E-ON, DÉMÁSZ, ELMÜ, ÉMÁSZ
|
|
- Ábel Szekeres
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 2013. október 24. Hibakeresés Schmidt Ferenc +36(70) H tarifa GeoTarifa: Az ELM -ÉMÁSZ hálózatán belül 2009.április.1. óta elérhet, kizárólag h szivattyúkra vonatkozó kedvez ményes villamos energia díjszabás. H -Tarifa: Az E-ON, DÉMÁSZ, ELMÜ, ÉMÁSZ szolgáltatási területein 2010.január 1-t l kedvezményes H tarifát vezettek be. Csak f tési idényben vehet igénybe: - legalább 3 jósági fokú h szivattyú, - épületek h ellátására, napenergiából és egyéb megújuló energiaforrásokból nyert h energiát hasznosító berendezések és - ezek üzemeltetését közvetlenül szolgáló készülékek (pl. keringet szivattyúk, vezérlés, szabályozás, villamosmotorok) táplálására.
2 Egy kis történelem - az ókori Perzsiában es vizes h kémények és szélfogó légaknák - Az ie körül az egyiptomiak már használták a víz párolgásának h hatását - A 2. században (180 körül) Ding Huan feltalálta a forgó ventilátort ben Xuanzong Cool Hall az uralkodói palotában víz meghajtású ventilátorok - az 1600-as években Cornelius Drebber sózással h tötte le a vizet a Galsgow-i egyetemen Williem Cullen az els mesterséges h tést alkalmazta (metil-éter) ban Benjamin Franklin és John Hadley felfedezte az elpárolgás h hatását Oliver Evans elkészíti az els zgéppel m köd gépet ban Michael Faraday s rítéssel cseppfolyósított, majd elpárolgó ammóniával ért el h hatást thermoelektromos h szekrény (Jean Charles Athanase Peltier ) Perkins szabadalmaztatta a dimetil-éteres h gépet ben John Gorrie (leveg h közeges) kompresszoros h tést alkalmazott jég készítésre klimatizáláshoz Megalkotja a szivattyú elvét William Thomson, közismertebb nevén Lord Kelvin és James Joule Alexander Twinning ipari célra alkalmazza a h tés - James Harrison zkompressziós h tést alkalmaz Egy kis történelem 1859 Ferdinand Carre ammóniás abszorpciós gépet készít J. B. Sutherland elkészíti az els h tött vasúti kocsit a müncheni Carl Linde elkészítette az els hordozható h gépet, amely szintén gázzal (ammónia) m ködött (Linde lett kés bb a légkondicionáló feltalálója is.) Edison megalkotja az els elektromos elosztó központot (110 V DC 59 el fizet Manhatten) ben William Whiteley javasolta, hogy jégtörmeléken átfújt leveg vel h tsék az autók utasterét as Chicago-i világkiállításon a Westinghouse a Tesla-rendszerrel világított, mely fontos tényez je volt annak, hogy a Niagara-vízesés vízi er -kivitelezési projekt kivitelezési megbízását elnyerték (1895) ben Willis Haviland Carrier elkészítette az els modern, elektromos légkondicionálót az els háztartási h piacra dobása (Domelre USA Chicago) GM felvásárolja a Guardian s-t és azonnal átnevezi Fridaire névre Edmund Copeland és Harry Eswards izobutánt használ kis h berendezésben ban Thomas Carpenter felfedezi a kapillárcsöves szabályzást ben gáztüzelés abszorpciós h szekrény (Elektrolux) ben a General Electric hermetikus h szekrényt kezd tömegesen gyártani R ban Thomas Midgley (DELCO) felfedezi az R12-t, amit végül a Du Pont szabadalmaztat FREON márkanéven (beleértve minden CFC, HCFC és HFC) A Frigidaire elkészíti az els szoba h t kéndioxid h közeggel ban vonatokon megjelennek kisebb teljesítmény klímák ban C&C Kelvinator benzin motoros h gépet szerelt egy Cadillacbe
3 Egy kis történelem ban a GM fejleszt i javasolták az R12-vel m köd kompresszoros klíma kifejlesztését, amit 1932-ben (ténylegesen egy évvel kés bb) el is kezdtek megkezd dtek a kísérletek busz klimatizálásra ban Albert Henne felfedezi az R134a-t ban megkezd dik a freonos ablakklímák gyártása (Philco York) Peter Ritter von Rittinger elkészítette a világ els h szivattyúját Tíz évvel kés bb, Heller László közrem ködésével jött létre az els kompresszoros h szivattyú Elektrolux : az els fagyasztókamrás háztartási h gép ben a Packard épített el ször légkondicionálót gépkocsiba (opció) ben leleményes vállalkozók megkezdték az utólagos klíma beszerelést ben megkezd dik az ablakklímák tömeggyártása az els monoblokk rendszer ben a Nash Ambassador volt az els integrált (HVAC) klímával szerelt autó a m szerfalra szerelt vezérléssel és már mágneskuplunggal (ekkor dobta piacra opcióként A GM a félintegrált klímáját) ben a Harrison megkezdi szélcsatornában az R134a tesztelését klímához - A 80-as évek elején az autógyárak fejlesztésbe fognak R134a klímákra Montreáli Egyezmény Allied Signal (ma Honeywell) kifejleszti az R410a h közeget (1994) autóklímában R134a R134A R410a Egy kis történelem The first European refrigerator was developed 1929 by the Zschopauer engine works J.S. Rasmussen. From the mark DKW cooling followed 1931 '' the German cool and prime movers GmbH ''.
4 Nicolas Léonard Sadi Carnot (1796. június augusztus 24.) Francia fizikus, matematikus és mérnök. Az 1824-ben megjelent, Elmélkedések a z mozgató erejér l cím munkájában Carnot átfogóan tanulmányozta a h er - gépeket és bevezette az úgynevezett Carnot-körfolyamatot, amellyel lefektette a termodinamika második f tételének alapjait. t tekintik a világ els termodinamikusának. HELLER LÁSZLÓ ( ) nevéhez f dik a h szivattyú ipari alkalmazásba vétele, amellyel a légkör, a talaj és a vizek által tárolt h egy része hasznosítható (pl.:az 1950-es években tervet készített a Parlament épületének tésére a Duna vizének felhasználásával) Ötven hazai szabadalma volt, 19 szabadalmi bejelentése az Egyesült Államokban és öt Svájcban. A legkisebb Duna-vízhozamból húsz fok kinyerésével MW energia nyerhet Világhír professzor, akadémikus, 1948-ban védte meg doktori disszertációját, amelynek témája a h szivattyúk alkalmazásának technikai, gazdasági feltételei volt A II. világháború után megalapította az Egart Rt.-t, amely az államosítás után az õ vezetése alatt elõbb Hõterv, majd Energiagazdálkodási Intézet néven ismert irodává fejlõdött tõl a Budapesti Mûszaki Egyetem tanára lett.
5 Lesson 1 - Version 1 ME, IIT Kharagpur 1835 Perkins 1902 Carrier klímája 1932 vasúti kocsi klimatizálás
6 Az els légkondicionált autó (1933 November) -f klíma 1933 Klímaszerel oktatás hirdetés 1938
7 Ezermester 1960 április A h közeg R410A is a Zeotropic blend of two refrigerants R32 50% R125 50% The phase change of R410A mixtures takes place at an almost constant temperature during the liquefaction or evaporation process. Pressure [bar] Sub-Cooling Compression 2 - Condenser 3 - Expansion 4 - Evaporation The temperature glide for R410A is less than 0.17K. Po Superheat Enthalpy [kj/kg] Refrigerant R410A 6725 R407C 4688 R Volumic Refrigerating Effect KJ/m
8 közeg töltet közeg koncentráció a leveg ben
9 A ken anyag R410a - észterolaj Az észterolajak nagy polaritásuk miatt higroszkóposak! Szobah mérsékleten, 70% relatív páratartalom esetén, nyitott edényben: - Az ásványi olaj kb. 150 ppm (mg víz/kg olaj), - Az észterolaj kb ppm, és a - PAG olaj kb ppm vizet vesz fel - Az észterolajban elnyelt víz vákuumolással sem távolítható el! A h közegek környezetre gyakorolt hatása - ózonromboló képesség - Közvetlen felmelegít hatás: a környezetbe kerül h közeg közvetlen fel melegít hatása - Közvetett felmelegít hatás egyebek között a ködtetéshez használt energia el állítás CO 2 kibocsájtása folytán
10 Szivárgási ráta A h körb l a környezetbe került h közeg mennyi sége szorozva a GWP értékkel Átlagos szivárgási értékek: hermetikus kompresszor: 1-2% split készülékek: 6-8% járm klímaberendezések: 10-20% Visszanyerési ráta Visszanyerési ráta= GWP ref x töltet ref x ( 1 visszanyerési faktor ) Visszanyerési faktor: a h berendezés hasznos élettartamának végén visszanyert h közeg százalékos értéke
11 Közvetett kibocsájtás A közvetett kibocsájtás az a CO 2 egyenérték, ami a h berendezés élettartama alatt a hajtásához szükséges villamos energia el állítása folytán kerül kibocsájtásra CO 2 contrib = ber. Élettartam x Felh. Energia x Emissziós tényez Az emissziós tényez az CO 2 mennyiség, ami az 1 kwh elektromosság el állításához szükséges üzemanyag elégetéséb l keletkezik. Ennek értéke országról országra változik a használt els dleges energiaforrás fajtájától függ en. A TEWI kiszámítása 400 kg R407c töltet folyadékh Átlagos szivárgási érték: 4 kg/év A készülék élettartama: 25 év GWP (R407c) : 1610 kg CO 2 Átlagos teljesítményfelvétel: 290 kw Átlagos napi üzemóra: 20 óra Becsült visszanyerési ráta 50 %
12 A TEWI kiszámítása Közvetlen kibocsájtás = Szivárgási ráta = 4(kg/év) x 1610 x 25 év = kg CO 2 Visszanyerési ráta = 1610 x 426 x (1 0.5) = kg CO 2 Közvetett kibocsájtás = = 25év x (290 kw x 20 óra x 365 nap) x 0.6 = kg CO 2 TEWI a h berendezés 25 éves élettartamára: = kg CO 2 Ez azt jelenti, hogy a berendezés a becsült 25 éves hasznos élettartama alatt kg CO 2 vel fogja szennyezni a légkört. Közvetlen emisszió : a közvetett emisszió 1.5 %-a A TEWI érték javítása Alacsony GWP-j közeg használata A szivárgás lehet ségének csökkentése Az elektromos hálózat hatékonyságának javítása! A klímaberendezés hatékonyságának javítása
13 Hibakeresés - Kalorikus - Elektromos, elektronikus - A felhasználó kikérdezése - Telepítési sajátosságok ellen rzése - Szemrevételezés - szeres ellen rzés - Kikapcsolt állapotban - Bekapcsolt állapotban szerek: - nyomásmér -h mér (páratartalom mér, légsebesség mér ) - multiméter (feszültség, ellenállás, kapacitás) - lakatfogó - megger - kütyük A hibakereséshez nélkülözhetetlen!!! - Szaktudás, a m ködési elvek alapos ismerete - A készülék alapos ismerete - Megfelel felszerelés (az azok használatához szükséges szaktudás megléte) - A rendeletek, jogszabályok, szabványok és egyéb el írások ismerete
14 A klímaberendezés teljesítménye P = c * m* T Leveg : - c = 0,997 kj/kgk = 1,205 kg/m3 T = 20 K - V = 1,67 m3/s (kb. 10 m3/perc) P = 0,997 * 1,205 * 20 * 1,67 = 4 kw Gyors fejszámoláshoz: Légszállítás (m3/perc) * szívott leveg h fok kifújt leveg h fok * 0,02 * 0,02 = /50 A VÍZ FORRÁSPONTJA KÜLÖNBÖZ NYOMÁSON Az MSZ EN 378 szabvány szerinti követelmény az, hogy a rendszeren belüli idegengáz résznyomás 270 P a (2,7 mbar) alatt legyen. Egy jó vákuumszivattyú végvákuum értéke 25 mikron (0,034 bar abszolút nyomás), ami 96,5 %-os vákuumnak felel meg.
15 A H TÉS FOLYAMATA Klíma alapok A valóságos és ideális h körfolyamat eltérése Az ábrán egy egyfokozatú, kompresszoros zkompressziós h körfolyamat látható. A folyamatos vonal az ideális, a pontvonal a valóságos körfolyamat diagrammja, ahol a kondenzátor kilép -, és az elpárologtató belép mérsékletei azonosak. Az eltérés abból adódik, hogy mind a kondenzátorban, mind pedig az elpárologtatóban nyomásesés keletkezik, másrészt a túlhevítés és utóh tés hatása is jelentkezik. Jól látható, hogy a fenti okok folytán a kompresszornak nagyobb teljesítményt kell nyújtania, mint az ideális körfolyamat esetében.
16 f klímaberendezés Klíma alapok Heat delivered (Btu/Hr) COP = Electrical input (BTU) COP(Coefficient of Performance) EER(Energy efficiency ratio)
17 Mi is az a COP? Coefficient of Performance ahol QF a fels h mérsékletszinten leadott h mennyiség, W a m ködtetéshez szükséges befektetett mechanikai munka Qo a h forrásból (környezetb l) h formájában felvett bels energia Ha az idealizált fordított üzem Carnot-gépet használnánk szivattyúként, az adott h mérsékleti határok között elméletileg elérhet legnagyobb fajlagos f teljesítményt kapnánk a rendszer egyensúlya akkor áll fenn, ha a meleg h cserél által leadott h egyenl a hideg cserél által felvett h - és a kompresszornál bevitt mechanikai energia összegével Qkond = Qelp + W, Ebb l következ en bizonyítható (ha h tésben és f tésben is azonos feltételekkel, mérsékletekkel számolunk. és a hatásfokot nem vesszük figyelembe), hogy a COPf tés = COPh tés + 1 Elméletileg elérhet COP értékek
18 Az inverter Az inverter elektromos értelemben véve egy olyan eszköz, amely az egyenáramot váltóárammá alakítja (az egyenirányító ellentéte) A konvertált áram bármilyen feszültség és frekvenciájú lehet, továbbá újból egyenirányítható a kívánt feszültségen VFD (variable-frequency drive): motorok (AC, vagy kefe nélküli DC) meghajtására szolgál a tápfeszültség és frekvencia szabályzásával AC motorok (alapjában fix fordulatú) esetében a fordulatszám a frekvenciától és a pólusok számától függ - alacsony fordulaton terhelés alatt melegszik a motor (túlméretezés, h tés) - a különböz fordulatú üzemelés miatt rezonancia (ezt a fordulatszámot kiiktatni) - a VFD elektromos zajt kelt (sz rés) A DC motorok fordulatszáma és nyomatéka az armatúra feszültségt l és a gerjesztést l függ PAM (Pulse-amplitude modulation): PWM (Pulse-width modulation): PFC (Power Factor Correction) Inverter...
19 BLDC motor A kefe nélküli egyenáramú motor (BLDC) vagy elektronikus kommutációjú egyenáramú motor egy szinkron villanymotor, egyenáramú villamos táplálással (DC), ami elektronikusan vezérelt kommutációs rendszerrel rendelkezik a kefés mechanikus kommutáció helyett. Az ilyen motorokban az áram és a nyomaték, a feszültség és a fordulatszám egyenesen arányos. Bár a BLDC motorok gyakorlatilag azonosak az állandó mágnes váltakozó áramú motorokkal, a vezérl az amit l egyenárammal m ködnek a kefe nélküli gépek valójában szinkron gépek, és csak az elektronikával együtt viselkednek egyenáramú gépként. Inverter.. A legegyszer bb módszer az egyenáramú motorok fordulatszámának a szabályozására a vezérl feszültségének a szabályozása: minél magasabb a feszültség értéke, annál nagyobb fordulatszámot igyekszik elérni a motor is. Az esetek többségében azonban az egyszer feszültségszabályozás nagyon veszteséges módszer, ezért inkább az impulzusszélesség moduláció (Pulse Width Modulation = PWM) használata a jellemz. Az alap PWM módszernél a tápforrás feszültségét kapcsolgatjuk ki/be folyamatosan, ezáltal szabályozva a motorra kapcsolt feszültséget és áramot. A motor sebességét a kikapcsolt és bekapcsolt állapotok aránya határozza meg.
20 DC Inverter.. PFC (Amit a PFC-r l tudni érdemes - GAMEPOD.hu PC teszt) - Az egyenirányítás folyamán a feszültséget kondenzátorral simítjuk, amin a feszültség a hálózati feszültség csúcsértéke (1,41*230 V = 325 V lesz - Tegyük fel, hogy a tápegységnek 1 A-t kell (230 W) biztosítania és a puffer kondenzátor töltött (325 V van rajta), vagyis most ez látja el energiával a fogyasztót - A dióda csak akkor vezet, ha az anódján pozitívabb a feszültség, mint a katódján (jelenleg a kondenzátor feszültsége tartja zárva) - A kondenzátor feszültsége lassan csökken, miközben a hálózatból jöv feszültség (sinus) lassan emelkedik - Amikor a kondenzátor feszültsége az immár emelked hálózati feszültségnél (kb. 290 V) kisebb, a dióda nyit és feltölti a kondenzátort (ez viszont egyutas egye nirányításnál csak a periódus id 1/6-ában hajt át áramot, vagyis hatszor akkora áram lenne szükséges ugyanakkora teljesítmény eléréséhez Ezek az áramlökések a hálózat fel l nézve 50 HZ-sek, de vannak magasabb felharmonikusaik is, amik hatásos munkát nem végeznek (csak afeszültség szinus zával fázisban lév áram végez munkát), de a hálózatot terhelik (áramszennyezés!) Hasznos munkát csak a feszültséggel fázisban lév áram végez!
21 PFC PFC megoldások
22
23 NOVA Elpárologtató fagyásvédelem
24 tés üzemmód Párátlanítás üzem
25 tés üzemmód Jet Cool és Jet Heat
26 Legyezés Éjszakai (alvás) üzemmód
27 Auto restart, kényszerüzem és teszt üzem Leolvasztás
28 Automatikus tisztítás téli üzem
29 Hibakódok Hibakódok
30 Hibakódok Termisztorral kapcsolatos hibakódok CH01 szívott leveg CH02 elpár belép csonk h m. CH06 elpár kilép csonk h m. CH12 elpár közép cs m. CH32 (CH41) inv. kompr. magas fejh m. CH33 (CH47) fix kompr. magas fejh m. CH44 kültéri leveg h m. CH45 kondenzátor kilép csonk (vagy közép) h m. CH46 kompr. Szívócsonk h m. CH48 kompr fejh m. + kültéri leveg h m. (vagy kondenzátor kilép ) CH61 kondenzátor belép csonk h m. CH62 (CH65) inverter h borda h m. CH63 Kondenzátor h m. (hideg)
31
32 tés üzemmód
33 tés üzemmód. Power Module védelem (CH04)
34 Kompresszor h védelem (CH32) Termisztorok jellemz i mérséklet C] Szívott leveg Cs mérséklet Ellenállás [k ] Feszültség [V] Ellenállás [k ] Feszültség [V] ,40 4,19 29,10 4, ,80 4, ,40 4, ,30 4, ,40 4, ,60 3,97 22,00 3, ,10 3, ,60 3, ,30 3, ,20 3, ,20 3,72 16,80 3, ,30 3, ,60 3,62 15,10 3, ,90 3, ,30 3,50 13,60 3, ,90 3, ,50 3,39 12,30 3, ,20 3, ,90 3,27 11,10 3, ,80 3, ,70 3,16 10,00 3, ,70 3, ,70 3,04 9,10 2, ,80 2, ,90 2,91 8,30 2, ,10 2, ,30 2,79 7,50 2, ,60 2, ,90 2,67 6,80 2, ,20 2, ,60 2,55 6,20 2, ,00 2, ,50 2,44 5,70 2, ,90 2, ,40 2,31 5,20 2, ,00 2,26 5,00 2, ,50 2,20 4,70 2, ,10 2,15 4,50 2, ,70 2,09 4,30 2, ,30 2,03 4,10 1, ,90 1,98 4,00 1, ,60 1,93 3,80 1, ,20 1,87 3,60 1, ,90 1,82 3,50 1, ,80 1,80 3,30 1, ,30 1,71 3,20 1, ,10 1,68 3,10 1, ,80 1,62 2,90 1, ,60 1,58 2,80 1, ,30 1,52 2,70 1, ,10 1,48 2,60 1,48
35 Feszültség a termisztorokon Árammal és feszültséggel kapcsolatos hibakódok CH03 Komm. hiba (vezérl panel távirányító) CH05 (CH53) Kommunikációs hiba CH08 beltéri BLDC motor lock CH09 (CH10) kültéri BLDC motor lock CH21 (CH06) DC Peak CH22 (CH07) CT2 (max. CT) CH14 Kompresszor áram fázisszög hiba CH23 DC link alacsony fesz. CH25 alacsony/magas fesz. CH27 (CH13) PSC hiba CH28 DC link túl magas fesz. CH29 inverter kompr. Túláram CH31 CT hiba (alacsony áramérték) CH40 CT szenzor szakadt/rövidzár CH52 Komm. hiba (f -. és segédpanel) CH54 fázis sorrend/hiány CH67 kültéri BLDC motor lock CH105 Komm. hiba (f panel ventilátor hajtás)
36 Áram érzékelési módok... (ha az áram meghalad egy megadott értéket, akkor a kompresszor állandó mágnese demagnetizálódik és csökken az élettartam) Az inverter ellen rzése 1.) a tápfeszültség 190 (210) 260 V között legyen 2.) a fázis/nulla sorrend helyes legyen 3.) a GND és a comm. Kábel közötti ellenállás > 2 M legyen 4.) GND és a f GND legyen összekötve 5.) a biztosíték nem szakadt? 6.) a piros LED nem sötét? - Input Current sensor: DC 2,5 V ± 0,2 V - DC Link és senzor: V ; 2,4 2,8 V - Compressor Current U/V/W: 2,5 V ± 02 V
37 Kommunkáció a beltéri és kültéri között (CH05) DC PEAK (CH06)
38 DC PEAK (CH06) Túláramvédelem (CH07)
39 Milyen motorok vannak a klímaberendezésben? - Beltéri ventilátor - Kültéri ventilátor - Zsalu mozgató - Expanziós szelep - Kompresszor - stb. Miért nem f t a berendezés.
40 Miért nem f t a berendezés. A kompresszor ellen rzése
41 A BLDC motorok ellen rzése Az LG új fejlesztés klímaberendezéseiben egyenáramú, inverteres ventilátor motorok vannak! A valóságban ezek AC motorok, amelyek belsejében egy kis méret inverter áramkör van Ezek a motorok könnyen felismerhet k az 5 vezetékes csatlakozásról (7 lábú stekkerben) Tipikus LG BLDC motor A jellemz tápfeszültség 350 V (DC) körüli A bels elektronikát 15 V (DC) m ködteti A fordulatszám szabályzása 0 5 V (DC) feszültséggel történik A BLDC motorok ellen rzése
42 A BLDC motorok ellen rzése Ha valamely hiba miatt a motor nem m ködik (nem forog), annak oka lehet akár mechanikus, akár elektronikus hiba. Kézzel forgatva ellen rizzük, hogy nem szorul-e szerrel ellen rizzük, hogy nincs-e szakadás, vagy rövidzár (lásd táblázat) Ellen rizzük, hogy a vezérl panelt l kap-e tápot a motor (lásd táblázat) Ha a motor beindul, de utána leáll, ellen rizzük a Hall szenzort (forgás visszajelzés a 6 4 pontok között) A Hall szenzor egyfajta Reed reléként m ködik. Egy pillanatra zár és 5 V (DC) feszültséget ad a motor tekercsén át vissza a vezérl panelre. Minél gyorsabb a fordulatszám, annál gyorsabban pulzál az 5 V (DC) Mivel a multiméter lassú, azért azon kb. 2,6 V (DC) látható. Igazán oszcilloszkóppal lehet ezt vizsgálni. Kézzel forgatva a motort azonban látható a a nyitás és zárás a multiméteren! Ha eltérés van az inverter által adott fordulatszám és a feedback között, akkor a motor pár másodpercre felpörög, majd leáll (ez szinte biztosan Hall szenzor hiba) Ventilátor motorok
43 Ventilátor motorok Zsalumotorok GSP-24RW-02
44 Az EEV szabályzása Az elektronikus expanziós szelep nyitási szögét az elpárologtató belép -, és kilép h mérséklete közötti különbség határozza meg. Vagyis a tényleges túlhevítés és a megcélzott túlhevítés alapján történik a vezérlés. tés:eev is controlled in every 2 minutes to adjust EEV pulse till target superheating is obtained tés:eev is controlled in every 2 minutes to adjust EEV pulse till target subcooling is obtained. A LEV ellen rzése Az LG kétféle elektronikus expanziós szelepet használ - az egyik 6 vezetékes - a másik 5 vezetékes (mint a zsalumotorok) A tekercsek folyamatosan kapnak impulzusokat a vezérl panelt l, amelyek a rotort forgásra késztetik (ami egy csavaros mechanikával ködteti a szelept t) órajárással egyez en zár órajárással ellentétesen nyit
45 A LEV ellen rzése 6-Wire LEV 5-Wire LEV Brown to Blue or Yellow = 46 Ohms Red to Any Other = 39 Ohms Red to White or Orange = 46 Ohms Any Other Pair = 78 Ohms Blue to Yellow = 92 Ohms White to Orange = 92 Ohms. Pin Plunger Enclosed motor LEV head with pin (left) and LEV body with plunger (right) A LEV ellen rzése Jellemz en kétféle hiba fordulhat el : - elektromos: - léptet motor hiba - vezérl panel hiba - mechanikai hiba - szelept szorulás - motor szorulás Ha a stekkert lehúzzuk, akkor az el táblázatban megadott ellenállások mérhet ek!
46 A LEV ellen rzése Ha nem tudjuk eldönteni, hogy a szelep a hibás, vagy dugult a csövezet, akkor: Áramtalanítsuk a készüléket! Rövid id múlva halk kattanás jelzi, hogy a LEV zárt. Ha nincs kattanás, akkor szinte biztos, hogy vagy a vezérlés, vagy a motor hibás. Cseréljük meg a stekkerben a sárga és kék vezetékeket, ezzel indításkor teljes nyitásra kényszerítjük a LEV-et. Ellen rzés után ne feledjük visszaállítani a vezetékeket!!! Plug c onnection and wire order from factory (left) and polarity reversed (right) LGMV Tair = leveg h m. TIout = inv. Kompr. Nyomócsonk h m. Tpipe = cs mérséklet Tin = belép cs m. CHZ = kompr. Frekv.
Hibakód Márka Gép fajta A hiba leírása
C1 Cascade Cascade szigetelési hiba C3 Cascade Cascade helytelen bekötési sorrend C5 Cascade Cascade kézi kapcsoló hiba C6 Cascade Cascade testvezeték nincs bekötve E0 Cascade Cascade a túl alacsony AC
ALKALMAZOTT MŰSZAKI HŐTAN
TÁMOP-4.1.1.F-14/1/KONV-2015-0006 Duális és moduláris képzésfejlesztés ALKALMAZOTT MŰSZAKI HŐTAN Prof. Dr. Keszthelyi-Szabó Gábor TÁMOP-4.1.1.F-14/1/KONV-2015-0006 Duális és moduláris képzésfejlesztés
Ismeretterjesztő előadás a Városi Könyvtárban 2330 Dunaharaszti, Dózsa György út 12/b.
Ismeretterjesztő előadás a Városi Könyvtárban 2330 Dunaharaszti, Dózsa György út 12/b. Az előadás időpontja: 2016. március 17. Felkérő: Tóth Marianna megbízott igazgató Mivel fogunk fűteni, hűteni és használati
1 A hibrid egy olyan járműhajtómű, amelyben két eltérő módon működő (pl. eltérő energiafajtát felhasználó) motor szolgáltatja (szolgáltathatja) a mechanikai energiát. Fő célok: - tüzelőanyag takarékosság
WESTPOINT MOBIL KLÍMA
WESTPOINT MOBIL KLÍMA WPK15 WPK15H WPK15RC WPK15HRC HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ A készülék megfelelő és biztonságos használata érdekében gondosan olvassa el ezt a használati útmutatót és az abban foglaltakat maradékta
4.5. Villamos gyújtóberendezések (Ötödik rész)
4.5. Villamos gyújtóberendezések (Ötödik rész) A 4.4. cikkünkben bemutatott zárásszög szabályzású, primeráram határolós gyújtóberendezések bár már jeladós gyújtások voltak, de az előgyújtásszög változtatását
SPLIT - TYPE TÍPUSÚ VERTU SOROZAT. A légkondicionáló beszerelése elõtt egyeztessen a helyi áramszolgáltatóval
Kérjük, Before using olvassa your el azt air conditioner, az útmutatót please a készülék readhasználatbavétele elõtt, majd this manual õrizze meg carefully Késõbb and szüksége keep it for lehet future
SPLIT -INVERTER TÍPUSÚ SZOBAI LÉGKONDICIONÁLÓ
Mielõtt használatba venné a légkondícionálót, kérjük figyelmesen olvassa el azt az útmutatót SPLIT -INVERTER TÍPUSÚ SZOBAI LÉGKONDICIONÁLÓ Olvassa el ezt az útmutatót Az útmutatóban hasznos tanácsokat
A Vaillant légkondicionáló használatával otthona hőmérséklete nyáron is kellemes.
Légkondicionálás A Vaillant légkondicionáló használatával otthona hőmérséklete nyáron is kellemes. Jó érzés jót tenni. Fűtés Hűtés Megújuló energiák Mert a a jövőben gondolkodik. climavair 6 Az ideális
Remeha P 320. Olaj/gáz tüzelésű kazánok GÉPKÖNYV. Magyar 19/10/05
Remeha P 320 Olaj/gáz tüzelésű kazánok Magyar 19/10/05 GÉPKÖNYV - Tartalom Bevezetés...................................................................................3 Leírás......................................................................................4
G CEL hőszivattyú hibrid energiakerítéssel. A következő generáció.
G CEL hőszivattyú hibrid energiakerítéssel. A következő generáció. Mit kínál a kereskedelem? 1. Mélyfúrás 2. Felszíni kollektorok 3. Levegő hőszivattyú 4. Víz kollektorok (talaj/esővíz) Mindegyiknek van
Gyakran ismételt kérdések
Gyakran ismételt kérdések - "Nincs kellően hűvös a helyiségben, miért? - Túl hideg van a helyiségben, miért? - Egyszer túl hideg van máskor meg túl meleg, miért? - Szeretném tudni, hogy mi az a hőmérséklet
Kapcsolószekrény klímaberendezés
Kapcsolószekrény klímaberendezés 3.xxx 3.3xx 33.xxx 34.xxx 35.xxx 338.xxx 339.xxx 333.xxx 3361.xxx 3366.xxx Szerelési, telepítési és üzemeltetési útmutató Tartalomjegyzék 1 A dokumentummal kapcsolatos
HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ. Használati útmutató Vezeték nélküli készülék. Magyar. OM-GS02-0112(1)-DAIKIN Alkatrész szám: R08019037373A MODE TURBO TIMER
HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Használati útmutató Vezeték nélküli készülék Magyar QUIET CLOCK OM-GS02-0112(1)-DAIKIN Alkatrész szám: R08019037373A BRC52A61/62/63 távszabályzó útmutató 1 2 6 7 9 11 QUIET 3 4 5 13
Cirkonova KÉSZÜLÉKISMERETEK SZERELŐKNEK. Összeállította: Nagy Lajos 2013. május
Cirkonova KÉSZÜLÉKISMERETEK SZERELŐKNEK Összeállította: Nagy Lajos 2013. május A CIRKO KAZÁN KIFEJLŐDÉSE (1) ÁTFOLYÓS VÍZMELEGÍTŐ Füstgáz / víz hőcserélő "CIRKO" KAZÁN Füstgáz / víz hőcserélő Égő Szoba
Bevezetés. Személygépjárművek. Fedélzeti elektromos rendszer. Hagyományos 12V-os rendszerek
Bevezetés Napjainkban az egyik legfontosabb iparág a járműipar, mely biztos alapot teremt a mobilitás, az emberek és tárgyak egyszerű mozgatása, szállítása számára. A járműipart több részre oszthatjuk
ÓVINTÉZKEDÉSEK A LÉGKONDICIONÁLÓVAL KAPCSOLATBAN
BIZTONSÁGI ÓVINTÉZKEDÉSEK Tilos áram alatt levő készüléket üzembe helyezni. Az üzembe helyezést és a szervizelést/javítást szakembernek kell végeznie, a gyártó előírásaival és a helyi biztonsági normákkal
G-40-21. TAC Forta M310 2007-05-10 MŰSZAKI ADATOK 1 (8) Szelepmozgató motor
TAC Forta M310 Szelepmozgató motor G-40-21 2007-05-10 Az M310 a következő rendszerekben működő két- illetve háromjáratú szelepekhez használható elektromechanikus mozgató motor: használati melegvizes rendszerek
1. A Nap, mint energiaforrás:
A napelem egy olyan eszköz, amely a nap sugárzását elektromos árammá alakítja át a fényelektromos jelenség segítségével. A napelem teljesítménye függ annak típusától, méretétől, a sugárzás intenzitásától
KEZELÉSI KÉZIKÖNYV. KAZETTÁS Split klímaberendezés AUYA-36LATN AUYA-45LATN
KEZELÉSI KÉZIKÖNYV KAZETTÁS Split klímaberendezés AUYA-36LATN AUYA-45LATN Őrizze meg ezt a kézikönyvet, hogy később is elolvashassa FUJITSU GENERAL LIMITED FJ_OM_AUYA_36-45LATN_9378015012_hu TARTALOM BIZTONSÁGTECHNIKAI
flexotherm Szerelési és karbantartási útmutató Szerelési és karbantartási útmutató Szakemberek számára VWF 57/4 VWF 87/4 VWF 117/4 VWF 157/4 VWF 197/4
Szerelési és karbantartási útmutató Szakemberek számára Szerelési és karbantartási útmutató flexotherm VWF 57/4 VWF 87/4 VWF 117/4 VWF 157/4 VWF 197/4 HU Kiadó/gyártó Vaillant GmbH erghauser Str. 40 D-42859
MCFC ALKALMAZÁSOK: William Robert Grove KITEKINTÉS A MINDENNAPOK VILÁGÁBA
AVAGY Christian Friedrich Schoenbein és MCFC ALKALMAZÁSOK: William Robert Grove TÜZELİANYAG-FLEXIBILIS (1839-1868), KISERİMŐVEK, továbbá KITEKINTÉS A MINDENNAPOK Oláh György professzor úr VILÁGÁBA nyomában
Végfelhasználói kezelési utasítás
Tel. +36 20 9254726 E-mail: info@hotjet.hu Web: www.hotjet.hu something new in the air DC Inverter Végfelhasználói kezelési utasítás Kódszám: N273005A-Rev.1.7 1 Mindenekelőtt szeretnénk megköszönni Önnek,
Öntanuló Szobatermosztát
2 264 Öntanuló Szobatermosztát 5 működési mód, fűtés/hűtés funkció, menü-rendszerű programozás az egygombos Push and Roll forgatógombbal REV23 Elemes tápellátású szobatermosztát Egyértelmű, grafikus menü;
SolarHP 43 50 MEGNÖVELT HATÁSFOKÚ, SÖTÉTEN SUGÁRZÓK
SolarHP 43 50 MEGNÖVELT HATÁSFOKÚ, SÖTÉTEN SUGÁRZÓK MŰSZAKI INFORMÁCIÓ A SZERELŐ ÉS A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA 2015.11.17. - 2 - Tartalom 1. Bevezetés... 3 1.1. Általános tudnivalók... 3 1.1.1. A gyártó felelőssége...
A hıtermelı berendezések hatásfoka és fejlesztésének szempontjai. Hőtés és hıtermelés 2012. október 31.
A hıtermelı berendezések hatásfoka és fejlesztésének szempontjai Hőtés és hıtermelés 2012. október 31. 1. rész. A hıtermelı berendezéseket jellemzı hatásfokok 2 Az éppen üzemelı hıtermelı berendezés veszteségei
Zero Emission. DILO. Sustainably tight. A technika jelenlegi állása szerinti korszerű SF 6. gázkezelés. MEE 60. Vándorgyűlés Mátraháza 2013.09.11.-13.
DILO. Sustainably tight. Zero Emission A technika jelenlegi állása szerinti korszerű SF 6 gázkezelés MEE 60. Vándorgyűlés Mátraháza 2013.09.11.-13. Előadó : Spohn Ferenc DILO Magyarországi képviselet www.dilo-gmbh.com
6. Ismertesse a tűzoltás módjait és a kézi tűzoltó készüléket! Tűzoltás eredményessége függ: - a tűzeset körűlményétől - a tüzet észlelő személy
6. Ismertesse a tűzoltás módjait és a kézi tűzoltó készüléket! Tűzoltás eredményessége függ: - a tűzeset körűlményétől - a tüzet észlelő személy gyorsaságától, határozottságától - tűzjelzés eredményességétől
Közbenső hőcserélővel ellátott hőszivattyú teljesítménytényezőjének kivizsgálása
Közbenső hőcserélővel ellátott hőszivattyú teljesítménytényezőjének kivizsgálása Boros Dorottya Szabadkai Műszaki Szakfőiskola Szabadka, Szerbia dorottya93@gmail.com Összefoglaló: A dolgozatunkban bemutatunk
Bevezetés és gyakorlati tanácsok Az első lépés minden tudomány elsajátítása felé az, hogy megértjük az alapjait, és megbízható tudást szerzünk
Bevezetés és gyakorlati tanácsok Az első lépés minden tudomány elsajátítása felé az, hogy megértjük az alapjait, és megbízható tudást szerzünk belőle. A következő az, hogy a megszerzett tudást elmélyítjük.
Fűtés és hűtés. Légkondicionálók FVXS-F. Ideális ablak alá történő telepítéshez. Rugalmas telepítés. Extra csendes működés
䄀攀 挀 渀搀 渀愀 瀀攀渀 甀 甀渀 䌀渀昀 倀 攀 昀 吀攀 愀ᤂ 攀瀀 洀 渀 猀栀眀 洀ⴀ 甀氀 渀猀 甀 䴀戀 氀 㨀 㜀㔀㔀 㔀㐀 㐀 䘀 砀 㨀 㠀 㤀 㔀 㐀 䘀愀砀 㨀 㠀 㐀㤀 㜀㤀㤀 䔀ⴀ 洀愀 氀 㨀 昀 昀 挀 攀䀀戀甀攀渀 栀 戀甀攀渀 栀ⴀ 猀 栀瀀 匀 攀㨀 眀眀眀 䄀搀 攀猀 愀㨀匀 䠀攀氀 愀搀攀 츀 渀 攀 嘀 Ⰰ 渀 㠀Ⰰ 匀 Ⰰ 䈀甀挀 甀 攀ᤂ Légkondicionálók
A közel nulla energiaigényű épületek energiaellátási lehetőségei 2016. 01. 20
energiaellátási lehetőségei energiaellátási lehetőségei Készítette: Petrikó László - tanársegéd SZE Építészeti és Épületszerkezettani Tanszék energiaellátási lehetőségei jogszabályi háttér Jogszabályi
ENVIRO 20 FÜSTGÁZELİKÉSZÍTİ EGYSÉG
ENVIRO 20 FÜSTGÁZELİKÉSZÍTİ EGYSÉG GÉPKÖNYV Gyártó: STIEBER BT. 1116 Budapest, Mohai út 24. Tel./Fax: 06-1/204-5468 TARTALOM Oldal Általános ismertetı 3 Elölnézeti rajz 4 Oldalnézeti rajzok 5 A gáz útja
KERESKEDELMI LÉGKONDICIONÁLÓK
KERESKEDELMI LÉGKONDICIONÁLÓK 2016 LG ÉPÜLET- GÉPÉSZETI MEGOLDÁSAI LG Electronics Magyar Kft. 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 3/a. www.lg.com/hu LG Magyarország ANDROID LG Termékkatalógus Tekintettel
2016 / 17. ESTIA CLASSIC / ESTIA HI POWER Levegő-víz hőszivattyú» COMMITTED TO PEOPLE; COMMITTED TO THE FUTURE «
2016 / 17 ESTIA CLASSIC / ESTIA HI POWER Levegő-víz hőszivattyú» COMMITTED TO PEOPLE; COMMITTED TO THE FUTURE « ESTIA Hozzájárulásunk a környezetvédelemhez Amikor manapság megújuló energiáról beszélünk,
Automatikus újraindulás. 4. Ellenőrizze a következő szenzorokat:
elemzés A hydro-egység által érzékelt hibák:... Lehetséges... Nem lehetséges Hibakód A1 Szivattyú vagy áramlási hiba 1) TC szenzor által érzékelve: TC 63 C fűtés vagy HMV-készítés módban (kivéve leolvasztás).
Drágán üzemelnek a régi motorok
A készülékek többségében ma már nem lehet szabályozatlan aszinkron- motorokat használni. Az új direktíváknak megfelelően frekvenciaváltókat is be kell építeni, vagy más technológiákat kell alkalmazni.
Ter vezési segédlet SD ÖNTÖTTVAS TAGOS ÁLLÓKAZÁNOK, HŐKÖZPONTOK
A S O H A K I N E M H U L O K A P C S O L A T Ter vezési segédlet SD ÖNTÖTTVAS TAGOS ÁLLÓKAZÁNOK, HŐKÖZPONTOK Tervezési segédlet SD ÖNTÖTTVAS TAGOS ÁLLÓKAZÁNOK, HŐKÖZPONTOK Forgalmazó: Vaillant Saunier
Tel. +36 20 9254726 E-mail: info@hotjet.hu Web: www.hotjet.hu. something new in the air. Műszaki kézikönyv
Tel. +36 20 9254726 E-mail: info@hotjet.hu Web: www.hotjet.hu something new in the air Műszaki kézikönyv 1 Figyelem! Ez a magyar nyelvű fordítás a Hotjet Kft. szellemi tulajdona. 2 Az Innova a megújuló
MŰANYAGOK TULAJDONSÁGAI
MŰANYAGOK TULAJDONSÁGAI Fluorelasztomer tömítések hő- és hidegállósága Fluorkopolimer- és fluorterpolimer-minták feszültségrelaxációját és tömítési tulajdonságait vizsgálták. Az eredményeket a megfelelő
10. ELŐADÁS HŰTÉS KÖRNYEZETI HATÁSAI
10. ELŐADÁS HŰTÉS KÖRNYEZETI HATÁSAI HŰTÉS KÖRNYEZETI HATÁSAI: ÓZONLEBONTÁS HŰTŐKÖZEGEK HATÁSA A FÖLD KLÍMÁJÁRA A hűtőközegek szerepelnek azon gázok között, amelyeket felelősnek tartanak: a sztratoszférai
Hűtőházi szakági tervezés mezőgazdasági és ipari célokra.
Hűtőházi szakági tervezés mezőgazdasági és ipari célokra. Lényegi eltérések: Légállapot különbség: A hőmérséklet külső csúcsérték - az alapul vett értékkel az általános felmelegedés miatt egyre feljebb
A fafeldolgozás energiaszerkezetének vizsgálata és energiafelhasználási összefüggései
Pályázati azonosító: FAENERGH (REG-ND-09-2009-0023) A fafeldolgozás energiaszerkezetének vizsgálata és energiafelhasználási összefüggései VARGA Mihály 1, NÉMETH Gábor 1, KOCSIS Zoltán 1, BAKKI-NAGY Imre
MDS30-50D Víz víz hőszivattyú
MDS30-50D Víz víz hőszivattyú Használati útmutató A beépítés előtt olvassa el ezt az útmutatót Figyelem! A hőszivattyúk üzembe helyezését bízza szakemberre, mivel a szakszerűtlen üzembe helyezésből fakadó
HIDROTERMIKUS HŐ HŐSZIVATTYÚZÁSI LEHETŐSÉGEI A DUNA VÍZGYŰJTŐJÉN
HIDROTERMIKUS HŐ HŐSZIVATTYÚZÁSI LEHETŐSÉGEI A DUNA VÍZGYŰJTŐJÉN Átfogó tervre lenne szükség Fodor Zoltán 1, Komlós Ferenc 2 1 Geowatt Kft., 2 Ny. minisztériumi vezető-főtanácsos A természettudomány azt
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Elektromos gép- és készülékszerelő szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 34 522 02 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának
- egy magasabb életminőségért
KLÍMAKÉSZÜLÉKEK 2008 - egy magasabb életminőségért Európai márka 15 éve a piacon Hollandiában piacvezető saját szegmensében Csúcsminőség Turbó üzemmód Automata légterelés 2 év garancia Arany technológia
KW1M sorozat. Egyszerű és kis méretű fogyasztásmérő vezérlőtáblákhoz. KW1 M Eco-POWER METER
WM sorozat co-powr MTR gyszerű és kis méretű fogyasztásmérő vezérlőtáblákhoz WM-H co-powr MTR SD memóriakártyás típus W M co-powr MTR standard típus -év jótállás 00. panasonic-electric-works.net/ac Panasonic
Típusszekrény öntözőgépek villamosításához.
Cégünk gyártmánya az öntözőgépek áramellátását és vezérlését végző villamos kapcsolószekrény. Néhány kw-tól 00kW-ig a szekrények működése azonos, csak a méretben és a felszereltségben különböznek. Minden
Hűtővitrin. Üzembe helyezés előtti tudnivalók
Hűtővitrin HU Kedves Vásárló! Megköszönjük az Ön bizalmát, amit a mi termékünk megvásárlása iránt tanúsított. Sok örömet kívánunk Önnek a használat során. A hűtővitrin háztartási alkalmazásra, italok 0
ALTEM Nagy hatékonyságú osztott kompakttípusú DC inverteres levegő-víz hőszivattyú
ALTEM Nagy hatékonyságú osztott kompakttípusú DC inverteres levegő-víz hőszivattyú Optimális éves átlagos hatásfok az inverter szabályozású kompresszornak köszönhetően Kompakt beltéri egység, melyhez közvetlen
KEZELÉSI KARBANTARTÁSI UTASÍTÁS ALFATHERM
KEZELÉSI KARBANTARTÁSI UTASÍTÁS ALFATHERM 27, - 37, - 47 típusú, szilárd tüzeléső melegvizes kazánhoz Gyártó: STARKTHERM Kft. 5600 Békéscsaba Kisrét 97. Telefon: 06/66 431-631 Fax: 06/66 431-731 Kedves
1.1 3. GENERÁCIÓS SZOLÁR HASZNÁLATI MELEGVÍZ RENDSZEREK. Greentechnic ENERGIE Termodinamikus szolár HMV rendszer
3.gener áci ósszol árhasznál at i mel egví zr endszer ek 1.1 3. GENERÁCIÓS SZOLÁR HASZNÁLATI MELEGVÍZ RENDSZEREK Grc ENERGIE Termodinamikus szolár HMV rendszer A termodinamikus szolár rendszerek hasznosítják:
FOLYADÉK VÍZ HŐSZIVATTYÚ
FOLYADÉK VÍZ HŐSZIVATTYÚ GSWW... /B ÜZEMELTETÉSI KÉZIKÖNYV A folyadék víz hőszivattyúk gazdaságos és hosszú távú megbízható működése alapvetően függ a hőforrás oldal és a hőleadó rendszer helyes tervezésétől
DREHMO Standard hajtások gépkönyve
DREHMO Standard hajtások gépkönyve Az üzemeltetési leírás vezérlő és szabályozó hajtóművekre érvényes Többfordulatú és lineáris hajtóművek szerelési utasítása, üzemeltetési leírása, szerviz leírása MEGJEGYZÉS
1. táblázat. Szórt bevonatokhoz használható fémek és kerámiaanyagok jellemzői
5.3.1. Termikus szórási eljárások általános jellemzése Termikus szóráskor a por, granulátum, pálca vagy huzal formájában adagolt hozag (1 és 2. táblázatok) részleges vagy teljes megolvasztásával és így
Szójegyzék/műszaki lexikon
Tartalom Szójegyzék/műszaki lexikon Szójegyzék/műszaki lexikon Tápegységek Áttekintés.2 Szabványok és tanúsítványok.4 Szójegyzék.6.1 Tápegységek áttekintés Tápegységek - áttekintés A hálózati tápegységek
Felújítás Épületgépészet
Felújítás Épületgépészet Magyar Zoltán Háttér-információk Hatályba lépés: 2003. január 4. Bevezetési határidő az egyes tagállamokban: 2006. január 4. Energia megtakarítási lehetőség: 22% 2010-ig Megtérülési
Magyar fejlesztéső geotermikus hıszivattyúcsalád
Mőszaki és Természettudományi Konferencia Mőszaki Szekció (M136) 2013. november 11. 16:50 17:10 Magyar fejlesztéső geotermikus hıszivattyúcsalád KOMLÓS Ferenc a Magyar Napenergia Társaság (ISES Hungary)
TIREE FAN COIL TERMOSZTÁT T6580
TIREE FAN COIL TERMOSZTÁT T6580 TERMÉK LEÍRÁS LEÍRÁS Kellemes és modern megjelenésével a TIREE ideális lakókörnyezeti alkalmazásokhoz, különösen irodákban és szállodákban. Minden változatban a szabályozás
minicool Tipus: DS20-60 Szabadonálló és aláépithető változat DS 200 DS 300 DS 400 DS 600 Használati utasítás 207.5368.08
minicool DS 200 DS 300 DS 400 DS 600 Tipus: DS20-60 Szabadonálló és aláépithető változat Használati utasítás HU 207.5368.08 Mielőtt a hűtőkészüléket üzembe helyezi, kérjük figyelmesen olvassa el ezt a
Hibrid haszongépjárművek
Alternatív hajtás Hibrid haszongépjárművek DR. NAGYSZOKOLYAI IVÁN Hibrid hajtástechnika nélkül nem lehet teljesíteni a szén-dioxid- és szennyezőanyag-határértékeket, csak a hibridekkel és tisztán villanyautókkal
Compress 3000 EHP 6/7/9/11 LW/M EHP 6/7/9/11/14/17 LW. Talajhőszivattyú. Szerviz füzet szakemberek számára 6 720 641 196 (2009/07) HU
6 720 611 660-00.1O Talajhőszivattyú Compress 3000 EHP 6/7/9/11 LW/M EHP 6/7/9/11/14/17 LW Szerviz füzet szakemberek számára HU 2 Tartalomjegyzék HU Tartalomjegyzék 1 Biztonsági utasítások és a szimbólumok
TAHITI CONDENSING KR 55 - KR 85
IST 03 C 341-02 TAHITI CONDENSING KR 55 - KR 85 HU ÜZEMBE HELYEZÉS, HASZNÁLAT ÉS KARBANTARTÁS Tisztelt Hölgyem/Uram! Köszönjük, hogy a Fondital gyár termékét választotta. Kérjük, figyelmesen olvassa el
(1. és 2. kérdéshez van vet-en egy 20 oldalas pdf a Transzformátorokról, ide azt írtam le, amit én kiválasztanék belőle a zh-kérdéshez.
1. A transzformátor működési elve, felépítése, helyettesítő kapcsolása (működési elv, indukált feszültség, áttétel, felépítés, vasmag, tekercsek, helyettesítő kapcsolás és származtatása) (1. és 2. kérdéshez
New Boracay ZE_IB&IM_DB68-05691A-00_HU.indd 1 2015/12/4 13:38:14
New Boracay ZE_IB&IM_DB68-05691A-00_HU.indd 1 2015/12/4 13:38:14 Az ön új klímaberendezésének tulajdonságai 2-step cooling (2 lépéses hűtés) A 2 lépéses hűtés funkció gyorsan lehűti a helyiséget a kívánt
Dr. Géczi Gábor egyetemi docens
Dr. Géczi Gábor egyetemi docens A környezetterhelés: valamely anyag vagy energia közvetlen vagy közvetett kibocsátása a környezetbe. -dörzs-elektromos gépek áramfejlesztése -1799, az olasz Gróf Alessandro
HU Használati utasítás DM85
HU Használati utasítás DM85 Gratulálunk, hogy megvásárolta az ECOVACS ROBOTICS DEEBOT terméket! Reméljük, hogy sok évig elégedett lesz termékünkkel. Bízunk abban, hogy új robotjának megvásárlása segítséget
Új módszer a lakásszellőzésben
1 Csiha András okl. gépészmérnök, főiskolai docens Debreceni Egyetem AMTC Műszaki Kar Épületgépészeti Tanszék etud.debrecen@chello.hu Új módszer a lakásszellőzésben FluctuVent váltakozó áramlási irányú,
APY-09CS és APY-12CS. Hordozható klímaberendezés. Használati utasítás
APY-09CS és APY-12CS Hordozható klímaberendezés Használati utasítás Köszönjük, hogy kiváló minőségű klímaberendezésünket választotta. A készülék használata előtt figyelmesen olvassa el a használati utasítást.
ACS 100 Felhasználói Kézikönyv
ACS 100 Felhasználói Kézikönyv ACS 100 Felhasználói kézikönyv Felhasználói kézikönyv ACS 100 Biztonsági előírások Figyelem! Az ACS 100-as frekvenciaváltót csak képzett szakember helyezheti üzembe. Figyelem!
7/2006. (V. 24.) TNM rendelet. az épületek energetikai jellemzıinek meghatározásáról
1. oldal 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet az épületek energetikai jellemzıinek meghatározásáról Az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. -a (2) bekezdésének h)
HŰTŐSZEKRÉNY ZUS 6140 HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ. http://www.markabolt.hu/
HŰTŐSZEKRÉNY ZUS 6140 HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ TARTALOMJEGYZÉK Figyelmeztetések és fontos útmutatások Útmutatások a csomagoló anyagokhoz A használók számára A készülék bemutatása 5 Használat 5 A belső részek
Motoros, forgókefés, kényszerpályás csizmamosó berendezés BK09025000001. Gépkönyv
Motoros, forgókefés, kényszerpályás csizmamosó berendezés BK09025000001 Gépkönyv BK09025.DOC 10/1 Motoros, forgókefés, kényszerpályás csizmamosó berendezés BK09025 Működés (1.sz. ábra): A berendezés 2-2
MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR. TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI DOLGOZAT 3515 MISKOLC Egyetemváros
MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI DOLGOZAT 3515 MISKOLC Egyetemváros Szilárd tüzelésű kazán felügyeleti rendszerének alapjai Készítette: Csordás Bernadett Konzulensek: Woperáné
CAESAR CT-401-típ. autóriasztó + rablásgátló
CAESAR CT-401-típ. autóriasztó + rablásgátló Beszerelési útmutató A BESZERELÉSI ÚTMUTATÓ csak a beszereléshez szükséges információkat tartalmazza, a készülék működését lásd a FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓBAN.
A 4T Trabant, Wartburg BVF32/36 karburátorának beállítása. PDF created with pdffactory trial version www.pdffactory.com
A 4T Trabant, Wartburg BVF32/36 karburátorának beállítása Üdvözlök minden 4T Trabant és Wartburg rajongót. Gondolom sokan melegebb égtájakra kívánjátok a mérnököt, aki ezt csodát megálmodta, napi kalandjátékká
ÁLLATTARTÁS MŰSZAKI ISMERETEI. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010
ÁLLATTARTÁS MŰSZAKI ISMERETEI Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A fejés gépesítésének műszaki kérdései 1. Gépi fejés technológiája, 2. A fejőberendezések működési
DT7001. Gyújtószikramentes nyomáskülönbség távadó. Kezelési útmutató
Gyújtószikramentes nyomáskülönbség távadó Kezelési útmutató - Tartalomjegyzék 1. Kezelési útmutató...4 1.1. Rendeltetése... 4 1.2. Célcsoport... 4 1.3. Az alkalmazott szimbólumok... 4 2. Az Ön biztonsága
Egy szebb jövőért Csúcsminőségű klímakészülékek
HÁZTARTÁSI LÉGKONDICIÓNÁLÓ BERENDEZÉSEK Egy szebb jövőért Csúcsminőségű klímakészülékek a member of KIMAGASLÓ HATÉKONYSÁG Legmagasabb COP szintek az iparágban Túlléptük az A energiaosztályú szabványt,
Energetikai gazdaságtan 1. gyakorlat Alapfogalmak
nergetikai gazdaságtan 1. gyakorlat Alapfogalmak NRGIA, TLJSÍTMÉNY, NRGTIKAI TCHNOLÓGIÁK A gyakorlat célja, hogy a hallgatók A. elsajátítsák az energia és teljesítmény, ár és költség fogalmak pontos használatát;
H Eredeti szerelési és üzemeltetési útmutató 1-14. GIGAcontrol T. 46820V007-382013-0-OCE-Rev.A-HU
H H Eredeti szerelési és üzemeltetési útmutató 1-14 GIGAcontrol T 46820V007-8201-0-OCE-Rev.A-HU Általános adatok... Szimbólumok... Ez a vezérlés az alábbi szabványok szerint készült:... Biztonsági utasítások...
VIESMANN. Szervizre vonatkozó utasítás VITOLIGNO 100-S. a szakember részére
Szervizre vonatkozó utasítás a szakember részére VIESMANN Vitoligno 100-S Típus: VL1A Faelgázosító kazán max. 50 cm hosszúságú hasábfa elégetésére VITOLIGNO 100-S 12/2008 Kérjük, őrizze meg! Biztonságtechnikai
ANTEA KC 12-24-28 KR 12-24-28 KRB 12-24-28
ANTEA KC 12-24-28 KR 12-24-28 KRB 12-24-28 IST 03 C 821-01 ÜZEMBE HELYEZÉS, HASZNÁLAT ÉS KARBANTARTÁS HU Fordított anyag az (olasz nyelvű) eredeti alapján. Tisztelt Hölgyem/Uram! Köszönjük, hogy a Fondital
Truma CP plus. Használati utasítás Beszerelési utasítás Kérjük a járműben tartani! 2. oldal 17. oldal
Truma CP plus Használati utasítás Beszerelési utasítás Kérjük a járműben tartani! 2. oldal 17. oldal Truma CP plus kezelőegység Tartalomjegyzék Használati utasítás Alkalmazott jelölések... 3 Rendeltetés...
Mérôváltó bemenetek és általános beállítások
Mérôváltó bemenetek és általános beállítások DE50583 Mérôváltó bemenetek A analóg bemenetekkel rendelkezik, amelyekre az alkalmazás által megkívánt mérôváltókat lehet csatlakoztatni. S80, S81, S82 T81,
KEZELÉS. Hővisszanyerős központi szellőztető berendezés LWZ 404 SOL
Hővisszanyerős központi szellőztető berendezés»» LWZ 304 SOL»» LWZ 404 SOL TARTALOM KÜLÖNLEGES TUDNIVALÓK KÜLÖNLEGES TUDNIVALÓK KEZELÉS 1. Általános tudnivalók 3 1.1 Biztonsági tudnivalók 3 1.2 A dokumentumban
Tájékoztatás eljárás eredményéről: Közösségi energiaudvar fejlesztése fiatalokért Mályiban áru beszerzés tárgyában kiírt a Kbt.
Tájékoztatás eljárás eredményéről: Közösségi energiaudvar fejlesztése fiatalokért Mályiban áru beszerzés tárgyában kiírt a Kbt. 122/A. szerinti eljárásban. Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/67 Beszerzés
RDG165KN Szobatermosztát: Termékbevezetés
s RDG165KN Szobatermosztát: Termékbevezetés Kommunikációképes szobatermosztát fan-coilokhoz, hőszivattyúkhoz és univerzális alkalmazásokhoz, hőmérséklet és páratartalom szabályozásra. DC modulációs szabályozó
5 Egyéb alkalmazások. 5.1 Akkumulátorok töltése és kivizsgálása. 5.1.1 Akkumulátor típusok
5 Egyéb alkalmazások A teljesítményelektronikai berendezések két fõ csoportját a tápegységek és a motorhajtások alkotják. Ezekkel azonban nem merülnek ki az alkalmazási lehetõségek. A továbbiakban a fennmaradt
/ Fűtés megújuló energiával. / Tökéletes komfort. / Megfelelő hőmérséklet
/ Fűtés megújuló energiával / Tökéletes komfort / Megfelelő hőmérséklet NIMBUS Fűtő HŐSZivattYÚK FŰTÉS A NIMBUS hőszivattyúval: EGY LÉPÉS A jövő FELÉ A magas szintű környezeti fenntarthatóság biztosítása
Ikarus 412.81. Jármőismeret
Ikarus 412.81 Jármőismeret Ikarus 412.81 Jármőismeret Összeállította: Kókai Károly Horváth János 2 Ikarus 412.81 Jármőismeret óravázlat Történeti összefoglalás Jármőszerkezet Ellenırzı kérdések 1 6. Rövid
55-ös sorozat - Miniatűr ipari relék 7-10 A
Miniatűr ipari relék dugaszolható vagy NYÁK csatlakozással AC vagy DC kivitelû tekercsek Védettségi mód: az 55.12, 55.13, 55.14 típusoknál bemártó tisztításra alkalmas (RT III) kivitel is kapható A 85-ös
Kiemelkedően hatékony fűtési és hűtési megoldások
Levegő-víz hőszivattyú Kiemelkedően hatékony fűtési és hűtési megoldások LG Electronics Magyar Kft. 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 3/a. www.lg.com/hu LG Magyarország A katalógusban szereplő adatok
2. A hőmérő kalibrálása. Előkészítő előadás 2015.02.09.
2. A hőmérő kalibrálása Előkészítő előadás 2015.02.09. Nemzetközi mértékegységrendszer SI Alapmennyiség Alap mértékegységek Mennyiség Jele Mértékegység Jele hosszúság l méter m tömeg m kilogramm kg idő
KEZELÉSI ÚTMUTATÓ. Kezelési útmutató vezeték nélküli kézi egységhez. Magyar. OM-GS02-1011(1)-Daikin Part No.: R08019037090A MODE TURBO TIMER CANCEL
KEZELÉSI ÚTMUTATÓ Kezelési útmutató vezeték nélküli kézi egységhez Magyar SWING FAN TURBO MODE QUIET SLEEP ON TIMER OFF CLOCK OM-GS02-1011(1)-Daikin Part No.: R08019037090A GS02 távirányító bemutatása
Tanulmányozza az 5. pontnál ismertetett MATLAB-modell felépítést és működését a leírás alapján.
Tevékenység: Rajzolja le a koordinaátarendszerek közti transzformációk blokkvázlatait, az önvezérelt szinkronmotor sebességszabályozási körének néhány megjelölt részletét, a rezolver felépítését és kimenőjeleit,
Profi2A Axis Driver (telepítés)
Profi2A Axis Driver (telepítés) V1.0 Mechanikai kialakítás és elhelyezés: PCB: - Kétoldalas, lyukgalvanizált nyáklemez, részben SMD szereléssel, - Méretei: 170mm 90mm, magasság igény min. 50mm (légmozgatással),
A soha ki nem hûlô kapcsolat. Tervezési segédlet FALIKAZÁNOK RENOVA CSALÁD RENOVA MINI, RENOVA STAR
A soha ki nem hûlô kapcsolat Tervezési segédlet FALIKAZÁNOK RENOVA CSALÁD RENOVA MINI, RENOVA STAR Tervezési segédlet FALIKAZÁNOK RENOVA CSALÁD RENOVA MINI RENOVA STAR Forgalmazó: Saunier Duval Magyarország
GÉPKÖNYV TEK evaporatív kondenzátor család
GÉPKÖNYV TEK evaporatív kondenzátor család Gyártó: MIRELTA HOLDING Kft. 2890 Tata Szomódi u. 4. Hungary Tel.: 34/487-122 Fax: 34/382-452 Elıszó Jelen gépkönyv a cégünk által gyártott TEK evaporatív kondenzátorcsaládra