Simon Zsuzsanna. Fehér János 56-os élettörténete
|
|
- Boglárka Vassné
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Simon Zsuzsanna Fehér János 56-os élettörténete Gyásznapi felvonuláson,2010 A Mosonmagyaróvári 56-os Egyesület jubileumi ünnepségén, 2011 Mosonmagyaróvár, 2017
2 Bevezetés A Fehér János életút interjút néhány éve készítettem el, egy forró nyári délutánon. Az eddig kéziratban meglévő anyagot csak 56-os életének történetére vonatkozóan szerkesztettem meg egyes szám első személyben. Az elbeszéléshez kapcsolódó képek a saját gyűjteményemből valók. Az ettől eltérőekhez vagy a képen vagy a kép alatt szerepel a forrás. Az élettörténethez kapcsolódik egy börtönvers, amit a visszaemlékező sajátjaként jelez, de valószínűsíthető, annak kollektív megírása is. Az összeállításba Fehér János utóbbi években kapott elismeréseiről egyéb szerepléseiről illesztettem még képeket. 2011
3 Engem, egy fotó alapján ítéltek el Fehér Jánosnak hívnak, Mosonmagyaróváron születtem szeptember 18-án ban, tizenhat évesen a Vasipari KTSZ-ben dolgoztam inasként. Október 26-án, pénteken én is részt vettem a felvonuláson a műhely felnőtt munkásaival együtt. Az egész KTSZ kivonult. Először a Tanácsházához mentünk, majd együtt indultunk el a Bíróság elé, onnan pedig az ipartelepi gyárakhoz. Elsőként a Kötöttárugyárhoz, onnan a Timföldgyárhoz, aztán a határőr laktanyához. Az ipartelepi határőr laktanya. Innen lőtték az október 26-ai sortüzet. A tömeg közepe táján álltam, amikor hirtelen elkezdődött a sortűz. A kézigránátoktól magam is megsérültem, még a cipőmben is tocsogott a vér. A lábamban ma is hordom a szilánkokat, de én legalább életben maradtam.
4 Nem úgy, mint szegény Szimhardt Károly és a mesterem, Hornyák Béla. Szimhardt Károly vízvezeték szerelő, (magyaróvári temető) Hornyák Béla 56-os fejfája (Hansági Múzeum)
5 Hornyák Béla vízvezeték szerelő, (mosoni temető) De szegény iskolatársam, Wilhelm Mihály, aki mellettem halt meg, s Paár Jenő cimborám, akit még segítettem a teherautóra felrakni s a kórházig végig az ölemben tartottam a fejét. Ott még velem üzent a szüleinek, de míg azok felértek, ő is belehalt a sérüléseibe. Wilhelm Mihály ipari tanuló, (mosoni temető)
6 Ifj. Paár Jenő ipari tanuló, (mosoni temető) A KTSZ dolgozói közül a hősi halottak mellett súlyos sérült volt még Raskó Vilmos és egy másik férfi is. Neki a kezét lőtték szét, de szerencsére ők meggyógyultak. Másnap, október 27-én, szombaton délelőtt nagy kiabálás volt az utcán a kórháznál, hogy adják ki a gyilkost, akit aztán kivittek az evangélikus templomhoz. Ott megálltak vele egy fánál, közben szidalmazták, köpködték. Egyszer csak egy esőkabátos férfi felugrott a fára, s előkerült egy kötél is. Az emberek azt kiabálták, hogy fel kell kötni. Először a lábánál fogva akasztották fel, s ütötték, rúgták. De elszakadt a kötél. A test lehullt, de még élt. Ekkor valaki egy nadrágszíjat adott fel a fára, hogy azzal erősítsék meg a kötelet. Ekkor már a nyakánál fogva akasztották fel.
7 Lynched on a nearbytree is thecommander of thesecuritypoliceresponsiblefor themassacrein Magyaróvár. Meglincselve egy közeli fán az a titkos rendőr, aki felelős a magyaróvári mészárlásért. Photo by Rolf Gillhausen-Stern Megjegyzés: Valójában egy ÁVH-s határőrtiszt a laktanyából. In.:Remember Hungary 1956 c. könyv De én ekkor már nem álltam a közelben. Elhúzódtam a Vida fényképészig, mert még a Weintrager László is rám szólt, hogy mit keresek itt?! Aztán ő is elment.
8 Weintrager Lászlót később hat társával együtt az 1957-es győri koncepciós perben halálra ítélték és kivégezték. Weintrager László síremléke a magyaróvári temetőben található. Rieger Tibor szobrászművész terve alapján készült. Sírja a Nemzeti Sírkert része. Október 28-án, vasárnap voltak a temetések. Én a mosoni temetésre mentem el és vettem részt iskolatársaim és
9 munkatársaim végső búcsúztatásán, de ismertem a Ferenczi Lajost is. Archív fotó Bárdics Tihamér vasesztergályos, mosoni temetéséről, a család felajánlásával. Ferenci Lajos főerdész (mosoni temető) A forradalom leverése után november 5-én ért utol a végzet. Civil ruhás nyomozók a MOFÉM Gyárból vittek el.
10 Akkor már ott dolgoztam. Dzsippel jöttek értem és Óvárra vittek a rendőrségre. Három napot töltettek ott el velem, s onnan már a bíróságra vittek. Egy Kotek nevű ügyész vette fel az adataimat, s vádolt meg gyilkosságban való részvétellel és a rendszer megdöntésére irányuló fegyveres szervezkedésben való részvétellel. Mivel elismertem, hogy ott voltam az evangélikus templomnál, ezzel már magamra is húztam a vizes lepedőt. Azt mondták, hogy én voltam a fán s a képembe toltak egy fotót. Hiába mondtam, hogy nem én vagyok a képen, nem hittek nekem. November végén aztán tovább vittek Győrbe. Szegény szüleim csak csomagot tudtak nekem küldeni. Találkozni nem találkoztunk. A karácsony még Győrben ért, de aztán vittek Pestre, a Markóba. Ekkor már többen voltunk. Velem volt Szalai István és Radák Jóska, akiket szintén megvádoltak a gyilkossággal. Később még Páli Istvánt is letartóztatták. Mire a tárgyalások végére értek, mindannyiunkat súlyos börtönévekre ítéltek. Az enyémet a másodfok után még súlyosbították is. Halálra. Mondván, hogy én kötöttem fel a kötelet a fára. De aztán szerencsémre az ügyész ezt visszavonta így az ügyvédem, Kamarás László javaslatára további enyhítésért nem fellebbeztünk. Így a másodfokon ítéletet hirdető Borbély János bíró 12 évre büntetett. Mivel szüleimnek a tárgyalásra egy nappal későbbi időpontot írtak, azok azon nem tudtak részt venni, de így is megtartották.
11 Mikor másnap megérkeztek mindössze húsz perc beszélőt kaptak hozzám. Az ítélet után augusztusában mindenkit a Kozma utcai Kisfogházba vittek, majd Vácra kerültünk április közepéig. Akkor az ázsiai influenza miatt a rabokat szétszórták, én visszakerültem a Kozma utca 13-ba. Ott a Börtön Országos Felújító Brigádjába osztottak, mint központi fűtés szerelőt. De ősszel mégis továbbvittek. Először Sátoraljaújhelyre, majd Kalocsára. A következő év karácsonyát viszont már Sopronkőhidán értem meg. Ekkor volt az első, asztalnál való beszélőm, s Drága Anyám is ekkor puszilhatott meg először. De a kőhidai fogság sem volt végleges. Újra a Gyűjtőfogházba szállítottak és karbantartóként dolgoztattak ban az amnesztia idején beteg lettem, s bekerültem a börtön kórházba. De hiába volt meg a szabaduló levelem, a börtönből nem, csak a kórházból csapott ki az orvos, mondván nem is vagyok beteg. Pedig még isztropinnal sem gyógyultam meg. Szerencsére azonban mégiscsak továbbszállítottak egy másik rabkórházba, Tökölre, ahol ugyan meggyógyultam, de a tüdő- és mellhártyagyulladás letapadása miatt később mindig visszatértek a fájdalmak. A hátralévő börtönévek az örökös munkával gyorsan pörögtek re már műszaki rajzoló voltam, s a börtönparancsnok sajnálta, mikor április 18-án visszanyertem a szabadságomat. Szerencsére volt hova mennem. Huszonhét évesen a szüleimhez visszaköltözhettem. Nagy volt a városban a
12 meglepetés mikor megláttak, mert azt terjesztették rólam, hogy felakasztottak. Fehér János Kihallgatás Parancsnok Úr! Mély tisztelettel kérek Öntől kihallgatást törzslapszámú elítélt kívánok most tenni vallomást. A kutyáknak nevük is van Legyenek kicsik vagy nagyok Engem embernek gyúrt az élet De itt, csak hatjegyű szám vagyok. Öten ülnek most előttem Én, csíkos rab csak egymagam De százezernyi rab magyarnak Szava lesz az én szavam. Egy ázsiai rabló horda taposta szét e kis hazát Parancsnok úr! E rabló hordát az Ön
13 gazdája hozta ránk. Bitóra hurcolt ifjúságát siratja búsan e hon Kik megmaradtak a jövőnek Nézzen végig az ifjakon! Nemrég még fegyverrel a kézben Szent történelmet írtak ők Most éhezve,fázva,rabruhában Szenvednek, mint a bűnözők. Nincs közöttük gróf, se herceg De rabságában mind király. Kik előtt önök nem oly rég, hajlongtak, akár egy rossz lakáj. Hiába rakták rá kezünkre A rabság súlyos láncait Szemünk szikrázva szórja szét A bosszú kékes lángjait. Hiába őrzi életük élesre töltött fegyverek Tudom a néma szemektől
14 az ön szíve most megremeg Az ön vádló tekintete, nekünk raboknak, csak bíztatás dicsőséges kezdet után, jön a még dicsőbb folytatás. A zárkák halk zsongása helyét a csendnek adja át Pihenni tér a rab sereg. Parancsnok úr! Jó éjszakát! Fehér János unokája, Fehér Dominik október 26-án, a Városi Gyásznapon, a Gyásztéren szavalta el nagyapja börtönversét.
15 Képtár 2012 Rádiófelvétel a Gyásztéren, a Kossuth Rádió, HELY c. műsorába október 23.
16 Emlékplakett és oklevél átvétel Mosonmagyaróvár polgármesterétől október 23. Közös fotó az ünnepi pillanatok után a családi albumból.
A mosoni áldozatok nevei a magyaróvári temetı emlékfalán is olvashatók, és a Gyásztéren szintén minden mosoni áldozat emlékét kopjafa ırzi.
A mosoni áldozatok nevei a magyaróvári temetı emlékfalán is olvashatók, és a Gyásztéren szintén minden mosoni áldozat emlékét kopjafa ırzi. 21 22 A kilenc mosoni áldozat A mosoni temetıben bizonyíthatóan
MOSONMAGYARÓVÁR AUTÓBUSZVONALAI (9725)
MOSONMAGYARÓVÁR AUTÓBUSZVONALAI (9725) www.enykk.hu Érvényes: 2017. március 1-től Műszaki telep: Királyhidai u. 44. Tel: 216-866 Forgalmi iroda: Királyhidai u. 44. Tel: 215-497 Elővételi pénztár nyitva
MOSONMAGYARÓVÁR AUTÓBUSZVONALAI (9725)
MOSONMAGYARÓVÁR AUTÓBUSZVONALAI (9725) www.enykk.hu Érvényes: 2017. december 10-től Műszaki telep: Királyhidai u. 44. Tel: 216-866 Forgalmi iroda: Királyhidai u. 44. Tel: 215-497 Elővételi pénztár nyitva
Jelképes tûz emészette el a laktanya tetõszerkezetét
III. évfolyam 8. sz. 2018. október 12. mosonvarmegye@gmail.com Jelképes tûz emészette el a laktanya tetõszerkezetét Augusztus 23-án leégett a hajdani ávós laktanya tetõzete Mosonmagyaróváron. A tüzet követõen
Forradalmárok az október 23-ai szabadságharcból
2016 október 23. Flag 0 5 Átlag: 5 (1 szavazat) Mérték Mohai Balázs képein keresztül megismerhetünk forradalmárokat, akik 1956-ban a mi szabadságunkért is küzdöttek. Ez a forradalom Magyarország népének
Lázár Vilmos Örményszármazású magyar nemesi családban született ban a forradalom hatására lépett be a honvédseregbe, 1849 nyarára ezredes lett.
Lázár Vilmos Örményszármazású magyar nemesi családban született. 1848-ban a forradalom hatására lépett be a honvédseregbe, 1849 nyarára ezredes lett. Mivel az osztrákok előtt tette le a fegyvert, kegyelemből
MOSONMAGYARÓVÁR AUTÓBUSZVONALAI (9725)
MOSONMAGYARÓVÁR AUTÓBUSZVONALAI (9725) www.enykk.hu Érvényes: 2015. december 13-tól Műszaki telep: Királyhidai u. 44. Tel: 216-866 Forgalmi iroda: Királyhidai u. 44. Tel: 215-497 Elővételi pénztár nyitva
Simon Zsuzsanna. Válogatás az 1956-os forradalom és szabadságharc 61. évfordulója alkalmából rendezett mosonmagyaróvári és környéki megemlékezésekből
Simon Zsuzsanna Válogatás az 1956-os forradalom és szabadságharc 61. évfordulója alkalmából rendezett mosonmagyaróvári és környéki megemlékezésekből 2017. október 17. A Gulyás Lajos Kollégium 1956-os történelmi
Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része
Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol
PETOCZ-nyomda indd :14:41
ez az utazás talán a legrosszabb emlékeim egyike. Ezért nem tudok erről az utazásról mit mondani. Minden olyan ideiglenesnek tűnt akkoriban. Bizonytalannak. És ez a bizonytalanság, ez volt talán a legkimerítőbb.
1.) Miért nevezzük október 23 át kettős Nemzeti ünnepnek?
1.) Miért nevezzük október 23 át kettős Nemzeti ünnepnek? a). b) 2.) Az 1956 os forradalom és szabadságharc miniszterelnöke látható a képen. Ki ő? Életrajzi adatainak nézzetek utána! Neve Születési helye,
Helyi emberek kellenek a vezetésbe
Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt
1956. október 23-ra emlékezünk- Riport Szendiné Kósa Katalinnal, Kósa Pál lányával
1956. október 23-ra emlékezünk- Riport Szendiné Kósa Katalinnal, Kósa Pál lányával Készítette: Kőrösi Lilla, Lyczba Olaf és Kelemen András Károlyi István 12 Évf. Gimnázium 1041 Bp. Erzsébet u. 69 info@kig.hu
Javaslat. Dr. Szobonya Zoltán életműve Jánoshalmi értéktárba történő felvételéhez. Készítette: Maráczi Nóra. (név) (aláírás) Jánoshalma,
Javaslat Dr. Szobonya Zoltán életműve Jánoshalmi értéktárba történő felvételéhez Készítette: Maráczi Nóra (név).. (aláírás) Jánoshalma, 2016.04.28. (P.H.) I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó
Nyugdíjasok karácsonyi köszöntése
Penci Hírek 2016. évi 1. szám január Nyugdíjasok karácsonyi köszöntése Sok évre visszanyúló hagyomány immár az is, hogy a karácsony előtti szombaton meghívást kapnak a hetven éven felüli nyugdíjasok a
1956-os forradalom és szabadságharc Történelemverseny 2016
1956-os forradalom és szabadságharc Történelemverseny 2016 1. Egészítsd ki a 60 évvel ezelőtt elhangzott rádióbeszédet! Itt... beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a...
magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.
Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.
Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, október. PROGRAMFÜZET október 20. november 6.
Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, 2016. október PROGRAMFÜZET 2016. október 20. november 6. 2016. október 20., csütörtök 11:00 óra A MAGYAR IFJÚSÁG TÖRTÉNELMET ÍRT Ünnepi megemlékezés Beszédet
A háború és a béke kérdései ifj. gróf Andrássy Gyula gondolkodásában
A háború és a béke kérdései ifj. gróf Andrássy Gyula gondolkodásában Ifjabb gróf Andrássy Gyula Kép forrása: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteménye http://bpkep.fszek.hu/webpac_kep/corvinaweb?act
1956-os forradalom évfordulójára Hangdokumentumok: 1956 12 nap válogatott hangdokumentumai (kazetta)
Csak akkor születtek nagy dolgok, Ha bátrak voltak, akik mertek S ha százszor tudtak bátrak lenni, Százszor bátrak és viharvertek. (Ady: A Tűz csiholója) Az 1956-os forradalom évfordulójára készített összeállításunkkal
Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói
KARACS ZSIGMOND Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói Az országot 1956. október 4-én a keringõ hírek ellenére váratlanul érte a katasztrófa. Az emberek bíztak a szovjet csapatok kivonulásában, mindenki
egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET
egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:
VII. A reformkor és a magyar romantika irodalmából
VII. A reformkor és a magyar romantika irodalmából 1. Miben különbözik a közép- és kelet-európai népek romantikája a nyugat-európaitól? 2. Mi volt Herder jóslata a magyarságról? 3. Mely irodalmi-kulturális
T Ö R T É N E L E M V E R S E N Y A Z 1 9 5 6 - O S F O R R A D A L O M É S S Z A B A D S Á G H A R C 2007. október 25. Középiskolás B feladatlap
T Ö R T É N E L E M V E R S E N Y A Z 1 9 5 6 - O S F O R R A D A L O M É S S Z A B A D S Á G H A R C 2007. október 25. Középiskolás B feladatlap 1. Mik voltak a Petőfi körök? Reformkommunista (a sztálinizmusból
Ikon. bencsik orsolya. figyeltem anyámat ahogy figyeltem a fákat is télvíz idején mikor nagyon erősen fúj a szél 1
bencsik orsolya Ikon figyeltem anyámat. ha eljön az idő, bemegy a kamrába. a rossz lábú asztalról fölveszi a zöld tálat. a zsákból merít egy bögre kukoricát, két bögre búzát. összerázogatja. - - - - -
9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal
KOSZORÚZÁSOK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK OKTÓBER 19-én pénteken 9.30 a Romek emlékoszlopnál (Szentpéteri kapu) Közreműködnek a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói 10.30 Ünnepi műsor a Miskolci Egyetemen 12.00
2012. OKTÓBER NOVEMBER DECEMBER. varos. Sarvar RENDEZVENYNAPTARA PROGRAMME CALENDAR
2012. OKTÓBER NOVEMBER DECEMBER Sarvar varos RENDEZVENYNAPTARA PROGRAMME CALENDAR oktober 1 12. 2012. ŐSZ, TÉL Nádasdy-vár, Folyosó Galéria (95/320-063) Csapó Sándor fotókiállíátása Opening of a Photo
A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem
A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem A Kossuth Szövetség az idén is pályázatot hirdetett, A szó az első, a tett a második címmel, melynek célja a hagyományok ápolása, a kossuthi emlékek
Karácsony József, csendőr alezredes
Karácsony József, csendőr alezredes Szül. Kékes, Szolnok-Doboka vármegye (Erdély), 1895.06.13. Édesapja Karácsony Sándor földbirtokos, 1840-ben Erdélyben született, ott is halt meg 1916. március 29-én.
Állami kitüntetések elnökhelyettese. Országos Etikai Bizottság elnöke. Felügyelő Bizottság elnöke. Számvizsgáló Bizottság elnöke
Kedves Bajtársnőnk, Bajtársunk! Tisztelt Látogató! Összeállításunkban 2015. május 14-től megtekinthetik azokat a fontosabb eseményeket, programokat, amelyeken részt vettünk, vagy amelyeket mi szervezetünk.
Helytörténeti vetélkedő középiskolások számára 2.online forduló Közzététel: szeptember 19. Beküldési határidő: szeptember 25.
http://1956.vfmk.hu Helytörténeti vetélkedő középiskolások számára 2.online forduló Közzététel: 2016. szeptember 19. Beküldési határidő: szeptember 25. Irodalom: Cseh Géza: A Damjanich Rádió hullámhosszán.
EVALUARE NAȚIONALĂ LA FINALUL CLASEI a IV-a 2014. Model de test
CENTRUL NAŢIONAL DE EVALUARE ŞI EXAMINARE EVALUARE NAȚIONALĂ LA FINALUL CLASEI a IV-a 2014 Model de test Limba maghiară pentru elevii de la şcolile şi secțiile cu predare în limba maghiară Județul/sectorul...
Határtalanul! a hetedikesek osztálykirándulása Erdélybe
Határtalanul! a hetedikesek osztálykirándulása Erdélybe A hetedik osztályosok kirándulása 2015. április 14-én hajnal kettőkor indult az iskola előtti buszmegállóból. A csomagok és az ajándékok gondos bepakolása,
Benedek Elek A csúnya királyfi és a szép királykisasszony
Varázsbetű Mesetár Hangos mesék, versek és ismeretterjesztő cikkek a szövegértés fejlesztésére http://varazsbetu.hu/mesetar Benedek Elek A csúnya királyfi és a szép királykisasszony Hangos mese (A hanganyag
ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ
2015. 12. 11. Fontos információ Karácsonyi vásár - december 12. szombat Bethlehem - december 17. csütörtök Karácsonyi műsor - december 18. péntek Téli szünet - december 19-2016. január 4. Első tanítási
Egy nagyhírű, nemzetközi cég
Álláshirdetés Egy nagyhírű, nemzetközi cég álláshirdetését nemcsak munkanélküliek olvasták, hanem mások is, akik jobb munkához akartak jutni. A hirdetés elején a cég tevékenységéről, tevékenységének hatékonyságáról
Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata
Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város 2015.évi Közművelődi Rendezvénytervének elfogadásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város
Maroslele Község Polgármesterétől
Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató
H í r l e v é l. 2011. április ÉLETET AJÁNDÉKOZOTT!
H í r l e v é l Zarándokoknak, útépítőknek, partnereknek 2011. április Lelkivezetői gondolatok ÉLETET AJÁNDÉKOZOTT! 8 nappal Húsvét ünnepe előtt Jézus Krisztus megmutatta az emberiségnek és a világnak,
Megemlékezések a Hunyadis áldozatokról
Megemlékezések a Hunyadis áldozatokról 1989, nem csak a politikai rendszerben, a gazdaság struktúrájában, és az elızı politikai berendezkedés megítélésében hozott változásokat, de lehetıvé tette a hosszú
ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.
Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A
Lackner Kristóf utca, autóbusz-állomás megállóhelyről indul:
3 LACKNER KRISTÓF UTCA BÁNFALVI ÚT KERTVÁROS BRENNBERGBÁNYA 0 Lackner Kristóf utca, autóbusz-állomás... O 21 1 Táncsics utca, templom... 20 2 Kossuth Lajos utca, Vadász utca... 19 4 Bánfalvi út, Falco
Kheirón megtudja hogy testvére beteg. megmerevedett nézte a Nyilas kísérőbolygóit a zümmögés nem szűnt a fejében
Tornai József Kheirón megtudja hogy testvére beteg A kentaur szomorú lett más lények nem tudják mi a kentaur-szomorúság nem tudják hogy négy lábba és két karba mennyivel több szomorúság fér el megmerevedett
Hódmezővásárhely és környéke I. világháborús emlékei
Hódmezővásárhely és környéke I. világháborús emlékei Hódmezővásárhely I. világháborús emlékműve Típus: Emlékszobor Lelőhely: Kossuth tér Készíttető/adományozó: Hódmezővásárhely thj. város Kivitelező neve:
VII. 102. Pestvidéki kir. Törvényszéki Fogház iratai 1880 1944 ( 1949)
VII. 102. Pestvidéki kir. Törvényszéki Fogház iratai 1880 1944 ( 1949) Raktári helye: Mester utca, földszint, 43. állvány, 2. polc-44. állvány, 6. polc Rövid történeti áttekintés a büntetőintézetekről:
Mária Vojtěcha Hasmandová SCB Anya Borromei Szent Károlyról Nevezett Irgalmas Nővérek általános főnöknője
Mária Vojtěcha Hasmandová SCB Anya Borromei Szent Károlyról Nevezett Irgalmas Nővérek általános főnöknője Mária Vojtěcha Hasmandová SCB Anya Életrajza Vojtěcha Hasmandová anya 1914. március 25.-én született
GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK
GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK 2018.10.15. 2018.10.19. 2018. 10. 15. GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK FSZT. 15. tárgyalóterem Bf.184/2018. H. A. Kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége
Szent György Lovagrend Soproni Priorátus évi beszámoló évi munkaterv
Szent György Lovagrend Soproni Priorátus 2015. évi beszámoló 2016. évi munkaterv 2 A Soproni Priorátus Szervezeti felépítése Priorátusunk a Győr-Moson-Sopron megyei nagypriorátus része Címe: H-9400 Sopron,
TRIANONI MOZAIK. Dr.Váry Albert könyve
1 TRIANONI MOZAIK Dr.Váry Albert könyve 2 3 Szűcs László /1934-2008/: T A V A S Z Édesanyám: született Szatmári Teréz még a XIX. Század utolsó éveiben nyitotta sírós szemét a szép, de borzasztóan terhes
M. Veress Mária. Szép halál
184 Rügyek Szép halál Először nem figyeltem fel a kiáltásra, nem volt abban semmi különös, hogy valaki ordibál, megszokott volt ez arrafelé. Csak mikor közelebb értem, akkor hallottam, hogy mintha segítségért
SZELEPCSÉNYI SÁNDOR. Rákoskerti Polgári Kör
SZELEPCSÉNYI SÁNDOR Rákoskerti Polgári Kör Egyesületünk, ahogyan a neve is elárulja, Rákoskerten működik. Mivel nem mindenki előtt ismert, hogy a térképen hol keressen bennünket, ezért először is szeretném
HELYI VÉDETT ÉPÜLETEK
1 KALOCSA VÁROS ÉRTÉKVÉDELMI RENDELET FOTÓMELLÉKLET Az értékvédelmi rendelet alkalmazása során a fotók alatt lévő megjegyzések szerint kell eljárni!! HELYI VÉDETT ÉPÜLETEK Alkony utca 8. Újvárosi óvoda
A limanowai csata emléknapja Sopronban
A limanowai csata emléknapja Sopronban 2 A limanowai csata emléknapja Sopronban A Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület nevében köszöntöm vendégeinket, tagjainkat, és a megjelenteket. Egyesületünk császári
Mecsek Egyesület Ifjúsági osztály 2016.
Mecsek Egyesület Ifjúsági osztály 2016. Közösségi szolgálat Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Széchenyi István Gimnáziuma, Szakközépiskolája, Általános iskolája és Sportiskolája Tájékoztató anyag az iskola
BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.
BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR-2018-0252 A pályázat megvalósult: támogatásával. A dr.barsi Ernő Népdalkör és Citeraegyüttes a pályázaton elnyert támogatást a szerződésben foglaltak szerint
MANS(Z)BART(H) ANTAL
MANS(Z)BART(H) ANTAL Gyermekkora Tóvároson született 1821. december 20-án, az akkori Öreg (ma Ady Endre) utca 4-es számú házban. Apja Josefus Mansbart viaszöntő és mézesbábos mester volt. Anyja Anna Venusin
SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM
Sióagárd Község Önkormányzata 2014. JANUÁR VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM LELKI ÚTRAVALÓ 2. oldal AZ ÖNKORMÁNYZAT TÁJÉKOZTATÁSA 3. oldal FELHÍVÁS - SIÓAGÁRDI ÉRTÉKTÁR 4. oldal MEGHÍVÓ RENDEZVÉNYEKRE 5. oldal KILIÁN
A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az
Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00
Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán
Varga Timea, Fotók: a Lord tagjainak archívumából Koncert fotók: Horváth László
10», Varga Timea, 2007 Fotók: a Lord tagjainak archívumából Koncert fotók: Horváth László Az együttes tagjai: Erős Attila - szólógitár Pohl Mihály - ének Gidófalvy Attila - billentyűs hangszerek Gyurik
Megrendülten tudatjuk, hogy. Varga Árpád MINTA. Táviratcím: Varga Árpádné, 1228 Budapest, Rónai János u. 7. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy
1 Megrendülten tudatjuk, hogy 2013. január 26-án 87 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Szeretett halottunk hamvait 2013. február 10-én 10.30 órakor a Budafoki Temetőben a Római Katolikus Egyház
Arany János FELLÁZADTUNK-E MI MAGYAROK?
Arany János FELLÁZADTUNK-E MI MAGYAROK? A népeknek természet szerint való jussa van a szabadsághoz, éppen úgy, mint a halnak a vízhez, a madárnak a levegőéghez, mert szabadság nélkül az ember nem is Isten
EU levélsablon büntetőeljárás alá vont személyek (gyanúsítottak és vádlottak) jogairól való tájékoztatáshoz
Hungarian EU levélsablon büntetőeljárás alá vont személyek (gyanúsítottak és vádlottak) jogairól való tájékoztatáshoz Önnek joga van ezt a jogairól tájékoztató levelet fogva tartása alatt magánál tartani.
Dr. Marczell Mihály: FÜGGELÉK I. sorozathoz (1950): EGY ÉVI SOROZAT -ok címekben. I. sorozat: vasárnapok, ünnepnapok
Dr. Marczell Mihály: FÜGGELÉK I. sorozathoz (1950): EGY ÉVI SOROZAT -ok címekben I. sorozat: vasárnapok, ünnepnapok (Általános bevezetés eléje olvasása szükséges: 1. kötet!) 94. kötet 2 TARTALOMJEGYZÉK
Nemzetiségi nap az első osztályban
Nemzetiségi nap az első osztályban November 10-én ismét nemzetiségi napot tartottunk az alsó tagozaton. Az első osztályosok közös programot szerveztek. Két vendéget hívtunk. A nap mesehallgatással kezdődött.
Heaven is a place on Earth
Heaven is a place on Earth Beszámoló szakmai gyakorlatról Minden egyetemista fejében megfordul az Erasmus gondolata. Engem régóta foglalkoztatott, nem tudtam és nem is akartam lemondani róla. Arról nem
B NÖZÉS ÉS LEGF BB ÜGYÉSZSÉGE
B NÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS KÖZZÉTESZI A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGF BB ÜGYÉSZSÉGE 2008. Bűncselekmények 1999. 2001. 2003. 2005. 2007. Összes ismertté vált bűncselekmény 505 716 465 694 413 343 436 522
TAGEGYESÜLETI NYILVÁNTARTÁS
01. Alsószölnöki Sport és Turisztikai Sporthorgász ek Barabás Norbert elnök 9983 Alsószölnök, Fő u. 24. nbarbas@freemail.hu; (30) 298-0684 02. Büki HE Sporthorgász ek Szabó József elnök 9737 Bük, Széchenyi
Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!
Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk
MARAT: VÉGH PÉTER "Nemzetgyűlési képviselők hát sohasem szabadultok meg a múlttól, sohasem fogjátok megérteni, miféle átalakulásba keveredtetek"
MARAT: VÉGH PÉTER "Nemzetgyűlési képviselők hát sohasem szabadultok meg a múlttól, sohasem fogjátok megérteni, miféle átalakulásba keveredtetek" Marat/Sade Baranyi Péter, Végh Péter, Bordás János Végh
2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra
2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január 9. Január 17. 16 óra Január 26. 15 óra Január 27. 11.00 óra Január 30. 10-17 óra Február 1. Február
MOSONMAGYARÓVÁR VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL
MOSONMAGYARÓVÁR VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL.. napirend ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2018. május 24-i ülésére Tárgy: Közterületek elnevezésére javaslat Előterjesztő: dr. Árvay István polgármester Az előterjesztést
Játékelmélet. előadás jegyzet. Kátai-Urbán Kamilla. Tudnivalók Honlap: http://www.math.u-szeged.hu/~katai Vizsga: írásbeli.
Játékelmélet Kátai-Urbán Kamilla Tudnivalók Honlap: http://www.math.u-szeged.hu/~katai Vizsga: írásbeli Irodalom előadás jegyzet J. D. Williams: Játékelmélet Filep László: Játékelmélet 1. Előadás Történeti
A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet.
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : E. Frischbutter; Sarah S. 60/36. Történet www.m1914.org Bible
2016. ÉVI KÖZHASZÚ MUNKÁNK ÖSSZEGZÉSE
2016. ÉVI KÖZHASZÚ MUNKÁNK ÖSSZEGZÉSE Az éves munkánk összegzésének kifejtése: Kézműves foglalkozásokat tartottunk Császártöltésen tavasszal és ősszel az óvodában 41 fő, az általános iskolában napközis
1996-os emlékbélyegek
1996-os emlékbélyegek 1. MAGYAR - AZ 1956 -OS FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC - Bélyeg rendelési kód: 1996/005 2. ENGLISH - THE 1956 REVOLUTION - Order code of the stamp: 1996/005 3. GERMAN - Die Revolution
férfi helyért Juhász Zoltán 3 Juhász Zoltán 3 Bartek Bálint helyért Juhász Zoltán Kék Tamás 3 Kék Tamás 0 Márton Szilárd 0
férfi 35+ Király Zsolt (1) 0 Király Zsolt (1) 3 Bye 3 Lázár Béla Király Zsolt (1) 0 Lázár Béla 0 3 Lázár Béla Juhász Zoltán 2 Juhász Zoltán (5/8) 3 0 Lázár Béla Buday Zoltán (5/8) 3 Buday Zoltán (5/8)
ffi 35 + Nagy Péter Bálint(1) 3 2 Tolmácsi Zoltán Nagy Péter Bálint(1) 3 Tolmácsi Zoltán
ffi 35 + Nagy Péter Bálint(1) 3 2 Tolmácsi Zoltán Nagy Péter Bálint(1) 3 Tolmácsi Zoltán 0 3 Gyabronka István(5/8) Nagy Péter Bálint(1) 0 Bednár 3 3 Gyabronka István(5/8) Bednár 0 Gyabronka István(5/8)
Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag.
Bonifert Zoltán 44 év vállalkozó 21 éve élek Tahiban, feleségem Kollár Edit. 2 lányom van, 18 és 14 évesek. 23 éve vagyok vállalkozó. Bonifert Zoltánné Kollár Edit 43 év védőnő Korábban még nem volt képviselőtestületi
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére
10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása
World Archery 3D Championships Szardínia szigete Sassari 2013 október 8-12
World Archery 3D Championships 2013 Szardínia szigete Sassari 2013 október 8-12 A 2013 évben a magyarországi minősítő versenyeken megfelelő eredmények elérése után hagyta jóvá a Magyar Íjász Szövetség
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 20180226-0302 2018 02 26 Szegedi Járásbíróság 18 sz tárgyalóterem B196/2017 V K Csalás bűntette és más bűncselekmény 26 A vádirat lényege szerint a vádlott hazai és külföldi üdülési
Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata
Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata és intézményei, valamint a lakosság civil szerveződéseinek 2012. évi kulturális és rendezvényi
Családfa. Kohn Mihályné (szül.? Hermina) 1882 1944. Keller Jakabné (szül.? Berta) 1860-as évek 1944. Kohn Mihály 1876 1944
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Keller Jakab 1860-as évek 1944 Keller Jakabné (szül.? Berta) 1860-as évek 1944 Kohn Mihály 1876 1944 Kohn Mihályné (szül.? Hermina) 1882
Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján
Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján 2016. november 13. vasárnap 13:00 Boldog Charles de Foucauld halálának 100. évfordulójáról emlékeztek meg a budapesti Páli Szent Vinceplébániatemplomban
s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap
s z e p t e m b e r fő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap aug 28 aug 29 aug 30 aug 31 1 2 10.00 alakuló munka és balesetvédelmi oktatás 9.00 osztályozó vizsgák kréta tanfolyam és tesztírás munkaközösségi
32 késszúrással ölték meg Brenner János atyát Ötven esztendeje gyilkolták meg a papi hivatás vértanúját
OSSERVATORIO LETTERARIO *** Ferrara e l'altrove *** Magyar nyelvű online melléklet - Supplemento online in lingua ungherese http://www.osservatorioletterario.net - http://xoomer.virgilio.it/bellelettere/
Munkácsy emlékezete Csabán
Munkácsy emlékezete Csabán 2014. március 4. Békéscsaba, Fő tér (Fiume szálloda) 1906-ban. Képeslap fekete-fehér fotója. Levéltári jelzet: XV.9./177. Őrzés helye: Munkácsy Mihály Múzeum, 17 849 Békéscsaba,
HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2016
HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2016 Időpont Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja Január 19. Vasúti emlékmű A németek kiűzésének napja, megemlékezés Német Nemzetiségi Január
Főtevékenységének Alapterülete. üzletkör i száma. TEÁOR száma. a b c d e f g H i j K 1 m N o p r
Az önkormányzat által kiadott Nyilvántartásba vétel indoka Nyilvántartási szám KSH által adott nyilvántartási szám Az engedély kiadásának, módosításának, visszavonásának időpontja 3. melléklet a 33/2007.
Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt.
Kata Az egyik budapesti aluljáró, metróbejárat előtt találkozunk, azt mondta, itt szokta napjainak nagy részét tölteni. Mocsok van, bűz és minden tele hajléktalanokkal. Alszanak dobozokon, koszos rongyokon,
Dr. Lelkes Miklós Zsolt A MAGYAR NÉP TÖRTÉNETE II.
Dr. Lelkes Miklós Zsolt A MAGYAR NÉP TÖRTÉNETE II. 32. FEJEZET HAYNAU RÉMURALMA, A BACH- KORSZAK. MEGTORLÁSOK ÉS A PASSZÍV ELLENÁLLÁS (1849 1867) Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc elbukott ugyan,
MESÉLŐ DOBOZOK RÁDIÓ TELEVÍZIÓ GYŰJTEMÉNY
MESÉLŐ DOBOZOK RÁDIÓ TELEVÍZIÓ GYŰJTEMÉNY Szeretettel meghívjuk a néhai Vasziliádisz Anesztisz 250 darabos Rádió televízió gyűjteményének megnyitójára. Ideje: 2016. augusztus 27. 16 óra Beszédet mond:
1. Hány király él a mesében? egy... Hány lánya van neki? három... Hány országa van? három...
A SÓ (népmese) Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy öreg király s volt három szép lánya. Volt néki három dúsgazdag országa, mindhárom lányának jutott egy-egy ország. Hanem ahogy mondják: nincs három
Leonardo pályázat "Egy nyelven beszélünk, a divat nyelvén! " Beszámoló a szakmai gyakorlatról Finnország Hämeenlinna 2010.január.30-február.
Leonardo pályázat "Egy nyelven beszélünk, a divat nyelvén! " Beszámoló a szakmai gyakorlatról Finnország Hämeenlinna 2010.január.30-február.28 Készítette: Antal Szabina Emese 14.Ru Küldő intézmény: SzSzKSz
A MÁTYÁS-TEMPLOM TORNYAIBAN
A MÁTYÁS-TEMPLOM TORNYAIBAN TALÁLT EMLÉKIRATOK Üzenetek az utókornak Az alkotás befejezése mindig misztikus emelkedettségű pillanat. Érdekes, hogy amikor az értéket alkotó ember átadja művét a közösségnek,
A Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2011-es esztendőről.
A Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2011-es esztendőről. 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Határon Túli Magyar emlékhelyekért Alapítvány 2011.évben gazdálkodásáról a számviteli
a) Sztálin halála. Az osztrák államszerződés aláírása. b) Tüntetések Budapesten és Hruscsov beszédében leleplezi a kommunista
'56-os terem a) Sztálin halála. Az osztrák államszerződés aláírása. b) Tüntetések Budapesten és Hruscsov beszédében leleplezi a kommunista vidéki nagyvárosokban. rendszer bűneit. c) Magyarország felmondta
A népesség nyolcvan százaléka nyugdíjas
A kosárfonásról híres település központjából vezet az út a világ elől elrejtett faluba. Nagymedeséren nem könnyű a megélhetés, a helyi kis üzlet sem tart egész nap nyitva, kevés a vásárló. A helyiek a