Szerkesztette: Záborszky László Lektorálta: P. Leszkovszky Pál O. P.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szerkesztette: Záborszky László Lektorálta: P. Leszkovszky Pál O. P."

Átírás

1 A domonkos rend szertartása szerinti szentmise hívekre vonatkozó részei

2 Szerkesztette: Záborszky László Lektorálta:. Leszkovszky ál O.. Debrecen,

3 A domonkos rend szertartása szerinti szentmise hívekre vonatkozó részei 1. A táblázat elsı oszlopában a a papra, az a ministránsra vonatkozó szöveget jelenti. Csendes misében a hívek is mondhatják a ministráns szövegeit. 2. A táblázat második oszlopában a domonkos rendi rítus szövegei vannak. 3. A táblázat harmadik oszlopában a magyar fordítást olvashatjuk. Latin Bevonulás Állunk. a) Énekes misében csak a ministráns válaszol a papnak, ezért lapozzon az 6. oldalra az Officium / Introitus-hoz. b) Csendes misén a hívek együtt mondhatják a ministránssal a rá vonatkozó részeket, amelyeket szürke háttérrel kiemeltünk. Csendes misében itt történik a bor és a víz kehelybe öntése. Lépcsıima Letérdelünk. Confitemini Domino, Tegyetek vallást az Úrnak, quoniam bonus. mert jó. Quoniam in sæculum ert az ı irgalmassága misericordia eius. örökkévaló. Közgyónás Elıször a pap mondja el, azután a ministráns. 3

4 Latin Confiteor Deo omnipotenti et Beatæ egvallom a mindenható Istennek, a Boldogságos ariæ semper Virgini et mindenkor Szőz áriának, Beato Dominico atri nostro et omnibus Sanctis et vobis Fratres, quia peccavi nimis cogitatione, locutione, opere et omissione, mea culpa; precor vos orare pro me. Szent Domonkos atyánknak, minden szenteknek és nektek testvéreim, hogy sokszor és sokat vétkeztem gondolattal, beszéddel, cselekedettel és mulasztással. Én vétkem! Kérlek titeket, imádkozzatok érettem. isereatur tui omnipotens Deus, et dimittat tibi omnia peccata tua, Irgalmazzon neked a mindenható Isten, és engedje el minden vétkedet, szabadítson meg minden rossz- liberet te ab omni malo, salvet et confirmet in tól, üdvözítsen és erısítsen omni opere bono, et perducat te ad vitam æternam. meg minden jó cselekedetben, és vezessen el az örök életre. Amen. Ámen. Confiteor Deo omnipotenti et Beatæ egvallom a mindenható Istennek, a Boldogságos ariæ semper Virgini et mindenkor Szőz áriának, Beato Dominico atri Szent Domonkos nostro et omnibus Sanctis et tibi ater, atyánknak, minden szenteknek és neked atyám, 4

5 Latin hogy sokszor és sokat vétkeztem gondolattal, be- quia peccavi nimis cogitatione, locutione, széddel, cselekedettel és opere et omissione, mea mulasztással. Én vétkem! culpa; precor te orare Kérlek téged, imádkozz pro me. érettem. isereatur vestri omnipotens Deus, et dimittat vobis omnia peccata Irgalmazzon nektek a mindenható Isten, és engedje el minden vétketeket, szabadítson meg minden vestra, liberet vos ab omni malo, salvet et rossztól, üdvözítsen és erısítsen confirmet in omni opere bono, et perducat vos ad vitam æternam. meg minden jó cse- lekedetben, és vezessen el az örök életre. Amen. Ámen. Absolutionem et inden vétkeitek bocsánatát és feloldozását adja remissionem omnium peccatorum vestrorum meg nektek a mindenható tribuat vobis omnipotens és irgalmas Úr. et misericors Dominus. Amen. Ámen. Adiutorium nostrum in Segítségünk az Úr nevében. nomine Domini. Qui fecit cælum et terram. Ki az eget és a földet alkotá. 5

6 Latin Officium / Introitus Állunk. (Az Officium vagy Introitus a domonkos rítus misekönyve többnyire az Officium kifejezést használja, a győjteményes könyörgéssel [Oratio], az olvasmánnyal [Lectio], a válaszos énekkel [Responsorium; Tractus], az Evangéliummal [Evangelium], a felajánlási énekkel [Offertorium], a csöndes könyörgéssel [Secreta], a szentáldozási verssel [Communio], és az áldozás utáni könyörgéssel [ostcommunio] együtt szentmisérıl szentmisére változik, aszerint hogy vasárnapi vagy ünnepnapi szertartásról van szó. Ezen részek a szentmise tulajdonképpeni imái. Ezek az imádságok a isekönyben [issale] találhatók. A lépcsıima után a pap az oltár közepéhez lép, az oltárt imádság közben megjelöli a kereszt jelével, megcsókolja, keresztet vet, majd az ún. leckeoldalhoz megy [az oltár jobb oldala], és elmondja a napi Introitust.) a) Énekes misében a kántor vezetésével énekeljük, közben a pap a ministránssal együtt a lépcsıimát imádkozza. Ezt követıen a pap az oltárnál csendben elmondja. b) Csendes misében csak a pap mondja el. Kyrie (A Kyrie a szentmise egyetlen görögül elhangzó része. Ez egy kilencszer ismétlıdı, irgalomért való imádság, egyenként három fohász elıször az Atyához, utána a Fiúhoz, majd a Szentlélekhez, kifejezvén mintegy jelkép a jelképben a Szentháromságot.) a) Énekes misében az Introitus után közvetlenül énekeljük. b) Csendes misében a pap és ministráns felváltva mondja. 6

7 Latin Kyrie eleison. Uram, irgalmazz! Kyrie eleison. Uram, irgalmazz! Kyrie eleison. Uram, irgalmazz! Christe eleison. Krisztus, kegyelmezz! Christe eleison. Krisztus, kegyelmezz! Christe eleison. Krisztus, kegyelmezz! Kyrie eleison. Uram, irgalmazz! Kyrie eleison. Uram, irgalmazz! Kyrie eleison. Uram, irgalmazz! Gloria Ha nincs Gloria, lapozzon a következı oldalra! Gloria in excelsis Deo, Dicsıség a magasságban Istennek, + et in terra pax hominibus bonæ voluntatis. Laudamus te. Benedicimus te. Adoramus te. Glorificamus te. Gratias agimus tibi propter magnam gloriam tuam. Domine Deus, Rex cælestis, Deus ater omnipotens. és a földön békesség a jóakaratú embereknek! Dicsıítünk téged, áldunk téged, imádunk téged, magasztalunk téged, hálát adunk neked nagy dicsıségedért, Urunk és Istenünk, mennyei Király, mindenható Atyaisten! 7

8 Latin Domine Fili unigenite, Urunk, Jézus Krisztus, egyszülött Fiú, Urunk és Iste- Jesu Christe. Domine Deus, Agnus Dei, Filius nünk, Isten Báránya, az atris. Qui tollis peccata Atyának Fia, te elveszed a mundi, miserere nobis. világ bőneit, irgalmazz nekünk; te elveszed a világ Qui tollis peccata mundi, suscipe bőneit, hallgasd meg könyörgésünket! Te az Atya deprecationem nostram. + Qui sedes ad dexteram jobbján ülsz, irgalmazz nekünk! ert egyedül te vagy atris, miserere nobis. Quoniam tu solus a Szent, te vagy az Úr, te Sanctus. Tu solus vagy az egyetlen Fölség, Dominus. Tu solus Jézus Krisztus, a Szentlélekkel együtt, az Atyaisten Altissimus, Jesu Christe. Cum Sancto Spiritu, in dicsıségében. Ámen. gloria Dei atris. Amen. Dominus vobiscum. Az Úr legyen veletek. Et cum spiritu tuo. És a te lelkeddel. Oremus. Könyörögjünk! Böjti napokon: Flectamus genua. Hajtsunk térdet. Levate. Álljatok fel. er omnia sæcula sæculorum. indörökkön örökké. Amen. Ámen. 8

9 Latin Lectio Leülünk. A szentleckét elıször a pap olvassa el latinul, majd a ministráns magyarul. Responsorium (A responsorium [= válasz] a gregorián ének egyik mőfaja, lényege a váltakozás, a szólisztikus és a gyülekezeti ének felelgetése.) Alleluia vagy Nagyböjtben és gyászmisében Tractus Ezután a ministráns átviszi a misekönyvet a leckeoldalról [az oltár jobb oldala] az evangéliumoldalra [az oltár bal oldala]. Énekes misében ezt követıen történik a bor és a víz kehelybe töltése. Evangelium Felállunk. Dominus vobiscum. Az Úr legyen veletek. Et cum spiritu tuo. És a te lelkeddel. Sequentia sancti Evangélium Szent N. Evangelii secundum N. könyvébıl. A papot követıen a ministráns is keresztet rajzol a homlokára, az ajkára és a szívére, majd keresztet vet. Gloria tibi, Domine. Dicsıség neked, Urunk. Az evangélium elıször latinul hangzik el, majd magyarul is. Közben végig állunk. 9

10 Latin Szentbeszéd Leülünk. Credo Felállunk. Ha nincs Credo, lapozzon a 12. oldalra! Credo in unum Deum, Hiszek az egy Istenben, atrem omnipotentem, mindenható Atyában, factorem cæli et terræ, mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatat- visibilium omnium et invisibilium. Et in unum lannak Teremtıjében. Hiszek az egy Úrban, Jézus Dominum Jesum Christum, Filium Dei Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, aki az Atyától unigenitum. Et ex atre natum ante omnia született az idı kezdete sæcula. Deum de Deo, + elıtt. Isten az Istentıl, világosság a világosságtól, lumen de lumine, Deum verum de Deo vero. valóságos Isten a valóságos Istentıl. Született, de Genitum, non factum, consubstantialem atri: nem teremtmény, az Atyával egylényegő és minden per quem omnia facta sunt. Qui propter nos általa lett. Értünk emberekért, a mi üdvösségünkért, homines et propter nostram salutem leszállott a mennybıl. descendit de cælis. 10

11 + Latin [Letérdelünk.] Et incarnatus est de Spiritu Sancto ex aria Virgine: Et homo factus est. [Felállunk.] Crucifixus etiam pro nobis: sub ontio ilato passus, et sepultus est. Et resurrexit tertia die, secundum Scripturas. Et ascendit in cælum: sedet ad dexteram atris. Et iterum venturus est cum gloria judicare vivos et mortuos: cujus regni non erit finis. Et in Spiritum Sanctum, Dominum et vivificantem: qui ex atre, Filioque procedit. Qui cum atre, et Filio simul adoratur, et conglorificatur: qui locutus est per rophetas. [Letérdelünk.] egtestesült a Szentlélek erejébıl Szőz áriától és emberré lett. [Felállunk.] oncius ilátus alatt keresztre feszítették, kínhalált szenvedett és eltemették. Harmadnapra föltámadott az Írások szerint, fölment a mennybe, ott ül az Atyának jobbján, de újra eljön dicsıségben ítélni élıket és holtakat, és országának nem lesz vége. Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és éltetınkben, aki az Atyától és a Fiútól származik, akit éppúgy imádunk és dicsıítünk mint az Atyát és a Fiút, İ szólt a próféták szavával. 11

12 Latin Et unam, sanctam, catholicam et apostolicam Ecclesiam. Hiszek az egy, szent, katolikus és apostoli Confiteor unum Anyaszentegyházban. baptisma in Vallom az egy keresztséget + remissionem a bőnök bocsánatára. peccatorum. Et exspecto Várom a holtak föltámadását resurrectionem mortuorum. Et vitam és az eljövendı örök életet. Amen. venturi sæculi. Amen. Dominus vobiscum. Az Úr legyen veletek. Et cum spiritu tuo. És a te lelkeddel. Offertorium Leülünk. A pap ekkor szétbontja a kelyhet. A ministráns ezalatt felkészül a pap ujjainak leöblítésére. Kézmosás után a pap kifordul az oltártól és hangosan mondja: Orate Fratres Imádkozzatok, testvérek ajd csendben folytatja a felhívást, ezután csendesen elimádkozza a Secreta-t imádság az adományok felett, amelyet fennhangon zár le: er omnia sæcula sæculorum. mindörökkön örökké. Amen. Ámen. Dominus vobiscum. Az Úr legyen veletek. Et cum spiritu tuo. És a te lelkeddel. Sursum corda. Emeljük föl szívünket. 12

13 Latin Habemus ad Dominum. Fölemeltük az Úrhoz. Gratias agamus Domino Adjunk hálát Urunknak, Deo nostro. Istenünknek. Dignum et justum est. éltó és igazságos. ræfatio (Az elıimádság [præfatio] amely Nagyböjt, Húsvét és a saját elıimádsággal rendelkezı ünnepek alatt más hálaadó imádság és összdicsıítés. Ez átmegy a Sanctus -ba, másnéven Trisagion -ba [ Háromszor Szent ], amely Izajás [6, 3], a 117. zsoltár, áté evangéluma [21, 9] és az Apokalypsis angyalainak szavait zengi, akik éjjel és nappal szüntelenül ezt zengik, s most velünk együtt éneklik.) Vere dignum et iustum est æquum et salutare, nos tibi semper et ubique gratias agere, Domine sancte, ater omnipotens, æterne Deus. Csak Szt. Domonkos ünnepén: Qui in tuæ sanctæ Ecclesiæ decorem ac tutamen apostolicam vivendi formam per beatissimum patriarcham Dominicum, 13 Valóban méltó és igazságos, illı és üdvös, hogy mindig és mindenütt hálát adjunk néked, Szentséges Úr, mindenható Atya, örökkévaló Isten. Ki szent Egyházad díszéül és oltalmául az apostoli életformát Szent Domonkos atyánk által

14 Latin renovare voluisti. Ipse enim Genitricis Filii tui semper ope suffultus, prædicatione sua compescuit hæreses, fidei pugiles gentium in salutem instituit, et innumeras animas Christo lucrifecit. Sapientiam eius narrant populi, eiusque laudes nuntiat Ecclesia. megújítatni akartad. İ ugyanis a te Fiad Szülıjének folytonos védelmezı együttmőködésével, prédikációja által az eretnekségeket megfékezte, a nemzetek üdvösségére a hitnek harcosokat támasztott és számtalan lelket megnyert Krisztusnak. Bölcsességét beszélik a népek, és dicséretét hirdeti az Egyház. Et ideo cum angelis et archangelis cum thronis et dominationibus, cumque omni militia cælestis exercitus, hymnum gloriæ tuæ canimus sine fine dicentes: És ezért az angyalokkal és arkangyalokkal, a trónusokkal és fejedelemségekkel és minden mennyei seregekkel együtt, a te dicsıségednek himnuszát énekeljük vég nélkül mondván: Letérdelünk. A Sanctus-ra a ministráns háromszor csenget. 14

15 + + Latin Sanctus, Sanctus, Szent, Szent, Szent a Seregek Sanctus Dominus Deus Ura, Istene. Dicsısé- Sabaoth. leni sunt cæli ged betölti a mennyet és a et terra gloria tua. földet. Hozsanna Hosanna in excelsis. a magasságban. A ministráns meggyújtja a leckeoldalon álló úgynevezett Sanctus-gyertyát. Benedictus qui venit in Áldott, aki jön az Úr nomine Domini. nevében. Hozsanna Hosanna in excelsis. a magasságban. Canon (A szentmise kánonját a pap szent csend mellett, és a titokvédelem okán, suttogva olvassa fel. Az átváltoztatás consecratio is csengı kíséretében csöndben történik. Az átváltoztatás lényegi szavai:) Hoc est enim Corpus ert ez az én Testem. meum. A pap térdet hajt, feláll, felemeli a Szent Testté vált ostyát, majd ismét térdet hajt. A ministráns háromszor csenget. Hic est enim calix Sanguinis mei novi et ert ez az én Vérem kelyhe, az új és örök szövetsé- æterni testamenti. ysterium fidei. Qui gé. A hit titka. Ez a Vér értetek és sokakért kiontatik pro vobis et pro multis effundetur in a bőnök bocsánatára. remissionem peccatorum. 15

16 Latin A pap térdet hajt, feláll, felemeli a Szent Vért tartalmazó kelyhet, majd ismét térdet hajt. A ministráns háromszor csenget. A kánon végén a pap hangosan mondja: er omnia sæcula mindörökkön örökké. sæculorum. Amen. Ámen. Felállunk. ater noster (A ater nostert a pap egyedül mondja utalva Lukács 11, 1- re: Történt egyszer, hogy valahol éppen imádkozott. Amikor befejezte, egyik tanítványa kérte: «Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is megtanította tanítványait.» csak az utolsó kérést mondja a ministráns.) ræceptis salutaribus Üdvözítınk parancsára és moniti, et divina isteni tanítása szerint így institutione formati, imádkozunk: audemus dicere: i Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék ater noster, qui es in cælis. Sanctificetur nomen tuum. Adveniat meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a regnum tuum. Fiat te akaratod, amint a voluntas tua, sicut in mennyben, úgy a földön is. cælo et in terra. anem indennapi kenyerünket nostrum quotidianum da add meg nekünk ma; nobis hodie. 16

17 Latin Et dimitte nobis debita nostra, sicut et nos dimittimus debitoribus nostris. Et ne nos inducas in tentationem. és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezıknek; és ne vígy minket kísértésbe. Sed libera nos a malo. De szabadíts meg a gonosztól. A pap csendes imákat végez, majd fennhangon mondja: er omnia sæcula sæculorum. mindörökkön örökké. Amen. Ámen. ax Domini sit semper Az Úr békéje legyen veletek vobiscum. mindenkor. Et cum spiritu tuo. És a te lelkeddel. Agnus Dei Letérdelünk. a) Énekes misében a kántor vezetésével énekeljük. b) Csendes misében a pap kezdi el. Az Agnus Dei-re a ministráns csenget. Agnus Dei, Isten Báránya, + qui tollis peccata mundi: miserere nobis. Agnus Dei, qui tollis te elveszed a világ bőneit: irgalmazz nekünk. Isten Báránya, te elveszed peccata mundi: miserere nobis. a világ bőneit: irgalmazz nekünk. 17

18 + Latin Agnus Dei, qui tollis peccata mundi: dona nobis pacem. Isten Báránya, te elveszed a világ bőneit: adj nekünk békét. Ezután a pap csendben folytatja az áldozásra való elıkészülést. Amikor a pap magához vette a Szent Vért is, a ministráns elkezdi a Confiteort: Confiteor Deo egvallom a mindenható omnipotenti et Beatæ Istennek, a Boldogságos ariæ semper Virgini et mindenkor Szőz áriának, Beato Dominico atri Szent Domonkos atyánknak, minden szenteknek és nostro et omnibus Sanctis et tibi ater, quia neked atyám, hogy sokszor peccavi nimis és sokat vétkeztem gondolattal, beszéddel, cseleke- cogitatione, locutione, opere et omissione, mea dettel és mulasztással. Én culpa; precor te orare vétkem! Kérlek téged, pro me. imádkozz érettem. A pap kifordul és úgy mondja a feloldozás szövegét. isereatur vestri omnipotens Deus, et dimittat vobis omnia peccata vestra, liberet vos ab omni malo, salvet et confirmet in omni opere bono, et perducat Irgalmazzon nektek a mindenható Isten, és engedje el minden vétketeket, szabadítson meg minden rossztól, üdvözítsen és erısítsen meg minden jó cselekedetben, és 18

19 Latin vos ad vitam æternam. vezessen el az örök életre. Amen. Ámen. Absolutionem et inden vétketek bocsánatát és feloldozását adja remissionem omnium peccatorum vestrorum meg nektek a mindenható tribuat vobis omnipotens és irgalmas Úr. et misericors Dominus. Amen. Ámen. Ezt követıen, a pap kifordul a szentostyával és ezt mondja: Ecce Agnus Dei, ecce Íme az Isten Báránya, íme, qui tollit peccata mundi. aki elveszi a világ bőneit. Domine, non sum Uram, nem vagyok méltó, dignus, ut intres sub hogy hajlékomba jöjj, tectum meum: sed hanem csak egy szóval tantum dic verbo, et mondd, és meggyógyul az sanabitur anima mea. én lelkem. (3x) (3x) A nép szentáldozása A szentély lépcsıjénél (ill. ha van, az áldoztató rácsnál), letérdelnek, a megfelelı mértékben, de illedelmesen kinyitják a szájukat, és semmit sem válaszolva veszik az Úr Testét. Közben a pap mondja: Corpus Domini nostri Iesu Christi custodiat te in vitam æternam. Amen. A mi Urunk Jézus Krisztus teste ırizzen meg téged az örök életre. Ámen. 19

20 Latin Communio Áldozási ének urfikálás A purifikálás végén a ministráns eloltja a leckeoldalon álló ún. Sanctus-gyertyát, majd visszaviszi a misekönyvet az evangéliumoldalról a leckeoldalra. ostcommunio Áldozás utáni könyörgés A pap elmondja, majd a végén: er omnia sæcula sæculorum. mindörökkön örökké. Amen. Ámen. Felállunk. Dominus vobiscum. Az Úr legyen veletek. Et cum spiritu tuo. És a te lelkeddel. Elbocsátás Ite, issa est. enjetek, itt az elbocsátás. Deo gratias. Istennek legyen hála! Húsvét nyolcadában: Ite, issa est. enjetek, itt az elbocsátás. Alleluia, alleluia. Alleluja, alleluja. Deo gratias. Istennek legyen hála! Alleluia, alleluia. Alleluja, alleluja. Ha nem volt a misében Gloria: Benedicamus Domino. ondjunk áldást az Úrnak. Deo gratias. Istennek legyen hála! Gyászmisében: Requiescant in pace. Nyugodjanak békességben. 20

21 Latin Amen. Ámen. Letérdelünk. Benedictio Dei omnipotentis atris et Filii et Spiritus Sancti descendat super vos et maneat semper. A mindenható Istennek: az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek áldása szálljon le rátok, és maradjon veletek mindenkor. Amen. Ámen. Felállunk. Utolsó evangélium A pap az evangélium oldalára megy és elmondja János prológusát (Jn 1, 1-14). a) Énekes misében a kivonulási éneket énekeljük és csak a ministráns válaszol a papnak. b) Csendes misében a hívek is válaszolnak a papnak; ahol a pap térdet hajt, a hívek is térdet hajtanak. Dominus vobiscum. Az Úr legyen veletek. Et cum spiritu tuo. És a te lelkeddel. Initium sancti Evangelii Szent János evangéliumának kezdete. secundum Ioannem. Gloria tibi, Domine. Dicsıség neked, Urunk. A papot követıen a ministráns is keresztet rajzol a homlokára, az ajkára és a szívére, majd keresztet vet. 21

22 Latin In principio erat Verbum, et Verbum erat apud Deum, et Deus erat Verbum. Hoc erat in principio apud Deum. Omnia per ipsum facta sunt: et sine ipso factum est nihil. Quod factum est: in ipso vita erat, et vita erat lux hominum: et lux in tenebris lucet, et tenebræ eam non comprehenderunt. Fuit homo missus a Deo, cui nomen erat Joannes. Hic venit in testimonium, ut testimonium perhiberet de lumine, ut omnes crederent per illum. Non erat ille lux, sed ut testimonium perhiberet de lumine. Erat lux vera, quæ illuminat omnem hominem venientem in hunc mundum. Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ez volt a kezdetben Istennél. inden általa lett, és nélküle semmi sem lett. Ami lett: benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. És a világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt föl nem fogta. Volt egy ember, Istentıl küldetett, kinek János volt a neve. Ez tanúként jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen benne. Nem ı volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról. Volt igazi világosság, mely megvilágosít minden embert, aki a világra jön. 22

23 Latin In mundo erat, et mundus per ipsum A világban volt, a világ általa lett, mégsem ismerte factus est, et mundus eum non cognovit. In föl ıt a világ. Tulajdonába propria venit, et sui eum jött, de övéi ıt be nem fogadták. indazoknak non receperunt. Quotquot autem azonban, akik befogadták, receperunt eum, dedit hatalmat adott Isten fiává eis potestatem filios Dei lenni, azoknak, akik hisznek az ı nevében, akik nem fieri, his, qui credunt in nomine ejus: qui non ex a vérbıl, nem a test akaratából, sem nem a férfi aka- sanguinibus, neque ex voluntate carnis, neque ratából, hanem Istenbıl ex voluntate viri, sed ex születtek. Deo nati sunt. [Letérdelünk.] És az ige [Letérdelünk.] Et verbum caro factum est testté lın [Felállunk.] és közöttünk lakozék. És [Felállunk.] láttuk az ı dicsıségét, mint et habitavit in nobis: az Atya Egyszülöttének dicsıségét, telve malaszttal et vidimus gloriam ejus, gloriam quasi Unigeniti és igazsággal. a atre, plenum gratiæ et veritatis. Deo gratias. Istennek legyen hála! Kivonulás 23

24 Függelék 1. Csendes mise utáni imádságok Ezeket az imádságokat (az utolsó, a Szentséges Szívhez szólót kivéve) összefoglalva Leó imák -nak mondjuk, mivel XIII. Leó (*Carpineto Romano, március 2. Róma, július február 20-tól pápa) rendelte el, hogy így fejezzenek be minden csendes misét. A Szentséges Szívhez való esdeklést Szent X. iusz (*Riese, június 2. Róma, augusztus augusztus 4-tıl pápa) adta hozzá. A Leó imák -at XIII. Leó pápának egy szentmise utáni látomása alapján rendelték el. A történet a következı: a Szentatya éppen szentmiséjét fejezte be egy vatikáni kápolnában október 13-án. ár távozni készült, amikor hirtelen megállt az oltár lépcsıjénél. ereven állt mintegy tíz percig, mint aki önkívületbe esett. Arca hamuszürke lett. Amikor végre megmozdult, egyetlen szót sem szólt a körülötte állókhoz, hanem dolgozószobájába sietett és íróasztalához ült. A látomásában látta az eljövendıt, a megtévesztı hatalmakat, és az ördögök ırjöngését az Egyház ellen minden országban. Ám az utolsó pillanatban Szent ihály megjelent és a Sátánt minden csatlósával egyetemben a pokol feneketlen mélységébe taszította. XIII. Leó pápa ezért megfelelınek látta elrendelni az Egyház védelmében, hogy minden csendes mise után az egész földkerekségen elimádkozzák a következı imákat. 24

25 + + Latin Térdelünk. Ave aria, gratia plena. Dominus tecum, benedicta tu in mulieribus, et benedictus fructus ventris tui: Iesus. Sancta aria, ater Dei, ora pro nobis peccatoribus, nunc et in hora mortis nostræ. Amen. (3x) Salve, Regina, ater misericordiæ. Vita, dulcedo, et spes nostra, salve. Ad te clamamus exsules filii Hevæ, ad te suspiramus, gementes et flentes in hac lacrimarum valle. Üdvözlégy, ária, malaszttal teljes. Az Úr van teveled; áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse: Jézus. Asszonyunk, Szőz ária, Istennek szent Anyja! Imádkozzál érettünk, bőnösökért, most és halálunk óráján. Ámen. (3x) Üdvözlégy Királynı, irgalmasság Anyja! Életünk,üdvösségünk, reménységünk üdvözlégy! ost kérve kérlel Évának számőzött népe, hozzád sóhajtunk sírva és zokogva siralmaink völgye mélyén. 25

26 + Latin Eia, ergo, advocata nostra, illos tuos misericordes oculos ad nos converte. Et Jesum, benedictum fructum ventris tui, nobis post hoc exsilium ostende. O clemens, o pia, o dulcis Virgo aria. Ora pro nobis sancta Dei Genitrix. Ut digni efficiamur promissionibus Christi. Oremus. Deus, refugium nostrum et virtus populum ad te clamantem propitius respice, et intercedente gloriosa et immaculata Virgine Dei Genitrice aria, cum beato Joseph, eius sponso, Hallgass meg hát, égi közbenjárónk; kegyes Anyánk, két szemed áldott sugarát fordítsd ránk végre. És Jézust mutasd nékünk méhed szent gyümölcsét, hogy ıt e számkivetés után lássuk. Ó áldott, ó drága, ó édes szép Szőz ária. Imádkozzál érettünk Istennek szent Anyja. Hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire. Könyörögjünk. Úristen, erınk és oltalmunk, hozzád kiáltó népedre kegyesen tekints le, és a dicsıséges és szeplıtelen Szőzanya, ária, az ı jegyese Szent József, 26

27 + Latin ac beatis apostolis tuis etro et aulo et omnibus sanctis, quas pro conversione peccatorum, pro libertate et exaltatione sanctae matris Ecclesiae preces effundimus, misericors et benignus exaudi. er eumdem Christum Dominum nostrum. Amen. Sancte ichaël Archangele, defende nos in proelio, contra nequitiam et insidias diaboli esto praesidium. Imperet illi Deus, supplices deprecamur: Szent éter és ál apostolok és minden szentek közbenjárására könyörgéseinket, melyeket a bőnösök megtéréséért, az Anyaszentegyház szabadságáért és fölmagasztalásáért hozzád intézünk, kegyesen és irgalmasan hallgasd meg. Ugyanazon a mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen. Szent ihály Arkangyal! Védelmezz minket a küzdelemben! A Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten! 27

28 Latin tuque, rinceps Te pedig, mennyei seregek vezére, a Sátánt militiae coelestis, Satanam aliosque és a többi gonosz szellemet, kik a lelkek vesz- spiritus malignos, qui + ad perditionem tére körüljárnak a világban, Isten erejével animarum pervagantur in mundo, divina taszítsd vissza a kárhozat helyére. Ámen virtute, in infernum detrude. Amen Szent X. iusz pápa esdeklését háromszor megismételjük: Cor Jesu sacratissimum! Jézus szentséges Szíve! iserere nobis! Irgalmazz nekünk! 28

29 Év 2. ozgó ünnepek táblázata 29 Hetvenedvasárnap Hamvazószerda Húsvét Áldozócsütörtök ünkösd Úrnapja ünkösd utáni vas. száma Advent 1. vasárnapja

30 Év 30 Hetvenedvasárnap Hamvazószerda Húsvét Áldozócsütörtök ünkösd Úrnapja ünkösd utáni vas. száma Advent 1. vasárnapja

31 3. Hagyományos böjti fegyelem Aki ragaszkodik a hagyományos latin rítus bármelyik változatához, elıbb-utóbb szembesül azzal, hogy a jelenleg hatályos böjti fegyelem nem elegendı számára. Gondoljunk például az évnegyedes böjtökre (magyarul kántorböjtnek nevezik), amelyeket már nem említ meg az elıírás. Az alábbiakban megadott táblázat a VI. ál pápa-féle böjti elıírásokat közvetlenül megelızı böjti fegyelem szerint készült. Böjt típusa Elıírás Napok Szigorú böjt Húst nem eszünk Enyhített böjt Húst egyszer ehetünk Háromszor lehet étkezni Egyszer lehet jóllakni Hamvazószerda; a nagyböjt minden péntekje; a kántorböjti szerdák és péntekek; Nagyszombaton délig, Karácsony, ünkösd és Nagyboldogasszony vigíliája A nagyböjt többi napjai (a vasárnapok kivételével), kántorböjti szombatok; indenszentek vigíliája egtartóztatás Húst nem eszünk Az év minden péntekje, kivéve a fıünnepeket 31

32 Az évnegyedes böjtökrıl A latin ieiunium quatuor temporum félrehallásából keletkezett a magyar kántorböjt kifejezés, amelynek természetesen semmi köze sincs a kántor szavunkhoz. Évente négyszer három napon böjtölünk a papokért és a papságra készülıkért. A tradicionális latin rítusokban külön miseszövegek tartoztak hozzájuk, illetve ezekhez kapcsolódott az ún. kisebb rendek feladásának a szokása is a kispapok részére. indegyik kisebb rend egy-egy lépcsıfokot jelent a szentségi karakterrel bíró szerpapi illetve áldozópapi fokozat eléréséhez. A négy kántorböjti idıszak a következı: Tavaszi: nagyböjt elsı vasárnapját követı szerda, péntek és szombat. Nyári: pünkösd vasárnapját követı szerda, péntek és szombat. İszi: szeptember 14-ét, a Szent Kereszt felmagasztalását követı héten szerda, péntek és szombat. Ha szeptember 14-e: o vasárnap, akkor szeptember 24-én o hétfı, akkor szeptember 23-án o kedd, akkor szeptember 22-én o szerda, akkor szeptember 21-én o csütörtök, akkor szeptember 20-án, o péntek, akkor szeptember 19-én, o szombat, akkor szeptember 18-án kezdıdik. Téli: advent harmadik vasárnapját követı szerda, péntek és szombat. 32

A SZENTMISE ÁLLANDÓ RÉSZEINEK (ORDINÁRIUM) SZÖVEGEI

A SZENTMISE ÁLLANDÓ RÉSZEINEK (ORDINÁRIUM) SZÖVEGEI A SZENTMISE ÁLLANDÓ RÉSZEINEK (ORDINÁRIUM) SZÖVEGEI URAM, IRGALMAZZ KYRIE ELEISON Magyarul Uram, irgalmazz! Mind: Uram, irgalmazz! Krisztus, kegyelmezz! Mind: Krisztus kegyelmezz! Uram, irgalmazz! Mind:

Részletesebben

A szentháromság dicsőítése

A szentháromság dicsőítése TARTALOM: Az Úr imádsága (magyar-latin) Az angyali üdvözlet (magyar- latin) A Szentháromság dicsőítése (magyar-latin) Az apostoli hitvallás (magyar-latin) A niceai hitvallás (magyar-latin) Az Úr anygala

Részletesebben

I Kyrie... 1. II Gloria... 40. III Credo... 75. IV Sanctus... 118. V Agnus Dei... 137. ORCHESTRA

I Kyrie... 1. II Gloria... 40. III Credo... 75. IV Sanctus... 118. V Agnus Dei... 137. ORCHESTRA I Kyrie... 1. II Gloria... 40. III Credo... 75. IV Sanctus... 118. V Agnus Dei... 137. ORCHESTRA Flauti (I. anche Flauto alto) Oboi Clarinetti in Sib, La (II. anche Clarinetto basso in Sib) Fagotti (II.

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

V. A Kánon kezdetétõl az átváltoztatásig

V. A Kánon kezdetétõl az átváltoztatásig V. A Kánon kezdetétõl az átváltoztatásig 66. Amikor elmondta a Hosanna in excelsis szavakat, jobb kezét az oltárra helyezi (korporálén kívül!), bal kezével pedig a Kánonhoz lapoz a Misekönyvben. Egyenes

Részletesebben

esperas Commune unius Martyris

esperas Commune unius Martyris esperas Commune unius Martyris Commune unius Martyris Egy vértanú közös zsolozsmája VESPERÁS 1. Bevezetés (latinul) (keresztet vetünk!) Pap: Deus, in adju-to-rium meum in-ten-de. (Caesare de Zachariis,

Részletesebben

KEZDŐÉNEK KYRIE KYRIE

KEZDŐÉNEK KYRIE KYRIE KEZDŐÉNEK Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő ereje legyen mindnyájatokkal. És a te lelkeddel. Testvéreim! Vizsgáljuk

Részletesebben

17. SZEMÉLYES GYÓNÁS KÖSZÖNTÉS:

17. SZEMÉLYES GYÓNÁS KÖSZÖNTÉS: 17. SZEMÉLYES GYÓNÁS A személyes gyónás több mint a lelkipásztori beszélgetés. A gyónást kérheti a jelentkező, de felajánlhatja a lelkipásztor is. Jó, ha a keresztény gyülekezet tud a személyes gyónás

Részletesebben

O lux et decus Hispaniae

O lux et decus Hispaniae O lux et decus Hispaniae A Capella Silentium hangversenye spanyol és portugál reneszánsz zeneszerzők egyházi műveiből, a Wesselényi utcai Baptista Imaházban, 2013. december 12-én, 19 órakor Részletes műsor

Részletesebben

Fájó szívvel gyújtottunk A Szűzanya minden anyai segítséget megad, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkeket megmentsük:

Fájó szívvel gyújtottunk A Szűzanya minden anyai segítséget megad, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkeket megmentsük: Fájó szívvel gyújtottunk mécsest az októberben elhunyt Jánosért, Sándorért és mennyei születésnapjukat novemberben ünneplő testvéreinkért, Istvánért (2010), Józsefért, Ágiért, Zitáért, Angéláért, Lászlóért,

Részletesebben

A MISE MENETE (TÁBLÁZAT) BEVEZETÉS Kezdőének, bevonulás

A MISE MENETE (TÁBLÁZAT) BEVEZETÉS Kezdőének, bevonulás A MISE MENETE (TÁBLÁZAT) BEVEZETÉS Kezdőének, bevonulás Csengő Térdhajtás Oltárcsók Keresztvetés, köszöntés (szándék) Bűnbánat Kyrie Főkönyörgés IGE LITURGIÁJA Olvasmány Zsoltár (Graduale, psalmus responsoricus)

Részletesebben

Szent Domonkos misézik A SZENTMISE RENDJE A DOMONKOS RÍTUS SZERINT. [összeállította Fr. Augustine Thompson O.P., S.T.M.]

Szent Domonkos misézik A SZENTMISE RENDJE A DOMONKOS RÍTUS SZERINT. [összeállította Fr. Augustine Thompson O.P., S.T.M.] Szent Domonkos misézik A SZENTMISE RENDJE A DOMONKOS RÍTUS SZERINT [összeállította Fr. Augustine Thompson O.P., S.T.M.] 1 ELŐSZÓ A legtöbb katolikus a római rítus szerinti liturgiát ismeri. Viszonylag

Részletesebben

Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk

Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk (Jn. 4,24) Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk (Jn. 4,24) www.eletalelekben.ro

Részletesebben

22. Hogyan szól hozzánk Isten az imában? Eszünkbe juttatja,amit mondani akar nekünk. Aki ismeri Jézust, és Isten üzenetét az ráismer Isten szavára.

22. Hogyan szól hozzánk Isten az imában? Eszünkbe juttatja,amit mondani akar nekünk. Aki ismeri Jézust, és Isten üzenetét az ráismer Isten szavára. HITTAN - ANYAG ÖSSZEFOGLALÁSA BÉRMÁLKOZÓK RÉSZÉRE 2016. 1. Ki az Isten? Az egész világ Ura és a mi Mennyei Atyánk 2. Hány személy az Isten? Az Isten három Személy: Atya, Fiú, Szentlélek. 3. Mit jelent

Részletesebben

Bvvvvjbbvvvvvvkvvvkvvvjvvv[vvvvvhvvvjvvvvvvvvkvvvjvvvvvhvvvvvjvvvvvhvvvgvvvvv}vvccccccccccccccccccvv jong a világ, panaszt üvölt a kárhozat,

Bvvvvjbbvvvvvvkvvvkvvvjvvv[vvvvvhvvvjvvvvvvvvkvvvjvvvvvhvvvvvjvvvvvhvvvgvvvvv}vvccccccccccccccccccvv jong a világ, panaszt üvölt a kárhozat, HÚSVÉTVASÁRNAP REGGELI DICSÉRET BvvfvvvvGhvvvvhvvvv[vvvvhvv\vvg jvvhvvvvhvvvvygvvvvghvvvvv}vvvvvvfvvvghvvvv[vvvvhv\vg jvvvvvhvvvvvvvvygvvvvghvvvv]vvvvfvvvvvghvvvvhvvvvvvhvvbbó Istenem, jöjj segítségemre!

Részletesebben

- Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál!

- Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál! Gyújtsunk mécsest a 6 éve elhunyt Bálint József jezsuita atyáért, a két éve elhunyt Máriáért, Lászlóért és Júliannáért valamint az egy éve elhunyt Nándiért. Drága Üdvözítőnk, szándékainkat egyesítjük szerető

Részletesebben

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK 1 Szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt

Részletesebben

Sancta Missa. R. Amen. V. Ite, missa est. R. Deo grátias. R. Ámen. V. Istennek legyen hála. R. Ámen

Sancta Missa. R. Amen. V. Ite, missa est. R. Deo grátias. R. Ámen. V. Istennek legyen hála. R. Ámen Ritus conclusionis V. Dóminus vobíscum. V. Benedícat vos omnípotens Deus, Pater, et Fílius, et Spíritus Sanctus. V. Ite, missa est. R. Deo grátias. Befejező Szertartás V. Az Úr legyen veletek. V. Áldjon

Részletesebben

Sancta Missa LINGUA LATINA MAGYAR NYELVEN

Sancta Missa LINGUA LATINA MAGYAR NYELVEN Sancta Missa LINGUA LATINA Ritus initiales Introitus V. In nómine Patris, et Fílii, et Spíritus Sancti. R. Amen. V. Dóminus vobíscum. R. Et cum spíritu tuo. V. Fratres, agnoscámus peccáta nostra, ut apti

Részletesebben

MÁRIA engesztelő népe 1 166, 257-258.

MÁRIA engesztelő népe 1 166, 257-258. MÁRIA engesztelő népe 1 MÁRIA öröksége: az engesztelő nép A magyarság önazonossága, mint engesztelő áldozat, szeretni, ahogy az Úr szeretett minket, Magyarország őrangyalának kezét fogva! Kedves Testvérek

Részletesebben

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol

Részletesebben

12-es KÖRÖK A SZENT KORONÁÉRT és MAGYARORSZÁGÉRT

12-es KÖRÖK A SZENT KORONÁÉRT és MAGYARORSZÁGÉRT Sokan imádkoznak ma Isteni vezetért Hazánkért, az összefogásért. A KÖRÖK gondolata az összefogásra való törekv tudatos elhatározásaként, a szórványos egyéni imák összefogásáért született, mert minden sóhaj,

Részletesebben

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN 1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden

Részletesebben

BUDAVÁRI KORONÁZÓ FÕTEMPLOM

BUDAVÁRI KORONÁZÓ FÕTEMPLOM AZ ÜNNEPÉLYES LATIN SZENTMISE REN DJE ÉS VÁLASZAI BUDAVÁRI KORONÁZÓ FÕTEMPLOM AZ EGYHÁZ KÖRÜLTEKINTÕ GONDOSKO- DÁSSAL ARRA TÖREKSZIK, HOGY A HÍVEK NE CSAK MINT KÍVÜLÁLLÓK VAGY MINT NÉMA SZEMLÉLÕK LEGYENEK

Részletesebben

Szentségimádás a Közel-Kelet, Irak és Ukrajna békéjéért

Szentségimádás a Közel-Kelet, Irak és Ukrajna békéjéért Szentségimádás a Közel-Kelet, Irak és Ukrajna békéjéért 2014. augusztus 15. 112. 1. Ez nagy szentség valóban, - Ezt imádjuk legjobban, - Melyet Jézus nekünk hagyott Testamentomban. 2. Jelen van itt test

Részletesebben

2015. november 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. november 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2015. november 5. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért

Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért január 18-tól, Árpádházi Szent Margit napjától október 1-ig, Lisieux-i Kis Szent Teréz ünnepéig A másik Kis Szent Terézhez mondott ima mellett készült egy komolyabb

Részletesebben

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,

Részletesebben

2015. január 8. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. január 8. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2015. január 8. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

ÉLŐ RÓZSAFÜZÉR ZARÁNDOKLAT VECSÉSÉRT

ÉLŐ RÓZSAFÜZÉR ZARÁNDOKLAT VECSÉSÉRT ÉLŐ RÓZSAFÜZÉR ZARÁNDOKLAT VECSÉSÉRT TARTALOM IMA- és ÉNEKFÜZET Minden az imán áll vagy bukik. Az Élő rózsafüzér egy esdeklő könyörgés Szűz Máriához, hogy Európa útját különleges védelmébe vegye." Christoph

Részletesebben

LELKIÉLET KÖNYVEI SZERKESZTI ÉS KIADJA B) SOROZAT ECCLESIA ORANS ÖTÖDIK KÖTET DR. SZUNYOGH XAV. FERENC O. S. B. A KÖZÖS SZENTMISEÁLDOZAT

LELKIÉLET KÖNYVEI SZERKESZTI ÉS KIADJA B) SOROZAT ECCLESIA ORANS ÖTÖDIK KÖTET DR. SZUNYOGH XAV. FERENC O. S. B. A KÖZÖS SZENTMISEÁLDOZAT LELKIÉLET KÖNYVEI SZERKESZTI ÉS KIADJA DR. SZUNYOGH XAV. FERENC O. S. B. B) SOROZAT ECCLESIA ORANS ÖTÖDIK KÖTET DR. SZUNYOGH XAV. FERENC O. S. B. A KÖZÖS SZENTMISEÁLDOZAT PANNONHALMA 1923 DR. SZUNYOGH

Részletesebben

Martinus imafüzetek Asztali áldások

Martinus imafüzetek Asztali áldások Martinus imafüzetek Asztali áldások Összeállította Molnár János és Kürnyek Róbert Lektorálta Csuti-Mátyás Zsófia Nyilvános használatát jóváhagyta Dr. Veres András szombathelyi püspök 1050/2013 számú rendeletével.

Részletesebben

KI-KICSODA? MÁRK EVANGÉLIUMA 8:27;29

KI-KICSODA? MÁRK EVANGÉLIUMA 8:27;29 MÁRK EVANGÉLIUMA 8:27;29 2011. március 6. 10 00 Mályinka 1. Gyülekező ének: 489. d. 1. v.: Örök élet reggele, fény a véghetetlen fényből 2. Köszöntés: Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól,

Részletesebben

A megváltás története, I. rész

A megváltás története, I. rész A megváltás története, I. rész A megváltás története című írásaink olyan sorozatot alkotnak, amelyek a bűnbeeséstől kezdve Isten Fia emberré lételéig végigkísérik Isten küzdelmét az ember megváltásáért.

Részletesebben

Atyaság. Azt gondolom sikerült röviden bemutatni azt a kuszaságot, ami ezen a téren ma az egyházban van.

Atyaság. Azt gondolom sikerült röviden bemutatni azt a kuszaságot, ami ezen a téren ma az egyházban van. Atyaság Manapság sok szó esik a szellemi atyaságról fıként az újonnan megjelenı apostolokkal kapcsolatban. Ezt a két fogalmat sokan már összetartozó fogalomként is kezelik és ebbıl adódóan már kezd elterjedni

Részletesebben

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Húsvétvasárnap 2016.03.27. Krisztus Feltámadt! OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: Ti tudjátok, hogy mi minden

Részletesebben

Ministráns tudnivalók

Ministráns tudnivalók Ministráns tudnivalók II. János Pál pápa az egész világról összegyűlt ministránsokhoz 1985. április 10-én így beszélt: Emlékeztetlek benneteket arra, hogy a fehér ruha, amelyet ti a liturgikus szolgálatotok

Részletesebben

A BETLEHEMI LÁNG FOGADÁSA A TEMPLOMBAN

A BETLEHEMI LÁNG FOGADÁSA A TEMPLOMBAN A BETLEHEMI LÁNG FOGADÁSA A TEMPLOMBAN Ha a szertartás mise vagy istentisztelet keretében történik, akkor az igeliturgia és az áldás (III-IV. részek) elmaradhatnak, a láng átadása a mise elején, a láng

Részletesebben

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé III. évfolyam 2. szám 2016. február Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé Érezzétek és lássátok, milyen édes az Úr A nagyböjt az Egyház ajándéka, amely megújításunkra szolgál. A heteken át tartó utazás,

Részletesebben

V. Váci Nemzetközi Gregorián Fesztivál V. Internationeles Gregorianik-Festival Vác V. International Festival of Gregorian Chant in Vác 7-10 july 2011

V. Váci Nemzetközi Gregorián Fesztivál V. Internationeles Gregorianik-Festival Vác V. International Festival of Gregorian Chant in Vác 7-10 july 2011 V. Váci Nemzetközi Gregorián Fesztivál V. Internationeles Gregorianik-Festival Vác V. International Festival of Gregorian Chant in Vác 7-10 july 2011 Részvevő szkólák/ Die teilnehmenden Scholen/ Participants

Részletesebben

Bérmálási vizsgakérdések

Bérmálási vizsgakérdések 1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa

Részletesebben

938. szám 2013. május 19.

938. szám 2013. május 19. A SZEGED-FELSŐVÁROSI SZENT MIKLÓS PLÉBÁNIA LAPJA 938. szám 2013. május 19. Pünkösdvasárnap Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek ApCsel 2,1-11 Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan

Részletesebben

AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET

AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET A) ÚRVACSORÁVAL A szolgálattevõ az úrasztalához egyenesen a szószékre megy, és Isten igéjével köszönti a gyülekezetet. KÖSZÖNTÉS 1. Kegyelem néktek és békesség Istentõl,

Részletesebben

Otthonunk az Egyház PROGRAMOK. Plébánia száma: 28/610-282. Péceli Római Katolikus Egyházközség 12/1/2013 Elektronikus változat VIII/38

Otthonunk az Egyház PROGRAMOK. Plébánia száma: 28/610-282. Péceli Római Katolikus Egyházközség 12/1/2013 Elektronikus változat VIII/38 Otthonunk az Egyház Péceli Római Katolikus Egyházközség 12/1/2013 Elektronikus változat VIII/38 PROGRAMOK Adventben a roráték hétfőn és pénteken reggel 6 órakor lesznek, melyet agapé követ a hittanteremben.

Részletesebben

Passió 2006. 1. jelenet: Bevezetés. 2. jelenet: A vak meggyógyítása

Passió 2006. 1. jelenet: Bevezetés. 2. jelenet: A vak meggyógyítása Passió 2006. 1. jelenet: Bevezetés Beszélı2 (Zsuzsi): Judit, én nem értelek téged. Nagyon szívesen elviszlek a templomba, de mi értelme van? Beszélı1 (Judit): Nekem fontos az Isten, mert szeret engem.

Részletesebben

Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET

Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET Keresztút Ha jó emberekkel találkozol, megtapasztalod, milyen jó, ha szeretnek. Kérdezted már egyszer is magadtól: honnan ez a szeretet? Mi, emberek ezt nem az utcán találtuk valahol vagy a kereskedőnél

Részletesebben

DIURNALE STRIGONIENSE

DIURNALE STRIGONIENSE DIURNALE STRIGONIENSE ORDINARIUM DIVINI OFFICII A ZSOLOZSMA ÁLLANDÓ RÉSZEI Oratio dicenda ante divinum officium Antequam inchoetur officium, laudabiliter dicitur sub singulari semper numero sequens oratio,

Részletesebben

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Pasarét, 2015. december 20. (vasárnap) családi karácsony PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Takaró János AZ ÉLET KENYERE Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Alapige: János 6,32-35 Jézus pedig így válaszolt nekik:

Részletesebben

RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL

RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL 1. Általános alapelvek 1.1. Bevezetés A Keleti Egyházak Kánonjai Kódexének 700. kánonjának 2. -a ajánlja a püspökkel vagy egy másik pappal való koncelebrációt

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele A terápia a küldetés!

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele A terápia a küldetés! 2014. Június 8. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Szent András Plébánia hírlevele II/23. szám A terápia a küldetés! Milyen kevéssé látványos ez az elő-pünkösd! Se lángnyelvek, se nyelveken nem beszélnek

Részletesebben

Január, a polgári év elsõ hónapja tehát a Vízöntõ csillagkép nevét viseli. A régi magyar neve pedig Boldogasszony hava, mert eleink az év elsõ hónapját Szûz Máriának szentelték. A keresztény (katolikus)

Részletesebben

A helyes istentiszteletről 1

A helyes istentiszteletről 1 A helyes istentiszteletről 1 Textus: Róm. 12,1 Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket.

Részletesebben

JÉZUS KERESZTÚTJA A CSALÁDBAN

JÉZUS KERESZTÚTJA A CSALÁDBAN Imádunk téged Krisztus és áldunk téged, JÉZUS KERESZTÚTJA A CSALÁDBAN A keresztút állomásainak végigelmélkedése a család vonatkozásában. 1. Pilátus halálra ítéli Jézust Imádunk Téged Krisztus és áldunk

Részletesebben

Pasarét, 2014. november 6. (csütörtök) Horváth Géza. PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu ELMARADT BŰNBÁNAT

Pasarét, 2014. november 6. (csütörtök) Horváth Géza. PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu ELMARADT BŰNBÁNAT Pasarét, 2014. november 6. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ELMARADT BŰNBÁNAT Alapige: Lukács 11,37-54 Beszéd közben egy farizeus arra kérte őt, hogy ebédeljen nála. Jézus bement,

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Részletesebben

Alapvető imádságok. Isten Angyala, őrangyalom, mivel rád bízott engem az isteni jóság, világosíts meg és őrizz, vezess és kormányozz engem. Amen.

Alapvető imádságok. Isten Angyala, őrangyalom, mivel rád bízott engem az isteni jóság, világosíts meg és őrizz, vezess és kormányozz engem. Amen. Alapvető imádságok A keresztvetés Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Dicsőség az Atyának Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek. Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Üdvözlégy, Mária

Részletesebben

Krisztus és a mózesi törvény

Krisztus és a mózesi törvény április 5 11. Krisztus és a mózesi törvény SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 13:2, 12; 5Mózes 22:23-24; Máté 17:24-27; Lukács 2:21-24, 41-52; János 8:1-11 Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is

Részletesebben

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj! E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

Jézus órája János evangéliumában

Jézus órája János evangéliumában MICHAEL FIGURA Jézus órája János evangéliumában 1. A HELY- ÉS IDÔMEGHATÁROZÁS FONTOSSÁGA JÁNOS EVANGÉLIUMÁBAN A kánai menyegzôrôl szóló perikópában (2,1 11), amely a világosság olvasójának második titka,

Részletesebben

A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony

A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony Sosem láttam oly termőfát, Mint Krisztusnak keresztfáját. Piros vérrel virágozik, Szentlélekkel illatozik. (Erdélyi népének) É letfa A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony Minden kedves

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van. V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.

Részletesebben

Bocsa József: Felkészülés a Szent Angyalokkal kötendő szövetségre

Bocsa József: Felkészülés a Szent Angyalokkal kötendő szövetségre Bocsa József: Felkészülés a Szent Angyalokkal kötendő szövetségre Elhangzott a váci 7. kiengesztelődési találkozón 2013. október 19-én MOTTÓ Egy megtámadott, szorongatott nemzedék számára talán a legfontosabb

Részletesebben

2007. augusztus. A Magyar Szentek Templomának havi tájékoztató lapja.

2007. augusztus. A Magyar Szentek Templomának havi tájékoztató lapja. A Magyar Szentek Templomának havi tájékoztató lapja. 2007. augusztus Kiadja a Magyar Szentek Plébániája. Megjelenik minden hónap elsı vasárnapján. Ingyenes kiadvány. Emlékezzél meg, Istennek dicsıséges

Részletesebben

Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete. Böjt idejére I. (Első két hét) (2016. február 10-20.)

Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete. Böjt idejére I. (Első két hét) (2016. február 10-20.) Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete Böjt idejére I. (Első két hét) (2016. február 10-20.) Erdélyi Gyülekezet Budapest, 2016 2 Tartalomjegyzék Napi változó részek a Reggeli áhítathoz - II.10 (Böjt 1. napja)

Részletesebben

A válaszunk: rendelkezésre állás

A válaszunk: rendelkezésre állás Mirco Agerde 2003 Második katekézis: A válaszunk: rendelkezésre állás Kedves barátaim: az elsı katekézisünk alkalmával elemeztük önmagunk Máriának szentelése bibliai, teológiai alapjait, és hangsúlyoztuk,

Részletesebben

2015. augusztus 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. augusztus 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2015. augusztus 6. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

Hit és cselekedetek. Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből?

Hit és cselekedetek. Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből? Hit és cselekedetek Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből? A következő írásunkból kiderül, miért hisszük és hogyan értjük, hogy kizárólag kegyelemből van üdvösségünk

Részletesebben

Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei

Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei 6. tanulmány Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei augusztus 3 9. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 3Mózes 5:5; Zsoltár 32:1-8; Apostolok cselekedetei 5:30-32; 2Korinthus 7:9-11; Zsidók 12:17;

Részletesebben

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből. Pasarét, 2013. november 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza AZ ÚR SZABADÍTÁSA Lekció: Zsoltár 107,1-16 Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította

Részletesebben

Jézus, a misszió Mestere

Jézus, a misszió Mestere 7. tanulmány Augusztus 8 14. Jézus, a misszió Mestere SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 42:1-9; Dániel 9:24-27; Máté 10:5-6; Lukács 2:8-14; Apostolok cselekedetei 1:1-14; 2Timóteus 1:8-9 Majd

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van. V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Részletesebben

Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE. Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III.

Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE. Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III. Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III. fejezet Kiadó: Missionsdienst Sonnenstrahlen D-7120 Bietigheim-Bissingen,

Részletesebben

rózsafüzér ájtatosság

rózsafüzér ájtatosság o k tóberi rózsafüzér ájtatosság imaszándékok a hónap minden napjára Szeretettel várjuk a kedves testvéreket október hónap minden napján az esti szentmise előtt 17.15 órakor kezdődő rózsafüzér imádságunkra

Részletesebben

A HÁLA JELEI. Pasarét, 2014. október 19. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: Zsolt 100.

A HÁLA JELEI. Pasarét, 2014. október 19. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: Zsolt 100. Pasarét, 2014. október 19. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A HÁLA JELEI Lekció: Zsolt 100. Alapige: Lukács 8,1-3 Jézus ezután városról városra és faluról falura járt, és hirdette

Részletesebben

Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam

Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet! Amikor először tanítottam Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam a karácsonyi történetet, tágas tornácunkon álltam,

Részletesebben

Csíksomlyói Szűzmária könyörögj érettünk

Csíksomlyói Szűzmária könyörögj érettünk 2 Csíksomlyói Szűzmária könyörögj érettünk Magyarul imádkoznak Szent István gyermekei a templomban Összeállította Nyisztor Tinka Pusztina, 2015 Kiadja: Hargita Megye Tanácsa Hargita Megyei Kulturális Központ

Részletesebben

HÍRLEVÉL AJÁNDÉK GÖRÖGKATOLIKUS TEHER, GOND, ÖRÖM?

HÍRLEVÉL AJÁNDÉK GÖRÖGKATOLIKUS TEHER, GOND, ÖRÖM? GÖRÖGKATOLIKUS HÍRLEVÉL III. évfolyam 12. szám 2015. december AJÁNDÉK TEHER, GOND, ÖRÖM? Kinek mit, mennyiért, hogyan? És főleg: mikor lesz erre időm?rohantunkban nem is olyan könnyű a megoldás. Ráadásul

Részletesebben

Templomunk egy éve napközben is nyitva! Jöjjetek, akik megfáradtatok...

Templomunk egy éve napközben is nyitva! Jöjjetek, akik megfáradtatok... III. évfolyam 6. szám 2016. június Templomunk egy éve napközben is nyitva! Jöjjetek, akik megfáradtatok... Hétfőtől péntekig ¾ 8 órától 16 óráig az imádkozóknak nyitva van a templomunk. Az elmúlt évben

Részletesebben

A bölcsesség otthon: szülők és gyerekek

A bölcsesség otthon: szülők és gyerekek A bölcsesség otthon: szülők és gyerekek Lekció: Lk. 15.1-3, 11b-32/Textus: Péld. 4.1-6, 17.6, 20.29, 13.24, 19.18, 23.13-16, 20.11, 22.6, 17.21, 17.25, 19.13, 20.20-21 2013. okt. 13. A bölcsesség otthon.

Részletesebben

PSALTERIUM STRIGONIENSE II Pars diurnalis

PSALTERIUM STRIGONIENSE II Pars diurnalis PSALTERIUM STRIGONIENSE II Pars diurnalis MONUMENTA RITUALIA HUNGARICA SERIES PRACTICA Tomus II Seriem redigit Blasius Déri Universitas de Rolando Eötvös nominata Facultas Artium Institutum Antiquitatis

Részletesebben

VESPERÁS JÉZUS SZÍVE TISZTELETÉRE

VESPERÁS JÉZUS SZÍVE TISZTELETÉRE VESPERÁS JÉZUS SZÍVE TISZTELETÉRE I. BEVEZETÉS II. ZSOLTÁROZÁS ANTIFONA: 109. ZSOLTÁR (A Melkizedek szerint való fõpapról.) Mondá az Úr az én /Uramnak: * Ülj az én job/bomra! Míg ellenségedet zsámollyá

Részletesebben

A TÚLSÓ PARTON 2 0 0 5 2 0 0 6 NYÁRTÓL NYÁRIG Diáknaptár

A TÚLSÓ PARTON 2 0 0 5 2 0 0 6 NYÁRTÓL NYÁRIG Diáknaptár A TÚLSÓ PARTON 2 0 0 5 2 0 0 6 NYÁRTÓL NYÁRIG Diáknaptár DIÁKNAPTÁR 2005/2006 A mottó és a A túlsó parton c. elbeszélés részlet Haľko József 2005-ben megjelent Mindennapi kenyerünk cimű könyvéből. Az illusztrációs

Részletesebben

JÉZUS LÁBAINÁL. Pasarét, 2015. március 5. (csütörtök) Földvári Tibor. Lekció: János 12,1-8

JÉZUS LÁBAINÁL. Pasarét, 2015. március 5. (csütörtök) Földvári Tibor. Lekció: János 12,1-8 Pasarét, 2015. március 5. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor JÉZUS LÁBAINÁL Lekció: János 12,1-8 Alapige: Jézus azért hat nappal a húsvét előtt elment Bethániába, ahol a megholt

Részletesebben

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje. 1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: SZERDA DÉLELŐTTI, DÉLI ÉS DÉLUTÁNI, VAGYIS NAPKÖZI IMAÓRA V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben,

Részletesebben

A kegyelem és az ítélet Istene

A kegyelem és az ítélet Istene 4. tanulmány január 21 27. A kegyelem és az ítélet Istene SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 3; 6; János 3:17-21; 1Korinthus 3:13; 2Korinthus 5:10; Jelenések 14:6-7 Mert minden cselekedetet az

Részletesebben

Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.

Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő. Válás és újraházasodás a Biblia szemszögéből Ebben az írásunkban a Biblia válás és újraházasodás kérdésére vonatkozó kijelentéseivel szeretnénk foglalkozni. Az Újszövetség világosan elutasítja a válást.

Részletesebben

Tengernek Csillaga. Mária korszakának lapja. 2011. szept. okt. XVI/5. szám. Ára: 290,- Ft. Márianosztra Magyarok Nagyasszonya kegykép

Tengernek Csillaga. Mária korszakának lapja. 2011. szept. okt. XVI/5. szám. Ára: 290,- Ft. Márianosztra Magyarok Nagyasszonya kegykép Tengernek Csillaga Mária korszakának lapja 2011. szept. okt. XVI/5. szám Ára: 290,- Ft Márianosztra Magyarok Nagyasszonya kegykép Katolikus Egyházunk ma is megkívánja tőlünk, hogy a szentmise ordináriumát,

Részletesebben

I. ALAPVETŐ IMÁDSÁGOK

I. ALAPVETŐ IMÁDSÁGOK OREMUS HAGYOMÁNYHŰ RÓMAII KATOLIIKUS IIMAKÖNYV OPPUSS HUNGARIIAE SSACRAE 2 Előszó Ez az imakönyv elsősorban azoknak készült, akik a hagyományos katolikus lelkiséget és liturgiát kívánják ápolni. Az ő lelki

Részletesebben

Jézus, a tanítómester

Jézus, a tanítómester 9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje

Részletesebben

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ 2015. DECEMBER 31. Január 10-én-én, a Regina Mudi-templom ovis miséjén a Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola 3.a osztályos tanulói egy rövid jelenettel szerepeltek.

Részletesebben

Dr. Marczell Mihály: GYERTYASZENTELŐ BOLDOGASSZONY ünnepe (febr.2.) I. sorozat: vasárnapok, ünnepnapok

Dr. Marczell Mihály: GYERTYASZENTELŐ BOLDOGASSZONY ünnepe (febr.2.) I. sorozat: vasárnapok, ünnepnapok Dr. Marczell Mihály: GYERTYASZENTELŐ BOLDOGASSZONY ünnepe (febr.2.) I. sorozat: vasárnapok, ünnepnapok (Általános bevezetés eléje olvasása szükséges: 1. kötet!) 79. kötet 2 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK...

Részletesebben

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember.

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember. MÉGIS Alapíttatott azzal a céllal, hogy közösségünk erısödjön, egymásnak ily módon is lelki támaszt nyújthassunk és a mindenkori eseményekrıl hírt adjunk. HAVAZÁS Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Mt 17,1-9 Totális kommunikáció

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Mt 17,1-9 Totális kommunikáció 2014. Március 16. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Mt 17,1-9 Totális kommunikáció II/11. szám Íme a totális kommunikáció! A tanítványok minden érzékszervükkel vesznek

Részletesebben

Mozgássérült Passió 2010

Mozgássérült Passió 2010 Mozgássérült Passió 2010 1. Bevezetı zene 2. Barabás Gyorsan jön a színre az oltár környékérıl Barabás Laci: Szabadon engedtek, engem, a lázadót!? İt, pedig keresztre feszítették! İt, aki semmi rosszat

Részletesebben

bibliai felfedező Olvasd el: Lukács 23:1-26, és 32-43

bibliai felfedező Olvasd el: Lukács 23:1-26, és 32-43 Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus halála Olvasd el: Lukács 23:1-26,

Részletesebben

A Ko m á r o m i. p l é b á n i a h í r l e v e l e. Év k ö z i 27. va s á r n a p. 2015. október 4. III/40. szám Ter 2,18-24; Zsid 2,9-11; Mk 10,2-16

A Ko m á r o m i. p l é b á n i a h í r l e v e l e. Év k ö z i 27. va s á r n a p. 2015. október 4. III/40. szám Ter 2,18-24; Zsid 2,9-11; Mk 10,2-16 A Ko m á r o m i p l é b á n i a h í r l e v e l e 2015. október 4. III/40. szám Ter 2,18-24; Zsid 2,9-11; Mk 10,2-16 Nem jó az embernek egyedül lennie. Ebben a kijelentésben több van, mint a férfi és

Részletesebben

73. szám, 2015. április. A Kertvárosi Szent Erzsébet Plébánia lapja JÉZUS ÉL!

73. szám, 2015. április. A Kertvárosi Szent Erzsébet Plébánia lapja JÉZUS ÉL! 73. szám, 2015. április A Kertvárosi Szent Erzsébet Plébánia lapja JÉZUS ÉL! KÖNYÖRÜLET ÉS SZOLIDARITÁS A végtelenül irgalmas Isten azzal mutatta meg nagy szeretetét irántunk, hogy Krisztussal életre keltett

Részletesebben

Viennai Szent János gondolata. Az elfogadás imádsága

Viennai Szent János gondolata. Az elfogadás imádsága URAM, JÉZUS JÁRJ ELŐTTEM URAM, Jézus, járj előttem! Ha lankadok, állj mögöttem! Pajzsomként lebegj fölöttem, Jobbról, balról segíts engem! Mindig Téged keresselek, Mindig találkozzam Veled. Minden léptemben

Részletesebben