Szegedi Tudományegyetem Április 10 - Május 10.
|
|
- Alíz Katonané
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1
2
3 Szegedi Tudományegyetem Április 10 - Május 10.
4
5 2014. Április 10 - Május 10. Tisztelt Vendégeink! Kedves Egyetemi Polgárok! Itt a tavasz és 11. éve itt az Egyetemi Tavasz, a Szegedi Tudományegyetem immár hagyományos programsorozata, mely idén is pezsgést hoz a hétköznapokba. Hallgatók, oktatók, kutatók és más egyetemi dolgozók tehetsége és aktivitása kap teret és nyilvános fórumot a heteken át tartó rendezvény-áradatban. Az Egyetemi Tavasz 2014-ben is az elmúlt tíz esztendôhöz hasonlatosan programok sokaságával kínál szellemi, lelki és testi feltöltôdést látogatóinak. Idén nem egy-egy személy vagy évfordulós esemény köré szervezôdnek a mûvészet sokféleségét, a tudomány varázslatos világát, a sportos teljesítményt fölvillantó programok, hanem az önkéntesség és a változatosság jegyében mutatja be a Szegedi Tudományegyetem életét az universitas áprilisi és májusi rendezvényeinek sora. A programok között találhatóak felolvasó estek, filmvetítések, fotótárlatok, hangversenyek, kari napok, kiállítások, koncertek, konferenciák, sajtónap és sportprogramok, valamint szépírói pályázatok, színházi események, tudományos ismeretterjesztô elôadások, versünnepi viadalok És a sor hosszan folytatható. A Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodája idén is összeállította az universitas falain belül születô programok étlapját. Az Egyetemi Tavasz évi programfüzetébe lapozva biztosak lehetünk abban, hogy mindannyiunk számára tartogat meglepetéseket, és a benne foglalt rendezvények sokféle kikapcsolódási lehetôséget kínálnak. Kedves egyetemi kollégák! Kedves vendégeink! Kérem, kóstolják végig az Egyetemi Tavasz évi étlapjának kínálatát, mely módot ad rá, hogy együtt élvezzük és csodáljuk a Szegedi Tudományegyetem polgárai tehetségének sokféleségét! Prof. Dr. Szabó Gábor a Szegedi Tudományegyetem rektora 3
6 Grand Café Deák Ferenc u. 18. Április 7. hétfõ A Peremvidékek Cigány-magyar határ sorozat keretében A rendszerváltás vesztesei Ózd-sorozat. Meddõ Rendezõ: Almási Tamás A film után Almási Tamás rendezõvel Tóth Zoltán János (SZTE BTK Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszék) beszélget. Belvárosi Mozi, Balázs Béla Terem Vaszy Viktor tér 3. Április 7. hétfõ A jókedvû örmény temetése filmbemutató és közönségtalálkozó Rendezõ: Szilágyi Varga Zoltán Az animációs film Hunyady Sándor A jókedvû örmény temetése címû novellájából készült. A 26 perces, kézzel rajzolt mû forgatókönyve (mely elnyerte a világ legnagyobb animációs filmfesztiváljának, az Annecy-i Animációs Filmfesztiválnak a nagydíját) 655 rajzból, 49 ezer festett figurából és 460 festett háttérbõl áll. Elõször nemzetközi fesztiválokon, elsõként az amerikai Sundence-en szerepelt. Itthon Budapesten és Kecskeméten láthatták az érdeklõdõk. Belépôjegy SZTE-diákigazolvánnyal 650 Ft REÖK Tisza Lajos krt. 56. Április 8. kedd Egyetemi nap a REÖK-ben Kovács Péter kiállítása A Munkácsy- és Kossuth-díjas festõ- és grafikusmûvész összegzõ tárlata a mûvész elmúlt negyven évének alkotásait mutatja be, méghozzá több magángyûjteménybõl, a Magyar Nemzeti Galériából, a hódmezõvásárhelyi Tornyai János Múzeumból, a szegedi Móra Ferenc Múzeumból, a Csongrád Megyei Önkormányzattól és a Kogart-gyûjteménybõl válogatott mûvek segítségével. A kiállítás amellett, hogy az életmû legjelentõsebb festményeit, grafikáit sorakoztatja fel, a mûvész mese- és könyvillusztrációit is bemutatja, melyek korábban nem szerepeltek tárlaton. Kovács Péter továbbá egy izgalmas installációját is kiállította, melyet kimondottan a REÖK átriumába tervezett. Korábbi szegedi látogatása során maga a tér ihlette arra, hogy tõle szokatlan módon, installációval bõvítse életmûvét. Belépõjegy SZTE-diákigazolvánnyal 300 Ft Millenniumi Klub Dugonics tér 12. Április 8. kedd Isteni Ihlet Zentai Tóth Béla fotókiállítása A kiállítást Kisimre Ferenc publicista nyitja meg. Közremûködnek: Fabulya Andrea (vers), Angyal Roland (gitár) Zentai Tóth Béla évek óta Szegeden él. Kedvenc témái a mûvészettõl ellesett pillanatok, a természet furcsaságai, a magyar örökség megõrzésre méltó emlékei. Házigazda a VMDK Szegedi Tagozata Apáthy István Kollégium Apáthy u. 4. Április 8. kedd Apáthy váltófutás 8 fõs csapatok jelentkezését várjuk (4 lány, 4 fiú), a táv kb. 0,7 km 4
7 2014. Április 10 - Május 10. Jelentkezés a versenyre tól Indulás az Apáthy Kollégium elõl, megkerülve az épülettömböt SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ Ady tér 10. Április 9. szerda Szabadegyetem Szeged Gyógyszerkincsünk eredete Elõadó: Dr. Zupkó István egyetemi docens (SZTE GYTK Gyógyszerhatástani és Biofarmáciai Intézet) Szent-Györgyi Albert Agóra Kálvária sgt. 23. Április 9. szerda Az Universitas Szimfonikus Zenekar tavaszi koncertje Köszöntõt mond: Prof. Dr. Pál József nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettes Mûsor: Mendelssohn: Hebridák nyitány Bizet: Carmen szvit No. 1. Grieg: Szimfonikus táncok Vezényel: Somorjai Péter Belépõjegy 500 Ft Grand Café Deák Ferenc u. 18. Április 9. szerda k.kabai lóránt: avasi keserû (versek) Beszélgetés az alkotóval Kötetbemutató és kiállításmegnyitó performansz Millenniumi Kávéház Dugonics tér 12. Április 9. szerda Az Újhold zenekar koncertje Az Újhold együttes 2011 márciusában alakult Budapesten. A formáció kimondottan versek megzenésítésére jött létre. Az Újhold tagjai az ún. alternatív-underground közegbõl jönnek, ezért más zenei ízléssel nyúlnak a költeményekhez, mint sok más hazai zenekar, ezért az Újhold színfolt lehet a hazai verszenekarok palettáján. A zenekar elsõ nagylemeze, a Bájoló 2011 októberében jelent meg, 2013 végén pedig új lemezzel álltak elõ: Elillant évek szõlõhegyén. A zenekar tagjai: Krasznahorkai László (ének, gitár), Hellenpárt György (billentyûk), Takács Márton (dob), Kalmár Tibor (basszusgitár) Zero Art Cafe Mikszáth Kálmán u. 20. Április 9. szerda Ingmar Bergman: Fafestmény színmû A Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) elõadása Féled-e a halált? Néhány évig tanítottam a malmõi színházi stúdióban, vizsgaelõadásra készültünk, de nem tudtuk, mit adjunk elõ. Akkor eszembe jutottak gyermekkorom templomfalai a rengeteg képpel. Néhány délután alatt írtam egy kis darabot, melynek Fafestmény lett a címe, és minden diáknak volt benne szerepe. A legcsinosabb fiú volt sajnos a legkevésbé tehetséges, operettszínésznek készült: õ játszotta a Lovagot, aki nem bírt beszélni, mert... a szaracénok kivágták a nyelvét. A Fafestménybõl alakult ki lassanként A hetedik pecsét (Ingmar Bergman: Laterna magica) 5
8 A darab alapvetõ kérdése jellegzetesen huszonegyedik századi, a modern ember kételyeit fogalmazza meg, magányát, haláltól való félelmét. Így együtt kérdezzük meg a nézõvel, vagy éppen a nézõtõl: hogyan élnénk addig, ameddig élhetünk? Milyen elv szab irányt tetteinknek? Vagy nincs, és nem is volt ilyen? Kinek lennénk fontosak? Mi is az igazán fontos? Fontos lenne egyáltalán valami? Mer válaszolni? Szereposztás: Fiatal lány: Csonka Dóra Jöns: Hadzsy János Lovag: Tichy-Rács Ádám Boszorkány: Rácz Tamara Mária: Péterffy Andrea Kovács: Spitzer Jenõ Liza: Jeney Luca Színész: Kosztolányi József Karin: Vecsernyés Viktória Zenekar: Kerpics Judit/Pikó András (djembe) Díszlet: Horváth Gábor Jelmez: SZESZ - Délikert Színház Fény: Birkás Tibor/Tarján Attila Plakátdesign: Szögi Tamás Rendezõasszisztens és súgó: Kondor Alexandra Koreográfus: Rózsa Miklós Rendezte: Varga Norbert A nézõtér befogadóképessége korlátozott, ezért kérjük, részvételi szándékukat jelezzék en, vagy jegyüket vásárolják meg elôvételben! Kérjük a kedves vendégeket, hogy legkésõbb negyed órával az elõadás kezdete elõtt érkezzenek meg! Jegyfoglalás a szegediegyetemiszinhaz@gmail.com címen lehetséges. Belépõjegy Ft, elõvételben 800 Ft, diák/nyugdíjas 700 Ft, elõvételben 600 Ft SZTE Klebelsberg Könyvtár Ady tér 10. Április 10. csütörtök éve született Sík Sándor Virtuális és valós kiállítás az SZTE Klebelsberg Könyvtárban A Klebelsberg Könyvtár anyagaiból létrehozott kiállítás Sík Sándornak állít emléket születésének 125. évfordulóján. A kiállításon egymás mellett találhatók meg a valós, kézbe fogható anyagok és a virtuális-digitális tartalmak. Ez utóbbiak eléréséhez interneteléréssel rendelkezõ okostelefon vagy táblagép használata szükséges. A kiállítás megtekinthetõ a Tájékoztató pult mellett nyitva tartási idõben, április 30-ig. Hattyas sori szabadtéri pályák Hattyas sor 10. Április 10. csütörtök TTIK Kosárlabda- és Streetball-bajnokság 6
9 2014. Április 10 - Május 10. Szegedi Zsidó Hitközség Díszterme Gutenberg u. 20. Április 10. csütörtök Frauhammer Krisztina (MTA-SZTE Vallási Kultúrakutató Csoport): Zsidó és keresztény túlvilág-ábrázolások a 18. század végén Tudományos ismeretterjesztõ elõadás a Mindennapok a magyarországi zsidóság történetében címû elõadássorozat keretében A Szegedi Zsidó Hitközség és az MTA-SZTE Vallási Kultúrakutató Csoport programja Móra Ferenc Múzeum Roosevelt tér 1-3. Április 10. csütörtök Mese felnõtteknek és gyerekeknek ingyenes tárlatvezetés a Móra mesebirodalma címû kiállításban Belépõjegy Ft, diákigazolvánnyal 690 Ft SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ, Kiállítási tér Ady tér 10. Április 10. csütörtök Vigyázz, kész, fényképész! Az SZTE JGYPK Szakképzési, Továbbképzési és Távoktatási Központ Alkalmazott fotográfus képzésben résztvevõ hallgatóinak kiállítása Kiállítást megnyitja: Krnács András szakfelelõs tanár Közremûködik: Kelda Acoustic Kiállítók: Antal-Tizedes Judit, Bóni Imola, Dubovszky Ágnes, Eötvös Csaba Béla, Faragóné Pancsa Amanda, Gajdács Szilveszter, Gulyás Rebeka, Illés Réka, Jójárt Gabriella, Juhászné Fajka Cecília, Kanyó Kinga, Kovács Henriett Kinga, Lévai Krisztián, Magyar-Varga Zsuzsanna, Makra Mariann, Paragi Dénes, Dr. Rátkainé Kádár Andrea, Tarkó Bálint, Török Erika, Tóth István, Tresnyics Tibor, Vincze Angéla A kiállítás megtekinthetõ április 22-ig. SZTE Konfuciusz Intézet Dugonics tér 13. Április 10. csütörtök Prof. Yang Jianwen: A kalligráfia mûvészete Yang Jianwen a hagyományos kínai kalligráfia mûvészetének szakértõje. A kalligráfiát érintõ kutatásai során áttörõ felfedezéseket tett. Vegyíti a kínai és a nyugati mûvészet elemeit, kalligráfiája stílusának kialakításában a posztimpresszionizmus és a modern síkkompozíció tulajdonságait ötvözi. Kitart kalligráfiái eredetisége mellett, melyet a sajátos mûvészi koncepció és a klasszikus kínai költészet tölt meg élettel. Az elõadás kínai nyelven magyar tolmácsolással zajlik. Yang Jianwen a Shanghai Nemzetközi Tanulmányok Egyetem professzora, a hagyományos kínai kalligráfia mûvészetének szakértõje. SZTE Rektori Hivatal, Átrium Dugonics tér 13. Április 10. csütörtök A XI. Egyetemi Tavasz és az Egyetemi Fotópályázat anyagából válogatott kiállítás megnyitója A rendezvényt megnyitja: Dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora Közremûködik: Premier Harsona Kvartett (SZTE Zenemûvészeti Kar) A kiállítás megtekinthetõ április 25-ig, munkanapokon óráig. 7
10 SZTE Móra Ferenc Kollégium Közép-fasor Április 10. csütörtök Pollmann Ferenc: Az Osztrák-Magyar Monarchia az elsõ világháborúban. A magyar honvédség szerepvállalása a világháborús eseményekben IH Rendezvényközpont, IH Café Felsõ Tisza-part 2. Április 10. csütörtök A Pély Barna Trió koncertje 2011 augusztusában egy barátokkal töltött borozgatós éjszakán megszületett bennem az elhatározás, hogy végre szólókarrierbe kezdek. Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy miért, hiszen fantasztikus zenészekkel játszom jobbnál jobb zenekarokban, és inspiráló zenei vállalkozásokban veszek részt. A választ nem a pohár alján találtam meg, hanem önmagamban, a kertben ülve egy akusztikus gitárral a kezemben. A mai koncerten játszunk világslágereket (Britney Spears, Jamiroquai, Stevie Wonder, Celo Green stb.) egy sajátos 70-es évekbeli funk és rock zenére hajazó stílusban, és természetesen saját dalokat. Belépõjegy elõvételben Ft, a koncert napján Ft SZTE ZMK Fricsay Ferenc Hangversenyterem Tisza Lajos krt Április 10. csütörtök XV. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál és Gitárverseny Podhorszky Gábor és Florian Larousse (Franciaország) koncertje JGYPK Szabadidõközpont Kávézó JUGYU Klub Hattyas sor 6-8. Április 10. csütörtök Születésnapodra - verses összeállítás költõktõl nem csak költõknek A Dél-alföldi Mûvészeti Kör, a Karinthyt Olvasók Baráti Köre és a hódmezõvásárhelyi Károlyi Színpad irodalmi estje Millenniumi Kávéház Dugonics tér 12. Április 10. csütörtök A Peter & Pan gitárduó koncertje A zenekar tagjai: Balázs Péter, Lengyel Tibor 15 éve ugyanazon az úton... Maradt a két gitárra és két énekre hangolt dalok sokasága. Mûsorunkban még mindig helyet kapnak a könnyûzene történetének idõtálló klasszikusai, de megtalálható néhány olyan fiatalabb szerzemény is, amely szintén ezt a vonalat képviseli. Több száz elõadás, több ezer nézõ/ hallgató és több tízezer megtett kilométer. A Beatles, Simon & Garfunkel, Buddy Holly, Elvis Presley és a többiek dalai még mindig jók, és ez már nem nagyon fog változni. Éljen az élõzene! Rongy Kocsma Kossuth L. sgt. 72. Április 10. csütörtök Ozone Mama, Hangmás, Maj beszélünk koncert Az ország egyik legenergikusabb csapata, az Ozone Mama újra Szegedre látogat! Dinamikus, könnyen befogadható rockzenéjük modern felfogásban adja vissza a késõ hatvanas, kora hetvenes évek zenei és érzésvilágát. Belépõjegy diákigazolvánnyal 500 Ft, egyéb 800 Ft 8
11 2014. Április 10 - Május 10. SZTE ZMK Fricsay Ferenc Hangversenyterem Tisza Lajos krt Április 11. péntek XV. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál és Gitárverseny Verseny elõdöntõ és mesterkurzusok Verseny elõdöntõ és mesterkurzusok Zoltai Döme, Sidó Zsombor és Nora Buschmann (Németország) koncertje SZTE Bölcsészettudományi Kar, Kari Konferenciaterem Egyetem u. 2. Április 11. péntek Újdonságok a szemantikai és pragmatikai kutatásokban konferencia Megnyitó Büky László megemlékezése Károly Sándorról Elõadók: Szabó M. Helga, Bibok Károly, Szeverényi Sándor, Tóth Katalin, Kovács Gábor, Tátrai Szilárd, Laczkó Krisztina Ebédszünet Elõadók: Alberti Gábor, Kleiber Judit, Tóth Enikõ, Csatár Péter, Balázs Patrícia, Kemény Ferenc, Ivaskó Lívia, Németh Zsuzsanna, Szalai Andrea, Nagy C. Katalin, Komlósi Boglárka A konferenciát halálának 20. évfordulója alkalmából Károly Sándor emlékének szenteljük. Részletek a konferencia honlapján: Az Általános Nyelvészeti Tanszék és a Pragmatika Centrum Országos Kutatóközpont szervezésében Klauzál tér Április péntek - vasárnap Rotary Tavasz A rendezvény célja a Dél-Alföldi Újszülött Életmentő Szolgálat támogatása SZTE Fogorvostudományi Kar, A épület, Tanterem Tisza Lajos krt. 64. Április 11. péntek Dr. Szentpéteri András: A teleszkópos fogsorok modern szemlélete SZTE Bölcsészettudományi Kar, VII-es terem Egyetem u. 2. Április péntek - szombat II. Ókori Hadtörténeti és Fegyvertörténeti Konferencia Elõadnak többek között: Pánczél Szilamér, Vass Lóránt, Daniel Cioata, Ötvös Koppány, a Babes- Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár oktatói; Gróf Péter régész, muzeológus, Magyar Nemzet Múzeum, Visegrádi Múzeum; Gróh Dániel régész, muzeológus, Magyar Nemzet Múzeum, Visegrádi Múzeum; Mráv Zsolt régész, muzeológus, Magyar Nemzet Múzeum, Római tár; Szabó Ádám tanszékvezetõ egyetemi docens, PTE, Régészeti Tanszék Az SZTE BTK Ókortörténeti Tanszék szervezésében Grand Café Deák Ferenc u. 18. Április 11. péntek A hosszútávfutók magányossága költészetnapi ajándék Marathon Felolvas Balog József és Darvasi László. Magyar és külföldi költõk saját verseiket mondják filmfelvételeken. 9
12 Millenniumi Klub Dugonics tér 12. Április 11. péntek Szerep- és társasjáték klub Minden érdeklõdõt vár a Szerep- és társasjáték! Akár régóta játszol már, akár ki szeretnéd próbálni ezeket az érdekes szórakozási formákat, péntekenként órától gyere el a klubba! A játék szervezõje a Kárpát-medencei Fiatalokért Egyesület Kass Galéria Vár u. 7. Április 11. péntek A Fáraók Egyiptoma Sírkamra kiállításmegnyitó A kiállítás megtekinthetõ április 12-tõl december 15-ig, naponta óráig. Belépõjegy 890 Ft, diákigazolvánnyal 490 Ft Cooltour Cafe Kelemen u. 11. Április 11. péntek Szekeres András (Junkies, Stereomilk) akusztikus estje A Junkies és a Stereomilk frontembere egy szál gitárral érkezik Szegedre és a megszokott zúzás helyett lágyabb köntösben prezentálja a jól ismert slágereket és a köztudatban kevésbé élõ dalokat. Belépõjegy 800 Ft JATE Klub Dugonics tér 13. Április 11. péntek Y koncert A zenekar tagjai: Gradvolt Endre (gitár), Sárközy Zoltán (billentyûs hangszerek, vokál), Beck László (dob, vokál), Varga Ádám (basszusgitár, vokál), Beck Zoltán (gitár, ének) Belépõjegy Ft, diákigazolvánnyal Ft SZTE ZMK Fricsay Ferenc Hangversenyterem Tisza Lajos krt Április 12. szombat XV. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál és Gitárverseny Versenydöntõ és mesterkurzusok Versenydöntõ és mesterkurzusok Andrea Gonzalez és Csáki András koncertje SZTE Fogorvostudományi Kar, A épület, Tanterem Tisza Lajos krt. 64. Április szombat - vasárnap A teljes borítókorona vállas preparálása: elméleti és gyakorlati kurzus Elõadók: Prof. Dr. Nagy Katalin, Dr. Gerlóczy Pál, Dr. Stájer Anette Hattyas sori tornaterem Hattyas sor 10. Április 12. szombat Floorball Torna 10
13 2014. Április 10 - Május 10. REÖK Tisza Lajos krt. 56. Április 12. szombat Nyitott fotószalon és mûterem a REÖK-ben Garantált, ingyenes programok várják szombatonként a REÖK látogatóit. Dusha Béla fotómûvész látvány fotószalonjában bárki örökre szóló emléket kaphat arról, hogy Szeged legszebb szecessziós épületében járt. Századfordulós hangulatban fotózkodhatunk a palota egyik impozáns termében vagy modern green box technikával a gyönyörû épület lágy homlokzata elé varázsolnak minket. Festmények születésének is részesei lehetünk Árnyas Koppány festõmûvész pop-up mûtermében, ahol a falakat izgalmas mûvek díszítik, a szoba illatozik a friss festékszagtól, s mindenhol születõben lévõ alkotások nyomaiba és eszközeibe botlik az érdeklõdõ. Szombatonként a közönség is betekinthet a máskor elzárt alkotófolyamatokba. SZTE TTIK Bolyai Intézet, Kiss Árpád terem Rerrich Béla tér 1. Április 12. szombat Egyetemi Tavasz a Bolyai Intézetben Dr. Németh Zoltán egyetemi docens: Igazságos osztozkodás egy régi feladat újratöltve Dr. Krisztin Tibor akadémikus, intézetvezetõ, egyetemi tanár: A Bolyai Intézetrõl A középiskolás pályázat meghirdetése Dr. Stachó László egyetemi tanár: Hogyan lesz pontos a pontatlanból? Ebédszünet, pizza Dr. Kosztolányi József egyetemi docens, intézetvezetõ-helyettes: Derékszögmentes ponthalmazok a síkon Fotópályázat meghirdetése Dr. Nagy Béla tudományos munkatárs: Erdõs és Nobel Vizi Zsolt PhD hallgató: Túlélési tippek õsi civilizációknak dinamikus modellezéssel Hulmán-Knipl Diána tudományos segédmunkatárs: Matematikával a járványok ellen Dr. Makay Géza egyetemi docens: Sudoku További információk: Somogyi-könyvtár Dóm tér 1-4. Április 12. szombat Költészet napi Verslábaló A verselgetõs várostörténeti séta a nemrégiben elhunyt Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni emléke elõtt tiszteleg. Az érdeklõdõk a Radnóti Miklóshoz kapcsolódó emlékhelyeket látogathatják meg. A séta a Somogyi-könyvtár Dóm téri épülete elõl indul. Zero Art Cafe Mikszáth Kálmán u. 20. Április 12. szombat Sleepless (Székesfehérvár), Handout koncert + Support A fehérvári deathcore banda Exterminate/Existence EP-jének lemezbemutató koncertje Szegeden! Millenniumi Kávéház Dugonics tér 12. Április 12. szombat Az Indigó zenekar koncertje A zenekar tagjai: Putnoki Sándor (ének), Halász Imre (szólógitár), Ménesi Tamás (billentyû), Dr. Török Gábor (dob), Fodor István (basszusgitár) 11
14 Rongy Kocsma Kossuth L. sgt. 72. Április 13. vasárnap Bödön háztáji és kézmûves piac Húsvéti Állatkodás Móra Ferenc Múzeum Roosevelt tér 1-3. Április 13. vasárnap Séta angol és magyar nyelvû vezetéssel Szeretettel várunk a Móra Ferenc Múzeumba, ahol ingyenes tárlatvezetés során megismerkedhetsz a város és környéke történetével, különféle mesterségekkel és a táj jellegzetes termékeivel, mint a híres paprika és szegedi papucs. Mindezeken túl néhány hihetetlenül szép képet is megcsodálhatsz a múzeum kincsei közül. Részvételi díj 690 Ft 11am, 13th April You are very welcome to a free guided tour in Mora Ferenc Museum, Szeged. During the tour we tell you about the history of the town and its surroundings, trades and products of the area, like the famous paprika and Szeged slippers. Besides these you can see some incredible nice paintings from the treasure of the Museum. Entrance fee for students: 690 HUF Korzó Zeneház Széchenyi tér 9. Április 13. vasárnap és Vinnai András: Másikember Fantasztikus vígjáték (õsbemutató) Nóra és Alvin összeköltöznek egy garzonba. Még aznap éjjel szakítanak. A gondok akkor kezdõdnek, amikor kiderül, hogy eltûnt az ajtó, amin keresztül el lehetne hagyni a lakást. Nóra és Alvin tehát kényszerûségbõl együtt maradnak. A lakás különleges adottságainak köszönhetõen több mint háromszáz évig. Nóra és Alvin, Nóra & Alvin, Nóra Alvin, Noralvin. Mint valami fájdalomcsillapító. Szereplõk: Alvin: Barnák László Nóra: Csorba Kata Tulaj, Szomszéd hangja: Báhner Péter Fiú, Utolsó ember a tévében: Poroszlay Kristóf Ûrlény: Tóth Judit Telefonhang: Szívós László Zenészek: Rákai András, Hohl Zsuzsanna Látvány: Barnák László VFX Kompozitor: Jurkovics Milán Zeneszerzõ: Rákai András Ügyelõ: Báhner Péter Rendezõ: Barnák László Az elõadás az NKA támogatásával jött létre. SZTE ZMK Kisterem Tisza Lajos krt Április 13. vasárnap XV. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál és Gitárverseny Magyar diákkoncert 12
15 2014. Április 10 - Május 10. IH Rendezvényközpont, Nagyterem Felsõ Tisza-part 2. Április 13. vasárnap XV. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál és Gitárverseny Flamenco Táncgála Hommage a Paco de Lucia A XV. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál záró estjén különleges produkció várja a közönséget. Elõször a világsztárokkal (B. B. King, Pat Metheny) rendszeresen fellépõ Pusztai Antal a jazz, a latin és a világzenei stílusok páratlanul virtuóz elõadója hallható, akinek minden eddigi szegedi fellépését tomboló siker fogadta. Majd a Sofia Pirok Flamenco-együttes (Grupo Flamenco Sofia Pirok) mutatkozik be két temperamentumos táncosnõvel, gitár, cajón és egy énekes kíséretében. Sofia Pirok flamenco-táncmûvész és koreográfus tavaly a sevillai Conservatorio Profesional de Danza egyik legígéretesebb végzõse volt, és a sevillai Koreográfus Verseny dínyertese is. Azóta önálló spanyol együttesével andalúziai tablaokban és színházakban bûvölte el a közönséget. Az est különlegessége, hogy Pusztai Antal részvételével elhangzik a nemrég elhunyt Paco de Lucia egyik legnépszerûbb szerzeménye, az Entre dos Aguas, és a Szegedi Nemzetközi Gitárverseny gyõztese is megszólaltatja a verseny fõdíját, Vassilis Vassileiadis mestergitárját. Belépõjegy Ft, diák/nyugdíjas Ft Fogadalmi Templom Dóm tér Április 13. vasárnap Nagyböjti szimfonikus koncert a Dómban Évekre visszamenõ hagyománya és nagy vonzereje van a Dómban az egyes kiemelkedõ ünnepekhez kapcsolódó hangversenyeknek. Ez alkalommal a nagyböjthöz, ill. húsvéthoz kötõdõen a Szegedi Szimfonikus Zenekar Vonóskarának elõadásában csendül fel Pergolesi Stabat Matere. Vezényel: Gyüdi Sándor Közremûködnek: Somogyvári Tímea Zita (szoprán), Laczák Boglárka (mezzo) A ferences Jacopone da Todi nevéhez kapcsolódó 13. századi költemény a Krisztus keresztje alatt álló Fájdalmas Anyát állítja elénk. Azon kevés szekvenciák egyike, melyek ma is használatosak a katolikus liturgiában. Ihletettségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a zenetörténet legalább 200 megzenésített változatát ismeri, melyek közül Pergolesié az egyik legismertebb. Az 1736-ban, mindössze 26 esztendõsen elhunyt zeneszerzõ a hagyomány szerint halála napján fejezte be, így sejthetõ, hogy a Fájdalmas Anya közbenjárását kérõ imádság a zeneszerzõ saját félelmeit és reményeit is magába foglalja. SZTE Klebelsberg Könyvtár Ady tér 10. Április 14. hétfõ és A könyv útja túra a Klebelsberg Könyvtárban A Könyvtárosok világnapján az SZTE Klebelsberg Könyvtár végigkíséri az érdeklõdõket a könyvek útján, bemutatva, hogy mi minden történik egy adott könyvvel a beszerzés gondolatától a megfelelõ polcra kerülésig. Az eseményen való részvétel ingyenes, de az alábbi elérhetõségek egyikén bejelentkezni szükséges: tura@ek.szte.hu,
16 SZTE JGYPK Mûvészeti Intézet, Ének-zene Tanszék Hangversenyterme terem Hattyas sor 10. Április 14. hétfõ Ajda Şenol (fuvola) és Şirin Akbulut Demirci (zongora) hangversenye Mûsor: Mehmet Nemutlu: Pieces for Flute and Prepared Piano Ekrem Zeki Ün: At the Tomb of Yunus Nejdet Levent: Pieces for Flute and Piano: Hand in Hand (Kéz a kézben), Kerchief (Kendõ) Swashbuckler (Kalandor), Longing (Vágyakozás) Anonymous (Mehmet Efe-Serkan Sönmez feld.): Havada Bulut Yok Ahmet Adnan Saygun: Szonatina Op. 15 Horon (zongora: Sirin Akbulut Demirci) Anonymous (Mehmet Efe-Serkan Sönmez feld.): Bülbülüm Altın Kafeste Anonymous (Mehmet Efe-Serkan Sönmez feld.): Igdır ın Al Alması Ilhan Baran: Köroglu Mesruh Savass: Hamsi in Chicago Ajda Senol 1984-ben született Bulgáriában. Törökországban kezdett fuvolázni, majd 2005-ben diplomázott az izmiri Állami Konzervatóriumban. Mesterdiplomáját az Uludag Egyetemen szerezte Bursában. Koncertezett Törökországban és Olaszországban, részt vett nemzetközi konferenciákon. Jelenleg a bursai egyetem asszisztense és a grazi egyetem doktorandusza. Sirin Akbulut Demirci 1979-be Várnában született. 8 évesen kezdett zongorázni. Miután családja Törökországba költözött, Bursában tanult tovább, ahol 2001-ben szerezte meg diplomáját ben harmadik díjat nyert fiatal zongoristák számára rendezett nemzetközi versenyen. Franciaországban, majd Edirnében, végül Isztambulban tanult tovább. Jelenleg a bursai Uludag Egyetem oktatója. Koncertezett Törökországban, Olaszországban és Lengyelországban, nemzetközi konferenciákon elõadóként vett részt Amerikában, Japánban, Spanyolországban, Görögországban és Olaszországban. Grand Café Deák Ferenc u. 18. Április 14. hétfõ A Peremvidék Cigány-magyar határ sorozat keretében A kapcsolatteremtés kísérletei Bódis Kriszta Hétes telepi Médiacsoport: Közös film - Bódis Kriszta alkotásközpontú módszere (dokumentumfilm, részletek) Beszélgetés Bódis Kriszta íróval és Málovics Györggyel (Szegedi Védegylet) Beszélgetõtársak: Szûcs Norbert (SZTE JGYPK Felnõttképzési Intézet) és Lengyel Zoltán, a Grand Café munkatársa Fogadalmi Templom Dóm tér Április 14. hétfõ Orgonáról orgona mellõl A Dóm Angster-orgonáját bemutató, interaktív elemekkel tarkított elõadás Az orgonabemutatót a évi Egyetemi Tavasz rendezvénysorozatának keretében hirdettük meg, de minden érdeklõdõt várunk a hely befogadó kapacitása függvényében. A kb. 1 órás elõadás során egy kisfilm segítségével a hangszer olyan részeit is szeretnénk megmutatni, ahová a látogatók nem juthatnak be. Ezen kívül egy modell-orgona és szakszerû, vetített képes elõadás 14
17 2014. Április 10 - Május 10. segít megérteni a hangszer felépítését, mûködését, végül pedig természetesen maga az orgona is megszólal, valamint lehetõség van kérdéseket is feltenni a hangszerrel kapcsolatosan. A hely befogadóképessége korlátozott (max. 40 fõ), ezért a programon való részvételi szándékát kérjük, a kantor@szegedidom.hu címen elõre jelezze. Az orgonabemutató mindenki számára nyitott és ingyenes. Találkozó a kezdés elõtt 5 perccel a templomban, a kórus alatt. Kérjük a pontos megjelenést, hiszen az orgonabemutatókat a kóruson tartjuk, így a késve érkezõket nem tudjuk fogadni! A program a Szerbia-Magyarország IPA Határon Átnyúló Együttmûködési Program keretében, a Zene határok nélkül programsorozat részeként valósul meg. Információ: ill. Szent-Györgyi Albert Agóra Kálvária sgt. 23. Április 14. hétfõ Az Universitas Szimfonikus Zenekar tavaszi koncertje Mûsor: Mendelssohn: Hebridák nyitány Bizet: Carmen szvit No. 1. Grieg: Szimfonikus táncok Vezényel: Somorjai Péter Belépõjegy: 500 Ft JATE Klub Dugonics tér 13. Április 14. hétfõ Egyetem Arca Szépségverseny Anna & the Barbies koncert Az Anna & the Barbies zenekart 2004 õszén, Budapesten alapította két testvér, Pásztor Anna és Pásztor Sámuel. Miután megtalálták a megfelelõ társakat, belevetették magukat a pesti klubélet sûrûjébe ra 4 nagylemezt tudhatnak maguk mögött, az MR2 Petõfi slágerlista élvonalába kerülnek. A 4kézláb a harmadik, a Márti dala feat. Kiss Tibi az elsõ helyezett több héten keresztül. A zenekar tagjai: Pásztor Anna (rap, ének), Pásztor Sámuel (gitár, ének), Vághy Tamás (fuvola, billentyû), Bubnó Marci (dob, ének), Hernádi Dávid (basszusgitár) Belépõjegy Ft, diákigazolvánnyal Ft JGYPK Szabadidõközpont Kávézó JUGYU Klub Hattyas sor 6-8. Április kedd - csütörtök XVIII. Juhász Gyula Napok Hattyas sori szabadtéri pályák Hattyas sor 10. Április kedd - csütörtök XVIII. Juhász Gyula Napok SZAB Székház, 110. terem Somogyi u 7. Április 15. kedd Tudományos könyvek bemutatója Irodalmi, nyelvészeti és néprajzi témájú könyvek bemutatója A SZAB Nyelv- és Irodalomtudományi Szakbizottság programja 15
18 Madzsar József Kollégium Bal fasor Április 15. kedd Kari Nap Az ETSZK HÖK egész napos rendezvénye A Kari Nap idei témája: Hungarikum! Igyekszünk bemutatni az egyetemista korosztálynak a hungarikumokat. A programot teljes egészében interaktívra tervezzük, hogy a látogató kipróbálhasson mindent. A Hungarikumok tárlatán a kiállítók: Aphrodite szalon (díszmagyar öltözet), Bánffi szóda, Juhász Illésné (medvehagyma krém), Chocho Hands Kézmûves Keksz- és Csokoládémûhely, Henczné Palotás Zsófia (Hencz homoktövis készítmények) Mûveltségi vetélkedõ, 1 perc és nyersz, borkóstoló, népdaléneklés, néptáncos bemutató Kísérõ programok: véradás, kreatív stand, sport programok, sárkányhajózás, angol teaház, jótékonysági süti vásár, mozi, vattacukor, csocsó Móra Ferenc Múzeum Roosevelt tér 1-3. Április 15. kedd Egyetemista nap a Móra mesebirodalma címû kiállításon Belépõjegy 135 Ft, a 135 éve született Móra Ferenc emlékére Szappanbuborék-fújó flashmob Hozzatok buborékfújót! Szeretném megmutatni az embereknek, hogy tudok én olyan szappanbuborékot fújni, amelyik örökre megmarad. (Móra) SZTE Klebelsberg Könyvtár Ady tér 13. Április 15. kedd Régiségek, ritkaságok, különlegességek 2. Õsz után tavasszal is rendhagyó tárlatvezetés a Klebelsberg Könyvtár különgyûjteményeiben Az érdeklõdõket a könyvtár bejáratánál, a forgóajtó mellett várják a szervezõk. A látogatók megismerhetik a Keleti Gyûjtemény orientalisztikai anyagát a századi ritka kéziratoktól és könyvektõl a jelenkori arab, perzsa, mongol, török és kínai mûvekig. A Régi Könyvek Tárában megtekinthetik az elsõ magyar nyelvû, nyomtatott szakácskönyvet és könyvritkaságok sokaságát. Az Egyetemi Gyûjteményben bepillantást nyerhetnek Szent-Györgyi Albert szegedi éveinek dokumentumaiba és különleges egyetemtörténeti iratokba. A Zenei Gyûjteményben megismerkedhetnek a zenetörténeti és zeneelméleti szakkönyvek, illetve klasszikus zenei kották és hangfelvételek világával. A Társadalomelméleti Gyûjteményben kezükbe vehetnek a rendszerváltás évében, 1989-ben megjelent tiltott mûveket, szamizdat és emigráns kiadványokat, valamint bemutatásra kerül a Hadtörténeti Gyûjtemény különleges weboldala, s azon keresztül virtuálisan maga a kollekció is. SZTE ÁJTK Kari Társalgó, III. emelet Tisza L. krt. 54. Április 15. kedd Integrációs Klub A Nemzetközi és Regionális Tanulmányok Intézet és a Europe Direct Szeged Iroda közös rendezvénye SZTE ÁOK Szakkollégium Apáthy István Kollégium társalgója Apáthy u. 4. Április 15. kedd Miért is gyógyítunk? kerekasztal-beszélgetés Elõadó: Dr. Babik Anna (Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet) 16
19 2014. Április 10 - Május 10. JATE Klub Dugonics tér 13. Április 15. kedd Kaukázus koncert A zenekar tagjai: Kardos-Horváth János (ének, gitár, szöveg), Fûrész Gábor (gitár), Fodor Máriusz (dob), Toldi Miklós (dob), Demeter Zoltán (basszusgitár) Belépõjegy Ft, diákigazolvánnyal Ft Grand Café Deák Ferenc u. 18. Április 15. kedd A szegedi Nemzetközi Super 8mm Fesztivál bemutatja I. Díjnyertes filmek, 1. rész, , 110 A Magyarországon egyedülálló, 2002 óta évente megrendezett Super 8mm Fesztivál öt éve nemzetközivé vált. A világ minden tájáról Szegedre érkezett alkotásokat neves zsûri és a közönség díjazza. A díjnyertes filmek 4 részben kerülnek bemutatásra. Hattyas sori szabadtéri pályák Hattyas sor 10. Április 15. kedd TTIK Kispályás Labdarúgó bajnokság SZTE Alma Mater, Tárgyaló Honvéd tér 6. Április 16. szerda A zene és az idegrendszer: abszolút hallás Prof. Dr. Párducz Árpád, az MTA SZBK Biofizikai Intézetének emeritus professzorának elõadása Az SZTE Alma Mater programja SZAB Székház, 110. terem Somogyi u 7. Április 16. szerda Frauhammer Krisztina: A passiótörténet populáris átiratban (Egy sikersztori élete a barokktól Mel Gibsonig) Az MTA-SZTE Vallási Kultúrakutató Csoport és a SZAB Néprajzi Munkabizottság programja SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ Ady tér 10. Április 16. szerda Szabadegyetem - Szeged A határon túli magyarság demográfiai sajátosságai, különös tekintettel a népszámlálási adatokra Elõadó: Dr. Gyémánt Richárd egyetemi adjunktus (SZTE GTK SZTE ÁJTK Statisztikai és Demográfiai Tanszék) Millenniumi Kávéház Dugonics tér 12. Április 16. szerda Stojšić Jovan örökzöldeket zongorázik 17
20 Grand Café Deák Ferenc u. 18. Április 16. szerda Vacsora Zsuzsival A szegedi alternatív rockzenekar lemezbemutató koncertje Fakan Csaba (gitár, vokál), Fazekas Gábor (ének, gitár), Galog Marci (dob), Kulinyi Gergõ (basszus) Zero Art Cafe Mikszáth Kálmán u. 20. Április 16. szerda The Suffering Mechanisms European Tour Thanatic Eyes, Furykane, Inner Reflections koncert. Három francia modern metál banda a Zeróban! Hattyas sori szabadtéri pályák, sporttermek Hattyas sor 10. Április 17. csütörtök JGYPK Egyetemi Sportnap Rongy Kocsma fölötti stúdió Pulcz u. 35. Április 17. csütörtök Próbáld ki a fotóstúdiót! A fotóstúdió alapvetõ eszközei, a fénymérés technikája, stúdióvakuk, fényterelõk, elõtétek, szûkítõk, állandó fényforrások használata Részvételi díj: Ft A design fotózás alapjai (parfümök, üvegek, fiolák) Részvételi díj: Ft Portrévilágítási technikák (fõfény, szórt fény, feles világítás) Részvételi díj: Ft Elõadók: Tóth József stúdióvezetõ és Herner Donát, az SZTE alkalmazott fotográfus képzés tanára, az SZTE MédiaCentrum és az SZTE Kommunikáció Tanszék televíziós külsõs munkatársa Jelentkezni lehet: 20/ , donatello@mailbox.hu és 70/ , tjoe@lightfactory.hu SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ Ady tér 10. Április 17. csütörtök Ping-pong MESTERkurzus kínai MESTERekkel Az SZTE Konfuciusz Intézet meghívására ping-pong mesterek érkeznek Szegedre, hogy egy vidám hangulatú délutáni edzés keretében ismertessék meg az érdeklõdõket a Kínában hatalmas népszerûségnek örvendõ labdajáték szabályaival, technikájával. Akit érdekel az asztalitenisz, és szeretne profiktól tanulni, ellesni pár jó trükköt, annak mindenképpen érdemes ellátogatnia a programra! SZTE BTK Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék Bálint Sándor Terem Egyetem u. 2. Április 17. csütörtök Gyöngyössy Orsolya (MTA-SZTE Vallási Kultúrakutató Csoport): Zsidók a dualista Csongrád társadalmában Tudományos ismeretterjesztõ elõadás a Mindennapok a magyarországi zsidóság történetében címû elõadássorozat keretében A Szegedi Zsidó Hitközség és az MTA-SZTE Vallási Kultúrakutató Csoport programja 18
21 2014. Április 10 - Május 10. SZTE Rektori Hivatal, Díszterem Dugonics tér 13. Április 17. csütörtök Színház és történelem Szörényi Levente elõadása A számtalan vetített jelenettel kísért érdekes elõadás alapvetõen Szörényi Levente három színpadi mûvének történelmi hátterét elemzi, annak legfontosabb tanulságait helyezve elõtérbe. Ezek: Árpád népe, István, a király és az arra épülõ Veled, Uram! címû darabok. Grand Café Deák Ferenc u. 18. Április 17. csütörtök A Peremvidékek Cigány-magyar határ sorozat keretében Cigány kép Roma kép (2001, színes magyar dokumentumfilm, 78, rendezõ: Szuhay Péter, Kõszegi Edit) A vetítés után Szuhay Péter rendezõvel Roskó Gábor képzõmûvész, az SZTE JGYPK Rajz- Mûvészettörténet Tanszékének vezetõje beszélget. SZTE Móra Ferenc Kollégium Közép-fasor Április 17. csütörtök Pelyach István: A magyar honvédség kialakulása, szervezete, szerepvállalása az 1848/49-es szabadságharcban Belvárosi Mozi, Zsigmond Vilmos Terem Vaszy Viktor tér 3. Április 17. csütörtök Shakespeare: Ahogy tetszik A londoni Shakespeare s Globe színházi produkciói a 2013/14-es évadban kerültek mozivászonra, s láthatóak szerte a világon angolul, illetve igényes magyar felirattal. A magyar nyelvû feliratozások Nádasdy Ádám mûfordításai alapján készültek, a sorozatot a British Council támogatja. Rendezte: Thea Sharrock Zeneszerzõ: Stephen Warbeck Szereplõk: Michael Benz, Philip Bird, Sophie Duval, Naomi Frederick, Peter Gale, Gregory Gudgeon, Brendan Hughes, Sean Kearns, Jack Laskey, Trevor Martin, Tim Mcmullan, Jamie Parker Belépõjegy elõvételben Ft, a vetítések napján Ft, SZTE-diákigazolvánnyal Ft Millenniumi Kávéház Dugonics tér 12. Április 17. csütörtök István, a király Jubileumi Társulati Találkozó 10 évvel ezelõtt, április 19-én a Szegedi Nemzeti Színházban volt a bemutatója a SZTEage Szegedi Egyetemi Színpad azóta legendássá vált István, a király elõadásának. Ebbõl az alkalomból meghívtuk az akkori szereplõket, alkotókat, támogatókat egy Jubileumi Társulati Találkozóra, ahol levetítjük az elõadásról forgatott filmet is. Zero Art Cafe Mikszáth Kálmán u. 20. Április 17. csütörtök Hardfaced koncert + Support A macedón hardcore banda turnéja Szegedre érkezik. 19
22 Cooltour Cafe Kelemen u. 11. Április 17. csütörtök International Students Jam Session Külföldi hallgatók jammelése Az SZTE-n tanuló külföldi diákok ezen az estén mikrofont és hangszereket ragadnak, és megmutatják, hogy nem csak vizsgákon tudják lenyûgözni közönségüket. A közös zenélés után igazi nemzetközi buli Art Faderrel. Belépõjegy 600 Ft, diákigazolvánnyal 500 Ft SZTE Fogorvostudományi Kar, A épület, Tanterem Tisza Lajos krt. 64. Április 18. péntek Prof. Dr. W. Th. Reiche (Germany): Implantation in difficult anatomical structures SZTE Biotechnológiai Tanszék, 1. emelet Közép-fasor 52. Április 18. péntek Hogyan hasznosulhatnak a biológiai ismeretek a mindennapokban? Biológiától a technológiáig Nyílt nap az SZTE Biotechnológiai Tanszéken Móra Ferenc Múzeum Roosevelt tér 1-3. Április 18. péntek Móra Ferenc: Címtelen könyv (versek) Könyvbemutató Szerkesztõ: Lengyel András Az est vendége: Vészits Andrea, Móra Ferenc dédunokája Rongy Kocsma Kossuth L. sgt. 72. Április 18. péntek Leander Rising koncert A budapesti banda az újhullámos magyar metál atyja. Zenéjüket már nemcsak a helyi, de a külföldi közönség is felfedezte magának, olyannyira, hogy egy ideje az egyik legnagyobb kiadó vette kezébe hangzóanyagaikat. Belépõjegy elõvételben a Ft, a helyszínen Ft Zero Art Cafe Mikszáth Kálmán u. 20. Április 18. péntek Genéziusz Színház Hószárnyú pillangók princípiuma Zenés irodalmi est Paudits Zoltán verseibõl JATE Klub Dugonics tér 13. Április 18. péntek Fábián Juli & Zoohacker koncert A koncerteken és zenei felvételeken a zenekar hangszeresei: Katona Gergõ (fúvós hangszerek, hegedû), Udvarhelyi Gábor (gitár), Bata István (basszusgitár) Belépõjegy Ft, diákigazolvánnyal Ft 20
23 2014. Április 10 - Május 10. Cooltour Cafe Kelemen u. 11 Április 18. péntek Ed Philips and the Memphis Patrol Elvis Live! Felrobban a színpad, felráz a zene! Az Elvis Live! Ed Philips and the Memphis Patrol legénysége színpadra viszi Elvis Presley legdögösebb dalait egy Európában teljesen egyedülálló imázzsal és energiával. A zenekar tagjai: Ed Philips (ének, 2009-ben az angliai Blackpoolban megrendezett Elvis Presley Európa Bajnokság döntõse), Long Tall Sonny (gitár, Európa egyik legfigyelemreméltóbb autentikus rhythm and blues elõadója), Fácán (dobok, a Mystery Gang Rockabilly Trió alapítója, tíz évig vezetõje), Gyík (a nagybõgõ hazai mágusa, Jack Wheeler Arizona (USA) és a St. Jam s Blues Band (GB) turnézenésze) Belépõ Ft, elõvételben 800 Ft REÖK Tisza Lajos krt. 56. Április 19. szombat Nyitott fotószalon és mûterem a REÖK-ben REÖK Tisza Lajos krt. 56. Április 22. kedd Közönségtalálkozó Kovács Péter festõmûvésszel Ritka alkalom, hogy egy tárlat látogatója találkozhat a kiállított alkotásokat létrehozó mûvésszel. Kovács Péter aktuális, REÖK-beli kiállításának kísérõprogramja erre ad lehetõséget. A mûvész életpályájáról, központi témájáról, alkotásairól mesél a beszélgetés során, és még az is lehet, hogy egy rögtönzött tárlatvezetésben is részünk lesz. JGYPK Szabadidõközpont Kávézó JUGYU Klub Hattyas sor 6-8. Április 22. kedd Retro társasjátékok estje Ki nevet a végén? Gazdálkodj okosan! Malom, Teddy vezetõs játék, Piroska, Römi. Fõdíj: Retro csomag. Minden résztvevõ Turbó rágót kap ajándékba. Kétfõs csapatok jelentkezését várjuk. Regisztráció április 20-án óráig a oldalon Zero Art Cafe Mikszáth Kálmán u. 20. Április 22. kedd Ingmar Bergman: Fafestmény színmû A Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) elôadása Belépõjegy Ft, elõvételben 800 Ft, diák/nyugdíjas 700 Ft, elõvételben 600 Ft A nézõtér befogadóképessége korlátozott, ezért kérjük, hogy részvételi szándékukat jelezzék en, vagy jegyüket vásárolják meg elôvételben! Kérjük a kedves vendégeket, hogy legkésõbb negyed órával az elõadás kezdete elõtt érkezzenek meg! Jegyfoglalás a szegediegyetemiszinhaz@gmail.com címen lehetséges. A foglalás csak akkor érvényes, ha ben visszaigazoltuk azt! Grand Café Deák Ferenc u. 18. Április 22. kedd A szegedi Nemzetközi Super 8mm Fesztivál bemutatja II. Díjnyertes filmek, 2. rész, 2010,
24 Hattyas sori szabadtéri pályák, sporttermek Hattyas sor 10. Április 23. szerda BTK Sportnap SZAB székház, 217-es terem Somogyi utca 7. Április 23. szerda csak honszerelmet sugjon minden dalod Emlékülés Erdélyi János születésének 200. évfordulóján Házigazda: Barna Gábor A 19. század romantikus zenéjébõl Doppler: Magyar fantázia Elõadja Bíró Sarolta, az SZTE ZMK hallgatója Közremûködik Csikós-Szelezsán Beáta zongoramûvész (clavichord) Fuksz Sándor: A kibocsátó szülõföld az Ung-vidék, Nagykapos Kiss Endre József: A sárospataki professzor Laczkó Sándor: A filozófus Barna Gábor: A költõ és népdalgyûjtõ Stenszky Cecília: Szegedi népdalok Erdélyi János gyûjteményében Deme Ágnes: Kéziratos énekeskönyvek a század fordulóján A Szegedi Akadémiai Bizottság Néprajzi Munkabizottsága, az SZTE BTK Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszéke és az MTA-SZTE Vallási Kultúrakutató Csoport rendezvénye SZTE Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar, 111. terem Temesvári krt. 31. Április 23. szerda Dr. Szél Éva Emléknap Hallgatók tudományos fóruma Az Emléknap a hallgatók tudományos kutatásainak bemutatására nyújt lehetõséget. Az elõadásokat vita követi. Elõadások: Kristóf Csaba: Az ápolói mûhibák bírósági megítélése Magyarországon (Ápolási Tanszék) Csonka Renáta Szimonetta: Gyermekbalesetek az általános iskolákban a pedagógus szemével (Védõnõi Munka és Módszertan Szakcsoport) Horváthné Kun Johanna: Családtervezéssel kapcsolatos ismeretek és szokások vizsgálata megszült nõk körében (Védõnõi Munka és Módszertan Szakcsoport) Páli Katalin: A tréning hatása az egyensúlyi paraméterekre (Fizioterápiás Tanszék) Barna Rita - Révész Andrea: Szociális munka cigány családokkal a mai magyar egészségügyben (Szociális Munka és Szociálpolitikai Tanszék) Kormányos Klaudia: A zentai és tornyosi roma közösségek összehasonlító elemzése (Szociális Munka és Szociálpolitikai Tanszék) Juhász Orsolya: Alapítvány a fogyatékosokért közösségfejlesztõ hatása (Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék) Tóth Gergõ: Önkéntesként a nagyvilágban Fiatalok és mobilitás (Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék) Csuvik Gábor: A párod csak a saját fajtádból Morzsák a szerb-magyar vegyes kapcsolatok születésérõl és természetérõl (Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék) 22
25 2014. Április 10 - Május 10. Szent Imre Szakkollégium Londoni krt. 13. Április 23. szerda Coollégiumok éjszakája Egyetemi véradás a kollégium társalgójában Welcome kerti party Szabadtéri komolyzenei koncert a kollégium hangulatos belsõ udvarában Tornatermi foci- és asztalitenisz verseny A focihoz 4-6 fõs csapatok, illetve a ping-ponghoz egyéni és páros résztvevõk jelentkezését várjuk a szentimrediakbiz@gmail.com címre elõzetesen vagy személyesen a helyszínen Pókerverseny Várunk minden kedves érdeklõdõt a coollégiumok helyszínein! Információ és esemény: SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ Ady tér 10. Április 23. szerda Szabadegyetem - Szeged Felületérzékeny vizsgálati módszerek: Ne nézzünk a felszín mögé! Elõadó: Dr. Oszkó Albert egyetemi adjunktus (SZTE TTIK Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszék) Belvárosi Mozi, Zsigmond Vilmos Terem Vaszy Viktor tér 3. Április 23. szerda Shakespeare: A vihar 450 éve született William Shakespeare, ebbõl az alkalomból tûzi mûsorára a szegedi Belvárosi Mozi a kanadai Stratford Fesztivál elõadását felvételrõl, angol nyelven, magyar felirattal. Belépõjegy elõvételben Ft, az elõadás napján Ft, SZTE-diákigazolvánnyal Ft Grand Café Deák Ferenc u. 18. Április 23. szerda Almásy György gróf nyomában száz év múltán Vándorúton Ázsia szívébe (színes, magyar dokumentumfilm, 74, 2012) Rendezõ: Somfai Kara Dávid Almásy György Vándor-utam Ázsia szívébe címmel közreadta 1908-as úti élményeit, mely az egyik legfontosabb forrása a nomád kazahok életének. Somfai Kara Dávid, keletkutató etnológus újra végigjárta ezt az utat, és filmet készített róla, mely nemcsak a méltatlanul elfeledett keletkutató útját mutatja be, hanem a 100 év alatt lezajlott társadalmi, kulturális és politikai változásokat is. A film megtekintése után beszélgetés a film alkotójával. Az SZTE BTK Altajisztika Tanszékének szervezésében JGYPK Szabadidõközpont Kávézó JUGYU Klub Hattyas sor 6-8. Április 23. szerda XVII. 6 perces Randi Tavaszi zsongás A jelentkezõk 6 percen keresztül beszélgetnek egymással, kölcsönös vonzalom esetén pedig megkapják egymás elérhetõségét. Regisztráció: április 23-án óráig a weboldalon Részvételi díj 500 Ft 23
26 SZTE ZMK Fricsay Ferenc Hangversenyterem Tisza Lajos krt Április 23. szerda S. Dobos Márta hegedûmûvész, Klebniczki György zongoramûvész és Velez Alekszandra gordonkamûvész kamaraestje Mûsor: Frank Martin: Trio Karol Szymanowski: d-moll hegedû-zongora szonáta Op. 9 Dmitrij Sosztakovics: Trio No. 1, Op. 8 S. Dobos Márta hegedûmûvész-tanári diplomáját a Budapesti Zenemûvészeti Egyetemen szerezte. Pályáját Debrecenben kezdte, ahol közép- és felsõfokon tanított óta Szegeden él családjával, azóta az SZTE Zenemûvészeti Karának docense tõl az SZTE Vántus István Gyakorló Zenemûvészeti Szakközépiskola hegedûtanára is. Pályája kezdete óta rendszeresen koncertezik. Európa számos országában lépett fel. (Finnország, Spanyolország, Franciaország, Németország, Svájc, Románia ) ban Artisjus-díjban részesült ben a Budapesti Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetemen Doktori fokozatot szerzett óta állandó kamarazene partnere Klebniczki György zongoramûvész, akivel az elmúlt években számos önálló hangversenyt adtak itthon és külföldön. Klebniczki György egyetemi tanulmányait a Budapesti Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetemen kezdte, és az SZTE Zenemûvészeti Karán fejezte be 2006-ban. A Nemzetközi Bartók Zongoraverseny különdíjasa 2004-ben és 2006-ban óta az SZTE Zenemûvészeti Karának tanársegédje, korrepetitora. Zongoramûvészi tevékenységeit elsõsorban hangszeres zongorakísérõként, kamaramûvészként folytatja, de számos rendezvényen, kamaraesteken szólistaként is fellép. Rendszeres fellépõje a Szegedi Kortárszenei Napoknak, valamint az Õszi Kulturális Fesztivál és Egyetemi Tavasz kamaraestjeinek. Az elmúlt években Turkuban és Darmstadtban is fellépett kamarazenei és szóló produkcióval ben Artisjus-díjban részesült. Zenei tanulmányait jelenleg a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem Doktori Iskolájában folytatja. Velez Alekszandra zenei tanulmányait Szegeden, a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Fõiskola egyetemi szakán végezte Sin Katalin osztályában tól az SZTE Zenemûvészeti Karának oktatója tõl a Vántus István Zenemûvészeti Szakközépiskola tanára. Mint szólista, kamarazenész és zenekari mûvész szerepel belföldi és külföldi pódiumon egyaránt. Különbözõ kamara- és gordonkaversenyek, találkozók meghívott zsûritagjaként is tevékenykedik. Rendszeres oktatója a Csongrádi Zenei Tábor csellistáinak. Szakmai továbbképzése érdekében kiváló tanárok mesterkurzusain vett részt. Ez évben felvételt nyert a budapesti Zeneakadémia doktori képzésére. Fogadalmi Templom Dóm tér Április 23. szerda Orgonáról orgona mellõl A Dóm Angster-orgonáját bemutató, interaktív elemekkel tarkított elõadás A hely befogadóképessége korlátozott (max. 40 fõ), ezért a programon való részvételi szándékát kérjük, a kantor@szegedidom.hu címen elõre jelezze. Az orgonabemutató mindenki számára nyitott és ingyenes. Találkozó a kezdés elõtt 5 perccel a templomban, a kórus alatt. Kérjük a pontos megjelenést, hiszen az orgonabemutatókat a kóruson tartjuk, így a késve érkezõket nem tudjuk fogadni! Információ: ill. 24
VI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira
HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA és a HAJDÚDOROGI HONISMERETI ÉS VÁROSVÉDÕ EGYESÜLET nevében tisztelettel meghívjuk Önt és hozzátartozóját a VI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira
Házasság Hete SZEGEDEN
Házasság Hete SZEGEDEN 2012. február 12 19. Fotók: Gémes Sándor, Erhardt Gyula ill. a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Gyűjteményéből Vágyni arra, amink van! Szeretettel várjuk azokat akik előtte
PROGRAMOK. Óperencián innen és túl A mese rólad szól. 2016. április 6. szerda 18:00 24:00. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár
PROGRAMOK Óperencián innen és túl A mese rólad szól 2016. április 6. szerda Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár Szeged, Ady tér 10. ww2.bibl.u-szeged.hu/ejszaka_2016 www.facebook.com/klebelsbergkonyvtar/
VENDÉGHANG az FMH-ban kulturálatlan klub
1 2 Szavak, csodálatos szavak. Juhász Gyula hang suhan át a húrokon Miklya Zsolt A zene a szíven, a szöveg az értelmen át jut el a lélekhez. Mégis gyakran beszélünk zenei gondolatról, illetve a szöveg
Várjuk, hívjuk, jelentkezzen!
Kedves Igazgató Kolléga, kedves Tanár Kollégák! Köszönjük, hogy az elôzô években tanfolyamainkat választották. Köszönjük, hogy munkánkat ebben az évben is segítik. Figyelmükbe ajánljuk új kiadványunkat,
SZÍNHÁZ RENDEZVÉNY KONCERT KÖNYV
2016. június-július Az önkormányzat havi programajánlója SZÍNHÁZ RENDEZVÉNY KONCERT KÖNYV Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet Könyvtár és Kálmán Imre Emlékház Kálmán Imre Kulturális Központ Siófok,
SZENT IVÁN NAPJA. Június 24-én, 17 órától
Június 24-én, 17 órától SZENT IVÁN NAPJA 1 Június 3. szerda, 15 óra a Faluház nagytermében PEDAGÓGUSOK KÖSZÖNTÉSE Köszöntõt mond dr. Lelkes Péter alpolgármester Június 3. szerda, 19 óra a Közösségi Házban
SIMÁNDY JÓZSEF ÉNEKVERSENY
VII. Országos - II. Nemzetközi SIMÁNDY JÓZSEF ÉNEKVERSENY SZEGED 2011. Április 27. - 28. - 29. - 30. Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar 6722 Szeged, Tisza Lajos krt. 79-81. RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK
A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE
A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE SZEGED 2015. november 3. november 30. A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA SZEGEDI AKADÉMIAI BIZOTTSÁGA A TUDOMÁNY ALAKÍTÓ EREJE címmel a Magyar Tudomány Ünnepén plenáris ülést tart 2015.
Lengyel kortárs színház klasszikusok és újítók szeminárium (ELTE, PPKE) Dialëktus Filmfesztivál The runaway (Uciekinier) film
[02.14]-tõl 17.00h SZÍNHÁZ Filmklub [03.06] 16.00h FILM Dialëktus [03.06-09] KIÁLLÍTÁS Lakástrend és Design [03.11-04.11] KIÁLLÍTÁS Testgyakorlatok [03.14]-ig KIÁLLÍTÁS PÁRbeszéd 1. Lengyel kortárs színház
PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ
PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2010. ÁPRILIS Tisztelt Pusztaföldváriak! Az április előreláthatólag igen sok eseményt tartogat számunkra. A legjelentősebbek az országgyűlési képviselőválasztások. Szeretném itt
ORBÁN ATTILA. KECSETI GABRIELLA textiltervezõ
F E L H Í V Á S A FÉSZEK önfenntartó, egyre nehezebb pénzügyi helyzetében fordulunk a Klub t a g s á g á h o z, h o g y a z E G Y É N I V Á L L A L K O Z Ó K S Z E M É L Y I JÖVEDELEMADÓ kötelezettségeik
Adventi. 2011. november 26 2012. január 7.
Adventi programfüzet 2011. november 26 2012. január 7. Jégpálya, karácsonyi vásár, betlehem élő állatokkal, Mikulás a főtéren, Papp Rita, LOLA, Auth Csilla, hangversenyek, kiállítások, rockkarácsony, táncház,
KOSZTOLÁNYI HÍRADÓ. Kosztolányi Dezső. Kosztolányi Dezső Céltársulás 2015. december 31. I. évf./2.
Kosztolányi Dezső Céltársulás 2015. december 31. I. évf./2. KOSZTOLÁNYI HÍRADÓ "Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható.
SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály 6720 Szeged, Széchenyi tér 11.
SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály 6720 Szeged, Széchenyi tér 11. Iktatószám: 18680-3/2016. Ügyintéző: Roboz István Telefon: (62) 564-208 Tárgy:
/ 2012.09.17. - 2012.09.23. /
Kulturális Programok - Rendezvények Miskolc / 2012.09.17. - 2012.09.23. / 2012. szeptember 14. - 2012. szeptember 23. 9. JAMESON CINEFEST - Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál Helyszín: Művészetek Háza,
Mechatronikai Szakközépiskola
általános iskola szakközépiskola gimnázium szakiskola érettségi + szakmai alapozás érettségi 01 kód: 4 évfolyamos szakközépiskolai képzés villamosipar és elektronika ágazatban, angol nyelv oktatással (1,5
Kedves Pestújhelyiek!
1 Tartalom Kedves Pestújhelyiek! 2 Dalnoki Jenő emléktorna 3 Temetői séta 4 Ultibajnokság 4 Nosztalgia bál az Odeon zenekarral 5 Bakonyi Elek Sakkbajnokság 5 Kaláka koncert 5 Templomi koncert 6 Biciklis
AZ EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATÁNAK PARTNERSZERVEZETEI
AZ EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATÁNAK PARTNERSZERVEZETEI Fogadó szervezet Időpont Munka Kapcsolattartó, mentor (elérhetősége) Kiemelt partner: 1. Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezete
A körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. (Paulo Coelho) Ballagási meghívó
A körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. (Paulo Coelho) Ballagási meghívó 2007 2012 A MÁTÉSZALKAI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM végzős diákjai 2012. május 4-én
SZTE Hírlevél 2005/3 (2005 March 15, Tuesday) -
SZTE Hírlevél 2005/3 (2005 March 15, Tuesday) - Szent- Györgyi Albert Orvos-és Gyógygyszerésztudományi Centrum márciusi Hírlevele Címszavakban: tanácsülések, új EHÖK elnök, népegészségügy, Emeritus Klub
Magyar Művészetek Háza Programok
"Deák Ovi Gyermekeiért " Juhász Rusai Éva Budapest Deák Ferenc u. 95. 1041 Tehetséggondozó műhely működtetésének 18289079-1-41 1 462 200 Ft 1 000 000 Ft "Gyermekeinkért- Sátoraljaújhely" Szamosvölgyi Péter
Kulturális Programok Rendezvények Miskolc 2013. január. 14. január 20.
Kulturális Programok Rendezvények Miskolc 2013. január. 14. január 20. 2013. január 14. hétfő 19 óra Szezonbérlet: Giuseppe Verdi: e-moll vonósnégyes Richard Wagner: Trisztán és Izolda előjáték átirat
Versenyeredmények 2014/15
Versenyeredmények 2014/15 A IV. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny debreceni válogatója lezajlott 2014. október 16-án. Intézményünk hat zongorista növendéke közül négyen döntőbe jutottak. A döntőt az
MAGYAR NEMZETI GALÉRIA B a r á t i K ö r e - baratikor@mng.hu. Programajánlataink
MAGYAR NEMZETI GALÉRIA B a r á t i K ö r e - baratikor@mng.hu 35. évad 117. H í r l e v é l 2014. január hó K e d v e s B a r á t a i n k! Békés, boldog és sikeres esztendőt kívánunk 2014-ben! Programajánlataink
SZEGED TÉMAHÉT 2013. 05. 27-29. Hétfő Füvészkert (Újhelyi Zsigmond, Sipos Attila, László Imre, Nemes Zsuzsanna)
SZEGED TÉMAHÉT 2013. 05. 27-29. 7.a Füvészkert (Újhelyi Zsigmond, Sipos Attila, László Imre, Nemes Zsuzsanna) találkozás: 9.00 Füvészkert bejárat Ópusztaszer (Újhelyi Zsigmond, Sipos Attila, Nemes Zsuzsanna)
SZEGED MEGYEI JOGÚ vxnos POLGÁRMESTERI Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály 6720 Szeged, Széchenyi tér ll.
SZEGED MEGYEI JOGÚ vxnos POLGÁRMESTERI Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály 6720 Szeged, Széchenyi tér ll. HIVATAL Iktatószám: 17741-2/2015. Ügyintéző: Roboz István Telefon: (62) 564-208 Tárgy:
A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE Nyíregyházi Főiskola Természettudományi és Informatikai Kar
A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE Nyíregyházi Főiskola Természettudományi és Informatikai Kar KÖRNYEZETTUDOMÁNYI INTÉZET A Környezettudományi Intézet a már korábban bejelentett "Környezettudományi Felsőoktatási
Programok, rendezvények Sárváron & környékén 2014.11.24. 2014.12.07. SÁRVÁR
Programok, rendezvények Sárváron & környékén 2014.11.24. 2014.12.07. SÁRVÁR Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő: Nyugdíjas kedd - Szeptembertől újra! 2014. szeptember 2-től folytatódik a "Nyugdíjas kedd" akció.
ÁSZÁRI HÍREK 2 0 0 9. M Á R C I U S - Á P R I L I S
ÁSZÁRI HÍREK 2 0 0 9. M Á R C I U S - Á P R I L I S POLGÁRMESTERI HIVATAL HÍREI Tájékoztató a képvisel-testület 2009.03.17.-i ülésérl Március 17.-én kedden 15.00-kor tartott ülést a képvisel-testület,
Kimutatás a Földművelésügyi Minisztérium vezetőiről 2015.03.19. napi állapot szerint
9 / 1. oldal Dr. Fazekas Sándor miniszter sandor.fazekas@fm.gov.hu +36 (1) 7953721 Miniszteri Kabinet Miniszteri Kabinet Gulyás Andrea kabinetfőnök andrea.gulyas@fm.gov.hu +36 (1) 7952087 Miniszteri Kabinet
Jegyzıkönyv A ELTE BTK HÖK Küldöttgyőlésének ülése
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT Eötvös Loránd University Faculty of Humanities Students' Union Ellenırzı Bizottság 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A H-1088 Budapest,
VI. Tolcsvai Borfesztivál. 2009. augusztus 7. 14.15. Paulon László énekes-gitárművészműsora 15.00
VI. Tolcsvai Borfesztivál 2009. augusztus 7. 14.15 Paulon László énekes-gitárművészműsora Levente 15.00 A BIBE TIMEÉnek - éssztárképző Stúdió növendékeinek zenés-táncos show műsora: "Ébredj fe 1 / 14 15.45
Biatorbágyi Faluház (FH) Karikó János Könyvtár (K) Közösségi Ház (KH)
Biatorbágyi Faluház (FH) Karikó János Könyvtár (K) Közösségi Ház (KH) December 4. csütörtök, 18.30 a Faluházban KISS LÁSZLÓ JÓZSEF BÕRPLASZTIKÁINAK KIÁLLÍTÁSA A mûvész hét éve él Biatorbágyon. 2006-ban
IV. SZEGEDI BÕRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZÕ HÉT
IV. SZEGEDI BÕRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZÕ HÉT Regional Meeting of the International Society of Dermatology Szeged 2007. március 5-9. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK IV. SZEGEDI BÕRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZÕ HÉT Helyszín
ESEMÉNYNAPTÁR - május
ESEMÉNYNAPTÁR - május HEMO Csanádi Imre: Májusdícsérő Május, mosolygó, békák torkát megoldó, gyöngyvirág-nyitogató, cserebogár-zúgató. Röptetsz madarat, meghozod a nyarat, pölyhös fecskét, fára cseresnyét!
Tanulmányi tájékoztató 2007-2008
Tanulmányi tájékoztató 2007-2008 Miskolci Egyetem 3515 Miskolc-Egyetemváros Rektor: Prof. Dr. Patkó Gyula Egészségügyi Fıiskolai Kar 3508 Miskolc Mész u. 1. Dékán: Dr. Peja Márta OM azonosító: FI 87515
Összesítő kimutatás a keretek 2013. I. félévi felhasználásáról (adatok ezer forintban)
1 Összesítő kimutatás a keretek 2013. I. félévi felhasználásáról (adatok ezer forintban) Megnevezés Eredeti előirányzat összege Módosított előirányzat összege Kötelezettségvállalás összege 2013.06.30-ig
(2016. évi előzetes tervezet)
(2016. évi előzetes tervezet) JANUÁR DÁTUM PROGRAM HELYSZÍN SZERVEZŐK január 1. január 6. január 17. 9:30 január 18. január 19. január 19. Újévi koncert Váci Szimfonikus zenekar koncertje és tűzijáték
Tájékoztató. a 2015. évi Bolyai János Kutatási Ösztöndíj nyertes pályázatairól. Sorsz. Név Tudományág Munkahely
Tájékoztató a 2015. évi Bolyai János Kutatási Ösztöndíj nyertes pályázatairól Sorsz. Név Tudományág Munkahely 1 Aliczki Manó Biológiai tudományok MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet 2 Almásiné Csoma
ESEMÉNYNAPTÁR. Magyarkanizsa. MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT Fő tér 1. 24420 Magyarkanizsa Szerbia
ESEMÉNYNAPTÁR Magyarkanizsa HOGY AZ ESEMÉNYNAPTÁR AZ ÖN RENDEZVÉNYÉT IS TARTALMAZZA, ILLETVE AMENNYIBEN REKLÁMOZNI SZERETNE KIADVÁNYUNKBAN, KERESSE ÖNKORMÁNYZATUNKAT: MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT Fő tér
KOSZTOLÁNYI HÍRADÓ. Kosztolányi Dezső. Kosztolányi Dezső Céltársulás 2015. november 30. I. évf./1.
Kosztolányi Dezső Céltársulás 2015. november 30. I. évf./1. KOSZTOLÁNYI HÍRADÓ Csodálatos is, hogy egy nótáról mi minden jut eszébe egy magyarnak. De még csodálatosabb, hogy egy nótáról minden magyarnak
Győri Tavaszi Fesztivál 2016. március 15 április 3.
Győri Tavaszi Fesztivál 2016. március 15 április 3. Polgármesteri köszöntő Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Gyerekek! Lassan véget ér a hideg évszak, és ahogy a természet újjáéled, úgy éled újjá Győr
A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA ÁLLANDÓ BIZOTTSÁGAI (2007 dec. 1-2009. szept. 1-ig)
A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA ÁLLANDÓ BIZOTTSÁGAI (2007 dec. 1-2009. szept. 1-ig) A bizottságok elnökeire és tagjaira vonatkozó javaslatot a Szenátus az I/2-2/68/2007. (nov. 27.) és az I/2-2/78/2007.(dec.19.)
Ű Ő É Ö Á Ö. programajánló 2015. december
Ű Ő É Ö Á Ö programajánló 2015. december mf_debrecen_december.indd 1 2 XXV. Nemzetközi Betlehemes Találkozó 2015. december 11 13. Debrecen XXV. NEMZETKÖZI BETLEHEMES TALÁLKOZÓ A Nemzetközi Betlehemes Találkozó
2013/2014. tanév - Versenyeredmények
2013/2014. tanév - Versenyeredmények Magyar nyelv és irodalom, könyvtárhasználat Simonyi Zsigmond Kárpát-medence Helyesírási verseny Kolba Éva 7.b Négyesi Bernadett Kazinczy Szépkiejtés Verseny Bertalan
Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon
Tartalom Szüreti felvonulás és bál Kirándulás a Gemenci erdőben (1.-2. évf.) Tanulmányi kirándulás Bikalon (3.-4. évf.) Rajzpályázat Vetélkedő a magyar népmese napjának tiszteletére Bolyai matematika csapatverseny
HÍREK. A Könyvtárostanárok Egyesületének 2007. második félévi programjai
HÍREK A Könyvtárostanárok Egyesületének 2007. második félévi programjai KTE XI. Nyári Akadémiája Kecskemét, 2007. július 2-5. között. Helyszín: a helyi ÁFEOSZ Szakközépiskola. Téma: Arculattervezés Marketing
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2015/2016. tanévre
Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola - AMI 54 212 06 NÉPZENÉSZ a 150 éves debreceni ZENEDE SZAKMAIRÁNNYAL KIEGÉSZÍTVE! www.debrecenizenede.hu FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2015/2016. tanévre közzétéve:
A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium MUNKATERVE. a 2015/2016-os tanévre
A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium MUNKATERVE a 2015/2016-os tanévre 1 A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium gimnáziumi részének MUNKATERVE a 2015/2016-os tanévre 2
II. Magvető Kupa. Gyula, Várfürdő, 2012.03.23.
II. Magvető Kupa Gyula, Várfürdő, 2012.03.23. A verseny védnökei Dr. Görgény Ernő, Gyula város polgármestere Nagytiszteletű Baráth János református lelkipásztor Varga Ottó, igazgató Dr. Nagyné Sullay Márta,
Május 8-án, 20 órakor. koncert RÉVÉSZ SÁNDOR
1 Május 8-án, 20 órakor koncert RÉVÉSZ SÁNDOR Május 1. péntek az Iharosban MAJÁLIS a Viadukt Sportegyesület szervezésében Biatorbágyi egyesületek fõzõversenye, mely után mindenki ízlése szerint ehet. Lovaskocsikázás
Történelmi és kulturális hagyományainkhoz hûen
S Z É K E S F E H É R VÁ R 2 0 0 6 p r o g r a m o k Történelmi és kulturális hagyományainkhoz hûen Egy város életének, mindennapjainak, közérzetének meghatározó tényezõje, hogy lakói milyen kulturális
Kulturális Programok Rendezvények Miskolc 2015. április 13 19-ig
Kulturális Programok Rendezvények Miskolc 2015. április 13 19-ig 13-15-ig Cine-Mis mozi műsor. 15:30 Végre otthon! 3D 17:45 Ne zavarjatok! 20:00 Amerikai mesterlövész. Uránia art terem 13-15-ig Cine-Mis
Hajdú-Bihar megye és Debrecen a Nemzeti Színházban
Aktuális információk: www.nemzetiszinhaz.hu/megyejaras Hajdú-Bihar megye és Debrecen a Nemzeti Színházban VAS ZALA VESZPRÉM SOMOGY BORSOD-ABAÚJ- ZEMPLÉN HEVES JÁSZ-NAGYKUN- SZOLNOK BÉKÉS CSONGRÁD GYÔR-
AZ EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATÁNAK PARTNERSZERVEZETEI
AZ EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATÁNAK PARTNERSZERVEZETEI Fogadó szervezet Időpont Munka Kapcsolattartó, mentor (elérhetősége) Kiemelt partner: 1. Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezete
Teljes számadás. Budapest ünnepnapja
Teljes számadás Szerzõ Administrator 2012. január 13. Utolsó frissítés 2012. február 03. Schlagwortos tartalomjegyzék a honlaptalan korszakból:- Budapestért díj - Kudlik Júlia: A rák ellen az emberért,
87. Ünnepi Könyvhét és 15. Gyermekkönyvnapok
87. Ünnepi Könyvhét és 15. Gyermekkönyvnapok Győr, 2016. június 9-11. Könyvvásár a Baross Gábor úton naponta 10-18 óráig Június 9., csütörtök 14.00 Rezeda népzenei együttes műsora Művészeti vezető: Kozma
KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola
KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS Brassó Utcai Általános Iskola A 2007-2008. tanév kezdetén szeretettel köszöntök minden új és régi diákot, a kedves szülőket és az iskola valamennyi dolgozóját. Tanulóink
Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév
Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév Elérhetőségeink Vigadó Kulturális és Civil Központ 2200 Monor, Kossuth Lajos u. 65-67. Művelődési Ház 2200 Monor, Bocskai u. 1. Tel.:
LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL. Családszinódus után
LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XV. évfolyam 8. szám 2015. november Családszinódus után 2015. október 4-25. között tartották Rómában a XIV. Püspöki Szinódust, melynek témája a család
Egy magánmúzeum lehetőségei a felnőttképzés különböző színterein
Egy magánmúzeum lehetőségei a felnőttképzés különböző színterein MAGYAR Erzsébet Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest magyar.erzsebet@ppk.elte.hu Molnár-C. Pál (1894-1981) festőművész, grafikus, egyházművész
Gerendy Jenõ. rajz, mûvészettörténet, ábrázoló geometria szakos középiskolai tanár,
Gerendy Jenõ Név: Gerendy Jenõ Születési év: 1958 Galéria mûvekbõl Tervezõgrafika prezentáció TANULMÁNYOK Magyar Képzõmûvészeti Fõiskola 1986 rajz, mûvészettörténet, ábrázoló geometria szakos középiskolai
SZTE Hírlevél 2005/6 (2005 December 26, Monday) -
SZTE Hírlevél 2005/6 (2005 December 26, Monday) - Szent- Györgyi Albert Orvos-és Gyógygyszerésztudományi Centrum márciusi Hírlevele Címszavakban: személyi döntések, minõségbiztosítás elsõként, Gyermekklinika-fejlesztés,
Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló
Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló A mai nap tiszteletére még mindig gyönyörû idõ van. Kicsit furcsa adventkor ez az idõjárás, de azért nem tiltakozunk, hogy a természet
KÖSZÖNTŐ. Boldog, aki olvassa... (Jelenések könyve 1,3)
fu zetjo.indd 1 8/18/08 10:27:49 AM KÖSZÖNTŐ Kedves Olvasó! Amint arról már talán értesült, a Magyar Bibliatársulat kezdeményezésére a történelmi egyházak a 2008. esztendőt a Biblia évének nyilvánították.
A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR TEHETSÉGGONDOZÁSI PROGRAMJA
A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR TEHETSÉGGONDOZÁSI PROGRAMJA Szeged, 2013. május 15. 1 SZTE JGYPK TEHETSÉGGONDOZÁSI PROGRAM Tartalom 1. A Program célja 2. A tehetséggondozás jelentősége
MEGHÍVÓ A Magyar Gyermekneurológiai Idegsebészeti, Gyermek és Ifjúságpszichiátriai Társaság XXXIV Kongresszusa 2010 május 27- május 29
MEGHÍVÓ A Magyar Gyermekneurológiai Idegsebészeti, Gyermek és Ifjúságpszichiátriai Társaság XXXIV Kongresszusa 2010 május 27- május 29 A Kongresszus rendezője: Magyar Gyermekneurológiai, Idegsebészeti,
Kaán Károly Verseny. Szépkiejtési verseny
Kaán Károly Verseny 2012. április 13-án Tápiószelén megrendezésre került a XX. Kaán Károly megyei Természet és környezetismereti verseny. Diákjaink elért eredményei: 19. hely Hidy Gábor 6.c 26. hely Illés
2002/2003-as tanév versenyeredményei. Aszalós Krisztina, Busi Alma Mater Oktatási Központ Száraz Anna 5.b 13.
Tantárgy Helyezés Tanuló neve Megnevezés Szint Felkészítő nevelő 6. Gaál Ramónia 6.a Kisokos 2000 angol verseny országos Fodorné Nagy Erika 3. Kanyó Attila 4.b Kisokos 2000 angol verseny országos Aszalós
http://www.feszek-muveszklub.hu info@feszek-muveszklub.hu
FÉSZEK MŰVÉSZKLUB (Alapítási év: 1901) Cím: 1073 Budapest VII., Kertész u. 36. Postacím: 1400 Budapest, Pf. 8 A klub központi telefonszáma: 342-6548, 342-6549 (éjjel-nappal) Fax: 322-2271 Titkárság: 342-6547
ESEMÉNYNAPTÁR SZENTES
ESEMÉNYNAPTÁR SZENTES 2013 Szentes ezer arca Szentes Csongrád megyében, a Tisza partján elhelyezkedô fiatalos dél-alföldi település, közel 30000 fôs lakosságával a megye harmadik legnépesebb városa. Szentes
A népműveléstől a közösségi művelődésig Durkó Mátyás Emlékkonferencia 2016. PROGRAMFÜZET
PROGRAMFÜZET Debreceni Egyetem BTK NI Andragógia Tanszék 2 Durkó Mátyás Emlékkonferencia Debreceni Egyetem Főépület Debrecen, Egyetem tér 1. 2016. június 16-17. A rendezvény szervezői: Debreceni Egyetem
zene szenvedéllyel BÉRLETEK 2O16/17
zene szenvedéllyel BÉRLETEK 2O16/17 A ZENÉNEK KI KELL FEJEZNIE MINDAZT, AMELYRE NINCS SZÓ, DE AMI MÉGIS KIKÍVÁNKOZIK A LÉLEKBŐL, AMIT MÉGIS EL KELL MONDANUNK, ÉS AMI ELŐTT AZTÁN MINT HANGZÓ, EMOCIONÁLIS
B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó
ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó 2014/2015. 10. szám Közérdekű közlemények A Kari Tanács következő ülésére 2015. június 18-án 14 45 órai kezdettel kerül sor a fszt. 4. számú
Tisztelt Látogatóink!
Tisztelt Látogatóink! Ezúton szeretnénk figyelmükbe ajánlani a Zuglói Cserepes Kulturális Non-profit Kft. tagegységeinek programjait. Rendszeres foglalkozásainkról honlapunkon (www.cserepeshaz.hu) valamint
Weiner Leó Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola. Különös közzétételi listája
Weiner Leó Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola Különös közzétételi listája Jogszabályi alapja: a 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. (1) és (5)
Iskolagyűlés 2015.10.20.
Iskolagyűlés 2015.10.20. Nagyon mozgalmas 2 hónap áll már mögöttünk, rengeteg csodaszép eredménnyel. És hol van még a tanév vége?! 2015.09.19-én, szombaton reggel a szokásokkal ellentétben tárva-nyitva
Felkészülve a belvízre
Alapítva 2011. FELGYŐI HÍREK KIADJA: FELGYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Felgyő, Széchenyi út 1. 2013. Február-Március III. évfolyam 2-3. szám felgyo.hu/felgyoihirek TELEFON/FAX: 06-63/580-061 FELELŐS KIADÓ: HORVÁTH
KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS. Jegyek elõvételben 2016. március 7-ig Nagy Mihálynál, és a Faluházban 4800 Ft/fõ áron kaphatók.
2016. február Csengelei KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS KÖZÉLETI HAVILAP Ingyenes Lakodalmas Zenekarok és Vofélyek IX. Találkozója 2016. március 19-én 18 órai kezdettel a csengelei Faluházban.
A támogatás célja. Almási Zsolt Tankönyvek és taneszköz támogatása 6 000 Ft Budapest
Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 15/A (1) bek. értelmében az államháztartás alrendszereiből nyújtott, nem normatív, céljellegű, működési és fejlesztési támogatások kedvezményezettjeinek
á ő í á á ó á ó á í ú á ó ú á á í ó á ó á ő í á á á á ó á á ú í ó ú á á ó é á ö é ó ő é é ó á ő ö ö ű é é ö ű é é é ö ó á á á á ó é ő é é é ó é é ő í í é é ö é á á í é é ő ő é í á ó í ö é é é é ó é á ó
TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR
ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR TELEFONKÖNYVE Belső használatra! 2015/2016 ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR VEZETÉSE 1126. Budapest, Kiss János altb. u. 40. Tel: 487-81-00 Fax: 487-81-96 v. 6996 Web: www.tok.elte.hu
SZIGLIGETI HARSONA. Gólya liget. 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám
SZIGLIGETI HARSONA 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám Kettős ünnepre, faültetésre és névadóra gyűltünk öszsze április 23-án, szombaton délelőtt. Erre az
TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR
ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR TELEFONKÖNYVE Belső használatra! 2013/2014 ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR VEZETÉSE 1126. Budapest, Kiss János altb. u. 40. Tel: 487-81-00 Fax: 487-81-96 v. 6996 Web: www.tok.elte.hu
Kutatók Éjszakája 2014. szeptember 26.
Kutatók Éjszakája 2014. szeptember 26. ELTE PPK Pszichológia Intézet Intézeti szervező: Varga Katalin (varga.katalin@ppk.elte.hu) Kapcsolattartó: kocsis.eva@ppk.elte.hu. Program címe Felelős Rövid leírás
Diákolimpia A IV. korcsoport Budapest, 2013.03.03. Komjádi uszoda
Diákolimpia A IV. korcsoport Budapest, 2013.03.03. Komjádi uszoda Sass Katalin Versenybíróság elnőke Párkány Gabriella Jegyzőkönyv vezető 1/6 100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám 1. Drigán Zoltán 1998
Tartalomjegyzék. Általános tájékoztatók:... 3
OROSHÁZI TÁNCSICS MIHÁLY TEHETSÉGGONDOZÓ GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZÉKHELYINTÉZMÉNY Érettségi, szakmai és szintfelmérő vizsgák OROSHÁZA 2013-2014. 1 Tartalomjegyzék Általános
A szociális és munkaügyi miniszter 16/2008. (IX. 26.) SZMM rendelete a 2009. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről (Magyar Közlöny
H í r l e v é l Hajdú-Bihar megye önkormányzati könyvtárainak Debrecen, 2008. november 08. 6. szám A szociális és munkaügyi miniszter 16/2008. (IX. 26.) SZMM rendelete a 2009. évi munkaszüneti napok körüli
II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton
21 km Nem/Kategória: Férfi 12-19 éves Hely Rsz Név Szév 1. kör 2. kör 3. kör Bruttó idő Nettó idő Absz. hely. Tempó Hátrány 1 69 DITZENDY Arisztid 1998 00:33:16 00:34:05 00:39:12 01:47:14 01:46:34 37 5:03
XXXIV. NEMZETKÖZI RESTAURÁTOR KONFERENCIA
XXXIV. NEMZETKÖZI RESTAURÁTOR KONFERENCIA MAGYAR NEMZETI MÚZEUM - DÍSZTERME 2009. május 5-6-7. 1088. Budapest, Múzeum krt. 14-16. Tisztelt Kollégáink! Tájékoztató anyagunkban megküldjük a XXXIV. Nemzetközi
Sopron Régió Programok 2015. október
Régió Programok 2015. október Június 23 október 31. hétfő kivételével naponta: 10.00 Elfeledett iak fejezetek a soproni zsidóság történetéből - kiállítás Új utca 11. i Múzeum Tel.: 99/311-327 programok.sopronimuzeum@gmail.com
II. Magyar Értékek Napja 2015
II. Magyar Értékek Napja 2015 SZAKMAI BESZÁMOLÓ Nemzeti Művelődési Intézet 2015. szeptember 12. II. MAGYAR ÉRTÉKEK NAPJA Budapest, V. kerület, Szent István tér 2015. szeptember 12. Mindannyiunk számára
Az újjászületés éve. Szeged Európa kapuja
Szeged Európa kapuja Az újjászületés éve Kiadja és szerkeszti: Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Kabinet Információ: +36 62 564-247 www.szegedvaros.hu A kiadványt a Miniszterelnöki Hivatal Kormányztai
VII. ABAÚJI. Mesés kirándulás Szanticskától Kékedig. 2007. augusztus 10-20. II. RÉSZPROGRAMJA
VII. ABAÚJI ÖSSZMÛVÉSZETI FESZTIVÁL 2007. augusztus 10-20. II. RÉSZPROGRAMJA * A vonatkozó feltételek teljesítése esetén az Allianz Bank és az Allianz Hungária Biztosító közös Betétmix termékének 2 hónapos
április 11 - május 14.
I SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM április 11 - május 14. PROGRAM Fővédnökök: Prof. Dr. Szabó Gábor a Szegedi Tudományegyetem rektora Dr. Botka László Szeged Megyei Jogú Város polgármestere Védnökök: Prof. Dr.
1. sz. szavazatszámláló bizottság Szavazóhelyiség: Verseghy Ferenc Gimnázium Szolnok, Tisza Park 1.
1. sz. szavazatszámláló bizottság Szavazóhelyiség: Verseghy Ferenc Gimnázium Szolnok, Tisza Park 1. Balázs Ildikó Algay Ferenc Ödönné Kovács Ferencné Salló Dorottya 2. sz. szavazatszámláló bizottság Szavazóhelyiség:
AUGUSZTUS. 08. 27. 15.00 Igazgatói tanévnyitó (kerületi) (Önkormányzat, Flamenco)
1 AUGUSZTUS 08. 25. 10.00 Vezetőségi értekezlet igazgató 08. 25. 9.00 Pótvizsgák - Közismeret írásbeli Oláh Erna igh. 08. 26. 10.00 Pótvizsgák - szolfézs, zeneelmélet, kötelező zongora 08. 27. 15.00 Igazgatói
Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2013. augusztus 29-i ülésére
Tárgy: Beszámoló a XXXVII. Békés-tarhosi Zenei Napok (BÉTAZEN) rendezvényeiről Előkészítette: Koszecz Sándor igazgató Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ Véleményező Oktatási, Kulturális
XVIII. kerületi Pedagógiai Hét 2010. november 8-12.
XVIII. kerületi Pedagógiai Hét 2010. november 8-12. A jövő a gyermekeinken múlik. A mi feladatunk pedig az, hogy segítsünk nekik kibontakoztatni a mindannyiukban ott rejlő tehetséget. (Csíkszentmihályi