ZÁRÓJELENTÉS vasúti baleset Rákos és Pécel állomások között május sz. vonat
|
|
- Norbert Orosz
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ZÁRÓJELENTÉS vasúti baleset Rákos és Pécel állomások között május sz. vonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak, körülményeinek feltárása, és a hasonló esetek megelőzése érdekében szükséges szakmai intézkedések kezdeményezése, valamint javaslatok megtétele. A szakmai vizsgálatnak semmilyen formában nem célja a vétkesség vagy a felelősség vizsgálata és megállapítása. KBSZ 1 / 20
2 Jelen vizsgálatot a légi-, a vasúti és a víziközlekedési balesetek és egyéb közlekedési események szakmai vizsgálatáról szóló évi CLXXXIV. törvény (a továbbiakban: Kbvt.), - a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események szakmai vizsgálatának, valamint az üzembentartói vizsgálat részletes szabályairól szóló 24/2012. (V.8.) NFM rendelet, - illetve a Kbvt. eltérő rendelkezéseinek hiányában a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény rendelkezéseinek megfelelő alkalmazásával folytatta le a Közlekedésbiztonsági Szervezet. A Kbvt. és a 24/2012. (V.8.) NFM rendelet együttesen az Európai Parlament és a Tanács 2004/49/EK irányelve (2004. április 29.) a közösségi vasutak biztonságáról valamint a vasúttársaságok engedélyezéséről szóló 95/18/EK tanácsi irányelv és a vasúti infrastruktúrakapacitás elosztásáról, továbbá a vasúti infrastruktúra használati díjának felszámításáról és a biztonsági tanúsítványról szóló 2001/14/EK irányelv módosításáról (vasútbiztonsági irányelv) szóló uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálják. A Közlekedésbiztonsági Szervezet illetékessége a 278/2006.(XII.23.) Korm. rendeleten alapul. Fenti szabályok szerint - A Közlekedésbiztonsági Szervezetnek a súlyos vasúti balesetet ki kell vizsgálnia. - A Közlekedésbiztonsági Szervezet mérlegelési jogkörében eljárva kivizsgálhatja azokat a vasúti baleseteket, illetve váratlan vasúti eseményeket, amelyek megítélése szerint más körülmények között súlyosabb következményű balesethez vezethettek volna. - A szakmai vizsgálat független a közlekedési baleset, illetve az egyéb közlekedési esemény kapcsán indult más közigazgatási hatósági, szabálysértési, illetve büntetőeljárástól. - Jelen Zárójelentés kötelező erővel nem bír, ellene jogorvoslati eljárás nem kezdeményezhető. A Vizsgálóbizottság tagjaival szemben összeférhetetlenség nem merült fel. A szakmai vizsgálatban résztvevő személyek az adott ügyben indított más eljárásban szakértőként nem járhatnak el. A Vb köteles megőrizni és más hatóság számára nem köteles hozzáférhetővé tenni a szakmai vizsgálat során tudomására jutott adatot, amely tekintetében az adat birtokosa az adatközlést jogszabály alapján megtagadhatta volna. Jelen zárójelentés alapjául a Vb által készített és az észrevételek megtétele céljából jogszabályban meghatározott érintettek számára megküldött zárójelentés-tervezet szolgált. A zárójelentés-tervezet megküldésével egyidejűleg a KBSZ főigazgatója értesítette az érintetteket a záró megbeszélés időpontjáról, és arra meghívta az érintett személyeket, szervezeteket. A zárójelentés-tervezethez a MÁV Zrt. észrevételeket tett. Ezen észrevételek nyomán a Vb pontosította a számításokat, a fennmaradt eltérő véleményt a Zárójelentés 4.3 pontjában teszi közzé. A március 3-án megtartott záró megbeszélésen a Nemzeti Közlekedési Hatóság a MÁV Zrt. és a MÁV-START Zrt. képviseltette magát. KBSZ 2 / 20
3 MEGHATÁROZÁSOK ÉS RÖVIDÍTÉSEK KBSZ Közlekedésbiztonsági Szervezet Kbvt. MÁV Zrt. MFB mh. psz. Vb A légi-, a vasúti és a víziközlekedési balesetek és egyéb közlekedési események szakmai vizsgálatáról szóló évi CLXXXIV. törvény Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság Mozdonyfedélzeti berendezés ; GPS alapú, a jármű aktuális sebességét és egyéb üzemi adatait regisztráló és továbbító berendezés, melynek segítségével a mozdonyok üzemi adatait egy központi szerver tárolja. megállóhely pályaszám Vizsgálóbizottság KBSZ 3 / 20
4 AZ ESET ÖSSZEFOGLALÁSA Az eset kategóriája vasúti baleset Az eset jellege baleset vasúti átjáróban Az eset időpontja május óra 15 perc Az eset helye 80a sz. vasútvonal AS142 fény- és félsorompó Vasúti rendszer típusa országos Mozgás típusa Személyszállító vonat Az eset kapcsán elhunytak/ súlyosan sérültek száma 0/2 Pályahálózat működtető MÁV Zrt. Rongálódás mértéke A mozdony és vasúti infrastruktúra rongálódott, közúti jármű totálkáros Érintett vonat száma 5108 Üzembentartó MÁV-START Zrt. Nyilvántartó állam Magyarország Az eset helye 1. ábra: a baleset helye Magyarország területén KBSZ 4 / 20
5 Bejelentések, értesítések 2. ábra: a baleset közelebbi helye A KBSZ ügyeletére az esetet május 03-án 22 óra 35 perckor (a bekövetkezés után 20 perccel) jelentette a MÁV Zrt. hálózati főüzemirányítója. Vizsgálóbizottság A KBSZ főigazgatója a vasúti közlekedési baleset vizsgálatára május 03-án az alábbi Vizsgálóbizottságot jelölte ki: vezetője Mihály András balesetvizsgáló tagjai Demjén Péter balesetvizsgáló Szalóky Dániel balesetvizsgáló Mihály András balesetvizsgáló közszolgálati jogviszonya október 31-én megszűnt, ezért a KBSZ főigazgatója a vizsgálóbizottság vezetőjének Demjén Pétert, tagjának Rózsa Jánost nevezte ki. Az eseményvizsgálat áttekintése A Vb május 03-án helyszíni szemlét tartott. A vizsgálat során a Vb - a mozdony adatrögzítője és MFB berendezése által regisztrált adatokat bekérte, kielemezte, - az esetben érintett menetirányítót, fogalmi szolgálattevőt, mozdonyvezetőt meghallgatta, - a MÁV Zrt. által végzett próbák jegyzőkönyveit bekérte, - a sorompó berendezés dokumentumait bekérte, megvizsgálta, - az érintettek beszélgetéseit tartalmazó hangfelvételeket bekérte, azokat meghallgatta. KBSZ 5 / 20
6 Az eset rövid áttekintése május 3-án a Budapest-Keleti és Miskolc-Tiszai pályaudvarok között közlekedő 5108 sz. gyorsvonat Rákos és Pécel állomások között, az AS142 jelű fény- és félsorompóval biztosított közút-vasút szintbeni keresztezésben személygépkocsival ütközött. Az ütközés pillanatában az AS142 jelű fény- és félsorompó zavar állapotban volt (a fényjelzőkészülék sötét, a csapórudak függőleges helyzetben álltak). A közúti jármű közlekedése irányából a vonat közlekedési iránya felé a csökkentett rálátási háromszög nem volt biztosítva. Az ütközés következtében a közúti jármű a fénysorompó a jelű árbocát kidöntötte. A személygépkocsi vezetője és a mellette levő ülésen ülő utasa súlyos sérüléseket szenvedett. A sorompó a jelű oszlopa, a csapórúd és a sorompó hajtóműve súlyosan rongálódott. A Vb az eseményt a sorompó berendezés zavar állapotával és a közúti járművezető tevékenységének (megállás, körültekintés elmulasztása) együttes hatására vezette vissza. A sorompó berendezés rendszeres zavar állapotát nagy valószínűséggel a behatási pont közvetlen közelében megálló vonatok kis mértékű visszagurulása okozta. A jelenséget a pályahálózat működtetője a megállás helyének áthelyezésével megszüntette. Az esemény bekövetkezéséhez hozzájárult, hogy a zavar állapot észlelése és a bekövetkezett esemény között kb. 1 perc telt el, ez idő kevés volt arra, hogy forgalmi szolgálat az 5108 sz. vonat mozdonyvezetőjét értesítse. KBSZ 6 / 20
7 1 TÉNYBELI INFORMÁCIÓK 1.1 Az esemény lefolyása május 3-án kb. 22 óra 13 perckor Rákos állomás forgalmi szolgálattevője az 5108 sz. vonat áthaladása után kb. 2 perccel azt észlelte, hogy az AS142 jelű fény- és félsorompó visszajelentő fénye zavar állapotot mutat. Azonnal jelentette a vonalirányítónak, aki a mozdonyvezető elérhetőségét megkeresve, a sorompó pontos számát tisztázva, megpróbálta értesíteni a vonat mozdonyvezetőjét. Eközben az 5108 sz. vonat közelített az útátjáró felé, melybe menetirány szerinti bal oldalról elmondás szerint - megállás nélkül behajtott egy személygépkocsi. A mozdonyvezető ezt észlelve gyorsfékezést alkalmazott, hangjelzést adott, azonban az ütközést már nem lehetett elkerülni, a mozdony jobb eleje a személygépkocsi hátsó részével ütközött, azt nekilökte a fényjelzőkészülék a jelű árbocának, melynek következtében az árbocot kidöntötte és a sorompó hajtómű súlyosan megrongálódott. A vonalirányító csak az ütközés bekövetkezése után tudott a mozdonyvezetővel mobiltelefonon beszélni. A vonat az ütközés helyétől számított 489 méter távolság megtétele után, a számú szelvényben állt meg. Az esemény következtében közúti jármű vezetője és a mellette ülő utas súlyosan megsérültek. 1.2 Személyi sérülés 3. ábra: a balesetben részes autó a sorompó alkatrészeivel Sérülések Személyzet Utasok Útátjáró használók Egyéb Halálos Súlyos Könnyű KBSZ 7 / 20
8 1.3 Vasúti járművek sérülése A vonatot továbbító psz. mozdony villamos fűtési fővezetéke leszakadt. 1.4 Infrastruktúrában keletkezett kár Az AS142 jelű fénysorompó a jelű árboca, a csapórúd kidőlt, a sorompó hajtóműve súlyosan megrongálódott. 1.5 Egyéb kár Az esemény következtében 2 személyszállító vonat összesen 21 perc, 1 db tehervonat 3 perc késést szenvedett. 1.6 Az érintett személyek adatai A vonat mozdonyvezetője Kora 49 év Neme férfi Mozdonyvezetői vizsgát tett 1986 Orvosi alkalmassági érvényessége február Vonalismeret érvényes Típusismeret érvényes 1.7 A vonat jellemzői Vonatszám 5108 Vonat neme távolsági személyszállító vonat Mozdony pályaszáma Üzembentartó MÁV-START Zrt. Vonathossz 163 m Elegytömeg 241 t Előírt fékszázalék 105% Tényleges fékszázalék 118% 1.8 Az infrastruktúra leírása Vasúti pálya A 80 számú, Budapest Hatvan Miskolc Nyíregyháza, vasútvonal a baleset helyén kétvágányú, villamosított vasútvonal. Jelentős teher és személyforgalmat bonyolít le. Üzemirányított vonal, a vasúti pálya jelfeladásra kiépített. A baleset helyszínén a vasúti pálya egyenes. A vágány 54 kg/fm sínekből áll zúzottkő ágyazatban fekvő betonaljakon. A pályasebesség 120 km/h. Az útátjáró jelzők az átjáró előtt 600 méterrel vannak kitűzve. A sz. szelvényben (a balesetben részes vonat haladását tekintve az útátjáró után 164 méterrel) áll a 144a jelű térközjelző. KBSZ 8 / 20
9 1.8.2 A közút kialakítása Az útátjárón Budapest XVII. kerület Ferihegyi út vezet keresztül. Az útátjáró előtt 30 méterrel a Liget sor keresztezi a Ferihegyi utat. A Ferihegyi út szélessége az átjáró előtt 7 méter, burkolata aszfalt. Az útátjáró szélessége 11 méter, burkolata STRAIL-elemes. A közút vasút keresztezési szöge 90. A vasúti átjáróban a közúti járművek számára engedélyezett sebesség 50 km/h. A csökkentett rálátási háromszög a balesetben releváns irányból nem szabad. A négy térnegyed közül csak az a fényjelző oszlop kezdőpont felé eső térnegyedében biztosított a csökkentett rálátási háromszög Az AS142 jelű fény- és félsorompó Az útátjáró a számú szelvényben helyezkedik el a 80 számú vasútvonal Rákos Pécel állomásközében. Az útsorompó a MÁV rendszerében szabványosított működésű, pontszerű vezérlésű és menetirány érzékeléssel ellátott, fény- és félsorompóval rendelkező útátjárót biztosító berendezés. A sorompó berendezést a menetirány függvényében a behatási pontokon keresztül a haladó vasúti járművek működtetik. Rákos állomás felől a behatási pont a szelvényben, Pécel állomás felől a számú szelvényben van. Amikor a vonat a behatási pontra érkezik, akkor pirosra kapcsolja a közúti fényjelzőkészülékeket, majd kis idő elteltével lezárja a sorompó csapórúdjait. A sorompó közvetlen közelében két oldó pont található: amennyiben ezeken a vonat áthalad, a sorompó csapórúdjai felnyílnak, majd a fényjelző készülékek villogó fehér fényre kapcsolnak. Az oldó pontok az útátjárótól méterre kezdődnek és szabvány szerint 18 méter hosszúak. A fénysorompó berendezés működését vonat túltartózkodása esetén óra szabályozza, mely tíz percre van beállítva. Ezt követően a sorompó berendezés ún. zavar állapotba kerül. Ilyenkor a fényjelző készülékek elsötétülnek, a csapórudak pedig lassan felnyílnak. Ugyanez a folyamat játszódik le abban az esetben is, ha bármilyen ok miatt a sorompó oldási folyamat nem megy végbe, vagy rendellenes működés történik. A sorompó Rákos állomásra van visszajelentve. Öt különböző állapotot tud jelezni hang és fény segítségével. Ezek a következők: nyitott, csukott, kézzel lezárt, hiba és zavar jelzések. Ezen jelzések alapján tud a forgalmi szolgálattevő tájékozódni a sorompók aktuális állapotáról. 1.9 Állomási adatok Az állomások kialakítása az eseményben nem játszott szerepet Vasúti jármű adatrögzítői Az vonatot továbbító psz. mozdony HaslerRail gyártmányú, TELOC 2500 típusú, elektronikus adatrögzítő berendezéssel van felszerelve, mely jól működött. A mozdonyon telepítve van MFB berendezés is, melynek adatai kiértékelhetőek voltak. A menetregisztrátum állománya a TELOC EVA Professional szoftverrel került kiértékelésre. A sebességmérők megengedett pontatlansága elektronikus sebességmérőknél ±1 % Kommunikációs eszközök Adott esetben a mozdonyvezető elérésére rendelkezésre állt a mozdonyrádió, illetve mobiltelefon. A Vb megállapította, hogy a zavar állapotról történő értesítés vétele után a vonalirányító nem a gyorsabb elérési lehetőséget biztosító mozdonyrádiót használta, hanem mobiltelefonon próbálta meg értesíteni a KBSZ 9 / 20
10 mozdonyvezetőt. Ehhez azonban elektronikus nyilvántartó rendszert kellett megnyitni, ott az érintett mozdonyvezető elérhetőségét megkeresni, mely további késedelmet jelentett. A mozdonyrádió használatát az irányító a korábban rendszeresen tapasztalt megbízhatatlan működés (elérési probléma, recsegés) miatt mellőzte. Ez a mellőzés és helyette a mobiltelefon használata napjainkban általános gyakorlattá vált Időadatok A mozdonyvezető 22 óra 16 perckor mobiltelefonon kapott értesítést a vonalirányítótól arról, hogy az AS142 jelű fény-és félsorompó használhatatlan. A hívás már a baleset bekövetkezése után történt. Attól az időponttól, mikor Rákos állomás forgalmi szolgálattevője a zavar állapot észlelése után felhívta a vonalirányítót, a mozdonyvezető eléréséig 69 másodperc telt el. A vonatot továbbító mozdony MFB berendezése 1 perc 15 másodperccel többet mutatott, mint a telefon időmérője. Az MFB és a TELOC 2500 sebességmérő ideje másodperc pontosan megegyezett Meteorológiai adatok A baleset időpontjában felhős, esős idő volt, a léghőmérséklet 10 C, gyenge volt a légmozgás, természetes éjszakai látási viszonyok mellett a távolbalátás nem volt korlátozott A túlélés lehetősége A baleset során a személygépkocsiban tartózkodó személyek közvetlen életveszélyben voltak, súlyos (életveszélyes) sérülést szenvedtek. Sérüléseiket valószínűleg nem az elsődleges (vonattal történő ütközés), hanem az ennek következtében történt oszlopnak ütközés során szenvedték el, tekintettel arra, hogy a vonat a közúti jármű hátsó részét érintette. A jármű jelentős alakváltozását a sorompó berendezés árboccal történő ütközés okozta Próbák és kísérletek A Vb a vizsgálat során próbákat és kísérleteket nem folytatott. A pályahálózat működtető MÁV Zrt május 13-án próbákat végzett a sorompó berendezésen, melynek során vizsgálták, hogy a Rákosliget megállóhelyen megálló vonatok kis mértékű visszagurulása okozhatja-e a sorompó zavar állapotba kerülését.(2.5.1) 1.15 Érintett szervezetek / a munkaszervezés jellemzése Az érintett szervezetek, a munkaszervezés jellemzői az eset bekövetkezésére nem voltak hatással, ezért azok elemzése nem szükséges Szabályok és szabályzatok 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet 39. : (1) A vasúti átjárót megközelíteni csak fokozott óvatossággal szabad. A vasúti átjáró megközelítésekor, illetve a vasúti átjárón történő áthaladás során eleget kell tenni a vasúti átjáró biztosítására szolgáló közúti jelzéseknek. (2) A vasúti átjárón csak folyamatosan megállás nélkül legalább 5 km/óra átlagsebességgel szabad áthaladni. KBSZ 10 / 20
11 (3) A vasúti átjáró előtt a 98., 99., 99/a. vagy 99/b. ábra szerinti jelzésnél, vagy a megállás helyét jelző útburkolati jel előtt meg kell állni, ha a) bármely irányból vasúti jármű közeledik, ( ) e) fénysorompó vagy félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér jelzést nem ad, ( ) (6) A vasúti átjárót biztosító jelzőberendezés üzemzavara esetén járművel a vasúti átjáróra - a (3) bekezdésben említett megállást követően - abban az esetben szabad ráhajtani, ha a) a vasúti átjáró olyan kialakítású, hogy a megállás helyéről a vasúti pálya mindkét irányban kellő távolságra belátható és a jármű vezetője meggyőződött arról, hogy az átjáró felé vasúti jármű nem közeledik, vagy.. b) a vasúti átjáró forgalmát vasúti jelzőőr irányítja és a jelzőőr,,megállj'' jelzést nem ad, feltéve mindkét esetben hogy a (2) bekezdésben említett folyamatos áthaladás lehetséges. F.2. Utasítás 3.4. A nyíltvonali fénysorompó berendezés zavarjelzése esetén a két szomszédos állomás forgalmi szolgálattevője köteles egymást értesíteni. Ha a visszajelentő készülék nyíltvonali szolgálati helyen van, akkor a felügyeletével és ellenőrzésével megbízott dolgozó köteles a zavarról mindkét állomás forgalmi szolgálattevőjét értesíteni.( ) A zavar feloldását azonnal meg kell kísérelni, ha a nyíltvonali fénysorompó berendezés kezelője előzetesen meggyőződött arról, hogy az útátjáró felé vonat nincs útban, illetve az állomásköz felszabadult. A zavarjelzés feloldása érdekében az állomásköz felszabadulását a vonat feltartóztatásával is biztosítani kell és vonatot csak akkor szabad indítani mindkét állomásról, ha a zavar feloldás eredményes volt, vagy használhatatlanság esetén a vonatszemélyzetet értesítették. F.2 Utasítás A mozdonyvezető az útátjáróhoz történő közeledéskor a vonat sebességét a látási viszonyoknak megfelelően úgy köteles szabályozni, hogy a vonat sebessége - az útátjáró előtt megközelítőleg 30 méterre - legfeljebb 15 km/h lehet, és az F.1. sz. Jelzési Utasításban előírtak szerint Figyelj! Jelzést köteles adni ha: ( ) az útsorompó használhatatlanságáról értesítették, ( ) Csökkentett legfeljebb 15 km/h sebességgel kell közelednie a mozdonyvezetőnek sorompóval felszerelt vagy jelzőőr által fedezett nyíltvonali útátjáróhoz Írásbeli rendelkezés nélkül is: ( ) c) a nyílt vonalon rakodást végző, vagy rendkívüli ok miatt 5 percet meghaladó ideig tartózkodó vonattal továbbhaladás után a következő állomásig terjedő pályaszakaszon, ( ) F.2 sz. Forgalmi Utasítás Önműködő biztosított térközjelzőkkel felszerelt pályán a forgalmi szolgálattevő köteles a térközjelzőket Megállj! állásba állítani, ha: KBSZ 11 / 20
12 vonatközlekedést veszélyeztető körülményt észlel és erről, vagy rendkívüli ok miatti megállásról kapott értesítést, ( ) Ezekben az esetekben a forgalmi szolgálattevő a rendelkezésére álló értekező berendezésen keresztül közvetlenül vagy a forgalmi vonalirányítón keresztül köteles rendelkezni, és a követendő eljárásra intézkedni. Az értesítést a forgalmi szolgálattevő illetve a forgalmi vonalirányító köteles előjegyezni. F.2. Utasítás Ha önműködő biztosított térközjelzőkkel felszerelt pályán a mozdonyvezető nem kapott Írásbeli rendelkezést a biztosítóberendezés használhatatlanságáról és a vonat Megállj! jelzést adó vagy jelzést egyáltalán nem adó fehér árbocú önműködő biztosított térközjelzőhöz érkezik, akkor: a) jól működő vonatbefolyásoló berendezés esetén: a Megállj! jelzést adó vagy jelzést egyáltalán nem adó önműködő térközjelzőt megállás nélkül csak olyan, legfeljebb 15 km/h sebességgel szabad meghaladni, hogy a jelentkező akadály előtt a vonat minden körülmények között megállítható legyen. A Megállj! jelzést adó vagy jelzést egyáltalán nem adó fehér árbocú önműködő térközjelző meghaladása után a mozdonyvezető a vezetőállás jelzőn kapott jelzések szerint közlekedhet. ( ) Az a) alpont, illetve a b) alpont második bekezdése szerinti továbbhaladásra vonatkozó előírás csak akkor alkalmazható, ha a fehér árbocú önműködő térközjelző előtti előjelzést is adó főjelző egy vagy két sárga fénnyel megállásra utaló előjelzést adott. Ellenkező esetben a vonatot azonnal meg kell állítani és továbbhaladni csak a rendelkezésre álló értekező berendezésen kapott engedély alapján szabad Kiegészítő adatok A Vb más adatokat nem kíván ismertetni Korábbi hasonló esemény augusztus 12-én 9 óra 40 perckor, a 30a sz. vonalon, a Kápolnásnyék és Gárdony állomások között levő AS491 jelű fénysorompó, a bal vágányon közlekedő sz. vonat áthaladása után, felnyitás helyett zavar állapotba került. A csapórudak felnyíltak, az optikák sötétek lettek. Az eseményt a KBSZ számon vizsgálta. A fenti és a vizsgált eseményben közös, hogy a fénysorompók zavar állapotba kerültek, a rendelkezésre álló idő alatt a mozdonyvezetőt nem sikerült a veszélyes helyzetről értesíteni, és a térközjelzők Megállj! állásba állítása egyik esetben sem történt. KBSZ 12 / 20
13 2. ELEMZÉS 2.1 A vonat haladása Az eset napján az 5108 sz. vonat 22 óra 11 perckor áthaladt Rákos állomáson kb. 60 km/h sebességgel, majd 120 km/h-ig gyorsított. A vonat elhaladt a 106a és 124a jelű térközjelzők mellett, melyeken egy zöld fénnyel a vonatnál alkalmazható legnagyobb sebességgel történő továbbhaladást engedélyező jelzés volt. Az útátjáró előtt 2000 méterrel a sebesség nem növekedett, innen a mozdonyvezető a vonóerőt megszűntetve kifuttatta a vonatot. Az AS142 jelű útátjáróhoz kb. 100 km/h sebességgel közeledett, amikor a mozdonyvezető észlelte, hogy a keresztezésbe menetirány szerinti bal oldalról egy személygépkocsi megállás nélkül behajt. A mozdonyvezető azonnal gyorsfékezést alkalmazott, kürtjelzést adott, majd ezzel közel azonos időben az ütközés bekövetkezett, ezért érzékelhető fékhatás csak az ütközést követően tudott kialakulni. A vonat az ütközés helyétől számítva kb. 489 m- re állt meg. A mozdony vezetőállás jelzőjén a megállásig MAX jelzés volt, ami azt jelenti, hogy térköz Megállj! kezelés nem történt. Amennyiben Rákos állomás kezelőpultján a zavar állapot észlelésekor térköz Megállj! kezelés történik, a jobb vágány mellett lévő összes térközjelző Megállj! állásba kerül, megállásra utasítva ezzel a zavar állapotban lévő sorompóberendezés felé közeledő vonatot, mely így az átjáró előtt megállítható. Igaz ez akkor is, ha a kezelés akkor történik, amikor a vonat már elhaladt az útátjáró előtti utolsó, 124a jelű térközjelző mellett, mert a 144a jelű térközjelző mely az útátjáró után áll 164 méterrel zöld jelzésének Megállj! -ra változása esetén a mozdony vezetőállás jelzőjén MAX jelzés helyett 0 jelzés jelenik meg. Ennek hatására a mozdonyvezető intenzív fékezésbe kezd, ezért nagy valószínűséggel az ütközés alacsonyabb sebességgel következik be, vagy elkerülhető. 4. ábra: idődiagram KBSZ 13 / 20
14 2.2 A forgalmi szolgálat tevékenysége Rákos állomás forgalmi szolgálattevője észlelte, hogy az állomásra visszajelentett AS142 jelű fény- és félsorompó zavar állapotba került. Erről értesítette a vonalirányítót, aki megkereste az érintett vonat mozdonyvezetőjének telefonszámát, akit próbált értesíteni a fénysorompó zavar állapotáról, azonban amikor ez sikerült, az ütközés már bekövetkezett. A fénysorompó zavarba kerülésének észlelése és a mozdonyvezető elérése között kb. 80 másodperc telt el, ami alatt a baleset bekövetkezett. Ez az értesítésre fordított idő - tekintve a technikai lehetőségeket és megoldásokat elvárható szinten belül van, ám mégis soknak bizonyul a vonat által ez idő alatt megtett úthoz képest. Lehetőség azonban van hatékonyabb intézkedés alkalmazására: Mozdonyrádió alkalmazása, mely azonnali kapcsolat létrehozását teszi lehetővé. A gyakorlatban azonban nem használják, a nem megbízható működése miatt. Korábbi tapasztalatok alapján problémás a mozdonyvezetők mozdonyrádión történő elérése, és a kommunikáció ha létre is jön, igen zajos, nehezen érthető a közlemény. Ez jelen esetben sem történt meg. Térközjelzők Megállj! -ba állítása. Az F.2. sz. Utasítás szerint (1.16) alkalmazni kell, ha a forgalmi szolgálattevő vonatközlekedést veszélyeztető körülményt észlel. A forgalmi szolgálattevő nem tudhatta, hogy gyalogos, személygépkocsi, vagy esetleg kamion áthaladása veszélyezteti-e a vonatközlekedést. A vonalirányító a nyíltvonali fény- és félsorompó zavar állapotáról történő értesítés vétele után a rendelkezésre álló - és időben valószínűleg gyorsabb mozdonyrádión meg sem kísérelte elérni a mozdonyvezetőt. A forgalmi szolgálattevő a térköz Megállj! alkalmazása helyett a kialakult (kevésbé hatékony) gyakorlat alapján - a vonalirányítót értesítette a veszélyhelyzetről. 2.3 A fénysorompó zavar állapotának észlelése Rákos állomás forgalmi szolgálattevője a kezelőpultra tekintve észlelte, hogy az AS142 jelű fény- és félsorompó zavar állapotba került. A vizsgálat megállapítása szerint, ez a 3031 sz. vonat átjárón való áthaladása után történt. A sorompó zavarának visszajelentése hangjelzéssel együtt kell, hogy történjen. A figyelmezető hang a fénysorompó zavar állapotba kerülésekor nem szólalt meg. Az eseményt megelőzően az állomás kezdőpont felőli oldalán áramellátási zavar miatt hibát jelzett a berendezés, illetve ezzel együtt berregő hang is hallható volt. A hangjelzés csak akkor szűnik meg, ha a Zavar nevű gomb megnyomásra kerül. A zavar feliratú lámpa a zavar megszűnéséig világít. Olyan speciális esetben, amikor valamilyen zavar fennáll, de a hangjelzést már kikapcsolták, különös figyelemmel kell lenni, ugyanis egy azután bekövetkezett további zavar csak a visszajelentő fény állapotváltozásában mutatkozik, újabb hangjelzés nem érkezik. A 3031 sz. vonat 32 másodpercig állt Rákosliget megállóhelyen (22:12:54 22:13:26), az ütközés pedig 22:14:23-kor következett be. A sorompó zavarba kerülése nagy valószínűséggel a vonat megállóban tartózkodásakor következett be, tehát az ütközést megelőzően legalább 57, legfeljebb 89 másodperccel A zavar oldás és az elhárítás lehetősége A zavaroldás forgalmi feltétele, hogy az átjáró felé ne legyen útban vonat, valamint hogy az állomásköz felszabaduljon. Mivel az F.2. sz. Utasításban (1.16.) és a Kezelési Szabályzatban előírt feltételek a zavaroldás megkísérlésére nem teljesültek (5108 sz. vonat az átjáró felé tartott, 3031 sz. vonat az állomásközben volt), ezért Rákos állomás forgalmi szolgálattevője nem kísérelhette meg a zavaroldást. KBSZ 14 / 20
15 Ezért a Vb továbbra is fenntartja azon véleményét, melyet a számú zárójelentésében megfogalmazott, hogy az F.2. sz. Utasítás részletesen rendelkezik az útátjárókat fedező berendezések meghibásodása esetén követendő eljárásokról, hiszen egy műszakilag biztosított útátjáró fedezetlenné válása jelentős veszélyforrás a közúton és vasúton közlekedők számára egyaránt. A zavar állapot kialakulásakor az átjáró felé közeledő vonat értesítésére vonatkozó szabály megítélése és alkalmazása esetenként szubjektív tényezők hatására eltérő lehet. ( vonatközlekedést veszélyeztető körülmény ) A Vb véleménye szerint térközi közlekedésre berendezett pályán az útátjáró zavar állapota esetén, ha az útátjáró felé az útátjáró zavar állapotáról nem értesített vonat közeledik, a térközjelzők Megállj! állásba állításával a vonatokat és a közlekedés többi résztvevőjét fenyegető veszély (ütközés), így a baleseti kockázat jelentősen csökkenthető. 2.4 A rálátási háromszög A rálátási háromszögek állapotát a fénysorompó Műszaki Naplója tartalmazza az alábbiak szerint: a jelű fényjelzőtől a kezdőpont felé a jelű fényjelzőtől a végpont felé b jelű fényjelzőtől a kezdőpont felé b jelű fényjelzőtől a végpont felé Teljes/csökkentett Minősítés Csökkentett Megvan Csökkentett Csökkentett Csökkentett Nincs meg Nincs meg Nincs meg Megjegyzés Ív miatt A perontető tartóoszlopai, a gyalogos híd oszlopa, továbbá az életvédelmi kerítés miatt Ív miatt A releváns viszonylatban a fényjelzőkészülék b jelű oszlopától a kezdőpont felé a perontető tartóoszlopai, a gyalogos híd oszlopa, a két vágány között levő életvédelmi kerítésen kívül, a rálátási területbe benyúló növényzet miatt a csökkentett rálátási háromszög nem biztosított. A tereptárgyak okozta takarást a Műszaki Napló tanúsága szerint a pályahálózat működtetője feltárta, ismerte, azonban a növényzet által okozott takarás nincs gyérítve, pedig ennek gyérítésével a rálátás javítható lenne. A Vb a helyszíni szemle során megállapította, hogy a jobb vágányon közlekedő vonat a fényjelző készülék b jelű oszlopától, a közút tengelyén visszafelé mért 1 m távolságból kb. 150 m hosszból látható folyamatosan. A pályára engedélyezett 120 km/h sebességgel érkező vonat ebben az esetben az átjáróba érkezés előtt 4,5 másodperccel észlelhető. A fénysorompó árbocánál megállva 15 méterre van szüksége egy személygépkocsinak, hogy biztonságban átjusson a vonat előtt, ehhez 5 másodperccel számolva 1,2 m/s 2 gyorsulás szükséges, ami egy átlagos személygépkocsi esetében normális érték. Mivel az átjáróban rendszeres autóbusz forgalom van, ezért a számítást el kell végezni nagyobb járművekre is. Egy 12 méter hosszú autóbusznak 22 métert kell megtennie 5 másodperc alatt, helyből indulva, ehhez 1,8 m/s 2 gyorsulás szükséges. Egy 20 méter hosszú járműszerelvénynek 30 métert kell megtennie, ehhez pedig 2,4 m/ s 2 gyorsulási érték tartozik. KBSZ 15 / 20
16 Egy autóbusz, illetve egy pót- vagy félpótkocsis járműszerelvény esetében ezek az értékek nem minden esetben teljesíthetők. A KRESZ-ben előírt legalább 5 km/h áthaladási átlagsebesség esetén egy személygépkocsinak 10,7 mp, egy autóbusznak 15,7 mp, egy pótkocsis teherautónak pedig 21,4 mp szükséges az áthaladáshoz. A pályára engedélyezett sebességgel érkező vonat a rendelkezésre álló láthatósági viszonyok között 4,5 másodperccel az átjáróba érkezés előtt észlelhető. Ez az idő nem elegendő az átjáróba behajtó legkedvezőtlenebb sebességgel közlekedő járművek számára, hogy elhagyják az átjárót a vonat érkezése előtt. 5. ábra: a csökkentett rálátási háromszög hiánya 2.5 A sorompó vizsgálata Az AS142 jelű fény- és félsorompó a balesetet megelőzően április 25-én három alkalommal, 23-án kettő alkalommal, 22-én három alkalommal, 21-én pedig egy alkalommal került zavar állapotba, minden esetben páratlan számú vonat után, melyek megálltak Rákosliget megállóhelyen. Az esemény előtt a 3031 sz. vonat megállt Rákosliget megállóhelyen, a fénysorompó oldási pontján elhaladva a sorompó felnyílt, megjelent a fehér villogó fény, majd kis idő múlva a berendezés zavar állapotba került, a csapórudak nyitott végállásában maradtak, az optikák sötétek lettek. Az esemény előtt és után is többször vizsgálták a sorompó zavar állapotba kerülésének okát, azonban a vizsgálatok konkrét okot nem tudtak meghatározni. Az esetek között egyfajta összefüggés azonban megállapítható volt: a vonatok a megállóhelyen a legtöbb esetben úgy álltak meg, hogy a vonat utolsó tengelyei az un. oldó ponthoz nagyon közel voltak. A sorompó csak akkor került zavar állapotba, amikor a Rákosliget megállóhelyen megálló, páratlan számú személyvonat érkezett, amely hátul működő mozdonnyal közlekedett. A MÁV Zrt. ezzel kapcsolatban vizsgálatot végzett (2.5.1 pont) Az eset után az üzemeltető teljes körű funkcionális vizsgálatot tartott, amely azonban a zavarba eséshez konkrétan köthető hibát nem tárt fel. KBSZ 16 / 20
17 2.5.1 A zavar állapot lehetséges oka május 13-án Rákos és Pécel állomások között a MÁV Zrt. vizsgálta az AS142 jelű fénysorompó zavarba esésének lehetséges okát. Ennek során azt vizsgálták, hogy a vonatok megállását követő visszafelé mozgás (kis mértékű visszagurulás) milyen mértékben hat a sorompó berendezésre és mennyit kell mozdulni, hogy a fénysorompó zavar állapotba kerüljön. A MÁV Zrt. vizsgálat megállapításai: 6. ábra: vonatérzékelés (MÁV Zrt.) A behatási pontok 13 khz-es szigetelő sínkötés nélküli sínáramkörök. Működésüket tekintve egy adó és egy vevő egységből állnak. Ezek egymástól 18 méterre vannak elhelyezve, amikor ezen a szakaszon a vonat kereke halad, akkor az adó nem tud adni és a vevő nem kap jelet. Így a vágányjelfogó elejt és jelzi a vonat jelenlétét a berendezésnek. Az adó és a vevő működését a tápfeszültség és az ágyazati ellenállás befolyásolja. Ez azért fontos, mert a baleset idején és megelőzően esett az eső és ez hatással volt a behatási pont érzékenységére, a behatási pont hossza megnőtt. Száraz időben előfordul, hogy a szakasz hossza éppen 18 méter, azonban szélsőséges körülmények között akár 70 méter is lehet. Ezt a megnövekedett távolságot hívják un. lebegési szakasznak. A próbavizsgálat során (4 eset) a vonatok megállását úgy szabályozták, hogy a lebegési szakaszon kívül álljanak meg, ekkor a sorompó rendben felnyílt. Ezt követően visszafelé mozogtak a vonattal és 2 esetben a lebegési szakaszra érve a fénysorrompó zavar állapotba került. A másik két esetben nem sikerült a jelenséget előidézni egyéb külső körülmény miatt. A vizsgálat nem bizonyította egyértelműen azt a feltevést, mely szerint a vonat fékjének feloldása miatti vonatnyúlás, vagy a lejtviszonyok miatti esetleges kismértékű hátrafelé gurulás okozhatná a fénysorompó zavarba esését, azonban ez a lehetőség sem kizárt. KBSZ 17 / 20
18 3 Következtetések 3.1 Az eset bekövetkezésével közvetlen összefüggésbe hozható ténybeli megállapítások A baleset bekövetkezését a Vb az alábbi tényezőkre vezeti vissza: A vonat a zavar állapotban levő fény- és félsorompóra haladt rá 100 km/h sebességgel. A zavar állapot észlelésétől az esemény bekövetkezéséig eltelt kb. 1 perc nem volt elegendő a mozdonyvezető értesítésére. Az adott viszonylatban a csökkentett rálátási háromszög nem volt biztosítva, de a rendelkezésre álló rálátás kellő figyelemmel személygépkocsi esetében lehetővé tette volna az áthaladást. A közúti jármű vezetője úgy hajtott az átjáróba, hogy a kijelölt helyen nem állt meg, és az áthaladás veszélytelenségéről nem győződött meg. 3.2 Az eset bekövetkezésével közvetetten összefüggésbe hozható ténybeli megállapítások A hasonló esetek megakadályozására rendelkezésre áll azonnali technikai megoldás a forgalmi szolgálattevők részére, melynek segítségével a várható veszélyhelyzetet a mozdonyvezető tudtára hozhatják, azonban ez nem lett alkalmazva (térközjelzők Megállj!-ba állítása). Ugyancsak nem lett használva mozdonyrádió, mely az érintett mozdonyvezető gyorsabb elérését tette volna lehetővé, amennyiben megfelelően működik. 3.3 Az eset bekövetkezésével összefüggésbe nem hozható, kockázatnövelő tényezők A rálátási háromszög korlátozottsága miatt a sötét fénysorompónál megálló és helyből induló nagyobb, lassabb járművek autóbusz, tehergépkocsi, pótkocsis járműszerelvény nem érnek át a nem értesített, a pályára engedélyezett sebességgel érkező vonat előtt. KBSZ 18 / 20
19 4.1 MEGTETT INTÉZKEDÉSEK A bal vágányon közlekedő vonatok részére elhelyezett, Megállás helye jelző július 1-től áthelyezésre került Rákosliget megállóhelyen, illetve a sz. szelvénytől 50 méterenként 200 méterig távolságjelzők kerültek kihelyezésre. Ezzel kívánták biztosítani azt, hogy a vonatok a vonatérzékelési szakasztól távolabb álljanak meg. Az azóta eltelt időszakban (2014. szeptember 4-ig) az AS142 jelű sorompó nem került zavar állapotba, ami miatt valószínűsíthető, hogy a sorompóberendezés korábbi zavar állapotait valóban a fenti jelenség okozta. 4.2 BIZTONSÁGI AJÁNLÁS A meghozott intézkedésnek köszönhetően (kijelölt megállási hely áthelyezése) a rendszeres zavar állapot megszűnt. (lásd. 4.1) A vonatkozó szabályok betartásával az ilyen esetek elkerülhetők, azonban a Vb meg kívánja jegyezni, hogy a zavar észlelése után a forgalmi szolgálatevőnek van lehetősége a térközjelzőket Megállj! állásba állítani, amivel a baleset bekövetkezését jó eséllyel meg tudja akadályozni. 4.3 A MÁV Zrt. eltérő véleménye Az összes térközjelzőt megálljba állító TÉRKÖZ MEGÁLLJ! kezeléssel az adott állomásközben minden vonat azonnali megállásra kap utasítást. A kezelés kétvágányú pályán mindkét vágányra érvényes, és csak az az állomás adhatja ki, amely a vágányok valamelyikére az irányt birtokolja. Ennek megfelelően a kezelés egy sorompó zavar állapotának bekövetkezésekor a keletkező "közúti veszélyhelyzet" kockázatának csökkentésére nem alkalmas, mert a kezelés az állomásközben minden vonatra érvényes, így a kezelés azokra a vonatokra is érvényesül, amelyek már elhagyták, vagy meg sem közeiítették az esetleges zavarállapotú útátjárót, a megálló vonatok miatt az állomásköz többi útátjárója is nagy valószínűséggel zavarállapotba kerül, így a veszélyhelyzet (különösen a vonatok újraindítása időszakában) még fokozódik is, hiszen az egy útátjáró zavara kiterjed az összes útátjáróra. Továbbra is az a véleményünk, hogy a TÉRKÖZ MEGÁLLJ! kezelés súlyos forgalmi következményeire tekintettel csak az állomásközben kialakuló súlyos veszélyhelyzet kezelésére szolgál, nem pedig egy zavarállapotú útátjáró fedezésére. Ennek megfelelően a tervezet 3.2. pontjában megfogalmazott állítás tartalma, megalapozottsága és besorolása erősen vitatható, ezért javasoljuk törölni, vagy legfeljebb a 3.3. pontban szerepeltetni. A Vb továbbra is fenntartja azt a véleményét, hogy térközi közlekedésre berendezett pályán az útátjáró zavar állapota esetén, ha az útátjáró felé az útátjáró zavar állapotáról nem értesített vonat közeledik, a térközjelzők Megállj! állásba állításával a vonatokat és a közlekedés többi résztvevőjét fenyegető veszély (ütközés), így a baleseti kockázat jelentősen csökkenthető. Különösen igaz ez az olyan átjárók esetében, ahol a rendelkezésre álló rálátás nem teszi KBSZ 19 / 20
20
ZÁRÓJELENTÉS. 2011-145-5 vasúti baleset Mátészalka 2011. március 29. 6346 sz. vonat
ZÁRÓJELENTÉS vasúti baleset Mátészalka 2011. március 29. 6346 sz. vonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak, körülményeinek feltárása,
ZÁRÓJELENTÉS. 2015-0729-5 Vasúti baleset Csorna 2015. július 23.
ZÁRÓJELENTÉS 2015-0729-5 Vasúti baleset Csorna 2015. július 23. A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak, körülményeinek feltárása,
ZÁRÓJELENTÉS. 2014-223-5 VASÚTI BALESET Rákosrendező állomás 2014. március 5. 22339 sz. vonat
ZÁRÓJELENTÉS 2014-223-5 VASÚTI BALESET Rákosrendező állomás 2014. március 5. 22339 sz. vonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, vasúti balesetek és váratlan vasúti események okának, körülményeinek
ZÁRÓJELENTÉS. 2013-649-5 VASÚTI BALESET Kápolnásnyék és Gárdony állomások között 2013. augusztus 12. 902 sz. vonat
ZÁRÓJELENTÉS 2013-649-5 VASÚTI BALESET Kápolnásnyék és Gárdony állomások között 2013. augusztus 12. 902 sz. vonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, vasúti balesetek és váratlan vasúti
ZÁRÓJELENTÉS. 2012-361-5 vasúti baleset Győrszemere Gyömöre-Tét 2012. május 31. 42001 sz. vonat
ZÁRÓJELENTÉS 2012-361-5 vasúti baleset Győrszemere Gyömöre-Tét 2012. május 31. 42001 sz. vonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak,
ZÁRÓJELENTÉS. 2009-583-5 vasúti baleset Enese és Ikrény 2009. november 19. 999 sz. vonat
ZÁRÓJELENTÉS 2009-583-5 vasúti baleset Enese és Ikrény 2009. november 19. 999 sz. vonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak, körülményeinek
ZÁRÓJELENTÉS 2013-1045-5. VÁRATLAN VASÚTI ESEMÉNY Vonatok szembeközlekedése Vác-Verőce állomások között 2013. december 2.
ZÁRÓJELENTÉS 2013-1045-5 VÁRATLAN VASÚTI ESEMÉNY Vonatok szembeközlekedése Vác-Verőce állomások között 2013. december 2. A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan
ZÁRÓJELENTÉS 2015-0320-5 vasúti baleset Nógrádszakál állomás 2015. április 8.
ZÁRÓJELENTÉS 2015-0320-5 vasúti baleset Nógrádszakál állomás 2015. április 8. A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, vasúti balesetek és váratlan vasúti események okának, körülményeinek feltárása
ZÁRÓJELENTÉS. 2010-0190-5 VASÚTI BALESET Makó és Apátfalva állomások között 2010. április 29. 37015
ZÁRÓJELENTÉS 2010-0190-5 VASÚTI BALESET Makó és Apátfalva állomások között 2010. április 29. 37015 A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események
ZÁRÓJELENTÉS. 2014-1145-5 VASÚTI BALESET Dombóvár 2014. november 4. 63871-2 sz. vonat
ZÁRÓJELENTÉS 2014-1145-5 VASÚTI BALESET Dombóvár 2014. november 4. 63871-2 sz. vonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak, körülményeinek
ZÁRÓJELENTÉS. 2010-303-5 VASÚTI BALESET Szombathely és Kőszeg állomások között 2010. július 16. 39932 sz. vonat
ZÁRÓJELENTÉS 2010-303-5 VASÚTI BALESET Szombathely és Kőszeg állomások között 2010. július 16. 39932 sz. vonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti
ZÁRÓJELENTÉS. 2013-1141-5 VASÚTI BALESET Murony állomás 2013. december 31. 72-1 sz. vonat
ZÁRÓJELENTÉS 2013-1141-5 VASÚTI BALESET Murony állomás 2013. december 31. 72-1 sz. vonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak,
ZÁRÓJELENTÉS. 2010-448-5 VÁRATLAN VASÚTI ESEMÉNY Jelzőmeghaladás Almásfüzitő 2010. október 1. 40767 számú vonat
ZÁRÓJELENTÉS 2010-448-5 VÁRATLAN VASÚTI ESEMÉNY Jelzőmeghaladás Almásfüzitő 2010. október 1. 40767 számú vonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti
ZÁRÓJELENTÉS. 2009-392-5 vasúti baleset Dunaföldvár Paks állomások között 2009. augusztus 13. 34890
ZÁRÓJELENTÉS 2009-392-5 vasúti baleset Dunaföldvár Paks állomások között 2009. augusztus 13. 34890 A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események
ZÁRÓJELENTÉS. 2014-0343-5 VASÚTI BALESET Ferencváros 2014. április 6. 91759-2 sz. vonat
ZÁRÓJELENTÉS 2014-0343-5 VASÚTI BALESET Ferencváros 2014. április 6. 91759-2 sz. vonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak, körülményeinek
ZÁRÓJELENTÉS. 2013-268-5 VASÚTI BALESET Budapest-Keleti 2013. április 11. kettő tolatóegység
ZÁRÓJELENTÉS 2013-268-5 VASÚTI BALESET Budapest-Keleti 2013. április 11. kettő tolatóegység A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak,
ZÁRÓJELENTÉS. 2012-067-5 vasúti baleset Budapest, Nagykőrösi út 2012. február 1. 3-as viszonylatú villamos
ZÁRÓJELENTÉS 2012-067-5 vasúti baleset Budapest, Nagykőrösi út 2012. február 1. 3-as viszonylatú villamos A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események
ZÁRÓJELENTÉS 2008-315-5 VASÚTI BALESET Rákos állomás 2008. 07. 22. A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak, körülményeinek feltárása,
ZÁRÓJELENTÉS. 2010-529-5 Vasúti baleset Rómaifürdő megállóhely 2010. november 19. 4788 sz. vonat
ZÁRÓJELENTÉS 2010-529-5 Vasúti baleset Rómaifürdő megállóhely 2010. november 19. 4788 sz. vonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak,
ZÁRÓJELENTÉS. 2013-035-5 VASÚTI BALESET Budapest, Bécsi út végállomás 2013. január 14. 17 sz. villamos
ZÁRÓJELENTÉS 2013-035-5 VASÚTI BALESET Budapest, Bécsi út végállomás 2013. január 14. 17 sz. villamos A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események
ZÁRÓJELENTÉS 2008-0014-5 VASÚTI BALESET Hejőkeresztúr és Nyékládháza állomások között 2008. január 10. A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események
chemins de fer français)
ZÁRÓJELENTÉS 2006-0175-5 VASÚTI BALESET Lébény-Mosonszentmiklós és Kimle állomások között 2006. december 27. A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti
ZÁRÓJELENTÉS. 2013-296-5 VASÚTI BALESET Kaposvár 2013. április 18. 8225 sz. vonat kisiklása
ZÁRÓJELENTÉS 2013-296-5 VASÚTI BALESET Kaposvár 2013. április 18. 8225 sz. vonat kisiklása A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak,
ZÁRÓJELENTÉS. 2013-621-5 vasúti baleset Budapest, Közvágóhíd 2013. augusztus 4. 2032 sz. vonat
ZÁRÓJELENTÉS 2013-621-5 vasúti baleset Budapest, Közvágóhíd 2013. augusztus 4. 2032 sz. vonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak,
ZÁRÓJELENTÉS 2014-1361-5 vasúti baleset Budapest, Könyves Kálmán körút 2014. december 17.
ZÁRÓJELENTÉS 2014-1361-5 vasúti baleset Budapest, Könyves Kálmán körút 2014. december 17. A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak,
ZÁRÓJELENTÉS. 2009-210-4 SÚLYOS REPÜLİESEMÉNY Miskolc 2009. augusztus 9. Góbé R-26S HA-5391
ZÁRÓJELENTÉS 2009-210-4 SÚLYOS REPÜLİESEMÉNY Miskolc 2009. augusztus 9. Góbé R-26S HA-5391 A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülıesemény okának, körülményeinek feltárása és a hasonló
ZÁRÓJELENTÉS. 2008-302-5 VASÚTI BALESET Budapest-Ferencváros pályaudvar 2008. július 14.
ZÁRÓJELENTÉS 2008-302-5 VASÚTI BALESET Budapest-Ferencváros pályaudvar 2008. július 14. A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak, körülményeinek
ZÁRÓJELENTÉS. 2013-938-5 VASÚTI BALESET Hatvan állomás 2013. november 4. 65822-1 sz. vonat
ZÁRÓJELENTÉS 2013-938-5 VASÚTI BALESET Hatvan állomás 2013. november 4. 65822-1 sz. vonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak,
ZÁRÓJELENTÉS 2013-685-5 VASÚTI BALESET Eperjeske Átrakó pályaudvar 2013. augusztus 21. Tolatási mozgás
ZÁRÓJELENTÉS 2013-685-5 VASÚTI BALESET Eperjeske Átrakó pályaudvar 2013. augusztus 21. Tolatási mozgás A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események
ZÁRÓJELENTÉS. 2010-137-4P LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Budapest Hármashatár-hegy 2010. június 14. SKY COUNTRY MYSTIC siklóernyő AB 494
ZÁRÓJELENTÉS 2010-137-4P LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Budapest Hármashatár-hegy 2010. június 14. SKY COUNTRY MYSTIC siklóernyő AB 494 A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülőesemény okának,
ZÁRÓJELENTÉS. 2009-0157-5 VASÚTI BALESET Vámosgyörk állomás 2009. április 21. 53041
ZÁRÓJELENTÉS 2009-0157-5 VASÚTI BALESET Vámosgyörk állomás 2009. április 21. 53041 A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak, körülményeinek
ZÁRÓJELENTÉS. 2014-0702-5 Vasúti baleset Budapest, Nyugati pályaudvar 2014. július 15.
ZÁRÓJELENTÉS 2014-0702-5 Vasúti baleset Budapest, Nyugati pályaudvar 2014. július 15. A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak, körülményeinek
ZÁRÓJELENTÉS 2009-051-6 SÚLYOS VÍZIKÖZLEKEDÉSI BALESET
ZÁRÓJELENTÉS 2009-051-6 SÚLYOS VÍZIKÖZLEKEDÉSI BALESET Nagyrév Alsó-sápi Holt Tisza 2009. július 22. alumínium evezős csónak nyilvántartásba vételre nem kötelezett A szakmai vizsgálat célja a víziközlekedési
ZÁRÓJELENTÉS. 2009-113-5 VASÚTI BALESET Pusztaszabolcs 2009. március 23. 58141-2 sz. tehervonat
ZÁRÓJELENTÉS 2009-113-5 VASÚTI BALESET Pusztaszabolcs 2009. március 23. 58141-2 sz. tehervonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak,
ZÁRÓJELENTÉS. 2009-012-6 RENDKÍVÜLI HAJÓZÁSI ESEMÉNY Budapest Duna 1650 fkm. Garam I-es kikötıhely 2009. február 21.
ZÁRÓJELENTÉS 2009-012-6 RENDKÍVÜLI HAJÓZÁSI ESEMÉNY Budapest Duna 1650 fkm. Garam I-es kikötıhely 2009. február 21. ponton U-10127-30 A szakmai vizsgálat célja a víziközlekedési baleset és a rendkívüli
ZÁRÓJELENTÉS. 2012-003-6 NAGYON SÚLYOS VÍZIKÖZLEKEDÉSI BALESET Dunaföldvár, Duna 1560,5 fkm 2012. január 25. szárazárus bárka Jade / 02327680
ZÁRÓJELENTÉS 2012-003-6 NAGYON SÚLYOS VÍZIKÖZLEKEDÉSI BALESET Dunaföldvár, Duna 1560,5 fkm 2012. január 25. szárazárus bárka Jade / 02327680 Jelen Zárójelentés-tervezettel kapcsolatban, a jogszabályban
ZÁRÓJELENTÉS. 2012-177-4P SÚLYOS REPÜLŐESEMÉNY Bőny 2012. június 29. Cessna-172 R172K HA-BOB
ZÁRÓJELENTÉS 2012-177-4P SÚLYOS REPÜLŐESEMÉNY Bőny 2012. június 29. Cessna-172 R172K HA-BOB A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset, illetve repülőesemény okának, körülményeinek feltárása,
Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a D036059/02 számú dokumentum I. mellékletét.
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. január 16. (OR. en) 5363/15 ADD 1 TRANS 21 FEDŐLAP Küldi: Címzett: az Európai Bizottság a Tanács Főtitkársága Biz. dok. sz.: D036059/02 - ANNE 1 Tárgy: MELLÉKLET
ZÁRÓJELENTÉS. 2011-008-4P LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Eger 2011. január 16. Apolló-Fox 77BBA
ZÁRÓJELENTÉS 2011-008-4P LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Eger 2011. január 16. Apolló-Fox 77BBA A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset, illetve repülőesemény okának, körülményeinek feltárása, és a
ASSZISZTENCIA-SZOLGÁLTATÁS ÉS DIREKT KÁRRENDEZÉS BIZTOSÍTÁSRÓL
ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ A KÁREXPRESSZ KIEGÉSZÍTŐ ASSZISZTENCIA-SZOLGÁLTATÁS ÉS DIREKT KÁRRENDEZÉS BIZTOSÍTÁSRÓL Tisztelt Ügyfelünk! Engedje meg, hogy néhány szóban bemutassuk azt a biztosítást, amely az Ön érdeklődését
2011-053-6 ZÁRÓJELENTÉS
ZÁRÓJELENTÉS 2011-053-6 SÚLYOS VÍZIKÖZLEKEDÉSI BALESET Tisza folyó, 650,7 fkm. Lónya helység 2011. augusztus 11. Önjáró áruszállító hajó; Köteles komp; Pontonhíd 8601094; K-1723; - A szakmai vizsgálat
5/2004. (I. 28.) GKM rendelet. a helyi közutak kezelésének szakmai szabályairól
5/2004. (I. 28.) GKM rendelet a helyi közutak kezelésének szakmai szabályairól A közúti közlekedésr l szóló 1988. évi I. törvény 48. -a (3) bekezdése b) pontjának 4. alpontjában kapott felhatalmazás alapján
ZÁRÓJELENTÉS. 2008-088-4P SÚLYOS REPÜLİESEMÉNY Sárpilis 2008. április 20. ZODIAC 601 XL típusú ultrakönnyő repülıgép 66-03
ZÁRÓJELENTÉS SÚLYOS REPÜLİESEMÉNY Sárpilis 2008. április 20. ZODIAC 601 XL típusú ultrakönnyő repülıgép 66-03 A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülıesemény okának, körülményeinek
9. Jelzőlámpás forgalomirányítás
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM MŰSZAKI TUDOMÁNYI KAR KÖZLEKEDÉSÉPÍTÉSI TANSZÉK KÖZÚTI FORGALOMTECHNIKA 1. Tantárgykód: NGB_ET009_1 9. Jelzőlámpás forgalomirányítás Dr. Kálmán László egyetemi adjunktus Győr,
Vad- és háziállatkár kiegészítő casco biztosítás különös feltételei (VKBKF)
Vad- és háziállatkár kiegészítő casco biztosítás különös feltételei (VKBKF) Hatályos: 2012. november 15-étől Nysz.: 16052 Vad- és háziállatkár kiegészítő casco biztosítás különös feltételei (VKBKF) 1.
10.1. A biztosítási összeg a biztosított vagyontárgynak / vagyontárgyaknak a szerződő fél által a biztosítási szerződésben megjelölt értéke.
9.7. Amennyiben a szerződő felek a díj megfizetésének módjaként készpénz átutalási megbízásban (postai csekkes fizetési mód) állapodnak meg, és a díj esedékességekor a szerződő nem rendelkezik csekkel,
ZÁRÓJELENTÉS. 2010-077-4P LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Nagykanizsa 2010. március 28. Apollo Fox 22-55
ZÁRÓJELENTÉS 2010-077-4P LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Nagykanizsa 2010. március 28. Apollo Fox 22-55 A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülőesemény okának, körülményeinek feltárása és
1993. évi XCIII. törvény. a munkavédelemrıl. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. Alapelvek
A jogszabály 2010. április 2. napon hatályos állapota 1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemrıl E törvény célja, hogy az Alkotmányban foglalt elvek alapján szabályozza az egészséget nem veszélyeztetı
ZÁRÓJELENTÉS 2007-0047-5 SÚLYOS VASÚTI BALESET Almásfüzitő és Komárom állomás között, 2007. február 06. A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események
ZÁRÓJELENTÉS 2012-011-6 NAGYON SÚLYOS VÍZIKÖZLEKEDÉSI BALESET
ZÁRÓJELENTÉS 2012-011-6 NAGYON SÚLYOS VÍZIKÖZLEKEDÉSI BALESET Tiszadob, Holt-Tisza-ág 2012. március 15. horgászladik nyilvántartásra nem kötelezett horgász csónak A szakmai vizsgálat célja a víziközlekedési
ZÁRÓJELENTÉS. 2011-150-4P SÚLYOS REPÜLŐESEMÉNY LHBS 2011. július 17. Cessna-T210 L D-EHNW
ZÁRÓJELENTÉS 2011-150-4P SÚLYOS REPÜLŐESEMÉNY LHBS 2011. július 17. Cessna-T210 L D-EHNW A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset, illetve repülőesemény okának, körülményeinek feltárása, és
H A T Á R O Z A T. k ö r n y e z e t v é d e l m i e n g e d é l y t a d o k.
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 103526-1-46/2015. Ügyintéz : dr. Ruzsáli Pál Lovrityné Kiss Beáta Kissné Nagy Ildikó Balatonyi Zsolt Kovács Viktor Sipos László Tel.: +36 (62) 553-060/44268
Közigazgatási szerződés
Közigazgatási szerződés a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által működtetett Szélessáv Programban történő részvétel feltételeiről amely létrejött a XY (anyja neve, szig. száma, lakcíme) továbbiakban
1993. évi XCIII. törvény. a munkavédelemről, egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 5/1993. (XII. 26.) MüM rendelettel. I.
1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemről, egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 5/1993. (XII. 26.) MüM rendelettel [Vastag betűvel az 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Mvt.), vékony betűvel
melléklet a 124/2011. sz. BM OKF Főig. Int.-hez MŰSZAKI MENTÉSI MŰVELETI SZAKUTASÍTÁS
melléklet a 124/2011. sz. BM OKF Főig. Int.-hez MŰSZAKI MENTÉSI MŰVELETI SZAKUTASÍTÁS 1 I. fejezet 1. Általános előírások 1.1. E szakutasítás fejezeteinek előírásait a tűzoltóság tűzoltási és műszaki mentési
KRESZ módosítás 2010
KRESZ módosítás 2010 A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet módosításáról 1. A rendszámmal kapcsolatos rendelkezések pontosítása (A rendelet 5. változásai) (1)
ZÁRÓJELENTÉS. 2008-305-4P LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Gombástetı nem nyilvános fel- és leszállóhely 2008. október 05.
ZÁRÓJELENTÉS 2008-305-4P LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Gombástetı nem nyilvános fel- és leszállóhely 2008. október 05. R26 Góbé HA- 5328 A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülıesemény
JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. SZEPTEMBER 8-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL
Polgármesteri Hivatal 2747. Törtel, Szent István tér 1. JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. SZEPTEMBER 8-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Rendeletek száma: Határozatok száma: 12.
UTAZÁSKÉPTELENSÉGRE ÉS ÚTMEGSZAKÍTÁSRA VONATKOZÓ BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK (EUB2014-05BST)
UTAZÁSKÉPTELENSÉGRE ÉS ÚTMEGSZAKÍTÁSRA VONATKOZÓ BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK (EUB2014-05BST) Jelen általános biztosítási feltételek (a továbbiakban: általános feltételek) és különös biztosítási feltételek (a
BIZTONSÁGI TERV Dunai Regatta 2016
BIZTONSÁGI TERV Dunai Regatta 2016 Jellege: Budapest, XI. kerület Műegyetem rakpart területén kerül megrendezésre, a Dunai Regatta elnevezésű egyetemi sport- és kulturális rendezvény, színpadi aktivitásokkal
T Ű Z V É D E L M I S Z A B Á L Y Z A T A
Rendezvényszervező: Brightly Kft. Cím: 1143 Budapest, Ilka utca 50. Ügyvezető: Kulicz Gábor DUNAI REGATTA 2016. május 07., 00:00 2016. május 08., 03:30 T Ű Z V É D E L M I S Z A B Á L Y Z A T A 2016 1
ZÁRÓJELENTÉS. 2009-182-4 Légiközlekedési baleset Páty 2009. július 21. Airwave Sport 2 siklóernyı EN- 065
ZÁRÓJELENTÉS 2009-182-4 Légiközlekedési baleset Páty 2009. július 21. Airwave Sport 2 siklóernyı EN- 065 A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülıesemény okának, körülményeinek feltárása
ZÁRÓJELENTÉS. 2011-289-4P LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Kalocsa repülőtér 2011. december 11. GIN OASIS gyári száma: IJ0581041E
ZÁRÓJELENTÉS 2011-289-4P LÉGIKÖZLEKEDÉSI BALESET Kalocsa repülőtér 2011. december 11. GIN OASIS gyári száma: IJ0581041E A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset, illetve repülőesemény okának,
Vasúti Üzemirányítás 2.
Vasúti Üzemirányítás 2. peratívirányítás Tervező főirányítók Hálózati főüzemirányító Rendkívüli helyzeteket kezelő irányító Rendkívüli küldemény irányító Területi főüzemirányít ó BP Területi főüzemirányít
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 24-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzatának felülvizsgálata Előadó: Ottó Péter polgármester
ZÁRÓJELENTÉS. 2010-090-6 RENDKÍVÜLI HAJÓZÁSI ESEMÉNY Pilismarót, Pilismaróti öböl, 1705 fkm 2010. december 29. PF 617 lakóhajó U-10034-30
ZÁRÓJELENTÉS 2010-090-6 RENDKÍVÜLI HAJÓZÁSI ESEMÉNY Pilismarót, Pilismaróti öböl, 1705 fkm 2010. december 29. PF 617 lakóhajó U-10034-30 A szakmai vizsgálat célja a víziközlekedési baleset és a rendkívüli
2008. MÁV CARGO ÉRTESÍTŐ 11. szám
2008. MÁV CARGO ÉRTESÍTŐ 11. szám 7/2008. (XII. 19.) VIG sz. vezérigazgatói utasítás a MÁV Cargo Zrt. üzembiztonsági ellenőrzéséről... 2 8/2008. (XII. 19.) VIG sz. vezérigazgatói utasítás a MÁV Cargo Zrt.
A Genertel Biztosító Zrt. Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási Feltételei és Ügyféltájékoztatója (Feltételek)
A Genertel Biztosító Zrt. Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási Feltételei és Ügyféltájékoztatója (Feltételek) valamint a Genertel Jogvédelmi Biztosítás feltételei (GJBF) Társaságunk az ISVAP (a pénzügyi
MEGHATÁROZÁSOK ÉS RÖVIDÍTÉSEK
ZÁRÓJELENTÉS 2006-031-6 RENDKÍVÜLI HAJÓZÁSI ESEMÉNY Dunaföldvár a Duna 1560.7 fkm 2006. október 02. tolóhajó 01121851 A szakmai vizsgálat célja a víziközlekedési baleset és a rendkívüli hajózási esemény
60/2010. (OT 34.) ORFK utasítás
60/2010. (OT 34.) ORFK utasítás a közlekedési balesetek és a közlekedés körében elkövetett bűncselekmények esetén követendő rendőri eljárás szabályairól Szám: 60/2010. A közlekedési balesetek, a közlekedési
Statisztikai tájékoztató Somogy megye, 2011/1
Statisztikai tájékoztató Somogy megye, 2011/1 Központi Statisztikai Hivatal 2011. június Tartalom Bevezetés...2 Ipar...2 Építőipar...3 Lakásépítés...3 Idegenforgalom...4 Beruházás...5 Népesség, népmozgalom...6
Generali Juris jogvédelmi és felelősségbiztosítási feltétel. Hatályos: 2016. március 25. Nysz.: 18399
Generali Juris jogvédelmi és felelősségbiztosítási feltétel Hatályos: 2016. március 25. Nysz.: 18399 2 Tartalomjegyzék A) Milyen szolgáltatásokat nyújt a jogvédelmi biztosítás?...3 I. A biztosítás tárgya...3
Tehergépjárművek casco biztosításának
Tehergépjárművek casco biztosításának különös feltételei (Truck2) Hatályos: 2014. december 13. Nysz.: 17481 Tartalomjegyzék Tehergépjárművek casco biztosításának különös feltételei (Truck2)......................................
113/1998. (VI. 10.) Korm. rendelet
113/1998. (VI. 10.) Korm. rendelet a felvonók és a mozgólépcsők építésügyi hatósági engedélyezéséről, üzemeltetéséről, ellenőrzéséről és az ellenőrökről A Kormány - az épített környezet alakításáról és
11/1985. (XI. 30.) IpM rendelet. a közvilágításról
11/1985. (XI. 30.) IpM rendelet a közvilágításról A villamosenergia fejlesztésér l, átvitelér l és elosztásáról szóló 1962. évi IV. törvény (a továbbiakban: VET) végrehajtására kiadott 40/1962. (XI. 11.)
2009. évi LXII. törvény. kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást
1. oldal 2009. évi LXII. törvény a kötelező gépjárműfelelősségbiztosításról 1 Az Országgyűlés a károsultak fokozott védelme, a gépjárművel okozott károk következtében a biztosítottakkal szemben támasztott
BELFÖLDI KÖZÚTI ÁRUFUVAROZÓI FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSI (BÁF) FELTÉTELEK
BELFÖLDI KÖZÚTI ÁRUFUVAROZÓI FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSI (BÁF) FELTÉTELEK Ügyfél-tájékoztató és biztosítási szerződési feltételek A jelen feltétel alkalmazásával megkötött biztosítási szerződés nem minősül fogyasztói
36/2007. (III. 26.) GKM rendelet Hatályos 2012. január 01-től
36/2007. (III. 26.) GKM rendelet az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról A gazdasági és közlekedési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 163/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. e) pontja
ZÁRÓJELENTÉS. 2012-008-6 SÚLYOS VÍZIKÖZLEKEDÉSI BALESET Mohács, Duna folyó 1447,75 fkm 2012. február 21. Kisgéphajó; Kisgéphajó H-16970-30; H-25294-11
ZÁRÓJELENTÉS 2012-008-6 SÚLYOS VÍZIKÖZLEKEDÉSI BALESET Mohács, Duna folyó 1447,75 fkm 2012. február 21. Kisgéphajó; Kisgéphajó H-16970-30; H-25294-11 A szakmai vizsgálat célja a víziközlekedési baleset
AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ. Óbudai Egészség Olimpia Szűrőnapok megszervezése
AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Óbudai Egészség Olimpia Szűrőnapok megszervezése TARTALOMJEGYZÉK I. ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLATTEVŐKNEK 1. A dokumentációban előforduló kifejezések 2. A közbeszerzési eljárás lebonyolításának
UNION-Bázis Casco Alapbiztosítás feltételei
UNION-Bázis Casco Alapbiztosítás feltételei Az UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. a biztosítási díj megfizetése ellenében a kockázatviselés időtartama alatt a jelen biztosítási feltételekben rögzített
Általános Üzleti Feltételei
A Deutsche Bank AG Magyarországi Fióktelepe Általános Üzleti Feltételei Elfogadta: Módosítva: Deutsche Bank ZRt. vezet sége 1996. augusztus 26-án (ÁBF 30/1996. sz. határozata alapján) 2002. szeptember
A közlekedési baleseti eredetű halál esetére szóló kiegészítő baleset-biztosítási fedezet (1075)
www.allianz.hu Kötelező gépjárműfelelősségbiztosítás kiegészítő fedezete A közlekedési baleseti eredetű halál esetére szóló kiegészítő baleset-biztosítási fedezet (1075) Különös Szerződési Feltételek és
MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ZÁRÓJELENTÉS. 220/2004 sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY
1 45/2004 MRSZ-BISZ eseményszám MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ZÁRÓJELENTÉS 220/2004 sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY Balatonkeresztúr-Ballószög 2004.08.15. 3502: azonosító jelű A szakmai
Érintésvédelemmel kapcsolatos jogszabályok
2006-ra végre egy új rendelettel szabályozták az érintésvédelmi szerelői ellenőrzések és szabványossági felülvizsgálatok rendszeres elvégzését. Az alábbiakban az érintésvédelmi felülvizsgálatok elvégzésének
Tartalomjegyzék. 2./Húsipari- húseldolgozó vállalkozások akcióellenőrzése 10
Hírlevél 2011/4. Tartalomjegyzék 1./Összefoglaló a bankok, illetve a bankok személy- és vagyonvédelmét biztosító vállalkozások foglalkoztatási gyakorlatának akcióellenőrzéséről 3 2./Húsipari- húseldolgozó
Utángyártott autóalkatrészek és Volkswagen Eredeti Alkatrészek minőségi összehasonlítása
PORSCHE HUNGARIA Kommunikációs Igazgatóság Utángyártott autóalkatrészek és Volkswagen Eredeti Alkatrészek minőségi összehasonlítása Kraftfahrzeugtechnisches Institut und Karosseriewerkstätte GmbH & Co.
21. szám 124. évfolyam 2009. július 3. TARTALOM. Utasítások 48/2009. (VII. 3. MÁV Ért. 21.) VIG számú
21. szám 124. évfolyam 2009. július 3. ÉRTESÍTÕ MAGYAR ÁLLAMVASUTAK ZÁRTKÖRÛEN MÛKÖDÕ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG TARTALOM Oldal Utasítások 48/2009. (VII. 3. MÁV Ért. 21.) VIG számú vezérigazgatói utasítás a vonatok
57/2011. (XI. 22.) NFM rendelet a víziközlekedés rendjéről
57/2011. (XI. 22.) NFM rendelet a víziközlekedés rendjéről A víziközlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény 88. (2) bekezdés p) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a
KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG
KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 525-5/2012. Tárgy: Tóalmás 4. számú transzformátor állomás
Tankönyv és útmutató a gyermekvasutas ismeretek elsajátításához és a szolgáltatok ellátásához. Távközlő és Biztosítóberendezési ismeretek
Tankönyv és útmutató a gyermekvasutas ismeretek elsajátításához és a szolgáltatok ellátásához Távközlő és Biztosítóberendezési ismeretek Írták: Bauer Károly, Balassa László, Bicskei János, Füstös István,
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök Ügyiratszám: EBH/ / /2009 Ügyintéző: dr. Kegye Adél Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (1024 Budapest, Margit krt. 85.) Dr. X.Y (továbbiakban, mint Kérelmező) által az egyenlő bánásmód
hatályos: 2013.07.16 -
51/2013. (VII. 15.) EMMI rendelet az egészségügyi szolgáltatás keretében használt, éles vagy hegyes munkaeszközök által okozott sérülések megelızésére, az ilyen eszközök használatából eredı kockázatok
36/2007. (III. 26.) GKM rendelet. az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról
1. oldal 36/2007. (III. 26.) GKM rendelet az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról A gazdasági és közlekedési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 163/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet
A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA
JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSA 1051 Budapest, Nádor u. 22. 1387 Budapest, Pf. 40.Telefon: 475-7100 Fax: 269-1615 A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA a Red Bull Air Race repülırendezvény
Hatályos: 2011.12.08 BALESETI ÜGYELETI SZOLGÁLATOK. A közlekedésbiztonsági szerv baleseti ügyeleti szolgálata
Hatályos: 2011.12.08 123/2005. (XII. 29.) GKM rendelet a légiközlekedési balesetek, a repülőesemények és a légiközlekedési rendellenességek szakmai vizsgálatának szabályairól A légi-, a vasúti és a víziközlekedési
1 A jelzőlámpás irányítás
1 A jelzőlámpás irányítás 21 A jelzőlámpák egyezményes jelrendszer segítségével időben választják szét a csomópontban azonos területen haladni kívánó járműveket, gyalogosokat. (e-ut 03.03.31 A jelzőlámpás
KÖZÚTI BIZTONSÁGI AUDIT JELENTÉS
KÖZÚTI BIZTONSÁGI AUDIT JELENTÉS 4603 J. GYÖMRŐ ÜLLŐ ÓCSA ÖSSZEKÖTŐ ÚT 19+650 20+650 KM SZELVÉNYEK KÖZÖTTI SZAKASZA Készítették: Kovács Ákos Zámbó Zsolt - 2012. március - TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés,
A Magyar Kerékpárosklub javaslatai a KRESZ módosítására
A Magyar Kerékpárosklub javaslatai a KRESZ módosítására Magyar Kerékpárosklub 2007. december 1 1. Elıszó A közúti közlekedés szabályairól szóló, többször módosított 1/1975. KPM-BM együttes rendelet jelenleg
2015/32. SZÁM TARTALOM. 36/2015. (VIII. 27. MÁV-START Ért. 32.) sz. vezérigazgatói utasítás a MÁV-START Zrt. Tűzvédelmi Szabályzatáról...
2015/32. SZÁM TARTALOM Utasítások oldal 36/2015. (VIII. 27. MÁV-START Ért. 32.) sz. vezérigazgatói utasítás a MÁV-START Zrt. Tűzvédelmi Szabályzatáról... 2 Utasítások 36/2015. (VIII. 27. MÁV-START Ért.