1. szakasz. 2. szakasz
|
|
- Ida Pásztor
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A Magyar Nemzeti Tanács támogatásainak eljárási rendjéről szóló határozat (elfogadva január 29-én a H/1/2016. iratszám alatt) 16. szakaszának 1. bekezdése és A magyar nemzeti tanács évi első nem kulturális tevékenységet folytató civil szervezetek támogatására vonatkozó pályázata jogosultsági rangsorának javaslatáról szóló záradék (meghozva március 23-án az MNT /K/2016-K/842/1. iratszám alatt) a Magyar Nemzeti Tanács (a továbbiakban: Tanács) elnöke március 24-én meghozza a következő ZÁRADÉKOT A MAGYAR NEMZETI TANÁCS ÉVI ELSŐ NEM KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉGET FOLYTATÓ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA VONATKOZÓ PÁLYÁZATA JOGOSULTSÁGI RANGSORÁRÓL 1. szakasz A Magyar Nemzeti Tanács támogatásainak eljárási rendjéről szóló határozat rendelkezései alapján február 5-én a Tanács Végrehajtó Bizottsága pályázati felhívást tett közzé évi első nem kulturális tevékenységet folytató civil szervezetek támogatására vonatkozó pályázatára. A pályázati kiírás alapján kiosztásra kerülő támogatás: (azaz egymillióötszázezer) dinár. A pályázat február 5-étől 26-áig állt nyitva a pályázók részére. A beérkezett formailag elégséges pályázatok rangsorának javaslatát a Tanács a határozat 14. szakaszának 2. bekezdése értelmében összehívott bizottsága mint bírálóbizottság állította össze. A Tanács a határozat 14. szakaszának 2. bekezdése értelmében összehívott bírálóbizottsága javaslatát A Magyar Nemzeti Tanács évi első nem kulturális tevékenységet folytató civil szervezetek támogatására vonatkozó pályázata jogosultsági rangsorának javaslatáról szóló záradékában eljuttatta a Tanács elnökéhez döntéshozatalra. 2. szakasz Figyelembe véve a pályázati kiírásban meghatározott időszakban beérkezett formailag elégséges kérelmeket, A Magyar Nemzeti Tanács támogatásainak eljárási rendjéről szóló határozat rendelkezései alapján meghatározott elbírálási mércéket és a Tanács a határozat 14. szakaszának 2. bekezdése értelmében összehívott bírálóbizottsága által meghozott Záradékot a Magyar Nemzeti Tanács évi első nem kulturális tevékenységet folytató civil szervezetek támogatására vonatkozó pályázata jogosultsági rangsorának javaslatáról, a Tanács elnöke a támogatások odaítélésével kapcsolatban a következő döntést hozza: PÁLYÁZÓ ELNEVEZÉSE SZÉKHELY KÉRELEM CÉLJA ODAÍTÉLT ÖSSZEG (dinár) Nagycsaládosok e 2. Ablak Színház Törökkanizsa Aracs-95 Polgárok e Aragóniai Beatrix Sakk Klub Arcus Környezetvédő Törökbecse A 3+ rendezvényeihez eszközök beszerzése a gyerekek és szülők kényelméért. A Hurrá! Itt a nyár! gyermek fesztivál Funchesstic! Tárd ki a szíved! sakkfesztivál Magyar és szerb nyelvű oktató táblák állítása erdei fülesbagoly telelőhelyek bemutatására
2 6. Armida Nőszervezet gunaras Húsvéti kiállítás meg 7. Árok Ferenc Polgári Ars Naturae Civil Kispiac 9. Auróra Az értelmi és testi fogyatékosok érdekeit védő és segítő egyesület Együtt veled-értük Bácsország Vajdasági Honismereti Társaság Banka Bácsi Gasztro Klub Bega Kajak Klub Sportegyesület Bezdán Info Civil Biblos Újságírók e Rajzkiállítás és előadás szervezése magyar jellegzetes építkezési formákról. Drogprevenciós előadások megtartása tanulók és szülők részére Magyarkanizsa Irodai infrastruktúra fejlesztése. Csóka Nagybecskerek Bezdán 16. Bíró Károly Alapítvány Boldog Gizella Hagyományápoló Kézimunka Szakkör Bonnáz Sándor Magyar Művelődési Castle Archery Íjászegyesület Sándoregyháza 20. Ci-Fi Civil Központ Csabai Károly Pedagógus Csantavéri Önkéntes Tűzoltó Testület Csigabiga Északvajdasági Gyógypedagógusok e Csiri-biri Gyermekanimátor Csornai Richárd Ökológusok e Csantavér Magyarkanizsa Szervezéssel megbízott munkatárs személyi jellegű költségének Banka bácsi nemzetközi birkapörköltfőző-verseny Magyar oktatásban részesülő nemzeti sportot űző tanulók versenyhez szükséges eszközeinek 3. hagyományőrző gyerektábor meg Asztali számítógép beszerzése operációs rendszerrel és képernyővel. A Bíró Károly Alapítvány működési jellegű költségeinek a társ Alapeszközök beszerzése a diákoknak, szervezett oktatásokhoz. А második kézimunka kiállítás szervezése a Dél-bánáti magyar művelődés egyesületeinek. Verseny szervezésének 7. Mosolytenger Gyermekfesztivál támogatása Zentán. Multimediális és irodai eszközök A tűzoltóság tisztálkodási és elszállásolási problémáinak megoldása. Tanodáinkban játszva tanulunk! iskola előtti felkészítő Varázsjátszóház szervezése 5-10 éveseknek. Palics madárvilága c. ismeretterjesztő könyv kiadása nyomdaköltségeinek rész Dárika Tájolás a környező falvakban
3 Debeljača a természet szolgálatában környezetvédelmi és fejlesztési egyesület Destinus Ifjúsági Dombos Asztalitenisz Klub Torontálvásárhely Közösen a szebb, zöldebb, egészségesebb jövőért című megmozdulás szervezése a fásítás érdekében. Magyarkanizsa Laptop megvásárlása. Kishegyes 30. Dr. Rehák László Alap Dunatáj Egyesülés Nyugat-Bácska Régiófejlesztéséért Ecoart Kúla Civil Doroszló Kúla 33. EDU-PORT 34. Fészek Horgos 35. Együtt Gyermekeinkért 36. Éld az életed! 37. Életfa Nagycsaládosok e 38. Elite Kerékpáros klub 39. Ép Tesben Élő Hagyomány Oromhegyes 40. e-régió Értük a Moravicai Gyerekekért Észak-bácskai Homokháti Kistérség Településfejlesztési Észak-bácskai Magyar Cserkészegyesület Észak-bácskai Magyar Pedagógusok e Észak-vajdasági Földműves Etno Hagyományápolók és Kézimunkakedvelők Köre EULINK Polgárok e Horgos Palics Bajsa 48. Eupoint Magyarkanizsa 49. Európa Alapítvány 3. Szent Anna-napi asztalitenisz torna meg Fűtési rendszer javítása, radiátorok karbantartása. A 3. Nyugat-bácskai központi Szent István-napi rendezvény költségeinek Feltételek teremtése az Ecoart fotószakkör szervezéséhez és fenntartható működéséhez. Szerb nyelvi képességfejlesztés pedagógusjelöltek számára. 12. Fészek Nagycsaládos Gyermektábor megvalósítása. Projektor és vetítővászon megvásárlása programjaink könnyebb realizálása érdekében. Szemléletváltás nyílt nap előadásokkal, tanácsadással, konzultációs lehetőségekkel. Internet bevezetése és irodai kellékek LCD TV készülék és fali tartó beszerzése a bici-iskola részére. Hagyományápoló lovastábor megszervezése és levezetése. A videó alapú oktatás rögzítéséhez szükséges technikai eszközök beszerzése Sokszor az egy is számít! Működési tevékenység támogatása (fénymásoló vásárlása). Észak-bácskai Homokháti Sokadalom Eszközbeszerzés a rendezvények kivitelezéséhez. 20. i Nyári Akadémia megvalósítása. Az egyesület irodája működési költségeinek A nyári színpad padlásterének rendbetétele. Zenés-, játékos aktivitások szervezése a temerini és környékbeli gyerekek számára. Szolnoki fúvószenekar koncertjének megszervezése
4 Falco Természetkedvelők e Fehér-tó Hagyományápoló és Környezetvédő Lukácsfalva en. Hetedik környezetvédelmi tábor szervezésének támogatása a Jegricskán. Vajdasági magyar biotermelők tanácskozásának 52. Fekete Sűrű Bezdán Nemzetközi kapcsolatápoló focitorna 53. Felnőttképzők Regionális Hálózata Magyarkanizsa A felnőttképzési törvény új alrendelkezésieről szóló FERHA műhelymunka meg 54. FÉNY Civil Martonos Kapcsolatfelvétel, a magyar történelmi és kulturális ismeretek bővítése. 55. Fény Ifjúsági Hódegyháza A FÉNY Ifjúsági működéséhez szükséges irodai eszköz 56. Futball klub MSK Szentmihály Futballiskola szervezése a falubeli gyerekeknek, fiataloknak. 57. Gazdakör Gunaras A tavaszi fásítási és dűlőút javítási rendezvény meg 58. A több mint egy éve működő Quiz Generáció Civil Magyarkanizsa Night közösség támogatása eszközvásárlással. 59. Gyermekbarátok Gyermekszínjátszó fesztivál Hagyományok Háza Fafaragó tábor: forgó termésnaptár Tóthfalu készítése. 61. Háló Vajdasági A 4. Vajdasági Vágta hirdetései és Fejlesztési Alapítvány felhívás a médiában. 62. Háló-Közösségfejlesztő Muzslya- A Háló iroda hiányos Keresztény Nagybecskerek felszereltségének pótlása. 63. Házas Hétvége Közösség Rendezvénysorozat: házasság és Vajdaság család fontosságának kiemelése. 64. Pünkösdi Királyság, avagy ki lesz Házi Tanítói Szolgálat a Pünkösdi Király? Ügyességi (HTSZ) tanulmányi verseny Heméra A Fenntartható Az egyesület működésének Fejlődés Központja 66. Hestia Nők e Bácsfeketehegy Az egyesület működési költségeinek 67. Hódegyházi Gazdakör Hódegyháza Birka kiállítás és birkanyíró verseny. 68. A kispiaci cserkészcsapat 15. Homokháti Kistérségi Királyhalom évfordulójára szervezett körzeti Cserkészkörzet akadályverseny Ifjúsági Fesztivál Jónás Gabriella művészi pályájának négy évtizede. 70. Ingenium Alapítvány Versenyek 71. Innovációs Központ Padé Ki a szabadba! kirándulás Integrál Pedagógus Akkreditált továbbképzés az adai Ada Műszaki Iskola tanárai számára. 73. Iparosok és Vállalkozók Régi iparosszakmák és e szerszámok kiállítása. 4
5 Jó Pásztor Keresztény Ifjúsági Juvenior Polgárok e Kanizsa Község Mezőgazdasági Termelőinek Általános e Agrokanizsa KAPOCS Ifjúsági Magyarkanizsa Horgos Veled vagyok számíthatsz rám gyermek és ifjúsági hittan tábor Gyermektábor szervezése Kelebián. Magyarkanizsa A Föld napjának megünneplése. Bácsgyulafalva 78. Katlan Civilszervezet Ada Keresztény Értelmiségi Kör Kéz a Kézben Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Civil e Kishegyes Község Izida Anya és Gyermekvédelmi Kishegyesi Nagyacsaládosok e KINCSE Kökénd Polgári Kolibri Nagycsaládosok e Bácsfeketehegy Bácsgyulafalvi gyermeknap Felszerelés beszerzése a szervezet számára. A Keresztény Értelmiségi Kör működési költségeinek Képességfejlesztés és integrálás, avagy viselkedés norma kialakítása új környezetben fogyatékosoknak. Felkészülés a 11. Záporka vers- és prózamondó találkozóra fogyatékkal élők számára Kishegyes Kishegyesi családi nap Nagykikinda Irodai számítógép Hajdújárás 85. Kövidinka Hajdújárás 86. Kuckó Gyermeksarok Doroszló Kultúrkör Művelődési Kumbaya Ifjúsági Bácsföldvár Oromhegyes 89. Lehel Labdarúgó Klub Muzslya Lehel Női Kézilabda Klub Ludas Közösségfejlesztő Ludaspuszta Térségi Társulás Hordozható hangosító berendezés vásárlása. Laptop és multifunkcionális (nyomtató, fax és scenner) vásárlása tonerral. Egészséges életmód kialakítása és mozgásfejlesztés az óvodáskor előtti gyermekek számára. Keresztállítás az aracsi pusztatemplomnál. Számítógépes eszközök beszerzése az ifjúság támogatása érdekében. A klub 75-ik jubiláris évének meg Muzslya Sportfelszerelés Ludas 93. Mag Hagyományápolók gunaras Magyar Művelődési és Művészeti Központ Magyarcsernyei Nőszervezet és A működéshez szükséges laptop Hajdújárás Torontálvásárhely Magyarcsernye Új kenyér ünnepi főzőverseny meg Három napos rendezvény szervezése a telepes ősök tiszteletére. A szakkör működéséhez szükséges műszaki eszközök 5
6 Kézimunka Szakkör Magyarittabéi Ifjúsági Klub Magyarkanizsa Község Pedagógus e Mancs Állatvédő 98. Mária Rádiónkért 99. Mária, Kereszténye 100. Segítsége Egyházmegyei Kegyhely Mérnökök és 101. Technikusok e 102. Meta Terra Polgári 103. Mezőgazdasági Termelők e 104. Miasszonyunkról Nevezett Iskolanővérek Bácskai Társulata Magyarittabé Magyarkanizsa Magyarkanizsa Doroszló Magyarkanizsa 105. Modellező Klub 106. Módszertani Központ 107. Monográfia Helytörténeti MOST-HÍD 108. Hagyományőrző és Kulturális Mostonga Vadász 109. Bajsa Doroszló 110. Motoros Klub Szentmihály 111. Mozgalom Kispiacért Polgárok e 112. Munkarokkantak Községi e Kispiac Az egyesület digitális felszerelésének Mosolygós Tisza mente két napos anyanyelvi és történelmi vetélkedő megszervezése felsősöknek. A befogadó állomást körülvevő kerítés felújítása. A szerbiai Magyar Mária Rádió működésének A doroszlói Szent János Ház informatikai beruházásának Kerékpáros közlekedési előadás szervezése iskoláskorúak részére. Helyi termékpiac és a célcsoportok együttműködését segítő rendezvények Magyar nyelvű szakelőadások szervezése mezőgazdasági termelőknek. Mindenkinek segíteni, senkinek se ártani! című foglalkozás Helytörténeti kutatómunka Utazások magyarországi és délvidéki versenyekre az íjászegyesület tagjai számára. A vadállomány gondozása, etetők, vadlesek felújítása. Előadások a biztonságos motorozásról és ügyességi játékok Eszközbeszerzés az egyesület munkájának hatékonyabb végzése céljából. A szervezet keretén belül működő Orchidea kézimunkacsoport segítése Muzslyai Ifjúsági Fórum Muzslya Labdarúgó torna My Dance Gyerekek segélykérésének 114. Csantavér Táncegyesület Nagybecskereki 115. Nagycsaládos Família Nagybecskerek A család az élet legszebb kalandja! címmel családi nap Nappali Központ Gyerekeknek és Fiataloknak NGO Kertek Helyi Közösség Gyerekek és fiatalok életminőségének javítása oktatási, kreatív foglalkozásokon keresztül. Kulturális és sporttalálkozó megszervezése a Kertek Helyi Közösségben. 6
7 118. NIDUS Együtt a Gyermekek Fejlesztéséért Az olvasási képességek fejlesztése tanulási zavaros gyerekeknél Nők e Hódegyháza Népviselet 120. Nők Kishegyesi Fóruma Kishegyes 11. Hagyományos Családi Nap meg Nosza Hajdújárás Az egyesület működési költségeinek Két nemzetközi tánc- és Nyári Mozi Színházi 122. Kelebia mozgásszínházi tanfolyam Közösség megvalósítása Kelebián Nyitott Távlatok Helyismereti séták szervezése a Szabadkán tanuló diákok részére. Nyúl Vadászok 124. e Bácsgyulafalva Nyári tanterem Óbecsei Gyermekbarátok 125. Óbecse Családi meseút hagyományőrző e Ökobecse Polgári Testület 137. Testület 138. Testület 139. Testület Óbecse Gunaras Bajmok tábor Kovács Huszka Ferenc botanikus nyomdokain. A gunarasi önkéntes tűzoltó testület irodájának bútorzattal való felszerelése. A Bács-Kiskun megyei és országos katasztrófavédelmi ifjúsági versenyen való részvétel Orom Versenyöltözékek Nagykikinda Tűzoltóegyenruha Nyílászáró-csere a tűzoltó laktanyán. Padé Szertár megépítése. Torda Örökégő kályha vásárlása. Tóthfalu Gyakorló-, illetve egyenruhák vásárlása. Szaján Tűzoltó légzőkészülék Gombos Mohol 140. Origo 141. Ösvény a Jövőbe 142. Palicsi Turisztikai Pool Palics A tűzoltó múzeum bejárati ajtajának cseréje és a garázsajtó cseréje. Személyi védőfelszerelés vásárlása. Pacsér Eszközbeszerzés Törökfalu A testület járművének felújítása. Vetítéstechnika bérlése (vászon, vetítő, hangosítás) a 4. Origo Open Festre Topolyán. Emlékhely-állítás az első világháborúban elhunyt péterrévei elesettek számára. Kulturális és szórakoztató tartalmak ismertetése Vermes Lajos palicsi látomásában
8 143. Papp Pál Cserkészcsapat 144. PETRA 145. Planta i Magyar Civil ek Szövetsége Eszközök pótlása, bővítése, és korszerűsítése. Családi nap szervezése, ahol az egymás közötti kapcsolatok mélyülnek. A Planta működési költségeinek megtérítése Platán Civil Hajdújárás Etno kalandpark fejlesztése Poverello Alapítvány Hajdújárás A Pro Communitas szervezet által Pro Communitas Ada működtetett moholi közösségi ház 148. Ada Civil fenntartási költségének Pro Porta Alapítvány Nagybecskerek Kollégista diákok utazásának támogatása a csíksomlyói 150. Pro Scientia Naturae Alapítvány 151. Probitas Civil 152. Profil Polgárok e Csantavér 153. Prospero 154. Püspökségi Caritas Nagybecskerek Riparia Természetbarátok e Rizling Szőlészek és Gyümölcsészek e Róna Hagyományőrző és Környezetvédő gunaras 158. Sporthorgász Szaján 159. Sporthorgász Torda St. Longinus Középkori 160. Hagyományőrző 161. Szabadidő-szervezők e 162. i Nagycsaládos Smile 163. Szabó Dénes Tóthfalu búcsúba. Dr. Berényi János mellszobor állítási költségeinek rész Készségfejlesztő foglalkozások iskoláskor előtti gyerekek számára. Az ismeretek gyarapítása, kiállítás látogatása. A Prospero 2016-ban megvalósuló projektjeihez szükséges eszközök társ Az egyesület technikai fejlesztésének Az egyesület részére szőlődaráló Az elavult számítástechnikai eszközök cseréje. Működéshez szükséges számítógép beszerzése nyomtatóval, szkennerrel, monitorral. Gyere velünk horgászni címmel horgásznap város jubiláris lovagi tornájának A SzASz működési költségeinek Hagyományőrző családi nap szervezése, melynek célja a családi értékek megerősítése és a hagyományápolás. Március 15-ei ünnepség szervezése Tóthfaluban
9 Szakegyesületek és Társulatok Szövetsége Szerbiai Kolping Társaság Szigeti Sándor Méhész 167. Szülők Fóruma 168. Teleház Törökbecse 169. Természetjáró Magyarkanizsa 170. Tijana Jurić Alapítvány 171. Tilger Mihály Polgári 172. Tordaiak Klubja Torda 173. Tornyosi Ifjúsági 174. Törökkanizsáért Turisztikai Desztináció 175. Menedzsment Vajdasági 176. Agráregyesületek Szövetsége Vajdasági Ifjúsági Civil Szövetség Diákszövetség VaMaDiSz Doktoranduszok és Kutatók e és Multietnikus Hagyományápoló és Kézimunkakedvelők Szövetsége Helytörténeti Ifjúsági Központ Közgazdász Társaság Mérnökök es Műszakiak Tornyos Törökkanizsa Hagyományfaló többgenerációs foglalkozások szervezése Bánátban. Mézlovagrend találkozó Közösségépítő, ismeretbővítő játékszombatok megtartása a törökbecsei és beodrai gyerekeknek. Diákok táboroztatása a budaörsi Csiki jurtatáborban. Gyerekek biztonságának javítása, oktatás az internetről és a társadalmi hálózatokról. A magyar népzene oktatásának támogatása a zeneiskolában. Dr. Berényi János Emlékest megszervezése és emléktábla felállítása a szülőházra. A falun élő emberek szabadidő eltöltésének és társadalmi életének biztosítása. Római katolikus keresztek felújítása, illetve visszaállítása eredeti állapotukba Magyarkanizsa Bácsföldvár Óbecse Eszközbeszerzés a központi irodába perces foci kispályás foci torna Vajdasági magyar civil jó gyakorlatok című találkozó A VaMaDiSz irodahálózata működésének fenntartása. Fényképezőgép vásárlása a VMDOK rendezvényeinek archiválására. A 18. nemzetközi kézimunka kiállítás költségeinek rész Tavaszi helytörténeti tanácskozás megtartása. A VMIK civil szervezet működési költségeinek VMKT konferenciája szervezési költségeinek utó
10 e (V3ME) 186. Tudományos Társaság 187. Újságírók e Vajdasági Módszertani 188. Központ Vajdasági Módszertani 189. Központ Vajdasági Nagycsaládos 190. ek Szövetsége Nagybecskerek Ada 191. Vajdasági Pax Romana 192. Vajdasági Tehetségsegítő Tanács 193. Vajdasági Víz alatti Kutatók 194. Vándor Bábszínház 195. Varázsfalatok Orom 196. Vidékfejlesztési 197. gunarasi Fejlesztési alap gunarasi Nők 198. e i Gazdakör 199. (Hagyományápoló szakág) Szentmihály gunaras A VMTT működési költségeinek társ Könyvbemutató szervezése Versecen. Az akkreditált képzésekhez szükséges eszközök Előadások szervezése Esterházy János életéről. Márton Áron emlékkonferencia és emlékhangverseny lebonyolítása. 4. Vajdasági Tehetségnap Víz alatti kutatásoknál használt szonár részére 360 fokos szonárfej A jubiláló társulat 2016-os évi működésének A fiatalok felvilágosítása a drog világ veszélyeiről. Kézműves és nyelvápolási programok szervezése iskoláskorú zentagunarasi gyerekek részére gunaras Modern projektor vásárlása Zitzer Sportegyesület Oromhegyes 201. Zöldszem Környezetvédelmi Oromhegyes A hagyományápoló szakág munkájának népszerűsítése kiadványon keresztül. Az egyesület leány kézilabdacsapata edzéseinek biztosítása. Energianád, mint ideális energianövény bemutatásának megvalósítása. Összesen: dinár 3. szakasz A döntés ellen fellebbezésnek nincs helye. A döntés ellen a pályázók nem emelhetnek kifogást. A 2. bekezdésben meghatározott döntésről a pályázók hivatalos értesítést kapnak. 4. szakasz Jelen határozat az elfogadásának napján lép hatályba. 10
11 Jelen határozat a Tanács hivatalos honlapján kerül közzétételre. MAGYAR NEMZETI TANÁCS, Ago Mamužić utca 11/II. Iratszám: MNT /K/2016-K/842/1 Kelt: március 24-én Mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke 11
A MAGYAR NEMZETI TANÁCS CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA VONATKOZÓ, 2014. ÉVBEN ODAÍTÉLENDŐ TÁMOGATÁSOK ODAÍTÉLÉSÉRŐL SZÓLÓ HATÁROZATÁT. 1.
T 7 A Magyar Nemzeti Tanács szervei által biztosított támogatások odaítélésének eljárásáról szóló határozat (elfogadva 2012. július 25-én H/13/2012 iratszám alatt) 13. szakasza 1. bekezdése alapján a Magyar
RészletesebbenSzerbiai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok
Szerbiai szervezetek által benyújtott pályázatok Pályázati 3.2. 5777/2009 ASC Palics 3.2. 5112/2009 3.2. 5553/2009 3.2. 5269/2009 Népkör Magyar Mővelıdési Petıfi Sándor Mővelıdési Vajdasági Fúvószenekarok
RészletesebbenSzerbiai szervezetek által benyújtott pályázatok (Önkormányzati együttműködési, Informatika, Média Kollégium második pályázati forduló)
Szerbiai szervezetek által benyújtott pályázatok (Önkormányzati együttműködési, Informatika, Média Kollégium második pályázati forduló) Érvénytelen pályázatok 3.4. 5544/2007 Temerini Kertbarátkör Temerin
Részletesebben1. szakasz. 2. szakasz
A Magyar Nemzeti Tanács inak eljárási rendjéről szóló határozat (elfogadva 216. január 29-én a H/1/216. iratszám alatt) 16. szakaszának 1. bekezdése és A Magyar Nemzeti Tanács bírálóbizottsága 216. évi
RészletesebbenHATÁROZATOT A MAGYAR NEMZETI TANÁCS ÉVI NEM KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉGET FOLYTATÓ CIVIL SZERVEZETEKRE VONATKOZÓ PÁLYÁZATA JOGOSULTSÁGI RANGSORÁRÓL
A Magyar Nemzeti Tanács támogatásainak eljárási rendjéről szóló határozat (elfogadva 216. január 29-én a H/1/216. iratszám alatt) 16. szakaszának 1. bekezdése és a Magyar Nemzeti Tanács pályázatai elbírálását
RészletesebbenSzerbiai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok
Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség 3.5 5966/2009 3.5 5332/2009 Cika Jova Zmaj Iskoláskor Elıtti Nevelési és Oktatási Intézmény Szerbiai szervezetek által benyújtott pályázatok
RészletesebbenZÁRADÉKOT A MAGYAR NEMZETI TANÁCS ÉVI, NEM KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉGET FOLYTATÓ CIVIL SZERVEZETEKRE VONATKOZÓ PÁLYÁZATA JOGOSULTSÁGI RANGSORÁRÓL
A Magyar Nemzeti Tanács inak eljárási rendjéről szóló határozat (elfogadva 216. január 29-én a H/1/216. iratszám alatt) 16. szakaszának 1. bekezdése és A Magyar Nemzeti Tanács nem kulturális tevékenységet
RészletesebbenOdaítélt összeg (dinár) Pályázó elnevezése. No. Kókai Imre Általános Iskola. Eszközbeszerzés (informatikai eszközök) Temerin
A Magyar Nemzeti Tanács támogatásainak eljárási rendjéről szóló határozat (elfogadva 2016. január 29-én a H/1/2016. iratszám alatt) 16. szakaszának 1. bekezdése és a Magyar Nemzeti Tanács Oktatási Bizottságának
RészletesebbenHATÁROZATOT A MAGYAR NEMZETI TANÁCS ÉVI KIEMELT JELENTŐSÉGŰ ÁLTALÁNOS ISKOLAI KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK PÁLYÁZATA JOGOSULTSÁGI RANGSORÁRÓL
MAGYAR NEMZETI TANÁCS ELNÖK Szerb Köztársaság Iratszám: E/H/8/2019. Szabadka, 2019. május 28. A Magyar Nemzeti Tanács alapszabályа (meghozva 2018. december 10-én аz M/H/7/2018. iratszám alatt) 23. szakasza
RészletesebbenESEMÉNYNAPTÁR. Magyarkanizsa. 2012 E-mail: program@kanjiza.rs Telefon: +381 24 875 166
ESEMÉNYNAPTÁR Magyarkanizsa HOGY AZ ESEMÉNYNAPTÁR AZ ÖN RENDEZVÉNYÉT IS TARTALMAZZA, ILLETVE AMENNYIBEN REKLÁMOZNI SZERETNE KIADVÁNYUNKBAN, KERESSE ÖNKORMÁNYZATUNKAT: MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT Fő tér
RészletesebbenA Szülıföld Alap. Önkormányzati együttmőködési és Informatika Kollégiumának ülése. 2009. május 19.
A Szülıföld Alap Önkormányzati együttmőködési és Informatika Kollégiumának ülése 2009. május 19. A Szülıföld Alap Önkormányzati együttmőködési és Miniszterelnöki Hivatal Báthori u. 12. sz. alatti épületében
RészletesebbenA MAGYAR NEMZETI TANÁCS OKTATÁSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2 0 1 6 2 0 2 0
A MAGYAR NEMZETI TANÁCS OKTATÁSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2 0 1 6 2 0 2 0 Tartalom 1. Bevezetés / 5 2. Helyzetkép tendenciák / 6 2.1. A népesség alakulása / 7 2.2. A vajdasági magyar óvodahálózat / 10 2.3.
RészletesebbenHATÁROZATOT A MAGYAR NEMZETI TANÁCS NEM KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉGET FOLYATÓ CIVIL SZERVEZETEKRE VONATKOZÓ ÉVI PÁLYÁZATA JOGOSULTSÁGI RANGSORÁRÓL
MAGYAR NEMZETI TANÁCS ELNÖK Szerb Köztársaság Iratszám: E/H/6/2019., 2019. május 30. A Magyar Nemzeti Tanács alapszabálya (meghozva 2018. december 10-én az M/H/7/2018. iratszám alatt) 23. szakasza 1. bekezdésének
RészletesebbenESEMÉNYNAPTÁR. Magyarkanizsa. MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT Fő tér 1. 24420 Magyarkanizsa Szerbia
ESEMÉNYNAPTÁR Magyarkanizsa HOGY AZ ESEMÉNYNAPTÁR AZ ÖN RENDEZVÉNYÉT IS TARTALMAZZA, ILLETVE AMENNYIBEN REKLÁMOZNI SZERETNE KIADVÁNYUNKBAN, KERESSE ÖNKORMÁNYZATUNKAT: MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT Fő tér
RészletesebbenHATÁROZATOT A MAGYAR NEMZETI TANÁCS ÉVI ÁLTALÁNOS KULTURÁLIS PÁLYÁZATA JOGOSULTSÁGI RANGSORÁRÓL
A Magyar Nemzeti Tanács támogatásainak eljárási rendjéről szóló határozat (elfogadva 216. január 29-én a H/1/216. iratszám alatt) 16. szakaszának 1. bekezdése és a Magyar Nemzeti Tanács Kulturális Bizottságának
RészletesebbenBordány Község Ifjúságpolitikai Koncepciójának felülvizsgálata
Bordány Község Ifjúságpolitikai Koncepciójának felülvizsgálata Készítette: A koncepció felülvizsgálata a Mobilitás támogatásával készült. Pályázati azonosító: IFJ-BM-04-A-0028 2005. június Tartalomjegyzék
RészletesebbenJIPP = Jobbulást! Iskolai Prevenciós Program
Program címe: JIPP = Jobbulást! Iskolai Prevenciós Program Tanúsítvány száma: 8/2014 Tanúsítvány érvényességi ideje: 2016. október 1. Kérelmező neve: Gyermekeinkért 16 Alapítvány Program rövid leírása
Részletesebbenbe/sfp-10123/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Piricse Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Piricse SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1683 A kérelmező jogállása Amatőr
RészletesebbenPÁLYÁZATI SZABÁLYZATOT
Az alapítványokról szóló törvény (Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye 88/2010. és 99/2011. szám) 34. szakasza, a Prosperitati Alapítvány alapszabálya (meghozva 2016. január 21- én) 10. szakaszának 1.
RészletesebbenKora-római kocsi és ló sírok kincsei Állandó kiállítás (1 teremben). Partnerünk a Magyar Nemzeti Múzeum és a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága
MUNKATERV 2014 A Budaörs területén évtizedek óta folyó régészeti feltárások és helytörténeti kutatások gazdag eredményei lehetővé tették, hogy településünk több ezer éves múltját először időszakos kiállításokon,
RészletesebbenBudakalász Város Polgármestere. A Képviselő-testület 2012. március 29-ei rendes ülésére
Budakalász Város Polgármestere 46/2012.(III.29.) számú előterjesztés ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2012. március 29-ei rendes ülésére Tárgy: Készítette: Javaslat a 2012. február hónapban áttekintett
RészletesebbenGyöngyöstarján Község Önkormányzatának Gazdasági programja (2014-2019)
Melléklet a 22/2015. (III. 26.) KT határozathoz Gyöngyöstarján Község Önkormányzatának Gazdasági programja (2014-2019) Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény a következő
RészletesebbenZENTA KÖZSÉG HIVATALOS LAPJA
ZENTA KÖZSÉG HIVATALOS LAPJA LI. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2016. FEBRUÁR 17. Z E N T A 1. A kultúráról szóló törvény (a Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye, 72/2009. sz.) 24. szakaszának 1. bekezdése, 35. szakaszának
RészletesebbenA Homokháti Kistérség Kulturális Stratégiája
A Homokháti Kistérség Kulturális Stratégiája (2009-2014) 2009. - 1 - Tartalom I. Bevezetés 1. Homokháti Kistérség Többcélú Társulása 1.1. Alapadatok 1.2. Tagok, célok, feladatok 2. A kistérség földrajzi
RészletesebbenPÁLYÁZATI SZABÁLYZATOT
Az alapítványokról szóló törvény (Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye 88/2010. és 99/2011. szám) 34. szakasza, a Prosperitati Alapítvány alapszabálya (meghozva 2016. január 21- én) 10. szakaszának 1.
RészletesebbenR E N D E L E T E T A MAGYARKANIZSAI KÖZSÉGI KÉPVISELİ-TESTÜLET EGY TAGJA MANDÁTUMÁNAK MEGSZŐNÉSÉRİL
Број 7. 11.10.2010. СТРАНА 252. OLDAL 2010.10.11. 7. szám A helyhatósági választásokról szóló törvény 46. szakasz 1. bekezdésének 1. pontja (A Hiv. Közlönye, 129/07. sz.) alapján a Magyarkanizsai Községi
RészletesebbenPÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2015. (V.28.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről
PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2015. (V.28.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a muzeális intézményekről, valamint a nyilvános
RészletesebbenÖsztöndíjak. MNT, Állami ösztöndíj/kölcsön, Diáksegélyezés, Községi ösztöndíjak, Szakkollégiumi programok
Ösztöndíjak MNT, Állami ösztöndíj/kölcsön, Diáksegélyezés, Községi ösztöndíjak, Szakkollégiumi programok ÖSZTÖNDÍJ A Magyar Nemzeti Tanács ösztöndíjpályázata Az ösztöndíjra nyilvános pályázat által lehet
RészletesebbenHÉHALOM KÖZSÉG POLGÁRMESTERE
HÉHALOM KÖZSÉG POLGÁRMESTERE 3041 Héhalom, Petőfi út 1. Telefon/fax: 32-482-045 e-mail: hivatal@hehalom.hu M E G H Í V Ó Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 45. -a alapján
RészletesebbenSzalkszentmárton Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2005.(III.1.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről
Szalkszentmárton Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2005.(III.1.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről Szalkszentmárton községi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye
RészletesebbenKONECSNI GYÖRGY KULTURÁLIS KÖZPONT, HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉS TÁJHÁZ Kiskunmajsa, Hősök tere 6. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
KONECSNI GYÖRGY KULTURÁLIS KÖZPONT, HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉS TÁJHÁZ Kiskunmajsa, Hősök tere 6. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Jóváhagyta: Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Ifjúságnevelési, Közművelődési,
RészletesebbenRákóczi Szövetség elnöksége által elbírált Belső Pályázatok 2015
BP/2015/01 2015.01.08., 17:10 Hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakképző Iskola Megemlékezések és kulturális programok a Tóthfalusi Nyers István Akadémiával 20 000 Ft 20 000 Ft 20 000 Ft BP/2015/02 BP/2015/03
Részletesebbena SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2005. évi működéséről
Közhasznúsági Jelentés a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2005. évi működéséről 1, Számviteli beszámoló Az alapítvány 2005. évben gazdálkodásáról a számviteli törvény szerinti egyéb
RészletesebbenOdaítélt összeg (dinár) A szervezet elnevezése 9+1 Nemzetközi Művésztelep Baráti Köre Ady Endre Művelődési Egyesület. No.
A Magyar Nemzeti Tanács támogatásainak eljárási rendjéről szóló határozat (elfogadva 216. január 29-én a H/1/216. iratszám alatt) 16. szakaszának 1. bekezdése és a Magyar Nemzeti Tanács Kulturális Bizottságának
RészletesebbenKÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZER
KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZER AJÁNLÁS P I L L A N A T K É P E K M ak l ár r l ny ár n ő ri nyán H aj ó s M i s k e K ö nyv t ár b us z I I. - P é c s Nyárlőrinc B ut yk a Dunaegyháza GONDOLATOK
RészletesebbenÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. SZ. TEL.: 56/552-022, FAX: 56/552-102 E-mail: ujszasz@pr.hu, Web: http: //www.ujszasz.
ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. SZ. TEL.: 56/552-022, FAX: 56/552-102 E-mail: ujszasz@pr.hu, Web: http: //www.ujszasz.hu Tárgyalja: Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság
Részletesebben10/2000.(IV.30.) önkormányzati rendelete. a közművelődésről.
Egységes szerkezet JÁSZDÓZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 10/2000.(IV.30.) önkormányzati rendelete a közművelődésről. Jászdózsa Község Önkormányzatának képviselő-testülete, a helyi önkormányzatokról szóló módosított
RészletesebbenCÉLJELLEGGEL JUTTATOTT TÁMOGATÁSOK KÖZZÉTÉTELE 2011. Sorszám Iktatószám Támogatott megnevezése Támogatás célja megvalósítási.
Iktatószám Támogatott megnevezése célja megvalósítási Bér- és közterhei kiadásaira, őrzési feladatok ellátására, 1 4/29-1/2011 i Önkéntes Tűzoltóság közüzemi díjak kiadásaira 14 000 000 Ft 2 4/128/2011
RészletesebbenFELHÍVÁS. hátrányos helyzetű tanulók felzárkózását elősegítő program megvalósítására. A felhívás címe: Tanoda programok támogatása
FELHÍVÁS hátrányos helyzetű tanulók felzárkózását elősegítő program megvalósítására A felhívás címe: Tanoda programok támogatása A felhívás kódszáma: VEKOP-7.3.2-16 Magyarország Kormányának felhívása egyházi
RészletesebbenNagykálló Város Önkormányzata Polgármesterétől
Nagykálló Város Önkormányzata Polgármesterétől 4320 Nagykálló, Somogyi B. út 5-7. (42) 263-101 Fax: 42/263-309 4321 Nagykálló Pf. 4. E-mail. polgmest@nagykallo.hu Ügyiratszám: /2010. Ügyintéző: Kondor
RészletesebbenPályázati figyelő 2012. július
Jelmagyarázat Műemlék-felújításhoz pályázatok kapcsolódó 1 kiíró Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szervezet Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése DDOP-2.1.1/D-12, KDOP-2.1.1/D-12, NYDOP-2.1.1/F-12,
RészletesebbenÖsszesítő kimutatás a keretek 2013. I. félévi felhasználásáról (adatok ezer forintban)
1 Összesítő kimutatás a keretek 2013. I. félévi felhasználásáról (adatok ezer forintban) Megnevezés Eredeti előirányzat összege Módosított előirányzat összege Kötelezettségvállalás összege 2013.06.30-ig
RészletesebbenBíró György, a bizottság külső szakértő tagja Ambrus Tibor, a bizottság külső szakértő tagja
21078-7 J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Ifjúsági és Sportbizottsága 9. június 23-án (kedden) 9 órakor tartott üléséről Jelen voltak: Kohári Nándor, a bizottság elnöke
RészletesebbenZirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM. Hatályba lépés: 2015. szeptember 1.
Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015 Hatályba lépés: 2015. szeptember 1. TARTALOM 1. Az intézmény bemutatása... 3 1.1. Az iskola története... 3 1.2.
RészletesebbenHAMAROSAN MEGHIRDETÉSRE KERÜLİ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS: Mikro-kis és középvállalkozások technológiai fejlesztése, GOP-2009-2-2.1.1/A
Tisztelt Partnereink! Hosszabb szüntetet követıen ismételten szeretnénk felhívni figyelmüket néhány aktuális pályázati felhívásra. Tájékoztatjuk Önöket, hogy megkezdıdött és hamarosan befejezıdik a Határmenti
RészletesebbenMUNKATERV A MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER KÖNYVTÁR KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZERBEN 2015. VÉGZETT MUNKÁJÁHOZ
MUNKATERV A MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER KÖNYVTÁR KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZERBEN VÉGZETT MUNKÁJÁHOZ 2015. AZ INTÉZMÉNY SZÉKHELYE: DEBRECEN AZ INTÉZMÉNY VEZETŐJÉNEK NEVE: DR. KOVÁCS BÉLA LÓRÁNT 2 Tartalom
RészletesebbenCivil szervezetek támogatás 56/2010(IV.13.) KMB sz. határozat és 146/2010. (IV.28.) ÖKT sz. határozat alapján
Civil szervezetek támogatás 56/2010(IV.13.) KMB sz. határozat és 146/2010. (IV.28.) ÖKT sz. határozat alapján 1 A-43 Postagalamb Egyesület Működési költségek 330 00 130 00 1 A-43 Postagalamb Egyesület
RészletesebbenKIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. JÚNIUS 23-ÁN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL
KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. JÚNIUS 23-ÁN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 101/2011.
Részletesebbenzáradékában eljuttatta a Tanács elnökéhez döntéshozatalra.
MAGYAR NEMZETI TANÁCS ELNÖK Szerb Köztársaság Iratszám: E/H/4/2019. Szabadka, 2019. május 28. A Magyar Nemzeti Tanács alapszabályа (meghozva 2018. december 10-én аz M/H/7/2018. iratszám alatt) 23. szakasza
RészletesebbenA SZEKSZÁRD-TOLNAI KISTÉRSÉG KULTURÁLIS ÉS KÖZMŐVELİDÉSI STRATÉGIÁJA ÉS RÖVIDTÁVÚ OPERATÍV PROGRAMJA
KULTURÁLIS ÉS KÖZMŐVELİDÉSI STRATÉGIÁJA ÉS RÖVIDTÁVÚ OPERATÍV PROGRAMJA Munkaanyag 2010. TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS...2 HELYZETELEMZÉS...3 A KISTÉRSÉG KÖZMŐVELİDÉSI HELYZETE...10 SWOT elemzés...18 Problémafeltárás...20
RészletesebbenA jövő tudósai A NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM EDDIGI EREDMÉNYEI ÉS TOVÁBBI TERVEI. A jövő tudósai. Magyar Tudomány 2013/5
Tisztelt Olvasó! 610 A NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM EDDIGI EREDMÉNYEI ÉS TOVÁBBI TERVEI A Nemzeti Tehetség Programról szóló 78/ 2008. (VI.13. OGY-határozat elfogadásával az Országgyűlés 2008-tól kezdődően
RészletesebbenA) Nevelési program 3 1. Iskolánk bemutatása 3. 2. Az iskola nevelési programja 6
A) Nevelési program 3 1. Iskolánk bemutatása 3 1.1. Az iskola adatai 3 1.2. Az iskola rövid története 4 1.3. Az oktató-nevelő munka személyi feltételei a 2008/2009. tanévben 5 1.4. Az oktató-nevelő munka
RészletesebbenSzerbiai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Számítógép beszerzése a civil szervezetek részére
Szerbiai szervezetek által benyújtott pályázatok Pályázati Érvénytelen pályázatok Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség YU 3.2. 3231/2009 Hajdújárás Helyi Közösség Hajdújárás Számítógép
Részletesebben1. szakasz. 2. szakasz
A Magyar Nemzeti Tanács támogatásainak eljárási rendjéről szóló határozat (elfogadva 216. január 29-én a H/1/216. iratszám alatt) 16. szakaszának 1. bekezdése és A Magyar Nemzeti Tanács Kulturális Bizottsága
RészletesebbenA MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT TERÜLETÉN ÁLLAMI TULAJDONBAN LEVİ MEZİGAZDASÁGI TERÜLET HASZONBÉRBE ADÁSÁRA IRÁNYULÓ NYÍLT HIRDETMÉNY KIÍRÁSÁRÓL,
A magyarkanizsai polgármester a mezıgazdasági területrıl szóló törvény 64. szakaszának 3. bekezdése (Az SZK Hiv. Közlönye, 62/06., 69/08. és 41/09. sz.) és az állami tulajdonban levı mezıgazdasági terület
RészletesebbenPedagógiai Program. Petőfi Sándor Gimnázium, Kollégium és Közétkeztetési Központ OM:028375. 5650 Mezőberény Petőfi út 13-15.
Pedagógiai Program Petőfi Sándor Gimnázium, Kollégium és Közétkeztetési Központ OM:028375 5650 Mezőberény Petőfi út 13-15. Érvényes: 2009. szeptember 1-től Tartalomjegyzék I. Nevelési program 1. Bevezetés
RészletesebbenKazár község Önkormányzatának 11/2003. (VI. 10.) Önk. sz. rendelete a településfejlesztési koncepció megállapításáról
Kazár község Önkormányzatának 11/2003. (VI. 10.) Önk. sz. rendelete a településfejlesztési koncepció megállapításáról Kazár község Önkormányzatának képviselő-testülete az épített környezet alakításáról
Részletesebben2014-2020 Helyi Fejlesztési Stratégia DRAFT verzió. Kiskunok Vidékéért Egyesület. 2016. január 26-án Közgyűlési határozattal elfogadva
x 1 2014-2020 Helyi Fejlesztési Stratégia DRAFT verzió Kiskunok Vidékéért Egyesület 2016. január 26-án Közgyűlési határozattal elfogadva Kiskunfélegyháza, 2016. január 26. Tartalom Vezetői összefoglaló...
RészletesebbenJÁSZKISÉRI VÁROSI ÓVODA MUNKATERVE 2015/2016
OM azonosító: 035770 JÁSZKISÉRI VÁROSI ÓVODA MUNKATERVE 2015/2016 5137 Jászkisér, Kossuth tér 3. Tel.: 57/450-497 E-mail: kisovi@pr.h Tartalomjegyzék 1. Az intézmény működési rendje a 2015 2016-os nevelési
RészletesebbenBalkány Város Megalapozó Vizsgálat és Településfejlesztési Koncepció
A szociális alapellátási feladatok mellett a tanyagondnoki szolgálatot is a Központ látja el. A lakosság szociális jellegű anyagi támogatással, kapcsolatos teendői azonban a Polgármesteri Hivatal feladatai
RészletesebbenKeszthely Város Önkormányzata által 2009. évben nyújtott támogatások
célja hozó 2009 február 26-án 1 Bacchus Kft 150 megrendezésre kerülı Sportgála 7/60132-1/2009 utáni fogadás Helyi közforgalmú közlekedés 2 Zala Volán Zrt 2000 fejlesztésére 3 Zala Volán Zrt 7400 Autóbuszvásárlás
RészletesebbenBeszámoló a Gólyafészek Óvoda 2014-2015-ös nevelési év feladatainak végrehajtásáról
Gólyafészek Óvoda Gomba, Bajcsy-Zs. u. 6. Tel.:29/433-783 E-mail: gombaovi@freemail.hu ovoda@gomba.hu Óvodavezető: dr. Zimonyi Károlyné 10. napirendi ponthoz Beszámoló a Gólyafészek Óvoda 2014-2015-ös
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T
MAGYAR NEMZETI TANÁCS Szabadka, Ago Mamužić u. 11/II. Iratszám/ Ev. broj: MNT-179/K/2016 - A/693/2 Kelt: 2016. február 26-án A Ügyrendje 22. és 23. szakasza alapján (elfogadva 2014. december 2-án a H/2/2014
RészletesebbenHATÁROZATOT A MAGYAR NEMZETI TANÁCS 2015 2016. TANÉVRE VONATKOZÓ MÁSODIK KOLLÉGIUMI PÁLYÁZATI FELHÍVÁSÁNAK JOGOSULTSÁGI RANGSORÁRÓL
A Magyar Nemzeti Tanács alapszabálya (elfogadva 2014. december 2-án H/1/2014 iratszám alatt) 14. szakasza 1. bekezdésének h) pontja, 41. szakaszának 1. bekezdése és A Magyar Nemzeti Tanács által társalapított
Részletesebbenbe/sfp-09450/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Etyek Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Etyek SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 600 A kérelmező jogállása Amatőr
RészletesebbenBogyiszló-Fácánkert Társult Általános Iskola és Óvoda
Bogyiszló-Fácánkert Társult Általános Iskola és Óvoda 2011/2012 tanév Készült: a tagintézmény vezetők, a munkaközösség vezetők és az egyes szakterületek megbízottjainak értékelése alapján Bogyiszló, 2012.
RészletesebbenERZSÉBET KIRÁLYNÉ SZÉPÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA
AZ ERZSÉBET KIRÁLYNÉ SZÉPÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA TÁJÉKOZTATÓJA A 2015. ÉVI FELVÉTELIR L Erzsébet Királyné Szépészeti Szakközépiskola OM-azonosító: 035472 1203 Budapest, Kossuth Lajos u. 35. Telephely kódja:
RészletesebbenE lőterjesz t é s a Művelődési Ház és Könyvtár 2013. évi működéséről és a 2014. évi munkatervről
Művelődési Ház és Könyvtár 6413 Kunfehértó, Béke tér 3. E-mail: muvhaz@kunfeherto.hu WEB: www.muvhaz.kunfeherto.hu Tel.: +36 (77) 407-065 E lőterjesz t é s a Művelődési Ház és Könyvtár 2013. évi működéséről
RészletesebbenÖsszes költség (Ft) Rendszeres táncház és kézműves programok szervezése. RO010 EMKE OE EMKE Közgyűlés 2009 1 007 000 51 000 0 600 000 250 000 250 000
Sorszám Pályázó neve Pályázat címe Összes költség (Ft) Saját rész (Ft) Egyéb összeg (Ft) Igényelt összeg (Ft) Javasolt összeg (Ft) Megítélt összeg (Ft) RO006 Romániai Magyar Néptánc Egyesület, Alapfokú
RészletesebbenSZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Sikéné Pfeiffer Éva igazgató Budapest, 2015. augusztus 24. ~ 1 ~ Tartalom I. Bevezetés, általános rendelkezések... 4 II. Az intézmény alaptevékenységének konkrét leírása...
RészletesebbenSzerbiai szervezetek által benyújtott pályázatok
Szerbiai szervezetek által benyújtott pályázatok 3.1. EU-s alapok, strukturális alapok felhasználását elősegítő programok informatikai képzés- és eszköztámogatása. Strukturális alapok, EU operatív programok
RészletesebbenСЛУЖБЕНИ ЛИСТ HIVATALOS LAPJA TOPOLYA KÖZSÉG ОПШТИНЕ БАЧКА ТОПОЛА. Број 8 Година XXXIX 15. новембар 2007. г., Бачка Топола
СЛУЖБЕНИ ЛИСТ ОПШТИНЕ БАЧКА ТОПОЛА TOPOLYA KÖZSÉG HIVATALOS LAPJA Број 8 Година XXXIX 15. новембар 2007. г., Бачка Топола XXXIX. évfolyam 8. szám Topolya, 2007. november 15. Broј 8. 15.11.2007. СТРАНА
RészletesebbenHATÁROZATOT A MAGYAR NEMZETI TANÁCS ÉVI ÁLTALÁNOS KULTURÁLIS PÁLYÁZATA JOGOSULTSÁGI RANGSORÁRÓL
MAGYAR NEMZETI TANÁCS ELNÖK Szerb Köztársaság Iratszám: E/H/5/2019., 2019. május 28. A Magyar Nemzeti Tanács alapszabályа (meghozva 2018. december 10-én аz M/H/7/2018. iratszám alatt) 23. szakasza 1. bekezdésének
RészletesebbenElőterjesztés Békés Város Képviselő-testületének 2016. május 26-i ülésére
Tárgy: Előterjesztő: Véleményező bizottság: Beszámoló a Békés Városi Püski Sándor Könyvtár 2015. évi működéséről Erdősné Sági Mária igazgató Békés Városi Püski Sándor Könyvtár Oktatási, Kulturális és Sport
RészletesebbenMARTFŰ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA. Kiszelovics és Társa Településtervező Kft.
Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. 5000 Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/343-279 Sz.: 4/2015. MARTFŰ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA
RészletesebbenBESZÁMOLÓ. Gádoros Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 24-i ülésére:
BESZÁMOLÓ Gádoros Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 24-i ülésére: Tájékoztató az Általános Iskola munkájáról különös tekintettel az előző tanév befejezésére, ill. az új tanév
RészletesebbenALPOLGÁRMESTERE. Tisztelt Képviselı-testület!
Budapest Fıváros IV. kerület, Újpest Önkormányzat ALPOLGÁRMESTERE : 1041 Budapest, István út 14. /Fax: 231-3141/231-3151 e-mail: mszabolcs@ujpest.hu ELİTERJESZTÉS A Képviselı-testület 2012. június 28-i
RészletesebbenSzerbiai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok
Szerbiai szervezetek által benyújtott pályázatok Érvénytelen pályázatok 3.6. 1604/2008 Vajdasági Rádió és Televízió Újvidék 3.6. 1377/2008 Temerini Kertbarátkör Temerin Újvidék Vágó berendezés beszerzése
RészletesebbenOrszágos jelentőségű, kiemelt projektjeink
60 településen Fő cél: 60 településen a közösségek, közösségi gondolkodás erősítése, a helyi, társadalmi, gazdasági fejlődés támogatása, a helyi termékek, szolgáltatások valamint a turisztikai kínálat
RészletesebbenBeszámoló az Arany János Városi Könyvtár 2012. évi tevékenységér l. Szakmai tevékenységünket az 1997. évi CXL. törvényben el írtak szerint végezzük.
Beszámoló az Arany János Városi Könyvtár 2012. évi tevékenységér l Szakmai tevékenységünket az 1997. évi CXL. törvényben el írtak szerint végezzük. I. Az intézmény m ködése, személyi, tárgyi feltételeinek
RészletesebbenKÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév Szent István Katolikus Óvoda és Általános Iskola Kétsoprony 1 KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév Óvoda 1. Óvodapedagógusok száma: 4 fő 2. Óvoda pedagógusok iskolai
RészletesebbenBÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSE 2013. február 12-én tartott soron kívüli nyilvános ülésének jegyzıkönyvi K I V O N A T A
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSE 2013. február 12-én tartott soron kívüli nyilvános ülésének jegyzıkönyvi K I V O N A T A Tárgy: Döntés a Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata
RészletesebbenHajdúszoboszlói kistérség Foglalkoztatási Stratégia FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0016 2010.
A TURISZTIKAI VONZERŐ FELHASZNÁLÁSA FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN FOGLALKOZTATÁSI STRATÉGIA TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0016 2010. NOVEMBER MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó Iroda, 2010. 1 Tartalomjegyzék
RészletesebbenSZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE OPERATÍV PROGRAMJA
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE OPERATÍV PROGRAMJA 2014. szeptember 18. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE OPERATÍV PROGRAMJA Készült a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat megbízásából A területfejlesztési
RészletesebbenA magyar kultúráért és oktatásért című pályázati felhívás vajdasági regionális pályázatok. Támogatott pályázatok
Támogatott pályázatok 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 SR 93-3-2/2012 Adai Ifjúsági Fúvószenekar Ada VIII. Aranykürt Nemzetközi Fúvósfesztivál támogatása 665 000 465 000 100 000 SR 21-2-1/2012
Részletesebben7. FEJEZET Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT), az operatív programok, pályázati lehetőségek
7. FEJEZET Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT), az operatív programok, pályázati lehetőségek Ebben a fejezetben az Olvasó megismerkedhet az Új Magyarországi Fejlesztési Terv célrendszerével, az
RészletesebbenPusztaszemes Község Önkormányzatának 4/2004. ( III.08. ) számú RENDELETE A helyi közművelődési feladatokról ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A RENDELET CÉLJA
Pusztaszemes Község Önkormányzatának 4/2004. ( III.08. ) számú RENDELETE A helyi közművelődési feladatokról Pusztaszemes Község Képviselőtestülete a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról
RészletesebbenKÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS - SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 2013-as évről. Merkating Innovációs és Tanácsadó Közhasznú Nonprofit Kft. rövidítet név: Merkating Nkft.
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS - SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2013-as évről Merkating Innovációs és Tanácsadó Közhasznú Nonprofit Kft. rövidítet név: Merkating Nkft. 5000 Szolnok, Tiszaligeti sétány 14. Szolnok, 2014. február
RészletesebbenKÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. Csurgói Térségfejlesztési Közhasznú Egyesület 2010. JANUÁR 01 DECEMBER 31-IG TERJEDŐ IDŐSZAKRÓL
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Csurgói Térségfejlesztési Közhasznú Egyesület 2010. JANUÁR 01 DECEMBER 31-IG TERJEDŐ IDŐSZAKRÓL A közhasznú szervezetekről szóló 1997.évi CLVI. Tv. Alapján a közhasznúsági jelentés
RészletesebbenProgramok Fejér megye városi könyvtáraiban
Programok Fejér megye városi könyvtáraiban ADONY Egész héten Ingyenes beiratkozás és internet használat Megbocsátás hete - késedelmi díjak elengedése Könyvbörze 10.00 Buborék együttes koncertje - Zenés
RészletesebbenA NYUGDÍJASKLUBOK ÉS IDŐSEK ÉLETET AZ ÉVEKNEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE SZAKMAI BESZÁMOLÓJA A 2014. ÉVBEN VÉGZETT TEVÉKENYSÉGÉRŐL
A NYUGDÍJASKLUBOK ÉS IDŐSEK ÉLETET AZ ÉVEKNEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE (Budapest, 1053 Királyi Pál u. 20. I/3.) SZAKMAI BESZÁMOLÓJA A 2014. ÉVBEN VÉGZETT TEVÉKENYSÉGÉRŐL Szövetségünk feladatát az alapszabályában
RészletesebbenA TANÁCS OKTATÁSI BIZOTTSÁGA ELNÖKÉNEK ÉS TAGJAINAK MEGVÁLASZTÁSÁRÓL SZÓLÓ VÉGZÉST. 1. szakasz
A Magyar Nemzeti Tanács (továbbiakban: Tanács) a Tanács Alapszabályának 37. és 38. szakasza (elfogadva 2014. december 2-án H/1/2014 iratszám alatt) valamint a Tanács Ügyrendjének 19. szakasza alapján (elfogadva
RészletesebbenNYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉSI ELVI STRATÉGIÁJA
NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉSI ELVI STRATÉGIÁJA Elfogadva: 2010. július 26. TARTALOMJEGYZÉK PREAMBULUM... 3 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 II. A NYÍREGYHÁZI
RészletesebbenJátszótér és sportpálya iskolánk udvarán
Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola beiskolázási tájékoztató a pedagógiai programunk alapján Játszótér és sportpálya iskolánk udvarán 2 Iskolánk adatai: Neve: Bálint Márton Általános Iskola és
RészletesebbenÚjvidék. 2008. január 31. 1. szám LXIV. évfolyam
Vajdaság AT Hivatalos Lapja megjelenik szükség szerint, öt nyelven: szerb, magyar, szlovák, román és ruszin nyelven.- Kéziratokat nem küldünk vissza - Hirdetések a díjszabás szerint. Újvidék 2008. január
RészletesebbenK Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S E
A K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S E 2011 Elfogadta a Kuratórium 2012. április 25-i ülésén. Pécs, 2012. április 25. T a r t a l o m 1. A szervezet alapadatai 3. oldal 2. Összefoglaló 5. oldal
RészletesebbenA Dózsa György Általános Iskola
A Dózsa György Általános Iskola Pedagógiai programja Nevelési program Tartalomjegyzék 1 Bevezető...3 1. Az iskola helyzet-meghatározása...4 2. Az iskola bemutatása..6 3. Az iskola nevelési programja..12
Részletesebbenbe/sfphpm01-08226/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Kaposfüred Sport Club A kérelmező szervezet rövidített neve Kaposfüred SC Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1483 A kérelmező jogállása
RészletesebbenPÁSZTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/113 FAX: (06-32) 460-918 JAVASLAT
PÁSZTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/113 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-52 /2011. A határozat meghozatala minısített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Város-rehabilitációra
RészletesebbenA 2012. évi kisösszegű támogatások áttekintő táblázata 2012.
1. HITÉLET SR 1-1-1/2012 Agapé Kiadó Kft. Újvidék Hitélet katolikus folyóirat működési költsége 540,000.00 0.00 Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén SR 2-1-2/2012 Egyház X. Vajdasági Magyar Evangélikus
Részletesebben