Jób, az apokrif irodalom atlétája *
|
|
- Gergely Magyar
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Adorjáni Zoltán Jób, az apokrif irodalom atlétája * a) Műfaja J 1. Jób testamentuma ób testamentuma (TJób) a jövendöléseket és erkölcsi intelmeket közlő, ószövetségi pszeudoepigráf 1 iratok csoportjába tartozik. E műfaj legismertebb gyűjteménye a Tizenkét pátriárka testamentuma. Az iratok címében is álló testamentum megnevezés azt a motívumot jelzi, hogy egy pátriárka vagy pedig egy kiemelkedő ószövetségi személyiség meghalni készül, magához rendeli utódait és életének elbeszélése közben erkölcsi tanítást, lelki hagyatékot 2 ad át nekik. Személyes tapasztalatainak felelevenítésével azt szemlélteti, hogy akik Istent szolgálják, áldásban részesülnek, akik pedig elfordulnak tőle, elnyerik büntetésüket. 3 A Jób nevéhez fűződő testamentum sajátos darab az ószövetségi profetikus pszeudoepigráf intelem-irodalomban. Tudniillik ez arról is beszél, hogy Jób fiai földi javakat is örökölnek az erkölcsi testamentum mellett; három lánya pedig mágikus erejű zsinórokat (45 51). 4 * D. dr. Geréb Zsolt elöljárómnak és tanártársamnak, aki a hit nemes harcában tanúsított küzdelme (1Tim 6,12) és az újszövetségi tudományok arénájában önmegtartóztatással teljesített szép pályafutása mellett (1Kor 9,24 27) a testedzés és sport próbáiban is jeleskedett. 1 Az ószövetségi apokrif, illetve pszeudoepigráf iratok megnevezések tisztázásra szorulnak. Ezeket minden esetben azon iratok megnevezésére használom, amelyek nem tartoznak sem a kanonikus, sem pedig deuterokanonikus könyvek sorába. Katolikus szóhasználatban az apokrif megnevezés a pszeudoepigráf iratokra vonatkozik, noha jórészt maguk a deuterokanonikus könyvek is álnév alatt készültek; ugyanis szerzőik valamely jelentős bibliai személyiség tekintélye mögé rejtőzve foglalták írásba tanításukat. 2 Schenderling, J. G.: I. Het Testament van Job. Een document van joodse vroomheid uit het begin van onze jaartelling. In: Schenderling, J. G.: Cozijnsen, L.: Na de Schriften. I. Het Testament van Job. Een document van joodse vroomheid uit het begin van onze jaartelling. II. Het Testament van Salomo. Een document van joodse magie uit de eerste eeuwen van onze jaartelling. Kampen 1990, Ld. TJób 43-at, ahol Elifáz éneke olvasható Elihú megbüntetéséről. 4 John J. Collins kielemezte TJób szerkezetét, és arra a következtetésre jutott, hogy ez az irat, bár bizonyos mértékben a testamentumműfaj felépítését követi, inkább az olyan művek sorába tartozik, amelyek a mennyei valóság és a földi illúzió közötti ellentétről szólnak. Collins, J. J.: Structure and Meaning of the Testament of Job. In: SBL, Seminar Papers 1, Cambridge 1974, 51.
2 186 THEOLOGIA BIBLICA Jób testamentumára úgy is tekinthetünk, mint ami kommentár a LXX-ban álló Jób könyvéhez, amely rövidebb a Héber Biblia maszoréta szövegénél, 5 és olyan midrás, amely haggadikus legendákat és himnuszokat ötvözött magába. 6 Más szóval: a testamentumműfaj és az elbeszélő jellegű midrás keveréke. 7 De ezzel már a testamentum jellegzetességeinek kérdését érintjük. b) Eredete, keletkezésének helye és ideje Már a kutatások kezdeti szakaszában kialakult az a nézet, hogy ez a különleges testamentumirat az esszénus kegyességi irányzat szemléletmódjával mutat rokonságot, és közel áll az egyiptomi, szintén esszénus kegyességet képviselő therapeuták eszmevilágához. Mark Philonenko kielemezte Jób testamentumát, és a therapeuták közösségéhez kötötte az irat keletkezését. 8 Ezt R. P. Spittler azzal egészítette ki, hogy a therapeuta eredetű testamentum montanista átdolgozáson ment át a 2. század folyamán. 9 Ezzel szemben ellen- 5 A LXX változata mintegy 180 verssel rövidebb a héber nyelvű maszoréta szövegnél. A szakvélemény arra hajlik, hogy a LXX szándékosan vágta meg a héber könyvet. Ugyanis a Qumránban talált arámi Jób-targum töredék 11QtgJob, például, inkább a hosszabb maszoréta szövegre vezethető vissza. (A LXX hiányait Órigenész pótolta Theodotion fordítása alapján.) Tény, hogy Jób könyvében viszonylag sok a szövegromlás, emiatt pedig több helyen nehezen érthető. Ez is közrejátszhatott abban, hogy Jób könyvének fordítója gyakran tolmácsolt inkább szabadon, és át is ugrott szövegrészeket. Ld. Haag H.: Bibliai lexikon. Ford. Ruzsinszky Éva, főszerk. Diós István, Budapest 1989, Vö. Schürer, E.: The History of the Jewisch People in the Age og Jesus Crist (175 B. C. A. D. 135). III/1. Vermes, Geza Millar, Fergus Goodman, Martin (ed.). Edinburgh 1986, 552. Philonenko, M.: Le Testament de Job. Introduction, traduction et notes. In: Semitica XVIII (1968), 13. Bădiliţă, C.: Trei apocrife ale Vechiului Testament. Iosif şi Aseneth, Testamentul lui Iov, Testamentul lui Avraam. Traducere, note şi prezentări. Iaşi 2000, Schaller, B.: Zur Komposition und Konzeption des Testaments Hiobs. In: Knibb M. A. Horst, van der P. W. (ed.): Studies on the Testament of Job. Cambridge 1989, Kohler, K.: The Testament of Job: An Essene Midrash on Boook of Job. Reedited and Transleted with Introductory and Exegetical Notes. In: Kohut G. (ed.): Semitic Studies in Memory of Rev. Dr. Alexander Kohut. Berlin 1897, 273; 287 és 295. Philonenko, M.: Le Testament de Job et les Thérapeute. In: Semitica VIII (1958), Uő: Le Testament de Job. Introduction, traduction et notes Ld. még Spittler, R. P.: Testament of Job. In: Charlesworth, James H. (ed.) The Old Testament Pseudoepigrapha I, Apocalyptic Literature and Testaments. New York, London, Toronto, Sydney, Auchland 1983, 833. Philonenko nézetét bírálta Delcor, M.: Le Testament de Job, la prière de Nabonide et les traditions targoumiques. In: Wagner, S. (ed.): Bibel und Qumran. Beiträge zur Erforschung der Beziehungen zwischen Bible- und Qumranwissenschaft. Hans Bardtke zum Berlin 1968, 74. Rahnenführer, D.: Das Testament Hiobs und das Neue Testament. In: Lohse E. et alii (ed.): ZNW 62, 3/4, Berlin New York 1971, Spittler, R. P.: Testament of Job 834. A Montanus (vagy: Montanosz) nevéhez fűződő, valamint az általa és két eksztatikus prófétanő, Priscilla (Prisca) és Maximilla által alapított keresztyén szekta a 2. század derekán jelent meg. Ez az frígiai karizmatikus szekta az őskeresztyén életformát igyekezett feleleveníteni, és különös jelentőséget
3 ADORJÁNI ZOLTÁN: JÓB, AZ APOKRIF IRODALOM ATLÉTÁJA 187 vélemények is születtek, 10 s ezek helyesen állapítják meg, hogy nincs feltétlenül közvetlen kapcsolat Alexandriai Philón De vita contemplativa traktatusa és az esszénus iratok között, és hogy nem állapítható meg teljes azonosság a testamentum szemléletmódja, valamint az esszénus, illetve therapeuta szemléletmód között; azt azonban, mégis állítani lehet, hogy a testamentum eszszénus és therapeuta hatásokat is tükröz. Mivel a testamentum még hivatkozik az áldozatokra, keletkezésének szűkebb idői kereteként a Kr. u. 1. századot lehet megnevezni, 11 pontosabban annak második felét; de mindenképpen a Kr. u. 70. év előtt született. 12 c) Jellegzetességei Mint már említettük, a görög nyelven megfogalmazott testamentum elbeszélése Jób könyvének LXX-i változata alapján készült; 13 viszont lényeges eltéréseket mutat a bibliai könyvhöz képest: a szerző átformálja Jób történetét. Míg a bibliai könyv arra a kérdéskörre összpontosít, miként engedheti meg Isten az őt félő és igaz ember szenvedését, addig a testamentum olyan patulajdonított a végső időket is meghirdető karizmatikus prófétálásnak. Summás ismertetését ld. a VI. Der Montanismus fejezetcím alatt. In: Hahn, F. Klein H.: Die frühchristliche Profetie. Ihre Voraussetzungen, ihre Anfänge und ihre Entwicklung bis zum Montanismus. Eine Einführung. Biblisch-Theologische Studien 116, Neukirchen Vluyn 2011, Ld. még Schneemelcher, W.: Apokalyptische Prophetie in der frühen Kirche. In: Hennecke, Edgar: Neutestamentliche Apokryphen in deutscher Übersetzung II. Apostolisches Apokalypsen und Verwandtes (hrsg. Schneemelcher, Wilhelm). Tübingen , Ld. Rahnenführer, D.: i. m Rahnenführer olyan keresztyénség előtti iratnak tekinti a testamentumot, amely nem kapcsolódik az esszénus közösséghez, hanem a hellenista zsidóság missziós jellegű elbeszélése. A témához ld. még Collins, J. J.: Structure and Meaning of the Testament of Job Uő: The Testament of Job. In: Stone, M. E. (ed.), Jewish Writings of the Second Temple Period, Assen/Philadelphia 1984, Schenderling, J. G.: i. m Schürer, E.: i. m Schenderling, J. G.: i. m Philonenko, M.: Le Testament de Job et les Thérapeute 42. Uő: Le Testament de Job. Introduction, traduction et notes Jób testamentumának nincs héber szövegváltozata. Született olyan nézet is, hogy eredetileg héber nyelvű lehetett (Kohler, K.: The Testament of Job James, M. R.: Apocrypha Anecdota, 2nd Series. Cambridge 1897, lxxii cii. Riessler, P.: Testament des Job. (AjSB) Ausburg 1928, 1333). Ugyanis a görög szövegben sok a semitizmus, akárcsak LXX-ban, és főleg a testamentum himnikus részeinek hebraizmusai sejtetik azt, hogy az irat megfogalmazása eredetileg héber nyelven történhetett (Spittler, R. P.: Testament of Job 830). C. C. Torrey nyelvészeti érvekkel igyekezett bizonyítani, hogy a testamentum eredeti változata arámi lehetett (Torrey, C. C.: The Apocryfal Literature. A Brief Introduction. London 1945, 123), viszont megállapításait csak néhány kutató tartotta meggyőzőnek. Elképzelhető esetleg, hogy a midrás korai magva, illetve változata héber vagy arámi szájhagyományként élt. Az viszont kétségtelen, hogy a ránk maradt testamentum szövegét görögül fogalmazták meg, mivel szövege a LXX-Jób-bal áll kapcsolatban, itt-ott pedig Jób könyvének targumát parafrazálja (James, M. R.: Apocrypha Anecdota xclv. Philonenko, M.: Le Testament de Job et les Thérapeute 42. Spittler, R. P.: Testament of Job 830. Schenderling, J. G.: i. m. 21).
4 188 THEOLOGIA BIBLICA radigmatikus történetet alkot, amely azt nyomatékosítja: a hitbeli harcos a mennyei jutalomra tekint, és ezért tudatosan vállalja a szenvedéssel járó küzdelmet. 14 Míg a bibliai Jób az Istennel szembeni vádaskodást és lázadozást testesíti meg, addig a testamentumban a béketűrés, a céltudatos kitartás és az Isten iránti feltétlen hűség példaképe. Ő maga mondja gyermekeinek (9,1): Figyeljetek hát, mert példaként fogom feltárni előttetek mindazt, ami velem történt, és amit magamra vállaltam. Ezért a testamentum inkább a bibliai Jób könyvének feldolgozása vagy midrása, azaz új, önálló elbeszélés Jóbról. 15 Az újraformált elbeszélésben kevésbé lényegesek a párbeszédek Jób és barátai, illetve Jób és Isten között. A testamentum eleje viszont azzal bővül, hogy Jób, aki itt Egyiptom királya, lerombolja a palotája szomszédságában álló bálványtemplomot (5,2 3; ez a motívum Ábrahám testamentumában is fellelhető.) 16 A testamentum vége pedig azzal bővül, hogy Jób három leánya mágikus erejű öveket örököl, s amikor megkapják ezeket, Isten Lelke karizmatikus képességgel ruházza fel őket. Mindegyik testamentumirat néhány központi gondolatot kíván átadni erkölcsi tanításként. A Jóbé két fontos lelki-erkölcsi hagyatékot emel ki: a) akit Isten azért választott ki, hogy küldetéssel ruházza fel, annak tudnia kell, hogy a hosszútűrés mindennél erősebb (27,7); b) az örök és dicsőséges mennyeiekre kell tekinteni, nem a földi mulandó dolgokra (pl. 33,1 9; 47,3). Jób testamentumának természetesen egyéb üzenetei is vannak, amelyek kapcsolatban állnak az irat egységességének, illetve szerkesztésének kérdéskörével is; 17 de ezekről itt nincs mód szólani. 14 Vö. Collins, J. J.: Structure and Meaning of the Testament of Job Ld. James, M. R.: Apocrypha Anecdota, 2nd Series lxxii cii; Kohler, K.: The Testament of Job Vö. még Collins, J. J.: Structure and Meaning of the Testament of Job Schenderling, J. G.: i. m A szülőföldjéről kivonuló Ábrahám is megsemmisítette a bálványok templomát Jub 12,12: Életének hatvanadik évében, azaz a negyedik évhét negyedik évében felkelt Ábrám éjszaka, és felégette a bálványok templomát. Mindent felégetett, ami a templomban volt, és erről senki sem szerzett tudomást. Jób a pogány vallástól elforduló, megtérő prozelita, akárcsak Aszeneth JózsAsz 10,12: Gyorsan megragadta a szobájában lévő arany és ezüst isteneit is, melyeknek nem volt se szerük, se számuk, apró darabokra törte mindezt. Gedeon szintén éjszaka pusztítja el a pogány szenthelyet (Bír 6,25 skk.). Jób viszont nem az angyal utasítására, hanem saját elhatározása alapján kíván cselekni. 17 Ld. ehhez: Collins, J. J.: Structure and Meaning of the Testament of Job James, M. R.: Apocrypha Anecdota, 2nd Series xciii xciv; ld. még Spittler, R. P.: The Testament of Job: A History of Research and Interpretation. In: Knibb, M. A. Horst, van der P. W. (ed.): Studies on the Testament of Job. Cambridge 1989, 12. Spittler, R. P.: Testament of Job 834. Horst, van der P. W.: The Role of the Women in the Testament of Job. In: Nederlands Theologisch Tijdschrift 4 (1986), Schaller, B.: Das Testamentum Hiobs und die Septuaginta-Übersetzung. In: Biblica 61 (1980), Uő: Zur Komposition und Konzeption des Testaments Hiobs 88 90; Schenderling, J. G.: i. m. 16. Adorjáni Zoltán: Jób testamentuma. Bevezetés fordítás jegyzetek. Sapientia Főiskola L Harmattan, Budapest 2011,
5 ADORJÁNI ZOLTÁN: JÓB, AZ APOKRIF IRODALOM ATLÉTÁJA 189 A testamentum csak kismértékben érinti Jób könyvének súlyos teodiceai vonatkozásait. Ugyanis úgy dolgozza át a bibliai nagy szenvedő LXX-ban álló könyvét, hogy míg a szenvedésről és a hosszútűrés feladatáról szól, elbeszélése mégis bájosan könnyed, sőt olykor sajátos humorral emel ki leggyötrőbb érzéseink és gondolataink mélységeiből. 2. Jób, az atléta A testamentum már nyitányában megfogalmazza elsődleges erkölcsi tanítását, szentenciáját, hogy ti. a hosszútűrés mindennél erősebb, és kiemeli, hogy a kiválasztottság szorosan összefügg a hosszútűrés erényével (1,2 6): [2] Azon a napon, amikor Jób megbetegedett s bevégezni készült házának igazgatását, magához hívta hét fiát és három lányát [ ]. [4] Amikor tehát magához hívta gyermekeit, így szólt: Gyűljetek körém, gyermekeim! Gyűljetek körém, hogy feltárjam 18 előttetek, amit az ÚR tett velem és mindent, ami csak történt velem. [5] Mert én, Jób, a ti atyátok, a legnagyobb kitartásban tűntem ki, ti pedig választott, előkelő nemzetség vagytok, Jákóbnak, anyátok atyjának magvából valók. [6] Én tudniillik Jákób testvérének, Ézsaunak fiaitól származom; a ti szülőanyátok, Dina pedig Jákób sarjadéka. Első feleségem ugyanis keserves halállal múlt ki előbbi tíz gyermekemmel együtt. 19 Jób a következőkkel kezdi élettörténete elbeszélést (2,1 4): [1] Én ugyanis Jóbáb voltam, 20 mielőtt az ÚR a Jób nevet adta volna nekem. [2] Előzőleg, amikor még Jóbábnak neveztek, egy istenként tisztelt bálvány templomának közvetlen szomszédságában laktam, [3] s miközben alkalmam volt folyton szemlélni a neki szánt égő áldozatok bemutatását, egyre csak töprengtem: [4] Ez volna vajon az az isten, aki megalkotta a mennyet, a földet és a tengert 21 és minket, embereket? Miképpen tudhatnám meg ezt? A görög ige (u`podei,xw u`podei,kknumi titokban megmutatni, felmutatni; előtárni, jelezni; példával mutatni, példát adni) két dologra is utal: a) Jób titkot kíván felfedni: beavatja gyermekeit Isten olyan rejtett dolgaiba, amelyeknek megismerése csak a kiváltságosak számára lehetséges. Tehát TJób is egy beavatott közösséghez szól. b) Jób a hitbeli kitartás példaképeként beszéli el a vele történteket (vö. TJób 1,7). 19 Az idézett szövegrészletek forrása: Adorjáni Zoltán: Jób testamentuma. 20 A két névváltozat a LXX Jób 42,17-ben is olvasható. Jób, aki korábban a Jóbáb nevet viselte (1,1; 2,1; 3,1), tulajdonképpen prozelita, azaz az egyistenhitbe, a zsidóságba betért edomita sarj (1,5 6), aki pogány hitű volt (vö. 2,1 4). Mivel álomban (rémálomban) kapott mennyei kijelentés hatására tér meg, ezért ún. álomprozelita, akit a zsidóság álprozelitá -nak (rqvh rg) tekintett. Azonban a neki megjelenő angyal végül meg is pecsételi (vö. Rahnenführer, D.: i. m. 89). 21 A 4. vers első fele ősi és közismert hitvallásformula (vö. Spittler, R. P.: Testament of Job 840, 2c jegyz.). Ld. 2Móz 20,11; Zsolt 145,6; 146,6; ApCsel 4,24; Jel 10,6;
6 190 THEOLOGIA BIBLICA Kérése nem marad megválaszolatlan, mert egyik éjszaka erőteljes hang szólítja meg e hangnál is erősebb fényben, és tudtára adja, hogy az istenként tisztelt bálvány nem isten, hanem az ördög hatalma, s az ördögnek hatalmában áll megtéveszteni az embereket (3,3). Jób, aki a testamentum szerint Egyiptom uralkodója, úgy véli, hogy hatalmi pozíciója elegendő ahhoz, hogy megszüntesse a bálvány tiszteletét (3,7). Mint utóbb majd kiderül, az emberi elhatározás és a királyi hatalom nem elegendő erre. Ha a Sátán is Istentől kaphat hatalmat a kísértésre (vö. Lk 22,31: a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát ), akkor az embernek is felülről, Istentől kell hatalmat nyernie a Sátánnal szemben, amiként ezt az Újszövetség is tanítja. 23 De mert Jób elhatározása szilárd, és ugyanakkor mindenben kész engedelmeskedni is az Úrnak, a hang tudtára adja (4,4 9): [4] Amint a Sátán helyének megtisztításába kezdesz, ő haraggal kel harcra ellened. Csupán egyvalamit nem tehet meg: hogy halált hozzon reád; viszont reád zúdít sokféle csapást. [5] Megfoszt javaidtól, gyermekeidet meggyilkolja; [6] de ha kitartasz [u`pomei,h j], nevedet az idők végéig 24 híressé teszem minden földi nemzedék előtt. 25 [7] Akkor majd fordítok sorsodon: ismét birtokolni fogod javaidat, kárpótlásod kétszeres lesz, [8] hogy megtudd, nem részrehajló 26 az ÚR, jóval fizet kinekkinek, aki engedelmeskedik neki; [9] a feltámadáskor pedig életre kelt. [10] Ugyanis olyan leszel, mint egy ökölvívó [avqlhth.j pukte,wn], aki ütéseket osztogat és tűr el, és így nyeri el a koszorút. [11] Akkor megtudod, 14,7; valamint Judit 13,18: Áldott az ÚRisten, aki teremtette az eget és a földet [ ]; Jub 2,2: Az Isten, aki alkotta az eget és a földet és a tengert. ApCsel 14,15 és 17,24 is azt mutatják, hogy a Jób által feltett kérdés olyan állandósult kifejezésmód, amely része volt a zsidó missziói igehirdetésnek, s ezt később a keresztyénség is átvette (vö. 1Thessz 1,9; Jn 17,3, vö. TJób 37,2; ld. Rahnenführer, D.: i. m. 86). 22 Vö. Jub 12,1 2: [1] A tizenhatodik évhét hetedik évében így szólt Ábrám az ő atyjához, Táréhoz: Atyám! Ő pedig így válaszolt: Ímhol vagyok, fiam! [2] Ő ezt mondta: Mit segítenek és mit használnak nekünk ezek a bálványok, amelyeket tisztelsz és amelyek előtt te leborulsz? 23 Vö. Jn 3,3: Bizony, bizony, mondom néked: ha valaki nem születik újonnan [a;nwqen, ez egyben ezt is jelenti: felülről]. Jn 1,12: Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra [e;dwken auvtoi/j evxousi,an hatalmat adott nekik], hogy Isten gyermekeivé legyenek Továbbá az egyetlen bölcs magatartás is felülről, Istentől származik (Jak 3,15 16). 24 Vö. az Ábrahámnak adott ígérettel (1Móz 12,2). Míg Ábrahám a hit és engedelmesség örök példaképe, addig Jób a hitbeli kitartás hőse az idők végéig. 25 A Sátán haragos ellentámadásának mozzanata hasonlóságokat mutat Lk 22,31 33-mal: Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiait. Ő pedig monda néki: Ő erre így válaszolt: Uram, kész vagyok veled menni akár a börtönbe, vagy a halálba is! Itt is, akárcsak Jób esetében, Simon Péter biztosítékot kap afelől, hogy nem marad Ura segítsége nélkül; és Jób is megígéri: Halálig kitartok, és semmiképpen sem fogok meghátrálni! (5,1: :Acri qana,tou u`pomei,nw kai. ouv mh. avnapodi,sw. Vö. Jel 2,10). 26 Vö. 5Móz 10,7; 2Krón 19,7; ld. még Jak 2,1 (személyválogatás proswpolhmyi,a). Az apokrif irodalomban Jub 5,16 skk. 33,18 helyein is előfordul.
7 ADORJÁNI ZOLTÁN: JÓB, AZ APOKRIF IRODALOM ATLÉTÁJA 191 hogy igazságos, megbízható és erős is az ÚR, aki megerősíti az ő kiválasztottjait. 27 Jób hosszútűrésének, kitartásának figyelemre méltó hasonlata, illetve metaforája az ökölvívó, az atléta. 28 Ez tipikusan görög és egyben népszerű szemléltetés a hellenista zsidóság körében, 29 amelyet a diaszpórai születésű Pál apostol is előszeretettel használt a hitbeli harc és kitartás szemléltetésére (vö. 1Kor 9,24 27; 1Tim 4,7 8). Az antik sportvilágból vett képet az alexandriai, tehát szintén egyiptomi keletkezésű A Makkabeusok negyedik könyvében is megtaláljuk. A makkabeus kor kilencvenéves (vö. 2Makk 6,24) mártírjáról, Eleázárról ezt olvassuk 4Makk 6,10-ben: 30 az ütlegelt öregember, akárcsak egy derék atléta, felülmúlta a kínzókat. A sportvilágból kölcsönzött képet Alexandriai Philón is használja, pl. a De vita contemplativa ben. 31 Amint a példák is mutatják, az alexandriai írások gyakran buzdítanak a sportéletből vett képpel, hogy az istenfélelemben és kegyességben atlétá -nak kell lenni. 32 A sportéletből vett kép és a kitartás motívuma több más újszövetségi helyre is emlékeztet. 33 A testamentum szerint Jób 48 évig hordozta szörnyű betegségét. Szó szerinti megfogalmazásában a városon kívüli trágyadomb -on sínylődött, lakhelyéről és a társadalomból kirekesztve. Kitartása azonban törelten marad. Miután a Sátán mindig csak úgy támadt rá, hogy álcázta magát és orvul támadt ellene, Jób végül az atlétákhoz illő nyílt szembesülésre és küzdelemre hívja ki őt. Ekkor a Sátánnak megszégyenülve kell bevallania, hogy Jób kitartása ellen nincsenek birkózási fogásai. A könyv szerzője itt szintén a sportból, az ökölvívás világából vett képpel szemlélteti Jób és a Sátán viadalát, illetve Jób páratlan diadalát (27,1 7): [1] Én viszont a Sátán felé fordultam, aki a feleségem háta mögött volt, és ezt mondtam neki: Jöjj csak elő! Ne rejtőzködj tovább! Vajon az oroszlán megmutathatja-e erejét a ketrecben? Vajon a madár röpülhet-e, míg a kosárban van? Jöjj ki hát és hadakozz velem! [2] Akkor előjött a feleségem mögül, és amint előállt, jajgatásba kezdett ilyen szavakkal: Nézd, Jób, feladom és visszavonulok tőled, noha te 27 A bibliai kiválasztás- és elhívásmotívum elemeit itt is felismerhetjük: a kiválasztott és feladattal felruházott személy ígéretet, ígéreteket és még új nevet is kaphat. Amikor Isten, illetve követe megjelenik egy kiválasztott személynek, a rendkívüli eseményhez gyakran kapcsolódik a személy új identitásának kinyilvánítása, s ezt nevének megváltoztatása is tükrözi: Ábrám Ábrahám (Szárai Sára; 1Móz 17,5.15.), Jákób Izráel (1Móz 32,28), Simon Kéfás/Péter (Jn 1,42) stb. József és Aszeneth történetében Aszeneth új neve Menedékváros lesz (JózsAsz 19,5). 28 Vö. még TJób 5,1; 27, Vö. Collins, J. J.: Structure and Meaning of the Testament of Job Ld. még 4Makk 17,11 17, amely azzal végződik, hogy az elnyomók mindannyian elámultak a mártírok kitartása (u`pomonh,) felett. 31 Vö. Adorjáni Zoltán: Jób testamentuma Kohler, K.: The Testament of Job Jak 1,12; Jel 2,10; vö. még Mt 10,22; 24,13; Mk 13,13.
8 192 THEOLOGIA BIBLICA testi lény vagy, én pedig lélek vagyok. Ámbár te vagy csapások alatt, nekem van részem nagy kellemetlenségben. [3] Ugyanis olyan módon léptél elő, akárcsak egy birkózó a másik birkózó ellenében: egyikük leteperte a másikat, és a felső úgy némította el az alsót, hogy teletömte a száját homokkal, [4] majd annak, aki alatta volt, minden tagját összetörte. De miután ő kitartóan tűrte ezt és nem adta meg magát, ezennel a felső kiáltott hangosan. 34 [5] Ekképpen voltál te is alul és csapások alatt, Jób. De felülmúltad birkózási fogásaimat, amelyeket ellened alkalmaztam. [6] A Sátán ezennel megszégyenítve távozott tőlem három esztendőre. 35 [7] Most tehát, gyermekeim, legyetek ti is hosszútűrők mindenben, ami reátok következik, mert a hosszútűrés mindennél erősebb. 36 A testamentum a hosszútűrés mindennél erősebb vezérgondolatához hasonló, József testamentumának szentenciája is (TJózs 2,7): A hosszútűrés nagy orvosság és a kitartás sok jót szerez TJób 27,2 szó szerint az atlétákról (avqlhth,j) beszél. A küzdelem leírása az olimpiai játékokon birkózó, az ún. pankrationt (pankra,tion; az ökölvívás és birkózás ötvözete) űző sportolókra utal. A viadal némelykor halálos kimenetelű volt, ugyanis a versenyzők ólommal kivert szíjakat is tekertek öklükre. A viaskodó párokat sorshúzással választották ki; testüket olajjal kenték be, de az összecsapás előtt a szorítóra terített homokkal szórták be egymást, hogy ezzel tegyék lehetővé a jobb a fogást. A letepert vesztes kiáltással adta tudtul ellenfelének, hogy megadja magát. 35 Vö. Lk 4,13: Amikor az ördög elvégzett minden kísértést, eltávozott tőle egy időre. Ld. még Mt 4, [ ] makroqumh,sate kai. u`mei/j evn pa,nti sumbai,nonti u`mi/nã o[ti krei,tton evsti.n panto.j h` makroqumi,a) Jób hosszútűrésére, kitartására nézve ld. még a TJób következő helyeit: 5,1; 26,4: tudatosan egy magasabb rendű cél érdekében eltűrni, elviselni, magára vállalni u`pome,nw; ez a kifejezés sajátosan Jób szenvedő küzdelméhez kapcsolódik; 4,10: állhatatos, kitartó lenni; eltűrni kartere,w; 27,4: állhatatosság, kitartás karteri,a; 7,13; 26,1: szilárdan, állhatatosan kitartani, helyt állani evcw; felvállalni, elfogadni, magát alárendelni u`fi,stamai; 21,4: hosszútűrő makro,qumoj; 26,5; 27,7; 28,5; 35,4: hosszan tűrni, állhatatos lenni, türelmet tanúsítani makroqume,w; 27,7: hosszútűrés makrotumi,a; 26,3: elviselni, eltűrni, elszenvedni u`pofe,rw; 26,4: (tudatosan egy magasabb rendű cél érdekében) eltűrni, elviselni, magára vállalni u`pome,nw; 27,4: állhatatosság, kitartás, türelem karteri,a. A hosszútűrés bővebb kifejtését ld. Haas, C.: Job s Perseverance in the Testament of Job. In: Studies on the Testament of Job, Cambridge 1986, Ez a magatartásforma egybecseng azzal, amit Philón ír le az egyiptomi therapeuták alapvető erényéről, a kitartó, folytonos önmegtartóztatásról (De vita contemplativa 34 35): [34] Mivel számukra az önmegtartóztatás olyan, mintha valami lelki fundamentumot fektetnének le, erre a lelki fundamentumra építik a többi erényt. Napnyugta előtt semmi eledelt vagy italt nem fogyasztanának. [ ] [35] Egyeseknek pedig, akiknek nagyobb a tudás utáni vágyakozásuk, a táplálék csak háromnaponként jut eszükbe. Némelyek pedig annyira vigadoznak és tobzódnak, szinte megelégülve a tanokat gazdagon és bőséggel ékesítő bölcsességgel, hogy akár kétszer olyan hosszú ideig is kitartanak [avnte,cein] [ ].
9 ADORJÁNI ZOLTÁN: JÓB, AZ APOKRIF IRODALOM ATLÉTÁJA 193 A Sátánnal szemben tanúsítandó kitartó ellenállás intelme és a hozzá kapcsolt ígéret Jakab levelében is elhangzik (4,7): Engedelmeskedjetek azért az Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek. Jób bámulatos kitartással hordozza el a csapások sorozatát s végül a rettenetes fekélyeinek tömkelegét. Ezt az Isten által megengedett próbát annyira magas fokú engedelmességgel és hosszútűréssel fogadja, hogy még humoros is tud lenni. Ezt így meséli el gyermekeinek (20,8 9): [8] Testemet férgek rágták. Testem nedve és a gennyes folyások átáztatták a földet. Számtalan féreg volt testemben, [9] és ha egy féreg netán leesett, megfogtam és visszatettem a helyére ezt mondva: Maradj ugyanazon a helyen, ahova Parancsolód helyezett, éspedig mindaddig, amíg ezt meghagyta neked. Felesége azonban megfárad mellette. Ezt a bibliai történet olyan szűkszavúsággal adja elő, amit nemcsak mi, hanem a testamentum szerzője is boszszantónak tartott, és megszépítette felesége képét. Jób 48 évig tartó betegsége alatt a legnagyobb áldozatot is vállalja. Királynő létére szolgai munkát vállal, hogy férje táplálásáról gondoskodjék, sőt még a haját is képes eladni kenyérért egy kenyérárusnak, aki tulajdonképpen a kísértő Sátán, s akit nem ismerhet fel (ld. 21,1 24,10). A testamentum egy siratóénekkel magasztalja megható hűségét (25,1 7). Azonban a Sátán összezavarja gondolatait, és Jób felesége, Szitisz emiatt mondja ki azt a tanácsot, amii a bibliai Jób könyvéből ismerünk. Ezek a szavak azonban egészen másként hatnak a testamentum összefüggéseiben (21,9 10): Jób, Jób! Bár általában még sok mondanivalóm volna, röviden öszszefoglalom neked: [10] Csontjaim összetörtek szívem erőtlensége miatt. Kelj hát fel, fogd a kenyereket és lakj jól! Azután mondj valamit az ÚR ellen és halj meg! Én pedig megszabadulok a testi szenvedésed okozta fásultságtól. A hosszútűrő Jób, aki testi és lelki gondozásra szorul, itt lelkigondozóként válaszol feleségének (26,1 6): [1] Lásd, én [ ] állhatatosan kitartok a csapásokban [...], [2] de a szenvedések mégsem terhelték le lelkemet annyira, mint ezek a szavak, amelyeket mondtál: Mondj valamit az ÚR ellen és halj meg! [3] Ezeket is elviselem [u`pofe,rw] teljes egészükben; és te is elviseled mind a gyermekeink, mind pedig vagyonunk elveszítését. Azt akarod, hogy mondjunk valamit az ÚR ellen, hogy ezáltal elidegenedjünk attól a nagy gazdagságtól? [4] Miért nem emlékezel arra a sok jóra, amelyben részünk volt? Ha tehát a jót elfogadtuk az ÚR kezéből, a rosszat ne tűrjük el? [5] De igen! Legyünk hát hosszútűrők mindaddig, míg könyörül rajtunk az ÚR és irgalmaz nekünk. [6] Hát nem látod a Sátánt, amint hátad mögött áll, és összezavarja gondolataidat, hogy engem is félrevezess?
10 194 THEOLOGIA BIBLICA Ugyanis azt akarja, hogy olyannak bizonyulj, mint azon balga asszonyok egyike, akik megingatják férjük egyenességét. Jób erényének, a hosszútűrésnek magva megvan már Jób 1,21-ben, illetve 2,10-ben, a LXX pedig kibontja ezt, de ezt elsőként a testamentum helyezi ennyire következetesen előtérbe. 38 Ugyanezt emeli ki Jak 5,11, a Jób könyvére hivatkozó egyetlen újszövetségi hely: Íme, boldognak mondjuk azokat, akik tűrni tudtak [tou.j u`pomei,nantaj] a szenvedésekben. Jób állhatatosságáról [th.n u`pomonh,n] hallottatok, és láttátok, hogyan intézte a sorsát az Úr; mert igen irgalmas és könyörületes az Úr. A testamentum fő üzenete szerint az engedelmes hosszútűrés: boldogság. Nem önmagában, hanem úgy, ahogy azt a Hegyi beszéd boldogmondásai is mutatják: az ígéretek beteljesedésében való szilárd hittel. Jób ilyen értelemben is mondta a Sátán által összezavart feleségének az idézett 26,3-at. Mint lelki atléta a mennyei ország jutalmára tekint, s ezért énekel így zsoltárában az őt meglátogató barátai előtt (33,2 9): Hallgassatok! Most megmutatom néktek trónomat s annak dicsőséges ékességét is: dicsőséges ékessége ott van a szentek között. [3] Az én trónom túlvilági, s ennek dicsősége és ékessége az Atya jobbja felől van. [4] Az egész világ el fog múlni, dicsősége is elenyészik, és akik hozzá ragaszkodnak, ott lesznek majd romjai között. [5] De számomra megvan a trón a szent földön, 39 és dicsősége megmarad a változatlan világban. [6] A folyók bizony kiszáradnak és hullámaik kevélysége az alvizek mélységeibe süllyed. [7] Az én országom folyamai, ahol az én trónom áll, soha ki nem száradnak, el sem tűnnek, hanem mindörökre megmaradnak. [8] Ezek a királyok le fognak tűnni, a kormányzók is letűnnek, dicsőségük és dicsekvésük pedig olyanná lesz, akár a tükör; 40 [9] de az én országom örökkön örökké fennmarad, s dicsősége és ékessége ott van az Atya szekerein Rahnenführer, D.: i. m Jóel 2,32 alapján az intertestamentális korban jelentkezett az a felfogás, hogy Isten oltalmába fogja venni azokat, akik a szent földön laknak (vö. 4Ezsdr 13,48 49; 2Bárúk 29,2; 40,2; ld. Spittler, R. P.: Testament of Job 855, 33i jegyz.). A szent föld itt preexistens valóság, akárcsak a mennyei Paradicsom. E kettő valószínűleg egy és ugyanaz, amint azt TJób 33,6 7 is sejteti (ld. Rahnenführer, D.: i. m ). 40 Vö. TJób 34,4. A tükör itt a mulandóságra használt hasonlat, olyan értelemben, amint azt Jak 1,23 24-ben is láthatjuk, és nem a homályos látásra vonatkozik, mint 1Kor 13,12-ben (vö. Spittler, R. P.: 856, 33l jegyz.; Schenderling, J. G.: i. m. 43, 84. jegyz.).
11 ADORJÁNI ZOLTÁN: JÓB, AZ APOKRIF IRODALOM ATLÉTÁJA 195 Jób hathatós segítséget kap Istentől, hogy kitartson mind hitében, mind pedig hosszútűrésében, Isten pedig megjutalmazza őt, amint ezt megígérte. Ezért a testamentum vége a merkava-tradíció képeivel rajzolja meg Isten ígéreteinek végső beteljesedését, tudniilik azt, hogy fel is támaszjta kitartó szolgáját (52,1 12): [1] Miután Jób három napot ágyban betegeskedett, ámde fájdalom és szenvedés nélkül, mivelhogy semmi fájdalom nem vehetett erőt rajta a magára tekert öv miatt. [2] Szóval: három nap múlva meglátta azokat, akik eljöttek az ő lelkéért. [3] Azonnal talpra állt, fogta a hárfát és odaadta lányának, Hémerának, [4] Kasziának egy tömjénező edényt adott, Amaltheia Kerasznak pedig adott egy tamburint, [5] hogy megáldhassák azokat, akik eljöttek apjuk lelkéért. [6] Amint megkapták ezeket, meglátták a tündöklő szekereket, amelyek lelkéért jöttek, 42 [7] és mindenikük áldást és dicsőítést zengett a maga különleges nyelvén. [8] Ezek után kiszállt az, aki a nagy szekéren ült és köszöntötte Jóbot [9] ezt akkor csupán a három lány láthatta, és láthatta még maga az apjuk, másvalaki azonban nem láthatta ezt. [10] Fogta a lelket, s amint ölébe vette, felszállt, felvitte a szekérre és Kelet felé 43 hajtott. [11] Jób testét pedig betakarták és elvitték a sírhoz: [12] előtte ment a három lánya és zsinóraikkal felövezve himnuszokkal magasztalták Istent. 41 Az Atya (Isten) szekerei kifejezés a merkava-misztikára utal, amelyet a hellenista zsidóság gyakorolt az Újszövetség korában és az azt követő időben. A misztikus meditáló a mennyei szentélybe emelkedett fel a merkava-, illetve hekhalot-szövegek segítségével. Extatikus látomásban volt része, viszont megváltozott tudati állapotában nem vesztette el személyiségét, amint az általában a misztikában történik. Ilyen jellegű misztikát tükröző írás 3Énók, és felfedezhető az ApÁb pszeudoepigrafában, illeve a qumráni szöveggyűjtemény szektás költeményeiben is (4Q ; 4Q405). A leírt mennyei szentély képe a földit másolja le: a költemények szerzői ezt Ez templom-leírása alapján képzelték el, és felhasználták hozzá Ezékiel trónlátomásának elemeit is (Ez 1. és 10.). Úgy tűnik, hogy a 9. vers mögött egy korai, alexandriai merkava-tradíció nyomai bukkannak fel (vö. Philonenko, M: Le Testament de Job. Introduction, traduction et notes 17 18; Spittler, R. P.: Testament of Job 856, 33m jegyz.; Fröhlich Ida: A qumráni szövegek magyarul. (SO) 2., javított és bővített kiadás, Piliscsaba Budapest ; Schürer. E.: i. m.: , , , ). 42 A testamentum V kéziratának (Roma, Biblioteca Vaticana, gr 1238 f., 340V 349V; 13. század) hosszabb záradéka LXX Jób 42,15a-t is magában foglalja: Hátrahagyott hét fiút és három leányt, és a Jób lányainál szebbeket sehol sem lehetett találni az ég alatt. Jób korábbi neve Jóbáb volt, az ÚR azonban a Jób nevet adta neki. A csapás előtt nyolcvanöt évet élt, a csapás után pedig, amikor mindent kétszeresen kapott vissza, életéveinek is kétszeresét kapta, vagyis százhetvenet. Életének esztendei pedig összesen: kétszáznegyvennyolc; és látta fiait és unokáit negyedíziglen. Meg van írva, hogy feltámadt azokkal, akiket feltámasztott az ÚR. Istennek legyen dicsőség! 43 Vö. TJób 40,3. A Paradicsom tudniillik Keleten fekszik (Schenderling, J. G.: 52, 119. jegyzet).
1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút
1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért
A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.
2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem
2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1.
2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Karasszon Dezső: Ésaiás könyvének magyarázata,
Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:
Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.
Az egyedülállóság, a párválasztás és a házasság misztériuma
Tóth-Simon Károly Az egyedülállóság, a párválasztás és a házasság misztériuma Bevezetés Különböző hivatalos nyomtatványokon rendszeresen rákérdeznek a családi állapotunkra. Az önéletrajzunkban is hivatkozunk
m a g v e t é s ötletek
m a g v e t é s ötletek Kerékgyáró Klaudia kre-htk 2015 www.magvetes.wordpress.com 2 O l d a l Igeszakaszok egy évre j a n u á r 1. Jézus megkenetése Igeszakasz: Lk 7,36-50 Aranymondás: 1Tim 1,15 Igaz
NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.
Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. NEM MINDENKI Lekció: Mt 7,21 23 Alapige: Mt 7,21 Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az,
IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN
1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden
Krisztus és a mózesi törvény
április 5 11. Krisztus és a mózesi törvény SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 13:2, 12; 5Mózes 22:23-24; Máté 17:24-27; Lukács 2:21-24, 41-52; János 8:1-11 Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is
ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG
Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette
DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése
DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni
25. alkalom 2012. június 21. Keresztelő János születése Lk 1,57-66. 80 Irgalmas volt az Úr Erzsébethez. Együtt örült vele mindenki.
Biblia-kor 2011-2012 1 BB 25. alkalom 2012. június 21. Keresztelő János születése Lk 1,57-66. 80 Átismételni mindazt, amit János családjáról tudunk. LÁSD Biblia-kör 3. Jegyzet. A megjelölt szakasz elemzése
Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09.
Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. EZT CSELEKEDJÉTEK AZ ÉN EMLÉKEZETEMRE, Lk. 22;19, Azt tapasztalom testvérek, hogy első hallásra nehezen tud az ember megbarátkozni azokkal a szokatlanul új gondolatokkal,
IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT
Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá
Az átlagember tanítvánnyá tétele
február 1 7. Az átlagember tanítvánnyá tétele SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 15:32-39; 16:13-17; Lukács 2:21-28; 12:6-7; 13:1-5; Jakab 2:1-9 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont
Az aratás és az aratók
12. tanulmány Az aratás és az aratók március 15 21. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Máté 9:36-38; Lukács 15; 24:4-53; János 1:40-46; 4:28-30; Apostolok cselekedeti 1:6-8 Abban dicsőíttetik meg az
A tudatosság és a fal
A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?
Használatos idézőjelek: macskaköröm»lúdláb«félidézőjel Figyelem! 1. Az idézőjelek és az idézőjelbe tett szó vagy szöveg közé nem teszünk szóközt. 2.
Használatos idézőjelek: macskaköröm»lúdláb«félidézőjel Figyelem!. Az idézőjelek és az idézőjelbe tett szó vagy szöveg közé nem teszünk szóközt. 2. Szövegbe ékelt, szó szerinti idézetre úgynevezett macskakörmöt
Pál származása és elhívása
11. tanulmány Szeptember 5 11. Pál származása és elhívása SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 9:1-22; 26:18; 1Korinthus 15:10; Galata 2:1-17; Filippi 3:6 De az Úr azt mondta neki:
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com
VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK
VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK 1 Szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt
Az Istentől származó élet
Az Istentől származó élet Előszőr is mi az élet? Sokan próbálták deffiniálni, különféle kulturális, tudományos vagy vallási nézőpontokból is. A tudomány mivel a fő forrása a megfigyelés és az információ
Megszentelte a 7. napot: Mit jelent ez? Mire mondjuk azt, hogy szent?
Suhai György 1. oldal 2000.11.24. Gen. 2:1-3. A szombatnap elrendelése Fő kérdés: Mire adta nekünk Isten a nyugodalom napját? Hogyan élhetünk vele helyesen? Az itt leírtak tulajdonképpen egy, a nyugodalom
11. LECKE: MINDENNAPI KÍSÉRTÉSEINK
11. LECKE: MINDENNAPI KÍSÉRTÉSEINK Gyülekezeti óraszám: 0. Egyházi iskolák óraszáma: 1-2. (Isten utat mutat a mindennapokban) TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Dr. Török István: Dogmatika, Amsterdam,
A tanítványság és az ima
január 11 17. A tanítványság és az ima SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 9:2-19; Máté 14:22-23; 26:36; János 17:6-26; Zsidók 2:17; 1Péter 4:7 De nemcsak őérettök könyörgök, hanem azokért is,
hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele
2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com
Gyászszertartás Búcsúztató
Gyászszertartás Búcsúztató Nyitó ima: Mennyei Atyánk, azért jöttünk össze a mai napon, hogy lerójuk tiszteletünket és kegyeletünket szeretett teremtményed, élete előtt. Összejöttünk, hogy hálát adjunk
Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek
A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek
Bérmálási vizsgakérdések
1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa
SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24
Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól
Biblitanítások Ariel Hungary VILÁGMÉRETŰ ÉBREDÉS?
Biblitanítások Ariel Hungary VILÁGMÉRETŰ ÉBREDÉS? Több mint 25 éves hívő életem során számtalanszor találkoztam a címben megfogalmazott kifejezéssel. Először persze nem tudtam, hogy mi is állhat mindennek
Újjászületés - Beleszületni Isten családjába
Kenneth E. Hagin Nem az a fontos, hogy melyik gyülekezetbe tartozol, hanem az, hogy melyik családba. Jézus azt tanította, hogy az embernek újjá kell születnie. A következő állítások Jézus szájából származnak:
Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)
Húsvétvasárnap 2016.03.27. Krisztus Feltámadt! OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: Ti tudjátok, hogy mi minden
8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ
Kezdés 8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ Olyannyira fontos téma a szolgálatra nevelés, hogy talán ezzel kellett volna kezdeni az egész sorozatot. A szolgálat az egyik leghatékonyabb gyógyír a mai tévútra
JÉZUS KRISZTUS A SZABADÍTÓ Bevezető óra az újszövetségi tematikába
TEOLÓGIAI ALAPVETÉS JÉZUS KRISZTUS A SZABADÍTÓ Bevezető óra az újszövetségi tematikába Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. JÉZUS KRISZTUS A SZABADÍTÓ Gyülekezeti óraszám, 1. Egyházi iskolák
Létezik-e Antikrisztus?
Létezik-e Antikrisztus? Az embereknek sokféle elképzelésük van az Antikrisztusról, de e- gyedül csak a Bibliából kaphatunk helyes választ arra, hogy ki ő, és mit csinál. Felmerült már bennünk a kérdés:
Jézus, a misszió Mestere
7. tanulmány Augusztus 8 14. Jézus, a misszió Mestere SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 42:1-9; Dániel 9:24-27; Máté 10:5-6; Lukács 2:8-14; Apostolok cselekedetei 1:1-14; 2Timóteus 1:8-9 Majd
Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13
Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Számomra mindig jelzés értékű az, ha valamilyen formában megrezdül a lelkem, megérinti valami. Ilyenkor az jut az eszembe, hogy ott még feladatom, tanulni valóm van. Üzenni
Tanítványok képzése hasonlatokkal
2. tanulmány Tanítványok képzése hasonlatokkal január 4 10. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 2Sámuel 12:1-7; Ézsaiás 28:24-28; Máté 7:24-27; 13:1-30; Lukács 20:9-19 Mindezeket példázatokban mondá Jézus
6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.
6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: I. A Heidelbergi Káté II. Második Helvét Hitvallás. Kálvin Kiadó, Budapest. 2004;
yymár meglévő csoport számára:
1. HÉT: FILIPPI 1,1 11 Tényleg Krisztushoz tartozom? Kezdjük a beszélgetést azzal, hogy feltesszük valamelyiket a következő kérdések közül a csoportnak: yykezdő csoport számára: Mi indított arra, hogy
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki
Útmutató kiscsoportos koordinátoroknak
Útmutató kiscsoportos koordinátoroknak Kiadta: Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társasága Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társasága Kedves Testvérünk! Örömünkre szolgál, hogy a Keve Társaság Compass,
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam, 1. szám Május, Június Akarod hallani a jó hírt? Eljött hozzám még bűnben éltem Eljött hozzám még bűnben éltem, s romokban elhevert az életem, most már megtértem
HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT*
Buji Ferenc HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT* A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Lk 20,34 Ha a keresztény ember a házasság és a szerzetesi, papi, valamint evangéliumi indíttatású világi nőtlenség
AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38.
AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38. (New Testament Salvation) Az üdvösség témája mindenkiben érdeklodést kell, hogy keltsen, különösen hívo keresztényekben és azokban, akik szeretik az Urat. Számtalan
Jézus, a tanítómester
9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje
Egység és többesség: Atya, Fiú és Szent Szellem
Bevezetés az 1. részhez Egység és többesség: Atya, Fiú és Szent Szellem Isten egyik különleges vonása ezt teljesen egyedi módon a Biblia jelent ki, egyetlen más könyvben vagy vallásban sem található meg
Hitünk tökéletesítése
2. tanulmány Hitünk tökéletesítése október 4 10. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Lukács 12:16-21; 17:5-6; Filippi 3:12-15; Jakab 1:2-3, 19-21; 1Péter 1:6-7 Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégzőjére
Keresztény értékeink
Keresztény értékeink Egyedül Jézus által Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam (Jn 14:6) Koinonia - Ez az első előfordulása. - Koinos azt jelenti, közös,
Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor
Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor NAGYSZOMBAT AZ ÚR AKARATA SZERINT Ézs 53, 9-12 És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot,
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete. Böjt idejére I. (Első két hét) (2016. február 10-20.)
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete Böjt idejére I. (Első két hét) (2016. február 10-20.) Erdélyi Gyülekezet Budapest, 2016 2 Tartalomjegyzék Napi változó részek a Reggeli áhítathoz - II.10 (Böjt 1. napja)
Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13.
11. tanulmány Hittel élni március 7 13. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Példabeszédek 28:4-5, 7, 9; 29:13; Róma 1:16-17; Galata 3:24; 1János 2:15-17 Az emberektől való félelem csapdába ejt, de aki
TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50
Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek
18. alkalom 2012. április 13. Feltámadás Márk evangéliumában (16,1-14) 16,1) 16,2 16,2 16,2 16,9 16,1 Mk 16,9
Biblia-kor 2011-2012 1 BB 18. alkalom 2012. április 13. Feltámadás Márk evangéliumában (16,1-14) A feltámadás eseményének ideje: Mikor elmúlt a szombat (16,1) Korán reggel (16,2) A hét első napján (16,2)
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk
A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15.
3. tanulmány A Hegyi Beszéd április 9-15. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 15:6; Mikeás 6:6-8; Máté 5 7; 13:44-52; Lukács 6:36; Róma 7:7; 8:5-10 Amikor befejezte Jézus ezeket a beszédeket, a
A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István
A TAN Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István 1943. szeptember 10. péntek. 12. BESZÉLGETÉS LILIVEL L. Köszönöm, hogy eljöttél.
Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám.
9. évf. 5. szám. 2012. május 20. Az elsõ Az elsõ egyben az egyetlen is. Elsõbõl nincsen több, ezért életünk során végig egyben egyetlen is marad, ami meghatározza életünket. A házasság is családdá csak
Estomihi (Ötvened) vasárnap 2011. március 6.
Estomihi (Ötvened) vasárnap 2011. március 6. A vasárnapról: a Húsvét előtti ötvenedik nap (a latin nyelvhez igazodva) Quinquagesima lenne, de ezt már általában Estomihi vasárnapnak hívják. Tehát ez az
Keresztút Avilai Szent Terézzel
Keresztút Avilai Szent Terézzel Teréz gyermekkora óta elmélkedik Jézus szenvedéséről. Évek hosszú sora óta szokásom volt, hogy majdnem minden este lefekvéskor, midőn elalvás előtt még utoljára Istennek
ffirnrnillrn [UJU [ ll[]j rn
. ffirnrnillrn [UJU [ ll[]j rn A BIBLIA LEGSZEBB SZÖVEGEI Összeállította és jegyzetekkel ellátta: SZABÓ FERENC és PUSKELY MÁRIA '. r-- ', ::, ".' '.: :. i'.:'. Michelangelo: Pieta, részlet. Firenzei dóm.
Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.
Válás és újraházasodás a Biblia szemszögéből Ebben az írásunkban a Biblia válás és újraházasodás kérdésére vonatkozó kijelentéseivel szeretnénk foglalkozni. Az Újszövetség világosan elutasítja a válást.
Részletek Bethlen Gábor naplójából, azokból az időkből, amikor a hitről írt
Részletek Bethlen Gábor naplójából, azokból az időkből, amikor a hitről írt Bejegyzés 1607. január. 5. Bocskai István (igen tisztelt példaképem) valláskülönbség nélkül egyesítette a magyar nemzet szabadságának
ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK
Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya
Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei
6. tanulmány Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei augusztus 3 9. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 3Mózes 5:5; Zsoltár 32:1-8; Apostolok cselekedetei 5:30-32; 2Korinthus 7:9-11; Zsidók 12:17;
KERESZTREFESZÍTÉS. Újpest-Belsőváros. 2008. 03. 21. Nagypéntek. Loránt Gábor. Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56
Újpest-Belsőváros 2008. 03. 21. Nagypéntek Loránt Gábor KERESZTREFESZÍTÉS Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56 Miután kigúnyolták mármint Jézust levették róla a köpenyt, felöltöztették a saját ruhájába, és
Elöljáróban. 13. hitelv
hit13.qxd 2007.11.06. 21:40 Page 1 A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei 13. hitelv A maradék és küldetése Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen,
A kegyelem Abonyi Sándor (A kegyelem, a törvény, a hit és a cselekedetek kapcsolata)
A kegyelem Abonyi Sándor (A kegyelem, a törvény, a hit és a cselekedetek kapcsolata) 1. Példázat a kegyelemről Tételezzük fel, hogy két ember a világi élete során halálos bűnt követ el és a világi bíróság
Tartalom. Térképek, táblázatok és ábrák jegyzéke 7 Elıszó 9 Elıszó a magyar kiadáshoz 11
Tartalom Térképek, táblázatok és ábrák jegyzéke 7 Elıszó 9 Elıszó a magyar kiadáshoz 11 Pál elsı levele a thesszalonikaiakhoz Bevezetés 15 Vázlat 19 Magyarázat 20 Bibliográfia 50 Pál második levele a thesszalonikaiakhoz
2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni!
2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! Annak ellenére, hogy bár Jézus tanítását törekszünk megérteni, befogadni, mégis azt éljük meg, hogy bizonyos esetekben nem tudtunk, vagy nem tudunk jól dönteni.
A betegek tanítvánnyá tétele
január 25 31. A betegek tanítvánnyá tétele A lecke rövid áttekintése ALAPIGE: Máté 15:30-31 A TANULÓ CÉLJA: Tudni: A betegség kéretlen látogató, az viszont jó lehet, hogy a betegek gyakran nyitottabbá
interperszonális másokra és a hozzájuk fűződő kapcsolatainkra vonatkozik. S megint más részük alapvetően társadalmi jellegű közösségeinkhez és
BIBLIAISMERET A Bibliaismeret alapvető feladata a Biblia igazságainak megismertetése, a Teremtő és Gondviselő Mennyei Atya bemutatása, és ezek alapján a gyerekek társaikhoz, családjukhoz és környezetükhöz
REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország
REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak
Mit keresitek az élőt a holtak között
Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni
A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.
Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com
Hit és erkölcstan 1-4. osztály
Hit és erkölcstan 1-4. osztály 1. évfolyam Tankönyv: Lacknerné Puskás Sára: Isten hozott 1. félév Tudja, hogy Isten, teremtő ereje által, minden, ami a világ része, Isten munkája során jött létre. A Teremtéstörténet
Forrás. Jézus mellénk állt
Forrás a b i a i e g y h á z k ö z s é g h í r l e v e l e Jézus mellénk állt 13. évf. 1. szám 2016. január 10. Gárdonyi Géza népszerű karácsonyi énekében jól láttatja az első karácsony valóságát: Nem
Ézs 45,20-25 II. A megigazítás, dicsekvés az Úrban, Isten esküje
Ézs 45,20-25 II. A megigazítás, dicsekvés az Úrban, Isten esküje Gyűljetek egybe és jőjjetek elő, közelegjetek mind, a kik a népek közül megszabadultatok; nem tudnak semmit, a kik bálványuk fáját hordják,
Nők és bor. 13. tanulmány. március 21 27.
13. tanulmány Nők és bor március 21 27. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Jób 29:15; Példabeszédek 8; 31; 1Korinthus 1:21; Jelenések 14:13 Ne add asszonyoknak a te erődet, és a te útaidat a királyok
Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19.
1 Egy pokoli házasság (Rm 7:1-6) Suhai György Balatonszárszó, 2014.03.19. Mindannyian egy tökéletes társra vágyunk! Na de úgy valaha is igazán belegondoltunk már abba, hogy milyen lehet egy tökéletes társsal
I ZELI T O A POLIHISZTOR E LETM UVE B OL Leonardo da Vinci va logatott ı ra sok
ÍZELÍTŐ A POLIHISZTOR ÉLETMŰVÉBŐL Leonardo da Vinci válogatott írások ÍZELÍTŐ A POLIHISZTOR ÉLETMŰVÉBŐL Leonardo da Vinci válogatott írások VÁLOGATTA CSORBA F LÁSZLÓ FORDÍTOTTA KRIVÁCSI ANIKÓ Ötödik kiadás
A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában
A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában Európa egy földrész, ahol 50 ország vagy független állam található, amelynek a területe 10,2 millió km2, népessége 740 millió fő, több, mint
Az Új. Tanítás 2015. június 14-én
Az Új Tanítás 2015. június 14-én Biró László Mi az Új? Mikor elhangzott a múlt havi tanítás, megfogalmazódott bennem, hogy most vasárnap hozzak én is egy kibontott sugallatot. Mikor az asztalomnál ültem,
Szószék - Úrasztala - Szertartások
Szószék - Úrasztala - Szertartások SIMÉN DOMOKOS MILYEN JÓ AZ AJÁNDÉKOZÓ ISTEN! Mt 20, 1-16 Joachim Jeremiás Jézus példázatai" című könyve szerint Jézus valódi példázatai - a szinoptikusoknál 40, Tamás
VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!
1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő
RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL
RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL 1. Általános alapelvek 1.1. Bevezetés A Keleti Egyházak Kánonjai Kódexének 700. kánonjának 2. -a ajánlja a püspökkel vagy egy másik pappal való koncelebrációt
JÉZUS KRISZTUS EVANGÉLIUMÁNAK VISSZAÁLLÍTÁSA
JÉZUS KRISZTUS EVANGÉLIUMÁNAK VISSZAÁLLÍTÁSA ISTEN AZ ÖN SZERETÃ MENNYEI ATYJA Isten az ön Mennyei Atyja. Személyesen ismeri önt, és jobban szereti, mint azt el tudná képzelni. Azt szeretné, hogy ön boldog
938. szám 2013. május 19.
A SZEGED-FELSŐVÁROSI SZENT MIKLÓS PLÉBÁNIA LAPJA 938. szám 2013. május 19. Pünkösdvasárnap Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek ApCsel 2,1-11 Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan
A MESSIÁS HALÁLÁNAK KÖVETKEZMÉNYEI
A MESSIÁS HALÁLÁNAK KÖVETKEZMÉNYEI Dr. Arnold Fruchtenbaum ArIEL HUNGARY bibliatanitasok.hu bibliatanitasok@gmail.com TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETŐ I. MÓZES TÖRVÉNYÉNEK VÉGE II. A BŰNÖS TERMÉSZET ÍTÉLETE III.
Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.
Életgyónáshoz Életrendezés Nemes Ödön jezsuita atya gondolatai Alapelvek A kapcsolataimban, élethelyzeteimben, testi-lelki betegségeimben, kudarcaimban tapasztalt nehézségeimet, ne tekintsem problémának,
Az apostolok példája. 5. tanulmány. július 28 augusztus 3.
5. tanulmány július 28 augusztus 3. Az apostolok példája SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 10:16; Zsoltár 51:1-12; Lukács 11:11-13; Apostolok cselekedetei 16; 2Korinthus 8:1-5; 1Thesszalonika
Mindszenty József bíboros engedelmességének kérdése
Mindszenty József bíboros engedelmességének kérdése [ Orvos Levente 2012 orvosl.hu] Mindszenty József mai megítélésének két sarkalatos pontja is van. Egyrészt az ő állítólagos engedetlensége, másrészt
AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI avagy A KERESZTÉNY VALLÁS GYÖKEREI
AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI avagy A KERESZTÉNY VALLÁS GYÖKEREI Egészen bizonyos, hogy azok az apostolok, akik korábban Jézus közvetlen tanítványai voltak (tehát a 12-höz tartoztak), tanításaik alkalmával
ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9
Pasarét, 2011. szeptember 4. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Alapige: 1Sámuel 26,23-25 Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert
ÜNNEPELJÜNK EGYÜTT! NAGYPÉNTEK 3. PÉTER MEGTAGADJA JÉZUST (Mk 14,26-31; 14,66-72) Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.
ÜNNEPELJÜNK EGYÜTT! NAGYPÉNTEK 3. PÉTER MEGTAGADJA JÉZUST (Mk 14,26-31; 14,66-72) Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Keresztyén Bibliai Lexikon,
E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!
E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,