Sara Fawkes. Amit csak Ő akar
|
|
- Brigitta Fehérné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Sara Fawkes Amit csak Ő akar
2
3 Sara Fawkes Amit csak Ő akar Hangos Könyv Kiadó 2012
4 A mű eredeti címe: Anything He Wants Text Copyright 2012 Sara Fawkes Published by arrangement with St. Martin s Press, LLC. All rights reserved
5
6
7 1 Mostanában az volt munkanapjaim fénypontja, ha reggelente láthattam az ellenállhatatlanul vonzó ismeretlent. Az előcsarnokon átvágva igyekeztem a liftekhez, ahogy az illem meg a cipősarkaim engedték, gyors léptekkel elsiettem a létrák és az öreg épület elavult elektromos rendszerét javító szerelők mellett. A sötét hajú idegen ma is, mint minden áldott reggel, egy óramű pontosságával nyolc húszkor állt meg a lift előtt. Addig ügyeskedtem, amíg a közelébe nem férkőztem, persze nem feltűnően, és a liftajtóra meredve úgy tettem, mintha észre sem venném. Persze játék volt, akkor is, ha néha komolyan vettem. Az ilyen szívdöglesztő férfiak néhány lépéssel mindig kívül szoktak maradni az én hatáskörömön, és most is így volt. De ez még nem jelentette azt, hogy egy lánynak ne lehetnének álmai. Kinyílt az ajtó, én pedig a kisebb tömeggel együtt besodródtam a liftbe, nyugtázva, hogy megnyomtam a megfelelő emelet gombját. Az öreg vagy ahogy egyesek szeretik mondani, 7
8 történelmi épület a teljes átalakítás állapotában leledzett. Láthatóan felújítás alatt állt minden, hogy minél korszerűbb legyen, de egyelőre az ódivatú liftek jártak. A mostaniaknál kisebb és lomhább fémkaszni rendületlenül araszolt fölfelé. Miközben megigazítottam a vállamon lógó nagy táskát, oldalra nézve elkaptam a férfi pillantását. Tudja, hogy figyelem? Elpirult arccal fordultam megint előre, közben emeletenként egyre többen szálltak ki a felvonóból. Az én helyemet tizenegy emelet választotta el attól a szinttől, ahol mint beugrót felvettek a Hamilton Részvénytársasághoz. A cég foglalta el a felsőbb szintek többségét, és az én kis irodám és öltözőm valahol középtájon volt egy eldugott sarokban. Szerettem az ápolt külsőt, az eleganciát, és a rejtélyes idegen mindig kifogástalan öltönyben feszített a hozzáillő nyakkendővel, ami nyilván nem jött volna ki az én havi fizumból. Ami csak rajta volt, arról árulkodott, hogy a felső tízezer közé tartozik, fényévekre az én köreimtől, de nem én lettem volna, ha nem fantáziálgatok róla. A menő idegen bizony benne volt az álmaimban, az ő arca jelent meg előttem az ágyban. És mivel legalább egy éve csak olyan volt a lábam között, ami elemmel működött, egyre mocskosabb lett a fantáziám. Ahogy most felidéztem magamban perverz kis elképzeléseimet, önelégült mosoly ült ki az arcomra. Elég volt csupán eljátszanom a gondolattal, ahogy falhoz szorított testemet mohón birtokba veszik Ó igen. Időközben a többiek kiszálltak, a lift ajtaja becsukódott, én meg hirtelen kizökkentem ábrándozásaimból, amikor végre leesett, hogy most először kettesben maradtam a rejtélyes idegennel. Idegesen köhintettem, aztán szabad kezemmel lesimítottam szűk szoknyámat, miközben a rozoga lift megindult az 8
9 irodám szintje felé. Mély levegőt, Lucy, csak lélegezz! A felvonóban elképzelhető, legkülönfélébb perverz dolgok gondolatától felizgultam, és elöntött a forróság. Vajon be van kamerázva ez a kaszni Egyszer csak halk suhogást hallottam a hátam mögül, aztán kinyúlt mellettem egy izmos kar, és megnyomta a kapcsolótábla piros gombját. A felvonó hirtelen zökkent egyet és megállt, de mielőtt egy szót szólhattam volna, két kar fogta közre a fejem, majd elfojtott hang suttogott a fülembe: Minden reggel itt látom magát a liftben. Nem véletlenül, igaz? A meglepetéstől megnémultam, és csak pislogni tudtam zavaromban. Csípjenek meg! Tényleg ez történik velem? Ahogy az erős férfitest hátulról hozzászorított a felvonó ajtajához, hirtelen megkeményedett, érzékeny mellbimbóim nekifeszültek a hideg fémnek, és én felnyögtem. Mit akar kezdtem volna, de azonnal elfelejtettem a mondandómat, amikor a férfi odanyomta a csípőmhöz merev dákóját. Érzem, hogy be vagy indulva mondta azon a visszafojtott, izgató hangon, amitől még jobban összeszorult a gyomrom. Minden reggel ebbe a liftbe szállsz be, és érzem az illatodról, hogy mire van szükséged. Egyik keze megindult lefelé és összekulcsolódott az enyémmel, miközben a fejét lehajtva megcélozta a nyakamat. Mi a neved? Az agyam hirtelen leblokkolt, nem jutott eszembe a világ legegyszerűbb válasza. Úristen, színtiszta erotika ez a hang, gondoltam, és mindkét kezemmel betámasztottam az előttem lévő kemény fémfelületen. Lágy volt és megfoghatatlanul dallamos, és ettől úgy éreztem, szétfeszít a vágy. 9
10 Lucy nyögtem ki végre a nevem rövidzárlatos fejjel. Lucy ismételte, mire reszkető sóhaj tört fel belőlem a több mint erotikus hang hallatán. Kíváncsi vagyok, olyan jó-e az ízed is, mint a szagod. A hangja nem kért, hanem követelt, és én engedelmesen oldalra hajtottam a fejem, hogy hozzám férjen. Ajkait finoman végigfuttatta a fülem mögötti érzékeny bőrön, nyelve hegyével leheletnyire érintve; megharapdálta a fülcimpámat, erre én újra felsóhajtottam, és hátradőlve a testéhez simultam. Amikor hozzám dörzsölte a csípőjét, lélegzetem felgyorsult, könyörgő zihálásom akár a csendet szaggató staccato. Ó, de dugnivalóan érzéki vagy! Végigsimított az oldalamon, a csípőmön, a combomon, míg lejjebb a szoknyám szegélyéhez nem ért. Keze ott megállt, majd könnyedén újra följebb csúszott most már a combom belső, selymes bőrén, miközben a csípőmig felhúzta a szoknyámat. Gondolkodás nélkül széttettem a lábam, utat engedve a kezének, és hangosan felsóhajtottam, amikor ujjai átnedvesedett bugyimon kutattak és rátaláltak lüktető csiklómra. Ez tényleg igaz? A fémajtók és a mögöttem álló test közé voltam szorítva, de istenigazából beindultam. Mintha eddigi fantáziálgatásaim egyikét éltem volna át a valóságban, és képtelen voltam leállítani magam, az érzékeim függetlenedtek tőlem. A férfi ujjai egyre hevesebb ritmusban dörzsölték a csiklómat, a csípőm önkéntelen mozgásba kezdett, és még mohóbban vágytam az érintésre. Felkiáltottam, amikor beleharapott a vállamba, aztán a keze becsúszott a vékony, csipkés pamutbugyi alá, nyirkos bőrömet cirógatta, és úgy birizgálta a muffomat, amitől hangosan nyögdécseltem a liftben. 10
11 Gyere fuvolázta bársonyosan mély, Vin Diesel-hangon, miközben ajkai és fogai a nyakam és a vállam szabadon hagyott vonalát kóstolgatták. Aztán az ujjaival belém hatolt, de a hüvelykujja továbbra is a csiklómat dörzsölgette, én pedig egy elfojtott sikkantással rendesen elélveztem. Ahogy borzongva beleremegtem, kiszállt belőlem minden erő, és homlokomat nekitámasztottam a fémajtónak. Tőlem jobbra, a kijelzőtábla alján megszólalt a telefon. Megdermedtem az ijedségtől, a hang durván hasított bele a homályos kábulatba. A testi vágyat hirtelen kínzó szégyenérzet váltotta fel, és én nekifeszültem az ajtónak, hogy kiszabaduljak. Az én ismeretlenem hátralépett, helyet adva nekem, aztán megint megnyomta a piros gombot. Kapkodva igazgattam magamon a ruhát, mialatt a lift döcögve megindult, és kis idő múlva elhallgatott a telefon. Jobb ízű vagy, mint amilyennek képzeltelek. Ahogy az ellenállhatatlan hangnak engedelmeskedve megfordultam, láttam, hogy megnyalja az ujjait. A nézésétől reszketni kezdett a térdem, de a telefon csörgése kellőképpen felébresztett, és vakon tapogatózva megnyomogattam minden gombot, amit csak elértem. Ezen ő láthatóan jól szórakozott, ezért amikor a felvonó megállt két szinttel lejjebb, mint ahol nekem lett volna jó, és kinyílt az ajtó, én kibotorkáltam a néptelen előcsarnokba. Megkönnyebbülésemre senki sem tartózkodott a lépcsőházban nem hittem, hogy képes lennék megfelelően viselkedni. Éles füttyentésre lettem figyelmes, megfordulva láttam, ahogy a férfi felkapja a táskámat és felém nyújtja. Akkor csúszhatott le a vállamról a lift padlójára, amíg mi Zavartan köhintettem, aztán méltóságom maradékát összekaparva elvettem tőle. 11
12 Elmosolyodott, és ettől egészen megváltozott az arca. Én meg csak meredtem rá tágra nyílt szemmel, teljesen elkápráztatott a tökéletessége, amikor rám kacsintott. Még látjuk egymást mondta, mielőtt becsukódott volna a lift ajtaja, én meg ott maradtam, mint a partra vetett hal. Mély levegőt vettem, és remegő kézzel türködve vissza a szoknyám övszalagjába a blúzomat, igyekeztem menteni a menthetőt. A bugyimnak annyi volt ha még sokáig rajtam marad, biztos, hogy foltos lesz a szoknyám. Inkább erre összpontosítva próbáltam legyűrni a történtek miatt erősödő kínos érzéseimet, és gyorsan kerestem egy mosdót a közelben, ahol rendbe szedhetem magam. Néhány perccel később tisztán, de bugyi nélkül kissé feszengve, két emelettel följebb mentem. Az én helyemhez vezető folyosókon elég sok későn érkező tolongott, így minden feltűnés nélkül értem az öltözőmhöz. Ugyan egy perc késéssel jelentkeztem be a számítógépes rendszeren, láthatóan senkit sem érdekelt, hiszen azonnal belevetettem magam a munkába, és mindent megtettem, hogy ne is gondoljak korábbi, botrányos húzásomra.
13 2 Kész őrületben telt-múlt a nap. Hiába próbáltam a munkára figyelni, képtelen voltam koncentrálni. Előbb-utóbb rájöttem, hogy kétszer később háromszor is ellenőriznem kell magam, mert nem lehetek biztos, hogy jól csináltam-e. Beugróként kapott feladataim gépiesek voltak, nem igényeltek nagy észt, én mégis rendre elszúrtam valamit. Gondolataim folyton elkalandoztak, a reggeli liftezés, az észbontó ismeretlen meg az első majdnem nyilvános orgazmusom körül jártak, és amikor visszatereltem őket a feladathoz, nem emlékeztem, mit írtam be a gépbe. Annyira nem rám vallott ez az egész. Nem mintha aszexuális lettem volna, de sosem kezdeményeztem. Nem hívtak randikra, nem jártam bulikra meg hasonlókra még az egyetemen sem. Volt egy-két barátom, ha annak lehetett nevezni őket, de egyik ügy sem tartott sokáig. Az életem mostanára maga volt a dögunalom, többnyire a szükség hozta így a diákhitel nem fizetődik vissza magától, és a városi élet még jobban megnehezíti a dolgokat, de valahogy nem sikerült 13
14 megtalálnom a hangot a férfiakkal. Ők bulizni akartak, én olvasni; ők sportlap voltak, én meg a National Geographic. A randizás határozottan nem tartozott az erősségeim közé, bár ez izgatott a legkevésbé. Bármennyire igyekeztem elfelejteni a liftben történteket, az ebédszünetre semmit sem akartam jobban, mint a vibrátoromat meg egy kijózanító seggbe rúgást. Fantáziálgatásaim ellenére rémes volt, ami megtörtént, ahogy azonnal eleget tettem az ismeretlen férfi kívánságainak. Tudtam, hogy nem fordulhat elő még egyszer, hiába is szeretném. Szükségem volt erre a munkára, akkor is, ha egyhangú. Tiszta sor, hogy nem engedhetek meg magamnak még egy ilyen kilengést. Csakhogy a feladatom nem igényelt különösebben nagy észt, így képtelen voltam elhessegetni annak az emlékét, milyen érzékien lágyak az ajkai, meg ahogy végigfutott a borzongás a hátamon, amikor beleharapott a nyakamba. Hát lassan telt a nap. A munkaidő végére nagy nehezen elvégezve a napi feladataimat azt fontolgattam, hogy gyalog megyek le a tizennegyedikről, végül mégis a lift mellett döntöttem, de csak miután biztos lehettem, hogy az ismeretlen férfi nincs benne. A mélygarázs felé vettem az irányt, míg a többség az épület előtti taxikhoz igyekezett. Lent csak kevesen parkolhattak, a magamfajta új beugró persze nem számított közéjük, hiába volt autóm. De a parkolón átvágva sokkal rövidebb volt az út a két utcával odébb lévő metróállomásig, és senki nem mondta, hogy tilos lenne az átjárás. Az utolsó lépcsősoron leszaladva kiléptem a mélygarázs délutáni hűvösségére. A parkoló valamelyik szintjéről kerékcsikorgás hallatszott, de én nem láttam semmi mozgást, csak 14
15 álló kocsisorokat. A csípős hideg azonnal lehűtötte a levegőt, mihelyt lement a nap, és miközben a karomat megdörzsölve a parkolóőr fülkéje felé kanyarodtam, arra gondoltam, hozhattam volna valamit, amit magamra teríthetek. Késő tavaszra járt, de az utóbbi néhány napban hidegebbre fordult az idő, és én nem öltöztem megfelelően. Hirtelen valaki elkapta a karomat, és oldalra rántott, az árnyékba. Mielőtt egyetlen árva hang kijött volna a torkomon, egy kéz tapadt a számra, és bevonszolt egy kisebb benyílóba, amelyik félig rejtve maradt a garázs többi részétől, a motorok számára. Ellenkeztem, de az engem fogva tartó kezek könyörtelenül szorítottak, akár a páncél. Mondtam, hogy nemsokára látjuk egymást. Nyomban ráismertem az észbontóan mély hangra. Egész nap szünet nélkül ez zsongott a fejemben, hiába akartam kiűzni a képzeletemből. Amint meghallottam az ismeretlen hangját, megkönnyebbülés hullámzott végig a testemben, amit tehetetlen harag váltott fel. Mi a fenéért bízom meg benne? Saját nyilvánvaló hülyeségemtől feldühödve teljes erővel rátapostam a férfi lábfejére. Ő felszisszent, de nem engedett el, hanem megfordított és nekinyomott a hideg betonfalnak. Mindkét csuklómat a betonhoz szorítva, teljes súlyával a hátamhoz préselődött. Harcolj, ha akarsz suttogta, miközben ajkait végigfuttatta a fülcimpámon, tetszel így. Felbosszantott a fölényessége. Hátravetettem a fejem, hogy pofon vágjam, de ő kajánul nevetve kitért az ütés elől. Amikor megint megpróbálkoztam, hogy a cipőjére tapossak, hirtelen a két combom közé fúrta a lábát, és ezzel harcképtelenné tett. A csuklóm köré a bilincsnél puhábban, de ugyanolyan 15
16 biztosan kulcsolódó ujjai égették a bőrömet, és moccanni sem tudtam tőlük. Ha nem enged el, sikítok mondtam fojtott hangon, és igyekeztem úgy fordítani a fejem, hogy a szemébe nézhessek. Elképedtem saját magamtól, hogy nem félek, de még dühös sem vagyok, amennyire kellett és illett volna; pedig a férfi már megint belevitt a rosszba. Agykárosultnak kellett lennem, ha azt hittem, megbízhatok a pasiban, akinek még a nevét sem tudom. Ő előrehajolt, nagy levegőt vett, és arcát a hajamba fúrta. Mély, elismerő sóhajába minden porcikám beleborzongott. Egész nap csak rád gondoltam suttogta, mintha nem hallotta volna, amit mondtam. Hüvelykujjaival kis köröket rajzolt mindkét csuklómra, és ettől a majdnem gyengéd simogatástól újabb remegés cikázott végig bennem. Arra, hogy milyen gyorsan válaszolt nekem a tested, meg az illatodra, az ízedre. Nagyot nyeltem, próbáltam észre se venni, hogy liftezik a gyomrom. No nem, gondoltam kétségbeesetten, nem hagyhatom, hogy bepörgessen. Ennek ellenére attól, ahogy izmos, meleg testét a hátamnak feszítve fölém magasodott, én már szédelegtem, és legszívesebben kézzel-lábbal körbefontam volna. A fenébe! Engedjen el ellenkeztem összeszorított fogakkal, és szerettem volna legyűrni testem árulkodó válaszait. Nem jó, nem akarom Amikor megadóan elhallgattam, lágy csókot lehelt a fülem mögé, ami egyáltalán nem volt összhangban a két csuklómon érzett könyörtelen szorítással. Elakadt a lélegzetem, ahogy ajkai és fogai a nyakamon pásztáztak, meg ahogy hozzám 16
17 dörzsölve a csípőjét, kemény dákóját erősen a fenékvágásomba nyomta. Még nem volt olyan nőm, aki ne akarta volna súgta most a másik fülembe. Mondj nemet, és örökre békén hagylak. Válaszra várva végigcsókolta a nyakamat és ingerlőn beleharapott a vállamba. Ekkorra már remegtem, de nem a félelemtől vagy a szorongástól. Ahogy egyik kezével elengedte a csuklómat és leheletfinoman végigsimított a karom belső felén, nem mozdultam, csak élveztem az érintését. A szoknyám alá nyúlt, a combom hátsó felén matattak ujjai, aztán az egyiket becsúsztatta a fenékvágásomba. Felhorkant, két kézzel belemarkolt kemény seggembe, széthúzta, és közényomta egyelőre csak a nadrág alatt ágaskodó farkát. Sóhajtás csusszant ki a számon, amikor a falnak nekitámaszkodva pucsítottam, hogy minél közelebb legyek a lényeghez. Ő elengedte a fenekemet, és maga felé fordított. Egy villanásnyira közelről láttam a sokszor felidézett csinos arcot, a zöld szempárt, aztán a mohó száj az enyémre tapadt, és életem legforróbb csókját kaptam. Részemről nem maradt viszonzatlanul, még közelebb simultam, teljesen hozzápréselődtem a férfihoz. Végigsimítottam a törzsén, beletúrtam a hajába, de ő elkapta mindkét kezem, és a fejem fölé emelte a karjaimat. A combjaim között lévő lábával megemelt, én meg a csípőmet mozgatva dörzsölgettem magam a kőkemény izmokon. Ziháló sóhajok röppentek ki a számon, amikor ajkai lejjebb kalandozva a nyakam érzékeny bőrét ízlelgették-kóstolgatták. Vegyél a szádba mormolta, miközben nyelve felsiklott a nyakamon az államig. Látni akarlak, ahogy térdelsz, ahogy a tökéletes kis szádba veszed a faszomat 17
18 Most már nem tartott vissza, amikor ki akartam szabadulni, inkább hátrébb lépett és leemelt a térdéről. Sietősen kioldottam a nadrágja övét, aztán lehúztam a cipzárját. Lehajolt, hogy segítsen, és miután előhúzta a dákóját, én leguggoltam és megnyaltam a hegyét. Jó íze volt, és kéjes sóhaj jelezte fölöttem, hogy tetszik, amit csinálok. Egyet akartunk mi; a lábam köze átforrósodott, ahogy ráhajoltam és bekaptam a dákó fejét. Te jó isten! Megborzongott, én meg nekibátorodva megmarkoltam a farka vastag tövét, és még mélyebben a számba toltam. Körbenyaltam a tövét, játszottam a hegyével, majd bólogatva le-föl húzogattam a merev szerszámot. A férfi csípője is beindult, a szám mozgásával összhangban lökni kezdett, aztán a fejemre tette a kezét, diktálta az ütemet, és én bírtam az iramot. Szabad kezemmel kigomboltam a nadrágját, benyúltam és a tenyerembe fogtam a heréit. Remegés futott végig rajta, dákója összerándult az élvezettől, aztán már két kézzel fogta a fejem és húzott magához egyre közelebb, szótlanul követelve, hogy még, még jobban. Elengedtem a farkát, majd olyan közel húztam magamhoz, amennyire csak tudtam, és csak szoptam, dolgoztattam a nyelvem serényen. De szabad kezem a lábam közé csusszant, és az átnedvesedett bugyin keresztül lüktető csiklómat vette kezelésbe. Te magadnak csinálod? kérdezte kiszáradt torokkal. A lökések egyre hevesebbek lettek, ahogy szolgálatkész nyelvem és szám fokozta az iramot, a kemény szerszám pedig belém fojtotta a hangot. Az én ismeretlenem többnyire csöndes maradt, de amikor nyelvtechnikámat villogtattam vagy a szájpadlásommal masszíroztam a dákója hegyét, belőle kéjes nyögések törtek elő, amit élvezet volt hallani. 18
19 Maradék, sőt elenyészően csöppnyi eszemmel rácsodálkoztam, hogy mi a fenét művelek, de gyorsan el is hessegettem a gondolatot. Igazán hosszú idő telt el úgy, hogy senkinek sem tűntem fel; még a munkatársaim se vettek rólam tudomást. Ez a dögös fickó pedig szeszélyes passzióból látott meg, arról nem is beszélve, hogyan cserkészett be. De nem értem rá azon filózni, hogy miért éppen engem választott vagy hogy mi lesz ezután, most csak érezni és élvezni akartam. Egyszer csak eltolt magától, egészen a betonfalig, és nekem csak egy meglepett sikkantásra futotta. Aztán lehajolt, átkarolta a törzsemet, majd fölemelt, nekidöntött a falnak, és izmos testével a lábam közé furakodott. Épp csak belenéztem elkerekedett szemmel a jóképű idegen centikre lévő arcába, és már éreztem, hogy a dákója mindjárt felnyársal. Belém hatolt, és én megint felsikkantottam a váratlan gyönyörűségtől. A keféléstől oly rég elszokott izmaim befogadóvá váltak, ahogy nedvességem megkönnyítette a behatolást. Szája mohón falta az enyémet, miközben a falhoz szorítva döngetett. Az orgazmus, amibe korábban besegítettem az ujjaimmal, elsöprő erővel tört fel és sodort magával. A férfi ajkaival fojtotta belém a sikoltást, amikor a csúcsra értem, és a gyönyör hullámai megrengették az egész testem. Vad szenvedéllyel csókoltam, harapdáltam a száját, körmeimmel végigszántottam a zakója ujját. Hevességemtől megvadult ő is, féktelen lökésekkel sorjázott, és szinte eltépve magát a számtól, a vállamba harapott. A szűk beugró falairól visszaverődött a kielégülés után bágyadtabbá váló nyögdécselésem. Lihegése szinte perzselte a bőröm, aztán hirtelen kirántotta belőlem a farkát, alám élvezett a földre, és szabad kezével kirázta a maradék spermát. A rideg beton és a forró férfitest közé 19
20 szorítva csak lassan tudatosult bennem, milyen hideg a fal, és végül a távolból elért hozzám a parkolóból kifelé igyekvő autók zaja is. Egyszerre borzongató hűvösséget éreztem csatakos combjaim között, és ez ráébresztett arra, hogy mivé engedtem fajulni a dolgokat. Erőtlenül nekidőltem a férfi vállának, egész testem ernyedt volt az orgazmustól. Az ismeretlen hátralépett, de erős, nagy kezével még tartott a fenekemnél fogva, majd szinte gyengéden letett a földre. Reszketett a lábam, bele kellett kapaszkodnom a karjába, mielőtt egy lépést is megtehettem volna. Közben szép lassan egyre rémesebben éreztem magam mindattól, amit tettem és már másodszor ugyanazon a napon. Megborzongtam, de csak részben a hidegtől, aztán meg összerezzentem, ahogy valami meleget és súlyosat éreztem a vállamon. Fölpillantottam az ismeretlenre, aki zakó nélkül állt előttem, de képtelen voltam akár egy kurta köszönömöt is kinyögni. Segített, amíg sután összehúztam magamon a kabátot. Bár csak könnyű zakó volt, megőrizte a gazdája melegét, már nem fáztam, és ez épp jókor jött nekem. Hazaviszlek, rendben? Amint meghallottam a szavait, megráztam a fejem és távolabb léptem tőle. Rettenetesen szégyelltem magam, és nem tudtam ránézni. El kell érnem a vonatot motyogtam. Egyik ujjával az állam alá nyúlt, fölemelte a fejemet, és én belenéztem abba a jóképű arcba. A hosszú együtt liftezés ellenére még sosem láttam ilyen közelről, és a látványtól elakadt a lélegzetem. Öröklötten vagy a naptól barna bőre kihangsúlyozta fekete szempillákkal keretezett, igézően zöld szemét, sötét szemöldökét. Dús, csaknem ugyanolyan fekete haja most 20
21 nekem köszönhetően kócosan a homlokába hullott. Bizsergető tapintású, kékesen borostás áll egészítette ki az összképet, amitől felgyorsult a szívverésem. Ahogy a hüvelykujjával az államat cirógatva lenézett rám, a gyönyörű szemében tükröződő aggodalom valahogy nem illett szigorú arckifejezéséhez. Kérlek mondta gyengéden. A testem még mindig válaszolt az érintésére, mert legszívesebben erős tenyerébe hajtottam volna az arcomat. Könnyek gyűltek a szememben ettől az ostoba érzelgősségtől tényleg ennyire reménytelen volnék?, és még egyet hátrébb léptem, kihúzva magam a keze alól. Köhintettem, és hogy ne viselkedjek úgy, mint egy szánalmas kis picsusz, mindent beleadva a szemébe néztem: El kell érnem a vonatot. Bár a szégyentől leginkább elhúztam, elbujdokoltam volna, végre elindultam, aztán megtorpantam. A zakó mondtam halkan, és már vettem is le magamról. A kezét fölemelve közbeszólt: Tartsd meg. Tétova mosoly játszott a szája sarkában, és egy pillanatra úgy tűnt, csak rám figyel és méltányol. Egyelőre neked nagyobb szükséged van rá, mint nekem. Csípős hideg volt, és tudtam, hogy igaza van; mi tagadás, a zakó lógott rajtam, de abban az időben tényleg elkelt valami melegebb cucc. Megköszöntem, aztán gyorsan elhúztam a csíkot a beugróból a kijárat felé. Remegő kézzel megtapogattam a hajam; egy kissé összezilálódott, de úgy tűnt, hogy elmegy. Minél hamarabb keresnem kellett egy tükröt, mert biztos voltam, hogy rémesen nézek ki. Hallottam, hogy mögöttem valahol közeledik egy autó, aztán megáll. A józan eszem ellenére hátrafordultam, és láttam, 21
22 amint egy hosszú, fekete limuzinból kiszáll a sofőr, kinyitja a hátsó ajtót, az én jóképű ismeretlenem pedig beül. Úgy álltam ott, bámulva, mint egy gyengeelméjű, miközben a sofőr becsukta az ajtót, majd elindult a kijárat felé. A kocsi füstszínű üvegein nem láthattam be, amikor elhúzott mellettem, így csak azt figyeltem, ahogy a nemrég még velem szexelő fickóval már elhagyta a biztonságiakat és kifelé tart a zajos forgalomba. Ki a franc volt ez a pasi? Jó lett volna tudni, de ennél többre nem jutottam, és inkább igyekeztem kijutni a közben kiürült mélygarázsból. Beugrottam egy közeli kávézóba, és azonnal bezárkóztam a mosdóba, hogy rendbe szedjem magam. A szoknyám és a blúzom még viszonylag elment, látszólag nem volt gáz. De a hajammal nem nagyon lehetett mit kezdeni, sötétszőke tincseim nem engedelmeskedtek, miután kegyetlenül összekuszálódtak, ezért feltúrtam a táskám, és végül találtam egy hajgumit, amivel laza lófarokba fogtam a kezelhetetlen loboncot. A sminkemmel nemigen vacakoltam, csak letörölgettem a kék szemem alatt elmázolódott festéknyomokat, és máris szalonképesnek tűntem. Negyedóra múlva már mentem is tovább, meztelen vállamra akasztottam a táskámat, a zakót csak rátettem a tetejére, ugyanis a hideg ellenére képtelen lettem volna belebújni. Végül sikerült elcsípnem a későbbi vonatot, de aztán az idő nagy része homályba veszett, az agyam ugyanis csak egyetlen gondolat körül őrölt. Mi a fenét műveltem?
23 3 Másnap reggel fél órával korábban érkeztem munkába, és mielőtt beszálltam volna a liftbe, megbizonyosodtam, hogy az ismeretlenem nincs ott. Tele voltam szorongással, hogy valaki esetleg megjegyzést tehet az előző napi dolgaimra, de szerencsémre még csak észre sem vettek, már ahogy az lenni szokott. Az épületben dolgozóknak csak egy töredéke érkezett meg ebben az időben, én pedig siettem a helyemre, hogy véletlenül se akadjak össze bizonyos zöld szemű egyedekkel. Előző este és éjszaka egyfolytában azzal fárasztottam magam, hogy eldöntsem, reggel bemenjek-e dolgozni, vagy jobb lenne, ha otthon maradnék. Nem tudtam napirendre térni afölött, hogy felelőtlenül, ostobán belementem olyasmibe, ami megkérdőjelezi józan ítélőképességemet. Ez nem én vagyok! Egyrészt nem szoktam meggondolatlanul intézni a dolgaimat, másrészt, amit tettem, arra nem volt mentség a felfokozott libidóm se. Keresgéltem én más állást is, hogy legyen valami tartalékban, ha erről kiderülne, hogy nem jön be nekem, de 23
Jarabin Kinga LÁBNYOMOK
Jarabin Kinga LÁBNYOMOK Álmokkal indulunk Már egész kis korban, óvodásként is van arról elképzelésünk, mivel szeretnénk foglalkozni, ha egyszer felnövünk. Álmokkal indulunk az iskolapadba, az iskolapadból
III. Kellemes meglepetés, öröm
II Kellemes meglepetés, öröm II Kellemes meglepetés, öröm Beszédpanelek és mintadialógusok - Jaj, de jó! - (Te, ez) szuper! - Ennek nagyon örülök. - Ez tényleg jó hír! - Nézd, elhoztam neked az új Nick
A vonzatos igék és a személyes névmás
A vonzatos igék és a személyes névmás! Legjobb, ha először ezt nézi meg: www.magyarora.com/grammar/szemelyes_nevmasok.pdf! 1 ) Megnézte? Akkor kezdjük! Példák a hangjátékból: a. Bariton kedves és türelmes,
Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó
1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása
V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés
V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,
Helle Helle Rödby Puttgarden (regényrészlet)
Észak hírnökei 4023 Helle Helle Rödby Puttgarden (regényrészlet) Az Opera szálló Hamburg külterületén, egy építkezés mellett állt. Jóval éjfél után érkeztünk meg, útközben többször is megálltunk, hogy
Az aktiválódásoknak azonban itt még nincs vége, ugyanis az aktiválódások 30 évenként ismétlődnek!
1 Mindannyiunk életében előfordulnak jelentős évek, amikor is egy-egy esemény hatására a sorsunk új irányt vesz. Bár ezen események többségének ott és akkor kevésbé tulajdonítunk jelentőséget, csak idővel,
FARKAS KATALIN. Félvér Tigris. Derna krónikák 1.
FARKAS KATALIN Félvér Tigris Derna krónikák 1. 1. Meglepetés A mai napom is ugyanúgy kezdődött, mint minden hétköznapom. Kicsit morcosan keltem fel, unottan ettem meg a reggelit, lassan öltöztem fel és
Megbánás nélkül (No regrets)
Stargate SG1- Megbánás nélkül (No Regrets) Kategória: Stargate SG1 Romantika Rövid ismertető: Bárcsak a Jég foglyai néhány perccel tovább tartott volna... Írta: Alli Snow Web: http://www.samandjack.net/fanfics/viewstory.php?sid=1251
Bányai Tamás. A Jóság völgye
Bányai Tamás A Jóság völgye - Nem sikerült - suttogta Ria alig hallhatóan. - Azt hiszem senkinek sem fog sikerülni. Gézu értetlenül és csodálkozva nézett rá. A kötés alatt mintha kikerekedett volna egy
1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb
1. fejezet Dorset, 2010 Egy évvel késõbb A napok egyre rövidebbek. A fûre hullott almákat megcsipkedték a varjak. Viszem be a fát, és rálépek az egyik puha gyümölcsre; szétnyomódik a lábam alatt. November
A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.
Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,
34 tiszatáj. Közönséges történet
34 tiszatáj NAGY KOPPÁNY ZSOLT Közönséges történet Amikor Virág hazaérkezett, Gábor a pamlagon feküdt, behúzott sötétítőkkel. Nem mozdult akkor sem, amikor felesége már a cipőiből lépett ki. Virág mint
AZ A NAP. LXVIII. évfolyam, 11-12. szám 2004. november-december
HD LXVIII. évfolyam, 11-12. szám 2004. november-december AZ A NAP APRÓ ISTVÁN Az a nap úgy kezdődött, hogy több kilométeres dugóba kerültem az elővárosban. Nem, így akármelyik nap kezdődhet, az a bizonyos
Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett
16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.
AUDI A6 4F HANDBUCH DEMONTAGE MITTELKONSOLE UND DEKORLEISTEN
AUDI A6 4F HANDBUCH DEMONTAGE MITTELKONSOLE UND DEKORLEISTEN AUDI A6 4F 2005-2010 DÍSZÍTŐ ELEMEK SZÉTSZERELÉSE Első körben a középkonzol kerül terítékre. Kezdésképp húzzuk előre a vezető oldali és anyós
PHANTOM PILÓTAKÉPZÉSI ÚTMUTATÓ
PHANTOM PILÓTAKÉPZÉSI ÚTMUTATÓ További információ: Vigyázat Kor FIGYELEM! a forgó alkatrészek sérülést okozhatnak Ez a termék 18 éves kor alatt nem használható. Kérem olvassa el a Gyors Kezdo Útmutatót
Baróthy Borbála. Napos oldalad. The Bright Side
Baróthy Borbála Napos oldalad The Bright Side 1. Fejezet A vastag falak, a berácsozott ablakok és a nyomasztó légkör, mind arról árulkodtak, hogy nem vagyok ide való. Ahogy beléptem az IGR, vagyis az Illinois
Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt
Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva
A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal
SZLEPÁK BÁLINT A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal SZEMLE Összefoglalás Tanulmányom témája az általános fogászati ellátásban résztvevő fogorvosok
T. Ágoston László A főnyeremény
T. Ágoston László A főnyeremény Gondosan bezárta az ajtót, zsebre vágta a kulcsot és egy széllel bélelt, kopott nyári nadrágban, hasonlóképp elnyűtt pólóban, és mezítlábas papucsban lecsoszogott a földszintre
T.Ágoston László A lovak állva álmodnak
T.Ágoston László A lovak állva álmodnak Alszol, öreg? fordult a férje felé az asszony. Megigazította feje alatt a kispárnát, és lélekben felkészült a nagy beszélgetésre. Nem, nem alszom. Jár az agyam,
Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám,
Ott vess ki! Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám, mi az, felrobban az idegek pályáin. Szépek a rózsák,
Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja
Írnod kell kislányom, erre születtél! Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Tudom Édes, írnom kellene, de bajban vagyok. Talán azt a témát kéne papírra vetnem, amit
Juhász Bence. A nagy litikamu
Juhász Bence A nagy P litikamu Parlamentből a Parlamentbe Viszontválaszra megadom a szót képviselő úrnak. Köszönöm Elnök úr, Tisztelt Országgyűlés, Tisztelt Ház. Amint az előző felszólalásomban is ismertettem
Csábítás Akadémia Online Tanfolyam 11. rész
Csábítás Akadémia Online Tanfolyam 11. rész Copyright: Csábítás Akadémia 2009-2010 Alapító, vezetı: Nicholas Victor 5 perces csókzárás Nicholas Victor cikke Helyszín: Gyır Dátum: 2009. január 1. Idı: Reggel
Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a
V Barna legény. Te szegény, te szép. Dús hajad egy leány álma. Elvesztettem az eszem s szemem könnyet hullat, mint estalkonyatkor az ég. Ó, miféle babona űzi tekintetem utánad? Végigkísérlek a fasoron,
Szép karácsony szép zöld fája
Móra Ferenc Szép karácsony szép zöld fája Illusztrációk: Szabó Enikő Nyolcéves voltam, a harmadik elemibe jártam, és először léptem a közszereplés terére. A közszereplés tere az öreg templomunk volt. Úri
E D V I N Írta Korcsmáros András
E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem
Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása
Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt
Az élet színesben Published on www.flagmagazin.hu (http://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve
2013 szeptember 04. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Milyen lehetett az élet színesben? A történelem egyes időszakairól,
Automata külső defibrillátor
Automata külső defibrillátor a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Mentőszolgálat elsősegélynyújtó tanfolyamának jegyzete Készítette: Erőss Attila Dr. AUTOMATA KÜLSŐ DEFIBRILLÁTOR (European Resuscitation Council
Rohantam, szívem a torkomban dobogott, világosbarna hajamat a szél borzolta. Barna szemem könynyezett a széltől. Adrenalinszintem a magasban szökött.
C. A. Tűréshatár 0 Rohantam, szívem a torkomban dobogott, világosbarna hajamat a szél borzolta. Barna szemem könynyezett a széltől. Adrenalinszintem a magasban szökött. El kellett érnem a Szentpétervárra
Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY
Néha fel kell adnunk az elveinket, hogy megélhessük az álmainkat Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY - részlet - Szakmai konzultáns: dr. Almási Krisztina Borító és tördelés: White Noise Team ISBN 978-963-12-4568-4
OLVASÁSI VERSENY III. FORDULÓ Háy János: A bogyósgyümölcs kertész fia
A versenyző neve, osztálya:. OLVASÁSI VERSENY III. FORDULÓ Háy János: A bogyósgyümölcs kertész fia I. Rókavadászat 1. Ki a narrátor ( a mesélő ) barátja? Milyen korúak a gyerekek? 2. Miket lát meg egyikük
Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... *****
Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ezüst gyertyatartók fénye mellet egy fiatal férfi hajol íróasztala fölé. Az arca márványfehér,
konyhába, beletörlöm a kezem abba a nedves törülközőbe, amelyik ott lóg a vízcsap fölött, a szegen. A kályhán már felforrt a víz a fazékban, előhúzom
NAGYTAKARÍTÁS Én csak egy szegény asszony vagyok. Asszonyiságom utolsó éveit számlálgatom már, a fejemen tincsekké duzzadtak a fehér hajszálak, az arcomon, a szám körül megszaporodtak a ráncok, lekúsznak
Teremtés utazói. Hunor Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! 1. fejezet
Teremtés utazói Hunor Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! 1. fejezet - Képzeljük el, hogy az időnek nincs eleje és vége, végtelen folyamként halad önmagába visszatérve. Elméleti síkon lehetséges,
Tartalom. Ildymnek... 2016.01.05-08. Megállt az idő... 2016.06.06. 3. Vérzések... 2016.06.07
Tartalom 1. Bánatom... 2016.06.01 Ildymnek... 2016.01.05-08 Átkozom... 2016.06.06 2. Lélekgyilkos... 2016.05.20 Megállt az idő... 2016.06.06 Pokolba... 2016.március 3. Vérzések... 2016.06.07 Gonosz...
démontámadást, akkor tanulta meg, hogy képes előre jelezni, ha démonok közelednek. Apja a király, nem lepődött meg fia képességein, a szíve mélyén
1. A támadás Viktor az erőd tetejéről nézte a közeli erdőt. Minden nyugodtnak tűnt mozgásnak semmi nyomát nem látta. Pedig érezte a jelenlétüket, tudta, hogy a közelben vannak, nem látja őket, de valahol
BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ SZÓBELI (2012. NOVEMBER 24.) 3. osztály
3. osztály Két szám összege 33. Mennyi ennek a két számnak a különbsége, ha az egyik kétszerese a másiknak? Hány olyan háromjegyű szám van, amelyben a számjegyek összege legalább 25? 4. osztály A Zimrili
1. forduló. MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2015/2016-os tanév
MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2015/2016-os tanév 1. forduló 1. feladat: Jancsi és Juliska Matematikai Memory-t játszik. A játék lényege, hogy négyzet alakú kártyákra vagy műveletsorokat írnak
Szentendrei emlék BALLAI LÁSZLÓ COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA.
BALLAI LÁSZLÓ Szentendrei emlék COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA. MEGJELENT AZ EZREDVÉG IRODALMI, MŰVÉSZETI ÉS TÁRSADALOMKRITIKAI FOLYÓIRAT XIV ÉVFOLYAM, 6-7. (2004. JÚNIUS-JÚLIUSI)
2014. október - november hónap
2014. október - november hónap Téma: A Lélek gyümölcse 5. hét Szeretet 2014. szeptember 30., kedd Tapasztald meg Isten szeretetét Ige: Drágának tartalak, és becsesnek (Ézsaiás 43,4) Max Lucado: Értékes
ANDALÚZIAI SZERENÁD. SuSANNA AgoStINo
ANDALÚZIAI SZERENÁD SuSANNA AgoStINo 1. fejezet Éjszaka eleredt a hó, és reggelre már vastagon ellepte az Alpok téli üdülőhelyeit. A sűrű hópelyhek között a hegycsúcsok körvonalai elmosódtak, és a táj
SOLARCAPITAL MARKETS ZRT. WWW.SOLARCAPITAL.HU SOLAR@SOLARCAPITAL.HU. Összefoglaló
WWW.CAPITAL.HU @CAPITAL.HU Napi Elemzés 2010. november 9. INDEXEK Záróérték Napi változás (%) Dow Jones IA 11406.46-0.33% S&P 500 1223.23-0.22% Nasdaq 100 2188.94 +0.10% DAX 6750.50-0.05% BUX 23127.36-0.34%
6. o. FELADATLAP Böszörményi Gyula: Lúzer Rádió, Budapest!
6. o. FELADATLAP Böszörményi Gyula: Lúzer Rádió, Budapest! 1. forduló Az egész szottyos dili hat napja kezdődött, mikor a családom átment sivatagi tevekaravánba. Tényleg pont úgy néztünk ki, mint azok
AFP Measure Hungarian (mother/mother figure)
1 AFP Measure Hungarian (mother/mother figure) A következõ szakaszban szeretnénk többet megtudni a kapcsolatodról édesanyáddal/mostohaanyáddal vagy nõi gondviselõddel és édesapáddal/mostohaapáddal vagy
Prológus. Hová rejtőzhetek? Találhatok menedéket? Visszafordulhatok? Van még vissza?
Prológus Újabb lövés dördült el a lombkorona fölött. A hajtók kiáltozása sokkal kivehetőbbé vált. A vére a fülében lüktetett, miközben a tüdeje égett a levegőtől, amely szaporán és jegesen járta át légzőszerveit.
Létezés a végtelenben. Pásztor Magdolna. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!
Létezés a végtelenben Pásztor Magdolna 2014 Publio kiadó Minden jog fenntartva! ÉJELI FOHÁSZ Üres, üres vagyok, a messzeségbe rohanok. Látok egy utat, ami arany, látom a fákat, ami ezüst. Látom a holdat,
Pierre Anthon aznap hagyta ott az iskolát, amikor rájött, hogy semmit sem érdemes csinálni, ha egyszer amúgy sincs értelme semminek.
8 II Pierre Anthon aznap hagyta ott az iskolát, amikor rájött, hogy semmit sem érdemes csinálni, ha egyszer amúgy sincs értelme semminek. Mi, többiek maradtunk. Bár a tanárok igyekeztek gyorsan eltüntetni
Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD
Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET gyerekeknek Ferrádi Hádi, a kis versenyautó Ismersz olyan meséket, amiben versenyautók vagy sportkocsik szerepelnek? Ismered például Villám McQueent?
Claire Kenneth. Randevú Rómában
Claire Kenneth Randevú Rómában CLAIRE KENNETH Randevú Rómában Regény 2010 Fapadoskonyv.hu Kft. honlap: www.fapadoskonyv.hu e-mail: info@fapadoskonyv.hu A könyv az alábbi kiadás alapján készült: Claire
A SZÁZEGYEDIK ASSZONY
A SZÁZEGYEDIK ASSZONY (Egy kis tréfa) 1883 Sok tarkabarka dolgot írt meg hajdan a pajkos tollú Boccaccio. Veronai, florenci asszonyok segítették benne. Amennyi rossz fát azok a tuzre tettek, annak a hamujában
Gyönyörű, bájos, okos és perverz.
NICHOLAS SHEAR Kedves boszorkány Gyönyörű, bájos, okos és perverz. Történetem a sebészemmel. David Block vagyok. Negyvenkettedik évemben járok, és ahogy múlnak az évek, egyre tisztábban emlékszem egy kapcsolatomra.
"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval
"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék
REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország
REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak
Mándy Iván. A huszonegyedik utca. Regény
Mándy Iván A huszonegyedik utca Regény 2011 Gábor megállt az öreg, púpos hátú ház előtt, egy véznán fityegő cédulánál. Kiadó szoba Letette ráncos barna bőröndjét, kalapját feljebb tolta homlokán. Általában
Vissza fog jönni. És hozzátette: Ha visszajön, intézkedünk. És így is lett. Ahogy a bicikliteszt alapján jó okom volt remélni, szinte azonnal
The Big One Hazatérésem másnapján megcsinálták az MRI-t. Amikor felfogtam, hogy micsoda méretet öltött az a valami, ami négy hónap alatt az agyamban nőtt, megfontoltan, bár szokásomtól eltérően úgy döntöttem,
Jakov Gat április 24-én landolt az Ezeiza repülőtéren. Hibátlanul szabott öltönyben, keskeny nyakkendővel, kezében aktatáska.
16 Jakov Gat április 24-én landolt az Ezeiza repülőtéren. Hibátlanul szabott öltönyben, keskeny nyakkendővel, kezében aktatáska. Lelépdelt az utaslépcsőn, amit a géphez gurítottak, ki a kegyetlenül vakító
A légúti idegentestre a gyermek köhögéssel reagál, hogy megpróbálja azt eltávolítani. A spontán köhögés a legeredményesebb és legbiztonságosabb manőve
Csecsemő és gyermekkori légúti idegentest eltávolítása A légúti idegentestre a gyermek köhögéssel reagál, hogy megpróbálja azt eltávolítani. A spontán köhögés a legeredményesebb és legbiztonságosabb manőver.
Vissza fog jönni. És hozzátette: Ha visszajön, intézkedünk. És így is lett. Ahogy a bicikliteszt alapján jó okom volt remélni, szinte azonnal
The Big One Hazatérésem másnapján megcsinálták az MRI-t. Amikor felfogtam, hogy micsoda méretet öltött az a valami, ami négy hónap alatt az agyamban nőtt, megfontoltan, bár szokásomtól eltérően úgy döntöttem,
jor ge bucay Caminò a könnyek útja
jor ge bucay Caminò a könnyek útja A Z ÚT RÉTEGEI Biztosan van egy út, mely bizonyára sok mindenben személyes és különleges. Bizonyára van egy út, mely biztosan sok mindenben közös mindenki számára. Van
OLVASÁS-ÉLMÉNYEK A K Ö N Y V C Í M L A P J A K I V O N A T B U D A P E S T, 2 0 1 3. J Ú N I U S 1 6.
OLVASÁS-ÉLMÉNYEK A K Ö N Y V C Í M L A P J A K I V O N A T B U D A P E S T, 2 0 1 3. J Ú N I U S 1 6. A K Ö N Y V H Á T S Ó F Ü L S Z Ö V E G E Zsebpénzét és nyári diákmunka keresetét félretette repülőgép
Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS
Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Hallottad-e már az öreg utcai lámpás történetét? Igaz, nem éppen vidám história, de azért egyszer végighallgathatod. Volt egyszer egy jóravaló, öreg utcai lámpás, aki
Kistarcsai Teljesítmény Túra
Kistarcsai Teljesítmény Túra 28 km-es táv útvonal leírása Szeretettel köszöntünk minden kedves Résztvevőt a 3. Kistarcsai Teljesítmény Túrán. Mindenkinek jó szórakozást, kikapcsolódást, sportolást, és
Spiel der Türme TORNYOK JÁTÉKA
Spiel der Türme TORNYOK JÁTÉKA A történet a középkori Tornyok Városával kezdődik. A négy hataloméhes nemesi család mindegyike arra törekszik, hogy megszerezzék a befolyást a legerősebb torony vagy még
MINDENNAPI KENYERÜNK (Móra Ferenc nyomán)
MINDENNAPI KENYERÜNK (Móra Ferenc nyomán) Szegény ember dolgát boldog Isten bírja. Voltunk olyan módban is, hogy a koldus is mákos rétest evett nálunk. Ám járt ránk olyan világ is, hogy még a koldus is
brasnyó istván IN AETERNUM
brasnyó istván versei IN AETERNUM Estelente a lehúzott redőny résein át jól látni a tengerészeket, ahogy tisztjeikkel együtt elhagyják a kocsmát az út túlsó felén, rézsút ablakunkkal szemben és körülállják
avagy, hogyan lehetünk hatékonyabbak (nemcsak) a hivatásunkban
avagy, hogyan lehetünk hatékonyabbak (nemcsak) a hivatásunkban Rendszerek, amelyekben élünk: Család Munkahely Baráti kör Iskolai közösség stb. - meghatározott rend szerint működnek rend, törv rvények
Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt.
Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Andrassew Iván A folyó, a tó és a tenger A platón ültünk Avrammal, a teherautót egy szerzetes vezette. A hegyoldalból a menekülttábor nem tűnt nagynak.
Csillag-csoport 10 parancsolata
Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan
Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés
Az ikrek nevelése R.: - Önt talán azért is érdekli az ikerkutatás, az ikergyerekek világa és élete, mert Ön is egy iker, ikerpár egyik tagja. Önök egypetéjû ikrek, vagy kétpetéjû ikrek? Métneki Júlia,
Zalán Tibor Hagyd magára a Napot
Zalán Tibor Hagyd magára a Napot - hangjáték - SZEREPLŐK (nagyon) FIATAL LÁNY FÉRFI (harmincon felül) A MEGSZÓLALÁSRÓL: fiatal lány a bal szélső, a férfi a jobb szélső megszólalási helyen hallható: helyük
Leült a karosszékbe, szemben Estivel. Azt kérdezte: - Mondd, szeretnéd újra kezdeni az életet?
Leült a karosszékbe, szemben Estivel. Azt kérdezte: - Mondd, szeretnéd újra kezdeni az életet? 1 Kosztolányi Dezső (1885-1936) Költő, író, újságíró. Kosztolányi Dezső a modern magyar líra talán legszuggesztívebb
Boldog új évet! (Happy New Year!)
Boldog új évet! (Happy New Year!) KÜLSŐ - KÜLVÁROSI NÉPTELEN KISUTCA SZILVESZTER ÉJJEL Sötétség, nagy hideg. Az év utolsó napjának zaja ide már nem jut el. A házak fala kopott, részben lemállott róluk
Felmelegszik a ház...
NAGY ESZTER Felmelegszik a ház... Egy asszony útja az idegenségtõl a megérkezésig Tekinthetjük olyannak az ellenállást, mint amikor az ember egy hideg szobában bújik ki a paplan alól. Ilyenkor nem a paplant
Forgómozgás alapjai. Forgómozgás alapjai
Forgómozgás alapjai Kiterjedt test általános mozgása Kísérlet a forgómozgásra Forgómozgás és haladó mozgás analógiája Merev test általános mozgása Gondolkodtató kérdés Összetett mozgások Egy test általános
Az élet napos oldala
Az élet napos oldala írta Mercz Tamás E-mail: mercz_tomi@hotmail.com Első rész Minden kicsiben kezdődik el A fűnyíró idegesítő berregő motorhangja teljesen betölti szobám zegzugait. Zúg a rikítóan kék
Kérdések és feladatok
Kérdések és feladatok 1. A mesében több szám is szerepel. Próbáld meg felidézni ezeket, majd töltsd ki a táblázatot! Ügyelj, hogy a páros és a páratlan számok külön oszlopba kerüljenek! Hány napos volt
Palotai Boris. Hetedik év
Palotai Boris Hetedik év Palotai Boris Hetedik év Regény 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Palotai Boris jogutódja Milyen sovány a mérnök úr! Most is mérnök urazta, hogy a két combja közt ringott, s melle szétlapult
Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com
Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,
Hogy történhetett. Sukitore. Publio kiadó 2015. Minden jog fenntartva! www.sukitore.com
Hogy történhetett Sukitore Publio kiadó 2015. Minden jog fenntartva! www.sukitore.com Tűzvirag Későre járt az idő, gondoltam lefekvés előtt még végignézem a leveleimet, mi az, ami sürgős és mi az, amit
Család, számítógép, internet, gyereknevelés
2010. szeptember 14. Piar Ki is vagyok? Pásztor Miklós, matematikus Hatgyerekes apuka: 5 fiú, 1 lány Március óta: egyunokás nagypapa! Számítógéphálózatokkal foglalkozom 1977 óta MTA/SZTAKI, PPKE, ISZT
A víz felől hűvös szellő fújdogált, bár a nap csak nemrég tért nyugovóra. Még mindig órák voltak hátra az alkonyatig. Világunk és a túlvilág közötti
1 A víz felől hűvös szellő fújdogált, bár a nap csak nemrég tért nyugovóra. Még mindig órák voltak hátra az alkonyatig. Világunk és a túlvilág közötti tér néhány óra múlva eltűnik, de én máris éreztem
szerelmes éneke T E D D W A Y N
szerelmes éneke T E D D Y W A Y N E A testvéreimnek és a szüleimnek Azt akarom, hogy az életem buli legyen. Se szülôk, se szabályok, se semmi. Hogy senki se állíthasson meg. Senki ne állíthasson meg. Justin
Kiterjesztett csomagolás Hiteles fogyasztói tájékoztatás
Kiterjesztett csomagolás Hiteles fogyasztói tájékoztatás By David Twice Global Comics 2013 All rights reserved Egy reggelem a SafeBrand-del reggel 8.00 Jaj! Feleségecském nincs szabin reggeli reggeli??
Zágonyi Mónika. Jég és gyöngy
Zágonyi Mónika Jég és gyöngy JÉG ÉS GYÖNGY Első fejezet Uramisten úristen csak ennyit bírtam kinyögni, miközben az űrhajóban lévő számítógép monitorjára meredtem. Mi van? kérdezte Alain, az egyetlen társam,
Lipcsei Dániel The Strange Meeting
Lipcsei Dániel The Strange Meeting Ez is olyan nap volt, mint a többi, egy dolgot leszámítva Vége! Végre vége ennek az öt évnek is. A középiskolás öt évnek A végzősök úgy rohantak ki az udvarra, mint az
Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék.
Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék. Ady Endre Utálok hajnalban kikelni az ágyamból. Nagy bögre kávé nélkül
Hogyan kereshetsz Te is minden hónapban 5000 Ft-tal többet? Hihetõen hangzik? Gyere megmutatom hogyan csináljuk!
Hogyan kereshetsz Te is minden hónapban 5000 Ft-tal többet? Hihetõen hangzik? Gyere megmutatom hogyan csináljuk! *** FIGYELEM! Ebben a tanulmányban saját üzleti sikereimet fogom megmutatni Neked, beavatlak
- E szerint elégedett vagy? - Több, - boldog. Boldog! Milyen különösen hangzott ez a szó, ebben a dohosszagú, szegényes, díván nélküli odúban.
A SZERELEMRŐL Tavaly, június elején abban a kisvárosban voltam, ahol születtem. A városban most is az a sajátságos csend, mintha halottak közt járnék. Két hét alatt beteltem vele, kivágytam belőle, akárhová,
bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Bibliaismereti Feladatlap
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Olvasd el: 1. Mózes
projekt I kandikaláda
projekt I kandikaláda guckkastenbühne - KUKUCSKADOBOZ duchamp - guckkastenbühne szputnyik Látványtan / teszt mood mood mood /1 projekt Ii rumex rumex - stage - visual mood mood projekt III MUSIC VIDEO
Homloka a hűvös márványpadlót érintette. Te most hallgass, Szávitri! emelte fel lá nyát maga mellé Aszvapati király. Náradához fordult: Te meg
Szatjavánt. Meglátták és felnevettek. A nagyobbik felkapott egy elszáradt, tavalyi fügét, és megdobta a lányt. A másik a fér fit vette célba. Ide építsd! ujjongott Szávitri. Ide építsd a palotánkat! Ezek
Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek?
Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek? Tudod, az úgy van próbált Verena beszélgetést kezdeményezni Alexandrával a reggelinél. Nyújtotta a szavakat, nem nagyon tudta, hogyan mondja meg négyéves kislányának,
Babylon 2. Rész Szabadíts fel!
Babylon 2. Rész Szabadíts fel! Tiszperger József Publio Kiadó 2013 Minden jog fenntartva! Szabadíts fel! Aznap csak a termen belüli helyváltoztatást gyakorolták. Amikor vége lett az órának, Dalbert egyből
2013-2014-es tanév Tanulói kérdőívek értékelése (Elsősök, végzősök)
2013-2014-es tanév Tanulói kérdőívek értékelése (Elsősök, végzősök) 36 válasz Összegzés A. Hányadik évfolyamos kollégista vagy? 9. 25 69% 13. 11 31% B. Nemed? Nő 24 67% Férfi 12 33% C. Testvéred volt-e
Mesélnél általános iskolai tanulmányaidról? Már ott is érdekelt az iskolán kívüli kulturális élet?
Szalai-Bordás Gergő a Földes Ferenc Gimnázium volt diákja, jelenleg az ELTE ÁJK jogász hallgatója. Középiskolás évei során magyar nyelv és irodalom tantárgyból ért el kimagasló eredményeket, valamint az
KIHALT, CSENDES UTCA
KIHALT, CSENDES UTCA Göb megállt egy hosszú kőkerítés mellett. Nem messze innen, rézsút egy valamivel szélesebb utca nyílt, s vége felé, a házak falára már bevilágítottak az állomás fényei. Utazótáskáját