MAGONC Beküldési határidő:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MAGONC Beküldési határidő:"

Átírás

1 Az idei I. feladatsorban a 2020-ra és 2021-re eső jeles történelmi és kulturális évfordulók, emlékévek játszanak szerepet. A helyes válaszadásban segítségetekre lesznek az iskolában tanultak, de többször kell majd szakirodalmakban, személyesen, valamint a világhálón is kutatni, hogy sikeresek legyetek ebben a fordulóban. Jó munkát kívánunk Nektek! 1. FELADAT Az ókori egyiptomiak vallását a többistenhit, azaz a politeizmus jellemzi. Hitük szerint az istenek az élet minden területén jelen vannak, az emberekkel történő jó és a rossz dolgokat egyaránt tőlük eredeztették, ahogy a különböző természeti jelenségeket is. Ennek megfelelően mítoszaikban és ábrázolásaikban is gyakran jelentek meg az istenek állati alakban vagy a természeti jelenségeket megtestesítve. A feladatotok, hogy a táblázat alatt található leírások alapján azonosítsátok be az egyiptomi istenségeket. Nevüket írjátok a képek alá, valamint a leírás sorszámát is, amely alapján sikerült rájönni a megfejtésre. Minden helyesen beazonosított isten egy pontot ér, ami csak akkor jár, ha a név és a sorszám egyaránt szerepel a kép alatt. Név: Leírás száma: Név: Leírás száma: Név: Leírás száma:

2 Név: Leírás száma: Név: Leírás száma: Név: Leírás száma: Név: Leírás száma: Név: Leírás száma: Név: Leírás száma:

3 1. A nedvesség, a pára, a harmat és az eső istennője. 2. A sivatag, a zűrzavar és a pusztítás isteneként ismerjük. 3. Ennek az istenségnek a szeme a megújulás jelképe volt. 4. Neve ölelést jelent, mert a Nílus istennőjeként ő ölelte át a termőföldeket áradáskor. 5. A varázslás, termékenység, víz és szél, valamint a tengeren hajózás istennője. 6. Az alvilág és a holtak oltalmazója, valamint a bebalzsamozást végzők istene. 7. Ő volt Ré napisten és a fáraó védelmezője, később pedig az illatszerek istennőjeként is tisztelték. 8. Az írás, a bölcsesség, a tudományok és a mágia istene. 9. Könyörületes istennőként tisztelték, mivel aki bűnt követett el, mérgező marásával megbüntette ugyan, viszont a bűnbánókat meg is gyógyította utána. 9

4 2. Feladat III. Alekszandrosz, magyarosan Nagy Sándor az ókor egyik emblematikus alakja, Makedónia királya és hódító hadvezére volt. Úgy tartják, Napóleon koráig ő volt a világtörténelem leghíresebb és kiemelkedőbb hadvezére. Élete alatt létrehozta birodalmát, többek közt meghódította Perzsiát, Palesztinát és Egyiptomot. Tervei közt szerepelt még a Földközi-tenger nyugati medencéjének meghódítása egészen Gibraltárig, az Arab- félsziget és India is, azonban terveit már nem tudta befejezni, hisz Kr.e júniusában, 30 évesen meghalt. Ebben a feladatban Nagy Sándor birodalmával és hódításaival ismerkedtek meg, melyhez egyetlen forrásotok egy térkép lesz! Döntsétek el, hogy igazak vagy hamisak a következő állítások és töltsétek ki a táblázat hiányzó részét. Állítás Taxila város Kappadókia tartományban van. Isszoszban Kr.e. 333-ban volt Nagy Sándor egyik jelentős csatája. Alexandria Ariane (Herat) egy Nagy Sándor által alapított város. Ciprus nem tartozott Nagy Sándor birodalmába. Nagy Sándor útvonala inkább tengerekhez/óceánokhoz köthető. Memphisz Nagy Sándor által alapított város. A trákok által birtokolt területet Nagy Sándor nem foglalta el. Nagy Sándor birodalma három kontinensre terjedt ki. Nagy Sándor birodalma elért a Csendes-óceánig. Taxila városában Kr.e. 326-ban történt jelentős ütközet. Igaz vagy hamis?

5 A térképet fektetve helyeztük el a könnyebb használat érdekében! 10

6 3.FELADAT Az ostromgépek kialakulása egyfajta reakció volt a városfalakkal védett városállamok megjelenésére, így már az ókorban igen meghatározó jelentőségük volt és csatában betöltött szerepük egészen az ágyúk megjelenéséig töretlen volt. Feladatotok az lesz, hogy az ábrán szereplő ostromgép mellé odaírjátok annak pontos megnevezését.

7

8 7

9 4. Feladat Tudtátok, hogy Buda fontos diplomáciai központtá vált, amikor Luxemburgi Zsigmond magyar király 1433-ban német-római császár is lett? Buda fejlődése a tatárjárás után kezdődött meg, majd az Anjou-ház uralkodói alatt érte el virágkorát. Buda vára és palotája többszöri átépítésen ment keresztül az idők folyamán. A következő feladatban Buda várával fogtok megismerkedni a tatárjárás és a török uralom közötti időszakban. Döntsétek el a felsorolt állításokról, hogy melyik uralkodó nevéhez köthető a leginkább, majd írjátok be a halmazábrába a betűjelet helyesen! Minden két jó válasz egy pontot ér! Luxemburgi Zsigmond Hunyadi Mátyás IV. Béla

10 a.) Délkeleti és délnyugati palotaszárny építése. b.) A Díszudvar délkeleti szárnyának első emeletének két helyiségében, a kápolna mellett volt elhelyezve a Bibliotheca Corviniana. c.) Ferences rendi kolostor a vár délkeleti részén állt, ahol később III. Andrást is eltemették 1301-ben a források szerint. d.) A külső udvar közepén, egy márványtalapzaton álló bronz Hercules-szobrot emelt az uralkodó, bátyja emlékére. Az alkotást Szulejmán szultán magával vitte hadizsákmányként 1526-ban. e.) Az udvar keleti, Dunára néző oldalán állt a Szűz Mária mennybemenetelének tiszteletére felszentelt kápolna, mely valamelyik uralkodóhoz köthető. f.) A palota épületkomplexumát nem bővítette jelentősen, inkább reneszánsz típusú átépítés folyt. g.) A tatárjárás után ő rendelte el a budai vár újjáépítését. h.) Több ciszternát, halastavat, valamint királyi függőkertet létesített, melyeknek vízellátását a Duna vízét átemelő gépezettel alakították ki. i.) Buda szabad királyi város címet kapott az uralkodása idején. j.) Friss palota az ő nevéhez kötődik, ahol kialakították a római lovagtermet. k.) A kétszintes kápolna felső részét erőteljesen átépítették, ahol elhelyezték Alamizsnás Szent János relikviáit, így később Alamizsnás Szent Jánosnak nevezték el a kápolnát. l.) Felépítette a Nagyboldogasszony templomot a budai várrészben. m.) Az ő nevéhez kötődik a csonka torony, mely befejezetlen maradt. n.) A Díszudvart észak felől várfal és sziklába vágott szárazárok választotta el a következő udvartól. Ez az udvar az uralkodóról kapta nevét. 7

11 5. Feladat a vallás földrajzi dominanciáját. A világ népességének vallási megoszlása alapján mondhatjuk, hogy az iszlám vallás a második világvallás melyet a legtöbben gyakorolnak a kereszténység után. Ez a szám 2015-ben a világ népességének 24%-a volt, mely körülbelül 1,8 milliárd hívőt jelent (Pew Research Center felmérése alapján). A térképen zöld színnel láthatod Az iszlám vallás is régmúlt történelmi gyökerekkel rendelkezik, mely az európai emberek számára sokszor összeforrt az Oszmán Török Birodalom terjeszkedésével. A következő feladatban olyan szavakkal találkoztok melyek az iszlám vallásban vagy az Oszmán Birodalomban voltak használatosak. A feladat megoldásához kutassátok fel, mit jelentenek a megadott szavak, majd rendeljétek hozzá a legjellemzőbb képet. Továbbá döntsétek el, hogy inkább az iszlám valláshoz ( I ) vagy az Oszmán Török Birodalomhoz ( O ) kapcsolódik az adott szó. Tegyetek I betűt vagy O betűt a megfelelő helyre és töltsétek ki a táblázatot helyesen, hiszen soronként egy pont szerezhető! Szó Kép száma I vagy O MÜEZZIN AGA AKINDZSI RAMADÁN MINARET MEHTER DERVIS AHDNÁMÉ (ATNÁMÉ) DOGANDZSILAR DZSÁMI KÁBA KŐ DEFTERDÁR

12 1.) 2.) 3.) 4.) 5.) 6.) 7.)

13 8.) 9.) 10.) 11.) 12.) Utolsó pontért azt kérdezzük, ki volt az a magyar földrajzkutató, aki Közép- Ázsia pusztáit bejárta, mint kolduló dervis? 13

14 6. FELADAT A maszk az arc teljes vagy részbeni eltakarásával rendkívüli szerepet játszhat az identitás megváltoztatásában. A személy (person) szó a görög maszk szóból származik, amely egyben a drámában betöltött szerepét is jelölte a színésznek. A maszk egy olyan eszköz mely segítségével átlényegülhetünk valami, vagy valaki mássá, vagy éppen elfedhetjük valódi énünket. Gyakran vallásos, rituális vagy éppen mágikus tulajdonságokkal ruházták fel ezeket a misztikus tárgyakat, ám sokszor gyakorlatiasabb céllal hozták őket létre, például az arc és a mögötte lévő személy védelme a külső behatásoktól, sérülésektől, vagy éppen betegségektől. Ebben a feladatban különböző kultúrák, népek maszkjait, álarcait láthatjátok. Feladatotok hogy a képek melletti oszlopba írjátok le a maszktípus nevét, mellé pedig azt a helyet (település/földrajzi terület), ahonnan eredeztethető a maszk. A kettő ér egy pontot!

15

16 8

17 7. FELADAT A magyar paraszti élethez kapcsolódóan számos jeles napot tartunk számon, ünnepekkel és hiedelmekkel egybekötve. A feladatban időjáráshoz kapcsolódó népi megfigyelésekkel ismerkedhettek meg. Hiszen ezek az időjárás jósló hiedelmek nagyban befolyásolták az akkori mindennapokat. Sok-sok nemzedék tapasztalata alakította ki a naptári év meghatározott időszakaira várható időjárás bölcsességének megfogalmazását. A feladatban olyan időjósló hiedelmekkel találkozhattok, melyekhez a megadott neveket és dátumokat kell párosítanotok. Két oszlop helyes kitöltéséért jár majd a pont. Piroska, Dorottya, Zsuzsanna, Katalin, Makár, Vince, Mátyás Kázmér, Márk, Medárd, Antal, Mihály, István, Márton

18 Január 18, Február, 19, Február 24, Január 2, Február 6, Június 8, November 25, Január 22, Április 25, Március 4, Szeptember 29, December 26, Június 13, November 11, Mi? Ki? Mikor? Ha ezen a napon fagy, negyven napig el nem hagy. Ha ezen a napon megszólal a pacsirta, közel a tavasz. Ha alacsonyan repül a pacsirta hideg idő várható, ha magasan száll, akkor jó idő jön. Ha nagy esők jönnek, elviszi a szénát. A nap időjárásával megegyező idő várható az év szeptemberében is. Ha csikorog a fagy, a tél nemsoká abbahagy. Ha szorítja, Julianna tágítja. Ront, ha talál jeget, ha nem talál, csinál. Ha ekkor kopog, karácsony locsog Ha ezen a napon esik, akkor negyven napig esik, ha nem esik, akkor ugyan ennyi ideig nem is fog. Ha ezen a napon keleti a szél, igen kemény telet ígér. Ha ekkor itt van még a fecske, karácsonyig legelhet a kecske. Ha ezen a napon esik vagy havazik, az aratást egy héttel el kell halasztani. Ezen a napon a szép napos idő, száraz nyarat és jó bort ígér.

19 Ha a pacsirta, béka hallgat, akkor változó tavasz várható, ha énekel, dalával csodás tavaszt hirdet és jó termést. Ha fénylik, megtelik a pince. Ha csepeg, csurog, kevés lesz a borod. Ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál. 14

20 8. FELADAT A katonaság és más rendvédelmi szervek működésének alap darabja az egyenruha, vagy más néven formaruha. Ez egy olyan megkülönböztető ruházat, mely egy csoporthoz tartozást is jelöl, amellett, hogy tekintélyt parancsol és hivatalossá teszi a személyt. Ez alapján azonosítják magukat és éles helyzetekben, pedig eszerint különböztetik meg az ellenséget. Az egyenruha elrejti az ember személyiségét, az egységes megjelenés erősíti a belső összetartást, a csapatszellemet és az önfegyelmet. Amellett, hogy jelzés értékűek, fontos volt, hogy erőt sugározzon viselőjének. A feladatban, nem egyenruhákat láthattok, de annak egy igen fontos kiegészítőjét. A fejet befedő darabok is szintén nagy jelentőséggel és rangjelzéssel bírnak. Állapítsátok, meg melyik nemzetek formaruha tartozékai, és írjátok be az üres oszlopba, majd a másik oszlopba, pedig magát a szervezetet és a fejfedő típusát is jelöljétek. Két oszlop vízszintesen figyelembe vett megoldásai érnek közösen pontot. Fotó Nemzetiség Hivatalos szerv/típus

21

22 10

23 9. FELADAT 1920 május 18-án született Karol Józef Wojtyła, vagy, ahogy az egész világon ismerik, II. János Pál pápa. A katolikus egyház feje volt 1978 és 2005 között, mint Szent Péter apostol utódja, akit a tanítás szerint Jézus jelölt ki erre a posztra. Nagy népszerűségnek örvendett, mivel pápai tevékenységét végigkísérte a népek és vallások közti egyetértés elősegítése. Ennek érdekében több, mint 100 utazást tett külföldre. Nagyobb utat járt be, mint az összes addigi elődje, így a világsajtó hamar elkeresztelte utazó pápának. Hozzá kötődően most a pápaságról lesz szó. Az alábbi mondatok kivétel nélkül hibásak. A feladatotok, hogy felismerjétek a valótlanságot az állításokban, húzzátok azt alá, a helyes állítást pedig írjátok az üres mezőbe. A katolikus hívek a pápát, az egyházuk vezetőjét, Róma első bíborosának tartják. A pápa hatalmát a nyolc pápai jelvény jelképezi. Ezek a tiara, a pallium, a pápai kulcsok, a pápai pásztorbot, a pápai saru, a halász gyűrűje és a pápai kereszt. A Svájci Gárda, amely 1406 óta látja el a római pápa védelmét, a legidősebb, ma is működő katonai alakulat a világon.

24 A XIX. század végétől a Sixtus-kápolnában történik a pápaválasztás. Az új pápa hírét úgy adják a világ tudtára, hogy a sikeres szavazás után a szavazócédulákat elégetik a hozzáadott vegyi anyaggal együtt, aminek hatására a füst bíbor színű lesz, jelezve, hogy a bíborosok döntöttek. A keresztények vallásszabadságát I. Konstantin császár biztosította. A Milánói Edictummal 692- ben nemcsak vallásként, de testületként is elismerte a kereszténységet. A Vatikán egyik legismertebb épülete a Sixtus-kápolna, amelyet IV. Szixtusz pápa építtetett, és amelynek mennyezeti freskóját Botticelli festette. A pápai hatalom csúcsidőszakát III. Vince pápához köthetjük, akinek hatására Európában minden fejedelem, uralkodó, valamint az egyetemes egyház is elismerte a pápa elsőségét. Vatikánvárosi Állam hivatalosan a lateráni egyezmény által jött létre február 11-én, amelyet XI. Piusz pápa és Benito Mussolini írtak alá. A Szent Péter-bazilika 1506 és 1626 között épült fel, Szent Péter apostol sírjára, ami a Róma püspökének székesegyháza.

25 A történelem egyik legnépszerűbb pápája volt II. János Pál, ami 2005 áprilisában hunyt el. Utódja, XVI. Benedek pápa szinte azonnal megkezdte szentté avatásának folyamatát, ami meg is történt 2011 májusában. 10

26 10. FELADAT Az utolsó egy olyan különleges feladat, amelynek a leírása maga a megoldás lenne, ezért nem is árulunk el nagyon sok információt. Összesen annyit, hogy egy mondatot várunk tőletek, ami egy számunkra nagyon kedves eseményt jelöl. A következő kérdésekre adott helyes válaszaitok beírásával betűket gyűjthettek, amelyeket felhasználva, azaz helyes sorrendbe téve megkapjátok a végső megoldást. Ha támpontra lenne szükségetek, mi is lehet az a mondat, hívjátok segítségül a válaszaitokat, és asszociáljatok! 1. Ez a szó egyik jelentésében egy folyamatos melléknévi igenév; főnévként pedig a verseny szinonimája. 2. Ennek a fájáról nem ehetett volna Ádám és Éva a Biblia szerint. 3. A különböző korcsoportú emberek tanításának és taníthatóságának lehetőségeit, módszereit, eszközeit leíró és vizsgáló tudomány.

27 4. Mi lehet a közös előtagja azoknak az összetett szavaknak, melyeknek az utótagjai a következők? -építő, -név, -munka, -tag, -egység 5. A kedvelt alkalmazások, mint a Facebook, Twitter, Instagram, Snapchat ennek a fajta médiának a részei. 6. Miről énekel Aladdin és Jázmin az ismert mese betétdalában, miközben fellegréteken suhannak? Egy új. 7. A hagyományos életmódot folytató népcsoportok mindennapi tárgyait, művészetét és hagyománykincsüket felölelő jelenségek elnevezése. 8. Mi az a képesség, amelyet az 1950-es években J. P. Guilford amerikai pszichológus vizsgált, aki szerint ez a szerteágazó (divergens) gondolkodásban nyilvánul meg? 9. Mi a közös utótagja a következő összetett szavaknak? tábla-, tánc-, csapat-, báb-, szín- 10. A múltbéli esemény összességét nevezzük így. A fogalom latin elnevezésének szó szerinti fordítása: elbeszélés, beszámoló.

28 11. Jubileum más szóval. 12. Az élő és élettelen természet jelenségeinek, objektumainak tanulmányozásával foglalkozó tudományágak gyűjtőneve. Körébe tartozik a csillagászat is, amellyel már az ókorban is foglalkoztak. 13. Mi elátkozott J. K. Rowling, a nagysikerű Harry Potter szerzőjének újabb, a sorozat után évekkel játszódó könyvének címében? 14. Mi a címe Théophile Gautier versének, amelyben Tóth Árpád fordítása szerint ezt írja: Elomlunk. - Gőggel állván Csak egy: a Mű - örök! A márvány- Arc él a rom között! 15. Egy összetett szót keresünk. Az előtagja a megtapasztalt pillanatok rögzített képe. Az utótagja pedig az a gondozott terület, amely természetes környezetet teremt a városokban, vagy azokon kívül. 16

29 11. FELADAT Az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark számos állandó és időszaki kiállításokkal várja érdeklődőit télen, nyáron. A kiállítások témái igen változatosak és mindig más koncepcióhoz kapcsolódnak. Az enteriőrök berendezése, a kiállítási tárgyak élettel való megtöltése a kurátor feladata. Az idei kreatív feladatban az kérjük tőletek, váljatok ti is kurátorrá! Tervezzétek meg és készítsétek is el saját településetek történetéről/ hagyományáról vagy jellegzetességéről szóló saját kiállításotokat, enteriőrötöket. Legyen tervetek, melyet maximum egy A/4-es oldalban foglaljatok össze és küldjétek el nekünk (mi a koncepció, mi a téma, mit szeretnétek bemutatni és miért). Továbbá a megvalósult kiállításokat mi is megszeretnénk megtekinteni, ezért kérjük, fotózzátok le több szemszögből is. Minimum 5 darab fotót várunk. Kiállítótérként szolgálhat a lakásotok szobája vagy tantermetek is. Összes pont: 124 pont/ 20 A jól végzett munka után pihenjetek egy kicsit, hamarosan érkezik az újabb feladatsor!

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Történelem 6. osztály - 3. forduló -

Történelem 6. osztály - 3. forduló - MERJ A LEGJOBB LENNI! A TEHETSÉGGONDOZÁS FELTÉTELRENDSZERÉNEK FEJLESZTÉSE A GYOMAENDRŐDI KIS BÁLINT ISKOLA ÉS ÓVODÁBAN AZONOSÍTÓ SZÁM: TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0053 PROJEKT KEDVEZMÉNYEZETT: KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS

Részletesebben

Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu)

Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu) PÉCS [1] A pannon és kelta törzsek által lakott vidéken a rómaiak alapítottak várost a 2. század elején Sopiane néven. A kereszténység egyik központjává váló város tartományi székhellyé nőtte ki magát.

Részletesebben

Osztályozó vizsga anyaga történelemből

Osztályozó vizsga anyaga történelemből Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.

Részletesebben

SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG.

SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. HÁLÓ KÖZÖSSÉGI ÉS KULTURÁLIS KÖZPONT S4 1052 BUDAPEST, SEMMELWEIS UTCA 4. 1/16. RÉSZ 2017. ÁPRILIS 24. HÉTFŐ 18.00

Részletesebben

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL Írásbeli vizsga: teszt + esszé (60 perc) 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen I. Az ókori kelet 9. évfolyam Mezopotámia

Részletesebben

BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM

BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM TÖRTÉNELEM BELSŐ VIZSGA 2015-2016 8. ÉVFOLYAM o Szóbeli vizsga 1. Az ókori Mezopotámia 2. Az ókori Egyiptom 3. A távol-keleti államok az ókori Keleten 4. Az arisztokrácia és a démosz küzdelme Athénban,

Részletesebben

II. Az ókori Róma Közép szint: A köztársaságkori Róma története. A római civilizáció szellemi és kulturális öröksége.

II. Az ókori Róma Közép szint: A köztársaságkori Róma története. A római civilizáció szellemi és kulturális öröksége. Emelt szint 11. évfolyam Témakörök I. Az ókori görögök A poliszrendszer kialakulása és jellemzői. Athén felemelkedése és bukása. A hellenizmus kora. Az ókori görögség szellemi, kulturális öröksége. Annak

Részletesebben

Január, a polgári év elsõ hónapja tehát a Vízöntõ csillagkép nevét viseli. A régi magyar neve pedig Boldogasszony hava, mert eleink az év elsõ hónapját Szûz Máriának szentelték. A keresztény (katolikus)

Részletesebben

Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben?

Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? Hol találjuk a 2009. évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? A hagyományoknak megfelelően közöljük, hogy a 2009. május júniusi történelem szóbeli érettségi

Részletesebben

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya TÖRTÉNELEM FAKULTÁCIÓ / 11.ÉVFOLYAM Az ókori Kelet A folyam menti civilizációk általános jellemzése(egyiptom,mezopotámia,kína, India) Tudomány és kultúra az ókori Keleten Vallások az ókori Keleten A zsidó

Részletesebben

Kedves Gyerekek! Paks gyerekeknek című könyve. a Kincskereső Gyermekkönyvtárban,

Kedves Gyerekek! Paks gyerekeknek című könyve. a Kincskereső Gyermekkönyvtárban, Kedves Gyerekek! Közös városismereti barangolásra hívunk benneteket Fürgével és Görgivel. háromfős, 3., 4., és 5. osztályos csapatokat várunk játékunkra. Háromhetente új feladatlapot juttatunk el hozzátok,

Részletesebben

Történelem 5. évfolyam. - Redmentás feladatsorok - ISM.KELET. Gyakorlás

Történelem 5. évfolyam. - Redmentás feladatsorok - ISM.KELET. Gyakorlás Történelem 5. évfolyam - Redmentás feladatsorok - I. Az őskor és az ókori Kelet A történelem forrásai Őskori elődeink Az őskori kultúra Barlangokból a falvakba Holdévektől a napévekig Az első városok Mezopotámiában

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny. Ha meg akarsz érteni valamit, figyeld a kezdetét és kövesd a fejlődését.

TÖRTÉNELEM. XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny. Ha meg akarsz érteni valamit, figyeld a kezdetét és kövesd a fejlődését. XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny TÖRTÉNELEM Ha meg akarsz érteni valamit, figyeld a kezdetét és kövesd a fejlődését. A csapat száma, neve: Arisztotelész Dunaújváros, 2016. június 3.-4. Törökné

Részletesebben

IRODALOM ELSŐ FELADATLAP

IRODALOM ELSŐ FELADATLAP IRODALOM ELSŐ FELADATLAP I.RÉSZ 1. Keressetek minél több szinonimát a TAVASZ szóra. Használd segítségül a Szinonima Szótárt és az Értelmező szótárt az interneten! Kikelet, nyárelő, újjáéledés, megújulás,

Részletesebben

1. Mátyás híres könyvtára a Bibliotheca Corviniana. Mi volt a korabeli neve?

1. Mátyás híres könyvtára a Bibliotheca Corviniana. Mi volt a korabeli neve? "ÉRC, MÁRVÁNY ÉS KÖNYV NEM HAGY ENYÉSZNI SOHA." (BONFINI) MÁTYÁS KIRÁLY PÁLYÁZAT I. FORDULÓ (HATÁRIDŐ: 2018. MÁRCIUS 25.) FELSŐ TAGOZATOS CSAPATVERSENY CSAPATNÉV/TAGOK: ISKOLA, OSZTÁLY: ELÉRHETŐSÉG: 1.

Részletesebben

1.2. l) frank uralkodó vagy császár ( ) vagy a középkori császári hatalom megteremtője összesen 12 pont

1.2. l) frank uralkodó vagy császár ( ) vagy a középkori császári hatalom megteremtője összesen 12 pont TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 6. OSZTÁLY 2012/2013 TERÜLETI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetűivel jelöltük.

Részletesebben

Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem

Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem Hittankönyv a középiskolák 10. osztálya számára TARTALOMJEGYZÉK Elıszó 01. Az egyháztörténelem fogalma A források típusai A történelem segédtudományai

Részletesebben

TÖRTÉNELEM FELADATLAP

TÖRTÉNELEM FELADATLAP VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM 2030 Érd, Széchenyi tér 1. TÖRTÉNELEM FELADATLAP 2016 Név:... Iskola:... A megoldásra 45 perc áll rendelkezésedre! Eredményes munkát kívánunk! A KÖVETKEZŐ KÉRDÉSEK AZ ÓKORI

Részletesebben

Keresztes háborúk, lovagrendek

Keresztes háborúk, lovagrendek Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára 2014 Keresztes háborúk, lovagrendek TESZT 60 perc Név: Iskola neve: Javító tanár neve: 1. feladat Mit ábrázolnak a képek? Tömör, minél pontosabb

Részletesebben

A szimmetria világa - a világ szimmetriája/tamop3.1.4./6.o Budai Vár

A szimmetria világa - a világ szimmetriája/tamop3.1.4./6.o Budai Vár A szimmetria világa - a világ szimmetriája/tamop3.1.4./6.o Budai Vár 1. Keress szimmetrikus elemeket a képeken! Stróbl Alajos: Mátyás kútja Keresd meg a főszereplőket: Mátyás király, Szép Ilonka, Galeotto

Részletesebben

1. feladat Olvassátok el az alábbi szöveget, és válaszoljatok a kérdésekre!

1. feladat Olvassátok el az alábbi szöveget, és válaszoljatok a kérdésekre! 1. feladat Olvassátok el az alábbi szöveget, és válaszoljatok a kérdésekre! 7 pont Magyarország Kormánya a 2017-es évet Szent László királyunk emlékévének nyilvánította. A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért

Részletesebben

7. osztályos történelem osztályozóvizsga témakörei. Az őskor és az ókori kelet

7. osztályos történelem osztályozóvizsga témakörei. Az őskor és az ókori kelet 7. osztályos történelem osztályozóvizsga témakörei Az őskor és az ókori kelet 1. A történelem forrásai. 2. Az őskőkor világa. 3. Az újkőkor változásai (gazdaság, életmód, vallás). 4. Az ókori folyamvölgyi

Részletesebben

Történelem 5. osztály - 3. forduló -

Történelem 5. osztály - 3. forduló - MERJ A LEGJOBB LENNI! A TEHETSÉGGONDOZÁS FELTÉTELRENDSZERÉNEK FEJLESZTÉSE A GYOMAENDRŐDI KIS BÁLINT ISKOLA ÉS ÓVODÁBAN AZONOSÍTÓ SZÁM: TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0053 PROJEKT KEDVEZMÉNYEZETT: KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

A n g ya l o k é s e g e r e k

A n g ya l o k é s e g e r e k A n g ya l o k é s e g e r e k a Szépművészeti Múzeumban Az angyalok és az egerek nagy barátságban élnek az idők kezdetétől. Mint az barátok között lenni szokott, időnként kisebb szívességeket kérnek egymástól.

Részletesebben

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel): Iránytanmenet A táblázat bemutatja a katolikus tartalmak (dőlt betűvel) tananyagba építésének helyét és módját. Szemlélteti, hogy mikor, melyik anyagrész kapcsán érdemes a tartalmakat külön órán tanítani

Részletesebben

ŐSZI JELES NAPOK, ÜNNEPI SZOKÁSOK A HAGYOMÁNYOK TÜKRÉBEN

ŐSZI JELES NAPOK, ÜNNEPI SZOKÁSOK A HAGYOMÁNYOK TÜKRÉBEN ŐSZI JELES NAPOK, ÜNNEPI SZOKÁSOK A HAGYOMÁNYOK TÜKRÉBEN 2016/2017-es tanév 1. forduló A csapat neve: Az iskola neve, címe: A felkészítő tanár neve, e-mail címe: 1. Melyik őszi jeles napra gondoltunk?

Részletesebben

1. osztály - Olvasás Mintafeladat

1. osztály - Olvasás Mintafeladat Segítséggel olvassátok el az alábbi rövid szöveget, majd színezzétek ki az adventi koszorút a szöveg alapján! A karácsony előtti várakozás jelképe az adventi koszorú. A hagyomány szerint zöld fenyőágakból

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat

Részletesebben

Kérdéssor a III. rész fejezet történéseiből

Kérdéssor a III. rész fejezet történéseiből Beküldési határidő: 2017. május 12. Neved: Évfolyamod: Iskolád: A feladatok megoldásával elért pontjaidat megtekintheted az iskola honlapján (www.vakbottyangimnazium.hu). Választott titkos nevem: Összegyűjtött

Részletesebben

Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában!

Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában! Történelem 13/I 1. A középkori gazdaság Ismertesse a korai középkori gazdaság működését, a termelés színtereit és szereplőit, az eszközök és módszerek fejlődését a XI-XIII. századi, Európában! Mutassa

Részletesebben

Az egyiptomi művészet korszakai

Az egyiptomi művészet korszakai Egyiptom térképe a városokkal Az egyiptomi művészet korszakai Predinasztikus korszak (i.e. IV-III. évezred) Óbirodalom (i.e. III-II. évezred) Első átmeneti kor Középbirodalom (i.e. 2000-1700) Második átmeneti

Részletesebben

Történelemtanulás egyszerűbben

Történelemtanulás egyszerűbben Ádám Gáspár Történelemtanulás egyszerűbben Vázlatok a történelem tantárgy 5-8. évfolyamának oktatásához Készült a 2012-es kerettanterv alapján Tartalom Előszó... 9 5. évfolyam... 11 I. Az őskor és az ókori

Részletesebben

TestLine - Az őskor és az ókori Kelet Minta feladatsor

TestLine - Az őskor és az ókori Kelet Minta feladatsor TestLine - z őskor és az ókori Kelet soport: 5/a 5/b átum: 2016.10.21 Típus: Témazáró dolgozat Intézmény: Kerecsendi Magyary Károly Általános Iskola Oktató: Nagy yörgy Válaszd ki az IZ állításokat! helyes

Részletesebben

TestLine - Az őskor és az ókori Kelet Minta feladatsor

TestLine - Az őskor és az ókori Kelet Minta feladatsor TestLine - z őskor és az ókori Kelet soport: 5/a 5/b átum: 2016.10.21 Típus: Témazáró dolgozat Intézmény: Kerecsendi Magyary Károly Általános Iskola Oktató: Nagy yörgy z ember termelésre történő áttérése

Részletesebben

Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny 2011/2012 TÖRTÉNELEM

Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny 2011/2012 TÖRTÉNELEM Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny 2011/2012 TÖRTÉNELEM I. (iskolai) forduló 2012. február 9. Intézmény neve (bélyegző) Versenyző Pontszám Neve Megye Elérhető Elért 60 Felkészítő tanár

Részletesebben

Vízkereszt Közzétette: (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve

Vízkereszt Közzétette:  (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve 2011 január 06. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A vízkereszt, más néven háromkirályok vagy epifánia egy keresztény ünnep, amelyet általában

Részletesebben

I. Közép- és Dél-Amerika ősi civilizációi, az aztékok és az inkák

I. Közép- és Dél-Amerika ősi civilizációi, az aztékok és az inkák Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára 2013 I. Közép- és Dél-Amerika ősi civilizációi, az aztékok és az inkák TESZT 60 perc Név:... Iskola neve:...... Javító tanár neve:... I. témakör

Részletesebben

GÉFIN GYULA EMLÉKVERSENY FELADATLAP 1.

GÉFIN GYULA EMLÉKVERSENY FELADATLAP 1. GÉFIN GYULA EMLÉKVERSENY 2013-2014. FELADATLAP 1. 1 Kedves Diákok, kedves Kollégák! A Géfin Gyula emlékverseny három feladatlapja három, némileg eltérő tematika köré fog csoportosulni. A köztük lévő kapcsolatot

Részletesebben

1.2. j) A földesúr földbirtoka. j) item: Minden tartalmilag helyes válasz elfogadható. összesen 10 pont

1.2. j) A földesúr földbirtoka. j) item: Minden tartalmilag helyes válasz elfogadható. összesen 10 pont ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 7-8. OSZTÁLYOS TANULÓK SZÁMÁRA 2014/2015 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető elemeit, azaz az itemeket a magyar

Részletesebben

Nevezési lap. Katolikus iskolák XIII. országos Takáts Sándor történelemversenye 2016/2017. A csapat neve:... A csapattagok névsora (4 fő):

Nevezési lap. Katolikus iskolák XIII. országos Takáts Sándor történelemversenye 2016/2017. A csapat neve:... A csapattagok névsora (4 fő): Nevezési lap Katolikus iskolák XIII. országos Takáts Sándor történelemversenye 2016/2017 A csapat neve:... A csapattagok névsora (4 fő):... A felkészítő tanár neve:... A versenyző iskola neve és címe:...

Részletesebben

1. TOTÓ. 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos X pozsonyi 2. kéttáblás X. évenkénti

1. TOTÓ. 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos X pozsonyi 2. kéttáblás X. évenkénti 1. TOTÓ 1. Kire ismersz: ősiség eltörlése, Lánchíd, gőzhajó, kaszinó? 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos 2. Ebben az évben nyílik meg Magyarországon az első vasútvonal: 1. 1844 2.

Részletesebben

Az Oszmán Birodalom a XIV-XVI. században 13. sz. vége Turkisztánból, határőrök Kisázsiában szeldzsuk din. kihalása 13o1. I. Oszmán - szultán -

Az Oszmán Birodalom a XIV-XVI. században 13. sz. vége Turkisztánból, határőrök Kisázsiában szeldzsuk din. kihalása 13o1. I. Oszmán - szultán - Az Oszmán Birodalom a XIV-XVI. században 13. sz. vége Turkisztánból, határőrök Kisázsiában szeldzsuk din. kihalása 13o1. I. Oszmán - szultán - önállósodik a szeldzsuk törököktől 1389. Rigómező - balkáni

Részletesebben

BGA-12-HA-01 sz. Pályázati adatlap 5. A HATÁRTALANUL! tanulmányi kirándulás

BGA-12-HA-01 sz. Pályázati adatlap 5. A HATÁRTALANUL! tanulmányi kirándulás BGA-12-HA-01 sz. Pályázati adatlap 5. A HATÁRTALANUL! tanulmányi kirándulás 5.1. Az utazás kezdő időpontja: Válassza ki a legördülő menüből az utazás kezdő időpontját (a magyarországi indulás dátumát év,

Részletesebben

Tárgyfelvétel típusa. Kötelező Nincs megadva 0 MAGY0007 Helyesírás 1 Kötelező 0 Gyakorlati jegy (5 fokozatú) 2 Gúti Erika Dr.

Tárgyfelvétel típusa. Kötelező Nincs megadva 0 MAGY0007 Helyesírás 1 Kötelező 0 Gyakorlati jegy (5 fokozatú) 2 Gúti Erika Dr. Félév szám Min félévszám Max félévszám Tárgyfelvétel típusa Tárgy kredit Tárgykövetelmény Heti óraszám1 Heti óraszám Kreditek a tárgycsoportban Tárgyfelelős nyomtatási neve ANYISM01 TORTKONO01 TORTKONO0

Részletesebben

Történelem levelező verseny II. FORDULÓ

Történelem levelező verseny II. FORDULÓ Történelem levelező verseny II. FORDULÓ I. Ismerd fel a leírások alapján és jelöld be a vaktérképen Mátyás király életének és uralkodásának főbb eseményeit és helyszíneit a számok megfelelő helyre történő

Részletesebben

TÖRTÉNELEM OSZTÁLYOZÓVIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA

TÖRTÉNELEM OSZTÁLYOZÓVIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA TÖRTÉNELEM OSZTÁLYOZÓVIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA Követelmény: a helyi tantervben a 7-12. évfolyam számára rögzített követelmények. A vizsga részei: A vizsga két részből áll: írásbeli és szóbeli vizsgarészből.

Részletesebben

I. AZ EMBERISÉG ŐSKORA. EGYIPTOM ÉS AZ ÓKORI KELET KULTÚRÁJA

I. AZ EMBERISÉG ŐSKORA. EGYIPTOM ÉS AZ ÓKORI KELET KULTÚRÁJA I. AZ EMBERISÉG ŐSKORA. EGYIPTOM ÉS AZ ÓKORI KELET KULTÚRÁJA I / A témazáró feladatlap 1. A jobb oldali rajzok közül melyik a szakóca? Írd ide a betűjelét! c 2. Hogyan nevezik azt a mesterséget, amelynek

Részletesebben

A monszun szél és éghajlat

A monszun szél és éghajlat A monszun szél és éghajlat Kiegészítő prezentáció a 7. osztályos földrajz tananyaghoz Készítette : Cseresznyés Géza e-mail: csgeza@truenet.hu Éghajlatok szélrendszerek - ismétlés - Az éghajlati rendszer

Részletesebben

V E R S E N Y F E L A D A T O K Kultúrtörténeti teszt

V E R S E N Y F E L A D A T O K Kultúrtörténeti teszt V E R S E N Y F E L A D A T O K Kultúrtörténeti teszt 2013-2014. 1. forduló, 1. kategória A versenyző neve:................... Osztálya:........................ Iskolája:.......................... Felkészítő

Részletesebben

A kétfejű sas árnyékában

A kétfejű sas árnyékában A kétfejű sas árnyékában MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 2. FORDULÓ MÁRIA TERÉZIA ÉS II. JÓZSEF, A FELVILÁGOSULT ABSZOLUTIZMUS II. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail

Részletesebben

javítóvizsga tételek tanév

javítóvizsga tételek tanév javítóvizsga tételek 2017-18. tanév Történelem: SZAKGIMNÁZIUM 9. ÉVFOLYAM 1. Egyiptom 2. A görög vallás és a mítoszok. Az olimpia. 3. Spárta. Nevelés és család az ókori görögöknél. 4. Az athéni demokrácia

Részletesebben

B) Mintafeladatok. Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat

B) Mintafeladatok. Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat B) Mintafeladatok Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat 1. FELADAT Az alábbi források az Oszmán Birodalom hadseregéről és kormányzatáról szólnak. A források és saját ismeretei alapján mutassa

Részletesebben

László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016

László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016 László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016 Nr. 321/2016. SZENTJOBB EGYHÁZMEGYÉNK ŐSI KEGYHELYE Az Irgalmasság Évében tervezett lelkipásztori programok között, ahogyan azt Főtisztelendő Paptestvéreim

Részletesebben

X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály

X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály Neved: Felkészítőd: Iskolád: Osztályod: 2013. 1 Általános tudnivalók Iskolánk, a nyirádi Erzsébet királyné Általános Iskola már tízedik alkalommal

Részletesebben

KVPL III. forduló. 650 éves város Kecskemét. 1. Készítsetek logót az emlékév tiszteletére! 10/

KVPL III. forduló. 650 éves város Kecskemét. 1. Készítsetek logót az emlékév tiszteletére! 10/ KVPL III. forduló 650 éves város Kecskemét 1. Készítsetek logót az emlékév tiszteletére! 10/ 2. Készítsetek időszalagot Kecskemét város történetének 1368 és 2018 közötti időszakáról! Írjatok az időszalagra

Részletesebben

Vetélkedő kérdések és válaszok. A kivetítőn látható képek hogyan kapcsolódnak Jézus életéhez? Milyen történet kapcsolódik hozzájuk?

Vetélkedő kérdések és válaszok. A kivetítőn látható képek hogyan kapcsolódnak Jézus életéhez? Milyen történet kapcsolódik hozzájuk? Vetélkedő kérdések és válaszok 1. feladat A kivetítőn látható képek hogyan kapcsolódnak Jézus életéhez? Milyen történet kapcsolódik hozzájuk? 1. Jézus születése, a napkeleti bölcsek látogatása 2. Menekülés

Részletesebben

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel): Iránytanmenet A táblázat bemutatja a katolikus tartalmak (dőlt betűvel) tananyagba építésének helyét és módját. Szemlélteti, hogy mikor, melyik anyagrész kapcsán érdemes a tartalmakat külön órán tanítani

Részletesebben

A nemzetközi jog létrejöttének és fejlődésének feltételei

A nemzetközi jog létrejöttének és fejlődésének feltételei A nemzetközi jog létrejöttének és fejlődésének feltételei Valki László 2011. szeptember A nemzetközi jog létrejöttének előfeltételei 1. Tartósan elkülönült politikai entitások 2. Tényleges, intenzív kapcsolatok

Részletesebben

Szent Márton ábrázolások játékokon

Szent Márton ábrázolások játékokon Szent Márton ábrázolások játékokon Számtalan helyen találkozhatunk Szent Márton-ábrázolásokkal. A Répcelaki Szent István Király Plébánia területén sok játékot, többségében kirakókat találunk, amelyek Szent

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat

Részletesebben

ETE_Történelem_2015_urbán

ETE_Történelem_2015_urbán T Ö R T É N E L E M ETE_Történelem_2015_urbán Szóbeli középszintű érettségi tételek / 2015-2016. év tavaszára / Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1, T é t e l A korai feudalizmus / középkor gazdálkodása

Részletesebben

Feladatok. 1. Kérdés. Magyarok tündöklő csillaga Szent István és kora (950-1050) Történelmi vetélkedő 2015/2016. II. forduló

Feladatok. 1. Kérdés. Magyarok tündöklő csillaga Szent István és kora (950-1050) Történelmi vetélkedő 2015/2016. II. forduló Katolikus Iskolák Takáts Sándor Országos Történelmi Versenye Levelezési cím: 1114 Budapest, Villányi u. 5-7 vagy 1518 Budapest, Pf. 41 Telefon: 06 1 381 09 09 E-mail: titkarsag@szmg.hu vagy iskola@szmg.hu

Részletesebben

Jó játékot, vidám perceket, szép téli napokat kívánunk!

Jó játékot, vidám perceket, szép téli napokat kívánunk! ÜNNEPRE KÉSZÜL EURÓPA December a népi kalendáriumban karácsony havaként szerepel. A kavargó hópihék, a jégvirágos ablakok és a csilingelő száncsengők hónapjában ismét közös játékra hívunk benneteket. Fejtörőink

Részletesebben

Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz

Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz Életfa // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // Magyar Vonat Csíksomlyón A régi székely himnusz Hej, én édes jó Istenem, Oltalmazóm, segedelmem, Vándorlásban reménységem, Ínségemben légy

Részletesebben

Nyelvtan, helyesírás 4. évfolyam. Tollal dolgozz! Ügyelj a külalakra! Jó munkát kívánunk!

Nyelvtan, helyesírás 4. évfolyam. Tollal dolgozz! Ügyelj a külalakra! Jó munkát kívánunk! Nyelvtan, helyesírás 4. évfolyam Név: Osztály: Tollal dolgozz! Ügyelj a külalakra! Jó munkát kívánunk! 1. Tedd ki a megfelelő ékezeteket a szavakra! futotest, fozokanal, kultura, szulofold, szololevel

Részletesebben

Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem

Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem 9. évfolyam Ókor A zsidó vallás fő jellemzői. Az athéni demokrácia működése a Kr.e. 5. században. A görög hitvilág. A római hitvilág. Julius Caesar egyeduralmi

Részletesebben

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18.

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Mozgókép Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Kedves Testvérek! Sokszor érzi az ember, hogy egy prédikációban jó tanácsokat kap, példamutatást, utat, amin járni lehet, iránymutatást,

Részletesebben

EMBER ÉS TÁRSADALOM MŰVELTSÉGI TERÜLET 5-8. évfolyam Célok és feladatok Az Ember és társadalom műveltségterület középpontjában az ember és világa áll. Az általános iskolában ide tartozik a történelem és

Részletesebben

Indiai titkaim 32 Két világ határán

Indiai titkaim 32 Két világ határán 2011 május 12. Flag 0 Értékelés kiválasztása nincs Give Indiai értékelve titkaim 32 Give Indiai titkaim 32 Give Indiai titkaim 32 Mérték Give Indiai titkaim 32 Give Indiai titkaim 32 Még 1/5 2/5 3/5 4/5

Részletesebben

tökfaragás MANO

tökfaragás MANO Halloween története A halloween eredete a római időkre nyúlik vissza, amikor a rómaiak elfoglalták a Brit-sziget jelentős részét. A római hódítások során Gallia integrálódott a Római Birodalomba, így a

Részletesebben

MS-4115 borito_2011.qxd 2011.11.10. 17:14 Page 1 9 7 8 9 6 3 6 9 7 5 3 2 6 MS-4115U

MS-4115 borito_2011.qxd 2011.11.10. 17:14 Page 1 9 7 8 9 6 3 6 9 7 5 3 2 6 MS-4115U 9 7896 36 975326 MS-4115U Tartalomjegyzék Az emberiség szétrajzása és a legfontosabb õsemberlelõhelyek... 2 A földmûvelés és az állattartás kezdetei... 3 Európa az õskorban... 3 A Kárpát-medence

Részletesebben

100 órás féléves intenzív Érettségi Előkészítő Kurzus Emelt szint

100 órás féléves intenzív Érettségi Előkészítő Kurzus Emelt szint ELTE Érettségi és Felvételi Előkészítő Iroda 1088, Bp. Múzeum krt. 4/A Alagsor -159. http.://elteelokeszito.hu 100 órás féléves intenzív Érettségi Előkészítő Kurzus Emelt szint Történelem Tematika Kurzus

Részletesebben

3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232. Versenyző iskola neve:.. ... Csapattagok:...

3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232. Versenyző iskola neve:.. ... Csapattagok:... Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232

Részletesebben

Mindszenty bíborossal

Mindszenty bíborossal K Mindszenty bíborossal Ö Déri Péter Fotók Lovagi Milán Kiadja Martinus Könyv- és Folyóirat Kiadó 9700 Szombathely, Berzsenyi Dániel tér 3. Telefon: 94/513-191, 30/864-5605 E-mail: info@martinuskiado.hu

Részletesebben

Öltözködéskultúra Technikusi osztályok

Öltözködéskultúra Technikusi osztályok OV Öltözködéskultúra Technikusi osztályok 10. évfolyam /10. a, 11. e osztályok/ heti 1 óra A vizsgára vonatkozó szabályok: A vizsga típusa: szóbeli - A tanuló több kérdésből álló feladatlapot kap adott

Részletesebben

A Selyemút kultúrái diszciplináris minor

A Selyemút kultúrái diszciplináris minor A Selyemút kultúrái diszciplináris minor A minorokat elsődlegesen az ELTE BTK hallgatói részére hirdetjük meg, az előírt bemeneti követelmények figyelembevételével. A fennmaradó oktatói kapacitás függvényében,

Részletesebben

3. osztály - Olvasás Mintafeladat

3. osztály - Olvasás Mintafeladat a. Melyik hónapra jellemző? Írjátok be a naptárba! Két hónap kimarad, oda ti írjatok be egy-egy jeles napot /ünnepet! Márton nap, Karácsony, Farsang, Anna-bál, Mindenszentek-ünnepe, Sándor- József-Benedek

Részletesebben

Feladatsor. 1. Pantheon 2. Forum Romanum 3. Colosseum 4. Circus Maximus

Feladatsor. 1. Pantheon 2. Forum Romanum 3. Colosseum 4. Circus Maximus .. Feladatsor 1. Az ókor kultúrája Párosítsa a képekhez a meghatározásokat és az építmények nevét! Írja a táblázatba a meghatározások betűjelét, illetve az építmények sorszámát! 1. 2... A Római templom,

Részletesebben

TestLine - Ókori görögök öszefoglalás Minta feladatsor

TestLine - Ókori görögök öszefoglalás Minta feladatsor soport: 5/b átum: 2016.12.8 Típus: Témazáró dolgozat Intézmény: Kerecsendi Magyary Károly Általános Iskola Oktató: Nagy György gészitsd ki a mondatokat! 1. 3:33 Normál görögök városállamokban éltek amiket

Részletesebben

Vlagyimir, Sz.Demeter templom (1094-1097), alaprajz, metszet. Moszkva, Uszpenszkij székesegyház (1326-1333. ill. 1467-1479), alaprajz, metszet.

Vlagyimir, Sz.Demeter templom (1094-1097), alaprajz, metszet. Moszkva, Uszpenszkij székesegyház (1326-1333. ill. 1467-1479), alaprajz, metszet. Vlagyimir, Sz.Demeter templom (1094-1097), alaprajz, Moszkva, Uszpenszkij székesegyház (1326-1333. ill. 1467-1479), alaprajz, 2.4.3. A Kaukázus-vidék középkori építészete Chronologia Grúzia i.e. 500 k.:

Részletesebben

HAZA ÉS HALADÁs a reformkor

HAZA ÉS HALADÁs a reformkor HAZA ÉS HALADÁs a reformkor MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ I. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... 1.Európa politikai helyzete Napóleon bukása

Részletesebben

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT Projektnapló Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT-15-05-0356 Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola Szeretet lánca! Kössed egybe Szívét

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP. Név: Osztály: cím (továbbjutásról itt is értesítünk): Iskola: Felkészítő tanár: cím:

JELENTKEZÉSI LAP. Név: Osztály:  cím (továbbjutásról itt is értesítünk): Iskola: Felkészítő tanár:  cím: JELENTKEZÉSI LAP Név: Osztály: E-mail cím (továbbjutásról itt is értesítünk): Iskola: Felkészítő tanár: E-mail cím: Második fordulóba jutás esetén Windows 8.1 operációs rendszert, és Office 2013 programcsomagot

Részletesebben

Sokszínű húsvét Sokszínű tár

Sokszínű húsvét Sokszínű tár 2012/04/02-2012/06/15 [1] Mini tárlatunkon ezúttal a húsvét sokszínűségéhez kapcsolódva mutatunk be néhány dokumentumot a sokszínű Plakát- és Kisnyomtatványtár anyagából szemezgetve, és kívánunk minden

Részletesebben

BIBLIAISMERET HIT GYÜLEKEZETE

BIBLIAISMERET HIT GYÜLEKEZETE Bibliaismeret Hit Gyülekezete emelt szint 0812 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 21. BIBLIAISMERET HIT GYÜLEKEZETE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

4. osztályos feladatsor III. forduló 2014/2015. tanév

4. osztályos feladatsor III. forduló 2014/2015. tanév Iskola: 1 Csapatnév: 4. osztályos feladatsor III. forduló 2014/2015. tanév 13 1. Fejtsétek meg a keresztrejtvényt!a megfejtés után megtudjátok, hogy a harmadik fordulónak mi a témája! 1. Itt adták át Közép-Európa

Részletesebben

Segítségével a nyári meleg hónapokban is vizet vezettek csatornákon keresztül a földekre, így azok nem pusztultak el.

Segítségével a nyári meleg hónapokban is vizet vezettek csatornákon keresztül a földekre, így azok nem pusztultak el. Segítségével a nyári meleg hónapokban is vizet vezettek csatornákon keresztül a földekre, így azok nem pusztultak el. Nílus áradásának szakaszai Áradás Sarjadás Forróság Egyiptom 1. Nílus Mezopotámia 2.

Részletesebben

Feladatlap az 5-6. osztályosok részére

Feladatlap az 5-6. osztályosok részére K I S T É RSÉGI SZAKTÁRGYI TÖRTÉNELEMVERSENY Feladatlap az 5-6. osztályosok részére Az Emlékpont a magyar történelem 1945 és 1990 közötti időszakát mutatja be Hódmezővásárhely lakóinak élettörténetein

Részletesebben

I. FORDULÓ. Ki volt a magyar uralkodó a szabadságharc kirobbanásának idején?

I. FORDULÓ. Ki volt a magyar uralkodó a szabadságharc kirobbanásának idején? I. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... Felkészítő: 1. A Rákóczi-szabadságharc Ki volt a magyar uralkodó a szabadságharc kirobbanásának idején? Milyen okai voltak a szabadságharc kirobbanásának?

Részletesebben

Tanulni így is lehet? - Társasjáték a történelem szakkörön és azon túl. Általam készített mellékletek a társashoz

Tanulni így is lehet? - Társasjáték a történelem szakkörön és azon túl. Általam készített mellékletek a társashoz Tanulni így is lehet? - Társasjáték a történelem szakkörön és azon túl Általam készített mellékletek a társashoz 1. Fordulatkártyához fogalomkereső és meghatározó (5 ezüstpénzért) 2. Fordulatkártyákhoz

Részletesebben

3. A feladat a római köztársaság válságával kapcsolatos. Állapítsa meg, hogy az alábbi források közül melyik utal elsősorban a politika, a gazdaság,

3. A feladat a római köztársaság válságával kapcsolatos. Állapítsa meg, hogy az alábbi források közül melyik utal elsősorban a politika, a gazdaság, 3. A feladat a római köztársaság válságával kapcsolatos. Állapítsa meg, hogy az alábbi források közül melyik utal elsősorban a politika, a gazdaság, illetve a hadsereg válságára! Soronként csak egy elemet

Részletesebben

1. TOTÓ - Karikázd be a helyes választ! 1. Melyik ókori keleti állam nagy folyója az Eufrátesz? 1. Kína 2. Egyiptom X. Mezopotámia

1. TOTÓ - Karikázd be a helyes választ! 1. Melyik ókori keleti állam nagy folyója az Eufrátesz? 1. Kína 2. Egyiptom X. Mezopotámia 1. TOTÓ - Karikázd be a helyes választ! 1. Melyik ókori keleti állam nagy folyója az Eufrátesz? 1. Kína 2. Egyiptom X. Mezopotámia 2. Kivel találkozhatsz az Olümposzon? 1. Ízisz 2. Árész X. Janus 3. Keresd

Részletesebben

BARÁTUNK A TERMÉSZET

BARÁTUNK A TERMÉSZET BARÁTUNK A TERMÉSZET 2018-2019 BOSZORKÁNYVAJ, FŰZFATÜDŐ, NYULICA Mit tudunk a gombákról? 5-6. osztályosok feladatai 1. MUZSIKÁLÓ GOMBAVILÁG A gombákról szóló első fejtörőhöz a titkosírás megfejtésére lesz

Részletesebben

10. A világok összekapcsolódása

10. A világok összekapcsolódása 10. A világok összekapcsolódása 1. Színezd ki a térképen pirossal az amerikai földrészt, kékkel Európát, zölddel pedig Afrikát! 2. Csoportosítsd az alábbi állításokat aszerint, hogy a hódítások okaira

Részletesebben

RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL

RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL 1. Általános alapelvek 1.1. Bevezetés A Keleti Egyházak Kánonjai Kódexének 700. kánonjának 2. -a ajánlja a püspökkel vagy egy másik pappal való koncelebrációt

Részletesebben