtt 260 m-rel, 91 km/h-nál regisztrálta a menetíró. Ebbıl arra lehet következtetni, hogy a mozdonyvezetı 2-3 másodperccel a fékhatás kezdetét megelızıen kezdeményezett fékezést, amelyet megelızött a vészhelyzetet felismerése. A fékhatás megjelenését követıen 20 méterrel az addigi MAX (zöld) helyett --- (fehér) állapot jelent meg a vonatbefolyásoló berendezésen. Ez az ütközés vagy azt követı pillanat, a felvevı tekercsek megrongálódása miatt. Innen számítva 240 m távolságon állt meg a vonat. A fékezés megkezdése a fékhatás kezdete elıtt méterrel történt, tehát az ütközés elıtt méterrel. Megjegyzés: a rendelkezésre álló regisztrátum út adata 20 méteres felbontású, ami az ilyen adatrögzítık esetében szokatlanul kedvezıtlen érték. A fenti adatok is ennek megfelelı pontosságúak. 2.2 A gépkocsi haladása A Vb-nek nem jutott tudomására olyan adat, amely a gépkocsi közlekedésével kapcsolatban a szokásostól eltérı forgalmi helyzetre utalna, vagy kedvezıtlenül befolyásolta volna az út és a jelzések megfigyelését. Az útburkolat elhasználódott állapota sem jelentett olyan kedvezıtlen körülményt, mely a baleset kockázatát fokozhatta volna. 2.3 A láthatósági viszonyok A teljes rálátási háromszög a vonat érkezési irányából fás, bokros terület miatt nem volt szabad, azonban a csökkentett rálátási háromszög igen. Mindemellett az út egyenes vonalvezetése és a kitőzött közúti jelzıtáblák a két hiányzó sávos elıjelzı tábla ellenére 200 méternél nagyobb távolságból is teljes mértékben biztosították a fénysorompó jelzésének megfigyelhetıségét. A baleset idején nap nem sütött, a közúti jelzések megfigyelését nem akadályozhatta. 2.4 A fénysorompó mőködése A fénysorompó Balotaszállási elágazás szolgálati helyre visszajelentett. A baleset idıpontjában jól mőködött, kézi kezelés a biztosítóberendezési számlálók állása alapján nem történt. Kézi beavatkozásra (zavar állapot miatt) a baleset elıtti 3 hónapban nem került sor. KBSZ 13 / 14
14 3 KÖVETKEZTETÉSEK A fénysorompó az eseménykor rendben mőködött, a vonat a megengedett sebességgel közlekedett. 3.1 Az eset bekövetkezésével közvetlen összefüggésbe hozható ténybeli megállapítások A baleset bekövetkezését a Vb a gépkocsi vezetıjével kapcsolatban felmerült emberi tényezıre vezeti vissza. A vonat a megengedett sebességet betartva közlekedett, a fénysorompó üzemszerően mőködött. 3.2 Az eset bekövetkezésével közvetetten összefüggésbe hozható ténybeli megállapítások A Vb ilyen megállapítást nem tesz. 3.3 Az eset bekövetkezésével összefüggésbe nem hozható, kockázatnövelı tényezık Az útátjárón átvezetı úton a közúti jelzıtáblák hiányosak. A gépkocsivezetı vezetıi engedélyének orvosi érvényessége lejárt. 4 BIZTONSÁGI AJÁNLÁS A vonatkozó szabályok betartásával az ilyen esetek elkerülhetık, ezért biztonsági ajánlás kiadására nincs szükség. Budapest, október 28. Chikán Gábor Vb vezetıje Karosi Róbert Vb tagja Szentesi László Vb tagja KBSZ 14 / 14
ZÁRÓJELENTÉS. 2011-145-5 vasúti baleset Mátészalka 2011. március 29. 6346 sz. vonat
ZÁRÓJELENTÉS vasúti baleset Mátészalka 2011. március 29. 6346 sz. vonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak, körülményeinek feltárása,
ZÁRÓJELENTÉS. 2010-229-5 VASÚTI BALESET Szatymaz állomás 2010. május 25. IC 704 sz. vonat
ZÁRÓJELENTÉS 2010-229-5 VASÚTI BALESET Szatymaz állomás 2010. május 25. IC 704 sz. vonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak,
ZÁRÓJELENTÉS. 2012-361-5 vasúti baleset Győrszemere Gyömöre-Tét 2012. május 31. 42001 sz. vonat
ZÁRÓJELENTÉS 2012-361-5 vasúti baleset Győrszemere Gyömöre-Tét 2012. május 31. 42001 sz. vonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak,
ZÁRÓJELENTÉS. 2009-273-5 VASÚTI BALESET Tiszavasvári és Hajdúnánás 2009. június 19. 36616 sz. vonat
ZÁRÓJELENTÉS VASÚTI BALESET Tiszavasvári és Hajdúnánás 2009. június 19. 36616 sz. vonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak, körülményeinek
Jelen vizsgálatot 2008-0401-5 - a légi-, a vasúti és a víziközlekedési balesetek és egyéb közlekedési események szakmai vizsgálatáról szóló 2005. évi
ZÁRÓJELENTÉS 2008-0401-5 VASÚTI BALESET Lövő állomás 2008. szeptember 6. A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak, körülményeinek feltárása,
ZÁRÓJELENTÉS. 2009-583-5 vasúti baleset Enese és Ikrény 2009. november 19. 999 sz. vonat
ZÁRÓJELENTÉS 2009-583-5 vasúti baleset Enese és Ikrény 2009. november 19. 999 sz. vonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak, körülményeinek
ZÁRÓJELENTÉS. 2010-303-5 VASÚTI BALESET Szombathely és Kőszeg állomások között 2010. július 16. 39932 sz. vonat
ZÁRÓJELENTÉS 2010-303-5 VASÚTI BALESET Szombathely és Kőszeg állomások között 2010. július 16. 39932 sz. vonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti
ZÁRÓJELENTÉS. 2008-351-5 VASÚTI BALESET Vámosgyörk - Gyöngyös 2008. augusztus 14.
ZÁRÓJELENTÉS 2008-351-5 VASÚTI BALESET Vámosgyörk - Gyöngyös 2008. augusztus 14. A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak, körülményeinek
ZÁRÓJELENTÉS. 2010-529-5 Vasúti baleset Rómaifürdő megállóhely 2010. november 19. 4788 sz. vonat
ZÁRÓJELENTÉS 2010-529-5 Vasúti baleset Rómaifürdő megállóhely 2010. november 19. 4788 sz. vonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak,
ZÁRÓJELENTÉS. 2010-0190-5 VASÚTI BALESET Makó és Apátfalva állomások között 2010. április 29. 37015
ZÁRÓJELENTÉS 2010-0190-5 VASÚTI BALESET Makó és Apátfalva állomások között 2010. április 29. 37015 A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események
ZÁRÓJELENTÉS. 2009-392-5 vasúti baleset Dunaföldvár Paks állomások között 2009. augusztus 13. 34890
ZÁRÓJELENTÉS 2009-392-5 vasúti baleset Dunaföldvár Paks állomások között 2009. augusztus 13. 34890 A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események
ZÁRÓJELENTÉS 2008-0014-5 VASÚTI BALESET Hejőkeresztúr és Nyékládháza állomások között 2008. január 10. A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események
ZÁRÓJELENTÉS. 2008-305-4P LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Gombástetı nem nyilvános fel- és leszállóhely 2008. október 05.
ZÁRÓJELENTÉS 2008-305-4P LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Gombástetı nem nyilvános fel- és leszállóhely 2008. október 05. R26 Góbé HA- 5328 A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülıesemény
ZÁRÓJELENTÉS. 2013-268-5 VASÚTI BALESET Budapest-Keleti 2013. április 11. kettő tolatóegység
ZÁRÓJELENTÉS 2013-268-5 VASÚTI BALESET Budapest-Keleti 2013. április 11. kettő tolatóegység A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak,
ZÁRÓJELENTÉS. 2015-0729-5 Vasúti baleset Csorna 2015. július 23.
ZÁRÓJELENTÉS 2015-0729-5 Vasúti baleset Csorna 2015. július 23. A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak, körülményeinek feltárása,
ZÁRÓJELENTÉS. 2009-113-5 VASÚTI BALESET Pusztaszabolcs 2009. március 23. 58141-2 sz. tehervonat
ZÁRÓJELENTÉS 2009-113-5 VASÚTI BALESET Pusztaszabolcs 2009. március 23. 58141-2 sz. tehervonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak,
MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ZÁRÓJELENTÉS. 2005./056.sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY
1 MRSZ-BISZ eseményszám: 03./2005. MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ZÁRÓJELENTÉS 2005./056.sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY Budapest, Hármashatár-hegy, Óbuda leszállóhely 2005.március 31. AB-115:
ZÁRÓJELENTÉS. 2010-448-5 VÁRATLAN VASÚTI ESEMÉNY Jelzőmeghaladás Almásfüzitő 2010. október 1. 40767 számú vonat
ZÁRÓJELENTÉS 2010-448-5 VÁRATLAN VASÚTI ESEMÉNY Jelzőmeghaladás Almásfüzitő 2010. október 1. 40767 számú vonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti
ZÁRÓJELENTÉS. 2012-067-5 vasúti baleset Budapest, Nagykőrösi út 2012. február 1. 3-as viszonylatú villamos
ZÁRÓJELENTÉS 2012-067-5 vasúti baleset Budapest, Nagykőrösi út 2012. február 1. 3-as viszonylatú villamos A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események
ZÁRÓJELENTÉS. 2014-223-5 VASÚTI BALESET Rákosrendező állomás 2014. március 5. 22339 sz. vonat
ZÁRÓJELENTÉS 2014-223-5 VASÚTI BALESET Rákosrendező állomás 2014. március 5. 22339 sz. vonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, vasúti balesetek és váratlan vasúti események okának, körülményeinek
ZÁRÓJELENTÉS. 2013-649-5 VASÚTI BALESET Kápolnásnyék és Gárdony állomások között 2013. augusztus 12. 902 sz. vonat
ZÁRÓJELENTÉS 2013-649-5 VASÚTI BALESET Kápolnásnyék és Gárdony állomások között 2013. augusztus 12. 902 sz. vonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, vasúti balesetek és váratlan vasúti
ZÁRÓJELENTÉS. 2013-296-5 VASÚTI BALESET Kaposvár 2013. április 18. 8225 sz. vonat kisiklása
ZÁRÓJELENTÉS 2013-296-5 VASÚTI BALESET Kaposvár 2013. április 18. 8225 sz. vonat kisiklása A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak,
ZÁRÓJELENTÉS. 2009-0157-5 VASÚTI BALESET Vámosgyörk állomás 2009. április 21. 53041
ZÁRÓJELENTÉS 2009-0157-5 VASÚTI BALESET Vámosgyörk állomás 2009. április 21. 53041 A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak, körülményeinek
ZÁRÓJELENTÉS. 2014-1145-5 VASÚTI BALESET Dombóvár 2014. november 4. 63871-2 sz. vonat
ZÁRÓJELENTÉS 2014-1145-5 VASÚTI BALESET Dombóvár 2014. november 4. 63871-2 sz. vonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak, körülményeinek
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, C Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE ([ ]) a polgári légi közlekedéshez kapcsolódó műszaki követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai
chemins de fer français)
ZÁRÓJELENTÉS 2006-0175-5 VASÚTI BALESET Lébény-Mosonszentmiklós és Kimle állomások között 2006. december 27. A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2011. július 18. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok.
ZÁRÓJELENTÉS. 2013-1118-5 vasúti baleset Gyır-Öttevény 2013. december 23. 165 sz. vonat
ZÁRÓJELENTÉS 2013-1118-5 vasúti baleset Gyır-Öttevény 2013. december 23. 165 sz. vonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak, körülményeinek
ZÁRÓJELENTÉS. 2009-094-4 LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Óbuda 2009. május 03. ÓZON RUSH siklóernyı SK 229
ZÁRÓJELENTÉS 2009-094-4 LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Óbuda 2009. május 03. ÓZON RUSH siklóernyı SK 229 A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülıesemény okának, körülményeinek feltárása
ZÁRÓJELENTÉS. 2012-705-5 vasúti baleset Aszód 2012. október 19. 55902-1 sz. vonat
ZÁRÓJELENTÉS 2012-705-5 vasúti baleset Aszód 2012. október 19. 55902-1 sz. vonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak, körülményeinek
ZÁRÓJELENTÉS. 2014-0343-5 VASÚTI BALESET Ferencváros 2014. április 6. 91759-2 sz. vonat
ZÁRÓJELENTÉS 2014-0343-5 VASÚTI BALESET Ferencváros 2014. április 6. 91759-2 sz. vonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak, körülményeinek
ZÁRÓJELENTÉS. 2013-621-5 vasúti baleset Budapest, Közvágóhíd 2013. augusztus 4. 2032 sz. vonat
ZÁRÓJELENTÉS 2013-621-5 vasúti baleset Budapest, Közvágóhíd 2013. augusztus 4. 2032 sz. vonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak,
ZÁRÓJELENTÉS. 2007-202-4 SÚLYOS REPÜLİESEMÉNY Börgönd 2007. május 18. Cessna-172 HA-TUO
ZÁRÓJELENTÉS 2007-202-4 SÚLYOS REPÜLİESEMÉNY Börgönd 2007. május 18. Cessna-172 HA-TUO A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülıesemény okának, körülményeinek feltárása és a hasonló
ZÁRÓJELENTÉS 2014-1361-5 vasúti baleset Budapest, Könyves Kálmán körút 2014. december 17.
ZÁRÓJELENTÉS 2014-1361-5 vasúti baleset Budapest, Könyves Kálmán körút 2014. december 17. A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak,
ZÁRÓJELENTÉS. 2014-430-5 vasúti baleset Rákos és Pécel állomások között 2014. május 3. 5108 sz. vonat
ZÁRÓJELENTÉS 2014-430-5 vasúti baleset Rákos és Pécel állomások között 2014. május 3. 5108 sz. vonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események
ZÁRÓJELENTÉS. 2009-182-4 Légiközlekedési baleset Páty 2009. július 21. Airwave Sport 2 siklóernyı EN- 065
ZÁRÓJELENTÉS 2009-182-4 Légiközlekedési baleset Páty 2009. július 21. Airwave Sport 2 siklóernyı EN- 065 A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülıesemény okának, körülményeinek feltárása
ZÁRÓJELENTÉS 2008-315-5 VASÚTI BALESET Rákos állomás 2008. 07. 22. A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak, körülményeinek feltárása,
ZÁRÓJELENTÉS. 2008-302-5 VASÚTI BALESET Budapest-Ferencváros pályaudvar 2008. július 14.
ZÁRÓJELENTÉS 2008-302-5 VASÚTI BALESET Budapest-Ferencváros pályaudvar 2008. július 14. A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak, körülményeinek
ZÁRÓJELENTÉS. 2015-0302-5 Vasúti baleset / Ütközés tárggyal Budapest-Keleti 2015. április 5.
ZÁRÓJELENTÉS 2015-0302-5 Vasúti baleset / Ütközés tárggyal Budapest-Keleti 2015. április 5. A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak,
Rajkai mellékágrendszer
Rajkai mellékágrendszer Tejfalusi mellékágrendszer Cikolai mellékágrendszer Bodaki mellékágrendszer Dunaremetei mellékágrendszer Ásványi mellékágrendszer Bagaméri mellékágrendszer Patkányosi mellékágrendszer
ZÁRÓJELENTÉS. 2013-035-5 VASÚTI BALESET Budapest, Bécsi út végállomás 2013. január 14. 17 sz. villamos
ZÁRÓJELENTÉS 2013-035-5 VASÚTI BALESET Budapest, Bécsi út végállomás 2013. január 14. 17 sz. villamos A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események
ZÁRÓJELENTÉS 2013-685-5 VASÚTI BALESET Eperjeske Átrakó pályaudvar 2013. augusztus 21. Tolatási mozgás
ZÁRÓJELENTÉS 2013-685-5 VASÚTI BALESET Eperjeske Átrakó pályaudvar 2013. augusztus 21. Tolatási mozgás A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események
EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2
EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Brüsszel, 2008. február 26. (OR. en) 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 ENV 447 ENT 104 CODEC 899 JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AZ EURÓPAI PARLAMENT
ZÁRÓJELENTÉS. 2009-192-4P LÉGIKÖZLEKEDÉSI RENDELLENESSÉG Balatonfüred 2009. augusztus 19. ECUREUIL, AS 350B HA-BDC
ZÁRÓJELENTÉS 2009-192-4P LÉGIKÖZLEKEDÉSI RENDELLENESSÉG Balatonfüred 2009. augusztus 19. ECUREUIL, AS 350B HA-BDC A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülıesemény okának, körülményeinek
ZÁRÓJELENTÉS. 2014-0702-5 Vasúti baleset Budapest, Nyugati pályaudvar 2014. július 15.
ZÁRÓJELENTÉS 2014-0702-5 Vasúti baleset Budapest, Nyugati pályaudvar 2014. július 15. A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak, körülményeinek
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan
ZÁRÓJELENTÉS. 2009-011-6 RENDKÍVÜLI HAJÓZÁSI ESEMÉNY Szentendrei Duna 22,3 fkm. 2009. február 19. termes személyhajó Mathias Rex 01684
ZÁRÓJELENTÉS 2009-011-6 RENDKÍVÜLI HAJÓZÁSI ESEMÉNY Szentendrei Duna 22,3 fkm. 2009. február 19. termes személyhajó Mathias Rex 01684 A szakmai vizsgálat célja a víziközlekedési baleset és a rendkívüli
ZÁRÓJELENTÉS. 2013-116-5 VÁRATLAN VASÚTI ESEMÉNY Szombathely állomás 2013. február 11. IC 916 sz. vonat veszélyeztetése
ZÁRÓJELENTÉS 2013-116-5 VÁRATLAN VASÚTI ESEMÉNY Szombathely állomás 2013. február 11. IC 916 sz. vonat veszélyeztetése A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, vasúti balesetek és váratlan
A környezetvédelmi hatóság ellenőrzési tapasztalatainak összefoglalása
Vas Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya A környezetvédelmi hatóság ellenőrzési tapasztalatainak összefoglalása Pados Róbert Hulladékgazdálkodási ügyintéző Zalaegerszeg,
ZÁRÓJELENTÉS. 2013-980-5 VÁRATLAN VASÚTI ESEMÉNY Mád és Tállya állomások között 2013. november 18. 62579-2 és 35235 sz. vonatok
ZÁRÓJELENTÉS 2013-980-5 VÁRATLAN VASÚTI ESEMÉNY Mád és Tállya állomások között 2013. november 18. 62579-2 és 35235 sz. vonatok A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és
NOBO, DEBO ÚJ SZEREPLŐ A VASÚTI TANÚSÍTÁS TERÜLETÉN
NOBO, DEBO ÚJ SZEREPLŐ A VASÚTI TANÚSÍTÁS TERÜLETÉN Tombor Sándor tanúsítási igazgató KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. TARTALOM vasúti átjárhatósági követelmények célja az átjárhatósági követelmények
Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész)
Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész) Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/61 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015
Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt.
Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Irányadó jogszabályok - az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus
Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333. 2010. december 9. napján tartandó rendkívüli
Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333 Sorszám: 2 Ügyiratszám: 980-8 /2010. 70-12-1/2010. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete
SÁROSPATAK VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTİL H-3950. Sárospatak, Kossuth út 44. Tel.: 47/513-250 Fax.: 47/311-404. - a Képviselı-testületnek -
SÁROSPATAK VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTİL H-3950. Sárospatak, Kossuth út 44. Tel.: 47/513-250 Fax.: 47/311-404. E lıterjesztés - a Képviselı-testületnek - az önkormányzat tulajdonában álló külterületi és zártkerti
Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN
11. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1)
Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai
DANUBIA Szabadalmi és Védjegy Iroda Kft. Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai A Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület
ZÁRÓJELENTÉS. 2006-148-4 LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Eger, 2006. május 13. R-26 Góbé HA-5561
ZÁRÓJELENTÉS 2006-148-4 LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Eger, 2006. május 13. R-26 Góbé HA-5561 A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülıesemény okának, körülményeinek feltárása és a hasonló
Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáró l
i: c 2015. évi... törvény Érkezett: 2015 JÚN 0 2. a Budapesten megrendezend ő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015.
Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid
ZÁRÓJELENTÉS 2013-1045-5. VÁRATLAN VASÚTI ESEMÉNY Vonatok szembeközlekedése Vác-Verőce állomások között 2013. december 2.
ZÁRÓJELENTÉS 2013-1045-5 VÁRATLAN VASÚTI ESEMÉNY Vonatok szembeközlekedése Vác-Verőce állomások között 2013. december 2. A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete az építményadóról
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete az építményadóról Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 1.
a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló
a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 11/2013. (IX.26.) önkormányzati rendelet, egységes szerkezetbe
ZÁRÓJELENTÉS. 2013-938-5 VASÚTI BALESET Hatvan állomás 2013. november 4. 65822-1 sz. vonat
ZÁRÓJELENTÉS 2013-938-5 VASÚTI BALESET Hatvan állomás 2013. november 4. 65822-1 sz. vonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak,
TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz
EL TERJESZTÉS Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz Tisztelt Képvisel -testület! A strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések
Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról
ELŐTERJESZTÉS Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról A.) A helyi önkormányzat belső ellenőrzését a belső kontrollrendszer, a folyamatba épített, előzetes, utólagos vezetői
Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez
Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez A vízumkérő lap ( Visa application form of the People s Republic of China, Form V. 2013 ) az egyik legfontosabb dokumentum, amit a kínai vízumra való jelentkezésnél
JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens JAVASLAT Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013
M A G Y A R K O N G R E S S Z U S I I R O D A
Magyar Turizmus Zártkörűen Működő Részvénytársaság Magyar Kongresszusi Iroda 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. Tel.: (06-1) 488-8640 Fax: (06-1) 488-8641 E-mail: hcb@hungarytourism.hu www.hcb.hu A
ZÁRÓJELENTÉS 2015-0320-5 vasúti baleset Nógrádszakál állomás 2015. április 8.
ZÁRÓJELENTÉS 2015-0320-5 vasúti baleset Nógrádszakál állomás 2015. április 8. A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, vasúti balesetek és váratlan vasúti események okának, körülményeinek feltárása
ZÁRÓJELENTÉS. 2014-1382-5 vasúti baleset Budapest, Gubacsi út 2014. december 22. 3-as villamos
ZÁRÓJELENTÉS 2014-1382-5 vasúti baleset Budapest, Gubacsi út 2014. december 22. 3-as villamos A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak,
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-42/2014. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről
Az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tájékoztatója a lakossági kölcsönök feltételeiről Érvényes: 2016. május 01-től 2016. május 31-ig
Az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tájékoztatója a lakossági kölcsönök feltételeiről Érvényes: 2016. május 01-től 2016. május 31-ig Igényelhető kölcsönök Lakossági szabadfelhasználású jelzálogkölcsön Termék
Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN
1 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ
A tervezet előterjesztője
Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért
Tisztítószerek és tisztító eszközök beszerzése (14669/2014.)- módosítás
Tisztítószerek és tisztító eszközök beszerzése (14669/2014.)- módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/96 Beszerzés tárgya: Szállítási (keret)szerződés keretében tisztítószerek és tisztító eszközök
2015. ÉVI ÉVES BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERV
2015. ÉVI ÉVES BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERV...../2015. Kgy.sz. határozat 1.számú melléklete Ellenőrzési tervet megalapozó elemzések címei: - 2015. évi belső ellenőri munkaterv (2. számú melléklet) - Kockázatelemzés
A közbeszerzési eljárások egyszerősítése - a lengyel tapasztalatok
- a lengyel tapasztalatok Dariusz Piasta Nemzetközi Konferencia a Közbeszerzések Tanácsa szervezésében Budapest, 2011. november 17. Az elıadás vázlata: 1. Egyszerősítés - jelentése és korlátai 2. A kiindulási
Jogszabályi keretek összefoglalása
NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. Integrált ügyfélszolgálatok interoperábilis informatikai struktúrájának kialakítása IÜSZI Jogszabályi keretek összefoglalása Bevezető A dokumentum célja
LEGFONTOSABB KÖZÚTI JELZÉSEK Útvonaltípus jelző táblák
LEGFONTOSABB KÖZÚTI JELZÉSEK Útvonaltípus jelző táblák Autópálya Autópálya Autópálya...km...km...km Autóút Autóút Autóút Autóút Elsőbbséget szabályozó jelzőtáblák Főútvonal Főútvonal A főútvonal útkereszteződésben
Vezetői engedéllyel kapcsolatos hatósági eljárások
Ózd Városi Polgármesteri Hivatal Igazgatási és Okmányiroda Osztály Okmányiroda 3600 Ózd, Városház tér 1. Tel.: 48/574-100 Vezetői engedéllyel kapcsolatos hatósági eljárások Ügyintéző: Tóthné Szabó Gabriella,
Valós idejű közúti forgalmi információs szolgáltatás a Magyar Közútnál
Valós idejű közúti forgalmi információs szolgáltatás a Magyar Közútnál Bali Ibolya Útinform osztályvezető Dr. habil Gulyás András műszaki tanácsadó Magyar Közút Nonprofit Zrt. Nemzeti Közlekedési Napok,
ZÁRÓJELENTÉS. 2007-143-4 LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Dunapataj 2007. április 20. HUGHES HELI-269C HA-MSY
ZÁRÓJELENTÉS 2007-143-4 LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Dunapataj 2007. április 20. HUGHES HELI-269C HA-MSY A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülıesemény okának, körülményeinek feltárása
ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁSI SZABÁLYZAT
ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁSI SZABÁLYZAT A szabályzat hatályos: 2010. január 1-tıl. I. ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁSI SZABÁLYZAT CÉLJA, TARTALMA Az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól
21/2011. (VI. 10.) NGM rendelet a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a kártörténeti igazolások kiadásának szabályairól
21/2011. (VI. 10.) NGM rendelet a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a kártörténeti igazolások kiadásának szabályairól A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII.
Lajosmizse Város Polgármesterétıl
Lajosmizse Város Polgármesterétıl 6050 Lajosmizse, Városház tér 1. Tel/Fax:76/457-575 E-mail: lajosmizse@lajosmizse.hu Ikt: I./11282/2/2012. Tárgy:Tilos a hulladékok égetéssel történı ártalmatlanítása
Nemzeti Edzés Központ válogatott tenisz edzéseken való részvétel és egyéb időpontok igénybevétele a téli időszakban
Nemzeti Edzés Központ válogatott tenisz edzéseken való részvétel és egyéb időpontok igénybevétele a téli időszakban Általános tudnivalók (1) A válogatott edzések helyszíne: Nemzeti Edzés Központ, Mikoviny
ZÁRÓJELENTÉS. 2014-092-4P légiközlekedési baleset Matkópuszta 2014. március 21 Apolló C-15 motoros függővitorlázó azonosítója: 5407
ZÁRÓJELENTÉS 2014-092-4P légiközlekedési baleset Matkópuszta 2014. március 21 Apolló C-15 motoros függővitorlázó azonosítója: 5407 A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset, illetve repülőesemény
Figyelmeztető jelzést adó készülékek beszerzése - módosítás
Figyelmeztető jelzést adó készülékek beszerzése - módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/53 Beszerzés tárgya: Szállítási szerződés figyelmeztető jelzést adó készülékek szállítására Hirdetmény típusa:
1. Általános rendelkezések
Üllő Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2011. (II.26.) önkormányzati rendelete a házasságkötések és egyéb családi események szolgáltatási díjairól egységes szerkezetben a módosításáról szóló 15/2012.(VI.02.)
xdsl Optika Kábelnet Mért érték (2012. II. félév): SL24: 79,12% SL72: 98,78%
Minőségi mutatók Kiskereskedelmi mutatók (Internet) Megnevezés: Új hozzáférés létesítési idő Meghatározás: A szolgáltatáshoz létesített új hozzáféréseknek, az esetek 80%ban teljesített határideje. Mérési
A Lotus Lovasiskola nem alkalmaz korlátozás nélkül használható, általános és egységes személyazonosító jelet.
ALAPELVEK AZ ADATKEZELÉS SORÁN Személyes adat akkor kezelhető, ha ahhoz az érintett hozzájárul, vagy azt törvény vagy - törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben - helyi önkormányzat
ZÁRÓJELENTÉS. 2010-077-4P LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Nagykanizsa 2010. március 28. Apollo Fox 22-55
ZÁRÓJELENTÉS 2010-077-4P LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Nagykanizsa 2010. március 28. Apollo Fox 22-55 A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülőesemény okának, körülményeinek feltárása és
Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között
DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK () 2016. május 26-28. Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között A TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM KIADVÁNYA Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza (Debrecen, Thomas
ZÁRÓJELENTÉS. 2011-008-4P LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Eger 2011. január 16. Apolló-Fox 77BBA
ZÁRÓJELENTÉS 2011-008-4P LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Eger 2011. január 16. Apolló-Fox 77BBA A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset, illetve repülőesemény okának, körülményeinek feltárása, és a
Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz.
Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz. Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 27. napján tartandó ülésére Tisztelt Képviselő-testület!
H A T Á R O Z A T I N D O K O L Á S
Iktatószám: Tárgy: BOO/001/01651-0004/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Ózd Város Önkormányzatát (székhelye: 3600 Ózd, Városház tér 1., adószáma: 15726487-2-05) kötelezem, hogy
6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK
6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 1. A függelék hatálya A jelen függelékben foglaltak azon Felhasználókra terjednek
Múcsonyi Helyi Választási Bizottság
Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 3744 Mucsony, Fő út 2. : 48/403-078 Fax: 48/403-078/126 sz. mellék hivatali e-mail: hivatal@mucsony.hu A Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 49/2014. (X.12.) határozata
Vasúti információs rendszerek gyakorlat
Vasúti információs rendszerek gyakorlat 2014. október 30. Horváth Krisztián tanszéki mérnök 1 A TAKT egy olyan szoftvereszköz, amely hatékonyan segíti modern menetrendi struktúrák tervezését, konkrét menetrendi