KERESZTÉNY KISLEXIKON

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KERESZTÉNY KISLEXIKON"

Átírás

1 KERESZTÉNY KISLEXIKON

2 KERESZTÉNY KISLEXIKON Serdián Miklós György szöveg Makovecz Anna illusztrációk EPL BUD HU EU ISBN pdf 3

3 Előszó A szócikkekben az arám, görög, héber, latin és egyéb forrásnyelveket kizárólag a legszükségesebb helyeken jelöltük. A bibliai könyvek neveit és rövidítéseit a katolikus Biblia alapján adtuk meg a könnyebb tájékozódás miatt. Így a Teremtés könyve (Ter), és nem Mózes első könyve (1Móz), ahogy az ökumenikus bibliafordításokban szerepel. A kiadó külön köszönetét fejezi ki dr. Heidl Györgynek március 4 5

4 A, a / Á, á abba Apám, atyám, papa. A Miatyánk kezdete, bizalmas megszólítás. Gal 4,6 / Mt 6,5-13 Ábel Az igaz ember megtestesítője. Az erőszak első áldozata. Káin öccse, Ádám és Éva második fia. Ter 4 / Ter 4,10 Abigél A karmeli Nabal, majd az ószövetségi Dávid király felesége. Ábrahám A nagy ős történelmi személy, törzsi vezető a Kr. e. / i. e. 2. évezredben, akit több szemita nép ősatyjának (pátriárka) tekint. A zsidó hagyomány szerint az egyistenhit hírnöke. Felesége, Sára idős korában szülte Izsákot, és Ábrahám szolgálólánya, Hágár a másik fiát, Izmaelt. Ábrahám a hagyomány szerint az Úr (az Egy Isten) parancsára indult vándorútra a Tigris és az Eufrátesz vidékéről (Hárán vagy Ur városából), ami Kánaánba (Hebron, Beerseba településekig) vezetett. A zsidó hagyomány szerint az Úr parancsára fel kellett volna áldoznia a fiát, Izsákot, de Isten angyala végül is feloldotta a kötelezettség alól, és így egy kost áldozott fel. Ábrahám a kereszténység felfogásában (de a zsidók és a muszlimok számára is) a hit nagy példaképe. Ter A. D. (anno Domini) Az Úr évében. Krisztus születése utáni (Kr. u.) évszám jelölése. Adalbert (k ) Szent Adalbert prágai püspök volt, aki Magyarországon is térített, és a hagyomány szerint ő keresztelte meg I. István magyar királyt. Ádám és Éva Az első emberpár (férfi és nő együtt). Isten a saját képmására teremtette őket. Ádám: földi lény, az ember héber megnevezése. Éva a szent szövegekben csak később kapja meg a nevét. A férfi és a nő fizikai adottságainak különbözősége meghatározza a lelki beállítottságukat is. Pál apostol kimondta, hogy nincs különbség köztük, hisz egyek Krisztusban. Ter 1,27 / Ter 3,20 / Gal 3,28 ad fontes A reformáció bibliamagyarázati elve. Jelentése: vissza a forrásokhoz, azaz a Biblia héber és görög nyelvű irataihoz. advent Eljövetel, a latin adventus rövidített formája. A Krisztus születésének ünnepét megelőző, négy vasárnapot magában foglaló időszak karácsonyig. A keresztények ilyenkor Krisztus születésére, első és második eljövetelére gondolnak. Az ünnep eredetileg böjti időszak volt. Az első adventi vasárnappal kezdődik az egyházi év. adventisták Az irányzat tanításának középpontjában Krisztus közelinek vélt eljövetele áll, többnyire bibliai próféciák alapján vagy különlegesnek vélt időpontok szerint. A 18. sz.-tól, de főképp a 19. sz.-ban jelennek meg. Az apokalipszis-élmény elmaradása az észak-amerikai adventista mozgalmakban is különválásokhoz vezetett. Így jött létre a Jehova tanúi irányzat számos más csoportosulás mellett Charles Taze Russell ( ) vezetésével. A Jehova tanúi mára államilag elismert egyház Magyarországon is. Az adventisták alatt ma a hetednapi adventistákat kell érteni. Afrika Afrika északi részén, a Nílus felső és alsó folyása mentén nagyon jelentős keresztény közösségek jöttek létre a Kr. u. 2. századtól kezdve. Alexandria a keresztény 6 7

5 teológia kialakulásának egyik legfontosabb helyszíne volt. Később az iszlám hódítás az ókeresztény közösségeket nagy részben elpusztította. Ma is jelen van még az ősi kopt (Egyiptom, Etiópia) kereszténység, és az újkori missziók eredményeképpen a római katolikus egyház és protestáns egyházak. Az iszlám többnyire arab kereskedők közvetítésével érkezett meg a kontinensre. Az eredeti afrikai vallásokat a természethez való közelség, az ősök tisztelete, a szájhagyomány és az életigenlő magatartás jellemezte. afroamerikai vallások Szinkretista vallások. Az afrikai istenségek mellé katolikus szenteket társítanak. Fő elterjedési területük a tág értelemben vett Karib-térség, ami a szigetek mellett Brazília északi részétől Közép-Amerika partvidékéig húzódik. A kivándorlás miatt Európában is jelen van. Az afroamerikai vallásokat színes közösségi hitélet jellemzi. Ismertebb ágazatok: macumba, candomblé, santería (szantería) és vudu. agapé Szeretet, szeretetlakoma. Az egyház első időszakában a hívők asztalközössége rituális esemény, amely a testvéri szeretet látható jele. A görög agapé szó a kereszténység hatására kezdte jelenteni a legtisztább, Istenre irányuló szeretetet. A szeretetlakoma gyakorlata ma újra életre kelt. Agenda A teendők. Szertartáskönyv. A protestáns egyházban azoknak a szolgálatoknak a kézikönyve, amelyeket a templomban végeznek. Ágoston ( ) Szent Ágoston a latin teológia máig legmeghatározóbb alakja, a négy latin egyházatya egyike. Óriási életművének szépirodalmi értékeivel is kiemelkedő darabja a Vallomások (Confessiones). Papként és püspökként is szerzetesi jellegű közösséget vezetett. alamizsna Irgalmasságból fakadó adomány, amelyet a tehetősebbek adnak a szegényeknek. A bibliai üzenetek egyértelműen kimondják, hogy a (keresztény) felebaráti szeretetnek az irgalmasság cselekedeteiben, és nem csupán szavakban kell megmutatkoznia. alázat Az alázatosság az egyik legfontosabb keresztény erény, mert Krisztusnak a megtestesülésben, szenvedésben és a kereszthalálban megmutatkozó alázatossága minden alázatosság ősmintája és példaképe. alba Fehér lenvászon miseing. Liturgikus ruházat. áldás Az ószövetségi pátriárkák az áldással jelölték ki teljes jogú utódaikat. A javakban való bővelkedést is Isten áldásának, szeretete jelének tekintették. Az őskereszténység inkább szellemi értelemben beszél áldásról. Isten áldását és a társadalmi igazságosságot helyezi előtérbe. Az áldás ellentéte az átok, bár ahol az egyik létezik, ott a hinduizmus felfogásában óhatatlanul megjelenik a másik is. Az ószövetségi próféták átkai ismertek, később a varázsátkok a Koránban is megjelennek. áldozat Az áldozat bemutatása majdnem minden vallási rendszer része. A kereszténység felfogásában az egyetlen áldozat Jézus kereszthalála, önfelajánlása. Az eucharisztikus áldozat a katolikus és ortodox keresztény liturgiák legfontosabb része. Mt 9,13 / Zsid 10 alfa és ómega A görög ábécé első és utolsó betűje. Jelentése, hogy Jézus a kezdet és a vég, szeretete pedig végigkíséri az egész emberiséget és az egyes embert ebben az életében a földön, a születésétől haláláig. alleluja A hallelujah szó jelentése: Dicsérjétek az Örökkévalót. A görög és latin nyelvű keresztény közösségek is 8 9

6 megtartották az eredeti héber kifejezést, és az meghonosodott a liturgikus használatban. Később, a szentmise részeként önálló zenei egységgé alakult, így például Mozart, Haydn, Händel és Beethoven zeneműveiben is megtalálható. álom A látomásoknak (álomképeknek) minden hitrendszerben fontos szerep jutott. Isten álomban küldött üzenetet Nabukodonozornak, amelynek jelentését azonban csak Dániel tudta fölfedni. Józsefnek is álmában jelenik meg az Úr angyala, és a napkeleti bölcsek is álmukban kapják meg a figyelmeztetést, hogy az életük veszélyben van, más úton térjenek haza, mint tervezték. általános papság Mivel minden, a keresztségben részesülő férfi és nő Krisztus titokzatos testének, az egyháznak tagja lesz, részesedik a test fejének, Krisztusnak a papi méltóságában. Közvetítő az isteni és az emberi világ között. Luther felfogása szerint a megkeresztelt ember önállósága kétségtelen, így az egyházi személyek hatalma szűkíthető. A protestáns egyházakban a laikus presbiterek közössége fontos, a lelkészt is kontrolláló feladatokat lát el. amen Úgy legyen. Már Jézus idejében használatos volt az imák befejezéséhez, amit az iszlám is átvett. anabaptisták Újrakeresztelők. A 16. sz.-i reformáció radikálisnak tartott irányzata Menno Simons nevéhez fűződik. Később a baptisták elnevezése is. András Szent András apostol Jézus első tanítványainak, a 12 apostolnak egyike. Testvérével, Simonnal (a későbbi Péterrel) együtt halászokként éltek. Görögországban folytatott hittérítő tevékenységet

7 anglikán egyház Az anglikán egyház története VIII. Henriknek az egyházszakadást elindító intézkedéseivel kezdődött, amelyet Thomas Cranmer reformátori munkássága teljesített ki. Miután a pápa megtagadta a király házasságának semmissé nyilvánítását, VIII. Henrik a német fejedelmek példája nyomán megszavaztatta a parlamenttel, hogy ő az ország egyházának feje (1529). A brit gyarmatosítók tevékenységének eredményeként az anglikán egyházaknak közel százmillió híve van több kontinensen. angyal Hírnök. Isten küldöttjeiként jönnek az emberekhez. Az angyalok állják körbe az Úr trónját. Az angyalok szárnyas lényekként, fejük körüli glóriával, dicsfényben jelennek meg a képi ábrázolásokon. Az őrangyalok látják Isten arcát. Az angyalok védik az embereket (őrangyal), és részt vesznek sorsuk alakításában is. Az angyalok a Koránban is jelen vannak. Gen 18 / Mt 18,10 annales Évkönyvek. Antal (k ) Páduai Szent Antal kiváló prédikátor hírében állt, és több országban térített. Antikrisztus Krisztus visszajövetele előtt jelenik meg. Az Újszövetségben János levelei említik. antiszemitizmus Zsidóellenesség. A zsidó néppel és vallással szembeni ellenszenv, ami érzelmi, gazdasági, faji és politikai alapokra épülhet. A Római Birodalomban elkezdődött zsidóüldözések a keresztényellenes Talmud ismertté válása után a 10. sz.-ban Európában is föllángoltak. A 20. sz.-i európai történelmet a türelmetlenségek és népirtások újra megterhelték. apáca Női szerzetesrend tagja. Megszólítása: nővér. apát Monostori elöljáró. Egyes rendekben perjel (prior) vagy apátnő (abbatissa). Apokalipszis Feltárás, kinyilatkoztatás, leleplezés, amely az egyes ember földöntúli sorsára, illetve az emberiség és a világ végidejére, az utolsó itéletre vonatkozik. A legismertebb írott Apokalipszisben, a Jelenések könyvében Jánost maga az Úr szólítja meg. Jel 1,9-20 apokrif iratok Elkülönített iratok. Zsidó és ókeresztény írások, amelyeket nem tekintettek kánoninak, így nem kerültek be a Szentírás könyveibe. apologetika A teológia ága a keresztény hit védelmezésére. apologéták Korai keresztény hitvitázók, teológusok, például Jusztinosz vértanú, Irenaeus, Tertullianus, Alexandriai Kelemen, Órigenész. apostata A hitét megtagadó személy. apostol Küldött, hírvivő. Az apostolok Jézus 12 tanítványa, akiket ő maga választott ki. A feltámadott Jézus őket bízta meg az evangélium hirdetésével. Az apostolok: Péter, Pál, András, id. Jakab, János, Fülöp, Bertalan, Máté, Tamás, ifj. Jakab, Simon, (Júdás) Tádé, majd Mátyás, aki az áruló és öngyilkosságba menekülő Júdás helyét veszi át. A kereszténység történetében kiemelkedő szerepet játszott a később elhívott Pál apostol. A római katolikus egyház szerint az apostoli utódlás az apostolok által szentelt püspökök, majd az általuk szentelt további püspökök és papok révén folyamatos, Róma püspöke, a pápa pedig Péter utóda. A püspöki hatalom forrása Jézus Krisztus, aki az apostolokat kiválasztotta, elküldte és spirituális hatalommal ruházta fel. Lk 6,13-16 / Mt 10,

8 apostoli atyák Az apostolok korát követő keresztény nemzedék azon kiemelkedő tanítói, akiknek munkái mindmáig fennmaradtak, és meghatározták a keresztény teológia alakulását. apostoli hitvallás A kegyes hagyomány szerint az apostoloktól származó, de a mai formájában a 4. századtól ismert liturgikus szöveg, amely a hit alapvető tételeit foglalja magába. A modern fordítások felekezetek szerint apróbb részletekben eltérnek egymástól. Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében. És Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektő l, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt, megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján, onnan jön el ítélni élő ket és holtakat. Hiszek Szentlélekben. Hiszem az egyetemes (katolikus) anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Ámen. Apostolok cselekedetei Az újszövetségi szentírás egyik könyve. Jézus Krisztus mennybemenetelétől és az első pünkösdtől kezdve mutatja be az ősegyház életét és misszióját. Szerzője Lukács evangelista, aki gondot fordít Pál apostol személyének, életének és igehirdetésének bemutatására. apszis Építészeti fogalom. A templomtér lezárása félkör alakban vagy többszögletű formában. Gyakran a szentélyt is magában foglalja. Aquinói Tamás ( ) Aquinói Szent Tamás a skolasztika egyik legjelentősebb teológusa, aki a hit és az értelem teljes egységének megteremtésére törekedett. arám nyelv A Jézus korabeli zsidóság beszélt nyelve. aranyborjú Mialatt Mózes a Sínai-hegyen időzött, az Egyiptomból kivonult nép a hosszú várakozásban hitetlenné vált, és imádni kezdte az aranyborjút, amely a kapzsiság és a földi vágyakozások jelképe. Kiv 32 Ararát-hegy A Biblia története szerint a Kaukázusnak ezen a hegycsúcsán érhetett partot Noé bárkája. Ter 8,4 archimandrita Apát a keleti ortodox egyházakban, aki több kolostort felügyel elöljáróként. arkánum-elv 18. századi műszóval a disciplina arcani = titokfegyelem elnevezés jelöli a korai egyház azon gyakorlatát, amely szerint a keresztség és az eucharisztia, vagyis az egyház két alapvető misztériuma megóvandó az illetéktelen érdeklődőktől. Áron Az Ószövetség és a hagyományos magyarázatok szerint Mózes testvére, az első főpap volt. Történelmi személyként más is lehetett. Ter 4-40 / Lev 8-10 Assisi Ferenc ( ) Assisi Szent Ferenc az önként választott, evangéliumi szegénység hirdetője és a ferences szerzetesrend, az Ordo Fratrum Minorum (OFM) megalapítója. Hatását mi sem bizonyítja jobban, hogy 14 15

9 már halála után két évvel szentté avatták. Emlékét a keresztény világban nagy tisztelet övezi. aszkézis Gyakorlat. A kereszténység történetében fokozatosan a testi önmegtartóztatásra, a lemondás különféle gyakorlataira korlátozódott a jelentése, pedig az aszkézis lényege a szellemi erő gyűjtése, a megtisztulás elérése, hogy képesek legyünk Isten jelenlétének megtapasztalására. Az iszlámban a szúfik gyakorlata a legismertebb, a buddhizmus önmeghatározásában aszkétikus. Leszögezhető, hogy szinte minden vallás ismeri a fogalmat. ateizmus Istennélküliség, istentelenség. Az ateista (istentagadó) jelzőt már a klasszikus görögség is használta, így például Szókratészt ateizmussal is vádolták. A tudatosan vallott ateizmus modern jelenség, a 20. sz.- ban többnyire a marxista/materialista gondolkodókra jellemző. Athosz Görögországban, a Chalkidiki-félszigeten található szerzetesi állam. A 10. sz. óta jelentős és folytonos kolostori élet helyszíne. augsburgi nyilatkozat (Confessio Augustana) (1530) A lutheri reformáció hitvallási irata. Augustinus ( ) L. Szent Ágoston. autodafé (actus de fide) A hit cselekedete. Az inkvizíció nyilvánosság előtti ítélethirdetése, és magának az ítéletnek a végrehajtása. Ávilai Teréz ( ) Ávilai Szent Teréz jelentős misztikus és a karmelita rend megújítója volt. Spanyolország védőszentje. B, b Bábel tornya Korának egyik legnagyobb városa volt az akkád-amorita Babilon (i. e. 1800), amely az Isten kapuja nevet viselte. Az Eufrátesz partján fekvő Babilon ahol a torony állhatott a mezopotámiai birodalom fővárosa és az ember nagyravágyásának jelképe. Ter 11,1-9 babona Mágikus erőktől való félelmek, és ezek felhasználásába vetett hiedelmek. A babonás ember magára a szerencsét, vagy másokra a balszerencsét akarja behívni földöntúli erők segítségével. A keresztény hittel szembeni magatartásforma. A babonát a többi monoteista vallás is elveti. Bach, Johann Sebastian ( ) A késő barokk jelentős zeneszerzője. Udvari zenészként és templomi orgonistaként dolgozott több német városban. baldachin Régen selyemből készült, sátorszerű tető oltárok, sírok, keresztelőmedencék fölött. baptista Keresztelő, újrakeresztelő. A baptista egyházak, missziók és olyan felekezetek neve, amelyek a betérő felnőtteket újra megkeresztelik, és a gyermekkeresztséget elutasítják. Régebben az anabaptista (újrakeresztelő) elnevezést használták. A 17. sz. elején Angliából indult el az irányzat. A világban ma mindenütt megtalálhatók a többnyire észak-amerikai (USA) irányzatú baptista közösségek. A hívek száma meghaladhatja az 50 milliót

10 Barabbás Poncius Pilátus kísérletet tett Jézus megmentésére, de a tömeg a zsidó főpapok sugallatára Barabbás szabadon bocsátását és Jézus megbüntetését követelte. Mt 27,17-21 bárány Jézust Keresztelő Szent János Isten bárányának nevezte. Barnabás Szent Barnabás Pál apostolt kísérte az útjain. Gyógyított Cipruson, egy hagyomány szerint később Milánó püspöke lett. ApCsel 9,27 / ApCsel 11,24 bazilika Csarnok, a Római Birodalomban a kereskedés és bíráskodás helye. Az ókeresztény kortól kezdve templom. Budapesten a Szent István-bazilikában őrzik ereklyeként a Szent Jobbot, az államalapító I. István király mumifikálódott jobb kezét. bázisközösség A 20. sz. második felében kialakuló önszerveződő közösségek elnevezése Latin-Amerikában. Többnyire szociálisan érzékeny katolikus papok vezetésével működtek, akik a Bibliát a szegények és az elnyomottak szemszögéből magyarázták. Ebből a mozgalomból jött létre a felszabadítási teológia, ami a 21. sz.-ban minden kontinensen megtalálható. A bázisközösségek állásfoglalásai jelentősek az államegyházakéi mellett. Benedek (k ) Nursiai Szent Benedek remeteségbe vonult egy barlangba, később a Montecassino-hegyre, ahol megalapította az első nyugati szerzetesrendet, a róla elnevezett bencés rendet: Ordo Sancti Benedicti (OSB). bérmálás Konfirmáció (megerősítés). Kézrátétellel és olajjal való felkenéssel történik. A bérmált személy részesedik a Szentlélek ajándékaiban. A katolikusoknál a bérmálás a hét szentség egyike. Az evangélikusok és reformátusok konfirmálásnak nevezik, és nem tartozik a szentségek közé. Bernát ( ) Clairvaux-i Szent Bernát himnuszok szerzője, szentírás-magyarázó, ciszterci apát és egy templomos lovagrend alapítója volt. Betánia Szegény ház. Falu a Jeruzsálem és Jerikó közti út mentén. Jézus szívesen tartózkodott itt Márta, Mária és Lázár házában. betegek kenete Korábban utolsó kenetnek nevezték. A beteg vagy haldokló ember testét olajjal megkenik, és imádkoznak érte. A katolikus egyházban szentség. Betlehem A kenyér háza héberül, és a hús háza arabul. Jeruzsálem közelében fekszik. Az Ószövetség szerint Dávid törzsének települési helye. A keresztény hagyományban Jézus szülővárosa. A 4. sz. óta itt áll a Születés temploma. Ma keresztény palesztinai arab lakossága jelentős. Betszaida Város a Genezáreti-tó partján, ahonnan Fülöp, András és Péter apostol származik. Több hagyomány is kötődik a tóhoz és a helyhez: Jézus a tavon járt, és lecsendesítette a vihart. Mk 6,34-52 Biblia Könyvek. Az Ótestamentum és az Újtestamentum szövegeinek összessége. A zsidó Biblia és a protestáns felekezetek ószövetségi Bibliája apokrifként elhagy egyes iratokat, amelyeket viszont a katolikusok és az ortodoxok elfogadnak

11 bibliafordítások Először héberből görögre fordították i. sz. 3. sz.-ban Mózes öt könyvét. Ez volt az ún. Hetvenes fordítás (Septuaginta), mert a legenda szerint hetvenkét tudós fordította. Ebből több ólatin fordítás is készült. Szintén a héberből készítette el a latin fordítást (Vulgata, népies fordítás ) Szent Jeromos. A történelem folyamán a kor elvárásainak megfelelő fordítások keletkeztek. A magyar fordítások katolikus, református vagy ökumenikus (református, ortodox keresztény) szempontok alapján készültek. A 15. sz.-tól a Biblia héber és görög nyelvű szövegeit újra eredeti nyelven kezdték kritikusan olvasni, és felmerült az igény a nemzeti nyelvű kiadásokra. Megjelennek Luther német és I. Jakab teológusainak angol fordításai. A 16. sz.-ban kiadják Heltai Gáspár, Károli Gáspár (Vizsolyi Biblia), Káldi György jezsuita atya munkáit. A 19. sz.-tól a zsidó bibliafordítások is megjelennek: Ballagi (Bloch) Mór és Balassa József. A 21. sz.-i modern magyar fordításokat szakmai munkacsoportok végezték el. Az ökumenikus fordítás (2006) és a katolikus fordítás (2012) is közérthető. bíboros vagy kardinális. Pápaválasztó joggal rendelkező püspök. bigott Vakbuzgó a hitben. Bingeni Hildegárd ( ) Bingeni Szent Hildegárd bencés rendi apátnő költő, zeneszerző és jelentős misztikus volt. birétum Papi fejfedő három vagy négy éllel. Bonaventura ( ) Szent Bonaventura Assisi Szent Ferenc életrajzírója, teológiai munkák szerzője és a ferences rend generálisa volt

12 Bonhoeffer, Dietrich ( ) Evangélikus pap és teológus. Barcelonában és Londonban élt ben tért vissza Németországba, ahol a Hitvalló Egyház vezetője és a Hitler-ellenes politikai mozgalom egyik szervezője lett ban letartóztatták, majd kivégezték. bor A bibliai hagyományban Noé volt az, aki elsőként szőlőt telepített és bort ivott (Ter 9,20). A bort különlegessé teszik Jézus utolsó vacsorán elmondott szavai, amelyeket a keresztény egyházak az eucharisztia, illetve úrvacsora alapításának tekintenek: Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amely értetek kiontatik (Lk 22,20). böjt Az ételtől, italtól, testi élvezetektől való szándékos tartózkodás. Minden jelentős vallás ismeri. A szerzetesi életmód velejárója, de a nagy keresztény ünnepek időszakában sok hívő számára is megélt valóság. breviárium Főként a zsoltárokból és egyéb szentírási részletekből összeállított imádságoskönyv papok és szerzetesek számára. búcsújárás Zarándoklat a szent helyekre azzal a meghatározott céllal, hogy ha a zarándok az előírásokat teljesíti, egy lélek kiszabadul a tisztítótűzből. bulla Pápai körlevél pecséttel. A császár, ill. király is kiállított ilyen okiratot, l. Aranybulla. bűnbocsánat Absolutio. A keresztségben mindenki meg tisztul minden bűntől. A nagy bűnök megbocsátása szigorú feltételekhez kötődik, a kisebb bűnökre pedig bocsánatot nyer a hívő az imádság által. C, c caritas Segítő szeretet, a görög agapé latin megfelelője. Az Újszövetség fontos eleme: az Isten és az ember szeretete. Társadalmi felelősségvállalás a felebaráti szeretet gyakorlásával. A napi gyakorlatban a hátrányos helyzetűek és kirekesztettek segítése. Ma a római katolikus egyház egyik segédszervezetének neve. Mt 22,36-41 / 1Kor 13,1 celebrál Istentiszteletet, misét tart. Charta Oecumenica A 20. sz.-i európai keresztény egyházak együttműködési szándékát megalapozó okirat. Christian Science vallási mozgalom, amelyet Mary Baker Eddy ( ) alapított az USA-ban. A metafizikai igazságok elsőbbségét és felsőbbségét hirdetik a tudományos igazságokkal szemben. Első templomuk Bostonban volt, First Church of Christ, Scientist néven. Bár a keresztény tudomány alapkönyvét több nyelvre lefordították, a szövegnek mindig kétnyelvű formában az angol eredetivel együtt kell megjelennie. Cion Sion. A 20. sz.-i politikai cionizmus alapvető gondolata Cion hegyét, Jeruzsálemet és egész Palesztinát a határok megszabása elképzelések szerint változhat visszavenni a zsidó nép számára. Cirill és Metód ( ) Szent Cirill hittérítő volt. A testvérével, Szent Metóddal együtt a keleti egyházatyák közt tartják számon mindkettőjüket, és a szlávok 22 23

13 apostolainak mondják őket. A szláv írásbeliség megalkotói és elterjesztői. ciszterci rend A bencés hagyományból kinőtt önálló szerzetesrend, amelyet a 11. század végén Citeaux-ban (latin: Cistercium) alapított Szent Róbert húsz társával együtt. Hivatalos nevük: Sacer Ordo Cisterciensis (O. Cist.) Civitas Dei Isten városa, vagy várossállama, vagy országa. Szent Ágoston történelemteológiai művének címe. congregatio Gyülekezet. A bíborosok testülete. Constantinus ( k.) Nagy Konstantin volt az első keresztény császár. Az ortodox keresztény egyházak apostoli szintre emelve szentként tisztelik. Cs, cs Csíksomlyó Csíkszereda, Hargita megye, Erdély, Románia. Búcsújáró hely. A magyar ferences rend évszázados jelenlétét a Hármashalom oltár megépítése nyomatékosítja. csoda Általában Isten beavatkozásának tartják a természetes rendbe. Jézus óta a keresztény szenteknek is számos csodát tulajdonítanak. A két csodálatos kenyérszaporítás idején Jézus több ezer éhező embert lakatott jól néhány kenyér és hal szétosztásával. Mt 14,19-20 / Mk 6,44 / Lk 9,16-17 / Jn 6,10-13 Corpus Christi Krisztus teste. cölibátus Papi nőtlenség. A római katolikus egyházban minden lelkész, az ortodox egyházakban a szerzetesek és a püspökök számára kötelező. A reformátorok elvetették ezt a gyakorlatot. Luther, az Ágoston-rendi szerzetes, példát mutatott azzal, hogy feleségül vett egy korábbi apácát. Credo Az apostoli hitvallás és a nicea-konstantinápolyi hitvallás rövid elnevezése a latin kezdő szó alapján: hiszek

14 D, d Dániel A róla elnevezett görög nyelvű ószövetségi (apokrif) könyvben jelenik meg mint a fogság alatti időszak egyik prófétája. Dávid A kedvelt személy. Egyszerű pásztorgyerekből lett Izrael és Júda királya. Ő a remélt dávidi királyság eljövetelének példaképe. Harca az óriással, akit megölt, jelképes. Dávid zenész és költő is volt. Az ószövetségi hagyomány szerint az ő háza népéből kerül majd ki a Messiás, így a keresztény felfogás szerint Dávid törzséből származott Jézus, aki Júda területén született. 1Kir 2,10 / Neh 3,16 Debóra Ószövetségi bírónő. Bír 4,4-14 / Bír 5 démonok A gonosz lelkek, bukott angyalok. A démonok elleni harc Jézus de szinte minden vallási rendszer egyik fő tevékenységének tekinthető. Deuteronómium A második törvény, azaz a törvény megismétlése. Mózes ötödik könyve. diakonissza Szolgálólány. Evangélikus női közösség tagja, aki az egyházi és társadalmi élet több területén pl. a betegek ápolásában tevékenykedik. diakónus Szolgáló, szerpap. Az őskeresztény egyházban a közösség egyik tisztségviselője. A római katolikus egyházi rendben még nem áldozópap, de a liturgiai szolgálatokat már elvégezheti. Az ortodox egyházakban lelkipásztori és liturgikus tevékenységet végez, az evangélikus egyházakban társadalmi, misszionáriusi és közösségi feladatokat lát el, megfelelő képzés után. dialógus Párbeszéd. A 21. sz.-i bázisközösségek törekvése a visszatérés a korai kereszténység gyakorlatához. Jn 3,1-21 dicsfény Glória. A vallásos gondolkodásban az isteneket földöntúli fény vette körül. A gloria (dicsőség) és a nimbus (felhő) kísérték a napistent. A keresztény hitvilágban Isten mellett az angyalok és a szentek is részesültek ebben a gondolati és képi (egyházművészeti) megjelenítésben. diocese Egyházmegye. dogma Vélemény, tanítás. A dogmák, a dogmatika a római katolikus egyházban hittételek összessége, ami a Szentírásból és a hagyományokból zsinati (szinódus görög, concilium latin) döntésekből és enciklikákból áll. A reformált egyházakban kizárólag a Szentírás (sola scriptura) mértékadó magyarázata. A dogmák, ill. a dogmatika lényegi feladata a hit fenntartása a változó időkben és adott történelmi helyzetben. A dogma megfogalmazása mint hittétel ex cathedra pápai kinyilatkoztatás eredménye. Domonkos ( k.) Szent Domonkos nemesi családban született Kasztíliában. Vándorprédikátornak állt, majd megalapította a Domonkos-rendet. Ordo Fratrum Praedicatorum (OFP). domonkosok Kolduló szerzetesrend tagjai. A Domonkos-rend köznyelvi változata

15 E, e / É, é éberség A kereszténységben megfogalmazott üzenet, hogy a hívő minden pillanatban legyen kész meghallani Isten hívó szavát, ugyanakkor legyen felkészülve a gonosz támadásai ellen, megtalálható az iszlámban, de a buddhizmusban is. 1Pét 5,8 / Mt 24,42 / Jel 16,15 Eckhart mester ( ) Német teológus és misztikus. Fiatalon belépett a dominikánus rendbe. Párizsban tanult, később ugyanitt tanított. Erfurtban kolostort vezetett, Kölnben prédikált. A pápai inkvizíció eretnekgyanúsnak találta néhány gondolatát. ég Mennyország. egzegézis A Biblia szövegeinek magyarázata. egyház Szent ház, templom. Az Újszövetségben a keresztények helyi gyülekezete, amelyet a közös hit tart össze. A történelem folyamán kialakult intézményesített keresztény egyházak nem minden szempontból elégítették ki a hívők szellemi vágyait. Ennek eredményeként jöttek létre a 21. sz.-ra az önszerveződő kisegyházak és bázisközösségek, amelyeknek egyre nagyobb szerep jut az ún. harmadik világban. egyházatyák A négy latin teológus: Szent Ambrus, Szent Ágoston, Nagy Szent Gergely, Szent Jeromos. Az ortodox keresztények legfőbb egyházatyái: Nagy Szent Vazul, Nazianzi Szent Gergely, Aranyszájú Szent János, Szent Athanáz, Damaszkuszi Szent János. egyházi rend A papságban való részesedés hierarchikus rendje. A papság teljességének birtokosa a püspök, aki papokat is szentelhet. A püspököt követi a felszentelt pap (áldozópap), őt a diakónusok (szerpapok). Alsóbb egyházi rendek is léteznek: lektor, akolitus, ördögűző, ajtónálló. egyházmegye A római egyházban diocese. Egy püspök apostolutód, Krisztus helyettese a vallási-szellemi és jogi fennhatósága alá tartozó terület irányítója. Az ortodox egyházakban eparchia. egyházszakadás A római és a keleti egyház különválása, amely az 1054-es kölcsönös kiátkozást követően a 13. század elejére valósággá lett. egyháztan Ekkléziológia. A keresztény egyház mibenlétével foglalkozó tudomány a teológián belül. egyistenhit Monoteizmus. A kereszténység előtt a zsidóság, a kereszténység után az iszlám, majd a további vallástörténeti fejlődésben ebből kialakuló vallások baháí, drúz lényegi és közös eleme. Valós gyökereit a bálványimádás elvetésében kell keresni. eklézsia Egyház, templom. Protestáns köznyelvi jelentése gyülekezet. Electronic Church Először az evangélium hirdetésére alakult rádióadók szövetsége az USA-ban (1944), később a televíziózás hőskorában egyes hitszónokok mint Billy Graham által kiaknázott lehetőség. Míg ezek a lehetőségek az internet megjelenésével csak tágultak, és a vallási sokszínűségnek, valamint a kritikus szemléletmód kibontakozásának lehetünk tanúi, addig legalább egy 28 29

16 nem csak keresztény szempontból előnytelen mindez: a közösség élménye inkább háttérbe szorul. eleve elrendelés Életre szóló eleve elrendelés (praedestinatio ad vitam). A kálvinizmus egyik tétele, hogy Isten mindenki sorsát előre meghatározza. ellenreformáció A 16. sz.-i katolikus egyház szervezett ellenmozgalma a reformációval szemben. Újabban katolikus reformációnak is nevezik. Emberfia Jézus Krisztus egyik biblikus megnevezése. Emmausz Az Újszövetség egyik története szerint ebben a faluban két tanítványnak megjelent a feltámadt Jézus. Lk 24,13-35 Énekek éneke Szépirodalmi értékű ószövetségi könyv, amely menyegzői énekek füzére. A zsidó és keresztény misztika egyik legjelentősebb forrásszövege lett. eparchia Egyházmegye az ortodox keresztény egyházakban. episztola Levél, körirat. Vasárnaponként a római katolikus miserendben felolvasás az evangélium előtt, többnyire az apostolok leveleiből. ereklyék Relikviák. A szó eredeti értelmében: maradványok. Vértanúk, szentek földi maradványai. Egyháztörténelmi kérdés az is, ahogy számos ereklye került különböző győztesek birtokába. Barbarossa Frigyes győzelmei után a Háromkirályok ereklyéje Kölnbe jutott, és amikor a keresztesek kifosztották Konstantinápolyt, akkor is számos tárgyat vittek magukkal Nyugatra. eretnekség Eleinte irányzatot, iskolát jelent, később a hivatalostól eltérő tanítást. Sok esetben társadalmi, gazdasági vagy politikai indokok miatt jön létre. A husziták mozgalma a cseh nemzeti gondolkodás kialakulásával párhuzamos jelenség. érsek A római katolikus egyházban a főegyházmegye püspöke, aki több püspökség elöljárója is lehet. Megfelelője az ortodox egyházakban a metropolita. Erzsébet ( ) Árpád-házi Szent Erzsébetet csodatévő szentként tartja számon a hagyomány. eszkatológia A teológia egyik ága, ami a végső dolgokkal foglalkozik: Jézus Krisztus visszatérését, a feltámadást, a lélek halhatatlanságát, Isten országának eljövetelét, a mennyországról és a pokolról alkotott véleményeket és az utolsó ítélet kérdéseit tárgyalja a hit szempontjai szerint. A Jelenések könyve szimbolikus nyelvezettel beszél minderről. etika Az emberi cselekvés tana, nemcsak a teológiában, de a filozófiában is. A morális emberi viselkedést tárgyalja az egyes ember és a társadalmi együttélés szempontjából. eucharisztia Hálaadás. Oltáriszentség. A pap megismétli Krisztusnak az utolsó vacsorán elmondott szavait, és a kenyér és a bor Krisztus teste és vére lesz. evangélikus Szűkebb értelemben a reformáció Luthert követő felekezete, tágabban a protestáns, lutheránus és református irányzatok és egyházak gyűjtőfogalma. Az angol Evangelical jelző az evangéliumhoz való ragaszkodást fejezi ki. Az evangélikus lelkiség számára lényeges elem a missziós tevékenység

17 evangélisták Az evangélium hirdetői. A négy írott evangélium szerzője a hagyomány szerint Máté, Márk, Lukács és János. Az apostolok működésével együtt az evangélisták története is véget ér. Az újabb korban a hitélet ébrentartásán fáradozó prédikátorok elnevezése is lehet. Ef 4,11 / ApCsel 8,26 evangélium Örömhír. Pál apostolnál erőt adó hír, ami képes az emberek életét megváltoztatni. Róm 1,16 ezoterika Eredeti jelentésében a beavatottak körében ismert titkos tanok. Ma a spirituális igazságkeresés gyűjtőfogalma. A földöntúli erők keresése számtalan irányzatot foglalkoztat. A szellemvilág megszólaltatása, a sámánizmus, a reiki, az extázis elérését célzó technikák, a gyógyítási módok mind ide sorolhatók. exarcha Az ortodox egyház több provinciából álló egyházkerületének püspöke. excommunicatio Kiközösítés. Az egyházi felfogásban inkább nevelő jellegű, és nem a hitből, hanem a hittel kapcsolatos cselekményekből zár ki. Egy kiközösített katolikus pap például nem tarthat szentmisét, nem taníthat. Exodus Kivonulás. Az Ószövetség második könyve. fa Az életerő szimbóluma a kereszténységben. F, f farizeusok A mai értelemben képmutatók. Eredeti jelentésében elkülönülők. feloldozás (absolutio) A gyónásban a bűn terhe alól történő feloldozás. felszabadítási teológia Latin-Amerikában alakult ki 1960-tól. A teológiai gondolkodás középpontjába a szegények és a kisemmizettek sorsának jobbítását helyezte. A felszabadítási teológusok számára a megváltás előfeltétele a sorsközösség vállalása a társadalmilag hátrányos helyzetbe taszított tömegekkel, és nem utolsósorban a Biblia magyarázata az elnyomottak szempontjai szerint. Leonardo Boff Miatyánkja Bolberitz Pál fordításában a felszabadítási teológia egyik lényeges gondolatát, a szegények melletti kiállást tükrözi: Atya, te elsősorban nem bíránk és urunk vagy, hanem a mi atyánk, mert meghallod elnyomott gyermekeid kiáltását. A mennyekben vagy, ahová mi földi küzdelmeink közepette feltekintünk. Szenteltessék meg a te felszabadító beavatkozásod azok ellen, akik nevedben nyomják el az embereket

18 Jöjjön el közénk, a legszegényebbekhez a te igazságod. Szabadíts meg, és érvényesüljön megváltásod ereje a földtő l az égig. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk, és engedd, hogy közösen együk. Bocsásd meg önzésünket oly mértékben, amely mértékben a kollektív önzés ellen harcolunk. És ne vigyél minket a kísértésbe, mely az emberek kizsákmányolását mozdítja elő a saját gazdagság növelésével. Hanem szabadíts meg minket a bosszúállás lelkületétő l és a gyűlölködéstő l, mely elfojtja bennünk a jót és újabb elnyomásra serkent. Ámen. A katolikus klérus egy része, különösen Kelet-Európában a saját sorsát megtapasztalva hosszú ideig idegenkedve viszonyult a felszabadítási teológiához, mert úgy gondolta, hogy a szocialista (kommunista) tanokkal szimpatizál. A felszabadítási teológia ma minden keresztény irányzatban és minden jelentős világvallásban helyet kapott. Ennek eredményeként indulhatott el útjára az a keresztény interkontinentális teológia, ami egy hiteles vallásközi párbeszédnek is a kezdete. feltámadás Jézus kereszthalálát és sírbatételét követően, szombatról vasárnapra virradóra feltámadt, és megjelent a tanítványai előtt. A hitigazságokat csodaszintű történetek támasztják alá. A feltámadás egyrészt Krisztus feltámadása húsvét hajnalán, másrészt a holtak feltámadása. Lk 24,24-36 / Jn 20,11-18 feszület Kereszt. 35

19 filiszteusok Vélhetően krétai eredetű nép, amely a mai Palesztina tengerparti területein telepedett le. Fönícia A mai Libanon területe. Az Újszövetség szerint Jézus járt Tíruszban és Szidónban, ahol kiűzte a gonoszt egy megszállottból. Mt 15,21-28 fundamentalizmus Az észak-amerikai protestánsok mozgalmának elnevezése, akik a történelmi és kritikus Biblia-magyarázatokat éppúgy elvetették, mint a liberalizmust, a modernista gondolatokat vagy akár a természettudományos felismeréseket. A nagy monoteista világvallásokban is megtalálhatók a fundamentalista irányzatok. füstölő Liturgikus tárgy, amelyben tömjént égetnek. Testi és lelki értelemben megtisztító hatású, felszálló füstje pedig az Úrhoz szálló imádságokat jelképezi. G, g Gábriel Az Isten hőse. Az egyik arkangyal, aki az örömhírt vitte Szűz Máriának. A keresztény tanítások szerint az angyalok egyik vezetője, Uriel, Mihály és Ráfael mellett. A népi vallásosságban Mihály és Gábriel a legismertebb főangyal. galamb A békesség és a Szentlélek jelképe. Galata levél Pál írja a kelta eredetű, Kis-Ázsiában letelepedett népnek, hogy éljen az evangélium üzenete szerint. Galilea A Genezáreti-tótól nyugatra eső terület elnevezése. Jézus idejében sokféle nép és közösség telepedett meg ezen a tájon. Jézus is itt élt. Gellért (? 1046) Szent Gellért bencés szerzetes. Imre hercegnek, Szent István király fiának a nevelője. Vata lázadói megkövezték, majd letaszították a ma róla elnevezett hegyről. Genesis Genezis. Teremtés könyve a katolikus Bibliában, ill. Mózes első könyve (1Móz) a protestáns Bibliában. Genezáreti-tó vagy Tibériás tava. A tenger szintje alatt fekszik, és a Jordán átfolyik rajta. Jézus működésének és csodatételeinek fontos helyszíne. Mk 1,16 / Jn 6,

20 Gergely (k ) I. Nagy Szent Gergely. Egyházatya, pápa. A keleti egyházak is szentként tisztelik. Getszemáni kert Olajsajtoló. Jézus itt imádkozott utoljára elárulása és elfogása előtt. Mk 14,32-50 glória Dicsőség latin. Tiszteletet, dicsfényt is jelent. A breviáriumban a zsoltárokat lezáró imádság. A szentmise egyik része. Alapja az angyalok dicsőítő éneke Betlehemben. Lk 2,14 Góg és Magóg Az Isten hatalma elleni lázadás szítói. Ady Endre költészete nyomán ismert a magyar irodalomban. Golgota Koponyadomb. görög-ortodox egyház Önálló (autokephal) egyház Görögországban, ami egyben nemzeti egyház is

21 GY, gy H gyehenna Pokol. Gyergyószentmiklós Búcsújáró hely. gyertya A fény, a világosság jelképe. gyertyatartó A gyertyatartó a keresztény oltár része. A háromágú gyertyatartó a Szentháromságra utal, egyben az Újszövetségre. A hétágú gyertyatartó az ószövetségi gondolatokat idézi meg, vagy Krisztust, aki új fényt hoz az emberiség számára. Kiv 25,31 / Jn 1,1 / Jn 8,12 gyónás Confessio. A bűn fájdalmának beismerése és kimondása. Egyénileg a lelkipásztor segítségével, vagy közösségben a szentmise keretében történhet. Az eredménye feloldozás lehet, aminek az előfeltétele a megbánás. A lelkészek, papok kötelezettséget vállalnak a gyónási titok megtartására. A pap megítéli a bűnt, és feloldoz alóla. hal A hal Krisztust jelképezi. A korai keresztények a görög ikthysz (hal) kezdőbetűit a következő mondat rövidítésének tekintették: Iészusz Khrisztosz, Theu, Yiosz, Szótér Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó. Háromkirályok A három bölcs vagy mágus, akik a Messiás csillagát követik, és útjuk során megérkeznek Heródes udvarába. A bölcsek elmondják, hogy Jézus akit Mikeás, az ószövetségi próféta megjövendölt uralkodni fog Izrael felett. Mt 2,6 hasonlatok Jézus gyakran beszél párhuzamokban, többek közt Isten Országának eljöveteléről, ami a hívő embert elmélkedésre és válaszadásra készteti. Mt 4,17 házasság Jézus korában az egynejűség volt a mértékadó. Csak Isten miatt tartották elfogadhatónak a házasságról történő lemondást. Az apostolok is házasok voltak. Később különböző egyházi szabályozások léptek életbe. Először csak a püspököktől követelték meg, hogy feleségük halála után ne házasodjanak újra. Jn 8,7 Hegyi beszéd Jézus evangéliumi beszédeinek egyik csoportja. A fogalom mélyen gyökeret vert a keresztény teológiában. A keresztény ember etikus magatartásának sarokköve. Összefüggéseiben a kortárs zsidó-keresztény párbeszéd lényeges eleme. Mt 5-7 / Lk 6,

22 42

23 Heródes A kegyetlenségéről és önkényességéről híres király Palesztina uralkodója volt a római birodalmi időkben. Mt 2,1 / Lk 3,1 hit Fides. A keresztény ember Isten kezébe teszi az életútját. Az a meggyőződés, hogy Jézus élete, halála és feltámadása örök érvényű utat mutatott az emberiség számára. A felebaráti szeretet megélése, a hitvallás megerősítése a hétköznapokban és az egyházi élet kiemelkedő jelentőségűek a hívő ember számára. A hit a bizalomra és a láthatatlanra épít. hitvallás A credo: az apostoli hitvallás, a niceai hitvallás (325) és a nicea-konstantinápolyi hitvallás (381), amit minden keresztény elfogad. A confessio: hitvallási irat elnevezése a 16. sz.-tól. Az ágostai hitvallás 1530-ban a lutheranizmus, míg az I. helvét hitvallás 1536-ban a reformátusság alapvető tanait fekteti le. horgony A remény és Krisztus keresztjének jelképe. hozsánna Segíts! A Zsoltárok könyvében segítségkérés a győzelem elérésére, örömkiáltás Isten vagy a király tiszteletére. Jézust is így üdvözlik Jeruzsálemben. Mt 21,9 hugenották A reformáció francia követői. Franciaországi kálvinisták. A katolikusok kíméletlen üldözései elől menekülni kényszerültek. húsvét Az ószövetségi hagyományban (pészah) a megmenekülés ünnepe a rabságból, azaz a kivonulás (exodus) Egyiptomból. Keresztény értelmezésben a nagypéntektől húsvét vasárnapig történt események. Kiv 12,14 / Mt 26,17-20 / Mk 14,12-18 / Lk 22,7-16 / Jn 13,1-5 I, i / Í, í ikon A keleti (ortodox) templomokban található, többnyire fára festett képek. Motívumai között megtalálhatók Jézus, Mária, az angyalok és a szentek. A ma is gyakorolt ikonfestészetnek korábban híres művészeti iskolái voltak Szuzdalban, Novgorodban és Moszkvában. Illés Ószövetségi próféta. 1Kir 17 / 2Kir 1 ima Az ember Isten felé fordul az ügyeivel. Minden vallásban megtalálható, ezért nem csak a keresztények és az egyistenhívők kapcsolatkeresése a magasabb rendű világgal. Az egyéni imát mindenki magányában mondhatja el. Jézus nyomán a kereszténység felfogásában a közös ima is fontos. inkvizíció A katolikus egyház vizsgálóbizottsága az eretnekségek ellen. Spanyolországban az évszázados arab uralom után kíméletlen politikai eszközzé vált. Megítélése vitatott lehet és egyes országokban eltérő, de a történelmi tényeket nem befolyásolja. irgalmas szamaritánus Egy jótevő szamáriai ember története, aki segített egy bajba jutotton. A szamáriaiak elvetették a Jeruzsálem-központú hitgyakorlást. Ennek kapcsán mondja Jézus, hogy az ima lélekben történjen, és nincs helyhez kötve. Isten Az Egy Istent Jézus Atyának nevezte. A keresztény ember számára az út Istenhez Jézus Krisztuson keresztül vezet. Lk 23,46 / Jn 14,

24 istentisztelet Rituális cselekvéssor, a krisztusi megváltás közösségi ünneplése. Az istentisztelet inkább protestáns, a szentmise katolikus, a liturgia ortodox elnevezés. István (? 36 k.) Szent István az első keresztény vértanú, akinek a megkövezésénél jelen volt Saul, a későbbi Pál apostol. I. István király (k ) I. Szent István király, eredeti nevén Vajk. A magyar keresztény királyság és államszervezet megalapítója. Izajás Az Ószövetség első nagy prófétája, aki többek között a szenvedő Messiásról is jövendölt. Izrael Zsidó felfogás szerint Jákob neve és egyben Isten áldása, valamint Isten és a zsidó nép kölcsönösen egyedi kapcsolata. A hangsúlyozott választottsági tudat az egyistenhitben. A 12 törzs letelepedési helyének elnevezése Dávid és Salamon királyságának idején. J, j Jakab A keleti egyházak különbséget tesznek ifj. Szent Jakab apostol és Jakab, az Úr testvére között. Jakab levele Az Újszövetség egyik kanonikus könyve, amelyet Jézus unokatestvérének tulajdonít a hagyomány. Jákob A fondorlatos. Ószövetségi pátriárka. Az elsőszülöttség jogát Ézsautól egy csellel szerzi meg. Feleségei voltak: Lea és Ráchel. János Szent János apostol, evangélista nevéhez fűződik a negyedik evangélium és az Apokalipszis. A legfiatalabb apostolként jelen volt Krisztus színeváltozásánál az Olajfák hegyén. A hagyomány szerint több halálos ítélet végrehajtását élte túl, és 99 évesen békében halt meg. Mt 3,1-17 / Lk 3,7-18 / Jn 1,19-28 II. János Pál pápa Karol Józef Wojtyła ( ) ban választották meg hosszú idő után az első nem itáliai származású pápaként. Kelet-európai papként különösen érzékeny szerepet játszott, hiszen az USA és a Vatikán nem titkolt érdekszövetséget ápolt az ún. kommunista rendszerek megbuktatásáért. jászol Nagyobb állatok etetéséhez használt vályú. Mária egy ilyen kő- vagy fateknőbe tette az újszülött Jézust. Jehova tanúi Vallási közösség. Működését a társadalomtól való elkülönülés jellemzi. Ideológiája a múltban 46 47

25 a végítélet napjának kiszámítására összpontosított (1914, 1925, 1975). A felekezet tagjai rendkívül fundamentalista bibliamagyarázatot követnek. A közösség tagjai olyan szabályozás szerint élnek, ami a szektajelleget sugallja. Tagjaikat intenzív misszionáriusi tevékenységre buzdítják. Elképzelésük szerint Isten ellenségeit és az egyházakat is elpusztítják a végső csatában (Armageddon). Jelenések könyve Apokalipszis. Az újszövetségi könyvet a hagyomány szerint János apostol írta, és Jézus második eljöveteléről szól, valamint figyelmeztet a közelgő keresztényüldözésekre. Jeremiás (i. e. 650 i. e. 585 k.) Az Ószövetség prófétáinak egyike. Látnoki módon megjövendölte Jeruzsálem elpusztítását és a babiloni fogságot. Jeromos (k ) Szent Jeromos Dalmáciában született, és Betlehemben halt meg. Bírálta a klérus korruptságát, ezért el kellett hagynia Rómát. Héber nyelvismeretét kamatoztatva a bibliai szövegfordítások megreformálásán dolgozott (Vulgata). Jeruzsálem A bibliai város a zsidókon, keresztényeken kívül a muszlimok számára is szent hely. Nevének jelentése: a béke lakóhelye. Jézus Krisztus Valamennyi keresztény felekezet a Názáreti Jézustól (k. Kr. e. 4 Kr. u. 30) származtatja magát. Jézus vándortanító, rabbi volt, akinek tanításai, csodatettei, csodálatos gyógyításai óriási hatást gyakoroltak környezetére. Tanítványokat gyűjtött maga köré, akik halála után továbbadták tanításait. Jézus tanításának középpontjában az a gondolat áll, hogy Isten országa elérkezett az emberek közé. Szinte szükségképpen szembekerült kora vallási és világi hatalmasságaival, akik egy kétes jogi tisztaságú perben elítélték és keresztre feszíttették. Tanítványai a legkorábbi időktől, már húsvét vasárnaptól kezdve meggyőződéssel vallják, hogy mesterük feltámadt. E hitükért akár a halált is vállalták. jezsuiták A Loyolai Szent Ignác által alapított, ben pápai jóváhagyással megerősített szerzetesi közösség, Jézus Társasága (Societas Jesu) tagjai. Jelmondatuk: Isten nagyobb dicsőségére, Ad Maiorem Dei Gloriam (A.M.D.G.). Jelképük: a sugárzó napban a kereszt Jézus nevének rövidítésével (IHS), azaz JHS (Jesum Habemus Socium), aminek jelentése és lehetséges értelmezése: Jézus a mi társunk. Jób Az Ószövetség alakja, az egy, igaz Istenbe vetett megingathatatlan hit és a béketűrés jelképe. Jónás Próféta, aki először elmenekül megbízatása elől. Egy tengeri szörny (ketosz) nyeli el, amikor saját kérésére a hajóból a tengerbe dobják, hogy elcsendesedjen a vihar. Ninive városánál épségben partra veti a víz, ahol bűnbánatra szólítja fel a város lakosságát. József Jákob legkedvesebb fia. A keresztény hitvilág olykor Jézus szenvedéseinek előhírnökét látja benne. Júdás Iskarióti Júdás, az áruló jelképe. Harminc ezüstpénzért a korabeli (zsidó) törvények alapján egy rabszolga áráért elárulja Jézust. Meghasonlottságában felakasztja magát

26 K, k Káin Ádám és Éva idősebb fia, aki féltékenységében megölte a testvérét, Ábelt. Az Ószövetség szerint az első gyilkos a Földön. Ter 4 / Ter 4,10 kairosz A megfelelő, alkalmas időpont. Kálvária A Golgota (Koponyák hegye) egy Jeruzsálem melletti terület volt. A latin fordítás átvétele (calva, koponya) a későbbi kereszténységben a passió (keresztút) állomásait idézik meg a stációkkal (a keresztút állomásaival), amelyek többnyire egy kisebb szakrális épülethez (kápolna) vagy egy feszülethez (kereszt) vezetnek. Kálvin János ( ) Franciaországban született, de Genfben adta ki első művét, amellyel a lutheri reformációt hirdette, később radikalizálta. Számos Biblia-magyarázatot írt. Végakarata szerint egy jeltelen sírban nyugszik Genfben. kálvinizmus Kálvin János tanításait mérvadónak tekintő teológiai irányzat, amely alapvetően a református egyházak teológiája. A kálvinizmus és a kapitalizmus együttes megjelenését a modern társadalomtudomány hangsúlyozottan tárgyalta. Kánaán Nagyobb földrajzi egység az ókorban, amihez a történelmi Palesztina, Libanon, Szíria, Jordánia és a Sínai-félsziget is tartozhatott. kánon Mérce, mérőrúd. Az Ó- és Újszövetség kánonját azok a bibliai könyvek alkotják, amelyeket a zsidó írásmagyarázók, illetve a keresztény egyházak hitelesnek fogadtak el. A katolikus és a palesztinai zsidóság kánonját követő későbbi protestáns Biblia nem teljesen azonos. kanonizál Szentté avat. kakas Az éberség, és átvitt értelemben a sötétség felett aratott győzelem jelképe. A megbánást is jelképezi. A gyóntatószékeken egyházművészeti díszítőelem. kánonjog Egyházjog. Az 1915-ben kiadott előírások gyűjteménye, amely az egyházi rendelkezéseket tartalmazza

27 kántor Egyházi énekes, zenész. Az istentiszteleteken többnyire orgonán kíséri az énekeket. Kapisztrán János ( ) Kapisztrán Szent János a ferences rend szabályainak megalkotója. Vándorprédikátorként élt. Keresztény meggyőződésből harcolt a musz lim törökök ellen a nándorfehérvári ütközetben. Magyarországon, az újlaki kolostorban halt meg. káplán A katolikus plébánia segédlelkésze. A történelemben a magyar főurak házi kápolnájának papja. kapucinusok A ferences rendből váltak ki 1525-ben, és a csuklyájukról (caputium) kapták a nevüket. karácsony Eredetileg Aurelianus által bevezetett állami napünnep, amit a keresztények átvettek. Ez a nap lett Krisztus születésének (Natale vagy Nativitas Christi) megünneplése Rómában 336. december 25-én. A reformáció megjelenése óta a szentestét, vagyis karácsony vigíliáját minden év december 24-én ünnepli a keresztény világ. kardinális Pápaválasztási joggal rendelkező bíboros. Magyarország kardinálisa az esztergomi érsek. karizma Ingyenes kegyelmi adomány, ajándék, melynek forrása a Szentlélek. Róm 5,15 / 1Kor 12 karmeliták Szerzetesrend, amely a Karmel-hegyen működött ben Európába költöztek. katakomba Föld alatti temetkezési hely, ahol a korai keresztények a halottaikról való megemlékezés, liturgikus ünneplés céljából alkalmanként összegyűltek. katedrális A 10. sz. óta a római katolikus egyházban egy olyan templom elnevezése, ami püspöki székhely. A görög ortodox egyházban egy városban a főtemplom. katekizmus Rövidítve: káté. Hittankönyv kérdés-felelet formájában, amely a keresztény tanítást foglalja öszsze. katholikosz A görög szó eredeti jelentése: egyetemes. Ezt a jelzőt kapja az egyetemes keresztény egyház, és ezt a keleti ortodox egyházak legfőbb püspöke. Latin megfelelője: catholicus, magyarosan: katolikus. kazuálék Istentiszteletek különleges események kapcsán. kegyelem Kegy (gratia). Isten ingyenes ajándéka, amely nélkül az ember még csak nem is létezhetne. kehely Misekehely. A Megváltót szimbolizálja, és az utolsó vacsorára utal. A kehelyben a bor az átváltoztatás után Jézus vére az oltáriszentségben. kenyér Az utolsó vacsorára és Krisztus keresztáldozatára utal. Jn 6,51 képmutatás Jézus egyik fontos üzenete, hogy nem a látszat a lényeges, hanem a valós segítség. A Koránban is szerepel a gondolat. Mt 6,1-4 kereszt A keresztek jelképek, amelyek a négy égtájat, a napot vagy valami más dolgot idéztek meg. A kereszt és a különböző keresztformák a kereszténység lényegre mutató szimbólumaivá váltak. A kereszt Jézus Krisztusnak, az Emberfiának jele, akit keresztre feszíttetett a hatalom. A keresztes hadjáratokban részt vevő harcosok azonosító jele is, amit a páncélzatuk felett hordott ingen 52 53

28 viseltek. A kereszt a keresztény hit győzelmének jelképe lett. A keresztény jelképrendszerben az alábbi és további keresztek ismertek: Görög kereszt Latin kereszt Szent Antal-kereszt Villás kereszt András-kereszt Kettős (érseki, apostoli) kereszt Bizánci (orosz) kereszt Pápai kereszt Füles (kopt) kereszt Keresztszárú (görög) kereszt Mankós kereszt Jeruzsálemi kereszt Máltai (johannita) kereszt Tau (ferences) kereszt keresztelés A személyt háromszor megmerítik egy medencében, folyó vagy álló vízben, vagy meglocsolják vízzel, miközen megvallja hitét az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben. Az 5. sz. óta általános gyakorlat a gyerekkeresztség, ekkor a hitvallást a keresztszülők és a gyermeket tagjai közé fogadó gyülekezet teszi. Mt 28,19 Keresztelő János Keresztelő Szent János személye az átmenet az Újszövetséghez. Ennek ellenére az Ószövetség utolsó prófétájának tekintik, és Jézus hírnökének. Jézust Isten bárányának nevezte. A máltai lovagrend és Firenze védőszentje. Mt 3,4 / Mk 1,2 / Mk 1,6 / Lk 7,27 keresztény Krisztus híveinek megnevezése a görög szóalak (khrisztianosz) után. A kereszténység üzenetének elfogadója. 55

29 kereszténység A világ jelenleg legnagyobb vallási közössége, amely számos, egymással is vitázó felekezetre tagolódik. keresztes háborúk A század sokat vitatott, gyakran joggal bírált, de sokszor egyszerűen csak félreértett hadjáratai a Szentföld visszafoglalására az arab uralom alól. keresztre feszítés A Római Birodalomban a bűnözők kivégzésének egyik módja volt. Krisztus keresztre feszítéséről János evangéliuma számol be részletesen. Jn 19,18 keresztút Az útvonal elnevezése a jeruzsálemi helytartói palotától a Kálváriáig: Via dolorosa, fájdalmas út. Krisztus ezen az úton vitte végig a keresztet. Az egyes stációk (állomások) nevei: 1. Poncius Pilátus mossa kezei az ítélet után 2. Krisztus a vállára veszi a keresztet 3. Krisztus először esik össze 4. Krisztus találkozása Máriával, az édesanyjával 5. Cirenei Simon viszi Krisztus helyett a keresztet 6. Veronika átnyújtja a kendőjét Krisztusnak 7. Krisztus másodszor esik össze 8. Síró jeruzsálemi asszonyok 9. Krisztus harmadszor esik össze 10. Krisztust megfosztják ruháitól 11. Krisztust felszögezik a keresztre 12. A keresztet felállítják 13. Krisztus halott, és leveszik a keresztrő l 14. Krisztus testét sírba helyezik kerub A kerubok és a szeráfok a bibliai vallásokban az angyalok között a legmagasabb fokozatot jelentik. Mezopotámiában másodrendű istenségek voltak. Az Ószövetségben négyarcú lényként jelentek meg (ember, oroszlán, bika, sas). Négy- vagy hatlábú szárnyas lények voltak. A Koránban al-burákkal azonosítható. Kiv 25,17-21 kéz Az Atyaisten jelképe. kézrátétel A Szentlélek átadása, és felhatalmazás az egyházi szolgálatra a püspökök és papok esetében. King, Martin Luther ( ) Martin Luther King, Jr. baptista lelkész volt. A Harvard Egyetemen doktorált. Fekete polgárjogi aktivistaként az erőszakmentes keresztény ellenállást hirdette. Politikai gyilkosság áldozata lett. kinyilatkoztatás Isten szavai, üzenete, maga az Ige, ami a Bibliában jelenik meg. Kivonulás könyve Exodus. Ószövetségi könyv. Klára ( ) Szent Klára a ferences rend női ágának (klarisszák) megalapítója és az első kolostor elöljárója. klauzúra A kolostornak az a része, ami a látogatók előtt zárva van. klerikalizmus Politikai magatartás, amikor az államilag intézményesített egyházak világi hatalmi kérdésekben foglalnak állást. klérus A papság gyűjtőfogalma. kolostor Rendház, épületcsoport, ahol egy bizonyos szerzetesrend tagjai laknak. Az első magyar kolostorokat a 10. sz.-ban alapították

30 konklávé Bíborosok pápaválasztó tanácskozása egy zárt helyen, ahol a külvilág nem zavarhatja meg a munkájukat. koptok Egyiptomi keresztény egyház. A világ több kontinensén Magyarországon is jelen vannak. korál (cantus coralis) Egyházi énekek gyűjtőfogalma a 14. sz. óta. A Luther vezette reformációban a 16. sz.-tól a protestáns templomi énekekre használják. korona A győzteseknek járó jutalom (koszorú, sztephanosz), az uralkodói hatalmat jelképező fejék. kórus Énekkar. A templom oltártere. Ma a protestáns templomok karzata. Kozma és Damján Szent Kozma és Szent Damján orvosok voltak, akik ingyenesen gyógyítottak. A magyar korona (11. sz.) zománcképein is láthatók. A bizánci templomok ikonjain szintúgy szerepelnek. közösség Az Újszövetség egyik alapgondolata a közösség (koinónia görög, communio latin) megélése. ApCsel 2,42 Kristóf Szent Kristófot az 5. sz. óta tisztelik. Nevének jelentése: a Krisztust hordó. krisztológia A keresztény teológia tudományága, amely Jézus földi életével és kettős természetével az emberivel és az istenivel foglalkozik. kulcsok Az egyház oldó és kötő hatalma. A pápaság jelképe

31 kvéker Felekezetüket a 17. sz.-ban alapították Angliában. A Barátok Társaságának nevezték magukat. Az irányzat ma lényegileg az USA-ban és Kanadában él tovább. L, l laikus Világi személy, Isten népének (laosz) tagja. Sokszor tévesen a klerikus ellentéteként használatos. lángnyelv A Szentlélek jelképe, aki a tanítványok feje fölött lángnyelvek formájában jelent meg pünkösd napján. A lángnyelv a magasba törő, tüzes szeretet jelképe. I. László király (k ) I. Szent László magyar király. látomás Ébren vagy álomban kapott, fontos üzenetet hordozó képszerű isteni kinyilatkoztatás. Lázár Jézus egyik legnagyobb csodája, hogy feltámasztja a négy napja halott barátját, a betániai Lázárt. Jn 11,1-44 lelkipásztor Általános felfogás szerint a pap tevékenysége, amely nem kötődik szükségképpen egy államvallási intézményhez. liturgia Jézus Krisztus dicsőségére meghatározott rend szerint lefolytatott vallási cselekmény. A liturgia fő eleme a mise a szentségekkel. A liturgiákat adott helyszíneken tartják. A körmenetek is liturgikus események. Loyolai Ignác (k ) Ignacio de Loyola, Loyolai Szent Ignác a Jézus Társasága, közismert nevén a jezsuita rend alapítója. A rend jelmondata: Omnia Ad 60 61

32 Maiorem Dei Gloriam, Mindent Isten legnagyobb dicsőségére. A lelkigyakorlatot a jezsuiták az alapító szellemében folytatják. Lucifer Szó szerint: fényhozó. A bukott főangyal, az ördög egyik elnevezése. Lukács Szent Lukács evangélista a róla elnevezett (harmadik) evangélium és az Apostolok cselekedeteinek szerzője. Jézust a szegények támogatójának mutatja be. Luther Márton ( ) Martin Luther a reformáció elindítója és kimagasló egyénisége. Jézusról alkotott felfogása és német Biblia-fordítása mindmáig meghatározó. lutheranizmus A gondolatok összessége, amelyek a Kis káté-ban (1529) és az Ágostai hitvallás-ban (1530), valamint Luther halála után a Formula Concordiae-ben (1577) fogalmazódtak meg. Ez utóbbi a lutheránus teológia központi irata. lutheránusok Azoknak a reformátusoknak az elnevezése, akik Luther irányzatát követték. M, m mammon Eredeti jelentése: pénz, vagyon. Az Újszövetség több példaértékű történetet mond el arról, hogy egy gazdag milyen gyorsan veszítheti el mindenét. Jézus elítélte a földi javak halmozását és figyelmeztetett, hogy gondoljunk a rászorulókra. Mt 6,19-21 manna Jelentése: micsoda?. A negyvenéves pusztai vándorlás alatt az éhezőknek az égből lehulló étel. Mária Jézus anyja, az Istenszülő, a mennyek királynője, a krisztusi egyház jelképes alakja. A szeplőtelen fogantatás dogmáját 1854-ben, míg Mária testi és lelki menny bevételét november 1-jén hirdették ki. Márk Szent Márk evangélista, a második evangélium szerzője és Alexandria püspöke volt. Velence védőszentje. Márton ( ) Szent Márton Pannóniában született római polgárként. Megkeresztelkedett és térítő tevékenységet folytatott. 371-ben Tours püspöke lett. A Márton-napi körmenetet minden évben november 11-én tartják. Máté Máté apostol és evangélista. Jézus tanítványa lett. Eredetileg vámos volt, és Lévinek hívták. Mk 2,14 / Mt 9,9 Mátyás Szent Mátyást a jeruzsálemi keresztények Júdás árulása után vették fel az apostolok közé. ApCsel 1,15 / ApCsel 1,

33 meditáció A keresztény felfogás szerint elmélkedés a hitben Krisztusról, Isten közelségéről és sorskérdésekről. megbocsátás Jézus tanítása szerint újra és újra meg kell bocsátani annak, aki vét ellenünk. Az Újszövetség fontos eleme a felebaráti szeretet és az adósság elengedése. megkövezés Az első keresztény mártírt, Istvánt így ölték meg. A halálbüntetés végrehajtási formája az ószövetségi időkben. A Korán több más eset mellett felidézi ezt a gyakorlatot. ApCsel 7,54-60 megszállottság A vallási téboly elnevezése ebben az összefüggésben. Hagyományos elképzelés szerint a démonok szálltak meg valakit. Ugyanakkor bizonyos akár a hivatalos keresztény vallások peremén fellelhető közösségek (szantería) médiumait is ez az állapot jellemezheti. megtérés A keresztény felfogás szerint a személyiség teljes átalakulása, irányváltás a gondolkodásában, amikor az Istenbe vetett hit kerül előtérbe a korábbi életvitel helyett. megtestesülés A Szentháromság egyik személye, a Fiú, az Ige testet ölt és emberré lesz. Minden tekintetben megmarad istennek, miközben teljesen ember. megváltás Összetett teológiai fogalom, amely jelentheti a szolgaságból való megszabadulást, a váltságdíj megfizetését, a halál uralma alóli felszabadulást. Mindez a kereszténység szerint Jézus Krisztus megtestesülése, kereszthalála és feltámadása által lehetséges

34 menedék, menedékhely (aszülion görög, refugium latin) Biztonságos hely, ahol az üldözött élete menthető. mennoniták A reformáció korában alapítja Menno Simons ( ). A keresztény szabadegyházak alapgondolatai jellemzik: felnőttkori keresztelés, pacifizmus. mennybemenetel Jézus a feltámadást követő negyvenedik napon az Olajfák hegyéről a tanítványok szeme láttára felment a mennybe, vagyis felment az Atyához. Lk 24,50-53 / ApCsel 1,4-11 Messiás (masiah héber, christus görög) A Felkent. Az angyal Máriának szóló üzenetében megnyilvánul Jézus küldetése: ő a Messiás, a Krisztus. Az ószövetségi gyakorlatban csupán egy cím, amit jelentős személyiségek kaptak. Lk 1,31-33 metodisták A John Wesley ( ) alapította mozgalom tagjai. Az irányzat az anglikán egyházon belül, de a társadalmi megújulás jegyében jött létre. A metodista egyház hívei megtartják a püspöki egyházi rendszert, a gyermekkeresztséget gyakorolják, és hangsúlyozzák a mindennapi megtérés fontosságát. Az evangélikus egyházi tanításokkal szinte teljesen megegyező irányzat. metropolita Egy régió vagy egyházmegye legfőbb püspöke a 4. sz. óta. Kiemelt szerepe van a püspökké szentelések esetében. Miatyánk Jézust a tanítványai kérték meg, hogy tanítsa meg őket imádkozni, amit az egyházak és a hívők azóta is az Úrtól kapott imádságnak tekintenek. Az új ökumenikus fordítás: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkező knek, és ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen. Miklós (270 k. 350 k.) Szent Miklós Kis-Ázsiában született, és a keresztény felebaráti szeretet legendás példaképe lett. Névnapján, december 6-án a gyerekeknek ajándékot adnak, amivel jótékonyságára emlékeznek. Mindszenty József ( ) Bíboros. A nyilasok letartóztatták, mert tiltakozott a faji törvények végrehajtása miatt. Az ún. kommunista rendszer is bebörtönözte, mert kérlelhetetlen kritikusa volt. Halála előtt a Kádár-rendszer és a Vatikán kiegyezésével a pápa lemondatta, ill. felmentette tisztségéből. ministráns (ministrare latin = szolgálni) A pap segédje a római katolikus egyházi szertartásokon. mise (missa latin) Elbocsátás. Küldés. A szentmise az utolsó vacsorára emlékeztet. A római katolikus egyházban az igeliturgiából és az áldozati liturgiából áll, de maga a fogalom az anglikán egyházakban is használatos lehet. Mt 26,26-29 / Mk 14,

35 miseruha A miseruha (manipulus, casula) mellé a római katolikus pap ruhadarabjai a következők: vállkendő (amictus), alba (karing), cingulum (öv), stóla. misszió Küldetés. A kereszténység missziós vallás, mert Jézus Krisztus elküldi az apostolokat, hogy mindenkit az ő tanítványává tegyenek, és megkereszteljenek az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Mt 28,19 misztika Az a törekvés, hogy az ember megtapasztalja Isten jelenlétét. Az anyagi világ egyoldalú hangsúlyozása után, ami a materialista pártállamokban és a fogyasztói társadalmak ideológiájában jelent meg, a 21. sz.-i gondolkodás visszatér a korábbi, emberközpontú felfogáshoz. A különböző vallásokban a halandó megkapja a legmagasabb tudást, és egyesülhet az istennel vagy istenséggel. mormonok Vallási közösségüket Joseph Smith ( ) alapítja meg egy látomás után. Egy angyal hozta meg neki az üzenetet a Mormon könyvéről, ami angol fordításban jelent meg, mert az eredeti aranylemezeket egy másik angyal elvitte a mennybe. Követői ma Utah államban élnek, de a világ minden részén missziós munkát végeznek. Életvitelüket a puritanizmus jellemzi. Mózes Izrael vezetője és törvényadója, aki kivezette népét az egyiptomi szolgaságból egy új földre, Kánaánba, ahová azonban ő maga már nem léphetett be. Mózes közvetítette Isten parancsait és rendelkezéseit az izraelitáknak. A keresztény szellemiségben és művészetben Krisztus előfutárának is tekintik, aki megmentette a saját népét, de ezzel az emberiséget is a lelki és testi pusztulástól, és törvényt hozott. Münzer, Thomas ( ) Anabaptista prédikátor, aki Jézus földi királyságának eljövetelét hirdette. napkeleti bölcsek Háromkirályok. N, n Názáret Jézus szüleinek városa Galileában. Innen származik a Názáreti Jézus elnevezés. Nepomuki János (k ) Nepomuki Szent János bátran képviselte a keresztény hitet. A gyónási titok és a jezsuita rend védőszentje. New Age Új korszak. Többféle vallási rendszer összetételéből kialakított irányzat. A szellemi mozgalom egyik előfutárának Rudolf Steinert tekintik. A New Age mozgalom felfogása szerint a Vízöntő jegyében új korszakba lépő emberiség megoldásra váró ügye az új tudatállapot felfedezése, amiben önmagára talál, és megbékél a természettel és az ellentétekkel. niceai hitvallás A 325-ben tartott Niceai Első Egyetemes Zsinat és a 381-es Konstantinápolyi Egyetemes Zsinat hitvallásának szövege (ökumenikus fordítás): Hiszek az egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak teremtőjében. Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, aki az Atyától született minden idő előtt, világosság a világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született és nem teremtetett, az Atyával egylényegű, és általa lett minden. Érettünk emberekért és üdvösségünkért leszállt a mennybő l

36 Megtestesült a Szentlélektő l és Szűz Máriától, és emberré lett. Keresztre feszítették értünk Poncius Pilátus alatt, kínhalált szenvedett és eltemették, harmadnapon feltámadt az írások szerint, fölment a mennybe, ott ül az Atya jobbján, újra eljön dicsőségben ítélni élő ket és holtakat, és uralmának nem lesz vége. Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben, aki az Atyától és a Fiútól származik, akit az Atyával és a Fiúval együtt imádunk és dicsőítünk, és aki szólt a próféták által. Hiszem az egy, szent, egyetemes és apostoli egyházat. Vallom az egy keresztséget a bűnök bocsánatára. Várom a holtak föltámadását és az eljövendő örök életet. Ámen. Noé Az özönvíz pusztítását az Isten parancsára épített bárkában nyolcadmagával együtt túlélő Noé az ókeresztény művészetben és irodalomban Krisztus sajátos előképe. Ter

37 O, o / Ó, ó ókatolikus egyház Németországban jött létre az I. vatikáni zsinat után, a pápai tévedhetetlenség dogmáját elutasítva (1870). Az apostoli szukcessziót (a püspökké avatás kézrátételének apostoli folyamatossága) és hét szentséget keresztség, bérmálás, oltáriszentség, bűnbocsánat, betegek kenete, papi szentség (egyházi rend), házasság elismerik. Papjaik lehetnek nős férfiak, újabban nőket is pappá szentelnek. Olajfák hegye Elfogatása és szenvedése előtt Jézus a tanítványokkal együtt a Getszemáni kertbe ment, ahonnan előbb Péterrel, Jakabbal és Jánossal elment imádkozni az Olajfák hegyére, majd később egyedül maradt. oltár Az utolsó vacsora asztalát és Jézus Krisztus sírját egyszerre jelképező áldozati asztal, amelyen az áldozati liturgia végbemegy. Külsőségeiben a középkor óta az oltáron szentek és bibliai történetek képei jelennek meg. Lényege: megemlékezés Krisztus keresztáldozatára és utolsó vacsorájára tanítványai körében. 1Kor 10,18-21 Magyarországon is működik. Tagjai az életszentségre törekszenek. ortodox egyházak Önmeghatározásukban a szentatyák és a hét egyetemes zsinat egyházai. Ezzel elhatárolódnak a régi keleti egyházaktól, a katolikusoktól és a protestánsoktól. Az ortodox tanítás alapjai a Szentháromság és Jézus istenembersége. Egyházi művészetének megnyilvánulásai, az ikonok és a himnuszok méltán érdemelnek csodálatot. Ószövetség Ótestamentum. A testamentum jelentése szövetség. Héber Bibliának és Első Testamentumnak is nevezhetik. Többnyire héberül írt könyvekből áll öszsze, és a szövegek akár 5000 évesek is lehetnek. A zsidó hagyomány szerint a Tóra (Törvény), a Neviim (Próféták) és a Ketuvim (Írások) alkotják. A kereszténységben a négyes tagozás terjedt el, ezek: Mózes öt könyve (Pentateuchos), Krónikák könyvei, Példabeszédek könyve, Próféták könyvei. Az Ótestamentum Isten szövetsége az emberekkel, a Tízparancsolaton kívül számos szabályozást tartalmaz. Az Újszövetség az Írás gyűjtőnevet adta az ószövetségi szövegeknek, és Ószövetségként egy helyen jelenik meg. Kiv 20 / 2Kor 3,14 oltáriszentség Eucharisztia, hálaadás. A keresztény vallásokban eltérésekkel az istentiszteletek középpontja. A megszentelt kenyér és bor Krisztus testévé és vérévé lesz. Mt 26,26-28 / Mk 14,22-24 / Lk 22,19-20 Opus Dei A római katolikus egyház egyik hivatalos intézménye, prelatúrája, amelyet Szent Josemaría Escrivá de Balaguer ( ) alapított 1928-ban. A szervezet 72 73

38 Ö, ö / Ő, ő megfelelője, pontosabban annak az életnek, ami a hívőre vár. Mt 6,13 / 1Jn 2,17 ősszülők Ádám és Éva. ökumenikus Az ökumenikus gondolkodás célja a megosztott keresztény egyházakban megélni azt, ami közös ben a missziós világkonferencia hozta meg az első döntést ebben az irányban ban Amszterdamban közel 150 egyház tagjai imádkozták el közösen a Miatyánkot. özönvíz Isten haragjában el akarja pusztítani az embereket, ezért hatalmas esőt küld le, ami 40 napig tart. Noé, a családja és egy-egy pár állat lehetőséget kap a menekülésre egy bárkában. Ők túlélik az özönvizet. Isten elfogadja tőlük a hálaimát, és szivárványt küld az égboltra. Ter 6,17 ördög Diabolosz görög. Az, aki elválaszt és ellentéteket szít. Sátán. Isten ellensége, aki megpróbálja letéríteni az embereket a helyes útról, és eltántorítani őket Istentől. A középkor óta a képzelet boszorkányokat társított az ördög mellé. A 15. sz.-tól a 18. századig sokakat vádoltak meg boszorkánysággal és végeztek ki. ördög ügyvédje (advocatus diaboli) Szentté avatási perekben az a pap, aki mintegy az ördög képviselőjeként a szentté avatandóra terhelő adatokat sorol fel. Örmény Apostoli Egyház A világon először Örményországban vált a kereszténység államvallássá. A törökök által végzett népirtás következtében az örmény diaszpóra, így az egyház hívei több kontinensen megtalálhatóak. Örmény Katolikus Egyház Rómával egyesült ortodox egyház. örökkévalóság Időtlen létezés. Az általános vallástörténetben az istenek világának egyik sajátossága. A kereszténységben az Isten jelzője, és Isten országának a 74 75

39 P, p Pál Szent Pál apostol eredeti neve Saul volt, de apja után, római polgárként a Paulus nevet is viselte. Szent Péter apostol mellett az ősegyház jelentős alakja, apostolfejedelem. Sátorkészítő és rabbi, farizeus, aki tevékenyen részt vett a keresztények üldözésében. A damaszkuszi úton egy jelenés hatására megvakult. Damaszkuszban egy csodatévő adta vissza látását, aki megkeresztelte. ApCsel 9 / ApCsel 22,6 / ApCsel 26,9 Palesztina Szentföld. Jézus idejében a Római Birodalom része. Ma Izrael Állam ellenőrzi, és bizonyos feltételekkel a Palesztin Nemzeti Hatóság. pálmaág Jézus Jeruzsálembe való bevonulásakor pálmaágakkal borították be előtte az utat a mintegy királynak kijáró tisztelet jeleként. pálosok A Szent Pál első remete szerzeteseinek rendje, Ordo Fratrum Sancti Pauli Primi Eremitae (OFSPPE). A pálos rend az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend. Boldog Özséb alapította (1250) óta újra működik Magyarországon. pap Szinte minden vallásban megtalálható szellemi vezető. Az őskeresztény közösségekben még nem alakult ki a papság hierarchiája. pápa Papasz görög. Atya. A korai kereszténységben minden pap és püspök megszólítása. Szent Péter volt az első pápa, amit a firenzei zsinat (1439) és az I. vatikáni zsinat (1870) fogalmazott meg. paradicsom Paradeiszosz görög, pardész perzsa (zárt kert). Édenkert. A paradicsomkert egy sivatagi oázist idéz meg, sokféle fával (átvitt értelemben az élet és a tudás fájával), ahol a folyó négy ágra szakad (Píson, Gichon, Tigris, Eufrátesz). Ter 2,8 / Ter 2,10 / Én 4,12 / Jel parancsok Parancsolatok. Az Ószövetség a Tízparancsolaton kívül számos szabályozást ismer. A keresztények számára a két legfontosabb parancsolat Isten szeretete és a felebaráti szeretet. Kiv 20 / Lk 10,27 / Mt 22,37 / Mt 22,40 / Gal 5,14 parókia Paplak. passió Keresztút. A keresztény gondolatrendszerben Jézus szenvedéseinek útvonala a stációkkal a Megváltó kínhaláláig. pásztorbot A pápák, püspökök, érsekek botja, akik a lelkek nyájait őrzik. pátriárkák Ószövetségi ősatyák. Ábrahám, Izsák, Jákob, és az ő fiai, a tizenkét pátriárka. patrisztikus kor Az egyházatyák működésének korszaka. Az apostoli atyák korszakától Nyugaton kb. a 6. századig, Keleten jóval tovább tartott. Ekkor születik meg a kánon, egységesül a liturgia, születik meg a keresztény teológia és bibliamagyarázat. Péter Szent Péter apostol eredeti neve Simon volt. Nevének görög jelentése szikla. Jézus Pétert választotta ki elsőnek a tizenkét apostol közül. Róma első püspöke volt, így 76 77

40 az első pápa is. Szent Péter hármas keresztje a pápaság jelvénye. Pilátus Pontius Pilatus, a római helytartó tudta ugyan, hogy Jézus ártatlan, de mivel személye és tanítása többszörösen kényelmetlen volt a fennálló birodalmi rend, valamint a helyi vallási többség számára meghozta a halálos ítéletet. Pilinszky János ( ) Költő vagyok és katolikus, mondta magáról. plébánia Parókia görög (házcsoport). plébános A püspöke által a plébánia élére kinevezett pap a római katolikus egyházban. pogány Az Újtestamentum szerint és a későbbi egyházi gondolatvilágban azok, akik a nem keresztény vallásokat követik. Az Ótestamentum népi kapcsolódásról beszél, azaz aki nem a zsidó néphez tartozik, az pogány. Ter 10,5 / Mt 5,47 pokol Az alvilág. Istentől távol lévő hely, ahol fájdalmas büntetésben lesz részük mindazoknak, akik isten parancsait semmibe vették. A Koránban is jelentős szerepet kap e hely. Lk 16,19-31 presbiter (preszbüterosz) Legöregebb. Nem életkor, hanem bölcsesség alapján. A római katolikus egyházban áldozópap. Az evangélikus gyülekezetekben egyházi elöljáró. A zsidó és ókeresztény hagyomány l. vének tanácsa alapján alakult ki. próféták A próféták egyaránt lehettek férfiak és nők. Az Ószövetség három nagy (Izajás, Ezékiel, Jeremiás) és tizenkét ún. kispróféta könyvét tartalmazza. A próféták az apostolok előfutárainak is tekinthetők. A kereszténység nyitottságának fontos eleme lehet a korábbi és a későbbi, a Jézus megjelenése előtt élt és a Jézus utáni próféták ismerete. A lehetőség így adott a párbeszédre a zsidósággal és az iszlámmal egyaránt. protestánsok A birodalmi gyűlésen Speyerben (1529) azoknak a megnevezése, akik ellenezték a római katolikus egyház gyakorlatát. Korábban az Evangélium követői volt az elnevezésük. purgatórium Tisztítótűz. puritanizmus A kálvinizmus a 17. sz.-ra Angliában és Észak-Amerikában kialakult helyi formája. puttó Kisgyermek olasz. A keresztény művészetben angyal, aki pufók kisgyerekként jelenik meg. Az antikvitásban Ámornak (Erósz), a szerelem istenének gyakori ábrázolása is. pünkösd Pentekoszte görög. Az ötvenedik nap. A húsvét ünnepe után a 49 nap elteltével a tanítványok és Mária együtt ünnepeltek. Péter prédikációját mindenki értette, bár különböző anyanyelvű emberek sereglettek Jeruzsálembe. Az első megtértekből alakult meg az első nagy keresztény közösség. ApCsel 2,1 püspök Az egyházi rend teljességének birtokosa, elöljáró. processzió Körmenet

41 R, r S, s rabszolga Az Újszövetségből fakadó hiteles keresztény gondolkodás elutasítja más emberek kizsákmányolását. A gyakorlat azonban évszázadokon keresztül nem azt igazolta, hogy minden ember egyenlő. Gal 3,28. A Filemonhoz írt levélben Pál egy szökött keresztény rabszolga érdekében jár közben gazdájánál. reformáció A pápaság intézményét és a római katolicizmust megkérdőjelező irányzat, amelynek létrejöttében gazdasági és politikai indítékok és tényezők is szerepet kaptak. Jelentős alakjai: Luther, Zwingli, Calvin. reverenda Fekete, végig gombokkal ellátott, lefelé bővülő, az egész testet bokáig befedő papi ruhadarab. A szó jelentése: tisztelendő. Rómaiakhoz írt levél Pál apostol egyik legnagyobb hatású levele. Az ősbűnnel és a kegyelemmel kapcsolatos tanításának különféle értelmezései később heves vitákhoz vezettek. rózsa A vörös rózsa Krisztus sebeit vagy a mártírok vértanúságát jelképezhette. rózsafüzér Az imádsághoz és a meditációhoz használt eszköz több vallásban. A kereszténységben a 13. sz. óta ismert, és értelemszerűen a rózsaszimbolikán nyugszik. Egy rózsafüzér 10 vagy 50 szemből állhat, amelyek mindegyike egy Üdvözlégy Mária imádságot jelent. Salamon Dávid király fia. A békés ember. A Bölcs Salamon nevet kapta, mert már gyermekkorában igazságos ítéletet hozott. 1Kir 3,2-28 / 1Kir Sámson A Bírák könyvének egyik hőse. Emberfeletti erejéről híres, ami a hosszú hajában lakozott. Delila tőrbe csalja a szerelmével, álmában levágja a haját, és kiszolgáltatja a filiszteusoknak, akik megvakítják és rabláncra fűzik. sas A korábban is használt szimbólum a Nap, ill. a királyi hatalom jelképe a kereszténységben is meghonosodott. A sas és a hal együtt a kereszténységben Krisztust ábrázolja, aki a magasból leszállva a lelket magához veszi és felviszi a mennyekbe. A sas János evangélista jelképe is. Sátán Az ellenszegülő. Az Ördög, aki a démonok és a gonosz (éhes) lelkek vezetője. segítő szentek Tizennégy kisebb szent, ill. ezek tisztelete. Az egyes segítő szentekhez bizonyos testi fájdalmak vagy éppenséggel a halál pillanatában lehet fordulni. sekrestye Egy szoba, amely a liturgikus kellékek (miseruhák és kegytárgyak) elhelyezésére szolgál. Septuaginta Rövidítése: LXX. Az Ószövetség egyik görög fordítása. Már a legelső görög nyelvű keresztények is ezt használták. L. még: Hetvenes fordítás

42 Simon Szent Simon apostol Szent Tádé apostollal együtt Arábiában és Perzsiában térített. Sion A Sion-hegyen fekszik Jeruzsálem. Sion a választott nép szinonimája, a népek zarándokhelye és az Isten közelségének megfelelője is lehet. Ézs 10,32 / Ézs 2,3 / Zsid 12,22 skizma Egyházszakadás. A keresztény egyházak egységének (szándékos) szétszakítása. A legsúlyosabb szakadások: a keleti és a nyugati egyházak különválása (1054), Luther Márton reformációja (1520), valamint az anglikán egyház elszakadása Rómától (1534). sola scriptura Egyedül a Szentírás. A Szentírás elsőbbsége volt a reformáció egyik alaptétele. Csakis az lehet kötelező a hívő számára, ami a Szentírásban megtalálható. sötétség A fény és a világosság ellentéte átvitt értelemben is. Sz, sz számok A számok jelentősége az Ó- és Újszövetségben az ún. számszimbolika alapja. Ezek a számok ugyanakkor több vallási rendszerben megtalálhatók. Egy bizonyos fejlődési szint óta ezeknek a számoknak a többszöröse is jelentőséggel bír. Egy egy Isten Három Szentháromság, az Isten szeme egy háromszögben Négy a világ teljessége: négy elem, négy égtáj, négy szélirány, az Apokalipszis négy lovasa Öt öt ujj, az ötágú csillag (pentagram) a boszorkányok ellen védő jel Hat a világ teremtése hat nap alatt, a Dávid-csillag Hét a hetedik nap, hétágú gyertyatartó, hét gazdag esztendő (szent szám) Nyolc a tökéletesség jelképe Kilenc (háromszor három) angyalcsoport az Úr trónja körül Tíz Tízparancsolat Tizenkettő apostolok száma Számok könyve Numeri. Mózes negyedik könyve. A jelképes negyvenéves pusztai vándorlás története után tartott, Mózes által elrendelt ószövetségi népszámlálás jegyzéke is, amelyben szó esik a sátorról, Bálámról, a mannáról és a hírszerzőkről (kémekről), akik előkészítik a honfoglalást. szem Isten szeme éberen őrködik az emberek felett, már az Ószövetség könyveiben is. A 17. sz.-tól kezdve a Szentháromság szimbólumaként jelenik meg a keresztény (templomi) művészetben

43 szent Keresztény felfogás szerint a keresztelés által az ember belép a szentek közösségébe. A későbbiekben a vértanúk, vagy azok elnevezése, akik tetteikkel vagy erős keresztény hitükkel kitűntek kortársaik közül. A II. niceai zsinat megkülönbözteti Isten imádását és a szentek, valamint szentképek tiszteletét. A szentek tisztelete a katolicizmusban a középkorban érte el csúcspontját. Luther elvetette ezt a gyakorlatot. A 21. sz.-ban Assisi Szent Ferenc, az ökumenikus és Bingeni Szent Hildegárd protestáns egyben egy női szent tisztelete az egyházi gondolkodás közeledését jelképezi. A szentté avatásokat a pápa végzi egy részleteiben meghatározott római katolikus egyházi rend szerint. Róm 1,7 / 1Kor 1,2 szentség A keresztény értelmezésben a szent állapot eléréséhez (szentség) a bűntelen állapot elérése és a megtérés szükséges. A szentség alapja Isten és a felebarát feltétel nélküli szeretete. szentségek A teológiai felfogás szerint Jézus rendelte el. A római katolikus egyház hét szentséget ismer el (keresztség, bérmálás-konfirmáció, eucharisztia, házasság, papi felszentelés, gyónás és betegek szentsége), míg a protestánsok csupán kettőt (keresztség, úrvacsora). Szent Család Mária, Szent József és a gyermek Jézus. Szentháromság Krisztus megjelent Galileában a tanítványainak, és azt mondta nekik, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevére kereszteljék meg a népeket. A keresztény teológiát és a keresztény egyházakat összekötő alapgondolat. Mt 28,19 Szentírás Biblia. Szent Korona Beavató korona. A magyar államiság jelképe

44 Szentlélek A Szentháromság egyik személye, aki eredetében különbözik a Fiútól. A Fiú ugyanis az Atyától születik, a Szentlélek pedig az Atyától származik. Nyugaton ehhez hozzátették: az Atyától és a Fiútól származik. ApCsel 2 / Jn 14,19-26 szent sír A jeruzsálemi bazilika Jézus állítólagos sírja fölé épült. Ennek mintájára a zarándokok számos későbbi templomot építettek hazájukban. szeplőtelen fogantatás (immaculata conceptio) Szűz Mária már fogantatásakor mentes volt az áteredő bűntől. szerzetes, szerzetesrend Az első szerzetesek az ókeresztény remeték voltak, de a bencés rendet, amelyet Szent Benedek alapított a 6. sz.-ban, tekintik a szerzetesrendek előzményének. A szerzetesrend tagja fogadalmat tesz a szegénységre, engedelmességre és szüzességre. A szerzeteseket ruházatuk kámzsa, csuha, tunika, (kötél)öv is megkülönbözteti. Az ismertebb szerzetesrendek: bencések, ciszterciek, domonkosok, ferencesek, jezsuiták, karmeliták, karthauziak, premontreiek. Az apácák egyes rendekben skapulárét is viselnek. színeváltozás Jézus egyszer három tanítványának megengedte, hogy vele menjenek imádkozni a Tábor hegyére. Ott Jézus ruhája ragyogni kezdett, mint a hó, és megjelent Illés és Mózes, akikkel beszélgetett. Mt 17,1-9 / Mk 9,2-13 szinkretizmus Vallási rendszerek egyes elemeinek (kölcsönös) átvétele, az egyik vallás megjelenési formáinak felvétele a másik vallásba. szív A szeretet jelképe. szivárvány A béke szimbóluma, akárcsak a galamb. A vízözön után isten szivárványt küldött le Noénak szövetsége jeleként. Ter 9,12 szőlő A bor Krisztus vére az oltáriszentségben. Szent Orbán a szőlészek védőszentje. Az Ószövetségben Kánaán felderítői, azaz Mózes kémei egy szőlőfürtöt hoztak a vállukon. Sám 13,17 színek A színek jelentése a keresztény szimbolikában nem egységes. Barna a föld színe, a szerénység (Assisi Szent Ferenc ruházata) Bíbor (lila) Krisztus királysága és a római császárok köpenyének színe Fehér isteni fény, pl. Krisztus színeváltozása esetén Fekete gyász, a világtól való elfordulás, alázat Kék ég, víz, tisztaság Sárga (arany) a Nap, az (isteni) fény, de az irigység színe is Vörös tűz, vér(tanúság), hatalom, szeretet Zöld halhatatlanság, megújhodás, tavasz 86 87

45 T, t talár Reverenda álló gallérral. Tamás Szent Tamás apostol volt az, aki Krisztus feltámadásában kételkedett. Innen ered a magyarban meghonosodott hitetlen Tamás. A keresztény történelmi hagyomány szerint Indiában is térített. Jn 11,16 / Jn 20,24-29 Tamás, Becket ( ) Canterbury érseke volt, akit istentisztelet közben az oltárnál gyilkoltak meg. Szentté avatták. tanítványok A közvetlen tanítványok tizenketten voltak, és Iskarióti Júdás kivételével apostolok. Simon, akit Péternek neveztek, András, Péter testvére, Jakab, Zebedeus fia, János, Jakab testvére, Fülöp, Bertalan, Tamás, Máté a vámszedő (vámos), Jakab, Alfeus fia, Tádé, Kánai Simon, Iskarióti Júdás. Júdás árulása és öngyilkossága után Mátyást választották a helyébe. ApCsel 1,15 templom Istennek szentelt tér egy épületben. Az újtestamentumi megközelítésben a jeruzsálemi templom lerombolását követően az épület helyét a közösség, az élő templom veszi át. Az istentiszteletek megtartására a kereszténység elterjedésével a templomépítés jelentős művészeti ággá fejlődött. ApCsel 7,48 / Ef 2,19-22 teológia Arisztotelész szerint a teológia az első filozófia. A teológia az isteni dolgokról való beszéd. A mai tudo

46 mányos teológia négy területre oszlik: bibliai, történelmi, rendszeres és gyakorlati. Teremtés könyve Mózes első könyve. Genesis. A Biblia első könyve. tiszteletes Lelkész, pap. tisztítótűz A halál után az ember ebben az állapotban tisztul meg. A középkorban kialakult elképzelés a római katolikus egyház álláspontja. A reformáció elveti. A világirodalomban ismert ábrázolása Dante Alighieri: Isteni színjáték. Títusznak írt levél Újszövetségi pásztorlevél Pál apostoltól, amely a püspök feladatait tárgyalja. Tízparancsolat Az Ószövetségben kinyilatkoztatott erkölcsi törvények, amelyek több vallási rendszerben is megtalálhatók, ezért minden emberhez szólnak. A protestáns felfogás a zsidó elképzelést követi, és öt-öt parancsolatot helyez a két táblára, amit Mózes átadott, míg a katolikus felosztás három-hét parancsolat. Kiv 20 Tóra Törvény, Mózes öt könyvének gyűjtőneve. Az Ószövetség első része, az ökumenikus bibliafordítás megfelelője. A törvény alapköve. Jézus nem a törvény megszüntetése miatt jött el az emberek közé, hanem azért, hogy a törvény teljesebb legyen. Mt 5,17-20 törvénytáblák Az Ószövetség jelképe: Mózes törvénytáblái. Kiv 31,18 / Kiv 34,1 transzszubsztanciáció Átlényegülés, skolasztikus fogalom. A bor és a kenyér Krisztus vérévé és testévé lényegül át az eucharisztiában. U, u / Ú, ú újjászületés A kereszténység szerint ez történik meg a keresztségben, és nem ismeri a halál utáni újjászületés (reinkarnáció) fogalmát. Ebben a kérdésben egységesek, a judaizmus és az iszlám is hasonló álláspontot képvisel. Újszövetség Jézus az utolsó vacsorán mondott szavai szerint az emberiséggel új szövetséget kötött. Erről a szövetségről tanúkodik a szintén Újszövetségnek nevezett szövegek gyűjteménye, amely magában foglalja a négy evangéliumot, az Apostolok cselekedeteit, az apostoli leveleket és a Jelenések könyvét. Ulrik ( k.) Szent Ulrik Augsburg püspöke volt. Ma a város egyik védőszentje. úrmutató Szentségtartó. Ablakkal ellátott díszes kristálytartó fémkeretben, amiben a szentelt ostyát elhelyezik. Latinul: Monstrancia. utolsó ítélet Az Úr napja. Az utolsó ítélet a világvége istenítélete. A jók és a rosszak is megkapják a nekik megfelelő jutalmat vagy éppenséggel büntetést. Mt 24,30 / Jn 5,19 utolsó vacsora Úrvacsora. Krisztus utolsó vacsorája, amelyet a tanítványok körében elkölt. Ez az oltáriszentség alapgondolata. Mt 26,17-30 / Mk 14,12-26 / Lk 22,1-38 / Jn 13,

47 Ü, ü / Ű, ű üdv A kereszténységben Jézus az Üdvözítő hozza el a boldog és békés életet, az üdvösséget. Üdvhadsereg Társadalmi elkötelezettsége mellett miszsziós tevékenység jellemzi ben alapítja a metodista lelkész, William Booth ( ). Magyarországon 1924-től működött ben a Rákosi-féle kommunista rendszer betiltotta től újra aktív. ünnepek Az egyes vallásokban megtalálható ünnepek közös vonása, hogy erős szellemi kisugárzású helyekhez, évszakokhoz, vagy a vallásalapítók személyéhez kapcsolódnak. A fontos keresztény ünnepek: húsvét, pünkösd, karácsony

48 V, v választottság Az államvallások híveitől a szekták tagjaiig számos lehetőség nyílik a kiválasztottsági, ill. választottsági elképzelés gyakorlatára. Vallásszociológiai megközelítésben olyan közös vonások merülhetnek fel, mint a többség kizárása a kisebbség életéből, esetenként fordítva. A választottságtudat élménye annak kifejeződése, hogy Isten egyedül egy bizonyos csoportot részesített előnyben a többiekkel szemben. vallásközi párbeszéd A kölcsönös megértés jegyében folytatott párbeszéd, amelyet a különböző vallások képviselői folytatnak egymással. A dialógus a különbözőségek mellett számos párhuzamra deríthet fényt, és a saját többnyire születéskor kapott vallást új fénybe helyezheti. Az egy valláson belül található vallási irányzatok megbékélése is egy párbeszéd témája lehet. vámos Adószedő. A Római Birodalom vámszedőit közmegvetés övezte Jézus korában. Jézus maga sok esetben békülékenyen közeledett feléjük. Mk 2,15 vasárnap 351 óta törvény szerint ez a nap a keresztény ünnepnap minden héten. Az egyistenhit vallásai más és más napot rendelnek ünnepnapként. A zsidóknak a szombat, a muszlimoknak a péntek, míg a baháíknak a csütörtök ez a nap. Vatikán Egyházi állam. A pápa gyakorolja a hatalmat hivatalai segítségével. védőszent A hívő vagy egy bizonyos közösség védnöke az Úrnál. A közösség lehet egy város is, ill. annak lakói. vértanú Mártír. A korai keresztények közül többen mártírhalált haltak, mert ragaszkodtak a hitükhöz.a mártírt az iszlámban még tágabban értelmezik. vikárius Helyettes. A római katolikus egyházban az a lelkész, aki a helyi papot vagy a megyés püspököt támogatja munkájában. Az evangélikusoknál végzett teológus, aki egyházi gyakorlaton van. Nyilvános igehirdetést végezhet, azaz prédikálhat, de nem keresztelhet, és az eucharisztiát sem végezheti. világosság Fény. A földöntúli ragyogásban jelenik meg Mária, és a fényben élhetnek a szentek és a mennyek lakói. Jézus a világ fénye, világossága, a megvilágosodás. A Teremtés könyvének alapgondolata. A Koránban a legszebb verseket tartalmazza a Fény szúra. Jn 1,1 / Jn 8,12 / Ter 1,3 világvallások Hagyományosan négy világvallás létezik: a kereszténység, az iszlám, a buddhizmus és a hinduizmus. Egyfelől a judaizmus is tekinthető világvallásnak, és még tágabb értelmezésben akár hét világvallásról is beszélhetünk. víz A pusztító özönvíz, Jézus szavaiban az életet adó víz és a keresztség szentsége meghatározó jelképek. vizitáció Látogatás. Hagyományosan az illetékes egyházi elöljáró végzi el. A római katolikusoknál a megyés püspök. De végezhetik szakértők is. A látogatás célja a lelkész munkájának és a lelkészi hivatal működésének minden részletre kiterjedő ellenőrzése. Vizitációnak nevezik továbbá Szűz Mária látogatását Erzsébetnél

49 vízkereszt Az Úr megjelenésének napja a római katolikus egyházi naptárban. Ilyenkor a római katolikus templomokban tömjént és vizet szentelnek, innen származik a vízkereszt elnevezés. A vízkereszttel (január 6.) kezdődik a farsang, amely vízkereszttől a nagyböjt kezdetéig hamvazószerdáig tart, azaz a húsvét előtti 40. napig. Eredetileg a Napisten tiszteletére tartott ünnepség Egyiptomban. vízözön A történet több mitológiában is megtalálható. Az Ószövetségben a Teremtés könyvében jelenik meg. Ter 6-9 X, x X és P A görög khí és ró betűk, a Khrisztosz, Felkent szó kezdőbetűi, egymásba illesztve a feltámadott Krisztust jelképezik. A latinban az egymásba illesztett X és P felidézheti a pax szót, amelynek jelentése béke. Vulgata A héberből készült latin bibliafordítás, amelyet a középkorban használtak. A szövegben talált pontatlanságok érvekként szolgáltak a reformációnak

50 Z, z Zs, zs zarándok Az újszövetségi írások Jézust magát is vándornak tekintik, aki bejárja az országot, vagy aki akárcsak az emberek vendégségbe jött le a földre. zarándoklat (peregrinatio religiosa) A zarándokút minden vallás eleme. Egy zarándokhely többnyire természetfeletti kisugárzású földrajzi terület, amelyet a lelki megtisztulás érdekében keresnek fel a hívők. A hely sok esetben valamilyen csodához vagy egy szent személy életének fontos eseményéhez köthető. Zinzendorf gróf, Nikolaus Ludwig ( ). Menekülő morva testvéreknek adott helyet a birtokán, akik hamarosan közösséget alapítottak, aminek ő lett a vezetője. Miután kiutasítják Szászországból, Hollandiába, majd Észak-Amerikába megy, ahol megalapítja a Bethlehem nevű morvatestvér-telepet. A morva testvérek, más néven herrnhuterek ma is működő felekezet. Zwingli, Ulrich (Huldrych) ( ). A svájci reformáció vezető teológusa. Bécsben és Bázelban végezte tanulmányait, majd pap lett. Rotterdami Erasmus és Luther Márton (Martin Luther) írásai voltak hatással rá. Zwingli is hangsúlyozta, hogy a szentírások szövegei fontosabbak, mint az egyházi dogmák. Támadta a papi nőtlenség (cölibátus) intézményét, a képek, a relikviák és a szentek tiszteletét. A Kappel melletti csatában megsebesült, és a katolikusok később megölték. Zsidó Biblia. Héber Biblia. Ószövetség. Tudományos nevén Tanakh. zsidók A Júda-törzs tagjai. A 13. sz.-tól olykor előnytelen és megkülönböztető bánásmódban volt részük a keresztény többségű országokban. Sapkát, ill. csúcsos kalapot kellett viselniük, és esetenként sárga színű ruhát. A 20. sz. második felétől a kölcsönös megértés keresése jellemzi a keresztény-zsidó párbeszédre kész személyeket és szervezeteket. A zsidók gondolkodásmódját meghatározó választottságtudat magával hordozza a másság (a többi nép, gojim) lenézését, ugyanakkor erőt ad a kisebbségi létben, és hozzásegít a szellemi, és nem utolsósorban az anyagi erők halmozásához. A korábbi számkivetettséget, a diaszpóra-érzést felváltotta a társadalmi integráció az élet szinte minden területén. A zsidó lelkiség nem azonosítható a globalizmus kihívásai közepette utat keresők átlagos életvitelével. zsinagóga (szünagógé görög) Gyülekezet. zsinat Összejövetel (concilium). Az egyház püspökeinek összejövetele. Az első (egyetemes) zsinat a niceai zsinat (325), és az eddigi utolsó a II. vatikáni zsinat ( ). A tévedhetetlenség alapgondolatával határoz a pápával együtt a hit, a szentségek és az egyházi fegyelem kérdéseiben. Az első hét egyetemes zsinat: I. 325 Nicea Krisztus az Atya egylényegű képmása II. 381 (I.) Konstantinápoly A Szentlélek istensége 98 99

51 III. 431 Efezus Krisztus a természet megváltozása nélkül lett emberré (Nesztoriosz ellen) IV. 451 Kalkhedón Krisztus valóságos Isten és valóságos ember (A monofiziták ellen) V. 553 (II.) Konstantinápoly Krisztus a Szentháromság egyik tagja, aki értünk szenvedett VI. 681 (III.) Konstantinápoly Krisztus Isten Igéje, akiben két természetes akarat és két természetes cselekvés elválaszthatatlanul együtt van VII. 787 (II.) Nicea Isten imádása és a szentképek tisztelete közötti megkülönböztetés Nyugaton fontos zsinatok voltak még: I. lateráni zsinat A wormsi konkordátum megerősítése (1123) III. lateráni zsinat A pápaválasztás kétharmados többséggel (1179) II. lyoni zsinat Keresztes hadjárat, konklávé szabályozása (1274) vienne-i zsinat A templomos lovagrend feloszlatása ( ) konstanzi zsinat Husz János elítélése, öt zsinati nemzet ( ) tridenti zsinat Szentírás és hagyomány, szentek tisztelete ( ) I. vatikáni zsinat A pápa primátusa és tévedhetetlensége ( ) II. vatikáni zsinat Egyház, vallások közti párbeszéd ( ) zsoltár Istent dicsőítő ének. Zsoltárok könyve 150 zsoltárt tartalmazó ószövetségi könyv, ami világirodalmi jelentőségű

52 Időrendi táblázat i. e. / Kr. e Ábrahám kivándorlása a Tigris és az Eufrátesz területéről Kánaánba, az Egy Isten hívása / a pátriárkák kora ( ) 1700 Izsák és Jákob kora 1600 József kora 1300 Az egyiptomi tartózkodás vége ( ) 1250 Mózes, a kivonulás, 40 éves vándorlás a sivatagban 1200 Jerikó elfoglalása / Bírák ( ) 1100 Kánaán elfoglalása 1000 Dávid király elfoglalja Jebuzt, a későbbi Jeruzsálemet / Királyok ( ) 975 Salamon király megépíti a Templomot 900 Izrael és Júda korszaka 700 A királyok kora véget ér 600 A babiloni fogság 400 Zsoltárok / Ezdrás Jeruzsálemben / a judaizmus intézményesítése 200 Dániel könyve 100 A rómaiak hatalma Palesztinában i. sz. / Kr. u. 4 Názáreti Jézus születése 30 Pontius Pilatus, a Római Birodalom helytartója kormányozza Palesztinát (26 36). Jézus kereszthalála után megalakulnak az első keresztény közösségek 36 Jeruzsálemben megkövezik Istvánt / ő lesz az első keresztény vértanú 49 Az apostolok jeruzsálemi zsinata 50 A kereszténység elterjedése a Földközi-tenger térségében 70 Befejeződik a zsidó-római háború (66 70) / a jeruzsálemi Templom lerombolása / a keresztények menekülése a Jordán túlpartjára 94 A Jelenések könyve (Apokalipszis) 161 Az Antonius-féle keresztényüldözés vége 251 Zsinat Karthágóban az egyház egységéről 270 Egyiptomban Antal sivatagi remeteéletet kezd / a kolostori szerzetesség kezdetei 300 Zsinat a papi nőtlenségről 311 Galerius császár türelmi rendelete véget vet a keresztényüldözéseknek 312 Nagy Konstantin császár győzelmei / a kereszténység államvallás lesz 325 Az első egyetemes zsinat Nicaeában egy hitvallást fogalmaz meg 326 A pogány templomok bezárása a Római Birodalomban 381 I. konstantinápolyi zsinat 400 Jeromos latinra fordítja a Bibliát (Vulgata) 430 Meghal Ágoston egyházatya 432 Patrik Írországban térít 451 A kalkhedóni zsinat kimondja, hogy Krisztus egy isteni és egy emberi természettel rendelkezik 529 Benedek megírja a Regulát, a bencés szerzetesi élet útmutatását 553 II. konstantinápolyi zsinat 622 Mohamed próféta (iszlám) és híveinek kivándorlása (hidzsra) Mekkából Medinába /

53 az iszlám időszámítás kezdete, a muszlim holdnaptár első éve 637 Omár kalifa elfoglalja Jeruzsálemet 754 Meghal a hittérítő Bonifác eredeti nevén Winfried, a német apostol 800 Nagy Károlyt a pápa császárrá koronázza 911 A clunyi kolostor megalapítása 988 Vlagyimir, kijevi fejedelem ( ) alatt a kereszténység államvallás lesz / az orosz egyházi kánon kezdetei 1000 I. István magyar király megkoronázása 1054 Egyházszakadás / Róma és Bizánc különválnak / a kölcsönös kiátkozásnak 1965-ben vet véget VI. Pál pápa és Athénagorasz pátriárka 1077 IV. Henrik császár bocsánatot kér a pápától / ez az ún. Canossa-járás 1084 Brunó megalapítja a karthauziak rendjét 1096 Az első keresztes hadjárat meghirdetése 1099 A keresztesek elfoglalják Jeruzsálemet 1118 A templomos lovagrend megalapítása Jeruzsálemben 1122 A wormsi konkordátum / a püspökök kinevezésének szabályozása 1158 A karmelita rend megalapítása 1173 A valdensek mozgalmának kezdetei 1204 A negyedik keresztes hadjárat / a keresztesek Konstantinápolyban 1209 Assisi Szent Ferenc ( ) megalapítja a ferences rendet 1310 A pápaság intézménye Avignonba települ 1312 A templomos lovagrend feloszlatása / Dante megírja az Isteni színjátékot 1377 A pápák avignoni fogságának vége 1398 Husz János prédikálni kezd Prágában 1418 A konstanzi zsinat befejezése / helyreáll a nyugati egyház egysége 1447 Az ún. reneszánsz pápák idejének kezdete / jelentős kulturális értékek alakulnak ki 1453 II. Mehmed elfoglalja Konstantinápolyt 1492 Amerika felfedezése / a kontinens a keresztény térítés fontos helyszínévé válik 1517 Luther kihirdeti tételeit Wittenbergben / a reformáció kezdete / a nyugati kereszténység szakadása 1534 Az anglikán egyház megalakulása a pápa hatalmának megkérdőjelezése után 1539 Loyolai Ignác megalapítja a jezsuita rendet / ezt a következő évben a pápa elismeri 1555 Az augsburgi békével megvalósul a vallási türelem 1563 A tridenti zsinat befejezésével felerősödik a katolicizmus a reformációval szemben 1572 Szent Bertalan-éj / a katolikusok legyilkolják a francia protestánsokat 1620 A puritánok kivándorlása Észak-Amerikába 1675 A pietizmus programjának közzététele 1808 Napóleon másodszor szállja meg Rómát és hurcolja el a pápát 1870 Az I. vatikáni zsinat kimondja a pápa tévedhetetlenségének dogmáját 1871 Megalakul az ókatolikus egyház 1925 Az első ökumenikus mozgalom kezdetei 1929 Vatikán állam megalakulása 1950 XII. Pius pápa kihirdeti a dogmát Mária testi mennybemeneteléről 1961 Az első pánortodox konferencia Rhodosz szigetén 1965 A II. vatikáni zsinat bejezése 1986 II. János Pál pápa békemiséje Assisiben 1992 A latin-amerikai katolikus püspöki zsinaton (Santo Domingo, Dominikai Köztársaság) a két ezt megelőző zsinat (Medellin, Kolumbia,

54 1968 és Puebla, Mexikó, 1979) után kimondják, hogy az egyház a felszabadítási teológia szellemében a szegények, kisemmizettek és jogfosztottak oldalára áll 2002 A Vatikán kiközösíti azt a katolikus püspököt, aki pappá szentel néhány nőt 2005 Megválasztják (április 19.), majd beiktatják (április 24.) XVI. Benedek pápát 2013 Lemond (február 10.) XVI. Benedek pápa, utódjául I. Ferenc pápát választják (március 13.)

55 Források Szabó Ferenc et al.: Ábrahámtól Jézusig (Zsinati Bizottság, Róma, 1976) Seibert, Jutta (szerk.): A keresztény művészet lexikona (Corvina, Budapest, 1986) Landeszman György et al.: Képes bibliai lexikon (Minerva, Budapest, 1987) Schütz, Christian (szerk.): A keresztény szellemiség lexikona (Szent István Társulat, Budapest, 1993) McGrath, Alister E.: Kálvin (Osiris, Budapest, 1996) Drehsen, Volker et al.: Wörterbuch des Christentums (Orbis, München, 2001) Tonhaizer Tibor: Egyetemes egyháztörténelem (Spalding, Herceghalom, 2003) Jedin, Hubert: A zsinatok törénete (Ecclesia, Budapest, 2009) Gasper, Hans et al.: Lexikon christlicher Kirchen und Sondergemeinschaften (Herder, Freiburg, 2009) 108

56 3000 Ft

A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik.

A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik. Hittan A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik. 5. évfolyam: A Biblia, az üdvtörténet fogalma A teremtéstörténetek

Részletesebben

Hittan tanmenet 2. osztály

Hittan tanmenet 2. osztály Hittan tanmenet 2. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 Az Isten szava című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK

KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINT Témakörök/ I. Biblia ÓSZÖVETSÉG 1. Az Ószövetségi üdvtörténet a kezdetektől a próféták aranykoráig 2. Ószövetségi üdvtörténet a próféták aranykorától

Részletesebben

Nemes István, Római katolikus vallás. Tankönyv a X. osztály számára, Kolozsvár 2005

Nemes István, Római katolikus vallás. Tankönyv a X. osztály számára, Kolozsvár 2005 1. VIZSGALAP A vizsgalap a X. osztályban használt tankönyv: Nemes István, Római katolikus vallás. Tankönyv a X. osztály számára, Kolozsvár 2005 alapján készült. Célja: általános teológiai ismeretek felmutatása.

Részletesebben

JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15

JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15 Tartalom JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15 JÉZUS SZENVEDÉSE MÁRK SZERINT Márk szenvedéstörténetének tanítása 19 1. Jézus az Isten Fia 20 2. A szenvedés hozzátartozik

Részletesebben

22. Bibliai történetek Újszövetség Jézus önmagáról (Jn 6,35. 51; 8,12; 10,7-15; 11,25; 14,6; 15,1-2)

22. Bibliai történetek Újszövetség Jézus önmagáról (Jn 6,35. 51; 8,12; 10,7-15; 11,25; 14,6; 15,1-2) 7. évfolyam 1. Önismeret a Biblia fényében 2. A Szentírásban Isten szava (2Tim 3,16) 3. Megtérés és hit 4. Emberi kapcsolatok a Biblia fényében 5. Hitvallók a történelemben (gályarabok, hitvalló őseink)

Részletesebben

6 Tiszták, hősök, szentek. Apostolok és evangélisták

6 Tiszták, hősök, szentek. Apostolok és evangélisták 6 Tiszták, hősök, szentek Apostolok és evangélisták 2013 Jézus a Péter nevet adta neki, ami kősziklát jelent ( 2 ) Szent Péter apostol Főünnepe: június 29. Simon néven született a Genezáreti-tó partján

Részletesebben

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS 3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt

Részletesebben

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete.

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete. 1. osztály Külső jegyek alapján a református templom sajátosságainak felismerése. A bibliai teremtéstörténetének korosztályi szintű ismerete. Noé és a vízözön történetének ismerete. Az elveszett bárány

Részletesebben

Hittan érettségi tételek. A-tételek

Hittan érettségi tételek. A-tételek Hittan érettségi tételek Magyarországi Evangélikus Egyház 2018. február A-tételek Ószövetség 1. Mutassa be a teremtéstörténeteket, mint hitvallásokat! 2. Ismertesse a bűneset, Káin és Ábel, Nóé, valamint

Részletesebben

A Biblia rövid áttekintése. Alapvető információk a Bibliáról

A Biblia rövid áttekintése. Alapvető információk a Bibliáról A Biblia rövid áttekintése Alapvető információk a Bibliáról Áttekintés a Bibliáról A Biblia Isten szava A Biblia Isten üzenetét tartalmazza. A Szentírás megírásában kb. 1500 év leforgása alatt mintegy

Részletesebben

Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével,

Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével, 1 Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével, az adventtel és a szentmisével fogunk foglalkozni..

Részletesebben

A kereszténység kialakulása és elterjedése

A kereszténység kialakulása és elterjedése A kereszténység kialakulása és elterjedése A kereszténység az 5 világvallás egyike, melynek alapja a Palesztinában kialakult zsidó vallás. A zsidó valláshoz hasonlóan monoteista vallás. 1. A zsidó vallási

Részletesebben

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 Tartalom ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 5 A RÓMAIAKNAK ÍRT LEVÉL 11 Bevezetés 14 A levél szövege 14 Címzés és köszöntés (1,1-7) 16 Hálaadás és a téma megjelölése (1,8-17) 1. TANÍTÓ RÉSZ (1,18-11,36)

Részletesebben

I. Döntsd el, hogy igaz vagy hamis az állítás! A helyes választ aláhúzással jelöld!

I. Döntsd el, hogy igaz vagy hamis az állítás! A helyes választ aláhúzással jelöld! Tudásdepó Expressz - A könyvtári hálózat fejlesztése a Keményben az élethosszig tartó tanulás érdekében Kódszám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0043 Kedvezményezett: Békéscsabai Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési

Részletesebben

Hittan tanmenet 3. osztály

Hittan tanmenet 3. osztály Hittan tanmenet 3. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A Mennyei Atya gyermekei című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák,

Részletesebben

Bibliaismereti alapok

Bibliaismereti alapok Bibliaismereti alapok Bibliaismereti alapok 1. Isten 2. Jézus Krisztus 3. Szent Szellem Szentháromság 4. A Biblia 5. Az Ember 6. Bűn megváltás 7. Újjászületés, megszentelődés 8. Betöltekezés Szent Szellemmel

Részletesebben

Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem

Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem Hittankönyv a középiskolák 10. osztálya számára TARTALOMJEGYZÉK Elıszó 01. Az egyháztörténelem fogalma A források típusai A történelem segédtudományai

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

Messiási jövendölések IV.évf./2.félév. A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések

Messiási jövendölések IV.évf./2.félév. A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések I.Igehelyek Messiási jövendölések IV.évf./2.félév A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések a.) Nagyobb, egybefüggő szakaszok - 22. Zsoltár - 69. Zsoltár - Ézsa. 52:13-53:12 b.) Rövidebb

Részletesebben

Messiási próféciák IV. évfolyam. I. félév

Messiási próféciák IV. évfolyam. I. félév Messiási próféciák IV. évfolyam I. félév Tematika: 1. Bevezetés: A messiási jövendölések fogalma, jellegzetességeik, tanulmányozásuk, haszna, jelentősége. Két alapvető messiási jövendölés: Az ősevangélium

Részletesebben

KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK

KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINT Témakörök/ I. Biblia ÓSZÖVETSÉG 1. Az Ószövetségi üdvtörténet a kezdetektől a próféták aranykoráig 2. Ószövetségi üdvtörténet a próféták aranykorától

Részletesebben

Hittan tanmenet 4. osztály

Hittan tanmenet 4. osztály Hittan tanmenet 4. osztály Heti óraszám:1 Összes óra: 40 Az Élet a hitben című hittankönyvhöz Plébániai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

A Krisztus-dicséret felépítése

A Krisztus-dicséret felépítése A Krisztus-dicséret felépítése KEZDÕÉNEK HITVALLÁS (CREDO) KEZDÉSHEZ AZ EMBERRÉ LETT ISTEN A SZENVEDÕ ÚR A FELTÁMADOTT ÚR A FELEMELTETETT ÚR EGYHÁZÁNAK URA AZ ANGYALOK URA SZÛZ MÁRIA FIA TANÚINAK URA MIATYÁNK

Részletesebben

Az időszak neve. Szokások

Az időszak neve. Szokások A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából Katolikus liturgiának megfelelő adventi koszorú, három lila és egy rózsaszín gyertyával. Advent (ádvent, úrjövet) a keresztény kultúrkörben a karácsonyt (dec.25-ét)

Részletesebben

alfa és omega: (1) a görög ábécé elsô és utolsó betľje (2) isten mint az idô kezdete és vége (JEL. 1.8.)

alfa és omega: (1) a görög ábécé elsô és utolsó betľje (2) isten mint az idô kezdete és vége (JEL. 1.8.) agape: ôskeresztény szeretet lakoma, az utolsó vacsora mintájára. alfa és omega: (1) a görög ábécé elsô és utolsó betľje (2) isten mint az idô kezdete és vége (JEL. 1.8.) angyalok: Isten udvartartásának

Részletesebben

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. IMA SZENT JÓZSEFHEZ Szent József, légy házunk ura, Kis családunk pátrónusa, Egyetértés, hű szeretet Egyesítse

Részletesebben

TARTALOM. Előszó a magyar kiadáshoz 5

TARTALOM. Előszó a magyar kiadáshoz 5 TARTALOM Előszó a magyar kiadáshoz 5 Í.MÁTÉ EVANGÉLISTA-KI IS VOLT Ő? 13 1.1 A meghaladott életrajzi portré 13 1.2Az evangélium az evangélista nélkül 16 1.3 A teológiai portré 19 1.4Előzetes módszertani

Részletesebben

Bérmálási vizsgakérdések

Bérmálási vizsgakérdések 1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa

Részletesebben

Vízkereszt Közzétette: (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve

Vízkereszt Közzétette:  (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve 2011 január 06. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A vízkereszt, más néven háromkirályok vagy epifánia egy keresztény ünnep, amelyet általában

Részletesebben

Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan

Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan Hittankönyv a középiskolák 11. osztálya számára TARTALOMJEGYZÉK Elıszó ELSİ RÉSZ: KATOLIKUS DOGMATIKA Bevezetés A hittan, a teológia

Részletesebben

Helyzetkép. Izrael és a Palesztin Autonómia

Helyzetkép. Izrael és a Palesztin Autonómia A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosítószámú Nemzeti Kiválóság Program Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című

Részletesebben

Tételek hittanból (2016. május 20.)

Tételek hittanból (2016. május 20.) Tételek hittanból (2016. május 20.) 1. Kinyilatkoztatás Biblia (jelentése, részei, felosztása, keresés benne, sugalmazás) 2. Egy XX. századi magyar boldog élete, jelentősége 3. Teremtéstörténet - bűnbeesés

Részletesebben

13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés

13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés 13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés A RAVATALOZÓBAN KEZDŐÉNEK ISTEN NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ) BŰNBÁNATI ZSOLTÁR KEGYELEMHIRDETÉS IGEOLVASÁS, IGEHIRDETÉS [HITVALLÁS (CREDO)] IMÁDSÁG [MIATYÁNK]

Részletesebben

Hogyan lett könyvvé az Újszövetség? APOLÓGIA KUTATÓKÖZPONT Budapest, 2008

Hogyan lett könyvvé az Újszövetség? APOLÓGIA KUTATÓKÖZPONT Budapest, 2008 Hogyan lett könyvvé az Újszövetség? APOLÓGIA KUTATÓKÖZPONT Budapest, 2008 Az Újszövetség megbízhatósága? autográf MBT, 1990 Biztosan kihagyták azokat, amik nem illettek az Egyház elképzelésébe! Alapfogalmak

Részletesebben

Tévtanítások, tévhitek

Tévtanítások, tévhitek Tévtanítások, tévhitek Engedd be/ imádkozd a szívedbe Jézust és üdvözülsz ajtód előtt állok és zörgetek (Jel. 3:20) kiforgatására alapozzák. Az idézet langyos keresztényekhez (megváltottakhoz), nem pedig

Részletesebben

Hit és erkölcstan 1-4. osztály

Hit és erkölcstan 1-4. osztály Hit és erkölcstan 1-4. osztály 1. évfolyam Tankönyv: Lacknerné Puskás Sára: Isten hozott 1. félév Tudja, hogy Isten, teremtő ereje által, minden, ami a világ része, Isten munkája során jött létre. A Teremtéstörténet

Részletesebben

H E L Y I T A N T E R V H I T T A N 7-1 2. É V F O L Y A M

H E L Y I T A N T E R V H I T T A N 7-1 2. É V F O L Y A M H E L Y I T A N T E R V H I T T A N 7-1 2. É V F O L Y A M H I T T A N 7-8. é v f o l y a m Célok és feladatok A tanuló életkorának megfelelően (nem elvont fejtegetésekkel, hanem bibliai szemelvények segítségével)

Részletesebben

313: a Római Birodalomban megszűnik a keresztényüldözés;

313: a Római Birodalomban megszűnik a keresztényüldözés; A keresztény egyház szertartásrendjének kialakulása Ószövetségi hagyomány: Páskabárány Újszövetség: Húsvéti Bárány páska-vacsora pontos szertartás Jézus a kovásztalan kenyeret és a harmadik serleg bort

Részletesebben

A helyreállítás lelki ajándékai. Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk

A helyreállítás lelki ajándékai. Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk A helyreállítás lelki ajándékai Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk 0. Áttekintés Vezetés és szervezés ; Lelkek megkülönböztetése Démonok kiűzése Gyógyítás Hit 1. A vezetés / szervezés ajándéka

Részletesebben

2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR. MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9.

2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR. MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9. 2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9. Kedves Olvasó! Sok szeretettel adjuk közre a 2015. évi bibliaolvasó útmutatót. A közösen

Részletesebben

H E L Y I T A N T E R V H I T T A N 9-1 2. É V F O L Y A M

H E L Y I T A N T E R V H I T T A N 9-1 2. É V F O L Y A M H E L Y I T A N T E R V H I T T A N 9-1 2. É V F O L Y A M H I T T A N 9. é v f o l y a m Célok és feladatok A tanuló életkorának megfelelően (nem elvont fejtegetésekkel, hanem bibliai szemelvények segítségével)

Részletesebben

Reformáció, katolikus megújulás

Reformáció, katolikus megújulás Reformáció, katolikus megújulás üldözések, keresztes hadjáratok albigensek, valdensek, bogumilok Wycliff tagadta a pápaság vezető szerepét az egyházon belül, tagadta az egyház világi hatalmát és gazdagságát,

Részletesebben

Bibliaolvasó vezérfonal a évre

Bibliaolvasó vezérfonal a évre Bibliaolvasó vezérfonal a 2019. évre Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk Őáltala. (1Jn 4,9) KÖZÖS IMÁDSÁGAINK TÉMÁI AZ EGYES NAPOKRA

Részletesebben

2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 3. A világ, ami körülvesz bennünket, Isten teremtett világa, 10 óra.

2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 3. A világ, ami körülvesz bennünket, Isten teremtett világa, 10 óra. Hittan kerettanterv. Általános iskola 1. osztály Téma: 1. Ismerkedés egymással, 2 óra. 1.hét: Gyerekek játékos ismerkedése egymással. 2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 2.hét:

Részletesebben

Elküldött engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek

Elküldött engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek 1 V Szűz Mária, Isten Anyja (Újév) - főünnep 2 H Nagy Szt. Vazul és Naziánzi Szt. Gergely püspökök és egyháztanítók 3 K 4 Sze Bayley Seton Szt. Erzsébet Anna 5 Cs 6 P Urunk megjelenése (Vízkereszt) - főünnep

Részletesebben

LUKÁCS EVANGÉLIUMA io~- {. FORDÍTÁS ÉS MAGYARÁZAT DR. PRŐHLE KÁROLY. teológiai akadémiai tanár

LUKÁCS EVANGÉLIUMA io~- {. FORDÍTÁS ÉS MAGYARÁZAT DR. PRŐHLE KÁROLY. teológiai akadémiai tanár LUKÁCS EVANGÉLIUMA FORDÍTÁS ÉS MAGYARÁZAT 1990 - io~- {. DR. PRŐHLE KÁROLY teológiai akadémiai tanár EVANGÉLIKUS EGYETEMES SAJTÓOSZTALY Budapest, 1966 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés.,. 1. Lukács, a szerző 2.

Részletesebben

Tanmenetek 2013/2014-as tanév

Tanmenetek 2013/2014-as tanév Tanmenetek 2013/2014-as tanév Tanév: 2013/2014 Tantárgy: katolikus hittan Tanár: Hunyadi László hitoktató Intézmény: Kiliti, Ságvár iskolák Osztályok: 1-8. évfolyamok Hitoktató Plébános 1 Általános Iskola

Részletesebben

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a

Részletesebben

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS 32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS ELŐJÁTÉK, GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS INTROITUS KRISZTUS IMÁDÁSA (KYRIE) DICSŐÍTÉS (GLORIA IN EXCELSIS) BEJELENTÉS LEKCIÓ IGEHIRDETÉS GYÜLEKEZETI

Részletesebben

AZ ENGESZTELÉS LELKISÉGE

AZ ENGESZTELÉS LELKISÉGE AZ ENGESZTELÉS LELKISÉGE BOCSA JÓZSEF Sch.P. Dr. SZEGEDI LÁSZLÓ Dr. SZEDERKÉNYI LÁSZLÓ 1 IMPRIMATUR 1696/2017 Dr. Nicolaus Beer Episcopus Vaciensis Bocsa József Megrendelés: bocsa.jozsef@piarista.hu Kiadja:

Részletesebben

A HITTAN ÉRETTSÉGI VIZSGALEÍRÁSA AZ EVANGÉLIKUS FELEKEZETÛ TANULÓK SZÁMÁRA

A HITTAN ÉRETTSÉGI VIZSGALEÍRÁSA AZ EVANGÉLIKUS FELEKEZETÛ TANULÓK SZÁMÁRA Evangélikus Közlöny 45 A HITTAN ÉRETTSÉGI VIZSGALEÍRÁSA AZ EVANGÉLIKUS FELEKEZETÛ TANULÓK SZÁMÁRA A HITTAN ÉRETTSÉGI VIZSGA CÉLJA A vizsga célja, hogy az érettségizõ diák számot adjon arról, hogy rendelkezik

Részletesebben

Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is!

Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is! A Biblia A LEGISMERTEBB IRODALMI MŰ Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is! kifejezés, szállóige

Részletesebben

Név 1. 0011 MAGYAR KATOLIKUS EGYHÁZ 2 836 815 021 498 267 2. 0066 MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ 971 096 107 162 978

Név 1. 0011 MAGYAR KATOLIKUS EGYHÁZ 2 836 815 021 498 267 2. 0066 MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ 971 096 107 162 978 2. ú melléklet Kimutatás a 2007. évi Szja 1 %-ának adózói rendelkezéséről az egyházak és a kiemelt költségvetési előirányzatok ára a felajánlott összeg szerint csökkenő sorrendben Sor 1. 0011 MAGYAR KATOLIKUS

Részletesebben

Meghívó - KZST. Keresztény-Zsidó Társaság. 2012.november

Meghívó - KZST. Keresztény-Zsidó Társaság. 2012.november Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság 2012.november Keresztény-Zsidó Társaság, 1052 Budapest, Deák tér 4. Ajánlja fel személyi jövedelemadója 1%át: Adószám: 19672964-1-41. Számlaszám: 11706016 20465717.

Részletesebben

Jézus Krisztus és az örökkévaló evangélium tanulói olvasmányok

Jézus Krisztus és az örökkévaló evangélium tanulói olvasmányok Jézus Krisztus és az örökkévaló evangélium tanulói olvasmányok Hittan 250 Kiadja: Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza Utah, Salt Lake City Méltányoljuk e könyvvel kapcsolatos megjegyzéseidet

Részletesebben

Székely János: Bibliaismeret

Székely János: Bibliaismeret Székely János: Bibliaismeret Hittankönyv a középiskolák 9. osztálya számára TARTALOMJEGYZÉK Elıszó 01. Mi a Biblia? Vedd, és olvasd! A Biblia isteni eredetének jelei Sugalmazás 02. A Szentírás Isten szava,

Részletesebben

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk

Részletesebben

Tanmenetek 2016/2017-es tanév

Tanmenetek 2016/2017-es tanév Tanmenetek 2016/2017-es tanév Tanév: 2016/2017 Tantárgy: katolikus hit- és erkölcstan Tanár: Hunyadi László hitoktató Intézmény: Kiliti, Ságvár iskolák Osztályok: 1-8. évfolyamok Hitoktató Plébános 1 Általános

Részletesebben

Tanmenetek 2014/2015-ös tanév

Tanmenetek 2014/2015-ös tanév Tanmenetek 2014/2015-ös tanév Tanév: 2014/2015 Tantárgy: katolikus hit- és erkölcstan Tanár: Hunyadi László hitoktató Intézmény: Kiliti, Ságvár iskolák Osztályok: 1-8. évfolyamok Hitoktató Plébános 1 Általános

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I.

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I. HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 4. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Elérhető pontszám: 70p. 2015. január 9. 1. Fejtsd meg a

Részletesebben

MARY WARD (1585-1645)

MARY WARD (1585-1645) MARY WARD (1585-1645) Az Úr mellém állt és erőt adott (2Tim 4,17) Az Úr oltalmaz engem, nem félek. (Zsid 13,6) A szerzetesnı, akit Isten nagy kegyelmekkel és nagy keresztekkel látogatott meg. KISGYERMEKKOR

Részletesebben

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink: Munkaterv 2018 1 Állandó programjaink: Mise a Karitászért: minden hónap utolsó keddje 7 órakor Mise a papi, szerzetesi hivatásokért: minden hónap első péntekén 18 órakor Mise a Rózsafüzér-társulatért:

Részletesebben

A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA

A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA AZ ÁLTALÁNOS RÓMAI NAPTÁRBAN MÁJUS Pünkösd vasárnapját követő hétfő (Pünkösdhétfő) A Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja Emléknap A MISEKÖNYVBEN (898-900.

Részletesebben

KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK

KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET 2007 ŐSZ RABB PÉTER BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK FÉLÉVI MENETREND 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 09. 14. BEVEZETÉS, KUTATÁSTÖRTÉNET 09. 21.

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. június 22. A szentmise Bevezető rész I.A liturgia = Az Egyház istentisztelete Kettős célja:

Részletesebben

KERESZTÉNY EMLÉKEK AZ ELSÕ HÁROM SZÁZDABÓL

KERESZTÉNY EMLÉKEK AZ ELSÕ HÁROM SZÁZDABÓL emlekek.qxd 7/29/2019 2:55 PM Page 1 KERESZTÉNY EMLÉKEK AZ 1.-3. SZÁZADBÓL KERESZTÉNY EMLÉKEK AZ ELSÕ HÁROM SZÁZDABÓL Szent Pál apostol TARJÁNYI BÉLA. Tarjányi Béla Keresztény emlékek az első három századból

Részletesebben

A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének.

A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének. A SZENTMISE A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének. A keresztvetés Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Keresztet vetünk, és feleljük: Az

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG.

SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. HÁLÓ KÖZÖSSÉGI ÉS KULTURÁLIS KÖZPONT S4 1052 BUDAPEST, SEMMELWEIS UTCA 4. 1/16. RÉSZ 2017. ÁPRILIS 24. HÉTFŐ 18.00

Részletesebben

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A

Részletesebben

H I T T A N. 7-8. é v f o l y a m

H I T T A N. 7-8. é v f o l y a m Hittan H I T T A N 7-8. é v f o l y a m Célok és feladatok A tanuló életkorának megfelelően (nem elvont fejtegetésekkel, hanem bibliai szemelvények segítségével) bemutatjuk, hogy a Krisztus előtti zsidóság

Részletesebben

Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság

Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság Alapítás: 1991-2014: 23. év A Keresztény-Zsidó Társaság a Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács tagszervezete * 2014. május- június Keresztény-Zsidó Társaság, 1052

Részletesebben

Keresztes háborúk, lovagrendek

Keresztes háborúk, lovagrendek Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára 2014 Keresztes háborúk, lovagrendek TESZT 60 perc Név: Iskola neve: Javító tanár neve: 1. feladat Mit ábrázolnak a képek? Tömör, minél pontosabb

Részletesebben

2018. okt.7. évközi 27. vas. 37.

2018. okt.7. évközi 27. vas. 37. 2018. okt.7. évközi 27. vas. 37. Engedjük, hogy Jézus bevonjon minket szeretetébe, és képesek leszünk olyan jó cselekedetekre, amelyek az evangélium illatát árasztják. (Ferenc pápa twittereiből) PÁRHUZAMOS

Részletesebben

Sokszínű húsvét Sokszínű tár

Sokszínű húsvét Sokszínű tár 2012/04/02-2012/06/15 [1] Mini tárlatunkon ezúttal a húsvét sokszínűségéhez kapcsolódva mutatunk be néhány dokumentumot a sokszínű Plakát- és Kisnyomtatványtár anyagából szemezgetve, és kívánunk minden

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Bevezetés a 3. részhez: Jézus természete és céljai 113 14. Csodálatos Tanácsadó 115 15. Békesség Fejedelme 119

Tartalomjegyzék. Bevezetés a 3. részhez: Jézus természete és céljai 113 14. Csodálatos Tanácsadó 115 15. Békesség Fejedelme 119 Tartalomjegyzék Előszó 5 i. rész: A neveiben föltárulkozó Isten Bevezetés az 1. részhez: Egység és többesség: Atya, Fiú és Szent Szellem 9 1. Elóhim 15 2. Jehova vagy Jahve 21 3. Ő, Aki gondot visel 27

Részletesebben

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj! E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,

Részletesebben

2015. március 1. Varga László Ottó

2015. március 1. Varga László Ottó 2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete

Részletesebben

interperszonális másokra és a hozzájuk fűződő kapcsolatainkra vonatkozik. S megint más részük alapvetően társadalmi jellegű közösségeinkhez és

interperszonális másokra és a hozzájuk fűződő kapcsolatainkra vonatkozik. S megint más részük alapvetően társadalmi jellegű közösségeinkhez és BIBLIAISMERET A Bibliaismeret alapvető feladata a Biblia igazságainak megismertetése, a Teremtő és Gondviselő Mennyei Atya bemutatása, és ezek alapján a gyerekek társaikhoz, családjukhoz és környezetükhöz

Részletesebben

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február

Részletesebben

Arcodat keresem, Uram!

Arcodat keresem, Uram! Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi

Részletesebben

Advent Publishing House Budapest Borsfa street 55. Hungary HU-1171

Advent Publishing House Budapest Borsfa street 55. Hungary HU-1171 A keresztény ember cselekvő optimizmusa árad ebből a könyvből. Szinte minden lapja arról beszél, hogy milyen szép ez az Isten által teremtett világ és benne milyen szép lehet az ember békessége, élete.

Részletesebben

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Zsidó.13.8 Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Ajánlás 13 Előszó a magyar kiadáshoz 17 Bevezetés 27

TARTALOMJEGYZÉK. Ajánlás 13 Előszó a magyar kiadáshoz 17 Bevezetés 27 TARTALOMJEGYZÉK Ajánlás 13 Előszó a magyar kiadáshoz 17 Bevezetés 27 1. A katolikus társadalmi tanítás - követelmény és valóság 33 1.1 A katolikus társadalmi tanítás politikai funkciója 33 1.2 A katolikus

Részletesebben

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE 6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet.

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet. A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : E. Frischbutter; Sarah S. 60/36. Történet www.m1914.org Bible

Részletesebben

TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ. TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren

TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ. TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren 1. Tégy engem békeköveteddé, Hogy hinthessem az igemagvakat. Ó, Szentlelked

Részletesebben

Koronkai Zoltán SJ. HIVATÁS ÉS IMÁDSÁG HANS URS VON BALTHASAR TEOLÓGIÁJÁBAN

Koronkai Zoltán SJ. HIVATÁS ÉS IMÁDSÁG HANS URS VON BALTHASAR TEOLÓGIÁJÁBAN Koronkai Zoltán SJ. HIVATÁS ÉS IMÁDSÁG HANS URS VON BALTHASAR TEOLÓGIÁJÁBAN SZEMÉLYES VONATKOZÁSOK Casa Balthasar, Róma, 2000-2002 Licencia dolgozat, Torontó, 2005-2007 Hivatásgondozási munka, 2007- KÉRDÉSFELTEVÉS

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

Elöljáróban. 13. hitelv

Elöljáróban. 13. hitelv hit13.qxd 2007.11.06. 21:40 Page 1 A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei 13. hitelv A maradék és küldetése Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen,

Részletesebben

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig

Részletesebben

Hittan tanmenet 5. osztály

Hittan tanmenet 5. osztály Hittan tanmenet 5. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A Könyvek Könyve című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél 1. I. Ószövetség Mi a Biblia? 2-3.

Részletesebben

Legyenek eggyé kezedben

Legyenek eggyé kezedben Legyenek eggyé kezedben EGYETEMES IMAHÉT ÖKUMENIKUS ZÁRÓ ALKALMA KITEKINTÉSSEL A BIBLIA ÉVÉRE 2009. január 25. vasárnap - 15. 30 tól a gyülekezés alatt a Miskolc - Belvárosi Evangélikus Egyházközség In

Részletesebben

A vezetés ajándékai. Az ötféle szolgálat Isten erős irányadó keze

A vezetés ajándékai. Az ötféle szolgálat Isten erős irányadó keze A vezetés ajándékai Az ötféle szolgálat Isten erős irányadó keze 4. Szolgálati felmérés Van elhívatásom? Van lelki ajándékom? Fel vagyok készítve? Vannak gyümölcseim? 6. A növekedés útja Róma 12,1-2 A

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

A szolgálat lelki ajándékai

A szolgálat lelki ajándékai A szolgálat lelki ajándékai 0. Áttekintés Szolgálat Segítés Adakozás Könyörületesség Zene Vendégszeretet 1.1 Mit mond az Írás? Igehely: Róma 12,7; 1 Péter 4,11. Szolgálat = diakonia az Újszövetségben a

Részletesebben

A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak.

A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak. Magyar honlap a Hit éve eseményeivel A püspöki kar körlevele a hit évének megnyitójára A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban

Részletesebben

Ajánlott témák jegyzéke évfolyam- és szakdolgozatok készítéséhez 1

Ajánlott témák jegyzéke évfolyam- és szakdolgozatok készítéséhez 1 Ajánlott témák jegyzéke évfolyam- és szakdolgozatok készítéséhez 1 Kedves Hallgatók! Az alábbi témákat ajánljuk fontosságuk, aktualitásuk miatt figyelmetekbe évfolyamdolgozatotok illetve szakdolgozatok

Részletesebben