AZ ÚJ TIPO. NEM KELL SOKAT ADNIA AZÉRT, HOGY

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "AZ ÚJ TIPO. NEM KELL SOKAT ADNIA AZÉRT, HOGY"

Átírás

1

2 AZ ÚJ TIPO. NEM KELL SOKAT ADNIA AZÉRT, HOGY SOKAT KAPJON. Eddig, ha sokat szeretett volna kapni, sokat is kellette áldoznia érte. Az új Tipo azonban felülírja ezt a logikát, mert sokat nyújt, anélkül, hogy sokat kérne cserébe. Hihetetlen? Ezt fogja gondolni, ha majd megismeri, mennyi mindent nyújt. Nagyvonalú kényelmet, funkcionális technológiát minden olyan kiegészítővel, amire csak szüksége lehet, valamint erős és megbízható motorokat. Úgyhogy, valóban nem kell sokat áldoznia azért, hogy megkapja, amit akar. Legalábbis nem a Tipo esetében. 2

3 Néhány autó csak a megjelenésével tűnik ki. A TIPO A TARTALMÁVAL IS HÓDÍT, ÉS HATÁROZOTT EGYÉNISÉGÉVEL, MELY TARTALMAZ MINDENT, AMIT CSAK ELVÁR EGY AUTÓTÓL. Ami igazán átütő a Tipo-ban, az az egyénisége: erős, megbízható és eredeti. Tulajdonságok, melyek a napi rutint élménnyé változtatják. 4

4 Áramvonalas körvonalak formálják ennek a kompakt szedánnak a határozott megjelenését, és olyan részletek, mint a krómozott hűtőrács, az agresszív orr-rész, és a lökhárítók karakteres kialakítása, melyek tökéletes egyensúlyt képeznek az elegáns és az erőteljes megjelenés között. 6

5 Néhány autót úgy terveztek, hogy valóra váltsa az álmainkat. A TIPO-T ÚGY TERVEZTÉK, HOGY VALÓRA VÁLTSA AZ ÖN ÁLMAIT, EMELLETT ÖT EMBERT EL TUDJON VINNI, PLUSZ A CSOMAGJAIKAT. A méret egy dolog, de amíg be nem ül a Tipo-ba nem látja mennyi hely áll rendelkezésére a beltérben és milyen vonzóan praktikus a kialakítása. Az új Tipo-ban mindennek van elegendő hely, és minden a megfelelő 8 helyen van.

6 TIIPO T O - FE EK KET TE - SZ SZÜR ÜR Ü RKE E SZÖ ZÖVE V TK VE TKÁR ÁRPI ÁR PIT. T T. LOUN LO UNGE GE - BOR ORDÁ DÁZO ZOTT TT,, SZ SZÜR ÜRKE KE SZÖ ZÖVE VETK TKÁR ÁRPI PIT. T. EA ASY S -S ST TRU RUKT UKT TÚR RÁL ÁLT, T KÉT T, ÉTTÓ TÓNU TÓ NUSÚ S, SÖ SÚ S TÉ ÉTS TSZÜ ZÜRK RKE E SZ SZÖV Ö ET ÖV ETKÁ KÁRP RPIT IT.. LOUN LO UNGE GE - BOR ORDÁ DÁZO ZOTT TT,, BÉ BÉZS ZS SZÖ ZÖVE VETK TKÁR ÁRPI PIT. T T. EASY EA Y - STR TRUK U TÚ TÚR RÁ ÁLT LT,, KÉ KÉTT TTÓN ÓN NUS SÚ, Ú, SZÜ ZÜRK R E SZ RK ZÖVET ÖVE ÖV ET TK KÁ ÁRPIT RP PIT T. Első El ső ő karrtá áma masz szz tár árol olór ol órek ór e es ek e sz szel el.. el Minden kényelem, amire csak szüksége van, mindössze 4.53 méteres hosszúságban. Az új Tipo kategória- és beltere hihetetlenül sok tárolóhelyet tartalmaz, hogy minden kéznél legyen az utazás során. Ergonómiája szintén vezető belső térrel rendelkezik, öt kényelmes, ergonómikus üléssel, öt kárpit változat közül lehet választani, elsőosztályú, minden kezelőszerv könnyen elérhető, automata sebességváltóval az utazás pedig még kényelmesebb. 10 A na nagy gymé mére retű tű cso soma magt gtar artó tó nyí yílá láss pe e di dig g kö könn nn nyű ű b ee-,, éss kira ki rako kodá dást st tes eszz le e he hető tővé vé.. Há H áts tsó, ó, köz ó, ö ép pső ő kar artá ttá ámasz masszz tár ma á ol o ór órek ekes ek e szel es szzel és po pohá hárttar há a tó óva val. al.l. A ú j T i po Az p i ge gen n tága tá á gas, g a s, ga s l it iter e ess c sso er o ma m a gtt ér érre r l re re rend n d el nd e lke k zi ke z k, k h og o g y a le ogy e gn g ag agyo y o bb yo b c so s o mago ma a go o k is i b ef e f ér é je jene nek. ne kk..

7 Néhány autó a jövő technológiáját hozza el Önnek. A TIPO AZT A TECHNOLÓGIÁT NYÚJTJA ÖNNEK, AMIRE MOST VAN SZÜKSÉGE. Egyszerűen kezelhető és mindenki számára megfelelő megoldásokat tartogat az új Tipo fedélzeti technológiája, mely a legjobb útitárs, hiszen pontosan azt a segítséget nyújtja az utazás során, amire éppen szüksége van. Ezek közé a megoldások közé tartozik számos széria felszereltség, valamint az innovatív Uconnect rendszer 5 -os színes érintőképernyővel, Bluetooth telefonkihangosító, audio streaming, szöveges üzenetet felolvasó és hangfelismerő rendszer, AUX és USB csatlakozók ipod csatlakoztatási lehetőséggel, kormánykerékre integrált kezelőszervek és TomTom műholdas navigáció. Okos megoldások olyan vezetők számára, akik első-osztályú funkcionalitásra vágynak. 14

8 ESŐÉRZÉKELŐ SÖTÉTEDÉS ÉRZÉKELŐ TOLATÓRADAR TOLATÓKAMERA SEBESSÉGTARTÓ AUTOMATIKA KEZELŐSZERVEK A KORMÁNYKERÉKEN Biztonsági elemek széles skálájával, mint a 6 légzsák, ABS és elektronikus menetstabilizátor ASR/MSR funkciókkal, vészfékasszisztens és visszagurulásgátló, az új Tipo valódi nyugalmat biztosít utazásai során. A modell elérhető sebességtartó automatikával is, így, ha az útviszonyok engedik, csak állítsa manővereknél. További okos érzékelők is segítik a vezetőt, mint például az esőérzékelő, mely esőben automatikusan bekapcsolja az ablaktörlőket, vagy a sötétedés érzékelő, mely a fényszórókat kapcsolja fel sötétedéskor. Mindent úgy terveztünk, hogy utazása kényelmes legyen. be a kívánt sebességet és pihenjen. Amikor pedig célhoz ért, a tolatóradar nyújt segítséget a parkolási 16

9 Néhány autó azt ígéri, hogy egy fantasztikus világba viszi el. A TIPO FANTASZTIKUS MÓDON VISZI EL BÁRHOVÁ, AKÁR A VILÁG VÉGÉRE IS. Az új Tipo motorjaival nem kell kellemetlen meglepetésektől tartania. Olyan erőteljesek és megbízhatóak, hogy még a leghosszabb utat is egyszerűvé varázsolják. Két benzines motor ( Le és Le A motorpaletta minden tagja gazdaságos és környezetbarát, és készen áll arra, hogy minden körülmények között megbízható teljesítményt és kényelmes vezetési élményt nyújtson. 18 automata sebességváltóval) és két MultiJet II turbódízel ( Le és Le) motor közül választhat.

10 LE benzin LE benzin 1.3 MultiJet 95 LE dízel 1.6 MultiJet 120 LE dízel Hengerűrtartalom (cm 3 ) Maximális teljesítmény: kw (Le-EC ) ford./percen Max. nyomaték: Nm (kgm-ec ) ford./percen Váltómű 6-sebességes 6-fokozatú automata váltó 5-sebességes 6-sebességes Végsebesség (km/h) Menetkész tömeg (1 fő + 30kg) Üzemanyag-fogyasztás (városban) Üzemanyag-fogyasztás (városon kívül) km/h (s ) (liter/100 km) 7,7 8,5 5.2 (4.3) 5,2 (liter/100 km) (3.4) 3.6 Üzemanyag-fogyasztás (vegyes használatban) (liter/100 km) (3.7 eco) 4.2 CO 2 kibocsátás (g/km) (98 eco) 110 Környezetvédelmi besorolás: Euro 6 Euro 6 Euro 6 Euro 6 20

11 249 GELATO FEHÉR PASZTELL 612 MAESTRO SZÜRKE TIPO Fekete - szürke szövetkárpit EASY SÖTÉTSZÜRKE Struktúrált, kéttónusú sötétszürke szövetkárpit EASY SZÜRKE Struktúrált, kéttónusú szürke szövetkárpit LOUNGE SZÜRKE Bordázott, szürke szövetkárpit LOUNGE BÉZS Bordázott bézs szövetkárpit 695 COLOSSEO SZÜRKE 718 CINEMA FEKETE 15 dísztárcsák 16 dísztárcsák 16 könnyűfém keréktárcsák 17 gyémánytfényű könnyűfém keréktárcsák 444 MAGNETIC BRONZ 448 CANALGRANDE KÉK Belső TIPO EASY LOUNGE Fekete - szürke szövetkárpit Struktúrált, kéttónusú sötétszürke szövetkárpit Struktúrált, kéttónusú szürke szövetkárpit Bordázott bézs szövetkárpit Bordázott szürke szövetkárpit Kód Pasztellszín 249 Gelato fehér Metálfényezés 444 Magnetic bronz 448 Canalgrande kék 612 Maestro szürke 695 Colosseo szürke 716 Amore piros 717 Mediterraneo sötétkék 716 AMORE PIROS 717 MEDITERRANEO SÖTÉTKÉK Cinema fekete 722 Sabbia pezsgő 722 SABBIA PEZSGŐ

12 MOTOR LE LE automata 1.3 MultiJet 95 LE 1.6 MultiJet 120 LE Hengerek száma, elrendezése 4, sorban 4, sorban 4, sorban 4, sorban Furat löket (mm) 72 x x 85, x 82,0 79,5 x 80,5 Hengerűrtartalom (cm 3 ) Kompresszióviszony 11 ± 0,2 11,0 ± 0,15 16,8 (+0,2/-0,4) 16,5 ± 0,4 Maximális teljesítmény: kw (Le-EC ) ford./percen Max. nyomaték: Nm (kgm-ec ) ford./percen Környezetvédelmi besorolás Euro 6 Euro 6 Euro 6 Euro 6 Üzemanyag-ellátás Benzin Benzin Dízel Dízel ERŐÁTVITEL Meghajtás Elsőkerék Elsőkerék Elsőkerék Elsőkerék Váltómű 6-sebességes kézi 6-fokozatú automata váltó 5-sebességes kézi 6-sebességes kézi KORMÁNYZÁS Kormánymű elektromos rásegítésű szervokormány (EPS) elektromos rásegítésű szervokormány (EPS) elektromos rásegítésű szervokormány (EPS) elektromos rásegítésű szervokormány (EPS) Fordulókör (m) 10,93 10,93 10,93 10,93 FÉKEK Első: mm Tárcsa: Ø284 x 22 Tárcsa: Ø284 x 22 Tárcsa: Ø284 x 22 Tárcsa: Ø284 x 22 Hátsó: mm Dob: Ø228 x 40 Dob: Ø228 x 40 Dob: Ø228 x 40 Tárcsa: Ø251 x 10 FELFÜGGESZTÉS Elöl MacPherson / Teleszkópos lengéscsillapító MacPherson / Teleszkópos lengéscsillapító MacPherson / Teleszkópos lengéscsillapító MacPherson / Teleszkópos lengéscsillapító Hátul Teleszkópos lengéscsillapító / csatolt lengőkar Teleszkópos lengéscsillapító / csatolt lengőkar Teleszkópos lengéscsillapító / csatolt lengőkar Teleszkópos lengéscsillapító / csatolt lengőkar KÜLSŐ MÉRETEK Tengelytáv (mm) Hosszúság (mm) Magasság (mm) Első/hátsó nyomtáv(mm) 1542/ / / /1543 Szélesség (mm) Csomagtartó mérete (dm 3 ) Első/hátsó túlnyúlás(mm) 893/ / / /1003 KEREKEK Gumiabroncsok 195/65 R15 205/55 R16 195/65 R15 205/55 R16 SÚLYADATOK Menetkész tömeg (kg) Üres tömeg (kg) Maximális vontatható tömeg (kg) Teherbírás (kg) Üzemanyagtartály (l) TELJESÍTMÉNY Végsebesség (km/h) Gyorsulás (1 fő + 30 kg) km/h (s ) 11,5 11,2 11,7 9,7 ÜZEMANYAG-FOGYASZTÁS (2004/3/EC Direktíva) l/100 km Városi fogyasztás (l/100 km) 7,7 8,5 5.2 (4.3) 5,2 Városon kívüli fogyasztás (l/100 km) 4, (3.4) 3,6 Vegyes fogyasztás (l/100 km) 5,7 6,3 4.1 (3,7eco) 4,2 CO 2 kibocsátás, vegyes használatban (g/km) (9 8 eco) 110 A Fiat által ajánlott kenőanyagok 24

13 VONALVEZETÉS ÉS STÍLUS KÓD TIPO EASY LOUNGE Krómozott ajtókilincsek 5IX O a a Karosszéria színére fényezett lökhárítók 876 a a a Karosszéria színére fényezett külső tükrök 976 O a a Króm hűtőrács 5D9 O a a Króm díszcsík az oldalablakoknál 4MQ - a a 15"-os acél keréktárcsák (195/65 R15 méretű gumiabroncsokkal) 406 a "-os acél keréktárcsák (205/55 R16) 404 O a - 16" könnyűfém keréktárcsák (205/55 R16) 431 O O a 17 könnyűfém keréktárcsák (225/45 R17) O O BIZTONSÁG TIPO EASY LOUNGE Blokkolásgátló fékrendszer (ABS) 009 a a a Elektronikus fékerő-elosztó rendszer (EBD) a a a Vészfékrásegítő (BAS) a a a Elektronikus menetstabilizátor (ESC) 392 a a a Kipörgésgátló (TCT) a a a Motorféknyomaték szabályzó (MSR) a a a Elektronikus borulásgátló rendszer (ERM). a a a Dinamikus Kormánynyomaték Szabályozás (DST) a a a Gumiabroncs-nyomás ellenőrző rendszer (TPMS) a a a Visszagurulásgátló a a a KOMFORT ÉS FUNKCIONALITÁS Elektromos szervokormány 112 a a a Manuális légkondicionáló berendezés 025 a a - Automata légkondicionáló berendezés O a Elektromosan állítható, fűthető külső visszapillantó tükrök 041 O a a Elektromos hátsó ablakemelők 023 O a a Fedélzeti számítógép a a a Magasságban,- és mélységben állítható kormányoszlop a a a Központi zár távirányítóval a a a Follow me Home fényszórók a a a Rádió és telefon kezelőszervek a kormánykeréken O a a Pótkerék 980 O O O Állítható magasságú első biztonsági övek a a a Első szőnyegek 396 O O O Állítható magasságú vezetőülés a a Harmadik hátsó fejtámla 481 O a a Első kartámasz tárolórekesszel O a Sebességtartó automatika O a Bőrborítású kormánykerék 320 O a a Vezető és utasoldali légzsák a a a Oldallégzsákok a a Függönylégzsákok a a Tűzmegelőző rendszer (FPS) a a a ISOFIX gyermekülés rögzítési pontok a a a Nappali menetfény a a a Immobilizer a a a Első ködlámpák kanyarkövető funkcióval 097 O O a AUDIO / TELEMATIKA Uconnect pontmátrix kijelzős rádió 6ZE a - - Uconnect 5 színes, érintőképernyős rádió 7HZ O a a Bluetooth telefonkihangosító O a a TomTom műholdas navigációs rendszer - O O USB és AUX-IN bemenet a a a 4 hangszóró (160 W) a hangszóró (220 W) O a a a Széria O Opció - Nem rendelhető Tolatóradar 508 O O O TFT műszerfali kijelző 4GF - O a 40/60 arányban osztott hátsó ülés 195 O a a Sötétedésérzékelő a Esőérzékelő a Elektrokromatikus belső visszapillantó tükör a Vezetőülés elektromosan állítható deréktámasszal, hátsó kartámasz 7PF - O O Hátsó fejtámlák (2 db) 182 a a a 26

14 GARANCIA ÉS ASSISTANCE 5 év garancia km-ig Minden Fiat személygépkocsihoz 2 év, futásteljesítménytől független gyártói, és +3 év, vagy maximum km-ig érvényes kiterjesztett, 8 év karosszéria-átrozsdásodás és 3 év fényezés garanciát kínálunk. A Fiat Csoport a gyártói garancia ideje alatt egész Európára érvényesen, 0-24 óráig biztosítja az ingyenes Free ToGo csereautó & assistance szolgáltatást. Ügyfélszolgálatunk elérhető belföldről a , illetve külföldről a számon. Részletekről és feltételekről érdeklődjön Fiat márkakereskedéseinkben. Az itt közölt adatok, információk és illusztrációk kizárólag tájékoztató jellegűek, a termékek a gyártás követelményei miatt eltérhetnek tőlük. A Fiat fenntartja a jogot termékeinek bármilyen megváltoztatására. A katalógusban leírt és/vagy ábrázolt tételek egy része opcionális. A teljes listát tekintse meg az árjegyzékben. Fiat Marketing S - 01/ Printed in Italy - TS - Printed on chlorine-free paper.

POP LOUNGE. A belépő modell az 500-as világába. A POP verzió lezser stílusa ideális a mindennapokhoz.

POP LOUNGE. A belépő modell az 500-as világába. A POP verzió lezser stílusa ideális a mindennapokhoz. Ú J POP LOUNGE A belépő modell az 500-as világába. A POP verzió lezser stílusa ideális a mindennapokhoz. Első látásra elegáns és nagyon sikkes. Az új 500 Lounge olyan mint egy klasszikus öltöny, modern

Részletesebben

Bruttó ár regisztrációs adóval (Ft) Benzin. Teljesítmény kw (LE)

Bruttó ár regisztrációs adóval (Ft) Benzin. Teljesítmény kw (LE) Modell Hengerűrtartalom (cm 3 ) Teljesítmény kw (LE) Váltó Nettó ár (Ft) Regisztrációs adó (Ft) Bruttó ár regisztrációs adóval (Ft) Benzin 402.111.2 1.2 8v 69LE S&S Gold 1242 51/69 5 sebességes manuális

Részletesebben

PULSAR Intelligens, praktikus megoldások prémium kivitelben

PULSAR Intelligens, praktikus megoldások prémium kivitelben Intelligens, praktikus megoldások prémium kivitelben Új Nissan PULSAR 3 990 000 Fttól kedvezményes finanszírozással Az ajánlat 2014.09.09 2014.09.30 között érvényes. A hihetetlenül tágas és szellős utastérrel

Részletesebben

AKTÍV BIZTONSÁGI CSOMAG

AKTÍV BIZTONSÁGI CSOMAG ÚJ NISSAN X-TRAIL AKCIÓSAN MÁR THM: 2,5% 6 390 000 000 Ft-tól 1 MINDENKINEK 2 LIMITÁLT NISSAN CHROME EDITION KIADÁS AKTÍV BIZTONSÁGI CSOMAG Az új Nissan X-Trail most olyan fejlett technológiákat kínál,

Részletesebben

NISSAN EVALIA. 000 Ft bruttó kezdőártól. 5 év - gond nélkül! 5 év teljeskörű gyártói garancia 1 + 5* Karbantartási Csomag HATÁRTALAN SOKOLDALÚSÁG

NISSAN EVALIA. 000 Ft bruttó kezdőártól. 5 év - gond nélkül! 5 év teljeskörű gyártói garancia 1 + 5* Karbantartási Csomag HATÁRTALAN SOKOLDALÚSÁG NISSAN EVALIA Kedvezményekről érdeklődjön a márkakereskedéseknél! 5 281 000 000 Ft bruttó kezdőártól 5 év - gond nélkül! 5 év teljeskörű gyártói garancia 1 + 5* Karbantartási Csomag HATÁRTALAN SOKOLDALÚSÁG

Részletesebben

ÚJ NISSAN X-TRAIL 150 000 FT ÉRTÉKŰ GYÁRI AJÁNDÉK 2,5% MÁR 6 990 000 Ft-tól THM: MINDENKINEK* AKTÍV BIZTONSÁGI CSOMAG AKTÍV BIZTONSÁGI PAJZS

ÚJ NISSAN X-TRAIL 150 000 FT ÉRTÉKŰ GYÁRI AJÁNDÉK 2,5% MÁR 6 990 000 Ft-tól THM: MINDENKINEK* AKTÍV BIZTONSÁGI CSOMAG AKTÍV BIZTONSÁGI PAJZS ÚJ NISSAN X-TRAIL MÁR 6 990 000 Ft-tól 2,5% THM: MINDENKINEK* 150 000 FT ÉRTÉKŰ GYÁRI AJÁNDÉK AKTÍV BIZTONSÁGI CSOMAG Az új Nissan X Trail most olyan fejlett technológiákat kínál, melyek biztonságos vezetést

Részletesebben

ÁR ÉS FELSZERELTSÉG LISTA TRAX

ÁR ÉS FELSZERELTSÉG LISTA TRAX ÁR ÉS FEZERESÉG LISTA TRAX 2013.OKTÓBER ÁRAK LISTAÁR CO2- KIBOCSÁTÁS (VEGYES) 1.4 turbo FWD MT6 4740000Ft 1.4 turbo AWD MT6 5185000Ft 149 g/km 4190000Ft 153 g/km 1.4 turbo FWD MT6 5140000Ft 1.4 turbo AWD

Részletesebben

Renault Kadjar. Ne csak nézd! Éld át! 4 990 000 Ft-tól*

Renault Kadjar. Ne csak nézd! Éld át! 4 990 000 Ft-tól* Renault Kadjar Ne csak nézd! Éld át! 4 990 000 Ft-tól* Renault Kadjar Ne csak nézd! Éld át! LISTAÁR Motor Life Zen Intens Bose TCe 130 5 390 000 5 950 000 6 680 000 - dci 110-6 740 000 7 470 000 - dci

Részletesebben

ÁRLISTA. Bruttó ár regisztációs adóval (Ft) Regisztrációs adó (Ft) Modell Kód Váltó Üzemanyag Nettó ár (Ft)

ÁRLISTA. Bruttó ár regisztációs adóval (Ft) Regisztrációs adó (Ft) Modell Kód Váltó Üzemanyag Nettó ár (Ft) ÁRLISTA Modell Kód Váltó Üzemanyag Nettó ár (Ft) Regisztrációs adó (Ft) Bruttó ár regisztációs adóval (Ft) 1.4 TB 120LE GIULIETTA 191.B5E.2 6 seb. manuális benzin 4 893 307 65 000 6279500 1.6 JTD 120LE

Részletesebben

ÁR ÉS FELSZERELTSÉG LISTA SPARK

ÁR ÉS FELSZERELTSÉG LISTA SPARK MAGYARORSZÁG, 2013.OKTÓBER ÁR ÉS FELSZERELTSÉG LISTA SPARK ÁRAK LISTAÁR KEDVEZMÉNY KAMPÁNYÁR CO2- KIBOCSÁTÁS (VEGYES) LS 1.0L MT klíma nélkül 2 410 000 Ft 201 000 Ft 2 209 000 Ft 118 g/km 1.0L MT ESC-vel

Részletesebben

www.fiat.hu Fiat Marketing 00.0.0000.00 - S - 02/2012 - Printed in Italy - Arti Grafiche GIACONE - Chieri (TO)

www.fiat.hu Fiat Marketing 00.0.0000.00 - S - 02/2012 - Printed in Italy - Arti Grafiche GIACONE - Chieri (TO) www.fiat.hu A jelen kiadványban szereplô információk kizárólag tájékoztató jellegûek. A modellek felszereltsége, illetve a választható kiegészítôk köre az adott piaci és jogi elôírásoknak megfelelôen változhat.

Részletesebben

PASSENGER, GENERATION 5 590 000 Ft-tól

PASSENGER, GENERATION 5 590 000 Ft-tól PASSENGER, GENERATION 5 590 000 Ft-tól AKTUÁLIS AKCIÓ OOFlottakedvezmények már egy autó vásárlása esetén is Passenger Black Edition Generation 2,0 dci 66 kw / 90 LE L1H1P1 7 690 000 8 150 000 2,0 dci 84

Részletesebben

Ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan

Ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan 1 Ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan Első pillantásra leginkább az tűnik fel, hogy az új Swift tervezői mennyi mindent megőriztek a korábbi verzióból. De ha jobban megnézi az ember, hogy mit rejtenek

Részletesebben

Már 2 799 000 Ft-tól 3 karbantartással, kedvezményes finanszírozással

Már 2 799 000 Ft-tól 3 karbantartással, kedvezményes finanszírozással Már 2 799 000 Fttól 3 karbantartással, kedvezményes finanszírozással ÚJ NISSAN AKTÍV BIZTONSÁGI PAJZS HOLTTÉRFIGYELÉS SÁVELHAGYÁSJELZÉS MOZGÓ TÁRGYAK ÉSZLELÉSE Az AVM rendszer széles látószögű hátsó kamerája

Részletesebben

Renault Grand SCÉNIC 5 240 000 Ft-tól*

Renault Grand SCÉNIC 5 240 000 Ft-tól* Renault Grand SCÉNIC 5 240 000 Ft-tól* Renault Grand SCÉNIC LISTAÁR Motor Limited Bose Energy TCe 130 5 840 000 - Energy dci 110 6 400 000 Energy dci 130 6 900 000 7 500 000 Grand Scénic Limited: magasra

Részletesebben

FURGON. KIEMELKEDŐ RAKTÉRKAPACITÁS 2 db EUR raklap is elfér a csomagtérben!

FURGON. KIEMELKEDŐ RAKTÉRKAPACITÁS 2 db EUR raklap is elfér a csomagtérben! NISSAN NV200 FURGON Flottakedvezmények már 1 autóra is! 1 KEDVEZMÉNYES KÉSZLETAJÁNLATOKÉRT 2930000 Ft nettó kezdőártól 1-2 : További részletek az utolsó oldalon. KIEMELKEDŐ RAKTÉRKAPACITÁS 2 db EUR raklap

Részletesebben

KEDVEZMÉNYES KÉSZLETAJÁNLATOKÉRT. Az autó beltere tágasabb, mint valaha, valamint új anyagokkal és színekkel is gazdagabb.

KEDVEZMÉNYES KÉSZLETAJÁNLATOKÉRT. Az autó beltere tágasabb, mint valaha, valamint új anyagokkal és színekkel is gazdagabb. NISSAN MICRA AKCIÓSAN MÁR 2 744 000 000 Fttól 1 THM: MINDENKINEK KEDVEZMÉNYES KÉSZLETAJÁNLATOKÉRT 2,5 % x4 INGYEN TÉLI GUMI ABRONCS TÁGAS TÉR Az autó beltere tágasabb, mint valaha, valamint új anyagokkal

Részletesebben

Motor LIFE ZEN INTENS INITIALE PARIS. Energy TCe 150 EDC 8 400 000 8 700 000. Energy TCe 200 EDC 10 800 000. Energy dci 110 7 500 000

Motor LIFE ZEN INTENS INITIALE PARIS. Energy TCe 150 EDC 8 400 000 8 700 000. Energy TCe 200 EDC 10 800 000. Energy dci 110 7 500 000 Renault Talisman Öné az irányítás LISTAÁR Motor LIFE ZEN INTENS INITIALE PARIS Energy TCe 150 8 400 000 8 700 000 Energy TCe 200 10 800 000 Energy dci 110 7 500 000 Energy dci 130 8 400 000 8 700 000 Energy

Részletesebben

Renault MÉGANE. Grandtour. 4 490 000 Ft-tól*

Renault MÉGANE. Grandtour. 4 490 000 Ft-tól* Renault MÉGANE Grandtour 4 490 000 Ft-tól* Renault MÉGANE Grandtour LISTAÁR Motor Business Limited Bose Energy TCe 115 4 990 000 5 090 000 Energy dci 95 5 450 000 Energy dci 110 5 700 000 5 800 000 Energy

Részletesebben

ÚJ NISSAN X-TRAIL. 6 340 000 Ft-tól 1. 750 000 Ft kedvezménnyel AKCIÓSAN MÁR. THM: 3,99% 2 Akár 750 000

ÚJ NISSAN X-TRAIL. 6 340 000 Ft-tól 1. 750 000 Ft kedvezménnyel AKCIÓSAN MÁR. THM: 3,99% 2 Akár 750 000 ÚJ NISSAN X-TRAIL AKCIÓSAN MÁR 6 340 000 Ft-tól 1 750 000 Ft kedvezménnyel THM: 3,99% 2 Akár 750 000 AKTÍV BIZTONSÁGI CSOMAG Az új Nissan X-Trail most olyan fejlett technológiákat kínál, melyek biztonságos

Részletesebben

ÚJ NISSAN QASHQAI. 4 990 000 Ft-tól 1 AKCIÓSAN MÁR MINDENKINEK 2

ÚJ NISSAN QASHQAI. 4 990 000 Ft-tól 1 AKCIÓSAN MÁR MINDENKINEK 2 KATEGÓRIÁJÁNAK LEGBIZTONSÁGOSABB AUTÓJA 2014-BEN ÚJ NISSAN QASHQAI AKCIÓSAN MÁR THM: 2,5% 4 990 000 Ft-tól 1 MINDENKINEK 2 LIMITÁLT NISSAN CHROME EDITION KIADÁS BIZTONSÁG Az Új Qashqai a biztonsági funkciók

Részletesebben

NISSAN NOTE VISIA már 2 899 000 Ft-tól!!!

NISSAN NOTE VISIA már 2 899 000 Ft-tól!!! NISSAN NOTE VISIA már 2 899 000 Ft-tól!!! Modellek - akciós ár Benzin 1.4 l 65 kw (88 LE) 1.6 l 81 kw (0 LE) Dízel 1.5 dci 63 kw (86 LE) 1.5 dci (+DPF) 76 kw (103 LE) Visia Visia AC Acenta I-Way Tekna

Részletesebben

INGYEN TÉLI GUMIABRONCS

INGYEN TÉLI GUMIABRONCS NISSAN MICRA THM: 2,5 % x4 MINDENKINEK 1 INGYEN TÉLI GUMIABRONCS AKCIÓSAN MÁR 2 644 000 000 Ft-tól NissanConnect Az új NissanConnect navigációs rendszer tökéletesen optimalizált mobilkörnyezetet biztosít:

Részletesebben

Alfa Romeo MiTo árlista

Alfa Romeo MiTo árlista Alfa Romeo MiTo árlista Árlista érvényes : 2011. szeptember 20-tól visszavonásig Essential felszereltség Típus Ajtók Karosszéria Váltó Üzemanyag Kód Nettó ár Regisztrációs adó Bruttó ár regisztrációs adóval

Részletesebben

Alfa Romeo Giulietta árlista

Alfa Romeo Giulietta árlista Alfa Romeo Giulietta árlista Progression felszereltség Árlista érvényes: 2011. szeptember 20-tól visszavonásig Típus Ajtók Karosszéria Váltó Üzemanyag Kód Nettó ár Regisztrációs adó Bruttó ár, regisztrációs

Részletesebben

ÁRLISTA. Bruttó ár regisztációs adóval (Ft) Regisztrációs adó (Ft) Modell Kód Váltó Üzemanyag Nettó ár (Ft)

ÁRLISTA. Bruttó ár regisztációs adóval (Ft) Regisztrációs adó (Ft) Modell Kód Váltó Üzemanyag Nettó ár (Ft) ÁRLISTA Modell Kód Váltó Üzemanyag Nettó ár (Ft) Regisztrációs adó (Ft) Bruttó ár regisztációs adóval (Ft) 1.4 TB 105LE Progression 191.B5A.1 6 seb. manuális benzin 4 472 441 65 000 5745000 1.6 JTD 105LE

Részletesebben

Mi gondoskodtunk arról, hogy ez a lehetőség az Ön számára kényelmesen hozzáférhető és elérhető legyen.

Mi gondoskodtunk arról, hogy ez a lehetőség az Ön számára kényelmesen hozzáférhető és elérhető legyen. Színválaszték A Suzuki Környezeti Koncepciója Környezeti filozófiánknak megfelelően azon dolgozunk, hogy csökkentsük termékeink környezetünket terhelő hatását, valamint kutatási és fejlesztési tevékenységet

Részletesebben

NISSAN FINANCE MINDENKINEK VILLANYOZZA FEL VÁLLALKOZÁSÁT!

NISSAN FINANCE MINDENKINEK VILLANYOZZA FEL VÁLLALKOZÁSÁT! v NISSAN e- NETTÓ KEZDŐÁR 8 000 000 FT NISSAN FINANCE 2,5% THM MINDENKINEK GARANCIA AKKUMULÁTOR-KAPACITÁSRA 5 ÉV / 100 000 KM VILLANYOZZA FEL VÁLLALKOZÁSÁT! A díjnyertes és LEAF ötvözésével alkottuk meg

Részletesebben

Alfa Romeo MiTo árlista

Alfa Romeo MiTo árlista Alfa Romeo MiTo árlista Árlista érvényes : 2012. július12-től visszavonásig Essential felszereltség Típus Ajtók Karosszéria Váltó Üzemanyag Kód Nettó ár Regisztrációs adó Bruttó ár regisztrációs adóval

Részletesebben

Renault MÉGANE LISTAÁR 5GARANCIA. 400 000 Ft. Fix 5,99% THM

Renault MÉGANE LISTAÁR 5GARANCIA. 400 000 Ft. Fix 5,99% THM Renault MÉGANE GRANDTOUR LISTAÁR Motor BUSINESS Limited BOSE Energy TCe 115 4 940 000 5 040 000 Energy dci 95 5 400 000 Energy dci 110 5 650 000 5 750 000 Energy dci 130 6 700 000 Mégane Limited: különleges,

Részletesebben

Alfa Romeo Giulietta árlista

Alfa Romeo Giulietta árlista Alfa Romeo Giulietta árlista Árlista érvényes: 2012. július 6-tól visszavonásig Progression felszereltség Típus Ajtók Karosszéria Váltó Üzemanyag Kód Nerttó ár Regisztrációs adó Bruttó ár regisztrációs

Részletesebben

Az Ön Fiat márkakereskedôje: Információs szám: 06 40 245 245. www.fiat.hu. A Fiat teljes választéka két év garanciával, kilométer-korlátozás nélkül.

Az Ön Fiat márkakereskedôje: Információs szám: 06 40 245 245. www.fiat.hu. A Fiat teljes választéka két év garanciával, kilométer-korlátozás nélkül. www.fiat.hu Az Ön Fiat márkakereskedôje: A Fiat teljes választéka két év garanciával, kilométer-korlátozás nélkül. Információs szám: 06 40 245 245 A modellek felszereltsége és a választható kiegészítôk

Részletesebben

1,6 literes Valvematic 6 M/M

1,6 literes Valvematic 6 M/M Auris Műszaki adatok KÖRNYEZETI TELJESÍTMÉNY 1,33 literes Dual VVT-i 6 M/M CCO (DPF)* 6 M/M CCO (DPF)* 2,0 literes DPF Fogyasztás (utoljára a 2004/3/EC rendelettel módosított 80/1268/EEC (Euro 4), valamint

Részletesebben

ÁRLISTA. Bruttó ár regisztációs adóval (Ft) Regisztrációs adó (Ft) Modell Kód Váltó Üzemanyag Nettó ár (Ft)

ÁRLISTA. Bruttó ár regisztációs adóval (Ft) Regisztrációs adó (Ft) Modell Kód Váltó Üzemanyag Nettó ár (Ft) ÁRLISTA Modell Kód Váltó Üzemanyag Nettó ár (Ft) Regisztrációs adó (Ft) Bruttó ár regisztációs adóval (Ft) 1.4 70Le Essential 145.A35.2 5 seb. manuális benzin 3 301 969 65 000 4 258 500 1.4 78Le 8v Distintive

Részletesebben

ÁRLISTA. Bruttó ár regisztációs adóval (Ft) Regisztrációs adó (Ft) Modell Kód Váltó Üzemanyag Nettó ár (Ft)

ÁRLISTA. Bruttó ár regisztációs adóval (Ft) Regisztrációs adó (Ft) Modell Kód Váltó Üzemanyag Nettó ár (Ft) ÁRLISTA Modell Kód Váltó Üzemanyag Nettó ár (Ft) Regisztrációs adó (Ft) Bruttó ár regisztációs adóval (Ft) 1.4 70Le Essential 145.A35.2 5 seb. manuális benzin 3 412 598 65 000 4 399 000 1.4 78Le 8v Distintive

Részletesebben

3,0 literes turbódízel D-4D 1KD-FTV 5 A/T. Ajánlott üzemanyag 48-as vagy magasabb cetánszámú gázolaj 48-as vagy magasabb cetánszámú gázolaj

3,0 literes turbódízel D-4D 1KD-FTV 5 A/T. Ajánlott üzemanyag 48-as vagy magasabb cetánszámú gázolaj 48-as vagy magasabb cetánszámú gázolaj Land Cruiser Műszaki adatok KÖRNYEZETI TELJESÍTMÉNY Fogyasztás (utoljára a 2004/3/EC rendelettel módosított 80/1268 EEC EU direktíva alapján) 5 A/T 6 M/T Vegyes (l/100 km), 5-ajtós (3-ajtós) 8,1 (7,9)

Részletesebben

Raktérméret. Össztömeg (kg)

Raktérméret. Össztömeg (kg) Modell Teljesítmény (LE) Gyári típuskód Tengelytáv (mm) Össztömeg (kg) Raktérméret (m 3 ) Hasznos terhelhetőség (kg)* Nettó ár (Ft) Bruttó ár (Ft) ZÁRT FURGON ACCESS 1.3 HDi 75 2PA9J0CDM504A025 2513 2750

Részletesebben

www.fiat.hu Az Ön Fiat márkakereskedôje: Információs szám: 06 40 245 245

www.fiat.hu Az Ön Fiat márkakereskedôje: Információs szám: 06 40 245 245 ALAPSZÍNEK www.fiat.hu Ambient fehér 249 Breakcore vörös* 168 Line kék* 479 METÁLSZÍNEK Az Ön Fiat márkakereskedôje: Indie elefántcsont 261 Flamenco vörös 293 Hillibilly azúrkék 448 Cool jazz kék 487 Információs

Részletesebben

ÚJ FURgon már nettó 3 690 000 Ft-tól (bruttó 4 686 300 Ft)

ÚJ FURgon már nettó 3 690 000 Ft-tól (bruttó 4 686 300 Ft) ÚJ FURgon már nettó 3 690 000 Ft-tól (bruttó 4 686 300 Ft) AKTUÁLIS AKCIÓK O OFlottakedvezmény már egy autó vásárlása esetén is OORenault Crédit Prémium finanszírozás esetén nettó 200 000 Ft plusz kedvezmény

Részletesebben

Fiat 500c 4 130 000 Ft-tól*

Fiat 500c 4 130 000 Ft-tól* Fiat 500c 4 130 000 Ft-tól* Modell Teljesítmény (kw/le) Bruttó eladási ár Akciós ár 500c 1.2 8V Lounge 51/69 4 437 500 4 130 000 500c 0.9 TwinAir Turbo Lounge 63/85 4 867 500 4 530 000 500c 1.2 8V Cult

Részletesebben

ÚJ DOBLÒ CARGO. www.fiatprofessional.hu

ÚJ DOBLÒ CARGO. www.fiatprofessional.hu ÚJ DOBLÒ CARGO. A modellek felszereltsége, illetve a választható kiegészítők köre az adott piaci és jogi előírásoknak megfelelően változhat. Jelen kiadványban szereplő műszaki adatok kizárólag tájékoztató

Részletesebben

3+2 ÉV EXTRACARE GARANCIA. ÉrtékŐr havi részlet*

3+2 ÉV EXTRACARE GARANCIA. ÉrtékŐr havi részlet* ÁRLISTA 2016. MÁRCIUS 1-TŐL MEGRENDELT AUTÓKRA COROLLA SEDAN (4 AJTÓS) GARANTÁLT VISSZAVÁSÁRLÁSI ÁR 3+2 ÉV EXTRACARE GARANCIA 1.33 DUAL VVT-I BENZINES, 73 KW / 99 LE Bruttó listaár Felszereltség Váltó

Részletesebben

Az új Swift kifejlesztése során sokat tanultunk, és a tanultakat fel fogjuk használni a jövő Suzuki modelljeinek megalkotásához. Most nem csak az új

Az új Swift kifejlesztése során sokat tanultunk, és a tanultakat fel fogjuk használni a jövő Suzuki modelljeinek megalkotásához. Most nem csak az új Az új Swift kifejlesztése során sokat tanultunk, és a tanultakat fel fogjuk használni a jövő Suzuki modelljeinek megalkotásához. Most nem csak az új Suzuki Swift indul útjára; a Suzuki is teljesen újjászületett.

Részletesebben

www.qubo.hu Az Ön Fiat márkakereskedôje: www.fiat.hu Információs szám: 06 40 245 245

www.qubo.hu Az Ön Fiat márkakereskedôje: www.fiat.hu Információs szám: 06 40 245 245 www.qubo.hu Az Ön Fiat márkakereskedôje: A Fiat teljes választéka két év garanciával, kilométer-korlátozás nélkül. www.fiat.hu Információs szám: 06 40 245 245 A modellek felszereltsége és a választható

Részletesebben

ÁR ÉS FELSZERELTSÉG LISTA AVEO 4 AJTÓS

ÁR ÉS FELSZERELTSÉG LISTA AVEO 4 AJTÓS ÁR ÉS FEZERESÉG LISTA AVEO 4 AJTÓS MY13 JÚLIUS 2013 ÁRAK FEZERESÉGI SZINT LISTAÁR CO2- KIBOCSÁTÁS (VEGYES) KEDVEZMÉNY KAMPÁNYÁR 1.2 benzin 1.2 benzin 1.3 dízel 3250000Ft 3390000Ft 3945000Ft 137 g/km 99

Részletesebben

Opel Corsavan. Van 3-ajtós. Váltómű. 48 kw/65 LE 2 311 024 1.2 TWINPORT ECOTEC 3 085 000. 5-fokozatú kézi. 51 kw/70 LE 2 429 134.

Opel Corsavan. Van 3-ajtós. Váltómű. 48 kw/65 LE 2 311 024 1.2 TWINPORT ECOTEC 3 085 000. 5-fokozatú kézi. 51 kw/70 LE 2 429 134. Opel Corsavan Opel Corsavan 1 Benzin 3ajtós Váltómű 1. TWINPORT ECOTEC 2 935 48 kw/65 LE 2 311 24 1.2 TWINPORT ECOTEC 3 85 51 kw/7 LE 2 429 134 3 625 2 854 331 Dízel 3ajtós Váltómű 1.3 CDTI ECOTEC 3 675

Részletesebben

VOLVO V60 CROSS COUNTRY ALAPMODELLEK ÁRAI

VOLVO V60 CROSS COUNTRY ALAPMODELLEK ÁRAI VOLVO V60 CROSS COUNTRY ALAPMODELLEK ÁRAI DIESEL MOTOR TÍPUS TELJESÍTMÉNY (KW/LE) AJÁNLOTT FOGY. ÁR ÁFÁVAL, REGISZTRÁCIÓS ADÓ NÉLKÜL REGISZTRÁCIÓS ADÓ AJÁNLOTT FOGY. ÁR ÁFÁVAL, REGISZTRÁCIÓS ADÓVAL D4

Részletesebben

NISSAN NP300 NAVARA KEMÉNY. MAGABIZTOS. Dupla kabinos Visia. nettó5 990 000 Ft-tól

NISSAN NP300 NAVARA KEMÉNY. MAGABIZTOS. Dupla kabinos Visia. nettó5 990 000 Ft-tól NIAN NP300 NAVARA KEMÉNY. MAGABIZTO. ÁRAK FELZERELTÉG TECHNIKAI ADATOK Dupla kabinos Visia nettó5 990 000 Ft-tól Egyedi előértékesítési kedvezményekért forduljon helyi márkakereskedőjéhez! A Nissan kishaszongépjárművekre

Részletesebben

VOLVO S60 CROSS COUNTRY ALAPMODELLEK ÁRAI

VOLVO S60 CROSS COUNTRY ALAPMODELLEK ÁRAI VOLVO S60 CROSS COUNTRY ALAPMODELLEK ÁRAI DIESEL AJÁNLOTT FOGYASZTÓI ÁR ÁFÁVAL, REGISZTRÁCIÓS ADÓ NÉLKÜL AJÁNLOTT FOGYASZTÓI ÁR ÁFÁVAL, REGISZTRÁCIÓS ADÓVAL MOTOR TÍPUS TELJESÍTMÉNY (KW/LE) REGISZTRÁCIÓS

Részletesebben

FIAT Tipo 4 ajtós árlista

FIAT Tipo 4 ajtós árlista 1.3 Multijet 16V Easy Easy Aut. 1.3 Multijet Sincom kód: 356.030.0 356.035.0 356.M30.0 356.M32.0 356.M35.0 Hengerűrtartalom (cm 3 ) 1 368 1 248 1 368 1 598 1 248 Teljesítmény (kw/le) 70/95 70/95 70/95

Részletesebben

Opel Corsavan. Van 3-ajtós. Váltómű. 5-fokozatú kézi. 48 kw/65 LE 2 160 000 1.2 TWINPORT ECOTEC 2 850 000. 5-fokozatú kézi

Opel Corsavan. Van 3-ajtós. Váltómű. 5-fokozatú kézi. 48 kw/65 LE 2 160 000 1.2 TWINPORT ECOTEC 2 850 000. 5-fokozatú kézi OPEL Corsavan Opel Corsavan 1 Benzin 3ajtós Váltómű 1. TWINPORT ECOTEC 2 7 5fokozatú kézi 48 kw/65 LE 2 16 1.2 TWINPORT ECOTEC 2 85 5fokozatú kézi 51 kw/7 LE 2 28 1.2 TWINPORT ECOTEC 3 8 5fokozatú Easytronic

Részletesebben

Kirándulni indul a tópartra? Megígérte, hogy segít a barátjának költözködni? Facsemetéket kell elhoznia a kertészetből? Az EVALIA mindenre képes!

Kirándulni indul a tópartra? Megígérte, hogy segít a barátjának költözködni? Facsemetéket kell elhoznia a kertészetből? Az EVALIA mindenre képes! NISSAN EVALIA Kedvezményekről érdeklődjön a márkakereskedéseknél! 5050000 Ft bruttó kezdőártól HATÁRTALAN SOKOLDALÚSÁG Kirándulni indul a tópartra? Megígérte, hogy segít a barátjának költözködni? Facsemetéket

Részletesebben

3+2 ÉV EXTRACARE GARANCIA. ÉrtékŐr havi részlet*

3+2 ÉV EXTRACARE GARANCIA. ÉrtékŐr havi részlet* ÁRLISTA 2016. MÁRCIUS 1-TŐL MEGRENDELT AUTÓKRA VERSO 5 ÜLÉSES 7 ÜLÉSES GARANTÁLT VISSZAVÁSÁRLÁSI ÁR 3+2 ÉV EXTRACARE GARANCIA 1.6 VALVEMATIC BENZINES, 97 KW / 132 LE Bruttó listaár Felszereltség Váltó

Részletesebben

A Suzuki Környezeti Koncepciója

A Suzuki Környezeti Koncepciója A Suzuki Környezeti Koncepciója Környezeti filozófiánknak megfelelően azon dolgozunk, hogy csökkentsük termékeink környezetünket terhelő hatását, valamint kutatási és fejlesztési tevékenységet végzünk

Részletesebben

Bruttó eladási ár áfával és regisztrációs adóval: 3 270 500 3 720 500 4 320 500 4 720 500

Bruttó eladási ár áfával és regisztrációs adóval: 3 270 500 3 720 500 4 320 500 4 720 500 Fiat 500 1.2 8V Pop 1.2 8V 0.9 TwinAir Turbo 1.3 Mjet 16V Sincom kód: 150.073.4 150.093.4 150.091.4 150.096.4 Hengerûrtartalom (ccm) 1242 1242 875 1248 Teljesítmény (kw/le) 51/69 51/69 63/85 70/95 Üzemanyag

Részletesebben

Gépjárművek beszerzése - Tájékoztató az eljárás eredményéről

Gépjárművek beszerzése - Tájékoztató az eljárás eredményéről Gépjárművek beszerzése - Tájékoztató az eljárás eredményéről Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/44 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01

Részletesebben

VOLVO S90 ALAPMODELLEK ÁRAI

VOLVO S90 ALAPMODELLEK ÁRAI NYOMTATÁS VOLVO S90 ALAPMODELLEK ÁRAI BENZIN DIESEL TELJESÍ TMÉNY (KW/LE) AJÁNLOTT FOGYASZTÓI ÁR ÁFÁVAL, REGISZTRÁCIÓS ADÓ NÉLKÜL REGISZT RÁCIÓS ADÓ AJÁNLOTT FOGYASZTÓI ÁR ÁFÁVAL, REGISZTRÁCIÓS ADÓVAL

Részletesebben

2014-es modellév: a készlet erejéig!

2014-es modellév: a készlet erejéig! 2014-es modellév: a készlet erejéig! Hajtás / ebességváltó Teljesítmény Listaár Kedvezmény Executive 2.2 CRDi 4 WD A/T 5ü 198 LE 13 349 000 750 000 2.2 CRDi 4 WD A/T 7ü 198 LE 13 749 000 750 000 Kedvezményes

Részletesebben

3+2 ÉV EXTRACARE GARANCIA. ÉrtékŐr havi részlet*

3+2 ÉV EXTRACARE GARANCIA. ÉrtékŐr havi részlet* ÁRLISTA 2016. ÁPRILIS 1-TŐL MEGRENDELT AUTÓKRA ÚJ RAV4 Hybrid SUV (5 AJTÓS) GARANTÁLT VISSZAVÁSÁRLÁSI ÁR 3+2 ÉV EXTRACARE GARANCIA 2.5 HYBRID, 145 KW / 197 LE Felszereltség Hajtás Váltó Bruttó listaár

Részletesebben

3+2 ÉV EXTRACARE GARANCIA. ÉrtékŐr havi részlet*

3+2 ÉV EXTRACARE GARANCIA. ÉrtékŐr havi részlet* ÁRLISTA 2016. JANUÁR 12-TŐL MEGRENDELT AUTÓKRA ÚJ RAV4 SUV (5 AJTÓS) GARANTÁLT VISSZAVÁSÁRLÁSI ÁR 3+2 ÉV EXTRACARE GARANCIA 2.5 HYBRID, 145 KW / 197 LE Felszereltség Hajtás Váltó Bruttó listaár (Regadóval,

Részletesebben

KAROSSZÉRIA FÉNYEZÉSE ÉS ÜLÉSKÁRPITOK MŰSZAKI ADATOK MÉRETEK MOTOR

KAROSSZÉRIA FÉNYEZÉSE ÉS ÜLÉSKÁRPITOK MŰSZAKI ADATOK MÉRETEK MOTOR MOTOR MŰSZAKI ADATOK Típus K-1.2 (benzin) ϒ -1.4 (benzin) U-1.4 Kis teljesítményű (dízel) U-1.4 Nagy teljesítményű (dízel) Hengerűrtartalom (cm 3 ) 1248 1396 1396 Furat x löket (mm) 71 x 78.8 77 x 74.99

Részletesebben

nagyobb nyugalommal és hosszabbítsa Praktikus és kedvező árú családi autót keres? meg a garanciát további két évvel, összesen Mi tudjuk a megoldást!

nagyobb nyugalommal és hosszabbítsa Praktikus és kedvező árú családi autót keres? meg a garanciát további két évvel, összesen Mi tudjuk a megoldást! Dacia Értjük az Ön elvárásait, ezért intelligens ötleteket kínálunk A Daciát és Önt az intelligencia köti össze. felszereltségek. A Renault csoport nem támaszkodunk, melyek már bizonyították nagyobb nyugalommal

Részletesebben

VOLVO C70 ALAPMODELLEK ÁRAI

VOLVO C70 ALAPMODELLEK ÁRAI VOLVO C70 ALAPMODELLEK ÁRAI BENZIN DIESEL AJÁNLOTT FOGYASZTÓI ÁR ÁFÁVAL, REGISZTRÁCIÓS ADÓ NÉLKÜL AJÁNLOTT FOGYASZTÓI ÁR ÁFÁVAL, REGISZTRÁCIÓS ADÓVAL MOTOR TÍPUS TELJESÍTMÉNY (KW/LE) REGISZTRÁCIÓS ADÓ

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 7621 Pécs, Széchenyi tér 1. 2. A közbeszerzés

Részletesebben

Természetjáró modell

Természetjáró modell plusz egy dimenzió Kategóriák felett Olyan korban élünk, amelyben minden perc számít. Mindenhol. Az utazás sem kivétel. A Suzuki SX4 a gyors, hétköznapi utazást dinamikus, kirobbanó teljesítménnyel képes

Részletesebben

A B-osztály új generációja

A B-osztály új generációja A B-osztály új generációja Külső megjelenés 5 Utcahosszal a többiek előtt. A B - osztály. A B - osztály új minőségben egyesíti a teret, a formát és a funkciót. Az ellentmondás minden mozgás hajtórugója,

Részletesebben

ÚJ NISSAN NAVARA. 5 760 000 Ft-tól 2,5% THM. 5 év - gond nélkül! 5 év teljeskörű gyártói garancia 1 + 5* Karbantartási Csomag KEMÉNY. MAGABIZTOS.

ÚJ NISSAN NAVARA. 5 760 000 Ft-tól 2,5% THM. 5 év - gond nélkül! 5 év teljeskörű gyártói garancia 1 + 5* Karbantartási Csomag KEMÉNY. MAGABIZTOS. ÚJ NISSAN NAVARA KEMÉNY. MAGABIZTOS. ÁRAK FELSZERELTSÉG TECHNIKAI ADATOK Dupla Kabin nettó 5 760 000 Fttól 5 év gond nélkül! 5 év teljeskörű gyártói garancia 1 + 5* Karbantartási Csomag 2,5% THM 1 A Nissan

Részletesebben

Stílusosan közlekedni.

Stílusosan közlekedni. Fiat Scudo Stílusosan közlekedni. Mi a különbség a munka és az élvezetes munka között? A Fiat Scudo. Mert megbízható, fürge és nagy teherbírású. A Scudo a legjobb belépô a hatékonyság és az elegáns megjelenés

Részletesebben

ÁR ÉS FELSZERELTSÉG LISTA CAPTIVA

ÁR ÉS FELSZERELTSÉG LISTA CAPTIVA ÁR ÉS FEZERESÉG LISTA CAPTIVA MY13 MÁJUS 2013 ÁRAK FEZERESÉGI SZINT CO2- KIBOCSÁTÁS (VEGYES) ÜLÉSEK SZÁMA LISTAÁR KEDVEZMÉNY KAMPÁNYÁR 2.4 benzin 167LE MT6 FWD 2.2 dízel 163LE MT6 FWD 210 g/km 170 g/km

Részletesebben

Egy vérbeli, dinamikus terepjáró, a természet felszabadító vadságával. Áramvonalas alakjának és lágy formáinak köszönhetõen képes alkalmazkodni

Egy vérbeli, dinamikus terepjáró, a természet felszabadító vadságával. Áramvonalas alakjának és lágy formáinak köszönhetõen képes alkalmazkodni megtanít A mai felgyorsult világban könnyû megfeledkezni az érzésekrõl, a természetes dolgokról. Az új fejlesztésû és stílusos Suzuki Grand Vitara azonban felélénkíti az érzékszerveket, és képessé tesz

Részletesebben

Petrányi - Autó Kft. Hivatalos Ford márkakereskedés

Petrányi - Autó Kft. Hivatalos Ford márkakereskedés Petrányi - Autó Kft. Hivatalos Ford márkakereskedés 1106 Budapest, Kerepesi út 105. Tel.: 260-5050/215, Fax: 262-4736 1195 Budapest, Üllői út 309. Tel.: 281-8000/215, Fax: 281-2981 1112 Budapest Budaörsi

Részletesebben

Opel Combo CV. Van L1H1 normál teherbírás. Van L1H1. megnövelt teherbírás - 5 258 400 5 325 696. Van L1H1. Van L2H1 megnövelt teherbírás

Opel Combo CV. Van L1H1 normál teherbírás. Van L1H1. megnövelt teherbírás - 5 258 400 5 325 696. Van L1H1. Van L2H1 megnövelt teherbírás Opel Combo Opel Combo CV 1 Benzin Motor Combo 1.4 ECOTEC 70 kw / 95 LE 1.4 ECOTEC tart/top 70 kw / 95 LE 1.4 Turbo ECOTEC 88 kw / 120 LE 1.4 CNG Turbo ECOTEC 88 kw / 120 LE Váltómű 5fokozatú kézi 5fokozatú

Részletesebben

Fiat Fiorino árlista

Fiat Fiorino árlista Fiat árlista Sincom-kód: Kivitel: Hengerûrtartalom (cm 3 ): Teljesítmény (kw/le): Nyomaték (Nm): Üzemanyag: Fogyasztás (l/100 km, városi/városon kívüli/vegyes)* CO 2 -kibocsátás (g/km, vegyes)* Hasznos

Részletesebben

Az új Swift kifejlesztése során sokat tanultunk, és a tanultakat fel fogjuk használni a jövő Suzuki modelljeinek megalkotásához. Most nem csak az új

Az új Swift kifejlesztése során sokat tanultunk, és a tanultakat fel fogjuk használni a jövő Suzuki modelljeinek megalkotásához. Most nem csak az új Az új Swift kifejlesztése során sokat tanultunk, és a tanultakat fel fogjuk használni a jövő Suzuki modelljeinek megalkotásához. Most nem csak az új Suzuki Swift indul útjára; a Suzuki is teljesen újjászületett.

Részletesebben

ÚJ NISSAN QASHQAI. 4 990 000 Ft-tól 1 AKCIÓSAN MÁR. x4 I N G Y E N téli gumiabroncsok MINDENKINEK 2

ÚJ NISSAN QASHQAI. 4 990 000 Ft-tól 1 AKCIÓSAN MÁR. x4 I N G Y E N téli gumiabroncsok MINDENKINEK 2 KATEGÓRIÁJÁNAK LEGBIZTONSÁGOSABB AUTÓJA 2014-BEN ÚJ NISSAN QASHQAI AKCIÓSAN MÁR THM: 2,5% 4 990 000 Ft-tól 1 MINDENKINEK 2 x4 I N G Y E N téli gumiabroncsok BIZTONSÁG Az Új Qashqai a biztonsági funkciók

Részletesebben

Bravo [brà-vo] melléknév

Bravo [brà-vo] melléknév Bravo [brà-vo] melléknév Jó, okos, kiváló, figyelemreméltó. Egy olyan világszerte ismert fogalom, mely a várakozáson felüli teljesítmény elismerésére szolgál. A szépség és a tartalom tökéletes egyensúlya:

Részletesebben

Új FORD EDGE. Petrányi - Autó Kft. Hivatalos Ford márkakereskedés

Új FORD EDGE. Petrányi - Autó Kft. Hivatalos Ford márkakereskedés Petrányi - Autó Kft. Hivatalos Ford márkakereskedés 1106 Budapest, Kerepesi út 105. Tel.: 260-5050/215, Fax: 262-4736 1195 Budapest, Üllői út 309. Tel.: 281-8000/215, Fax: 281-2981 1112 Budapest Budaörsi

Részletesebben

Fiat Punto Plus 2 390 000 Ft-tól*

Fiat Punto Plus 2 390 000 Ft-tól* Fiat Punto Plus 2 390 000 Ft-tól* Modell Teljesítmény (kw/le) Bruttó eladási ár Fiat Top finanszírozással** Punto Plus Easy 1.2 8v 5a. 51/69 3 450 000 2 590 000 2 390 000 Punto Plus Easy 1.4 8v 5a. 57/77

Részletesebben

Opel Antara. Antara. Selection Enjoy Cosmo. Benzin. Antara. Selection. Dízel. 2.4 ECOTEC FWD 123 kw/167 LE 2.4 ECOTEC AWD 123 kw/167 LE

Opel Antara. Antara. Selection Enjoy Cosmo. Benzin. Antara. Selection. Dízel. 2.4 ECOTEC FWD 123 kw/167 LE 2.4 ECOTEC AWD 123 kw/167 LE Opel Opel 1 Benzin Motor 2.4 ECOTEC FWD 123 kw/167 LE 123 kw/167 LE 123 kw/167 LE Váltómű election 6fokozatú kézi 6 840 000 7 240 000 6fokozatú kézi 7 740 000 8 300 000 6fokozatú automata 8 040 000 8 600

Részletesebben

Össztömeg (kg) széria/opció** Tengelytáv (mm)

Össztömeg (kg) széria/opció** Tengelytáv (mm) Új PARTNER Érvényes: 2015.07.03-tól a következő árlista közléséig. 2015 májusi gyártástól érvényes típuskódok Modell Motor (cm 3 ) Teljesítmény (LE) Gyári típuskód Tengelytáv (mm) Össztömeg (kg) széria/opció**

Részletesebben

Petrányi-Autó Kft Hivatalos Ford márkakereskedés. Motor 1.0l EcoBoost 100LE M6. 1.5l TDCi 100LE M5. 1.5l TDCi 100LE A6 1.

Petrányi-Autó Kft Hivatalos Ford márkakereskedés. Motor 1.0l EcoBoost 100LE M6. 1.5l TDCi 100LE M5. 1.5l TDCi 100LE A6 1. Petrányi-Autó Kft Hivatalos Ford márkakereskedés 1106 Budapest, Kerepesi út 105. Tel.:260-5050/215, Fax: 262-4736 1195 Budapest, Üllői út 309. Tel.: 281-8000/205 Fax: 281-2981 1112 Budapest, Budaörsi út

Részletesebben

Új FORD EDGE. Listaár 13 120 000 Ft 13 965 000 Ft 13 600 000 Ft 14 445 000 Ft. Felszereltség 2.0l TDCi (180 LE) M6 Euro6 AWD. Titanium.

Új FORD EDGE. Listaár 13 120 000 Ft 13 965 000 Ft 13 600 000 Ft 14 445 000 Ft. Felszereltség 2.0l TDCi (180 LE) M6 Euro6 AWD. Titanium. Felszereltség Motor 2.0l TDCi (180 LE) M6 Euro6 AWD Titanium 2.0l TDCi (210 LE) PowerShift automata Euro6 AWD 2.0l TDCi (180 LE) M6 Euro6 AWD Sport 2.0l TDCi (210 LE) PowerShift automata Euro6 AWD Listaár

Részletesebben

6 660 000 Ft 6 860 000 Ft 7 830 000 Ft 4WD 2.0l TDCi 150LE S6 M6. 2WD 1.5l EcoBoost 150LE S6 M6. 2WD 2.0l TDCi 150LE S6 M6

6 660 000 Ft 6 860 000 Ft 7 830 000 Ft 4WD 2.0l TDCi 150LE S6 M6. 2WD 1.5l EcoBoost 150LE S6 M6. 2WD 2.0l TDCi 150LE S6 M6 Petrányi - Autó Kft. Hivatalos Ford márkakereskedés 1106 Budapest, Kerepesi út 105. Tel.: 260-5050/215, Fax: 262-4736 1195 Budapest, Üllői út 309. Tel.: 281-8000/215, Fax: 281-2981 1112 Budapest Budaörsi

Részletesebben

Opel Zafira. Egyterű. Enjoy. Benzin. Egyterű. Enjoy. Dízel

Opel Zafira. Egyterű. Enjoy. Benzin. Egyterű. Enjoy. Dízel Opel Zafira Opel Zafira 1 Benzin Dízel 1.6 ECOTEC 85 kw/115 LE 1.6 CNG Turbo ECOTEC 110 kw/150 LE 103 kw/140 LE 103 kw/140 LE 81 kw/110 LE 92 kw/125 LE Váltómű 5-fokozatú kézi 5 490 000 6 930 000 5-fokozatú

Részletesebben

FIAT Tipo 4 ajtós árlista

FIAT Tipo 4 ajtós árlista 1.3 Multijet 16V 1.3 Multijet 16V Sincom kód: 356.03B.0 356.03C.0 356.M3B.0 356.M3C.0 Hengerűrtartalom (cm 3 ) 1 368 1 248 1 368 1 248 Teljesítmény (kw/le) 70/95 70/95 70/95 70/95 Üzemanyag benzin dízel

Részletesebben

FIAT Tipo 4 ajtós árlista

FIAT Tipo 4 ajtós árlista 1.3 Multijet 16V 1.3 Multijet 16V Sincom kód: 356.03B.0 356.03C.0 356.M3B.0 356.M3C.0 Hengerűrtartalom (cm 3 ) 1 368 1 248 1 368 1 248 Teljesítmény (kw/le) 70/95 70/95 70/95 70/95 Üzemanyag benzin dízel

Részletesebben

PEUGEOT PARTNER Tepee

PEUGEOT PARTNER Tepee PEUGEOT PARTNER Tepee 2014. júliusi gyártástól érvényes árlista Felszereltség Motor Teljesítmény Típuskód Listaár Kedvezmény Kedvezményes ár 1PB9AFACK504A026 4 505 000 500 000 4 005 000 BAE TT* 90 LE 1PB9AFACA504A026

Részletesebben

ÚJ DUCATO ÁRUSZÁLLÍTÓ. Műszaki adatok és alapfelszereltség

ÚJ DUCATO ÁRUSZÁLLÍTÓ. Műszaki adatok és alapfelszereltség ÚJ DUCATO ÁRUSZÁÍTÓ űszaki adatok és alapfelszereltség űszaki adatok ÚJ DUCATO FURGONOK - ÜVEGEZETT ÉS FÉIG ÜVEGEZETT FURGON ÉS PATÓS AVÁZ otor engerek száma, elrendezés 4, soros 4, soros 4, soros 4, soros

Részletesebben

fiorino Az Ön Fiat márkakereskedôje: Információs szám: 06 40 245 245 www.fiathaszongepjarmuvek.hu

fiorino Az Ön Fiat márkakereskedôje: Információs szám: 06 40 245 245 www.fiathaszongepjarmuvek.hu fiorino A Fiat teljes választéka két év garanciával, kilométerkorlátozás nélkül. A modellek felszereltsége és a választható kiegészítôk köre az adott piaci és jogi követelményeknek megfelelôen változhatnak.

Részletesebben

Petrányi - Autó Kft. Hivatalos Ford márkakereskedés

Petrányi - Autó Kft. Hivatalos Ford márkakereskedés Petrányi - Autó Kft. Hivatalos Ford márkakereskedés 1106 Budapest, Kerepesi út 105. Tel.: 260-5050/215, Fax: 262-4736 1195 Budapest, Üllői út 309. Tel.: 281-8000/215, Fax: 281-2981 1112 Budapest Budaörsi

Részletesebben

GARANCIA ÉS ASSISTANCE 5 év

GARANCIA ÉS ASSISTANCE 5 év www.fi at.hu Ú J GARANCIA ÉS ASSISTANCE 5 év garancia 100 000 km-ig Minden Fiat személygépkocsihoz 2 év, futásteljesítménytől független gyártói, és +3 év, vagy maximum 100.000 km-ig érvényes kiterjesztett,

Részletesebben

ÚJ NISSAN X-TRAIL. 6 340 000 Ft-tól 1 THM: 0% PRÉMIUM KIADÁS. 64 500 Ft-tól AKCIÓSAN MÁR

ÚJ NISSAN X-TRAIL. 6 340 000 Ft-tól 1 THM: 0% PRÉMIUM KIADÁS. 64 500 Ft-tól AKCIÓSAN MÁR ÚJ NISSAN X-TRAIL AKCIÓSAN MÁR 6 340 000 Ft-tól 1 VAGY MÁR HAVI 64 500 Ft-tól THM: 0% PRÉMIUM KIADÁS Tekintse meg különleges ajánlatunkat AKTÍV BIZTONSÁGI CSOMAG Az új Nissan X-Trail most olyan fejlett

Részletesebben

www.mitsubishimotors.hu

www.mitsubishimotors.hu www.mitsubishimotors.hu SZERELEM, ÉLET, VEZETÉS Egy olyan, csodákkal teli világban, mint a miénk, szinte minden sarok mögött új ötletekre lelhetünk. S mi lehet szívet melengetőbb annál, ha nemcsak megtapasztaljuk

Részletesebben

Petrányi - Autó Kft. Hivatalos Ford márkakereskedés

Petrányi - Autó Kft. Hivatalos Ford márkakereskedés Petrányi - Autó Kft. Hivatalos Ford márkakereskedés 1106 Budapest, Kerepesi út 105. Tel.: 260-5050/215, Fax: 262-4736 1195 Budapest, Üllői út 309. Tel.: 281-8000/215, Fax: 281-2981 1112 Budapest Budaörsi

Részletesebben

0.9 TwinAir Turbo PopStar. 1.2 8V PopStar. (g/km) 117** 117** 92 95 99 117** 99 Végsebesség (km/h) 160 160 173 180 188 160 188

0.9 TwinAir Turbo PopStar. 1.2 8V PopStar. (g/km) 117** 117** 92 95 99 117** 99 Végsebesség (km/h) 160 160 173 180 188 160 188 Fiat 500 Pop 1.3 Mjet S Vintage Vintage Sincom kód: 150.073.3 150.093.3 150.091.3 150.096.3 150.057.3 150.0V3.3 150.0V7.3 Hengerûrtartalom (ccm) 1242 1242 875 1248 875 1242 875 Teljesítmény (kw/le) 51/69

Részletesebben

ÚJ NISSAN JUKE NISMO RS FT-TÓL SPORTOS VEZETÉSI ÉLMÉNY

ÚJ NISSAN JUKE NISMO RS FT-TÓL SPORTOS VEZETÉSI ÉLMÉNY ÚJ NISSAN JUKE NISMO RS M ÁR 7 918 000 FT-TÓL THM: 0% MINDENKINEK SPORTOS VEZETÉSI ÉLMÉNY 214 LÓERŐ, NÉGYKERÉKMEGHAJTÁS, MEGERŐSÍTETT KAROSSZÉRIA, SPORTOS NISMO RS FUTÓMŰ ÉS EGYEDI FÉKRENDSZER, SEBESSÉGVÁLTÓ

Részletesebben

Toyota Yaris. Műszaki adatok KÖRNYEZETI TELJESÍTMÉNY. 1,0 literes VVT-i 5 M/T. 1,4 literes D-4D 90 6 M/T 6 M/M. 1,33 literes Dual VVT-i 6 M/T CVT

Toyota Yaris. Műszaki adatok KÖRNYEZETI TELJESÍTMÉNY. 1,0 literes VVT-i 5 M/T. 1,4 literes D-4D 90 6 M/T 6 M/M. 1,33 literes Dual VVT-i 6 M/T CVT Toyota Yaris Műszaki adatok KÖRNYEZETI TELJESÍTMÉNY 1,0 literes VVT-i 5 M/T 1,33 literes Dual VVT-i 6 M/T CVT 1,4 literes D-4D 90 6 M/T 6 M/M Fogyasztás (az EC/692/2008 rendelettel módosított EC/715/2007

Részletesebben

Opel Cascada. 2-ajtós. Cabriolet. Cosmo. Benzin. 2-ajtós. Cabriolet. Cosmo. Dízel

Opel Cascada. 2-ajtós. Cabriolet. Cosmo. Benzin. 2-ajtós. Cabriolet. Cosmo. Dízel Opel Cascada Opel Cascada 1 Benzin Motor 1.4 Turbo ECOTEC 88 kw/120 LE 1.4 Turbo ECOTEC tart/top 103 kw/140 LE 1.6 Turbo ECOTEC 125 kw/170 LE 1.6 Turbo ECOTEC tart/top 147 kw/200 LE Váltómű 6fokozatú kézi

Részletesebben

Minőség és tartósság. A 301 franciás eleganciája, kiváló úttartása és felszereltsége teremti meg a vezetés minden pillanatának tökéletes élvezetét.

Minőség és tartósság. A 301 franciás eleganciája, kiváló úttartása és felszereltsége teremti meg a vezetés minden pillanatának tökéletes élvezetét. PEUGEOT 301 Minőség és tartósság A Peugeot-nak az autógyártásban eltöltött több mint 100 éve alatt számos négyajtós modellje vonult be diadalmasan az autóipar aranykönyvébe (504, 505, 406, 508) azzal,

Részletesebben

Az Opel Corsavan. magas szintű biztonsággal ötvözi. Raktér maximális térfogata: 0,92 m3. Max. teherbírás 475 kg-ig. Max. raktérhosszúság: 1,26 m

Az Opel Corsavan. magas szintű biztonsággal ötvözi. Raktér maximális térfogata: 0,92 m3. Max. teherbírás 475 kg-ig. Max. raktérhosszúság: 1,26 m Opel Corsavan Az Opel Corsavan Életteli, sportos kinézetével az Opel Corsavan egyértelmű stílusbeli kifejezőeszközt jelent bármilyen üzletben, ahol hangsúlyt helyeznek a külső megjelenésre. Dinamikus

Részletesebben