Vajdaság BI előkészítő 2016/2017 PÁLYÁZATI KIÍRÁS
|
|
- Nikolett Bogdán
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 PÁLYÁZATI KIÍRÁS A Balassi Intézet pályázatot hirdet szerb állampolgárságú, magyar nemzetiségű hallgatók számára a Balassi Intézet magyarországi felsőoktatási előkészítő képzésében történő ösztöndíjas részvételre a 2016/2017-es tanévben. A Balassi Intézet a pályázatot a Szabadkai CMH Iroda lebonyolítói közreműködésével hirdeti meg. A Balassi Intézet felsőoktatási előkészítő képzése a 2016/2017-es tanévben a évi tavaszi érettségi időszak érettségi vizsgáira készíti fel a hallgatóit. A hallgatóknak a sikeres felvételükhöz a képzésen túl részt kell venniük egyrészt a évi tavaszi érettségi időszakban a megjelölt képzési szak(ok)hoz előírt 2 felvételi/érettségi tantárgyból alapesetben az, vagy ha az elegendő, a hallgató döntése alapján 1 vagy 2 felvételi/érettségi tantárgyból a középszintű magyarországi érettségi vizsgákon; másrészt a évi általános felsőoktatási felvételi eljárásban, ahol felvételük más anyaországi, határon túli magyar vagy külföldi jelentkezőkhöz hasonlóan a felvételi eljárás szabályai és pontszámítása alapján történhet meg. A hallgató akkor kezdheti meg tanulmányait 2017 szeptemberében magyar állami ösztöndíjjal támogatott formában, ha eléri valamely általa megjelölt szakon az állami ösztöndíjas képzés ponthatárát. Amennyiben a hallgató valamely általa megjelölt szakra csak az önköltséges képzés ponthatárát éri el, és az önköltséges képzést a felvételi jelentkezéskor megjelölte, tanulmányait csak az önköltség fizetése mellett kezdheti meg. Ha a hallgató önköltséges képzést nem jelölt meg, vagy az önköltséges képzés(ek) ponthatárát sem érte el, nem kerül felvételre. Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a Balassi Intézet magyarországi felsőoktatási előkészítő képzésére benyújtott pályázatok értékelése a Budapesten tartandó felvételi vizsga alapján vagy a pályázók középiskolai és érettségi eredményeinek figyelembevételével történik. A pályázat elektronikus beadási határideje: július 20. éjjel óra (közép-európai idő /CET/ szerint). Az elektronikusan már benyújtott pályázati adatlap kinyomtatott és aláírt formájának, illetve a szükséges egyéb mellékleteknek személyes benyújtási és postai úton történő beérkezési határideje: július 21., óra (közép-európai idő /CET/ szerint). A választható felvételi vizsga helye és időpontja: Helye: Balassi Intézet, 1037 Budapest, Kunigunda útja 35. Ideje: július óra (közép-európai idő /CET/ szerint) 1
2 Általános tudnivalók: A Balassi Intézet az ösztöndíjjal a szülőföldi értelmiség képzését és utánpótlását kívánja támogatni. A Balassi Intézet, a pályázati felhívással egyidejűleg nyilvánosságra hozza a pályázat értékelésének szempontrendszerét. Az értékelési pontrendszer a pályázati kiírás mellékletét (2. számú melléklet) képezi. Az ösztöndíjas hallgató a Balassi Intézet felsőoktatási előkészítő képzésére jelen pályázat alapján a évi általános felsőoktatási felvételi eljárásban megjelölni tervezett magyarországi felsőoktatási alap- vagy osztatlan képzési szakra történő felkészítésre, a képzési szak(ok)hoz szükséges és az intézet képzési kínálatában szereplő 2 felvételi/érettségi tantárgy ismereteinek elsajátítására kerül felvételre. Az előkészítő képzésben ösztöndíjasként részt vevő hallgatók a Balassi Intézetben 2 felvételi/érettségi tárgyból, valamint a magyar nyelvismeret szintjétől függően magyar nyelvből is folytatnak órarend szerinti tanulmányokat. Az előkészítő képzés célja a szükséges szaktárgyi ismeretek elsajátítása mellett a évi általános felsőoktatási felvételi eljárásban meghatározott, az adott alap- vagy osztatlan képzési szakhoz szükséges 2 felvételi/érettségi tantárgyból történő magyarországi érettségi vizsga sikeres letétele. Az előkészítő képzés végén a hallgatók a évi tavaszi érettségi időszakban Magyarországon a felsőoktatási felvételi eljárásban szükséges 2 felvételi/érettségi tárgyból, vagy ha az elegendő, a hallgató döntése alapján 1 vagy 2 felvételi/érettségi tantárgyból érettségi vizsgát tesznek. A letett érettségi vizsgák eredményének függvényében, a évi általános felsőoktatási felvételi eljárásban alkalmazott pontszámítás és felvételi besorolási döntés alapján kerülhetnek felvételre az általuk megjelölt magyarországi felsőoktatási intézmény alap- vagy, nappali tagozatos, magyar állami ösztöndíjjal támogatott /vagy önköltséges képzések egyikére a 2017/2018-as tanévben. A hallgatóknak a sikeres felvételükhöz a képzésen túl az előkészítő képzés végén részt kell venniük - egyrészt a évi tavaszi érettségi időszakban a megjelölt képzési szak(ok)hoz előírt 2 felvételi/érettségi tantárgyból alapesetben az, vagy ha az elegendő a hallgató döntése alapján 1 vagy 2 felvételi/érettségi tantárgyból a középszintű magyarországi érettségi vizsgákon; - másrészt a évi magyarországi általános felsőoktatási felvételi eljárásban. A felsőoktatási felvételi eljárásba, valamint a magyarországi érettségi vizsgákra történő jelentkezést az Oktatási Hivatal által megadott határidőig (ld. majd a és honlapokon) az előkészítő képzésben részt vevő hallgatóknak önállóan, saját felelősségükre (fiatalkorú hallgatók esetében szülői felelősségre) kell benyújtaniuk, melyhez természetesen az intézet munkatársai segítséget nyújtanak majd. A felvételi eljárásba, illetve az érettségi vizsgákra történő jelentkezés költségei a hallgatókat terhelik, így a jelentkezési díjakat is önállóan kell befizetniük majd. A évi általános felsőoktatási felvételi eljárás során a magyarországi felsőoktatási intézmények valamelyikébe a jelen kiírás 1. sz. mellékletében felsorolt (ún. támogatott) teljes idejű (nappali munkarendű), magyar állami ösztöndíjjal támogatott képzésére felvett hallgatók pályázat alapján a részükre elkülönített pályázati keret terhére a 2017/2018- as tanévben, vagyis alap- vagy osztatlan képzéses tanulmányaik első évfolyamán 10 hónap időtartamban az oktatásért felelős miniszter által adományozott miniszteri ösztöndíjban részesülhetnek. A felsőoktatási tanulmányaik további, felsőbb éves időszakában a hallgatóknak minden tanévre újra kell pályázniuk a miniszteri ösztöndíjra. Az előkészítő képzésére ösztöndíjat nyert személyekkel (ösztöndíjasokkal) a Balassi Intézet személyenként köt szerződést. A Balassi Intézet a szerződésben rögzíti az 2
3 ösztöndíjas jogait és kötelezettségeit, s további, az ösztöndíjast segítő adminisztratív feladatokat (tájékoztatás az ösztöndíjast megillető jogosultságokról, kapcsolattartás az intézményekkel stb.) lát el. A Balassi Intézet felsőoktatási előkészítő képzésére benyújtott pályázatnak nem akadálya, ha a pályázó egyidejűleg a évi általános felsőoktatási felvételi eljárásban felvételi jelentkezést nyújtott be valamely magyarországi felsőoktatási intézménybe, illetve felvételi jelentkezést nyújtott be valamely külföldi felsőoktatási intézménybe. Amennyiben a pályázó az előkészítő képzésre és valamely magyarországi vagy külföldi egyetem/főiskola felsőoktatási képzésére egyidejűleg felvételt nyer, akkor a pályázó jogosult eldönteni, hogy az ösztöndíjas előkészítő képzést vagy a felsőoktatási képzést kezdi meg a 2016/2017-es tanévben. A felsőoktatási képzés (akár magyarországi, akár külföldi) megkezdése esetén a pályázó írásban köteles lemondani az előkészítő képzésben való részvételről, amint biztos információval rendelkezik a felsőoktatási felvételéről (pl. hivatalos értesítő átvétele stb.). A támogatás forrása Magyarország évi központi költségvetéséről szóló évi C. törvény 1. melléklete, XVIII. Külgazdasági és Külügyminisztérium fejezet, 4. Balassi Intézet cím 4. előir. csoportszám: Ellátottak pénzbeli juttatásai kiemelt előirányzat (Áht: ). A pályázó a pályázaton való részvétellel elfogadja a következőket: Kizárható az a pályázó, aki az adatlapon valótlan, hamis adatot szolgáltat, ilyen nyilatkozatot tesz a pályázat benyújtásakor, illetve valamely a pályázat elbírálását érintő valós tényt, adatot elhallgat. A pályázati eljárás során jelen kiírás 2. sz. melléklete szerint a Balassi Intézet Budapesten felvételi vizsgákat tart, melyek eredményét a Szabadkai CMH Iroda részére átadja. A pályázatok kiértékelését az elbírálási pontrendszer, valamint a lefolytatott felvételi vizsgák eredményei alapján a pályázatot lebonyolító Szabadkai CMH Iroda végzi. A pályázatok előértékelését a kiértékelések és a Balassi Intézet szakmai javaslatának figyelembevételével az Előértékelő Bizottság (amelynek elnökét és tagjait a Balassi Intézet kéri fel) végzi. A beérkezett pályázatok előértékelése alapján a nyertes pályázókra az Előértékelő Bizottság tesz előzetes javaslatot az Értékelő Bizottságnak. Az Előértékelő Bizottság ülését követően a nyertes pályázókra tett előzetes javaslat eredményéről a Szabadkai CMH Iroda a pályázó által megadott címre értesítést küld a pályázó részére az ülést követő 3 munkanapon belül, illetve az előzetes javaslat eredményéről személyesen a Szabadkai CMH Irodánál lehet érdeklődni. Az előzetes javaslattal kapcsolatban a pályázó az Értékelő Bizottsághoz nyújthat be észrevételt. Az észrevétel benyújtásának határidejéről és az Értékelő Bizottság ülésének időpontjáról a pályázó a Szabadkai CMH Irodánál érdeklődhet. A pályázatok értékelését az Értékelő Bizottság végzi, amelynek tagjait a Balassi Intézet főigazgatója kéri fel. Az Értékelő Bizottság elnöke: Zsámboki Marcell, a Balassi Intézet oktatási és tudományos igazgatója. A pályázatokról a döntést az Értékelő Bizottság javaslatának mely tartalmazza az Értékelő Bizottsághoz benyújtott észrevételeket és azok elbírálását is figyelembe vételével a Balassi Intézet főigazgatója hozza meg legkésőbb szeptember 9-ig. A pályázat eredményéről a Balassi Intézet Tanulmányi és Pályázati Irodája elektronikus úton értesíti a pályázókat, és a döntést követően 7 munkanapon belül az írásos értesítés a Szabadkai CMH Iroda részéről postai feladásra is kerül A döntéssel szemben fellebbezésnek nincs helye, a pályázó azonban a Balassi Intézet főigazgatójához méltányossági kérelmet nyújthat be, ha a pályázati eljárás, a pályázat befogadása jogszabálysértő volt. A méltányossági kérelmet a pályázónak a kifogásolt 3
4 intézkedésről vagy mulasztásról való tudomásszerzéstől számított 10 napon, de legkésőbb a kifogásolt intézkedéstől vagy a mulasztástól számított 30 napon belül kell benyújtania. A pályázónak a kifogás benyújtásakor az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 102/D. -ában meghatározottak szerint kell eljárnia. Az ösztöndíjat elnyert pályázóval (személyenként) a Balassi Intézet szerződést köt, amely tartalmazza az ösztöndíjas jogait, valamint a hallgatónak az ösztöndíjat adományozó felé teljesítendő beszámolási, illetve az alábbi adatokra (és azok megváltozására) vonatkozó adatszolgáltatási és tájékoztatási kötelezettségeit: - a hallgató személyes adatai (név, lakcím, útlevél száma); - idegenrendészeti státusza (különös tekintettel pl. a letelepedési engedély megszerzésére); - elérhetőségi címének, egyéb elérhetőségének (pl. cím) bejelentése, illetve ezen elérhetőségeinek megváltozása. A pályázók pályázatuk benyújtásával hozzájárulnak a pályázati adatlapon szereplő személyes adataiknak a Szabadkai CMH Iroda, a Balassi Intézet, valamint a fentiekben meghatározott döntés-előkészítő testületek és döntéshozók általi kezeléséhez a döntéshez szükséges ideig de legfeljebb október 31. napjáig. A nyertes pályázók pályázatuk benyújtásával hozzájárulnak továbbá a pályázati adatlapon szereplő személyes adataiknak a Balassi Intézet általi kezeléséhez az ösztöndíjas jogviszonyuk időtartama alatt. Ezen adatszolgáltatási kötelezettség nem teljesítése az ösztöndíjas jogviszony megszűnését vonja maga után. Az ösztöndíjat elnyerő pályázó részére az államilag támogatott előkészítő képzés időtartama alatt a Balassi Intézet folyósítja az ösztöndíjat. Az ösztöndíj havi átlagos összege a évben ,- Ft/hó. Az ösztöndíjasok az első négy hónapban az átlagos ösztöndíj összeget kapják, a további hónapokban a tanulmányi eredménytől függően differenciált ösztöndíjban részesülnek. A differenciált ösztöndíj minimális összege ,- Ft/hó, maximális összege ,- Ft/hó lehet. A megítélt ösztöndíjat az ösztöndíjat adományozó időlegesen felfüggesztheti, vagy véglegesen megszüntetheti, illetve az ösztöndíjas az ösztöndíj, vagy annak egy részének visszafizetésére kötelezhető, amennyiben az ösztöndíjas a pályázati kiírásban, az ösztöndíjszerződésben vagy a vonatkozó jogszabályban foglaltakat megszegi. Amennyiben az ösztöndíjast az ösztöndíj (vagy annak egy részének) visszafizetésére kötelezik, akkor az ösztöndíj Ptk. szerinti kamattal megnövelt összegét kell visszafizetnie. A kamatszámítás kezdő időpontja a visszafizetendő ösztöndíj első alkalommal történt folyósításának napja, utolsó napja a visszafizetési kötelezettség teljesítésének napja. A pályázat alapvető célja az, hogy az ösztöndíjas hallgató magyarországi felsőoktatási tanulmányainak befejezése után visszatérjen szülőföldjére, ezért a megkötésre kerülő szerződés szerint a megszerzett bevándorlási vagy letelepedési engedély, illetve a magyarországi állandó lakóhely az ösztöndíjban való részesülést kizárja. Az ösztöndíjas a szerződés aláírásának időpontjában folyamatban lévő letelepedési engedély megszerzésére irányuló eljárás megszüntetését haladéktalanul köteles kezdeményezni, amelynek elmulasztása, illetve új eljárás kezdeményezése esetén köteles visszatéríteni az addig folyósított ösztöndíjak Ptk. szerinti kamattal megnövelt összegét. A kamatszámítás kezdő időpontja az ösztöndíj első alkalommal történt folyósításának napja, utolsó napja a visszafizetési kötelezettség teljesítésének napja. A pályázaton ösztöndíjat nyert hallgatók névsora nyilvános. A pályázó a pályázaton való részvétellel hozzájárul ahhoz, hogy neve az ösztöndíj elnyerése esetén nyilvánosságra kerüljön a Balassi Intézet hivatalos honlapján. 4
5 A pályázat feltételei: Pályázhat minden olyan szerb állampolgárságú, magyar nemzetiségű személy, aki a szomszédos államokban élő magyarokról szóló évi LXII. törvény hatálya alatt áll és megfelel a pályázati kiírás további feltételeinek. Figyelem! A pályázaton történő részvételnek nem akadálya a magyar állampolgárság (azaz a kettős állampolgárság) megléte, vagy az arra irányuló kérelem benyújtása! A pályázásból kizáró általános feltételek: Nem pályázhatnak a középiskolai tanulmányaikat részben vagy egészében nem Szerbiában (Magyarországon vagy más külföldi államban) végző személyek, a pályázati kiírás szempontjából azonban nem minősül Magyarországon folytatott tanulmánynak a január 1. után Magyarországon letett érettségi vizsga. Nem pályázhatnak az alap-, vagy mesterképzésben szerzett diplomával, azaz felsőfokú oklevéllel rendelkező személyek. Jelen kiírásra nem pályázhatnak azok, akik a korábbi tanévekben a Balassi Intézet ösztöndíjas előkészítős hallgatói voltak. Azoknak a hallgatóknak, akik a 2015/2016-os tanévben voltak a Balassi Intézet ösztöndíjas előkészítős hallgatói, a második ösztöndíjas előkészítő tanévre meghirdetett külön pályázati kiírásban van lehetőségük egy újabb ösztöndíj elnyerésére. Nem pályázhatnak azok a személyek, akik nem tartoznak a szomszédos államokban élő magyarokról szóló évi LXII. törvény (az ún. Kedvezménytörvény) hatálya alá.* Nem részesülhetnek előkészítő ösztöndíjban vagy később miniszteri ösztöndíjban az adott képzési szinten nemzetközi egyezményen alapuló, vagy más magyar állami, illetve közalapítványi ösztöndíjban részesülő személyek. * Nem pályázhatnak azok, akik nem rendelkeznek szerb állampolgársággal, és/vagy nem rendelkeznek szerbiai állandó lakcímmel, és/vagy rendelkeznek magyarországi állandó lakcímmel, és/vagy nem magyar nemzetiségűek, és/vagy Magyarország területén bevándorolt, letelepedett, menekült vagy menedékes jogállást szereztek. Részletesen lásd a szomszédos államokban élő magyarokról szóló évi LXII. törvény 1. -ában foglaltakat! További pályázati feltételek: A meghirdetett ösztöndíjas keretszám a 2016/2017-es tanévben: 25 fő + további 5 fő szórványkeret. Az elkülönített 5 fős szórványkeretre kizárólag a magyarlakta szórvány területekről érkező jelentkezők pályázhatnak. Azok a szerb állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek pályázhatnak a meghirdetett szakok valamelyikére, akik szülőföldjükön végezték középiskolai tanulmányaikat és szereztek érettségi bizonyítványt, illetve ennek megszerzése legkésőbb a 2015/2016-os tanév végéig megtörténik. Pályázni lehet minden olyan, szeptemberben induló magyarországi felsőoktatási alap-, illetve, teljes idejű (nappali munkarendű), magyar állami ösztöndíjjal támogatott képzési szakkal, amelyet tartalmaz a jelen pályázati kiírás 1. számú melléklete. Az egyes képzési területeken belül a megadott szakokra a Balassi Intézet által meghatározott felvételi (érettségi) tantárgypárokkal lehet pályázni. A meghirdetett szakirányok, szakok és érettségi vizsgatárgyak megtekinthetők a pályázat 1. számú mellékletében. 5
6 A pályázat benyújtásakor az alkalmassági és/vagy gyakorlati vizsgák letételéhez kötött szakok kivételével 1 alap- vagy osztatlan képzési szakot (melyet tartalmaz jelen pályázat 1. sz. melléklete) kell a pályázati adatlapon megjelölni. A pályázat elnyerése esetén az ösztöndíjas hallgató az így kiválasztott szakhoz tartozó 2 felvételi/érettségi tárgyból, valamint a magyar nyelvismeret szintjétől függően magyar nyelvből is folytatja az intézetben az előkészítős tanulmányait. Az 1. sz. mellékletben felsorolt, de alkalmassági és/vagy gyakorlati vizsgák letételéhez is kötött szakok választása esetén a pályázónak meg kell jelölnie további 1 olyan alkalmassági és/vagy gyakorlati vizsgához nem kötött alap- vagy osztatlan képzési szakot is, melynek az 1. sz. mellékletben felsorolt felvételi/érettségi tantárgyai megegyeznek az elsőként választott, de alkalmassági és/vagy gyakorlati vizsgához is kötött képzési szakkal. A pályázók rangsorolása kétféle módon történhet: tanulmányi és érettségi pontok alapján vagy felvételi vizsga alapján. A pályázók mindkét módszer szerint pályázhatnak, a rangsorolásnál azonban csak a végső pontszámot tekintve számukra kedvezőbb eredményt vesszük figyelembe. A pályázók tanulmányi és érettségi pontjainak a számítása a 2. számú mellékletben leírtak szerint történik. Az így meghatározott felvételi eredmény pont közötti skálán kerül meghatározásra. A felvételi vizsgát (is) választók esetében a pályázatban megjelölt felsőoktatási szakhoz tartozó két felvételi/érettségi tárgyból kell felvételi vizsgát tenni. Angol nyelv, magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, fizika, informatika, földrajz, biológia és kémia tantárgyakból írásbeli felvételi vizsgán kell részt venni. Testnevelés tantárgyból gyakorlati vizsgát tesznek a hallgatók, illetve egy előre megírt motivációs levél alapján elbeszélgetésen vesznek részt. A felvételi vizsgák kiértékelését a Balassi Intézet végzi. A felvételi eredmény pont közötti skálán kerül meghatározásra. A felvételi tantárgyak követelményei és minta feladatsorai a Balassi Intézet honlapján megtalálhatóak. A hallgató a évi általános felsőoktatási felvételi eljárásban az általa választott és lehetséges számú felsőoktatási intézmény(ek) alap- vagy osztatlan képzési szakjára/szakjaira, az általa meghatározott sorrendben nyújthat be felvételi jelentkezést a felvételi eljárás szabályai szerint. A felvételi jelentkezés során azonban elsődlegesen célszerű azt a képzési szakot megjelölni, melyre az előkészítő képzésre is felvételt nyert (melyre készül a képzés során), továbbá olyan képzési szakokat megjelölni, melyeket tartalmaz a jelen felhívás 1. sz. melléklete (ún. támogatott szakok), és amelyeknek a szükséges, pontszámítási alapot jelentő felvételi/érettségi tantárgyait a hallgató az előkészítő képzésben tanulja. Tekintettel arra, hogy az előkészítő képzés tanterve és kimeneti követelményrendszere alapján az intézetben tanult, pontszámítási alapot képező 2 felvételi/érettségi tantárgyból az magyarországi érettségire készít fel, ezért javasolt a hallgatónak a 2 szükséges tantárgyból érettségi vizsgára jelentkeznie. Azonban az intézet tanárainak, tagozatvezetőjének az ettől eltérő szakmai javaslata alapján, illetve a hallgató saját döntése alapján, ha 1 vagy 2 tantárgyból a felvételi eljárás szabályai szerint az lehetséges a hallgató 1 vagy 2 felvételi/érettségi tantárgyból közép szintű magyarországi érettségi vizsgára is jelentkezhet. A meghirdetett szakokhoz tartozó képzési területek (lásd jelen pályázati kiírás 1. sz. melléklete) keretszámaira a beérkezett pályázatok előértékelésének függvényében az Előértékelő Bizottság tesz előzetes javaslatot. Az Előértékelő Bizottság az egyes képzési területeken belül szükség szerint dönthet arról, hogy az azonos szakokra javasolható előkészítős ösztöndíjak számát maximálja (például a bölcsészettudományi képzési területen belül meghatározhatja, hogy legfeljebb hány előkészítős ösztöndíjat javasol például az anglisztika szakkal pályázók részére). Ez alól alkalmazása esetén kivételt jelentenek a szórvány magyar lakta területekről érkező pályázatok. 6
7 Azok az előkészítő képzésben a 2016/2017-es tanévben ösztöndíjazott hallgatók, akik nem kerülnek felvételre a évi általános felsőoktatási felvételi eljárásban az egyik általuk megjelölt magyar állami ösztöndíjas alap- vagy osztatlan képzési szakra sem, a 2017/2018-as tanévben pályázati úton a pályázat elnyerése esetén további, legfeljebb egy tanév időtartamú előkészítő képzésben vehetnek majd részt, melynek 10 hónapja alatt újra ösztöndíjban részesülhetnek. A második előkészítős tanévre vonatkozó évi pályázat elbírálása a hallgató 2016/2017-es tanévi előkészítő képzésben folytatott évközi tanulmányi munkája, továbbá az előkészítő képzésben tanult tárgyak intézeti vizsgáinak/záróvizsgájának eredményei és a két szükséges érettségi/felvételi tárgyból Magyarországon letett érettségi vizsgák alapján történik, figyelembe véve a hallgatónak az előkészítő tanév végén mért magyar nyelvismereti szintjét. Amennyiben az elbírálás során a megadott előkészítős ösztöndíjas keretszám nem kerül teljes mértékben odaítélésre, akkor a fennmaradó előkészítős ösztöndíjas keretszám átcsoportosítható a Balassi Intézet által a 2016/2017-es tanévre a Balassi Intézet magyarországi felsőoktatási előkészítő képzésében részt vevő horvát, román, szlovák és ukrán állampolgárságú, illetve az ún. nyugati szórványból érkező magyar nemzetiségű személyek számára, valamint a második ösztöndíjas előkészítő tanévre meghirdetett pályázatokra. A képzés leírása: A felvételre került határon túli magyar személyek a 2016/2017-es tanévben a 10 hónap időtartamú felsőoktatási előkészítő képzéses tanulmányaikat hallgatói jogviszony keretében folytatják. A képzés várhatóan szeptember elején kezdődik. A képzés a magyar nyelvtudás szintjének meghatározása után kis csoportokban történik. A nem megfelelő magyar nyelvtudással rendelkező hallgatók egyéves intenzív magyar nyelvoktatásban és a második félévtől szakmai előkészítésben (felvételi/érettségi szaktárgyak tanulása, a megcélzott felsőoktatási szaktól függően 2 vagy 3 tantárgy) vesznek részt. Amennyiben a 2016/2017-es tanévben az előkészítő képzést sikeresen befejező ösztöndíjas hallgató a évi általános felvételi eljárásban az egyik általa megjelölt magyar állami ösztöndíjas alap-, vagy osztatlan képzési szakra sem kerül felvételre, akkor pályázhat egy újabb, a 2017/2018-as tanévre szóló előkészítő képzésre. A megfelelő magyar nyelvtudással rendelkező hallgatók a pályázatban meghirdetett szakokhoz meghatározott két tantárgyból egyéves felvételi/érettségi szaktárgyi előkészítésben részesülnek. Minden pályázó figyelmét felhívjuk arra, hogy egyes szakokhoz (képzésekhez) a felsőoktatási felvételi eljárásban a magyarországi felsőoktatási intézmények alkalmassági és/vagy gyakorlati vizsgákat követelnek meg. E szakok jegyzéke a weboldalon a Felsőoktatási Felvételi tájékoztató elektronikus kiadvány Legfontosabb táblázatai között található Függelék: A felsőoktatási intézmények által szervezett alkalmassági, gyakorlati és saját vizsgák, illetve az egyházi felsőoktatási intézmények által szervezett vizsgák követelményei. Az oktatáson való részvétel kötelező, ennek elmulasztása, valamint a Balassi Intézet tanulmányi, fegyelmi és vizsgaszabályzatának megszegése esetén az ösztöndíjra való jogosultság, súlyosabb esetben az előkészítő képzésre vonatkozó hallgatói jogviszony megszüntethető. 7
8 Az ösztöndíj tartalma: átlagosan Ft/hó ösztöndíj, amely az ötödik hónaptól differenciáltan kerül kiosztásra: minimum ,- Ft/hó, maximum ,- Ft/hó, ingyenes szaktárgyi és magyar nyelvi képzés ingyenes tankönyv ellátás, ingyenes kollégiumi elhelyezés (3 ágyas szobákban) A pályázót érintő költségek: utazás költségei étkezés költségei személyes költségek utazási bérlet (tömegközlekedési eszközökön való utazáshoz) javasolt havi költőpénz (az étkezés, diákbérlet és személyes költségek fedezésére): kb USD / hó tanulmányi vízum beszerzése az illetékes magyar külképviseleten Fizetendő díjak: Ft a kollégiumba való beköltözéskor, a magyarországi felsőoktatási intézménybe történő jelentkezéshez szükséges felvételi eljárási díj, valamint a magyarországi érettségi vizsgákra történő jelentkezés eljárási díjai, melyekről majd a és honlapokon lehet tájékozódni. A pályázat beadásának módja és határideje: 1. Pályázni a Balassi Intézet elektronikus ÜGYFÉLKAPU felületén keresztül lehet*: 2. Az adatlap kitöltését követően a rendszer a pályázó adatait tartalmazó PDF típusú dokumentumot készít, melyet a pályázó az ügyfélkapu felületén a nyomtatványai között talál. 3. A pályázat csak akkor érvényes, ha a pályázó a PDF file-t kinyomtatva és saját kezűleg aláírva postai úton, vagy személyesen benyújtja a kötelezően csatolandó mellékletekkel együtt a megadott határidőig a megjelölt elérhetőségen. Az elektronikus adatlap a felületen keresztüli internetes beküldési határideje július 20., éjjel óra (közép-európai idő /CET/ szerint). Az elektronikusan már benyújtott pályázati adatlap kinyomtatott és aláírt formájának személyes benyújtási és postai úton történő beérkezési határideje: július 21., óra (közép-európai idő /CET/ szerint). *Fontos! A pályázók a ügyfélkapu és pályázatkezelő felületre egy előzetes egyszerű regisztrációt követően tudnak belépni, melyhez a belépési adatokat/jelszavakat a regisztrációkor megadott címre automatikusan küldi ki a rendszer. A Balassi Intézettel korábban már kapcsolatba került hallgatók régi adataikkal is be tudnak majd lépni, nem szükséges az újra-regisztráció, illetve a rendszer képes értesíteni a felhasználót, ha az adott e- mail cím mint kommunikációs eszköz már része a rendszernek. Csak a regisztrációt követő első belépés után tudják a megfelelő pályázati kategóriához tartozó pályázat elektronikus adatlapját kitölteni és elektronikus pályázati jelentkezésüket benyújtani. Felmerülő probléma esetén forduljanak a megadott elérhetőségek valamelyikéhez! 8
9 Felhívjuk a figyelmet, hogy a határidő minden esetben a beérkezés időpontját jelenti, és a pályázat benyújtásával kapcsolatban hiánypótlásra nincs lehetőség! A pályázat beadásának menete: A pályázat beadása sorrendben az alábbi két részből áll. 1. A pályázat elektronikus Ügyfélkapu felületen történő beadása ( 2. Az Ügyfélkapun beadott pályázat pdf dokumentumát kinyomtatva és azt aláírva személyesen nyújtsa be, vagy postai úton ajánlott küldeményként küldje be (érkeztesse be). A szükséges benyújtandó mellékletek jegyzéke megtalálható jelen kiírás csatolandó mellékeltek részében. A pályázatokat 1 példányban személyesen vagy ajánlott küldeményként postai úton az alábbi címen lehet leadni/eljuttatni: Figyelem! A mellékletek leadása előtt szükséges az elektronikus pályázat benyújtása az Ügyfélkapu felületen keresztül! Szabadkai Információs Iroda Concordia Minoritatis Hungaricae (CMH) Szerbia, Szabadka, Ptuji utca 1. Az Értékelő Bizottság a Szabadkai CMH Irodához határidő után beérkezett, illetve a formailag hibás pályázatokat nem veszi figyelembe. Az alábbiakban felsorolt mellékleteket, igazolásokat csatolni kell az elektronikus Ügyfélkapu felületen beadott pályázat kinyomtatott és aláírt PDF adatlap dokumentumához: az útlevél egyszerű másolata az állandó lakóhelyet igazoló okmány egyszerű másolata a középiskola valamennyi osztálya bizonyítványának egyszerű másolata*** az érettségi bizonyítvány egyszerű másolata*** amennyiben van, a Magyarországon letett középszintű és/vagy érettségi oklevelének, bizonyítványának (törzslapjának) egyszerű másolata*** a magyar nemzetiség igazolása (E célra egyaránt alkalmas a Magyar igazolvány 1 2. oldalának [az igazolvány számának és adatlapjának] másolata vagy a Magyar igazolványra vonatkozó igénylés másolata, illetve ezek hiányában minden olyan dokumentum, amelyből a nemzetiség hitelt érdemlően megállapítható.) 1 db megcímzett és felbélyegzett válaszboríték *** Az eredeti dokumentumok a benyújtáskor bemutatandók (postai jelentkezés esetében a dokumentum kibocsátója, vagy a középiskola, vagy közjegyző által hitelesített másolatot kell beküldeni). A 2016-ban érettségizők esetében az érettségi bizonyítvány másolatát utólag is el lehet küldeni (amennyiben a pályázat beadásakor még nem állna rendelkezésre). Ebben az esetben a középiskola igazolása (jogviszonyról és a évi érettségi vizsgán tervezett részvételről) a pályázat benyújtásakor csatolandó és a szülőföldi érettségi bizonyítvány másolatát és az utolsó tanévük bizonyítványának másolatát azok kézhezvételétől számított 8 munkanapon belül kell legkésőbb benyújtani. 9
10 A felvételi vizsgák helye és ideje: Helye: Balassi Intézet, 1037 Budapest, Kunigunda útja 35. Ideje: július óra (közép-európai idő /CET/ szerint) Információ: Az érdeklődők az alábbi címen és telefonszámon kaphatnak további részletes felvilágosítást a pályázatról, a pályázati adatlapról, valamint az ösztöndíjszerződésről: Szabadkai Információs Iroda Concordia Minoritatis Hungaricae (CMH) Szerbia, Szabadka, Ptuji utca 1. Tel.: ; Fax: ; cmh.szabadka@gmail.com Web: továbbá a Balassi Intézet honlapján: A Balassi Intézet Hungarológia Tagozata: Biró Mónika tanulmányi előadó: monika.biro@bbi.hu Tel.: Fax:
11 1. sz. melléklet A magyar felsőoktatás 2017/2018-as tanévének alap- és osztatlan képzéseiben megjelenő várhatóan miniszteri ösztöndíjjal támogatott szakok (BI előkészítő képzésében 2016/2017-es tanév) Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az alábbi táblázatban szereplő szakok közül azokra lehet majd az előkésztő képzés folyamán a felvételi jelentkezést benyújtani, melyek a 2017/2018-as tanévre állami ösztöndíjas formában, nappali munkarenden indulnak! Képzési terület / képzési szint szak (a következő, szeptemberben induló tanévben) Felvételi tantárgypárok BI előkészítő 2016/17-es tanévére Felvételi-érettségi követelmények a évi felsőoktatási felvételire agrár képzési terület állattenyésztő mérnöki 2 élelmiszermérnöki 2 földmérő és földrendező mérnöki 2 gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki 2 informatikus és szakigazgatási agrármérnöki 2 lótenyésztő, lovassport szervező agrármérnöki 2 mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki 2 mezőgazdasági mérnöki 2 növénytermesztő mérnöki 2 szőlész-borász mérnöki 2 tájrendező és kertépítő mérnöki 2 természetvédelmi mérnöki 2 vadgazda mérnöki 2 állatorvosi biológia és kémia biológia (emelt szinten), kémia () 11
12 erdőmérnöki matematika és fizika 1 emelt bölcsészettudomány képzési terület andragógia magyar és angol vagy magyar és történelem vagy történelem és angol vagy matematika és történelem vagy matematika és angol vagy matematika és magyar vagy biológia és magyar vagy biológia és történelem vagy biológia és angol anglisztika germanisztika [néderlandisztika] 1 és 1 emelt szinten angol (emelt szinten) és 1 még angol (emelt szinten) és 1 még germanisztika [skandinavisztika] angol (emelt szinten) és 1 még keleti nyelvek és kultúrák [altajisztika] keleti nyelvek és kultúrák [arab] 1 emelt 1 emelt keleti nyelvek és kultúrák [hebraisztika] 1 emelt keleti nyelvek és kultúrák [indológia] 1 emelt keleti nyelvek és kultúrák [iranisztika] keleti nyelvek és kultúrák [japán] keleti nyelvek és kultúrák [kínai] keleti nyelvek és kultúrák [koreai] keleti nyelvek és kultúrák [mongol] keleti nyelvek és kultúrák [tibeti] keleti nyelvek és kultúrák [török] 1 emelt 1 emelt 1 emelt 1 emelt 1 emelt 1 emelt 1 emelt 12
13 keleti nyelvek és kultúrák [újgörög] néprajz magyar és történelem ókori nyelvek és kultúrák [assziriológia] ókori nyelvek és kultúrák [egyiptológia] ókori nyelvek és kultúrák [klasszika-filológia (latin, ógörög)] pedagógia pszichológia magyar és angol vagy magyar és történelem vagy történelem és angol vagy matematika és történelem vagy matematika és angol vagy matematika és magyar vagy biológia és magyar vagy biológia és történelem vagy biológia és angol magyar és angol vagy magyar és történelem vagy történelem és angol vagy matematika és történelem vagy matematika és magyar vagy matematika és angol vagy biológia és magyar vagy biológia és történelem vagy biológia és angol romológia szabad bölcsészet szlavisztika [orosz] történelem történelem [régészet] gazdaságtudományok képzési terület gazdaság- és pénzügymatematikai elemzés magyar és történelem vagy történelem és angol vagy történelem és földrajz magyar és történelem vagy történelem és angol vagy történelem és földrajz matematika és történelem vagy matematika és angol 1 emelt 1 emelt 1 emelt 1 emelt 1 emelt 1 emelt 1 emelt angol és 1 tantárgy, 1 tárgyat emelt szinten, 1 tárgyat angol és 1 tantárgy, 1 tárgyat emelt szinten, 1 tárgyat angol és 1 tantárgy, 1 tárgyat emelt szinten, 1 tárgyat történelem (emelt szinten) és 1 még történelem (emelt szinten) és 1 még matematika (emelt szinten) és 1 még nemzetközi gazdálkodás matematika és történelem vagy matematika és angol vagy történelem és angol 2 pénzügy és számvitel matematika és történelem vagy matematika és angol informatika képzési terület gazdaságinformatikus matematika és informatika vagy matematika és fizika mérnökinformatikus matematika és informatika vagy matematika és fizika még 2 még még 13
14 programtervező informatikus matematika és informatika vagy matematika és fizika még műszaki képzési terület anyagmérnöki biomérnöki energetikai mérnöki matematika és fizika építészmérnöki matematika és fizika matematika és biológia vagy matematika és fizika vagy matematika és informatika matematika és biológia vagy matematika és fizika vagy matematika és informatika faipari mérnöki matematika és fizika vagy matematika és informatika gépészmérnöki matematika és fizika vagy matematika és informatika még még 1 emelt 1 emelt még még ipari termék- és formatervező mérnöki matematika és fizika vagy matematika és informatika még járműmérnöki matematika és fizika vagy matematika és informatika könnyűipari mérnöki matematika és fizika vagy matematika és informatika környezetmérnöki matematika és fizika vagy matematika és informatika közlekedésmérnöki matematika és fizika vagy matematika és informatika logisztikai mérnöki matematika és fizika vagy matematika és informatika mechatronikai mérnöki matematika és fizika vagy matematika és informatika molekuláris bionika mérnöki matematika és fizika vagy matematika és informatika még még még még még még még műszaki földtudományi matematika és fizika vagy matematika és informatika vagy matematika és földrajz még műszaki menedzser matematika és fizika vagy matematika és informatika vagy matematika és történelem még műszaki szakoktató matematika és fizika vagy matematika és informatika még vegyészmérnöki matematika és fizika vagy matematika és informatika vagy matematika és kémia még 14
15 villamosmérnöki matematika és fizika vagy matematika és informatika építészmérnöki orvos- és egészségtudomány képzési terület matematika és fizika még matematika vagy fizika és 1 ápolás és betegellátás [ápoló] biológia és kémia vagy biológia és fizika vagy biológia és informatika vagy biológia és magyar vagy fizika és informatika vagy kémia és informatika vagy magyar és informatika 2 ápolás és betegellátás [dietetikus] biológia és kémia vagy biológia és fizika vagy biológia és informatika vagy biológia és magyar vagy fizika és informatika vagy kémia és informatika vagy magyar és informatika 2 ápolás és betegellátás [gyógytornász] biológia és kémia vagy biológia és fizika vagy biológia és informatika vagy biológia és magyar vagy fizika és informatika vagy kémia és informatika vagy magyar és informatika 2 ápolás és betegellátás [mentőtiszt] biológia és kémia vagy biológia és fizika vagy biológia és informatika vagy biológia és magyar vagy fizika és informatika vagy kémia és informatika vagy magyar és informatika 2 ápolás és betegellátás [szülésznő] biológia és kémia vagy biológia és fizika vagy biológia és informatika vagy biológia és magyar vagy fizika és informatika vagy kémia és informatika vagy magyar és informatika 2 egészségügyi gondozás és prevenció [dentálhigiénikus] biológia és kémia vagy biológia és fizika vagy biológia és informatika vagy biológia és magyar vagy fizika és informatika vagy kémia és informatika vagy magyar és informatika 2 közép szinten egészségügyi gondozás és prevenció [védőnő] biológia és kémia vagy biológia és fizika vagy biológia és informatika vagy biológia és magyar vagy fizika és informatika vagy kémia és informatika vagy magyar és informatika 2 közép szinten orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikus általános orvos fogorvos gyógyszerész pedagógusképzés képzési terület biológia és kémia vagy biológia és fizika vagy biológia és informatika vagy biológia és magyar vagy fizika és informatika vagy kémia és informatika vagy magyar és informatika biológia és kémia vagy biológia és fizika biológia és kémia vagy biológia és fizika biológia és kémia vagy biológia és fizika 2 biológia (emelt szinten) és 1 még biológia (emelt szinten) és 1 még biológia (emelt szinten) és 1 még gyógypedagógia biológia és magyar vagy magyar és angol magyar és még 1 konduktor biológia és magyar vagy magyar és történelem vagy magyar és angol vagy matematika és magyar magyar és még 1 [angol nyelv és kultúra tanára; biológiatanár (egészségtan)]] angol és biológia angol, biológia közép v. 15
16 [angol nyelv és kultúra tanára; könyvtárostanár]] angol és történelem angol, történelem közép v. [angol nyelv és kultúra tanára; magyartanár]] angol és magyar angol, magyar közép v. [angol nyelv és kultúra tanára; matematikatanár]] angol és matematika angol, matematika közép v. [angol nyelv és kultúra tanára; technika-, életvitel- és gyakorlat-tanár]] [angol nyelv és kultúra tanára; természetismeret-környezettan tanár]] [angol nyelv és kultúra tanára; testnevelő tanár]] angol és biológia vagy angol és matematika angol és biológia angol és testnevelés angol, és biológia vagy matematika vagy fizika vagy földrajz vagy kémia közép vagy angol és biológia közép vagy angol, és testnevelés közép vagy emelt szinten [angol nyelv és kultúra tanára; történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára]] angol és történelem angol, történelem közép v. [biológiatanár (egészségtan); fizikatanár (természettudományos gyakorlatok)]] biológia és fizika [biológiatanár (egészségtan); földrajztanár]] biológia és földrajz [biológiatanár (egészségtan); informatikatanár]] biológia és informatika [biológiatanár (egészségtan); kémiatanár]] [biológiatanár (egészségtan); könyvtárostanár]] [biológiatanár (egészségtan); magyartanár]] [biológiatanár (egészségtan); matematikatanár]] biológia és kémia biológia és történelem biológiai és magyar biológia és matematika történelem, biológia közép v. emelt szinten magyar, biológia közép v. emelt szinten [biológiatanár (egészségtan); technika-, életvitel- és gyakorlat-tanár]] biológia és fizika vagy biológia és földrajz vagy biológia és informatika vagy biológia és kémia vagy biológia és matematika biológia közép v. és fizika vagy földrajz vagy informatika vagy kémia vagy matematika közép v. [biológiatanár (egészségtan); természetismeret-környezettan tanár]] [biológiatanár (egészségtan); testnevelő tanár]] biológia és fizika vagy biológia és földrajz vagy biológia és informatika vagy biológia és kémia biológia és testnevelés biológia közép v. és fizika vagy földrajz vagy informatika vagy kémia közép v. biológia közép v. és testnevelés közép v. 16
17 [biológiatanár (egészségtan); történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára]] [fizikatanár (természettudományos gyakorlatok); matematikatanár]] [fizikatanár (természettudományos gyakorlatok); természetismeretkörnyezettan tanár]] [földrajztanár; informatikatanár]] [földrajztanár; könyvtárostanár]] [földrajztanár; technika-, életvitel- és gyakorlat-tanár]] [földrajztanár; természetismeret-környezettan tanár]] [földrajztanár; testnevelő tanár]] [földrajztanár; történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára]] [informatikatanár; matematikatanár]] [informatikatanár; természetismeret-környezettan tanár]] [kémiatanár; matematikatanár]] [kémiatanár; természetismeretkörnyezettan tanár]] [magyartanár; könyvtárostanár]] [magyartanár; matematikatanár]] [magyartanár; technika-, életvitel- és gyakorlat-tanár]] [magyartanár; természetismeret-környezettan tanár]] [magyartanár; történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára]] biológia és történelem fizika és matematika fizika és matematika vagy fizika és biológia vagy fizika és informatika földrajz és informatika földrajz és történelem földrajz és biológia vagy földrajz és informatika földrajz és biológia vagy földrajz és informatika földrajz és testnevelés földrajz és történelem informatika és matematika informatika és biológia vagy informatika és fizika vagy informatika és földrajz vagy informatika és matematika kémia és matematika kémia és biológia vagy kémia és informatika vagy kémia és matematika magyar és történelem magyar és matematika magyar és biológia magyar és biológia magyar és történelem történelem, biológia közép v. emelt szinten fizika közép vagy és matematika vagy biológia vagy informatika közép vagy történelem, földrajz közép v. emelt szinten földrajz közép vagy és testnevelés közép vagy történelem, földrajz közép v. emelet szinten kémia közép vagy és biológia vagy informatika vagy matematika közép vagy emelet szinten magyar, matematika közép v. magyar, biológia közép v. emelt szinten magyar, biológia közép v. emelt szinten 17
18 [matematikatanár; hon- és népismerettanár]] [matematikatanár; könyvtárostanár]] [matematikatanár; közösségi művelődés tanár]] [matematikatanár; technika-, életvitel- és gyakorlat-tanár]] [matematikatanár; természetismeret-környezettan tanár]] [matematikatanár; történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára]] [testnevelő tanár; gyógytestnevelőegészségfejlesztő tanár]] [testnevelő tanár; természetismeret-környezettan tanár]] [történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára; könyvtárostanár]] [történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára; technika-, életvitel- és gyakorlat-tanár]] [történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára; természetismeret-környezettan tanár]] sporttudomány képzési terület matematika és történelem matematika és történelem matematika és történelem matematika és fizika vagy matematika és informatika matematika és fizika vagy matematika és informatika matematika és történelem testnevelés és biológia testnevelés és biológia magyar és történelem történelem és matematika vagy történelem és földrajz történelem és matematika vagy történelem és földrajz történelem, matematika közép v. történelem, matematika közép v. történelem, matematika közép v. matematika közép vagy emelet szinten és fizika vagy informatika közép vagy matematika közép vagy és fizika vagy informatika közép vagy történelem, matematika közép v. testnevelés közép vagy és biológia vagy történelem közép vagy történelem és matematika vagy földrajz vagy informatika közép v. történelem és matematika vagy földrajz vagy informatika közép v. humánkineziológia biológia és magyar vagy biológia és történelem vagy biológia és angol vagy biológia és testnevelés vagy magyar és történelem vagy magyar és angol vagy történelem és angol vagy testnevelés és angol 2 rekreációszervezés és egészségfejlesztés biológia és magyar vagy biológia és történelem vagy biológia és angol vagy biológia és testnevelés vagy biológia és földrajz vagy magyar és történelem vagy vagy testnevelés és angol vagy történelem és földrajz vagy angol és földrajz vagy testnevelés és földrajz 2 sportszervező biológia és magyar vagy biológia és történelem vagy biológia és angol vagy biológia és testnevelés vagy magyar és történelem vagy magyar és angol vagy történelem és angol vagy testnevelés és angol 2 18
19 testnevelő-edző testnevelés és biológia vagy testnevelés és történelem testnevelés (emelt szinten) és még egy tárgyat társadalomtudomány képzési terület informatikus könyvtáros magyar és angol vagy magyar és történelem vagy matematika és magyar vagy matematika és történelem vagy matematika és angol vagy történelem és angol 1 emelt kommunikáció és médiatudomány magyar és angol vagy magyar és történelem vagy matematika és magyar vagy matematika és történelem vagy matematika és angol vagy történelem és angol kulturális antropológia magyar és történelem vagy történelem és földrajz nemzetközi tanulmányok magyar és angol vagy magyar és történelem vagy matematika és magyar vagy matematika és történelem vagy matematika és angol vagy történelem és angol 1 emelt 1 emelt 1 emelt politológia magyar és angol vagy magyar és történelem vagy matematika és magyar vagy matematika és történelem vagy matematika és angol vagy történelem és angol 1 emelt szociális munka szociálpedagógia magyar és angol vagy magyar és történelem vagy matematika és magyar vagy matematika és történelem vagy matematika és angol vagy történelem és angol magyar és angol vagy magyar és történelem vagy matematika és magyar vagy matematika és történelem vagy matematika és angol vagy történelem és angol 1 emelt 1 emelt szociológia társadalmi tanulmányok természettudomány képzési terület biológia fizika matematika és fizika földrajz földtudományi magyar és angol vagy magyar és történelem vagy matematika és magyar vagy matematika és történelem vagy matematika és angol vagy történelem és angol magyar és angol vagy magyar és történelem vagy matematika és magyar vagy matematika és történelem vagy matematika és angol vagy történelem és angol biológia és fizika vagy biológia és kémia vagy biológia és földrajz vagy matematika és biológia vagy biológia és informatika biológia és földrajz vagy földrajz és informatika vagy földrajz és történelem biológia és fizika vagy biológia és kémia vagy biológia és földrajz vagy földrajz és informatika vagy matematika és fizika vagy matematika és informatika vagy matematika és földrajz kémia biológia és kémia vagy kémia és informatika környezettan matematika biológia és fizika vagy biológia és kémia vagy biológia és földrajz vagy földrajz és informatika vagy matematika és fizika vagy matematika és informatika vagy matematika és földrajz matematika és fizika vagy matematika és biológia vagy matematika és informatika vagy matematika és kémia vagy matematika és földrajz 1 emelt 1 emelt biológia kötelező és további 1 fizika kötelező és további 1 földrajz kötelező és további 1 2 kémia kötelező és további emelt 19
20 A közigazgatási rendészeti és katonai képzési terület szakjai általános értelemben nem támogatottak. A hitéleti képzési terület szakjaival nem lehet pályázni a Balassi Intézet ösztöndíjas előkészítő képzésére. A jogi képzési terület alap- és osztatlan képzési szakjai általános értelemben nem támogatottak a Balassi Intézet ösztöndíjas előkészítő képzésében. A művészet képzési terület és a művészetközvetítési képzési terület szakjai általános értelemben nem támogatottak a Balassi Intézet ösztöndíjas előkészítő képzésében. Csak a magyar nyelvű szakok támogatottak (nem támogatható miniszteri ösztöndíjjal pl. az angol nyelvű villamosmérnöki szak vagy az angol nyelvű szociológia szak sem). Jelen lista már tartalmazza az Oktatási Hivatal részéről január 31-ig megjelent hivatalos Kiegészítő Tájékoztató információit (meghirdetéseit ill. törléseit). 20
21 2. sz. melléklet A Balassi Intézet által a magyarországi felsőoktatási előkészítő képzésében történő ösztöndíjas részvételre szerb állampolgárságú, magyar nemzetiségű hallgatók számára a 2016/2017-es tanévre meghirdetett pályázat ELBÍRÁLÁSI PONTRENDSZERE Az egyetemi előkészítő képzésre a 2016/2017-es tanévre nincs kötelező felvételi vizsga. A Balassi Intézet felvételi vizsgát szervez a pályázók számára, annak letétele azonban nem kötelező. A pályázatok előértékeléséhez a jelentkezők rangsorolását a Balassi Intézet az alábbi szempontrendszer szerint végzi. A jelentkezők a1) a szülőföldön letett (középiskolát lezáró) érettségi vizsgák átlageredménye és a2) a Balassi Intézetben majdan tanulandó tantárgyakból a tantárgy utolsó két tanult évének középiskolai eredménye és a3) a Balassi Intézetben majdan tanulandó tantárgyakból magyarországi közép- vagy letett érettségi vizsgák eredménye alapján vagy b) a majdan tanulandó tantárgyakból a Balassi Intézetben letett felvételi vizsga eredménye alapján kerülnek rangsorolásra. A jelentkezők pontszámát a szülőföldön letett érettségi átlageredménye és a tanulandó tantárgyak szülőföldi középiskolai év végi eredményei vagy a Balassi Intézet felvételi vizsgáján elért pontszám adja. Abban az esetben, ha a pályázó nem vesz részt a Balassi Intézet felvételi vizsgáján, a felvételi tárgyakból letett magyarországi érettségi vizsga plusz pontokat jelent. Egy tárgynál csak egyféle érettségi eredménnyel lehet pályázni, azaz egy tantárgy esetében nem lehet külön pontot kapni egy magyarországi közép- és egy magyarországi érettségi vizsgáért. Ha a hallgató ugyanabból a tárgyból rendelkezik magyarországi közép- és vizsgaeredménnyel is, automatikusan a jelentkező számára kedvezőbb pontszámot vesszük figyelembe. Ha a jelentkező a Balassi Intézetben tanulandó tantárgyból nem rendelkezik magyarországi érettségi vizsgával, de más tantárgyból tett ilyen vizsgát, akkor az alábbi táblázatban foglaltak szerint más tantárgy érettségi eredménye beszámítandó, az arra adott plusz pontokat a diáknak meg kell kapnia. Ha a pályázó több tantárgyból rendelkezik a képzéshez beszámítható érettségi vizsgával, akkor a jelentkező számára legkedvezőbb eredményt kell figyelembe venni. 21
Horvátországi BI előkészítő 2016/2017 PÁLYÁZATI KIÍRÁS
PÁLYÁZATI KIÍRÁS A Balassi Intézet pályázatot hirdet - horvát, vagy - középiskolai tanulmányaikat Horvátországban végző szerb állampolgárságú, magyar nemzetiségű hallgatók számára a Balassi Intézet magyarországi
csángó-magyar BI előkészítő 2016/2017 PÁLYÁZATI KIÍRÁS
PÁLYÁZATI KIÍRÁS A Balassi Intézet pályázatot hirdet román állampolgárságú, csángó-magyar nemzetiségű személyek számára a Balassi Intézet magyarországi felsőoktatási előkészítő képzésében történő ösztöndíjas
Nyugati szórvány BI előkészítő 2014/2015 PÁLYÁZATI KIÍRÁS
PÁLYÁZATI KIÍRÁS A Balassi Intézet és az Emberi Erőforrások Minisztériuma közösen pályázatot hirdet - szlovén állampolgárságú, vagy - valamely más külföldi (Horvátország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia
Kárpátalja BI előkészítő 2016/2017 PÁLYÁZATI KIÍRÁS
PÁLYÁZATI KIÍRÁS A Balassi Intézet pályázatot hirdet ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű hallgatók számára a Balassi Intézet magyarországi felsőoktatási előkészítő képzésében történő ösztöndíjas
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet
I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet Polgármesteri ösztöndíjra a 2008/2009. tanévben felsőoktatási intézményekbe teljes idejű, nappali tagozatos képzésre beiratkozott pécsi
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi információk 2015.
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar Felvételi információk 2015. A JELENTKEZÉS MÓDJA Kizárólag e-felvételi keretében, amelyet a www.felvi.hu honlapon, regisztráció után lehet benyújtani.
Nyugati szórvány BI előkészítő 2016/2017 PÁLYÁZATI KIÍRÁS
PÁLYÁZATI KIÍRÁS A Balassi Intézet pályázatot hirdet - szlovén állampolgárságú, vagy - valamely más külföldi (Horvátország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna kivételével) ország állampolgárságával
Felvételi 2013 Felvételi tájékoztató 2013
Felvételi 2013 A döntést segítő kiadványok Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2013. szeptemberben induló képzésekre honlap : www.felvi.hu Felvételi tájoló 2013. (Felvi-rangsorokkal) Képzési szintek A:
A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata
A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata I. Általános rendelkezések, fogalom meghatározások Szabályzatunk célja, hogy a Justh Zsigmond Városi Könyvtár, mint nyilvános könyvtár a könyvtári
VMÖT alap-, osztatlan, mesterképzés 2011/2012 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjra a 2011/2012-es tanévben magyarországi felsőoktatási intézményekbe
Beiskolázás 2009. Középiskola Neve: Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Kollégium OM azonosító száma: 028380
Középiskola Neve: Erkel Ferenc Gimnázium és Szakképző Iskola, Kollégium OM azonosító száma: 028380 Cím 5700 Gyula, Bodoky u. 10. Telefonszám 06 /66/ 463-118 Fax 06 /66/ 468-111 E-mail Honlap Igazgató neve
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016 / 2017. tanév OM azonosító 031 966 Iskolánk a nemzeti köznevelési törvényben előírt létszámok alapján alakítja ki az osztálylétszámokat, tanulócsoportokat. Az iskola felvételi
PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek)
PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek) PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Jelentkezői adatok Jelentkező neve: Felvételi azonosító: Születési dátum: Anyja neve:
Hitéleti. Kapacitás min. < max.
Hitéleti AOF Mester Saját vizsgák Vizsgaidőpontok PTE F58544 PTE KPVK NTÉZMÉNY ELÉRHETŐSÉGE: 7100 Szekszárd, Rákóczi u. 1. Telefon: (74) 528 300 Fax: (74) 528 301 FELVÉTELVEL KAPCSOLATOS EGYÉB ELÉRHETŐSÉG:
MÖDFE 2015/2016 PÁLYÁZATI KIÍRÁS
PÁLYÁZATI KIÍRÁS Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjra a 2015/2016-os tanévre azon a 2008/2009-es, vagy a 2009/2010-es, vagy a 2010/2011-es,
BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN
BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN Az alábbiakban kizárólag a jelen Tájékoztatóban meghirdetett mesterképzési szakokra vonatkozó egyes bemeneti követelményeket
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjra a 2008/2009-es tanévben magyarországi felsőoktatási intézményekbe
Nyíregyházi Főiskola. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet
Nyíregyházi Főiskola a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony
BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN
BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN Az alábbiakban kizárólag a jelen Tájékoztatóban meghirdetett mesterképzési szakokra vonatkozó egyes bemeneti követelményeket
MÖDFE 2011/2012 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjra a 2011/2012-es tanévre azon a 2008/2009-es vagy a 2009/2010-es
EMÖT csángó BI el készít 2011/2012 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Balassi Intézet és a Nemzeti Er forrás Minisztérium közösen pályázatot hirdet román állampolgárságú, csángó-magyar nemzetiség személyek számára a Balassi Intézet magyarországi fels
Meghirdetett képzések 2013 szeptemberi kezdéssel alapképzési szakok, osztatlan tanárképzési szakok, felsőoktatási szakképzési szakok
Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Meghirdetett képzések 2013 szeptemberi kezdéssel alapképzési szakok, osztatlan tanárképzési szakok, felsőoktatási szakképzési szakok Forrás: www.felvi.hu (2013.
Új nyelvvizsga elnevezés (137/2008. (V.16.) Kormány rendelet, 2009.10.01-től) B1 (szóbeli vagy írásbeli vagy komplex)
Nyelvvizsga szótár Korábbi elnevezés alapfokú (A vagy B vagy C típusú) középfokú (A vagy B vagy C típusú) felsőfokú (A vagy B vagy C típusú) egynyelvű vagy kétnyelvű általános szakmai vagy szaknyelvi Új
Középiskolai felvételi eljárás. 2015-2016. tanév
Középiskolai felvételi eljárás 2015-2016. tanév 1. Középiskolai felvételi eljárás legfontosabb dátumai 2015.11.13. Az Oktatási Hivatal közzéteszi a nyolcadik évfolyamosok számára központi írásbeli vizsgát
Felsőoktatási felvételi ponthatárok 2009
Felsőoktatási felvételi ponthatárok 2009 Dr. Manherz Károly felsőoktatási és tudományos szakállamtitkár Oktatási és Kulturális Minisztérium 2009. július 24. Nem nyert felvételt 26% Felvételt nyert 74%
A főiskolai, egyetemi alapképzési szakok mintatantervei
A főiskolai, egyetemi alapképzési szakok mintatantervei Válassza ki a listából a megtekinteni kívánt szakot, szakpárt. Ha a szakpárt nem találja, keresse fordított sorrendben is. Jelmagyarázat: Képzési
Kárpátalja alap-, osztatlan, mesterképzés 2016/2017 PÁLYÁZATI KIÍRÁS
PÁLYÁZATI KIÍRÁS Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjra a 2016/2017-es tanévben magyarországi felsőoktatási intézmények
HMÖT BI el készít 2011/2012 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Balassi Intézet és a Nemzeti Er forrás Minisztérium közösen pályázatot hirdet horvát állampolgárságú, magyar nemzetiség hallgatók számára a Balassi Intézet magyarországi fels oktatási
Jogszabályváltozások. Érettségi 2015/2016 tanév tavasz. Dr. Kun Ágnes osztályvezető
Érettségi 2015/2016 tanév tavasz Jogszabályváltozások Dr. Kun Ágnes osztályvezető Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Oktatási és Hatósági Osztály 2016. április 19. Az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának
Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatal. a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX törvény 45. (1) bekezdése alapján.
Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX törvény 45. (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Söjtöri közös Önkormányzati Hivatal Jegyző munkakör betöltésére
KMÖT alap-, osztatlan, mesterképzés 2011/2012 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjra a 2011/2012-es tanévben magyarországi felsőoktatási intézményekbe
Erasmus+ pályázati tájékoztató
Erasmus+ pályázati tájékoztató Közgazdaságtudományi Kar Pécs 18/09/2013 Erasmus+ pályázati tájékoztató Erasmus+ pályázat beadása előtti teendők Pályázat menete Intézmények Fontos tudnivalók Szakmai gyakorlat
Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíjra az Új Nemzeti Kiválóság Program keretében (pályázati kód: ÚNKP-16-1) 2016/2017. tanév Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatot
E- alkalmazások iránymutatásai - 3
E- alkalmazások iránymutatásai - 3 Belügyminisztérium Építésügyi Főosztály (lezárva: 2013. november 22.) Vázrajz feltöltése az ügyfél helyett A megkeresés szerint egy települési jegyző építésügyi hatósága,
Czeglédi Sándorné Humánerőforrás és Közoktatási Bizottság elnöke
Isaszeg Város Önkormányzata pályázatot hirdet kizárólag Isaszeg közigazgatási területén működő intézmények, közösségek számára, nyári szabadidős programok támogatására. A pályázatnak tartalmaznia kell:
Tagintézmény-vezető neve, Szabóné Diós Edit e-mail címe: igazgato.kossuthzs.iskola@int.ritek.hu Pályaválasztási felelős neve: Dr.
KÖZÉPISKOLA KIR-BEN SZEREPLŐ NEVE: SZEGEDI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZŐ ISKOLA KOSSUTH ZSUZSANNA TAGINTÉZMÉNYE OM azonosító száma: 201290 Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/550-486 Fax: 62/550-486
Az 1-4. és a 12. sz. mellékleteket a pályázónak kell beszereznie, az 5-11. sz. melléklete elkészítéséhez az alábbiakban találhatnak mintákat.
A pályázati adatlaphoz kötelezően csatolandó mellékletek: 1. egyéni vállalkozók, őstermelők esetén érvényes vállalkozói, őstermelői igazolvány másolata 2. gazdasági társaságok esetén 30 napnál nem régebbi
PÓTFELVÉTELI ELJÁRÁSBAN MEGHIRDETETT KÉPZÉSEK A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLÁN FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSI SZAKOK
NYF-BTMK FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSI SZAKOK Tagozat Irány-száma Gazdasági idegen nyelvű menedzser N 1 < 10 100 000 Bármelyik két érettségi Idegennyelvi kommunikátor N 1 < 10 100 000 Bármelyik két érettségi Moderátor
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjra a 2009/2010 es tanévben magyarországi felsőoktatási intézményekbe
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére
Tárgy: Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület előfinanszírozási kérelme Előkészítette: Gál András osztályvezető Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám: IV/14 Döntéshozatal módja:
Felsőoktatási felvételi ponthatárok 2010
Felsőoktatási felvételi ponthatárok 2010 Dr. Dux László Felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár Nemzeti Erőforrás Minisztérium 2010. július 23. 30,3% Nem nyert felvételt Felvételt nyert 69,7% Összes
6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK
6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 1. A függelék hatálya A jelen függelékben foglaltak azon Felhasználókra terjednek
HASZNOS TUDNIVALÓK 2014/2015-ös tanév tavaszi félév
HASZNOS TUDNIVALÓK 2014/2015-ös tanév tavaszi félév JANUÁR 1. csütörtök 2. péntek Téli rektori szünet utolsó. 3. szombat 4. vasárnap 2014/2015 tanév őszi féléves záróvizsga időszak első 5. hétfő 6. kedd
Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai
DANUBIA Szabadalmi és Védjegy Iroda Kft. Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai A Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület
Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez: fogyatékos emberek nappali intézményi ellátásához
Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesülete 7400 Kaposvár Béke u. 47. Napsugár Integrált Szociális Intézmény Fészek Szociális Szolgáltató Központ Fogyatékos Emberek Nappali Intézménye 7500 Nagyatád, Dózsa
Múcsonyi Helyi Választási Bizottság
Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 3744 Mucsony, Fő út 2. : 48/403-078 Fax: 48/403-078/126 sz. mellék hivatali e-mail: hivatal@mucsony.hu A Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 49/2014. (X.12.) határozata
Szlovénia magyarországi PhD kiírás 2016/2017 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel közösen nyílt pályázatot hirdet a 2016/2017-es tanévben a magyarországi felsőoktatási intézmények magyar
KÉRELEM. Mágocs Város Önkormányzatának az első lakáshoz jutás támogatásáról szóló 6/2016. (IV. 28.) rendeletéhez
KÉRELEM Mágocs Város Önkormányzatának az első lakáshoz jutás támogatásáról szóló 6/2016. (IV. 28.) rendeletéhez 1. Az igénylők adatai Kérelmező: Neve: születési neve:... Születés helye ideje:... anyja
tavaszi részképzés 2012/2013-es tanévben PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjas teljes szemeszteres részképzésre vagy részképzős tanulmányútra a magyarországi
HMÖT alap-, osztatlan, mesterképzés 2011/2012. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjra a 2011/2012-es tanévben magyarországi felsőoktatási intézményekbe
tavaszi részképzés 2012/2013. tanévben PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjas teljes szemeszteres részképzésre, valamint részképzős tanulmányútra a magyarországi
Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése
Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/124 A Szusza Ferenc Stadion labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése keretében a Beszerzés tárgya: létesítmény valamint
Szakképzés - Meghatalmazás használata
Szakképzés - Meghatalmazás használata A kérelem beadásához szükséges lehet meghatalmazás készítése. A meghatalmazás az MVH elektronikus kérelem-benyújtási felületén tölthető és nyomtatható ki. A meghatalmazás
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Felsőoktatási Doktori Hallgatói, Doktorjelölti Kutatói Ösztöndíjra az Új Nemzeti Kiválóság Program keretében (pályázati kód: ÚNKP-16-3) 2016/2017. tanév Az Emberi Erőforrások Minisztériuma
LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL)
LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL) A Hirdetményben foglalt időpontok előtt befogadott lakáscélú támogatásokra vonatkozó kondíciókat a Hirdetmény 11. sz. melléklete tartalmazza. 9.1. az új
Határon túli székhelyen kívüli képzések a 2011. évi pótfelvételi tájékoztatóhoz. Irányszám Államilag finanszírozott.
I. táblázat: Felvételi tájékoztató melléklet lapképzések: BCE-KERTK Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar idı kertészmérnöki (Beregszász) 1 6+1 30 0 kertészmérnöki (Nyárádszereda) 1 6+1 50
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a 2016. évi Fischer Annie zenei előadó-művészeti ösztöndíj elnyerésére
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 2016. évi Fischer Annie zenei előadó-művészeti ösztöndíj elnyerésére Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (a továbbiakban
Tisztítószerek és tisztító eszközök beszerzése (14669/2014.)- módosítás
Tisztítószerek és tisztító eszközök beszerzése (14669/2014.)- módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/96 Beszerzés tárgya: Szállítási (keret)szerződés keretében tisztítószerek és tisztító eszközök
P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására
P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására Pályázat száma: 1./A pályázó szervezet megnevezése: 2./ A pályázó szervezet adatai Székhelye, siófoki telephelye: Bankszámlaszáma:
ADATLAP a külföldön kötött házasság hazai anyakönyvezéséhez
Szerv megnevezése: EAK eseményazonosító: ADATLAP a külföldön kötött házasság hazai anyakönyvezéséhez I. Kérelmező(k) adatai Kérelmező 1 férj/feleség/érintett/egyéb kérelmező Családi és utóneve: Lakcíme:
Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt.
Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Irányadó jogszabályok - az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus
A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE
A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE Orosz Endre főosztályvezető Központi Szolgáltatási Főigazgatóság Közbeszerzési referens képzés PTE A közbeszerzési törvény előzményei A központosított közbeszerzés
K&H kommunikációs verseny 2016/2017 tanév
K&H kommunikációs verseny 2016/2017 tanév 1 1. versenykiírás A K&H Bank versenyfelhívása felsőoktatásban állami finanszírozásban vagy önköltséges formában kommunikációt (beleértve a marketingkommunikációt
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Prezentáció és íráskészségfejlesztés. tanulmányokhoz
I. évfolyam GM és PSZ szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Prezentáció és íráskészségfejlesztés tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Prezentáció és íráskészség
EGERPH16TAMNY NYILATKOZAT
EGERPH16TAMNY NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet
A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata
A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata I. Jogszabályi háttér A Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény (42. 1. bekezdés) 11/1994.(VI.8.) MKM rendelet 8-as számú melléklete A 2011/2012. tanév
Neptun rendszer jelentkezési segéd
1. Neptun rendszer Neptun rendszer jelentkezési segéd Cserháti Sándor Kollégium A böngésző címsávjába gépeld be a Neptun rendszer címét: NEPTUN.SZE.HU 2. Hallgatói web A Neptun webes oldalán jobb oldalt
Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok ellátására a Pécsi Tudományegyetemen-2- AF módosítás
Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok ellátására a Pécsi Tudományegyetemen-2- AF módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/44 Beszerzés tárgya: Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok
ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére
Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat ELNÖKE Szám: ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére Tárgy: A) Önkormányzat saját bevételeinek és adósságot
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest,
Művesekezelés anyagainak beszerzése a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika részére
Művesekezelés anyagainak beszerzése a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika részére Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/145 Művesekezelés anyagainak beszerzése 24 hónapra Beszerzés tárgya:
A Bankközi Klíring Rendszer
Bankközi Klíring Rendszer kiegészítő és kapcsolódó szolgáltatásai irányadó díjai A szabályzat 6 számozott oldalt tartalmaz Hatályos: 2014. január 1-től A Bankközi Klíring Rendszer KIEGÉSZÍTŐ ÉS KAPCSOLÓDÓ
Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT
Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT Nádudvar Város Helyi Választási Bizottsága a választási eljárásról szóló 2013.
Mezőkövesd Város Önkormányzatának 126/2007. (V.16.) ÖK. számú H A T Á R O Z A T A. Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme
126/2007. (V.16.) ÖK. számú Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme A Képviselő-testület támogatja Popovics Zsolt fekve-nyomó sportolót a Sportcsarnok Sport Egyesületen keresztül 30.000
Emőd Nagyközség Képviselő-testületének. 6/1999. /IV.21./ sz. R E N D E L E T E. az első lakáshoz jutók helyi támogatásáról 1..
Emőd Nagyközség Képviselő-testületének 6/1999. /IV.21./ sz. R E N D E L E T E az első lakáshoz jutók helyi támogatásáról 1.. A támogatásban részesíthetők köre /1/ Az önkormányzat által nyújtott helyi támogatásra
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére
Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő Város Önkormányzata és a VÜSZI Kht. közötti, parkfenntartási tevékenység folyamatos ellátására
PÁLYÁZATI KIÍRÁS Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet
PÁLYÁZATI KIÍRÁS Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet közösen pályázatot hirdet a 2015/2016-os tanévben a magyarországi és szülőföldi felsőoktatási intézményekben tanulmányokat folytató
Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28. napján megtartott üléséről
1/2016. (I.28.) BRNÖ határozat Az ülés napirendjéről Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2016. január 28-i képviselő-testületi ülés napirendjét az alábbiak szerint állapítja
Térítési és szolgáltatási díjak (1. számú melléklet jelen Szabályzat 51. -ához)
SOR 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. Leckekönyv késedelmes leadása Igazolások késedelmes leadása EHA kód vagy ETR jelszó ismételt kiadása Költségtérítési díj befizetésének elmulasztása Kollégiumi térítési díj késedelmes
Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatainak ismertetése
Európai Uniós támogatások pályázati roadshowja Széchenyi 2020 GINOP Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatainak ismertetése Halász Eszter projektmenedzser Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési
Pontrendszer szociális helyzet felmérésére
IV. A FELVÉTELI ELJÁRÁS SORÁN ADHATÓ PONTSZÁMOK (1) A rendszeres szociális ösztöndíj pontozási rendszere alapján történik a kollégiumi felvételi szociális pontszámának megállapítása. (2) A kollégiumi felvételi
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1) A program címe: V e z e t ő i t o v á b b k é p z é s - Kategória: V e z e t ő k é p z é s 2) A program szervezője és jogtulajdonosa: Európai Vezetőképző Akadémia
BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN
BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN Az alábbiakban kizárólag a jelen Tájékoztatóban meghirdetett mesterképzési szakokra vonatkozó egyes bemeneti követelményeket
8. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI
1 8. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Fővárosi
A BANKKÖZI KLÍRING RENDSZER KIEGÉSZÍTŐ ÉS KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSAINAK IRÁNYADÓ DÍJAI
A BANKKÖZI KLÍRING RENDSZER KIEGÉSZÍTŐ ÉS KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSAINAK IRÁNYADÓ DÍJAI Hatályos 2016. 01.01 Oldalak száma: 7 1054 Budapest, Vadász utca 31. Telefon: (1) 428-5600, (1) 269-2270 Fax: (1) 269-5458
Önellenőrzés Előadó: dr. Jakab Miklós
Előadó: dr. Jakab Miklós Az önellenőrzés fogalma Az adózó önadózás esetén jogosult az önellenőrzésre elévülési időn belül, de arra nem kötelezhető. Az önellenőrzéssel az adózó helyesbíti és bevallja az
Pári Község Önkormányzati Képviselő-testületének. 10/2013. (VIII. 2.) önkormányzati rendelete
Pári Község Önkormányzati Képviselő-testületének 10/2013. (VIII. 2.) önkormányzati rendelete a kezdő vállalkozások támogatásáról, valamint a letelepedési támogatásáról Pári Község Önkormányzat Képviselő-testülete
A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK
8. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: MTA Wigner
Nyíregyházi Főiskola. Intézményi Tájékoztató a 2005-2006. tanévre. Internetes kiadás
Nyíregyházi Főiskola Intézményi Tájékoztató a 2005-2006. tanévre Internetes kiadás Könyv CD melléklet Tartalom Rektori köszöntő Hogyan használja ezt a CD-t? Tanácsok az Acrobat Reader használatához Tanulmányi
A rendelet célja. Általános rendelkezések. A pályázati eljárás általános szabályai
Budapest főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2009. (V.8.) rendelete a kerületi tanulmányi ösztöndíjról /egységes szerkezetben a 35/2010. (XI.24.) és a 42/2010. (XII.15.) rendelettel/
Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet
Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A munkavégzés helye: a "Közalkalmazottak
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Logisztika. tanulmányokhoz
IV. évfolyam Számvitel szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Logisztika tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Logisztika Tanszék: Vállalkozás és Emberi
irányítószám: Ország: Magyarország
25/23-2/2015. A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1.) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság
Címzett: Markus Goddemeier E-mail: markus.goddemeier@proteinsimple.com Fax: +49 (0)162 985 79 53
8. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: MTA Kísérleti
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a helyi adókról szóló
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Pénzügyi-számviteli informatika 2. tanulmányokhoz
IV. évfolyam Pénzügy és Számvitel Szak/Minden szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Pénzügyi-számviteli informatika 2. tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2014/2015. I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Pénzügyi-számviteli
Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszer. Kérjük, a kérelmet olvashatóan, nyomtatott nagy betűkkel töltse ki! I. rész: Azonosító adatok
Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszer Állandó meghatalmazás és annak nyilvántartásba vétele iránti kérelem Benyújtandó a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv (MVH) bármely
A SZAKMAI GYAKORLAT RENDJE NAPPALI TAGOZATOS HALLGATÓKNÁL. 1. Gazdálkodási és menedzsment szak, Kereskedelem és marketing szak
A SZAKMAI GYAKORLAT RENDJE NAPPALI TAGOZATOS HALLGATÓKNÁL 1. Gazdálkodási és menedzsment szak, Kereskedelem és marketing szak 1.1. A szakmai gyakorlat célja: A tantervi előírásoknak megfelelően a nappali
A HIRDETMÉNY VISSZAVONÁSÁRÓL, MÓDOSÍTÁSÁRÓL, AZ AJÁNLATTÉTELI, VAGY RÉSZVÉTELI HATÁRIDŐ MEGHOSSZABBÍTÁSÁRÓL, A DOKUMENTÁCIÓ MÓDOSÍTÁSÁRÓL I.
Határidős adásvételi szerződés keretében orvosi kesztyűk beszerzése a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház részére-korrigendum Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/95 Orvosi kesztyűk