április 11 - május 14.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "április 11 - május 14."

Átírás

1 I SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM április 11 - május 14. PROGRAM

2 Fővédnökök: Prof. Dr. Szabó Gábor a Szegedi Tudományegyetem rektora Dr. Botka László Szeged Megyei Jogú Város polgármestere Védnökök: Prof. Dr. Karsai Krisztina oktatási rektorhelyettes Prof. Dr. Nagy Katalin nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettes Prof. Dr. Kemény Lajos tudományos és innovációs rektorhelyettes Prof. Dr. Martinek Tamás közkapcsolati rektorhelyettes

3 Szegedi Tudományegyetem Április 11 - Május 14.

4 Tisztelt Egyetemi Polgárok! Kedves Vendégeink! Az a civilizáció, amelyik elhidegül a tudományától és mûvészetétôl, vagyis a kultúrájától, az pusztulásra van ítélve mondta Bay Zoltán, aki egyike volt a 20. század világviszonylatban is meghatározó természettudósainak, és a Szegedi Tudományegyetem Elméleti Fizika Tanszékén oktatott között. A Szegedi Tudományegyetem mindig is fontosnak tartotta, hogy tudomány és mûvészet kéz a kézben járhasson: erre nem csupán egyetemünk karai jelentik a biztosítékot, hanem az Egyetemi Tavasz is, amely hagyomány szerint egyetemünk korábbi névadója, József Attila születésnapján és egyben a költészet napján kezdôdik, és tizenharmadik éve kínálja programjait az egyetem és a város polgárainak. A fesztiválon nem csupán az egyetem kapuit nyitják meg a város polgárai számára, de egyetemünk oktatói, dolgozói, hallgatói is megmutatják mûvészi tehetségüket. Tizenharmadik alkalommal kínál több mint kétszáz programot városszerte: komoly- és könnyûzenei koncerteket, elôadásokat, kiállításokat, táncházakat, színházi elôadásokat, könyvbemutatókat és minden hétköznap délben verseket. A 13. Egyetemi Tavasz programjaihoz kívánok mindannyiunknak tartalmas szórakozást annak reményében, hogy a fesztiválon mindenki talál kedvére való programokat. Prof. Dr. Szabó Gábor Rektor Szegedi Tudományegyetem 3

5 Alsóvárosi Kultúrház Rákóczi u. 1. Április 5. kedd Tánc a Csillagokig Kerékgyártó Edina önálló táncestje A Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium által szervezett önálló est folyamán magyar szakrális és cigány kortárs táncokat láthat a közönség. A Tánc olyan számomra, mint a levegôvétel; ha egy nap felkelnék, és nem tudnék többet táncolni meghalnék. Képes vagyok harcolni és meghalni azért az egy Lépésért. A kortárs cigánytánc egybefonódott az életemmel: egy táncmû maga teremti meg a szabályait és a saját útját járva viszi el az üzenetét. Olyan tiszta, mint a forrás, és ereje van, mint a víznek: a legkisebb résen is átjut, és ha elakad, új utat tör magának. Ember azt meg nem állíthatja! Kerékgyártó Edina Közremûködô zenész, énekes: Jankov Gyöngyvér REÖK Palota Tisza Lajos krt. 56. Április 5. kedd Harcsa/Keszég/Márkos/Benkô/Pándi: Kassák Négy zenész és egy színmûvész vállalkozott arra, hogy Kassák Lajos válogatott verseit egy rendhagyó lemezen mutassa be. Zenéjük hûen követi a szabadverseirôl ismert költô mûveinek attitûdjét. A megzenésítések között találunk melodikus, dalszerûen szerkesztett struktúrákat, a verseket követô szabad improvizációkat és konceptuális, avantgarde dalokat. A projekt különlegessége, hogy Keszég László színmûvész mellett a zenészek is mondanak verset. Harcsa Veronika nem elôször zenésít meg verseket, a projekt ötletgazdájaként a Kassák-versek zömét ô válogatta. Márkos Albert színházi és filmes zeneszerzôként is ismert. Pándi Balázs és Benkô Róbert a magyar free jazz meghatározó alakjai. Belépôjegy elôvételben Ft, az elôadás napján Ft SZTE Sportközpont Hattyas sor 10. Április 6. szerda ÁOK GYTK FOK ÁJTK GTK Sportnap SZTE BTK, Kari konferenciaterem Egyetem u. 2. Április 6. szerda A mítosz elvarázstalanítása. Arthur Schnitzler: Casanova hazatérése Barbara Neymeyr vendégelôadása Barbara Neymeyr, a klagenfurti egyetem professzorasszonyának elôadása azokat a stratégiákat tárgyalja, melyekkel Arthur Schnitzler Casanovas Heimfahrt címû novellájának fôhôse igyekszik kompenzálni az életkorából adódó identitásválságot és vonzerejének gyengülését. Különös figyelmet szentel a Casanova és Marcolina közötti kapcsolatnak és Casanova rivalizálásának Lorenzi és Voltaire vonatkozásában. Végül a Goethe, Kleist és Thomas Mann mûveivel való intertextuális kapcsolatot elemzi, melyek Schnitzler novelláját egy sokrétû kulturális kontextusban helyezik el. Az elôadás német nyelvû! Az SZTE BTK Osztrák Irodalom és Kultúra Tanszéke, a szegedi Osztrák Könyvtár és a budapesti Osztrák Kulturális Fórum közös rendezvénye SZTE JGYPK Fôépület, Tanácsterem Boldogasszony sgt. 6. Április 6. szerda Szép magyar beszéd verseny Az SZTE JGYPK Magyar és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék szervezésében SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ Ady tér 10. Április 6. szerda Szabadegyetem Szeged Biohasonló termékek revolúció vagy evolúció az egészségügynek? Elôadó: Ifj. Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. Biotechnológiai K+F Osztály vezetôje SZTE Klebelsberg Könyvtár Ady tér 10. Április 6. szerda X. Könyvtári Éjszaka Az Óperencián innen és túl A mese rólad szól Elutazni a mesék világába? Idôgépünk, teleportáló transzporterünk továbbra sincs, de a Klebelsberg Könyvtárral ez most mégis lehetségessé válik. Ezen a könyvtári éjszakán is elutazunk egy távoli és mégis mai világba, s megmutatjuk a mese számtalan arcát. Ismét sok érdekességre és meglepetésre készülhetnek látogatóink: megszokott, kedvelt programjaink mellett a témából fakadó sok újdonságra is számíthatnak. Lesznek tréfás és komoly vetélkedôk, közös játékok, kézmûves programok, szórakoztató elôadások tudós kollégáktól, beszélgetés Darvasi László íróval, remek kiállítások, titkokat felfedô túrák, s még százféle ötlet, szórakoztató sziporka. Szegedi Pinceszínház Dugonics tér 2. Április 6. szerda Pintér Béla: A Démon Gyermekei A Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) bemutató elôadása A Moszkva tér neon lámpái kékes fényüket szórják. A Városmajor felôl alkonyi harangszó hallik. Elôttünk, keresztben hetvenhárom autó haladt el, S a Vérmezô hársait lomhán belepte a szürkésfekete por. Mi, ôsz szülei egy boldog fiúnak, ki házasodni készül, A Budai Várba tartunk egy gazdagabb családhoz. Ahhoz a lányhoz, kit gyermekünk szeret Szereplôk: Nyéki Tamás, Péterffy Andrea, Hadzsy János, Gyekiczki Balázs, Márkos Emese, Kosztolányi József, Rátki László, Nógrádi Claudia Zenészek: Géczi Gergô, Radvánszky Gábor Zene: Géczi Gergô, Radvánszky Gábor Díszlet-jelmez: Kovács Anna Fény-hang: Horváth Attila Plakátdesign: Tóth Mihály (Majkol) Koreográfus: Rózsa Miklós Rendezôasszisztens: Kondor Alexandra Rendezte: Varga Norbert Korhatár 16 év! Belépôjegy Ft, elôvételben 900 Ft; kedvezményes diák/nyugdíjas 900 Ft, elôvételben 700 Ft Jegyfoglalás: vagy a szegediegyetemiszinhaz@ gmail.com címen! 4 5

6 SZTE Mérnöki Kar D-épület, Lépcsô Galéria Moszkvai krt. 9. Április 7. csütörtök Kiállítás a Mérnöki Kar dolgozóinak fotóiból Megnyitja: Prof. Dr. Keszthelyi-Szabó Gábor dékán A kiállítók: Baló Tünde, Dani Géza, Dr. Gyeviki János, Jóné Muhi Piroska, Dr. Kertész Szabolcs, Kiss Magdolna, Prof. Dr. Em. Kovács Erzsébet, Dr. Krisch Judit Dr. Papp András, Dr. László Zsuzsanna, Dr. Lendvai Edina, Papp Áron, Dr. Pintér Gáborné, Prof. Dr. habil. Sós József, Szilágyi Krisztina, Dr. Zsarnóczay Gabriella A Lépcsô Galériában 2012 januárja óta rendszeresen rendeznek fotókiállításokat ismert fotómûvészek, hallgatók és dolgozók fotóiból. Megtekinthetô május 31-ig, hétköznap , szombaton óráig. Belvárosi Mozi Vaszy Viktor tér 3. Április 7. csütörtök Rájátszás: Végül angyalok Játék szavakkal és a zenével Az utóbbi évek legizgalmasabb irodalmi és zenei produkciójában ismert rockzenészek és kortárs költôk írják újra és játsszák el egymás mûveit. Az esten fellépnek: Kollár-Klemencz László (Kistehén), Beck Zoltán (30Y), Háy János, Grecsó Krisztián, Szûcs Krisztián (HS7), Sárközy Zoltán (30Y), Jancsovics Máté (Kistehén), Kemény István Belépôjegy SZTE-diákigazolvánnyal Ft, felnôtt elôvételben Ft, a koncert napján Ft Szegedi Pinceszínház Dugonics tér 2. Április 7. csütörtök Pintér Béla: A Démon Gyermekei A Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) elôadása Korhatár 16 év! Belépôjegy Ft, elôvételben 900 Ft; kedvezményes diák/nyugdíjas 900 Ft, elôvételben 700 Ft Jegyfoglalás: vagy a szegediegyetemiszinhaz@ gmail.com címen! Grand Café Deák Ferenc u. 18. Április 8 9. péntek szombat Költészetnapi Maraton Csaknem tizenöt évvel ezelôtt az akkor még mûködô Impala Házban Balog József és Darvasi László hatórás fölolvasással tisztelgett a Költészet Napja elôtt. Két esztendôvel ezelôtt a páros az eseményt újrakezdte a Grand Caféban, ahol aztán egyre nagyobb sikere támadt a fölolvasásoknak, melyeken fiatal, magyar költôk mûvei éppúgy szerepeltek, mint klasszikusok versei. Balog és Darvasi ebben az évben emelnek a téten. Huszonnégy órán keresztül, vagyis április nyolcadika éjfélétôl a másnapi nap éjféléig olvasnak föl, ahol minden óra határozott tematikával bír majd. Lesz Ilia Mihály óra, Tiszatáj óra, Szilasi László óra, Erotikus óra, Szegedi költôk órája, Baka István Farkasok órája, Tiltott versek órája, Tudósok órája, Gimnazisták órája, Mese óra, Közéleti óra, lesz sok vendégolvasó, zene- és filmalátét, s még sok egyéb meglepetés. SZTE Sportközpont Hattyas sor 10. Április péntek szombat vasárnap Medikus Kupa SZTE TTIK Bolyai Intézet Aradi vértanúk tere 1. Április 8 9. péntek szombat Eötvözet Konferencia Az Egyetemi Tavasz részeként ötödik alkalommal rendezi meg az SZTE Eötvös Loránd Kollégium az Eötvözet Konferenciát. A kollégium hallgatói testvérkollégiumával, az ELTE Eötvös József Kollégiummal közösen hallgatói konferencián mutatja be a kollégiumok szakmai mûhelyeiben folyó munkát. A kétnapos rendezvényen az érdeklôdôk bölcsészettudomány, társadalomtudomány, élettudomány, vegyészet, matematika témakörben hallgathatnak elôadásokat a szakkollégisták kutatási eredményeirôl. Április 8. péntek Regisztráció a helyszínen Megnyitó Elôadások Este közösségi programok Április 9. szombat Elôadások SZTE Móra Ferenc Szakkollégium, Nagyterem Közép fasor Április 8. péntek Biztonság és politika, társadalmi, etnikai konfliktusok és a modern világ A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Biztonságpolitikai Szakkollégiumának és az SZTE Móra Ferenc Szakkollégiumának közös konferenciája A konferencia programja: Megnyitó Plenáris elôadás: Németh József Lajos (adjunktus, Nemzeti Közszolgálati Egyetem): Migráció: Az átfogó megközelítés struktúrái a hatalmi ágak tükrében Hallgatói elôadások I. szekció Politikai elemzôk kerekasztal-beszélgetése: Migráció, terrorveszély, alkotmánymódosítás, a migrációs válság hatása a magyar közéletre és a választói magatartásra Vendégeink: Zsolt Péter, a Méltányosság Politikaelemzô Központ kutatási igazgatója és Gömbicz Nándor, a Nézôpont Intézet vezetô elemzôje A beszélgetést Löffler Tibor politológus, az SZTE ÁJTK docense vezeti Hallgatói elôadások II. szekció A konferencia zárása 6 7

7 Móra Ferenc Múzeum Roosevelt tér 1-3. Április 8. péntek Fotó Napok az Egyetemi Tavasz keretében Elôadások: Kis Péter: Elôadással egybekötött beszélgetés fotómûvészetrôl, kortárs fotóról Az 50 éves a magyar diaporáma címû kiállítás megnyitója Megnyitja: Szabó András mûvészettörténész Diaporáma est (digitális) Elôadók: Dobóczky Zsolt, B. Nagy Balázs, Szôke János A Szegedi Akadémiai Bizottság Fotómûvészeti Munkacsoportja január 28-án alakult meg. Fülöp Ferenc, a SZAB elnöke Dusha Béla szegedi fotómûvészt, a Magyar Fotómûvészek Szövetségének tagját kérte fel a csoport megalakítására. A mûvészetnek minden ágát lehet olyan magas színvonalon mûvelni, mint a tudományos kutatást mondta Fülöp Ferenc az alakuló közgyûlésen. A bizottság nem rögzített feladatokat, a terveket a tagok határozzák meg. Kiemelt feladatnak tekintik viszont a fotográfia népszerûsítését, az ezzel kapcsolatos ismeretterjesztést régiónkban határon belül és határon túl. Ennek a feladatnak három napos elôadássorozattal kíván eleget tenni, gazdagítani az Egyetemi Tavasz rendezvényét. A SZAB Fotómûvészeti Munkacsoport szervezésében Móra Ferenc Múzeum Roosevelt tér 1-3. Április 9. szombat Fotó Napok az Egyetemi Tavasz keretében Elôadók: Vörös Csaba: A dokumentalista fotográfia Sony work shop Ebédszünet Kis Lajos: Collodiumos mobil labor Kis Péter: Elôadással egybekötött beszélgetés fotómûvészetrôl, kortárs fotóról Diaporáma est Külföldi elôadók Szabó András autentikus elôadása (diavetítô) A SZAB Fotómûvészeti Munkacsoport szervezésében Gabonakutató Intézet Alsó Kikötô sor 9. Április 9. szombat Szemeimet a hegyekre emelem Keresztyén Ifjúsági Nyílt Nap Toleráns-e Isten? Érvényes-e ma is a Biblia? Számít-e, miben hiszel? Fiatalok elôadásai a Bibliáról, beszélgetés, vendégség az elôadásokat követôen. Szeretettel várunk! Olyan szeretettel, amire Isten tanít minket. A nyílt napot az Újszegedi Református Gyülekezet Ifjúsági Csoportja szervezi. Somogyi-könyvtár Dóm tér 1-4. Április 9. szombat Verslábaló várostörténeti séta A séta indulási helye: Somogyi-könyvtár bejárata Gyaloglással egybekötött várostörténeti túra a 150 éve született Tömörkény István író, múzeum és könyvtárigazgató tiszteletére, a Költészet Napja alkalmából. Móra Ferenc Múzeum Roosevelt tér 1-3. Április 10. vasárnap Fotó Napok az Egyetemi Tavasz keretében Elôadók: Szôke János: Glamour Dusha Béla: Szeged és alkotómûvészei Ebédszünet Kis Péter: Elôadással egybekötött beszélgetés fotómûvészetrôl, kortárs fotóról Barkóczy Csaba természetfotós vetített képes elôadása Máté Bence gyerekek számára összeállított természetfotó sorozatának vetítése A SZAB Fotómûvészeti Munkacsoport szervezésében JATE Klub Dugonics tér 13. Április 11. hétfô Verselj a kávédért a Költészet Napján! A vers mindenkié, nem csak azoké, akik kávéznak! Ennek ellenére április 11-én, a Költészet Napján, József Attila születésnapjára emlékezve, egy kávét adunk azoknak, akik elmondanak egy verset az alábbi kávézók egyikében! A kávézók listája: TIK Café (Ady tér 10.), JATE Klub Kávézó (Dugonics tér 13.) Április 11. hétfô Vers délben Verset mond: Prof. Dr. Martinek Tamás közkapcsolati rektorhelyettes Április 11. hétfô József Attila egytôl egyig Közös verselés József Attila 111. születésnapján, a Költészet Napján ôrt állok, mint mesékbe Az Egyetemi Tavasz nyitó napján közös verselést szervez az SZTE Kulturális Iroda. József Attila idén lenne 111 éves; születésnapján, a Költészet Napján úgy idézzük meg egyetemünk egykori diákját, hogy délután 1 órától hajnali 1 óráig folyamatosan olvassuk verseit. Óránként váltják egymást különbözô egyetemi és városi szervezetek, csapatok, közösségek. Minden órának van versôre, aki óvja, vigyázza, szervezi a verselés folyamatosságát. Bárki bekapcsolódhat egy-egy vers erejéig. Kötetek, ülôalkalmatosság, plédek rendelkezésre állnak, már csak a jelenlétetek hiányzik, hogy méltóképp ünnepeljünk ezen a szép napon! Deák Ferenc Gimnázium 12. osztályos emelt szintû irodalmi tanulócsoport Versôr: Erdélyi Eszter tanár 8 9

8 IH-D2 Ifjúsági Fejlesztô- és Médiaközpont Versôr: Kispál Gyöngyi SZTE Klebelsberg Könyvtár Versôr: Mezey András könyvtáros, Kiszely Zoltán zenei könyvtáros SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ munkatársai Versôr: Miskolczi Ágnes kongresszusi központ vezetô Somogyi-könyvtár Versôr: Palánkainé Sebôk Zsuzsanna igazgató Borica Néptánccsoport Versôr: Barna Éva, Monostori András, Maróti Tibor Szegedi Egyetemi Énekkar Versôr: Száz Krisztina karnagy Szegedi Egyetemi Színház társulata Versôr: Varga Norbert mûvészeti vezetô SZTE BTK Hallgatói Önkormányzat Versôr: Varga Ákos HÖK elnök Universitas Szimfonikus Zenekar Versôr: Gyimóthi Zoltán zenekarvezetô A Szegedi Nemzeti Színház mûvészei Versôr: Barnák László színmûvész Az SZTE Közkapcsolati Igazgatóság munkatársai: Bittner Péter, Egyed Erika, Nyemcsok Éva, Tajti Gabriella Versôr: Tajti Gabriella irodavezetô Somogyi-könyvtár, Móra utcai fiókkönyvtár Móra u. 21. Április 11. hétfô Mítoszok, teremtés, mítoszteremtés Vendégünk: Bene Zoltán író Korunk társadalomtudósai szerint a modern, nyitott társadalomban nincsenek hôsök és nincs is rájuk szükség. De vajon a régi korok hôsei élnek-e még a mai köztudatban? Egyáltalán: szükség van-e rájuk? Kellenek-e példaképek, s lehetnek-e a mai ember példaképei régi korok hôsei? Bene Zoltán számos novellájában, több regényében foglalkozik ezekkel a kérdésekkel, miközben igyekszik élôvé tenni egy magyar s egyben európai mitológiát, különös tekintettel a szegedi mítoszokra. SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ Ady tér 10. Április 11. hétfô Az MTA SZAB Fotómûvészeti Munkabizottsága kiállítása A kiállított képek az MTA SZAB Fotómûvészeti Munkabizottsága tagjainak munkái, az elmúlt esztendô legsikerültebb anyagaiból. A kiállítást megnyitja: Dr. Fülöp Ferenc akadémikus, az MTA SZAB elnöke Kiállítók: B. Nagy Balázs, Csákány Lóránt, Dobóczky Zsolt, Dusha Béla, Farkas Attila, Gyenes Kálmán, Dr. Gyeviki János, Kis Lajos, Lévai Krisztián, Nagy István, Német Gabriella, Török Erika, Varsányi András, Vári Dénes Megtekinthetô április 16-ig, hétköznapokon , szombaton óráig. SZTE Rektori Épület, Átrium Dugonics tér 13. Április 11. hétfô A XIII. Egyetemi Tavasz és az Egyetemi Fotópályázat anyagából válogatott kiállítás megnyitója Megnyitja: Dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora Közremûködik: Borbás Johanna (fuvola) A kiállítás megtekinthetô április 29-ig, munkanapokon óráig. SZTE Herman Ottó Kollégium Temesvári krt Április 11. hétfô Tudás Kollégiuma: A polgár Márai Elôadó: Dr. Kakuszi Péter intézetvezetô fôiskolai tanár (SZTE JGYPK) SZTE GTK, Aula Kálvária sgt. 1. Április th International Week SZTE GTK Poetry-exhibition Installations on foreign language translations of Attila József s poem SZTE Faculty of Economics and Business Administration, Aula, April, on weekdays 8. Nemzetközi Hét SZTE GTK Verskiállítás Installációk József Attila versének fordításaira A kiállítás megtekinthetô az SZTE GTK Aulájában április hétköznapokon óra között. Április 12. kedd Vers délben Verset mond: Dr. Ragány Zoltán ügyvéd Móra Ferenc Múzeum Roosevelt tér 1-3. Április 12. kedd Rajzoló fejedelmek sorozat Zichy Mihály Szabó András festômûvész vetítéses mûvészettörténeti elôadása Belépôjegy 400 Ft SZTE Móra Ferenc Szakkollégium, Nagyterem Közép fasor Április 12. kedd Földbirtoklás, földhasználat a modern kori Magyarországon Dr. Andásfalvy Bertalan (professzor emeritus, az Antall-kormány volt mûvelôdési és közoktatási minisztere) elôadása IH Rendezvényközpont Felsô Tisza-part 2. Április 12. kedd Családmodellek, kapcsolati kultúra, generációs feszültségek napjainkban Bagdy Emôke elôadása Jegyek elôvételben Ft, az elôadás napján Ft 10 11

9 Grand Café Deák Ferenc u. 18. Április 12. kedd Domonkos István: Kormányeltörésben szó-kép-hang kísérlet Domonkos István a Vajdaságban született, a legendás Új Symposion elsô nemzedékéhez tartozott a korabeli Jugoszláviában. Költô és dzsessz-zenész. Legismertebb verse az 1971-ben írott Kormányeltörésben, mely a 20. századi magyar líra egyik emblematikus alkotása óta Svédországban él. A verset felolvassák: Fabulya Andrea és Páli Tibor Zenei rendezô: Páli Tibor Versre fest a helyszínen: Barkos Bea Zene: Páli Tibor, Jenei Kornél és Lázár Zoltán, a Gyalogfény tagjai A Gyalogfény egy ambient-psychedelic-folk-ethno-world projekt. Páli Tibor: felhangrendszerû hangszerek (dorombok, torokének, tilinkó), ének, népi fúvós hangszerek, szintetizátor, effektek; Lázár Zoltán: sámándob, dzsembe, derbuka, udu és egyéb impulzív hangkeltôk; Jenei Kornél: gong, hangtál, csôharang, doromb, esôbot, fafúvósok, kalimba, sámándob és egyéb kütyük Belépôjegy 600 Ft Millenniumi Klub Dugonics tér 12. Április 12. kedd Szavak helyett verset mondok neked A csókai Móra Ferenc Magyar Mûvelôdési Egyesület Kék cinkék irodalmi csoportjának mûsora Fellépnek: Kovács Dorina, Beszedics Adrienn, Dupák Fanni, Kovács Bertina, Marx Éva és Szabó Regina, továbbá Kónya Sándor ismert délvidéki versénekes A mûsorban Varró Dániel, Sziveri János, Lázár Ervin, Terék Anna, Cs. Simon István, Jódal Rózsa, Kosztolányi Dezsô, Ács Károly, Hervay Gizella, Karafiáth Orsolya, Bence Lajos, Nagy Zsuzsa, Márai Sándor és Weöres Sándor mûvei szerepelnek. Bevezetôt mond: Tóth Lívia újságíró-szerkesztô, a mûsor összeállítója A VMDK szegedi tagozatának szervezésében Szegedi Pinceszínház Dugonics tér 2. Április 12. kedd Az érzékelés kapui Jim Morrison est A Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) elôadása Az elôadás az amerikai költészet világába vezeti a nézôt. Adott a korszak, egy lángoló szerelem, egy barát és egy minden idillt feldúló lány, hogy a végén már azt sem tudjuk, hogy az egész csak álom vagy valóság; múlt vagy jelen? Szereplôk: Nógrádi Claudia, Skrionya Réka, Márton Bence Aurél, Tóth Csongor Szöveg: Jim Morrison Zene: The Doors Jim Morrison verseit fordította: Gorjanác Eva Zenei összeállítás: Varga Norbert Plakátdesign: Tóth Mihály (Majkol) Fény-hang: Horváth Attila Rendezôasszisztens: Kondor Alexandra Rendezte: Varga Norbert Belépôjegy Ft, elôvételben 900 Ft; kedvezményes diák/nyugdíjas 900 Ft, elôvételben 700 Ft Jegyfoglalás: szegediegyetemiszinhaz.hu/jegyinformacio/ vagy a szegediegyetemiszinhaz@gmail.com címen! JATE Klub Dugonics tér 13. Április 12. kedd JAMPEC Party Egész estés rockabilly hangulat hazai és külföldi retro slágerekkel, ahol igazi jampec hangulatban tölthetsz el egy felejthetetlen estét. Fokozzuk tovább a hangulatot!? Itt mindenki a korhoz illô öltözékben ropja hajnalig! Lányoknak pöttyös ruci vagy pörgôs szoknya, srácoknak felhajtott gallér és belôtt séró! Lemezjátszóknál: Dj. Boki & DJ Xandro Pin up Fodrász & Sminkes (Free, ) Limbó! Twist! Szokol! Lollipop! Trabi! Kapunyitás óra Belépôjegy elôvételben Ft, a helyszínen óráig Ft, óra után Ft Április 13. szerda Vers délben Verset mond: Eller Éva fordító-tolmács (a Szegedi Egyetemi Színház tagja) SZTE Klebelsberg Könyvtár, Átrium Ady tér 10. Április 13. szerda Elsodort intézetek A kolozsvári/szegedi Régészeti Intézet elsô évtizedei ( ) címû kiállítás megnyitója Köszöntôt mond: Dr. Keveházi Katalin fôigazgató (SZTE Klebelsberg Könyvtár) Megnyitja: Dr. Révész László tanszékvezetô egyetemi docens (SZTE BTK Régészeti Tanszék) A kiállítást összeállította: Gausz Ildikó, Pintér-Nagy Katalin, Felföldi Szabolcs, Vajda Tamás A kiállításban együttmûködô intézmények: SZTE Klebelsberg Könyvtár Egyetemi Gyûjtemény, SZTE BTK Régészeti Tanszék, SZTE Levéltár A kiállítás korabeli fényképek és írott dokumentumok, valamint a gazdag régészeti leletanyag látványosabb tárgyainak segítségével enged bepillantást a kolozsvári egyetemen 1899-ben megszervezett Régészeti Intézet, valamint a vele szoros kapcsolatban mûködô Érem- és Régiségtár fejlôdésérôl, a professzorok és tanszemélyzet munkásságáról, közéleti tevékenységérôl, a tanszék oktatóinak és hallgatóinak tudományos közleményeirôl, a Kolozsváron megkezdett iskolateremtô folyamatok Szegeden folytatásáról és kiteljesedésérôl egészen a szegedi tanszék megszüntetéséig. SZTE Eötvös Lóránd Kollégium, Nagyterem Tisza Lajos krt Április 13. szerda Informatika Mûhely: Mesterséges intelligencia - Grósz Tamás Somogyi-könyvtár, 1. emeleti folyóirat-olvasóterem Dóm tér 1-4. Április 13. szerda Mátyás Mária Pilinszky János meséi címû önálló kiállításának megnyitója A tárlatot megnyitja: Kántor Ágnes (SZTE JGYPK Rajz-Mûvészettörténeti Tanszék) Mátyás Mária képi ábrázoló-képgrafikus szakos hallgató az SZTE JGYPK-n, levelezô tagozaton. Leginkább az illusztrálás érdekli és abból is a természeti makrófotó rajzolás és a színek kifejezô ereje. Szereti a kézi és gépi festést és ezen technikák ötvözését. Sokat köszönhet tanárának, Pál Csaba képzômûvésznek, aki által ezt a vegyes technikát elsajátította. A kiállítás megtekinthetô április 20-ig. A program a Somogyi-könyvtár, a Szegedi Tehetségpont és az SZTE Sófi Alapítvány szervezésében valósul meg

10 Somogyi-könyvtár, 1. emeleti folyóirat-olvasóterem Dóm tér 1-4. Április 13. szerda Kelcz Dávid és Jerkus Koppány zenés irodalmi estje a Költészet Napja alkalmából A verseket elôadja: Jerkus Koppány (SZTE BTK) Arany János: Tetemre hívás Pilinszky János: Trapéz és korlát Weiner Sennyey Tibor: Illatos kert Jónás Tamás: A jófiú Zeneszerzô, szövegíró és elôadó: Kelcz Dávid (ének, gitár) (SZTE BTK) Egyszer élünk Nem látlak többé (katonadal) Csillogás Hová vándorol a lélek Ismerôs Arcok: 30 év A program a Somogyi-könyvtár, a Szegedi Tehetségpont és az SZTE Sófi Alapítvány szervezésében valósul meg. Kass Galéria Vár u. 7. Április 13. szerda Filmvetítés és beszélgetés Kass János grafikusmûvész mûveirôl, személyérôl A galéria névadóját idézzük meg azzal a portrésorozattal és hozzá kötôdô más filmekkel, melyeket a Kass Galériában vetítünk. A filmek mellett Kass Jánoshoz kötôdô személyes emlékeinket is szeretnénk visszaidézni, hiszen sokan vannak városunkban, akik személyesen is kötôdtek Kass mesterhez. Az ô történeteiken keresztül azok is közelebb kerülhetnek hozzá, akik csak a nevét vagy a mûveit ismerik. SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ Ady tér 10. Április 13. szerda Szabadegyetem Szeged Az elmúlt 50 év innovációi a szegedi gumigyárban Elôadó: Katona Tamás, a ContiTech Rubber Industrial Kft. vezérigazgatója Jósika Pincze Jósika u. 4. Április 13. szerda Társasjáték Est a Jósika Pinczében A 2014 nyarától mûködô Társasjáték Esteken közel 40 féle játékkal várjuk az offline együtt játszásért lelkesedôket minden szerdán. Játékkínálatunkban a klasszikusoktól egészen napjaink díjnyertes társasjátékáig megtalálható mindenféle kocka-, kártya- és táblajáték, ami bármelyik felnôtt korosztály számára jó szórakozást ígér, érkezzen valaki egyedül vagy társasággal. Szerencse, ügyességi, taktikai, stratégiai, logikai, asszociációs, memória, gyorsasági, blöff, együttmûködéses, nyelvi és mûveltségi játékaink között lehet próbára tenni, ki miben a legjobb. Hozd el Te is kedvenc játékodat, és azokat az embereket, akikkel szívesen játszanál együtt! További információ a Társasjáték Pincze Klub Facebook oldalán. SZTE Móra Ferenc Szakkollégium, Nagyterem Közép fasor Április 13. szerda A korai magyar történet vitás kérdései sorozat keretében A magyar honfoglalás menete, kronológiája és vitatott kérdései Meghívott vendégeink: Dr. Tóth Sándor László, az SZTE BTK Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszékének habilitált egyetemi docense és Dr. Szabados György tudományos fômunkatárs, MTA-SZTE-MOL Magyar Medievisztikai Kutatócsoport SZTE BTK, Kari Konferenciaterem Egyetem u. 2. Április 13. szerda A kardvívó Finn dráma az észt történelemrôl Az orosz titkosrendôrség elôl menekülô fiatal észt kénytelen hazájába visszatérni, ahol testnevelô tanárként helyezkedik el az egyik iskolában, s gyerekeknek oktatja a vívás mûvészetét. A múlt azonban váratlanul utána nyúl, s hôsünket válaszút elé állítja: vagy a diákjait hagyja cserben, vagy a saját életét sodorja veszélybe. Észtül beszélô finn-észt dráma magyar felirattal Az SZTE BTK Finnugor Tanszék szervezésében Rongy Kocsma Kossuth Lajos sgt. 72. Április 13. szerda Slam Poetry Újra összecsapnak Szeged legjobb slammerei a gyôzelemért! Belépôjegy 500 Ft Április 14. csütörtök Vers délben Verset mond: Fogas Benjámin tanuló (Tömörkény István Gimnázium és Szakközépiskola 11. évf.) Móra Ferenc Múzeum Roosevelt tér 1-3. Április 14. csütörtök Régészeti elôadássorozat Hogyan tárul fel a múlt? Egy kis ízelítô a régészet mindennapjaiból SZTE Sportközpont Hattyas sor 10. Április csütörtök péntek szombat Szegedi Egyetemi Napok 2016 A háromnapos rendezvény célja egy olyan egyetemi szervezésû fesztivál megteremtése, amely a hallgatók mellett a fiatal szegedieknek is szórakozási alternatívát nyújt az országosan ismert népszerû fellépôk közremûködésével. A rendezvény elsô napjának programja elsôsorban az egyetemistákat célozza meg, míg a további két napban vegyes közönségre számítanak a szervezôk, hiszen szeretnénk, ha Szeged minden lakosa aktív részese lehetne a pezsgô egyetemi hangulatnak. Fellépôk: 30Y, Brains, Budapest Bár, Ganxsta Zolee és a Kartel, Hiperkarma, Intim Torna Illegál, Irie Maffia, Magashegyi Underground, Majka & Curtis Live, Andro, Carnero, Contan, Dj Afus, Dj Lennard, Dj Gesbin, Dj Metzker Viktória, Dj Palotai, Edo Denova, Erro, Gabor Kraft, Julia Carpenter, Jumodaddy, 14 15

11 Peter, Pixa, Sterbinszky, Taslinkov, Vicktor Smith, Wondawulf, Animal Cannibal, Betty Love, Csordás Tibi Fiesta, Desperado, Dj Dominique, Happy Gang, Kerozin, Náksi Attila, Spash, Ufo és még sokan mások Az SZTE EHÖK rendezvénye További részletekért keresd az SZTE EHÖK Facebook oldalát. SZTE BTK, Sík Sándor Irodalmi Olvasóterem Egyetem u. 2. Április 14. csütörtök Mûhelytitkok Károlyi Csabával beszélget Szilágyi Zsófia A Magyar Irodalmi Tanszék második éve tartó rendezvénysorozatának vendége ezúttal Károlyi Csaba kritikus, szerkesztô, az Élet és Irodalom fôszerkesztô-helyettese, akivel a kritika helyérôl és jelentôségérôl, az ÉS-kvartettrôl, az irodalmi interjúkról beszélgetünk majd. A rendezvény a Szépírók Társasága támogatásával valósul meg. Grand Café Deák Ferenc u. 18. Április 14. csütörtök A hosszabbik út A Kerekasztal Színház és a Szputnyik Hajózási Társaság komplex színházi nevelési elôadása Nick Hornby Hosszú út lefelé címû regényébôl koprodukcióban készült az elôadás. Négy ember véletlenül egymásba fonódott sorsán keresztül vizsgálhatjuk az emberi kapcsolatok és a felelôsség kérdéskörét, valamint ezek összefüggését a társadalmi viszonyokkal. A háromórás színházi nevelési elôadás minden alkalma egyszeri és megismételhetetlen (csakis a résztvevôk és a színész-drámatanárok közös tevékenységei során lesz egésszé). A produkció 2013-ban a VII. Gyermek- és Ifjúsági Szemlén elnyerte az Assitej Üveghegy-díját, a Szemle fôdíját, valamint beválogatták az évad tizenkét legjobb elôadása közé, a POSZT versenyprogramjába. Hay Anna színész különdíjban részesült! Az elôadás megtekintése 17 éven felülieknek ajánlott! Belépôjegy Ft (korlátozott számban) Helyfoglalás: grandcafe.szeged@gmail.com, vagy a 0670/ es telefonszámon IH Rendezvényközpont Felsô Tisza-part 2. Április 14. csütörtök Pedagógiai esték a Mentor(h)áló és az IH közös rendezvénye Vendég: Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész Csak én birok versemnek hôse lenni Az elcserélt menyasszony és a szélhámos levesosztó, avagy a személyes történetek szerepe az irodalom- és történelemtanításban Hobbiként, a barátainak kezdett el történeteket írni Nyáry Krisztián a Facebookon írók, költôk szerelmi életérôl, ám a bejegyzésekbôl rövid idô alatt olvasót vonzó kulturális ismeretterjesztô sorozat lett. Az Így szerettek ôk címû irodalmi szerelmeskönyv a 2012-es év könyvsikere lett. A szerzô azóta 3 új kötettel rukkolt elô. Nyáry Krisztián mára már közismert, népszerû író, irodalomtörténész, kommunikációs szakember, kiadóvezetô. Most végre itt a lehetôség, hogy Nyáry Krisztián tolmácsolásában csemegézhessünk a számára kedves és fontos, könyveibôl ismert személyes történetekbôl! Belépôjegy kedvezményes 800 Ft (SZTE-kártya, diákigazolvány, pedagógusigazolvány), teljes áru Ft SZTE Rektori Épület, Díszterem Dugonics tér 13. Április 14. csütörtök Varga Laura (fuvola), Vizsolyi Lívia (fagott) és Klebniczki György (zongora) koncertje Mûsor: F. X. Richter: Sonata da Camera I. J. Haydn: Trio in D W. A. Mozart: Sonate in F. K. 13 P. Monqouet: Pán F. Kreisler-Couperin: La Préciouse Liebesleid F. Chopin: cisz-moll Nocturne L. Farrenc: Trio Nr.4 A mûvészek az SZTE Zenemûvészeti Karának oktatói. Kollégák, barátok, kamarapartnerek. Évek óta aktív és népszerû szereplôi Szeged mûvészi életének. A tavalyi évben megjelent CD-felvételük óta már közremûködtek Klebniczki György szerzôi CD-lemezén is. Mindhárman Artisjus-díjasok. Millenniumi Kávéház Dugonics tér 12. Április 14. csütörtök Az Exit Music zenekar koncertje A szegedi Exit Music zenekar a hard-rock és a post-grunge hangzását meglovagolva dallamos zenét játszik magyar dalszövegekkel. A személyes hangvételû, nagy íveket átfogó melódiák a magyar underground kevésbé felderített területét járják körbe, egészítik ki. Elsô albumuk, a Hadd fájjon mindenkinek 2010-ben jelent meg, a második nagylemez pedig idén májusban várható Szédül címmel. A zenekar tagjai: Albert Péter (gitár, ének), Hévizi Mariann (ének), Kiss Bertalan (dobok), Nagy Zalán (gitár) és Turcsányi Áron (basszusgitár) Casablanca Kávézó Vaszy Viktor tér 3. Április 14. csütörtök Kocsmakvíz Várunk benneteket maximum 5 fôs csoportokkal a Quiznight.hu-val közösen rendezett egyetemi mozikvízre. Nevezési díj nincs, asztalt foglalni a levente@yuiznight.hu-n lehet. A mozi és a Casablanca Kávézó által felajánlott nyereményekért tudtok versenybe szállni a körülbelül 2 órás játék során. Rongy Kocsma Kossuth Lajos sgt. 72. Április 14. csütörtök Belmondo / Patikadomb / Vacsora Zsuzsival élô koncert A Belmondo koncertzenekar minden elôadásán garantált a jó hangulatú élcelôdés, a gegek és fricskák, szövegeik egyszerre elgondolkodtatóak és humorral fûszerezve tartanak tükröt a közönségnek ban lesz 10 éves a zenekar, ennek következtében K.Alapos Gyógyászati Turné néven országjáró körútra indult a csapat, melynek egyik állomása a már rendhagyónak mondható rongyos fellépés. Belépôjegy diák/nyugdíjas 800 Ft, felnôtt Ft 16 17

12 SZTE Móra Ferenc Szakkollégium, Nagyterem Közép fasor Április péntek szombat Móra Akadémia (50) konferencia A Móra Kollégium 2016-ban ünnepli alapításának 50. évfordulóját, a jeles eseményrôl szakmai és kulturális rendezvényekkel, kiállítással, kötettel és találkozóval emlékezünk meg. A rendezvénysorozat egyik fontos állomása a Móra 50 konferencia. A konferencián 50 elôadás hangzik el, a szakkollégium tehetséges hallgatói mellett elôadnak olyan akadémiai doktorok, intézet és tanszékvezetôk, kutatók, akiknek alma matere a Móra Kollégium volt. A rendezvény célja, hogy a mórás nemzedékek, generációk közösen, egy szakmai programhoz kötôdve ünnepeljenek, öregbítsék a kollégium hírnevét. Április 15. péntek Vers délben Verset mond: Pallai Zsuzsanna könyvtáros (SZTE Klebelsberg Könyvtár) SZTE Gyakorló Gimnázium és Ált. Iskola Díszterme Szentháromság u. 2. Április 15. péntek Fényjáték Tavaszi koncert és kiállítás az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola tanulóinak részvételével A kiállítást megnyitja: Dr. Kovács Lajos vegyész A koncert fellépôi: Forrai Benedek, Haller Péter, Hódi Virág Noémi, Lauer Viktória, Peregi Bernadett, Tóth Lázár, Váli Domonkos Katolikus Ház, Díszterem Dugonics tér 12. Április 15. péntek Oktogon Napok Laár András: Buddhizmus a mindennapi életben Oktogon Napok 2016 címû rendezvényünk elôadásai az ember teljességét járják körül különbözô nézôpontokból. A belépés ingyenes, de elôzetes jelentkezéshez kötött. Jelentkezni a Kollégium honlapján lehet: sspeszk.blogspot.hu Szegedi Csillagvizsgáló Újszeged, Kertész utca Április 15. péntek Csillagászati-ûrkutatási kiselôadások vetítéssel, sötétedés után az idôjárástól függôen távcsöves bemutató Megközelítés: 70-es autóbusz Hatházak megállótól kb. 300 méterre Nyitva tartás: óra Belépôjegy gyerek/nyugdíjas 300 Ft, felnôtt 500 Ft, az SZTE hallgatóinak és dolgozóinak ingyenes k.szatmary@physx.u-szeged.hu, honlap: Rongy Kocsma Kossuth Lajos sgt. 72. Április péntek szombat Our Sound Weekend (2 nap 10 zenekar) Pályánk során számtalan tehetséges, kreatív emberrel találkozhattunk, aminek elmondhatatlanul örülünk, és amiért hálásak vagyunk. Elengedhetetlenül szükségesnek érezzük azt, hogy ezt másokkal is megosszuk, valamint azt is kötelességünknek tartjuk, hogy tegyünk a szegedi zenei életért, zenei közösségért. Így hát megrendeztük az elsô Our Sound hétvégét, melynek célja, hogy a velünk dolgozó zenekarok találkozzanak és zenéljenek Our Sound Recording Studio Belépôjegy 600 Ft Sík Sándor Piarista Egyetemi Szakkollégium Lechner tér 2/A Április 16. szombat Oktogon Napok Czagány Gábor református lelkész: A Mátrix és ami mögötte van Görföl Tibor teológus PPKE: Az élet teljessége jézusi perspektívák Orosz Gábor, a Hôsök Tere kezdeményezés pszichológusa: A hétköznapi hôsiesség formái Oktogon Napok 2016 címû rendezvényünk elôadásai az ember teljességét járják körül különbözô nézôpontokból. Dugonics tér (az SZTE Rektori Épület elôtt) Április 16. szombat Tudósok nyomában Sétánk során nagy tudósaink nyomába eredünk. Matematikusaink, biológusaink, orvos és jogtudósaink szemüvegén keresztül ismerkedünk meg világukkal, áldást hozó munkájukkal, szegedi életükkel. Megtudjuk mit gondoltak a bennünket körülvevô világról, kinek milyen hobbija volt, kit/mit szeretett a legjobban, és miben jeleskedett a tudományon kívül. Részvételi díj Ft, diákoknak 800 Ft Szent István tér Április 16. szombat Nem Én kiáltok! Irodalmi körséta József Attila ismert és kevésbé ismert szegedi emlékhelyeinél Versekkel, idézetekkel, archív dokumentumokkal és egyéb érdekességekkel A programok megálmodója és kivitelezôje Monostori András, aki Szegeden végzett néprajz, majd idegenvezetôi szakon. Jelenleg MAI Monostori András Idegenvezetések elnevezésû vállalkozásának keretein belül szervez a legkülönbözôbb témákban tematikus túrákat, mind gyalogosan, mind pedig kerékpárosan. A 2016-os repertoár 14 túrából áll. Facebook-os elérhetôség: MAI Monostori András Részvételi díj Ft Belvárosi Mozi Vaszy Viktor tér 3. Április 16. szombat Élô közvetítés a New York-i Metropolitan Operából Donizetti: Roberto Devereux (Met premier) eredeti nyelven, angol és magyar felirattal Vezényel: Maurizio Benini, rendezô: Sir David McVicar Szereplôk: Sondra Radvanovsky (Erzsébet), Elina Garanca (Sarah), Matthew Polenzani (Robert), Mariusz Kwiecien (Nottingham hercege) 18 19

13 Kövér Béla Bábszínház Tisza Lajos krt. 50. Április 16. szombat Homo Ludens Project MASZK Egyesület: Akár Akárki Az est folyamán adott hét példázat, melyben látszik, hogy négy Akárki szerepeket játszik mai, utcán tengôdô, esendô vagy kárhozattól részeg figurákat, kik testüket adják bérbe, és történetük végén akképp érnek révbe, hogy az abszurd, lelketlen világ mindet villájára tûzi és elfogyasztja, vagy csak saját mocskában rohasztja. Akárkik: Frank Tímea, Gyüdi Eszter, Kállai Ákos, Szilágyi Szabolcs Zeneszerzô Akárki: Gyüdi Eszter Koreográfus Akárki: Seres István Pipu Látványtervezô Akárki: Kovács A. Gyula Dramaturg Akárki: Zélity Dávid Rendezô Akárki: Benkô Imola Orsolya Jegyelôjegyzés: Belépôjegy kedvezményes 800 Ft, normál Ft, támogatói Ft, Radnóti-kártyával 500 Ft Grand Café Deák Ferenc u. 18. Április 16. szombat Metanoia Artopédia: Én tökéletes vagyok Tudattalan történet Perovics Zoltán: Haszontalan szövegek gyûjteménye (részlet) A helyszín a mulasztás bolygója, ahol a mérgek sokszínû, hipnotikus kín-állatát az emberi faj üres mutációi táplálják. Ahol a látszólag passzív semlegesség rendre magához vonzza és aktivizálja is a mérgeket. Ahol a mai ember mérgekhez fûzôdô kaotikus kapcsolatában azoktól már nem is különbözteti meg magát. Ahol az ellenmérget sem gyógyszerének, hanem ellenségének tekinti. Az elôadás Friedrich Nietzsche, Hamvas Béla, Franz Kafka írásai, archív és jelenkori dokumentumok, hanganyagok, újságcikkek, statisztikák felhasználásával készült. Közremûködôk: Erdély Perovics Andrea, Rutonic Róbert, Formanek Csaba, Ruscsák Péter, Diószegi Ágnes, Varga Szûcs Dóra, Kovács Vecei Sára, Perovics Zoltán Hangfelvételrôl közremûködik: Czeglédi András Ruhák: Csúri Anna Figurák: Kiss Attila Etele Hangkeverés: Lengyel Zoltán Hangtechnika: Virágh Máté Rendezôasszisztens/Szerkesztés: Erdély Perovics Andrea Írta/Rendezte/Látvány: Perovics Zoltán Támogatók: EMMI, Grand Café JATE Klub Dugonics tér 13. Április 16. szombat Salsa buli a JATE-ban Kubai hangulat, jobbnál jobb zenék, a kedvenc animációitok. Zenék mindenkinek, kezdôtôl haladó szintig, salsa, bachata, reggaeton, cha-cha-cha, klasszikusok és aktuális slágerek, buli zenéktôl a romantikáig. Program: Ráhangolódás, bemelegítô ruedák, Buli, animációkkal (salsa, reggaeton, conga, meglepetések) Belépôjegy Ft SZTE Sportközpont Hattyas sor 10. Április Péntek vasárnap SZTE JGYPK Sportnap Április 18. hétfô Vers délben Verset mond: Németh György Attila egyetemi hallgató (SZTE ÁJTK) SZTE JGYPK, 4109-es terem Hattyas u. 10. Április 18. hétfô Mentor(h)áló Klub: A pedagógiai diagnosztika lehetôségei a beilleszkedési zavarok megismerésében és kezelésében Elôadó: Fazekasné Dr. Fenyvesi Margit fôiskolai tanár (SZTE JGYPK, KRE, ELTE) A Mentor(h)áló Klub rendszeresen lehetôséget kínál az egymástól való tanulásra, a tapasztalatcserére, a különbözô területekrôl érkezô szakemberek együttmûködésének fejlesztésére. A Fazekasné Dr. Fenyvesi Margit által vezetett klubfoglalkozást különösen ajánljuk gyógypedagógusoknak, többségi pedagógusoknak, egyetemi oktatóknak és hallgatóknak, de más érdeklôdôket is szívesen látunk. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött! További részletek és regisztráció: mentorhalo SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ Ady tér 10. Április 18. hétfô Van képünk hozzá Az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképzô Kar fotográfus hallgatóinak kiállítása Megnyitja: Krnács András fotográfus, tanár Közremûködik: Brestyánszki Dína (hegedû) és Brestyánszki Bernadett (cselló) Kiállítók: Balla Petra, Bunda Zsuzsanna, Bátkai Gábor, Csákvári Adrienn, Csákvári Eszter, Dávid Albert Dániel, Fodor László, Gôsi Gabriella, Horváthné Patai Hedvig, Jenei Ibolya, Jámbor Erika, Kissné Rácz Kitti, Kovács Zoltán, Kusnyérné Tarján Judit, Kéri Gyula, Martonné Balogh Gabriella, Mihály Bettina, Mokánszky-Süveg Adrienn, Molnár Gabriella, Mészáros Milán, Peták Zoltán, Pópity Egon, Rómer János, Szabó Ferenc, Szalontai Emese Zita, Sári Mónika, Sólya Eliza, Tisza Zsolt, Veres-Gera Zóra, Weisz Hanna Dóra Megtekinthetô április 23-ig, hétköznapokon , szombaton óráig. Rongy Kocsma Kossuth Lajos sgt. 72. Április 18. hétfô Novecento 100. Mese egy zongoristáról, aki egy óceánjáró hajón született és ott is halt meg. Soha nem lépett a szárazföldre, egyetlen percre sem. Azon a hajón azonban ott volt az egész világ... Játssza: Ilyés Lénárd (ezúttal már 100. alkalommal) Belépôjegy diák/nyugdíjas 600 Ft, felnôtt 800 Ft 20 21

14 JATE Klub Dugonics tér 13. Április 18. hétfô Rozsdamaró Táncház Táncot tanít Simoncsics Pál. A táncházra a belépés ingyenes! SZTE ETSZK Fôépület Temesvári krt. 31. Április 19. kedd ETSZK Sportnap Somogyi-könyvtár, Csillag téri fiókkönyvtár Kereszttöltés u. 29. Április 19. kedd Erdélyi és magyarországi népdalok furulya- és gitárkísérettel az SZTE BTK Magyar Irodalmi Tanszék hallgatói csoportjának elôadásában Móra Ferenc Múzeum Roosevelt tér 1-3. Április 19. kedd Egyetemi Régészeti Nap a múzeum régészeti kiállításaiban Régészeti kiállítások: Minden, ami arany! Út(on) a kultúrák földjén Az M43-as autópálya nyomvonalának ásatásai Kincsek Titkok Aranyak Az M43-as ásatások eredményei Régészek beszámolói az ásatásokról Szilágyi Kata régész tárlatvezetése a Kincsek Titkok Aranyak címû régészeti kiállításban Tihanyi Balázs: A századi magyar íj és íjászat kutatása napjainkban (A régészet és a történeti embertan szemszögébôl) címû elôadása Belépôjegy SZTE-diákigazolvánnyal 217 Ft (ugyanis 217 éve találták meg a nagyszentmiklósi aranykincset) Szegedi Nemzeti Színház Vaszy Viktor tér 1. Április 19. kedd Ifjúsági hangverseny Délidôben Közremûködik: Szegedi Szimfonikus Zenekar Válogatás az esti koncert mûsorából Vezényel: Medveczky Ádám Mûsorvezetô: Lukácsházi Gyôzô A program szervezôje a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. és a Szegedi Szimfonikus Zenekar. Jegyek a Filharmónia szegedi irodájában (Klauzál tér 7.), vagy koncert elôtt a helyszínen válthatók Ft-os áron. Április 19. kedd Vers délben Verset mond: Mózes Anita (Gordiusz Kör) TIK Café Ady tér 10. Április 19. kedd MÁSKÉP(P) Köztünk élô alkotók kiállítássorozat Anna szerint a világ Bobkó Anna (az SZTE Közkapcsolati Igazgatóság munkatársa) fotókiállításának megnyitója Az SZTE Alma Mater programja REÖK Palota Tisza Lajos krt. 56. Április 19. kedd Kérsz teát?! A NANE Egyesület színházi elôadása Szereplôk: Bánki Gergely és Sipos Vera Írta és rendezte: Bánki Gergely és Sipos Vera A tea és a szex két tök különbözô dolog. A tea a végére ellangyosodik. A szex nem. A tea jólesik hidegben. A szex nem. A szex pucéran a legjobb. A tea nem. A szex izgalmas. A tea nem. De van bennük egy dolog, ami közös. Ha a partnerünk nem akarja a teát, nem kényszerítjük rá. Ha a partnerünk nem akarja a szexet, nem kényszerítjük bele. Nem? A közel negyven perces elôadás után beszélgetés a színészekkel és a NANE Egyesület munkatársával. SZTE ZMK, Fricsay Ferenc Hangversenyterem Tisza Lajos krt Április 19. kedd Benkô Daniella zongoraestje Mûsor: F. Schubert: Három zongoradarab D. 946 R. Schumann: Szimfonikus etûdök, Op. 13 Benkô Daniella 6 évesen kezdett zongorázni a nyíregyházi Vikár Sándor Zeneiskolában. Érdeklôdése a zene iránt korán megmutatkozott, így Debrecenben a Kodály Zoltán Zenemûvészeti Szakközépiskolában, majd a Debreceni Egyetem Zenemûvészeti Karán folytatta zenei tanulmányait. Részt vett Némethy Attila, Gulyás Márta, Krausz Adrienn, Fenyô Gusztáv és Luis Fernando Pérez mesterkurzusain ben megnyerte a Debreceni Egyetem által szervezett magyar zeneszerzôk mûveibôl kiírt országos zongoraversenyt. Jelenleg az SZTE ZMK végzôs zongoramûvész mesterszakos hallgatója, tanára Dr. Császár Zsuzsanna. Grand Café Deák Ferenc u. 18. Április 19. kedd Miféle irodalom ez? Ulickaja a határokon V. Gilbert Edit (PTE Modern Irodalomtörténeti és Irodalomelméleti Tanszék) irodalomkutatóval Sipos Hédi PhD hallgató (SZTE Szláv Filológiai Tanszék) beszélget. Ljudmila Ulickajának komoly rajongó tábora van Magyarországon, könyvei több kiadásban jelennek meg. Ám irodalomkritikusai közül többen inkább az igényes lektûr mûfajához tartozónak vallják. V. Gilbert Edit, Ulickaja több regényének fordítója, az életmû kiváló ismerôje elfogulatlan elemzéseivel egyaránt eleget tesz a korrekt irodalomkritikusi elvárásoknak és az olvasók azon igényének, hogy minél többet tudjanak meg kedvelt szerzôjük írói világáról

15 Szegedi Nemzeti Színház Vaszy Viktor tér 1. Április 19. kedd Kodály Zoltán: Marosszéki táncok Dubrovay László: II. Zongoraverseny P. I. Csajkovszkij: VI. ( Pathétique ) szimfónia, h-moll, Op.74 Közremûködik: Balázs János zongora Vezényel: Medveczky Ádám A program szervezôje a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. és a Szegedi Szimfonikus Zenekar Jegyek a Filharmónia szegedi irodájában (Klauzál tér 7.), vagy koncert elôtt a helyszínen válthatók Ft-os áron. Millenniumi Kávéház Dugonics tér 12. Április 19. kedd Vers Szín Játék Kortárs finn versek magyarul Házigazda: Kasperi Hasala, finn anyanyelvi lektor (SZTE BTK Finnugor Nyelvtudományi Tanszék) Szöveg: Pusztai-Varga Ildikó mûfordító (SZTE GTK) Zene: Nagy Ambrus, akusztikus gitár (The Ripofs; SZTE GTK) Szereplôk: Pusztai-Varga Ildikó (SZTE GTK): A jövô vékony kabát, lebeg a szárítókötélen, várja, hogy felvegyék Jenni Haukio Farkas Eszter (Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium 10. évfolyam): Írok neked. Elsô olvasásra megérted. Mari Velin Sipos Márk (Dugonics András Piarista Gimnázium 10. évfolyam): A közönséget ébren kell tartani, hogy megvegyék a könyvem, vagy meghívjanak egy sörre. Tapani Kinnunen Április 20. szerda Vers délben Verset mond: Szûcs Edit egyetemi hallgató (SZTE ETSZK gyógytornász) SZTE BTK, Mészöly Gedeon szeminárium Egyetem u. 2. Április 20. szerda Filmbemutató és beszélgetés Az elsô udmurt kortárs film bemutatása és beszélgetés a film írójával, Darali Lelivel Beszélgetés Darali Lelivel, aki igen sokoldalú udmurt aktivista: újságíró, író, fordító, DJ, szerkesztô és jelenleg Iszkaszentgyörgyön ô az oroszországi finnugor népek nagykövete. A beszélgetést vezeti: Kozmács István A beszélgetés után az elsô udmurt kortárs filmet, az Uzy-Bory-t vetítjük magyar felirattal. Szent Imre Szakkollégium Londoni krt. 13. Április 20. szerda Coollégiumok Éjszakája Sok szeretettel várunk minden érdeklôdôt az immár teljesen új formában megrendezésre kerülô Coollégiumok Éjszakájára! Ha fiatalnak és csapatjátékosnak érzed magad, itt a helyed! Hidd el, betyár egy este lesz! Mozduljatok rá, játsszatok össze, és szerezzétek meg az Év Coollégiuma címet! Program: egyetemi véradás a kollégium társalgójában kerti mozi a kollégium belsô udvarában Játékok (kolis) határok nélkül (maximum 8 csapat részvételével): Szeretsz és tudsz is csapatban dolgozni? Úgy érzed, a Te kollégiumi közösséged a legerôsebb? Itt a lehetôség bizonyítani! 10 fôs (legalább egy kollégiumi vezetôt is nevezô) egyetemi kollégiumi csapatok jelentkezését várjuk a szentimrekoli@gmail.com címre (április 17. vasárnapig), akik harcba szállnak az Év Coollégiuma 2016 címért! Mi már készen állunk! És Ti? moldvai táncház élô zenével és táncoktatóval karaoke est Információ és esemény: Kass Galéria Vár u. 7. Április 20. szerda A zene vonzásában Kass János zenei tárgyú könyvillusztrációi Szôkefalvi-Nagy Erzsébet könyvtárnok elôadása a Kass és a zene címû kiállításban SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ Ady tér 10. Április 20. szerda Szabadegyetem Szeged Második generációs bioüzemanyagok: van-e élet az elsô generáció után? Elôadó: Ifj. Domokos László (Businnes Opportunity Manager, Shell Global Solutions International BV) Grand Café Deák Ferenc u. 18. Április 20. szerda Ez már a szabadság? Saját fotókon a börtönéveket követô elsô szabad napok kiállításmegnyitó Milyen az élet a börtön után? Hogy megy a munkakeresés? Lehet-e onnan folytatni az emberi kapcsolatokat, ahol évekkel azelôtt megszakadtak? Mik az újrakezdés örömei és nehézségei? Többek közt ezekre a kérdésekre kereste a választ az Adj hangot Egyesület Ez már a szabadság? címû photovoice projektje, amelyben nyolc volt fogva tartott három hónapon át fotózta szabadulást követô hétköznapjait. Kiállításmegnyitó, majd rendhagyó tárlatvezetés és beszélgetés az alkotókkal. Az est során bemutatjuk: Igazmondó madár a reintegráció útjai Egerben Balla Gábor (Elephant Stúdió) és Lengyel Zoltán (Grand Café) dokumentumfilmje a Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet Börtön a városért programjáról Az NCTA támogatásával 24 25

16 Jósika Pincze Jósika u. 4. Április 20. szerda Társasjáték Est a Jósika Pinczében A 2014 nyarától mûködô Társasjáték Esteken közel 40 féle játékkal várjuk az offline együtt játszásért lelkesedôket. Hozd el Te is kedvenc játékodat, és azokat az embereket, akikkel szívesen játszanál együtt! További információ a Társasjáték Pincze Klub Facebook oldalán. Hungi Vigadó Stefánia Április 20. szerda A nép szabadságának kemény kavicsai Szilasi László és DJ Kô estje Szilasi László író, irodalomtörténész, esszéista, az SZTE BTK Magyar Irodalmi Tanszék tanszékvezetôje 2010-ben debütált szépíróként. A hangos sikert második regénye, A harmadik híd (2014) hozta meg számára. Ezen az estén tárcáiból olvas fel, melyhez DJ Kô szolgáltat zenét. DJ Kô Szeged ismert underground lemezlovasa, szettjeiben az 50-es, 60-as évek funk, soul, jazz, afro, latin stílusú lemezeit keveri magyar ritkaságokkal. Az estet a Szépírók Társasága támogatja. Fogadalmi templom Dóm tér Április 20. szerda Rotaract jótékonysági hangverseny Fellépnek: Baracskai Judit, László Boldizsár, Cser Krisztián operaénekesek Az esemény elsôsorban a komolyzene kedvelôinek kedveskedik, de várunk minden érdeklôdôt, aki szereti a minôségi szórakozást. A koncertbôl befolyt összeget az SZTE Gyermekgyógyászati Klinika Gyereksebészeti Osztályának ajánljuk fel. Belépôjegyek elôvételben az IH Rendezvényközpontban és a Belvárosi Moziban válthatók Ft-os áron. Millenniumi Kávéház Dugonics tér 12. Április 20. szerda Bolgár táncház a Balkán Táncegyüttessel A táncokat Majthényi Dániel tanítja. Kísér a Balkán Quartet zenekar. Szegedi Pinceszínház Dugonics tér 2. Április 20. szerda Dorde Lebovic: Az ezredik éjszaka A Szegedi Egyetemi színház (SZESZ) elôadása Dorde Lebovic mûve szürreális játékra szólít. A két barát Hap és Hep története ott kezdôdik, amikor munkából hazafelé menet folyton arról beszélnek, hová is tart az életük és a világ, nap mint nap ugyanazok a kérdések, válaszok és félelmek kerülnek elô. Félelmeikre és kérdéseikre talán válaszul megjelenik egy varázsló, s fölajánlja azt a komoly emberfeletti lehetôséget, ami után már semmi sem lehet ugyanaz, mint elôtte... Szereposztás: Hap: Hadzsy János Hep: Papp Péter Varázsló: Keresztes Tímea Koreográfus: Rózsa Miklós Fény-hang: Horváth Attila Díszlet-jelmez: SZESZ Rendezôasszisztens: Kondor Alexandra Rendezte: Varga Norbert Belépôjegy Ft, elôvételben 900 Ft; kedvezményes diák/nyugdíjas 900 Ft, elôvételben 700 Ft Jegyfoglalás: vagy a szegediegyetemiszinhaz@ gmail.com címen! IH Rendezvényközpont, IH Café Felsô Tisza-part 2. Április 20. szerda Good Company koncert Tuba ágyra helyezett akusztikus rock, egy csipetnyi népzenével fûszerezve. Talán így lehetne egy mondatban összefoglalni a Good Company zenei stílusát. A zenekar 2013 júliusában alakult. Eleinte ismert elôadók számai feldolgozásával próbáltak rátalálni az útra, amit járni szeretnének, mostanra viszont jórészt saját szerzeményeik alkotják repertoárjukat. Zenéjük jellegzetes hangzásvilágát a korábban külön-külön megtapasztalt mûfajok mellett az egyedi hangszer-összeállításnak is köszönheti. Az együttes rövid fennállása alatt az ország különbözô szegleteiben adott több mint félszáz nagysikerû koncerttel méltán vívta ki a közönség és a szakma elismerését: a Ceglédi Utcazene Fesztivál rendezvényszervezôi díja mellett magukénak tudhatják a Dobbantó Zenei Tehetségkutató Fesztivál bronzérmét, illetve bemutatkozhattak a 2015-ös Budapest Music Expon is ban a Cseh Tamás Program jóvoltából rendszeresen lépnek színpadra az Ismerôs Arcok vendégeként. A zenekar tagjai: Bradanovics Bernadett (hegedû, ének), Sejben Gyôzô (gitár, ének), Kalmár Gergely (tuba), Horváth Zoltán (dob) Belépôjegy elôvételben 800 Ft, a koncert napján Ft, Fricsay-kártyával 800 Ft Április 21. csütörtök Vers délben Verset mond: Barnák László színmûvész (Szegedi Nemzeti Színház) Millenniumi Klub Dugonics tér 12. Április 21. csütörtök Önkéntesség Munka Erô Önkéntes tapasztalatok érvényesítése a munkaerôpiacon Önkénteskedni öröm, segíteni másokon felemelô érzés, de ezen a délutánon azt is megtanulhatod, hogy az önkéntes tapasztalataidat hogyan tudod a munkaerô-piaci fejlôdésed szolgálatába állítani. Gyere el és vegyél részt a programunkon, ahol szakember segít neked a megszerzett önkéntes tapasztalataidat feldolgozni; meghívott elôadóink pedig bemutatják, hogyan tudod ezeket láthatóvá tenni, érvényesíteni egy állásinterjún

17 SZTE JGYPK, 4109-es terem Hattyas u. 10. Április 21. csütörtök Mentor(h)áló Klub: Nyelvi hátrányok az iskolában Elôadó: Dr. Sándor Klára, az SZTE BTK Könyvtár- és Humáninformatikai Tanszékének tanszékvezetô docense, a nyelvtudomány kandidátusa, nyelvész, társadalomkutató Az oktatáskutatók gyakran fölhívják a figyelmet arra, hogy a magyar iskolarendszer nem kiegyenlíti a belépô tanulók közötti, eltérô szocializációból fakadó hátrányokat, hanem növeli. Ugyanakkor azt nemigen szokták számításba venni, hogy a hátrányok növelésében szerepe van annak, hogy az iskola más nyelvet beszél, mint amit a gyerekek többsége otthon elsajátít. Az elôadás az iskolai nyelvi hátrányos helyzet típusait mutatja be, s javaslatot tesz arra, hogyan csökkenthetôk ezek a hátrányok. A Sándor Klára által vezetett klubfoglalkozást különösen ajánljuk általános iskolai és középiskolai magyartanároknak, egyetemi oktatóknak és hallgatóknak, de más érdeklôdôket is szívesen látunk. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött! További részletek és regisztráció: mentorhalo SZTE BTK, Mészöly Gedeon szeminárium Egyetem u. 2. Április 21. csütörtök Filmbemutató: Puzkar (Fészek) (magyar felirattal) A második udmurt kortárs film bemutatása SZTE Néprajzi és Kult. Antropológiai Tanszék, Folyosó Galéria Egyetem u. 2. Április 21. csütörtök Második otthonok, menedékek egy kutatószeminárium képei Idôszaki kiállítás a kutatásban résztvevô oktatók, hallgatók fotóiból, illetve az általuk gyûjtött dokumentumokból és archív fényképekbôl. A kiállítást megnyitja: A. Gergely András (MTA PTI tudományos fômunkatárs) Az SZTE BTK Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék szervezésében Somogyi-könyvtár Hangoskönyvtára Stefánia 2. Április 21. csütörtök Nándorfehérvár 1440-es ostroma a tudomány és az irodalom szemszögébôl Beszélgetés Szabó Pál 1440 Nándorfehérvár elsô oszmán-török ostroma és elôzményei és Gáspár Ferenc Pogányokkal táncoló címû köteteirôl A szerzôkkel Bene Zoltán író beszélget. SZTE Rektori Épület, 5-ös terem Dugonics tér 13. Április 21. csütörtök Madzsong est Az SZTE Konfuciusz Intézete az elmúlt hónapokban több alkalommal szervezett madzsong estet, amely igen népszerû volt a látogatók körében. Az érdeklôdôk a madzsong újabbnál újabb fortélyaival ismerkedhetnek meg, hozzáértô és tapasztalt játékosok segítségével. Természetesen nemcsak azokat várjuk, akik már megismerkedtek ezzel a Kínában igen népszerû játékkal, hanem azokat is, akik most teszik meg az elsô lépéseket. Somogyi-könyvtár, 1. emeleti folyóirat-olvasóterem Dóm tér 1-4. Április 21. csütörtök Csákány Lóránt Világom címû önálló kiállításának megnyitója A tárlatot megnyitja: Dobóczky Zsolt fotómûvész Csákány Lóránt: március 3-án születtem Szabadkán. Az SZTE ÁOK harmadéves orvostanhallgatója vagyok. A fényképészettel 6 éve foglalkozom ben csatlakoztam a Szerbiai Fotó Szövetséghez, 2013-ban tagosodtam be a MAFOSZ-ba, valamint 2014-ben a Magyar Fotómûvészek Világszövetségébe (MFVSZ). Szeretem máshogy látni a világot, mint az átlagember. Fotóim eddig 15 országban lettek kiállítva: Magyarország, Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Ausztria, Luxemburg, Horvátország, Németország, Franciaország, Románia, Ukrajna, Olaszország, Egyiptom, Törökország, Kína, Szingapúr. A kiállítás megtekinthetô április 27-ig. A program a Somogyi-könyvtár, a Szegedi Tehetségpont és az SZTE Sófi Alapítvány szervezésében valósul meg. Somogyi-könyvtár Dóm tér 1-4. Április 21. csütörtök Mózes kôtáblái a hármashalmon könyvbemutató Glässer Norbert (szerk.): Mózes kôtáblái a hármashalmon. Zsidó hagyomány és szimbolikus politika határán A kötetet bemutatja és a szerzôkkel beszélget: A. Gergely András kulturális antropológus A könyv esettanulmányok gyûjteménye, amelyek a modern polgári öntudat, nemzeti és politikai elkötelezôdés szimbolikus jelenségeit járják körül a magyarországi zsidóság körében. A modern nemzetállamok kiépülésével megjelent az igény az evilági nemzeti történelem szakralizálására és új közösségteremtô rítusok kiépítésére is. Ezek nyelvezetükben, szimbólumrendszerükben a széles körben elterjedt vallási ismeretekhez nyúltak. A kötet szerzôi: Fényes Balázs, Glässer Norbert, Glässerné Nagyillés Anikó és Zima András Az SZTE BTK Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék, az MTA - SZTE Vallási Kultúrakutató Csoport és a Szegedi Közéleti Kávéház szervezésében Grand Café Deák Ferenc u. 18. Április 21. csütörtök Szerelem és más testi kínok a filozófiában és a mûvészetekben Szilagyi Ákos Ká és Bá. El Kazovszij emlékmûve címû kötetének bemutatója Szilágyi Ákossal, a könyv szerzôjével Gyenge Zoltán filozófus és Czeglédi András esztéta beszélget. SZTE Központi Épület, Díszterem Dugonics tér 13. Április 21. csütörtök Francia est S. Dobos Márta hegedûmûvész és Klebniczki György zongoramûvész hangversenye Mûsor: Georges Onslow: E-dúr hegedû-zongora szonáta Op. 29, No. 5 Maurice Ravel: a-moll hegedû-zongora szonáta /Posthume/ Edouard Lalo: D-dúr hegedû-zongora szonáta Op. 12 Klebniczki György egyetemi tanulmányait a Budapesti Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetemen kezdte, és az SZTE ZMK-án fejezte be 2006-ban. A Nemzetközi Bartók Zongoraverseny különdíjasa 2004-ben és 2006-ban óta az SZTE Zenemûvészeti Karának tanársegédje, korrepetitora. Zongoramûvészi 28 29

18 tevékenységeit elsôsorban hangszeres zongorakísérôként, kamaramûvészként folytatja, de számos rendezvényen, kamaraesteken szólistaként is fellép. Rendszeres fellépôje a Szegedi Kortárszenei Napoknak, valamint az Ôszi Kulturális Fesztivál és Egyetemi Tavasz kamaraestjeinek. Az elmúlt években, Turkuban és Darmstadtban is fellépett kamarazenei és szóló produkcióval ben Artisjus-díjban részesült. Zenei tanulmányait jelenleg a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem Doktori Iskolájában folytatja. S. Dobos Márta hegedûmûvész-tanári diplomáját a Budapesti Zenemûvészeti Egyetemen szerezte. Pályáját Debrecenben kezdte, ahol közép- és felsôfokon tanított óta Szegeden él családjával, azóta az SZTE Zenemûvészeti Karának docense tôl az SZTE Vántus István Gyakorló Zenemûvészeti Szakközépiskola hegedûtanára is. Pályája kezdete óta rendszeresen koncertezik. Európa számos országában lépett fel. (Finnország, Spanyolország, Franciaország, Németország, Svájc, Románia) ban Artisjus-díjban részesült ben a Budapesti Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetemen Doktori fokozatot szerzett óta állandó kamarazene partnere Klebniczki György zongoramûvész, akivel az elmúlt években számos önálló hangversenyt adtak itthon és külföldön. Rongy Kocsma Kossuth Lajos sgt. 72. Április 21. csütörtök Gourmand koncert A Gourmand a slam poetry-t és a kortárs költészetet egyedülálló módon házasítja jazz/funk/atmoszférikus alapokkal. A kvintettet különbözô zenei hátterû, képzett zenészek alkotják, akikhez késôbb csatlakozott Pion István, valamint Horváth Kristóf (Színész Bob) is. A zenekar két slammere, vagyis frontemberei rendszeres résztvevôi a magyarországi slam poetry-rendezvényeknek, idén a Rongyban is megcsillogtatják tehetségüket. Belépôjegy diák/nyugdíjas 800 Ft, felnôtt Ft SZTE Eötvös Lóránd Kollégium, Nagyterem Tisza Lajos krt Április 22. péntek Matematika Mûhely: Dénes Attila SZTE Rektori Épület, Szent-Györgyi Albert szobor Április 22. péntek Vers délben Verset mond: Fogas Tamásné Katalin nyugdíjas Dugonics tér SZTE Eötvös Lóránd Kollégium, Nagyterem Tisza Lajos krt Április 22. péntek Kémia Mûhely: Sugárzó évszázad, avagy a radiokémia története Dr. Dombi György SZTE Sportközpont Hattyas sor 10. Április 22. péntek Jóga délután oktatóknak, dolgozóknak Millenniumi Klub Dugonics tér 12. Április 22. péntek Rapid Randi Szegeden! A Millenniumi Kávéház újra megrendezi a Rapid Randit, melyre sok szeretettel várunk minden érdeklôdô társkeresô hölgyet és urat. A klubteremben nyugodt, meghitt környezetben tudnak ismerkedni a párok 7-7 perces beszélgetések közben. Kölcsönös szimpátia esetén, elküldjük mindkét félnek egymás elérhetôségét, hogy felvehessék a kapcsolatot, és akár megbeszélhessék a következô randit! A es korosztály rapid randi idôpontja: április 22. péntek óra A es korosztály rapid randi idôpontja: április 22. péntek óra Részvételi díj Ft Jelentkezni lehet a szegedrapidrandi@gmail.com címen a teljes név, a szimpátia kártyára kerülô név (lehetôleg, ne csak a keresztnév legyen), kor, korosztály, és az cím megírásával. A jelentkezés az esemény kezdete elôtt 48 órával lezárul. További információk a Facebookon: Szegedi Csillagvizsgáló Újszeged, Kertész utca Április 22. péntek Csillagászati-ûrkutatási kiselôadások vetítéssel, sötétedés után az idôjárástól függôen távcsöves bemutató Megközelítés: 70-es autóbusz Hatházak megállótól kb. 300 méterre Nyitva tartás: óra Belépôjegy gyerek/nyugdíjas 300 Ft, felnôtt 500 Ft, az SZTE hallgatóinak és dolgozóinak ingyenes. k.szatmary@physx.u-szeged.hu, honlap: Millenniumi Kávéház Dugonics tér 12. Április 22. péntek Huckleberry Guys koncert A szegedi countryblues-disco duó trióvá bôvülve ismét új mûfajt teremt! Csûrdöngölôs feldolgozásaikkal kimerítik a trancepunk-blues fogalmát! A dob, a gitár és a szájharmonika elkalauzol az elektromos mississippi, a new orleans punk és a zseniális trancefolk irányába! Hallhatunk tôlük Seasick Steve, RL Burnside, Robert Johnson, John Lee Hooker, Sonny Boy Williamson II és Sonny Terry átgondolásokat. A szigorú groove-okért felelôs dobos: Balogh Ede A kôkemény delta témákat gitáron hozza és énekel: Balogh Gyula Az eszement szájharmonika riff-ek felelôse: Prekop Gyôzô Rongy Kocsma Kossuth Lajos sgt. 72. Április 22. péntek Rómeó vérzik / Fullstop / Red Rocket élô koncert A legnépszerûbb somorjai magyar dirty rock banda komolyabb gondolatokat is zenébe öntenek, természetesen megtartva a rájuk jellemzô laza életérzést. Immár másodszor látogatnak el a szegedi Rongyba, hogy a húrok közé csapjanak, ezúttal két igen megnyerô banda, a Fullstop és a Red Rocket kíséretében. Belépôjegy elôvételben Ft, a helyszínen Ft 30 31

19 JATE Klub Dugonics tér 13. Április 22. péntek Ivan & The Parazol koncert Belépôjegy elôvételben Ft, a helyszínen Ft SZTE Füvészkert Lövölde út 42. Április 23. szombat A Föld Napja a Füvészkertben Ezen a napon a környezet és természetvédelem kerül a figyelem központjába. Hagyományainkhoz híven, idén is a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft-vel együttmûködve szervezôdik a rendezvény, immár a hetedik alkalommal. Az érdeklôdôk játékos feladatok segítségével, a Füvészkertet bejárva ismerhetik meg, hogy hogyan valósul meg Szeged város környezetvédelme a hétköznapokban és milyen természeti értékek rejtôznek közvetlen környezetükben. Annak a fontosságára is szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy kis odafigyeléssel, szelektív szemétgyûjtéssel, komposztálással, az erkélyek, kiskertek virágosításával a városi ember is sokat tehet a közvetlen környezetéért, amely azután a hangulatára és egészségére is jótékony hatással van. Szeretettel várjuk a családokat, kertbarátokat! A belépés ingyenes. REÖK Palota Tisza Lajos krt. 56. Április 23. szombat Shakespeare konferencia Emlékkonferenciát rendez a Szegedi Szabadtéri Játékok Shakespeare halálának 400. évfordulója és a Dóm téri fesztivál 85. születésnapja alkalmából. Olyan elôadóktól hallhatunk érdekfeszítô elôadásokat, mint például Nádasdy Ádám író-mûfordító, Spiró György Kossuth-díjas író, irodalomtörténész, Dr. Kiss Attila tanszékvezetô egyetemi docens, Prof. Dr. Kállay Géza Shakespeare-kutató vagy Sándor János Jászai-díjas színházi rendezô. Érdekességeket hallhatunk a Velencei kalmár szereplôinek erkölcseirôl, a királydrámákról, kettôs anatómiáról a Shakespeare-tragédiákban vagy éppen a Szabadtéri Játékok elméletérôl és gyakorlatáról. Szent-Györgyi Albert Agóra Kálvária sgt. 23. Április 23. szombat Szívvel érvekkel Interaktív esélyegyenlôségi nap a Motiváció Egyesület szervezésében A Motiváció Egyesület IntegRÁCIÓ kampányának zárásaként interaktív esélyegyenlôségi napot tart Programok óráig: Mire jó a tanoda? A TanodaPlatform keretében összegyûjtött innovációk, kutatások, történetek címû kötetet bemutatója, valamint elôadások a kötethez kapcsolódóan órától a program végéig: Élô Könyvtár Kölcsönözz ki valódi embereket, és nézz szembe az elôítéleteiddel! Minden gyermek számít kreatív pályázat díjátadó és kiállítás, valamint esélyegyenlôségi divatbemutató a legjobb beérkezett pályamûvekbôl Társasjátékkal az egyenlôbb esélyekért egész napos társasjáték maraton Tanulószoba interaktív kiállítás a szegénység iskolában jelentkezô hátrányairól Fortély sátor mobil szabaduló szoba További részletekért látogassatok el facebook oldalunkra: SZTE TTIK Bolyai Intézet, Bolyai terem Aradi vértanúk tere 1. Április 23. szombat Egyetemi Tavasz a Bolyai Intézetben Dr. Szabó László Imre egyetemi docens, intézetvezetô helyettes: Georg Cantor és a halmazelmélet kialakulása Katonáné dr. Horváth Eszter egyetemi adjunktus: Továbbtanulási lehetôségek a Bolyai Intézetben és a Középiskolás Pályázat meghirdetése Dr. Krisztin Tibor tanszékvezetô egyetemi tanár, akadémikus: Megoldható-e a 3-test probléma? Dr. Nagy-György Judit egyetemi adjunktus: Hogyan fordíthatjuk hasznunkra a véletlent? Ebédszünet Dr. Gévay Gábor egyetemi docens: Geometriai konfigurációk és illeszkedési tételek Ábrahám Gábor gimnáziumi tanár, PE címzetes egyetemi docens: Szélsôérték feladatok megoldása elemi eszközökkel Bogya Norbert tudományos segédmunkatárs: Kártyázzunk véges geometriával Dr. Varga Tamás tudományos segédmunkatárs: A nemek aránya Belvárosi Mozi Vaszy Viktor tér 3. Április 23. szombat Shakespeare: Hamlet A National Theatre Live közvetítése a Barbican Színházból, felvételrôl, magyar felirattal, 210 perc, angol nyelven, magyar felirattal Rendezô: Lindsey Turner Szereplôk: Benedict Cumberbatch (Hamlet), Anastasia Hille (Gertude), Ciarán Hinds (Claudius), Sian Brooke (Ophelia), Leo Bill (Horatio), Rudi Dharmalingam (Guildenstern), Matthew Steer (Rosencrantz), Jim Norton (Polonius) Belépôjegy SZTE-diákigazolvánnyal Ft Rongy Kocsma Kossuth Lajos sgt. 72. Április 23. szombat Cedron (SWE) / Brokenthread élô koncert A svéd Cedron és a budapesti Brokenthread zenekar dupla lemezbemutató koncertje Szegedi Nemzeti Színház Vaszy Viktor tér 1. Április 24. vasárnap Szegedi Szimfonikus Zenekar: Virtuózok W. A. Mozart: Kis éji zene, K.525 W. A. Mozart: Zongoraverseny, No. 1., F-dúr, K.37 Közremûködik: Boros Mihály (zongora) Vezényel: Gyüdi Sándor Mûsorvezetô: Lukácsházi Gyôzô A program szervezôje a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. és a Szegedi Szimfonikus Zenekar. Jegyek a Filharmónia szegedi irodájában (Klauzál tér 7.), vagy koncert elôtt a helyszínen válthatók Ft-os áron

20 Április 25. hétfô Vers délben Verset mond: Dr. Deák István egyetemi docens (SZTE GTK) Somogyi-könyvtár, 1. emeleti folyóirat-olvasóterem Dóm tér 1-4. Április 25. hétfô A lírai alkimista Beszélgetés Karácsonyi Zsolttal költészetrôl, irodalomról, folyóirat-szerkesztésrôl A szerzôvel Bene Zoltán író beszélget Vendégünk Karácsonyi Zsolt költô, mûfordító, színház- és irodalomkritikus, a kolozsvári Helikon irodalmi kétheti lap fôszerkesztôje, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke, akit Bréda Ferenc esztéta lírai alkimistaként határoz meg. A Helikon sajátos helyet foglal el a magyar folyóiratok között hiszen ez az egyetlen kéthetilap tájainkon. A hetilap és a folyóirat között félúton, a középtávú futóversenyek minden sajátos örömével és erôfeszítésével együtt. Karácsonyi Zsolt A Magyar Írószövetség Csongrád megyei Írócsoportja, a Fiatal Írók Szövetsége és a Szegedi Akadémiai Bizottság Mûvészeti Szakbizottsága Szépírói Munkacsoportjának közös rendezvénye IH Rendezvényközpont Felsô Tisza-part 2. Április 25. hétfô Huun-Huur-Tu koncert A Huun-Huur-Tu együttes a hagyományos tuvai torokének stílus legismertebb képviselôje, azé a különös énektechnikáé, mely során egy énekes egyszerre két-három hangot is megszólaltat. Az együttes 1992-ben alakult Oroszország autonóm köztársaságában, Tuvában. A legtöbb tradicionális tuvai zenét egy szólóénekes vagy zenész adja elô, a Huun-Huur-Tu azonban ezeket a régi dalokat és dallamokat saját készítésû, hagyományos hangszerek kíséretében, eklektikus hangszereléssel adja elô. Belépôdíj elôvételben: sorig: Ft, sorig: Ft, sorig: Ft A rendezvény napján egységesen Ft MTA Szegedi Akadémiai Bizottság székháza Somogyi u. 7. Április hétfô kedd 8th Szeged Workshop on Educational Evaluation - SWEE 2016 Idén nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a pedagógiai mérés-értékeléssel foglalkozó kutatók nemzetközi workshop-ja Szegeden, a SWEE ben a workshop fô témája a kora gyermekkori nevelés és a mérés-alapú fejlesztôprogramok, valamint a technológia-alapú mérés-értékelés legújabb eredményei lesznek. A workshop elnöke Csapó Benô (SZTE), illetve Jarkko Hautamäki (University of Helsinki). A workshop részletes programja elérhetô a weboldalon. Az SZTE BTK Neveléstudományi Intézet Oktatáselméleti Kutatócsoport, a Neveléstudományi Doktori Iskola, az MTA-SZTE Képességfejlôdés Kutatócsoport, valamint az MTA SZAB Neveléstudományi és Pszichológiai Szakbizottsága szervezésében Április 26. kedd Vers délben Verset mond: Beslin Anita, az MTVA szerkesztô-mûsorvezetôje SZTE JGYPK Interaktív Természetismereti Tudástár Boldogasszony sgt. 6. Április 26. kedd Mentor(h)áló Klub: Oskolától e-skoláig Természettudományos kultúrtörténeti elôadás Szemléltetô és taneszközök története, a Kulturális Örökség részét képezô kuriózumok megtekintése, bemutatása Elôadó: Dr. Ilosvay György, biológia-földrajz szakos tanár, biológus, az SZTE JGYPK nyugalmazott adjunktusa, az Interaktív Természetismereti Tudástár létrehozója, a Magyar Természetvédôk Szövetsége Herman Ottó Mediátor-díjjal elismert társelnöke A JGYPK gyûjteményeinek eredete a Polgári Iskolai Tanárképzô Intézet idejére nyúlik vissza. A herbáriumot és az állattani gyûjteményt, mely mintegy fajt tartalmaz, a Kulturális Örökség Igazgatósága védetté nyilvánította, így jelenleg a Magyar Kulturális Örökség részét képezi. A Dr. Ilosvay György által vezetett klubfoglalkozást mindenkinek ajánljuk, aki érdeklôdik a természettudományos kultúrtörténet érdekességei iránt. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött! További részletek és regisztráció: mentorhalo Somogyi-könyvtár, 1. emeleti folyóirat-olvasóterem Dóm tér 1-4. Április 26. kedd Zenés beszélgetés Szombati Julianna zongoramûvész hallgatóval Háziasszony: Vajda Júlia operaénekesnô (Szegedi Nemzeti Színház) Mûsor: Mozart: c-moll Fantasie K475 Schumann: C-dúr Fantasie Op. 17. I. tétel Debussy: L isle joyeuse Debussy: Reflets dans l eau Vajda Júlia, a Szegedi Nemzeti Színház Liszt Ferenc- és Prima-díjas operaénekesnôje, a magyar zenei élet kiemelkedô személyisége, akinek kimagasló alakításait számos rangos mûvészeti és közéleti díjjal (többek között: Szegedért Alapítvány fôdíja, többszörös Vaszy Viktor-díj, többszörös Dömötör-díj, Bartók-Pásztory-díj, Szegedért Emlékérem) ismerték el. Szombati Julianna zongoramûvész hallgató 2010-ben kezdte meg zenei tanulmányait az SZTE Zenemûvészeti Karán, Dr. Kerek Ferenc növendékeként. Minden évben megrendezi Cegléden önálló estjét, de emellett számos koncerten vett részt. Versenyeredményei: kétszer is szerepelt a Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyen, ahol 2012-ben különdíjat, 2014-ben pedig a legjobb szegedi versenyzônek járó díjat kapta meg. A IV. Szegedi Kortárszenei Versenyen Kiemelt nívódíjat szerzett, és Debrecenben kamaratársával megkapták a Debreceni Egyetem Zenemûvészeti Kar különdíját ben elnyerte az SZTE Sófi Alapítvány kiemelt kuratóriumi díját. A program a Somogyi-könyvtár, a Szegedi Tehetségpont és az SZTE Sófi Alapítvány szervezésében valósul meg

MEGHÍVÓ A Magyar Gyermekneurológiai Idegsebészeti, Gyermek és Ifjúságpszichiátriai Társaság XXXIV Kongresszusa 2010 május 27- május 29

MEGHÍVÓ A Magyar Gyermekneurológiai Idegsebészeti, Gyermek és Ifjúságpszichiátriai Társaság XXXIV Kongresszusa 2010 május 27- május 29 MEGHÍVÓ A Magyar Gyermekneurológiai Idegsebészeti, Gyermek és Ifjúságpszichiátriai Társaság XXXIV Kongresszusa 2010 május 27- május 29 A Kongresszus rendezője: Magyar Gyermekneurológiai, Idegsebészeti,

Részletesebben

A Gönczy Pál Általános Iskola 2012/2013 tanév versenyeredményei LOGIKAI MATEMATIKAI TEHETSÉGTERÜLET

A Gönczy Pál Általános Iskola 2012/2013 tanév versenyeredményei LOGIKAI MATEMATIKAI TEHETSÉGTERÜLET A Gönczy Pál Általános Iskola 2012/2013 tanév eredményei LOGIKAI MATEMATIKAI TEHETSÉGTERÜLET ORSZÁGOS VERSENYEK Helyezés Résztvevő tanuló Felkészítő tanár Suli-Hód Bt Országos Levelezős b Győri Logika

Részletesebben

Tanáraink fogadóórái a 2015/16-os tanévben (Ahol 2 időpont található, ott az első időpont az A heti, a második időpont a B heti fogadóóra időpontja)

Tanáraink fogadóórái a 2015/16-os tanévben (Ahol 2 időpont található, ott az első időpont az A heti, a második időpont a B heti fogadóóra időpontja) Adorján Krisztián Ágostonné Gábriel Magdolna Ambruzsné Kévés Judith Antalpéter Katalin Aradiné Lesenyei Márta Balog Jánosné Batári Péterné Beischlag-Deli Péter Benedek Ildikó Bene Katalin Biró Kinga Boczkó

Részletesebben

MAGYAR NEMZETI GALÉRIA B a r á t i K ö r e - baratikor@mng.hu. Programajánlataink

MAGYAR NEMZETI GALÉRIA B a r á t i K ö r e - baratikor@mng.hu. Programajánlataink MAGYAR NEMZETI GALÉRIA B a r á t i K ö r e - baratikor@mng.hu 35. évad 117. H í r l e v é l 2014. január hó K e d v e s B a r á t a i n k! Békés, boldog és sikeres esztendőt kívánunk 2014-ben! Programajánlataink

Részletesebben

KÁRPÁTALJAI NÉPTÁNCEGYÜTTES MŰSORA

KÁRPÁTALJAI NÉPTÁNCEGYÜTTES MŰSORA Október 2. péntek 19 óra A TINIDANCE TEAM tánc-show műsora Művészeti vezető: Steidl Anita A belépőjegy ára: 900 Ft Október 3. szombat 17 óra Az Idősek Világnapja alkalmából KÁRPÁTALJAI NÉPTÁNCEGYÜTTES

Részletesebben

Mechatronikai Szakközépiskola

Mechatronikai Szakközépiskola általános iskola szakközépiskola gimnázium szakiskola érettségi + szakmai alapozás érettségi 01 kód: 4 évfolyamos szakközépiskolai képzés villamosipar és elektronika ágazatban, angol nyelv oktatással (1,5

Részletesebben

IMIP-értékelés. Bibó István Gimnázium 2010 2011.

IMIP-értékelés. Bibó István Gimnázium 2010 2011. Exempla docent Bibó István Gimnázium GLOBE-program országos bázisintézmény; a Nemzeti Tankönyvkiadó referenciaiskolája; E LTE BT K partner középiskola; a sajtó és nyilvánosság regionális módszertani központja;

Részletesebben

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE SZEGED 2015. november 3. november 30. A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA SZEGEDI AKADÉMIAI BIZOTTSÁGA A TUDOMÁNY ALAKÍTÓ EREJE címmel a Magyar Tudomány Ünnepén plenáris ülést tart 2015.

Részletesebben

A népműveléstől a közösségi művelődésig Durkó Mátyás Emlékkonferencia 2016. PROGRAMFÜZET

A népműveléstől a közösségi művelődésig Durkó Mátyás Emlékkonferencia 2016. PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET Debreceni Egyetem BTK NI Andragógia Tanszék 2 Durkó Mátyás Emlékkonferencia Debreceni Egyetem Főépület Debrecen, Egyetem tér 1. 2016. június 16-17. A rendezvény szervezői: Debreceni Egyetem

Részletesebben

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR TELEFONKÖNYVE Belső használatra! 2015/2016 ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR VEZETÉSE 1126. Budapest, Kiss János altb. u. 40. Tel: 487-81-00 Fax: 487-81-96 v. 6996 Web: www.tok.elte.hu

Részletesebben

AZ EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATÁNAK PARTNERSZERVEZETEI

AZ EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATÁNAK PARTNERSZERVEZETEI AZ EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATÁNAK PARTNERSZERVEZETEI Fogadó szervezet Időpont Munka Kapcsolattartó, mentor (elérhetősége) Kiemelt partner: 1. Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezete

Részletesebben

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium MUNKATERVE. a 2015/2016-os tanévre

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium MUNKATERVE. a 2015/2016-os tanévre A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium MUNKATERVE a 2015/2016-os tanévre 1 A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium gimnáziumi részének MUNKATERVE a 2015/2016-os tanévre 2

Részletesebben

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR TELEFONKÖNYVE Belső használatra! 2013/2014 ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR VEZETÉSE 1126. Budapest, Kiss János altb. u. 40. Tel: 487-81-00 Fax: 487-81-96 v. 6996 Web: www.tok.elte.hu

Részletesebben

Kaán Károly Verseny. Szépkiejtési verseny

Kaán Károly Verseny. Szépkiejtési verseny Kaán Károly Verseny 2012. április 13-án Tápiószelén megrendezésre került a XX. Kaán Károly megyei Természet és környezetismereti verseny. Diákjaink elért eredményei: 19. hely Hidy Gábor 6.c 26. hely Illés

Részletesebben

2013/2014. tanév - Versenyeredmények

2013/2014. tanév - Versenyeredmények 2013/2014. tanév - Versenyeredmények Magyar nyelv és irodalom, könyvtárhasználat Simonyi Zsigmond Kárpát-medence Helyesírási verseny Kolba Éva 7.b Négyesi Bernadett Kazinczy Szépkiejtés Verseny Bertalan

Részletesebben

Biatorbágyi Faluház (FH) Karikó János Könyvtár (K) Közösségi Ház (KH)

Biatorbágyi Faluház (FH) Karikó János Könyvtár (K) Közösségi Ház (KH) Biatorbágyi Faluház (FH) Karikó János Könyvtár (K) Közösségi Ház (KH) December 4. csütörtök, 18.30 a Faluházban KISS LÁSZLÓ JÓZSEF BÕRPLASZTIKÁINAK KIÁLLÍTÁSA A mûvész hét éve él Biatorbágyon. 2006-ban

Részletesebben

Tantárgyfelosztás - 2015/2016-os tanév I. félév

Tantárgyfelosztás - 2015/2016-os tanév I. félév A Budafok-Tétényi Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola és Általános Iskola Szent István téri tagintézménye Tantárgyfelosztás - 015/016-os tanév I. félév megjelölése 1a 1b a b 3a 3b 3c 4a 4b 5a 5b 6a

Részletesebben

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium MUNKATERVE. a 2014/2015-ös tanévre

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium MUNKATERVE. a 2014/2015-ös tanévre A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium MUNKATERVE a 2014/2015-ös tanévre 1 Csak pontosan, szépen A 2014/2015-ös tanév kiemelt feladatai: Iskolai hajókirándulás megszervezése és lebonyolítása Iskolai

Részletesebben

Minden nap reggel 6 órakor hajnali mise a Bazilikában utána agape (szeretetvendégség).

Minden nap reggel 6 órakor hajnali mise a Bazilikában utána agape (szeretetvendégség). Pécsi Advent Info Állandó programok a Pécsi Advent ideje alatt Minden nap reggel 6 órakor hajnali mise a Bazilikában utána agape (szeretetvendégség). Hétfõtõl szombatig este 6 órakor szentmise a Székesegyház

Részletesebben

Sopron Régió Programok 2015. október

Sopron Régió Programok 2015. október Régió Programok 2015. október Június 23 október 31. hétfő kivételével naponta: 10.00 Elfeledett iak fejezetek a soproni zsidóság történetéből - kiállítás Új utca 11. i Múzeum Tel.: 99/311-327 programok.sopronimuzeum@gmail.com

Részletesebben

Magyar Szemiotikai Társaság. 2015. évi kiegészítő melléklete és közhasznúsági jelentése

Magyar Szemiotikai Társaság. 2015. évi kiegészítő melléklete és közhasznúsági jelentése 2015. évi kiegészítő melléklete és közhasznúsági jelentése KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 1. Általános adatok A Magyar Szemiotikai Társaság (továbbiakban Társaság) a F6városi Bíróság 9. Pk. 65-345/1991/19. számú

Részletesebben

Házasság Hete SZEGEDEN

Házasság Hete SZEGEDEN Házasság Hete SZEGEDEN 2012. február 12 19. Fotók: Gémes Sándor, Erhardt Gyula ill. a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Gyűjteményéből Vágyni arra, amink van! Szeretettel várjuk azokat akik előtte

Részletesebben

INFORMÁCIÓS HAVILAP I. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2016. MÁJUS

INFORMÁCIÓS HAVILAP I. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2016. MÁJUS Szolgáltatók Ingatlan Mesterek Egészség INFORMÁCIÓS HAVILAP I. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2016. MÁJUS Kultúra Gépjármű Orbán Viktor miniszterelnök úr a Modern Városok Program keretei között Békéscsabára látogatott.

Részletesebben

SZENT IVÁN NAPJA. Június 24-én, 17 órától

SZENT IVÁN NAPJA. Június 24-én, 17 órától Június 24-én, 17 órától SZENT IVÁN NAPJA 1 Június 3. szerda, 15 óra a Faluház nagytermében PEDAGÓGUSOK KÖSZÖNTÉSE Köszöntõt mond dr. Lelkes Péter alpolgármester Június 3. szerda, 19 óra a Közösségi Házban

Részletesebben

Erdélyi napok PANNON EGYETEM MODERN FILOLÓGIAI ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR. Veszprém, 2014. március 31. április 5.

Erdélyi napok PANNON EGYETEM MODERN FILOLÓGIAI ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR. Veszprém, 2014. március 31. április 5. Erdélyi napok PANNON EGYETEM MODERN FILOLÓGIAI ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR Veszprém, 2014. március 31. április 5. Az Erdélyi napok fővédnöke: Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter,

Részletesebben

Teljes számadás. Budapest ünnepnapja

Teljes számadás. Budapest ünnepnapja Teljes számadás Szerzõ Administrator 2012. január 13. Utolsó frissítés 2012. február 03. Schlagwortos tartalomjegyzék a honlaptalan korszakból:- Budapestért díj - Kudlik Júlia: A rák ellen az emberért,

Részletesebben

A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA ÁLLANDÓ BIZOTTSÁGAI (2007 dec. 1-2009. szept. 1-ig)

A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA ÁLLANDÓ BIZOTTSÁGAI (2007 dec. 1-2009. szept. 1-ig) A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA ÁLLANDÓ BIZOTTSÁGAI (2007 dec. 1-2009. szept. 1-ig) A bizottságok elnökeire és tagjaira vonatkozó javaslatot a Szenátus az I/2-2/68/2007. (nov. 27.) és az I/2-2/78/2007.(dec.19.)

Részletesebben

HÍREK. A Könyvtárostanárok Egyesületének 2007. második félévi programjai

HÍREK. A Könyvtárostanárok Egyesületének 2007. második félévi programjai HÍREK A Könyvtárostanárok Egyesületének 2007. második félévi programjai KTE XI. Nyári Akadémiája Kecskemét, 2007. július 2-5. között. Helyszín: a helyi ÁFEOSZ Szakközépiskola. Téma: Arculattervezés Marketing

Részletesebben

Weiner Leó Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola. Különös közzétételi listája

Weiner Leó Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola. Különös közzétételi listája Weiner Leó Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola Különös közzétételi listája Jogszabályi alapja: a 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. (1) és (5)

Részletesebben

AZ ÉRDI VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEI 2013/2014-ES TANÉV ORSZÁGOS MEGYEI, TERÜLETI VÁROSI, TANKERÜLETI

AZ ÉRDI VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEI 2013/2014-ES TANÉV ORSZÁGOS MEGYEI, TERÜLETI VÁROSI, TANKERÜLETI AZ ÉRDI VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEI 2013/2014-ES TANÉV ORSZÁGOS MEGYEI, TERÜLETI VÁROSI, TANKERÜLETI osztály verseny szint helyezés felkészítő tanár Magyar Karaivanov Lilla

Részletesebben

SZTE BTK. Kari Tudományos Diákköri Konferencia. 2016. április 20. 12:00-12:10 Megnyitó Kari Konferenciaterem

SZTE BTK. Kari Tudományos Diákköri Konferencia. 2016. április 20. 12:00-12:10 Megnyitó Kari Konferenciaterem SZTE BTK Kari Tudományos Diákköri Konferencia 2016. április 20. Program: 12:00-12:10 Megnyitó Kari Konferenciaterem 12:10 18:00 Szekcióülések (ld. lent) 18:00 Fogadás a felolvasó hallgatóknak, felolvasást

Részletesebben

Felnőtt háziorvosi rendelők és a felnőtt háziorvosok rendelési ideje, telefonszáma:

Felnőtt háziorvosi rendelők és a felnőtt háziorvosok rendelési ideje, telefonszáma: Felnőtt háziorvosi rendelők és a felnőtt háziorvosok rendelési ideje, telefonszáma: 1126 Budapest, Beethoven u. 8. dr. Árky Emőke 212-6639 dr. Vajda Ágota 201-1610 Kedd, csütörtök:16.00-20.00 dr. Pártay

Részletesebben

2016. június 24., péntek

2016. június 24., péntek 2016. június 24., péntek Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára 15.00 15.30 Az MH 54. Veszprém Radarezred Légierő Zenekarának zenés köszöntője 15.30 19.00 Hívogató családi rendezvények, tematikus

Részletesebben

SZÍNHÁZ RENDEZVÉNY KONCERT KÖNYV

SZÍNHÁZ RENDEZVÉNY KONCERT KÖNYV 2016. június-július Az önkormányzat havi programajánlója SZÍNHÁZ RENDEZVÉNY KONCERT KÖNYV Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet Könyvtár és Kálmán Imre Emlékház Kálmán Imre Kulturális Központ Siófok,

Részletesebben

XVIII. kerületi Pedagógiai Hét 2010. november 8-12.

XVIII. kerületi Pedagógiai Hét 2010. november 8-12. XVIII. kerületi Pedagógiai Hét 2010. november 8-12. A jövő a gyermekeinken múlik. A mi feladatunk pedig az, hogy segítsünk nekik kibontakoztatni a mindannyiukban ott rejlő tehetséget. (Csíkszentmihályi

Részletesebben

A körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. (Paulo Coelho) Ballagási meghívó

A körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. (Paulo Coelho) Ballagási meghívó A körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. (Paulo Coelho) Ballagási meghívó 2007 2012 A MÁTÉSZALKAI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM végzős diákjai 2012. május 4-én

Részletesebben

Falukarácsony. Újévi koncert

Falukarácsony. Újévi koncert Ikladi Hírek XX. évfolyam 12. szám www.iklad.hu Önkormányzati Híradó ingyenes 2013. december Falukarácsony Hagyományos falukarácsonyi ünnepségünket december 20-án, pénteken, 18 órai kezdettel tartjuk az

Részletesebben

Kedves Pestújhelyiek!

Kedves Pestújhelyiek! 1 Tartalom Kedves Pestújhelyiek! 2 Dalnoki Jenő emléktorna 3 Temetői séta 4 Ultibajnokság 4 Nosztalgia bál az Odeon zenekarral 5 Bakonyi Elek Sakkbajnokság 5 Kaláka koncert 5 Templomi koncert 6 Biciklis

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév Szent István Katolikus Óvoda és Általános Iskola Kétsoprony 1 KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév Óvoda 1. Óvodapedagógusok száma: 4 fő 2. Óvoda pedagógusok iskolai

Részletesebben

SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar hivatalos tájékoztatója. 2010/11. 1. szám. Kari Közlöny

SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar hivatalos tájékoztatója. 2010/11. 1. szám. Kari Közlöny Kari Közlöny SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar hivatalos tájékoztatója 2010/11. 1. szám Kari Közlöny A Kari Közlöny pdf-formátumban letölthető a JGYPK Internetes honlapjáról: www.jgypk.u-szeged.hu/kozlony

Részletesebben

A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet 2013/2014. tanévi tanulmányi és művészeti versenyein helyezést elért tanulók

A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet 2013/2014. tanévi tanulmányi és művészeti versenyein helyezést elért tanulók A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet 2013/2014. tanévi tanulmányi és művészeti versenyein helyezést elért tanulók Öveges József Kárpát-medencei fizikaverseny 1. Sütő Martin SÁIK Székhelyintézmény, Darvas

Részletesebben

Tanulmányi tájékoztató 2007-2008

Tanulmányi tájékoztató 2007-2008 Tanulmányi tájékoztató 2007-2008 Miskolci Egyetem 3515 Miskolc-Egyetemváros Rektor: Prof. Dr. Patkó Gyula Egészségügyi Fıiskolai Kar 3508 Miskolc Mész u. 1. Dékán: Dr. Peja Márta OM azonosító: FI 87515

Részletesebben

Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló

Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló A mai nap tiszteletére még mindig gyönyörû idõ van. Kicsit furcsa adventkor ez az idõjárás, de azért nem tiltakozunk, hogy a természet

Részletesebben

Országos szintű tanulmányi versenyeken elért eredmények

Országos szintű tanulmányi versenyeken elért eredmények Országos szintű tanulmányi ken elért eredmények tanuló verseny helyezés felkészítő tanár Traub Sándor 7.a Curie Kémia Emlékverseny 1. Varga Gábor Traub Sándor 7.a Hevesy György Országos Kémiaverseny 1.

Részletesebben

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE Nyíregyházi Főiskola Természettudományi és Informatikai Kar

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE Nyíregyházi Főiskola Természettudományi és Informatikai Kar A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE Nyíregyházi Főiskola Természettudományi és Informatikai Kar KÖRNYEZETTUDOMÁNYI INTÉZET A Környezettudományi Intézet a már korábban bejelentett "Környezettudományi Felsőoktatási

Részletesebben

VI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira

VI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA és a HAJDÚDOROGI HONISMERETI ÉS VÁROSVÉDÕ EGYESÜLET nevében tisztelettel meghívjuk Önt és hozzátartozóját a VI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira

Részletesebben

IV. SZEGEDI BÕRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZÕ HÉT

IV. SZEGEDI BÕRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZÕ HÉT IV. SZEGEDI BÕRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZÕ HÉT Regional Meeting of the International Society of Dermatology Szeged 2007. március 5-9. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK IV. SZEGEDI BÕRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZÕ HÉT Helyszín

Részletesebben

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton 21 km Nem/Kategória: Férfi 12-19 éves Hely Rsz Név Szév 1. kör 2. kör 3. kör Bruttó idő Nettó idő Absz. hely. Tempó Hátrány 1 69 DITZENDY Arisztid 1998 00:33:16 00:34:05 00:39:12 01:47:14 01:46:34 37 5:03

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYEINK

2011. ÉVI RENDEZVÉNYEINK 2011. ÉVI RENDEZVÉNYEINK JANUÁR 2011. január 11. Olvasóterem 18.00 "Wass Albert igazsága" Irodalmi összeállítás Wass Albert műveiből Vendégeink: Mészáros Gábor, Nagy Erika és Tomanek Gábor színművészek

Részletesebben

Arany János: Alkalmi vers. Kívül, belül maradjon Békében az ország; Sehol ki ne fosszák. Adjon Isten, ami nincs, Ez új esztendőben. 2 0 1 1.

Arany János: Alkalmi vers. Kívül, belül maradjon Békében az ország; Sehol ki ne fosszák. Adjon Isten, ami nincs, Ez új esztendőben. 2 0 1 1. Juhász Gyula: Húsvétra 2 0 1 1. Köszönt e vers, te váltig visszatérı Föltámadás a földi tájakon, Mezık smaragdja, nap tüzében égı, Te zsendülı és zendülı pagony! Köszönt e vers, élet, örökkön élı, Fogadd

Részletesebben

Tanítási napok száma: 2015. szeptember 1-től 2016. augusztus 31-ig

Tanítási napok száma: 2015. szeptember 1-től 2016. augusztus 31-ig A 2 015/2016 -OS T AN É V RENDJE Tanítási napok száma: Szorgalmi idő: Tanítási év vége: 181 nap 2015. szeptember 1-től 2016. augusztus 31-ig 2016. június 15. (szerda) Őszi szünet: 2015. október 26-tól

Részletesebben

Díjazottak 2016. Egyéni tánc. Miskolci Földes Ferenc Gimnázium. Csoportos tánc. Versmondás. Kisvárdai Bessenyei György Gimn.

Díjazottak 2016. Egyéni tánc. Miskolci Földes Ferenc Gimnázium. Csoportos tánc. Versmondás. Kisvárdai Bessenyei György Gimn. Díjazottak 2016 Egyéni tánc : Brasch Renáta veszprémi Lovassy László Gimnázium Varga Laura- Róth Bence Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimn Ruszó Ádám Miskolci Földes Ferenc Gimnázium Kardos Lúcia-Pusoma

Részletesebben

Tantárgy Verseny neve helyezés

Tantárgy Verseny neve helyezés Sorszám Tanuló neve Osztály Tantárgy Verseny neve helyezés Verseny szintje Felkészítő tanár, tanító neve 1. Ladányi Zsuzsanna 8.b angol London Bridge 01. országos Bagdi Judit 2. Szegfű Patrik 6.c szorobán

Részletesebben

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Apáczai Csere János Kar. Kari Tanácsának. 2015. évi határozatai

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Apáczai Csere János Kar. Kari Tanácsának. 2015. évi határozatai A Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar Kari Tanácsának 2015. évi határozatai Győr 2015 1/2015. (02.18.) SZ. HATÁROZAT személyére (Dr. Szunyogh László, Venesz Norbert) tett javaslatot egyhangúlag

Részletesebben

AZ EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATÁNAK PARTNERSZERVEZETEI

AZ EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATÁNAK PARTNERSZERVEZETEI AZ EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATÁNAK PARTNERSZERVEZETEI Fogadó szervezet Időpont Munka Kapcsolattartó, mentor (elérhetősége) Kiemelt partner: 1. Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezete

Részletesebben

SZÉKESFEHÉRVÁR 87. ÜNNEPI KÖNYVHÉT ÉS 15. GYERMEKKÖNYVNAPOK 2016. JÚNIUS 6-16.

SZÉKESFEHÉRVÁR 87. ÜNNEPI KÖNYVHÉT ÉS 15. GYERMEKKÖNYVNAPOK 2016. JÚNIUS 6-16. 87. ÜNNEPI KÖNYVHÉT ÉS 15. GYERMEKKÖNYVNAPOK 2016. JÚNIUS 6-16. SZÉKESFEHÉRVÁR 87. ÜNNEPI KÖNYVHÉT JÚNIUS 6., HÉTFŐ 13.00 Pom Pom és barátai a pályázat ünnepélyes eredményhirdetése (VMK Gyermekrészleg)

Részletesebben

SZUBJEKTÍV BENYOMÁSOK AZ 55. ORSZÁGOS FIZIKATANÁRI ANKÉT ÉS ESZKÖZBEMUTATÓRÓL avagy mit is csináltunk április végén Gyôrben

SZUBJEKTÍV BENYOMÁSOK AZ 55. ORSZÁGOS FIZIKATANÁRI ANKÉT ÉS ESZKÖZBEMUTATÓRÓL avagy mit is csináltunk április végén Gyôrben SZUBJEKTÍV BENYOMÁSOK AZ 55. ORSZÁGOS FIZIKATANÁRI ANKÉT ÉS ESZKÖZBEMUTATÓRÓL avagy mit is csináltunk április végén Gyôrben Tepliczky István Bláthy Ottó Villamosipari Szakközépiskola, Miskolc Az 55.-nek

Részletesebben

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály 6720 Szeged, Széchenyi tér 11.

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály 6720 Szeged, Széchenyi tér 11. SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály 6720 Szeged, Széchenyi tér 11. Iktatószám: 18680-3/2016. Ügyintéző: Roboz István Telefon: (62) 564-208 Tárgy:

Részletesebben

MEGHÍVÓ VALÉTÁLÁSRA 2003-2008

MEGHÍVÓ VALÉTÁLÁSRA 2003-2008 NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Mezőgazdaság-és Élelmiszertudományi Kar, Mosonmagyaróvár MEGHÍVÓ VALÉTÁLÁSRA 2003-2008 190 éves a mosonmagyaróvári felsőoktatás A búcsúzónak minden emlék drága, Egy száraz

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR

ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR S ZE G E D I TU DOM ÁN Y E GY E T EM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR T Á J É K O Z T A T Ó I. ÉVES ORVOSTANHALLGATÓKNAK AZ ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS ALAPOZÓ - ELŐKÉSZÍTŐ MODULJÁNAK TANTERVÉRŐL és VIZSGARENDJÉRŐL

Részletesebben

KTKT Egységes Iskola és Szakiskola BEISKOLÁZÁSI TERV 2011-2012. tanév

KTKT Egységes Iskola és Szakiskola BEISKOLÁZÁSI TERV 2011-2012. tanév KTKT Egységes Iskola és Szakiskola BEISKOLÁZÁSI TERV 2011-2012. tanév Orcsik Attila 1 Tartalom A BEISKOLÁZÁSI TERV CÉLJAI... 3 SZAKVIZSGÁRA VONATKOZÓ ALPROGRAM... 4 TOVÁBBKÉPZÉSRE VONATKOZÓ ALPROGRAM...

Részletesebben

SZTE Hírlevél 2005/3 (2005 March 15, Tuesday) -

SZTE Hírlevél 2005/3 (2005 March 15, Tuesday) - SZTE Hírlevél 2005/3 (2005 March 15, Tuesday) - Szent- Györgyi Albert Orvos-és Gyógygyszerésztudományi Centrum márciusi Hírlevele Címszavakban: tanácsülések, új EHÖK elnök, népegészségügy, Emeritus Klub

Részletesebben

FORGATÓKÖNYV a Hajdu szobor avatására 2015. május 9. szombat 15 óra

FORGATÓKÖNYV a Hajdu szobor avatására 2015. május 9. szombat 15 óra Moderátor: Dr. Cser János c. egyetemi tanár 1 FORGATÓKÖNYV a Hajdu szobor avatására 2015. május 9. szombat 15 óra KATONAI FELHÍVÓJEL! Vámos Gábor koncertmester Tisztelt Óvári Gazdászok, Kedves Kollegák,

Részletesebben

Matematika verseny 2.osztály

Matematika verseny 2.osztály 2.osztály Tamás Szabolcs Móricz Zsigmond Általános Iskola, Nyíregyháza Krutilláné Fekete Anna Pásztor Péter Bendegúz Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza Harasztiné Sipos Judit Kun Ágoston Apáczai

Részletesebben

Tudományos Diákköri Konferencia

Tudományos Diákköri Konferencia M EGHÍVÓ Tudományos Diákköri Konferencia 2014. november 18. Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KARA tisztelettel meghívja Önt a 2014/2015-ös tanév T U D O M Á N Y O S

Részletesebben

2002/2003-as tanév versenyeredményei. Aszalós Krisztina, Busi Alma Mater Oktatási Központ Száraz Anna 5.b 13.

2002/2003-as tanév versenyeredményei. Aszalós Krisztina, Busi Alma Mater Oktatási Központ Száraz Anna 5.b 13. Tantárgy Helyezés Tanuló neve Megnevezés Szint Felkészítő nevelő 6. Gaál Ramónia 6.a Kisokos 2000 angol verseny országos Fodorné Nagy Erika 3. Kanyó Attila 4.b Kisokos 2000 angol verseny országos Aszalós

Részletesebben

87. Ünnepi Könyvhét és 15. Gyermekkönyvnapok

87. Ünnepi Könyvhét és 15. Gyermekkönyvnapok 87. Ünnepi Könyvhét és 15. Gyermekkönyvnapok Győr, 2016. június 9-11. Könyvvásár a Baross Gábor úton naponta 10-18 óráig Június 9., csütörtök 14.00 Rezeda népzenei együttes műsora Művészeti vezető: Kozma

Részletesebben

A szegedi jogi kar csak egy karnyújtásnyira

A szegedi jogi kar csak egy karnyújtásnyira A szegedi jogi kar csak egy karnyújtásnyira Előadások középiskolásoknak 2010. december 2011. február Homoki-Nagy Mária: Jog az irodalomban A szépirodalmi művek témáját igen gyakran a jogtudomány egyes

Részletesebben

MUNKATERV 2015/16. TANÉV

MUNKATERV 2015/16. TANÉV MUNKATERV 2015/16. TANÉV Értekezletek Tantestületi értekezletek Évnyitó értekezletek: augusztus 26-27. Rendkívüli értekezlet a PP, az SzMSz elfogadásáról: október 21. Félévi értekezlet: február 3. Évzáró:

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR. Magyarkanizsa. MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT Fő tér 1. 24420 Magyarkanizsa Szerbia

ESEMÉNYNAPTÁR. Magyarkanizsa. MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT Fő tér 1. 24420 Magyarkanizsa Szerbia ESEMÉNYNAPTÁR Magyarkanizsa HOGY AZ ESEMÉNYNAPTÁR AZ ÖN RENDEZVÉNYÉT IS TARTALMAZZA, ILLETVE AMENNYIBEN REKLÁMOZNI SZERETNE KIADVÁNYUNKBAN, KERESSE ÖNKORMÁNYZATUNKAT: MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT Fő tér

Részletesebben

Különös Közzétételi Lista

Különös Közzétételi Lista Különös közzétételi lista Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Építészeti és Faipari Szakképző Iskolája Különös Közzétételi Lista 1. A felvételi lehetőségek Az intézmény az alábbiak szerint határozza meg

Részletesebben

Balatongyörök.... a megálmodott valóság! www.balatongyorok.hu

Balatongyörök.... a megálmodott valóság! www.balatongyorok.hu Balatongyörök 2014... a megálmodott valóság! Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Fotók: Marton Tamás 2014 január 1 2 3 4 5 Újév

Részletesebben

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon Tartalom Szüreti felvonulás és bál Kirándulás a Gemenci erdőben (1.-2. évf.) Tanulmányi kirándulás Bikalon (3.-4. évf.) Rajzpályázat Vetélkedő a magyar népmese napjának tiszteletére Bolyai matematika csapatverseny

Részletesebben

Kiss Gábor, Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere

Kiss Gábor, Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere 87. Ünnepi Könyvhét és 15. Gyermekkönyvnapok Miskolc, 2016 Ünnepélyes megnyitó 2016. június 8., szerda délután 4 óra Miskolc, Könyvtér (Erzsébet tér) Az ünnepi könyvhét miskolci programsorozatát megnyitja:

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2015/2016. tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2015/2016. tanévre Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola - AMI 54 212 06 NÉPZENÉSZ a 150 éves debreceni ZENEDE SZAKMAIRÁNNYAL KIEGÉSZÍTVE! www.debrecenizenede.hu FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2015/2016. tanévre közzétéve:

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tantárgyfelosztáshoz. 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége

Részletesebben

Kiemelkedő versenyeredményeket elért tanulók (2008/2009.tanév) Országos 1-10. helyezett Fővárosi 1-10. helyezett Kerületi 1-6.

Kiemelkedő versenyeredményeket elért tanulók (2008/2009.tanév) Országos 1-10. helyezett Fővárosi 1-10. helyezett Kerületi 1-6. Kiemelkedő versenyeredményeket elért tanulók (2008/2009.tanév) Országos 1-10. helyezett Fővárosi 1-10. helyezett Kerületi 1-6. helyezett Név Osztály Verseny ág (szint) Eredmény Felkészítő tanár Tallósi

Részletesebben

Beszámoló. az MKE Heves Megyei Szervezete 2012. évi munkájáról

Beszámoló. az MKE Heves Megyei Szervezete 2012. évi munkájáról Beszámoló az MKE Heves Megyei Szervezete 2012. évi munkájáról I. Tagsági információk: Tagok száma: 90 fő Aktív tagok száma: 59 fő Testületi tagok száma: 3 fő Nyugdíjas tagok száma: 15 fő Diák tagok száma:

Részletesebben

AUGUSZTUS. 08. 27. 15.00 Igazgatói tanévnyitó (kerületi) (Önkormányzat, Flamenco)

AUGUSZTUS. 08. 27. 15.00 Igazgatói tanévnyitó (kerületi) (Önkormányzat, Flamenco) 1 AUGUSZTUS 08. 25. 10.00 Vezetőségi értekezlet igazgató 08. 25. 9.00 Pótvizsgák - Közismeret írásbeli Oláh Erna igh. 08. 26. 10.00 Pótvizsgák - szolfézs, zeneelmélet, kötelező zongora 08. 27. 15.00 Igazgatói

Részletesebben

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Berényi János, tudományos tanácsos, egyetemi rendes tanár, Mezőgazdasági Kutatóintézet, Bálint István, nyugalmazott újságíró, Magyar Szó, publicista, Belovai

Részletesebben

Állam- és Jogtudományi Szekció 1

Állam- és Jogtudományi Szekció 1 Állam- és Jogtudományi Szekció 1 Intézmény Város 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 Elõadások száma I-III. helyezés Egyéb 1 BCE KIK Budapest 2 3 1 2 8 1 2 2 DE ÁJK Debrecen 1 2 2 1 2 1 3 1

Részletesebben

Bűnbakok az európai és a magyar történelemben. (Zánka, 2012. augusztus 17-21.)

Bűnbakok az európai és a magyar történelemben. (Zánka, 2012. augusztus 17-21.) Bűnbakok az európai és a magyar történelemben (Zánka, 2012. augusztus 17-21.) Augusztus 17. 15.00 18.15 15.00 15.15 Köszöntés, technikai (Lengvári István, Vonyó József) 15.15 15.45 Pók Attila, kandidátus,

Részletesebben

KERESZTÚRI KISOKOS. Közérdekű adatok, címek, telefonszámok

KERESZTÚRI KISOKOS. Közérdekű adatok, címek, telefonszámok KERESZTÚRI KISOKOS Közérdekű adatok, címek, telefonszámok RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA (2465 Ráckeresztúr Hősök tere 20.) Telefon: 25/517-900, 25/517-902 E-mail: racker.ph@rackeresztur.hu Honlap:

Részletesebben

Tájékoztató. a 2015. évi Bolyai János Kutatási Ösztöndíj nyertes pályázatairól. Sorsz. Név Tudományág Munkahely

Tájékoztató. a 2015. évi Bolyai János Kutatási Ösztöndíj nyertes pályázatairól. Sorsz. Név Tudományág Munkahely Tájékoztató a 2015. évi Bolyai János Kutatási Ösztöndíj nyertes pályázatairól Sorsz. Név Tudományág Munkahely 1 Aliczki Manó Biológiai tudományok MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet 2 Almásiné Csoma

Részletesebben

2004 és utána született fiúk 7 éves és fiatalabb

2004 és utána született fiúk 7 éves és fiatalabb 2004 és utána született fiúk 7 éves és fiatalabb 10:00 500m 1. Tomka István 2005 Püspökladány, Optimit Hungária 1:28 2. Papp Zsigmond 2004 Berettyóújfalu, II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk. 1:28 3. Madar Krisztián

Részletesebben

9 Matusek Lóránd X. 11. Szegesdi Plasztika (Bőrklinika) 10 Miklós Ágnes 11 Salamon Máté László

9 Matusek Lóránd X. 11. Szegesdi Plasztika (Bőrklinika) 10 Miklós Ágnes 11 Salamon Máté László 1.csoport 1 Alács Rita X. 1. Horváth Gábor Seb. Kl. 2 Bajsz András 2010-10-01 Horváth Gábor Seb. Kl. 3 Bakk Ágnes X. 4. Kakuja M. Sebklinika 4 Baukó Krisztina 5 Berényi Zsuzsanna Éva X. 5. Daróczi M. Sebklinika

Részletesebben

Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál Könyvtáros Klub Budapesti Kongresszusi Központ

Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál Könyvtáros Klub Budapesti Kongresszusi Központ Tudjon róla! Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál Könyvtáros Klub Budapesti Kongresszusi Központ 2005. április 22. péntek 10.00 14.30 I. A természeti katasztrófák fizikája, szociológiája és pszichológiája

Részletesebben

az integrart bemutatja MIRE 2016. Április 4-8. -Programfüzet-

az integrart bemutatja MIRE 2016. Április 4-8. -Programfüzet- az integrart bemutatja VÁRSZ? FESZTIVÁL MIRE 2016. Április 4-8. -Programfüzet- Káin Gyermekei - dokumentumfilm Időpont: 2016. április 4. 19:00-21:00 Helyszín: Szabadkikötő (Király utca 64.) A Káin gyermekei

Részletesebben

Adventi. 2011. november 26 2012. január 7.

Adventi. 2011. november 26 2012. január 7. Adventi programfüzet 2011. november 26 2012. január 7. Jégpálya, karácsonyi vásár, betlehem élő állatokkal, Mikulás a főtéren, Papp Rita, LOLA, Auth Csilla, hangversenyek, kiállítások, rockkarácsony, táncház,

Részletesebben

RENDEZVÉNYEK. 2008. október 4. szombat 11 óra IDŐSEK VILÁGNAPJA - GÁLAMŰSOR Helyszín: MMIK, színházterem

RENDEZVÉNYEK. 2008. október 4. szombat 11 óra IDŐSEK VILÁGNAPJA - GÁLAMŰSOR Helyszín: MMIK, színházterem RENDEZVÉNYEK 2008. október 2. csütörtök 11 óra Nagyanyáink főztje Vas megyei ételek főzőversenye nyugdíjas klubok részvételével Szervező: MMIK, Nyugdíjas Klub A rendezvényt a Vas Megyei Közgyűlés Oktatási,

Részletesebben

A támogatás célja. Almási Zsolt Tankönyvek és taneszköz támogatása 6 000 Ft Budapest

A támogatás célja. Almási Zsolt Tankönyvek és taneszköz támogatása 6 000 Ft Budapest Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 15/A (1) bek. értelmében az államháztartás alrendszereiből nyújtott, nem normatív, céljellegű, működési és fejlesztési támogatások kedvezményezettjeinek

Részletesebben

Hírújság Tanártájoló 2014. március

Hírújság Tanártájoló 2014. március Beköszöntő A Tanárképző Központ fontos feladatának tekinti, hogy szoros kapcsolatot alakítson ki a város és az egész régió iskoláival. A meglévő kooperációk mellett keressük az együttműködés újabb és újabb

Részletesebben

a) TUDOMÁNYOS TANÁCS Elnök: Prof. Dr. Kerekes Benedek egyetemi tanár, dékánhelyettes, tudomány- és kutatásszervezői

a) TUDOMÁNYOS TANÁCS Elnök: Prof. Dr. Kerekes Benedek egyetemi tanár, dékánhelyettes, tudomány- és kutatásszervezői A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA TANÁCSAI ÉS ÁLLANDÓ BIZOTTSÁGAI A Nyíregyházi Főiskola tanácsai és állandó bizottságai elnökének és közalkalmazott tagjainak megbízása visszavonásig, de legkésőbb 2015. szeptember

Részletesebben

Decemberi programajánló

Decemberi programajánló Decemberi programajánló 2012. december 3., hétfő 18.00 -Rendezvényterem Fehéren-feketén Wagner János festőművész kiállításának megnyitója A vendégeket Papp Anna Mária főosztályvezető köszönti, megnyitó

Részletesebben

MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR. KARI TÁJÉKOZTATÓ 2013/2014-es tanév. OM azonosító: FI 87515

MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR. KARI TÁJÉKOZTATÓ 2013/2014-es tanév. OM azonosító: FI 87515 MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR KARI TÁJÉKOZTATÓ 2013/2014-es tanév OM azonosító: FI 87515 Az Egészségügyi Kar bemutatása A Miskolcon 1998-ban újraindult egészségügyi főiskolai képzés 2001-ben a Miskolci

Részletesebben

[Erdélyi Magyar Adatbank] Bori Imre: A jugoszláviai magyar irodalom története BORI IMRE

[Erdélyi Magyar Adatbank] Bori Imre: A jugoszláviai magyar irodalom története BORI IMRE BORI IMRE BORI Imre (Bácsföldvár, 1929. dec. 28. Újvidék, 2004. ápr. 22.), irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő. Az általános iskolát szülőhelyén, a gimnáziumot Petrovgradban (Zrenjanin), Becsén, Zentán

Részletesebben

Konczosné Nagy Kölcsey Ferenc: Némedi Gabriella Himnusz. Iskolai szavalóverseny 2013. január 23. Magyar mikromunkaközöség

Konczosné Nagy Kölcsey Ferenc: Némedi Gabriella Himnusz. Iskolai szavalóverseny 2013. január 23. Magyar mikromunkaközöség Aranytoll szépíró Városi asztalitenisz diákolimpia JANUÁR 2.-4. évfolyam 2013. január 8. tanítók Katona Dioméd 2. b osztály I. helyezett Kiss Regina 3. a osztály -II. helyezett 2013. január 11. Rárósiné

Részletesebben

http://www.feszek-muveszklub.hu info@feszek-muveszklub.hu

http://www.feszek-muveszklub.hu info@feszek-muveszklub.hu FÉSZEK MŰVÉSZKLUB (Alapítási év: 1901) Cím: 1073 Budapest VII., Kertész u. 36. Postacím: 1400 Budapest, Pf. 8 A klub központi telefonszáma: 342-6548, 342-6549 (éjjel-nappal) Fax: 322-2271 Titkárság: 342-6547

Részletesebben

ÚJBUDAI PEDAGÓGIAI INTÉZET

ÚJBUDAI PEDAGÓGIAI INTÉZET ÚJBUDAI PEDAGÓGIAI NAPOK 2013. MÁRCIUS 7-22. ÚJBUDAI PEDAGÓGIAI INTÉZET ÚJBUDAI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1117 Budapest, Erőmű utca 4. Tel./fax: 381-0664 E-mail: pszk@pszk.hu A PEDAGÓGIAI NAPOK Fővédnökei DR.

Részletesebben

2.b osztályfőnök 2.b osztálytanító, közalk. tanácstag

2.b osztályfőnök 2.b osztálytanító, közalk. tanácstag Iványiné Jeles Tünde Tanító, testnevelés spec.koll. Tóthné Mikó Klára Tanító, pedagógia spec.koll. 1.a osztályfőnök 1.a osztálytanító Somogyiné Víg Éva Tanító, ének-népműves spec.koll. Pindzsujáné Sőrés

Részletesebben